by *A kezében egy apró, furcsa szerkezettel rója fel-alá a folyosókat, néha megállva és a fal mellett végighúzva a szerkezetet tartó kezét, majd hümmögve egy sort és továbbsétálva. Igen, már megint valami baromságon dolgozik, most konkrétan hullákat keres a falban. Még csak ma délelőtt érkezett, de egyszerűen képtelen nyugton maradni. Ezt az izét még otthon fejlesztette ki, de nem tudta kipróbálni, mivel ha lenne ott hulla, azt már régen felfedezte volna valami más masinájával. Mert van neki vagy tíz bőröndre való, alig bírta otthon hagyni őket. Suttyomban azért becsempészett egy bőröndnyit, köztük ezzel. Hulla-riasztónak nevezte el. A csendes folyosókon, ha valaki nagyon figyel, hallhatja a magas frekvenciájú, halk sípolást, de amúgy szinte észrevehetetlen. Bezzeg ha találna valamit! Azért a hangeffektért érdemes lenne befalazni egy zombit! Ezekkel a gondolatokkal trappol végig a folyosón, amikor dob és énekszót hall meg. Felkapja a fejét - olyan ismerős neki a hang. Természetesen rögtön van rá tippje, de olyan lehetetlennek hangzik, hogy először abban sem biztos, hogy megéri-e utána járnia. Hiszen őt kereste, több éven át! Na jó, egy évig... aztán a nevelőszülei megtiltották neki. Addig is csak azért nem tették ezt, mert titokban kutatott. De amikor rájöttek, mit csinál, azonnal közbeléptek, és hiába próbálkozott, mindig lebukott. De az lehetetlen, hogy pont itt bukkanjon fel! Muszáj megnéznie. Így hát megindul felfelé a lépcsőn, majd megáll az ajtó előtt, ahonnan kiszűrődik a zaj, kikapcsolja a készüléket, aztán zsebrevágja. Pár másodpercig csak tétován áll ott, majd végül benyit, és végignézve a doboló srácon, azonnal felismeri.* - Nate?! *Ordítja túl a dobokat, majd bevágja maga mögött az ajtót és széles vigyorral megindul felé.* - Ne már! Komolyan te vagy az?!
+31
Atanas A. WIlliams
Abigail Aleksev
Delia
Elizabeth Cobb
Rachel Morrow
Colin McCartney
Galen Blaide
Eliana De Lucia
Ragnar Solberg
Amanda Helgesen
Yan Antonov
Liliya Antonov
Loras M. Merlioth
Lord Sayon Merlioth
Alexander Silver
Bianca D. McCarthy
Caleb Helroy
Nathaniel Jenkins
Patric J. Morgan
Lily Hollow
Nicole Brise
Christopher Acerlot
Maureen Caiside
Victoria Jones
Horváth Réka
Kamen Grozdan Branimir
Giselle Céline Marceau
Caliin Preween
Barbara Decker
Fredrik Laine
Lucien du Bois
35 posters
Zeneterem
Nathaniel Jenkins- .::Diák::.
*Nos,szerencsére nem látta, ahogy Anthony azzal a bigyóval szórakozik, sőt biztosan egyből valami idiótának könyvelte volna el. Azt pedig nem akarjuk, hogy még több emberi lényt soroljon a gyökér kategóriába, eléggé nagy így is a csoport… Ehelyett ő ideg betegül dobol, és magában valami olyasmiket morog, hogy egy vérfarkas meg egy vámpír nem illik össze, ez tisztára abszurd és undorító… Meg ehhez hasonló gondolatok kergetik egymást a fejében, de hát ez így is van rendjén, hiszen természetes dolog, ha egy vérfarkas rühelli a vérszívókat. De amikor jobban kinyílik az ajtó, és a légáramlat magával sodor egy ismerős szagot – no meg hangot -, akkor felkapja a fejét, és elkerekedett szemekkel mered az ajtóban álló Erethonosra. A kérdés hallatán kiesik a kezéből a dobverő, és mereven bámul az az ajtóban álló alakra.* - Ki más lennék? *morogja feszülten, miközben lassan feláll a helyéről.* - Viszont nem tudom melyik gyökér turkált a fejembe, és szórakozott, de ajánlom neki, hogy azonnal változz vissza, ha nem akarsz meghalni! *morogja feszülten. Ő nem bírja elhinni, hogy a legjobb barátja áll előtte. Annyit szívott már életében, hogy képtelen hinni annak, hogy ez valóra válhat, már rég feladta, hogy viszont látja a srácot, így aztán érthető az ellenséges viselkedése.* ~ Ez nem lehet ő. Az ki van zárva… Hét-nyolc éve nem láttam, nem hiszem el, hogy ide került! Ha ebben a te mocskos kezed van Mephisto, én esküszöm, kinyírlak, csak jussak le a Pokolba! *sziszegi magában miközben az agyában újabb és újabb összeesküvés-elméletek készülnek. Nate-nek hatalmas törés volt, mikor elveszítette Tony-t, így aztán nehéz lesz rávenni, hogy higgyen a másiknak.*
Caleb Helroy- .::Diák::.
*Ahogy a másik morogva feláll és közli vele, hogy változzon vissza valódi alakjára, lehervad az arcáról a vigyor és leereszti meglepetten széttárt karjait.* - Mi a ****ról beszélsz? Én vagyok az, Tony! *Jelenti ki magabiztosan. Igen, egész biztosan ő az. Vagy nagyon átverték. Miért nem hisz neki? Olyan sokat változott? Vagy tényleg azt hiszi, hogy valaki át akarja verni? Hogyan győzze meg?* - Figyelj, haver... Tényleg én vagyok az. Nem akar senki átverni. Kérdezz bármit! *Tárja szét a karját. Amúgy egy fekete pólót visel rajta Linkin Park felirattal, meg egy farmert. Nate tudhatja, hogy mindig is Linkin Park rajongó volt, de ez valószínűleg nem elég bizonyíték.* - Oké... Emlékszel, minek hívtalak mindig? Nagyon utáltad... igaz Thanike? *Vigyorog rá azzal a csakis rá jellemző, félig pimasz, félig kedves arckifejezéssel. Aztán ismét elkomorodik és fel-alá járkálva gondolkozni kezd.* - Oké... Látom te sem változtál sokat. De most gondolom nem fog használni, ha felgyújtom a dobszerkót, igaz? *Sóhajt egyet, majd ismét megáll.* - Ne már! Ahelyett, hogy örülnél nekem, itt sztorizgassak éjfélig? Hidd el, lenne annyi történetem ami eltartana addig. Például amikor annak a csajnak, Emilynek felgyújtottad a macskáját és leégett az összes szőre! *Nevet fel.* - Úgy nézett ki, mint valami elcseszett ET. *Még nevet egy darabig magában, majd ismét megkomolyodva Nate elé lép és a vállára teszi a kezét.* - Kerestelek. Tényleg. De nem találtalak meg, aztán... a nevelőszüleim megtiltották, hogy kutassak utánad és mindent megtettek, hogy titokban sem tehessem. *Ereszti le a kezét végül.* - Bár nem pont így képzeltem el a találkozást. *Von vállat, feltűnően nagy érdeklődéssel vizsgálva a cipője orrát.*
Nathaniel Jenkins- .::Diák::.
*Nem tehet róla, de volna szerencséje megtapasztalni milyen, ha átvágják, és nem volt kellemes élmény. Ezért nem is engedett senkit se a közelébe az elmúlt években. Még mindig dühösen mered a másikra, ajkait összepréselve, támadó állásba helyezkedve. Nem szól semmit csak vöröslő tekintetével követi Anthony minden egyes mozdulatát. A magabiztos megszólalásra megrándulnak az arcizmai.* ~ Oké, ez most vagy túl sokat volt a fejemben, vagy túl jó színész… *morogja dühösen, és még egyszer végigméri a másikat. A szemei olyanok, mint a legjobb barátjáé. A haja is hasonlít, és a hangszíne is egy picit. A stílusa és az öltözködése is. Linkin Park. Igen, emlékszik, hogy ez a másik kedvenc együttese. * ~ Túl szép, hogy igaz legyen *foglalkozik inkább a saját gondolataival, viszont fél füllel figyel Tony-ra dumálásra is. Sőt, amikor meghallja azt a régi, borzasztóan utált becenevét, akkor felmordul.* - Ne hívj így! Hányszor mondtam már, hogy rühellem azt a nevet?! *csattan fel, és egyébként, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal fokozza, hogy mennyire gyűlöli a Thanike becenevet. Viszont Anthony-nak ezzel a megszólalásával sikerült cseppet elbizonytalanítania a másikat.* - Ha valóban te lennél az, akkor észrevehetnéd, hogy igenis sokat változtam. nem vagyok többé félvér *szusszant, de még mindig nagyon kimérten beszél. Aztán a gyújtogatásra felhorkant. * - Akkor neked kéne kifizetned, és az igazgatók nem díjazzák a rongálást *felel az erethonos-nak, majd a kifakadására felvonja a szemöldökét.* - Az a rohadt dög megérdemelte… Állandóan belém vájta a karmait, és nem hitték el nekem, hogy az a ***** beidomította arra, hogy rám támadjon *kezd el puffogni az emlék hatására, és ezt már vagy ezerszer elmesélte Tony-nak. Egyébként szép lassan tényleg sikerül meggyőzni, bár még mindig vannak kétségei azzal kapcsolatban, hogy a legjobb barátja áll-e előtte. Majd mikor megérintik, akkor reflexszerűen hátrébb lép, és állatias morgás tör fel a torkából.* - Ne taperolj! Utálom… *Igen, látszik rajta, hogy néha-néha a farkas ösztöntök uralkodnak felette, és ilyenkor morog, harap, de ha hosszúak lennének a körmei, akkor még karmolna is. Aztán, mikor el kezdik taglalni, hogy a nevelőszülei nem engedték, akkor felhorkant, megkerüli a dobot, és ő kezd el járkálni a teremben. Tavalyig ott rohadtam abban a tetves árvaházban, igaz csak nyaranta mentem vissza oda, ha nagyon akartál volna, akkor megtaláltál volna. Nem baj, legalább megtanultam, hogy magamon kívül senkire nem számíthatok, mert előbb-utóbb minden földi egyedül hagy. Bezzeg az alvilágiak… Az alvilágiak nagy része tartja a szavát! *duzzog továbbra is. Nem tehet róla, de cseppet bekattant mióta egyedül maradt.* - Rendben, hiszek neked. De lenne egy kérdésem. Hogy a francba kerülsz ide? *Torpan meg, és szegezi a tekintetét Anthony-ra.* - Biztosan van oka, hogy ide jöttél. Hiszen én is okkal vagyok itt *szusszant dühösen, és kivágódik a zeneterem ablaka. Nem sokkal később pedig egy holló ereszkedik le a párkányra, és károg a démon-vérfarkasra. * - Már megint? *fakad ki dühösen, és odaugrik az ablakhoz, majd el kezd démon nyelven magyarázni a tollasnak, teljesen megfeledkezve arról, hogy Anthony is érti a nyelvet.* - Nem érek rá az idióta ügyeitekkel foglalkozni! Keressetek mást, és lsz*rom, ha megvonjátok a támogatást! Jó, akkor megcsinálom, ha lesz időm! Add azt a rohadt levelet, és takarodj el! *sziszegi a madárnak, majd letépi a lábára erősített levelet, mire a madár megharapja a fiú kezét. Nate az ajkába harap, és villámló tekintettel néz a madárra, majd a nadrágja zsebébe tuszkolja az üzenetet, és a vérző kezét a felsőjébe törölve néz vissza a másikra. Nem hajlandó beavatni a dolgaiba, helyette csak lerogy az egyik székre, és onnan bámulja Tony-t.* - Látom, jó dolgod van az új családodnál… *jegyzi meg halkan, keserű hangon. Világ életében egy rendes családra vágyott, de most már inkább úgy van vele, hogy hagyja békén mindenki, mert csak még jobban tönkretennék. Egyébként nem különösebben izgatja, hogy mi áll a levélben, túlságosan is ismeri a munkaadóját, hogy tudja mit akar ilyenkor. *
Caleb Helroy- .::Diák::.
*A támadó állás láttán először hátrálni akar, de végül mégsem teszi meg. Megérdemelné, ha megütnék, az biztos. Ha akarta volna... megtalálhatta volna. Igen, azóta is emészti a lelkiismeret-furdalás, pedig ő tényleg mindent megtett. Vissza akart menni az árvaházba, de mégis hogyan kivitelezte volna titokban? A nevelőszülei minden percüket vele töltötték, vagy ha ők nem, az öccse lógott a nyakán. Ő köpte be akkor is, amikor levelet akart írni Natenek. Tudja jól, hogy ő mindent megtett, mégis úgy érzi, hogy ez sem volt elég. Ahogy látszólag Nate is. Észreveszi legjobb barátján a változásokat, azt is, hogy vérfarkas lett, meg hogy sokkal magasabb és izmosabb, de sokkal jobban leköti az, hogy meggyőzze, hogy ő valódi. A gyerekkori, alacsony és sovány Natehez képest elég feltűnő a változás, talán más már fel sem ismerte volna. Egyedül a szeme meg az arcvonásai a régiek, bár ez utóbbiak is kissé... állatiasabbak lettek. A tiltakozásra felnevet.* - Hiszel már nekem? *Áll meg barátjával szemben, és ismét végigméri. Igen, nagyon sokat változott. De ő is. A régi, már-már lányos vonásai sokkal férfiasabbak lettek, válla széles, teste pedig izmos.* - Észrevettem, képzeld. De jobban leköt, hogy beleverjem az idióta fejedbe, hogy valódi vagyok. *Morog vissza.* - Képzeld, nem terveztem. Abbahagynád már ezt? Komolyan, kezdesz idegesíteni. *Horkant fel az ismételt ellenséges visszaszólásra.* - Igen, emlékszem. De ezek után nem mert a közelede sem menni. *Neveti el magát ismét az emlék hatására. Pont mint akkor, régen. Nate duzzogott, Tony meg a földön fekve röhögött felidézve, ahogy a szerencsétlen állat lángolva rohangál fel-alá. A felmordulásra elveszi a kezét és hátrébb lép egy lépést, majd nézi, ahogy a fiú megkerülve a dobot járkálni kezd.* - Jól van! Oké! Igazad van. Sajnálom. *Az első két mondatot még kiáltja, a sajnálomot azonban már alig hallhatóan mondja ki, miközben zsebretett kézzel ismét a padlót kezdi el fikszírozni. Nem akar magyarázkodni, hiszen jelen pillanatban ő is úgy érzi, hogy cserbenhagyta a másikat. A kérdésre azonban ismét felnéz.* - Eddig magántanároknál tanultam, de elegem lett belőle, hogy csak az idegesítő öcsémet látom, így... azt hallottam, ez jó suli, ráadásul közel van. *Von vállat, mostmár halkan és eléggé letörten beszél. Sikerült elrontani a jókedvét, amit amúgy elég nehéz. Szinte mindig vidám és nagyon rossz dolognak kell történnie ahhoz, hogy ez megváltozzon. A holló érkezésére felkapja a fejét és összevont szemöldökkel hallgatja a barátja szavait. Nem ért az egészből semmit, de valahogy érzi, hogy ez most nem a legjobb alkalom arra, hogy faggatózzon. Minden esetre elég nagy aggodalom lesz úrrá rajta. ~Te jó ég, Nate... Mibe keveredtél?~ Figyeli a fiút, ahogy az elteszi a levelet és vérző kezét a pólójába törli. Na, ez például teljesen a régi énjére utal. Az azonban, ahogy lerogy a székre már egy teljesen más énje. Az, akit Tony megismert, és akitől megpróbálta megszabadítani.* - Nate, figyelj, én... Nem akarok magyarázkodni. Meg akartalak keresni, de nem ment. Igen, valószínűleg nem tettem meg mindent, igen, önző voltam és egy idióta. Tudom, hogy sikerült volna, ha egy kicsit jobban próbálkozok. Azért is jöttem el otthonról, mert tudtam, hogy így megtalálhatlak. *Ez igaz, valóban fontos szerepet játszott ez a tényező a döntésében.* - De most itt vagyok, és te is. Nem lehetne, hogy hagyod a duzzogást és elárulod, hogy hogy a fenébe engedhetted, hogy egy vérfarkas beléd harapjon? *Lép ismét közelebb a legjobb barátjához, halvány, reménykedő mosollyal figyelve a reakcióját.*
Nathaniel Jenkins- .::Diák::.
*Nem kell hátrálni, ez Nathaniel-nél már egy berögzült szokás, hogyha pszichopata és ellenségeskedik, akkor így áll be. Kifejezve, hogy mennyire veszélyes dob lenni, ha akar. Egyébként, ha nem lenne sértett a kis önérzete, akkor valószínűleg megbocsájtana Tony-nak, csak hát annyi mindenen ment keresztül és annyi mindent hallgatott el, hogy végül hát ment magányos farkasba. De megértené, hogy Anthony inkább foglalkozott az új családjával, mint vele, de azért rosszul esett neki, hogy ez nyamvadt üzenetet se kapott tőle. Így hát most végre jogosan duzzoghat, nyugodtan a másik arcába mondhatja, hogy mennyire szar volt nélküle abban a rohadt árvaházban. Egyébként Anthony-nak nagyon jó szeme van, Nathaniel inkább külsőre változott többet, mint belsőre. Legbelül még mindig az a csendes kölyök, aki volt, csak most nagyobb lett a szája, rondábban beszél és sokkalta ellenségesebb, mint gyerekként. Gyerekként megpróbált mindenkivel kijönni, de nem jött össze. Most már meg sem erőlteti magát, hogy kedves legyen. Feleslegesnek tartja. A „hiszel már nekem”-es kérdésre csak morog egy sort, de nem ad konkrét választ. Aztán Tony morgására visszafojt egy mosolyt, de a másik ismerheti már annyira, hogy épp egy önelégült vigyort próbál elnyomni.* - Jól is tette *szusszant fel morcosan. Na, igen, Emily-nek sikerült elérnie, hogy megutálja a macskákat. Aztán tovább duzzogva megkerüli a hangszert, és háborog tovább. Nem olyan könnyű lenyugtatni, de igazság szerint most nem is akar nyugodt lenni. Amúgy vérfarkasságának köszönhetően meghallja a sajnálom szócskát, amire fel is sóhajt, majd megrázza a fejét, és járkál tovább.* - Aha… *dünnyögi elgondolkozva, majd ugye megérkezik az a tollas, akit Nate úgy tud utálni, hogy szíve szerint, ha nem egy Ősdémon állatkája lenne, akkor már rég grillezett holló lenne belőle. Amíg le nem rendezi a madaras ügyet, addig nem is foglalkozik régi barátjával, hiszen neki semmi köze nincsen az üzleteihez. Talán jobb is, ha a másik nem keveredik bele a dolgokba.* - Tudod hol voltam… Tudtad, hogy hol van az a rohadt épület… *suttogja elkeseredetten, a könnyeivel viaskodva. Merthogy Nathaniel is képes emberi érzésekre, sőt talán túlságosan is. Szokott ő sírni, bár senki nem szokta ilyenkor látni, mert elrejtőzik a világ elől. A világnak pedig igyekszik a magabiztos, konok és mogorva arcát mutatni, hogy ne tudják mennyire is sebezhető valójában. Aztán megdörzsöli a szemét, és a kérdésre felpillant a barátjára.* - Miután leléptél jelentkezett egy „titokzatos” támogatóm. Beíratott a Roxfort-ba, amit egy-két éve végeztem el. Ötödikben volt. Egyik este elegem lett a Mardekárosokból, fogtam magam, kiszöktem a kastélyból, és az egyik erdőben kezdtem el bolyongani. Elfelejtettem, hogy telihold van. Zajt hallottam oldalról, így megtorpantam, és odanéztem. Teljesen lefagytam, végül egy üvöltést hallottam közelről. Nagyon közelről, de annyira ledermedtem, hogy nem tudtam elszaladni. A bokrok közül kiugrott egy vérfarkas, nekem ugrott, és megharapott. Utána arra emlékszem, hogy a gyengélkedőn ébredtem, és arról diskuráltak a tanárok, hogy mit csináljanak velem telihold idején. *vonja meg a vállát, majd feltápászkodik a székről, és komolyan tekint Tony-ra.* - De én nem bánom. Utáltam félvérnek lenni, így legalább erősebb vagyok, és vannak munkaadóim. Az pedig, hogy havonta egyszer átváltozom… semmiség *sóhajtja, és visszamegy az ablakhoz. Elgondolkozva bámul kifelé, majd rekedtes hangon megszólal.* - Tony, sajnálom az előbbit. De… Tudod, évek óta nem volt olyan ember, aki egy kicsit is kárpótolhatott volna téged… És… Nem szeretem a meglepetéseket *beszél elhaló hangon miközben a sebesült kezét újra és újra a fekete pólójába törli.*
Caleb Helroy- .::Diák::.
*Na igen, valahogy sejti, hogy ez csak ilyesmi célt szolgál, meg hogy úgysem bántaná, de azért egy egészen kis része kinézi a fiúból, hogy jól behúzna neki egyet. Na jó, talán egy nagyobb része. Ő a helyében biztosan megtenné. Hiszen tudja jól, hogy önző volt, hogy ha nem kötötte volna le annyira a saját boldogsága és a családja, és ha több időt szánt volna a próbálkozásra, megszökhetett volna és találkozhatott volna a barátjával. De nem tette. Mert félt. Félt, hogy ha megteszi, már nem fogadják vissza. Tony amúgy nem sokat változott: még mindig olyan hiperaktív, mint volt, állandóan dumál, be nem áll a szája. Imád ismerkedni, mindenkivel jól kijön (kivéve az öccsével persze...) és mindig valamit tanulmányoz vagy egy találmányán dolgozik. Külsőre csupán magasabb és férfiasabb lett, ennyi az egész. Szóval még mindig egymás szinte tökéletes ellentétei. Hogyan hozta őket mégis össze a sors? Rejtély. De a lényeg, hogy Tonynak azóta sem volt, és nem is lesz még egy ilyen barátja, így nagyon szeretné nem elbaltázni ezt a dolgot. Szeretné, ha a másik meg tudna neki bocsátani. Csak még egyszer... Amikor a másik majdnem elmosolyodik, ismét feléled benne a remény, hogy megint minden a régi lehet. Ő is elmosolyodik, bár ő nem is próbálja titkolni.* - Különben? Leégetted volna az orrszőrzetét is? *Próbálja ugratni a fiút, de csak óvatosan, tudja, hogy most a másik egyelőre elég ideges. Tudja, hogy semmi köze ahhoz, amit a madárnak mond, de mégsem hagyja nyugodni a dolog. Aggódik Nateért, igen, mert sosem lehet jó dolog, ha egy démon madarával üzletel valaki. Abból jó már nem fog kisülni. Aztán az elkeseredett szavakra nem mond semmit, csak mozdulatlanul, letaglózva áll ott, sajnálattal teli tekintetét egykori legjobb barátjára függesztve. Szeretne mondani valamit, de fogalma sincs, mi legyen az. Igen, egy alkalom, amikor Anthony nem képes megszólalni. Fél, hogy csak rontana a helyzeten. Meg amúgy is... sosem volt jó ezekben az érzelgős cuccokban. Vigasztalás meg ilyesmik.* - Hát ez jellemző... *Csóválja a fejét a sztorit hallgatva.* - Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen, Nathaniel. *Ejt meg felé valami mosolyfélét.* - Munkaadóid? *Kérdez vissza gyanakvó hangsúllyal. Nem tetszik ez neki, egyre jobban nem. Ki tudja, mibe keveredett ez az idióta? Amíg ő a családjával töltötte az idejét magántanárok által oktatva egy hatalmas házban, saját több hektáros erdővel... Ismét beléhasít a lelkiismeret-furdalás, de ezúttal megpróbálja elhessegetni. Aztán, az utolsó szavakat hallva odalép Nate mellé és ismét a vállára teszi a kezét, remélve, hogy ezúttal nem küldik el a francba.* - Téged sem, hidd el. Iszonyú önző voltam, ha gondolod, pofán vághatsz, csak ezt a veszekedősdit hagyjuk. Inkább örülhetnél nekem egy kicsit. Figyelj, ha szeretnéd, többet le sem fogsz tudni vakarni magadról. *Próbálkozik meg egy mosollyal a barátja felé.* - Nem, meggondoltam magam. Ha nem szeretnéd, akkor is. *Szélesedik ki a mosolya, majd ha úgy látja, hogy a másik lenyugodott és már pofán sem akarja vágni, átöleli, majd miután elengedte, ismét megszólal.* - Hiányoztál. Tényleg.
Nathaniel Jenkins- .::Diák::.
* Nem kell aggódni, Nathaniel kinézete ellenére sose volt verekedős alkat, sőt általában akkor alkalmazott csak erőszakot, mikor nem tudta kontrollálni magát, de amúgy ok nélkül sose bánt senkit, pláne olyan személyt, aki közel áll hozzá. Szóval, ha Anthony nem húzza fel valamivel, akkor nagy valószínűséggel nem fogják betörni az orrát egy jól irányzott ütéssel. Egyébként valahol mélyen Nate tényleg megérti őt, csak hát ő sose volt olyan, mint Anthony, ráadásul rajta mindig is látszott, hogy nem emberi. Nem volt bizalomgerjesztő külseje, se lehengerlő modora. Ezért se beszéltek vele a többiek az árvaházban, mert nem volt olyan, mint ők. Egyedül Anthony értette csak meg, sőt ő mutatott meg neki nagyon sok mindent, és amikor elvették tőle a támaszát, akkor úgy érezte, mintha kicsúszott volna a lába alól a talaj. És szerinte azóta is céltalanul bolyongott a világba, csak Mephistopheles próbálta terelgeti a számára ideális úton.* - Haha. Nagyon vicces. Nem tudom, hogy ki gyújtogatott a hátsó udvarban éjnek éjjelén, merthogy ő varázsló! *ráncolja morcosan az orrát, hiszen ha jobban belegondolunk, akkor Tony miatt lett piromániás! Ő erről nem tehet, sőt simán élt volna abban a hitben, hogy nincsenek is képességei. Egyébként nem kell aggódni érte, nagyfiú már, simán boldogul a világban. Amúgy Nate sem ilyen érzelgős, csak mostanában úl sok impulzus érte, és még nem sikerült feldolgoznia ezt-azt, így hát kicsit remegő hangon meséli el, hogy hogyan el lett vérfarkas. * - Nekem inkább áldás, mint átok *szól halkan, egy halvány mosollyal az arcán. Mióta vérfarkas, azóta sokkal jobban érzi magát a bőrében, szóval őt egyáltalán nem zavarja, hogy havonta egyszer vérengző vadállat lesz belőle.* - Aha. Azért, hogy pénzt kapjak el kell végeznem egy-két dolgot. Nyugi, nem vagyok gyilkos. Csak az alvilágiak szeretnek csereberélni meg minden sz*r varázstárgyat összevakarni, hogy aztán azt is értékesítsék. Nekem segítenem kell a kereskedelmüket, ők meg pénzelnek és információkat adnak ki. Ennyi *vonja meg ismét a vállát. Neki ez teljesen természetes, hiszen vagy hét éve ezt csinálja, merthogy a hatodik bugyor vezérének kell egy földi összekötő, s mivel tudott Nate kilétéről, ezért úgy döntött, hogy tökéletes lesz számára a fiú. Majd amikor megérintik, akkor szaggatottan kifújja a levegőt, jelezve, hogy még mindig nem értékeli a taperolást, de azért elviseli.* - Tony, sosem ütök ok nélkül. Ezt jegyezd már meg végre! Az pedig kérdéses, hogy képes vagyok-e még örömet érezni *ráncolja össze a homlokát, majd a levakarásra felnyög.* - Elég az egyik hiperaktív erethonos csajt elviselni, nem kellesz még te pluszba! *fakad ki, majd a másik vigyora láttán nyöszörögni kezd, majd mikor megölelik, akkor egy pillanatig mereven áll, összeráncolt szemöldökkel, majd erősen hátba veregeti a másikat.* - Bocs Tony, de nem vagyok meleg, szóval az ölelgetést és a puszilkodást mellőzzük, ha lehet *nevet fel most először vidáman, majd amikor kimondják a „hiányoztál” szócskát, akkor felemeli a mutatóujját.* - Mondd, téged egy homokos család fogadott be, hogy ilyeneket pofázol? * vonja fel a szemöldökét, majd a hasára teszi a kezét, és az erethonos-ra pillant.* - Szerintem orientálódjunk a konyha felé, ugyanis rohadt éhes vagyok *jegyzi meg, és ha rajta múlik, akkor szépen átvonulnak a diákkonyhára, akkor összedob magának egy-két szendvicset miközben nyugodtan hallgatja Tony dumálását.*
Caleb Helroy- .::Diák::.
*Tony pedig tökéletesen megérti Nate-t, hiszen valójában ő az első perctől kezdve megérti. Mintha a fejébe látna. Mintha mindig tudná, mire gondol. Talán mert valójában annyira hasonlóak. Valahol mélyen... A külsőségek... az már teljesen más kérdés. Hogy az egyikük tud barátkozni, a másik nem. Hogy az egyik alig beszél, a másik meg állandóan. Ez mind nem számít, jelen esetben legalábbis egyáltalán nem. Amúgy neki is nagyon hiányzott a másik, csak éppen ő el tudta nyomni ezt az érzést, mert ott voltak a nevelőszülei, a tanulás, meg rengeteg minden új dolog, ami lekötötte a figyelmét. De sosem volt... ugyanaz. Aki Nate-el tudott lenni.* - Jól van na, látványos módot akartam választani. *Vigyorodik el visszagondolva arra az estére.* - Ne mondd, hogy nem volt az! *Von vállat, majd a vérfarkasos beszámoló után csak elmosolyodik.* - Hát, te tudod. Ha te így érzed, nekem tökmindegy. *Őt aztán az sem hatná meg, ha angyal lett volna belőle, neki teljesen mindegy, hogy micsoda a másik. Aztán választ kap a következő kérdésére is, ami után ismét csak megvonja a vállát. Csak nehogy aztán leessen.* - Ha te mondod. Nekem mégis az a tapasztalatom, hogy a lentiekben nem jó megbízni. *Mondja, és a hangsúlyából is érezhető, hogy személyes tapasztalat alapján beszél.* - Ok nélkül nem, de én a te helyedben simán pofánvágnám magam. *Ejt meg egy halvány vigyort.* - Nocsak, csaj? Ez meg hogy lehetséges, Nate? *Szélesedik ki a vigyora, majd ugyebár megöleli. A meleg dologra fintorog egyet.* - Komolyan, egyszer próbál meg kedves lenni az ember... azaz démon, erre... *Morogja félig persze viccelődve, hiszen örül a nevetésnek, annyira, hogy azt el sem lehet mondani.* - Fogd be, Nate. *Bokszolja vállon immár nevetve, majd az ötletre hevesen bólogat.* - Jó ötlet. Én csak ma érkeztem, még nem nagyon tudom, mi hol van... *Mondja, majd elindul kifelé, miközben folytatja a dumálást.* - Nem fogod elhinni, hogy mi történt tegnap... Pakoltam a cuccaimat, erre bejött az idióta öcsém a szobába. Ne akard megismerni, egy arrogáns ****! Nem tettem ellene semmit, mégis utál. Képzeld, első nap írtam neked egy levelet, erre lelőtte a baglyot és elégette a levelet! Azt hittem, kinyírom.... Na szóval, bejött a szobába, és... *Így folytatja a sztorizgatást, valószínűleg késő estig. Mintha minden helyreállt volna. Ő dumál, Nate meg kajál és hallgatja. Mint a régi szép időkben. Vagy legalábbis, valami olyasmi.*
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
*Végig simít az ujjaival a dob felszerelésen. Következő lépés az lesz, hogy a zenegéphez lép és beállítja a megfelelő zenére.. Mit csinál a kedves Cameosos lányunk? Ráadásul kedvenc fekete tűsarkújában, a kedvenc farmernadrágjában és egy szép fekete hosszított hosszú ujjú a derekára rakva egy aranyozott öv. A lány ki van sminkelve csak szolid smink. A kis lidércünk hadat üzen az idővel és dobolni támad kedve. Már 3 éve kb, hogy nem dobolt és úgy gondolta barátnője Victoria tanácsára megpróbálja tehetségét, hogy milyen és mennyire ment ki a gyakorlatból. A dobok mögé ül és a két kezébe veszi a botokat. Egyébként a haja ki van engedve és a válláig omol a szép szőkés barna hajtincsei. A délutánját muszáj eltöltenie valamivel és még megkérte az egyik professzort, hogy birkózásból is segítse. Magától külön órákat is felvett, hogy ne unatkozzon és fejlődjön.. Továbbá este tervez elmenni dolgozni és este 8-ig még van idő. Elkéredzkedett és mivel rontásűző neki a szörnyek vadászása sima ügy. Pláne, hogy pénzért csinálja.. legalább keres is valamit. Elindul a zene: Simple Plan – Take My Hand..* - Sometimes I feel like everybody’s got a problem.. Sometimes I feel like nobody wants to solve them..*Hallatszik a zenegépből a dal és a lány rá is kezd a dobverésre.. közben énekli a számot és legalább addig sem dekkol a társalgóban hiszen a „csókot” nem tudná megmagyarázni. Vagyis, de egyszerű elcsusszanás volt, de ha belép a helyiségbe rögtön választ fognak várni tőle és inkább elüti az időt egyenlőre itt..*
Alexander Silver- .::Diák::.
*Az életében először látott folyóson sétálgat. Nemrég kelt és úgy döntött tesz egy kört az iskolában és környékén. Már a fél iskolát bejárta olyan hely után nézve, ahol kicsit leülhet relaxálni, de eddig még nem sikerült ilyet találnia. Mikor a zeneterem ajtaja előtt ment el meghallotta a zenét odabentről.* ~Valaki bekapcsolva hagyta volna a lejátszót?~ *gondolta, de nem hagyta nyugodni, hogy a dob és az ének, mintha kórusban, vagy visszhangozva játszana. Lassan az ajtó kilincsére emeli a kezét és amilyen halkan csak tudja kinyitja az ajtót, majd mikor észreveszi a lányt a teremben becsusszan az ajtó résén. Elbűvölve hallgatja a gyönyörű zenét, amit a lány és a zenegép harmóniája generál, majd mikor a szám véget ér ő töri meg a csendet.* Brávó. *mondja mosolyogva, miközben tapsol*
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
*Igaza volt Victoriának tényleg ideje újra kezdeni azt, amit szeretet csinálni pár éve csak a banda feloszlott. Talán ezért is döntött úgy, hogy másik pályán próbálkozik, amiben még tehetséges és sokan mondhatják, hogy a bajkeverés, de közben nem. Az más mesterségére hagyja ő inkább a vásárlás, zenélés harcművészet. Hiába a kinézet mindent elárul, viszont lehet, soknak kellemes meglepetést okozhat ez a leányzó. Elindul a zene és azt kezdi el dobolni ritmusra.. mivel mindig is a kedvenc bandája volt ez most sem maradt is. A zene megy, és nem igen veszi észre, hogy az ajtó kinyílik.. csak amikor megszólalnak. Először a szívbaj jön, rá szaporábban veszi a levegőt, de ő már rájött arra, hogy itt szeretik ijesztetni az lényeket szóval csak szimplán csúnyán, néz a srácra. *- Kösz, bár 3 és fél éve, hogy nem doboltam.*Pattan fel és a dob mögül emelkedik ki a 178 centis leányzó.. Ha a tűsarkút levesszük, ami 12 cm 166 cm kis törpe maradt. Nem zavarja őt, hiszen jól megoldja a dolgokat. Végigméri a vámpír fiút és hümmög is hozzá.* - Még nem igen láthattalak erre felé.. Bernadette vagyok, de az ittenieknek Detty és ha kérhetném. Ne merészelj Berninek hívni, mert nem vagyok kutya sem és nem szeretem azt a becenevet.*Rögtön mondja is a srácnak a szabályokat és üdvözli őt. Valóban nem szereti a Berni becenevet, bár legutóbbi eset, amikor az egyik Cameosos diák Wallace hívta úgy. Mi lett a vége? A srác majdnem kapott a hátába egy kést.. „Rontásűzőkkel nem húzunk újat” címmel. Igen.. a lány ilyen, ezzel született és ez az adottsága.* - Kit tisztelhetek benned? Értesz a zenéhez?*Közben új számot tesz be Simple Plan – Grow up.. ma Simple Plan nap van úgy néz ki.*
Alexander Silver- .::Diák::.
*közelebb lép a lányhoz és nagy, színpadias meghajlással köszönti* - Jó estét Bernadette. Számomra a megtiszteltetés. - *felegyenesedik, majd újra megszólal* Alexander Silver vagyok. Értek a zongorához és gitárhoz. Megértettem a szabályokat és igyekszem betartani. *a teremben lévő legközelebbi székhez sétál, felkapja és a terem közepén helyezi el* - Ha nem haragszol meg érte, akkor elhallgatnám még a zenédet egy darabig. Jobb szeretem, csak hallgatni, mint ténylegesen játszani. - *mondja és ezzel le is ül a terem közepére, mikor korábban közelebb lépett a lányhoz felmérte a magasságát a maga 186 centijéhez és most a széken ülve azon gondolkozik, hogy hiába a magassarkú így is egy fejjel magasabb a lánynál.* ~De hát végül is nem a méret a lényeg.~ *gondolja magában és közben azt kérdezi magától, hogy vajon egy ilyen alacsony lány is így gondolja-e*
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
*Mondja a fiúnak az Instrukciókat és természetesen komolyan gondolja, hogy ne piszkálják azzal a névvel. Nem előnyös egy lánynak így viselkednie, de hát nem tehet róla. Ilyen hangulatban van, amíg le nem csapja valaki. Felvonja a szemöldökét a meghajlásra majd ugye automatikusan a zenegéphez lép.*~Micsoda férfi..~*Gondolja magában és habár nem tudja, hogy Sylorinás még.. bár kellemes meglepetés lenne, hiszen oda csak a pszichopaták járnak.* - Nem haragszom. Nem vagyok az a fajta, ha bár.. ~ Egyedül lét jobb lett volna, de nem bánom..~*Gondolja közben magában és megvárja, míg elindul a következő zene, ami a Scooby Dooból lehet ismerős. Mármint a filmből. Visszasétál a dobhoz és egy sóhajt elereszt.. Valóban az egyedül lét nem mindig jó, de most jól esett volna neki, de addig jó, amíg nincs harapós kedvében. Bár úgyis levezeti majd a szörnyeken.. Végig néz a férfin aki válaszol a kérdésére amíg leül a dobhoz milyen magas. Na pont ezért vesz fel magas sarkút bár neki sem a méret számít, de nem szeret kicsi lenni. Szóval így tekintve elnézi az ilyen dolgokat hiszen vannak két méter magas egyének az Akadémián.* - Honnan jöttél?*Kérdezi meg és közben újra belekezd a játékba. Kicsit kezd felpörögni a hangulat.*
Alexander Silver- .::Diák::.
- Qarinban születtem és nőttem fel, úgyhogy nem mondhatnám, hogy túl messziről.- *mondja miközben a zenét hallgatja* - Na és te, hol születtél? - *kérdezi nagy vigyorral az arcán. Teljesen belefeledkezik a zenébe és elkezd hintázni a szék két hátsó lábán. Csukott szemmel hallgatja a zenét.* ~Rég volt már, hogy ilyen jól éreztem magam.~ *gondolja és most már örül, hogy benézett a zeneterembe* - Ha gondolod a következő számnál cserélhetünk, én játszok és te élvezed a zenét a székben. - *mondja miközben a lányra tekint*
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
*Miért is nézi végig a férfit? Csak azért, mert mindenkit végig szokott plussz a külső elárul mindent. Fejét megrázva.. ~Majdnem mindent..~*Gondolja ám magában és ugye érdeklődik felőle honnan jött. Mindenkinél kíváncsi.* - Qarini vagy és még nem láttalak a városban? Na szép..*Lepődik meg és igen hiszen majdnem mindenkit ismer a városban olyan nincs akit nem. Úgy látszik, hogy a sors lecsapott és még is van* - Én is Qarinban születtem és itt végeztem két éve a Sollaionban.*Mondja döbbent arccal a lány és igen határozottan meg van lepődve. Ha bár az ő családja már régóta él a városban mondhatjuk azt is amikor a város alapították. A Maiden generáció azóta él itt. Utána végig gondol kiket ismer a városban és határozottan nem emlékszik Silverekre.* - Mesélhetnél a családodról. Nekem oké, ha gondolod jöhetsz most. Egyébként gondolom akkor ismered a helyi iskolát ahol végeztem.*Gondolja hangosan és igen nem túl sok a mondani valója, de inkább fel áll a dobtól, mert most akkor is ledöbbent na.*
Alexander Silver- .::Diák::.
- Remek. *Mondja vigyorogva most, hogy már tudja, hogy gitározhat egyet. Felkel a székéből és a zenegéphez legközelebbi gitárt felemelve a géphez lép. A gitár fekete akárcsak az öltözéke, a húrok ezüstösen csillognak a hangszer nyakán és egy rövid hangolás után a zenegép számlistájára tekint* ~Azt a ..., micsoda választék.~ *gondolja magában miközben böngészi a listát. Már az első sorban megakad a szeme egy régi klasszikuson és ki is választja a Beatles - Hey Jude című számát. Énekelni most nem fog, ahhoz túlságosan is koncentrál a gitározásra, ráadásul úgy tervezte, hogy beszél majd a játék közben is.* - Hallottam már az iskoládról és valószínűleg azért nem találkoztunk még, mert én nem oda jártam. Még csak azt se mondhatom, hogy a környékén esetleg találkozhattunk volna, ugyanis én a város egyik legszegényesebb iskolájába jártam. A családunk nem túl nagy és a családfám is inkább hasonlít egy cölöpre, mint fára. Apai ágon minden rokonom, vagy volt rokonom, egyke és minden házasságból összesen egy fiú született. Tulajdonképpen ezért nincs se nagybátyám, se unoka-, se másodunoka testvéreim se. A családom anyai ágáról pedig igen keveset tudok ugyanis édesanyám szülei, már az elejétől fogva ellenezték a házasságot apám és ő közte. Miután apám születésem után nemsokkal elhunyt anyámnak egyedül kellett eltartania engem, ezért is kerültem szegényesebb iskolába. - *Véget ér a szám a zenegépben, ő pedig a gitárt az ölébe rakja* - Most te mesélj egy kicsit magadról. - *néz a lányra várakozó tekintettel*
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
*Fel Áll és neki támaszkodik a falnak a zenegép mellett. Sóhajtozik egy nagyot és közben az óráját is figyelgeti. Hallgatja Alexet és közben gondolkodik, mennyi embert ismerhet. Vannak jó páran. Aztán amikor hallja, hogy miért nem ismerheti, megvonja a vállát.* - A szegénység nem számít. Hidd el. Nem a pénz számít. Hanem milyen ember vagy..*Mondja, a lány utána a szájához kap.* - Bocsánat.. Akarom mondani vámpír. Elnézést ez most hoppá..*Igen gyorsan beszél és utólag eset le neki az, hogy ő nem micsoda. Elfordítja zavarában a fejét, de hát ezzel nem akarta megbántani a srácot sem.* - Sajnálom apukádat egyébként és mivel foglalkozik anyud és te eddig mivel foglalkoztál?*Érdeklődik felőle továbbra is majd utána kap egy kérdést, amire visszafordítja a fejét és halványan elmosolyodik.* - Qarinban születtem. Az egész családom itt él úgy mondd a város alapításától kezdve. A családom gazdagnak számít, de nem tartozunk és tartozok az olyan lányok közé akik elkényeztetettek. Rendes alapos nevelést megkaptam a Testvéreimmel meg hát egy Rontásűzőnek kell tudni még a harci képzést is. Az a jó ebben az egészben nem csináljuk ugyanazokat a dolgokat.. Mindenkinek más hivatása van. Míg apu és anyu ügyvéd az egyik bátyám foglalkozik vadászattal, amiről igyekszem leszoktatni. Angyalvadász a lelkem.. a másik meg Démonvadász. Bár a hivatásuk nagy része ugyanaz mondjuk, azt kilógok a sorból. Ettől függően ugyanúgy megvagyunk és imádjuk egymást. Általában a főtéren szoktam kint lógni, de mivel hétköznap iskola van.. szóval muszáj itt lenni. Egész jól gitározol a Beatles igazi klasszikus. Johnny Cashel, hogy állsz?*Érdeklődik felőle és kicsit sokat beszél Detty, de nyugodtan le lehet ütni.*
Alexander Silver- .::Diák::.
*Az "...akarom mondani vámpír..." félmondatra kicsit meglepődik, felemeli a fejét, aztán végignéz magán.* ~ Ennyire látszik? ~ *gondolja és utána végighallgatja a lányt.* - Na akkor ezt vegyük szép sorjában: Nem zavar, ha embernek hívsz, erős túlzással is még csecsemőnek számítok a vámpírok között. Sajnos anyukám már nem foglalkozik semmivel. Két éve őt is elvesztettem. *A nyakláncára pillant, de mielőtt bármi is eluralkodna rajta folytatja.* Mielőtt megszűntem volna halandóként létezni egy rendőrnyomozó segédjeként dolgoztam. Főleg azért dolgoztam ott, hogy leginkább kamatoztathassam a problémamegoldó képességem, másrészt viszont annyi bűnözőt akarok eltávolítani az utcákról amennyit csak tudok. Ha kell akkor erővel tisztítom meg a várost. Megjegyzem ezért is gyakorlok minden nap harcművészetet, még órán kívül is. - *Egy kis szünetet tart, hogy levegőt vegyen.* - Johnny Cash egyenlőre még túl nehéz nekem, de nem véletlenül vettem fel tantárgyként a gitárt, úgyhogy csak idő kérdése. *Próbál lépést tartani a lány beszédtempójával, ami elég nehéz feladat lenne, ha nem lett volna belőle vámpír, akinek így a reakcióideje és gyorsasága is javult*
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
*Maradjunk annyiban Bernadette Maiden nem az a megszokott lány, aki volt, hiszen ő tényleg kapott normális nevelést. Bár az ő környezetében minden lány el van, kényeztetve pénzileg mindent megkapnak, amit akarnak. Ő is megkap ám mindent, de annak meg is fizeti az árát és meg is dolgozik érte. A sors kérem szépen, ami befolyásol bennünket és tudjuk elérni azt amit, szeretnénk. Vágyainkat és az álmainkat. Mindent lépésenként szép sorjában..* - Sajnálom. Nem akartalak ám leemberezni, mert azért más a kettő.. és sajnálom anyukádat is részvétem. Egyébként néha nem tudom befogni a számat. Túlságosan is érdekel az emberiség/lények milyenek mások akkor is tapintatlan voltam.*Mondja szemet forgatva és igen a magyarázkodás típus amit soha nem szeret csinálni.* - Értem.. egyébként jó dolog az is csak figyelj oda.*Kacsint a lány.. bár ő a szörnyek társaságában jól szórakozik még is óvatos a drága.* - Értem. Én is szoktam ám ne aggódj gyakorolni.. különféle stílusokat..*Feleli majd érkezik egy telefon csörgés.* - BERNADETTE MAIDEN! Meddig várjunk rád az örökké valóságig?*Lehet hallani a telefon túlsó vonalát két srác, kiabál bele. Barátai. Zavarában ki is nyomja a telefont.* - Egyébként jól gitározol.. valamikor gyakorolhatnánk együtt. Szimpatikus vagy.*Jegyzi meg kacsintva és elrúgja magát a faltól és elindul az ajtó felé.* - Remélem nem gond, de megyek. Így is késésben vagyok dolgozom és időben visszakellene érjek a suliba, mert különben Perathon úrnő sárkánya fog visszarángatni az meg nem kellemes dolog. Szóval még találkozunk! További szép estét kedves Alexander!*Köszön el a sráctól illedelmesen és árnyékosulva gyorsan suhan fel a Morsacon-hegységre ahol éppen megkapja a napi fejadag leszúrást. A mai napon talán a lánynak ez a része még is jóra fordult és azért kíváncsi erre a srácra milyen meglepetést tartogat.*
Alexander Silver- .::Diák::.
*Az ajtóhoz sétál és a lány után szól* - Örömömre szolgált, hogy megismerhettelek. Remélem hamar találkozunk újra. - *köszön el a lánytól mosolyogva, aztán ahogy a szemével végig kíséri a lány útját a folyosó végéig, úgy komorul el az ő arca. Ha már nincs itt a lány nem kell senki előtt színlelnie. Az eddigi jókedv és vidámság helyébe, most fagyos üresség költözött. Sokan mondják, hogy a szem a lélek tükre, számára ez semmit nem jelent. Ha ő ebbe a tükörbe néz nem lát semmi mást, csak szürke elkeseredést és magányt. Ez az állapot kíséri őt már anyja halála óta és csak a mosolygás álcájával tudja elérni, hogy ne zaklassák ezzel. Amit mond és gondol őt tükrözi, de ez az arc nem az övé. Ha mindenki látná mit érez, minden nap, akkor azzal elég gyorsan elidegenítene mindenkit. Senki nem akar egész életében egy üres tükörbe nézni. Az ajtót behajtja, a gitárt visszarakja az állványra, aztán újra elindul az iskola folyosóján, mint egy szellem aki egy másik világba vezető utat keres. Egy valami nem hagyja azonban nyugodni. Ez a lány. Előtte mintha nem kellett volna erőltetnie a mosolyt, nem esett nehezére érdeklődést mutatni és mesélnie a múltjáról és talán nem ő az egyetlen. Lehet, hogy talál, majd valakit aki előtt tényleg nem kell semmit elrejteni. Egyvalami biztos, valami megváltozott benne.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Mikor a srác leül a mellette lévő fotelba, kicsit meglepődik, de elmosolyodik. Régen volt már társasága. Legalább is épeszű, aki nem a legutáltabb énjére emlékezteti folyton.* - Szia. *Mosolyog a másikra, a két fiolát pedig visszasüllyeszti a táskájába.* - Igazából már semmit. Csak sétálni voltam. *Arcán még mindig az a melegséget sugárzó mosoly ül, mint általában. Viszont ez még mindig nem a régi. És lehet, hogy már sosem lesz az.* - Te, nem mennénk át a Zeneterembe, vagy valahová, nem akarok itt maradni... *Súgja a másiknak, remélve, hogy az meghallja és követi, mikor elindul. Azért persze int az ott maradtaknak, mert ismeri őket, látásából biztosan, de, de egyelőre egy ember társasága bőven elég lesz neki. Átvezeti Sayont a Zeneterembe, táskáját ledobja a zongora mellé, és egy mély levegőt vesz, míg leül a székre. Felnyitja a zongorát és kicsit elgondolkozik.* - Nem zavar ha játszok? *Néz kérdőn a másikra, persze ez igazából csak udvariasság, szándékában áll játszani. És fog is.*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
- Rendben. * Súgja a másiknak, aztán követi őt a zeneteremhez.* - Én is azt csináltam. Mármint sétáltam. Nyugodtan zongorázhatsz engem nem zavar. * Mosolyog a lányra.* Mióta zongorázol? Kérhetek akár számot is tőled? * Mosolyodik el, már majdnem nevet. Mai nap egyre jobban alakul, gondolja, bár a jobb kezén a vágás szörnyen zavarja. a kötéssel együtt de Kamen azt mondta nem veheti le a kötést holnap délutánig. Szóval kénytelen elviselni addig.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- Merre jártál? *Érdeklődik, miközben valami nyugtató, lágy dallamot kezd játszani. Nem, a fiú nem fogja felismerni, ez saját költemény.* - Körülbelül 8 éve. *Tippel, nem tudja pontosan, igazából mondhatna akár 10-12 évet is, mivel kisebb-nagyobb megszakításokkal, de már nagyon-nagyon régóta játszik.* - Nyugodtan, kevés olyan van, amit ne ismernék. *Mosolyodik el. Szeret visszaemlékezni azokra az időkre, amikor még sosem bírt elmozdulni a zongora mellől. Bár, ez a lénye megint kezd visszatérni, de most már inkább a saját szerzeményein dolgozik.* - Te talán tudsz játszani? *Érdeklődik, miközben a lágy dallam szép lassan, felgyorsul, és bár még mindig lágyan hat, de érződik benne, hogy a gyors tempó jelzi a dallam vadságba való átváltását. Konkrétan a dal ezen része a menekülést próbálja szimbolizálni. A mostani lénye elől való menekülését.*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
- A farkas hegységben jártam. Aztán forró csokit készítettem egy háztársadnak, akivel ott a farkas hegységben találkoztam. * Elmosolyodik még mindig jól érzi magát a Gissel való találkozás óta* - Akkor légyszíves játszd el nekem a holdfény szonátát. * Kéri a lányt.* - Hát én csak kottából tudok játszani. Másképp nem. TE merre sétáltál? Hol voltál? * Kérdezi érdeklődve, mert tényleg érdekli a dolog. Majd oda ül Réka mellé, és közelről figyeli* - Majd játszunk utána egy négykezeset? * Kérdezi*
Similar topics
