by - Igen, te vagy az új Cameosos. A legegyszerűbb, ha elviszed őt a Lovardába, ott bármikor tudsz majd vele foglalkozni és szállása is lesz. *Mosolyog a fiúra. Valahogy olyan Deja vu érzése van. Ja igen, régen is mindig ez volt a dolga. Segíteni az újakat.* - Neked? Fogni a cuccaid és mivel házban már be lettél osztva, ezért felmenni a hálókörletbe. Felvezesselek? *Ajánlja fel, hisz, mint Őrző, feladata, meg hát ha ráér, akkor szívesen segít a másiknak. Amúgy is, ott van a Cameosos közös társalgó mellett a hálókörlet, könnyen oda lehet találni.* - Amúgy te honnan érkeztél Aradun? *Kérdezősködik a fiútól, míg az össze nem szedi a cuccát és fel nem indulnak. A lovat meg majd később beviszik, előbb érdemes lepakolni a cuccait, utána foglalkozni azzal.*
+26
Lord Sayon Merlioth
Isabella Grey
Selina Crow
Ever K. Whitewood
Ezio Nazzaro
Colin McCartney
Melantha Goldwin
Adrian R. Walker
Morten Toov
Eliana De Lucia
Alise Rubenis
Amarilla Darwin
Rebecca Taylor
Amanda Helgesen
Ragnar Solberg
Henrik Dahl
Giselle Céline Marceau
Christopher Acerlot
Park Min Lee
Yan Antonov
Raphael Walsworth
Richard A. Wallmart
Barbara Decker
Caliin Preween
Horváth Réka
Gaweł Pawlak
30 posters
Bejárati csarnok
Vendég- Vendég
*Csendesen hallgatja a lány válaszát, már aggódik kicsit a ló miatt, hiszen lassan sötétedik és nem akarja hogy megfázzon odakint.* -Értem, köszönöm, és a Lovarda merre van? Elég nagy ez a hely, van valami térkép?- *Logikus a kérdés, hiszen amúgy nehéz kitalálni mi merre lehet. Aztán figyel arra, hogy mi lesz a dolga, de újabb olyan információ, amivel hirtelen nem tud mit kezdeni.* -Aha, az jó lenne, nem tudom hol van, lehet hogy eltévednék.- *Húzza el picit a száját, majd az oldalán lévő méretes kardra helyezi a kezét és a lépcső felé pillant.* -Arra?- *Int a fejével, aztán összeszedi a cuccait.* -Én délről érkeztem, van egy kis falu, ahol sokan vagyunk olyanok, mint én. Feszkosz a neve.- *Ad választ a kérdésre.* -Te régóta vagy itt?-
Horváth Réka- .::Diák::.
- Majd megmutatom. Ha lerakod a cuccodat a hálókörletbe, akkor akár el is vihetjük a lovadat a Lovardába. *A térkép megjegyzésre meg csak kuncog.* - Térkép? Ugyan, itt nincs. Akkor azért nincs ez a hely. *Mosolyog továbbra is. Mondjuk az első napjaiban még kissé ő is úgy gondolta, hogy egy térkép nem lenne rossz ötlet, de azért mégis elboldogult nélküle egyedül is.* - Ugyan, valahol csak kikötnél, nem tévednél el, ne aggódjál. *Kuncog a lány és mikor a fiú kérdez, csak bólint és ha összeszedte a fiú a cuccait, akkor indulnak is.* - Értem. *Bólint a válaszra, mikor pedig kérdezik, kicsit elgondolkozik.* - Annyira nem... Pár hónapja, talán 2-3 hónapja talán. *Rántja meg a vállát. Nem pontosan emlékszik már rá, még ha nem is volt régen.*
Vendég- Vendég
-Oké, köszi, akkor térkép nélkül is megpróbálom megoldani.- ~De azért úgy könnyebb lenne.~ *Csóválja meg a fejét, de aztán felfelé indul a lépcsőn a cuccaival együtt. Nem akart volna az elején sokat keveregni össze-vissza, de így kénytelen lesz. A ló elvitele pedig szintén jó lesz, erre csak bólint.* -És honnan jöttél? Te is olyan vagy, mint én?- *Céloz a démonságra, hiszen úgy tudja ez egy sötétebb iskola, de nem feltétlenül nyilvánvaló, hogy mindenféle különös fajok járnak ide egyszerre. A lépcsőn felfelé indulva körülnéz, hátha vannak festmények a falakon.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Nem fog eltévedni, ő sem tévedt el, meg hát eddig senki sem, szóval nem lesz gond.* - Én nem. Én más vagyok. *Mosolyog sunyin, de szándékában nem áll egyenlőre elárulni, hogy ő mi is. Jöjjön rá majd maga a fiú. Előre is sok sikert neki. Amúgy nem egy sötét iskola ez, hisz Angyalok is járnak ide. Az csak egy dolog, hogy sajnos több a gonosz lény, mint a jó. Bár eddig ebből sosem volt baj, szóval...* - Akkor először felmegyünk a hálókba, lerakod a cuccod, utána pedig elvisszük a lovadat a Lovardába, jó? *Tisztázza még utoljára, majd kicsit elgondolkozik.* - Ha gondolod majd ezek után még egy rövidebb körbevezetést tarthatok neked. *Ajánlja fel neki, ha annyira úgy gondolja, hogy nem igazódna el a suliban.*
Vendég- Vendég
*De vajon Réka honnan tudja, hogy ő mi? Aki már itt van, az tud a többiekről? Ez azért olyan fura. Másképp honnan tudhatná, hogy ő másmilyen? A javaslatra bólint.* -Oké, akkor menjünk fel a hálókba, és utána elvisszük a lovamat.- *Bólint egyet, miközben már biztosan felfelé mennek a lépcsőn és a körbevezetés is jól hangzik.* -És mi van itt, amit érdemes tudni?-
Horváth Réka- .::Diák::.
*Érzi a fiún. Kitűnőek az érzékei és a megérzései.Nem hiába, ő Vérfarkas, és a Démonoknak van egy sajátos szaguk, amiket megérez és így ebből következtetett. Bólint a fiú válaszára és még útközben eltársalognak.* - Hát, vannak tiltott területek, ahová nem szabad menni. Persze ez benne van a szabályzatban, amit majd el kell, hogy olvass később. *Gondolkozik, gondolkozik, de úgy igazából nem jut semmi eszébe, amit még mondhatna, de majd-majd ha most nem mond valamit, akkor majd később elmondja. A hálókhoz érve a fiú lepakolja a cuccát, elviszik a lovat is a Lovardába, azután egy kisebb körbevezetést tart, majd mivel van dolga, magára hagyja a fiút, aki fene tudja merre császkál tovább.*
// Köszi a játékot!
//
// Köszi a játékot!
//
Vendég- Vendég
*Nem nagyon tud mit kezdeni még a helyzettel. Az ide út sem volt egyszerű, de most aztán már nyűgös is a kimerültségtől, amit persze a világ minden kincséért sem mutatna ki. Mióta megtudta, hogy angyal, azóta új ellenségeket sejt minden sarkon, miközben a régieknek már a felétől sem tart. Határozottabb? Nem. Csak annak látszik. És nem is lenne ezzel semmi baj, ha ... ha a főkapuban fel nem tűnik egy vörös hajú, és zöld szemű kislány mellette, aki azóta is követi, míg ő a csarnok felé siet éppen. A kislánynak be nem áll a szája, miközben az ő egykori, kedves, csilingelő hangján arról nem mesél neki, hogy milyen kedves volt Tobby, hogy adott neki egy margarétát, az öreg Lársze kertjéből. ... Na ekkor esett le neki, hogy ez a drágajó illúzió az ő egykori énje, és vele együtt életének megkeserítője is lesz, ha nem tesz ellene valamit. Próbálta elhessegetni, de a drága minién közölte vele, hogy elmehet, de nem tud messzire. Ha szem elől akar tűnni, akkor az lehetetlen, és hogy milyen jó, még maradhat egy ideig vele, mert ugye maradhat? Ekkor lép be az épületbe, miközben azt fontolgatja, miképpen is tüntesse el ezt a bosszantó illúziót maga mellől. Felé fordulva elé hajol, de amint a kislány szemeibe néz, a lelkét összefacsarja a fájdalom, és a kín. Könnyek szöknek a szemébe. Harag, és elkeseredettség önti el.* - Hát nem takarodnál már a fenébe? *Nem lehet, feleli felé a kislány, miközben cirókázó mozdulatokkal játszik a margaréta szirmaival.* - Tűnj el! *Parancsolja a kislánynak, de az csak nem mozdul. ... Gyűlölet. Gyűlölet önti el a lányt. Gyűlölet mindazon átélt szenvedések felé, amit tíz éves korától mostanáig kellett a kilenc év alatt elszenvednie. Gyűlölet afelé ami lett, és afelé a boldog tudatlanság felé, ami már sosem lehet újra az övé. Boldog emberkislány vörös hajzuhataggal, és smaragdként csillogó szép zöld szemekkel. Mára ezek a szemek haragos mélyzölddé, az arca fakóvá, a lelke megkeseredetté lett. Mindazzá, ami sosem akart lenni az élet hurrikánjában. Mert ez már nem is vihar, hanem egyenesen Dorotty forgószele volt, amit túlélt. És kívánta azóta is sokszor, hogy bár ne élte volna túl. Megvakult, barátokat és hitet vesztett el, hogy aztán visszakapva a szeme világát szembesüljön azzal, hogy ő nem is ember, hanem egy angyal. Noha nem is olyan formában, ahogy neki tanították annakidején. Nem az a barátságos és távoli lény, akit a templomok beugróiban csodált. Az a csendes és szava-sincs szobrok. Hús és vér, és még több. Alakváltó és megkeseredett szívű, ráadásul még a háta is tollas!
Ez a kislány, aki pedig előtte most úgy áll, mint anno amikor ő kapta attól a kisfiútól Lársze margarétáját, ... kiborult a bili.* - Takarodj! *Szól az illúzióra, hangjában annyi gyűlölettel, amire eddig csak egyszer volt képes, és annyi fájdalommal, hogy kicsordultak a könnyei is. Mélyzöld középkori stílusú vadászöltözéke felhajtójába törli a szemeit és felegyenesedik. ... Nem tehetem. Jön újra a válasz a kislánytól, mire csak egyet tehet Gaea. Csomagja puffan a padlón. Megragadja a (Hála égnek ragadható) kislányt, és feje fölé emeli. Szárnyai remegve nyílnak szét dühében, mikor a kislány testébe meríti az ezüst bumeráng-dobótőre egyikét. Meleg vér folyik Gaea kezére, egészen a könyökéig, miközben az élettelenné váló kicsi test kezéből a földre szállingózik margaréta, majd pirosra pöttyözi a kislány élénk piros vére. ~Na most mond, hogy nem hagysz békén!~ Dühöng magában, miközben kívánja tiszta szívből, hogy halljon meg ő is, hiszem most nyírta ki önmaga tíz éves forma entitását. ... De legnagyobb bánatára nem hal meg. Még csak rosszul sem lesz. Dühösen ereszti az eddig fél kézzel a levegőben tartott kislány tetemét a földre, majd szusszan egy hatalmasat. Még úgy tűnik van miért élnie. Kár. Lenne ezer oka, miért akar meghalni. Véres tőrét alaposan megnézi. Nem sistereg, nem bugyborékol a vér. Nem volt hatással rá az ezüst. A vért hát a nadrágjába törli, majd elteszi a tőrt. Nem érdekli, ki látta és mit látott. És az sem, hogy mások mászkálnak e kicsi-énjük kísértetével. A csomagjáért nyúl, hogy felvigye kijelölt szobájába. Pihenni akar. És újfent elbújni a világ elől.*
Ez a kislány, aki pedig előtte most úgy áll, mint anno amikor ő kapta attól a kisfiútól Lársze margarétáját, ... kiborult a bili.* - Takarodj! *Szól az illúzióra, hangjában annyi gyűlölettel, amire eddig csak egyszer volt képes, és annyi fájdalommal, hogy kicsordultak a könnyei is. Mélyzöld középkori stílusú vadászöltözéke felhajtójába törli a szemeit és felegyenesedik. ... Nem tehetem. Jön újra a válasz a kislánytól, mire csak egyet tehet Gaea. Csomagja puffan a padlón. Megragadja a (Hála égnek ragadható) kislányt, és feje fölé emeli. Szárnyai remegve nyílnak szét dühében, mikor a kislány testébe meríti az ezüst bumeráng-dobótőre egyikét. Meleg vér folyik Gaea kezére, egészen a könyökéig, miközben az élettelenné váló kicsi test kezéből a földre szállingózik margaréta, majd pirosra pöttyözi a kislány élénk piros vére. ~Na most mond, hogy nem hagysz békén!~ Dühöng magában, miközben kívánja tiszta szívből, hogy halljon meg ő is, hiszem most nyírta ki önmaga tíz éves forma entitását. ... De legnagyobb bánatára nem hal meg. Még csak rosszul sem lesz. Dühösen ereszti az eddig fél kézzel a levegőben tartott kislány tetemét a földre, majd szusszan egy hatalmasat. Még úgy tűnik van miért élnie. Kár. Lenne ezer oka, miért akar meghalni. Véres tőrét alaposan megnézi. Nem sistereg, nem bugyborékol a vér. Nem volt hatással rá az ezüst. A vért hát a nadrágjába törli, majd elteszi a tőrt. Nem érdekli, ki látta és mit látott. És az sem, hogy mások mászkálnak e kicsi-énjük kísértetével. A csomagjáért nyúl, hogy felvigye kijelölt szobájába. Pihenni akar. És újfent elbújni a világ elől.*
Yan Antonov- .::Diák::.
*A lépcsőn éppen egy magas, fekete köpenyes alak sétál lefelé kimért léptekkel, mellette egy testes kutyával, egy elegánsan lépkedő macskával, és egy néma kisfiúval. A gyerek jobb kezével a keverék kutya szőrébe kapaszkodik, idősebb énje pedig a csuklyáját igazgatva gondolataiba merül. Amelyek - tessék meglepődni - Liliya körül forognak. Igen, ugyanis nem rég kapott kézhez egy írást, amely, nos, legenyhébben fogalmazva is sokkolta. Nem, az nem lehet, hogy a fiatal nő meghaljon... És tessék, már megint itt vagyunk. Pedig azt hitte, sikerült túljutnia az egész ügyön, de nem, nem, soha. Nem képes rá, hogy ne érdekelje a másik sorsa, főleg azokat a sorokat olvasva... Az egyetlen reménye az maradt, hogy még képes lehet megtalálni a lányt, és hogy egy nap még újra láthatja az arcát. Nem számít, hogy mennyire lesz más az az arc, mint amikor utoljára találkoztak, nem érdekes, hogy valaha fognak-e még egymásra mosolyogni, csak láthassa még egyszer az életben. Halkan sóhajt, és eszébe jut, hogy ha tényleg képes látni a jövőt, akkor most igazán hálás lenne egy látomásért... De nem. Nem lát semmit, mintha ezzel kapcsolatban vak lenne, mintha tényleg nem lenne már jövő számukra... Újabb sóhaj kíséretében megrázza a fejét, és ebben a pillanatban a kicsi énje hangos zihálására lesz figyelmes. Elsőként a kisfiúra néz, aki arcát mélyen beletemeti Drag szőrébe, aki türelmesen áll, és engedi, majd a korlátra tenyerel, és kihajolva megpillantja, hogy mégis mi a gond. Egy másodpercre úgy érzi, nem képes levegőt venni, majd lehunyja a szemét, mélyen beszívja az éltető gázt, megperdül, és sietős léptekkel megteszi a lépcsőből hátralévő fokokat.* - Komolyan nem akarok beleszólni a dolgaidba, de teljesen elment az eszed? *hallatszik azonnal a hangja, amint lelépett a legalsó fokról.* - Szerencséd volt, mert nem szűntél meg azonnal létezni, de ha a múltból jött volna ki, megölted volna önmagadat *sziszegi. Amióta túlesett a fogságán, még a korábbinál is jobban becsüli az életet, és nem bírja elképzelni, hogy valaki így kockáztassa a sajátját... Sötétkék tekintete idegesen villog, fiatalabb énje pedig még mindig nem engedi el a kutyát, és nem hajlandó odanézni, amíg a véres holttest el nem tűnik.*
Vendég- Vendég
*Egy haragos fiatal hangra lesz figyelmes a háta mögül, miközben teszi el a tőrét. Fiatal férfi hangja. Kicsit talán még ismerős is. A hang gazdája felvázolja azt, amit oly' hőn áhított volna amúgy is, és nem következett be. Neki még van köze az élethez. És ha van köze, ki ez a ficsúr, hogy bele szóljon ebbe? Olyan hirtelen csukja össze szárnyait, hogy halkan suhog egyet a sok toll között kipréselődő levegő. Szinte hozzá simul a két szárnya, miközben úgy fordul meg, mint valamiféle bosszú angyala. Zöld szemei szikrákat szórnak, nyakában megcsillan a szivacskés medál, vörös haja szép ívben fordul utána, mint valami papírra húzott vörös tinta. Nem méltatná semmire a beszólót, de valamit azért az illetővel tisztázni kell. És mivel nem figyel sehova, így nem nagyon veszi észre, lehet hogy szándékosan, a fent fuldokló mini-Yant.* - Én legalább állok valahol. Még ha vesztes az az oldal, akkor is. *Szinte álomként idézi az ominózus balkonom történt beszélgetésük végét, még ha nem is tudatosan. Belenéz Yan szemébe, de nem adja jelét, hogy felismerné a fiút. Talán mert annyira fáradt, vagy annyira rég látta a másikat, vagy mert annyira megváltozott a hozzá szóló, talán a hangja is mutál. Gaea is jóval nőiesebb lett, hangja határozottabb és egy fokkal mélyebb, de attól még Yan Yan, és Gaea is Gaea. Csak mégis olyan idők teltek el a másikról szerezhető tudomás nélkül, amit talán nem kellett volna kihagyni. Talán, keresniük kellett volna egymást. Talán Gaeának amikor kiderült mi lett belőle, keresnie kellett volna Yant, az elveszett fogadott testvért. Talán meg sem kellett volna hogy engedje a fiúnak, hogy elhagyja őt. Hogy magára hagyja akár csak egyszer is, folyton bízva abban, hogy Yan visszatér majd hozzá. De egy idő után nem tette. Akkor nem is bánta, mert az átváltozás megtörtént. És ő, akkor teljesen összezavarodott.*
Yan Antonov- .::Diák::.
*Amikor megcsapja a szárnyak által keltett szél, kissé megrebben a szeme, ugyanígy, amikor eljut a tudatáig a vörös haj és a zöld szempár. Amikor pedig az a bizonyos mondat is elhangzik, hirtelen kattan valami a fejében. Tekintete hirtelen teljesen megváltozik, és a megdöbbenéstől egy kis lépést tesz hátrafelé. Nem... Lehetetlen...* ~ Lehet ő? Lehetséges, hogy ő, mindenki közül éppen ő, itt, így...? *De nincs kérdés. Ez a magabiztosság, ez az egész hozzáállás, minden összevág. A hajszín, a szem, valahol mélyen a viselkedés is. De egyszerűen... Ó, istenem! A fiatal férfi körül-belül fél percig mered szótlanul a másikra, majd halkan, bizonytalanul szólal meg.* - Gaea? *kérdezi halkan, egész elváltozott hangon. Hirtelen felvillan benne a régi Yan, ismerős érzelem csillan a sötét szemekben, ismerős bizonytalansággal harapnak rá a fehér fogak a halvány színű, lefelé ívelő szájra, hirtelen mintha megint olyan lenne, amilyennek legutóbb láthatta a lány. A fogadott testvér... Hol vannak már azok az idők! Olyan sok minden változott meg, annyi minden történt, és csak annak az egyetlen mondatnak köszönhető, hogy Yan mindezek után rájött, kivel áll szemben. Rájött, még akkor is, ha egyelőre nem igazán akarja elfogadni. Kis Yan egyébként időközben kinyitotta a szemét, de tüntetően lehuppant a lépcsőn, átkarolta a mellé ülő kutya nyakát, és nem hajlandó mozdulni, Maya viszont leóvakodik a gazdája lába mellé. Persze a fiú ebből most semmit nem fog fel, csak arra vár, hogy a másik igazolja, hogy ő az, vagy lehülyézze...*
Vendég- Vendég
*A srác csak áll, és nem szól semmit, csak az arcán ott a döbbenet, amit általában kiváltott Gaea mindenkiből. A parancsoláshoz szokott lány. Igen, mert hozzá szoktatták. A határozott Gaea a régi énjéhez is hozzá tartozott. De az emlékeket, azokat a régi szép emlékeket most gondosan elzárva tartja már. Nem úgy, mint annakidején, amikor dédelgetett kincsként szíve fölött őrzött minden szép percet, és kétségbeesetten kapaszkodott beléjük, és azok széthulló darabjaiba minden egyes pofon után, amit az élettől kapott. A szét nem tört, megmaradt emlékeket pedig bezárta mélyen a lelkébe. Olyan mélyen, hogy még ő se találja az elhajított kulcsot. Mivel a fiú szólni úgy tűnk nem óhajt, magában konstatálja, hogy jól is teszi a másik. Felkapja hát tatyóját, és éppen lendületet vesz, hogy a fiú mellett ellépve felfele vegye az irányt, amikor valami megakasztja. A nevét hallja egy idegen szájból. Vagy talán ... még sem idegen? A hang ismerős. De nem! Ez nem lehet! Hogy itt essen át Yanon? Kizárt.
Még egy lépést tesz el a fiú mellett, majd megdermed, és sarkon fordul. Szemében gyanakvás, és némi visszafogott agresszió. Mint aki attól tart, megint valaki eljátszik felé egy szerepet. Egy rég elfeledett kedves emlék szerepét. Egy pillanat alatt felvillan megint a bumeráng-tőr a lány kezében, majd gyanakodva kezdi el vizsgálni a másikat. Nem hiszi el. Nem akarja elhinni. a haja is más. A szemei sem úgy csillannak, de valahol mégis, ott legbelül, ... ott van az a fiú, ott van, de ... * - Szórakozz mással! *Szólja le a másikat szikrákat szóró zöld szemeivel méregetve pár másodpercre Yant, majd sarkon fordulva kettesével veszi a lépcsőket felfele. Nem tudja elhinni, hogy az a fogadott testvére lenne. Nem, mert nem AKARJA elhinni, hogy valóban ő lenne az. Ha pedig az a kislány is csak illúzió volt, ki ez a tébolykép, ami a nevén szólítja? ... Aludni akar. Elege van már mára a mai napból de nagyon.*
Még egy lépést tesz el a fiú mellett, majd megdermed, és sarkon fordul. Szemében gyanakvás, és némi visszafogott agresszió. Mint aki attól tart, megint valaki eljátszik felé egy szerepet. Egy rég elfeledett kedves emlék szerepét. Egy pillanat alatt felvillan megint a bumeráng-tőr a lány kezében, majd gyanakodva kezdi el vizsgálni a másikat. Nem hiszi el. Nem akarja elhinni. a haja is más. A szemei sem úgy csillannak, de valahol mégis, ott legbelül, ... ott van az a fiú, ott van, de ... * - Szórakozz mással! *Szólja le a másikat szikrákat szóró zöld szemeivel méregetve pár másodpercre Yant, majd sarkon fordulva kettesével veszi a lépcsőket felfele. Nem tudja elhinni, hogy az a fogadott testvére lenne. Nem, mert nem AKARJA elhinni, hogy valóban ő lenne az. Ha pedig az a kislány is csak illúzió volt, ki ez a tébolykép, ami a nevén szólítja? ... Aludni akar. Elege van már mára a mai napból de nagyon.*
Yan Antonov- .::Diák::.
*Egy pillanatra már úgy tűnik, hogy a másik szimplán elmegy, mivel ugyebár nem szólal meg, de aztán csak csak kimondja azt a nevet. Megfordul, hogy szemben legyen a lánnyal, aki tesz még pár lépést, mire természetesen még bizonytalanabbá válik. Ez most akkor egy nem? Aztán a másik megfordul, gyanakvóan végigméri, kezében még egy ezüstös fegyver is megcsillan, mire Yan szemében elrejthetetlen rémület villan, agya pedig egyből egy szinte még friss emléket vetít a szemei elé: Nayden, kezében egy ezüst pengével, óvatosan vágja végig a bőrét a vállától le a csuklójáig, milliméterekre elkerülve az ereket... Egy pillanatra lehunyja a szemét, nyel egyet, megrándul az arca, de amikor ismét felnéz, már semmi sem látszik ebből. Nem akarja kimutatni, mindig is utálta, ha látták rajta a gyengeségeit. Aztán a lány megszólal, ami végleg összetöri a képzeteit arról, hogy elvesztett nővérével találkozott ismét, és felsóhajt.* - Bocsáss meg. Valaki másnak hittelek *válaszolja halkan sóhajtva, majd a lépcsőn ülőre fókuszált.* - Gyere! *szól oda a kisfiúnak, aki engedelmesen feláll, és a kutyához húzódva lesétál a lépcsőn. Fehér haj, és ugyanaz a tekintet, amit akkor is mindig látni lehetett rajta, amikor még az előző iskolájába járt... Ez a fiatal sokkal jobban hasonlít arra a Yanra, akit a lány ismert. Ha a másik nem változtat a szándékán, és valóban felrobog a lépcsőn a Cameosig, akkor a fiatal férfi egy darabig még néz utána, majd sóhajt, és eredeti szándéka szerint tovább indul, és kisétál egészen a lugasig, ahol aztán elfekszik a fűben, és az elkövetkező nagyjából egy órát azzal tölti, hogy elmerül az őt körülvevő természetben, és kitakarít az agyából mindent, amit az elmúlt egy hét alatt sikerült belezsúfolnia... Ha pedig a nő mégsem így tesz, nos... Az a jövő zenéje.*
Vendég- Vendég
*Amikor elhúz a pici-Yan mellett, akinek fehér haja van, és olyan jámboran elveszett tekintete mint a testvérének, leesik neki, hogy mellé lőtt. De még így is azt vallja, hogy jobb mellé lőni, mint ártatlant kibelezni. És valahol egyszerűen csak nem akarja elfogadni amit ösztönei súgnak. Mit keresne itt Yan, és miért érzi, hogy a fiú lidérc? Nem, az nem lehet! Ennyire tűz és víz lettek volna mindig? Az agya nem képes most ezt feldolgozni. Nem akarja. Nem és kész. Egy pillanatra blokkol csak le a pici-Yan mellett, és pont akkor hangzik fel a lent faképnél hagyott Yan bocsánat kérése. Valaki másnak hittelek. És valóban. Az a valaki már nem létezik. Meghalt Gaeában. Talán ezért olyan nehéz a felismerés. Ők ketten, a tűz és a víz, a lidérc aki arra az oldalra képes lett volna állni, amiről akkor Gaea el sem tudta hinni, hogy ott lenne a fiú helye, és mégis valahol majdnem fordítva lett. Hiszen akitől elvárták, hogy ott legyen, az csak az elvárás miatt ment volna, de Gaea a hatalomért, amit ezzel megszerezhet. És még sem tette egyikük sem akkor. ... Most meg már mindegy is.
Döbbent és fáradt arccal megy el a kicsi-Yan mellett, egy pillanatnyi tétovázását talán a lent hagyott Yan nem is látta, és már fent is van Gaea az emeleten, hogy irányt vegyen kijelölt fekhelye felé.*
// Köszönöm a beavató játékot! //
Döbbent és fáradt arccal megy el a kicsi-Yan mellett, egy pillanatnyi tétovázását talán a lent hagyott Yan nem is látta, és már fent is van Gaea az emeleten, hogy irányt vegyen kijelölt fekhelye felé.*
// Köszönöm a beavató játékot!
//
Park Min Lee- .::Diák::.
*Már igen sötét van az Akadémia területén is, amint Effy megérkezik. Két egész hónapot töltött távol az iskolától. Ismét kezdheti az ismerkedést. Már nagyon kíváncsi, hogy mik történtek.. mondjuk lehet, hogy jobb lenne nem tudni, de ha Effy kíváncsi, senki és semmi sem állhat az útjába, hogy megtudja, amit akar. A limuzinban ülve fürkészi a tájat, amely már egyre ismerősebb, amikor megérkeznek, természetesen a sofőr kinyitja előtte és párja előtt az ajtót. Igen, két hónap alatt nála is zajlott az élet Angliában. Az első hét bulizással telt, de utána egy olyan dolog történt, ami megváltoztatta az életét.. eléggé szembetűnő a változás. Összefutott az utcán Erikkel, a gazdag örökössel, akibe rögtök beleszeretett. Akkor meg főleg, amikor megtudta, hogy gazdag. Nem, Effy nem ilyen, legalábbis nem volt, de a pénz mindenkiből kihozza a legrosszabbat. Kiszáll a limuzinból az új legmárkásabb ruháiban, egy kék egybe ruhában és egy kalappal a fején.* ~Uhh, el is felejtettem, hogy milyen volt itt.~ *Gondolkozik el kicsit nagyképűen, amikor előre hozzák neki a csomagját.* - Miss Elizabeth. *Hajol meg előtte és száll be a vezetőülésbe. Effy rámosolyog.. vagy valami olyasmit produkál. Odafordul Erikhez. Nem szeretne elválni az újdonsült párjától, akit természetesen mindennél jobban szeret.* - Akkor.. most megyek. *Viharzana el onnan, de nem tud, mert megállítja és "szerelmet" vall neki. Effy nem érez így iránta és nem is akar ennyire játszani a fiú érzéseivel, így a "Szeretlek"-re a válasza egy egyszerű:* - Kösz. Majd találkozunk. Puszi! *Azzal elrohan onnan, már amennyire tud rohanni az óriási csomagjaival.*
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Csak sétálgat kifele és azon gondolkozott, hogy ma beugrik a Kaszinóba egyet és játszik egy meccset, hogy szerezzen pár ezrest.* - Jó oké ott találkozunk, viszont a vámpírrol semmi hír nincs, hogy az ördögbe találjunk meg ilyen erősségűt? Kössz. A pokolba már rég lement volna. Hülye… Na, majd megbeszéljük szia.*Leteszi a telefont és nézegeti a neveket és kicsit elmereng a gondolataiba. Igen ő tervezgeti azt, hogyan ölje meg Nicole gyilkosát, mert képes rá. Ahogy halad kifelé csak megy és sétál. Miért teszi ezt vérfarkas létére teliholdkor? Kapott valami bájitalt Ethantől és tovább tart a hatása csak éjfél fél egyig. Addig kibírja.. Szóval.. halad előre és véletlen neki megy valakinek és kiesik a telefon a kezéből. Szerencsére nem törik össze.* - Mi az?*Pislog nagyokat és szélesen elvigyorodva átöleli a másikat.* - Effy de rég láttalak csajszi! Jókor időzítesz.*Mutat fel az égre a hold felé, de most nem izgatja.* - Szerencséd van valami bájital segítségével, egy órával tovább tart a hatás. Mi a helyzet veled mesélj, Rég láttalak. Mi történt veled?*Kérdezz rá és igen kicsit más a viselkedése a lány mellett. Talán mert egy jó barátja visszatért.*~Nem lesz unalmas a Sylorina..~*Örvend igen… jó most a kedve. Felveszi a telefont és elteszi. A tervein tovább gondolkodik.* - Képzeld. Meg fogok ölni egy vámpírt. Még nem tudom, hogyan viszont kinyírom.*Feleli lelkesen, vagyis meséli és pörög a srác. Kicsit nagyon.* - Jól nézel ki.*Mondja Effynek és igen a változást látja..*
Park Min Lee- .::Diák::.
*A nagy menekülésnek, a pasija elől, az lett a vége, hogy nem nézett az orra elé és amint belépett az ajtón neki is ment egy diáknak.* - Hé, nem látod, hogy.. *Már éppen kezdené leordítani a srác fejét, amikor meglátja, hogy, akinek nekiment, az nem más mint az itteni legjobb barátja, Chris.* - Chris! *Nagy mosollyal az arcán üdvözli diáktársát és jó barátját. Úgy látszik, Chris is legalább annyira örül, mint Effy, mert a fiú szeretetétől nem kap levegőt.. amikor végre oxigénhez jut, válaszol Chrisnek.* - Én mindig jókor időzítek. *Mosolyog és már kezdené mesélni, hogy mi történt vele a kis utazása alatt, amikor elhalmozza a kérdésekkel és szóhoz sem hagyja jutni. Már azt sem tudja mit akart mesélni.* - Chris.. te nem változtál. *Nevet fel.* - Nekem elég különös nyaram volt. Megismerkedtem egy fiúval.. *Meséli dicsekedve, amikor meghallja a nagy tervet, hogy meg fog ölni egy vámpírt. Alapjáraton nincs vele gond, mert Effynek eddig sem voltak a szíve csücskei, de most egy vérfarkas baráttal gazdagabban, pláne nem. Egy gond van vele.* - Miért? Megőrültél? És ha bajod esik? Most érkeztem, nem maradhatok egyedül, szükségem van egy ilyen idiótára, mint te! *Nevetve vágja a fiúnak a panaszait. Természetesen aggódik érte, de tudja magában.* ~Biztos okosan fog dönteni.. vagy várjunk.. ez Chris.. kizárt, hogy okosan döntsön!~ - Megtiltom a vámpírvadászatot! *Szidja le, szintén barátian, a bókra pedig elmosolyodik és hátradobja a haját.* - Köszönöm! *Féloldalasan, sétálás közben megöleli.*
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Csak pislog a másikra és megöleli. Igen tényleg örül annak, hogy 1. Na, jó 3 emberen kívül van még egy normális.* - Öhm.. Azt hiszem neked bérelni kéne egy Qarini házat. A szobában őrült lidérc van, aki lány és képes álmodban legyilkolni. Fegyver mániás szóva ne szórakozz vele. Nagyon brutál a csaj! A fiú hálóban vagyok, de őrző viszont oda nem tudok bejutni szóval sok sikert az őrült pszichopatákkal.*Mondja Effynek és veregeti meg a vállát és utána eszébe jut.* - Van még egy lidérc. Őt le tudom állítani nem a helyesebbik bár ő rád, mászna, ha nagyon kanos., de nem ő, hanem egy barna hajú srác Severinus. Angyalokat öl. Na, ő vele is vigyázz.*Felkészíti, a lányt aztán tovább pofázik a diákokról.* - Van egy démon lány, na, ő azt hiszi magáról a beképzelt főnök. Viszont muszáj ő vele közölnöm, hogy a főnök én vagyok. Amúgy, hmm.. Két őrült elpatkolt. Azt hiszem ennyi. Ja, nem! Az elődőm is elpatkolt, de nem érdekel hiába vérfarkas társ. Nem hiányzik.*Közli hidegen és érzéketlenülés nem hiányzik neki tényleg Josh, Adam vagy Rowan. Komolyan a srác meg van őrülve. Aztán hallgatja Effyt és a fiúra csak felvonja a szemöldökét.* - És meg ismerted a problémás részek használatát?*Baromkodik és elröhögi magát, mert nem fejezte be a mondatot igen. Kicsit hiperaktív és pörög. Örül Effynek és most mintha minden kiszállt volna belőle csak a tervei maradtak a fejében.* - Most mi van? Megölöm, elpatkol. Elégetem, aztán jövök. Nem lesz bajom.*Mondja a lánynak nevetve és felvonja a szemöldökét az idiótákra.* - Ha idiótákat akarsz látni Perathon úrnő és társai valahol a Cameos hálókörletében található nyálcsorgatásban mivel Perathon úrnő kicsit nagyon átesett a ló másik oldalára! Most mondd, meg úgy viselkedik, mint a kakadú királynő annyira pörög, hogy az már fáj.*Magyarázza tovább és igen kicsit nagyon durva a srác. Számít Eris találkozására és igen kicsit nagyon brutál a srác.* - Na mi van azzal a fiúval?*Tér át komolyabb kérdésre majd aztán rátekint a másikra. és várja a reakciót.*
Park Min Lee- .::Diák::.
*Effy már szinte a sírás határán van. Lassan sírni fog a nevetéstől.* - Tudod Chris, ez hiányzott nekem. *Mosolyog a fiúra, közben hallgatja a érdekfeszítő történeteit. Effy sajnos semmit nem ért belőle, mert ő jelen pillanatban csak arra koncentrál, hogy ne törjön ki belőle a röhögés. Imádja, ahogy Chris tud magyarázni, ahogy beleéli magát.* ~És még azt hittem unalmas lesz az ittlét.~ - De édes vagy, hogy aggódsz értem. Úgy érzem megtudom védeni magam, de tényleg aranyos tőled, bogaram. *Neveti el magát. Belegondolva, nem csak itt, az iskolában a legjobb barátja Chris, hanem a kinti életben is.* - Ha kiszabadulunk a suliból, muszáj elmennünk valahova szórakozni! ... Ez parancs volt! *Mosolyodik el, de amikor a fiú felhozza a "problémás részek használatát", Effy nem tudja, hogy mérges legyen, vagy nevessen. Végül az utóbbi mellett dönt, végül is ez Chris, semmit sem gondol komolyan.. jó, szinte semmit. Biztos van komoly oldala is.. valahol, ami eddig még nem nagyon látott napvilágot, a kérdésre viszont csak ennyit mond.* - Hogy megismertem-e a problémás részek használatát? *Nevet fel.* - Már mitől lenne az problémás? Semmi probléma nincs vele. *Pimaszul Chrisre mosolyog.* - Miért, neked talán gondjaid vannak vele? *Szintén megöleli, de most úgy mint ha a testvére lenne, szinte ráakaszkodik.* - Chris, ne próbáld Perathon úrnőre fogni. Biztos vagyok benne, hogy ebben az iskolában te vagy a legidiótább, de szeretlek, tudod. *Chrisnek valahogy simán ki tudta mondani, hogy szereti. Talán ez a személyiségének varázsa. Nevet fel.* - Mi lenne azzal a fiúval? Egyébként Eriknek hívják és.. *Gondolkozik el.* - Aranyos fiú!
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Nem tehet róla hiányzott neki ez az őrült. Szóóóval csak ontja a hülyeségeit és aki látja az észre veheti, hogy jelen pillanatban tud normálisan is viselkedni. Egyik pillanat heve. Igen Effyt végig nézi és rég látta a másikat és kedveli a csajszit. Beszél neki mindenkiről, akiről tud, aztán a bogaramra csúnyán néz.* - Tudod, hogy nem szeretem a bogaramozást. Szóval légy szíves Effyke..*Mondja, a lánynak hangsúlyozva majd aztán tovább figyeli igen. Csak azért, hogy egyben van e. * - Én mindenkiért aggódok és igen az az őrült pszichopata miatt különösen. Levágja az angyal szárnyadat.*Mondja a lánynak és tényleg aggódik érte. A kiszabadulásra felröhög és megveregeti a vállát.* - Jól van, akkor gyere velem most. Úgy is kaszinóba megyek Ethannel. Kitalálta ez a hülye. Ja igen az apja is ott lesz, de ő nagyon jó fej. Le lehet tegezni meg minden.*Mondja nevetve és igen Reed Denkey ilyen. Mindenkivel kijön minden gyerekkel és közvetlen nem néz le másokat. Aztán szóba kerül Effy fiúja amire szkeptikusan felvonja a szemöldökét és csípőre teszi a kezét. Igen valahogy tudja azt, hogy a lány milyen.* - Neked problémák lehetnek amúgy meg lehet tanulni használni.*Neveti el magát és igen hülye! Még amikor Isobel is kiosztja na az is szép szokott lenni. Julietteről nem is beszélve.* - ÉN VAGYOK A LEGNAGYOBB!? Nem. a legnagyobb Alexander.. utána Aaron és a többi őrült. Még, hogy én idióta. Ch…*Fonja össze a karját és durcásodik be.* - Őrült.*Mondja Effynek és gyilkosan néz a másikra. Most megsértődött.* - Öhm elindulunk? Nemsokára átváltozom lehet nem érem el a kaszinót. Basszus Effy. Nem akarlak megsebezni.*Mondja a lánynak és megfogja a lány kezét. Aggódik a barátnőjééért a legjobbért.* - Tényleg nem.*Mondja a szemébe és tényleg aggódik az angyalért…*
Park Min Lee- .::Diák::.
*Amikor Chris elkezd durcizni, Effy csak egy nagy mosollyal válaszol.* - Ugyan, akkor hogy szólíthatlak? Életem, drágám? Melyik felel meg? *Kacsint a fiúra.* - Ne aggódj, semmi bajom nem lesz, tudod, nem csak angyalszárnyam van. *Nyugtatja meg Christ, jelezve, hogy ő félig démon is, tehát nem kell félteni, ha előjön az az énje, nem lesz olyan könnyű dolguk azoknak, akik bántani akarják Effyt, vagy akár a szeretteit.* - Alexanderhez már volt szerencsém, de ennek az Aaronnak bemutathatnál. *Nyújtja ki a nyelvét játékosan.* - Jaj, ne aggódj, biztos te is büszkélkedhetsz. Majd meglátjuk mit tehetünk! *Mosolyog a fiúra, de mielőtt túlságosan elbízná magát, lerombolja a reményeit.* - De nem ma este! Na, de induljunk, bulizni! *Kiált fel és már éppen indulna, amikor Chris megáll, mert eszébe jut, hogy mi fog történni, ha átváltozik.* - Ne aggódj, nem félek a farkasoktól. Ha meg megsebezel, nagy ügy, nem fogok haragudni. Egyébként meg van pálcám, még az is lehet, hogy harcolni fogunk. Izgi lesz! *Amikor Chris megfogja a kezét, először le sem esik neki, aztán odanéz és majdnem elhúzza, de az az igazság, hogy nem szeretné, így hozzábújik a fiúhoz és együtt elindulnak a kaszinóba.* - Tényleg ne aggódj, nem lesz semmi baj!
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
*Két fiatal lány trappol le a lépcsőn. Az egyik nem más, mint Naomi Verhoeven, aki állig felfegyverkezve, Rontásűző egyenruhájában feszítve magyaráz barátnőjének, Giselle-nek. * - Biztos nem jössz? Jó buli lesz pedig! Szimpla paintball! Nem is lesznek szörnyek… *kérdi izgatottan a lidérc lányra, mire Gis halványan mosolyogva pillant rá.* - Múltkor is majdnem eltettél láb alól Nao, köszi, de kihagyom… *jegyzi meg halkan, mire a másikból sikerül kifacsarnia egy felháborodott szusszantást.* - De megvédtünk! Egy karcolás nélkül megúsztad, és valld be, hogy élvezted is! *csattan fel fenyegetően, majd felnevet.* - Persze, megértem, ha inkább itt maradnál. Szóval nem erőltetem, de egyszer el kell jönnöd velünk! *vigyorog szélesen miközben nyomul lefelé a lépcsőn, bár vigyáznia kell, hogy le ne sodorja az angyal házi kedvenceit. * - Kösz, hogy ilyen megértő vagy, Naomi *kuncog fel Giselle miközben egy könyvet szorít magához. Mikor leérnek a csarnokba, akkor egy pillanatra megállnak, majd a belga csaj gyors búcsúzkodásba fog.* - Na, hát akkor négy óra múlva a lányhálóban találkozunk! Vigyázz magadra, Gis! Meg ne egyen egy krokodil! *röhög fel vidáman, majd megöleli az angyalt, és futva megindul a bejárati ajtó felé.* - Meg ne ölesd magad, Naomi! És nincsenek is itt krokodilok! *kiált utána, de az csak legyint egyet, feltépi az ajtót, és ha nem megy neki senkinek, akkor futólépésben megindul Qarin irányába. Giselle pedig a kutyái társaságában leül a kanapéra, felcsapja a könyvet, és el kezdi olvasni miközben halkan egy Skillet számot dúdolgat. A kutyák pedig elfekszenek a lány lábánál, és lehunyt szemmel hallgatják angyali gazdájuk andalító hangját. Míg maga Giselle elmerül „Az aranyiránytű”-ben, hogy megpróbálja kirázni minden gondját-baját a fejéből. Igaz, tegnap egész nyugodtan telt a születésnapja, de azért nem feledkezett meg teljesen Alex problémájáról, vagy épp Pat eltűnésén. Szóval ezeket igyekszik kizárni a fejéből, gondtalannak mutatni magát miközben minden este, mielőtt elaludna ezeken gondolkozik. De nem kell félreérteni nem depressziós, azt Naomi nem is hagyná annyiban. *
Vendég- Vendég
– Na és mit beszéltetek? Ennyit? Azt, hogy vártok? – Nem így fogalmazva, de ha neked egyszerű igen. Hülyének érzem magam és azt hiszem rendesen beégtem tegnap.. Kell nekem még egy kávé…*Jelenti ki a srác és igen. Délelőtt még Tylinneal beszélt és full másnapos a srác.. a születésnapját tökéletesre akarta és sikerült is, de nem úgy ahogy elképzelte. Lassan egy hét telik el kedves elvesztése miatt és elég jól leitta magát, hogy túl legyen a dolgokon. Fáj neki, de nem fogja ezentúl mutatni. Változni fog és ez látszik is rajta. Lacere rápillantva angyalian pislog a másikra.* - Csinálnál nekem egy kávét? Nem volt elég az az 5 pohár..*Kéri haverját aki kérdően néz rá. Amikor sóhajt szemeivel figyel jobbra balra. Társa elindul a diákkonyha felé és ő meg kiszúrja Gisellett.*~Jaj ne..~*Reméli, hogy nem tud a dolgokról és ő is jól érezte magát a születés napjáán. Oda lépked a húga mögé és betakarja a szemeit, de nem felel. Megvárja míg kitalálja ki az.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
*Nao összefut odakint a két sráccal, vigyorogva köszön nekik, majd elrohan, mert így is késésben van, aztán nem akarja Killer puffogását hallgatni. Giselle pedig a lábait felhúzva elhelyezkedik az egyik kanapén, és elmélyülten olvas. Persze a kutyák megérzik a két fiút, így vidáman csaholni kezdenek, de nem rohannak oda hozzájuk. Az angyallány felvonja a szemöldökét, és lapoz egyet.* ~ Bizonyára valamelyik cameosos az… Ha beszélgetni akar, akkor úgy is idejön majd *jegyzi meg magában, és picit megrándítja a vállát, majd mikor odalépnek hozzá, és eltakarják a szemét, akkor felszusszant.* - Alex, kérlek! Épp olvastam, és tudod, hogy az olvasás szent tevékenység! *kezdi morcosan, majd a könyvjelzőt kitapogatva az aktuális oldalakhoz csúsztatja, és becsukja a könyvet, reményei szerint addigra elereszti a bátyja. Ha ez megtörtént, akkor sunyin vigyorogva néz rá.* - Hallom érdekesen sikerült a bulid. Nagyon érdekfeszítő volt ismét holtrészegen látni téged, de ezúttal valami értelmeset mondtál, és nem sikerült senkit se megrontani… Az a szegény lány az előző iskolában… A kriptában, ejnye… Szerintem azóta se heverte ki *vigyorog szélesen, majd az ölébe veszi a beagle-jét, és ártatlanul pislog a bátyjára.* - Beavatnál a részletekbe? *mosolyog halványan, és felettébb jól szórakozik Alex cseppet félresikerült estéjén. Mondjuk, ő mindig is tudta, hogy Tyline odáig van a bátyjáért, ezért is szakított a másikkal, bár az még nem tudja pontosan az okot… De a lényeg, hogy Giselle tudta mivel tudná elterelni a bátyja figyelmét, és úgy tűnik sikerült is neki, ezért most felettébb büszke magára.*
Vendég- Vendég
*Nem érdekli a másikat, hogy olvasni szeretne. Egyszer meg van olvasás nélkül is. Amúgy is érdekli a húga dolgai milyen volt az estéje. Nem szólal meg, de amikor a nevét mondják sóhajt.* - Honnan tudtad, hogy én vagyok?*Teszi fel a kezét és a kutyákra meg csak mosolyog majd leül melléje.* - Lehet szent, de néha te sem vagy az. Rossz értelemben mondom.*Kacsint a tesója felé és perverzségre gondol. Utána elsápadva hallgatja a húgát..* - Jézusom kitől tudod?*A kezei közé temeti az arcát és a fejét jobbra balra csóválja.* - Nem kellett volna hülyén viselkednem… éppen ezt magyaráztam Tylinenak délelőtt. Meg nemrég mikor eljöttem. Ne nyaggass ezzel kérlek..*Könyörög a tesójának majd amikor Wulner szóba kerül morcosan néz rá majd ördögien elvigyorodik.* -Kérlek. Könnyű eset volt. Amilyen naív fruska simán rá lehetne venni bármire.*Figyelmen kívül hagyja a cseszegetést ugyanis megszokta már Gistől.* - Ajándékom számodra/számotokra Kamennel a házadban van. Majd meglátod mi az.*Ennyit mondd húgának és kérdően néz a másikra. Valóban Tylinet nem tudja miért szakított Etiennel, de ha tudná a bátyja mivan biztos szétverné. Bár ezt mikor zavarta Alexet?*~Csinálunk háremet..~*Hülyéskedik, de ez van.* - Olyan másnapos vagyok mintha kiszabadultam a fáraók egyik sírjából. Milyen volt a te estéd?*Érdeklődik felőle és bizonyára az övé teljesen jól sikerült. Mint mindig irigyli a testvérét bár nem mondja és mutatja ki. Viszont miért is? A boldogság miatt.. kíváncsian várja a lány válaszát és ha az egyik kutya oda megy Alexhez akkor az ölébe veszi és meg is dögönyözi.*
Similar topics
