by *Lassú léptekkel és zsebre tett kézzel sétál le a bejárati csarnokba Ever, lehetőleg figyelmen kívül hagyva minden őt körülvevő dolgot. A hálókban enyhén felhúzták az agyát, valamelyik lány elkezdett nyavalyogni és pont mellette... Azt pedig tudjuk, hogy a lány mennyire nem bírja nemhogy az ilyeneket, még csak az embereket sem! Na mindegy, fogta magát és lecammogott ide, jó erősen becsapva maga mögött a lány hálók ajtaját. A csarnokban elfoglalja a kanapét, kezébe kap egy újságot és azt kezdi el olvasni. Ő hülye nemhogy a könyvét, még az mp4-ét is ott felejtette nagy lendületében! No mindegy, pont ezért jött ide, hogy legalább valami olvasni valója legyen. Bár, lehet csak le kellett volna néznie Qarinba, esetleg venni egy könyvet...*
+26
Lord Sayon Merlioth
Isabella Grey
Selina Crow
Ever K. Whitewood
Ezio Nazzaro
Colin McCartney
Melantha Goldwin
Adrian R. Walker
Morten Toov
Eliana De Lucia
Alise Rubenis
Amarilla Darwin
Rebecca Taylor
Amanda Helgesen
Ragnar Solberg
Henrik Dahl
Giselle Céline Marceau
Christopher Acerlot
Park Min Lee
Yan Antonov
Raphael Walsworth
Richard A. Wallmart
Barbara Decker
Caliin Preween
Horváth Réka
Gaweł Pawlak
30 posters
Bejárati csarnok
Ever K. Whitewood- .::Diák::.
Selina Crow- .::Tanár::.
*A lépcső irányából hangos koppanások hangzanak, és pillanatokon belül egy igencsak ideges Selina bukkan fel a földszinti lépcső tetején. Ahogyan elindul lefelé, az aranykorlát hevesen megremeg, de valamilyen csoda folytán nem törik ki a helyéből, pedig a nő idegállapota könnyedén képes lenne apró darabokra szedni az egész bejárati csarnokot. Persze éppen ebből kifolyólag nem is tűnik fel neki semmi és senki, szóval a lépcső alján egész egyszerűen belerohan mind a százhatvan (plusz tíz-tizenöt) centijével és ötvenkét kilójával az ott tébláboló Everbe. Persze a bocsánatkérés szintén messze túlhaladja jelenlegi képességeit, szóval miután idegesen kisöpri az arcából hullámos, most némileg kócos, szőke haját, gyilkos pillantást vet szerencsétlen sylorinásra.* - Nem tud vigyázni?! *rivall rá, noha ő az, aki lényegében belesétált szerencsétlenbe. Persze elég egyszerű rájönni, hogy őt most a legkevésbé sem érdekli az igazságosság, ami egyébként sem kimondottan kenyere...*
Ever K. Whitewood- .::Diák::.
*Mikor is a kedves tanárnő nekirohan halkan káromkodni kezd, mikor is meg meglátja, hogy kivel futott is össze (szó szerint) enyhén meglepődik, hát mikor még rá is kenik az egészet.* - Már elnézést kedves tanárnő, de maga rohant belém. *Jegyzi meg minél több szarkazmust helyezve a kedves szóba, ami nem esik nehezére, miután a kedves lakótársak felhúzták az agyát, no meg ismerjük már Evert. Persze mondhatjuk, hogy tökéletesen hárította a körülbelül vele egy azon magasságban lévő, bár súlyban erősebb tanárát, mivel konkrétan semmi baja nem lett, nem is fáj semmije. Azután a haja megigazításával próbálkozik, de végül is úgy dönt, hogy egyszerűen lófarokba fogja össze (milyen szerencse, hogy reggel rajta felejtette a kezén a hajgumit!), a válláról enyhén lecsúszott hosszú (kb a feneke alá érő), szürke kardigánját és a picit felcsúszott fekete trikóját megigazítja és ez alatt a folyamat alatt természetesen igyekszik levegőnek nézni a tanárát. Nem, nem, jelenleg nem található meg benne a tisztelet legkisebb szikrája sem. Nem mintha máskor igen, de most még kevésbé, mint általában, jobb napjain.*
Selina Crow- .::Tanár::.
- Mert itt támolyog az út közepén! *vág vissza azonnal Selina, majd irritáltan legyint egyet.* - Egyébként is, tartsa meg a szarkazmusát a magával egy súlycsoportúaknak, és tanuljon némi tiszteletet a feljebbvalóival szemben, valamint mossa ki a száját! *teszi még hozzá rossz kedvűen. Őszintén szólva Ever éppen pont nagyon rosszkor került az útjába, most valószínűleg még egy ma született csecsemőben is halálos bűnök tömkelegét lenne képes felfedezni, szóval az, hogy a lány meg merészelt állni egy pillanatra, és nem sikerült ellépnie a tanárnő dühödt csörtetése - na jó, ez elég durva szó, ahhoz képest legalábbis, hogy Selina még csörtetni is minimum egy nagymacska elegánsságával csörtet - elől, igencsak nagy mértékben növelte az amúgy is felbőszült nő idegességét. Magyarul lehetséges, hogy Ever egész egyszerűen jobban járt volna, ha lent marad a saját körzetében, és elviseli a szobatársait, vagy csak a hálóból lép le... De hát ez van. Nem tűnik annak a személynek, akinek különösebb lelki sérüléseket okozna, hogy összefut egy kiakadt Selinával, szóval remélhetőleg majd túl fogja tudni tenni magát rajta. Persze ha nem, az megint nem érdekli különösebben szeretetre méltó professzorasszonyunkat...*
Ever K. Whitewood- .::Diák::.
- Lehet, hogy én itt támolygok, de maga meg körül sem néz és csak belerohan az emberbe. *Jegyzi meg morgolódva, nincs túl sok kedve még a nő nyavalygását is hallgatni, eleget hallott már a libákból a hálóban... Na jó, lehet, hogy a liba durva kifejezés, de Ever nem válogat.* - Már elnézést tanárnő a tiszteletlenségemért, de nekem azt tanították a drága szüleim, hogy azt tiszteljem, aki megérdemli és mindenkinek csak azt adjam, amit tőle kaptam. *Feleli a nőnek és nem zavartatja magát. Különösebben úgysem érdekelné, ha kirúgnák, nem vesztene vele sokat. Max visszamenne Londonba és élné a maga is nyugodt életét, minden idióta nélkül, kettesben Jeremyvel. Mondjuk a srácból is bőven elege van már, valószínű, hogy ki is tenné a szűrét a házból, ha visszamehetne oda. És igen, Ever nem az a személy, akinek lelki traumát okozna egy ilyen helyzet, még csak egy halvány emlék sem lesz ez a pillanat pár nap múlva a számára, tehát nem kell félteni őt.*
Selina Crow- .::Tanár::.
- Jobb dolgom is van, mint össze-vissza csámborgó diákokkal foglalkozni *forgatja meg a szemét Selina unottan. Igazán, úgy érzi, hogy jelenlegi állapotában sokkal jobb lenne, ha nem is létezne senki ebben az iskolában rajta kívül. A következő mondatra inkább nem is reagál semmit - nagyon jól tudja, valahol ott a leghátsó sarkában a tudatának, hogy a lánynak igaza van -, csak rossz kedvűen az órájára pillant.* - Amit akar. Viszont perceken belül takarodó, úgyhogy haladéktalanul térjen vissza a hálókörletébe, ha jót akar *utasítja még mogorván, majd kikerüli, és mérgesen tovább menetel, döngve kilökve a bejárati ajtót, majd eltűnik valahol a kinti sötétségben. Nos, Ever sajnos nem a legjobb pillanatában került az útjába, de valószínűleg ha kiheveri az előző egy órát, akkor értelmesebb társaság lesz, sőt talán egyszer majd még a sylorinást is meg fogja keresni, elnézést kérve ezért a kiborulásért. De hát... végül is neki is lehet pár rossz napja, nem?*
Ever K. Whitewood- .::Diák::.
- Hát az feltűnt. *Horkant a lány, nem épp a legillendőbb gesztus, de azért pont a helyzethez illő. Mondhatjuk, hogy a kedves professzor asszony nem különösebben fog Ever szívéhez nőni. Bár eddig sem volt a kedvenc tanára, de most már még úgy sem. A következőkre csak forgatja a szemét és visszaindul a hálókhoz.* - Igenis tanárnő. *És a gúnyosság megerősítése képen még a lépcsőn felfelé tiszteleg is egyet, majd visszacaplat a hálóba és boldogan ismeri fel, hogy a nyavalygó libáknak nyoma sincs. Ha hívő lenne, akkor most egy hála imát elmondana, de jelen esetben csak a rávetődik az ágyára, fülest a fülébe, a hangerőt maxra állítja, az MP4-et maga mellé helyezi és az újonnan kaparintott Richelle Mead könyvet kezdi el olvasni.*
Isabella Grey- .::Diák::.
*Végre itt! El sem hiszem, hogy végre megérkeztem erre a különleges szigetre. Nem tudom, hogy hogyan s fogom itt érezni magam, hogy mit is fogok tanulni és hogy mennyre fog tetszeni a dolog. Igazából nem vagyok valami túlságosan nyílt leányzó, szóval azt hiszem, hogy nehéz dolga lesz velem annak, aki esetleg barátkozni akar, de nem fogom megakadályozni a közeledését, de hogy én nem fogok nyitni olyan sok ember felé, az is biztos. Ember... Már ha találkozom itt emberekkel, hiszen hallottam, hogy ide igen sok faj jár és nagyon kíváncsi vagyok, mert nem sok angyalt, vagy éppen démont láttam életemben. Hosszú, fekete szövetkabát van rajtam, hosszú, fekete hajam lágyan omlik a vállamra, fejemen egy csinos sapka van. Lábamon egy magas sarkú csizma, a kezemen szürke kesztyű és a gurulós bőröndöm, melyet hangosan húzok magam után. A bejárati csarnokba érve egy kicsit hunyorognom kell, hiszen annyira fehér itt minden. Lassan beljebb sétálok és körbenézve az egyik kanapéhoz sétálok és leülök. Keresztbe teszem a lábamat, és az egyik újságot veszem fel, de csak épp hogy beleolvasok, már le s dobom az asztalra. Nem, nem ez az, ami érdekel... Lassan ismét felállok, igyekezve emberi sebességet megütni és a képekhez sétálok, karba font kézzel szemlélem meg őket, amíg várok, hogy jöjjön valaki. Mert jönni fognak, ugye? - nézek a nagy lépcső felé, hátha megpillantok ott egy embert, aki értem jön.*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
~ Új tanév, új diákok. ~ * Gondolja magában Sayon és észre is veszi legújabb ház társát, akihez egyből el is indul, s mint egy udvarias jól nevelt démon mikor oda lép hozzá kezet nyújt a másiknak kézfogás céljából.* - Szia! Lord Sayon Merlioth vagyok, látom egy házba kerültünk. Segíthetek kicsit eligazodni itt az Akadémián? Bevallom, néha még én magam is eltévedek pedig már egy éve ide járok. * mondja a végén elmosolyodva, de persze egy bizonyos távolság tartással a hangjában, de ez talán annak köszönhető, hogy felesége van és kevesebb mint egy hónap múlva apa lesz. Ami azért nem kis dolog akárki szemével is nézzük.* - Merről jöttél ide és honnan hallottál az akadémiáról? * kérdi meg a lányt és közben ha engedi akkor annak gurulós táskáját felkapja és a kezében víve, hogy hallják egymás hangját legalább és oda viszi a kanapéhoz és lerakva mellé kicsit leül invitálva a lányt is, hogy üljön le.* - Szóval akkor mesélsz egy kicsit magadról? Cserébe én is elmesélek magamról pár dolgot. * mondja bíztatólag a másiknak. Amúgy szokás szerint, ahogy az itt élők már megszokhatták. Egy bőrpáncél van nála, a kardja, alul egy vastagabb szövetnadrág, valamint egy csizma.*
Maddox Rivery- .::Diák::.
* Hogy mikor is érkeztem? Nos, napját, óráinak számát nem tudom, de annyi bizonyos, hogy az örökléthez képes másodpercekről beszélhetünk csupán.
Kaptam egy kis időt felfedezni a környéket, a közeli várost, megszemlélhettem a távolból az égbe magasló tornyokat, és még az én lenyűgözhetetlenül vad lelkem is csak egy hümmögéssel illette a hatalmas kőfalakat, melyek abszolút biztonságot nyújtóan, és szilárdan meredeznek az ég felé. Mintha csak itt akarnának állni örökkön örökké, mintha ők maguk is elhinnék, hogy ez a világ legyőzhetetlen, az itteni lények, emberek pedig uralom alá hajthatatlanok.
Már magára a feltevésre is összepréselődnek ajkaim, majd egy halk morranással inkább belemarkolok bőröndöm fogantyújába és dacosan kezdem vonszolni magam után.
Sötétkék hosszított fazonú szövetkabátommal, fekete nadrágommal és cipőmmel szinte beleolvadok a komor éjszakába, a sötétbe, mely immár mindent körbevesz. Egyetlen dolog van csak, ami még így is feltűnő, az pedig szőke tincseim, melyeken akaratlanul is megcsillan a Hold sugárzó fénye. Na igen, az ember ha kap egy testet, nem válogat, és őszintén szólva határozottan meg vagyok ezzel elégedve. Még a kese színnel is, mely láthatóvá tesz mások számára… hiszen talán pont így vagyok képes figyelemfelkeltésre, mely az egyik fő célom. Egy kis máz, egy pár gondolatfoszlány és talán akad majd a horgomra pár lelkes követő is, aki nem csak az életét, de magát a világot is unja, és inkább vágyik a halálra, a féktelenségre, arra, hogy végre mindent megtehessen korlátok nélkül, amit csak akar. Mert hát minden rendszerben vannak olyanok akik képtelenek arra, hogy kompromisszumot kössenek olyanokkal, akik egyébként teljesen ellentmondanak lényének minden egyes rezdülésével. Én pedig pont ezért vagyok itt! Nekem ilyenekre van szükségem! Rebellisekre, akik mindent megváltoztathatnak! Érzelmek nélküli robotokra, olyanokra, akik képesek a legszenvtelenebb módon szembenézni a halállal is akár, és hangosan röhögni annak viccein.
Az ajtó hangos csapódással zárul be mögöttem, én pedig egy pillanat alatt egy hófehér teremben találom magam. A falak tiszták, mintha csak ezzel is viccet űznének a tisztaságból, és őszintén szólva erre a giccsre muszáj elhúznom a számat. Hogy nem tetszik a külcsín, nos az egy enyhe kifejezés. Az pedig, hogy két idegen is épp itt beszélget…
Azt hittem… reméltem, hogy megérkezhetek úgy, hogy nincs díszkíséret! Úgy látszik tévedtem, és épp ezért vagyok kénytelen összeszorított fogakkal tűrni. *
- Helló! * recsegem pont úgy, mintha csak a fogamat húznák. Végül is nem kötelező kedvesnek lennem, sőt repesnem sem kell az örömtől, hogy megismerhetek két itteni diákot. Mindenesetre a dolgok jó oldalát nézve… valahol el kell kezdeni. *
Kaptam egy kis időt felfedezni a környéket, a közeli várost, megszemlélhettem a távolból az égbe magasló tornyokat, és még az én lenyűgözhetetlenül vad lelkem is csak egy hümmögéssel illette a hatalmas kőfalakat, melyek abszolút biztonságot nyújtóan, és szilárdan meredeznek az ég felé. Mintha csak itt akarnának állni örökkön örökké, mintha ők maguk is elhinnék, hogy ez a világ legyőzhetetlen, az itteni lények, emberek pedig uralom alá hajthatatlanok.
Már magára a feltevésre is összepréselődnek ajkaim, majd egy halk morranással inkább belemarkolok bőröndöm fogantyújába és dacosan kezdem vonszolni magam után.
Sötétkék hosszított fazonú szövetkabátommal, fekete nadrágommal és cipőmmel szinte beleolvadok a komor éjszakába, a sötétbe, mely immár mindent körbevesz. Egyetlen dolog van csak, ami még így is feltűnő, az pedig szőke tincseim, melyeken akaratlanul is megcsillan a Hold sugárzó fénye. Na igen, az ember ha kap egy testet, nem válogat, és őszintén szólva határozottan meg vagyok ezzel elégedve. Még a kese színnel is, mely láthatóvá tesz mások számára… hiszen talán pont így vagyok képes figyelemfelkeltésre, mely az egyik fő célom. Egy kis máz, egy pár gondolatfoszlány és talán akad majd a horgomra pár lelkes követő is, aki nem csak az életét, de magát a világot is unja, és inkább vágyik a halálra, a féktelenségre, arra, hogy végre mindent megtehessen korlátok nélkül, amit csak akar. Mert hát minden rendszerben vannak olyanok akik képtelenek arra, hogy kompromisszumot kössenek olyanokkal, akik egyébként teljesen ellentmondanak lényének minden egyes rezdülésével. Én pedig pont ezért vagyok itt! Nekem ilyenekre van szükségem! Rebellisekre, akik mindent megváltoztathatnak! Érzelmek nélküli robotokra, olyanokra, akik képesek a legszenvtelenebb módon szembenézni a halállal is akár, és hangosan röhögni annak viccein.
Az ajtó hangos csapódással zárul be mögöttem, én pedig egy pillanat alatt egy hófehér teremben találom magam. A falak tiszták, mintha csak ezzel is viccet űznének a tisztaságból, és őszintén szólva erre a giccsre muszáj elhúznom a számat. Hogy nem tetszik a külcsín, nos az egy enyhe kifejezés. Az pedig, hogy két idegen is épp itt beszélget…
Azt hittem… reméltem, hogy megérkezhetek úgy, hogy nincs díszkíséret! Úgy látszik tévedtem, és épp ezért vagyok kénytelen összeszorított fogakkal tűrni. *
- Helló! * recsegem pont úgy, mintha csak a fogamat húznák. Végül is nem kötelező kedvesnek lennem, sőt repesnem sem kell az örömtől, hogy megismerhetek két itteni diákot. Mindenesetre a dolgok jó oldalát nézve… valahol el kell kezdeni. *
Isabella Grey- .::Diák::.
*A csarnokban sétálgatva visszhangot ver a csizmám sarka, ám nem rezzenek meg a hangra. Megszoktam már, hogy kopogós cipőket hordok, általában csinos, elegáns viseletet húzok magamra. A képek teljesen magával ragadnak, gyönyörűek, bár van néhány érdekes színvilágú kép is. De a többség tompítja kicsit a hófehérséget, ami bántja a szememet, még így, sötétben is, hiszen a csillár és a sok lámpa díszkivilágítást ad az amúgy gyönyörű csarnoknak. Érzékeny fülem jelez, hogy valaki közeledik, így gyors mozdulattal fordulok meg és csak remélni merem, hogy az illető még nem látta, hogy most sajnos nem sikerült emberi léptékkel megfordulnom, kicsit gyorsra sikeredett. Egy hosszú hajú, szőke srác jelenik meg a lépcsőn, én pedig kíváncsian mérem végig őt és sétálok hozzá kicsit közelebb. Mikor közli, hogy egy házba kerültünk, lepillantok a mellkasára, majd a zsebembe nyúlok és előveszem a kitűzőmet.
- Aha... * vizsgálom meg, majd ügyes mozdulattal tűzöm fel a kabátomra és egy félénk mosolyt villantok a srácra.*
- Isabella Grey, szervusz! * nyújtok kezet a fiúnak és biccentek is egyet a fejemmel üdvözlésképpen.*
- Köszönöm, azt hiszem szükségem lesz a segítségre, mert elég nagynak tűnik. De remélem, hogy hamar el fogok igazodni. *mosolyodom el ismét kissé titokzatosan. Na ja, vámpírként több időm lesz körbejárni a sulit és hamarabb is tanulok. A kérdésre kicsit meglepődök, majd átadom a bőrönd fogókáját és követem a fiút a kanapéhoz. Nem gazán tudom, hogy mit is reagáljak a kérdésekre, beharapom az ajkamat és azon tűnődöm, hogyan fogalmazzam meg kicsit kusza életemet, amikor az ajtó nyílik és egy újabb srác sétál be.*
~Nocsak... Még valaki?~*gondolom magamban vigyorogva, hogy már két sráccal van dolgom. Az utóbb azonban nem tűnik valami kedvesnek, így furcsán felvonom a szemöldökömet és egyszerűen csak biccentek neki és figyelem, hogy oda jön-e hozzánk, majd vsszafordulok Sayon-hoz:*
- Skóciából jöttem, egy kis városból. *válaszolok röviden.*
- Aha... * vizsgálom meg, majd ügyes mozdulattal tűzöm fel a kabátomra és egy félénk mosolyt villantok a srácra.*
- Isabella Grey, szervusz! * nyújtok kezet a fiúnak és biccentek is egyet a fejemmel üdvözlésképpen.*
- Köszönöm, azt hiszem szükségem lesz a segítségre, mert elég nagynak tűnik. De remélem, hogy hamar el fogok igazodni. *mosolyodom el ismét kissé titokzatosan. Na ja, vámpírként több időm lesz körbejárni a sulit és hamarabb is tanulok. A kérdésre kicsit meglepődök, majd átadom a bőrönd fogókáját és követem a fiút a kanapéhoz. Nem gazán tudom, hogy mit is reagáljak a kérdésekre, beharapom az ajkamat és azon tűnődöm, hogyan fogalmazzam meg kicsit kusza életemet, amikor az ajtó nyílik és egy újabb srác sétál be.*
~Nocsak... Még valaki?~*gondolom magamban vigyorogva, hogy már két sráccal van dolgom. Az utóbb azonban nem tűnik valami kedvesnek, így furcsán felvonom a szemöldökömet és egyszerűen csak biccentek neki és figyelem, hogy oda jön-e hozzánk, majd vsszafordulok Sayon-hoz:*
- Skóciából jöttem, egy kis városból. *válaszolok röviden.*
A hozzászólást Isabella Grey összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 02, 2013 9:14 pm-kor.
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
* Mikor eljutunk a kanapéig és a lány válaszolna akkor jelenik még egy srác a színen a jelleméből, hamar rá is jön, hogy sylorinás. A kanapéról felpattanok és a sráccal is kezet fogok.* - Lord Sayon Merlioth. A hölgy pedig itt... * pár másodpercre elmélázom aztán folytatom tovább* Isabella Grey* mutatkozom be és egyben próbálok jól vizsgázni a névmemóriámból Remélve jól találtam el a lány nevét.* - A tied pedig... * és hagyom, hogy a srác befejezze aztán őt is invitálom, hogy leüljön hozzánk a kanapéra.* - HA jól tippelek Sylorina. * mondom neki házbeosztására utalva aztán visszatérek a beszélgetéshez.* - Szóval Anglia akkor egy országból jöttünk. Merre felé? * kérdi meg a lányt aztán magyarázat képp a sráchoz fordul.* - Épp arról kedtünk el beszélni ki honnan jött hogyan került ide. Terád is kíváncsi lennék. * mondja a srácnak Aztán, hogy felbátorítsa őket elkezd mesélni magáról.* - Angliából jöttem Manchester mellett van Apámnak egy birtoka. Pontosabban most már nekem Birtokom, mert apámat megölték. Az ő kérése volt, hogy jöjjek ide tanulni. Mondjuk itt nem csak a tanultam egy csomó mindent, hanem egy csomó barátot is szereztem és rátaláltam életem párjára is aki kevesebb mint egy hónap múlva egy kisgyermekkel fog megörvendeztetni. * mondja és arcán látszik az az öröm amit a jövendőbeli apukák arcán szokott lenni.* - Röviden és tömören ennyi. Akkor meséltek ti is? * kérdi és próbálja feloldani azt a gátat amit mind a két újdonsült diákban érez.*
Maddox Rivery- .::Diák::.
* A köszönés hiányán már nem is csodálkozom, hiszen az itteni teremtmények annyira egysíkúak. Ha valaki már nem bájvigyorral az arcán jelenik meg, akkor rögvest úgy kell hozzáállni, mintha ő hozná el a világ végét! Bár őszintén szólva, ha ez így történne, ha én lennék az, aki beindítja az apokalipszist, hát talán még a büszkeség is elöntene, ami hát fogalmazzunk úgy, fogalmam sincs micsoda. Ott ugyanis, ahonnan én jöttem nem igazán van sem büszkeség, sem semmi. Ezek ilyen emberi dolgok, melyek gyengévé és sebezhetőbbé tesznek, pont úgy, mint az érzések. Nem mondom, hogy érzéketlen vagyok, hiszen az elmúlt egy évet itt töltöttem, azonban nem rezonálok erre a dologra annyira, mint amennyire ezt mindenki várja. Együttérzés? Mi az? Hasonló a hányingerhez? Mert ha igen, akkor jó, mert a szó hallatán csak azt érzek, és semmilyen más empatikus dolgot. *
- Maddox Rivery * mutatkozom be, majd mikor a lány felhúzza a szemöldökét, én ugyanezt teszem. *
- Úgy látom a viselkedési kultúrád eléggé a béka segge alatt van... * jegyzem meg kimérten, és pont lesz*rom, hogy mennyire fogom ezzel megsérteni, meg azt is, hogy ez így nem épp a legszerencsésebb bemutatkozás. Mindenesetre le sem véve a szememet a lányról, fogok kezet a szőke fiúval, majd mikor bemutatja a lányt, kék lélektükreimet ráemelem, enyhe csodálkozással nézek rá. *
- Most komolyan? Te mutatod be? Hova jött ő? A suttyók házába? Van szája és mivel te tudod a nevét, gondolom nem néma! * mondom nem kis felháborodásommal a hangomban, majd hangosan felmorranok, mikor ráhibázik a házamra. *
- Ja, mert egy hellóból aztán rá lehet jönni. És én legalább kiböktem egy hellót! * nézek a lányra kihívóan, majd el is fordítom a fejem, mikor a nagy örömről esik szó. *
- Gratulálok. Biztos, hogy a tiéd? Csak mert elég sok rémhírt hallani ilyen dolgokról… * kérdezem, és csak reménykedek abba, hogy ezt az aprócska gondolatfoszlányt sikerül elültetnem a gondolataiba. Nem akarok én rögtön őrültet belőle, nem akarom, hogy mániás legyen… csak mégis… kicsit hátha elkezdi rágni magát. *
- Maddox Rivery * mutatkozom be, majd mikor a lány felhúzza a szemöldökét, én ugyanezt teszem. *
- Úgy látom a viselkedési kultúrád eléggé a béka segge alatt van... * jegyzem meg kimérten, és pont lesz*rom, hogy mennyire fogom ezzel megsérteni, meg azt is, hogy ez így nem épp a legszerencsésebb bemutatkozás. Mindenesetre le sem véve a szememet a lányról, fogok kezet a szőke fiúval, majd mikor bemutatja a lányt, kék lélektükreimet ráemelem, enyhe csodálkozással nézek rá. *
- Most komolyan? Te mutatod be? Hova jött ő? A suttyók házába? Van szája és mivel te tudod a nevét, gondolom nem néma! * mondom nem kis felháborodásommal a hangomban, majd hangosan felmorranok, mikor ráhibázik a házamra. *
- Ja, mert egy hellóból aztán rá lehet jönni. És én legalább kiböktem egy hellót! * nézek a lányra kihívóan, majd el is fordítom a fejem, mikor a nagy örömről esik szó. *
- Gratulálok. Biztos, hogy a tiéd? Csak mert elég sok rémhírt hallani ilyen dolgokról… * kérdezem, és csak reménykedek abba, hogy ezt az aprócska gondolatfoszlányt sikerül elültetnem a gondolataiba. Nem akarok én rögtön őrültet belőle, nem akarom, hogy mániás legyen… csak mégis… kicsit hátha elkezdi rágni magát. *
Isabella Grey- .::Diák::.
*Ahogy a fú besétál, valahogy valami furcsa ellenszenvet érzek iránta. Talán a tekintete, vagy a mozgása az, ami valahogy... Taszít. Mennyire furcsa, nem? A srác bemutatkozik, én pedig kapok egy csípős megjegyzést. Szinte a szám is tátva marad-na, ha nem fognám fel gyorsan, hogy mit is teszek/tennék.*
- Neked meg a modorod... *vágok vissza és kicsit összevonom a szememet, úgy nézek a fúra. Sejtem, hogy kemény menet lesz, ő egy gazi idegesítő, tapló ember. Sok ilyennel volt már dolgot és mondhatom, hogy baromi jó érzés volt levakarni az önelégült vigyort a képükről, mikor felfedtem magam előttük. Enyhe melegség tölt el az emlékekre és kicsit megrázom a fejemet. Nem szabad hagynom, hogy az ilyen érzések a felszínre törjenek, mert az senkinek nem lenne jó. Mikor Sayon bemutat, én is kicsit furcsán nézek rá, majd undok tekintettel feállok és pukedlizek a fiú felé, majd unottan, keresztbe fonva a kezemet a mellkasom előtt visszaülök a kanapéra. Miközben a fú osztja Sayon-t, lassan leveszem a szövetkabátomat és lerakom magam mellé. Pont úgy, hogy Maddox már ne nagyon férhessen mellém a kanapéra. Upsz...*
- Skóciában egy kis faluból jöttem, Aviemore-ból. Nem hiszem, hogy hallottál már róla, elég... Pici. *mosolyodom el kicsit félénken és megvonom a vállamat. Csodálkoznék, hogyha bárki is hallana erről a faluról. Hiszen ez a lényeg! Sayon mesélni kezd magáról, és elmeséli, hogy felesége van és hogy hamarosan apa is lesz.*
- Gratulálok! *szólalok meg mosolyogva és vetek egy lesújtó pillantást Maddox kérdésére.*
- Ne magadból indulj ki... *jegyzem meg.*
- Neked meg a modorod... *vágok vissza és kicsit összevonom a szememet, úgy nézek a fúra. Sejtem, hogy kemény menet lesz, ő egy gazi idegesítő, tapló ember. Sok ilyennel volt már dolgot és mondhatom, hogy baromi jó érzés volt levakarni az önelégült vigyort a képükről, mikor felfedtem magam előttük. Enyhe melegség tölt el az emlékekre és kicsit megrázom a fejemet. Nem szabad hagynom, hogy az ilyen érzések a felszínre törjenek, mert az senkinek nem lenne jó. Mikor Sayon bemutat, én is kicsit furcsán nézek rá, majd undok tekintettel feállok és pukedlizek a fiú felé, majd unottan, keresztbe fonva a kezemet a mellkasom előtt visszaülök a kanapéra. Miközben a fú osztja Sayon-t, lassan leveszem a szövetkabátomat és lerakom magam mellé. Pont úgy, hogy Maddox már ne nagyon férhessen mellém a kanapéra. Upsz...*
- Skóciában egy kis faluból jöttem, Aviemore-ból. Nem hiszem, hogy hallottál már róla, elég... Pici. *mosolyodom el kicsit félénken és megvonom a vállamat. Csodálkoznék, hogyha bárki is hallana erről a faluról. Hiszen ez a lényeg! Sayon mesélni kezd magáról, és elmeséli, hogy felesége van és hogy hamarosan apa is lesz.*
- Gratulálok! *szólalok meg mosolyogva és vetek egy lesújtó pillantást Maddox kérdésére.*
- Ne magadból indulj ki... *jegyzem meg.*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
* Miután Maddox eléggé csípősen válaszol vissza ezzel megszerezve szemlátomást a lány ellenszenvét, legalábbis a kabát lerakásából ítélve, rájön, miért is örül, hogy Esteron levette a hátáról az örzőség terhét és így már nem kell egy csomó dologgal foglalkoznia.* - Mi lenne ha nem próbálnál már meg az első nap ellenségeket szerezni magadnak? * kérdi meg Maddox-ot egy eléggé ha nem hagyod abba a lány vagy akár azén csesztetésemet akkor kapsz egy fejbevágást a kard lapjával nézéssel. Ezután érdeklődve hallgatja Isabella mondandóját és csak úgy heccből ő se hagy helyet a sylorinásnak. Ám amikor az apaságával kezd el játszadozni a szemei eléggé átmennek abba ahol látszik, hogy ő démon és nem éppen egy gyenge démon, ezen felül pedig egy karom csusszan ki jobb öklénél a tigriskarom, szóval ha nem akar gondot a srác akkor most leáll.* - Hallottam már a faluról, bár még soha nem jártam arra. De egyszer szívesen megnézném. * mondja a lánynak és igen már régóta tervezi hogy utána nézzen ez a falu tényleg létezik e vagy csak kitalálták az utazók, de ezek szerint tényleg létezik.*
Maddox Rivery- .::Diák::.
- Ahha, a modor kérdés, mikor te nem bírsz egy köszönést sem kinyögni. Hát bocs, hogy nem repesek az örömtől. * mosolyodom el, miközben fürkész pillantással a lányt bámulom. Végül is, talán van benne némi bátorság. Izmai ugyan nem nagyon akadnak, de hát istenem! Olyanokra is szükség van, aki csak úgy a háttérből mozgatja a szálakat. Bár kétlem, hogy abban is tudna jeleskedni. Nem úgy tűnik mint egy lángész, a buta inkább közelebb áll hozzá.
- Ellenségeket? Mert attrocitás ér? Mert lehet, hogy az én „gyenge lelkem” nem díjazza azt, ha valaki simán elsőre pálcát tör felettem és még csak meg sem szólaltam? Hát jó, biztos bennem van a hiba, ó nagyúr. * köpöm a szavakat, majd meghajolok a fiú előtt. Ha már a pukedli belefér, talán az én meghajlásom is. És nem, kell a ráknak rögtön rosszakaró, de azért mégis. Nem tudom teljességgel háttérbe szorítani a jellememet és nem is akarom. Pláne úgy, hogy jelen esetben van igazság abban, amit mondok, akármennyire is ketten vannak ellenem. És persze, tudom, mikor kell befejezni, így csak villanó szemét és fegyverét egy gúnyos mosollyal jutalmazom. Tőlem aztán úgy teheti a szépet a csajnak ahogy akarja, mondjuk megértem, mert ezek szerint 8 hónapja már nem kapott túl sok szexet. Ha szerencséje van, akkor ez a kislány örömmel tárja fel előtte legtitkosabb bájait, mert igen, a butaság mellett az is kinézhető belőle. *
- Én nem szórom csak úgy el a magvaimat. Fiatal vagyok még ahhoz, köszi hogy kérdezted!*felelem, majd mivel hely nincs, és amúgy sem ülnék melléjünk, inkább körbe sétálok a terembe. *
- És mikor tervezted, hogy megmutatod, hova is kell menni? Csak mert mivel nem kötelező egy légtérben tartózkodnunk legalább adj útmutatást.. ha már ez a feladatod…. kérlek! * biggyesztem oda a szót a végére, és mindezt egy kellemes mosollyal is megtoldom. Átlátszó lenne az undorom? Pedig annyira őszintén próbáltam leplezni.. *
- Ellenségeket? Mert attrocitás ér? Mert lehet, hogy az én „gyenge lelkem” nem díjazza azt, ha valaki simán elsőre pálcát tör felettem és még csak meg sem szólaltam? Hát jó, biztos bennem van a hiba, ó nagyúr. * köpöm a szavakat, majd meghajolok a fiú előtt. Ha már a pukedli belefér, talán az én meghajlásom is. És nem, kell a ráknak rögtön rosszakaró, de azért mégis. Nem tudom teljességgel háttérbe szorítani a jellememet és nem is akarom. Pláne úgy, hogy jelen esetben van igazság abban, amit mondok, akármennyire is ketten vannak ellenem. És persze, tudom, mikor kell befejezni, így csak villanó szemét és fegyverét egy gúnyos mosollyal jutalmazom. Tőlem aztán úgy teheti a szépet a csajnak ahogy akarja, mondjuk megértem, mert ezek szerint 8 hónapja már nem kapott túl sok szexet. Ha szerencséje van, akkor ez a kislány örömmel tárja fel előtte legtitkosabb bájait, mert igen, a butaság mellett az is kinézhető belőle. *
- Én nem szórom csak úgy el a magvaimat. Fiatal vagyok még ahhoz, köszi hogy kérdezted!*felelem, majd mivel hely nincs, és amúgy sem ülnék melléjünk, inkább körbe sétálok a terembe. *
- És mikor tervezted, hogy megmutatod, hova is kell menni? Csak mert mivel nem kötelező egy légtérben tartózkodnunk legalább adj útmutatást.. ha már ez a feladatod…. kérlek! * biggyesztem oda a szót a végére, és mindezt egy kellemes mosollyal is megtoldom. Átlátszó lenne az undorom? Pedig annyira őszintén próbáltam leplezni.. *
Isabella Grey- .::Diák::.
*Soha nem értettem, hogy miért kell ennyire lekezelőnek és bunkónak lenni egyes embereknek, de igazából igyekszem nem felvenni magamra. Nem vagyok egy érzékeny lelkületű lány, de azért ami sok, az sok. Ez még nem. Szerencsére. Maddox megjegyzésére elhúzom a számat, de inkább ráharapok a nyelvemre és nem szólok vissza egy csípőset.*
-Szia! *köszönök utólag, bár sejtem, hogy a köszönésem elég elhaló, unott és nem is nagyon fogja meghatni a srácot. De én legalább próbálkozom, nem nagyon szeretem a konfliktust, így inkább nem is húzom tovább a srác agyát. Sayon kérdésére elfojtok egy mosolyt, és inkább elfordulok, a kabátomat igazgatva. A meghajolásra viszont nem tudom elfojtani az ajkaimra kiülő mosolyt és a fiúra nézek, figyelve, hogy mit fog reagálni. Sayon mesélni kezd, én pedig gratulálok a babához, de persze Maddox-nak ehhez s van egy gonosz megjegyzése, amire kezd kicsit elszállni az agyam. A válaszára először meglepődöm, majd gonoszul, titokzatosan elvigyorodom és megcsóválom a fejemet. Szűz? Jaj, de édes.*
- Ez egy fantasztikus meglátás, én is megnézném már a szobámat... *vetek egy furcsa pillantást Maddoxra. Elég furcsa, hogy most ennyire egyet értünk és valamilyen morbid módon élvezem is a dolgot. Furcsa...*
-Szia! *köszönök utólag, bár sejtem, hogy a köszönésem elég elhaló, unott és nem is nagyon fogja meghatni a srácot. De én legalább próbálkozom, nem nagyon szeretem a konfliktust, így inkább nem is húzom tovább a srác agyát. Sayon kérdésére elfojtok egy mosolyt, és inkább elfordulok, a kabátomat igazgatva. A meghajolásra viszont nem tudom elfojtani az ajkaimra kiülő mosolyt és a fiúra nézek, figyelve, hogy mit fog reagálni. Sayon mesélni kezd, én pedig gratulálok a babához, de persze Maddox-nak ehhez s van egy gonosz megjegyzése, amire kezd kicsit elszállni az agyam. A válaszára először meglepődöm, majd gonoszul, titokzatosan elvigyorodom és megcsóválom a fejemet. Szűz? Jaj, de édes.*
- Ez egy fantasztikus meglátás, én is megnézném már a szobámat... *vetek egy furcsa pillantást Maddoxra. Elég furcsa, hogy most ennyire egyet értünk és valamilyen morbid módon élvezem is a dolgot. Furcsa...*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
* Már nem szól inkább semmit, csak hallgatja az újakat és láss csodát a végén még jó ötletük is támad. Szóval mivel nincs kedve elhallgatni a sylorinás srácot, eligazítja, hogy merre kell mennie aztán a lányhoz fordul.* - Szívesen segítek felvinni a cuccodat ha gondolod. * aztán ha a lány beleegyezik akkorsegít felhurcolkodni és mutatja neki az utat a cameosos női lakosztályra. *
Maddox Rivery- .::Diák::.
- Örülök, hogy mégis tudsz magadból valamit kicsikarni! * sziszegem, majd inkább fel és alá járkálok, csak azért, hogy velük ne kelljen foglalkoznom. Mondatom kétértelműségén még csak elgondolkodni sem kezdek, mert hát egyrészt másnak mi köze van az én szexuális életemhez, másrészt pedig nyugodtan meghagyom saját maga kis világába anélkül, hogy bármit is mondanék arról, hogy mi a helyzet. Mikor végre egyetért velem, akkor végre mosoly költözik az arcomra, és a nagydarab tohonya fiú magyarázata után immár elégedetten vonulok a szobám felé. *
- Hát kössz, igazán élmény volt. * mondom még félig visszafordulva a vállam fölött, majd inkább elindulok, magára hagyva a párocskát. *
- Hát kössz, igazán élmény volt. * mondom még félig visszafordulva a vállam fölött, majd inkább elindulok, magára hagyva a párocskát. *
Hunter Quinn- .::Diák::.
*A bejárati csarnok ajtaján egy új diák lép be. Azonnal megteszi első lépéseit a kastély épületén belül, felméri környezetét. A zöld szempár végigsiklik a fehér, falakon, festményeken. A barnásvörös üstök forog, Hunter még a mennyezetet is végigmustrálja. Miután ezzel végzett toporog egy kicsit. Fogalma sincs most merre kéne indulnia, de nem hagyja, hogy a kétségbeesés eluralkodjon rajta, vagy a tudatlanság kiüljön az arcára. A kanapékhoz lép és felkap egy újságot, amit úgy álltában, a válláról lógó sporttáskával, lazán kezd olvasgatni. Nem különösebben érdeklik a tőzsdei hírek, de így legalább nem úgy tűnik, mint aki elveszett, hanem mint akit nem tölt el izgalommal, hogy épp most érkezett meg új lakhelyére, iskolájába, életébe.*
Henrik Dahl- .::Diák::.
- Wooooooooah, we're halfway theree, woooooooooah, livin' on a prayer! *hangzik fel egy éneklő - bár őszintén szólva talán inkább üvöltő - hang valahonnan a lépcsősor irányából. Azonban érezhetően egyre közeledik, és lassan futó lépések is csatlakoznak hozzá.* - Take my hand, and we'll make it I sweeeear! *Ezzel megjelenik egy magas, szőke hajú srác a lépcsőfordulóban, bevágja magát egy idióta pózba, és felüvölt.* - Wooooooah, livin' on a prayer! *És azzal a lendülettel nekiindul az utolsó lépcsősornak, csak hát sajnos félrelép, szóval egy artikulálatlan üvöltéssel kommentálja a megcsúszást, majd legurul a lépcsőkön, egy utolsó kiáltással elterülve a lépcső aljában. Egy pillanatig nem nagyon mozog, csak halkan nyögdécsel, majd elkezd motyogni valamit az orra alatt, ami egy hosszú, svéd káromkodáshalmaz. Egyelőre nem kel fel, ugyanis a fejét is sikeresen bevágta, szóval picit szédül, de azért jól van ám... csak hát Henrik hozza a tőle megszokott formát, mint mindig. Kicsit több az energiája, mint szükséges lenne, a kinti időjárás ugyanis meggátolja a futásban, a gyakorlóteremben pedig nem tudja rendesen kifárasztani magát, szóval egész álló nap fel-alá mászkál a suliban, és random klasszikus rock számokat "énekel". Aztán ha úgy sikerül, leesik a lépcsőn. Mint például most. Végül nagy nehezen észreveszi a srácot, szóval szélesen elvigyorodik, bár továbbra is biztonságosabbnak találja a földön való ücsörgést.* - Helló! Bocs, hogy így beestem *vigyorog jókedvűen.*
Hunter Quinn- .::Diák::.
*Az újságban világosan leírják, hogy a világgazdaság múlhat azon, hogy sikerül-e stabilizálni a hundámbundámi fityinget, aminek az árfolyama rohamosan esik. A tőzsdén bizony nem adnak érte... egy rossz pénzt se. Viszont ez különösebben nem érdekel most senkit, főleg nem Huntert, aki ennek ellenére kitartóan olvasgatja a cikket, ami lassan kinövi az egyszerűen unalmas szót. Így épp időben hallja meg a lépcsők felől érkező, egyre erősebb hangot. Hogy az illető az életéért kiált, vagy énekel, azt ebből a távolságból nem igazán lehet megállapítani. Közelebb érve, ahogy a szöveg kivehető Hunternek sikerül beazonosítani, hogy a második eset forog fenn. Az érkezőre pillant, majd annak szerencsétlen mutatványát végignézve szélesen elvigyorodik. Hagyja, hogy a másik srác kikáromkodja magát, majd odalép és felé nyújtja a kezét.*
- Jól vagy? *kérdezi, de nem aggódva, csak érdeklődve.*
- Hello. *köszön vissza. A bocsánatkérésre csak mosolyogva megvonja a vállát. Őt aztán nem zavarta, sőt remekül szórakozott.*
- Hunter Quinn vagyok, most érkeztem. Azt hiszem szükségem lenne egy kis eligazításra. *vallja meg vigyorogva.*
- Jól vagy? *kérdezi, de nem aggódva, csak érdeklődve.*
- Hello. *köszön vissza. A bocsánatkérésre csak mosolyogva megvonja a vállát. Őt aztán nem zavarta, sőt remekül szórakozott.*
- Hunter Quinn vagyok, most érkeztem. Azt hiszem szükségem lenne egy kis eligazításra. *vallja meg vigyorogva.*
Henrik Dahl- .::Diák::.
- Persze *nevet fel, majd egy pillanatig nézegeti a srác kezét, azon gondolkozva, hogy jó ötlet-e felállni, majd úgy dönt, hogy á, teljesen mindegy, így elfogadja a segítséget és feltápászkodik. Eléggé megszédül, de nem kapaszkodik sokáig Hunterbe, inkább megtámaszkodik a lépcső korlátján.* - Henrik Dahl, aki azt hiszem önmagához méltóan mutatkozott be *röhög fel, aztán végigméri a másikat, most már alaposabban megvizsgálva, esetleg megfigyelve, hogy a másik feltette-e már a ház kitűzőjét.* - Melyik ház? Ha nem az enyém, akkor keresni kell egy illetékest, mert sajnos nem tudunk bemenni egymás klubhelyiségeibe *magyarázza, némileg komolyabban, közben azért örvendezve, hogy kezd múlni a szédülése. Bár továbbra is fáj mindene, de nem baj az, majd elmúlik... Volt lehetősége hozzászokni, és legalább addig viszonylag nyugton van, Fyron legtöbb lakójának nagy örömére. Kész csapás ez a lökött... de azért szórakoztató. Már amikor ki nem találja, hogy neki most muszáj megveretnie magát, mert hiányzik neki a bunyózás, olyankor rettentő idegesítő tud lenni, de hát valószínűleg éppen azért, mert az a célja, hogy megverjék. Khm, témára visszatérve.* - Persze nem vagyok őrző, elvileg az ő feladatuk lenne újakat kísérgetni meg ilyenek, de nekem messze túl sok az energiám, szóval nagyon örülök neki, hogy van egy kicsit mit csinálnom *vigyorodik el ismét.*
Hunter Quinn- .::Diák::.
*H a srác rendben van, akkor pillanatnyilag más gond nincs. Azt leszámítva, hogy ötlete sincs mi folyik körülötte, vagy hogy merre induljon ebben a batár kastélyban. Végigméri Henriket. Van egy olyan érzése, hogy az ilyen esetek nem mennek ritkaságszámba. Mikor megkérdezik melyik házba vették fel csak megvonja a vállát és kiveszi zsebéből a vörös-fekete sárkányos kitűzőt és megmutatja.*
- A sárkányosba. A nevén még meditálok kicsit. Cam... Came... Mindegy, szerintem már tudod. *von vállat ismét és visszateszi kitűzőjét a kijelölt helyére, a zsebébe. Még egyszer végigméri a srácot és észreveszi rajta a sárkányos bizgentyű tesóját. Szóval véletlenül pont jó embert hajított elé a sors.*
- Ha már így örülsz, kérlek mutasd az utat. *buzdítja a fecsegőt vigyorogva. Tényleg egész szórakoztató, de valószínűleg nem bírja majd sokáig idegekkel ezt a rengeteg energiát.*
- A sárkányosba. A nevén még meditálok kicsit. Cam... Came... Mindegy, szerintem már tudod. *von vállat ismét és visszateszi kitűzőjét a kijelölt helyére, a zsebébe. Még egyszer végigméri a srácot és észreveszi rajta a sárkányos bizgentyű tesóját. Szóval véletlenül pont jó embert hajított elé a sors.*
- Ha már így örülsz, kérlek mutasd az utat. *buzdítja a fecsegőt vigyorogva. Tényleg egész szórakoztató, de valószínűleg nem bírja majd sokáig idegekkel ezt a rengeteg energiát.*
Henrik Dahl- .::Diák::.
*A kitűzőt megpillantva megint vigyorog egyet.* - Cameos, az *nevet fel.* - Hát, akkor háztársak vagyunk, rendkívül örvendek! Előre közlöm, hogy reggelente utálni fogsz, de legalább biztosan lesz közös témád a többiekkel *röhög elégedetten. Neki nagyon jó érzés, hogy minden reggel a szükségesnél vagy fél órával korábban felzavar mindenkit a hálóban, és már csak az a kérdés, hogy a többiek eddig miért nem vették a fejét érte... Na jó, az igazság az, hogy volt már rá egy-két próbálkozás, de sajnos ő csak még jobban élvezi, ha bunyó is lesz belőle, szóval az sem változtatott igazán a helyzeten.* - Jól van, jól van, befogom *nevet fel, egyértelműen véve a lapot: tudja, hogy nagyon irritáló tud lenni időnként. Szóval elindul felfelé a lépcsőn - szigorúan a korlát mellett -, és egy kis idő múlva ismét megszólal.* - Amúgy honnan származol? *érdeklődik.* - A nevedből ítélve gondolom valami angolszáz állam, nem? *Szüksége van rá, hogy valamiről beszéljenek... nehezen viseli a csendet, még akkor is, amikor egyedül van, társaságban meg aztán végképp nem bírja ki, hogy pár percnél tovább ne szövegeljen, vagy legalább a másik ne beszéljen, nagyon idegesíti, mindig kínosnak érzi a csendet.*
Similar topics
