by Vendég Vas. Júl. 22, 2012 8:23 pm*Egy kanapén ücsörög, és magához emelget egy tejeskávés bögrét. Kávét főzni bárki tudhat, de mivel nem találta a kávéfőzőt, így maradt a ness-változat. Tej pedig volt. A hűtő tele volt vele. Egy jó könyv, jelen esetben éppen most inkább egy notesz, és egy toll amivel firkálni lehet bele. Most éppen egy akadálypályán agyal. Hat hét egybezárva pár ember, és néhány morzsa az úton. Szép tervek. De hogy fogja kivitelezni? Annyira elgondolkozik, hogy a tolla végét veszi a szájába, mire meglepetten tartja távolabb magától, és meglepődve rá néz. Aztán leesik neki, hogy ez bizony nem a kávé. Leereszti a tollat az ölébe, és fáradt sóhajjal hátra túrja vörös tincseit. Kék ing, és egy nyúzott indigószín farmer van rajta. A kék vászoncipőt lerúgva magáról elfoglalta az egész kanapét. Kicsit lecsúszva, és nagyon fáradtan. Dolgozni akart. De nehéz úgy dolgozni, hogy le akarnak ragadni a szemei. Ásít egy hatalmasat, majd megdörgöli a szemeit. belekortyol a ... igen, ez a kávé, majd tollat elő és folytatja a munkát. ~Kelle egy jó csapdavarázs. De mit? És hogyan alkotom meg úgy, hogy legyen kijárata is?~ Lassan úgy érzi megszakad. Nem hiszi el, hogy ennyire nem figyelt az órákon. Kell egy jó magántanár!*
+38
Yan Antonov
Bianca D. McCarthy
Sadie Elena Montgomery
Alise Rubenis
Matthew Chancellor
James Runnel
Colin McCartney
Zentai Márk
Abigail Aleksev
Melantha Goldwin
Eliana De Lucia
Morten Toov
Catherina C. Williams
Atanas A. WIlliams
Barbara Decker
Galen Blaide
Esteron Baltazaar
Lord Sayon Merlioth
Horváth Réka
Fredrik Laine
Patric J. Morgan
Erik Norgen
Elliot Herondale
Victoria Jones
Nyilas Dominik
Emeline Thienen
Andrew Mason
Liliya Antonov
Christopher Acerlot
Nicole Brise
Gabriel Dvorak
Nadja S. Marilovics
Nathaniel Jenkins
Maureen Caiside
Arleena Queen
Kamen Grozdan Branimir
Giselle Céline Marceau
Lucien du Bois
42 posters
Közös társalgó
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Kissé fáradtan, de azzal a jóleső fáradtsággal tart a társalgó felé. Yan ma megmutatta neki az egész birtokot, ami elég nagy, valljuk be... Szóval az egész délutánt egy kisebb gyalogtúrával töltötte. Na jó, azért a sétán kívül csináltak mást is... És nem kell rosszra gondolni, ugyanis beszélgettek. Ami nagyon jót tett a démonlánynak, ugyanis már az idejét sem tudja mikor beszélgetett valakivel csak szórakozásból. Csak azért, mert élvezik a társaságát, és ő is élvezi a másikét. Semmi fontos témáról, csak úgy, mindenről. És azt sem tudja, hogy mikor nevetett utoljára ennyit. Szóval, jól szórakozott, olyan jól, ahogy még mindig halvány mosollyal az ajkain járja a folyosót, a társalgó felé tartva. Úgy döntött, olvas egy kicsit, s úgy döntött, erre a társalgó a legmegfelelőbb hely. Boldog? Igen, boldog. Végre valahára. Egy jó könyv, egy kényelmes kanapé... Már csak ez kell neki. Na jó, lenne még kivel beszélnie, de valamiért a vele való találkozást csak egyre halogatja. Mitől tart? Talán attól, hogy annyira megváltozott a lány... Vagy hogy ő változott annyira meg. Talán már az ő kapcsolatuk sem lesz a régi. Talán. De meg kell próbálni. Valamiért azonban nem tudja rávenni magát, hogy megkeresse. Azonban ahogy belép a társalgóba... rögtön megpillantja a vöröshajú lányt, ölében egy jegyzetfüzettel, kezében kávéval, és mosolya akaratlanul is kiszélesedik.* - Szia Gaea... *A szíve pedig azt súgja, hogy habár lehet, hogy nagyon sokmindent elölről kell kezdeniük, a lényeg nem változott meg. A barátság.*
Vendég- Vendég
*Belemerül a noteszbe, és folyamatosan a fáradt agya csak annyit szajkózik a fejében: ~Nem megy! Nem megy!~ Lassan valamit falhoz vágna, de nem teszi. Majd holnap levezeti edzés közben. Leteszi a tollat, és kortyol egyet a kávéból megint. És amikor éppen nyel, egy ismerős hang szólal meg félig mellette és mögötte. Félrenyel. Akkorát ugrik tőle, hogy meg ne fulladjon, hogy mázlija a sulinak amikor a bögre maradék tartalma nem borul a szőnyegre. Lenyelni a maradék kávét már nem tudja, így kiköpni sem. Marad a fulladást elhárító köhögés. Kissé hörgősen, de ez még működik. Tudta, hogy a suliba érkezett Liliya. Tudta. Szóltak neki róla, hogy látták a suliba érkezni. Hogy egy lány aki megegyezik az ő paramétereivel. De valahogy csak reménykedett benne. És most tessék! Nem árnyék, nem is látomás, de hallucinációnak sem mondható. Ez bizony Lil! Igyekszik levegőt kapni, a feje nyilván indián vörös, és így sandít a belépő felé. Integetne, de megszólalni sem bír, levegőt sem nagyon kap, szóval egyenlőre kapaszkodik az életbe, és a kanapé szélébe, amin eddig el volt nyúlva.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Na igen, valahogy lelkesebb fogadtatásra számított, dehát ez van, ezt kell szeretni. Próbálva nem nevetőgörcsöt kapni a szerencsétlen lánytól, a kanapéhoz lép és ütögetni kezdi a hátát.* - Minden oké? *Pislog rá kissé aggódó tekintettel. Oké, talán picit vicces a helyzet, de az már nem lenne az, ha a lány megfulladna itt miatta... Pedig nem állt szándékában ráijeszteni.* - Nyugi, nem vagyok szellem. *Viccelődik, ha a másik már többé-kevésbé levegőhöz jutott. S ha ez megtörtént, abbahagyja a hát-ütögetést, majd lehuppan mellé a kanapéra.* - Jó látni. *Mosolyog halványan a lányra. A legszívesebben rögtön a nyakába vetné magát, de, amint említettem, jelenleg nem tudja, hogy állnak a dolgok kettejük között. Szóval csak magában örül, hogy épségben viszont láthatja barátnőjét. Amióta itt van... amióta Yan eljött hozzá és idehozta, úgy érzi, minden órában begyógyul egy újabb seb a lelkén. Sőt... talán minden percben. Ahogyan most is. Még így is marad elég, de egyre fogynak, és ez a lényeg. A viszont hegek maradnak, s emlékeztetőül fognak szolgálni élete hátralevő részében arra, hogy megtapasztalta, mit jelent szenvedni. De talán... talán néha elfelejtheti majd őket. Egyszer biztosan.*
Vendég- Vendég
*A sebek begyógyulnak. És ha egy sebet sokáig engednek levegőzni, akkor a heg is leesik majd egyszer. Csak türelem kell hozzá. Gaea hálásan fogadja a háta óvatos paskolgatását, de nem sokat segít benne, hogy attól levegőt kaphasson újra. Viszont a köhögéstől lassan megy a légvétel. Mire Lil leül egy nyugodtnak tűnő helyre, már krákogva és harákolva megy a dolog úgy ahogy a vörös hajú angyal részéről.* - Jobban... khm... joban köhöszhi ... *A hangja igencsak rekedt, de megy már a kommunikáció. Felegyenesedik, és körbe néz, okozott e kárt a kanapé anyagában esetleg a szőnyegen. Egy tisztítóvarázs jót tenne ... neki. Nem a szőnyegnek, NEKI. Elmosolyodik, és Lilre néz. Két légvétel után, ami már egészen sikerül egyben, végre képes úgy válaszolni, hogy két krákogás után ráismer a saját hangjára.* - Hát te? Ezek szerint nem tévedtek az informátoraim, hogy téged láttak ide betérni. De mi ez a Démon jelenlét benned? *Ül le Lillel szemben, és igazgatni kezdi a haját.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Szóval nem igazán tud tenni semmit, így csak türelmesen vár, amíg a lány összeszedi magát. Addig pedig alaposan szemügyre veszi. Jól néz ki... Változott ő is, de, amennyire Lil így kívülről le tudja venni, nem túl sokat. Nem elég sokat ahhoz, hogy ártson a kapcsolatuknak. Aztán majd úgyis kiderül. Na persze... neki valószínűleg többet ártott az elmúlt fél év, mint a vöröshajú lánynak. Legalábbis reméli hogy így van, és nem történt vele is valami hozzá hasonló szörnyűség. Mondjuk azt, ami vele történt, nehéz megközelíteni. Öhm... Mondjuk Yannak sikerült. De ő legalább nyert is rajta valamit... új családot. Míg Liliya azt is csak elveszítette.* - Igen, Yan megkeresett, és hát... *Von vállat mosolyogva.* - Amint kiderült, az anyám féldémon. *Sóhajt egyet.* - Szóval mégiscsak örököltem valamit tőle. Mondjuk, eddig is rájöhettem volna, de... mégis csak egy hónapja tudtam meg. *Von vállat ismét. Ő nem vette észre Gaeán az angyalságát, valami furcsát azonban mégis érez... elvégre, csörgedezik benne némi démon vér, na.* - És te... Veled mi történt? *Pislog a lányra, próbálva rájönni, hogy mi az, amit érez, csak nem tudja meghatározni.*
Vendég- Vendég
*Szóval féldémon anya. Szép lehetett, amikor egy hónapja megtudta. Gaea magából indulva ki úgy sejti, Lilnek sem lehetett könnyű. Ő legalábbis kóborolt eleget míg kiakadásán úrrá tudott lenni. Bólogat, majd elmosolyodik.* - Kemény lehetett. *Kemény bizony, és ezt újfent magából kiindulva tudja, sejti. Angyalnak lenni, ráadásul 100% angyalnak, az kemény. Mi is van akkor vele? Feláll, és két lépés hátrál, majd engedi, hogy kibomoljanak a szárnyai. Azok halkan surrogva kibomlanak, de nem engedi, hogy teljesen kiterüljön a szobában, nehogy leverjen valamit. Gyorsan összébb is húzza, miközben megdörgöli az orrát.* - Hát ez történt. *Vállat von, majd elhajtogatja a szárnyát, és vissza lép Lil elé. Letérdel a szöszi elé, és halkan, komoly szemmel csak ennyit mond mielőtt leülne mellé.* - Mindenki sok mindenen ment keresztül. Szerintem erre nem elég egy óra, és lassan én kidőlök. De érdekel mi van veled. Szóval ha van kedved csajszi. Én hála Yannak nem nézem *nem mondja hogy szándékosan és csak náluk egyenlőre* - hogy mi lettél, és te se az enyémet. Viszont egy ebéd mellett szívesen hallgatnálak. *Ezzel kinyitja a kezeit, jelezve, hogy ő szívesen megölelné, de nem biztos, hogy volt barátja is ezt szeretné. Engedélykérés. Reméli hogy először, és utoljára.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*A lány szavaira halvány mosoly jelenik meg az arcán, ezúttal azonban nem annyira őszinte, mint amennyire tervezte.* - Igazából nem sok időm volt vele foglalkozni, de sok mindent megmagyarázott. *Például a képességét a tűzzel kapcsolatban, vagy hogy miért voltak olyan pillanatai - amikről azóta sem beszélt senkinek - amikor élvezte a gyilkolást. Minden esetre mostanra szépen elnyomta a démon énjét, ezért elvileg nem kell attól tartania, hogy előtör. De benne van, és ez ellen nem tehet semmit. Csak hogy bebizonyítja magának, hogy nem a benne lakozó démon határozza meg, hogy mit cselekszik. Mikor Gaea kibontogatja a szárnyait, elámulva pillant rá.* - Húha! *Na, ezt nem gondolta volna. Csak pislog a hatalmas szárnyakra, de nem a rossz fajta csodálkozással, hanem inkább meglepve. Elvégre miért kéne azért elítélnie, ami? Ráadásul, mert angyal. Az sem érdekelte, hogy Yan lidérc, pedig elvileg jobban meg kellett volna, hogy rázza. Hát ez egy kicsit jobban izgatja, de csak azért, mert érdekesnek találja. Mikor azonban a lány letérdel elé, ő is a szemébe néz, s úgy hallgatja, visszafojtva kérdéseit máskorra. Amikor barátnője (volt? mit volt? most is az) kitárja felé a karjait, elmosolyodik, és gondolkodás nélkül megöleli. Szorosan magához szorítja, s halkan csak ennyit mond:* - Hiányoztál. *Majd ha elengedik egymást, megpaskolja maga mellett a kanapét, jelezve a lánynak, hogy egyszerűbb lenne így a társalgás.* - És... mi történt itt, amíg én nem érkeztem meg? *Kezdjék egyszerűbb témával.*
Vendég- Vendég
*Az ölelés jól esett neki. Nagyon jól. Talán túlságosan is. Annyira régóta nem lehetett része benne. Annyira sokat kellett egyedül elviselnie. Egyedül, mert Yan nem lehetett vele, és Lilt sem találták sehol, hogy hívhassa. ... kicsordulnak a könnyei, amiket gyorsan igyekszik letörölni, amikor Lil maga mellé inti. Ekkor jön a nagy kérdés, és könnyivel küszködve elneveti magát. Hogy mi történt? Két napja hogy visszakapta a saját testét. Két napja! Vigyorogva emlékszik vissza most már az egészre. De csak azért, mert vissza kapta a testét. Most már vicces. Anno, nem volt az. Nagyon nem.* - Hogy mi történt? Csajszi mázlid volt. Két napja kapta vissza mindenki a saját testét mert a tündérek csereberéltek kicsit. *Kacag a könnyeivel küszködve, miközben átkarolja a lány vállát. Vigyorog egyet, de amilyen gyorsan kivillant az a vigyor, úgy is tűnik el.* - De ne tőlem kérdezd kinek a testét kaptam, és ki az enyémet, mert ÉN *nyomatékosan nyújtja el az ÉN szót* - nem mondom el, hiába faggatsz. Csak azt, hogy intim szitukban használtam az alakváltást. *Ezzel átvált két másodpercre Lill arcára a saját arca helyett és a lányra kacsint. No igen, ne az ő dolga legyen elmesélni, hogy ismeri Yan testét tetőtől talpig, és nem csak úgy mint fogadott testvét.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Neki pedig csak... simán jól esett, hogy érezheti, hogy nem veszítette el Gaeát. Hogy ha nem is ugyan az, de még mindig barátok. És azok is maradnak... Mostmár biztosan. Valahogy úgy érzi, ismét helyreállt a lelke egy apró darabkája. Lassan talán az egész képes lesz meggyógyulni. Lassan, de biztosan. Mosolyogva nézi a lányt, ahogy helyet foglal mellette, majd a szavaira felvonja a szemöldökét.* - Hát az... érdekes lehetett. *Hogy más testében? Nem igazán tudja elképzelni a helyzetet. Pláne azt nem, hogy az ő testét más foglalja el... Fura lehet, és inkább nem is akar belegondolni. Örül, hogy lemaradt róla. Aztán Gaea szavaira csak szemforgat.* - Oké. Lehet, hogy nem is akarom tudni. *Majd egy újabb kérdést tesz fel.* - Nocsak, alakváltó is lettél? Hogyhogy? *Kérdi, aztán az órájára pillant.* - Azt hiszem ideje lenne menni... Yan már biztos keres, és hát, fárasztó nap volt. Akkor majd találkozunk, ugye? *Mosolyog a lányra, majd ismét átöleli, aztán felpattan könyvestül és egy jóéjszakát után az Erethon hálókörlet felé veszi az irányt, hogy, először is, felkutassa Yant, ha még ébren van, majd elterüljön az ágyán, és felkészüljön az új napra. Talán még a rémálmok is mellőzni fogják, kivételesen.*
Vendég- Vendég
*Az alakváltás nem áll messze attól, amire eddig is képes volt. Talán, ... talán ezt az angyalságával kapta, nem tudja igazán. Az alap már meg volt. Csak csiszolni, gyakorlatoztatni kellett. Vállat von.* - Mi a különbség? Illúzió vagy teljes alakváltás? Szerintem nem sok a különbség. És többre is képes vagyok, csak el kellett fogadnom, hogy nem csak fénymanipuláció az egész, hanem ha akarom, valóban megy. Most már akár házisárkány is lehetek, csak párom nincs hozzá. *Ráncolja össze az orrát mosolyogva, amolyan fintorban. Igen, már megy, mint ahogy annak a vámpírlánynak is mutatta, hogy szárnyas macska is lehet, és Gaea szerint menne akár az egyszarvú is, vagy a szárnyas majom, esetleg az egyiptomi élet-halál hiénafejű istene is.
Lil menne, így csak bólint.* - Nekem is mennem kéne. Ki vagyok de nagyon. *Hosszú volt számára is a nap. És bár őt nem várja egy Yan-féle srác se ágyba se karba, attól még aludni is kell valamikor. Kell. Nem dőlhet ki most hogy úgy néz ki, végre lassan önmaga lehet újra.
Összeszedi a holmijait, és kifele indul Lil után fel, a hálókörletek felé.*
// Köszi a játékot!
//
Lil menne, így csak bólint.* - Nekem is mennem kéne. Ki vagyok de nagyon. *Hosszú volt számára is a nap. És bár őt nem várja egy Yan-féle srác se ágyba se karba, attól még aludni is kell valamikor. Kell. Nem dőlhet ki most hogy úgy néz ki, végre lassan önmaga lehet újra.
Összeszedi a holmijait, és kifele indul Lil után fel, a hálókörletek felé.*
// Köszi a játékot!
//
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
*Az elmúlt időben kissé antiszociálissá vált Giselle, hiszen mást sem csinált csak olvasott, Kamennel volt, kutyát sétáltatott, megint olvasott, így Kamenen, Patricen, Jessicán és Tyline-en kívül nem volt hajlandó mással kommunikálni. Nem tudja miért volt ez így, de valószínűleg a párja hangulata kihat az övére is, ezért gubózott be annyira. Nem szereti a vitákat, és ami Pat meg Kam között történt… Nos, aggasztja őt elég rendesen, hogy ilyen széthúzás lett a bandában. már ha még létezik a banda… Szóval az a lényeg, hogy kissé visszahúzódott az elmúlt időben, és még Jess pörgése se tudta volna felvidítani. Talán Dannyboy showja meg tudta volna nevettetni, de megígérte, hogy nem cseszteti a vérfarkast, hogy másszon el idáig, így ez volt a legjobb megoldás. Viszont egyik nap valamiért úgy kelt fel, hogy ő most kommunikálni akar másokkal, hogy ő nem csak olvasni, de még írni is akar, ezért elment a könyvtárba, ahol letámadta szegény Gabriel-t – akinek megvolt a maga baja két vámpírnő személyében –, és addig nyaggatta, amíg nem volt hajlandó megígérni neki, hogy átnézi az írásait. Így hát ma elhatározta, hogy szépen el kezdi kidolgozni a főszereplőket, és mivel a közös társalgó alkalmasnak tűnt erre a feladatra, ezért kénytelenesen elhelyezkedett a kanapén (természetesen miután szélesre kitárta az összes ablakot, mert hiába van rajta egy fehér halásznadrág és egy top attól még borzasztó melege van, így a természetmágusi képességeivel gyenge szellőt kavar a helyiségben). Most pedig ott ül, lábait felhúzva, ölében egy füzettel, és szorgalmasan körmöl valamit, majd a felét kihúzza, aztán újra ír, annak egy részét megint áthúzza, és ezt csinálja már vagy öt perce. Egyébként a kis kedvencei sem maradhatnak el mellőle, a kis beagle mivel kiszagolt valamit, ezért tétova léptekkel, farkát csóválva totyogva megindult a diákkonyha ajtaja felé, miközben a németjuhász kölyök felugrik a kanapéra, és elfekszik a lány lábánál. Gis felkuncog, előrehajol, és megcirógatja a kutya fejét, majd kék szemeivel a másik állatkáját keresi. Halványan elmosolyodik, amikor észreveszi, hogy a beagle nyüszögve kaparja a konyha ajtaját. Az angyal halkan felnevet, leteszi a füzetet, és füttyent pici Kamennek. A kiskutya felkapja a fejét, rápislog a gazdájára, majd esetlenül odaszalad a lányhoz. Giselle pedig jót derül azon, hogy a kiskutyája fülébe belekap a szellő, és úgy lebegteti, mint valami győzelmi lobogót. Amikor pedig a beagle odaér hozzá, akkor felkapja, az ölébe ültetni, és el kezdi csiklandozni az állatka hasát.*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
*Andrew nem rég kelt - kihasználva, hogy Leroy nem kelti fel hétkor azzal, hogy szomjas -, így a reggelit lekésve úgy döntött, a diákkonyhában összeüt magának valamit. Egyébként csak tegnap ebéd után érkezett, szóval jobbjára csak a földszintet meg az első emeletet ismeri, de majd idővel vélhetően megváltozik a dolog. Szóval éppen egy szendviccsel pepecsel, amikor meghallja, hogy valami nagy nyüsszögések közepette kaparja a konyhaajtót.* ~ Biztosan megérezte a szalámít ~ *fut végig a fején, majd halványan elmosolyodik, levág még egy nagyobb darabkát a húsból, aztán elpakolja a használt kellékeket, a tányér szélére kirakja a pluszban levágott szalámit, és a kaját egyensúlyozva kilép az ajtón. Tekintete egyből Gisre és a két kutyára esik, mire halványan elmosolyodik.* - Hello. Úgy hallom, valamelyik nagyon szeretett volna egy darabot a szalámiból. *Ezzel elsétál a kanapéig, és útközben, ahogyan a szellő körbejárja a testét, egy pillanatra lehunyja a szemét, jólesően sóhajt egyet, majd végül odalép a lánnyal szemben lévő kanapéhoz, és leül rá, a középen lévő asztalra téve az ételt. Aztán felemeli a szalámit, félbetépi, és felmutatja.* - Odaadhatom nekik? *kérdezi, mert ki tudja, hogy engedélyezett-e.* - Tudom, óvatosan kell őket emberi kajával etetni, hogy ne szokjanak rá, de egy fél szelet szalámi talán nem árt meg *mosolyog, aztán vagy odaadja a szalámit a két kutyának, vagy rádobja a kenyerére, majd felkapja a tányért, kibújik a cipőjéből, és a lábával megtámaszkodik az asztalon, így félig összegubózva félig elnyújtózkodva ül Giselle-el szemben.* - Amúgy Andrew vagyok, Andrew Mason *mutatkozik be, majd beleharap a szendvicsébe. Egyébként egy vékony anyagú krémszínű nadrág van rajta, fehér zoknival, meg egy világoskék rövid ujjú inggel párosítva, ami egyébként remekül kihozza a szemszínét. Valamint egy vékony, fehér selyemsál van a nyaka köré tekerve, és úgy tűnik, hogy attól nem is tervez megszabadulni, hiába a hőség. Amúgy ha a lány korábban észrevette, biztos, hogy nem látta valamilyen sál nélkül, mert hát azt mindig viseli.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
*Hát Andrew-val ellentétben Giselle már hajnali négy óta fent van, túl van a reggeli edzésen, kutyasétáltatáson, reggelizésen, no meg még leugrott a Bazilikába és az öccsét is meglátogatta. Szóval ő már rég megcsinált mindent, amit reggelente meg kell tennie, így hát mondhatjuk nyugodtan azt is, hogy most kikapcsolódik. Egyébként amíg Gis nem szól a kutyának, addig tényleg eléggé erőteljesen kaparja az ajtót, és be akar jutni a konyhába. Aztán végül is sikerül leállítani az állatkát, és mivel az angyal abbahagyta az írást, ezért élvezettel kényezteti a kedvenceit, majd mikor kinyílik a konyhaajtó, akkor felkapja a fejét, és halványan rámosolyog a fiúra.* - Hello. Igen, a beagle-öm eléggé torkos jószág *köszönti a fiút, majd kuncogva vakargatja tovább az előbb említett kutyát. Miközben pedig a kutyák élvezik a törődést, addig Giselle félszemmel figyeli, ahogy Andrew elhelyezkedik a vele szemben lévő kanapén. * ~ Úgy tűnik lesz társaságom. Nem is gond. Az elmúlt hetekben úgyis túl antiszoc voltam, szóval nem árt meg egy kis beszélgetés *gondolja magában halványan mosolyogva, majd a szalámira kérdően felvonja a szemöldökét.* -Hát, nem szoktak emberi kaját enni, szóval… Odaadhatod nekik, csak nem árt meg *mosolyog halványan, a beagle pedig kiugrik Giselle öléből, és odavonul Andrew-höz, leteszi a fenekét a sráccal szemben, és türelmesen vár, hogy megkapja a szalámit. Vele ellentétben a németjuhász csak fekszik Gis mellett, és kíváncsian mered az ismeretlen fiúra. Nos, talán látszik, hogy melyik van jobban megnevelve, vagy legalábbis melyik nem annyira éhes. Szóval, amikor pici Kamen megkapja a szalámit, akkor boldogan majszolja, a másik kutyus viszont nem hajlandó elfogadni az ételt. Szóval a beagle könyörgő szemekkel néz Drew-ra, hogy megkapja a szalámi másik felét is.*- Giselle. Giselle Céline Marceau *mutatkozik be kuncogva, hiszen jót derül a drága beagle-jén, nos, a párja jó állatot választott neki… Egyébként hosszasan lehetne taglalni a lány beceneveit, hiszen valakinek köszönhetően eléggé méretes a listája* - Mondd csak, Andrew, te honnan jöttél? Újabb britként színesítsd majd a Cameos életét, vagy csodák csodájára egy amerikai is idekeveredett? *kérdi érdeklődve, hiszen a Cameos tele van britekkel, szóval jó lenne, ha lenne némi vérfrissítés. Meg hát onnan meri feltételezni, hogy a srác brit, vagy amerikai, mert túlságosan is angolos a neve.* - Na, jól van. Eleget szekáltad már, gyere vissza! *nevet fel a lány, mert pici Kamen csak nem hagyja békén Andrew-t, így a kutyus megint megfordul (neki megy a kávézóasztalnak), majd nagy szemekkel pislog Gis-re. Aztán kelletlenül visszatipeg a lányhoz. A lány pedig gyengéden felemeli, visszahelyezi az ölébe, és cirógatja a buksiját. Közben végigméri a másikat, és amikor a sálra téved a tekintete érdeklődve megcsillannak a szemei.* - Szép sál. De nem gondolod, hogy kicsit meleg van hozzá? *jegyzi meg halkan, bár mivel elég jól lehűtötte a helyiséget, ezért most annyira nem vészes, de ő a világ minden kincséért se venne fel sálat nyáron. Amíg pedig a válaszra vár lepakolja a beagle-t az öléből, aki a németjuhásszal kezd játszani, Gis pedig becsukja a füzetet, és az asztalra teszi.* - Ha emlékeim nem csalnak, akkor tegnap érkeztél. Hogy jössz ki a többiekkel? *próbál valahogy beszélgetést kezdeményezni, de most nemigen jut eszébe aktuális téma.*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
- A legtöbb kutya szereti a hasát *kuncog. Aztán ugye lehuppan, és engedélyt kér, amint végül meg is kap. Széles vigyorral figyeli a hozzá totyogó kutyust, majd odaadja neki a szalámit, és egy darabig még vár, hogy a másik is csatlakozik-e, vagy a németjuhász végleg úgy dönt, hogy nem kér. Közben persze bemutatkozik, majd miután meghallgatta a lány nevét, bólogat, és végül odaadja a másik fél szalámit is a beagle-nek, és válaszol a kérdésre.* - Hát, Pittsburghben születtem, szóval amerikai vagyok, viszont tizenkét éves korom óta Angliában élek. Azt hiszem brit-amerikainak mondanám magam *nevet fel.* - Te pedig gondolom vagy Franciaországból származol, vagy Kanadából. *Nos, egy nem amerikai talán nem gondolna Kanadára, ha francia nevet hall, elvégre az embereknek szokása megfeledkezni arról az országról. Arról meg pláne, hogy nem csak angolt, hanem franciát is beszélnek az ottaniak. Amúgy nem zavarja különösebben a kutya, csak azért, mert éppen eszik, aztán nehogy a végén kiegyék a kaját a kezéből. Szóval rámosolyog Gisre, amikor amaz visszahívja a kutyust, aztán felnevet a sálas kérdésre.* - Egy jó sálhoz sosincs túl meleg *kacsint a lányra. Egyébként természetesen nem ez rá az indoka, hogy hordja: nem igazán szeretne mindenkinek eldicsekedni a vámpírfognyomokkal a nyakán. Mert a pasi még véletlenül sem tudta volna mindig ugyan ott megharapni... Még szerencse, hogy csak a nyakából ivott, mert így legalább elég felkapnia egy sálat, hogy elfedje a fognyomokat. A következő kérdésre vállat von.* - Nos, eddig senkivel sem volt komolyabb problémám, ami azt hiszem azt jelenti, hogy ja, jól kijövünk *mosolyog tovább, aztán a füzetre téved a tekintete.* - Hát af? Író vagy, vagy ilyesmi? *kérdezi kíváncsian, közben a szendvicsét majszolva. Na, nem mintha akkora könyvmoly lenne, vagy érdekelné az írás... Esetleg a rajz, de abból is inkább a karikatúrák, na, azt viszont elég sokat szokott rajzolgatni. Egyébként igyekszik nem teli szájjal beszélni, hogy a csaj megértse, mit mond, de egy-két szó azért belecsusszan az előző vagy a következő falatba.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Ahogy a legtöbb ember is. Aztán persze csodálkoznak, hogy híznak. De utána persze csodálkoznak, hogyhogy hogyan sikerült felszedniük pár kilót *csóválja a fejét, igen, cseppet lerí róla, hogy előnyben részesíti a rendszeres testmozgást. Mondjuk a génjei egyébként is meggátolnák abban, hogy elhízzon, de azért úgy van vele, hogy az edzés nem árt meg neki. Egyébként a németjuhász lustán felmorrant, és a mancsaira fekteti a buksiját, ezzel is kifejezve, hogy köszöni szépen nem kér szalámit, így a beagle boldogan tömi magát az ő adagját is. Mert pici Kamen már csak ilyen mohó, de így szereti a gazdája.* - Értem, tehát akárhogy is nézzük angol vagy *vigyorodik el, majd a kérdésre szusszant.* - Francia, természetesen. Bár már egy éve Londonban élek, szóval mondhatjuk úgyis, hogy francia-brit *vigyorog továbbra, majd Kanadáról beszél.* - Egyébként a családom nemigen kedveli a kanadaiakat, és mivel úgy érzem, hogy nem tudod, mi vagyok ezért elárulom neked, hogy angyal vagyok. Vagyis hát, ha úgy vesszük, akkor mennybéli vagyok csak a Földön születtem. Mindegy, bonyolult az a lényeg *legyint végül, mert már ő maga is kezdett belezavarodni abba, hogy mit beszél össze-vissza. * - Te tudod, én ilyen melegben annak örülök, hogy jó vagyok elementálból, és nem sülök meg *jegyzi meg halkan, a kacsintásra pedig felnevet. Nem jön zavarba, annyit mozgott fiú társaságba, hogy az ilyeneket megszokta már. Egyébként nem nyaggatja tovább a sállal, ha nem akarja elmondani, hogy miért hordja, vagy ha szimplán tényleg csak az ok, hogy szereti viselni, akkor legyen, ő nem üti bele az orrát mások dolgába.* - Az remek, ha az idióta bátyáim, vagy a párom piszkálna, akkor ne törődj velük. Bár a páromnak nem szokása, de Alexander-nek igen. Szóval, őt inkább ha lehet messziről kerüld el, ha nem akarsz idegroncs lenni tőle *mosolyog halványan, majd amikor a füzetről kérdik, akkor halkan felnevet, és megrázza a fejét.* - Egyelőre csak próbálkozok az írással. Az elmúlt héten vettem egy könyvsorozatot, Cassandra Clare-könyvsorozatát, és nagyon megtetszett az írónő stílusa. Vagyis az egyik sorozata fogott meg leginkább. Nem tudom, ismered-e Pokoli szerkezetek a címe. Annyira élethűen leírta az 1800-as évekbeli Londont, hogy néha azt kívántam bárcsak ott lehetnék. És hát… megtetszett ez a világ, így lehet megpróbálok írni egy ehhez hasonlót, csak úgy szórakozásból. De még a karakterek kidolgozásánál járok. Miért kérded? Te talán író lennél? *ered meg egy picit a nyelve, de hát szeret beszélni az olyan dolgokról, amik érdeklik őt, és olyankor nehéz lecsapni.*- És ha nem írsz, akkor van valami hobbid? *érdeklődik tovább, és egy picikét kezd feloldódni a csaj. Hiába, az a pár hét antiszocság, néha neki is kommunikálnia kell…*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
- Ez már csak így megy *vigyorog.* - Az olyan emberek úgyis előbb halnak, mert előbb-utóbb annyira felhúznak valakit, hogy lepuffantják őket *teszi még hozzá eltűnődve. Aztán ugye rátérnek arra, hogy ki honnan származik, a szusszantásra pedig felkuncog.* - Bocsesz, nem sértésnek szántam. *Aztán bólogatva hallgatja a kanadás dolgot, a magyarázkodás végére pedig felnevet.* - Ne aggódj, attól még, hogy ember vagyok, értek más fajokhoz, csak hát nem érezlek meg titeket. ~ Pontosabban a vámpírokat felismerem, de azokat is csak azért, mert minden emlékemben benne van Leroy, meg annyi mindent elmondott a fajáról, hogy már mindent tudok róluk ~ *teszi hozzá gondolatban, de ezt nem osztja meg Giselle-el. Aztán szóba kerül a sál, és az elementálos dologra megint felkuncog.* - Hát, az számomra is elég könnyen megoldható, szintén jó vagyok elemiből *mondja a másiknak. Amúgy a kacsintást nem is azért eresztette meg, hogy a csaj zavarba jöjjön, őszintén szólva nem tudja elképzelni magát úgy, hogy bárkivel összejöjjön. Eleget élt már függőségben, neki most az a legfontosabb, hogy szabad lehessen, és azt tehesse, amit csak akar.* - És hogy hívják a párodat? Amúgy Alexanderrel már találkoztam, de amúgy nem aggódom miatta, mert szerintem nincs az iskolában még egy olyan erős idegzetű ember, mint én *nevet fel. Hát, volt hol megedződnie, az nem is kérdéses. Végül is, ez mindenképpen pozitív utóhatásnak nevezhető az évekig tartó úgymond fogság után.* - Á, értem. Ismerem, meg is van, bár kissé elnyűtt. ~ Mert Leroy napi kétszer falhoz vágta, amikor meglátta, hogy azt a 'szennyet' olvasom. ~ *A visszakérdezésre nagy hevesen megrázza a fejét.* - Dehogy is, ég óvjon! Színtiszta kíváncsiság. Amúgy én rajzolgatni szoktam, leggyakrabban karikatúrákat, azokban igazán jó vagyok. Meg a futás is a hobbijaim közé sorolható... Igazából nem is tudom *nevet fel.* - Sok mindent szeretek csinálni, hangulattól függő *mondja, majd elhallgat, és eltűnődik, hogy mégis mit kérdezzen most, vagy mire terelje a témát, mert igazából nem nagyon vannak ötletei. Ritkán volt lehetősége, hogy kapcsolatokat teremtsen, és hát nem tudja, hogy hogyan érdemes közeledni az emberekhez, vagy ilyesmi. Szóval elhallgat, és halvány mosollyal figyeli pici Kament. És hopsz, jön az isteni szikra.* - És hogy hívják a kutyáidat? *érdeklődik, jobb ötlet híján.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Amíg nem iktatnak be több testnevelő órát az iskolákban *kuncog, majd a lepuffantásra felnevet.* - Hidd el, nem csak az emberek képesek arra, hogy felhúzzanak valakit, az meg lepuffantsa*felel vigyorogva, mert élő példa a bátyja, akit imádnak elverni, és sokaknak a fekete listáján szerepel. Szóval nem csak az embereknek kell aggódnia.*- Semmi gond, csak nem szeretem, hogy összekevernek a kanadaiakkal *vonja meg a vállát, majd ugye megemlíti, hogy angyal, és halványan mosolyogva hallgatja a másikat.* - Nem aggódom, csak úgy gondoltam úgy tisztességes, ha tisztában vagy az én kilétemmel *jegyzi meg, majd arra, hogy a másik jó elemiből szélesen elvigyorodik.* - Az remek, akkor nem vagyok egyedül vele. Mostanában már elég jól kezelem. Eleinte, ha az idióta bátyám felhúzott rendszerint felkentem a falra *nevet fel zavartan, mert Alex tényleg képes annyira az idegei menni, hogy akarva-akaratlanul, és a falra nyomva köt ki a srác.*- És ha nem nagy titok, akkor elárulod, hogy melyik elem megy neked a legjobban? *kérdi halkan, pusztán kíváncsiságból, hiszen nem akarja felhasználni Andrew ellen.* - Kamen Branimir. Van második neve is, de azzal csesztetni szokták, ezért nem szereti hangoztatni. Viszont ma jön haza, szóval még nem találkozhattál vele *mosolyog, és eléggé lerí róla, hogy odáig van a srácért. * - Hát azért sok sikert hozzá. És, ha ma keresnél, ugye nem árulod el neki, hogy találkoztunk? Menekül a hülyeségei elől… *kéri meg Drew-t, hiszen ma tényleg nem kíváncsi Alexre, szóval hagyja őt békén mindenki a hülyeségeivel.*- Ó, ezek szerint sokat forgathattad. Én már vagy ötször kiolvastam, de eléggé nehéz volt koncentrálni, mert amik a lányhálóban mennek… Nos, inkább nem kommentálom *vigyorog továbbra a könyvön, majd mikor eszébe jut a hiperaktív csapat, akkor halkan felsóhajt, és megrázza a fejét. Ennyire hiperaktívak tényleg nem lehet! Jess oké. Ari oké. Michelle oké. Vis is. De ezek négyen együtt?! Pláne, ha még egy Naomi meg egy Sadie is betársul hozzájuk… Nos, akkor inkább Tyline-nal beszélget.* - Értem, azért egyszer, ha megengeded megnézném a rajzaidat. A Cameosban én csak két rajzost ismerek: Dominikot és Naomit. Ebből Domi van csak itt, de a jó ég tudja, hogy mit csinál… Egyébként én is szoktam futni. Reggel meg este, szóval a napi testmozgás felét már megcsináltam *cseveg vidáman, aztán a hangulatfüggőségre bólint.* - Én napirend alapján csinálom. Vagyis hát… Reggelre meg estére van megszokott napirendem *magyaráz a fiúnak, majd ő is csendben marad, és figyeli a játszadozó kutyákat. A kérdésre Andrew felé fordítja a fejét, és halkan felnevet.* - A németjuhász Merinének hívják, a beagle-t Kamennek, bár csak hogy idegesítsem azt, akitől kaptam. Nem bírja az állatokat. Az igazi neve egyébként neki Carret *kuncog, igen, szereti összezavarni a többieket a kutyákkal, de hát néha neki is kijár egy kis szórakozás, nem? * - És neked van valamilyen állatod? Ahogy elnéztem a kutyákkal egész jól kijössz, és tudtad, hogy nemigen szabad emberi étellel etetni őket *próbálja előrébb lendíteni egy picit a beszélgetést.*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
- Na, az mondjuk valami, ami talán megállíthatná a tendenciát *bólogat, a következő sorokra meg legyint.* - Lusta voltam felsorolni minden egyes létező fajt. Amúgy azért a legtöbbjüket kicsit nehezebb lepuffantani, mint az embereket, gondolok itt például a lidércekre. Árnyékosulnak, aztán akkor próbálhatsz lövöldözni rájuk *nevet fel. A következő részre csak biccent, az angyalosra szintén, aztán az elemi jön. Arra, hogy eleinte sokszor falra kente a testvérét, ismét felnevet, majd felvonja a szemöldökét.* - Egész véletlenül ő nem tartozik bele abba a bizonyos kategóriába, aki képes úgy felhúzni az embereket, hogy lepuffantsák? *kérdezi vigyorogva, a kérdésre pedig eltűnődik. Igazából nem gondolta még át, hogy mi is megy neki igazán jól, csak úgy használta, amikor szüksége volt rá. Szóval egy pillanatig csendben van, majd halványan elmosolyodik.* - Azt hiszem a levegő elem áll legjobban kézre. Esetleg még a föld *von vállat elgondolkozva. Aztán rákérdez arra a bizonyos párra, és bólogatva hallgatja az információkat. Egyébként nem tudja, hogy mennyire feltűnő, de így elég sok mindent ki tud szedni a csajból, rajta keresztül kicsit akár meg is ismerhetné a többieket...* - Mesélnél egy kicsit a többiekről is? Hajt a kíváncsiság *kuncog, majd hátradől, és kíváncsian várja, hogy miket fog hallani és kikről. A kérésre halványan mosolyogva bólogat, és tartani is fogja a szavát. Ha esetleg ma összefutna a sráccal. Ami végül is eléggé valószínű, tekintve, hogy egy hálóban alszanak, szóval igen, a lényeg, hogy tartja majd a száját.* - Hát... Olyasmi *bólint, kissé zavartan arra, hogy sokat olvashatta. Igazából még egyszer sem tudta végigolvasni, ugyanis az első könyvből még hátra van három fejezet, amit nem bírt kiolvasni amiatt a rohadt vámpír miatt, de majd most!* - Úr isten *nevet fel.* - Gyakran állítják a feje tetejére a hálókörletet? *érdeklődik. Na, nem mintha őt az különösebben zavarná, vélhetően akkor is nyugodtan ücsörögne és szürcsölgetné a kóláját, ha körülötte kitörne a harmadik világháború. Vagy elkezdene hősködni. Sosem lehet tudni.* - Persze, majd megmutatom őket *bólogat, aztán ravaszul összeráncolja a szemöldökét.* - Vagyis... Odaadod a füzetet meg a tollat? *kérdezi, majd ha a válasz igen, akkor felcsapja a füzetet, keres egy üres oldalt, és miközben tovább beszél, rajzolni kezd.* - Dominik az a szerencsétlen, fehérbe öltözött lidérc csávó, igaz? Amikor megjöttem, keresztül esett a táskámon *mondja, amennyiben füzet van nála, nagyban rajzolgatva, amennyiben nem, kényelmesen pislogva a csajra.* - Értem. Hát, én is tervezek valami hasonlót, de legalábbis reggel meg este akarok futni. Nem sokára már kellően normális idő is lesz hozzá, úgy értem, remélhetőleg *szusszant.* - Ne értsd félre, nincs komolyabb bajom a meleggel, de azért ez a hőség már unalmas. Lassan vége a nyárnak, ideje lenne, hogy ezt az időjárással is közölje valaki *nevet fel.* - Tényleg csak az a gondom, hogy ilyen időben csak strandolni lehet, futni biztosan nem *teszi még hozzá, magyarázatként. Aztán kis csend, majd kérdez, és bólogat a válasznak.* - Á, értem. Nagyon imádhatod a srácot, ha a nevén hívod még a kutyádat is *vigyorog. Amúgy szerinte teljesen mindegy, hogyan hívják a kutyákat, csak neki legyen hogyan hivatkoznia rájuk és kész.* - Sajnos nincs. Azon gondolkozom, hogy egy sast szeretnék beidomítani, de hát ahhoz egy fióka kell, hogy hozzászokjon az emberi kézhez. Egyébként jól látod, szeretem az állatokat, és értek is hozzájuk. Végül is, természetmágus vagyok, vagy mi a fene *kuncog.* - Veled mi a helyzet? Van még más állatod is, vagy csak ők ketten? *kérdez rá, és úgy tűnik, egész értékelhető témát sikerült találnia, legalábbis néhány percig csak kitart a dolog...*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
– Lehet be kellene vezetnie a kormánynak *kuncog vidáman, majd egy elbűvölő mosolyt villant a lustaságra.* - Ó, nem baj. Jó pár lusta ismerősöm van. ~Igaz, Dannyboy? ~ Egyébként azért egy angyalt se könnyű, mert odébb repül. Ha ember lennék… Nem is tudom mit kezdenék magammal… Gyengének érezném magam *húzza el a száját, majd szép lassan eljutnak az Alex-témához.* - Ő? Kérlek szépen ő vezeti a képzeletbeli listát a kategóriában! *nevet fel, és ez így igaz, akárhol is vagy Alex ne háborogj, mert a húgodnak igaza van.* - Ó, remek. Én a levegővel meg a tűzzel vagyok jóban *vigyorog szélesen, és tényleg azt a két elemet használja a legjobban. Ugye ezt Patirc is láthatta, hogy, mire is képes a gyakorlópályán. Egyébként feltűnt neki, de nem zavarja. Újaknak mindig szívesen elmondja, hogy kiről mit kell tudni, hátha így jó pontot szerezhet az illetőnél.* - Hát, az a gáz, hogy annyian vagyunk, hogy napokig tartana, mire mindent elmondanék. Az a lényeg, hogy vannak ott hiperaktívak, hurrikánok, békepártiak, kockák, idióták, bajkeverők, egoisták, írók, rajzosok, szerencsétlenek, gördeszkások, rontásűzők, természetmágusok, nemesek… Szóval nagyon sokrétű a házunk. Ha esetleg konkretizálnád, hogy mire vagy kíváncsi, akkor esetleg könnyebb lenne mesélnem *mosolyog halványan, majd a könyvre csak bólint.*- Gyakran? Mindig! Kezdem visszasírni azt az időszakot, amikor csak öten voltunk a hálókörletben! *nevet fel, majd arra, hogy megmutatják a rajzokat szélesen elvigyorodik. Imádja megnézni mások munkáját, na. Aztán, mikor elkérik a füzetet, akkor feláll, odaül Andrew mellé, és a kezébe nyomja a tárgyat.* - Tessék. Kíváncsian várom, hogy mi fog kisülni belőle *mosolyog a másikra, Dominikra pedig megint felnevet.* - Igen, ő. Nem győznek figyelni rá, de amúgy aranyos gyerek *kuncog, majd ugyebár a napirendűről kezd el magyarázni, ami megint csak kissé kaotikusra sikerült.*- Nekem nincs bajom vele, de tényleg jó lenne, ha végre ősz lenne. Egyébként mindenről a tündérek tehetnek. Ők szórakoznak a hőmérséklettel *fintorog egy sort, hát nem igen kedveli Avelerin hercegnőt és a csatlósait. Nagyon nem. Ha lehetne ő örülne neki, ha a szigeten normális időjárás lenne, de hát tudjuk milyenek a hártyásszárnyúak…*- Strandolni? Hm. Nem rég megcsinálták a tóparton a sportpályát. Minden van ott. Mi lenne, ha egyszer hívnánk pár cameosost, és röpiznénk egyet? *dob fel egy újabb ötletet, mert ő imádja a labdajátékokat, szóvaal ő simán benne lenne. Arra hogy imádhatja a srácot halványan elpirul, majd összeszedi magát, és Andrew-ra pillant.*- Hááát… Meg van rá az okom. Egyébként ő imádhat engem, hiszen utálja az állatokat mégis vett nekem egyet! *kuncog fel, de arra már nem hajlandó kitérni, hogy egy részt megígérték neki, hogy kap egyet, más részt ezzel akarták kiengesztelni. A szándék a fontos…*- Az igaz, hát ha gondolod… A városban van egy állatkereskedés, mindig leszoktam járni a kutyának eledelért, ha gondolod, egyszer elkísérhetnél, aztán veszünk neked egyet. Tényleg, egyébként mennyire igazodsz ki a kastélyban? *ajánlja fel a segítségét az ügyben, hogy megmutatja Andrew-nak az állatkereskedést, és ha szükséges, akkor még az iskolában is szívesen elkalauzolja.*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
- Köszi *nevet fel a 'ha ember lennék, gyengének érezném magam'-dologra.* - Nem olyan rossz ám embernek lenni. Nem kell sem azon aggódni, hogy mi lesz, ha esetleg megbukunk, nekünk ugrik egy lidércvadász, vagy hogy annyira elvadulunk, hogy egy rontásűzőnek kell leszerelnie minket, esetleg Sátán bácsi visszakerget minket a pokolba, vagy ledöfnek egy karóval, meg nem tudunk kimenni a napra, meg satöbbi. Szóval igazából, ha jobban belegondolsz, jobb embernek lenni, mint bármi másnak *vigyorog a lányra. Hiába, ő szereti azt, amilyen van, és egyenesen a félelme, hogy esetleg vámpírrá válik, például. Oké, ez rossz példa, mert erre más okai vannak, de mondjuk vérfarkassá is gyűlölne átváltozni. Inkább éli a tulajdon, békés életét, aztán ha eljön az ideje, akkor éppen ilyen békésen fogja magát, és meghal. Elég egyszerű.* - Akkor neki éppen szerencsés, hogy egy hozzám hasonló ember is van a Cameosban, ugyanis engem biztosan nem fog tudni kikészíteni *nevet fel jókedvűen, amikor szóba kerül Alex. Valóban, ebben az egyben teljességgel biztos. Az elemekre bólogat, aztán rákérdez, hogy egyébként milyenek a többiek, és bólogat a válaszra.* - Hát... Igazából annyira konkrétan nincs. Bár egy ki kivel van együtt listát nem bánnék *vigyorodik el.* - Tudod, azt sosem árt tudni, hogy ki foglalt, és ki nem, mert a végén még teszek egy rossz lépést, és megnyúznak *teszi még hozzá. Továbbra sem tervez hosszú távú kapcsolatot, de végül is ha jól néznek ki az itteniek, egy-egy éjszakára... Végül is, miért ne? Csak tényleg nehogy az legyen belőle, hogy elkezd szórakozni valakivel, aki foglalt, aztán akkor nézegethet. A következő mondatokra megint felnevet, és kíváncsian pislog a lányra.* - És kik azok, akik ennyire felforgatják? *Ez után elkéri a füzetet, és meg is kapja, majd a csaj is melléje ül, mire megrázza a fejét.* - Tessék visszaülni velem szembe! Egyrészt nem szeretem, ha nézik, ahogyan csinálom, mert rendszeresen beleszólnak, másrészt be fog állni a nyakam, ha állandóan jobbra kell bámulnom, hogy le tudjalak rajzolni *mondja Giselle-nek, aki remélhetőleg vissza is huppan korábbi helyére, hogy a srácnak ne kelljen kicsavarnia a nyakát. Ha aztán ez mégsem így történik, akkor is megoldja majd a dolgot, csak másképpen. Domira csak mosolyogva bólint, majd az időjárás kerül szóba. A tündérek említésére meglepetten felvonja a szemöldökét, és szusszant egyet.* - Szóval ezért Fair Isle! *morogja, majd szóba kerül a strandolás, és a lány javaslatára csillogó szemekkel felkapja a fejét.* - Jöhet! *Amúgy nem olyan régóta tudja, hogy mégis mi a jó ég az a strandröplabda, de ez más kérdés. Vagyis... Tudta már régen is, csak hát arra ugyebár nem emlékszik, hála drága, imádott Leroyának. Aztán megjegyzi, hogy Gis nagyon imádhatja a párját, a válaszra pedig csak kuncog. Az állatkereskedésre megrázza a fejét.* - Nem, köszi az ajánlatot. A természetben könnyen előfordulhat, hogy egy fióka kiesik a fészekből, és mivel azt hiszem, a szabadidőm legnagyobb részét kint fogom tölteni, kivárom az én időmet *mosolyog a lányra. A következő kérdésre szusszant, és megrázza a fejét.* - Egyáltalán nem. Alig huszonnégy órája jöttem, szóval igazából ezt az emeletet ismerem, meg eltalálok az étkezőbe, de nagyjából ennyi. Szóval ha esetleg azt tervezed, hogy kísérgetnél, állok rendelkezésedre, csak ezt befejezem *vigyorog a másikra, majd visszapillant a rajzra, és amíg Gis megint meg nem szólal, addig szépen csendben azzal foglalatoskodik, időnként felpillantva, néha elvigyorodva. Keze alatt pedig szépen lassan kibontakozik egy határozottan absztrakt figura, Giselle remek karikatúrája.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Bocs, de én nem bírnék úgy meg lenni. Egyébként ne aggódj, tudok boldogulni *mondja halkan, majd a boldogulásnál kinyújtja a jobb kezét, és egy halványkék láng jelenik meg az ujjai között.* - Az angyalok képessége *figyeli egy pillanatig a lángot, majd összezárja a tenyerét, és kihuny a láng.* - Ezzel csak azt akartam megmutatni, hogy a sötét lényektől meg tudom védeni magam. A bukás pedig… Nem hinném, hogy olyan angyal lennék, aki ok nélkül, vadállat módjára öldökölne. Önvédelemből, esetleg. De egyébként nem gyilkolok *felel továbbra is halkan, majd megrázza a fejét, és halványan rmosolyog a másikra. Lehet igaza van abban, hogy nem fenyegetné a megbukás, de Giselle szerint egy ember sokkal jobban ki van téve a természetfelettinek, mint mondjuk egy angyal.* - Nyugodtan elverheted, ha nagyon idegesít. Nem haragszom meg. Megölni ne öld meg, de helyre teheted a fejét, ha hülye lenne *Igen, Giselle és a testvéri szeretet… Nem tehet róla, de egyre inkább kezd elszakadni a testvéreitől, és kezd önállósodni.* - Ó, értem *mosolyodik el kajánul, aztán megvakarja a fejét.* -Hát, Alex egy Ramona nevű lánnyal jár, de a csaj városi. A másik fivérem, Etienne, nos, neki mindig más csaja van… Aztán Kament meg engem tudod, Ariadne Lassével kavar, Fredrknek egy erethonos barátnője van – itt megjegyzem, hogy az összes erethon foglalt - , Jessicának van barátja ~legalábbis volt, de nem tudom mi van velük…~, aztán Milan meg Naomi is együtt van, bár ők most nincsenek itt, ezenkívül Tyline-nak van jegyese. A sylorinásokat nem ismerem, szóval ott máshol kell érdeklődnöd *mesél kedélyesen, mert attól függetlenül, hogy antiszoc szokott ő ám figyelni arra, hogy miről pletykálnak. Andrew-t meg meg akarja kímélni attól, hogy agyonverjék.* - Ariadne, Michelle, Victoria és Alex. Ha az egész hálókörletet nézzük *kuncog, majd mikor ráparancsolnak, hogy üljön vissza, akkor nyelvet ölt, és durcásan visszaül az előző helyére.* - Nem szólnék bele… *morogja miközben elhelyezkedik a kanapén, és kék szemeivel durcásan méregeti Andrew-t.* -Dehogy áll be… *motyogja, aztán, amíg Andrew rajzol addig próbál nyugton maradni, de a kutyák ott ugrálnak körülötte.*- Nem, azért Fair Isle, mert tündériek az itteni emberek… *mondja kissé ironikus hangnemben, de már ez is csoda, ha egy ilyen gyenge viccet ki tudnak húzni belőle. Aztán a röpizésre csak szélesen vigyorog.*- Oké, majd leszervezem *moslyog, majd a fiókás mesére csak halványan mosolyog. Mondjuk ő a fiókát visszarakta volna a fészekbe, de úgy érzi, hogy a madár jó kezekben lenne Drew-nál, így nem támadnak fel benne az állatvédő ösztönök.*- Rendben, akkor körbevezetlek, úgyis ráérek *mosolyog, majd befogja a száját, hogy Andrew le tudja rajzolni, majd ha megmutatják neki a kész remek művet, akkor felhorkant.* -Hé! Nem is ilyen nagy az orrom! *kezd sopánkodni, majd hangosan felnevet, és megköszöni a srácnak a rajzot meg persze meg is dicséri.* - Akkor mehetünk? *kérdi halványan mosolyogva, és ha a másik benne van, akkor füttyent egyet a kutyáknak, és amit csak tud megmutatni a háztársának.*
Arleena Queen- .::Diák::.
*A közös társalgó kanapéján ücsörög egy fiatal Démon-Vámpír. Legalábbis félig ül félig fekszik… aztán közben laptopja a kezében és jelen pillanatban Need for Speedezik és GTAzik. Ezzel a kettővel hajlandó játszani amikor van némi szabad ideje. Meg nem akar bent lenni a Sylorinában kicsit egyedül szeretne lenni és változatosságot szeretne. A játékból kilép és elindít egy zenét ami jó kedvet hoz ő számára. A tegnapi órára már megcsinálta a házi feladatot, de nem szeretne beszélni az apjával sem. Enni már evett szóval igen a lazítás következik. Elindít egy zenét amit el is kezd halkan dúdolni és közben át vált a következő játékra a San Andreasra. Kicsit kockul de nem gáz. Különben is néha kell egy kis nyugodt nap meg Lorát sem látta szóval igen…* - Gyerünk már drágaságom..*Szugerál a laptopnak, hogy töltsön be és a zenét közben énekli.*
Emeline Thienen- .::Tanár::.
*Az első emeleti folyosón egy vörös kimonóba bújt lány lépked nesztelenül. A léptei talán magabiztosnak tűnnek, de arckifejezése elárulja, hogy mennyire tanácstalan. Alig fél órája érkezett meg az akadémiára, máris eltévedt. Igaz, egy fiú kisegítette, és elmagyarázta neki, hogy merre találja a szálláshelyét, aztán felfedezőútra indult és tessék, teljesen elveszett. Hosszú, feketés haja lófarokba fogva verdesi a hátát minden egyes lépésnél, mandulavágású szemeivel pedig elkeseredetten keres valamilyen útjelző táblát.* ~ Biztos jó ötlet volt elhagyni a biztonságot nyújtó tornyot? Megvárhattam volna odabent valakit. Hogyan keveredek ki egyáltalán innen? Ó, kérlek, vigyázzatok istenek! *fohászkodik magában míg az ujjai között egy fekete gyöngyből készült láncot morzsolgat. Igen, Kimiko démon létére meglehetősen vallásos. * ~ Nagyon remélem, hogy itt egy ideig meghúzhatom magam, ha már egyszer… Ha már egyszer nagyapa felköltözött értem a szüleim és a kamik mellé. Nem akartam elhagyni Asikagát, de ez volt az egyetlen választásom. Milyen felelőtlen voltam! Hiszen, angolul nehezen kommunikálok! Ráadásul, a tandíjra ment el a pénzem nagy része! Felelőtlen, ostoba lány! *hajtogatja magában kétségbeesetten, hiszen eléggé kilátástalannak látja a helyzetét, végül megtorpan a folyosó közepén, megrázza a fejét, és továbbkorholja magát.* ~ Miket beszélek! Ők is ezt akarnák! Bizonyára meg van minden okuk rá, hogy idejöttem. Nem, nem fogok innen is elfutni. Itt maradok, amíg egy jobb lehetőség nem adódik. A pénz… Nos, majd a városban önkéntes gyógyítóként vállalok munkát szabadidőmben. Igen, egy így jó lesz. Talán idővel pénzt is kérhetek a szolgálataimért… *mereng magában, aztán ismét megindul a folyosón. Ahogy megteszi az első lépést érzi, ahogy a jobb combjához neki kötődik a katana hüvelye, így egy cseppet megnyugszik. No, nem azért, mert gyilkos lenne, hanem valamilyen szinten biztonságérzetet nyújt neki a fegyver közelsége. Egyébként a katanát csakis is kizárólag, vagy gyakorláskor, vagy önvédelemkor forgatja. Egy halk sóhaj hagyja el az ajkait, majd találomra lenyomja az egyik ajtó kilincsét, és belép a társalgóba.* ~ Ez a hely tényleg nem olyan, mint Japán… *néz pislogva körbe, majd lassan beljebb lép, becsukja maga után az ajtót, és óvatosan halad előre. Furcsa neki ez az új világ, maga Európai a lakosaival és a szokásaival túl bonyolult neki. Aztán, mikor meglátja Ethan-t azonnal összefonja az ujjait, egy kicsit meghajol, és köszön a másiknak.* - Üdvözletem *szólal meg félénken erős japán akcentussal, majd a köszönés után felegyenesedik, és szépen körbejárja a társalgót.* - Milyen furcsa… Nem értem, hogy Daisuke hogyan tudta megszokni az európaiak szokásait… Talán mégsem lesz olyan könnyű a beilleszkedés, mint elsőre hittem *töpreng magában, ahogy végigméri a helyiséget. Bizonyára Ethan agybajosnak nézheti, de az ő otthona egyáltalán nem így nézett ki.*
Arleena Queen- .::Diák::.
*Hát a drága Sylorinásunk végre játszani kezd, ördögien elvigyorodik és kizár minden zajforrást. Hát ugye nem hallja a gondolatait a lánynak viszont érzi ám, hogy van itt valaki a közelében. Szimatol, is mint egy kutya, de aztán megállapítja, hogy nem veszélyforrás. Kezeivel közben a billentyűt nyomkodja és közben a lányra figyel.*~hm.. érdekes stílusban van. Bár mindig is érdekeltek a japán szokások.~*Gondolatai a lány felé terelődnek és akkor meghall egy nevet, amire elmosolyodik.* - Az európai emberek, és lények nagyon műveltek tudnak lenni. Eltekintve attól, amivel most játszok, de ne foglalkozz vele.*Feleli, kedvesen a lánynak majd helyet kínál neki.* - Segíthetek valamiben? Egyébként Ethanealnek hívnak. Ethaneal Denkey és a Sylorinát képviselem.*Mutatkozik be az ismeretlen ijedt lánynak. Igen azért vannak vonások, amiket kiszúrt. Most bele gondol abba, hogy Zentai most Campbellel van, biztos felcsillanna a szeme, hogyha meglátná Kimikot. Bár mindenkinek meg vannak a gondjai, de nem is foglalkozik velük. Ha bár igazából vannak külön órái és újra elkezdett gitározni meg dobolni szóval lefoglalja ám magát. Ethaneal Denkey nem olyan, hogy unatkozik, viszont minden mást csinál bárkivel, amíg nem hozzák szóba a kedves nagynénjét akiből már nagyon elege van. Sóhajt egyet. Aztán le pauseolja a játékot és visszanéz a lányra.* - Jól sejtem, te japánból érkeztél.. hm. Elég sok érdekes dolgot hallottam róluk és szeretem tanulmányozni mások szokásait.*Feleli kedvesen és semmi ítélkezős nincs a hangjában.* - Gyere foglalj helyet.*Kínálja hellyel a lányt majd a zenét is leállítja és lehajtja a gépet.*
|
|
|