by *A Médium szavaira először csak morog magában valamit, miközben feltápászkodik. Csak akkor felel, ha már meg bír állni a lábán anélkül, hogy nyöszöröghetnéke lenne a fájdalomtól. Elég kemény tud lenni a hóra fagyott jég.* - Liliom? Ez új. *Morogja.* - Nem, valahogy elfelejtetted. *A hangján érződik, hogy némileg kezdi megbánni, hogy feláldozta a délutánját erre az idiótára, de nem, még nem adja fel, ha már felküzdötte magát idáig. Megigazítja a fehér kötött sapkáját, szorosabbra húzza a sálját és a korlátnak támaszkodik, majd a Médiumra pillant.* - Miből gondolod, hogy nekem nem szokott? *Kérdez vissza a két perc csend után. Amit még több csend követ. Lil egy darabig nem szólal meg, egy idő után azonban előhúz a kabátja zsebéből egy apró kis szalaggal átkötött csomagot, amit átnyújt a sárkánynak.* - Vannak kételyeim afelől, hogy megérdemled-e, de... Boldog szülinapot. *Mosolyodik el halványan, s figyeli, ahogy az kibontja a csomagot (már ha kibontja) amiben egy kis sárkány szobor található.* - Én csináltam. Sokáig tartott, úgyhogy a véleményedet megtarthatod magadnak, oké? *Vág a bunkó megjegyzések elé. Remélhetőleg. Na mindegy, ha már dolgozott vele, nem fogja magának megtartani, bármilyen fogadtatásban is részesül.*
+23
Roderica D'rayn
Lord Sayon Merlioth
Brin Mothsamery
Catherina C. Williams
Amanda Helgesen
Horváth Réka
James Runnel
Liliya Antonov
Médium
Loras M. Merlioth
Jesmon Helar
Giselle Céline Marceau
Kamen Grozdan Branimir
Conor Merlowan
Zentai Márk
Nyilas Dominik
Christopher Acerlot
Nicole Brise
Teylyn Draed
Lucien du Bois
Gaweł Pawlak
Park Min Lee
Ian
27 posters
Őrtorony
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
*Nem tehet róla, hogy született bunkó, vagyis nem az, de szereti, ha annak tartják. Ennek nagyon hosszú háttértörténete van, legyen elég annyi, hogy egyszer talán elmeséli Lilnek. Aztán az erethonos morgására halványan elmosolyodik.* - Nem tetszik? Tudok jobbat is kitalálni *jegyzi meg gonoszkásan, majd a következőkre megvonja a vállát.* - Majd legközelebb szólok, a lényeg, hogy most már tudod *felel, és leszűri a másik viselkedéséből, hogy lehet mindjárt itt hagyják a francba, de egyszerűen nincs energiája ahhoz, hogy kedves legyen. Majd a következő kérdésre rápillant a lányra.* - Most már viszonylag rendben van az életed. Kevés dolog miatt kell aggódnod *felel keserűen. Igen, irigyli Lilt azért, hogy ilyen fiatal még, hogy nem Látó, hogy nem ennyire antiszocális, hogy nem látta hogyan lesz az enyészeté a családja, mikor megtámadták őket, és ő semmit nem tudott tenni. Borzasztóan sok sárkány veszett akkor oda, ő pedig hagyta, hogy ez történjen, mert ha nem így cselekedett volna, akkor felborult volna az egyensúly. Irigyli a lányt, hogy nincs akkora hatalom a kezében, melyet folyton vissza kell fognia, hogy ne használjon fel rossz célokra. És mindezek felett irigyli, hogy Lil élhet egyszerű halandóként. Szóval, a Médium megint előtört az „utálom önmagamat és az egész világot”-hangulat. Így hát meglepetten pislog, mikor a látóterébe kerül a csomag, és remegő kézzel veszi el Liltől.* - Köszönöm. Még, soha… még soha senkitől nem kaptam semmit… *dünnyögi halkan, és neki is lát kicsomagolni a cseppnyi ajándékot. Óvatosan forgató az ujjai között az aprócska szobrot, és halvány mosollyal az arcán pillant Lilre.* - Azért mégis lenne egy megjegyzésem: Egész ügyes vagy *dicséri meg talán most először a lányt valamiért, és a másik talán el sem tudja képzelni, hogy mennyire értékeli a sárkány az ajándékot, és egyszerűen képtelenség leírni szavakkal a benne kavargó érzéseket.* - Ne haragudj, amiért bunkó voltam veled az elmúlt… Amióta ismerlek *javítja ki magát, majd ismét visszafordul a fák felé.* - Azt hiszem, te vagy az első földi, akiről állíthatnám, hogy a barátom. Szóval, ha mostanság a városban jársz, akkor vigyázz, mert megszaporodtak a zsebtolvajok *felel halkan, és igyekszik elnyomni magában az érzékeny kis énjét, aki a meghatódottságtól valószínűleg itt szipogna, de nem, a Médium erős fickó, ő aztán nem bőghet.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*A válaszra csak megforgatja a szemét, inkább már nem is reagál semmit sem. Még a végén meggondolná magát, és elhúzna a francba, mielőtt megtenné, amiért ide jött. Azért annyit sikerült felfognia, hogy a szokásosnál is erőteljesebb bunkóság nem az ő érdeme, egyszerűen rossz kedve van a másiknak, és hát, ilyenkor nem szokás csak úgy otthagyni az illetőt, amikor a vak is látja, hogy valami nagyon nincs rendben. Félre kell tenni a saját önbecsülésünket. Lil is így tesz, és átadja az ajándékot, amivel több napig dolgozott, mivel hát, a kézügyessége hagy maga után némi kívánnivalót. Még jó, hogy Nicole hajlandó volt segíteni, ő ért az ilyenekhez. Az átadás előtt azonban még hozzáfűz valamit a Médium megjegyzéséhez.* - Nem. Mostmár nem. Szerencsére. De te nagyon jól tudod, hogy ez nem mindig volt így. *Méregeti, próbálva kitalálni, hogy mi a fészkes fene a baja a sárkánynak. Aztán végül átnyújtja a csomagot, és széles mosollyal figyeli, ahogy a Médium kinyitja. A dicséretre halkan felel.* - Köszönöm. *Miközben még szélesebbé válik a mosolya. Aztán a következő szavakra halkan elneveti magát.* - Ugyan... Nem is te lennél, ha kedves lettél volna. *A következő szavakra pedig ismét a Médiumra pillant, próbálva leplezni meglepettségét. Hogy a Médium? Meghatódott? És a barátjának nevezte? Közeleg az Apokalipszis, vagy mi a fene? Minden esetre, ha Lil túltette magát a meghökkentségén, közelebb lép a sárkányhoz és felállva a korlát alsó részére (nem, nem szeretne kizuhanni) átöleli a vállát.* - Ugye nem akarsz bőgni itt nekem? Rontaná a "megözelíthetetlen, titokzatos és bunkó vagyok"-imidzsedet. *Mondja halkan, még mindig mosolyogva. Na persze, azt nem jegyzi meg, hogy azt az imidzsét az ő számára még réges régen elrontotta.*
//FAGY//
//FAGY//
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
*Hiába, na a Médium egyszer ilyen, és kész. De amúgy megérdemelné, hogy itt hagyják a francba, mert valóban egy rohadtul idegesítő figura. Aki ráadásul most még enyhén pszichopata is, szóval most úgy összejöttek neki a dolgok, de tényleg nem kell foglalkozni a megjegyzéseivel.* - Szerencsés vagy *jegyzi meg halkan, majd cseppet elérzékenyül az ajándék láttán. Igen, ő is tud érzelmes lenni, csak nem szereti kimutatni. De azért, hogy valamivel bizonyítsa, hogy ő sem teljesen tapló megköszöni az ajándékot, sőt meg is dicséri a lányt. Lilnek sikerült elérnie nála valamit, amiért így kivételez vele.* - Kac-kac. Tudok én kedves is lenni, ha akarok… *hangsúlyozza az utolsó tagmondatot. Mert ő tényleg csak akkor kedves, ha megerőlteti magát. De akkor nagyon kedves tud lenni, sőt néha kifejezetten udvarias, de az nem most van. Egyébként nem közeleg az Apokalipszis, csak egyszerűen a Médium nem tudja örökké tartani az álcáját. Így hát amikor Lil átkarolja a vállát, akkor lemerevedik, és egyszerűen nem tudja mit kezdjen a helyzettel. Soha senki nem ölelte még meg, és ez nagyon különös. Különös, de közben mégis jó érzés.* - Nem terveztem bőgni, nem vagyok csecsemő, hogy bőgjek! *morogja komoran, mikor sikerült kizökkenteni ebből a furcsa állapotából.* - Különben is, az én imidzsem rombolhatatlan! Ezt imádják bennem a legjobban meg azt, hogy személyre szabható horoszkópot tudok készíteni másoknak. De nem teszem, mert akkor felborulna az a rohadt egyensúly, és ezért nem tudok meggazdagodni és itt rohadok ebben a koszfészekben egy csapat gyerek és idióta igazgató között! *háborodik fel megint, de csak a szokásos világutálat beszél belőle.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Na igen, lehet, hogy megérdemelné, de már mindegy, ugyanis amit Lil egyszer elhatározott, az úgy is lesz, nem fogja meggondolni magát, amúgy sem sértődékeny. A Médium baromságaihoz meg már hozzászokott. A szerencsés jelzőre nem reagál semmit, csak a távolba mered egy pillanatra, a felé a fa felé, amerre a sárkány bambul. Látja, hogy a Médiumnak nem annyira tetszik, hogy nem igazán tudja elrejteni az érzéseit, így aztán nem is szekálja sokáig. Bár megvan a maga véleménye arról, hogy mennyire jó elrejteni mindenki elől minden érzelmünket, de ő is próbálkozott ezzel a módszerrel, így hát nem kövez meg senkit miatta. Ismeri a lehetséges indítékokat, mert neki is volt egy.* - Igen, feltűnt. Akarhatnál gyakrabban is, akkor kevesebben félnének tőled. *Nyújt rá nyelvet nevetve. Na igen, először ő sem igen tudta, hogy mit kezdjen ezzel a kapucnis pasival, aki közölte vele, hogy ismeri a múltját és a jövőjét is, majd öngyilkossági tippeket osztogatott neki. Mivel érzi, hogy a Médium nem annyira szokott az ölelgetéshez, így inkább elengedi, és a korlátra könyököl.* - Jóól van, nyugi. *Nevet fel a megjegyzésre, miszerint nem egy csecsemővel van dolga. Valljuk be, elég komikus a helyzet, és még a vak is látja, hogy a mogorvaság egyetlen egy oka, hogy nem tud mit reagálni a helyzetre, így teszi azt, amihez ért: morog.* - Imádják? Nos, és mégis kicsoda? *Néz fel vigyorogva a korláton ülőre.* - Ugyan már... Nem olyan rossz hely ez. Egész érdekes dolgok történnek. Ne mondd, hogy nem szórakoztató a sok szerencsétlen diák jövőjében turkálni. *Böki oldalba még mindig mosolyogva.* - Nézd a jó oldalát! Lehetnél unalmasabb helyen is. Na meg... itt vagyok én is. *Teszi még hozzá, persze csak viccelődve. Nem, sok mindent lehet rá mondani, de azt, hogy egoista, azt sem. Sőt, néha még mindig felébred benne az érzés, hogy jobb lett volna mindenkinek, ha akkor Jesmon hagyja az út szélén halálra fagyni.*
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
*Egyébként jó sok mindent megérdemelne ez az idióta sárkány, de valóban hagyjuk. Ha már egyszer Lil képes volt idejönni, és hallgatni, akkor az már az ő baja. Szóval a Médium egy darabig néz ki a fejéből, valamikor bunkó, valamikor pedig egyszerűen nem tud mit kezdeni magával.* - Miért akarnám, hogy ne féljenek tőlem? Épp az a célom, hogy ne zaklassanak. Persze, aztán jönnének hozzám: „Te, figyi, nem láttad hová raktam a kocsikulcsom?” „Hé, mik a nyerőszámok?” „Szerinted elmondjam neki, hogy teljesen odáig vagyok érte?” A francoknak kellenek ilyen hülye kérdések. Nem azért vagyok, hogy az emberek kihasználjanak. Nem, arra ott vannak a hülye tévé műsorok, amik egy csomó pénz lehúznak az idiótákról *pampog a sárkány, mert valójában ez a fő oka, hogy nem barátkozik: fél, hogy kihasználják. Az meg más kérdés, hogy öngyilkossági tippeket osztott Lilnek, az szerény véleménye szerint fordított pszichológia volt. Szóval amikor Lil elengedi, akkor halkan felsóhajt. Nem amolyan megkönnyebbült sóhajtás, hanem inkább „miért-nem-tudtam másnak-születni”-sóhajtás volt. De nem mondja ki a valódi gondolatait, inkább folytatja a puffogást. Mert ahhoz ért.* - Én nyugodt vagyok, ha idegbeteg lennék, akkor lángolna az egész sziget *szusszant, és olyan, mintha apró füstkarikák törtek volna első az orrából.* - Ühüm, az egész világ *vigyorodik el, miután kiduzzogta magát, majd megint rátört az utálat.* - Á, voltak ennél érdekesebb dolgok is az elmúlt 7590 évben, elhiheted nekem *legyint, majd mikor oldalba böki, akkor félszegen elmosolyodik.* - Az más. Ők vannak a legközelebb. Rájuk nem kell olyan sok energiát fordítani, mint mondjuk Obamára *int ismét, majd amikor meghallja Lil következő megjegyzését, akkor teljes szívből felnevet.* - Igen, az a szerencsém, hogy itt vagy nekem *pillant a lányra, nem most nem a megszokott gunyoros, cinikus, szkeptikus, vagy lenéző hangsúllyal mondja, hanem olyan természetes hangon beszél, ahogy így a szavak talán picit furcsának hathatnak az ő szájából.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*A Médium ismét belekezd a világgyűlölő dumájába, mire Lil csak a fejét csóválja.* - Nem mindenki olyan. *Feleli, persze azért tudja ő jól, hogy a sárkánynak valószínűleg igaza van. Ha mindenkivel kedves lenne, pontosan ez történne. Így hát, Lil végül csak sóhajt, és hozzáteszi:* - Jó, oké, valószínűleg igazad van. De jobb így, hogy senkivel sem beszélsz, csak néha a frászt hozod egy-egy diákra? Nem úgy nézel ki, mint aki élvezi. *Csóválja a fejét a havas távolba meredve. Fordított pszichológia, mi? Jó vicc. Még jó, hogy akkor már Lilnek az eszében sem volt ilyesmit tenni, már csak Yan miatt sem. Sosem a haláltól félt, hanem mindig attól, hogy itt kell hagynia azokat, akiket szeret. Akik szeretik. A sóhajnak sejti a valódi értelmét, de nem megy bele a témába, mert valahogy... Valahogy fél, hogy olyan mederbe terelődne a beszélgetés, ahova nem szeretné. Oké, ez valószínűleg hülyeség, de mindegy. Lil már csak ilyen paranoiás. Arra a megjegyzésre, miszerint lángba tudná borítani az egész szigetet, csak a szemét forgatja. Na persze. Azért van itt néhány igazgató is, egyikük pedig még a Médiumnál is idősebb.* - Nem kételkedem. *Von vállat mosolyogva.* - Nocsak, Obama után kémkedsz? Akkor gondolom neked kevésbé voltak izgalmasak a választások... *Vigyorog a távolba. Aztán a következő megjegyzésre a vigyora mosollyá szelídül, és tekintetében őszinte melegséggel pillant a Médiumra. Megszerette igen, de hogy miért, azt nem nagyon érti. Na persze, csak mint barátot, ez nyilvánvaló. Pár másodpercig így figyeli, majd ismét elfordítja a tekintetét.* - Amúgy, neked mi a rendes neved? Biztosan van, nem hallottam még olyanról, hogy valakit úgy hívtak volna, hogy Médium... *Kuncog halkan.* - Amúgy is, olyan... személytelen. Na meg, te mindent tudsz rólam, én meg rólad semmit. Egyszer beavathatnál félte őrzött titkaidba. *Pislog oldalra, hátha a szemkontaktus meggyőzőbb tud lenni.*
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
*Hát kis millió verziója van a Médium világgyűlölő beszédeinek, valljuk be volt ideje kidolgozni őket… Aztán, mikor Lil azt mondja, hogy nem mindenki olyan, akkor felhorkant.* - Dehogynem. Szerinted nem próbáltam meg? Ó, dehogynem! A történelem során a nagy Látók, Jósok és társai mögött mind egy személy lapul: én. Csak hát, egy idő után elundorodtam az ilyenektől, és szépen beköltöztem ide. Végül is ezen a helyen szülöttem, ezen is fogok meghalni, egyszer… *rándítja meg a vállát, majd a következőkre csak húzza a száját.* - Élvezem én, nem azzal van gond, csak néha azt is megunom *szusszant ismét. Amúgy tényleg nem áll szándékában senkit se kinyírni, és tudta jól, hogy Lil úgyse fog öngyilkos lenni, szóval nyugodt szívvel szórakozhatott. Aztán mondja tovább a magáét, és épp elcsípi Lil szem fogatását.* - Nem hiszed el? Régebb óta vagyok ezen a szigeten, mint bármelyik más élőlény *horkant fel megvetően, majd az Obamás dologra halkan felnevet.* - Nem, csak a tervei jobban érdekelnek, hogy mi folyik az USA-ban a háttérben. Jobb tájékozottnak lenni *sóhajt megint egyet. Amúgy ő is megszerette Lilt, mondjuk ő talán annak tudja be, hogy értékeli azt, hogy az erethonos nem sértődik meg, hanem visszaszól neki, és próbálja helyre tenni a hülye fejét.* - jaj ne! Muszáj? Annyira gáz az a név, hogy jobban szeretném, ha Médiumnak hívnál. Fertelmes *sopánkodik egy sort, majd lemondóan pillant Lilre.* - Úgyse hagysz békén, amíg el nem mondom, igaz? Hát jó, a valódi nevem Caireathian. De gyűlölöm, szóval ne hívj így! *morogja majd a féltve őrzött titkokra felnevet.* - Ha szeretnél látni egy-kettőt, akkor gyere! *mondja, és lemászik a korlátról, leporolja a kis köpenyét, és nagy léptekkel megindul a kiszelőzött lakhelye felé. Ott aztán néhány titkos ajtó eltologatásával egy hatalmas kincs- és fegyvertárat mutat a lánynak, amik között az első emberek megjelenésétől napjaink rengeteg holmi van felhalmozva szépen időrendben.* - Abban igazuk volt a halandóknak, hogy a sárkányok szeretnek kincseket őrizni *jegyzi meg halkan, már ha Lil vele megy, ha meg nem, akkor egymaga nézegeti meg rendezgeti a kis kincseit.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
*Kamen már órák óta a toronyban van, méghozzá a külső terasz részen. Noha fekete sokzsebes nadrágban és a kedvenc fekete pulcsijában van a meglehetősen hűvös időjárás ellenére, még nem hűlt ki, ugyanis az egyik asztalon ott pihen a finom meleg teája egy termoszban, mellette egy vaskos könyvvel. Igazság szerint tanulni jött fel, de mivel eléggé erős idefent a szél, nem igazán akart összejönni a dolog, meg hát tartott tőle, hogy kirepülnek a jegyzetei, szóval a súlyos kötetet ott hagyta az asztalon, és most a korlátra támaszkodva nézi a tájat. Végre nem esik az eső, csak a szél fúj, meg kissé borongós az idő. A fiú mélyen elgondolkodva figyeli az egymást kergető felhőket. Szüksége volt már egy kis magányra: az elmúlt pár óra alatt sikerült nagyjából helyretennie az eltelt hetek minden eseményét. Most már rend van a fejében, úgyhogy végre békésen nézegetheti a tájat. Ilyen is ritkán fordul elő vele, de hát nem véletlenül kérte most még Andrew-t meg Gist is arra, hogy hagyják békén egy kicsit. Mondjuk talán már nem bánná a társaságot, szóval végül is akár be is toppanhatna valaki. Halkan szusszant, majd az ujjaival elkezd ütni egy ritmust, gyakorolva a legutóbb tanult számot dobon. Egy darabig megint csak áll, aztán szusszant egyet, és visszasétál az asztalhoz, és nekiáll szétszerelni a termoszt, hogy igyon pár kortyot. Most valahogy szokatlanul nyugodt, nem idegeskedik sem Patricen, sem a Lord eltűnésén, sem Yanon, sem Andrew-n, sem senki máson, ami az utóbbi időben nagyon ritka. Talán gyakrabban kellene szánnia magára egy délelőttöt, ami alatt rendezgeti a gondolatait...*
James Runnel- .::Diák::.
*Csendes, és nyugalmas magányomban bóklászok az iskolában, egy olyan helyet keresve, ahol most nincsenek mások, vagy legalább kevesebben vannak ott. Az emeletek között egyre feljebb kapaszkodva az őrtorony felé veszem az irányt, hiszen nem olyan sokan kedvelik a hideg, szeles időt ami most van, ezért abban reménykedve, hogy ott kényelmesebben tudjak pihenni mint a társalgóban, vagy a hálókörletben. A társalgóról nem is beszélve. Csendben, a márványlépcsőkön halk léptekkel haladok felfelé a szűk lépcsőházban. Közben néha megigazítva kardomat a hátamon. Habár nem csúszkál, mégis kényelmes érzéssel tölt el, ahogy a markolatot megragadva kicsit megmozgatom, addig is néha elfoglalva pár pillanatot ezzel, ameddig a lépcsőket mászom. Az utolsó lépcsők közeledtével óvatosan oldalamra fordítom kardom alatt meg, és egyben kilapuló táskámat, és egy kis könyvet veszek elő melyet még édesanyám adta születésnapomon, és ami az ő anyanyelvén, így egyben az én egyik anyanyelvemen is íródott. Egy kis könyvet, mely egy fantasy világba kalauzol el bennünket. Ami számomra kicsit ironikus, hiszen az átlag emberek számára én már abban vagyok így is. Főleg itt ezen az Akadémián. Táskámat visszafordítom a hátamra, és belépek a toronyba az előttem kitáruló márványkapun keresztül, aztán lassan elkezdem lapozni könyvemet, hogy megkereshessem azt az oldalt ahol tartottam. Az üvegajtót egy könnyed mozdulattal kitárva magam előtt kilépek a teraszra, ahol egy az én "házamba" tartozó fiú van már kint. Ahogy lépdelek tekintetem egy pillanatra ráterelődik, aztán nem foglalkozva vele, mintha ott sem lenne kicsit arrébb megyek, hogy ne az ajtó előtt álljak meg, aztán a korlátnak támaszkodva kezdek el olvasni. Kicsit lassan veszem észre, hogy milyen kellemesen hideg idő is van idekint, viszont nem zavartatom magam, bár egy pillanat erejére átsuhan az agyamon, hogy talán legalább egy pulóvert vehettem volna magamra. Aztán azzal letudva, hogy úgysem vagyok fázós, és most egész kellemes idő van, meg jól is esik ez a hideg, visszatérek könyvemhez, mind két kezemmel tartva, hogy a szél ne kezdje el önkényesen lapozgatni.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
*Amikor meghallja az ajtó nyílását és a léptek zaját, érdeklődve arrafelé pillant, majd Jamest meglátva biccent. Azért még befejezi az ivást, majd visszacsavarja a termosz tetejét, és ismét a másikra pillant. Egy percig csak nézi, majd elvigyorodik.* - Látom ma is a szokásos antiszociális hangulatodban talált a nap *jegyzi meg. Csak nem bírja ki, hogy ne tegyen valami megjegyzést. Meg egyébként is, érdekli a srác, végül is sosem sikerült vele úgy igazán elbeszélgetnie, pedig már mióta szobatársak. Csak valahogy... Valahogy Kamennek mindig annyi volt a baja, hogy sosem jutott el addig, hogy elbeszélgessen egy kicsit Jamesszel. Na, de majd most megpróbál valami rendes kommunikációba bonyolódni vele. Amúgy a kardot is megszokta már, meg úgy a srác egész magának való, csendes létezését, szóval nem zavartatja magát különösebben.* - Mit olvasol? *kérdezi kíváncsian, miközben nem túl messze, de azért a személyes teren kívül háttal nekidől a korlátnak, és maga mellett két oldalt megtámaszkodva figyeli a srácot. Nem is igazán érti, hogy hogyan sikerült ennyire figyelmen kívül hagynia valakit, bár valószínűleg az is hozzátartozik, hogy a srác meglehetősen magába forduló és általában ha Kamen társaságát nem keresik, akkor ő sem keresi a másik társaságát, legalábbis mostanában. Persze miután megbukott, meg az egész élete fenekestül felfordult, eltűnt a legjobb barátja, egy másikról kiderült, hogy arkangyal, egy harmadikkal összevesztek, kibékültek, aztán a srác többször is teljesen összetört, emellé még az unokatesója, aki nem az unokatesója, plusz a jegyese... Hát, enyhén szólva elfoglalt volt. Na, de most, mint azt már említettem helyretette a hülyeségeit, szóval képes másokra is koncentrálni, ami bizony azt jelenti, hogy James nem fogja megúszni a zaklatását...*
James Runnel- .::Diák::.
*Ahogy sikerül kiballagni a teraszra szobatársam nagyjából egy perc elteltével, ahogy olvasgatok hirtelen vigyorogva szól hozzám. Tekintetem ráterelődik, és egyik szemöldökömet kissé felvonom azt nézve, hogy vajon mit akarhat tőlem. Na meg, hogy miért pont ilyen furcsa hasonlatot használt. Aztán inkább visszafordulok a könyvemhez, és lapozok egyet, majd folytatom az olvasást. Az igazat megvallva már párszor átolvastam a könyvet, és a kezdeti nehézségek ellenére, egész jól megy már a magyar nyelven történő olvasás, és írás is. Bár az utóbbival jóval kevesebbet foglalkoztam, mint az olvasásával. Kicsit hátrébb dőlök, és megfordulva a hátamat támasztom a korlátnak. Vagyis inkább a kardomat, ami halk, fémes koccanással jelzi, ahogy hozzáér, én pedig a fegyvernek dőlve kissé olvasgatok tovább. A nem túl messze lévő srác, aki már az előbb is megszólított, most a könyv mivolta felől kezd el érdeklődni, mire egy könnyed mozdulattal hüvelykujjamat a lapok között tartva összecsukom azt, és felé mutatom, hogy ha tudja akkor elolvassa magának a címét. Ha viszont nem megy neki, nem foglalkozok túlzottan vele, inkább csak kinyitom a könyvet ismét, és tovább bújom a sorokat. Kis idő elteltével a srácra pillantok aki engem figyel. Kicsit várok még, aztán előrébb dőlve ismét oldalamra fordítom a táskámat, és a könyvet egy kézzel összecsapva elrejtem benne, aztán visszaigazítom a hátamra, majd karjaimat mellkasom előtt összefonva ismét a fiúra nézek.*
- Ki vagy?
*Kérdezem meg tőle hűvösen, hiszen viselkedése alapján eddig, ahogy hozzám szólt nagyon úgy tűnt számomra, hogy ő nagyon is tisztában van azzal, hogy én ki lennék. Bár lehet, hogy tévedek, viszont ezt erőteljesen kétlem. Alaposabban végigmérem a srácot, hátha mégis eszembe jut a neve, de hiába minden erőlködésem, őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy ki lehetne ő. Egyedül annyiban vagyok biztos, hogy szobatársak lennénk. Ahogy gondolkozok a gyomrom kicsit megkordul, ami bár nem vészes zavarni zavar. Még jó, hogy felkészültem rá, így táskámhoz hátranyúlva bal kézzel kicipzározom azt, majd vaktában történő kotorászás után, egy szendvicset veszek ki belőle, majd azzal a kezemben, a mutató, és középső ujjam segítségével visszacipzározom a táskát, és elkezdem kicsomagolni a szendvicsemet, hogy utána egy nagyot haraphassak belőle. Így addig legalábbis, ameddig a szendvicsem tart, tudok ezen is rágódni, és nem csak a közelemben lévő fiú személyén. Akit továbbra is ugyan olyan unott arckifejezéssel figyelek, csak most szendvicsemet is rágcsálom kicsit mellette.*
- Ki vagy?
*Kérdezem meg tőle hűvösen, hiszen viselkedése alapján eddig, ahogy hozzám szólt nagyon úgy tűnt számomra, hogy ő nagyon is tisztában van azzal, hogy én ki lennék. Bár lehet, hogy tévedek, viszont ezt erőteljesen kétlem. Alaposabban végigmérem a srácot, hátha mégis eszembe jut a neve, de hiába minden erőlködésem, őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy ki lehetne ő. Egyedül annyiban vagyok biztos, hogy szobatársak lennénk. Ahogy gondolkozok a gyomrom kicsit megkordul, ami bár nem vészes zavarni zavar. Még jó, hogy felkészültem rá, így táskámhoz hátranyúlva bal kézzel kicipzározom azt, majd vaktában történő kotorászás után, egy szendvicset veszek ki belőle, majd azzal a kezemben, a mutató, és középső ujjam segítségével visszacipzározom a táskát, és elkezdem kicsomagolni a szendvicsemet, hogy utána egy nagyot haraphassak belőle. Így addig legalábbis, ameddig a szendvicsem tart, tudok ezen is rágódni, és nem csak a közelemben lévő fiú személyén. Akit továbbra is ugyan olyan unott arckifejezéssel figyelek, csak most szendvicsemet is rágcsálom kicsit mellette.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
*Amikor a srác felmutatja Kamennek a könyvcímet, a félvér oldalra dönti a fejét, és megpróbálja kisilabizálni a betűket, és rájönni, hogy vajon mi az ég lehet a jelentésük, majd végül felnevet.* - Hát, azt már tudom, hogy idegen nyelven van *jegyzi meg végül. Egyelőre úgy tűnik nem sikerült túlzottan letörni a kedvét. Aztán nézi, ahogyan a srác pakolászik, majd a kérdésre nagyokat pislog.* - Ühm... Látom, tényleg nem érdekelnek különösebben a körülötted élek *jegyzi meg meglepetten. Azért ha máshonnan nem, órákról megjegyezhette volna, vagy arról, hogy amikor széthagyja a cuccait az emeletes ágyuk körül, Andrew rendszeresen körbeüvölti utána a fél Cameost, hogy kaparja már össze a holmijait, mert nem tud felmászni az ágyára. Aztán ismét elmosolyodik, és már mozdítaná a bal kezét, aztán bevillan, hogy ugyebár a kézfogás jobbal szokás, szóval kinyújtja a jobb kezét a srác felé.* - Kamen Branimir vagyok. Kábé fél éve pár ággyal melletted éldegélem szerény kis életemet *vigyorog. Nos, végül is ezen a reakción akár be is sértődhetett volna, szóval mondjuk, hogy a kéznyújtás és a vigyor a lehető legjobb, amit ki tudott hozni magából. Ez után aztán egy darabig csendben marad, és figyeli, ahogyan a másik nekilát rágódni a szendvicsén. Hát, nem tűnik kimondottan könnyű alaknak, de végül is próbálkozni lehet. Végül miután két perccel később sem jut eszébe jobb, mint ez a kérdés, úgy dönt, felteszi, ami elsőként az eszébe jutott.* - Szóval... Te miért is kerülsz ennyire mindenkit? Persze ha nincs közöm hozzá, akkor végül is nem muszáj elmondanod, csak hát az ember azt gondolná, már legalábbis én, hogy ha már egyszer bentlakásosba jöttél, valamennyire megpróbálsz kapcsolatokat kialakítani. Ehhez képest nem rémlik, hogy láttalak volna beszélgetni bárkivel is *magyarázza, és őszintén szólva tényleg érdekli a válasz. Eléggé sok magának való emberrel találkozott, és a legtöbbjüknek megvolt rá az oka, hogy erre vágyott, de neki valahogy sosem tetszett, ha valaki elvágta magát minden emberi kapcsolattól. Komolyan nem érti, hogyan lehet így élni: még legrosszabb időszakaiban is volt legalább egy ember, aki mellette volt, és valószínűnek tartja, hogy bele is őrült volna, ha nem lett volna. Egy szó mint száz, érdeklődve figyeli a fiút, és reménykedik, hogy valami érdemi reakciót sikerül kihúznia belőle.*
James Runnel- .::Diák::.
*Mielőtt még elraknám a könyvemet a srác megjegyzésére csak szememet forgatom, de nem foglalkoztat túl sokáig a dolog. Az ezt követő kérdésemre láthatóan a srác meglepődik. Igaz van rá oka, hiszen az iskola kezdés óta nem kevés idő telt már el, és én még azóta sem tudom a nevét. A válaszára csak megvonom a vállamat, ezzel arra célozva, hogy lehet igaza van. Annak ellenére is, hogy teljes mértékben igaza van ezzel kapcsolatban. A srác azért jobban reagált erre, mint legutóbb akinek feltettem ugyan ezt a kérdést, miután elkezdett zaklatni. Az az illető valamiért nagyon is megsértődött rám, viszont a nevét azóta sem tudtam meg. Amikor a srác felém nyújtja a kezét eleinte csak nézek arra, aztán egy kis idő elteltével kezet fogok vele, miközben előhalászom a szendvicsemet. Bemutatkozására eleinte szép lassan, kicsit megemelem a fejemet, mintha csak eszembe jutna, hogy valóban így van, aztán megint csak egy vállrándítással tudom le a dolgot. Aztán harapok még egy falatot a szendvicsemből. Ezen a kis falaton rágódva át magamat hallgatom végig a kérdését, és a hozzá tartozó magyarázatát is.*
- Jobb mint az árvaház...
*Válaszolok neki egy kis gondolkozás után, hiszen ha már kérdeznek válaszolni is kéne rá, néha... Így hát arra jutva, hogy most megteszem, átgondolva a válasz lehetőségeket, azt árultam el neki, amihez a legkevesebbet kell beszélni, de legalább viszonylag sokat is mond. Aztán jobb kezemet államhoz emelem, és úgy gondolkozok egy kicsit. Hirtelen a számhoz emelem a szendvicsem maradékát, és ráharapva megpróbálom megtartani, ameddig oldalamhoz fordítom táskámat, és elkezdek benne kutakodni. Előre sejtve, hogy megkérdezheti, vagy legalábbis az biztos, hogy gondolataiban felmerül a kérdés, hogy hogy kerülhettem oda. Táskámban kotorászva előszedek egy vastagabbnak mondható füzetet, és a hátuljából előhalászok egy régi újságdarabot, aztán a füzetet ismét a táskába rejtem. Széthajtom a papírdarabot, és gyorsan átfutva szemeimmel, jobbomban megtartva Kamen felé nyújtom azt. Közbe leharapom azt a darabot a szendvicsből, aminél eddig tartottam azt, és visszatámaszkodok a korlátnak, minek hatására megint hallatszik, a halk fémes koccanás amit kardom okoz. Közben a torony falát bámulom, időt adva Kamennek, hogy végigolvashassa a cikket, ami a családomat ért állítólagos medvetámadásról szólt, és, hogy ebben az állítólagos medvetámadásban meghalt az anya, az apa, az idősebbik testvér, és még három gyermek, na meg két felnőtt. Miután vártam egy darabig, nem nagyon törődve azzal, hogy végigolvasta-e hozzáfűzök egy apró mondatot a cikkhez, miközben az egyik medve feliratra mutatok.*
- Farkasember...
*Javítom ki számára a cikket, hogy jobban érthesse a dolgokat. Aztán egy korábban már kétszer is bemutatott vállrándítással letudom ezt is.*
- Jobb mint az árvaház...
*Válaszolok neki egy kis gondolkozás után, hiszen ha már kérdeznek válaszolni is kéne rá, néha... Így hát arra jutva, hogy most megteszem, átgondolva a válasz lehetőségeket, azt árultam el neki, amihez a legkevesebbet kell beszélni, de legalább viszonylag sokat is mond. Aztán jobb kezemet államhoz emelem, és úgy gondolkozok egy kicsit. Hirtelen a számhoz emelem a szendvicsem maradékát, és ráharapva megpróbálom megtartani, ameddig oldalamhoz fordítom táskámat, és elkezdek benne kutakodni. Előre sejtve, hogy megkérdezheti, vagy legalábbis az biztos, hogy gondolataiban felmerül a kérdés, hogy hogy kerülhettem oda. Táskámban kotorászva előszedek egy vastagabbnak mondható füzetet, és a hátuljából előhalászok egy régi újságdarabot, aztán a füzetet ismét a táskába rejtem. Széthajtom a papírdarabot, és gyorsan átfutva szemeimmel, jobbomban megtartva Kamen felé nyújtom azt. Közbe leharapom azt a darabot a szendvicsből, aminél eddig tartottam azt, és visszatámaszkodok a korlátnak, minek hatására megint hallatszik, a halk fémes koccanás amit kardom okoz. Közben a torony falát bámulom, időt adva Kamennek, hogy végigolvashassa a cikket, ami a családomat ért állítólagos medvetámadásról szólt, és, hogy ebben az állítólagos medvetámadásban meghalt az anya, az apa, az idősebbik testvér, és még három gyermek, na meg két felnőtt. Miután vártam egy darabig, nem nagyon törődve azzal, hogy végigolvasta-e hozzáfűzök egy apró mondatot a cikkhez, miközben az egyik medve feliratra mutatok.*
- Farkasember...
*Javítom ki számára a cikket, hogy jobban érthesse a dolgokat. Aztán egy korábban már kétszer is bemutatott vállrándítással letudom ezt is.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
*Türelmesen kivárja, míg James kezet fog vele, aztán ugyebár kis szünet után felteszi a kérdését, a válaszra pedig eltűnik a vigyor az arcára, és immár teljes komorsággal bólint. Éppen részvétét fejezné ki, amikor a srácc elkezd turkálni a táskájában, úgyhogy meglepődve figyeli, hogy vajon mégis mire készül, miközben valóban elkezd azon gondolkozni, hogy hogyan jutott árvaságra a másik. Végül is ő is árva, elvégre a szülei meghaltak, de neki ettől függetlenül is elég nagy családja van. Ráadásul ő ugyebár nem is ismerte se az anyját, se az apját, csak utóbbiról volt egy nagyon halovány emlékféléje. Legalábbis amikor ránéz a képére, mindig érzi maga körül egy pillanatra az ölelő kezeket, érzi, ahogyan egy könnycsepp hullik rá a magasból. De a lényeg akkor is, hogy ő sosem került árvaházba, elvégre az apjának volt három másik testvére is, úgyhogy fogalma sincs, milyen rossz lehet, hogy egy rakat olyan kölyök között vagy, akikhez semmi közöd, elveszítetted a szüleidet, és nincs hova hazamenned. Aztán amikor a kezébe nyomnak egy lapot, vet egy újabb meglepett pillantást Jamesre, majd olvasni kezdi a cikket, és elég hamar körvonalazódik előtte a történet, pláne a srác kiegészítésével. Szóval miután végigolvasta, komolyan bólint, és visszaadja a lapot a fiúnak.* - Őszinte részvétem. És akkor ezek szerint gondolom nem maradt semmilyen rokonod, akihez mehettél volna *fűzi még hozzá. Egyébként nem igazán tudja, mi mást mondhatna még, szóval... Aztán újabb kis csend után rámosolyog a fiúra.* - Azért szerintem jót tenne, ha megpróbálnál haverkodni egy kicsit. Segít, ha az embernek van kivel megbeszélnie a problémáit *jegyzi meg.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Szép lassan sétál fel a lépcsőn, fejébe kusza gondolatok. Kapott egy levelet otthonról, de nem tudja hova tenni az üzenetet, örüljön vagy inkább küldje haza őket? Jó kérdés, bár azt még nem bánná ha csak Balázs jönne, de, hogy Ádám... Ahogy ismeri az ittenieket szegényt tuti, hogy hamar elkapnák és jobb esetben csak megvernék. Sóhajt egyet és felérve először a fegyvereket csodálja meg. Van pár darab, ami tetszik neki, de könnyebb úton is be tudná szerezni magának. A terasz felé indul, ahonnan hangokat hallva kicsit elgondolkozik, hogy ki menjen-e, hátha zavar... Végül úgy dönt, hogy inkább kimegy, max ott hagyják és ő végül is azzal is jól jár. Legalább lesz ideje elmélkedni az üzeneten. Kilépve a teraszra körbetekint és egy mosollyal köszönti a kint lévőket.* - Sziasztok. Zavarok? *Kérdez rá és inkább megáll az ajtóban, az esetleges távozás érdekében.*
James Runnel- .::Diák::.
*Miután átadtam neki az újságlapot, és kijavítottam benne a hibát, csak figyelem ahogy Kamen végigolvassa a cikket, aztán amikor felém nyújtja a lapot gyorsan összehajtom, és visszacsúsztatom a füzet lapjai közé, aztán azt ismét elrejtve a táskámban, a hátamra fordítom vissza azt is. aztán befalom a szendvicsem maradékát, bár most már nem rágom meg olyan alaposan, mert a srác ekkor kezdi el részvétét nyilvánítani a számomra, ezért nagyjából úgy, ahogy van a számban az étel nyelek egy nagyot, aztán egy rövidke fuldokló köhögés után a fiúra néz, miközben bal kezével térdére támaszkodik jobbal rámutat a mellette állóra.*
- Ezt ne.
*Jelzem neki, hogy nem nagyon szeretem, ha valaki a részvétét próbálja nyilvánítani. Hiszen ami történt, már nem történt. Az, hogy sajnálnak nem változtat valami sokat a dolgon, ezért nem is nagyon éri meg ilyeneket mondani nekem. Már kiegyenesedve hallgatom végig az ötletét a haverkodásról kapcsolatban, viszont erre semmilyen jelzéssel sem reagálok mint eddig, csak bámulok rá, aztán végül csak megszólalok, miután sikerül rávennem magamat.
- Nemszeretek beszélni.
*Kicsit furcsa, hogy pont ezeket kimondva beszélt most lényegében a legtöbbet ebben a pár percben. Na meg az elmúlt pár hónapban sem beszélt sokkal többet, mint most. Mindig próbáltam elkerülni mások társaságát, pont ebből az okból kifolyólag, hiszen a legtöbben úgysem értik meg, hogy miért vagyok ennyire csendes. Pedig az ok egyszerű. Nem szeretek beszélni. Ezen kívül viszont nincs semmilyen más okom erre. Ahogy a srácot figyelem, léptek zaját hallom meg. Amikor az üvegajtó kinyílik és egy lány lép ki ugyan azzal a jeges tekintettel nézek rá, mint korábban Kamenre is. Köszönésére, hiszen mindkettőnknek köszönt, felemelem jobbomat, aztán megvonva vállamat a kérdésére, egyszerűen nekitámaszkodok a korlátnak. A fémes koccanás hangja most sem marad el, viszont most kezeimet is a korlátra helyezem, és felnézek az égre. Mióta erre az Akadémiára jöttem, az első néhány hetet leszámítva, egyszer sem voltam ennyi ember társaságában úgy, hogy még valamennyire figyeltem is rájuk.*
- Ezt ne.
*Jelzem neki, hogy nem nagyon szeretem, ha valaki a részvétét próbálja nyilvánítani. Hiszen ami történt, már nem történt. Az, hogy sajnálnak nem változtat valami sokat a dolgon, ezért nem is nagyon éri meg ilyeneket mondani nekem. Már kiegyenesedve hallgatom végig az ötletét a haverkodásról kapcsolatban, viszont erre semmilyen jelzéssel sem reagálok mint eddig, csak bámulok rá, aztán végül csak megszólalok, miután sikerül rávennem magamat.
- Nemszeretek beszélni.
*Kicsit furcsa, hogy pont ezeket kimondva beszélt most lényegében a legtöbbet ebben a pár percben. Na meg az elmúlt pár hónapban sem beszélt sokkal többet, mint most. Mindig próbáltam elkerülni mások társaságát, pont ebből az okból kifolyólag, hiszen a legtöbben úgysem értik meg, hogy miért vagyok ennyire csendes. Pedig az ok egyszerű. Nem szeretek beszélni. Ezen kívül viszont nincs semmilyen más okom erre. Ahogy a srácot figyelem, léptek zaját hallom meg. Amikor az üvegajtó kinyílik és egy lány lép ki ugyan azzal a jeges tekintettel nézek rá, mint korábban Kamenre is. Köszönésére, hiszen mindkettőnknek köszönt, felemelem jobbomat, aztán megvonva vállamat a kérdésére, egyszerűen nekitámaszkodok a korlátnak. A fémes koccanás hangja most sem marad el, viszont most kezeimet is a korlátra helyezem, és felnézek az égre. Mióta erre az Akadémiára jöttem, az első néhány hetet leszámítva, egyszer sem voltam ennyi ember társaságában úgy, hogy még valamennyire figyeltem is rájuk.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Oké, bocs *bólint azonnal James szavaira. Meg tudja érteni végül is, szóval nem kell sokáig győzködni, hogy ne erősködjön ezzel az egész részvétes dologgal. Bár persze ebből magának megint leszűri, hogy a sebek még nem gyógyultak be, mert nem volt ki begyógyítsa őket. Hiába, az ember társas lény, és akármit is mond a mellette álló srác, ez akkor is tény marad.* - Hát, egy időben én sem szerettem, de... Hát, nem teljesen értelek *mosolyodik el zavartan.* - Abszolút nem hiányzik egy jó szó időnként, az, hogy valaki beszélgessen veled, hogy ne legyél egyedül? *kérdezi, és látszik, hogy most már határozottan értetetlen. Nem, ő ezt komolyan nem bírja felfogni. Bár persze ő sosem értette, hogyan lehet valaki teljesen egyedül, hogy milyen az, ha senki sem áll melletted, de őszintén szólva nem is biztos benne, hogy meg szeretné érteni. Nos, legalábbis akkor nem, ha a saját bőrén kell megtapasztalnia a dolgot. Örül neki, hogy vannak mellette, hogy vannak olyan emberek, akikre számíthat, akikről tudja, hogy segíteni fognak neki, ha elakad valamilyen problémában, és erről semmi pénzért nem mondana le. Nem igazán tudja, hogyan lehet más emberek nélkül boldognak lenni. Nagyjából eddig jut, amikor Réka betoppan az ajtón, mire barátságosan rávigyorog.* - Helló, Réka *köszönti a csajt, majd James arcára vetve egy pillantást, felnevet.* - Éppen Jamest próbálom rávenni, hogy egy kicsit megnyíljon, és nem harapok, ha segítesz *válaszol a kérdésre is, és reméli, hogy a srác nem lesz rá mérges. De akkor sem bírja ezt így, főleg most, hogy ténylegesen feltűnt neki, hogy van egy olyan szobatársa, akivel már fél éve együtt élnek, és még soha nem váltottak egy szót sem ma délelőtt előtt.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Végignéz mind a két srácon, Kamennek viszonozza a vigyort és egy személyes köszönést is.* - Szia Kamen, rég láttalak. Hogy van Gis? *Érdeklődik a lány felől, mert meg kell hagyni, vele is régen beszélt már. James reakcióján csak mosolyog egy sort, őt nem zavarja, ha a másik nem óhajt társalogni, úgyis rá fogja venni a beszédre.* - Rendben, de nem muszáj rá erőltetni, majd megszólal, ha ő szeretné, nem igaz James? *Néz az ismeretlen fiúra, majd hirtelen a fejéhez kap.* - Milyen udvariatlan vagyok, el is felejtettem bemutatkozni. *Vigyorog a másikra és közelebb sétál Jameshez.* - Horváth Réka, örülök, hogy megismerhetlek. *Mosolyog és a kezét nyújtja a másiknak, remélvén, hogy az kezet fog vele. Lehet, hogy furcsa, hogy egy lány akar kezet fogni, de ez Rékánál megszokott dolog. Legalább is a bemutatkozásnál.*
James Runnel- .::Diák::.
*A fiú eleinte bocsánatot kér, aztán nem sokkal rá megint arról van szó, hogy, hogy nem hiányzik-e nekem az, hogy beszélgessek időnként valakivel. Erre a kérdésére nem kell valami sokat gondolkodnom, egyszerűen megrázom a fejemet, mert valóban nem hiányzott még soha, ahogy ő mondta, egy jó szó, vagy, hogy beszélgessenek velem. Nem beszélve arról, hogy velem legyen valaki. Már kiskoromban sem szerettem túlzottan mások társaságát, és tökéletesen jól éreztem magamat egyedül is. Mert valóban lehet, hogy az ember társaslény, viszont ez nem jelenti azt, hogy nincsenek köztük olyan kivételek, mint én. Én remekül elvagyok egymagamban, és nem is fordult még meg a fejemben, hogy ezen változtassak. Mióta az eszemet tudom, számomra ez teljesen hétköznapi volt, hogy nem szerettem mások társaságában lenni, és, hogy egyedül voltam. Igaz családom halála sem segített ezen a helyzeten, hiszen azóta még kevésbé tartom a kapcsolatot más emberekkel. Mondhatjuk úgyis, hogy csak egy helyen élek másokkal, de nem foglalkozok egyáltalán velük. Miután megérkezik a lány, és intek neki köszönésképpen, a srác amikor rám pillant elkezd nevetni, mire én felvonom egyik szemöldökömet, és úgy nézek rá pár pillanat erejére, aztán visszarendezem szokásos fapofámat, és úgy figyelek tovább arra amit a lánynak mond. A lány válaszára, és az azt befejező hozzám intézett kérdésre nem reagálok túl látványosan, csak szemébe nézek továbbra is unott tekintetemmel. Aztán még jön az is, ahogy a lánynak eszébe jut, hogy nem mutatkozott még be. Valami hasonló történt korábban a sráccal is. Amikor a lány is kezet nyújt megint habozok egy kicsit, mielőtt megráznám a kezét. Azért most figyelek is arra, hogy biztosan ne szorítsam meg jobban a lány kezét, mert nem tudom, hogy mennyire örülne annak, ha erősebben fognék vele kezet, mint ahogy kéne. Közben bólintok egyet, ezzel jelezve, hogy tudomásul vettem azt, hogy ki is ő pontosan.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Jól, köszi *mosolyog a lányra.* - Kivételesen minden oké, bár amikor felbukkant két unokatestvérem a semmiből, kissé kiakadt *nevet fel halkan.* - Mondjuk hozzá kell tenni, hogy én is, mert abszolút nem számítottam rá, hogy az Aleksevek nekiállnak megrohamozni az Akadémiát és még csak nem is szólnak róla *csóválja meg a fejét vigyorogva. Azért látszik, hogy miután kiheverte a sokkot, kimondottan örül neki, hogy van pár rokon a közelben - Atanas mindjárt vele egy szobában -, elvégre elég sok minden van, amit pótolniuk kell. Teljesen kimaradtak egymás életéből, és ideje tenni ez ellen valamit.* - De nem szeretne *szusszant Kamen Réka szavaira, majd kicsit megrázza a fejét, és elvigyorodik.* - Oké, nem tudom, mi van ma velem, de kicsit olyan érzésem van, mintha a régi önmagam lennék *mondja nosztalgikusan.* - Régen voltam már ilyen lökött. Amúgy bocsi, ha nagyon zaklatlak *fordul ismét Jameshez*, de nem igazán értelek. Mindegy, abbahagyom a nyaggatást *rázza meg a fejét zavartan, aztán kinyújtja a kezét, ezzel magához hívva a termoszát, majd kinyitja, és ismét belekortyol a továbbra is finom meleg teába. Azért mostanra már kezdett megint fázni, meg hát lehetséges, hogy ennie sem ártana valamit, szóval lassan elkezdi fontolgatni, hogy talán meg kéne nézni, nyitva van-e az étkező... De addig jó neki itt, szóval elácsorog a többiek mellett még egy darabig, figyelve, hogy vajon Réka jut-e valamire Jamesszel, aztán legkésőbb úgy fél óra múlva elköszön tőlük, és elindul a könyvét is összeszedve, hogy szerezzen magának valami kaját.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- Hát, addig örülj, amíg csak ekkora meglepetések érnek titeket. *Mosolyog a másikra és egyúttal el is gondolkodik rajta, hogy neki vajon vannak-e unokatestvérei. Sosem hallott róluk - mondjuk tény, hogy kb. 2-3 éve van csak együtt a "család" -, de azért érdekelné őt, hogy van-e, ha igen, akkor mi van velük, kik ők. De mindegy is, ez csak egy röpke gondolat a sok közül, amik megfordulnak a fejében.* - Hát, majd kiderül, talán nekem sikerül szóra bírnom. *Mosolyog Kamenre majd egy kissé gyanús tekintet vet Jamesre. Volt már dolga ilyen magának való emberekkel és eddig mindet szóra sikerült bírnia. Kamen következő szavaira felnevet.* - Ezt tisztára úgy mondtad, mintha valami 100 éves vénember lennél. *Vigyorog a srácra és a szeme sarkából Jamesre les, hátha észrevesz valami reakciót rajta is, legalább egy kis rezdülést. Mikor a másik kezet ráz vele csak mosolyog a másikra. Ő is nekitámaszkodik a korlátnak, nem túl közel a fiúhoz, meri feltételezni, ha beszélni nem szeret az emberekkel, akkor nagyon a közelségüket sem.* - Amúgy, nem nehéz az a kard? *Érdeklődik a fiú hátán lévő kardról, amin csodálkozik, hogy eddig nem vett észre. Mikor pedig később Kamen távozik, akkor elköszön a fiútól és üdvözletét küldi Gisnek. Persze ő is találkozik a lánnyal, de a fiú talán hamarabb.*
James Runnel- .::Diák::.
*Miközben ők ketten elbeszélgetnek megfordulok, és úgy támaszkodok rá a korlátra, és úgy bámulok magam elé a tájat fürkészve, hogy aztán kicsit ellökve tőle magamat kezet fogjak a lánnyal. Majd visszadőlve a korlátra ismét a tájat fürkészhessem. Kamen megszólalására egy pillanatra odapillantok, de nem törődök túl sokat vele, mivel nem látom túl sok értelmét sem. Csendes tűnődésemet most a lány szavai zavarják meg, ahogy kardomról érdeklődik. A lányra nézek, majd kicsit hátrébb lépve a korláttól, ügyelve arra, hogy ne legyen útban semmi, jobb kezemmel megragadom a kardom markolatát, és egy könnyed, gyakorlott mozdulattal emelem le hátamról, és amikor függőlegesen felfelé áll, picit megdöntve jobbra, hagyom, hogy magától továbbdőlve földet érjen. Amikor eléri az erkély padlóját, hangos csattanással vés egy pár centiméter mély rést magának a kőbe azon a ponton, ahol a penge földet ért. Aztán a lányra tekintek.*
- Szerintem, nem.
*Válaszolok végül tömören a lány kérdésére, miközben megrázom a fejemet, aztán másik kezemmel is megmarkolva a kardot kicsit megemelem, hogy utána a lendület segítségével könnyebben emelhessem fel, majd pengéjét lefelé fordítva szembefordulok velük, és úgy engedem, hogy a gravitáció megint tegye a dolgát, de mielőtt padlót érhetne kicsit megtartom, hogy most ne tegyen kárt abban. Hátrébb lépve kicsit, hogy még kinyújtott karral tartani tudjam, bal kezemmel felajánlom, hogy ha akarják kezükbe vehessék a fegyvert, és megnézhessék, hogy nagyjából milyen nehéz is lehet. Habár igaz ez teljes mértékben függ attól, hogy valaki milyen fizikummal, és, illetve vagy mekkora erővel rendelkezik. Adott esetben, hogy milyen fajba is tartozik az illető. Későbbiekben amikor a srác elköszön intek neki egyet, de nem foglalkozok vele többet.*
- Szerintem, nem.
*Válaszolok végül tömören a lány kérdésére, miközben megrázom a fejemet, aztán másik kezemmel is megmarkolva a kardot kicsit megemelem, hogy utána a lendület segítségével könnyebben emelhessem fel, majd pengéjét lefelé fordítva szembefordulok velük, és úgy engedem, hogy a gravitáció megint tegye a dolgát, de mielőtt padlót érhetne kicsit megtartom, hogy most ne tegyen kárt abban. Hátrébb lépve kicsit, hogy még kinyújtott karral tartani tudjam, bal kezemmel felajánlom, hogy ha akarják kezükbe vehessék a fegyvert, és megnézhessék, hogy nagyjából milyen nehéz is lehet. Habár igaz ez teljes mértékben függ attól, hogy valaki milyen fizikummal, és, illetve vagy mekkora erővel rendelkezik. Adott esetben, hogy milyen fajba is tartozik az illető. Későbbiekben amikor a srác elköszön intek neki egyet, de nem foglalkozok vele többet.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Amíg Kamennel beszél, látja, hogy a másik fiú, konkrétan kizárja magát a beszélgetésből.* ~ Lehet, hogy ennyire nem kíváncsi ránk? ~ *Gondolkozik el és meg tudja érteni, mert neki is vannak olyan napjai, hogy legszívesebben senkit sem látna, nem beszélne senkivel, de, hogy valaki teljesen ilyen legyen, az kicsit furcsa neki. Aztán ugye érdeklődik a kard felől, mire a srác megforgatja a kezében a kardot, látja, hogy nem megy olyan egyszerűen, majd mikor esélyt kap rá, hogy megfoghassa, mint egy kisgyerek, előre lép és kíváncsian szemléli a kardot, majd ha a másik engedi, akkor átveszi a markolatát fogva, először két kézzel és úgy emeli meg, csak felmérvén a súlyát.* ~ Hát, nem a legkönnyebb. ~ *Gondolkozik el, majd csak a próba kedvéért, elengedi az egyik kezével és úgy emeli fel. Nem, nincs gondja vele, farkasi énje elég erőt kölcsönöz neki, viszont nem szeret hencegni vele, hamar le is teszi a kardot, majd visszanyújtja a gazdájának.* - Azért szerintem megvan a súlya. *Mosolyog a másikra és újból a korlátot támasztja.* - Tényleg, eddig mintha nem láttalak volna a Cameosban, mikor érkeztél? *Érdeklődik tovább a fiú iránt és ha máshogy nem is, de addig fogja faggatni, amíg a nem fog beszélni, vagy meg nem szökik.*
James Runnel- .::Diák::.
*Miután bal kezemmel jelzem, hogy ha gondolják próbálják ki, a lány elfogadja az ajánlatot, ezért amikor már megfogta ő is a markolatot, elengedem, hogy megforgathassa a kardot. Csendben rezzenéstelen arccal nézem végig ahogy a kard súlyát méregeti eleinte két, majd csak egy kézzel. Ez kicsit felkelti a figyelmemet, amit talán észrevehetnek, mivel egyik szemöldökömet is felvonom egy pillanatra, de hamar visszarendezem arcomat korábbi unott, és hűvös tekintetre. Miután eleget mérlegelte a lány a súlyát a kardnak, és visszaadja nekem, megemelem a kardot jobbommal, és kitartva jobboldalra eleinte, fordítok rajta egyet, hogy visszatudjam helyezni hátamra. A külön méretre legyártott tartója a kard "hátulját" csak három ponton fogja meg, míg pengéjénél végig egy védő van rajta, hogy ne sebezzen meg tárolás alatt senkit, illetve ne csorbuljon ki az éle. Utána visszafordulok a korláthoz, és ismét rátámaszkodok, aztán egy mély levegőt veszek miközben becsukom a szememet, aztán kifújom. Szeretem az ilyen hűvös levegőt, főleg, ha ilyen magasságban vagyok. A következő kérdésre kezdetben nem nagyon figyelek fel, aztán csak leesik, hogy hozzám szólt a lány.*
- Év eleje.
*Sóhajtok egyet, aztán az egyik asztalhoz vonulok, ahol hátamról leveszem tokjával együtt a kardomat, és az asztalra teszem, majd leülök az egyik székre, és elkezdek kutatni táskámban. Hosszas kutatás után, az egyik kis rejtett zsebben megtalálom amit kerestem. Egy szép darab fenőkövet, és egy fehér rongyot halászok elő belőle. Egyik kezemmel megtámasztva a kard tokját másikkal kihúzom belőle, és egyik lábamra támasztva ujjaim segítségével ellenőrzöm, hogy milyen a penge állapota. Hüvelykujjamat óvatosan végighúzom a pengén, aztán megdöntve a fegyvert, lapjával a lábamnak támasztva elkezdek a fenőkővel végigszaladni nagyjából az egész penge hosszán először az egyik oldalon, majd a másikon is. Miután ezzel végeztem, ismét végighúzom óvatosan a pengén az ujjamat, hogy utána egy halvány félmosoly kísérete mellett, a fehér ronggyal felitatva a kibuggyanó vért, és a lábamra fektethessem a kardot, majd ugyan ezzel a ronggyal, csak nem a véres részével elkezdjem áttörölni a kard lapját, és óvatosan a pengét is.*
- Év eleje.
*Sóhajtok egyet, aztán az egyik asztalhoz vonulok, ahol hátamról leveszem tokjával együtt a kardomat, és az asztalra teszem, majd leülök az egyik székre, és elkezdek kutatni táskámban. Hosszas kutatás után, az egyik kis rejtett zsebben megtalálom amit kerestem. Egy szép darab fenőkövet, és egy fehér rongyot halászok elő belőle. Egyik kezemmel megtámasztva a kard tokját másikkal kihúzom belőle, és egyik lábamra támasztva ujjaim segítségével ellenőrzöm, hogy milyen a penge állapota. Hüvelykujjamat óvatosan végighúzom a pengén, aztán megdöntve a fegyvert, lapjával a lábamnak támasztva elkezdek a fenőkővel végigszaladni nagyjából az egész penge hosszán először az egyik oldalon, majd a másikon is. Miután ezzel végeztem, ismét végighúzom óvatosan a pengén az ujjamat, hogy utána egy halvány félmosoly kísérete mellett, a fehér ronggyal felitatva a kibuggyanó vért, és a lábamra fektethessem a kardot, majd ugyan ezzel a ronggyal, csak nem a véres részével elkezdjem áttörölni a kard lapját, és óvatosan a pengét is.*
