by *Eljátszadozik a karddal, majd visszanyújtja a gazdájának. Ezután kérdez valami Jamestől, amire bár lassan, de választ kap. Kicsit meg is lepődik rajta, oké, hogy nem a legjobb a memóriája, de ennyire ne vette volna észre a másikat?* - Komolyan? Azt hittem új vagy itt... *Gondolkozik el.* - Hogy hogy nem láttalak eddig? *Néz újra a fiúra, most alaposabban végig mérve, de így se ugrik be semmi. Persze az is tény, hogy elég hosszú ideig ő is antiszoc volt és talán az elmúlt 1 hónap az, amiben is komolyabban részt vett az iskolai életben. Miközben ő azon elmélkedik, hogy hogyan nem vehette észre a másikat, aaz elkezdi élezni a kardját, amit szemmel kísér, csak éppen csendben elmélkedik és mikor James elmosolyodik, akkor már nagyjából kezdi érteni a másikat.* ~ Mindenkinek kell egy hű társ, és az nem biztos, hogy egy ember. ~ *Persze ez az ő feltételezése csak, ő így látja a fiút a karddal az ölében. Felnéz az égre, figyeli a csillagokat, majd elgondolkozik, hogy mikor sötétedett be, mert valahogy nem rémlik neki az sem.* ~ Kezdem elveszíteni az időérzékemet is... ~ *Sóhajt a lány, majd a fiúra és és elrugaszkodik a korláttól.* - Viszont én most megyek. Örülök, hogy megismerhettelek James, bocsi, hogy ha zavartalak. *Mosolyog rá a fiúra, majd elindul az ajtó felé és közben elköszön Cameosos társától.* - Szia, remélem lesz még alkalmunk beszélni. *Majd becsukja maga mögött az ajtót és szép lassan leindul a lépcsőn, le a Cameosos hálókba és Kirát az ölébe véve elmélkedik a mai nap eseményein.*
+23
Roderica D'rayn
Lord Sayon Merlioth
Brin Mothsamery
Catherina C. Williams
Amanda Helgesen
Horváth Réka
James Runnel
Liliya Antonov
Médium
Loras M. Merlioth
Jesmon Helar
Giselle Céline Marceau
Kamen Grozdan Branimir
Conor Merlowan
Zentai Márk
Nyilas Dominik
Christopher Acerlot
Nicole Brise
Teylyn Draed
Lucien du Bois
Gaweł Pawlak
Park Min Lee
Ian
27 posters
Őrtorony
James Runnel- .::Diák::.
*Miután megválaszolom a lány kérdését, és ránézek látom, hogy meglepődött rajta, aztán amikor rákérdez, hogy biztos-e, mert ő azt hitte, hogy új vagyok, csak megrázom a fejemet. Következő kérdésére pedig ugyan olyan szótlanul csak megvonva vállamat válaszolok neki. Bár mondhatnám, hogy talán mert próbáltam meghúzni magamat, és mert kerültem eddig is az emberek társaságát, de az túl fárasztó lett volna, és eleve beszélni sincs kedvem. Miután letelepedtem, és elkezdtem élezni a fegyvert, majd áttöröltem a benne lévő ezüst miatt főként. Amikor meghallom ahogy sóhajt egyet a lán, felnézek az égre, amin már a csillagok ragyogtak, és nem az a borús idő volt már, mint ezelőtt. A hideg szellőnek köszönhetően ami felém fújt, lassan már én is éreztem, hogy kezdek fázni, ezért elkezdem elpakolni a dolgaimat, majd lassan felkelve mikor a lány már elköszönt tőlem, és becsukta maga után az üvegajtót, visszaveszem hátamra a kardomat, és lassan én is elindulok vissza a hálókörzetek felé. A torony belsejébe belépve, óvatosan becsukom magam mögött az üvegajtót, és elindulok lefelé a lépcsőn, kicsit nagyobb sebességgel, mint előbb jöttem, így utolérve a lányt. Miközben óvatosan elcsusszanok mellette, miközben rátekintek, és egy halk szót suttogok mellette.
- Farkas.
Azzal elillanva mellette bal kezemmel a zsebemben levonulok a lépcsőn, meg sem állva a hálókörzetekig, ahova beérve, egyik kezembe veszem magamról a kardot, másikba a táskámat, és mindkettőt az ágy mellé téve, a táskát dobva, míg a kardot a falnak támasztva bedőlök az ágyamba.*
- Farkas.
Azzal elillanva mellette bal kezemmel a zsebemben levonulok a lépcsőn, meg sem állva a hálókörzetekig, ahova beérve, egyik kezembe veszem magamról a kardot, másikba a táskámat, és mindkettőt az ágy mellé téve, a táskát dobva, míg a kardot a falnak támasztva bedőlök az ágyamba.*
Amanda Helgesen- .::Diák::.
*Ma sok mindenkit láttam, aki szokásos. Ami azt illeti, már sokkal kommunikatív vagyok, mint a hétvégén voltam, de azért van hova még fejlődnöm. Még is tényleg mit képzeltem magamról? Próbálom elhitetni mindenkivel azt jól, vagyok, de ezt úgysem hiszik el. Már aki ismer.. Victoria Jones már pedig tökéletesen tudja azt ő is már milyen mikor vagyok. Na és mi van a többiekkel? Beszélgetek, ám velük nem erről van szó! Ragnar mint apuka azért kicsit elnevettem magam, de nem tehetek róla.. Azért szeretek így viselkedni és úgy is tudom, vissza fogom ezt tőle kapni még csak nem most. Aztán még belegondolok, a bátyámba istenem vajon mi lehet vele? Az őrtoronyban a korlátnak álldogálva szívom be a friss levegőt és nagyon örülök neki, hogy nincs itt senki még mindig tovább tudok gondolkodni. Aztán még Abigailel is sikerült zöld ágra vergődnöm nagy sóhaj közepette sok mindent nem tudok kiverni a fejemből ahogy megjelennek a képek. Alvással hogy állok? Talán mondhatjuk azt is, hogy kiválóan, de rémálmok gyötrenek és még mindig nem jöttem rá arra amire próbált rávezetni Amarilla tanárnő is, mert a semmiből ő is előkerült a Lord eltűnése óta. Bár az órák meg vannak tartva még is, lehet érezni azt a feszületet és gyászt az egész suliban ez normális? Ma egy farmer nadrágot vettem fel fekete hosszú ujjúval és egy fekete kapucnis felsővel. Hajam kiengedve omol hátul a derekamig és érzem ahogy a szél fújja. Én meg bámulok kifelé.*
Catherina C. Williams- .::Diák::.
*Cath ma egy zöld pulcsit, világosbarna pólóval, fekete nadrággal viselt, egy egyszerű edzőcipővel. Haja lágy hullámokban keretezi szív alakú arcát. A folyosókon lézeng, mint egy szellem...de ettől függetlenül nagyon happy ma és mint, mindig, most is tele van energiával. Egy zöldalmát rágcsál, miközben próbál nem nekimenni az áradó, hömpölygő emberáradatnak.*~Mi van ma? Valami nagy esemény, hogy ekkora tömeg van itt?~*Hozzátapad a falhoz és mikor meglát egy rést a masszában (kicsit sincs kiéhezve egy finom, hatalmas, édes, csokis valamire, ááá)elslisszol az egyik ajtóhoz és megpillant maga előtt egy csigalépcsőt.*~Aszta, itt ilyen is van? Kár, hogy nem mozog.~*Jegyzi meg magában csendesen és megindul felfelé, hiszen semmi kedve nincsen visszamenni oda...ki. Ahogy blattyog a lépcsőn, több ajtót és lejáratot is felfedez, de hajtja a kíváncsiság és még fentebb, magasabbra megy. Mire elfogy a lépcső, az almából is már csak egy szálnyi csutkának sem éppen nevezhető cérnaszálacska marad.*~Miért nem hoztam tartalékot?~*Sopánkodik magában. Szinte a semmiből, mint valami ijesztő, "vicces" bohóc felbukkan egy ajtó. Tömör, sima lapja van, de azért Cathnek most nem működtek a vámpírreflexei és beverte az orrát.*-Csodás.-*Morog, és szinte dühösen, mintha ezzel megbüntethetné az ajtót, kicsapja és kiront a lépcsőházból. Egy kardokkal és mindenféle szúró-vágó eszközökkel teli teremben találja magát, amitől egy pillanatra meghökken, majd elmosolyodik és pár íjon szeretetteljesen végigsimít. Ahogy keresztül ér a teremben egy újabb ajtót feltárva lenyűgöző látvány tárul a szeme elé.*-Na ez, ez aztán kilátás.-*Hüledezik és megbabonázva megindul a korlát felé. Ameddig a szem ellát mindenhol gyönyörű hegyvonulatok, mezők terülnek el. Ez sokkal jobb, mint a szobája ablakából, vagy az erkély rejtekéből látható táj. Még mindig a sokkoló környék hatása alatt veszi észre a korlátnak támaszkodó lányt. Belenéz a szemébe és, kicsit ugyan még mindig elmerengve, de megszólal.*-Szia! Micsoda hely!-*Ad ismét hangot lenyűgözöttségének, miközben az idegen lányhoz közelebb lép, és reméli nem zavar a jelenléte.*
Amanda Helgesen- .::Diák::.
*Igazság szerint ma úgy vagyok a dolgokkal, hogy egyszerűen nem tudom mit kéne tenni. Egy folytában az jár a fejemben, hogy „Ha nekem sikerült neked is fog…” igen Ragnarral a beszélgetés és Michaelé és nem felejtettem ám el azt a lányt, sem akit megsebeztem. Szóval muszáj mindenképpen át gondolnom ezeket és végig jutni, hogy mi is a következő lépés. Amire még mindig nem jöttem rá pedig biztosan itt van, az orrom előtt csak rá kell, jöjjek. Oh! Azt hiszem, tudom már mi lesz hétvégén! Ejtő ernyőzni akarok! Remélem lesz olyan, aki elkísér eme extrém feladat miatt, ha bár tény, ami tény nem riadok ám ettől vissza. Ha képes vagyok fákon ugrálni vagy más tetteket véghezvinni szóval igen. Először nem foglalkozok a vámpírral. Érzem azt, hogy vannak itt, de most túlságosan is el vagyok gondolkodva. Abigailt sem zavartam el őt sem fogom végül is az embernek így lehetnek barátai vagy mi. Ha bár részben nekem meg vannak, de azért kellenek az ismeretségek. Az új diákok a Cameosban kicsit eléggé hiperaktívak, de túl lehet élni őket csak most ilyenekre, nincs erőm. Mástól biztosan elviselem, de jelenleg? Rápillantok a lányra a szürke szemeimmel és halványan elmosolyodom.* - Igen valóban nagyon szép a kilátás a toronyból, de van még egy hely ahonnan szebb! Ha gondolod, egyszer szívesen elviszlek oda.*Mondom a lánynak és mosolygok rá őszintén. Gondterhelt vagyok, de ezt nem kell látnia. Nyújtom a kezem felé.* - Amanda Helgesen, Cameos háznak a tagja vagyok és kétlem a mai napig, hogy ide tartoznék.*Kuncogok fel és mutatkozok be. Szóval igen ez is megfordult a fejemben jó házba osztottak e be, de mindennek meg van a maga válasza, ami előbb vagy utóbb meg fog adódni csak türelemmel kell várni. Mikor jön el? Úgy érzem hamarosan. Addig foglalkozok jelenleg ezzel a lánnyal és végig nézek rajta.* - Nagyon jó kedvűnek tűnsz. Milyen napod volt?*Teszem fel a kérdést és jól esik azért, hogy másnak jó a kedve. Legyen is meg ez a szokás! Közben visszapillantok a táj felé.*
Catherina C. Williams- .::Diák::.
*Cath csak csodálja a tájat, egy darabig csak a csönd feszül kettőjük között, majd az idegen lány válaszol. Cath bólint és vet egy pillantást a lányra.*-Rendben, az jó lenne, de nekem egyenlőre ez is sokkolóan szép.-*Feleli, majd amikor a lány bemutatkozik, egy kicsit megpróbál elszakadni a látvány hatásától és a lemenő Nap okozta színkavalkádtól. Komolyan, mintha egy csodálatos festmény lenne. Cath is nyújtja a kezét és bemutatkozik.*-Catherina Williams, erethon.-*Mondja röviden. Majd kicsit visszafogottabban, válaszol a következő kérdésére.*-Nos igen, jó napom volt...Bár, nem tudom mi ez a nagy forgalom odalent, alig tudtam elkeveredni onnan. Úgyhogy, ide menekültem.*
Amanda Helgesen- .::Diák::.
*Igen a táj szép és nagy forgalom volt valóban lent, amit most nem bírtam volna elviselni. Maximum, ha társaságban vagyok azokkal, akikkel szeretek lenni. Bár most inkább a magán az egyetlen társaság az életemben, jelenleg akit eltudok viselni. Jó ez hülyeség, de most mondjam azt, hogy egyedül vagyok? A gondolataimmal igen… na, mindegy most ezt gyorsan elhessegetem, de még is valami olyan dolog jutott eszembe, hogy még is hogyan lesz ez tovább? Nem tudom előre a válaszokat, és ez az ami hajt engem. Este azt hiszem még beszélnem kéne valakivel hát nyilvánvalóan Rikkel, de most nem is akarok erre gondolni. Megérkezik a lány és rámosolygok, és a kezemet nyújtom és kezet rázunk. Elnevetem magam és tökéletesen el tudom rejteni az álcámat.* - Örülök Cath.. hm.. Csak nem Williams Professzor lánya vagy?*Vonom fel a szemöldököm igen a Professzor Damon Williams bár nyilván valóan nincsen köze hozzá. Bár azért még is rákérdezek. Sóhajtok és bámulom a tájat.* - A jó idő most mindenkit kirángatott a szabadba. Szóval meg lehet érteni miért is vannak sokan. Legalább az eső nem esik végre és lehetne egy kicsit melegebb. Majd maximum a jövőhéten. Talán, bár ahogy jön a tavasz úgy jönnek a madarak is vissza jó hallani a csicsergésüket.*Ami valóban igaz és nem is tudom mikor csináltam talán akkor amikor még tudtam milyen „normálisnak” lenni idézőjelesen.* - Az jó.. hm.. és hiperaktív is vagy. Gondolom nem rég érkezhettél vagy már régebb óta itt vagy? Csak nem igazán láttalak még az iskolában. Vagy nem vettem szemügyre a diákokat rossz szokásom.*Nevetem el magam és valóban vannak ilyen szokásaim. Na mindegy aztán rápillantok a lányra és azért nézem őt is.* - A városban jártál már? Ott még forgalmasabb kint!*Jegyzem meg és igen tudom, mert normálisan is képes vagyok végig menni amikor nem jön rám a gyilkolászás.*
Catherina C. Williams- .::Diák::.
*Cath elmosolyodott...kicsit feszengősen érezte magát, mivel még nem igazán beszélgetett, csak pár emberrel az iskolában, de örül, hogy a lány nem zavarta el azonnal. Tényleg teljesen véletlenül lyukadt ki itt, és reméljük, vissza is fog találni oda, ahonnan ide jött. Mert bár semmi kedve ismét visszabújni abba a (lassan már mondhatjuk így) ijesztő hálószobába, ahol egy cseppnyi nyugalmat sem kap...még este se. Ezért, már szinte rendszeres látogatója lett a kastély különböző pontjainak, amik rengeteg meglepetést tartogattak a lánynak. Mindenesetre Amandának most örül, aki láthatóan nem akarja kicsavarni belőle az utolsó cseppet is és egész normálisnak tűnik, persze Cath-hez képest, aki...viszont most valamitől nagyon fel van dobva. A sikeres bemutatkozás után már jön is Amanda legjujjabb kérdése.*-Nem, nem...nem hiszem. Nem is ismerem azt a prof-ot.-*Vigyorodik el.*-Igen...szép idő van. Gondoltam is rá, hogy el kellene mennem valamerre egy jót sétálni, vagy valahova ki rándulni egy kicsit.-*Hadarja a kelleténél gyorsabban.*-Hiperaktív? Én? Ugyan, kérlek...csak egy kicsit. És igen...pár hónapja jöttem, de már úgy ellátogatnék oda, azok közé a hegyek közé. Kiskoromban sokat kirándultam a bátyámmal.-*Mondja és a mondat végére egészen lelassul a hangja és elhalkul. De nem...nincsenek emlékek. Megrázza a fejét, amitől kunkori fürtjei, mint egy finom szőlőfürt, úgy ugrálnak.*-Te? Biztos régebb óta vagy itt, mint én. Én még olyan éretlennek érzem magam másokhoz képest.-*Mondja és figyelmesen szemléli a lányt. Kicsit se ismerős neki, még a folyosóról se. Semmi. Csak üresség, ismeretlenség.*-Nem, én se láttalak. De ez nem csoda. Mostanában inkább szeretem felfedezni a sulit...barangolok.-*Mondja és komolyan is gondolja, mivel ha nem az ebédlőben van, vagy órán, akkor titkos csapóajtókat és csigalépcsők után kutat, amik igen izgalmasnak és filmbe illőnek tűnik, de van, amikor nagyon unalmas, hogy Cath azzal dobja föl a hangulatát, hogy végigtáncol a folyosókon...persze csak ha senki nincs a közelében. Mióta ugyanis eljött a bátyjától, csak magnak táncolt.*-Nem, a suli területén kívül még sehol sem voltam, de kíváncsi vagyok rá, csak egyedül, nem tudom, nincs kedvem nekivágni semminek.-*Feleli őszintén és tekintete ismét végigsöpör a tájon, amelyet már nagyon szeretne felfedezni, csak egyenlőre, még nem volt rá alkalma.*
Amanda Helgesen- .::Diák::.
*Nem kell feszengni végül is nem idegen helyen van. Csak olyan szinten, hogy neki új ez az egész. Szóval van még mit felfedeznie, ami az illeti nekem is. Szóval nem gond. Szívesen felfedezem bárkivel ezt a kastélyt, ha szabályos a társaság persze. Nem egyáltalán nem zavar Cath inkább jó, hogy itt van, és tudjátok, el kell mondanom azt, hogyha kapcsolatot szeretnék másokkal tartani, akkor viselkedjünk szabályosan. Ezt meg is kapja ő is.* - A sziget nagyon szép hely. Igaz, tele van egy két szörnyeteggel vagy furcsa lénnyel, de azt általában a rontásűzőink elintézik. Úgyhogy no para! Bár ahogy elnézem, te nem félhetsz ilyenektől.*A vámpírisága miatt hozom fel és igen érzem ám! Aztán érdeklődök felőle és elvigyorodom.* - Egy hiperaktív személyiség birkózást és rajzot tanít és egyszerűen néha kiakasztó. Viszont biztosan bírnád a profot szerintem.*Mondom neki nevetve tény, hogy nekem egyik kedvenc tanárom a birkózás miatt, de hát..* - Igen valóban az vagy látszik rajtad, ami nagyon jó főleg az idő miatt is…*A bátyj szónál elmosolyodok, de nem felelek neki. Hiányzik, és folyamatosan eszembe jut és annyira hiányzik. Eszembe van az, hogy ahogy hívott akkor amikor apával hazajöttek a vadászatból, mert apánk is a munkája mellett vadász volt, de a törvényt is védte. Sóhajtok és bámulok a hegyek felé.* - Egyszer elmehetünk mondjuk a hétvégén? Úgysincsen semmilyen dolgom. Múltkor voltam fent igaz átfutóban.*Azt már nem teszem hozzá, hogy egy arkangyal üldözött, mert nem tartozik rá.. viszont az már mindegy is.* - Én még karácsony előtt érkeztem ide nem egyedül persze.*Mosolygok* - Nem minden helyet ismerek, de a nagy részét sikerült felfedezni. Azért nehogy azt hidd, hogy én nem tévedek el, de végül is emberek vagyunk.*Nevetek el és igen azért mindig van egy titkos folyosó ahova sikerül bejutnom meg ilyenek, de nem nagyon fontos. Minden helyet fel lehet fedezni és előbb vagy utóbb az egész kastély és környéke meg lesz.* - értem. Fedezd is fel. Meglepődsz, találsz olyan dolgokat, amik esetleg máshol nincsenek. Egyik festmény is lehet átjáró például, bár a szigetet nagyjából sikerült fel fedezni.*Mondom a szigetet a suliban nekem is vannak érdekes dolgok, de azért ne rohanjunk előre. Végül is tényleg nem fedeztem fel én sem mindent és várom azt, hogy tudjam, minek hol van a helye. Hmm.. Mintha lenne az a térkép, mintha hallottam volna róla, de nem hiszem.. itt biztosan nincsen. Szóval igen hallgatom Cathet és elnevetem magam.* - Neked mondjuk sokkal könnyebb dolgod van, de mondom nem veszélyes annyira kint ez a hely, de valahol tényleg oda kell figyelni. Főleg ugye, hogy a Lord eltűnt.*A házvezetőjük igen hallottam róla még Riktől, de hát ez is szörnyű azóta azért jobb figyelni.*
//Fagy//
//Fagy//
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
~ Végre megint itt vagyok. ~ * gondolom miközben a csillagokat bámulom. Aztán egy nagyot sóhajtok és elmosolyodom.* ~ Azért jó, hogy itt van Cormann. Jó tudni, hogy itt van és, hogy van nekem.~ * Majd még egy sóhajtás kíséretében, tovább nézegetem a csillagokat. Igyekszem megtalálni azokat a csillagképeket amiket Sayon mutatott. Eléggé aggódom miatta is ahogy egyre inkább közeledik az időpontja a dolognak egyre több aggódás fog el. Viszont már apuval is szeretnék végre beszélni. Sok minden mondanivalóm van neki. Többek között a gyűrűt is meg kéne mutatnom neki.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*A szobámban állok, szemben az ablakkal. A kezemben levő whiskys üveg alján úszkáló jégkockák tompán törik meg az ablakon besütő Hold fényét. Semmi sem takarja el az égen a csillagokat, így hát az egész birtok ezüstös fényben úszik. Gyönyörű. Egy húzásra kiiszom a maradék italt a pohárból, majd hátat fordítva a kilátásnak, a poharat a jégkockákkal az asztalomra teszem a whiskys üveg mellé. Nem iszom gyakran, és akkor sem sokat. Most azonban... Hát, Lucifer látogatása óta ismét nem érzem magam a legjobb passzban. Senki sem érezné magát abban, ha kiderül, hogy élete legnagyobb tette teljesen felesleges volt. Mindegy. Már nincs mit tenni - bár hiába mondogatom ezt magamnak hetek óta. Legalább Rebecca biztonságban van, és ez a legfontosabb. Nagyon régen nem éreztem ilyen fokú félelmet, mint amikor belépve a Sátánt láttam a kanapémon. Azonban most nem szeretnék erre gondolni, gondolok rá eleget éjszaka, és tulajdonképpen állandóan, amint egyedül maradok. Egy halk sóhaj kíséretében elszakítom tekintetem a félig teli üvegről, majd az ajtó felé indulok, ami halkan kinyílik előttem, s én kisétálok rajta. Még hallom a tompa puffanást, ahogy becsukódik, de gondolataim ismét máshol járnak. Mégpedig Rebecca felé, pontosabban a probléma felé, hogy ismét teljesen kiszolgáltatott lettem. Ennek még egyszer sem lett jó vége. Ismét el fog az az érzés, hogy rosszul döntöttem. Hogy ismét egy ártatlan életével játszadozom... Azonban eközben az Őrtorony ajtajához értem. Nem is tudtam, hogy ide tartok, csak ki akartam szabadulni a szobámból. De ha már itt vagyok, kilépek a kellemes, tavasz-illatú levegőbe, s meg is látom Lorast a korlátnál.* - Ugye, milyen gyönyörű? *Lépek mellé, s végigfuttatom tekintetem a birtokon.*
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
* Amikor hirtelen megszólalnak mellettem oldalra fordulok. Tudom már kié ez a hang nagyon jól ismerem így hát kicsattanó örömmel fordulok felé majd a nyakába ugrok adok neki két puszit, majd egy szia apu kíséretében elengedem végig nézek rajta, hogy mennyit változott amíg elvoltam, majd újra megszólalok.* - Igen nagyon szép. Nagyon sok mesélni valóm van. Képzeld sikerült megtalálnom a bátyámat. * Mondom neki teljes mosollyal.* - El is hoztam magammal. Most itt tartózkodik a városban. Majd valamelyik nap szívesen bemutatnám neked. Nagyon jól sikerültek a dolgok és nagyon köszönöm neked. * Aztán megint megölelem. Aztán felnézek rá majd megkérdezem tőle.* - Neked, hogy teltek a napjaid? Igaz az amit Elena mondott? * majd egy rövid szünet után folytatom.* - Igen jártam otthon is. * nevetek fel és kíváncsi bociszemekkel nézek rá.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Na igen, rég láttam már Lorast, hiszen nagyon sokáig távol volt, de mivel pontosan tudtam, hogy mikor merre jár, és arról is értesültem, amikor visszatért, nem aggódtam. Lehet, hogy kissé paranoiás vagyok, de nem hagyhattam csak úgy elmenni, muszáj volt figyelnem rá. Nem épp a legbiztonságosabb vidékre ment, na meg... Semmilyen vidék nem biztonságos, ha közöd volt valaha Jesmon Helarhoz. Az ölelésen és a megnevezésen kissé meglepődök, de azért visszaölelek. Még mindig nem szoktam hozzá az ilyesmihez, pedig éppen ideje lenne már. Hiába, a pár ezer évnyi magány megtette a hatását. Szóval, csak mosolygok és a korlátnak támaszkodva hallgatom a szóáradatot.* - Nocsak... Nagyon örülök. Én is szívesen megismerném őt. *Az ismételt ölelés már tényleg kissé zavarba hoz, nem szoktam hozzá, hogy ilyen sűrűn fizikai kontaktusba kerüljek bárkivel is. Természetesen Rebecca kivétel, de az teljesen más helyzet. Bár, most így belegondolva... Lehet, hogy ő is többet várna el, csak nem teszi szóvá? Lehet, hogy egyszer rá kéne kérdeznem. Mielőtt emgint elszúrnék valamit.* - Tehát minden jól ment, igaz? Remélem, nem kerültél bajba. *Kérdem még mindig halványan mosolyogva. Aztán a kérdésre halkan felnevetek.* - Tehát nem tudja tartani a száját... Igen, igaz. *Bólintok, elvégre minek is tagadnám? Nem szándékoztam titokban tartani, csupán Rebecca érdekében nem híresztelem.*
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
* Amikor apu is beleegyezik abba, hogy megismerje a bátyámat egy újabb mosolyt eresztek el.* - Igen, minden jól ment. Bár majdnem galibába keveredtem, de szerencsére elkerültem. Hála Cormann-nek a bátyámnak. * Mondom neki.* Igen, de ne aggódj csak nekem mondta el... és örülök nektek. * mondom mosolyogva.* - De van még más elmondani valóm is. * Aztán megigazítom a jobb kezemmel a hajam, úgy, hogy jól látszódjon a gyűrűsujjamon elhelyezkedő gyűrű. Egy nagy sóhajt engedek ki aztán elkezdem mondani a magyarázatot is hozzá. * - Megkérték a kezem... Egy diák... Erethonos... Sayonnak hívják, talán ismered. * Mondom el neki kicsit részekre bontva és igyekszem figyelni közben arra, hogy apu, hogy reagál a dolgokra. Reménykedve, hogy nem fog rosszalló arckifejezést mutatni.* - Bár amióta most hazaértem és elmondta mire készül a nyáron, azóta aggódom érte nem akarom, hogy baja essen. De megértem, hogy mért megy a veszélyhez. Ha az én családom tagja esne bajba én is mennék még akkor is ha tudom, hogy veszélyes a dolog.* Mondom a dolgokat apunak és fejezem ki aggódásom egyben.* - Nem tudnál segíteni valahogy neki? * teszem fel a nagy kérdést.*
// FAGY //
// FAGY //
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Amikor Loras megemlíti, hogy egy kis bajba is sikerült belekeverednie, csak halvány mosollyal csóválom a fejem. Nem lep meg igazán a dolog, de mindemellett persze örülök, hogy nem lett belőle komolyabb gond, akármi is volt az. Na nem mintha Lorasról azt kéne feltételeznem, hogy lépten nyomon a bajt keresi... Inkább úgy fogalmaznék, hogy a baj keresi őt. Aztán ugyebár Rebeccára terelődik a szó, és mint mindig, ha eszembe jut, valami furcsa melegség áraszt el. Nem tiltakozom ellene, hiszen jó dolog, és a múltkori beszélgetésünk ráébresztett arra is, hogy már késő azon gondolkoznom, hogy ez a kapcsolat mennyi veszéllyel járhat rá, vagy rám nézve. Szóval, talán az lesz a legjobb ha simán elfogadom a tényeket. Ha beletörődök. Nem lesz nehéz.* - Nos... Erre azért nem fogadnék nagyobb összegekben, de köszönjük. *Mosolyodok el ismét, természetesen arra gondolva, hogy Elena minden valószínűség szerint már mássla is közölte a jó hírt. Ekkor azonban meglátom Loras kezén a jegygyűrűt és kiszélesedik a mosolyom. Azonban a magyarázatot hallva a mosoly eltűnik és kissé összeráncolom a szemöldököm. Szóval egy diák. Valószínűleg én vagyok régimódi, de mennyire illendő ez? Azonban nem szólalok meg, hiszen ki vagyok én, hogy bárki érzéseinek az útjába álljak? Ha szerelmesek, akkor teljesen mindegy, hogy ki melyik oldalán áll a tanári asztalnak. Így hát újra elmosolyodom.* - Ez remek... Gratulálok. *A mosolyom pedig valóban őszinte, bár annak nem teljesen tudok örülni, hogy pont egy diák, de... Mint mondtam, nincs mit tenni. Aki pedig ellenezni fogja, azzal majd szépen elbeszélgetek egy keveset. Aztán Loras magyarázni kezd egy bajbaesett családtagról, mire ismét elkomolyodik az arckifejezésem.* - Miről van szó pontosan?
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
* Igen ez apu. Amikor hallom a nem fogadnékos szöveget és örülök neki hogy nem vette rossz néven az eljegyzésemet.* - Köszönjük. Hát tudod a páromnak van egy húga akit elrabolt egy Dontos nevezetű démon. Mert anno a párom apja elhozta onnan azt a nőt akit elrabolt és akkor az apja legyőzte őt, de meghagyta az életét a démon meg bosszút esküdött ellene és addig amíg a család az apja temetésén volt neki kellet vigyázni a húgára, de túlerőben jöttek és elvitték. Az édesanyja pedig nem engedte, hogy utánuk menjen a nagybátyjával hanem azt mondta köteles apja utolsó kérését azt hogy ide jöjjön tanulni teljesítenie és most szeretne a nyáron elmenni és megmenteni a húgát, de nem enged magával mert félt és arra gondoltam esetleg te tudnál neki segíteni. Csak mert nagyon féltem őt. Mert amikor az apjával mentek a mostanra anyjáért a csapatból csak ketten élték túl és ezért aggódom érte. Tudsz tenni valamit? * kérdem meg teljes aggódással a hangomban és egy könnycsepp gördül le a szememen.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Nyilván nem fogok egy ilyen apróságba belekötni, mint hogy Loras szerelme egy diák... Na persze, nem ujjongok az örömtől, de mivel Loras sem túl idős, igazából semmi akadályát nem látom. Figyelmesen hallgatom a magyarázatot a kérdésemre, majd ha vége, bólintok, s egy pillanatra elgondolkozva fordulok a birtok felé, kezemet a korláton nyugtatva. Érdekes kérdés. Természetesen szándékomban áll segíteni, éppen csak azon gondolkozok, hogy hogyan tudnám ezt különösebb feltűnés nélkül. Ismerem azt a démont, elég erős - természetesen ez nem okozna gondot számomra, hiszen nem ősdémon. A problémát az jelenti, hogy ha megtudná, hogy belekötök a terveibe, gondolkozás nélkül Luciferhez rohanna, és ki tudja, hogy neki mennyire tetszene, hogy a démonait piszkálom? Valószínűleg semennyire. Éppen ez itt a baj. Talán azt gondolná, hogy rendben Jesmon, ha te is beledugod az orrod az én ügyeimbe, akkor én is a tiédbe, és... tud Rebeccáról. Az egyetlen jó módszer az lenne, ha úgy intézném a dolgot, hogy ne tudja meg, hogy én voltam. Ezt pedig csak akkor érhetem el, ha hátulról segítek. Igen, ez menni fog. Ha pedig komolyabb lesz a baj, közbeavatkozok. Talán sikerül majd megúsznom.* - Rendben van. *Fordulok ismét a nő felé, megtörve az idő közben beállt csendet.* - Segítek, de nem lehetek ott, mert ismerem azt a démont. Csak akkor avatkozok közbe, ha nem lesz más lehetőség, de mindent megteszek, hogy senkinek se essen baja, rendben? *Mosolyodok el ismét, majd az órámra pillantok.* - Sajnálom, Loras, de mostmár mennem kell. Erről még mindenképpen beszélünk, és ha lehetséges, a pároddal is szeretnék néhány szót váltani. *Indulok el a bejárat felé.* - Jó éjszakát! *Intek vissza egy halvány mosollyal, majd behúzom magam mögött a torony ajtaját. Ezt a tervet nem árt majd még egy kicsit pontosabban kidolgozni, de nyárig még van idő... Addig is vannak halaszthatatlanabb dolgaim is. Mint például a tanév végi vizsgák összeállítása...*
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
- Köszi apu. Tudtam, vagyis hát reméltem, hogy számíthatok rád. * Aztán amikor az órájára néz én felnézek az égre és már sejtem mit fog mondani így nem is ér váratlanul a dolog, hogy mennie kell.* - Persze apu, menj csak neked mostanság eléggé sok dolgod van amúgy is és igen tudom. Majd összehozok egy találkát. Rendben? * és egy kislányos mosolyt villantok még apura.* - Jóéjt neked is! * aztán én még visszafordulok kicsit nézelődni, de pár perccel miután apu elment én is úgy döntök, hogy elindulok aludni.*
Brin Mothsamery
*Brin az őrtoronyban ácsorog, kezében cigaretta, s a korláton könyököl. Szokásos, érzelemmentes arckifejezésével szemléli a birtokot, mondhatni, új otthonát. Hát, úgy van vele, hogy teljesen mindegy, otthon tanul-e vagy itt, sőt, itt eddigi megállapításai szerint jobbak a tanárok. A mugli tantárgyak némelyike talán hiányozni fog neki, de majd befejezi egyedül a tananyagot, már megrendelte a tankönyveket biológiából, kémiából és fizikából is. Ezt leszámítva pedig tetszik neki a hely, ami elég érdekes, mivel ritkán jelent ki olyasmit, hogy valami elnyerte a tetszését. Bár nem sok tanórán vett részt, hiszen év végén érkezett, de a tanárokkal nincs semmi problémája, a szombati órák is elfogadhatóak, és a tananyag is megfelelő. A hely pedig... Hát, a könyvtár eddig elnyerte a tetszését, a hálók sem rosszak és a környék is elég szép, bár jelenleg bőven túl meleg van az ő igényeihez. Ennek ellenére is egy hosszú, sötét nadrágot visel sportcipővel, meg egy fekete ujjatlannal. Szőke haja az arcába lóg, ahogy előrehajolva hordozza oda-vissza tekintetét a tájon. Néha a szájához emeli a cigarettát majd lepöcköli a mélybe a hamut, de más mozdulatot nem igen tesz. Szóval, csak úgy létezik. Még nem igen kommunikált senkivel, de ez igencsak megszokott nála. Az lenne az érdekes, ha már barátai lennének. Na igen. Azok nem valószínű, hogy lesznek. Egy dologért van itt, és az a tanulás. Talán valami harcmodort sem lenne rossz elsajátítania. Mondjuk... íjászat, vagy dobótőr. Közelharcban sosem volt jó, azt maximum azért fogja tanulni, mert muszáj.*
Vendég- Vendég
* Hát eddig egy eléggé kényelmes és laza napja volt D'aleikonak és nagyon semmi dolga nem volt, hacsak a démon háztársait szívatni egy kicsit. Most épp az őrtoronyba tart felfelé és szokásosan a meleg ellenére is öltönyben van de, hogy annyira ne legyen elviselhetetlen ezért fehér mindegyik ruhadarabja a köpenyét is beleértve. Mikor felér a torony tetejére egy eléggé ismerős alakot pillant meg amint a korlátot támasztva dohányzik. A lány láttán aki egyben a testvére is elmosolyodik majd odasétál a korláthoz és tesója mellé támaszkodik, majd megszólal.* - Szia tesó! Rég beszéltünk, hogy vagy? Eddig hogy érzed itt magad? * kérdez meg pár alap dolgot, ismeri annyira az ikertesóját, hogy nem épp az a beszédes alak. Ennek ellenére mégis vannak dolgok amiket nem ért meg benne, hogy miért képes néha olyan nyugodt maradni, vagy épp, hogy hogyan tudott megbízni anno abban a srácban. De mégis érte aggódik a leginkább akármennyire is érthetetlen néha a viselkedése. Ahogy aztán ezeket végig gondolta szétnéz a tájon, hogy ma mi hogyan néz ki változott e valami és, hogy van e egy kis "halál szag" a levegőben. Miközben vár húga válaszaira és, hogy ő vajon miket fog kérdezni vagy éppen mondani.*
Brin Mothsamery
*Ahogy bátyja mellé lép, oldalra sem pillant. Minek? Úgyis tudja, hogy ő az. Már a lépteiről felismerte. Azért, ahogy kérdez tőle, egy fél másodpercre rápillant, de aztán ismét a birtokot kezdi fürkészni.* - Megvagyok. Igen, régen. *Válaszol, röviden és tömören. Amúgy halkan, és viszonylag lassan beszél, mint mindig, ráadásul a hangja sem olyan, mint aki épp a bátyjával társalog. Pedig szereti a fiút, és ezt ő is tudja... Csak most eléggé ki van rá akadva.* - Egész jó a hely. Bár jobban örültem volna, ha otthon maradhatunk. Vagy legalább, ha önszántamból jöhettem volna. *Vet rá egy szúrósabb pillantást, de ismét csak futólag. Hát igen, tényleg elég nehéz megérteni a lányt, de a nyugalma az mondhatni öröklött dolog, már kiskorában is alig-alig sírt. Mindig is ilyen volt, és ilyen is marad, nagyon nehéz elérni nála, hogy kiabáljon, vagy elveszítse az önuralmát. Azt meg még ő sem érti, hogy hogyan tudott megbízni abban a fiúban - de ez már a múlt. Még egyszer nem fogja elkövetni ezt a hibát. Ez már biztos.* - Remélem, te legalább jól érzed magad. *Jelenti ki igencsak fagyos hangon. Hát igen. Egyértelműen mérges rá. Hogy miért? Na, ezt talán még maga sem tudja egészen megmagyarázni.*
Vendég- Vendég
- Tudom. * mondja egy sóhajtás kíséretében, de hát nem tehet róla, soha nem szerette igazán a démonokat és azokat se akik melléjük álltak, hallja nővére hangjából, hogy még mindig nem bocsájtott meg neki azért, hogy megölte azt a srácot és fogalma sincs miért de megkérdezi.* - Még mindig haragszol rám? * és a hangjában szomorúság cseng és talán egy kevés együttérzés is, mert nem igazán érti miért haragszik rá a testvére, hiszen, most halott lenne, ha nem öli meg a démont, a srác meg ha meghal a démon és megtudja úgyis újat idézett volna. Legalábbis D'aleiko elgondolása szerint, a másik meg, hogy nagyon haragudott rá azért, hogy bántani akarta a testvérét és csakis ezért ölte meg. Azóta talán egy kicsit hidegebb lett a kapcsolatuk a szokásosnál is a testvérével, amit szeretne helyre hozni, csak még mindig nem tudja, hogy tudná.* - Mivel tudnálak egy kicsit kiengesztelni? *kérdi még meg, de aztán választ is ad a kérdésre amit kapott.* -én eddig jól érzem magam itt és nincs semmi bajom a hellyel. Kijárok lovagolni és felfedezni a környéket, és próbálom visszafogni magam a démonokkal kapcsolatban. Eddig még nem estem neki egynek se, sőt egynek még a nyár folyamán segítek is, csak mert ígért pár ölhető démont maga helyett. * meséli és amikor a pár ölhető démont mondja egy keskeny mosoly látszik az arcán. Azért a hosszú önmegtartóztatásnak köszönhetően néha kijön rajta az ördögi énje, amelyik minden démont alapból utál, bár most van két olyan démon akire nem képes utálattal gondolni. Az egyik Sayon, aki a sok démont ígérte neki, a másik pedig egy démon lány Melantha. Egyszerűen nem képes a csajjal, gonoszkodni, vagy gonoszan viselkedni vele.*
Brin Mothsamery
*Érzi, hogy bátyja szeretné helyrehozni, amit tett, és hát, tudja is, hogy bántja a dolog. Talán majd egyszer belátja, hogy ennek így kellett történnie, és megbocsát neki. Talán. Az azonban valószínűleg nem ma lesz, bár elképzelhető, hogy beszélgetni még hajlandó lesz. Tényleg szereti a testvérét, és ő az egyetlen akiben valóban megbízik, de... Fájt, amit tett. Fájt, hogy átverték, és talán az is, hogy nem tudta tőle megkérdezni, miért tette ezt vele. Hiszen azt hitte, szerette. Tévedett. Soha többet nem esik ugyanebbe a hibába. A kérdésre halkan és röviden sóhajt, majd immár teljesen oldalra fordul, D'aleiko felé.* - Igen, haragszom. Tudom, hogy jót akartál, de... Ez nem a te dolgod volt. Nekem kellett volna elintézni. *Mondja, szokásos halk és nyugodt hangján, de már kissé kevésbé fagyosan.* - Hagyjuk, D'aleiko. Ezt nem lehet így megoldani. *Válaszol a kérdésre kissé szomorúbb hangvétellel, majd ismét visszafordul eredeti testhelyzetébe, aztán eldobja a cigarettacsikket. Aztán, a következő szavakra hidegen felnevet.* - Oh, remek. Akkor végre kiélheted értelmetlen démongyűlöletedet. Gondolom, nagyon boldog vagy. *Csóválja a fejét. Hát igen, nem igazán gyilkolás-párti, és a démonokat, bár lenézi, de nem gyűlöli.* - Mondd csak, mikor szeretnél végre felnőni? *Sóhajt egyet, majd megfordul, és háttal a korlátnak támaszkodva, az ellenkező irányba kezd el szemlélődni. Hát igen. Nem mondhatni, hogy kedveli testvérének ezt a tulajdonságát, amint az hallható a szavaiból is.*
Vendég- Vendég
* Nem mondd semmit nővére mondatára, bár érzi, hogy annak igaza van, tudja, hogy akkor életében először nem aszerint cselekedett amit tanítottak nekik, hanem az érzései után ment és ez nem volt helyén való, de bármit megtenne, hogy helyrehozza a dolgokat. Amikor pedig meghallja, hogy mikor akjar felnőni végre csak egy nagyot sóhajt és egy hosszabb talán nyomasztó csend után megszólal.* - Hidd el változtam azóta, betartom az ígéretem amit ígértem, hogy itt nem bántok senkit bármi is történjen, hanem megpróbálkozom, a normál úttal, de nem olyan egyszerű. Te erős vagy, mind lelkiekben mind testiekben és csodálom benned ezt az erősséget. De nekem ez a gyenge pontom. Ez az amit nagyon nehezen tudok megváltoztatni, bár amióta itt vagyok, kicsit javult a modorom a démonokkal kapcsolatban. Egyszer majd talán sikerül nekem is olyannak lennem velük mint neked, de addig idő kell és arra kérlek addig légy türelemmel velem szemben. *néz kérőn húgára, majd egy újabb sóhajtás után folytatja.* - Most nem azért fogok ölni, mert gyűlölöm a démonokat, hanem mert segíteni akarok, hogy azok akik démonlányok elrablásával foglalkoznak, hogy aztán váltságdíjat kérjenek értük többé ne tudják ezt tenni. A jó cél érdekében cselekszem. Azt hiszem. * teszi még hozzá a végére, mert egyáltalán nem biztos a dolgában, hogy az, hogy valaki megsegítése miatt öl az jó cselekedetnek számít e.*
Brin Mothsamery
*Nem igazán zavarja a nyomasztó csend,ő továbbra is teljesen nyugodtan nézegeti a tájat. Aztán, amikor az megszólal, végül ismét ránéz. Nem szól közbe, csak némán hallgatja. Hát, lehet, hogy van benne valami. Talán tényleg elnézőbbnek kéne lennie. Hiszen, ezek szerint próbálkozik. És... ha tényleg, valóban akarja, meg tud majd változni. Ő, Brin, mindig is ilyen volt, ilyennek született, így nőtt fel. Ekkora türelemmel, lelki erővel és megfontoltsággal. De nem mindenki születik így. Van, akinek tanulnia kell. Sóhajt egyet, és kissé megrázza a fejét.* - Bárcsak ennyivel jóvá tehetnéd. De ezt már nem lehet visszafordítani. Megtörtént. *Pillant bátyjára, immár kissé lágyabb tekintettel.* - Elhiszem, hogy meg szeretnél változni. És talán sikerülni is fog. Addig pedig... Csak próbálkozz. De valamivel erősebben. Mert tudod, a szavak sehol sincsenek a tettekhez képest. *Mondja végig, majd a következő szavakra egyelőre nem reagál semmit, ismét a birtok felé fordul, kezét a korláton nyugtatva. Kis idő múlva azonban ő töri meg a csendet.* - Ezt viszont már neked kell eldönteni. De bízok benne, hogy végül a helyes utat fogod választani. *Pillant még egyszer a fiúra, majd minden további nélkül megfordul, és az ajtó felé veszi az irányt. Az biztos, hogy ez a beszélgetés elindított benne valamit, de hogy mikor lesz megint ugyan olyan a kapcsolatuk, az már más kérdés. Valószínűleg meg fog neki bocsátani, előbb vagy utóbb, és még az is lehet, hogy ismét olyan közel lesznek egymáshoz, mint régen, mikor kicsik voltak... De az még bele fog telni egy időbe. Brin már csak ilyen. Nem könnyű felhúzni, de ha egyszer sikerült, onnantól kezdve lesz dolgod, mire kiengeszteled. Most valószínűleg a könyvtár felé indul, kivesz valami regényt és azt fogja olvasgatni, valahol, egy szép, csendes kis sarokban.*
