by *Oda sétál Fredrikhez és csak érdeklődik iránta. Megvette a repülőjegyeket utána már inkább el volt azzal foglalva, hogy megpróbál felkészülni a gördeszka versenyre amit egy hét múlva fognak megrendezni. Minden évben lelkesen készül, de eddig soha nem volt első helyezet.. vagy a 4. vagy az ötödik helyen végez az 50-ből. Idén elhatározta jobb lesz és nem fog szerencsétlenkedni és meg fogja tudni csinálni azt a trükköt amit tanítottak neki. Lucienről mit gondol, Hirtelen eltünése értetlen. Na mindegy nem is foglalkozik vele. Aztán kérdezz mire felvonja a szemöldökét.* - Bocsánat, hogy megmertem kérdezni… Akkor legközelebb inkább meg sem szólalok.*Vágja Frednek ugyanolyan hangnemben. Nem érti a helyzetet pedig most tök közvetlen volt. Tudja, hogy volt egy pár húzása, de ezért meg akarja a srácot jutalmazni. Hogy elviselte.. talán ha egyedül lenne nem tudja azt,hogy csinálta volna az egészet végig. Bezzeg az unokatestvérei.. megint puffogni kezd. Félig száradt meg, de nem fázik.. Márkra nemlegesen bólint Erikre viszont nem mondd semmit. Eriket most szándékosan hergeli.. néhol élvezi is. Nem volt szép? Lelki ismeret furdalása van szóval csak nem mondja ki.* - Két unokatestvérm dobott bele a szökő kútba. Ott hagytam a főtéren őket garázdálkodni.*Fejezi be a mondatot és egy hajtincset hátra rak a füle mögé. Nagy sóhajjal gondolkozik mit mondjon a srácnak.. de egyszerűen tényleg elmegy ha nem lesz valami téma.* - Eriket egyébként nem kell félteni szerintem a szája nagy. Egyébként.. nem akarsz beszélni róla. Megértem.. viszont azt hiszem vagy is remélem megkapták az Erethonban a boritékomat.*Kezd bele és már nem tudja vissza tartani magát. Hiába elmélkedik és filozófál a fiú.. Vic most valahogy megint túl pörgött. Főleg,hogy este is alva járt majdnem lepottyant az ablakpárkányról.*-Rád férne a pihenés. Ha visszamegyünk megkapsz egy boritékot.Azt, hogy hova lesz az út egyértelművé fogja tenni ha kinyítod. Nem egyedül fogsz menni.*Kaccsint és reméli leesik a srácnak és ki tudja egy kicsit zökkenteni a dolgokból. Nem szereti amikor rideg.. pedig kedveli a srácot és felnéz rá.* - Mi újság van egyébként?*Érdeklődik felőle és azt, hogy nem mondja el mi a baja nem zavarja. Figyelmen kívül hagyja, de a következő reakciókat nagyon megfogja figyelni. Nem szeretne bunkó sem lenni.*
+29
Amélie Deneuve
Julian Steiner
Matthew Chancellor
Lisa Deadwood
Rosetta M. McCarthy
Morten Toov
Catherina C. Williams
Atanas A. WIlliams
Eliana De Lucia
Patric J. Morgan
Elizabeth Cobb
Kiera Bellamy
Lord Sayon Merlioth
Lorette Cyrill Branimir
Horváth Réka
Christopher Acerlot
Nicole Brise
Michael
Arleena Queen
Victoria Jones
Dorotea Rodríguez
Lasse Fält
Andrew Mason
Nathaniel Jenkins
Amanda Helgesen
Lora Verhoeven
Park Min Lee
Fredrik Laine
Lily Hollow
33 posters
Városliget
Fredrik Laine- .::Őrző: Cameos::.
*Nem tehet róla, de amikor kizökkentik, akkor morcosaabb az átlagnál. Ráadásul joggal hiheti azt, hogy Victoria megint a személyes problémáival cseszteti, és már kezd belefáradni abba, hogy ő legyen tekintettel másokra, ő ugoron mindenre, de mások még egy napra se tudják békén hagyni az apró-cseprő gondjaikkal, most pedig jogosan gondolja úgy, hogy leszar mindenkit, mert most az ő problémája sokkal fontosabb.* - Bocs, de ez tényleg nem tartozik rád. Tudod jól, hogy utálom, mikor azzal nyaggatsz, hogy teregessem ki a magánéletemet *horkant fel, és tovább fixírozza szegény, szerencsétlen galambokat. Egyébként nem különösebben hatja meg most az, hogy Victoria félig vizes. Az ő baja. Kellett bénáznia. Igen, Fredrik nincs valami toleráns hangulatában. Aztán Márkra megvetően felhorkant.* - Szóval az az idióta megtanulta, hogy hol a helye… Remek. *szusszantja, majd Erikre nem is reagál. Eriket bírja. Márkot kevésbé.* - Ja, hogy neked azok is vannak. Hát irigyellek *morogja, és majdnem elköpte magát, hogy lehetséges, hogy neki van egy nagybátyja, de végül befogta a száját, így nem árult semmit.* - Erikkel semmi bajom. Nem is érdekel, hogy mit csinál, ha nem valami baromságon töritek a fejeteket, akkor hajrá. De aztán nekem ne sírjon a szád. *felel halkan, és látszik rajta, hogy azt se tudja mit beszél, mert túlságosan is elmélyedt a gondolataiban.* - Korrigállak: nem is fogok beszélni róla. Egyébként nem tudom milyen borítékról beszélsz, de lassan már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy az nekem a legjobb, ha nem tudok semmiről.*motyogja halkan, és tényleg úgy van vele, hogy nem szeretne tudni róla.* - Nem, rám az fér, hogy ne cseszegessenek a nap huszonnégy órájában. Milyen útról beszélsz egyáltalán? *vonja fel a szemöldökét, és marhára örül neki, hogy már megint elfelejtettek vele közölni valamit.* - Semmi különös. Csak bal lábbal keltem fel, találkozóm lenne az öcsémmel, a többi pedig olyan dolog, amit nem akarok elmondani. Veled?
Victoria Jones- .::Diák::.
*Látja, hogy Fred nem valami közlékeny és rajta fog csattanni a morcossága.*~Békén kéne hagyni.. talán.. csak ártatlanul megkérdezte a srácot, de hát na.* - Egésznap így fogsz beszélni? Ha rajtam szeretnéd levezetni azt, hogy rossz lábbal keltél fel hát nem vagyok olyan hangulatban.*Kérdezz rá hiszen érzi, hogy távolódó a fiú és egyszerűen nem tud beszélgetni vele. Aztán amikor rákérdezz mi történt ugye Márkra csak a szemét forgatja.* - Nem keresett. Azt sem tudom mi van vele.*Feleli Frednek és aztán elgondolkozik vissza kéne vennie a hangnemből. Ő nem szeretne összeveszni a sráccal inkább békességet szeretne. Nem a viszályt szítja.* - Mi van?*Néz kérdően Fredre.* - Jó nem tudom mi bajod van, de nem tervezünk semmit. Erik normális srác.. bár alig ismerem csak azt tudom tud veszteni. Viszont próbáld meg visszafogni magad, kérlek..*Majdnem üvölt, de aztán lenyugszik. Jó ha filózik a dolgain, hogy csak az öccsével szeretne beszélni.. de igazán nem hiányzik, hogy megbántsák. Utána megint az jön, hogy nem tartozás mire elkezd fel s alá járkálni.* ~Bevernék neki. Nem tehetem megbüntet..~*Igen kicsit felhúzta magát, de próbál lenyugodni. Aztán eszébe jut a két unokatestvére biztos keresik.* - Majd szólok Lacenek és beviszi. - Megjötteeeeeeeeeem. No lám megszáradtál. Te ki vagy? *Fogja a fejét már csak ez hiányzott és Rusty baktat oda hozzá. Át karolja a vállát amire morcosan néz. – Vedd le rólam a mocskos kezed.*Szólal fel aztán az utolsó kérdésére csak szusszant egyet.* - Amint látod.. élek. Nem kérdeztem és elsőre is megértettem, hogy magánügy. Figyelj.. én azt hiszem most megyek.*Néz a bátyjára és a szemeik hasolítanak egy picit, de amúgy semmi.*- Jól van.. akkor megmutathatod azt is, hogy merre felé van a sulid.. *Szólal fel majd mielőtt a srác bemutatkozna Vic elköszön Fredriktől és egy hatalmasat rá üt a tarkójára amire a vámpír felmorog majd elneveti magát. Aztán legközelebb reméli, hogy Fredet jobb színben látja, de most nem fog vele beszélni az is tuti.*
Lora Verhoeven- .::Városi Lakos::.
*A városliget egyik sétányon járva halk kaparás hallatszik, ahogy a murván lépked valaki. Egy apró alak közelít a kihalt játszótér felé. A jó idő ellenére sötétkék, kenguruzsebes pulcsit visel, aminek a kapucnija a fejére van húzva, csőnadrágot és tornacipőt hord meg. Zsebre tett kézzel, lehajtott fejjel lépked előre, igazság szerint teljesen el van merülve a gondolataiban, így azt sem tudja, hogy merre is tart.* ~ Egy napja… Tegnap óta halott… Azóta vagyok szabad, mégis… Nem így képzeltem a szabadulást. Nem ezt akartam tudom, hogy önvédelem volt, de akkor is… *töpreng magában, az ajkait összepréselve megy tovább. Bekanyarodik a sétányon, eléri a játszó kerítését, amit könnyűszerrel átugrik, és puhán landol a finom homokon. Délután megkezdték a kiképzését, és még mindig sajognak a tagjai Kilian órája után. Na, nem mintha nem lett volna elég neki a jobb vállában lévő lángoló fájdalom, amit az első rúnája okozott még elég szépen helyben is hagyták. Ezért megkérte a fogadott anyját, hogy elmehessen sétálni. Megígérte, hogy nem kószál el, és azzal is tisztában van, hogy figyelheti valamelyik újdonsült családtagja, így nem is izeg-mozog, szimplán sétálgatott a városban. Most pedig felpillant, végignéz a kihalt téren, és egy halvány mosoly ül ki az arcára.* ~ Itt legalább nem kell megjátszanom magam… *jegyzi meg magában, majd lassú léptekkel megindul a hinta felé. Ott aztán lesöpri a homokot az ülőkéről, elhelyezkedik rajta, az ujjait pedig a láncra kulcsolja. hátradönti a fejét, és a fák lombjait, no meg a csillagos eget kezdi el bámulni.* - Mennyivel más, mint Evry-ben… Itt minden olyan idegen, de mégis barátságos. Ott pedig minden ismerős volt, de borzasztóan rideg… *suttogja halkan maga elé, majd ellöki magát a földtől, előre-hátradől, hagyja, hogy a lendület vezérelje. Lehunyja a szemét, és elmosolyodik, amikor a hűvös esti szellő az arcát simogatja.* ~ Ilyen lehet vajon az angyaloknak is, amikor a fellegek közt járnak? Ilyen lehet a madaraknak, amikor dacolnak a széllel? Ilyen lehet a repülőgépeknek, mikor átszelik az eget? És én miért nem lehetek közöttük? Annyira kellemes ez az érzés… Azt hiszem, imádnám a repülést. Irigylem az angyalokat, hogy megtehetik *mereng magában a száz éves Lora, és eléggé érdekes dolgokon tud agyalni a fiatal lány. A hinta pedig halkan nyikorogva lassulni kezd, így a lány leteszi az egyik lábát, és ismét ellöki magától, hogy aztán később egyre magasabbra és magasabbra jusson. Az ujjai elfehérednek, ahogy kapaszkodik a láncokba, hiszen nem akar leesni. Élvezi a hintázást. Időközben lehunyta a szemét, és maga elé képzelte a felhőket. Aztán egy gyermeki mosoly terül szét az arcán, felpattannak a szemei, ő pedig feláll az ülőkén. Állva hajtja magát, és egyáltalán nem zavarja, hogy a menetszél bele-belekap a ruhájába. Egy darabig így álldogál, majd játékosan megcsillannak a szemei a félhomályban, elengedi a láncokat, elrugaszkodik, és kiugrik a hintából. Három méterrel odébb ér földet, a térdei kissé megrogynak a földet érés miatt, ezért elesik a fűben, a lány pedig most először életében őszinte boldogságtól csengő hanggal felnevet. Az egész környéket bezengi a lány szívből jövő, igazán vidám nevetése, így nem csodálná, ha valaki rábukkanna.*
Arleena Queen- .::Diák::.
-Neeeeee!*Mondja a srác és térdre rogy a városliget játszóterén.. Igen még van benne jó lélek. A telefon kiesik a kezéből és egyből elkezd rá csepegni. Semmi kétség a srác most borult ki lelkileg. Az a hosszú perc.. Eltöltött perc. A nevetések és az együtt töltött idő. Miért ilyen kegyetlen az élet? Elfekszik a földönés összekuporodik. Démon-Vámpír létére soha nem volt ilyen érzelgős.. talán, mert ők mindig is együtt csinálták a dolgokat, de az anyját valahogy jobban szerette valamilyen szinten. Mint egy kisfiú csak behunyja a szemét és nem igazán felel semmit. Nincs mit mondani… a telefonhoz nyúlt és remegő kezekkel fogta meg és tárcsázott egy telefonszámot. Sokat jelentett neki.. rengeteg mindent köszönhetett az anyjának.* - Remélem boldog vagy.. most már nyugodtan együtt lehettek. Mert meghalt…*Csuklott el a hangja majd kinyomta a telefont és felnézett az égre. Bámulta az eső cseppeket amik éppen rázúdultak és nem zavarta ám. Még az sem, hogy picikét hűvös van.. Az alkohol semmire nem vezet jóra szóval ő máshogy fog talpra állnil. Megharapni valakit egy dolog. Megölni viszont bűn. Lorát nem veszi észre, nagyon is ki van.. nem zavarja a járkálók.. szóval.. az sem zavarja, hogy hülyének nézik… Hogy is vannak a dolgok? Valahogy így. „Mindig készülj a legjobbra. De számíts a legrosszabbra.”* -Ilyen rosszat egyáltalán nem szerettünk volna.*Suttogja halkan maga előtt majd beugrik egy képemlék. Mikor kicsi volt és készültek a karácsonyi ünnepségre a szobából rohant kifelé.*-Anya…anya…. mikor lesz kész az ennivaló és mikor kapok ajándékot?*Hangzott a kérdés mire az anyja mondta, hogyha alszik. Rengeteg élmény és mindd kárba vesz. Milyen áron? Ahogy csöpög egyre jobban kinyítja a szemét és hagyja, hogy vizes legyen.. most szinte semmi nem számít.*
Lora Verhoeven- .::Városi Lakos::.
*A fűben feküdve a nevetése halkabbá válik, majd mikor végleg elcsendesül, akkor egy ismeretlen hangját véli hallani, és tűnik nincs valami jó passzban az illető. Kíváncsian felvonja a szemöldökét, feltérdel, és körbepillant a játszótéren. A mászókák környékén meg is pillant a földön egy ismeretlen „kupacot”, ami igencsak emberi formájú. Így hát, lassan feláll, félretűr néhány tincset a szeméből, leporolja a ruháját, és nyel egyet.* ~ Nem tudom ki ő, nem tudom mi baja, de… Talán segítségre szorul… *motyogja magában, és tétova léptekkel megindul Ethan felé. Az ajkába harapva ezerszer is átkozza magát, és a józanész odabent csatázik a szívével. Az esze azt mondja, hogy álljon tovább, a szíve pedig az diktálja, hogy menjen oda, és próbáljon segítséget nyújtani annak az idegennek. Mert ha nagyon nem is tud segíteni, attól még lelki támasza lehet egy ismeretlennek. Aztán esőcseppek kezdenek záporozni az égből, bár ez nem különösebben érdekli Lorát. Hozzászokott ő már rövid kint tartózkodásai alatt az esőhöz. Aztán megtorpan Ethan mellett, és egy pillanatig némán bámul rá, majd földre rogy, és gyengéden megérinti a démon-vámpír kezét.* - Sajnálom… De azt hiszem, jobb helyen is feküdhetnél összetörve… A végén még… Megfázol, vagyis nem, mert vámpír vagy, de… Nem tesz jót neked, ha kint maradsz… akaratlanul is hallottam, hogy mi… történt. Hagyjuk. Gyere, segítek felállni… *beszél akadozva a sráchoz, és ha hagyja, akkor belekarol, és megpróbálja felsegíteni.* - Kérlek, rossz nézni, hogy… Engedd meg, hogy segítsek… *próbálja megfogalmazni, hogy mit is akar valójában, de egyszerűen képtelen úgy kifejezni magát, ahogy szeretné. Nem képes rá, hiszen a szülein kívül alig beszélt valakivel, és ilyen helyzetekben nem tudja, mit kell mondani. Így ott térdel a srác mellett, és próbálja talpra állítani.*
Arleena Queen- .::Diák::.
*Talán nem.. De ha még is.. nem létezik nem hallhatott meg.*~Édes istenem kérlek, szépen vigyázzál rá….~*Vesz, egy levegőt majd ismét becsukj a szemét. Nem akar semmit csinálni, de legszívesebben nem szeretne semmit csinálni. Sehova elmenni.*~Miért lettem vámpír? Öltek volna meg és akkor le van tudva ez az egész. Kellet elhitetnem azt, hogy meghaltam.. Hát nem. Élek.. de milyen áron? Emberek vérét iszom nap, mint nap… és menekülni a nap elől. Csupa kín..~*Magában gondolja és azt, hogy rossz ez az életmód. És igaza is van. Nem szereti, de vele jár. Amikor megérintik, akkor megfogja erősen a lány kezét.. Szemei kipattannak. Reflexszerűen szorította meg véletlen. A kék szemeivel rápislogott. Hangja ismerős volt.. de.. az nem az a hang volt. Ez.. Lágy és csendes hang.. szépen csengő monotonnal.* - Nem tudsz segíteni Lorraine..*Emlékszik a nevére és horrorisztikusan mered a lányra. Szépen lassan felül, de nem tud mozdulni. Végig nézi a lány arcát és azok a mosolyok és a szempár. Még csak 14 volt, de tudja azt, hogy ki volt ő. Belé futott.. a csuklyája mögé rejtette. Nem tudott segíteni rajta.*- Miért segítesz egy szörnyetegen mint én? Tudod.. ha rajtam nem is, de rajtad jobban kéne.*Feleli csendesen majd fel áll és egy fa alá viszi a lányt. Ott ismét végig nézi és csak nézi és nézi.* - Te voltál az..*Mondja halkan.* - A lány aki belém jött…*Azóta sem tudta el felejteni. Csak valahogy mélyen benne volt.* - Senki nem tud segíteni.*Feleli halkan majd elfordul tőle. Nem azért, hogy megnézzék jobban. Hanem azért, mert támaszkodik a fának. Két szerencsétlen pára.. jól megtalálták egymást.* - Hol van az édesapád?*Kérdezz rá és bele sem gondol abba, hogy mi történt a lánnyal. Ha tudná…*
Lora Verhoeven- .::Városi Lakos::.
*Miközben közelít a fiú felé a szemei egy árnyalatnyival sötétebbek lesznek, és gyengén ugyan, de látja a másik auráját. Látja a fehér burkot, ami körbeveszi, így arra az elhatározásra jut, hogy hagyja, hogy a szíve vezesse végig az úton, az úton a fiúig, mert könnyen lehet, hogy tényleg szüksége van rá. Nem riad meg attól, hogy a másik részben vámpír is, ő már nem tud félni. Nincs mitől félnie, így mer kockáztatni. Kockáztat, mert talán van értelme, hogy odamegy egy vadidegenhez. Majd mikor odaér hozzá, letérdel mellé, és megérinti a másikat, mire erősen megszorítják a kezét. Halkan felszisszent, no nem azért, mert fáj neki, hiszen az e fajta fájdalmat megszokta már. Nem, azért szisszentett, mert fájó emlékek jutottak eszébe. Az apja szorította mindig így a kezét, ezért nem viseli jól az erőteljes érintéseket. Majd mikor Ethan kinyitja a szemeit, akkor meglepetten pislog a kék szemekre.* ~Ismerős… Valahonnan ismerős *jegyzi meg magában, bár lehet, hogy csak a szeme káprázik, majd mikor kimondják az igaz nevét, akkor nyel egyet, és megereszt egy halk sóhajt.* - A Lorát jobban szeretem… *jegyzi meg halkan, és míg ezek a szavak elhagyják az ajkát egy emlék villan be előtte. Esett az eső aznap éjjel, mikor kiszökött. Nem kellett sok idő, hogy az apja észrevette, és követni kezdte. Sietősen szedte a lábait Evry utcáin, a csuklyáját az arcába húzva, néha-néha hátrapillantott, hogy Émélien messze van-e még, és akkor belement egy ismeretlen fiúba. Mindez öt éve történt. Megpróbálták megvédeni, de mielőtt az apja megölte volna az ismeretlent inkább hazament vele, kockáztatva egy hétig nem fog tudni kiszökni. Értékelte az idegen szándékát, s bár nem tudta a nevét mégis jó párszor gondolt rá az elmúlt években. Aztán ez az emlék szertefoszlik, és visszacsöppen a valóságba, ahol ismét esik az eső, ismét egy fiúval van, de most már nem fenyegeti az a veszély, hogy rátalál. Többé már nem. * - Mert… Nem vagy szörnyeteg, látom… És érzem. Fehér vagy… *szól halkan, bár előfordulhat, hogy a másik nem érti meg, hogy Lora az aurájáról beszél.* - Ha nem lennél fehér, akkor nem jöttem volna ide *hajtja le a fejét, majd mikor azt mondják, hogy rajta kellene segíteni arra sóhajt, és belemarkol a földbe.* - Rajtam többé már nem kell. Meg vagyok *suttogja, majd hagyja, hogy az egyik fa alá vigyék. Közben zöldesbarna szemeivel továbbra is figyeli a másikat, és próbálja elhinni, hogy ő volt az a fiú. De csak akkor hiszi el teljesen, mikor a másik szájából hallja a dolgokat.* - és te voltál az a fiú, aki meg akart védeni… Megölt volna, ugye tudod? *pislog a másikra, valami furcsa oknál fogva elszorul a torka, ahogy Ethan-re néz. Nem így képzelte a találkozásukat. Már ha elképzelte volna, hogy valaha is viszontlátja a másikat.* - Honnan veszed? Mindenkinek lehet valahogy segíteni… *vágja rá halkan, karba tett kézzel ülve. Aztán mikor az apja felől kérdeznek, akkor megrándul néhány arcizma, mintha csak gyomorszájon vágták volna. Megköszörüli a torkát, az ajkába harap, és elgondolkozik azon, hogy elárulja-e.* - Tegnap meghalt. Megölték… -~Megöltem…~ - Nincs többé *felel kurtán, hiszen abba nem akar belemenni, hogy ő ölte meg önvédelemből.* - Nevelőanyám van. Az új nevem Lora, Lora Verhoeven *mesél továbbfojtott hangon, majd a száját kezdi tépkedni, és ismét felpillant Ethan-re.* - Most… Hogy újra találkoztunk, akár el is árulhatnád a neved *kéri csendesen a másikat, hiszen ténylegesen kíváncsi rá, hogy hogyan hívják azt az illetőt, aki annak idején védeni próbálta.*
Arleena Queen- .::Diák::.
*Csak visszaemlékszik és nem is gondolta volna ezt az egészet. Szóval gondolkozik.A nevére határozottan emlékszik és arra is amikor két férfi egymással szemben állt. A kislány odasétált az édesapjához és majdnem megölte. Megölhette volna, ha tudna a dolgokról. Miért pont Evry? Kíváncsi volt a helyre és pár barátja volt ott. Lakott. Azóta váltott barátokat és helyet is… Sokszor szokott kirándulni és új arcokat megismerni. Véletlen volt, amikor belé ütközött. Mintha véletlen lett volna. Sokat gondolt rá amióta elvált tőle. Vajon él e még? Volt e valami baja vagy sérülése? a rengeteg gondolkodásmód nem is tudja azt, hogy mi hez köthető. Talán az emlékek… mindig megőrzi, még ha fájdalmas is. Nem törli őket, de megtenné. Ha tudna a dolgokról, akkor örülne.. Miknek? A fel nem fedezett életnek. A Lorára bólint és haloványan elmosolyodik. Közben egy fa alá viszi.* - Ethan.*Mondja meg a nevét és egyszerűen neki támaszkodik a fának.. még mindig nem hiszi el a dolgokat. Egyébként elengedte a szorításból. Csupa véletlen volt.. Még meg kell tanulnia a dolgokat kezelni.*~Ha ő nem tanítja meg akkor ki?~*Szusszantva magában és sóhajtozik egyet. Utána megfordul és lenéz a földön ülő Lorára.* -A fehérség mit sem ér.. szörnyetegnek valóban az vagyok. Mit tudsz erre mondani? Mikor láttál.. csak.. Démon voltam.*Csuklik el a hangja és az utolsó szót hangsúlyozza. Csak bámul a lányra és nézi őt végig.* - Megnőttél az óta…*Mondja a lánynak és végig néz rajta. Talán az, ami történt nem véletlen. Nem véletlen és tudja nagyon jól. Sokszor gondolt erre a napra. Csak nem tudta elképzelni a találkozásukat. *- Örülök, hogy nem kell..*Feleli csendesen és hallja az eső cseppek kopogását és nem lehet elnyomni azokat semmivel. Megnyugtató, de még is szomorú.-Megvédeni…. Megvédeni…. Megvédeni…. Hangzik a fejében és csak sóhajtozik. Lassan bólint, a szavakra majd megjegyez egy mondatot.* - Ezen nem..*Feleli csökönyösen és érzelgősen majd utána rákérdezz arra, hogy mi történt vele.. és hallja a gondolataiban. Halványan elmosolyodik és magához húzza a saját meglepetésére.* - Téged megbántott. Ártatlan lélek. Megtudtam volna védeni magam és nem ölt volna meg…*Feleli nyugtató hangon és egyáltalán nem érzékeli azt, hogy bármilyen gyűlölet lenne benne.* - Helyesen cselekedtél. Büszke vagyok rád.*Nem ismeri, de még is büszke arra, hogy bátor tette hajtott végre. Amit még ő sem csinált volna végig… Aztán bemutatkozik normálisan és haloványan elmosolyodik. Majd eltolja magától és rendesen elárulja ő is a nevét.* -Ethaneal Denkey…*Feleli nyugodtan és csak tovább pislog. Gondolkodik.. még muszáj beszélnie az apjával.. de így nem tud. Még korai.* -Nem így képzeltem el a találkozást. Elkísérjelek? Biztosan aggódnak érted.*Érdeklődik majd neki támaszkodik a fának és valahogy kényelmes neki. Kényelmesebb mint amikor a földön volt. Átázott. Viszont nem zavarja. Félti a lányt, hogy megfázik…*
Lora Verhoeven- .::Városi Lakos::.
*Hát Émélien ostorként csattanó hangját, ahogy a lánya nevét kiáltotta nem nehéz elfelejteni, ahogy a kislány riadt arcát, vagy a férfi őrülten csillogó szemeit sem könnyű kiverni a fejéből. Mindössze pár percre találkoztak mégis hatással voltak a mégis életére. Hogy hogyan? Azt ki tudja… De az biztos, hogy a másodszori találkozásuk még fontosabb, mint az első. Egyébként a férfi biztosan nekitámadt volna Ethan-nek, ha továbbfeszíti a húrt, és ezzel Lora is tisztában volt, ezért vállalta a verést, hogy a másiknak ne essen baja. Hogy miért védte meg a fiút? Nos, neki annyiszor fájt már a verés, hogy eggyel több, vagy kevesebb már édes mindegy volt a számára ráadásul féltette az édesapja és a fiú életét.*- Ethan… *ismétli halkan a Denkey-fiú nevét, de picit látszik rajta, hogy nincs teljesen a jelenben.* ~ Hál’istennek, hogy nem egy Edward, mert akkor a falnak mentem volna… *jegyzi meg halkan, majd lehuppan a vizes a fűbe, és onnan figyeli a másikat. Neki nem számít, ha vizes lesz a ruhája. A múltkori után már hozzászokott, hogy mindig csuromvíz lesz a ruhája. Amikor elengedik a kezét, akkor egy darabig dörzsölgeti a csuklóját, majd folytatja a másik figyelését.* - Nem érted. A fehérég… Az ami körül vesz. Nem ezüst, nem fekete. Fehér. Nem vagy szörnyeteg *rázza meg a fejét, majd a további szavakra feltápászkodik, és gyengéden megérinti a másik karját.* - Attól, hogy démon-vámpír vagy nem vagy gonosz. A faj nem határozza meg a személyiséget, az egyéniséget. Démonként a Pokol szülötte vagy, rendelkezel a képességeikkel, a gyengeségeikkel. Vámpírként egy átok hatása alatt állsz, ezért folyton éhes vagy, és vérre szomjazol. Utálod a napfényt, és rendelkezel ezeknek a lényeknek is a képességeivel, de ez nem azt jelenti, hogy szörny lennél. Szörnyetegnek az számít, aki őrült, pszichopata lény, akinek annyira elborult az agya, hogy nincs tisztába azzal, hogy mit is csinál. Te pedig épelméjűnek tűnsz, így felesleges ezt gondolnod. Ha nemrég változtattak át, akkor pedig az lehet a problémád, hogy még nem tudod rendesen kezelni, de ha egyszer megtanulod, akkor hidd el, könnyebb lesz *beszél halkan, Ethan kék íriszeibe nézve, és nem hiába verték bele Kilianék a többi faj erősségeit és gyengéit, no meg a történelmüket.* ~ A szörnyeteg inkább én vagyok a tettem miatt… *jegyzi meg magában, majd arra hogy megnőtt halványan elmosolyodik.* - Azért nem annyit, de lassacskán öregszem *felel. Ő nem érzi úgy, hogy túlzottan sokat változott volna.* - Vannak, akik vigyáznak rám *teszi hozzá mellékesen, hiszen a német meg az orosz srác akármennyire is ellenkezett mára megimádták a lányt, és alig bírta őket levakarni magáról.* - Hát jó, akkor ne mondd el, te csökönyös szamár! *teszi csípőre a kezét, majd amikor magához húzzák, akkor meglepődik, és néhány perce teljesen lefagy.* - Nem vagyok ártatlan, Ethan… Én megöltem. Nem vagyok ártatlan *mondja halkan, egyébként teljesen nyugodt sikerült feldolgoznia a történteket, így képes tökéletes színjátékot előadni arról, hogy semmi baja, mikor belülről felemészti a bűntudat.* -Én viszont nem vagyok büszke magamra, mert nem akartam megtenni. Leakartam ütni azzal a piszkavassal, nem leszúrni… Nem cselekedtem helyesen *rázza a fejét, mert szerinte erre a tettre nem kellene büszkének lennie. Ő csak el akart szökni. Végérvényesen, nem akart senkit se bántani. Mégis megtörtént. Egyébként mielőtt Ethan eltolná magától, hozzábújik, és lábujjhegyre állva átkarolja a nyakát.* Ne legyél erre büszke. Nem volt helyes… *suttogja a fülébe, majd hagyja, hogy eltolják, és halkan felnevet a fiú teljes nevén.* - Az Ethan jobb *jegyzi meg piszkálódva, majd a találkozásos dologra csak bólint.* -Én se. Igaz, nem hittem volna, hogy még találkozunk. Nem fair, hogy te gyorsabban öregszel… *beszél halkan, majd az aggódásra legyint.* Nem féltenek, úgy is itt vannak a közelemben *vonja meg a vállát, majd arra, hogy a másik elkísérné csak szélesen elmosolyodik, és bólint. * - Mehetünk *vigyorog a fiúra, és zsebre tett kézzel megindul mellette. Vagyis megindulna, mert a játszótérnél egy kék sapkás alak áll.* - Hé Lora! Nem ér, hogy itt pasizgatsz, mikor én bejárom miattad az egész ligetet! Azt hittem belefulladtál a tóba! Na, sipirc haza, mert Kilian megesz vacsorára! *int vigyorogva az előbb említett orosz, Lora pedig Ethanre pillant.* - Mondtam, hogy van valaki a közelben. Viszont, azért örülnék neki, ha elkísérnél. Boris nem fog zavarni.
Vendég- Vendég
*A buli még igazán el sem kezdődött, de már a fejébe szált az a pezsgőmennyiség, amit megivott. Egy vendég sem érkezett még meg. Ahhoz van még közel három óra hátra. És mivel engedéllyel kint lehet ezen a remek napon és legfőképpen éjjelen, így most ki is használja a lehetőséget, hogy kint bóklászhasson este a városban. A kapuig még saját lábain, a kapun már macskamancsokon tovább. Nincs régóta itt, de annyira igen hogy tudja, mit merre talál akár este vagy bevert fejjel is. Bevert fejet most nem nagyon szeretne, így maradt a macskaálca. A tollas galambszárnyakat most denevérre cserélte, így állít-ember egyaránt láthatja, hogy nem szokásos élőlény került elé, ami remélhetően rásegít a közlekedésre. Talán bejött, talán nem, viszont épségben kiért a parkba. Itt aztán élvezettel kezdett neki kimozogni magából az alkohol jótékonynak nem mondható hatásai mellett azt a plusz energiát, amit ilyenkor nem tud emberként sehogy sem levezetni. Fán karmot élesít, le-föl ugrál az ágak között, át a következő fára, majd hirtelen pad alá be és megbújik, míg elmennek mellette az emberek. Élvezte nagyon. De kezd álmosodni, ami idekint veszélyes kissé a számára. Még nem próbálta mi történik, ha állat alakban alszik el. Valószínűleg emberré változna amint eszméletlen. Az pedig nem vicc annak, akit olyan névvel címkéztek fel, mint az övé.*
Michael- .::Felvilági::.
*Michael úgy döntött, magára hagyja egy kicsit a mostanában egyre inkább kamaszodó Lizzie-t, és eljön inkább sétálni egyet. Kíváncsi rá, hogy milyen bulikat tartanak, és hogy vajon mennyire lepik el az utcát a csokit vagy csalunkos gyerekek. Persze gondoskodott róla, mielőtt eljött, hogy az esetlegesen hozzájuk tévedők is jó nagy adag édességgel távozhassanak, elvégre szívügyének tartja. Talán azért, mert Abraham mindig elkergette a hozzájuk érkező gyerekeket, és őt sem engedte el soha Haloweenkor.* ~ Nem is tudom, mióta szoktam le arról, hogy apaként gondoljak rá... ~ *fut végig az agyán. Elvégre mégiscsak a szülei, attól függetlenül, hogy ő valójában arkangyal. Elég nehéz helyzete van, igen, nagyon bonyolult ez az egész, ami körülveszi. Igyekszik megérteni mindent, a felelősséget, az életét, de sokkal egyszerűbb lenne, ha vissza tudnák szerezni az emlékeit. Persze a testvérei már elmagyaráztak neki mindent, mégis, így csak az ő szemeiken keresztül látja ezt az egész arkangyal dolgot. Az más kérdés, hogy napról napra magabiztosabban cselekszik Isten Hercegeként... Mindegy is. Ahogyan ezen mélázva lépked, az egyik pad mellé lépve hirtelen furcsa érzése lesz, így meg is torpan, és körbepillant. Éppen senkit nem lát a közelében, mégis, olyan érzése van, mintha valahol a közelében lenne egy angyal. Nem éppen a legtisztább angyal, az biztos, ezt határozottan érezni... Sőt, ahogyan egyre jobban igyekszik koncentrálni rá, egyre mocskosabbnak érzi a rendeltetés szerint tiszta angyali energiát. Szóval összeráncolja a homlokát, és a pad mellett állva figyelni kezdi a környéket, igyekezve kiszúrni, hogy honnan érkezik ez az impulzus. Egyébként - lassan szokás szerint - halvány fény veszi körbe, így nem csak érezni, de látni is lehet, hogy nem csak hogy angyal, de egy igen hatalmas angyal ácsorog Qarin városligetének egyik padja mellett.*
Vendég- Vendég
*Mitagadás, meg is lepődik nem kicsit, amikor egy világító valaki áll meg a pad mellett ahova elbújt, és az angyalérzet mindent elsöprően tisztán árad felé. Ennyire tiszta és nagyerejű Angyal eddig még nem volt a közelében. Nagyhatalmú már igen, de akkor ő meg még nem volt angyal különben érezte volna akkor a szülein, hogy kik is ők valójában. Bizonyára már akkor leesett volna neki sok minden és nem mostanában próbálna még mindig ott tartva küzdeni, hogy mit is akar ő valójában, és hogy egyáltalán azok a saját céljai, vagy amolyan agymosott hülyeség ami a bukott szüleitől ráhagyott neveltetési vasmacska az életében. Fura, hogy mennyire undorral képes gondolni azokra, akik vér szerint a szülei valójában, és azok bukottságára. De nem képes tisztán és kívülről szemlélni semmit amit azóta tett vagy éppen tesz, mióta kinyíltak szárnyai. Azóta valahogy mintha nem lenne önmaga, és még élvezné is. Ki tudja hogy is van ez? És egyáltalán kell hogy bárki tudja? A naplójára is varázsvédelmet tetetett már, mert abban sem biztos, hogy a kitörölt titkot, amit oda beleírt, nem e lehet ügyesebb kezekkel visszahozni az ahhoz értőkkel.
Fintorogni kezd ahogy a sok hülye gondolat kavargása a fejében zavarni kezdi. Hatalmasat tüsszent. Amúgy macska módon.* - ccsszcc! *Majd jobb manccsal dörgölni kezdi a pofiját, de csak nem múlik el a tüsszenthetnék. Újabbat és újabbat tüsszentve kiesik a pad alól, majd kizökkenve a macskatestből félig a pad alatt, félig onnan az útra lógva hanyatt találja magát egy pasas lábai előtt heverve. De ezt még fel sem fogja, mert az egyre erősebb tüsszögési roham eszelősen csiklandozza az arcüregét. Két tenyerét az arcára szorítva próbál úrrá lenni szenvedésein.*
Fintorogni kezd ahogy a sok hülye gondolat kavargása a fejében zavarni kezdi. Hatalmasat tüsszent. Amúgy macska módon.* - ccsszcc! *Majd jobb manccsal dörgölni kezdi a pofiját, de csak nem múlik el a tüsszenthetnék. Újabbat és újabbat tüsszentve kiesik a pad alól, majd kizökkenve a macskatestből félig a pad alatt, félig onnan az útra lógva hanyatt találja magát egy pasas lábai előtt heverve. De ezt még fel sem fogja, mert az egyre erősebb tüsszögési roham eszelősen csiklandozza az arcüregét. Két tenyerét az arcára szorítva próbál úrrá lenni szenvedésein.*
Michael- .::Felvilági::.
*Amikor tüsszentést hall, kis híján felugrik, olyan szinten sikerül ráhozni a frászt, de hát valljuk be, van is oka megijedni minden nesztől. Elvégre még mindig nem tudja, ki az, akivel a Bukott el akarja raboltatni, így muszáj mindig ébernek lennie. De aztán kibukkan a pad alól egy vörös hajkorona, mire arrébb lép, és aggodalmasan leguggolva segít kikászálódni a lánynak, és fel is ülteti a padra, persze ha a másik engedi. Mindeközben aggódóan simogatja a hátát, igyekezve a képességét használva stabilizálni a másik állapotát. Hiába, ő már csak ilyen, és főként Qarinban vált ilyenné, hogy azonnal igyekszik segíteni, akárki kerül a közelébe. Egyébként természetesen sikerül beazonosítania, hogy ez a lány volt a forrása annak a furcsa érzésnek, ami szerint egy bukott, vagy legalábbis majdnem bukott mellett segédkezik éppen. Mégis, vélhetően az összes arkangyal közül ő viseli a leginkább a szívén a kegyvesztettek sorsát, és nem csak azért, mert ebben a jelenlegi földi életben az egyik legjobb barátja bukott, sokkal inkább Lucifer miatt. Megmagyarázni nem tudná, csak a többiek történetei alapján, de a lényeg az, hogy ő mindig igyekszik segíteni azokon, akik eltévelyedtek a helyes útról.* - Jól vagy? *kérdezi aggódó hangon a másiktól. Reméli, hogy csak egy hirtelen roham volt, belement valami a lány orrába, vagy ilyesmi.*
Vendég- Vendég
*Leginkább a hülyeség ment a lány orrába, de mire kihúzza Michael a pad alól, amit Gaea utólagosan nem kis meglepődéssel nyugtáz mint ahogy a hátsimogatást úgyszintén, valahogy kimászik az orrából a tüsszögés nagyja, és ujjai között kilesve igyekszik meglepett pislogások közepette magához térni. Eltelik jó pár másodperc, mire a padra ültetésétől számítva végre el meri venni a kezeit az arca elől, és zsebkendő után kotorászva boszorkányjelmeze rejtett zsebeiben hogy megszabadulhasson az agyára ment hülyeség nagyjától is. Közben azokkal a keresős mozdulatokkal le is porolja magát és hálát ad valamiféle felsőbb lénynek, hogy nem sározódott össze valami csoda folytán. Sem a fekete-fehér harisnyája, sem a tépett fekete fűzős ruhácska, sem pedig Dorotty-vörös cipellője nem rendelkezik helyrehozhatatlan károkkal. És még a sapkája is csak egy avarosodó levéllel Bővült a karimáján, amit sebesen fel is kap a pad mellől. A Jól vagy? kérdésre csak bólogat szemérmesen, majd gyors és illedelmesen elfordulós orrfújás után szipogva köszöni meg a pad alóli kivakartatását, mert ugye most már muszáj valamit mondania is.* - Köszönöm! Gaea vagyok. *És odanyújtja a kezét a férfinak miközben reménykedik benne, hogy a másikról is megtudhat valamit. Leginkább arra kíváncsi, amit talán nem egyből szokás hangoztatni, hogy ki a jó franc a pasas, de itt persze nem a neve, hanem a titulusa az érdeklődés fő forrása. És az mááááár másodlagos, hogy ismeri e a szüleit, és tudja e hogy ő a gyerekük.*
Michael- .::Felvilági::.
*Aggódva figyeli, hogy a lány jobban van-e, és örömmel látja a bólintást, mire egy barátságos mosolyt is megereszt irányába. Igyekszik a lehető legbiztatóbban kinézni, elvégre észreveszi a másik zavarát, ráadásul érzi az kíváncsiságát is. No, nem mentálmágus, egyszerűen csak akárhányszor angyalok közelében van - és ezt nem rég tapasztalta meg, magyarul egyre növekszik az ereje -, olyankor érzi, hogy milyen a hangulatuk, hogyan viszonyulnak őhozzá. Persze élvezné, ha ez más fajokra is kiterjedne, és a gondolatolvasás képességét sem bánná, főleg mondjuk a neveltje esetében, akivel általában nem nagyon tud mihez kezdeni, mert mostanában megint egyre kezelhetetlenebb... Picit megrázza a fejét, majd rámosolyog az éppen bemutatkozó Gaeára.* - Szívesen. Michael, Michael Cobb *viszonozza a bemutatkozást miközben megrázza a lány kezét.* - Ha nem illetlen érdeklődnöm, mégis hogyan kerültél a pad alá? *kérdezi elmosolyodva, és hát nem olyan nehéz rájönni, hogy most, hogy a másik láthatóan jól van, már kis szórakoztatottsággal gondol vissza az előbbi percekre. Nem mintha az a típus lenne, akinek szokása kinevetni embereket, egész egyszerűen csak annyira komikus a szituáció, hogy nem tud nem mosolyogni rajta. Egyébként ő maga is kutató tekintettel figyeli a mellette ücsörgőt, azon tűnődve, hogy vajon mit tehetett, ami miatt ez a bukottszerű érzés lengi körül. Ártatlannak tűnik, még ebben a boszorkányjelmezben is, sőt, talán éppen ebben tűnik a legártatlanabbnak. De az érzéseit nem lehet becsapni: tudja, hogy van valamilyen ügy a háttérben. Lövése sincs, mi, bár a gyilkosságot kizárná. Valahogy ahogyan elnézi a lányt, nem képes elképzelni, ahogyan a saját két kezével öl meg valakit. Talán szövetkezett valami vagy valaki ellen, talán akaratán kívül történt valami, ami bemocskolta a lelkét. Ki tudja. De az az egy teljesen biztos, hogy nem csak Gaea kíváncsi kettejük közül...*
Vendég- Vendég
*Neeeeem. Saját két kezével valóban nem ölne. No de hogy közvetve? Az már inkább előfordulhat. Bááár, ha nem számítjuk, hogy önnön tíz éves jómagát kinyírta a megérkezéskor, akkor az más. Ha felszámoljuk, akkor az a csoda hogy máris nem bukott! Hogy akkor egyből nem lett bukott! A kérdésre, hogy hogyan került a pad alá, a bizalomkeltő pasas felé csak egy visszaváltozással válaszol. Két másodperc alatt egy peckesen padon ücsörgő, denevérszárnyakkal csapkodó fekete macska ül a padon a lány helyén, majd ugyan ilyen gyorsan vissza is változik.* - Így. Csak éppen elbújva. *Vonja meg a vállát, miközben kancsalít egyet. Az orrát megint kezdi facsarni valami. Gyorsan ki is fújja az orrát újból.* - Elnézést. Lehet hogy kicsit megfáztam. *Szabadkozik és járatja az agyát közben a pasas nevén gondolkodva. Ismerős neki valahonnan, de honnan? Pedig hallotta már abban biztos. Viszont amióta kapcsolatban van egy másik lény folyamatosan bővülő emlékeivel, azóta még kuszább minden. Az a halvány mosoly sem kerüli el a figyelmét, de meg is érti az okét. Eléggé érdekesre sikeredett már megint a belépője. Miért kell mindenkinek ilyen hülye módon bemutatkoznia? Lilre első alkalommal a frászt hozta annakidején amikor levadászta a kutyáját, itt pedig az újratalálkozáskor félrenyelte a kávéját a lány szeme láttára. De hagyjuk is a nosztalgiát, kezd kicsit kellemetlen lenni Gaeának a szitu, és bár a feje még nem tisztult ki teljesen, azért igyekszik ártatlan fejet vágva jó kislányként viselkedni. Legalább addig míg rájön, vagy valahogy leesik neki, honnan olyan ismerős a pasas neve.* - Van egy buli, ami nemsokára kezdődik. Onnan szöktem meg. Az én bulim és lassan kezdődik. ~Na ezt már mondtam.~ És idő előtt csíptem be. Ki akartam szellőztetni a fejemet csak és ... ~Mi a francnak magyarázkodok?~ ... szóval ha szeretné, szívesen látom a bulin. Lesz ott sok féle alak. Vámpírtól a Lidércen át a féldémonig. ~Na most hagyd abba Gaea!~ *Szorosan összezárja a száját, és olyan mozdulatot tesz nyakét behúzva szégyenlősen pislogva Michael felé, mint aki elszégyellte magát.*
Michael- .::Felvilági::.
*Meglepetten felvonja a szemöldökét, amikor a másik átváltozik, majd vissza, aztán halkan felnevet.* - Akkor ezért volt az, hogy előbb éreztelek meg, minthogy észrevettelek volna! *mondja bólintva. Most már ezt is tudja. Hasznos információ, hogy amennyiben legközelebb összetalálkozik egy szárnyas macskával, tudja, kiről van szó. Aztán a megfázásra halványan elmosolyodik, majd a lány homloka felé közelít a kezével.* - Megengeded? *kérdezi, és ha a válasz igen, akkor a másik fejére simítja a tenyerét, majd egy pillanatig koncentrál, és amennyiben megfázásról van szó, Gaea érezheti, hogy elmúlik a tüsszögésre való késztetése.* - Tessék. Ha megfáztál, akkor elméletileg ez segített *mondja Micha mosolyogva, ahogyan elveszi a kezét a másik homlokáról. Látja a fiatal nőn, hogy azért van a szervezetében némi alkohol, de ez sem zavarja különösebben. A meghívásra aztán meglepetten felvonja a szemöldökét.* - Milyen hamar a bizalmába fogadja az embereket *mosolyog rá. Azt már nem teszi hozzá, hogy benne a legtöbb angyal "valamiért" nagyon hamar elkezd bízni, mert felesleges információnak tartja.* - Egyébiránt szívesen csatlakozom. A neveltemmel mostanában úgysem lehet beszélgetni soha, én pedig minek tagadjak meg magamtól egy estényi szórakozást? *nevet fel halkan. Kivételesen nem aggódik Lizzie miatt: túl sokan vannak ilyenkor az utcákon, mindenki szórakozik, és egyébként is, ha bármi baj van, úgyis egyből megérzi. Szerencsére ma Daniel miatt sem kapott riadót - és nagyon erősen reméli, hogy nem is fog -, szóval nyugalmas napja van, pont megfelelő arra, hogy szórakozzon egy kicsit.* - Egyébként pedig kérlek, tegezz. Biztos vagyok benne, hogy nincs közöttünk több, mint egy vagy két év *teszi még hozzá.* - Tetszik a fajfelhozatal is, örömmel hallom, hogy vannak még a korosztályunkban olyan angyalok, akik nem rasszisták *mosolyog ismét.* - Sajnos sokan még mindig nem tudják túltenni magukat bizonyos ellentéteken. De szinte biztos vagyok benne, hogy az Akadémia segít majd elrendezni ezeket a nézeteltéréseket *mondja, a Fyron irányába pillantva. Persze innen nem látni az iskolát, de mivel a kilátóból szokta nézegetni, nagyon jól tudja, merre van.*
Vendég- Vendég
*Amikor Michael elfogadja a meghívást, egy villanásnyi idő csupán ahogy átfut az agyán a szigorú hangon belé nevelt figyelmeztetés. ~A barátaidat tartsd közel, az ellenségeidet még közelebb!~ Persze ki mit akar, azzal neki csak könnyebb, ha a barát elkolbászol, addig sem kíváncsiskodik afelé, ami barátból ellenséggé teheti. Tapasztalt ő már sok mindent, és ebben sok igazságot talált. A tegezésre biccent egyet és elmosolyodik.* - Rendben. Amúgy a buli a Nephele házban lesz. Ha eltévedsz, és engem keresel, akkor a főnix és sárkány mintát a kapun bárki felismeri és megmutatja majd merre találod. *Amikor felajánlják neki hogy meggyógyítják, hülye lenne nem elfogadni. És remélhetően valóban csak megfázás, ... és valóban! A csiklandó érzés szinte azonnal múlni kezd, majd teljesen felszívódik az őszi széllel.* - Köszönöm! *Mondja halkan és mosolyogva.* - Nem is értem miért nem képes minden angyal önmagát is gyógyítani annyira jó dolog. *Hangja hálás, de közben már azon jár az esze honnan is juthatna egy angyal baráthoz. Aztán annál marad, hogy a suliban van pár belőlük, és Kamen is az. Ráadásul őt még ismeri is régről még ha távolról csak akkor is. Hatalmasat szusszan, és igyekszik a fajfelhozatalos jelzőre természetesen reagálni. Még hogy rasszista ő? Naná hogy neeeeeen! Csak pusztán utálja a lidérceket, azért amiket tettek a szeme láttára másokkal, utálja a vámpírokat ugyanezen oknál fogva de vele tették, utálja az angyalokat, mert bukottak szülték a világra bűnben, és utálja a ... ~mittudomén kit utálok még. Utálom és kész, de kell a látszat.~ Feszült. Igen, egyre feszültebb. Reméli hogy az alkoholnak tudja majd be újdonsült ismerőse, és nem faggatózik majd. Veszélyes játék amit csinál? Meglehet, sőt biztos. De talán a fajokkal szembeni gyűlölete vakítja el annyira, hogy nem akar törődni a piros vészvillogóval a feje felett. ~Mennyivel egyszerűbb volt minden amikor még úgy hittem csak emberek élnek a Földön!~ Elhúzza a száját, és feláll a padról.* - Megyünk? Itt egy kicsit hidegebb mint bent a villámban. És mi tagadás, lassan szállingóznak a vendégeim is és hogy jön ki, ha nem vagyok ott? *Idegesen felnevet, és megvárja hogy követi e Michael, vagy egy majd megyek énissel elengedi az útjára. Menne már. Menne nagyon. A jópofizás sosem ment neki hosszú távon. Nem is akar lebukni most sem.*
Michael- .::Felvilági::.
*Arra, hogy hogyan tudja beazonosítani a helyet csak bólogat, miközben igyekszik a helyére tenni a nevet. Nephele, Nephele... Valahol már hallotta. Az is biztos, hogy nem pozitív vonzata volt. De meg nem tudná mondani, hogy pontosan mi volt ez az egész ügy... Majd utána néz, elvégre biztosan van róla valamilyen jegyzete, a fontosabb dolgokat mindig felírja magának. De persze most nem is ez a lényeg, hanem hogy rendbe szedi a lányt is, mielőtt még elindulnak. A köszönet utáni hozzáfűzésre halkan felnevet.* - Valóban, jól jönne, de ne felejtsd, hogy Ő az önzetlen segítségre adta nekünk ezt a képességet. Azért van, hogy másokkal jót tehessünk. És azt is tudnod kell, hogy minden alkalom, amikor jót cselekszel, visszafizetődik majd Nála *mondja, halvány mosollyal az ajkán, és látszik rajta, hogy valami egész különleges dolog futott végig a szívén-lelkén. Egy pillanatra erősödik is a körülötte pislákoló fény, aztán visszatér az addigi erejéhez. Abban a másodpercben egyébként Gaea is érezheti, hogy még erősebben veszi körül a fiatal férfi angyali ereje, és egy nagyon, nagyon mély jó érzés furakodik be a szívébe, mindattól függetlenül, amit egyébként az angyalokról és erről az egész világról gondol. Persze ha nem igyekszik megtartani, akkor el is illan, ahogy Micha körül visszaáll a fény a korábbi állapotába, de ha belekapaszkodik az érzésbe, akkor az vele marad még pár órán keresztül. Egy amolyan lélekfrissítő adag. Aztán ugye az arkangyal észreveszi a feszültséget, így amikor a másik feláll, a vállára teszi a kezét, és a képessége segítségével igyekszik megnyugtatni egy kicsit. Aztán megszakítja a fizikai kontaktust, és halvány mosollyal bólint.* - Akár indulhatunk is. Remélem nem nagy gond, hogy nem vagyok beöltözve *teszi még hozzá, majd kényelmes, tőle jól megszokott elegáns léptekkel követi a másikat. Persze akár azt is rá lehetne fogni, hogy hercegnek öltözött, elvégre minden nap úgy teszi ki a lábát a házból... Persze végül is ő a legnagyobb hercege ennek a világegyetemnek, hiszen az Ő hercege. Szóval végül is megteheti. Útközben azért ír egy sms-t Elizabeth-nek, hogy még egy darabig ne várja haza, mert elment egy szórakozóhelyre, meg megengedi neki, hogy ezúttal addig maradjon fent, ameddig akar, aztán minden figyelmét a bulira fordítja. Hiányzott már neki egy estényi kikapcsolódás...*
Vendég- Vendég
*Ó ha tudná Michael, hogy amikor utána néz az eseményeknek mekkorákat fog felszisszenni, talán nem törné magát annyira, hogy megismerje a lány hátterét. Mindenki jobban járt eddig aki inkább nem vájkált abban a bizonyos múltban. A fele barátnak meg is maradt. A másik fele meg jobb hogy nem. De ez egy másik történet, most éppen a parkban ugye indulásra kész két angyal, és az egyik kettejük közül bizony nagyon nem őszinte. Miért is? Talán fél? talán igen. Vagy talán csak szégyenli hogy az, aki. Van is miért büszkének mutatkozni, miközben legszívesebben a föld alá kaparná magát szégyenében, pedig még nem is sejti mekkora ajándékokban részesül a mai este folyamán. És hogy sorban haladjunk nézzük csak Michaelt! A nyugtatás hatásos volt ugyan, de inkább csak a lemondást hozta ki a lányból, ami alap járaton szintúgy lenyugtatta, mondván hogy ez van sajna. A másik ajándék pedig amit majd Georgtól és a magánsulisoktól kap, egy Démonkutya. Na az sem semmi ajándék, mivel neki nevelték ki suttyomban hogy a kedvében járjanak. Hát bejött! De térjünk még egy kicsit, csak egy icipicit vissza a parkba. Michael valami furcsáról beszél Gaeának, amiben Gaea valahogy sosem volt képes hinni. Ő. Őbenne nem volt képes hinni soha, és most kissé meg van lepődve és össze van zavarodva. És a zavar hasadásain keresztül, mint a páncélon a repedés, nyílként hatol át egy csepnyi fény. A lemondás sötétjén át, mint valami vezérlő sugár, valami újat érez és tapasztal. Vonzza az érzés, de meg is ijed tőle. Vágyja az érzést, de el is lökné magától. Kapaszkodik belé, de menekülne is előle. Zavartan kapja el az eddig Michael szemébe fúrodott tekintetét, és pislogva párat, mint akinek valami a szemébe ment, zavartan magyarázni kezd arról, merre található innen a villája, és hogy a kapun található két misztikus állat a nemesi szimbóluma annak, aki örökbe fogadta pár éve. ... Hát ennyi. A buli leketyeg, de éjfélig Gaea a helyét is alig találja. És minden alkalommal ha Michaelt pillantja meg valahol, eléggé zavarban van. Nem is érti miért. De most először nem is akarja tudni. Jó és kellemes az a zavar. Útkeresős. Egy új út. Egy olyan út igéretét hordozza, aminek a végén talán a fényt is meglelheti.
Utálja hogy sötétben tapogatózik, miközben újra lát. Ennél még a vakság is jobb volt. Szinte vissza vágyja annyira marja belülről a vágy, hogy ösvényre leljen végre. Ha nincs az a kis fény, talán sosem jut eszébe, hogy keresni kezdje.*
// Köszi szépen a játékot! ^^ Nagyon tetszett!
//
Utálja hogy sötétben tapogatózik, miközben újra lát. Ennél még a vakság is jobb volt. Szinte vissza vágyja annyira marja belülről a vágy, hogy ösvényre leljen végre. Ha nincs az a kis fény, talán sosem jut eszébe, hogy keresni kezdje.*
// Köszi szépen a játékot! ^^ Nagyon tetszett!
//
Nicole Brise- .::Diák::.
*Nicole egy hosszú, fehér kabátban, zsebretett kézzel sétál az egyik ösvényen, gyönyörködve a hely éjszakai varázsában. Ezúttal egyedül van, igen. Mostanában szinte csak Chrissel hajlandó kommunikálni, meg Liliyával elvétve (amikor az nem a pasija nyakában lóg), de ezen kívül főleg egyedül járkál fel-alá vagy valami csendes zugban olvas egész álló nap. Fel kell dolgoznia az eseményeket, és ez a dolog... valahogy úgy érzi, hogy csak Chrisre és rá tartozik. De van egy jelentős része, amit egyedül kell átélnie. Hiszen ő ismerte azt a vámpírt. Sok éven keresztül az egyetlen társasága volt, és ahogy bánt vele... Mindig is utálta. De most mégis, mintha valamiféle... sajnálatot érezne. Ráadásul az, amit mondott, hogy szerelmes belé - olyan hihetőnek tűnt. Ki tud ilyen jól hazudni, ha haldoklik? Ez lehetetlen. De ha igaz, miért tette ezt vele? Miért tette egy kezelhetetlen érzelmi ronccsá? Miért rontotta el az egész életét? Hiába szereti Christ, nem bír vele úgy érintkezni, ahogy szeretne. Minden érintésről Ő jut az eszébe, és nem tudja, hogy mit tehetne ellene. Meddig lesz ez így? Minden férfira undorral fog tekinteni élete végéig? Bár arcára nem ül ki semmiféle érzelem, ahogy tekintetét végighordozza a park kivilágított részein, mégis, az efféle gondolatok folyamatosan marcangolják. Végül, a szökőkút mellett leül egy padra és a sétálgató párokat kezdi el figyelni némán. Vajon lehet még valaha normális a Chrissel való kapcsolatuk? Lesz valaha normális kapcsolata másokkal? Bárkivel. Barátnője sem volt, soha. Aki a legközelebb áll ehhez a meghatározáshoz, az Lil. Beszélget ő másokkal, de egyszerűen... képtelen ennél többre. Ezen gondolkozik még jónéhány perc múltán is, és ki tudja, meddig folytatja még? Szereti ezt az évszakot, szereti a városligetet, szereti nézni a békésen andalgó tömeget a sétányon.*
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Soha nem érzett ilyesmit. Még is tudja mit tett és lelki ismeret furdalása még is van. Miért? Végig futott az egész gondolatán és egy pillanatig nem jutott eszébe a másik érzelme. Kimondta igaz, de akkor is bűntudata van. Lehet nem olyan, mint más férfi, de tudja mi a célja és képes ezt elérni. Nicolenál sikerült megtörnie a jeget és képes lenne többre is, de most meg állt ezen az úton, mert tudja azt, hogy hol a határ. Viszont még is átlépett valamit, határt.. Rengeteget gondolkozik a múlt hét óta és még a tanároknak sem tudta elmondani mi történt.*~Megöltem egy halandót?~*Teszi fel ismételten egy kérdést és egy követ rugdos a város ligetben és sétálgat. Kicsit kiszabadult A Sylorinából az edzőteremből és mindenből. Nem képes elviselni maga körül senkit.. Csak ha nagyon muszáj. Szóval csak sétálgat, és nem igazán figyel, arra ki van ott és ki nem. Még véletlenül sem nézne, fel kinek megy neki. Ő is gondterhelt. Bízni és hinni tud, na meg várni is.* ~Szeretem, de nem tudom, hogy szeret e..~*Aztán mi van a barátokkal? Meg vannak, köszöni szépen, de már hiányoznak a Sylorinából is az egyének. Alex elpucolt, Márk hülye szóval így az agyán végig fut az összes létező Akadémiáson. Egyébként egy sötétfarmer van rajta és fekete bőrkabát alatta sötétkék póló.*
Park Min Lee- .::Diák::.
*A városliget gyönyörű ilyenkor. Mármint ilyenkor is. Amikor ki van világítva minden. Igaz, az ember az orráig is alig lát, csak a világító lámpák és a hold vet némi kis fényt, amely alig nevezhető annak, de legalább nem bukik orra senki. Annak megakadályozására bőven elég. A fények inkább hangulatosnak nevezhetőek. Valamiért olyan romantikus hangulatúak. Hát persze, most úgy tűnik mindenki szerelmes. Sajnos Chris is. Addig sokkal normálisabb volt, amíg nem vette el az eszét senki és semmi. Pláne nem a ..... szerelem. Vagy mi. Effy nem igazán tudja még, vagy inkább már, hogy mi is az. Régen még tisztában volt vele, hogy milyen érzés, de mióta történt ez-az, még azt is elfelejtette, hogy ő érzett már így. Legalábbis nagyon elszeretné felejteni azt az érzést. Úgy van vele, hogy a szerelem csak hátráltató tényező.* ~Mire jó a szerelem? Abszolút semmire. Aki szerelmes kibújik önmagából és nem képes megfelelő döntéseket hozni. Csak egy ember létezik az illetőnek és ez nagy marhaság. A "szerelmes" emberek nem normálisak.~ *Gondolkozott el Miss Lightfire a holdat bámulva. Viszont amikor megcsapta a szél az arcát, magához tért. Jobban összehúzta magán a hosszú, barna és jó szőrmés kabátját. Fázni nem fázik, de valamiért kirázta a hideg. Kissé megrázta a fejét és akkor eszmélt rá, hogy majdnem nekiment egy lánynak.* - Ó, bocsi. *Kér elnézést, aztán távolabbra pillantva észrevesz egy ismerős arcot.. Emlegetett szamár. Pimaszul elmosolyodik és kiált oda.* - Na mi van, farkasom?
Nicole Brise- .::Diák::.
*Már jó fél órája a padon ülhet, amikor feltűnik neki, hogy a végtagjai teljesen elgémberedtek a hidegben, így hát feláll és kezét dörzsölgetve megindul ismét a sétányon, az embereket kerülgetve. Mégsem figyel teljesen oda, hiszen teljesen a gondolataiba van merülve. Csupán akkor eszmél fel, amikor egy lány nekimegy oldalról s ő majdnem elveszti az egyensúlyát. Na persze mégiscsak vámpírból van, szóval nem esik pofára, de így legalább felhívja a figyelmét arra, hogy mások is vannak körülötte.* - Semmi gond. *Válaszol halkan, majd már menne is tovább, amikor meghallja ugyanannak a lánynak a kiáltását. Maga sem igazán érti, hogy miért, de azonnal megtorpan és a hang irányába fordul. Elvégre... más vérfarkasok is járkálhatnak erre. Talán valami megérzés-féle. Minden esetre rögtön kiszúrja a megszólítás célpontját: Christ. Összeráncolt szemöldökkel méregeti a lányt, majd végül, egy jó adag toporgás után megindul feléjük és bevágódva Chris elé, szájonpuszilja.* - Szia. *Mosolyog rá, majd úgy tesz, mintha csak most vette volna észre a lányt.* - Hello. *Köszön rá mosolyogva.* - Nicole vagyok. *Veszi ki a zsebéből az egyik kezét, s a lány felé nyújtja. Maga sem érti a viselkedését, hiszen még sosem volt féltékeny, vagy ilyesmi, és nem is gondolta, hogy ő olyan típus lenne. Lehet, hogy csak pillanatnyi elmezavar, vagy mi. Bár nagyban függ a reakciója attól is, hogy Chris mit fog tenni.*