Első emeleti folyosók

*Lépcsőket hagyok magam mögött, majd kétségbe esve fordulok jobbra, majd balra és ismét ugyan azon a folyosón találom magam. Kezdek kétségbe esni, hogy ennyire nem tudom, hogy hol vagyok. És vámpírként azért ez mennyre gáz? Én csak a Könyvtárat keresem, de valahogy azt hiszem, lehet, nem is jó emeleten vagyok. Borzasztó, és igazából már nem is hallok mást, csak magas sarkú cipőm csattogását, ahogy visszaverődnek a falakról. Sehol senki. Persze, hiszen ilyenkor már nincsenek órák, mindenki a társalgóban, vagy a hálójában tölt az idejét, esetleg tesz egy utolsó sétát a birtokon, vagy mit tudom én. Csak én akarom kényszeredetten megtalálni a Könyvtárat, am elég biztos, hogy nem fog menni. Mivel az új képességemről még nem sokat tudok, annak akarok utána nézni a rég könyvekben. Valamikor még éreztem s a könyvek finom illatát, de azóta már olyan messze eljöttem attól a helytől, hogy már egyszerűen az orrom sem tud segíteni. Pech. Így hát csalódottan ülök le az egyik padra, a hátamat a folyosó falának döntöm, és kifelé merengek az ablakon, mely a nyüzsgő városra nyílik. Mindenhol kellemes fények, és érzékeny fülem még a nyüzsgő város hangjait is hallja. Sóhajtok egyet, megcsóválom a fejemet és igyekszem nem a vérre és a torkomban lévő mardosásra gondolni.*

*Annyira elmerülök a nézelődésben és a gondolataimban, hogy észre sem veszem a megjelenő srácot és a kis sárkányt mellette, csak mikor a fényképezőgépe kattan, és az illata bekúszik az orromba. Egy hosszú pillanatra lehunyom a szememet, majd meglepetten fordítom a srác felé a fejemet. Végigmérem, és lágyan elmosolyodom.*
- Megmutatod? *kérdezek rá és lassan felállok, majd hogyha a srác nem fut el, akkor odasétálok hozzá és megállok mellette és a gépet nézem, hogy mutassa meg a képet.*
- Amúgy Isabella vagyok. *mutatkozom be, hiszen azért nem akarok bunkó lenni és amúgy is jó lenne minél több embert megismerni. Nem felejtek el bemutatkozni és remélem, hogy a fiú is lesz olyan kedves, és elárulja a nevét. Igyekszem nem a finom illatára és testének melegére koncentrálni. Visszafogom a lélegzetemet, és úgy nézek fel rá mosolyogva, majd ismét a gépre, ahol remélhetőleg megjelenik az imént készített képecske.*
- Ő amúgy veled van? *pislogok a fú háta mögé az apró sárkányra nézve. Nem valószínű, hogy csak úgy random ilyen lények mászkálnak a folyosókon.*
- Ez egy aranypikkelyű nőstény? *döbbenten pislogok a sárkányra, mert ez egy igen ritka fajnak számít, majd ismét a fiúra nézek. Oh, Istenem, add, hogy ne az övé legyen és akkor lenyúlom! Komolyan.*

*Egy mosollyal pattanok fel és lépek a fú mellé, hogy megszemléljem a képet. Egészen jól sikerült, pont a kép szélén van az ablak, amiben én ücsörgök, kifelé bámulva, elgondolkozó arccal. Közben sajnos a fúra is koncentrálok, meleg, lüktető vérére és hallom, hogy a szíve gyorsabban ver. Vajon mitől? Felnézek rá, majd bólintok egyet, amikor megkérdezi, hogy maradhat-e a kép.*
- Igen művész lett. *mosolyodom el és én is kicsit távolabb lépek a fútól. Nem tudom, hogy mi baja van, az eszembe sem jut, hogy egyből sejti, hogy mi is vagyok és azért húzódik el tőlem. Talán csak zavarban van - gondolom, és észrevétlenül megcsóválom a fejemet. Majd észreveszem a sárkányt és totálisan ledöbbenve pislogok a sárkányra, majd a srácra.*
- Hogy... Lerázd? *igyekszem megemészteni a hallottakat és döbbenten pislogok a fiúra. Leguggolok és lágyan kinyújtom a kezemet, hogy oda vonzzam a sárkányt, de közben felnézek a fiúra:*
- Ez egy nagyon ritka sárkányfaj. Arany tojásokat raknak, amiből ezek a csöppségek bújnak ki. Rengeteget érnek, ezért igen csak védeni kell őket az orrvadászoktól. Már maga a pikkely is nagyon keresett... *kezdek el mesélni róla és látszik, hogy mennyire beleélem magamat, majd észreveszem magam, és bocsánatkérően pislantok fel a srácra.*
- Bocsi... *motyogom, majd ismét a sárkányra koncentrálok és igyekszem odahívni magamhoz.*
- Van neve? *bukik ki a számon a kérdés és meg is bánom, hszen a srác közölte, hogy nem nagyon tudja, mit csináljon a sárkánnyal.*

*Tényleg egészen jó és művészi kép lett és el is gondolkozom, hogy talán majd megkérem a fút, hogy hívja elő a képet és adjon belőle nekem egy példányt. Már éppen a nyelvemen lenne a kérés, amikor meglátom mögötte a tüneményt és a kis sárkány látványa egyből elfeledette velem azt a tök jó képet, amit az előbb kattintott el Drew rólam. Mesélek egy kicsit a sárkiról, majd bocsánatot kérve pislogok fel a fiúra. Bizonyára kicsit tudálékosnak tart ezek után - és ezt nem is róvom fel érte, hiszen joggal gondolhatja ezt. A kis sárkány lassan közelebb slattyog hozzám és odanyomja a fejét a kezemhez, én pedig valami földöntúli örömmel simítok végig kissé érdes pikkelyén.*
- Oh, de gyönyörű vagy! *gagyogok neki halk hangon és széles mosoly, ámulat ül ki az arcomra.*
- Vicarah... *mondom ki a nevét úgy, mintha Isten nevét mondanám ki. Még mindig a sárkánynál guggolva, őt simogatva és figyelve válaszolok Andrew kérdésére.*
- Egy sárkányrezervátumban dolgoztam, mielőtt az iskolába jöttem. *jön az egyszerű válasz. Hát igen, mi más is történhetett volna? A levélben... Ez az egy szó magára vonja a figyelmemet, felnézek a fiúra és a gondolataiba olvasok.*
- Ezért nem kedveled őt, mert ajándékba kaptad valakitől? Gondolom... *teszem hozzá gyorsan, hogy ne bukjak le:*
- ... ezért kaptál hozzá levelet, hogy tudd, kitől kaptad és miért. *állok fel, majd sóhajtok egyet és megcsóválom a fejemet.*
- Szerintem becsüld meg ezt a kis lényt, akárkitől is kaptad. Értékes és talán még egyszer segíthet is neked. *mosolygok biztatóan a fiúra, majd ismét a sárkányra nézek szint anya szeretettel a tekintetemben.*

*Valóban oda meg vissza vagyok a sárkányért, hiszen alapból imádom a sárkányokat, ő pedig egy igen különleges, ritka fajta, hát szép, hogy megőrülök. Nem is láttam még ilyen fajta sárkányt élőben, csak a könyvekben, de ott aztán gyönyörűek voltak. Egyszerűen el sem hiszem, hogy egy ilyen sárkány van az iskolában és ez a srác abszolút nem is foglalkozik vele. Hát az agyam eldobom! Bezzeg ha én viselném gondját... Néhány másodpercig eljátszok a gondolattal, majd arra a megállapításra jutok, hogy valószínű elvinném abba a rezervátumba, ahol dolgoztam, hiszen egy sárkánynak jobb a természetes környezetében lennie. Mégsem egy kutyáról, vagy egy házi nyúlról van szó, hanem egy sárkányról. Lehet, hogy majd megemlítem Andrew-nak azt az aprócska ki információt, de egyelőre csak felállok és a fejében találva választ a viselkedésére egy aprócska megjegyzést teszek. A kérdésére megcsóválom a fejemet. Nem is tudom, hogy erre mit mondhatnék. "Az egyik kollégám vámpírrá változtatott, majd őrjöngeni kezdtem, úgyhogy jobban láttam eljönni onnan." Na igen, ezzel aztán biztosan belopnám a szívébe magamat.*
- Volt egy kis konfliktusom az egyik kollégámmal... *sütöm le a szememet, és én is jelzem, hogy ezzel inkább lezárnám a témát, hogyha nem haragszik meg. Ha igen, akkor is. Mesélek egy kicsit a sárkányról, majd a teóriámról, hogy miért is viselkedik vele Andrew úgy, ahogy.*
- Értem. Ez esetben... Nem tudom. Szegény akkor sem tehet semmiről, és látod, hogy mennyire kötődik hozzád. *mosolygok ismét a kis sárkányra, de olyan tekintettel nézek a fúra, hogy láthatja a szememben: teljesen megértem, hogy miért is ódzkodik ennyire a kis állattól.*
- Esetleg megszervezhetem, hogy elvigyék egy rezervátumba, ahol jól fognak vele bánni és Te is bármikor meglátogathatod, ha látni szeretnéd... *ajánlom fel neki az előbbi gondolatomat, bár sejtem, hogy a srác vissza fogja utasítani. Ha annyira nem kellene neki ez a sárkány, már biztosan megtalálta volna a módját, hogy eltüntesse maga mellől.*
- Hogy... mi? *nézek értetlenül a fiúra, majd hirtelen leesik, hogy mit is kérdezett.*
- Ja! Hogy miért ültem ott? *nézek az ablak felé.*
- Az az igazság, hogy a Könyvtárat kerestem, csak eltévedtem... *sütöm le a szememet és ha tudnék, akkor biztosan el is pirulnék.*
- Bár kezdem azt hinni, hogy rossz emeleten is vagyok... *nézek körbe a sötétbe boruló folyosón tanácstalanul.*

*A kis sárkány teljesen elbűvöl, de hát ez nem is csoda, hiszen egy igen értékes és ritka fajtáról van szó. Furcsa, hogy Andrew ennyire nem akarja magának ezt a kis sárkányt, és habár kiolvasom a gondolataiból, hogy nem konkrétan a sárkival van a baja, hanem attól, akitől kapta, mégsem értem ezt az egészet. Persze annyit nem kutatok a fejében, hogy az egész sztorit megértsem. Azt hiszem, hogy akkor sokkal egyszerűbb lenne felfognom ezt az egészet. Most egyelőre csak nem értem, hogy miért a kis lényen éli k a bosszúját és a haragját. Érdekes... Minden esetre felajánlom, hogy egy rezervátumban igencsak jó helye lenne Vicarah-nak, a srác visszautasítja, amire csak egy titokzatos mosollyal reagálok.*
- Rendben, ahogy gondolod. *bólintok megértően, bár a titokzatos kis mosoly ott marad az arcomon. Sejtem, hogy a fiú el fog gondolkodni azon, amit mondtam neki és talán, ha legközelebb találkozunk, már kedvtelve fog a sárkánnyal sétálgatni. témát váltunk, én pedig elmesélem, hogy baromra eltévedtem, és vélhetőleg a könyvtár még csak nem s ezen az emeleten van. Pech.*
- A... Másodikon? *nézek körbe a folyosón, és zavartan megvakargatom a fejemet.*
- Aha... *látszik rajtam, hogy fogalmam sincs, hogy most éppen melyik emeleten vagyok, de azt majd megjegyzem, hogy a könyvtár konkrétan a másodikon van.*
- Hétig, igen, azt tudom. De... Ó, már ennyi az idő? *pislogok az órámra és lemondóan sóhajtok.*
- Hát akkor ma már biztosan nem nézek utána annak, aminek akartam. Mindegy... Azért köszi, sétálhatunk arra egyet. *mosolyodok a fúra és várakozóan pislogok rá, hogy megindul-e a könyvtár felé, ami vélhetőleg... Nem s ezen a folyosón van.*
- Furcsa, de odakint könnyebben eligazodom, mint idebent... *gondolkozom hangosan és oldalvást pillantok a fúra. Vajon elárultam magam? Persze, hogy jobban eligazodom, hiszen ott az érzékszerveimre hagyatkozhatok. Itt elég sok mindenben gátolnak a falak.*

*Tényleg nem igazán vagyok képben, és mikor a fiú egyszerűen kiröhög - merthogy azt teszi, akármennyire s próbálná leplezni - én is elmosolyodom, majd nevetni kezdek vele együtt. Igen, tényleg elég szerencsétlen vagyok, de legalább vannak itt jó fej emberek, akik tudják, hogy mennyre szívás így eltévedni és mennyre ciki, hogyha erre valaki rájön.*
- Az elsőn. Aha. *vigyorodom el, majd hozzáteszem:*
- ... Az pont egy emelet különbség. *csóválom meg a fejemet vigyorogva és zavartan pislogok a folyosóra. Muszáj lesz valahogy megjegyeznem ezeket a dolgokat, hogyha nem akarok mindig így leégni. Mikor Drew közli, hogy menjünk, elkísér, hálásan biccentek egyet és követni kezdem a fiút a lépcsőn felfelé a másodikra.*
- Igen, cameos-os vagyok. Jó tudni, hogy te is. *mosolyodom el és lepillantok a fú kitűzőjére. Milyen furcsa, hogy eddig fel sem tűnt. Azt hiszem rá kell szoknom erre (is), hogy egyből a kitűzőt nézegessem.*
- Remélem, hogy holnap már nem kell ~bébicsősz~*jut eszembe egy szó, de úgy érzem, hogy ez elég lealacsonyító lenne Drew-ra és rám is egyaránt, így inkább máshogy fejezem be a mondatot:*
- ... idegenvezető. Igyekszem memorizálni az utat. *mosolyodom el és tényleg figyelni kezdem, hogy merre megyünk és hol fordulunk rá a második emeletre. Látom, hogy Andrew elvan a gépével és nem s szeretném megzavarni. A csendet végül ő töri meg egy kérdéssel.*
- Néhány napja érkeztem csak. És Te? Régóta vagy már itt? *kérdezek vissza, mert elég öreg rókának tűnk a srác. Persze az s lehet, hogy ő sincs itt egy hónapnál régebben, csak jó a memóriája.*

*Lassan megindulunk a lépcsők felé, hogy végül a másodikon kössünk ki, hiszen Drew kedvesen rámutatott, hogy bizony az elsőn vagyunk, és nem itt van a Könyvtár. Micsoda pech! Szerencsére annyira nem nevet ki és nem is bunkó velem, pedig azt hiszem, hogy meglenne az oka rá. Hiszen vámpír vagyok, és amit sikerült a gondolataiból elcsípnem, az az, hogy ki nem állhatja a fajtámat. Mennyre kellemetlen. Pedig aztán én egészen jó kislány vagyok. Most - nyilal belém a fájdalmas felismerés, hiszen nekem is voltak rosszabb napjaim... Éveim... Megcsóválom a fejemet és csendben sétálunk tovább, felfelé a másodikra.*
- Én sem akarok bajt, amúgy meg nem valami nagy teher. Hogyha két kilót lenne, akkor lehet elgondolkodnék a dolgon. *mosolyodom el, igyekezve viccel elütni ezt az egészet, bár vélhetőleg a srác pontosan tisztában van vele, hogy hogyha két kilós lenne a jelvény, nekem akkor sem kottyanna meg. De igyekszem ezt most figyelmen kívül hagyni.*
- Igyekszem gyorsan tanulni és memorizálni. *biccentek határozottan, mintha valami nagy fogadalmat tennék. Rákérdezek, hogy ő vajon mióta van itt és egészen szép dátumot kapok.*
- Ejha, akkor Te már régi diák vagy itt. Remélem, hogy én is sokáig itt leszek. Eddig nagyon tetszik ez az egész hely. *mosolygok, majd felnézek az előttünk lévő ajtóra.*
- Könyvtár. Hmm. Oké, köszönöm. *pöccintem meg a lakatot, ami az ajtón fityeg, jelezve, hogy ma már nem lehet ide bejönni.*
- Kár... *motyogom csak úgy magamba.*
- Visszamegyünk a Társalgóba? Vagy van még valami dolgod? *nézek rá kérdőn Andrew-ra, majd ha beleegyezik, akkor az oldalán megindulok a társalgó felé.*


//Köszönöm szépen a játékot! ) //