by *Összeszorul a szívem Lizzie válaszára. Hát komolyan ennyire rosszul csináltam? Komolyan ennyire elbaltáztam az egyetlen dolgot ami még megmaradt nekem? Valószínűleg látszik is rajtam, mennyire szégyellem, hogy hagytam eddig fajulni ezt az egészet, mert zavartan megköszörülöm a torkomat és lehajtom a fejemet. Nem akartam, hogy ezek a dolgok a neveltemen csattanjanak, érzem, hogy sikeresen pontosan az ellenkezőjét értem el annak, amit akartam.* - Dehogy haragszom... Nem tudhattad biztosan *motyogom halkan, miközben a hátát simogatom. Hogy lehetettem ilyen vak, hogy nem vettem észre, hogy szegény lánynak is baja van? Önző módon túlságosan el voltam foglalva önmagammal. Szégyellhetem magam, mondhatom.* - Nem akarom rád aggatni ezeket a terheket *dőlök hátra sóhajtva a kanapén, amikor rátérünk a másik témára. Ennyit arról, hogy elterelem a témát önmagamról.* - Felnőtt férfi vagyok, képes vagyok megbirkózni a dologgal, ne aggódj értem *mosolygok rá halványan, erőltetetten. Már megint, kit áltatok? Valószínűleg nem vak a kislány, együtt élünk, nyilván észrevette a viselkedésemet, egyértelmű, hogy nem tudok túllépni rajta. Arra, hogy van még valami, először értetlenül összeráncolom a szemöldökömet, majd hirtelen eszembe jut, hogy mi lehet az a valami, amire céloz, és érzem, hogy az arcomon halvány pír jelenik meg. Ezt aztán gyorsan el is tüntetem - ez az a téma, amiről nagyon nem akarok beszélni a nevelt lányommal. Nem akarom, hogy emiatt megváltozzon a véleménye rólam, de épp elég rossz tapasztalatom a témával kapcsolatban.* - Nem igazán értem, mire célzol *vonok végül vállat, majd sóhajtok, és jobban szemügyre veszem. Így már feltűnnek a karikák a szemei alatt, mire aggódva és kissé szigorúan összeráncolom a homlokomat.* - Mondd csak, mennyit aludtál te az elmúlt éjjel? Vaskos karikák vannak a szemet körül *kérdezem aggódva, közben gyengéden megérintve az arcát. Lehetséges lenne, hogy már napok óta így néz ki, és én egy közös vacsora alatt sem vettem észre? Szégyen rám...*
+6
Uriel
Esteron Baltazaar
Alise Rubenis
Elizabeth Cobb
Patric J. Morgan
Michael
10 posters
Le manoir de l'Ange
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
*Nem igazán szeretném, hogy rosszul érezze magát Michael, de nagyon nem is szeretném és nem ezért célozgattam felé. Én is sajnálom a dolgokat, de igyekeztem kíméletes lenni vele szemben is.* - Ha biztosra mentem volna vele.. átok ez az egész, ami van..*Közlöm Michaellel és elfordítottam a tekintetemet nem igazán szerettem volna mutatni magam, hogy megint sikeresen elaludtam az egyik órán és ráadásul biztos vagyok benne, hogy a héten még le fog feleltetni belőle a tanár. Ránézek a férfire és a kezemmel végig simítok az arcán.* - Ugyan.. rám nem aggatsz semmit. Meghallgatom, ha van bármilyen akadályod. Viszont én már nem bírom ezt nézni, hogy magadban szenvedsz. Kérlek, legalább a barátaiddal foglalkozzál, Kamen is aggódik érted.. térj egy kicsit észhez apa.. szeretném, ha olyan lennél, mint amikor megismertelek, bármennyire is szeretném, tudom azt nagyon jól, hogy nem lehetséges ez..*Ahogy kimondom, a szavakat érzem azt, hogy össze van szűkülve a gyomrom. Valahogy szeretném éreztetni vele, hogy nem jó ez így.. és nem bírom tovább én sem és ha én nem beszélek vele akkor ki fog? Nem szeretném megvárni azt a pillanatot, amikor rosszul lesz vagy éppenséggel kitalálja azt, hogy ő elmegy Patric után.. egyszerűen már nem bírnám akkor tovább.* - A felnőtt férfiaknak is szükségük lehet segítségre és társra, hogy ne egyedül legyenek a bajban.. Makacs vagy.*Mondom ki a szavakat és egyre jobban úgy érzem, hogy kezdek megkönnyebbülni, mert már hónapok óta bennem vannak ezek a dolgok. Azután amikor kijelenti, nem érti azt, hogy mire célzok, felvonom a szemöldökömet, a szájamat húzogatva gondolkozom, hogyan kérdezzek rá arra a dologra..* - Hát.. tudod.. amit rajtad észreveszek ez nem csak olyan magadba zárkózó típus, mert az egyik legjobb barátodról van szó. Lehet butaság, de.. mindegy hagyjuk is..*El szeretném kezdeni azt a témát feszegetni, hogy mi van Michael és Patric között, de aztán félúton megállok. Nem szeretném a sebeit felsérteni vélhetően most sincsen túl rajta. Bármennyire is szeretnék, rákérdezni még sem tehetem meg, mert úgy érzem, ez nem rám tartozik. Ha akarja, majd úgyis elmondja ez így helyes.. A kérdésére, elfordítom a fejem.* - Nem tudom..*Való igaz az őszintét mondom, mert mostanában egyre jobban hajtom magam. Még is hogy mondjam el neki azt, hogy bocsánat rosszul állok pár tantárgyból és megint elaludtam az egyik órán? De semmi vész még a fél év előtt ki tudom javítani? Garantáltan mérges lesz az tuti..*
Michael- .::Felvilági::.
- Az *sóhajtok halkan. Átok, de mennyire, Lucifer önző, ostoba, kegyetlen játéka, semmi más. Mégis, bármennyire is próbálom gyűlölni, valami bennem mindig tiltakozik. Végül is mégis a testvéremről van szó. Aztán éppen mondanám, hogy Kamennek jobbat tenne, ha a maga dolgával lenne elfoglalva, amikor Lizzie apának szólít. Úgy tűnik, ő észre sem vette, mit mondott, nekem azonban nagyon is jelentőségteljes volt. Apa... Hát tényleg az apjaként tekint rám? Ennyire felnéz rám? Ennyire elfogadott? Képes apának hívni, ennyi szeretettel és aggódással a hangjában? Ahány évesen befogadtam, képes rá, hogy így nevezzen, gondolkozás és mérlegelés nélkül, úgy, hogy fel sem tűnik neki, hogy mit mondott? Egy furcsa, eddig ismeretlen, meleg érzés önti el a szívemet, és hónapok óta igazi öröm önt el. Apa. Észre sem veszem, mikor ül ki a meghatott mosoly az arcomra. Egy pillanatra elfelejtem minden bajomat, egy pillanatra csak az érdekel, hogy ez a kislány, aki itt ül mellettem a kanapén, apjaként tekint rám.* - Lizzie... Észrevetted, hogyan szólítottál? *kérdezem halkan, mosolyogva. Noha igyekszem nem túl szentimentálisnak látszani, valószínűleg süt rólam a meghatottság. Végül aztán visszatérünk az eredeti témához, így halkan sóhajtok.* - Tudom, hogy az vagyok. Előbb-utóbb rendben leszek, hidd el. Csak kell még némi idő *válaszolom komolyan. Hogy mennyi az az idő, abban nem vagyok teljesen biztos, de majd elválik. Én magam sem tudom még, mi lesz majd. A lényeg, hogy most egyben vagyok, és azt hiszem, talán lassan tényleg sikerül egy kicsit rendbe jönni. Lizzie tényleg segített, valószínűleg korábban kellett volna megejtenünk ezt a beszélgetést. Ez után ugye egy bizonyos témát kezdünk el feszegetni, és abból, amit és ahogyan mond, erősen érzem, hogy bizony megvannak a maga sejtései, csak nem meri őket felhozni. Szóval zavartan - és egyértelműen kissé elvörösödve - megköszörülöm a torkomat.* - Mondd csak nyugodtan *biztatom. Ha arra gondol, amire gondolom, hogy gondol... Nos, nem fogok hazudni neki, de még mindig előfordulhat, hogy tévedek, és akkor meg inkább nem szeretném szembesíteni azzal, hogy soha az életben nem lesz nevelőanyja... Jó, nem mintha amúgy lenne bármi időm bármilyen kapcsolatra, de na. Szóval a lényeg, hogy ha ki tudja találni, mi a nagy harci helyzet, akkor igazolni fogom, ha pedig nem, akkor nem fogok beszélni róla. Később aztán rátérek arra, hogy elég csúnya karikák vannak a szeme alatt, a kitérő válaszra pedig rosszallóan megcsóválom a fejem.* - Lizzie... Tessék elmondani, de most! *parancsolom, határozottan visszatérve az apaszerepbe.*
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
*Nem is szeretném tovább mondani nem csak azt, hogy a képessége átok, hanem ez az egész helyzet. Lucifer milyen és egyszerűen.. képtelen elhinni ezt az egészet. Nem csak, hogy önző én teljesen máshogy érzem ezt az egészet. Nem egyszerűen tényleg nem bírnám ki azt, hogy őt is oda levigye. Amikor beszélek, hozzá valahogy eljutott a tudatomig hogyan szólítottam. Eddig is felnéztem rá úgy, mint „apura” tudjuk mi előtt, de tőle még sem kaptam meg azokat, amiket Michaeltől. Nem voltam biztos benne ki tudom e valaha is mondani neki, de még is valahol jó érzés ez.* - Baj?*Költői kérdésnek teszem fel és megölelem határozott mozdulattal.* - Ha zavar hívhatlak a neveden továbbra is... örülök, hogy ti találtatok meg és annak pláne, hogy te nálad vagyok. Felnézek rád és annyi mindent tanultam meg fejlődtem, hogy nem tudom, hogyan viszonozhatnám ezt.. Valószínűleg sokan ezt furcsállnák mi köze egy lidércnek egy angyalhoz, de engem nem zavar.. de ha téged ez zavar..*Mondom neki, zavartan és elfordítom, a fejem viszont valahol érzem azt a melegséget. Kis családias hangulat egy kínos beszélgetés után. Lassan visszatérünk a témához, de igazság szerint reménykedek abban, hogy Michael meg lesz. Reménykedek benne, de azt nem érte miért kellett ennyit várni?* - Elfogadom a várakozást, de lassan ideje visszatérni..*Mondom neki és nem tudom egyszerűen mi lelt. Határozottan tudom magamról azt, hogy türelmes vagyok, de még is kitört belőlem. Valószínűleg a zárkózottság hatása. Mi lesz ezután? Nem tudom.. de mielőtt megtörténne, a baj jobb lenne ésszel gondolkozni. Aztán elkezdem a mondatot, azt a bizonyos Patrices mondatot, de valahogy félek, haragudna azért.. végül is nem kérdezhetek csak úgy rá. Eléggé kínos lenne.* - Ha biztos vagy benne.. te Patricet.. „szereted” igaz…? Mint egy nő a férfit..?*Igyekszem óvatos lenni, de nem szeretném őt kínos helyzetbe hozni. Tudni szeretném, de ugye érzem azt, hogy még is mintha nem rám tartozna. Kíváncsian várom azt mit fog mondani, rá hiszen ezt már sejtem egy ideje.* - Nem tudok koncentrálni az iskolában és ha nem készülök fel a héten 2 tárgyból akkor biztos vagyok abban, hogy nem fog összejönni ez a félév. Nem vagyok képes összpontosítani a suliban az órára.. és azt hiszem késő estig tanultam csak azért, hogy sikerüljön a dolgokat meg a felelet. Táncolni se járok ezért igyekeztem kijavítani a jegyet, és úgy elmondani.. de nem akarok szégyent hozni rád..*Mondom el végül is a dolgokat és sóhajtok egyet. Igen ennyi mindent rázúdítani nem nagyon szerettem volna, de ha szeretné hallani akkor elmondtam. Valószínűleg úgyis megtudta volna a suliban és akkor még nagyobb bajban lennék tehát lehet jobb ez, hogy most mondtam el.*
Michael- .::Felvilági::.
- Nem *ölelem vissza a lányt.* - Már mondtam, úgy szeretlek, mintha az édes lányom lennél. Nem érdekel, ki mit gondol, örülök, ha apának szólítasz *mondom halkan, és minden szavam igaz. Nagyon boldoggá tett ezzel az egyszerű szóval, éppen azért, mert nem gondolkozott rajta, hogy kimondja-e, csak egész egyszerűen kiszaladt a száján, nem nézett előtte eltűnődve, hogy vajon szabad-e ezt vagy nem, akarja-e egyáltalán, csak kimondta, észre sem véve, mit beszélt. Elmosolyodok, és adok egy puszit a homlokára. Valószínűleg mind a kettőnknek szüksége volt erre a kis nyugalomra, erre a családias békére, ami most körülvesz minket. Szerencsétlen könyv már rég a feledés homályába merült, lassan már szinte vacsoraidő. De valószínűnek tartom, hogy ez Elizabethet éppen annyira érdekli csak, mint engem...* - Megteszem, amit tudok *bólintok komolyan, miközben eltűnődöm, hogy vajon mikor nőtt fel ennyire ez a leány. Halvány mosollyal kicsit megrázom a fejem, és megsimogatom a haját. Ez után azonban egy jóval kínosabb témára térünk rá, és hát úgy tűnik, a lányom beletrafált. Most már komolyan olyan vörös vagyok, mint egy paradicsom, miközben zavartam megköszörülöm a torkomat.* - Nos... Nem fogom tagadni, ha már egyszer rájöttél. Igen, én... Öhm, jobban kedvelem a férfiakat *bólintok. Na jó, kábé akkor voltam ennyire zavarban, amikor a banda előtt felfedtem a dolgot. Minden esetre remélem, hogy Lizzie nem fog nagyon fennakadni ezen az egészen, mert hát éppen most sikerült rendbe szedni a dolgokat kettőnk között, nem lenne jó rögtön elrontani. Szerencsére hamar témát váltunk, és az iskolára terelődik a szó. Aggódva ráncolom a homlokom, majd halkan sóhajtok.* - Korábban is szólhattál volna, Elizabeth! Ha gondolod, tanulhatok veled, úgy talán jobban menne a dolog, ma viszont aludni fogsz éjszaka *mondom szigorúan.* - Mint apád és mint orvosod mondom, hogy szükséged van a pihenésre: ha tisztességesen kialszod magad, jobban fog majd az agyad, és rendesen meg tudod jegyezni az anyagot *magyarázom, majd ellágyul a tekintetem.* - Ne aggódj, én tudom, hogy nem fogsz szégyent hozni rám. Okos gyerek vagy te, jól ismerlek *simogatom meg a fejét, majd magamhoz húzom, és megpuszilom a homlokát.* - Mit szólnál hozzá, ha most elmennénk vacsorázni, utána pedig lefeküdnél, és aludnál egy jó nagyot? *kérdezem, bár elég egyértelmű, hogy beleegyezést várok. Szükséges a pihenés, anélkül hiába gyötri magát.*
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem..*Mondom neki és persze örülök annak, hogy valamennyire enyhült a feszült légkör. Tudtam azt, hogy hogyan gondolok Michaelre, de még is valahogy egészen eddig a pillanatig vártam rá. Tudom, hogy megbízhatok benne én magamban kellett tisztáznom a körülményeket és féltem azért, hogy elveszítem, és akkor megint kezdődik minden előröl. Ezt pedig nem akartam. Tovább lépve gondolok a jövőre és arra, hogy még sem vagyok egyedül..* - Remélem is..*Mondom arra, hogy lassan ideje visszatérnie, de hát nem tehetek róla. Tényleg féltem, hogy ez rosszabb lesz nem bírtam már tovább. Utána jön egy kényesebb téma, amire rákérdezek. Csak kuncogok a vörösségén és egyáltalán nem zavar..* - Nos, nem fogom feszegetni ezt a témát.. egy ideje sejtettem csak jobb gondoltam, hogy várok vele.*Mondom, neki teljesen nyugalomba majd egy hirtelen mozdulattal újra átölelem. Tényleg nagyon-nagyon hiányzott már és nem tudom mikor voltunk így el meg beszéltünk. Örülök a férfinak nagyon.* - Nem zavar és tudod, lehet ez természetes dolog is, hiszen egy macska szeretheti a kutyát.. Na, jó ez teljesen más téma, de a lényeg.. te így vagy tökéletes ember, ahogy vagy és aki ezt nem érti meg hát az nem normális.*Mondom neki teljesen őszintén és igen képes vagyok elfogadni azt, hogy ő mit érez és kik iránt. Furcsa? Lehet másnak furcsa, de nekem egyáltalán nem az. Az iskolás témára elordítom a fejem.* - Emma is segített, meg úgy éreztem túl hajszoltam magam. Féltem, hogy haragudni fogsz. Örülnék neki, ha segítenél.*Mondom neki mosolyogva és az alvásra felvonom a szemöldököm és nyafogok egy sort. Na igen..* -Tehát ez azt jelenti… várj.. Mennyivel korábban kell, lefeküdjek a szokottnál?*Kérdezek rá tekintve attól, hogy ugye eddig meddig lehetek fent.* -A vacsorában benne vagyok, de mit szólnál ahhoz, hogy után megnézek egy Odaát részt és utána..*Persze úgyis sejtem mi lesz a válasza próbálkozni szabad. Az pedig, hogy mit nézek.. való igaz, de egyáltalán nem félek ettől a sorozattól. Szeretem na. Aztán ha ő is benne van én fel állok az öléből és megvárom míg elindul. Addig nem fogok megmozdulni.*
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
[Esteron Január 4.-ei játékolvadás]
- Nem kell, ne aggódj. Azért érdeklődök az iskola felől, mert azért jó tudni. Szóval valamennyit tudok róla.*Feleli nevetve és valóban azért szeret olvasni és szereti hallgatni társait ha mesélnek valamiről. Elizabeth már csak ilyen.* - Sajnálom, hogy el kellett hagyni a családodat.*Mondja, és igen tudja azért nagyjából ezeket az érzéseket, de azért még is jó helyen van. Csak Michael ne lenne depressziós, hiszen azért tényleg szeretné, ha foglalkozna vele. Végtére is hiányzik neki a régi Micha… a rokonoknál elcsuklik a hangja, igazság szerint bele gondolt már abba is, hogy ő vajon hova tartozhat.*- Michaval voltam.. Szóval nem nagyon batárnőim jöttek át inkább meg én mentem át hozzájuk. Tudod.. Rokonok azért kicsit nehezebb lesz.*Feleli csendesen igen, azért amiket át élt.. lehet lassan egy éve, de még benne van. Végül is Michaéknak köszönheti most, hogy végre szabályosan alakulhat az élete nem is felejti el.* - Mindegy ne is menjünk bele.. egyébként meg tudod azért nehéz a hip-hop. Nem akarlak lebeszélni róla..*Mondja mosolyogva és igen felhozza a táncot. Aztán végül is még rajz is ott van, de hát azzal most jobban foglalkozik, hogy lekösse magát.*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
- Nem aggódtam. * Felelem egy féloldalas mosoly kíséretében. Arra meg, hogy "sajnálom.." ezt feleli:* - De legalább már a barátom, dolgozik az ügyön. Nyáron ha minden jól megy akkor végre vége ennek az egésznek és szabadon beszélhetek velük újra. * Mondom, amolyan félig vidám hangulatban, mert hát azért akárhogyan is nézzük a jó hírek azok jó hírek.* ~Pláne ha sikerül a terve és nagyon remélem, hogy sikerül neki.~ * Majd ahogy Lizzie-t hallgatom észreveszem, hogy a rokonokat fölemlegetni nem éppen jó ötlet volt a részemről és bár kíváncsi lennék rá, hogy mi történt, nem firtatom a dolgot.* - A táncról engem soha nem lehet lebeszélni. * mosolyodom el* Amúgy meg nehézség nélkül nem is lenne élvezetes, csak azt lehet élvezni amiben van nehézség. De szerintem megfogsz lepődni milyen gyorsan tanulok. Meg aztán, addig se gondolkodom más dolgokon amíg egymást tanítgatjuk.
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
- Ne is, az aggódás nem jó dolog.*Feleli nevetve és igen valóban hangulatingadozó az állapota mostanában, de igazság szerint inkább azon gondolkozik, hogyan kéne jobb állapotba vinni ezt az egészet. Aztán hallgatja, ahogy meséli, hogy dolgoznak az ügyön elmosolyodik és elismerően. Valóban jó dolog ám. A szülei eszébe jutnak Lizzienek azért tényleg ilyen szempontból szerencsésnek érzi magát, hogy nem árva házba került. Nem akarja tudni azt, hogy milyen lenne ott így is örül annak, hogy nem vámpír vagy mi. Igazság szerint alakulhatott rosszabban is bár azért a hátán ott hordja a nyomot. Igyekszik elterelni a gondolatait, mert eleget szenvedett és most talán ha nem lenne ez az egész ügy akkor tényleg még a hangulata is jobb lenne. Aztán a táncról kezdünk el beszélgetni és igazság szerint lassan lehet le kéne feküdnöm későre jár.* - Értem akkor majd meglátjuk milyen gyorsan tanulsz ennél. Kíváncsi leszek rá.*Feleli nevetve és egészen jól elbeszélget Esteronnal. Jól érzi magát vele bár nem mindenkivel barátkozik így ilyen szempontból.*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
- Hát, igyekszem bebizonyítani, hogy amit mondtam az igaz. * Mondom már én is nevetve. Érdekes módon Lizzie mellett jól érzem magam és tudom boldognak mutatni magam.* ~ Kissé furcsa hatással van rám. Nah mindegy ezen majd még ha visszaértem filózom egy sort.~ -De neked nem kéne már aludnod? Eléggé későre jár. * Mondom, miután ránéztem az órámra és én magam is meglepődök rajta, hogy mennyi idő telt el.* ~ Hogy milyen gyorsan telik az idő. Ez nem lehet igaz.~ - Nekem is lassan vissza kéne indulnom az akadémiára még mielőtt Sayon lehord, hogy hol kószáltam eddig. Ő a legjobb barátom. Mindig megvárja, hogy vissza érjek és mindig megbeszéljük egymással a napi dolgainkat.* fűzöm hozzá magyarázkodásképp.*
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
*Csak mosolyog arra amit mondd a férfi. Igazság szerint bírja Esteront és azért vannak ugyan már barátai, közeliek meg ellenségei is de hát idővel az is elmúlik. Aztán az idő is gyorsan telik nem is nézik mennyi az idő, bár a lány soha nem nézi főleg amikor kockul. Hamar el telik az idő így hát na.* - Valóban, bár nem mindig nézem az időt. Mondjuk mostanában így is keveset alszom.*Mondja filózva és kikíséri a srácot ha hagyja magát. * -Csak nem fog leszúrni nyugi.*Mondja a lány intve és persze tényleg így gondolkozik. Aztán a legjobb barátról Emma jutott az eszébe akivel szintén hasonlóak. Na igen. Aztán ha Esteron hagyja magát akkor tényleg leviszi és elköszön tőle. Vagyis elkíséri a bejáratig és elköszön tőle aztán még játszik egyet a lány és lassan aludni fog hiszen ki tudja reggel mi fog rá várni.*
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
- Mondj egy számot 1 és 10 között… *Szólal fel egy lány aki éppen elfeküdt Elizabeth ágyán.. igen és elég hamar eltelt az idő már megint így tehát lassan Emmának is haza kéne indulnia. Amúgy meg éppenséggel fekszik Lizzie az ágyán és közben ugye beszélgetnek. Mi mást tehetnének?* - Hm… 10 miért?*Kérdezi meg Lizzie mire Emma feléledve nagyokat néz rá. Hát a farsangot beszélik ki ami a hétvégén volt és van mit megbeszélniük. Legalább is eltelik az idő és nem kell depresszióznia.*- Hát azért, mert mindenki ki értékelte milyen volt az este. Sokan 7 és 9 között adtak pontot te vagy a második ember, aki 10-est adott. – Ki az első? – Regi.. *Elnevetik magukat aztán szépen lassan fel áll a lány és elkezd felöltözni hiszen a kutyát legalább az udvarba ki kell vinnie. Plussz Emmát is lekíséri hiszen ő neki is haza kell térnie..* - Na, jó anyám megöl, ha nem megyek haza plussz még holnapi nap még írni fogunk és megszívatnak ha elkések.. mostanában 10 perceket kések és nem kéne, hogy felkerüljön az adatlapomba. Na jó leállok a pattogással akkor megyünk? *A Lány mosolyogva bólint és szépen elindulnak kifelé az udvar felé és persze ahol a bejárat van. Hova máshova mennének ki? Felvette Lizzie a fehér kabátját, a fehér sálát és a sapkáját plussz a meleg kesztyűjét. A csizmája lent van szóval azt is mindenképpen felveszi. Ahogy elindulnak, lefelé azért még mindig tudnak kitalálni valamit.* - Holnap sütnöd kell… - Miért? Nem fogok sütni, süss magadnak!*Szólal fel és megcsikizi barátnőjét és igen ő is szereti ám a sütijeit nem csak a barátaik. Aztán kiérve a bejárathoz a kutya kirohan és eltűnik a hóban, amire a lány csak nevet. Közben elköszön barátnőjétől és Lizzie még egy darabig kint van.*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
~Hát újra itt~ * és végig néz a városon, majd az utcán amin Lizzie lakik és szép lassan elindul a havas utcán Lizzie háza felé közben a hétvégi dolgokon gondolkozik.* ~ Sayon eltűnt és bár állítólag biztonságban van, én akkor is aggódom érte, ráadásul úgy néz ki, hogy szellem is eltűnt vele együtt abban reménykedem, hogy legalább együtt vannak, valahol...~ * Aztán végig ér az utcán el egészen Lizziék házáig. A ház sarkáig repül aztán leszáll és gyalog folytatja útját a kapuig kicsit dideregve és fázik, hiába öltözött fel jó melegen. Akkor is hideg van. Majd ahogy odafordul a kapuhoz, hogy megnyomja a csengőt észreveszi a lányt amint kint álldogál.* - Szia Lizzie, hát te hogy-hogy itt kint vagy? Nem fázol?
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
*Na jó talán nem most kellene filozofálni arról, hogy mi a teendő holnap hiszen úgyis kiderül minden reggel. Ha bár a tánchoz visszatértem és jobban oda figyelek, mindenre azt hiszem és igyekszem lefoglalni magam és persze apával is azt hiszem rendeződnek a dolgok bár most nem tudom mit csinál. Mindegy úgy is remélem bejön vagy pedig beszélgetünk majd még egy kicsit. Arthurt figyelem éppen aki jó kedvűen rohangászik és a bejárati ajtóhoz veszi az irányt. Aztán meghallom a hangot és elmosolygok* - Szia! Mit keresel itt?*Kérdezem tőlem meglepődve és a bejárati ajtóhoz rohanok, hogy beengedjem. Örülök, hogy látom tényleg. Felvidít azért.* - Nem fázok most jöttem ki. Barátnőmet engedtem ki plussz Arthurt hoztam ki aki jól érzi magát.*Mondom Estnek majd a kezeim között hógolyót gyúrok és megdobom. Jó persze viccelődöm csak remélem nem veszi sértésnek.* - Mi a helyzet veled?*Érdeklődök felőle és lassan be kellene menni is mert hideg van bár most én jól érzem magam kint. Szeretem a hideget na.*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
- Hát gondoltam meglátogatlak megint, már ha nem baj. * Amikor megemlíti Arthurt megkeresem a nagy hóban és amikor meglátom elnevetem magam ám kizökkent a kerékvágásból a hirtelen eltaláló hógolyó.* - Hé ez nem fer. * Azzal én is gyúrok egyet és eldobom a lány felé. aztán vagy eltalálom vagy nem.* - Hogy mi a helyzet? Hát a legjobb barátom a héten köddé vált egy csomó másik diákkal együtt és csak egy levél maradt utánuk, hogy jól vannak. Ezen filózgattam mielőtt idejöttem és egész idejövet alatt igazából, nem is tudtam, hogy merre megyek aztán amikor felnéztem megláttam a házatokat és gondoltam akkor már miért ne látogassalak meg ha már egyszer itt vagyok. Úgyhogy most itt vagyok. * majd a végén egy apró mosolyt eresztek el és még hozzá fűzöm:* - Ha nem baj. De ha zavarok szólj és megyek.
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
*Arthur egyébként üdvözölte Esteront aztán el is futott valamerre. Persze mindig ezt csinálja, amikor kihozom, de hát ez nem meglepőd legalább is számomra. Aztán felvonom a szemöldökömet Esteronnál és inkább nem mondok semmit.* - Persze, hogy baj. Sőt..*Mondom, megsértődve persze csak hülyéskedek. Azután el is találom egy hógolyóval, amit időközben meggyúrtam. Igen tudok ám ravasz lenni, ha kell, de hát ez ilyen.* - Örülök, neki nehogy magadra vedd.*Mondom, neki mielőtt megsértődne, bár nem hiszem, hogy olyan lenne. Egyébként hagyom, hogy eltaláljon a golyó fel is nevetek. Aztán jön a körkérdés az érdeklődés felőle. Igen megkérdezem azt, hogy mi van vele, hiszen tudja, azt mindig érdeklődöm mások felől. Mármint Est.. ő is ilyen mármint arra gondolok azok közé tartozik, akikre kíváncsi vagyok.* - Értem hát majd csak előjönnek, előkerülnek és biztosan semmi bajuk nincsen.*Felelem teljesen higgadtan és igen igyekszem pozitívan látni a dolgokat.* - Aztán ide tévedtél hozzánk, mert én jobb társaság vagyok a magánynál jól gondolom?*Öltöm ki a nyelvemet és nem kicsit sem vagyok egoista. Úristen mi van velem!* -Gyere menjünk be mielőtt megfázol de ha szeretnél kint maradni akkor még kint maradhatunk. Én személy szerényeim szerint nem fázok. Forrócsokit?*Kérdezem meg tőle és igen igyekszem hasznosítani magam a tél kedvéért is.*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
- Nehogy megsértődj. * Mondom neki, amikor meghallom az elnyújtott "sőt.." aztán amikor hallom a folytatást, hogy örül neki akkor megnyugszom. Aztán végig hallgatom a nyugtatást, persze én is tudom, hogy nincs bajuk és jól vannak csak a szokásos első aggodalom. Meg utálom a megoldatlan rejtélyeket, de ez ellen most nem tudok mit tenni. úgyhogy hagyom is a témát. Arra meg, hogy ő jobb társaság a magánynál egyből elkezdem mondani gyorsan a dolgokat.* - Ez nem igaz, nem azért járok hozzád, mert jobb társaság vagy a magánynál, hanem azért mert szeretek veled lenni. * Hát ezután a mondat után nem kicsit pirulok el, de másképp nem tudtam hogyan mondjam, hogy nem úgy gondolok rá mint ahogy az előbb mondta azt ne tudom.* Hát azt hiszem, én inkább bemennék mert már kezdek fázni. Fogalmam sincs mikor jöttem ki és azt se tudom most mennyi az idő. A forrócsokit meg azt hiszem elfogadom. ~ Tényleg mennyit lehettem én ide kint? ~ * gondolom még a végére. *
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
*Csak hülyéskedek persze mindig örülök ha látom. Egyébként meg bírom a hülye fejét és azt hiszem, megállapíthatjuk, én sem vagyok egy nehéz eset. Mármint barátkozás terén azt hiszem megtaláltam helyem és nem csak most gondolok erre a dologra, hanem minden egyes áldott nap. Meg amikor eljutok a misére. Igen járok és szeretek is. A megoldatlan rejtélyek pedig nekem se tetszenek, de ez ellen nem lehet mit tenni. A múltkor is rendesen megijedtem, amikor az a Trükkös valaki elvitt minket valahova. Azt a kis csajt remélem, nem látom soha többé. Unszimpatikus volt. Hát nem is tudom jött, de illene egy kis modort tanulnia. Na jó inkább nem is gondolok rá.. Aztán elmosolyodok és igen kicsit én is elvörösödök amikor mondja szeret velem lenni.* - Ezt bóknak veszem, de gyere menjünk már be, mert itt fagysz meg.*Végül megfogom a kezét csak, hogy húzzam. A kutya már az ajtóhoz ment és igen ő is már be akar menni. Akkor csak én vagyok mazoista.* - Reméltem is. Délután csináltam egy jó nagy adaggal, hogy estére is legyen ha apa is inna.*Mondom mosolyogva és igen valóban lassan kezdem azt megszokni, hogy nem Michazom hanem apázom.*- Amúgy mi volt abban a levélben hova mentek a barátodék? Vagy semmit nem lehet tudni róluk?*Érdeklődök továbbra is igen azért valahol muszáj volt rákérdeznem. Aztán lassan bemegyünk és én is elkezdem levetni a meleg ruhákat.*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
* Az ilyen kifejezések sose voltak az erősségeim, de amikor azt mondja, hogy bóknak veszi akkor megnyugszom, nem akarok egy jó barátságot egy ilyen hülye félreértéssel tönkretenni. Úgyhogy nincs gond és a rákvörös fejem is visszaszíneződik normálissá. Aztán mivel megint nagyon elgondolkodtam Lizzie majdnem, hogy úgy húz be hozzájuk ami egy kívülálló számára biztos, hogy furcsán nézhet ki, de hát nem lehet mit kezdeni.* - Még jó, hogy annyit készítettél, az egyik kedvencem ilyen időben. * Mosolyodok el újra. Aztán közben beérünk a házba, ahol mindketten elkezdjük kihámozni magunkat a ruhák alól. amikor előkerül a levél téma.* - Hát, nekünk diákoknak, csak annyit mondtak a tanárok, hogy szombaton a délután folyamán eltűntek és egy levél maradt csak utánuk, hogy jól vannak és nincs bajuk. Ennyi, de senki nem tud semmi többet.
//Fagy//
//Fagy//
Michael- .::Felvilági::.
*Az ágyamon elfekve hallgatom az ablakon kopogó esőcseppeket, mélyen elmerülve a gondolataimban. Úgy vagyok, ahogy ebédeltem még órákkal ezelőtt: egy krémszínű szövetnadrágban és egy fehér ingben. Már vagy négy órája ugyanebben a pozícióban fekszem az ágyamon: a kezeim szétvetve az ágy teljes szélességében, a hajam elterül a párnán, a lábaim keresztbe téve, a plafont fixírozva. Sok mindenen gondolkozom, többek között a tegnap estén. Amanda Helgesen... Na, igen, nem árt, ha az embernek van informátora az iskola falain belül. Kamen már ma reggelre meg tudta mondani nekem, hogy ki lehetett a tegnap esti támadó. Egyébként szeretnék rendesen elbeszélgetni vele, mert azért az elmúlt este talán sok minden befolyásolta a dolgokat, ráadásul esélyem sem volt rá, hogy beszéljek vele, túlságosan el volt foglalva azzal, hogy megöljön egy ártatlan gyereket. Összeszorul az öklöm egy pillanatra, majd sóhajtok, és újra elernyednek az izmaim, miközben más irányba terelem a gondolataimat. Mivel tegnap ismételten elhalasztottam az informátoromat, ma megint le kéne mennem, azonban a tegnapi után... Hát, maradjunk annyiban, hogy nem biztos, hogy most fel kéne bukkannom a Santoson. Bárki megláthatott, adnom kell egy kis időt a kedélyeknek, hogy lenyugodjanak. Üzennem kéne a pasasnak valakivel, hogy mikorra legyen és hol, hogy át tudja adni, amit tud... Meg ígérek neki egy nagyobb záróösszeget, és talán úgy sikerül majd rávennem, hogy tényleg beszéljen. Halkan sóhajtok. Magam sem értem, hogy mi értelme van ennek az egész keresésnek, bár megfordul a fejemben a gondolat, hogy talán érte mehetnék, megkereshetném, de igyekszem elkerülni ezt a tervet. Nagyon jól tudom, hogy azzal borzalmasan sok mindent elronthatnék, és azt is, hogy én nem tehetem meg ezt csak úgy. De egyszerűen... Annyira utálom, hogy nem tehetem, amit csak szeretnék, hogy figyelemmel kell lennem a világ többi részére, hogy bármennyire szeretnék Patric után menni, nem tehetem, mert annak beláthatatlan következményei lehetnének, és hogy nem követhetem a saját, makacs fejemet. Újabb sóhaj, megrázom a fejemet, és igyekszem megint más pályára terelni a gondolataimat. A gond csak az, hogy noha próbálok másra gondolni, hétköznapi dolgokra - mint Lizzie figyelmeztetője, vagy a tanulmányi eredményei, esetleg valami új könyv, a tanulmányaim, ilyesmik -, minduntalan visszatérnek a Pattel, Pokollal és a tegnapi dolgokkal kapcsolatos elmélkedéseim, és... Nos, maradjunk annyiban, hogy ez így eléggé nehéz. De attól még igyekszem.*
Uriel- .::Felvilági::.
*Mivel Uriel arkangyal igen csak unta a fejét, ráadásul dolga is akadt az egyik védencével kapcsolatban, így fogta magát, és lemászott a Földre. Miután a védence támadóit leverte, és az illetőt biztonságba helyezte, úgy döntött, hogy beszél egyet az egyik fyronos diáklánnyal, majd miután megbeszélte az angyallal a dolgokat, úgy döntött nem árt ránézni Michael-re sem. Kicsit aggasztja a tegnapi kiakadása, és már komolyan gondolkozik rajta, hogy nyit Fent egy szanatóriumot Gabriel és Michael részére. Kivéve, ha a Pokolban fondorkodó fivérüket nem számolja. Bár tény, hogy rá is ráférne egy jó pszichológus. Szóval az arkangyal szépen leereszkedik Micha birtokának a kapuja előtt, leporolja aranyszín ingjét, és behúzza hófehér szárnyait. Az se nagyon izgatja, hogy halvány ragyogás veszi körül. Igazság szerint Urielt semmi nem izgatja, amíg ki tudja aludni magát, és valamelyik lökött fivére nem akar egy oltári nagy baklövést elkövetni. Így hát, ha a földiek furcsa pillantásokkal illetik, akkor mosolyogva megvonja a vállát, és úgy van vele, hogy azok örülhetnek annak, ha láthatják a világ leghumorosabb arkangyalát. Szóval a hosszas értekezés után belöki a kaput, majd széles mosollyal az arcán köszönti Micha inasát. Érdeklődik az illető hogyléte felől, majd a rövid bájcsevej után lassú léptekkel megindul a kúria irányába.* ~ Hm. Azt hiszem, elég lenne ezt a helyet átalakítani szanatóriumnak. Az is elég… *töpreng magában. Igen, nem bírja megállni, hogy ne ontsa a hülyeségeit. Amúgy az arkangyalt nem zavarta az eső, sőt egy víztaszító bűbáj után már kifejezetten élvezi is ezt az időt. Persze, Uriel a fagyhaláltól a dögmelegig mindent élvez, szóval ez nála nem nagy újdonság. Az már más kérdés, hogy hagyja, hogy elázzon a kedvenc ingje – amit ritka alkalmakkor szokott felvenni -, vagy sem. Szóval, miután megszerezte a szükséges információit, fogta magát, szépen elindult megkeresni Micha szobáját. Mikor rálel, akkor egy darabig áll az ajtó előtt, majd halkan felszusszant.* ~ Örülnék neki, drága fivérem, ha kimásznál a szobádból, és köszöntenéd a vendéget! Az, hogy a Földön élsz nem jogosít fel arra, hogy kizárd a pszichológusnak jött testvéredet. Na, mesélj csak nekem Michael, hogy mi történt tegnap! *üzeni mentálisan a másiknak. Hogy nem lenne egyszerűbb kopogni? Á, nem, mert ahhoz fel kéne emelnie a kezét, rá kéne csapnia többször is a fára, és jobban örül neki, ha inkább nem kell megmoccannia, mert… Mert ma – véleménye szerint – annyi mindent csinált már, hogy ilyen apróságokra nem hajlandó pazarolni az idejét. Pláne, hogy még egy ellenőrző körútra is kell majd mennie… Szóval mondjuk úgy, hogy a drága angyal átkapcsolt Garfield-módra. Képes szépen megvárni, amíg kinyílik az ajtó, aztán belépdel majd a szobába, és elhelyezkedik valahol. Ha meg nem nyitnak ajtót, akkor meg addig terrorizálja Michát, amíg az előbbi opciót nem történik meg. Uriel úgy van vele, hogy ha már idáig elmászott, akkor illendő foglalkozni is vele. Hát igen, az Éden Őrének elég furcsa logikája van, de ezt már megszokhattuk.*
Michael- .::Felvilági::.
*Ahogyan a gondolataimmal küszködve fekszem az ágyon, egyszer csak meghallom az egyik öcsém hangját, mire halkan szusszantok egyet. Lustán megemelem a kezem, és egy intéssel kinyitom az ajtót, ugyanis felállni most biztosan nem fogok, jó nekem ott, ahol vagyok.* - Üdv, öcsém *mosolygok rá halványan, oldalra fordított fejjel.* - Amúgy meg simán ki tudtad volna nyitni az ajtót, ha felemeled a kezedet, szóval semmi nem jogosít fel rá, hogy olyan váddal illess, hogy kizártalak a szobámból *kuncogok halkan, aztán nyújtózom egyet, arrébb csúszok az ágyon, és intek Urielnek.* - Foglalj helyet, testvér *mondom, az ágyra mutatva. Kényelmesen le tud ülni, és most akár ahhoz is van elég helye, hogy elfeküdjön mellettem, ha ahhoz van kedve. Miután helyet foglalt, úgy döntök, hogy valószínűleg nem fogom megúszni a választ az utolsó kérdésre, szóval szusszantok egyet, és felpillantok rá.* - Tegnap amúgy nem történt semmi. Mindössze megakadályoztam egy lidércet abban, hogy megöljön egy ártatlan angyalgyereket, nem hiszem, hogy emiatt számon kellene kérned, Uriel *válaszolom neki, továbbra is halvány mosollyal, de valószínűnek tartom, hogy ennyi messze nem elég ahhoz, hogy átverjem az öcsémet. Persze nem tudom, hogy amikor még az emlékeimmel éltem, milyen lehettem, de azt hiszem akkor sem eshet kimondottan nehezére, hogy megmondja, nem vagyok vele teljesen őszinte. Vagyis... voltaképpen én az igazat mondtam, csak kihagytam az igazság bizonyos részeit. Minden esetre amíg nem kezd el nyaggatni, addig inkább nem szeretnék ennél mélyebben belemenni a dologba, így inkább megpróbálom más felé irányítani a beszélgetést.* - És mondd csak, kedves öcsém, mi szél hozott erre? *érdeklődöm, reménykedve, hogy nem leszek leszidva, amiért terelném a témát.*
Uriel- .::Felvilági::.
*Amikor kinyílik az ajtó, akkor szélesen elvigyorodik, majd nagy léptekkel beljebb hatol.* - Üdv neked is *üdvözli Michát jó kedvűen miközben végighordozza a tekintetét a szobán, majd megállapodik a testvérén.* - Azt lehet, de ma már eleget dolgoztam, és még fogok is, szóval kímélném magam *nevet fel halkan, majd a vádra védekezőleg felemeli a kezét.* - Én egy szóval se mondtam ilyet, csupán tudtam, hogy ez a legjobb módja annak, hogy ne kelljen feleslegesen pazarolni az energiáimat, hiszen az nekem tökéletesen megfelel, ha erre a célra te használod a sajátodat *vigyorog továbbra is szélesen. Na, igen. Uriel a lustaság élő példaképe ilyen téren meg hát neki ez így tényleg egyszerűbb. Amikor Micha odébb csusszan, akkor hálásan pillant a fivérére, majd elheveredik az ágyon.* - Kösz. Nem kényelmesebb az én ágyamnál, de… Egye fene megteszi *kuncog, miközben a fejének keres jó támasztékot. Végül eltulajdonít egy párnát, és azt gyömöszöli a feje mögé. Aztán ugye Micha mesélni kezd, ő pedig elég szkeptikus ábrázattal reagál a történtekre.* - Aha, és azért lehetett hallani a háborgásod a Mennyben is. Ugyanmár, Micha! Ennyire durván nem szoktál kiakadni ilyenek miatt *csóválja a fejét.* - De, ha nem akarod elmondani, akkor legyen. De tényleg az lesz a vége, hogy elmegyógyba duglak Gabriellel együtt. *Teszi tarkóra a kezét, és aranyló szemeivel a plafont kezdi bámulni.*- Engem? Hát, rátámadtak Skóciában az egyik védencemre. Szóval helyre tettem a támadókat. Utána meg találkoztam egy fyronos beosztottammal, aki elmesélte, hogy mit tud az elmúlt eseményekről. Azt hiszem, ismered is, mert sokat emleget téged. Mindegy, vele beszéltem egy keveset. Aztán úgy voltam vele, hogy akkor még hozzád is beugrok mielőtt újabb ellenőrző körútra mennék. Szóval lényegében ez az oka annak, hogy itt vagyok. Ja, és jó lenne, ha beszélnél Gabriel fejével, mert folyton ősdémonokat akar megverni és szerintem le akar menni a pokolba, de nem éppen baráti csevejre.
Michael- .::Felvilági::.
- Lusta disznó *nevetek fel.* - Bár el kell ismernem, hogy én voltaképpen egész nap nem csináltam semmit, szóval elég sok felesleges energiám van. Csak valahogy nem igazán van kedvem megmozdulni sem *sóhajtok. Nos, fizikailag valóban semmit nem csináltam, az elmém viszont egész nap keményen dolgozott, úgyhogy ilyen szempontból mégiscsak kissé fáradt vagyok. Ezért szoktam magam elfoglaltan tartani, sosem tesz jót, ha nem csinálok semmit, mert egész biztos, hogy akkor a gondolataim előbb-utóbb megtalálják a módját, hogy megzavarják a nyugalmamat.* - Ez van, ezt kell szeretni *nevetek fel az ágyas megjegyzésre, és el is könyvelem, hogy jól esik, hogy Uriel meglátogatott. Hiába, sokszor egész egyszerűen magányosnak érzem magam, és nem tudom, hogy kihez kellene fordulnom, mert hiába beszélek bárkivel, nem érzem a helyemen magam. Amikor azonban valamelyik öcsém megjelenik, azonnal jobban érzem magam, és csak ilyenkor jövök rá, mennyire hiányoznak, voltaképpen tudat alatt.* - Rosszul tudod *sóhajtok a következő szavakra.* - Igenis ki szoktam akadni, amikor valakit bántanak, és olyankor igyekszem segíteni, amennyire tudok *teszem hozzá. Remélem, hogy nem olyan egyértelmű a bizonytalanságom, ahogyan én azt néha magamban érzem. Hiába, nem tehetek róla, kissé kellemetlen, hogy noha tudom, hogy erős vagyok, meg minden, a mai napig nem vagyok benne teljesen biztos, hogy meddig terjed ez az erő, hogy mit tehetek meg, mi menne túl a határokon, és ez őszintén szólva egy kissé kétségbeejtő. Minden esetre ezt egyelőre nem szeretném megosztani a testvéreimmel, inkább igyekszem túljutni rajta. Ha pedig egyszer visszakapom az emlékeimet, úgyis rendeződik ez az egész, szóval kár is lenne őket ezzel untatni.* - Igazából nem nagyon tudok mi mást mondani, Uriel *sóhajtok halkan a következő mondatra, az elmegyógyra meg felvonom a szemöldököm.* - Kösz. Bocs, de most valahogy nem tudom különösebben értékelni ezt a stílusú humorodat *szusszantok. Nekem most éppen megerősítésre és megnyugtatásra lenne szükségem, nem erre, már nem azért.* - Hogy hívják? *kérdezek rá a fyronosra kíváncsian. Persze lenne tippem - mégis ki az, aki angyal, a Fyronra jár, és mindenhol ott van -, de azért megvárom az öcsém válaszát.* - Nos, örülök neki, hogy így döntöttél *mosolygok rá őszintén, de aztán ez el is tűnik, ahogy Gabrielre térünk át, helyére egy aggódó homlokráncolás kerül.* - Öngyilkos hajlamai vannak? *kérdezem hitetlenkedve, majd megrázom a fejem.* - Épp elég, hogy nekem valószínűleg le kell majd mennem az emlékeim miatt, igazán nincs szükségünk rá, hogy ő ott ragadjon nekünk. *Mondjuk az emlékekre továbbra sincs terv, de... mindegy. Az majd elválik. Azért eléggé egyértelmű, hogy aggódom Gabe miatt.* - Mindenképpen beszélek majd vele, nem szeretném, hogy bajba keverje magát *sóhajtok gondterhelten.*
Uriel- .::Felvilági::.
- Azt elismerem, hogy lustának lusta vagyok, de disznó… Azt azért kikérem magamnak! *puffog, és játssza a sértődöttet. Igen, Uriel kicsi lelkébe könnyen bele lehet gázolni egy ledisznózással… Szóval pár percig tartó szipogás után hajlandó csak szóba állni Michával.* - Akkor ki is a lusta dög? *vág vissza még morogva. Amúgy Urielt nem különösebben érdekli, hogy ha a testvéreik elvégzik-e a feladatukat. Neki csak az a lényeg, hogy őt ne hátráltassák, mikor neki dolga akad, mert akkor kifejezetten morcos tud lenni, és akkor mutatkozik meg igazán a kemény, határozott énje, mikor a pattogó fivéreit el kell takarítani az útból, hogy tehesse a dolgát.* - Igen, azt is észrevettem, hogy nem esik ínyedre megmozdulni *böki oldalba a másik arkangyalt.*- Hát, ha netalántán fenntartnál nekem egy ágyat, akkor szeretném jelezni, hogy az én hátam igen kényes, és jobban kedvelem a süppedős, egyszerű ágyakat, mint ezt. És azt is szeretem, amikor az ágy magától ringatózik *magyaráz. Hát, szerencsére Uriel sose magányos. Mindig ráakaszkodik valamelyik fivére, vagy éppen a beosztottjaival, vagy egyszerű mennybéliekkel cseverészik, meg egy élő energiabomba pattog körülötte nap mint nap, szóval nem, Uriel nem kifejezetten magányos. Aztán, mikor Micha kezd magyarázni, akkor Uriel köhint párat.* - El sem tudod hinni, hogy mennyire más vagy, fivérem. De engem nem zavar, sőt kifejezetten díjazom, hogy ennyire véded a gyengéket, de azért nem kellene ennyire hevesen kiállni az elveidért, bátyám *fonja össze a tarkóján az ujjait. Hm, Urielt nem mostanában fogják kirobbantani onnan.* - Hát jó, de ha bármi lenne, akkor szívesen hallgatlak. Gondolkozom egy pszichológusi képzés elvégzésén… Jó alany lennél *villant egy ártatlan mosolyt Micha felé. Tény, hogy Uriel remekül szórakozna mind a képzés, mind az emberek (vagy más lények) istápolása közben.* - Ahogy egy bölcs arkangyal mondá vala: „Ez van, ezt kell szeretni.” * idézi vigyorogva Michael előző szavait. Hiába, azért mégis próbálkozik.* - Giselle. Már nem azért, de imádom azt a lányt. Nagyon bátor volt, mikor lement, és… Hupsz Ezt nem kellett volna elkotyognom. Vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit, jó? *pillant ártatlanul Michára, majd gyorsan igyekszik más témákra evezni.* - Hát, én annak örülök, hogy hajlandó voltál venni a fáradságot, és kinyitottad az ajtót *nevet fel zavartan. Jó lenne tényleg letérni arról a témáról, mert őt kinyírják, ha kitudódik.* - Öngyilkossági hajlam? Á, én feltűnési viszketegségnek nevezném *legyint.* - Micha, te nem mész sehová! Gabriel meg úgy is néhány óra alatt annyi kiidegelné őt, hogy önként és dalolva zárná ki a Pokolból… *komorodik el az arca, majd arra, hogy Michael beszél a másik fejével csak bólint.* - Köszönöm, rám már nemigen hallgat. *Ezután pedig Uriel a maga részéről szép csendbe burkolódzik, és nem szól, amíg nem kérdik.*