by Lora Verhoeven Csüt. Márc. 14, 2013 5:46 pm
*Még mindig szemerkél az eső, de nem annyira, mint tegnap. Hangtalanul surranok be az expoliandumi sikátorba. Nem lenne szabad itt lennem, de unatkoztam, és mivel senki nem akart edzeni velem, ezért elvállaltam egy állást. Az egyik raktárból kell kiűzni az ott megbúvó óris patkányokat. Azok a dögök megettek valami cuccot, amitől rohadt nagyok lettek. Valami mutáns-készítő cuccot, gondolom. Azóta elég kihalt a sikátor. Állítólag tömve szokott lenni a hely, de most nem sok embert látok. Akad egy-kettő, aki a falat támasztja, halkan sutyorognak valamit. Odébb, egy konténernél meg egy kábé velem egykorú srác okádik. Elfintorodom. Undorítóak ezek az emberek. Megrázom a fejem. Kényszerítem magam, hogy félretegyem az ellenszenvemet. Megigazítom az arcomba húzott csuklyát, és magabiztosan lépdelek előre, míg meg nem találom a keresett raktárt. Egy fiatal vámpír csaj áll előtte, és kérdő szemekkel vizslatni kezd.* - Te lennél az, aki jelentkezett az állásra?*kérdi enyhén lenéző hangsúllyal. Elmosolyodom. * - Ki más? Csak nem becsülsz alá vámpírkám? *dobom vissza a labdát vigyorogva. Zavartan pillant rám, majd megvonja a vállát.* - Engem nem különösebben izgat, hogy milyen bolond jelentkezik, a lényeg, hogy eltüntesd azokat a dögöket! Tessék, itt van ez a síp, ha végeztél, fújd meg! *felel kurtán. Tényleg nem szívbajos. A kezembe nyomja a sípot meg egy kulcsot, majd elsiet. Egy pillanatig bámulok utána. Egy széllökés lesodorja a fejemről a csuklyát. Felszusszantok. Előhúzom a tokjából a lándzsámat, majd a szabad kezemmel beleillesztem a kulcsot a zárba. Amikor elfordítom, hallom az apró kattanást. Kifújom a levegőt, elrebegek egy néma fohászt, majd belököm az ajtót. Nyikorogva nyílik ki, én pedig előre szegezem a lándzsámat, hátha támadnak a lények. De nem történik semmi. Megrázom a fejem. Ez tuti egy tévedés. Felhorkantok, majd a köpenyem alól halk sziszegést hallok. A kígyóm, amit múltkor csórtam. Úgy tűnik, kedve szottyant velem jönni. Nem baj, legalább nem vagyok egyedül. Halk puffanással csattan a vizes kövön, majd befelé iramodik.* - Hé, gyere visssza! *sziszegem. Tényleg sziszegek, ugyanis a fene se tudja mi módon, de tudok a kígyók nyelvén. Nem hallatszik válasz, már épp azon lennék, hogy bemegyek érte, mikor szélsebesen kicsúszik. Felkúszik a lábamon, rácsavarodik a testemre, és a fülembe sziszeg. Azt mondja, hogy odabent legalább öt ilyen patkány tanyázik, de nem mernek kijönni. Nekem kell bemennem. Megborzongok, majd a kígyóval együtt árnyékosulok. Könnyedén besiklok a helyiségbe. Eleinte szoknom kell a fényt, de szerencsére volt annyi eszem, hogy felrajzoltam egy rúnát, amivel a sötétben is tudok látni. Az első lény pont előttem cincog. A térdemig ér a dög, és vörös szemeit az ajtó felé meresztgeti. Kövér jószág, fekete orrával szimatol valami után. Lassan kifújom a levegőt, és magasba emelem a lándzsát. Megpörgetem az ujjaim között, majd lecsapok. A patkány élesen felsikolt fájdalmában. Annyira erőteljes a hangja, hogy biztosan kihallatszik az utcára. Kezemmel intek az ajtó felé, az pedig becsukódik. A többi lény ijedten kapják fel a fejüket, és megiramodnak a raktár hátulja felé. Az utolsó után ugrok. Lemetszem a farkát. Bőszen felvisít, megperdül, és karmai a levegőt szelik. Halkan felkuncogok, majd leszúrom a másodikat is. A többiek után sietek, és sorra legyilkolom az összeset. Mikor bebizonyosodik, hogy semmi ártó lény nincs többé, akkor átkutatom az egyik ládát. Fegyverek. Tömérdek fegyver. Találok is egy csinos kis tőrt. Éjsötét penge, furcsa ezüstös jelekkel és vörös markolattal. Fogalmam sincs miből készült, de tetszik. Elteszem, majd visszaigazgatom a cuccokat. Aztán feltépem az ajtót, előveszem a zsebemből a sípot, és megfújom. Közben beletörlöm a köpenyembe a véres pengét. Nem sokára ismét megjelenik a vámpír. Elhadar valamit, félrelök az útból, és bezárkózik a raktárba.* - Hát a fizetség hol marad?! *kiáltok utána. Sejtettem, hogy ez lesz. Nem baj. Egy darabig ott ácsorgok és hisztizek, majd megvonom a vállam, és elindulok visszafelé a pólóm alá rejtett új kincsemmel.*