by * Na igen, Jesmon mindig is értékelte az egyenes beszédet, és igen ritkán vetemedik arra, hogy köntörfalazzon bármilyen okból. Szeret rögtön a témára térni, amennyiben lehetséges. Csupán akkor beszél mellé, ha úgy érzi, így többre juthat, mint e nélkül, például ha ugyebár a beszélgetőpartnere is ezt a módszert preferálja. De szerencsére Ricával ez nincs így. A következő szavaira nem reagál semmit, csupán bólint egy aprót. Hát, nem ő fogja erről meggyőzni, az az érzése. Aztán ugyebár Jesmon beszél Loreleinról, mire Rica is hozzáfűz néhány szót. Az ősdémon erre ismét nem tud semmi érdemlegeset reagálni, legalábbis először. Aztán mégis eszébe jut valami.* - Van, hogy az embernek magától kell rájönnie dolgokra, és van, hogy ez a tudás még értékesebb. *Mondja halkan, kissé elgondolkozva. Ő természetesen kissé más eset, hiszen neki volt, aki utat mutasson. Ezzel azonban nincs mindenki így. Vannak, akiknek szinte mindenre maguktól kell rájönniük, és vannak olyanok is, a szerencsésebbek, akik kapnak némi segítséget. Az első a nehezebb út, de mindegyik járható.* - Azért mázlistának nem nevezném magam. *Mosolyodik el, bár eléggé savanyúan. Hát valóban, ez igen erős túlzás lenne Jesmonra nézve. Rendben van, szerencsés, hogy találkozott vele, legalábbis némely szempontból igen. Elvégre, ha nem így történt volna, elképzelhető, hogy még mindig a Pokolban lenne. Viszont... Loreleine élne. És még rengeteg más angyal és ember is. Mázlista? Nem éppen. Talán így kellett történnie, talán nem, a lényeg, hogy megtörtént és már nem lehet visszafordítani. A lány származására vonatkozó találgatásokra Jesmon megrándítja a vállát.* - Nem feltétlenül kellett, hogy a Pokolban szüless. Mostmár rengetegen születnek a Földön is. *Csak ennyit fűz hozzá, ahhoz már nincs joga, hogy Rica családját illetően bocsátkozzon feltételezésekbe. Arra viszont rákérdez, hogy mennyit tud a démonokról és a történelmükről.* - Az is valami. *Nevet fel halkan. Vagy legalábbis, több, mint a semmi. Hogy az igazgatók nem ilyen lazák? Nos, Jesmon sosem várt el semmiféle különleges bánásmódot csupán azért, mert nyolcezer éves, vagy azért, mert igazgató. Miért lenne ő bárkinél is több ezek miatt? Így hát ennek az elgondolásnak megfelelően is viselkedik. Természetesen elvárja a tiszteletet mások felől, de csak annyit, amennyit ő is nyújt. Ez nem egy egyirányú utca.* - Nem is mondtam, hogy meg kell változnod. Aki szeret, az ne azért tegye, mert úgy viselkedsz, ahogy ő szeretné. *Fűzi hozzá a következő kijelentéshez. Érdekes a téma, mármint, Jesmon ritkán beszélget ilyesmikről, pláne nem diákokkal. Van abban valami, hogy ők ketten hasonlítanak, ez a férfinek is feltűnt. Talán éppen ezért igyekszik annyira, hogy jobban megismerhesse a lányt. Vagy ki tudja, talán enélkül sem tenne másképp. Elvégre, ő Jesmon, vagy mi. Aztán valahogy Luciferre terelődik a szó, a kérdésre pedig Jesmon ismét elmosolyodik.* - Szokott. Sőt mi több, nagyon élvezi. De hidd el, nem túl vicces, ha belépsz a szobádba és a Sátánt találod a kanapédon ülve. *Nevet fel ismét, bár maga a sztori nem túl vicces. Nem múlt sokon, hogy nagyon rossz vége legyen. Viszont az ősdémonnal ellentétben Lucifer nagyon is élvezte.* - De mindig más alakban érkezik, sőt, általában egy kirándulás alkalmával több alakot is felhasznál. Nekem volt olyan szerencsém, hogy az eredeti alakját láthattam, és hidd el... Azt nem szeretnéd látni. De ha mégis látnád, felismernéd. Ha másról nem, a szemeiről... Ennyire ördögi tűzvörös tekintettel máshol nem találkozhatsz. Viszont ha nem a saját alakjában jelenik meg, szinte kizárt, hogy felismerd, ha ő nem szeretné. De ne izgulj. Nem hiszem, hogy sok időt töltene az Akadémián. Pláne nem most... most van jobb dolga. *Mondja, s az utolsó szavakat már félig-meddig csak magának morogja el. Persze, hogy van. Mégpedig egy arkangyal kínzása. Biztos, hogy ezt nem fogja önszántából megszakítani, ahhoz túl jól szórakozhat. A lány következő szavaira ismét egy mosoly fut át az arcán.* - De, sajnos igen. Démon szemmel nézve legalábbis. Hidd el, Lucifer nem ilyennek szánt. *Aztán a lány felsorolja a számára tetsző helyeket, mire Jesmon csak egy helyeslő hümmögéssel nyugtázza a dolgot. Aztán, némi csendet követve ugyebár előhozza az ötletét. Látja a sokkot a lányon, de nem érti annak az okát. Hiszen ő nem lelkisegélyt ajánlott fel, csupán néhány különórát.* - Hogy miért? Nos, csupán úgy láttam, hogy szinte semmit sem tudsz a démonlétről. És hidd el, ez ha most még nem is, később nagyon nagy hátrány lesz. Ugyanis fajunknak rengeteg jól kihasználható képessége van, amik viszont, ha nem tudod kezelni őket, a visszájukra is fordulhatnak. Láttam már ilyen esetet. Azonban egy kis gyakorlással rengeteg előny származhat belőlük. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy fajunk az egyik legerősebb, hiszen Lucifernek éppen ez volt a célja, mikor létrehozott minket. *Magyarázza, csupán úgy, mintha egy tanóra közepén lenne. Aztán, kicsit elmosolyodva hozzáteszi.* - Természetesen, ha nincs kedved hozzá, nem fogom erőltetni. Viszont... ha meggondolnád magad, szólj bármikor. Csupán heti néhány óráról lenne szó, és akkor hagyjuk abba, amikor te szeretnéd. *Mondja, miközben feltápászkodik és leporolja a nem csekély mennyiségű homokot a nadrágjáról és az ingéről.* - Csak gondolkozz el rajta, rendben? Ha döntöttél, a szobám a tornyoknál találod, az Erethon hálókörlete mellett. *Magyarázza, aztán befejezi a ruhája söprögetését és kiegyenesedik.* - Sajnálom, de nekem most mennem kell, azt hiszem, így is késésben vagyok. Keress meg, ha döntöttél. Jó éjszakát! *Mosolyog a lányra, majd ha annak nincs több hozzáfűznivalója, elindul az erdőben, a sötét ösvényen keresztül. Csak reménykedni tud benne, hogy talán sikerült valamiben megfognia a lányt. Minden esetre, bármiféle további magyarázattal csak rontani tudna a helyzeten. Moat azzal teszi a legtöbbet, ha magára hagyja. Nameg, Becca is aggódhat már, hiszen megígérte neki, hogy este átmegy hozzá.*
+13
Etienne Marceau
Kornel Meisner
Eliana De Lucia
Dante Torres
Lora Verhoeven
Arleena Queen
Nicole Brise
Christopher Acerlot
Naomi Verhoeven
Zentai Márk
Park Min Lee
Isobel Campbell
Kyle Williams
17 posters
Crystäl folyó
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
Chloé Laneth- .::Diák::.
*"... Ragyogó villanás törte meg az éjszakai sötétséget. Csupán pár tizedmásodperc volt az egész. Kole rémülten nézett körül a jelenség után, de Rika már nem volt ott. A szék, amin az imént ült üresen árválkodott. Semmi sem maradt utána, csak a sötétség, és a bizonytalanság." A folyó mentén ül a homokban. Gyakran jön el ide,már csak a látvány miatt is. A csillogás valamelyest kizökkenti egyhangú életéből. Kitépi a füzetlapot, amire az imént írt, és összegyűrve maga mellé dobja, majd újra írni kezd. "... Az éjszaka nyomasztóan sötét és csendes volt. Kole nem látott semmit, de érezte, hogy Rika ott van mellette. Egy pillanatra világosság lett. olyan volt, mint egy fényrobbanás. Kole egy pillanatra megláthatta Rika arcát, mely ijesztően közelinek tűnt. A lány arca furcsának hatott a hirtelen fényben.Mintha mosolygott volna, ám a mosolya valahogyan vészjóslónak hatott. Kole kinyújtotta a kezét. A levegőbe markolt. Nem volt ott senki. Csak az üresség, és a fájdalom. Az éjszakában, mely most mélyebb,és szorongatóbb volt, mint valaha." Felnéz a füzetéből. A folyó sodrása még a hol fényében is tisztán látszik. Szereti a víz folyását hallgatni. Olyan megnyugtató érzés. A másik oka, hogy szeret itt lenni az, hogy ide nem követik a szellemek. Valamiért itt egyet sem lát. Biztos a ragyogástól félnek. a ragyogástól, ami még inkább azt a gondolatot sugallja felé, hogy egyedül van. A nyugalom és a magány összefolyik ezen a helyen. A gondolatai elől nem tud elbújni. Azok - ha a szellemek nem is - mindenhová követik. A folyó fodrozódásain megtörő holdfényt figyeli. Nem szeretne elenni innen. Ha visszamegy... Nos, akkor már nem lesz egyedül. Az éjszakák a legrosszabbak. Van, amikor nem történik semmi, de még akkor sem tud nyugodtan aludni. Fél, hogy valami felbukkan. Minden percben ezt érzi. De itt, a folyó partján csak ő van. A füzete, és a gondolatai, melyek időnként még az éjszakánál is sötétebbek.*
Lisa Deadwood- .::Városi Lakos::.
*Csendesen lépked a folyópart felé és a kezével végig simít az enyhén gömbölyödni kezdő hasán. Felsóhajt és a hangulata egyszeriben elsötétül. Egyre inkább úgy érzi, hogy veszélyben van és nem tudja, hogy jól érzi-e vagy már a halál félelem játszik vele. Tényleg nem tudja eldönteni, pedig régen milyen csalhatatlanok voltak az érzékei... Persze akkor még nem kellett egy másik életet is védelmeznie. Tényleg nem neki való az anyaság, vagyis, nem az ő családi hátterével. Túl kockázatos így gyereket vállani - nem mintha direkt akarta volna -, hogy még a saját életét is csak alig-alig tudja megvédeni. A folyóparthoz érve kicsit meglepődik, amikor megpillantja a lányt. Sosem szoktak itt lenni. Persze olyan gyakran nem jár ki, meg már régen is volt itt, de emlékei szerint ez egy nem túl jártas hely, legalább is ilyen későn.* - Szia. *Szólal meg halkan, igyekezve, hogy csak alig törje meg azt a békés, szinte már tapintható csendet, ami itt, a folyóparton, kialakult. Nem akarja megzavarni a lányt, igazából szépen csendben el tudna mellette üldögélni, ő is elmélkedni jött ide, megszabadulni a város zajától.*
Chloé Laneth- .::Diák::.
*Még pár percig a fodrozódó folyót nézi, majd ismét a füzete fölé hajol,és szorgosan írni kezd. Szeret különböző történeteket írni, pont annyira, mint rajzolni. De a történetbeli karakterek végül mindig egyedül maradnak, ahogyan a képe kis az éjszaka közeledtét hirdetik. Úgy tűnik, ezen nem tud változtatni. Próbálkozott vele, hogy a történetei boldog véget érjenek, de az nem volt az igazi. A legtöbb egy szemetesben végezte. Talán már sohasem lesz boldog. Pedig vágyik rá. minden egyes porcikája a boldogságot kívánja. Ha lenne mellette valaki,talán ez az egész kevésbé lenne ijesztő. Talán nem félne ennyire. a horror filmek hősnői sem félnének, ha nem egyedül lennének. Akkor az egész... megváltozna. Mintha kisütne a nap a fekete felhők mögül. Szeméből egy könnycsepp gördül le. Lassan folyik le az arcán, hogy végül mint aki öngyilkosságot követ el, egy végső ugrással földet érjen a füzet nyitott oldalán. Ekkor valaki megszólal mögötte. Egy női hang. Ijedten összerezzen, és lassan megfordul,a legrosszabbra számítva. Mikor észreveszi,hogy egy élő személy az, megkönnyebbültnek érzi magát. Kezeivel gyorsan megtörli a szemét, hogy ezzel elzárja a könnyek útját.* - Szia* Köszön vissza halkan. Nem emlékszik mikor is beszélt utoljára valakivel az öregúron kívül, aki befogadta. Az emberek a városban mind kerülik. Furcsa pletykák keringnek róla. A halál hírvivőjének nevezik a háta mögött. Talán ezért nem merik megszólítani. De a magány így csak elviselhetetlenebbé vált. Kitaszított lett ott,ahol hajdanán még boldogan sétált az utcákon a szülei oldalán. A régi idők elmúltak. Egy új korszak jött el, amiben a boldogság csak időnként jelentkezik. Tekintete a nő hasára téved. A könnyek ismételten a szemébe szöknek. Ha egy kismamát lát, mindig sírnia kell. A vizsgálatok, amelyeket a szülei holttestének megtalálása után végeztek kimutatták,hogy édesanyja várandós volt. Még csak egy korai szakaszban járt, így az alakján még nyoma sem volt az állapotának. Ő erről semmit sem tudott. Csak amikor már késő volt.* - Mikor fog megszületni?* Kérdezi még mindig a nő hasát bámulva, miközben ismételten a szemét kezdi törölgetni.*
Lisa Deadwood- .::Városi Lakos::.
*Mikor meglátja a lány könnyes arcát majdnem előtörnek belőle az érzelmek és segíteni akarna, de nem! Visszafogja magát. Nem szabad túlzásba vinnie a bizalmaskodást, még ha Heloise életét éli is, meg kell védenie a sajátját és a születendő gyermekéét is. Lisa nem hallott a pletykákról, nem mintha nagyon köze lenne a városiakhoz, ő az az idézőjeles új lakos, aki még csak nem is ismeri a várost... Még ha így is lenne, de túl sok köze van ehhez a helyhez. Talán pont ezért is jött ide, mikor már minden kötél szakadt. Akármennyire is igyekszik tagadni a sötét énje, megszerette ezt a helyet. Mikor a lány sírni kezd, ahogy ránéz Lisa hasára valahogy már nem bírja megállni és leguggol a lány mellé.* - Mi a baj? *Cseng aggódó anyaként a hangja, ami Chloénak nem lehet furcsa, de ha valaki olyan hallaná, aki régen ismerte... Nos, még ő is megkérdőjelezné a lány kilétét. A lány kérdésére picit elgondolkozik. Őszintén szólva sosem számolgatta a pici érkezését, még az elején nagyjából belőtte a doki a kicsi születését és azóta nem is számolgatott.* - Február végére, március elejére mondják. *Mosolyodik el halványan.* ~ Talán addigra minden rendbe jön. ~ *Sóhajt a lány és bár ehhez nem fűz túl sok reményt, azért nem adja fel, a pici érdekében.*
Chloé Laneth- .::Diák::.
*Nem szeret sírni. Akkor szereti magát a legkevésbé. A könnyek a gyengeség jelei. De neki már nincs ereje erősnek lenni. Értelme sincsen. Miért kéne erős legyen, ha úgy sem érdekel senkit. Viszont senki sem fogja megvigasztalni. A nő aggódó szavai még inkább előhozzák a könnyeit. Érte senki sem aggódik, és most mégis. Megrázza a fejét.* -Semmi. Köszönöm.* A nő kérdése egy hajszálnyi reményt ébresztett benne. Nemrég beiratkozott a helyi akadémiára. Ha "otthon" maradna, fél, hogy megőrülne. Nem bírja tovább egyedül. De ha belegondol, hogy a szellemek másokat is bánthatnak, rettegni kezd. Ha valami baj történik, megint minden megismétlődik, és ő ismét egyedül marad. Abban a sötét lyukban, amit maga alakított ki. Nem kockáztathatja a nő életét. És a születendő gyermekéét sem. Valószínűleg nem hallottak még róla. Még most, két év után is vannak olyanok, akik nem tudják ki ő. Nem félnek tőle. Mit sem sejtve megszólítják. Ilyenkor a boldogság leheletnyi sugallata csapja meg. De idővel mindenki elhagyja. Azt mondják nem bírnak a közelében maradni. Félnek valamitől, amit nem látnak. Abba senki sem gondol bele, hogy neki milyen lehet. Rá senki sem gondol úgy igazán.* - Február...* Mondja halkan, csak úgy magának. A nősóhajára felnéz. Mindenkinek megvannak a maga gondjai. Ez mindig is így volt. Csak valaki nehezebb terhet kell cipeljen, mint a többiek. Arról viszont, hogy mi a nehezebb vitát is lehetne nyitni, de a saját terhünk mindig nehezebbnek fog tűnni.* - Te nem hallottál még rólam, igaz? Jobb lenne, ha nem beszélnél velem túl gyakran.* Mosolyog Lisára. Azonban ez a mosoly nem valódi. tele van szomorúsággal és lemondással.*
Lisa Deadwood- .::Városi Lakos::.
*Lisa sem szeret, de ő nem is sír. Megtanulta kezelni, hatalmas lelki erő kellett hozzá, na meg őt arra nevelték, hogy ne legyenek érzései, csak gyilkoljon, kiméletlenül... Neki nem volt olyan nehéz dolga.* - Biztos? Nekem nem úgy tűnt... *Kezd bele óvatosan a lány és a hangja olyan sima, mint a selyem és valahogy tele van védelmező szándékkal. Maga sem tudja mi ez, de úgy érzi ezt kell tennie...* - Persze nem akarok semmit rád erőltetni, de nem vagy egyedül... *Feleli a lány és a térdére ülve elhelyezkedik Chloé mellett. Nem tudja, hogy miért, de úgy érzi, hogy a lány mellett kell maradnia. Talán egy kicsit a legbenső, régi önmagára emlékezteti. Ő is mindig egyedül volt, senkije sem volt és senki sem szerette...* - Nem, de miért? *Kérdezi óvatosan és nem csak a puszta kíváncsiság vezérli, mintha valami felsőbbrendű erő kényszerítené arra, hogy a lánnyal maradjon és foglalkozzon. Bár kényszerítésnek nem mondható, inkább a hatalmába kerítette ez az érzés.*
Chloé Laneth- .::Diák::.
*Az, hogy Lisa most ilyen kedvesen bánik vele rég nem érzett érzéseket hoz elő belőle. Olyan keserédes boldogságot. De ennek is vége lesz, ahogyan eddig mindennek. Nem szabad túlságosan is beleélnie magát. Ha megteszi, elveszett. Arra viszont nem számít,hogy Lisa azt mondja, nincs egyedül. Elkerekednek a szemei. Hálás neki, amiért itt van vele. Nem gondolta volna, hogy éppen itt fog összefutni valakivel. De nem szabad elfelejtenie, hogy Lisa nem ismeri őt. Nem hallott még róla, így talán természetesnek is vehető, hogy aggódik érte.Biztos mások is így reagálnának ilyen helyzetben. Az pedig, hogy a lány várandós ,csak még inkább előhozza belőle a segítőkészséget. ez a legtöbb kismamával így van. Ha nem is akarnak, mégis sokkal érzékenyebbek. Chloé úgy érzi, ha nem mondaná el neki, hogy miért óvakodjon tőle, ártana neki. Vagy olyan lenne,mintha kihasználná őt. Kihasználná a kedvességét, csak azért, mert már régóta nem bántak így vele.* - A városbeliek úgy hívnak, "A halál hírvivője". Akik eddig megpróbáltak közeledni hozzám, egy idő után mind elfordultak tőlem. Mindenki ezt tenné.Félnek tőlem. Vagy attól, ami körülvesz. Vannak, akik megtámadják azokat, akiket kedvelek. Csak azért, mert amíg éltek, nem bántak velük jól. Meggyilkolták őket, és nem tudnak túllépni rajta. Úgy gondolják az kielégíti őket, ha az élőket bántják. Nem várhatom el az emberektől, hogy velem legyenek. Nem kockáztathatom az életüket. Ezek mindenre képesek. Már nem tudják mi a jó és a rossz. Úgy cselekszenek, ahogy a halálukkor éreztek. Az érzéseik itt tartják őket. Téged is megtalálnának. És akkor a baba.... ő is veszélyben lenne.* Mondandója végére elhalkul, és lehajtja a fejét. Ha nem lenne ez a képessége... Ha az anyjának se lett volna, akkor még most is itt lennének. A kishúga, vagy kisöccse már több mint egy éves lenne. A múlt viszont nem tér vissza hozzánk.*
//FAGY//
//FAGY//
