[2013. november 3., vasárnap délután 3 óra körül, az Akadémia, Tópart]
*Ragnar egy barna dzsekiben, fütyülgetve sétál a birtokon. Nem tudja, merre akar menni, igazából nincs is semmiféle úticélja. Csak úgy sétál. Kiélvezi a szünet utolsó napját, meg ilyenek. Egész nap nem is csinált semmiféle különöset - miután Henrik felébresztette a szokásos AC/DC-t üvöltetős reggeli műsorával, gyorsan vissza is aludt, és körülbelül délben kelt fel, majd megreggelizett (vagy ebédelt?), elment egy kicsit edzeni, most meg úgy gondolta, levezetőnek sétál egyet. Nem igazán van kedve beszélgetni senkivel. Majd talán ha visszaért, megkeresi Henriket. De most úgy elvan magában, olyan békés az idő. A nap néhány percenként óvatosan kipillant az amúgy szürkén gomolygó felhők közül, a szél hidegen, de csendesen fújdogál. A hőmérséklet egészen kellemes, legalábbis a viszonylag hideg időjáráshoz szokott Ragnar számára. Így hát a dzsekijét fel sem cipzározta, és alatta is csak egy egyszerű, fekete pólót visel, illetve farmernadrágot és edzőcipőt. Viszonylag hosszú haját - lusta levágatni, na - a szél játékosan összeborzolta, így most körülbelül úgy néz ki, mint valami frissen utcára került hajléktalan. Hát, annyira nem hatja meg a dolog. A tópartra érve lassan a stégre sétál, s kimegy egészen annak legvégéig. Ott megáll, és zsebretett kézzel, elmélázva hordozza körbe pillantását az épp abban a pillanatban napsütötte tájon. Arcán halvány mosoly fut át, maga sem tudja, miért. Azt sem tudja, mi jár a fejében. Talán jobb is. Talán meglepődne azon, amit talál. De néha ilyen is kell, nemde? Szabadjára engedni oly sokszor béklyóba kötött gondolatainkat, hadd szálljanak a széllel, szabadon, akár a madarak. Na, user sem érezheti egészen jól magát, ha ilyen közhelyeket írogat, de mindegy. Ragnar hangulatát a legjobban most ez tükrözi.*
*Ragnar egy barna dzsekiben, fütyülgetve sétál a birtokon. Nem tudja, merre akar menni, igazából nincs is semmiféle úticélja. Csak úgy sétál. Kiélvezi a szünet utolsó napját, meg ilyenek. Egész nap nem is csinált semmiféle különöset - miután Henrik felébresztette a szokásos AC/DC-t üvöltetős reggeli műsorával, gyorsan vissza is aludt, és körülbelül délben kelt fel, majd megreggelizett (vagy ebédelt?), elment egy kicsit edzeni, most meg úgy gondolta, levezetőnek sétál egyet. Nem igazán van kedve beszélgetni senkivel. Majd talán ha visszaért, megkeresi Henriket. De most úgy elvan magában, olyan békés az idő. A nap néhány percenként óvatosan kipillant az amúgy szürkén gomolygó felhők közül, a szél hidegen, de csendesen fújdogál. A hőmérséklet egészen kellemes, legalábbis a viszonylag hideg időjáráshoz szokott Ragnar számára. Így hát a dzsekijét fel sem cipzározta, és alatta is csak egy egyszerű, fekete pólót visel, illetve farmernadrágot és edzőcipőt. Viszonylag hosszú haját - lusta levágatni, na - a szél játékosan összeborzolta, így most körülbelül úgy néz ki, mint valami frissen utcára került hajléktalan. Hát, annyira nem hatja meg a dolog. A tópartra érve lassan a stégre sétál, s kimegy egészen annak legvégéig. Ott megáll, és zsebretett kézzel, elmélázva hordozza körbe pillantását az épp abban a pillanatban napsütötte tájon. Arcán halvány mosoly fut át, maga sem tudja, miért. Azt sem tudja, mi jár a fejében. Talán jobb is. Talán meglepődne azon, amit talál. De néha ilyen is kell, nemde? Szabadjára engedni oly sokszor béklyóba kötött gondolatainkat, hadd szálljanak a széllel, szabadon, akár a madarak. Na, user sem érezheti egészen jól magát, ha ilyen közhelyeket írogat, de mindegy. Ragnar hangulatát a legjobban most ez tükrözi.*