Soranne és Agnes a Piros osztrigában

2013, december 6.

*Lábaimat lóbálva ültem az ablakmélyedésben, és a kastély fényei által megtáncoltatott hatalmas hópelyheket bűvöltem. Vagy inkább fordítva: az bűvölt el engem.
A kezeim között egy szórólapot forgatok, amit a folyosón találtam. Vérvörös az egész lap, fekete betűk szakítják meg néhol a véres hatást. Óriási, forró hangulatú szórakozást ígér nagy betűkkel a Piros Osztrigában. Egy próbát megér alapon jó lenne megnéznem, úgy sem néztem még meg magamnak a szigetet teljes egészében, pluszba ez a hely talán a baráti köröm felélénkítésében is segít majd.
Hozzáöltöztem a meghívóhoz. Vérvörös csipkeruhámra egy fekete bőrdzsekit kaptam, az ajkaimat frissen ebédelt vámpíréhoz tettem hasonlóvá.
Magassarkú bokacsizmám sarkai adják az ütemet, amíg elérem a garázsnak használt raktár helyiséget. Nem régiben sikerült beújítanom egy sportmotort, amire nagyon büszke vagyok. Fekete, csillogó, áramvonalas monstrum. A motoros kezes lábasom, és a bukósisakom az ülésén nyugszik, gyorsan belepattanok, és már egyből nem is fázom.
Utolsó kesztyű igazítás, sisak rögzítés, egy határozott rúgás, és már dorombol is az életre kelt nagymacska.
A szellőként, szédítő iramban falom a mérföldeket, boldogság járja át minden apró porcikámat a szabadság érzésére. Szállok. Kétség sem férhet hozzá.
A belvárosban, egy központi helyen látom meg a nagy, villogó betűket, amelyek hirdetik: célba értem.
Motoromat lezárom, majd a szégyenlősség legkisebb jele nélkül bújok ki védőruházatomból. Szerencsére a sor előttem kígyózott, így ha pár is, de jelentéktelen számban bagóztak csak rám. A cihelődés végeztével kihúztam magam, és beálltam a néhány várakozó mögé, akik épp a szarvaikat, valamint a piros gomborrukat helyezték fel. Ugye nem egységes jelmez? Ráncolom a homlokomat, majd sorra is kerülök.*
~ Kellékek? - mordul rám a nagydarab biztonsági.
~ Parancsol? - húzom össze a szemeimet. Persze, hogy tudom, mire gondol, de ne is álmodjon róla! Nem csinálok magamból hülyét. Pont.
~ Vagy felveszed őket, vagy meleg bulizásod lesz ma, aranyom. - acélosította meg a tekintetét.
~ Vagy beenged, vagy nem lesz több gyereke. - vigyorodtam el gonoszul, ami úgy látszik, megtette a hatását.
~ Nincs a mai fiatalságnak humorérzéke... -dünnyögte a kétajtós szekrény, miközben beengedett. Ó, dehogy is nem! Van nekem humorérzékem... csak talán egy kicsit sötétebb, mint normális esetekben.
Amint átléptem a bejáratot, szinte megvakultam. Akkora mennyiségű szintetikus füst csapódott a képembe, hogy örültem, valamerre egyáltalán meg tudtam indulni. A zene szinte életre kelt, úgy pulzált, és az én lábaimat is nagy mértékben csiklandozta. Táncolhatnékom lett tőle.
Amint kitisztult a látásom, egyből azért imádkoztam, hogy bár vakultam volna inkább meg. Feltűnően mindenki csak a saját nemével kavart, aki meg nem, az idióta jelmezbe volt. Most már értem, hogy mit is értettek forró buli alatt.
Mentségemre szóljon, nem szaladtam el. Bár kedvem lett volna. Persze akkor már tudtam, hogy mit is akart kint a fickó. Gratuláltam magamnak a makacsságomhoz, majd elmenekültem egy ragadós nőstény elől. A másik lehetőség az orrtörés lett volna, de most végképp nem akartam balhét.*

*A Piros osztrigának külön divatja volt, erre meg mertem volna esküdni. A cél egy, és ugyan az: feltűnni másoknak, kitűnni a tömegből. Ami, a duplája lett azon a pár perc alatt, amióta bemerészkedtem. Szétnéztem, és láttam, hogy az egész bulihangulat egyfajta orgiába csap át. A vendégek java része vámpír volt, halott-fehér testükön korcsolyáztak a fények, némelyik ajka kísértetiesen csillogott a meleg, friss vértől.
Jobbra kapva a tekintetem, szembetaláltam magam egy jóllakott fiatal vámpírral, aki teli szájjal, véres szájjal, megnyúlt, vértől vöröslő szemfogakkal vigyorgott rám, és fennhangon köszönt:
~ Hmmm, friss husi. - kacsintott rám, majd otthagyta ideiglenes ember partnerét.
~ Azt te csak szeretnéd, drága barátom. - vigyorodtam el én is, majd sarkon fordulva faképnél hagytam. Igen, tényleg ismerkedni jöttem el, de azért van egy szint, ami alá nem fogok lesüllyedni. Oh, menthetetlenül sznobul viselkedem. Ez van.
A bárpult teljes egészében króm volt, pár nagyon nem szomjas egyén elmélázva, már-már szinte dantei mélységekig merülve mélázott el saját arcképén a tükrös felületen. Hmmm, milyen művészi vénával rendelkező alakok járnak errefelé. Tűnődtem magamban, majd letelepedtem egy morcos aurát árasztó, szőke üstökű srác mellé, aki unottan simogatta a pohár nyakát.
~ Helló! - függesztettem rá pillantásom, mire ő unottan rápillantotta a lábaimra, majd hosszú mustra következtével érte el a szemeimet, de nem válaszolt. Helyes, bennem van a vadász ösztön, szóval szeretem a csökönyös ellenállást. Egy ideig.
~ Két dupla whiskyt! - kiáltottam oda a csaposnak, aki szivárvány színekben játszó stílusos frizurájába csábosnak szánt mozdulattal túrt bele, szépen pislogott a felé sem hederítő, hideg aurát árasztó krapekra, majd rám egy már szinte unottnak vélhető tekintetet vetett, majd lassan, ráérős tempóban kezdte el kiönteni az itókáinkat.
Ez nem semmi. A nők hamarabb megtalálnak, mint a pasik! Sőt, számba se vesznek. Pedig egy bibircsókom sincs...
A harmadik pohár után veszem észre, hogy tejfölfejű haverom bevetette magát, és levadászta élete szexpartnerét. Azért kár érte. Szenvedélyes figurának tűnt...
Most én szopogatom el sokadik italomat gépies mozdulatokkal, mire egy barna hajú lány fordul oda hozzám újabb kört rendelve:
~ Szia! Egészségedre! Nessa vagyok! - az arca túl vidám ahhoz, hogy el lehessen róla mondani, hogy az a természet, és nem az alkohol műve. Persze már én is ilyen állapotban leledzem, szóval kitörő lelkesedéssel fogadom:
~ Szia! Én meg a kulcsok őrzője. - vigyorodom el. ~ Foglalj helyet szerény személyem mellett. Tapicskolom meg az üresnek vélt szék helyett egy kajánul vigyorgó vámpír combját, mire kijavítom magam:
~ Nézd, még párna is van rajta.*

*Határozottan nem gondoltam volna, hogy az éjszaka közepén már az újdonsült ismerősömmel, valamint egy tapadós vámpír sráccal fogok a pulton táncikálni, közben hangosan énekelve az éppen aktuális talpalávalókat. De tetszett. Talán ilyen a repülés is. Szabadnak éreztem magam, ami számomra a legnagyobb boldogságot jelentette.*
- Héj, nem szeretnél kívánni valamit a Mikulás bácsitól? *lépkedett közelebb egy fiatal srác, akinek a szöszi haja kilógott az idióta mikulássapka alól, de a műszakáll, és a hatalmas műpocak sem volt túlságosan az előnyére, ettől függetlenül aranyosnak találtam. Biztos agyamra ment a hó.*
- Mi a mai ajánlata Mikulás? *szűkítettem össze a szemeimet válaszra várva. Na, vajon tényleg vagány, vagy csak szájhős? Közelebb hajolt a fülemhez, de hirtelen elvesztette az egyensúlyát, a semmiből eleredő neon-színű szintetikus esőtől, és a segítő jobbommal együtt zuhantunk be a bárpult mögé.*
- Ügyefogyott! *morogtam az orrom alatt, de közben szélesen vigyorogtam, amikor újra felpillantottam a fájó testrészeim tapogatásából. A sapka lerepült róla, a műszakáll felcsúszott a feje tetejére, a műhasa pedig egyszerűen kipottyant a piros gúnyája alól. *
- Összetörted a gyermeki tévképzeteimet! *fedtem meg dorgálónak szánt hangnemben.
- Ugyan miért? *pislogott rám különleges szemeivel. Egyszerre örvénylett benne az ezüstszürke, a zöld, a kék, és a mélybarna. Fordítottam rajta egyet, így szembekerült egy hatalmas tükörrel, ami arra szolgált, hogy a térhatást még nagyobbnak láttassa. Ő is jó ízűen felnevetett, miközben még mindig áztunk a frissítő, szivárványszínű zápor alatt.*
- Egész jól mutatsz mellettem. *vigyorgott bele a tükörképébe, miközben mellette álltam, és büszkén, szinte kakaskodva ki is húzta magát.
Belebokszoltam az oldalában, csak amolyan évődő stílusban, majd magára hagytam. Vagyis akartam, mivel követett.*
- Na, most meg hova mész?
- Nem fognak keresni a krampuszlányaid? *pislogtam át a válla felett a levegőben himbálózó szán felé, ahol megjelent még három mikulás, akik éppen kimásztak az alattuk elterülő színpadra.*
- Még látlak! *fogta meg a kezem, és egy teátrális mozdulattal csókot lehelt a kézfejemre, majd elszaladt a színpad felé.*
Időközben az "eső" is elállt, és így végre lehetőségem nyílt jobban körbetekinteni, valamint legalább a szememmel megkeresni Nessát. Még mindig táncoltak a vámpír fiúval, de hirtelen magával rántotta a lány, és leültette maga mellé a pultra, majd (mivel nem hallottam, csak láttam), abból azt tudtam kivenni, hogy valamit nagyon mesél, amit az éjszaka gyermeke bandzsítva hallgat, és inkább a lány száját bámulja helyette. Elvigyorodtam a kettősükre, határozottan mókás látványt nyújtottak.
Hirtelen elhallgatott a zene.*
- Szevasztok, szevasztok! * üdvözölte vidáman egy hang a közönséget, és megfordulva láttam, hogy a szöszi becsatlakozott a többiekhez.*
- Mi vagyunk a karaoke felelősök, szóval csak bátran! *Szöszikém mosolya szépen, lassan kezdett leolvadni, amikor csak értetlen pillantásokat kapott.*
- Öhm, oké, akkor én választok. *vigyorodott el újra.* - Például Te ott! A hosszú, barna hajú lány! *mutogatott felém. Látványosan megráztam a kobakomat, jelezve: nagyon sebesen felejtse el ezt a hülyeséget. Nem szerettem központban lenni, jobban szerettem az árnyékok között megbújni.*
- Na, nem harap a bácsi! *kezdett el affektálva gügyögni, én meg már akkor elindultam. Azzal a szent elhatározással, hogy agyoncsapom.*

*A dühös csörtetésemben társamul szegült új ismerősöm is. Jól nézhettünk ki: ő vidáman ugrabugrált, és rángatott a színpad felé, én pedig simán csak azért gyorsítottam egyre fokozatosabban, hogy minél nagyobb lendülettel csapódhassak az idióta szöszinek.
Agnes félreértelmezte a szabadulási kísérletemet, azt hitte, megfutamodtam, és simán csak elakarok futni, miközben simán csak adni akartam egy tockost a még mindig mikuláscuccban vigyorgó habókosnak. Amikor elhaladtunk mellette, kapott tőlem egy jó kis agyarvillogtatást. Remélem megértette az üzenetet: "Ezek halálosak, kisöreg!" - de ha a gondoltai üzenet nem is ért volna célt, azért a fizikait felfogta: még jobban vigyorgott.
Amint elindult a zene, a világot kikapcsoltam magam körül. A vad ritmusokon szárnyalt a lelkem, azt éreztem, hogy Nessával ketten uraljuk az itt megjelenő csőcseléket. Jó lehet rocksztárnak lenni, hihetetlen adrenalint ad. Szerencséje volt a szöszinek, mivel jól sült el a dolog, a szám végére boldogan, berekedve öleltem magamhoz új ismerősömet, ő is hasonló magánkívüli állapotban volt.*
-Mennyire akarsz még mindig megölni?*húzta egyre kisebbre össze magát a mikulássrác.* Csak akkor válaszoltam, amikor már csak alig pár centi volt közöttünk. Természetesen a fülébe, hogy jól hallja.*
-Jobban, mint ebben a rövid időintervallumban valaha. *csúsztattam elő újra a fogaimat, és megkarcoltam a nyakát, amire élesen szívta be a levegőt. A nyelvem hegyével lassan lenyaltam, mire az ő keze a derekamon kezdett el egyre feljebb kúszni, és egyre közelebb akart magához préselni.*
-Ne olyan gyorsan, édesem. *hűtöttem le. Részben magamat is, mivel mámorító volt a vére, főleg, hogy jó adag alkohollal keveredett, és nagy megtartóztatásomba került, hogy ne csapoljam meg egy kicsit jobban.
Nagyjából normál távolságra lépkedtem tőle, és kicsit körbenéztem a helyiségben. Nessát csak egy pillanatra tudtam elkapni a tekintettem, de tőle szokatlan módon rémültnek tűnt. Aztán el is tűnt. A hatodik érzékem felkapta fejét az alkoholgőzből, és körbeszimatolt a levegőben, mint valami vadászkopó. Veszélyt éreztem.
Elléptem a sráctól, és sietve indultam meg az emberek alkotta akadálypályán, szinte már futottam. Temérdek ronda pillantást is bezsebeltem, sőt volt, aki megragadta a karomat, és szeretett volna egy jót vitázni, de egy nagy csavarómozdulattal, és egy vérmes pillantással visszatartottam az ilyen jellegű közeledéseket.
Nem láttam még csak a nyomát sem. Azt sem tudtam, hogy egyáltalán kényszerítették-e őt, csupán a vészjelzőm szirénázott veszetten.
Végre valahára kijutottam az épületből, a hideg, friss levegő szinte arcon csapott. Az erdő felé hunyorogva éppen hogy de, láttam eltűnni Angest, és hallottam nyájas női hangot is. Ő kényszeríthette távozásra a lányt.
Hirtelen zihálást hallottam meg mögöttem, mire reflexszerűen egy pörgőrúgással reagáltam.*
-Úristen! *fogta a mellkasát az idióta szöszi, aki követett, és nagy, meglepett szemekkel pislogott fel rám a földről.*
-Ne hátráltass! *förmedtem rá feszülten, majd felsegítettem, és menetirányba, a klub bejárata felé fordítottam. Még a kezdőlökést is megadtam volna neki, ha makacsul szembe nem fordul velem.*
-Nem fogom hagyni, hogy bajod essen. *komolyodott el hirtelen, és most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. Egy ember, (jó csak képletesen) aki aggódik értem. Még ha felesleges is.*