by Conor Merlowan Vas. Feb. 26, 2012 4:34 pm
*Amikor meghallja az üvöltést, elfordul Emrys irányából, és megtorpan, igyekezve rájönni, honnét érkezett a hang. Hogy ki a gazdája, azt sejti, mert nincs, amit jobban meg tudna jegyezni, mint azoknak a hangja, akiket ismer. És a tegnap egyébként sincs még messze... Amikor Lasse landol a kutya mellett, az csak ugat kettőt, és megnyalja a fiú arcát, aztán odafut Arthurhoz, és vissza a másik lidérchez. A fiú köszöntésére szélesen mosolyogva válaszol.* - Üdv, Lasse. *A kérdésre felvonja a szemöldökét, majd a keze a kardra csúszik.* - Ó nem, ha erre gondolsz. Mindig magamnál hordom. Ki tudja, mikor lehet rá szükségem *von vállat. Aztán a másik mellé igazítja a lépteit, Emrys pedig megint beelőzi őket egy kicsivel.* - Semmi különös. Nem bírtam ki, hogy ne jöjjek ki, pedig elsőként nem ártana a kastélyt felfedezni, de olyan gyönyörű idő van, hogy kénytelen voltam. És te? Hogy vagy? - kérdez vissza. Aztán egy pillanatra becsukja a szemét, és amikor ismét kinyitja, teljes sokkban torpan meg.* - Lasse... *suttogja döbbenten, és ijedelmében belekapaszkodik a melléje siető Emrys szőrébe kapaszkodik. Közben pedig érzi, hogy a testét terhelő súly sokkal nagyobb, mint előbb volt, és hogy jóval alacsonyabb, mint egyébként. A következő, ami feltűnik neki, hogy a kezén kesztyű van. A legfőbb tényt pedig... Azt nem képes felfogni. A gondolatai össze-vissza járnak, tekintete fel-alá cikázik a tájon, a gyerekekre is vet egy pillantást, Emrysre, majd Lasséra néz.* - Lasse... Látok! *Továbbra is suttog, és próbálja felfogni, hogy mégis mi történt velük. Hogyan lehet az, hogy ő... A hely viszont egyszerűen... Más, mint Fyron. A légkör, még a levegő illata is másmilyen. Ráadásul ennyire nem volt messze a kastélytól. Emrys pedig egyértelműen jelzi neki, hogy eddig nem itt voltak. De hogy mi történt, arról fogalma sincs...*
