by *Egy szoknyás lányka topog a köves úton, balettcipőben. Haja huncutul mozog, mikor lehajol a mellette mendegélő kutyushoz. Doroty és Masni egy délutáni jó kis sétára indultak, remélve, hogy valakivel találkoznak és ismerkedhetnek. Az idő is kedvez nekik, süt a nap és a hőmérséklet is jóval jobb az előző napokhoz képest. Aki távolról figyeli őket, néha-néha édes kacagást vehet észre.* - Tudod Masni, örülök, hogy vagy nekem! Nélküled nem lenne ennyire izgalmas egy-egy séta. *Simogatja meg kedvencét, aki eme hízelgésre egy vakkantással felel. Doroty szétnéz, majd egy széles mosollyal, fejbiccentéssel kijelenti:* -Csodálatos hely! Akkor kezdjünk bele! *Leül a fűbe, mit sem törődve, hogy piszkos lesz. Táskájából előhúz egy nagy füzetet, egy ceruzát és egy radírt. Rajzolni készül.* -Masni, ne menj messzire! Csak itt légy, szem előtt! *Mutat ujjával, ha nem fogad szót a kutyus, baj lesz! Majd még pár percig nézi az előtte lévő tájat csillogó szemekkel és elkezdi megrajzolni a körvonalakat.*
+28
Julian Steiner
Simone Bellerose
Alexander S. Price
Sara Dalgaard
Dean Taylor
Eliana De Lucia
Abigail Aleksev
Atanas A. WIlliams
Kyle Williams
Amarilla Darwin
Gwendolyn Zade
Lord Sayon Merlioth
Zentai Márk
Gaweł Pawlak
Dorotea Rodríguez
Liliya Antonov
Felion
Horváth Réka
Milan Wouters
Naomi Verhoeven
Lisa Deadwood
Mesélő
Lily Hollow
Caliin Preween
Arleena Queen
Giselle Céline Marceau
Kamen Grozdan Branimir
Lucien du Bois
32 posters
Sétány
Gaweł Pawlak- .::Diák::.
*Egy fekete pulcsis magának való alak ücsörög az egyik fa tetején, és filozofál az élet nagy dolgairól, amikor nevetést hall. Felpillant az ölében heverő könyvből, felhúzza a lábait, és komor tekintettel pillant körbe. Amikor meglátja Doroty-t meg a kutyát csak halványan elmosolyodik. * ~ Milyen jó, hogy másoknak nincsenek olyan problémái, mint nekem. Ő legalább élvezi az életet. Szerencséje, hogy nem ismeri a testvéreimet. *mereng magában, majd az éppen olvasott lapok közé helyezi a könyvjelzőt, és becsukja a könyvet. A hátát még mindig a fának vetve ül odafent, figyeli a lányt és a kutyát, majd mikor meghallja a lány szavait, akkor ismét megjelenik az arcán az az erőtlen mosoly. * ~ Hm. Talán nekem se ártana egy háziállat, bár szegény félvér fiú így is ki van idegileg meg úgyse értek én az állatokhoz *töpreng magában, miközben tovább figyeli az idegeneket. Vagyis, nem teljesen idegen, hiszen mintha látta volna a társalgóban, de nem volt alkalmuk beszélni. * ~ Nem lehetek örökké antiszociális. *sóhajtja le, lehuppan a faágról. Ilyenkor tudja szeretni a bátyjait, hogy miattuk annyiszor kellett felmenekülnie és leugrani dolgokról, hogy most már nem roggyan meg a térdere, ha öt méter magasból leugrik. A kapucnit jobban a szemébe húzza, a könyvet a hóna alá csapva, zsebre vágott kézzel indul meg a lány felé. Nem akar ő rosszat, szóval remélhetőleg nem ijednek meg tőle, mert a légynek se lenne képes ártani. Pont akkor ér oda, mikor a diáktársa rajzolni kezd, így kíváncsian pillant le a lapokra. * - Hello. Nem akarlak zavarni, de… Te mit rajzolsz? *kérdi félénken, mert soha nem szokott odamenni másokhoz, és bármilyen nyugodtnak is tűnik még a hangja, a tenyere már izzad, és kerülgeti a rosszullét, de valahogy le kell gyűrnie ezt a félelmet az emberektől. * - Egyébként Emerick vagyok. Téged hogy hívnak? *próbál ismerkedni, de valljuk be nagyon béna szegény srác.*
Dorotea Rodríguez- .::Diák::.
*Bőven benne van már a rajzolásban. A körvonalakból már kezd valami jobban kijönni, nem csak egyszerű kesze-kusza vonalak. Nem tartja magát nagy rajzosnak, sőt egyáltalán nem! Sokan dicsérik, hogy milyen szép munkák jutnak ki a kezei alól, ilyenkor csak nevet, gondolatban pedig valami olyasmiket szokott mondogatni magának, hogy ezt az illető biztosan csak mondja, közben pedig kitudja mit gondol arról az alkotásról...Túlságosan elvan foglalva a saját gondolataival, így azt sem veszi észre, ahogy a fiú leugrik a fáról, majd ügyesen, akár mondhatni tökéletesen megérkezik. Mikor Emerick éppen kérdezni akarna, Doroty száját egy apró hümmögés hagyja el. Mikor beszélgetőpartnere hirtelen megszólal, a lányka éppen csak eldobja a kezeiből a radírt és a ceruzát, hogy időben betudja fogni száját. Nem akar sikítani, pedig megijedt. Mikor örömmel látja, hogy semmi baj nincs, nevetni kezd.* -Szia! Hát...hát a tájat. Valamennyire megpróbálom. *Mutatja rajzát, majd arcán valami olyasmi grimasz jelenik meg, hogy nagyon nem jó.* - Emerick! Érdekes név, honnét is érkeztél? Én pedig Dorotea vagy inkább Doroty! *Húzza száját széles mosolyra.* -És majdnem elfelejtettem! Ő Masni! *Mutat a fűben heverő kutyusra.* -Leülsz ide, vagy üljünk inkább egy padra?
A hozzászólást Dorotea Rodríguez összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 02, 2012 6:55 pm-kor.
Gaweł Pawlak- .::Diák::.
*Dorothea jó rajzos lehet, bár Rick cseppet sem ért az ilyenekhez, de lenyűgözve bámulja, ahogy a lány húzza a vonalakat, és abból szép lassan egy kép körvonalazódik ki. A lidérc fiút valahogy mindig is elcsodálkoztatták a képzőművészek. Ő ehhez nem ért, de faragni, barkácsolni azt tud, viszont, ha azt mondják neki, hogy rajzoljon egy macskát, abba már beletörik a bicskája. De most csak kíváncsian áll a másik mellett, nézi, ahogy rajzol, és a hümmögésre picit összerezzen. Aztán minden erejét összeszedve leszólítja a spanyol lányt áll hozzá, hogy rosszul legyen. Amikor a lány kezéből kiesik a ceruza, akkor a fiú egyből zavartan magyarázkodni kezd.* - Ne… ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni csak érdekelt, hogy mit csinálsz, de nem akarok rosszat. Ne haragudj. *hebegi zavartan, majd összerezzen, mikor a másik felnevet. Meglepődött a másik reakcióján, ebből is látszik, hogy ritkán jár társaságba és elég keveset beszélget. Neki ez még mind nagyon új, és nem tudja hogyan kezelje. Amikor Doroty elmeséli, hogy ő csak a tájat rajzolja, akkor pislog, és zavartan megvakarja az állát.* - Ó, értem. Pedig ez nem valami szép környék. A hegytetejéről sokkal szebb a kilátás *mutat fel a Morsaconra, ami a szigeten végigfutó hatalmas hegylánc. A cameosos diákok körében eléggé elterjedt a hegy megmászása. * - Egyébként szép lesz. Legalább is szerintem *dicséri a rajzos munkáját, mert ő tényleg szépnek találja még ezt a félkész művet is. Aztán ugye bemutatkozik, és a nevére zavartan felnevet.* - Németország. Frankfurt am Main, hogy pontosabb legyek. Ha azt mondom Achterberg biztos rájöttél volna, de nem szokásom hangoztatni a vezetéknevem *vonja meg a vállát félszegen a fiú, miközben zsebre tett kézzel ácsorog. Mikor a másik is bemutatkozik, akkor halványan elmosolyodik, és biccent. * - Te honnan jöttél? *dobja vissza a képzeletbeli labdát a lánynak, majd mikor a kutyára böknek, akkor csak elhúzza a száját.* - Hogy lehet egy kutyának a Masni nevet adni? *kérdezősködik, mert az egyik bátyja rottweilerét például Brutusnak hívták. Meg van egy másik kutya is, de azt nem érdemes felemlegetni. Megint elmerül a gondolataiba, majd a lány kérdésére megrázza a fejét, és zavartan mered rá.* - Mi? Bocsi. Elmerengtem. Üljek le? Nekem mindegy *hebegi, majd lehuppan a lány mellé a fűben, és a fűszálakkal kezd játszani.* - Nem csalt a szemem, amikor a Cameos társalgóban láttalak?
Dorotea Rodríguez- .::Diák::.
*A fiú szemmel láthatólag kíváncsian nézi a készülő művet. Doroty ehhez a művészeti ághoz ért csak. A barkácsolás, faragás, szobrászat és ennek többi, egyéb részei nem az ő világa. Ha viszont valaki a divat végett kérne tanácsot, órákat áriázna, hogy mi az idei nyári, vagy bármilyen évszak idei trendje. Ez meglátszik öltözékén is. Mikor a lányka megijed Emerick pedig szabadkozni kezd, nyugodtan válaszolja:* - Semmi baj! Csak, ilyen vagyok! *Az összerezzenésre elpirosodik, ami inkább az elszégyellés felé hajlik, mintsem más érzelemhez, amit még ama pírnek tulajdonítanak.* -Szerintem szép táj! Más, mint amiből jöttem! Vagy ahol jártam...*Süti le szemét a rajzra.* -Köszönöm! Szerintem viszont nem lesz valami jó! *Mosolyog, majd válasza második felénél elhúzza picit száját. Ha rajzát dicsérik, automatikus dolog ez nála.* - Hát, ha elárultad volna a vezetékneved, akkor már rájöttem volna! *Kuncog egy picit. A zsebre tett kéz láttán picit elszomorodik. Sóhajt...A bátya mindig így állt elé, amit mindig boldogán látott.* -Én Spanyolországból. Lehet te is rájöttél volna a vezetéknevemből! Rodríguez...*Csal mosolyt az arcára, majd amit a kutyus nevéről mond, inkább felhúzza szemöldökét. Nem olyan lenézően, csak csodálkozóan, hogy még olyan kutyanevet nem hallott.* - Hát úgy, hogy masnit rakok a feje tetejére! *Majd gondolkodni kezd, Doroty is éppen állatnevekről. A barátnője kutyáját Gombszemnek hívják. Na ott a lányka is meglepődött!* - Semmi gond! *Mosolyog.* - Nem, nem csalt a szemed! Cameos-os vagyok! Szóval akkor te is! *Mutat a fiúra széles mosolyra húzva száját, két mutatóujjával Emerick-re mutatva.* -És van tesód?
Gaweł Pawlak- .::Diák::.
*Igen, kissé kíváncsi természetű, de voltak emberek, akik félig-meddig leszoktatták erről a rossz szokásáról. Egyébként Emerick pedig pont azokhoz ért, amikhez a lány nem. Szívesen csinál kisebb szobrokat, de akár bútorokat is tudna készíteni, ha lennének megfelelő eszközei és elengedő alapanyag. De ki tudja. Talán, egyszer csinálni fog valamit Doroty-nak, viszont a divattal tessék őt békén hagyni, mert nem érdekli és nem is ért hozzá. Emerick-nek elég a kedvenc pulcsija, egy farmer, tiszta zokni és az edzőcipője. Ezzel ő le is tudta a divatos öltözködést. De térjünk vissza az eredeti történésekre, mert Rick heves bocsánatkérései közepette hirtelen döbbenten kezd pislogni a lányra, és nagyot szusszant.* - Ne haragudj csak… Nem szeretem a szívbajt hozni az emberekre, és valahogy mindig sikerül elbénáznom valamit *fixírozza zavartan a cipője orrát, aztán a lány megjegyzésére felpillant, és zavartan elvigyorodik.* - Segáz *legyint, és rándítja meg vállát. Érdekes, hogy pont olyan emberbe botlott, aki megijed tőle, hiszen pont ő az, akire az emberek a heves reakcióikkal a frászt hozzák. Talán tényleg jobb lenne neki, ha elvonulna remetének. Aztán ugye a tájat kezdik el taglalni, ő pedig elhúzza a száját, és az égre mered.* - Fentről szebb, hidd el. A hegyről belátni az egész szigetet. *jegyzi meg halkan, mondjuk, ő elég jól ismeri a szigetet, pedig lassan egy hete van csak itt. Egyébként elég sok helyen volt már a fiú így őt különösebben nem hatja meg a táj. Az a liget a városuk közelében… Azt imádta, de amikor jött a háború, akkor porig égették, és azóta nem volt ott. Aztán ugye megdicséri a lány munkáját, mire az lesüti a szemét.* - Szerintem szép. Ennyire nincsen önbizalmad? *kérdi halkan, fekete szemeit a másikra szegezve. Ismeri ő az önbizalomhiány fogalmát, hiszen ő is abban szenved, de hát nincs mit tenni. A testvéreinek jó sok éve volt lerombolni a becsületét. Egyszerűen már nem képes hinni magában, annyiszor alázták meg fiatalkorában. A szomorú emlék hatására egy pillanatra elkomorul az arca, majd Dorothea megjegyzésére a szája sarkában megjelenik egy apró mosoly.* - Nem szeretem hangoztatni a vezetéknevem, mert néhány tuti meglincselnének miatta. *magyaráz a másiknak, mert tényleg nem szeretné, ha a testvéreinek a haragosai megtalálják. A sóhajtásra viszont felvonja a szemöldökét, és aggódva pillant le a másikra.* - Valami gond van? *érdeklődik halkan, aztán megtudja a másik nemzetiségét, és felhorkant.* - A spanyoloknak könnyebb, mint nekünk, németeknek. *beszél halkan, és a világháborúkra céloz. Végül is az ő nemzete volt az, aki kirobbantotta a háborúkat, így elég keményen vezekeltek érte. De ez most nem érdekes, a kutyus neve annál inkább. Rick felvonja a szemöldökét Masni nevére, a magyarázatra meg nagyokat pislog.* - A bátyámnak van egy kutyája, Brutusnak hívták. A Masni ehhez képest kissé szelíd, és furcsa, nem gondolod? *magyaráz a lánynak, és a cameosos dologra csak elmosolyodik.* -Akkor sokszor össze fogunk futni. Jól tudod, én is az vagyok. *biccent a lánynak, bár azért a hálókörletben nemigen lehet megtalálni, mert napközben mindig kint van, és csak akkor megy be a hálóba, ha nyugovóra tér. A testvéres dologra megrándul néhány arcizma, belemarkol a fűszálakba, és lassan, vontatottan engedi ki a levegőt a tüdejéből.* - Van két bátyám, de nem jó emberek. Nagyon sok rosszat tettek az életükben, szóval, ha lehet, akkor nem mesélnék róluk. Viszont, szívből remélem, hogy ha neked van testvéred, akkor normálisabbak az enyémnél.*mondja halkan, és az egyik fára szegezi a tekintetét. Nem néz a másikra, hiszen borzasztóan szégyelli a tesóit, amit tettek, és ezt nem tudja elfogadni. Nem bírja felfogni, hogy hogyan lehetnek ilyenek.*
Dorotea Rodríguez- .::Diák::.
*Nem olyan kíváncsi természetű a fiú! Dorotea sem az a típus aki megállja pár kérdésnél! Csak, hát...visszatudja fogni magát ha kell. Egy apró ajándéknak nagyon örülne, hiszen mindig nagy eredményessége van egy-egy személyes, saját kézzel készült ajándéknak, mint egy olyannak amiért berohansz a legközelebbi ajándékboltba, leveszed a polcról és kifizeted. Utána meg nagy boldogan odaadod annak akinek akarod. Azért nem árt ha a fiú, ha már a divathoz nem ért, de még egy tiszta alsót felvesz...!* - Mondtam, hogy semmi gond! *Mosolyog, ahogy a fiú szempillamozgatását figyeli. Hát, mégis belebotlott Dorotyba. Nem kell remetének állni! Nem az a legjobb dolog, akkor inkább legyen pár barátja, akik mégis rendbe hozzák, mintsem menjen magányos farkasnak.* -Elhiszem! De, de nekem tériszonyom van! Inkább maradok a földön! Innét lejjebb már nem esek le. * Szégyelli el magát és pirosodik ki. Nem a legjobb dolog egy a félelme. Sok mindent nem mer kipróbálni emiatt. De hát ilyen embernek is lennie kell! Mikor megint a rajzra terelődik a szó a fűszálakat kezdi el méregetni és tépegetni.* -Köszönöm! És, hát ezen a téren nincs! Nagyon nincs! Valahogy nem érzem, hogy nekem ez az ág sikerülne. *A szegény holt füveket eldobja mikor kiengedheti magát. Végre valami más téma ami nem a rajzzal kapcsolatos!* - Miért lincselnének meg? *Mikor a fiú a sóhajtás végett kérdezősködik kinyitja füzetét az egyik oldalon. Egy portré, mellette egy fotóval. Egy fiú. Pár évvel idősebb, akár a barátjának is lehetne hinni.* -Ő a legfontosabb személy az életemben most! *Hunyja be szemeit. Innen kezdve a legtöbb kérdésre így válaszol.* -Spanyolország is ugyanúgy szenved! Németország meg indította a háborúkat! Nem szeretem ezeket a dolgokat! *Mondja kicsit szomorúan. A történelmet igenis becsületesen tanulta/tanulja. Így emiatt a dolog miatt nem szereti nagyon Németországot.* - Hát oké, de gondolom tesód kutyája nem kis termetű, mint az enyém! *Nevet, végre kinyitva szemét. A testvéreknél érezhető, hogy Emerick hangszíne megváltozik, szintúgy az arckifejezése. Már ebből észrevehető, hogy nem nagyon lehetnek jóban.* -Oké, nem hozom fel többet! És igen, van egy bátyám. Fernando, a csupaszív gyönyörűség! *Szeme csillogni kezd. Mindig is jó kapcsolatot ápolt vele, egyben volt a legjobb barátja és a testvére is. Füzetét és rajzeszközeit berakja táskájába majd odahívja Masnit.* -Gyere Masni! Ven, Bow! *A kutyus egy vakkantással megindul és Dorotea ölébe ugrik.* -Nem bánt! Ha akarod megsimogathatod! Huh, nagyon hideg van! És én nem hoztam semmit! *Borzong meg.* -Én szerintem akkor megyek!Remélem mielőbb találkozunk megint! Kedves fiú vagy! *Kacsint egyet, széles mosollyal, majd amivel és akivel érkezett együtt, ugyanazokkal vissza is indul.* -Akkor szia! Jó éjt! Örültem a találkozásunknak!* Mosolyog, majd egy kicsit még háttal megy a fiút nézve, majd megfordul és a köves úton a szobájába tér.*
//Nagyon szépen köszönöm a játékot!((: Nagyon tetszett!((://
//Nagyon szépen köszönöm a játékot!((: Nagyon tetszett!((://
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
*Úgy tűnik, hogy eljött a születésnapja, és egy cseppet sem érdekli. Meg is feledkezett volna róla, ha Roxane nem csörgetgeti hajnalok hajnalán telefonon, amit morcosan, de felettébb rendületlenül kinyomkodott. Nem szereti megünnepelni a születésnapját csupán most már két olyan ember van a világon, aki tudja,m hogy mikor is van ez a számára jelentéktelen esemény: Milan, akinek alapból elmondta és Roxane, aki eredetileg a horoszkópjával nyaggatta, majd végül sikerült kiszedni belőle. Talán mondani sem kell, hogy utóbbi személy ezen a napon rendszerint agyára megy az ünnepeltnek. Ezt történt most hajnalban, így Naomi a „kellemes” ébresztő után hiába próbált visszaaludni egyszerűen képtelen volt rá. Teljesen kómás állapotban elmászott a szekrényéig előkotort egy szürke pólót, egy sötétkék farmert, tiszta zoknit keresett, majd végül magárra rángatta viseletes tornacipőjét. Ezután fogta magát, és a haj keféjével a kezében elvánszorgott a fürdőig, ahol rendbe szedte magát, hogy néhány perccel később pattogva rontson ki. Időközben a haját összefogta, a fejére csapta a kedvenc baseball sapkáját, felkapta a vázlatait, jegyzeteit tartalmazó oldaltáskát, lepattogott reggelizni, majd mivel úgyse tudott mit csinálni, és azt már eltervezte, hogy a városba úgyse fog kimenni, ezért elindul a birtokon sétálni. Nem is figyelte arra, hogy hová megy, mert időközben előkotorta a mp4-ét, és arról kezdet zenét hallgatni. Az I’m not a vampire című számnak például annyira átvette a ritmusát, hogy szép lassan futásnak eredt, végül pedig a sétányon lévő fákon kezdett el ugrálni, majd mikor egy dombos részhez ért, akkor lehuppant az ágról, félig legurult a dombon, és elterült a fűben – mindezt furcsamód nevetve tette meg. Egy darabig így feküdt, aztán mikor észrevett egy énekesmadarat az egyik bokorban, akkor felült, előszedte a vázlatait, és rajzolni kezdett. *~Már 182? Jó, mondjuk, addig nem érdekel a születésnapom, amíg Roxane nem talál meg, ha meg ő hív, akkor úgyis kinyomom, a városból nem megyek ki, így ma biztosan elkerülöm. Le fog cseszni, de mára legalább békén hagy… *töpreng magában miközben összepréselt ajkakkal koncentrál arra, hogy sikerüljön lerajzolni a madár szárnyát. Egyébként azt meg kell jegyezni, hogy még mindig nem hall, szóval, ha bárki is erre járna, és odamenne hozzá, akkor először előfordulhat, hogy meglepődik.*
Zentai Márk- .::Diák::.
*Mit keress egy fiatal ember indul kifelé a Sylorinából. Szokásához híven tetőtől talpig feketében, de ezen már senki nem lepődik meg. Már 5 óta fent van eddig rajzolt, aztán reggelizett most meg úgy gondolta azt, hogy elindul sétálni vagy futni.*~Lassan haza kéne menni vagy anyámnak szólni költözzön ide. Bár ő ragaszkodik Magyarországhoz itt még is hamarabb tudna el helyezkedni mint otthon.*Gondolja magában és a jövőhéten 2 napra lehet haza fog utazni Ahhoz képest, hogy 5 és felet aludt meg se kottyan a fejében az alvás.. pörög ezerrel és jó a kedve. Ha tudná azt, hogy Naominak születésnapja van akkor megköszöntené… így viszont nem tudja. Csak sétálgat a sétányon és elkezd dúdolgatni egy mostanában hallott magyar együttes dalát a V-tech rólad szólt. A szövegének utána fog nézni hiszen el felejtette pláne, hogy kora reggel hallgatta azt. Elindul ugye a dombos részek felé.. ahogy a tetejére ér fel akkor halványan elmosolyodik és megjegyzi azt, hogy milyen szép az ég. Sehol egy eső felhő.. sehol semmi csak egy picit fúj a szél, nem nagyon. Aztán érezni kezd egy lidércet lenéz Naomit látja meg. Árnyékosul és átsétál rajta és körbe néz van e itt valaki. Ahogy a lábához ért gyorsan rá ül a derekára és amit akart csinálni a másik hát most nem tudja.* - Nem írtál. Jó reggelt.*Csókolja meg a lány ajkait majd lemászik róla és leül mellé. Akár akarja akár nem.* - De aranyos madár.. lerajzoljam neked?*Kérdezz rá angyali pislogással és szívesen megteszi ha a másik kéri.*
Milan Wouters- .::Diák::.
*Milan szokás szerint már négy és fél órája talpon van, és most éppen keres valakit. Minden megvan, szerzett tortát is – jó, nem olyan hatalmasat, csak egy négy szeleteset, de azért torta -, megvan az ajándék, és még énekelni is tervez. A hangja végül is elég jó. Szóval kényelmes léptekkel sétál kifelé a kastélyból, azon gondolkozva, hogy hol keresse először. Az szinte biztos, hogy a szabadban, amennyire tudja, a lány sok időt tölt kint. Végül úgy dönt, hogy a legegyszerűbb az lesz, ha végigsétál a sétányon, elvégre valahol ott kell lennie a Loeiljének. Legalábbis ha türelmes, akkor meg fogja találni. Felhívni nem akarja, az túl direkt, meg egyébként is, meg akarja lepni. Igazából az lenne a legegyszerűbb, ha valamikor a hét közepén megünnepelnék mindkettejük születésnapját, de ő jobban szereti, ha külön-külön tartják, mert így nincs az, hogy nincs olyan nap az évben, ami csak róluk szól. Halkan sóhajt, ahogy hunyorogva felpillant az égre. Szép nap, határozottan szép. Ahogyan sétál, megpillant két alakot a földön, és halványan elmosolyodik. A pároknak is tökéletes nap. Igaz, nekik minden nap az. Ahogyan közelebb ér, rájön, hogy az egyik alak valahogy furcsán ismerős, szóval árnyékosul, és óvatosan közelebb oson. Amikor aztán meglátja, kik azok, pontosabban ki a lány, megdermed. Olyannyira, hogy visszanyeri emberi alakját, de fel sem tűnik neki. Elkerekedett szemekkel figyeli a párost, érezve, hogy a szíve súlyosan, hevesen dobog a mellkasában. Amikor a számára egyelőre ismeretlen fiú megcsókolja Naomit, görcsbe rándul a gyomra, és hirtelen megvilágosodik.* - Nem lehet… *leheli halkan, de mivel a pároson kívül csend van, van rá esély, hogy meghallják őt. Miért… Miért most jött rá? Miért most értette meg? Nem, az élet egyszerűen nem így működik, nem lehet ennyire kegyetlen… Egyelőre csak áll, és összeszorult torokkal, össze-vissza verdeső szívvel figyeli a párost.*
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
*Ártatlanul ül a földön, és neki veselkedne a rajzolásnak, mikor átmennek rajta, akkor kiesik a ceruza a kezéből, morcosan elhúzza a száját, és az egyik füléből kirántja a fülhallgatót.* - Akárki ki is szórakozik, örülnék neki, ha abbahagyná. Annak meg még jobban örülnék, ha még egyszer nem próbálná meg! * morogja, és felveszi a földről a ceruzát. A grafitot a füle mögé csúsztatja, mikor ráülnek, és Márk végre feltűnik, akkor meg felhorkant.* - Te voltál az? Te csirkefogó… *mosolyodik el, és viszonozza a csókot, majd csak utána hajlandó érdemileg reagálni a másikra.* - Nem akartalak felkelteni, egyébként neked is jó reggelt *nevet fel, bár Márk számára kissé furcsa lehet, hogy nem karták felkelteni, mert Naomit a napszakok és az alvás nemigen szokta meggátolni abban, hogy felhívja a másikat. De hát ma olyan nap van, amikor el akar kerülni mindenkit – főleg Roxane-t –, viszont úgy tűnik, hogy kénytelen letenni erről a tervéről. A madár lerajzolós kérdésre csak megingatja a fejét, és ismét előkerül a grafit.* - Nem kell, köszi. Majd én lerajzolom *mondja halványan mosolyogva, majd leállítja a zenét, és gyors mozdulatokkal megrajzolja a szárny körvonalát. Maximum este befejezi emlékezetből, vagy még itt megcsinálja. Teljesen mindegy, mert amíg Márk nem jött addig volt ideje tanulmányozni és megfigyelni a madarat.*- Egyébként hogyhogy ilyen korán, álomszuszék? *kérdez a másiktól, mert csodálja, hogy ilyenkor kikeveredett a fiúhálóból, és még rendesen fel is van öltözve. Szóval a kérdés után ő némán ül Márk mellett, és felerősített hallásának hála meglátja hallja a Loielje suttogását, Márkra pillant, és odasúg valami olyasmit, hogy várjon egy kicsit. A lány árnyékká válik, és szkeptikusan felvont szemöldökkel megjelenik Milan előtt.* - Szia. Mi nem lehet? *pislant ártatlan a legjobb barátjára, és szegény lánynak fogalma sincs, hogy a másik is neki állt szervezkedni a születésnapján. Elég volt neki Roxane.. A nem lehetes megjegyzés pedig eléggé kíváncsivá tette őt, hiszen nem nagyon érti mire gondol a másik. Aztán hátrapislog Márkra, visszanéz Milanra, és megvakarja a fejét.* - Lenne kedved csatlakozni? *kérdi ártatlanul pislogva, majd az ajkába harap, és fogalma sincs mit mondjon, így próbál viccelődni.* - Ugye nem tervezted, hogy rám uszítod a cameososokat? *kérdi suttogva, és egyértelműen a születésnapjára céloz. Utána pedig csak ott áll a két fiú között, és egyszerűen nem tudja mit csináljon. *
Zentai Márk- .::Diák::.
*Ugye bár megcsókolja a másika és leül mellé. Fogalma sincs az egész születésnapos dologról szóval nem kérdezz rá amíg nem hozzák szóba.*-Ragaszkodom hozzá..*Próbálja elvenni a rajzlapot majd utána ugye elmosolyodik Naora.* - Értem. Aranyos tőled, hogy nem keltettél fel.. de már reggel 5 óta fent vagyok. Ne kérdezd mikor feküdtem le.. de valamikor éjfél fél 1 körül aztán most tök jól vagyok. Nem vagyok álomszuszé…*Puffog kettőt és durcásan néz a másikat. Márk egyenlőre nem is tudja mit fog még a mai nap csinálni.. de most a séta jót tesz neki és egy kicsit pihen. Nem számított arra, hogy itt fut össze vele ráadásul megint reggel.. mert eszébe jutott az a dolog. Szóval igen. Amikor közlik vele várjon csak bólint és aztán fel áll és megnézi kihez ment oda. Ő is oda sétál Milanhoz és megvakarja a fejét. Figyelvén a két barátot leesik neki ki a másik viszont a másik kérdés azt amit mindjárt ki fog bökni.* - Üdvözletem. Zentai Márk! Te meg gondolom a legjobb barátja akiről már mesélt.*Mondja a srác mosolyogva és nyújtja a kezét.* - Minek kellene rád uszítania a Cameososokat? Nem értem..*Teszi fel a kérdést és megvakarja a tarkóját aztán tovább nézi ezt a kettőt. Nem érti a helyzetet mi van most.. még neki valami furcsa érzés támadt… *
Milan Wouters- .::Diák::.
*Amikor Naomi odalép hozzá, az első reakciója, hogy hátrébb lép, igyekezve tartani a távolságot. A lány szavaira csak megrázza a fejét, és válasz helyett összeszorult torokkal oldalra pillant Márkra. Hogyan tehetné meg, hogy megmondja neki? De akkor ezért volt benne valahol mélyen az elégedettség, amikor Nao féltékeny volt, ezért dobbant meg annyira a szíve, amikor újra meglátta, ezért fájt annyira, amikor összevesztek, és ezért… Hát, úgy tűnik. Halkan sóhajt, amikor Márk odalép, és nagy nehezen kiprésel magából egy mosolyt.* - Igen… Milan Wouters *mondja halkan, majd a lányra pillant, és vissza a fiúra.* - Szóval… Nao nem is említette, hogy van barátja *jegyzi meg, és miközben ezt mondja, feltámad a szél. Amiben az a furcsa, hogy hogyha elnéznek a kastély irányába, úgy tíz méterrel odébb egyértelműen szélcsend van. A lány halk megjegyzésére megint hevesen megdobban a szíve, és tetetett érdektelenséggel vállat von.* - A konyhában van a tortád, mással nem készültem. Úgy gondoltam, ha el akarod mondani bárkinek is, akkor azt úgyis megteszed te *mondja halkan, de közben nem is pillant Naóra, csak Márkot figyeli. Szóval ő kell helyette. Egy idegen. Persze ki tudja, mióta ismeri Naomi a másikat… És ki tudja, mióta vannak már együtt. Lehetséges, hogy az egész ügy sokkal régebbre nyúlik vissza, és hát akkor voltaképpen ő az, akinek egy szava sem lehet. Túl későn jött rá, hogy szereti a társát, és most már talán mindegy is. Lehetett volna kettejükből sok minden… De hogy ezek után mi lesz, azt nem tudja. Mert testvérek nem lehetnek. Nem, ahhoz most túlságosan is hatalmába kerítette ez az érzés, hogy valaha is azok lehessenek. Barátok? Hát, azok valószínűleg. Csak soha ne lássa meg együtt Naót és Márkot, és akkor rendben lesz. Loeilek? Mindenképpen. De hiába áltatja magát: ennyi nem elég. A lehetséges barátság, a közös harc, nem, sokkal többet akar. De ezt nem mondhatja el. Nem teheti meg ezt Naóval. Egyszerűen nem. Túl sok szenvedést okozna neki, és soha többé nem tudna úgy hozzáállni, mint korábban. Majd ő egyedül túlteszi magát valahogy a dolgon… Olyan mélyen elmerül a gondolataiban, hogy nem is igazán hallja meg, ha hozzászólnak, csak másodszorra, és közben Márkot nézi. Szemében fájdalom, düh és irigység remeg, körülöttük egyre erősödik a szél, de tíz méteren kívül továbbra sem moccannak a levelek a fákon. Hát… Még szerencse, hogy nem tüzet gyújtott.*
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
*Nem hagyja, hogy elvegyék tőle a lapot, így ha Márk nem enged, akkor a rajz el fog szakadni.* - Én meg ahhoz ragaszkodom, hogy én rajzoljam le. Vigyázz, makacsságban verhetetlen vagyok! *kuncog egy sort, majd elsüllyeszti a mappájában a lapot. Aztán a puffogásra hangosan felnevet, és kiölti a nyelvét.* - Engem meg aludni nem hagytak, úgy hogy gondoltam keresek egy csendes helyet, és elrajzolgatok délutánig. Hát… Nem jött össze. Egyébként választhatsz, álomszuszék, vagy Csipkerózsika *vigyorodik el gonoszan, majd ugye meghallja Milan hangját, így Márknak odamondja, hogy várjon, ő pedig szépen letámadja a cameosos Loieljét. Aztán mikor Milan hátrébb lép, akkor felvonja a szemöldökét.*- Mi a baj, Milan? *kérdi aggódó szemekkel, az ajkát harapdálva. Nem érti, hogy mi váltotta ki a másikból ezt a furcsa reakciót. Ha pedig tudná! Akkor… Igazán nem tudná mit csináljon, mert akkor teljesen összezavarodna. Majd mikor Márk odalép hozzájuk, és bemutatkozik, akkor csak szótlanul áll, majd mikor Milan bemutatkozik, akkor szélesen elmosolyodik, és ha hagyja, akkor megöleli a Wouters-fiút.* - Ő a legjobb. Mindent tud rólam, minden-mindent *jegyzi meg, és továbbra is ártatlanul mered a másikra. Aztán a megjegyzésnél leveszi a fejéről a sapkát, megvakarja a fejét, és elhúzza a száját.*- Nem tudtam hogyan mondjam el, ne haragudj *pillant bocsánatkérően a Loieljére. Aztán mikor feltámad a szél, akkor elkomorodik az arca, és közelebb lép a másikhoz. Leesik neki, hogy barátja csinálja egészet. A múltkori tűzgyújtás után rájön, hogy csak ő gerjeszthet szelet szélcsendben.* - Milan, azt hiszem, meg kellene beszélnünk valamit… *jegyzi meg halkan, és próbálja lenyugtatni a másikat. Aztán a viccelődésre kapott válaszra elhúzza a száját.* - Azért nem kéne világgá kürtölni, viszont köszönöm. Viszont már jó ideje nem ünneplem. Csak az egyik exklántagnak volt mániája, ma reggel is hívogatott. Ugye tudod, hogy jövő héten te leszel a soros? *kérdi halkan, majd a jövő hét említésére halványan elmosolyodik, ő már eltervezett mindent, majd Márk kérdésére rápillant.* - Semmi különös… Csak olyan nap van, amiért rám lehetne uszítani őket. *kertel továbbra is, de nem akarja elárulni, hogy születésnapja van. Egyszerűen nem szereti hangoztatni, és kész. Így ő sem nagyon szólal meg csak figyeli Milan arcát, és elszorul a torka miközben tanulmányozza a másik vonásait. Nagyon jól ismeri az emberek non-verbális kommunikációját, mert ezek ismerete nélkül a rajzai semmit nem érnének. Az erősödő szélre gyengéden megérinti a z elementálmágus kezét, és próbálja lecsillapítani. Ha hagyja, akkor megszólal a fiú fejében megszólal.* ~Féltékeny vagy? *suttogja halkan a fejében, és mérhetetlen keserűséggel néz a másikra.* - Előbb is kitalálhattad volna, Milan… *jegyzi meg halkan az egyik anyanyelvére váltva. Miért éppen most kellett kitalálnia, mikor megpróbált továbblépni? Miért éppen most kell féltékenységi jelenetet rendeznie? Bár… Most legalább tudja a másik, hogy ő hogyan érzett, mikor mások után járkált. Annyira rosszul esett neki, hogy ő rá se néz, és most amit kibírt olvasni a tekintetéből… Egyszerűen nem érti, hogy mi történik körülötte. Ez most tényleg igaz? *
Zentai Márk- .::Diák::.
*Ő csak figyeli a helyzetet és Milant figyeli. Nem tudja azt, hogy most mi történik. Vajon ez most féltékeny? Egy fel lángolt szerelem lenne? A srác nem tudja, mi történik körülötte. Egyszerűen nem akarja elhinni, amit lát. Nem bántotta a srácot akkor minek lép hátra? Egyértelmű a válasz rá, de nem ő egyszerűen nem tudja ezt a dolgot. A lánynak sikerült annyira megismernie, hogy most sikerült kimondani azt a bizonyos szót.. Csak összeszorul a torka és nem tudja, mit mondjon Milannak.*- Valami olyasmi igen..*Válaszolja egyszerűen és figyeli a fiú tekintetét.. nem tudja eldönteni azt, hogy most a másikkal mi van, de ha ezt tudná, akkor tuti nem kezdte volna el.* - Valami gond van?*Kérdezz rá amikor Naomihoz beszél és ránéz kicsit zavarban van.. azt, hogy mióta ismeri a lányt számít ez? Barátnak tartja a másikat viszont ki tudja mi lenne… A fiú tudja mit érez a lány iránt. Nem ő nem lenne képes megbántani sőt nem lenne arra sem képes, hogy bajba sodorja. Barátok maradnának e Naomival vagy próbálna beszélni Milannal? Kérdéses a fiúban egyenlőre nem szeretné tudni mi folyik a két lidérc társa fejében. Csak tehetlenül áll és nem kap választ a kérdéseire..* - Azt hiszem én megyek. Majd beszélünk Naomi. Sziasztok.*Úgy véli a fiú ki szeretne maradni ebből a beszélgetésből és inkább elindul a városba vásárolni és közben felhívja Mártont, hogy beszéljen vele. Vajon mi lesz ezek után? Nem szeretné a barátságukat tönkre tenni és ha egymás iránt többet éreznek, lehet tovább kéne lépnie.. de Naominak is közölni kellett volna. Ez most meglepte a helyzet.. azt, hogy szimpatikus neki Milan az egy másik kérdés, de így nem tudna most beszélni velük. Érezte azt a furcsa szikrát. Szóval inkább leül a főtérre előkapja a telefonját és telefonál természetesen. Aztán majd még meglátja mi lesz.. viszont lehet találkoznia kéne a lánnyal, mert a fiú szemében látta azt a furcsa szikrát és mivel nem akar kérdezősködni így ezért tovább állt.*
Milan Wouters- .::Diák::.
*Nao következő kérdésére csak megrázza a fejét. Nem tudja elmagyarázni, és nem is akarja. Igen, már megint itt tartunk. De… Ez Naomi boldogsága miatt kell, hogy így legyen, semmi egyéb okból. Amikor a lány megöleli, a szíve kihagy egy dobbanást, majd heves verdeséssel igyekszik behozni az elfecsérelt másodpercet. Aztán megjegyzi, hogy nem is tudta, hogy Naominak van egy barátja, és a bocsánatkérésre csak vállat von.* - Se… *kezdi recés hangon, majd megköszörüli a torkát.* - Semmi gond. Most már tudom. *De bár ne tudná! Talán akkor soha nem jöttek volna elő ezek az érzések, nem történt volna semmi, és… Ó, istenem. Amikor Nao azt mondja, hogy meg kell beszélniük valamit, sóhajt, és megrázza a fejét.* - Nem, Naomi. Nincs mit megbeszélni *mondja, remélve, hogy a lány érti a célzást. Nem fogja beismerni neki az érzelmeit, noha feltételezi, hogy a másiknak sikerül rájönnie. Nem fog közéjük állni. Ez után áttérnek a szülinap témára.* - Nem kürtöltem… Ez a lényeg. Egyébként meg attól még, hogy nem ünnepled, én ugyan úgy megköszöntelek mint régen. És igen, tudom, bár engem sem izgat különösebben a dolog, szóval nem kell nagyon készülnöd rá *mondja, próbálva nem foglalkozni azzal, hogy a belsejében megállíthatatlan vihar tombol, amelyből szerencsére csak a szelet engedi szabadjára, a dolog többi részét nem. Márk kérdésére ismét megrázza a fejét, jelezve, hogy semmi fontos. Amikor Nao megfogja a kezét, megugrik a szíve, a fejében hallott kérdésre pedig csak halkan sóhajt. A következő mondatra megrázza a fejét.* - Most már mindegy. Bocsáss meg. Felejtsd el *válaszolja, majd Márk felé kapja a fejét, és elhúzza a karját Naótól.* - Nem. Kettőnk közül én vagyok az, akinek mennie kell, és te az, akinek joga van maradni *válaszolja.* - Köszöntsd meg. Születésnapja van. Száznyolcvankettő *teszi még hozzá, majd Márkot megelőzve elsiet, vissza az iskola irányába, és a szelet, meg a háborgó érzelmeit is magával viszi. Nem akarja tönkretenni a másik kettőt. Látja, hogy szeretik egymást. És beképzeltség lenne azzal közéjük lépni, hogy ő régebb óta ismeri a lányt. Nincs joga hozzá. Nincs joga tönkretenni mindazt, ami a másik kettő között van. Előbb-utóbb pedig biztosan képes lesz elfeledni… Továbblépni… Elfogadni, ami jutott.*
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
*Értetlenül áll a dolgok előtt, és szkeptikusan néz Milanra, mikor neleges választ ad.* - Ugye tudod, hogy nem hiszem el? *kérdi rekedten, hiszen lassan kezd rájönni arra, hogy az új Milan mikor hazudik neki. Azt hogy mit mond Márk nem is nagyon fogja fel, mert ő Milanra szegezi a tekintetét, és dacosan mered rá.* - Most már tudod… *ismétli halkan, szomorúsággal a szemében, hiszen ő nem ezt akarta, mégis megint elrontott mindent! Megint. Nem tudja elhinni hogyan lehet ennyire szerencsétlen az emberi kapcsolatok terén, hiszen egyiküket se akarja megbántani. És ő ezt az egész meg akarja beszélni a Loieljével, de az csak rázza a fejét.* - De igenis van megbeszélnivalónk… Mert én valamit nem mondtam még el neked*sóhajtja halkan, és még mindig kitartóan tekint a másikra, amolyan „ha-le-merészelsz-lépni-Milan-Wouters-én-elevenen-megnyúzlak” pillantással. Igen, tisztázni akarja a dolgokat, mert ismét feléledt benne valami, régóta elnyomott érzés, ami még a Márk iránti érzésénél is sokallta erősebb.* - Hálás vagyok érte, és tudom. Egyébként későn szólsz, már mindent lerendeztem *jegyzi meg piszkálódva, hogy oldjon a feszültségen, de egyébként már mindent kitalált, leszervezett, szóval Milan kezdhet félni.* - Nem mindegy Milan. Mert… *vágja rá, aztán elhallgat, és fintorog egy sort, mikor a másik elhúzza a kezét. Amikor a két fiú menni készül, akkor döbbenten pislog egy sort, majd mivel Márk elvileg előbb elindult, ezért Naomi felkapja a táskáját, és a Loielje után rohan.* ~ Hogy én mekkora hülye vagyok! Mi a francért nem tudtad előbb elmondani? *morogja magában, és előbb-utóbb úgyis elkapja a másikat.* - Nem akartam kib*szott tündérmeséket kergetni, de azt hiszem hiba volt abbahagyni. Milan, amit… Amit Márk iránt érzek az nem szerelem. Nem tudom mi az, de az nem az. Nem akarom megbántani, de… Én téged akarlak boldoggá tenni, ha tetszik neked, ha nem. Lehetsz a barátom, lehetsz a Loielem, lehetsz az ismerősöm, a testvérem, a legjobb haverom, lehetsz a szerelmem is, de én Téged akarlak boldoggá tenni Milan Wouters, ha hagyod, hogy kergessem azokat az idióta tündérmeséket… *hadarja el a másiknak, ha utolérte, vagy ha később találkoznak, aztán csak áll, megvárja a másik reakcióját, és később megüzeni Aaron-nal, hogy nagyon sajnálja a dolgokat.*
Vendég- Vendég
*A sors véletlen csapása amikor két idegen találkozik egymással és csak akkor szembesülnek az igazsággal amikor kiderül ki-kicsoda. Athian Crow teljesen ebbe eset bele hiszen a mai napig nem tudta azt, hogy ide jár a vére. Ő az igazgató és mindig is tudta mekkora lidérc lehet. Amit elképzelt. Nem volt a mai nappal különösen semmi hiszen megcsinálta azt amit kell egy parkőrnek és úgy döntött a meleg miatt kicsit kiszellőzteti a fejét és elindul egyet sétálni. Ahogy a sétányra kiér halványan elmosolyodik és elismerően nézi a környéket, hogy milyen csodálatos és megnyugtató. Egyébként Athianon egy fehér ing van és egy fehér nadrág. No meg a cipő nem maradhat ki. Sammael találkozása óta nem igen mutatkozott meg csak akkor, hogyha dolgoznia kellett az iskola körül. Utána meg elment gyógynövényeket szedni és megcsinálta a bájitalokat majd elraktározta őket. A fiatal férfi egyik hobbija, hogy bájitalokat főz, de nem semmi mérgezőt. Ő segít minden féle lényen, hogy ne legyen baja. A sétányon megnézi a pázsit füvet és úgy dönt leül oda. Az oldal táskájából ami szürke és mindig magánál hordja elővesz egy könyvet: Narnia. Elkezdi olvasni és eggyé válik a természettel kiűzve minden rosszat, gondot a memóriájából és ezért is csinál légzési gyakorlatokat közben.*~Vajon fogunk még beszélgetni? Én nagyon szeretném ha nem lenne sem bűntudata és jól érezné magát a bőrében. Meg lehetett neki az ő baja.. amin keresztül ment.~*Jelenleg az apjáról filozófál a gondolataiban és ettől függően sajnálja a Lordot. Próbálna majd több időt vele lenni, de ugye Perathon úrnő tudja e dolgot? Ki tudja.. végül is nem érdekli mások véleménye ő a saját feje után megy és kész. Szóval ül a fűben törökülésben és olvas.*
Vendég- Vendég
*Gaea kicsit feszült mostanában. A medál ugyan elő került, és benne a kulcs is, de számlájára írandó szakadást a barátság szövetében nem csak hogy nem akarja helyre hozni, de nem is érdekli a vajákos felé. Szeptemberben, ami már cska két hét, így is beköltözik a suliba a lány, így végre magára maradhat a terveivel anélkül hogy félnie kellene a lebukástól. Lidércek! Még mindig utálja mindet! A fajtájuktól kirázza a hideg ha akarja ha nem. És bármerre megy a sulin belül, mindenhol érzi őket. Este rémálmai vannak, ha itt kell aludnia. Az a sok lidérc. Elfintorodik, és sétára indul a hivatalosan neki kijelölt ágyától. Fekete ing és fekete vászonnadrág van rajra. A cipője pedig egy vérnarancs szín vászon-talpravaló. Amiben már ALUDT lidérc! Kényelmetlen és kellemetlen egy helyzet volt az is. Még jó, hogy a lidérctest mellett a saját képességeit megtarthatta akkor. Hosszú egy pár nap volt. De túlélte. Még egy darabig jobb is volt utána. De annak vége. Leér a birtokra és céltalanul kolbászolni kezd. Itt egy mókus, ott egy sikló, amarrébb egy lidérc. Már megint egy lidérc! Más nem jár ebbe az iskolába? Ja igen, fél-démon, meg negyed-démon fél lidérccel keverve, és néhány vérfarkas. Na azoktól is megszabadíthatná valaki a világot! Mint valami fertőző betegség.
Így morog magában, amikor belebotlik egy újabb lidércbe, aki látványosan mesekönyvet olvas. A könyv borítójáról azonnal ráismer a könyvre. Narniás hülyeség. Szemét forgatva menne tovább, de inkább nem hagyja szó nélkül.* - Szia! Emlékszel is majd arra hogy mit olvastál, vagy csak a képeket nézegeted benne? *Kicsit éles és provokáló. Elege van ebből a tetves melegből. Utálja mint a ... őket is igen. De nagyon. Vajon attól az egytől eltekintve mindben ott a gyilkos? Vagy csak Yan olyan szerencsés, hogy deformatív lidérc lakik benne? Egész emberi. De csak ő ilyen? És a többi?*
Így morog magában, amikor belebotlik egy újabb lidércbe, aki látványosan mesekönyvet olvas. A könyv borítójáról azonnal ráismer a könyvre. Narniás hülyeség. Szemét forgatva menne tovább, de inkább nem hagyja szó nélkül.* - Szia! Emlékszel is majd arra hogy mit olvastál, vagy csak a képeket nézegeted benne? *Kicsit éles és provokáló. Elege van ebből a tetves melegből. Utálja mint a ... őket is igen. De nagyon. Vajon attól az egytől eltekintve mindben ott a gyilkos? Vagy csak Yan olyan szerencsés, hogy deformatív lidérc lakik benne? Egész emberi. De csak ő ilyen? És a többi?*
Vendég- Vendég
*Csak olvassa a sorokat és mivel ez nem mesekönyvnek számít hanem klasszikusnak így bátran olvassa azt. Szóval neki állt filozofálgatni és kíváncsi lesz arra, hogyan fog Sammaellel jó kapcsolatot ápolni. Amit a férfi talán nem tudhat Athianról ő imád hegyeket mászni és túrázni. Olyan gyorsan szokott felmenni a dombtetőn, hogy az eget is sassolja hiszen a látása nagyon jó. Nem olyan mint a sasé, de tisztán lát messzire. Ő nem ismeri azt a szót, hogy gyűlölet. Nem képes gyűlölni az angyalokat, fajokat inkább kapcsolatot ápol velük. Mély levegőt szívva meghallja a hangokat. A könyvről felnéz a lányra és felvonja a szemöldökét. Megfordítja a könyvet fel áll és leszegezi a tekintetét Gaeára, hiszen a 200 cm magas férfi megszokta már.. de nem villogtatja a magasságát.* - Látod. Hol vannak itt képek?*Fordítja meg és nyugtató aurát küld a lány felé. Érzi, hogy provokáló a hangja ő nem fogja azt a szintet elérni.* - Kisasszony, talán nem szokott klasszikus könyveket olvasni? Próbáljon meg egy fokkal nyugodtabb hanggal beszélni. Azt megköszönöm.*Jelenti ki nyugodt hanggal Athian és a kék szemével belenéz Gaeáéba. Érzi ám, hogy angyal és éppen ezért próbálja lenyugtatni. Ő nem gyűlöli őket ezt talán észre veheti Gaea is.* - Különben is több tiszteletet várnék el egy fiataltól. Bár szemtelenségnek lehet nevezni amit ez egyszer elnézek, de többet ez ne forduljon el!*Szólítja fel Gaeát és bezárja a könyvet, és csak bámul ki és mered maga elé. Nem tudja miért, viszont mivel kizökkentették máskor fogja elolvasni azt a könyvet.*
Vendég- Vendég
*Amikor a fiatal-nak tűnő férfi feláll, és meglobogtatva előtte a könyvet képmentességet emleget, meg nyugalomra inti, azt még hagyján tűri, és nem csak azért, mert a másik közel húsz centivel nyúlik fölé. Valamilyen szinten igaza van a másiknak. Na de amikor felemlegetődik a kor, azt azért nem nagyon nézi jó szemmel. Kioktathatja egy lidérc, de hogy húzza be a nyakát csak azért mert a másik idősebb, az azért vicc.* - Nem vagyok takony. És amíg nem tudjuk egymás korát, így nem illik visszavágni. *Válaszol tettetett megbántottsággal, majd kihúzza magát, és engedi, hogy megnyugodjon kissé. Érzi, hogy manipulálják, de ezt is, hogy nem ártó szándékkal, mert csak azt a nyugalmat pótolják, ami mostanában hiányzott belőle. Halványan elmosolyodik, és kezet nyújt.* - Kezdjük szerintem elölről. A nevem Gaea Nephele. Szia! *Majd ha a másik elfogadja a kezét ha nem, jön az újabb zúdulás.* - Leülhetek ide? *Aztán erre már meg várja, hogy elküldik e vagy nem. Ha elküldik, megy tovább. Végülis lidérc a pasas, szóval lazulna, de amúgy sem megy, így ... így meg aztán ... na majd lesz valahogy.*
Vendég- Vendég
*Fel áll és ugye megmutatja a könyvet amit elvarázsolt. Nem szereti a képeket és hiába.. ő ilyen. Utána a korral jön hiszen egy fiatal ne beszéljen vele így és tudja a tisztességet és az illemet. Na meg, hogy ki hol van.* - Nem mondtam, hogy az lennél. Említettem volna egy szóval is?*Teszi fel a kérdést és hátra teszi a kezét és megáll mint a nemesek és figyel a lányra. Azután jön az, hogy kezdjék előröl amire csak kimérten bólint.* - Athian Crow! Üdvözletem!*Köszönti Gaeát és ha a lánynak leesett akkor tudhatja, hogy kinek a gyermeke amit viszont nem hangoztat hiszen a napokban történt találkozás miatt most mind a ketten kicsit félre vonultak.* - Jól sejtem, hogy te olyan hölgy vagy aki nem szereti a lidérceket vagy csak szimplán rossz napod van? Tegeződjünk mivel én vagyok az idősebb.*Feleli mosolyogva és érezheti a békét. Nincsen gyűlölet és biztonságban lehet mellette. Azután jön a kérdés a leülésre amire csak bólint. Ő is vissza ül a földre és újra visszamegy a kisfiús formájába és belemerül a természet rejtélyeibe.* - Ne izgulj. Nem vagyok olyan mint más lidércek. Gyógyítást végzek szabadidőmben és az iskolaparkjára vigyázok.*Leeshet a lánynak, hogy ott dolgozik és a gyógyítást komolyabban megjegyezte. Ha a lányon látja a megfelelő reakciót nem mondd semmit hiszen lehet nem nézik ki belőle, de mentett már meg számtalan lényt. Nem is szeretne emlékezni ezekre, de volt olyan eset is amikor előtte halt meg pár perccel. Az emléket látja,de nem teszi szóvá.* - Diák vagy ha jól sejtem.*Jegyzi meg és végig néz a lányon. Hát Sok mindenből rájött, de most egyáltalán nem provokálás képen beszél. Sokkal inkább nyugodt hangnemben.*
Vendég- Vendég
*A férfi kora nem nagyon látszik z arcán, de a viselkedése azért mond pár dolgot Gaeának. Nem kicsit értette félre, de lassan minden a helyére csúszik. De a feszültség, az csak meg marad hogy a fene vigye. Bár csillapodott valamelyest, hála a lidércnek, de nem bánja. A csillapító szavak, meg az az érzelmi löket még ha finom és enyhe volt akkor is, érződött és meg is jegyezte magának. Mint a másik nevét, amire egy pillanatra kitágulnak a pupillái, de csak ennyi árulhatta el a lányt. Huszonegy évesen azért, főleg amilyen körökben forog, tud egy-két dolgot. De amit most hallott, az új volt neki. Talán mert nem nagyon érdekelték mi van az Akadémia hátterében. Ez volt a baj a másik sulinál is valahol. Nem nézett utána az elején. Aztán jöttek a pofára esések. Tessék! Pont mint most. Igyekszik nem is mutatni, hogy tájékozatlan volt, hátha valamilyen státuszában sértette meg a másikat igyekszik elővenni az úribb modorát, amire évekig nevelték. Egyszer van rossz napja, akkor is abba rúg bele jó érzékkel úgy tűnik, akiben igazán nem kéne. A helykínálásra hálásan leül, és nem felejti el halkan megköszönni sem. Mint ahogy a válaszadást sem arra a kérdésre, hogy miért ilyen a modora.* - Köszönöm! Kicsit feszült vagyok. Nem tudom miért, de ... talán nem ettem elég magnéziumdús ételt. És igaz ami igaz, nehéz túltegyem magam a rémálmaimon is. *Felhúzza a lábait, és átkarolja. Nem tud mit kezdeni magával ülve sem, annyira nyugtalan még így is.* - Sajnálom hogy úgy letámadtam. Nem tudom mi van velem. *Szabadkozik, majd ahogy meghallja, hogy a Athian a gyógyítókkal is együtt dolgozik, leesik neki, hogy talán egy itteni dolgozó az illető, nem csak itt lézeng. Hogy nem tanuló, az többszörösen is leesett neki. Kitűző sehol, nem úgy mint őrajta, és aki a korát hánytorgatja fel, az inkább tanár mint olyan, aki ide okulni jár. A "jól sejtem hogy diák" kérdésre pedig csak a lidérc felé fordul, hogy megvillanthassa a Cameosos jelvényt.* - Igen diák. Egy szemtelen és nagy szájú diák, aki néha sokat képzel magáról. *Igen, ilyen is van. Egyenes a csaj. Néha túlságosan is. Kap egy pár pofont ha valakinek nem tetszik, és olyankor megnézi kitől kapta. De nem sértődik meg rajta. Inkább tanul belőle. Ilyen a világ, és legfőképpen Gaea világa.*
Vendég- Vendég
*Nem vette magára a dolgot még pedig ez Gaea szerencséje. Tényleg nem olyan mint a többie lidérc.. vajon sokan gondolhatnák róla? Csak tegyék oda Sammael mellé nagyon lehet látni más nevelést kapott és teljesen máshogy viselkedik. Nem mintha Sam nem.. csak ugye Athian nem ismeri még annyira. Szóval csak figyeli Gaeát és halványan elmosolyodik. Próbálja lenyugtatni és úgy tűnik összejön neki. Hála az aurájának.* - Kéne enni. Az tényleg ingerültebbé teszi a másikat.*Mondja egyetértően és habár ő is keveset eszik oda figyel mit mikor. Például este nem eszik egyáltalán zsíros nehéz ételt ő magának szokta megcsinálni. Szóval nem eszik mindig az étkezőbe, mert Athiannak más ételmódja van. Leülnek és csak figyeli Gaeát és felajánlja, hogy tegezzék. Ő nem olyan.. a diákokkal. Közvetlen és mindenkivel így viselkedik. Ha valaki eljátssza a bizalmát akkor nem beszél egyáltalán vele. Kerüli és lenézi. A semmibe tudná döngölni a szavaival, de ő kiméletesen közli másokkal. Ami a szívén az a száján.* - Semmi baj. Nyílván való az angyali éned kényszerített arra, hogy provokáljál egy idősebb lidércet és kíváncsi voltál arra mit fog reagálni és talán megölted volna azt.*Mosolyodik el és nem fejezi be a mondatot. Athian nem fél az angyaloktól sem hiszen megtudja magát védeni ha kell.* - Sok angyal nem szereti a lidérceket ezzel nincs is baj. Akik nem itt élnek azok csak a mocskot tudják árasztani a levegőbe. A rengeteg angyalvadász.. na meg lidércvadász..*Szemétforgatja és igen kicsit filozofál. Utána rákérdez arra, hogy diák e amire csak elmosolyodik.* - Nem szemtelen csak mivel a korunkat nem tudják megállapítani így csak bátor. Bátor lány aki szembe mer szállni a veszéllyel és nem ismer határokat. Át tudna gázolni másokon jól látom a dolgokat?*Teszi fel a kérdéseket és igen a férfi eléggé komoly és nem szereti a gyerekes beszélgetéseket inkább tárgyilagosan fejezi ki magát. Ő olyan, hogy aki gyerekesen viselkedik annak vissza szól elég higgadtan és utána ha beszélgetnek akkor megpróbálja azt, hogy normális legyen a másikkal.* - Egyébként meg melyik házba jársz ha megkérdezhetem? Tudod itt az alkalmazottak látják a járkáló népet, de nem tudnak ki igazodni rajtuk. Rengeteg a piros.. viszont azért a többi házból sincs hiány.*Fejti ki álláspontját és elkezd gondolkodni sok mindenen.*~A kék ház az Erethon jól áll Sammaelnek~*Jegyzi meg magábann, és attól, hoy így hívja még apjának tekinti. Nem szól semmit egyébként ahhoz, hogy meglepődnek.. végül is a iskolában senki nem tudja azt a hátteret kinek milyen családja van. Valakinlehet látszik, de például rajtuk tuti nem.*
Vendég- Vendég
*Rázza a fejét amikor Athian, ki kérte hogy tegezze, az angyali én lidércek felé érzett ösztönös viszolygásáról beszél, és amikor szóhoz jut csak halkan ennyit mond.* - Én nem azért. Megtámadták és megölték két rám bízott életét a szemem előtt. Akkor még nem voltam angyal. *Az állát a térdére teszi, és onnan pislog a lidércre. A vészvillogója aktív, de reménykedik, hogy már csak a nyugtalanság miatt. Igen. Valóban nem mindegy mit eszik az ember. De most vallotta volna be, hogy két hétig teljesen abban a hitben volt, hogy leleplezték a terveit és a kulcs azért tűnt el hogy lebuktassák? Két hétig ordítani tudott volna. És nem csak Glóriával. Ráadásul a lány leleplezte az átjárót is, ami a házában van. Még jó, hogy nem talált meg mindent! Ami pedig a másokon való átgázolást jelenti, ...* - Valahogy úgy. De csak akkor, ha az érdekeimet sértik. Viszont sokat tudsz úgy tűnik az angyalokról. *Elfintorodik* - Többet mint én. *És ez nem kicsit zavarja. Elvégre lassan fél éve az, de még alig tud róla márt, mint hogy utálja a lidérceket, és tollas a háta.* - Alkalmasint mesélhetnél a tapasztalataidról. *Kéri.* - Én a családomat sem ismertem. Legalábbis úgy tűnik emberek neveltek fel. És alig tudok a fajtámról valamit. *Lenéz és birizgálni kezdi lábát átkarolt jobb kezével a bal mellkasára kitűzött bilétácska szélét. Athian a házáról kezdi el faggatni. Úgy tűnik, a lidérc nem mindenben tapasztalt.* - Annyit tudok csak róla, hogy a Cameos ház. És elvileg azok tartoznak ide, akik nem igazán bírnak kibékülni lelkük állandó háborúban álló két felével. *Kissé gunyorosan mondja a lelki két háborúskodó fele dolgot, és félre is értheti a másik, mint aki a házat szólja le, pedig önmagára fújjog ennyire a lány.*
Similar topics
» Sétány
|
|
|