by Vendég Szer. Aug. 22, 2012 6:13 pm*Csak figyeli a lányt és egyáltalán nem ideges és nem is vette magára a dolgokat. Ő olyan aki nehezen húzható fel, viszont akkor robban egy hatalmasat.* - Nem tehetsz arról, hogy megölték őket. Hiszen nem tudhattad, hogy mi vagy vagy ki vagy.*Feleli egyszerűen és tárgyilagosan majd utána hallgatja tovább érdeklődve. Ő viszont ugye teljes lidérc és tudta magáról így hamar tudta kezelni az adottságait. Belegondolt abba, hogy milyen lehet angyalnak lenni és nem szeretné kipróbálni csak maximum a repülést.*~Bár azt repülővel jobban szeretem.~*Gondolja magában majd ugye elmosolyodik amikor szövegelni kezd a másik és az angyalokról kezdik el faggatni. Megvakarja a tarkóját és elkezdi magyarázni Gaeának a dolgokat.* - Mivel a Minésztériumban dolgozom 120 éve így elég sokat tudok róluk. Ők is dolgoznak ott és alkalmazkodni kell hozzájuk. El kell fogadni egymást és nem szabad ítélkezni. Ez az élet rendje.*Feleli mosolyogva és látja ám a fintort, de ő nem teszi szóvá.*- Segíthetek ugyan, de biztos vagy te abban, hogy egy lidérc segítségét kéred, hogy többet tudjál a fajtádról? Szívesen segítek, de az adottságaikat ők jobban tudják mint én. Hiába vagyok tisztában a tulajdonságaikkal, történelmükkel és a gyengéikkel.. egy teljes vérű angyaltól jobban megtudod amit szeretnél. De mondom ettől függetlenül mesélhetek róluk ha szeretnéd, és amire kíváncsi vagy. Viszont ha egy olyan lidérctől szeretnéd hallani aki nem utálja az angyalokat akkor állok elébe. Bizonyára nem nézted volna ki belőlem ugye?*Azután érdeklődően felnéz Gaeára aki nem ismeri a családját. Csak sóhajtozik és közelebb ül a lányhoz, hogyha hadja* - Sajnálom, hogy nem ismered a családodat. Ha szeretnéd tudok ebben is segíteni. A minésztériumban van olyan helyre bejárásom ahol van hasonló részleg családokkal foglalkoznak. Meg rögzítik az angyalokat vagyis nem csak őket tehát helyre leegyszerűsítve. Sok idő kell ahhoz, hogy más talán megkapja a választ.. viszont ha szeretnéd utána nézhetek kik a te családod.*Ajánlja fel a segítségét és valahogy valamiért átérzi a lány helyzetét. Azt, hogy más szülőknél nőtt fel.. tényleg borzalmas manapság, hogy eldobják a gyerekeket. Az ilyeneket el kell zárni elmebeteg helyre és le van tudva.*- Igen.. igen tudom. Azt is, hogy házaknál csere volt az igazgatók között.. és azóta mintha nyugalom lenne és békesség.* - Hol nőttél fel?*Érdeklődik Gaeától és aztán kifújja a levegőt majd a kezeivel hátul megtámaszkodik a földön és felpillant az égre. Bele sem gondolt abba, hogy milyen ha elveszítik a szüleit.. viszont az apját most ismerte meg szóval, ő valahogy kicsit megkönnyebbült. Abban a szintben nem, hogy a szüleik valószínű soha nem lesznek együtt és ez fog neki rosszul esni ha Perathon úrnővel látja.*
+28
Julian Steiner
Simone Bellerose
Alexander S. Price
Sara Dalgaard
Dean Taylor
Eliana De Lucia
Abigail Aleksev
Atanas A. WIlliams
Kyle Williams
Amarilla Darwin
Gwendolyn Zade
Lord Sayon Merlioth
Zentai Márk
Gaweł Pawlak
Dorotea Rodríguez
Liliya Antonov
Felion
Horváth Réka
Milan Wouters
Naomi Verhoeven
Lisa Deadwood
Mesélő
Lily Hollow
Caliin Preween
Arleena Queen
Giselle Céline Marceau
Kamen Grozdan Branimir
Lucien du Bois
32 posters
Sétány
Vendég- Vendég
*No igen, a repülés. Azt megtehetné ha akarja állat alakban is. Valahogy fura, de azt a repülést jobban el tudja fogadni. Talán mert a verebe anno, az a kis daimon ami volt pár hónapig, az engedte és megosztotta vele az érzékeit. Azalatt az idő alatt természetessé vált Gaea számára hogy állattestben repül. Jobban természetessé, mint valaha az lesz (a lány szerint), hogy saját szárnyai vannak. Kíváncsian hallgatja ahogy vigasztalják. Hogy nem tehetett róla? Igen, valahol nem, mert nem önszántából történt. Talán magától el sem vállalta volna, ha gyerekként nem teszik oda, és nem abban nő fel amiben. És bizony nem tehet róla, mert valóban nem tudta hogy angyal. Ő nem is! De a valódi szülei és rokonai IGEN! És szándékosan tették oda, ahova. Bele a veszély közepébe, és egy olyan kulcsfigurává, amit (mint kulcsfigura) tényleg nem vállalt volna egyetlen épeszű lény sem. Vigyázni egy csomó lidérc bűnözőre, akik kétszáz évig forralták elszáradhatatlan dühüket, és amikor a bilincsek elvesztették a varázserejüket, legalábbis a nagyját, akkor a szeme láttára kezdtek vérengző pusztításba, ölve mindenkit, akit csak elértek, és akit nem tudott megvédeni. Azokat, akikhez érzelmek fűzték. Akiket szeretett. És akik felé felelősséget érzett. Hatalmasat sóhajt, ahogy arra gondol, hogy a rémálmaival azóta sem tud mit kezdeni, ha lidérc van a közelében. Fejét a térdére hajtva Athian felé fordítja az arcát és úgy hallgatja mit mond neki az angyalokról, hogy nem biztos benne, hogy ő az embere. Hát nem is. Mert Lidérc. És pont ezért kíváncsi az ő véleményére. Kifejezetten az után amit a Misztériumról mondott, meg az ott töltött időről.* - Szeretném ha mesélnél a fajtámról. Főleg ha nem utálod. Inkább hallgatlak téged, minthogy egy orrban magad angyal hordjon nekem össze minden hülyeséget. *Jó véleménnyel van a fajtájáról? Tény. De ki ne lenne így ezzel azok után amit tettek vele. A saját családja. Úgy odalökni a veszélynek és még csak azt sem tudván, hogy angyal! Amikor a másik kicsit közelebb ül, akkor összébb húzódik, de ez csupán ösztön. Feszültebb lesz megint, de nem ugrik fel. A családkeresés pedig ... nos ... * - Azt tudom, MÁR hogy kik. Azt viszont nem, hogy milyenek. Hogy mit tettek amióta élnek. Hogy mi járt a fejükben amikor embereknek adtak felnevelni, és hogy miért tettek ki annak aminek kitettek. Csupa kérdés, és szeretet egy csepp sem. Ha erre választ tud adni amit felajánlottál, akkor köszönöm, elfogadom. Amúgy pedig ha nem, akkor elég ha mesélsz a fajtámról, hogy az milyen. *Amikor Arról kérdezik hol nőtt fel, csak annyit felel, túl messze innen. No igen. Valahol ott lenne szívesebben. De ez csak még jobban a rémálomszerű múlthoz kötné.*
Vendég- Vendég
*Eggyé vállni a természettel olyasmi mint aki imádja a csokipundigot, de nem akarja azt, hogy elfogyjon. Imádja a természetet és nem szeretne elmenni . Néha úgy érzi azok megvédik őt és el tudna kommunikálni az állatokkal. Ő nem mondhatja azt, hogy elvesztett volna bárkit is. Csupán csak annyit kell tudni arról, hogy még idegen férfit sem tudott a családjának nevezni ez esetben gondol arra, hogy az édesanyjának a mostani párja próbált jóban lenni vele. Nem képes ilyesmikre és most, hogy ebben a helyzetben van. Nem nagyon vágyik most haza. Egyenlőre biztos nem hiszen ki szeretné deríteni Sammael vajon milyen ember lehetett… mert ez csak egy beszélgetés és nem ismeri így annyira. A veszélyek őt ha érték? Simán odébb állt, de ha belekötöttek akkor megvédte magát és kiállt azért ki is valójában. Sokan megrettentek tőle amit soha nem tudott miért, pedig ő nem egy félelmetes lény. Azután szóba kerülnek az angyalok amikre megvakarja a tarkóját és tényleg nem utálja hát akkor mesél róla.* - Tudod.. olyan csodálatosak.. akár az istenek. Jó hozzájuk nem lehet hasonlítani viszont szépek. Barátságosak, kedvesek. A bukott angyalok viszont mérgezők. Azt a fajtát nem szeretem, mert tudnak alattomosak lenni. Találkoztam már ilyennel és így akart egyszer rá támadni a barátaimra.*Jegyzi meg egy fintorral, de ez csak a bukottakra jellemző.* - A jó vélemény az igen.. mert nekem vannak olyan ismerőseim akik angyalok. Beszélgetek velük és kollégák között is akad néhány. Szóval tudnak tárgyilagosak lenni és őszinték. Szigorúak is és ha védencről van szó azonnal ugranak minden szó nélkül.*Feleli mosolyogva és nem bántásként mondja csak ugye ezk azok akik tudják mi a teendőik és a gyorsaságukkal el tudnak mindent érni. Utána hallgatja a családjáról és közelebb ül hozzá. Megérti ha távolodnak, csak együtt érez. Szóval hallgatja érdeklődve és bölcs szavakkal lehet el tudja látni a másikat. Ha összejön.* - Lehet így akartak megóvni téged és csak később gyere rá ki is vagy valójában. Biztos azt gondolták nyugodt életed lesz minden gond nélkül és meg tudod majd állni a helyed a nagy világban. El árulok neked valamit és nem szeretné nyers lenni vele.*Fejezi be és nyel egyet majd egy hangos sóhajjal folytatja.* - A szülők néha így akarják tudtunkra addni, hogy szeretnek és védeni akarnak. De próbáltak már keresni?*Teszi fel a kérdést és érdeklődve nézi tovább és dönti oldalra a fejét. Szippantja be a friss levegőt és még mindig csodálkozik magán, hogy így elüldögél.* - Utána nézek a kérdéseidnek.*Bólint neki és örömmel segít másoknak hiszen tudja, hogy azzal az önbecsülése és megnövekszik.* - Ha érdekel egy angyaltól tanultam a gyógyítást és nagyon rendesek. Nem vagyok rontásűző és magamtól szerencsétlenkedtem volna.~Csak nem szégyenkezne itt apám~*Gondolja magában és tényleg tanította..hálás is azért amit tud és szívesen adja át másoknak a tudását. Aztán kérdezi, hogy Gaea honnan jött a messzire csak bólint és észre veszi, hogy nem akarja, hogy faggassák vele. Ezzel kapcsolatban békén is hagyja őt.*
Vendég- Vendég
*A messze az csak messze. Nem is kell bonyolítani bizony, mert ez olyan egyszerű egy szó. Ez egyszerű. Egyszerűbb, mint az, amit vele tettek. A szülők gyermekvédelmi programjáról meg csak annyit, hogy megrázza a fejét arra amit Athian mond, és határozottan, talán kicsit haragosan is, ráemeli a tekintetét, hogy a másik felfogja végre miért nincs róluk jó véleménye, és miért pont egy lidérctől kérdez az angyalok felől.* - Pont fordítva volt! *Mondja határozott hangon.* - Szándékosan tettek a veszély közelébe és elmondták, hogy ember-tudattal kellett megvédenem a társaimat a lidérc bűnözőktől. Úgy, hogy alig tudtam és értettem bármihez is hozzájuk képest. Pedig angyal fegyverekkel, és ismerettel, talán most az a két ember is élne, akiket a szemem láttára téptek szét. *Majdnem elsírja magát, ahogy megint bevillan a szeme elé az életük utolsó pillanatában arcukra kiülő döbbenet. Azt sem tudták mi ölte meg őket, annyira hirtelen tették velük.* - Nem. Nem hinném, hogy minden angyal annyira tele lenne szeretettel. *És valóban így érzi. Ki érezné másként az ő cipőjében? Talán senki. Hacsak, hacsak nem bukottak voltak a szülei! Egy pillanat alatt kiűzi a szeméből a könnyeket néhány pislogással, és úgy kérdezi.* - Mi a különbség a bukott és a nem bukott között? *Hátha szemmel is látható. Mert akkor el tudja dönteni talán azt, hogy miért történt minden úgy ahogy. Ha bukottak voltak, akkor érthető lenne minden. De így, tudás, biztos tudás nélkül, nehéz. Nagyon nehéz. Semmit nem ért. Tényleg semmit. Nem megvédeni akarták, csak megerősíteni. És ezt ők mondták. Ebben biztos. És sikerrel is jártak ebben. De így Gaeát elvesztették. Már nem volt hajlandó ennyire későn csatlakozni a valódi családhoz. Megtartotta a nevelőszülei nevét. Így érezte helyesnek. A szél egy tincset fújt a szemébe. Kisöpri. De egy hajszál ott marad. Egy árva kis hajszál. Pont mint ahogy a lány érzi magát.* - Lehet, hogy sok a jó emléked róluk, de egy olyan angyal keresi az utat vakon a szemeid előtt, akinek az egyetlen *az egyetlen szót megnyomja* valós tapasztalata velük kapcsolatban az, hogy kihasználták. *És pont a családja és a szülei. A hangja tele keserűséggel és fájdalommal.*
Vendég- Vendég
*Nem kérdez rá és nem is faggatja a másika. Egyáltalán nem erőszakoskodik, hiszen az milyen lenne már? Ő egyáltalán nem csinálja meg azt és inkább csak hallgat. Miért hallgat? Az erőszak nem a kenyet és amit nem szeretnénk azt nem erőltetjük. Sajnálja Gaeát őszintén. Nem tudta milyen veszélynek van kitéve a lány így nem tudja átérezni a helyzetét.* - A legtöbb angyal igen. Vagy csak jól tudnak hazudni.*Mondja egyértelműen és komolyan rászegezi a tekintetét a lányra. Faggatja amit nem zavar sőt örül neki, hogy elmondhatja lidérc szemszögből ezeket a dolgokat. Azután jön egy olyan kérdés amire felkapja a fejét. Kis fintor és elkomorodik az arca.*~Nem nem hiszem el.. megint eszembe jutott pedig 142 éve történt.*Szusszantja és maga előtt látja azt, hogy megölték a legjobb barátját. Azt akivel együtt vándoroltak és járták a hegyeket. Ilyen erdő túrán sikerült rátámadni kb egy seregnyi angyalnak. A fiú az utolsó pillanatban ért oda és már csak arra eszmélt fel, hogy össze esik és a földre hull. Amikor elmentek oda sietett hozzá, de ki volt hülve a teste. A szája elkékült és az arca csupa vér. Nem felejtette el és a mai napig hiányzik neki. Igen.. de nem lenne képes bántani tisztavérű angyalokat. Bukottakat igen, de ha kell nem teszi me hiszen csak akkor cselekszik amikor szükséges.* - A bukottak gyilkolnak hideg vérrel és kínozzák a másik fajt.. a nem bukottak pedig segítik a védenceiket és nem csak őket.*Fejezi ki és a hangja kissé rideg. Egy dolog, hogy angyaltól tanulta a gyógyítást, de azokat a sötét lényeket nem tudja elfelejteni. Miért vannak a földön? Egyáltalán mi okuk van ilyeneket csinálni? Rápillant Gaeára fel áll és a könyvet ahóna alá teszi majd rámosolyodik.* - Ha szeretnéd majd tovább mesélek róluk. Viszont van egy kis dolgom alvás előtt. Örültem, hogy megismertelek és akkor ha valami hírrel szolgálhatok akkor mindenképpen értesítelek.*Köszön el a lánytól és aztán fogja magát majd vissza indul az iskolába és újra filozofálni kezd egy csomó dolgon és megint nem tudja kiverni a dolgokat fejéből.*
Vendég- Vendég
*Miért? Még mindig nem értem azt, hogy miért kellett beosztaniuk ebbe a szörnyű házba. Egy srác ül magányosan a sétány egyik padján. Igazság szerint jó idő van, de még is olyan hűvös. Csípős és kellemes… neki ez így jó. Öltözete egy fehér póló és hozzá egy ing és egy sötét farmer, meg persze a sportcipő. Egy dalt hallgat Eric Saadetől és olvasgat egy könyvet. A távolban egy kutya ugatás is hallatszik, ott játszik egy kiskutya. Ramonától elhozta és majd oda szeretni adni valakinek. Hogy kiről is van ám szó? Természetesen Giselleről. Nem haragszik annyira rá, de még is hiányzik neki és nem csak ő hanem a beszélgetések. Egyébként, meg akiket érdekel Alexander éppen Victor Hugot olvas és A nyomorultak című könyvet.* ~Én nem vagyok normális..~* Egyébként, aki kíváncsi lenne arra mit csinált a srác eddig a napig hát elárulom, hogy Spanyolországban volt a kedvesével kicsit kiruccantak. Kellett neki is a levegőváltozás és egyszerűen úgy volt vele, hogy addig sincsen senki közelében és egyáltalán nem bunkó.. szóval muszáj volt eltűnnie még időben. Neki meg nagyon jót tett ez az egész, csak a házváltás tett be neki. Lényeg a lényeg most itt van és próbálja élvezni ezt az egészet. A könyvben lapoz egyet a kutya meg valahol az egyik fánál éppen elfeküdt és hempereg. A srác néha-néha felkukkant a jószágra, meg van e még és fel nevet.*~Tuti, hogy imádni fogja…~*Gondolja magában és vissza néz az olvasmányára.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
*A sétány kanyargó ösvényeit bejárva zsebre tett kézzel halad visszafelé az egyik cameosos angyal egy társával. Giselle őszre való tekintettel egy vastag pamutból készült pulóvert viselt, pláne azok után, hogy sikerült egy szép kis betegséget is összeszednie, de a világ minden kincséért se menne el az ispotályba, mert… Mert ott van valaki, aki nem kíváncsi rá, és mivel mazochista a drága, ezért inkább szenved a betegségével, semmint a kis lelki világa még jobban sérüljön. Így hát lassan egy hete küszködik egy szép kis felfázással, de azután sikerült valami felső légúti betegséget is elkapnia, szóval tényleg csak enyhén mazochista.* - Giselle, értem, hogy minden bajod van, de… Legalább orvoshoz menjél el! Most kit érdekel, ha ott? Akkor ott van! Nem hozzá mész, hanem Dariushoz, ha meg nem tetszik neki, hogy beteg vagy, akkor szépen kimegy az ispotályból, amíg kezelnek. Nagyon nem szeretném, ha súlyosbodna ez… *morogja a belga lány, akinek az aggodalmaskodását az angyal két köhögés között csak egy legyintéssel elintéz. Aztán amint levegőhöz jut kék szemeivel bánatosan Naomira pillant, és rekedtes hangon beszélni kezd.* - Nem érted ezt… Nem arról van szó, hogy el akarom kerülni, hanem… Félek az elutasítástól, és eddig elégből volt már részem. Hagyjuk. Túlélem. Maximum mindenhová egy hatalmas termosz forró teával rohangálok majd *rándítja meg a vállát, mire a Rontásűző csak a szemét forgatja, és megállítja a lányt az ösvényen.* - Na jó… Nem szólok bele, én már tényleg nem szólok bele a dolgaidba! Csinálj amit akarsz, de lehetőleg maradj életben, oké? Maradnék még, de várnak a társaim. Szia, Giselle. Légy óvatos! És… Don’t worry, be happy! Hidd el, ha néha mosolyognál egy picit, akkor könnyebb lenne *búcsúzik el egy lemondó sóhajt kíséretében a barátnőjétől. Komolyan aggódik Giselle-ért, de néha muszáj egyedül hagynia, hiszen neki is vannak kötelezettségei meg hát Gis megérdemli néha a magányt. Persze, amíg nem kezd el depressziózni. Szóval Naomi a fejére húzza a köpenye csuklyáját, és futva indul meg a birtok kapu felé, Giselle pedig füttyent egyet, és a kutyái előbújnak valamelyik bokorból, odaszaladnak a lányhoz, és a cameosos halk léptekkel, maga elé meredve lépdel a kastély kapuja felé, amíg a németjuhásza meg nem torpan, és Alexre nem kezd ugatni. Akkor felemeli a fejét, és szomorú szemekkel tekint a bátyjára.* ~ Mennyivel könnyebb neked Alex, hogy nincs nagyobb bajod annál, hogy Sylorinás lettél. Mennyivel könnyebb neked Etienne, hogy csupán a szerelmi bánat gyötri szívedet. Mennyivel könnyebb neked drága öcsém, ki odafentről figyeled testvéreidet, és azt csinálod, azzal lehetsz, akit szeretsz. Mennyivel könnyebb a rokonaimnak, hogy tudják, mit akarnak kezdeni az életükkel, és mennyivel könnyebb nekik, hogy van ki támogatja őket. És én? Én kire számíthatok? Senkire. Nekem egyedül kell megbirkóznom az összes fájdalmammal és kínzó emlékemmel, míg másokért legalább tízen ugranak, ha térdere rogyik. De megérdemlem, hiszen nem azt tettem, amit Ő kért tőlem, így hát vállalom a büntetésem, ami alatt úgy érzem, szép lassan összeroppanok… De megérdemlem, amiért nem tudtam teljesíteni a feladatomat *keringnek ilyesfajta nyomasztó gondolatok Giselle fejében, és elfordítja a tekintetét az olvasgató Alextől.* - Megérdemlem… *suttogja halkan, mire a beagle panaszosan felnyüszít, a fiatal nő pedig megszaporázza a lépteit, hogy minél előbb elérje a főudvart. Ő csupán szeretne egyedül lenni a bánatával, hogy aztán végül olyan bolond legyen, mint szegény, szerencsétlen Ophelia. A két kutya viszont nem hagyja annyiban a dolgot, és odaszaladnak Alexhez, így ha a fiú felpillant, akkor láthatja a húga távolodó alakját. Giselle egyszerűen képtelen elé állni, képtelen elmondja mi nyomja a szívét, viszont nem akarja elkeseríteni a testvéreit inkább magába fojtja a kínzó érzéseket, és hagyja, hogy belülről emésszék. Mert egyedül képtelen harcolni, viszont nincs az a lény a Földön, akinek elárulná, hogy mi a baja… Vagyis lenne, de az az illető nagyívben elkerüli őt.*
Vendég- Vendég
*Ő egyedül tölti a mindennapjait. Talán ez nem meglepő, de akkor is jól érzi magát így jelenleg. Ha bár hiányzik a legjobb barátjával is a hülyéskedés, de vele is fasírtban vannak… ez változni fog e valaha is? Ki tudja. Az ismerős kutya lépteket megismeri és fel is pillant rá.. csak az egyik fülében van a fülhallgató. Elmosolyodik és a másik kutya is felkapja a fejét. Alex hátra pillant és füttyentett neki. Az oda ment hozzá és felugrott a padra amit Gis láthatott.. egy másodpercre. Valahol Alex pólójában mocorog. A könyvet félretette és erősen nézi a kutyát és haloványan elmosolyodik amikor Gist meglátja. Mivel nem tudja a drága testvére mik történtek a napokban így nem is mondja el neki. Azt, hogy ennél nagyobb baja van e? Van, de ő inkább a bunkóságába rejti el. Viszont a testvérével soha sem lesz bunkó ezt megfogatta. Figyeli a testvére sziluettjét, ahogy megjelenik és lekapcsolja a zenét közben. A mellkasához teszi a kezét, hogy fogja a kis jószágot, aki ficánkol jelenleg, de hamar lenyugszik. Fel kell, majd elindul Giselle felé.* ~Mi lehet a bajod drága testvérem?~*Aggódik ám érte tényleg, még akkor is, ha nem mondja el. Ahogy közeledik, felé lehajol a kutyákhoz, ha elérte őket. Érezhetnek egy másik állatot. Megsimogatja, őket aztán feláll és szemtől szemben a két Marceau.* - Szia, tesó!*Köszönti és ad egy puszit a homlokára viszont szándékosan nem öleli át. Végig néz rajta és felvonja a szemöldökét..*- Mi a helyzet veled?*Óvatosan kérdezz rá és csak a fejét csóválja nemlegesen. Nem képes elhinni azt, hogy megint vagyis még mindig depressziós, de nincs egyedül és sohasem volt. Mindig van mellette valaki és soha nem fogják elhagyni… csak ezt ő nem tudja.*- Húgi a Sylorina egy borzalom. Nem is értem Séb hogy lehetett itt el.*Jön ki belőle nyafogós stílusban és tényleg nem tudja azt, hogy mit lehet érezni a sötét házban. Azt, hogy sötétek az emberek na azt lehet, de egyéb dolgot nem.* - Járjunk egyet.*Jegyzi meg neki és ha benne van akkor ő is elindul és akkor sétálnak egy jót.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
*Giselle is egyedül töltené, ha a Verhoeven-lány nem láncolná magához akárhányszor meg akar lépni előle. Naomi sose hagyja, hogy egyedül üljön egy sarokban, és azon keseregjen, hogy mit is rontott el az életében, hanem ehelyett ide-oda rángatja a szigeten, vicceket mesél és próbálja szórakoztatni a másik több-kevesebb sikerrel. A szíve mélyén Giselle értékeli a lidérc törekvéseit, de egyelőre képtelen még arra is, hogy egyáltalán jókedvűnek tűnjön. Már nincs ereje. Egész eddig harcolt, de mióta egyre hosszabbodnak és egyre több szereplője van a rémálmainak azóta rohamosan fogy az ereje. Egyébként ahogy áll, és Alex nézi nem veszi észre a kutyát, mert a bátyja arcán kívül semmit nem fog fel a külvilágból, majd nagy nehezen kényszeríti magát arra, hogy elforduljon, így aztán esélye sincs észrevenni az állatkát ellenben a házi kedvencei kiszúrják, és nem tetszésüket halk morgással fejezik ki. Giselle pedig megiramodik a kastély felé. Nem akar és nem is tud a bátyja szemébe nézni, így lehet, hogy gyáva, de inkább a menekülést választja. De nem jut messzire, mert Alex bevág elé, ő pedig megtorpan, összefont haja pedig a válla fölött előrebukik, mikor lefékez. Morcosan pillant fel az ikertestvérére kifejezve, hogy Alex nagyon rosszkor akar vele beszélgetni.*- Alex… *szusszantja feszülten, és ha a sylorinás megfigyeli, akkor láthatja, hogy a húga meglehetősen sápadt, az arca kissé beesett, az arcvonásai kemények és az egykoron vidáman csillanó kék szemek most ridegen, szomorúan merednek a semmibe. Arra, hogy a bátyja puszit nyom a homlokára csak felmordul, eléggé érzékeny mostanában az érintésekre. * - Mi a helyzet? *ismétli a kérdést rekedten.* - Semmi. Egy jelentéktelen személlyel semmi érdekes nem szokott történni. Ne foglalkozz velem, ha eddig nem tetted, tettétek. Csak… csak hagyjatok békén, jó? Kérlek, hagyj elmenni, mert nincs kedvem beszélgetni és a jelenlétem mindenki számára 100%-os depressziót jelent, szóval én mennék… *felel komor, és süt róla, hogy mindezt ő komolyan is gondolja. Beszélgetne ő, de tudja nagyon jól, hogy cseppet sem kellemes társaság, ezért a saját kis világába akar zárkózni elmenekülve a rút világ igazságtalanságai elől. A könyvek birodalma mindig is megnyugvást hozott neki, ezért olvas már hosszú hónapok óta szakadatlanul. Így hát, megpróbálja ott kikerülni a testvérét, hogy megléphessen. Határozottan nehéz eset, és Alex ne higgye azt, hogy ezzel csak őt tünteti ki. Mindenkivel ilyen, csak Naomival nem ennyire durva, mert már valamelyest hozzászokott a lányhoz. Azt pedig lehetséges, hogy vannak a lány mellett, de konkrétan csak egy személytől tapasztalta, hogy „hé itt vagyok, és nem hagyom, hogy depressziós legyél” dumákat vágott le neki kivéve a kezéből valamelyik Bronte-regényt. Aztán, mikor meghallja Alex nyafogását, akkor felvonja a szemöldökét, újabb köhögésroham tör rá, és miután sikerül ismét levegőhöz jutnia mogorván tekint fel a bátyjára.* - Örülök neki, hogy ez a legnagyobb problémád, Alexander. Örülök neki, hogy te nem szenvedsz semmitől, hogy nincs semmi bajod, csupán az, hogy néhány ostoba egyénnel kell egy légtérben tartózkodnod. Tudod, irigyellek… *szól halkan, majd Sébastien-re megvonja a vállát.* - Sébastien szeretett itt lenni, a kötöttségeket már annyira nem tudta értékelni. És mint mondtad, nem vagyok jó társaság. Keresd meg Fredriket, vagy Lace-t, biztosan szívesen beszélgetnek. Én csupán egy forró teára, egy jó könyvre, és egy csendes zugra vágyok, hogy elmerenghessek azon, hogy milyen amikor teljesen üresnek érzed magad. *Köhög egyre csúnyábban, és a kezét a szájára tapasztja. Talán hallgatni kellett volna Naomi-ra, de túlságosan is sértett a lelke ahhoz, hogy még egy sebet el tudjon viselni. * - Még így is biztos vagy benne, hogy el akarsz viselni? *kérdi elhaló hangon, hiszen újabb és újabb köhögésrohamok törnek rá. A két kutya odaszalad a gazdájukhoz, és a lány lábához bújnak. A természetmágus leguggol, megsimogatja a kutyák fejét, és úgy pillant fel.* - Nem vagyok senki és nem érek semmit. Angelique-nek igaza volt. Nem vagyok már Marceau. Semmi vagyok. És a semmi nem érdemli meg a figyelmet…
Vendég- Vendég
*Ahogy bevág, elé teljesen megtorpan a Húga láthatán. Kérdően néz rá és a bal kezét oda teszi a homlokához, hogy megnézze nincs e láza. Aggódik ám érte és nem hagyja, hogy egyedül legyen. Megáll puszit ad neki és érdeklődik felőle. Amikor ismétlik, a szavát tátogva pislog feléje és képtelen elhinni.*~Mi a franc történhetett?~*Gondolkodik el és természetesen nem tudja elhinni, hogy még mindig a rémálmok gyötrik. Ha tudna róla.. Amikor kimondja, a következő szavakat csak felvonja a szemöldökét és csak puffog meg morog.*~Ha jelentéktelen volnál akkor te lennél abba a helyzetben, mint én~*Gondolja magában majd aztán sóhajt.* - Te mondod, hogy rút igazságtalanság? Te? Néz magadra testvérem.. Mindened meg van. Sőt előbb volt neked rendes családod, mint nekem a szerelem is előbb talált meg. Még, hogy rút.. Én nem foglalkoztam veled? Na, ide figyelj egész eddig te ráztál le és ahogyan viselkedtél. Amikor kerestelek még a telefont is voltál kedves kinyomni, de elég lett volna annyi is, hogy hagyj békén akkor megértem. Azt hittem vagy annyira őszinte, hogy elmondod mi a bajod, de ezek szerint úgy könyvelted el magad, amit anyánk mondott. Ő csupán egy boszorkány volt bocsánat a kifejezésért, aki szeretett uralkodni másokon. Nem volt igaza, amiket mondott és komolyan azt hiszed, érdekel a véleményük? De ha az a taktikád, hogy így eltaszítasz magadtól akkor hajrá.. lehet sikerült, mert ez nem az a Giselle, akit megismertem a hiperaktív Belsis és a hiperaktív Cameosos, aki segít másokon az biztos. Nem.. Ez nem az.*Kezd bele a szövegelésbe Alexander, hogy észhez térítse a testvérét.. Nem szeretne erősebb eszközökhöz nyúlni, de eddig úgy látszik még is sikerült. Fontos számára a testvére és tiszteli és szereti is, de akkor is muszáj, hogy kinormuljon.* - Nem a Sylorina a legnagyobb problémám, de amit a családnak sem mondtam el.*Veszi, le az inget pedig már kezd hűvös lenni. Nem érdekli. Próbálná a szárnyait kinyitni, de nem sikerül.. mert egyszerűen nincs neki. Nem bukott meg ő nem olyan, de erre nem jött rá, hogy miért.* - Néz rám. Segítséget akartam kérni, de Spanyolországban kipihentem magam, de látod. Nem csak neked vannak problémáid.*Emelte fel a hangját és közben felvesziaz inget és a kutyát még mindig fogja azért. Habár ficánkol, hogy tegye le. Amit lassan megtesz. A kutya kiugrik a srác kezéből és oda fut a kutyákhoz. Visszaegyenesedik a testvéréhez és a kérdésre csak bólint. Ő neki ott volt Lisa és a családja, hogy ki akarták nyírni, Aztán Kamennel való összecsapás és természetesen Chaseék.. nem ő nem hangoztatja.* - Azt hiszem, van miről beszélnünk.*Jegyzi meg komoran és bólint a kérdésére ugyebár.* - Az a Giselle, akit mindenki megismert az kedves és nem depressziós.. Aki egyedül is megállja a helyét akárhol is legyen és kiálljon az igazáért. E helyett azt látom, hogy egyre jobban depresszióba szaladsz és magadat gyötröd. Figyelj, azt hiszem itt az ideje átvennem a terhet a vállad alól. A te gondod az én gondom is és ha ellenkezel nem fog érdekelni. Csak csupán azt szeretném, hogyha őszinte lennél a testvéreddel. Húgi...*Rápillant és komolyan gondolja ezeket a szavakat. Nem is hihetik az emberek, de tényleg tud Alex ilyen lenni, de nem egy Dr. Csernus.. viszont észhez akarja a húgát téríteni.* - A kutya viszont a tied.. remélem örülsz neki, viszont ha nem szeretnéd a társaságomat akkor el is mehetek.*Jelenti ki kicsit nyugtalan hanggal, de ahogy elfordítja a tekintetét, még senki nem láthatta ilyennek csupán érdeklődött, és hát na…*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
*Nem csoda, hogy megdöbben Alex, hiszen tényleg nagyon más lett a húga, amikor megérintik a homlokát csupán eltolja a másik kezét. Valóban lázas, de most ez a legkisebb gondja. Elfordítja a fejét, egyszerűen képtelen a bátyja szemébe nézni, ezért nem akart vele beszélni. Mert tudta, hogy úgyis számon kérnék a változását, de nem tudott mit tenni. Meg kellett próbálnia egyedül legyűrnie a fájdalmas emlékeket, de végül az emlékek temették be őt… Szenvtelenül bámulja az egyik fát a sétány mellett, majd bánatosan visszapillant Alex-re, és továbbra is rekedten beszél hozzá.* - Mindennap látom magam a tükörben, mindennap elborzadok, hogy milyen vagyok, azt mondom: Törődj bele, ilyennek teremtettek, nem változtathatsz. Igen, én beszélek Alex, és jól mondod. Nézz végig rajtam! Egy emberi roncs vagyok. A családom sehol, a szerelmem sehol, a barátaim szintén. És lehet, hogy előbb talált meg, de előbb is hagyott el, ezt ne felejtsd. És tudod miért ráztalak le? Mert úgyis ez lett volna belőle. Nekem pedig nincs több energiám még az üvöltözéseidet is végighallgatni. És, ha nem lettél volna akkorra idióta könnyedén rájöhettél volna, hogy gondjaim vannak mondjuk az alvással, de nem panaszkodtam sose, nem szokásom veled ellentétben, így azt hiszem legalább arra van jogom, hogy ne kelljen végighallgatnom, ahogy leüvöltöd a fejemet. Ha pedig azt mondom, hogy hagyjál békén megtetted volna? Ugyan, Alex, nem olyan vagy, aki egy kicsit is tapintattal lenne másokra *felel egyelőre még higgadtan, de mindenegyes szó, ami elhagyja az ajkát tőrként fúródik a szívébe, hiszen senkinek nem akarta a fejéhez vágni, vagy valaha is kimondani, de tessék, Alex kiprovokálta. * - Ha őszinte lennék, akkor viszont ti éreztétek volna rosszul magatokat, így egy szavad se lehet, ha azt mondom, hogy a szeretetteimet akartam ezzel védeni, mert voltam olyan kishitű, hogy azt hittem egyedül is meg tudok birkózni vele! Azt pedig elfelejted kedves Alexander, hogy halottról jót szokás mondani, vagy hallgatsz, mint a sír! Ezért én fogok kapni tőle, és hidd el, nagyon nem várom az éjszakát! *válaszol már kissé zaklatottan, majd mikor arra terelődik a szó, hogy mindenkit el akar lökni magától csupán hevesen megrázza a fejét.* - Szó sincs erről! A testvérem vagy, és akár tetszik, akár nem az is leszel, de mint mondtam, ezzel csak titeket akartalak védeni… *fog bele a magyarázatba, de egy újabb köhögésroham ismét elnémítja, így Alex folytathatja a monológját.* - Tényleg nem ő vagyok, mert ő már rég beleroppant abba a súlyba, ami a szívét nyomja! Az a Giselle jó messzire elmenekült a gondok elől hátrahagyva ezt a roncsot, ami én vagyok. Ha pedig nem tetszik, sajnálom. Örülj annak, hogy viszonylag épeszű vagyok, mintsem teljesen bolond! *csuklik el végül a hangja, hiszen ő érezte, hogy egyidőben közel állt ahhoz, hogy teljesen megbolonduljon, és meri feltételezni, hogy senkinek nem tűnt volna fel, csak akkor, ha már komoly baj van.* - Látod, és te papolsz nekem az őszinteségről? Ne prédikálj vizet, ha te közben bort vedelsz, drága bátyám *felel ismét hűvös nyugalommal, majd mikor a testvére leveszi az ingét csak sóhajt.* - Vedd vissza! Elég, ha én vagyok beteg *szól szenvtelenül, de egy kis aggódás tükröződik a szemében.* - Sajnálom, de úgysem tudtam volna semmit tenni ellene. És igazad van, nem csak nekem vannak problémáim, ergo megérthetnéd a bajom, hiszen gondolom te is óvni akartál ettől, azért nem mondtad el *szól komoran, és miközben nyugalmat erőltet magára, odabent üvölt a fájdalomtól, hiszen át tudja érezni a testvére problémáját.* ~ Te voltál. Miattad ilyen… *szólal meg egy kis hang a lány fejében, Giselle arca eltorzul, a fejéhez kap, és térdre rogy. Könnyek szöknek elő a szeméből, ő pedig kezeit a fejére szorítva halkan motyogni kezd.* - Az én hibám… Ez is az én hibám… Nem lenne szabad élnem… *hajtogatja, és az agyáig már el se jut az, hogy Alex milyen hangnemben beszél. A két kutya pedig próbálja vigasztalni az angyalt, de annak csak záporoznak a könnyei, és a sétányon hatalmas szélvihar kerekedik. * - Én voltam, én voltam…. *suttogja maga előtt, a fák pedig meghajolnak a tomboló szél akarata előtt. A Marceau-lányból kitörtek az elfojtott indulatok, és nem tudja kontrollálni az erejét. Ez volt az utolsó csepp… Az utolsó csepp, amit már nem bírt elfogadni. Percek esnek ki neki, ahogy Alex a depressziójáról beszél, végül Carret, a beagle zökkenti ki azzal a gazdáját, hogy hatalmas fenekét a lány ölébe tornázza, és megnyalja Gis arcát. Ezzel teljesen kizökken, és a szélvihar amilyen könnyen feltámadt, olyan könnyen el is tűnt csupán a megtépázott fák, a lehullott levelek és a felborított padok árulkodnak az iménti tombolásról. A fiú szavai végre eljutnak a lány tudatáig, szép lassan felemeli a fejét, és jobbjával gyengéden megcirógatja a kutyája fejét.*- Ezt a terhet, ha akarnám, se tudnám átadni, és nem is kívánom másnak. Ez az én büntetésem. Vagy megtanulok vele élni, vagy meghalok. Nem tudsz segíteni, ezért nem szeretném, hogy fájjon neked, ha tudnád az igazságot. Egyszer talán, ha enyhül ez az egész, akkor majd elmesélem *próbál meg feltápászkodik a földről, egyébként sose lenne képes hazudni a testvéreinek, de ezt a dolgot megtartja magának. Aztán mikor említik, hogy övé a kutya, akkor felvonja a szemöldökét, és rápislog a berni pásztorkutyára.* - Ez eddig itt volt? *mered a kutyusra zavartan, és igen, a kutya képes volt kihozni belőle egy régi Gis-megjegyzést. Az elgyötört szempár vidáman felragyog, és a sápadt kezek felemelik a kutyát, aki belesimul a lány ölelésébe. A állat pocakját vakargatja míg a beagle és a németjuhász rosszallóan szemez az új kedvenccel. Giselle lepillant az állatkáira, és egy halvány mosoly jelenik meg az arcán.* ~ Hit és bizalom… Hiányzik még a… Hűség *töpreng magában, majd a berni barna szemeibe néz.* -Cirian? *suttogja halkan, mire a kutyus vidáman vakkant, Giselle pedig nem tudja megállni, hogy ne kuncogjon az állatkán. * - Mint mondtam, nem az a bajom, hogy nem akarom veled beszélgetni, hanem az, hogy nem kérek a számon kérésből, és inkább hallgatok, mint beszélek *pillant fel ragyogó szemekkel a bátyjára, és úgy tűnik maradt még valami, abból a régi lányból, és úgy tűnik, hogy vissza is lehetne hozni előbb-utóbb.* - Hé, Alex. Köszönöm, de nem kellett volna, mert Ka… *hálálkodik, majd egy pillanatra elkomorodik az arca, megrázza a fejét, és inkább foglalkozik a kutyákkal.*
Vendég- Vendég
*A szava elakad és megtorpan, amikor eltolják a kezét.* ~Kamen mit tettél meg fogsz lakolni csak, találkozzunk…~*Morog magában és őt hibáztatja, amiért ilyen a testvére. Jelenpillanatban. Csak bámul az elhangzott szavak után és nyel egyet.. majd megköszörüli a torkát.* - Nem vagyok a családod része. Hát akkor tényleg nincsen sehol.. a barátaid is vannak. Te lány csak nem veszed észre. *Sóhajt egyet majd folytatja tovább.* - De akkor sem lehetsz ilyen mert EZ NEM TE VAGY!!!!*Üvölti, hogy az egész birtokon hallani lehet.* - Csodálkozol, üvöltök? Mindenkit lerázol a testvéredet szintén.. Tudod mit? Valóban idióta vagyok, de legalább épelméjű.. A normálisak világában és próbálom nézni azt, hogy mi van a világban. Nem hagytalak volna békén. Mert a testvérek törődnek egymással. Törődnek..*Mondja Gisnek magyarázkodva és aztán ugye ő üvöltött. Majd aztán kijöttek belőle a szavak.. De nem bírta tovább, hiszen muszáj volt. Tudnia kellett Gisellenek, hogy mit gondol, hiszen ha nem mondja ki a gondolatokat, akkor azok benne maradnak és nyomott hagynak.*- Megvédeni így egy szerettet.. Nagy tett drága kishúgom. Jobban érezted volna magad, hogyha elmondod.. Miért kapnál tőle? Anyám, ha hallod e szavakat várlak az álmomban nem érdekel, mit teszel. Őt hagyd békén!!!!*Üvölt az ég felé majd ugye a kutya mocorog amit letesz…*~Tudom, hogy hallod minden szavamat. Ne őt büntesd a tettekért.. azokért én vagyok a felelős. Tudod mit én nem vagyok Marceau!Nem pedig Giselle. Ha ilyen az élet és ez az ára.. Hagyd békén Gisellett könyörgöm…~*Gondolatai e felé hajlanak és pár perc kihagyás után visszatér a valóvilágba. Utána rápillant a testvérére amikor a komoly bajokról beszél..* - Tudod észrevettem volna és nem csak én. *Mondja és utána leveszi az ingét és mutatja, hogy nincsen szárnya. Rápillant a testvérére és elszégyelli magát. Ő el akarta mondani, de nem tudta mit tegyen.* - Nem akartalak megóvni csak szégyellem magam.. kaptál rendes nevelést, barátokat, családot.. jó iskolába jársz remek tanáraid voltak és természetesen remek szerelmed van. Kell ennél több drága húgom? Csak az kell, hogy szépen vissza gyere a régi mi voltodba. Művelt vagy talán túlságosan is. Te megérdemled, hogy Marceau légy.. én viszont nem. Szégyent hoztam rátok.*Mondja Alex és ugye elfordul, de nem igazán tud mit mondani. Feltekint az égre és a holdat meglátja. Sóhajt egyet majd utána azon gondolkozik, hogy mitévő legyen.. muszáj volt ezeket kimondania. A kutyás kérdésre hátra fordít és a szája szélén egy kisebb mosoly jelenik meg.* - Nem tudom.. talán igen.*Mondja testvérének aztán kiböki, hogy végülis neki szánta, szóval semmi rossz szándék nincs benne.* - Azért nyugodtan elmondhatod, ha bármi van. Nem kell magadban tartanod hiszen azért vagyok és vagyunk itt.*Fejezi be halkan és aztán oda letérdel a kutyához és megsimogatja.* - Kamennel ne törődj. Szerintem már beletörődött a kutyákba. Különben is, te a legjobbat érdemled tesó.*Hangsúlyozza az utolsó szavakat és közben a kék szemével rápillant. Alex nem is tudja talán azt, hogy eddig el hallgatta a dolgokat ez még szarabbul esik neki hiszen, nem figyelt oda eléggé rá.* - Menj le Dariushoz és kérj altató bájitalt.. biztos ad neked.*Kéri a testvérét hiszen azt, hogy nem várja az álmokat, nem tudja mit kezdjen vele. Félti egyszerűen félti.Közben meg rápillant a kék szemével újra és elmosolyodik.*- Visszaindulunk? Későre jár..*Jelenti ki és ha benne van akkor együtt visszamennek és akkor tovább beszélnek addig.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
*Kamen kényelmes, lassú léptekkel érkezik meg a sétány számára egyetlen szerethető pontjára: arra a dombos részre, ahol tavaly télen hemperegtek Gis-zel. Halványan elmosolyodik, majd felhunyorog az égre. Ritka dolog, hogy ő csak úgy, minden cél vagy ok nélkül kiteszi a lábát a kastélyból, de most valahogy nem bírt nyugton megmaradni odabent. Nála lehetséges, hogy ez valami igencsak komoly problémára utal... Persze szokás szerint nem zökkenőmentes az élete, de igazából most nincs semmi olyan, ami igazán gondot okozhatna neki. Nos, legalábbis maradjunk annyiban, hogy nem tud semmiről, amiből gáz lehetne. Persze hallott róla, hogy Patet gyilkolászáson kapták Qarinban, és azt is tudja, hogy az egyik legjobb barátja mostanában a szokásosnál is furcsábban viselkedik, de igazából nem aggódik rajta. Biztos benne, hogy ha valami gond lenne, akkor arról ő tudna. Meg amúgy is, most szinte állandóan el van foglalva valamivel - már megint -, úgyhogy nincs is ideje rá, hogy a bérgyilkoson törje a fejét. Darius ellátta egy újabb adag tanulnivalóval, szóval vagy a könyvtárban van, vagy a szobájában fetreng az ágyon, azon szenvedve, hogy tanulnia kell, szóval ja. Nem időmilliomos mostanság. Így hát aztán pláne csoda, hogy kijutott csak úgy sétálni...*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
* Úgy döntött most a sétány felé veszi útját, fejében össze vissza kavarogtak a gondolatok.* ~Mit keres itt Esteron? Tudtommal neki nem itt kéne lennie hanem a nagybátyámmal, ki kell faggatnom.~ * Észre veszi egy fiút a dombon és elindul felé, mintha már látta volna valahol. Talán az egyik órán. Közben igyekszik elterelni gondoltait Esteronról, mert azzal csak idegesebbé válik, és ahoz most a legkevésbé nincs szüksége. Ráadásul gyakorlásnál megvágta magát így jobb keze alig használható.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
*Felpillantva egy távolról egyértelműen ismerős fiút pillant meg, sőt, még a kitűző megvizsgálása nélkül is tudja, hogy a másik erethonos. Elvégre sokszor toporog a hálókörletük bejárata előtt, Yant várva. Szóval amikor meglátja a másikat, halványan elmosolyodik, és amikor közelebb érnek egymáshoz, biccent neki.* - Helló! Már azt hittem, mindenki eltűnt Fyronból, hogy ilyen kihalt az udvar *vigyorodik el, majd kinyújtja a balját - rossz szokás, hogy mindig az ügyesebbik kezét nyújtja bemutatkozáskor -, és ha a másik is így tesz, akkor kezet ráz vele.* - Kamen Branimir, örvendek. Még nem beszélgettünk, igaz? *kérdez azért rá, mert messze nem biztos benne, hogy kivel találkozott már és kivel nem, kinek kéne tudnia a nevét és kinek nem. Szóval inkább bemutatkozik, és reméli, hogy nem nézik hülyének, ha esetleg már a másik tudja a nevét. Ő viszont egész biztos benne, hogy nem tudja, hogy hívják az erethonost, szóval reménykedik benne, hogy neki mindenképpen bemutatkoznak, különben meg lesz lőve, hogy mégis hogyan szólíthatná őt.*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
* Vissza biccent, majd mikor a másik a bal kezét nyújtja kivételesen, most nem áll neki, kijavítani a másik hibáját. Legalább nem a jobb kezét kell használnia.*
- Szia! Én is azt hittem, Örülök, hogy megismerhettelek, bár már látásból ismerjük egymást, azt hiszem. Az én nevem Lord Sayon Merlioth. Te mióta vagy itt? Mármint ezen a dombon. * Sose tudta a beszélgetéseket rendesen elkezdeni ez is eléggé esetlennek tűnhet, de most ne várjon tőle nagy felhozatalú kérdéseket a másik legalább addig ne amíg végre helyre rakja a gondolatait.*
- Szia! Én is azt hittem, Örülök, hogy megismerhettelek, bár már látásból ismerjük egymást, azt hiszem. Az én nevem Lord Sayon Merlioth. Te mióta vagy itt? Mármint ezen a dombon. * Sose tudta a beszélgetéseket rendesen elkezdeni ez is eléggé esetlennek tűnhet, de most ne várjon tőle nagy felhozatalú kérdéseket a másik legalább addig ne amíg végre helyre rakja a gondolatait.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Igen, igen, az Erethon környékén láttalak, meg hát ugye az órákon *bólogat. Egyébként a legkevésbé sem zavarja Sayon kis esetlensége, elvégre ő egyedül is el tud vinni egy társalgást, legalábbis jobb napjain. Nagy dumás, az egyszer biztos. Persze amióta elfogadta az angyali énjét, meg gyógyítással foglalkozik, meg megbukott, meg minden, nos, némileg csendesebb, de azért most helyrejöttek a dolgai, és hát ez a lényeg. Hát, neki legalábbis.* - Örvendek, Sayon. Amúgy nem régóta, kábé öt-tíz perce. Nem az a típus vagyok, aki órákat sétálgat a természetben *nevet fel.* - Általában inkább bent ücsörgök, és püfölöm a dobokat meg a jegyzeteim felett nyafogok, hogy tanulnom kéne *vigyorog, némi öniróniával. Aztán végre kiszúrja a szemét a másik kezén levő kötés, mire felvonja a szemöldökét.* - Mi történt? *mutat rá, és persze egyből feléled benne a gyógyító. Ha a másik járt is az ispotályban, nyilván olyan időpontban, amikor ő nem volt ott. És mivel a kíváncsisága még mindig családi tulajdonság és még mindig nem tudja legyőzni, ezért még szép, hogy tudni akarja, miről maradt le.*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
* Most, hogy Kamen említette már eszébe jutott, hol látta már őt* - Én mondjuk, jobban szerretek kint lenni mint bent. Van, hogy órákig sétálgatok. * egy gyors mosolyt ereszt el* - Gyakoroltam mivel a levegőbe nem tudok támadni, egy új technikát kezdtem el kifejleszteni, kardra, a probléma, hogy apám kardjának a súlypontja nem ott helyezkedik el mint más kardoknak így a penge féloldalasan esik lefele, én meg mikor megláttam egy ismerősöm nem figyeltem oda eléggé mert tudtommal neki most máshol kéne tartózkodnia, így a karddal megvágtam két ujjam. Úgyhogy most igyekszem gyógyulni, a kötést én csináltam, édesanyám már párszor amikor elvágtam valamit megmutatta, hogy kell bekötni. Ez van! * felnevet* - majd legközelebb oda figyelek.
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Mi ilyen jó a természetben? *nevet fel, miközben megrázza a fejét. Sok ismerőse, sőt, barátja van, akik akár napokig is ellennének a szabadban, például mindjárt ott a nem-az-de-mégis-az "unokatestvére", Yan, meg hát a párja is nyugodt szívvel nevezhető a természet szerelmesének, ő mégsem bírja felfogni, hogy lehet ennyire ragaszkodni a friss levegőhöz. Ez után bólogatva hallgatja Sayon magyarázatát, közben igyekezve összeszedni néhány plusz információt abból, amit hall.* - Értem. Mondjuk én nem értek a kardokhoz, tőrpárti vagyok, leginkább meg mentális manipuláció párti, de ha megmutatod a sebet, szerintem helyre tudom hozni *mondja halvány mosollyal.* - Bár persze az ispotályban többet tudnék tenni érted... Amúgy a világ melyik tájáról jöttél ide? *érdeklődik még, de közben arra is várja a választ, hogy engedik-e, hogy segítsen. Tapasztalatból tudja, hogy nem mindenki hajlandó elfogadni a hozzáértő, külső kezelést, ő meg kényszeríteni nem fog senkit, úgyhogy ha Sayon elsőre nem adja be a derekát, akkor kénytelen kivárni, amíg a seb a maga ideje alatt begyógyul. Amennyiben a másik beleegyezik, hogy Kam ellássa a sérülését, a félvér fiú kényelmes léptekkel megindul a kastély felé, intve a másiknak, hogy kövesse, és így felmehessenek az ispotályba. Ha nem, akkor egy helyben marad, nem különösebben zavartatva magát a fedetlen kobakján koppanó egy-két esőcsepptől.*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
- Az, hogy soha nem tudhatod mi fog tenni a következő pillanatban! * nevet fel a rápottyanó pár esőcsepp után.* - Amúgy Angliából jöttem, Manchester közeléből. A segítséget meg azt hiszem elfogadom kezd átázni a kötés a kezemen és nem az eső miatt lehet, hogy mélyebb a vágás mint gondoltam. * Azzal elindul a fiú után, mert fogalma sincs merre van az ispotály, nem nagyon szereti az ilyen helyeket, de úgy néz ki ezt a sebet most nem tudja egyedül elrendezni. Úgyhogy akár szereti akár nem muszáj követnie Kament. Mikor utoléri még megkérdezi, bár hülye kérdés:* - akkor te gyógyító vagy, igaz?
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
*A másik nevetésére csak vigyorogva, értetlenül megrázza a fejét. Hát, neki ez akkor is magas. Valahogy sosem hiányzott az életéből, hogy több időt töltsön a természetben, és most sincs ez másként. Ráadásul még csak a váratlan dolgokat sem kedveli - mit nem kedveli, utálja -, szóval nem sikerült meggyőzni. Elvigyorodva biccent a helyre, és örömmel állapítja meg, hogy egy újabb brit hazafival gazdagodott a suli. Khm. Mondja ezt egy olyan bolgár, aki önmagát britnek tartva angol nacionalista, vagy mi a jó ég. Aztán ismét komolyra vált, és felajánlja, hogy ellátja Sayont, aki nagy örömére bele is egyezik a dologba. Szóval elindulnak, közben pedig újabb kérdést kap, mire halványan elmosolyodik.* - Hát, azért ez nem teljesen igaz, egyelőre. Tanonc. Az itteni főgyógyító tanítványa vagyok már nagyjából július óta, szóval a legtöbb átlagosabb sérülést el tudom látni. Meg egyébként is gyógyítóként akarok dolgozni, ha kikerülök az Akadémiáról *teszi még hozzá. Nos, sok minden kellett ahhoz, hogy egy londoni fenegyerekből eddig eljusson, de megérkezett, már tudja mit akar, és nem is egy gyalázatos cél az, amit kitűzött maga elé.*
// FAGY //
// FAGY //
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
//olvad//
- Akkor is jobban csinálod, mint én aki semmit nem ért hozzá* Teszi hozzá mosolyogva, miközben követi Kamen-t az ispotály felé* - Amúgy miért döntöttél úgy, hogy a gyógyítással fogsz foglalkozni? Már ha szeretnéd elmondani, mert nem muszáj, ha nem akarod. * És ezúttal tényleg érdekli mit mond a másik, mert nem tud rájönni mi abban a jó, hogy ott van egy csomó sérült folyton körülötte és az ő nyavalygásukat kell hallgatni*
- Akkor is jobban csinálod, mint én aki semmit nem ért hozzá* Teszi hozzá mosolyogva, miközben követi Kamen-t az ispotály felé* - Amúgy miért döntöttél úgy, hogy a gyógyítással fogsz foglalkozni? Már ha szeretnéd elmondani, mert nem muszáj, ha nem akarod. * És ezúttal tényleg érdekli mit mond a másik, mert nem tud rájönni mi abban a jó, hogy ott van egy csomó sérült folyton körülötte és az ő nyavalygásukat kell hallgatni*
Gwendolyn Zade- .::Könyvtáros::.
*A reedes dologra csak jókedvűen bólogat, neki végül is mindegy, kitől származik az ajándék, meg ha elvileg nem szabadna tudnia, akkor nem is fogja megköszönni neki. Aztán halk nevetéssel legyint arra, hogy kit küldött a szobájához, és mint mondtam, nem osztja meg, hogy látta, ki ment oda, sőt, ő engedte be. Anélkül amúgy valószínűleg a srác képtelen lett volna bejutni a szobájába, szóval még szerencse, hogy Gwen épp ott volt.* - Á, Cath jóval felelősségteljesebb nálam, ki fogja várni azt a fél órácskát *rázza meg a fejét, majd elindulnak kifelé. Amikor Illa felmutatja a kezét, utána kap, megnézni magának a gyűrűt, majd izgatottan megszorítja a lány kezét.* - Ez azt jelenti amit gondolok hogy jelent? *kérdezi egy oktávval magasabb hangon, és süt róla az izgatottság. Ó, hogy ő hogy imádja az esküvőket! Szóval csillogó szemekkel végighallgatja a másik szavait, és boldogan bólint a végén.* - Akkor remek karácsonyod volt. Az enyém olyan volt, mint mindenki másé itt a Fyronban. Vidítottam egy sort Sammyt, aki amúgy megvan, legalábbis amikor utoljára láttam, még virult *mondja jókedvűen. Úgy tűnik, Sam életében most nagyjából rendben vannak a dolgok. Persze bizonyos új fejleményekről egyelőre fogalma sincs, de valószínűleg jobb is, hogy nem tudja...* - Amennyire én látom, a fiai elfogadták, Perathon úrnővel remekül megvannak, és a húga is javít az általános kedélyállapotán. Úgyhogy ő rendben van *mesél Sammaelről, legalábbis arról, amit ő lát vele kapcsolatban. Bár az is igaz, hogy a lidérc nagyon megbízik benne, szóval vélhetően amit ő tud, az minden, amit tudni kell. Aztán ugye befut a szobájába, és kihoz egy fekete, divatos bőrkabátot, ő maga pedig egy vörösbe öltözik be.* - Sokáig tartana, mire te is bevonulsz a sajátodért *fűz magyarázatot, miközben a másik kezébe nyomja a fekete darabot. Aztán ha ez megvolt, ismét belékarol, és elindulnak kifelé. A sétányig a nő nem nagyon beszél, majd a vékony ösvényre rátérve mosolyogva ismét lepillant a másik gyűrűjére.* - Szóval... Ti ketten örökre együtt? *kérdezi vidáman megcsillanó szemekkel.*
Amarilla Darwin- .::Igazgató: Sylorina::.
*Talán ezért is olyan boldog, de talán nem.is kellene ezt mondania. Mindig olynakor szokott valami rossz, de inkább foglalkozik azzal a dologgal, ami rá vár. Az esküvővel kapcsolatban meg még várni kell, ha arra céloz a lány, de igazság szerint még ő sem biztosan tudja azt, hogy mit szeretne.* - Mondjuk az igaz, de azért mindegy elmehetett volna előbb is nem zavart volna.*Mondja nevetve és igen azért az iskola ügyeivel is foglalkozik ám. Amennyire tud, igyekszik jobban oda figyelni a teendőkre és tenni a dolgokat, de nem is tudja, hol kezdje azokat a cuccokat.* - Igen azt jelenti Gwen, de azért még várni kell a lánybúcsúval.*Mondja a nőnek mielőtt szervezkendi kezdene, mert azért vannak jó páran, akik biztosan segítenének, de vannak olyanok is akik elleneznék. Érdeklődik Gwen felől és Sam felől, hiszen tényleg nem tudott vele beszélni, de aztán természetesen még más felől is. Aztán halványan elmosolyodik, amikor hallja, hogy elfogadták, ha bár Amarilla legutóbb beszélt a férfival, akkor még Lucienről próbálta lebeszélni, hogy beszéljen vele. Határozottan tiltotta a nő ezt az egész mizériát nem kellett volna még egy dráma.* - Na, igen csak ne jöjjön újabb meglepetés Sam nyakára. Még jobban ki fog készülni. Testvérek vajon elfogadták egymást? Mit tudsz erről? A legutóbb próbáltam megggyőzni Athiant, hogy nem kéne még beszélnie Luciennel, mert nem tudom, hogyan válaszolna a fiúra.. vagy ha már beszéltek nem e volt beszélgetés.*Gondolkozik el, de ezek csak feltevések az óta nem is találkozott senkivel. Szóval..* - Köszönöm a kabátot.. legalább passzol a szerelésemhez. A tied meg hát te mindig is vöröske maradsz.*Mondja nevetve, de kicsit gyenge most a humorérzéke. Aztánkap egy újabb kérdést, amire csak ismét mosolyodik. Talán most érkezett el az-az idő, amikor túlléptem néhány dolgon. Viszont neked is meg kéne lassan állapodni. Visszatérve a témához.. miért kellett felvidítani Samet? Bár az utóbbi időben én legalább is keveset mentem be hozzá. Ez nem azért van, mert rengeteg dolgom van, hanem azért, mert úgy gondolom jobb nem zavarni. Bevallom, az őszintét ki igazodni nem tudok a férfin… de legalább te ki tudsz.*Feleli filozofálva és ha Illa filozofál akkor bajban lehet az ember, de igazság szerint inkább csak elmélkedik. Azért valahol a férfi is szerencsés néhány dologban.*
Gwendolyn Zade- .::Könyvtáros::.
- Ó, de azért majd segíthetek megszervezni, ugye? *kérdezi nevetve, és látszik rajta, hogy tényleg örül. Jó, ebben az örömben az is benne van, hogy oda meg vissza van az esküvőkért, de azért erősen számít az is, hogy Illát eljegyezték. A barátnőjének tartja az ifjabb vámpírt, noha nem tudja, hogy ez fordítva mennyire van így, minden esetre ő így gondol rá.* - Hát, reméljük most már lesz egy kis nyugalma. Ilyen körülmények között nem lehet nyugodtan zaklatni *nevet fel. A testvérekre vállat von.* - Őszintén szólva a két fiúról nem tudok semmit. Nem kérdeztem Sammy-től, de lehetséges, hogy ő sem tudná megmondani, nem hiszem, hogy az egész fegyverszünet-dologtól függetlenül ennyire beszélgetnének vele a fiai. Nos, legalábbis a fiatalabb nem valószínű, Sam azt mondta, hogy szerinte Lucien valahol még mindig dühös rá *magyarázza. Ennél többet nem tud, de sejtése szerint azok ketten még nem beszéltek egymással. Persze ki tudja, elvégre ő odabent a könyvtárban tényleg csak töredékeit látja az iskola történéseinek. Kicsit el van zárva.* - Hiába, a vér színe *kuncog Illa szavaira. Végül is, a szeméhez öltözködik... Aztán elindulnak, és a beszélgetést csak kint folytatják. A válaszra halványan elmosolyodik, majd felnevet és megrázza a fejét.* - Nincs ki mellett, Illa *feleli, látszólagos vidámsággal, azonban képek indulnak meg, így elfordítja a fejét, hogy elrejtse azt a fájdalmas pillantást, amit nem tud leküzdeni. Nem is tudja, mi fáj a legjobban, a tönkretett valóság vagy az elszalasztott lehetőség.* - Hát, nekem titkos meggyőződésem, hogy Sammael súlyosan depressziós, szóval mindig jól jön neki a vidítás *von vállat vigyorogva. Aztán arra, hogy ő ki tud igazodni rajta, csak szusszant egyet.* - Nem is tudom. Szerintem teljesen senki nem tud kiigazodni rajta. Ő egy nagyon furcsa valaki, Illa. Nagyon furcsa a gondolkozásmódja, szinte érthetetlen, mit miért tesz, vagy miért nem. De igen, azt hiszem az átlagnál jobban eligazodom a gondolatai között *bólint végül eltűnődve. Hát, tény ami tény, Sammael nem egy egyszerű valaki...*
Similar topics
» Sétány
|
|
|