Egy francia angyal hibbant gondolatai...
Giselle Céline Marceau titkos naplója
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°1
Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Hétf. Jan. 02, 2012 8:04 pm
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°2
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Szomb. Jan. 14, 2012 4:35 pm
2012. 01. 14.
Kedves Naplóm!Ma… Esküszöm csoda történt. Lehet, hogy mégis van Isten. Nem tudom, de azt tudom, hogy hetek óta ismét igazán boldognak érzem magam.
Hogy miért? Nos talán egyértelmű lehet… Olyan emberrel (ezt csak képletesen értem) tehát olyan „emberrel” találkoztam ismét, aki miatt eddig depressziós voltam. Ő nem más, mint: Kamen Grozdan Branimir. Kiderült, hogy nagyjából egyidőben érkeztünk csupán mindketten elkerültük egymást. Tehát a mai találkozásunk nagyjából így indult:
Tegnap este én és Adél egy kisebb beszélgetőestet tartottunk. Csak hogy elég sokáig elhúzódott, így elég későn keltem fel. 10 perc alatt valamelyest „emberi kinézetem” lett, éppen indultam volna megágyazni, mikor kintről ordítást hallottam. Rólam köztudott, hogy ébredés után még nem nagyon bírom az átlagnál nagyobb zajokat így morcosan kirontottam a társalgóba, neki álltam kiosztani az egyént, aztán… Mint valami villámcsapás úgy hatolt belém a felismerés. Kamen hangja. Odavágtattam, ahonnan a hang jött, és tényleg ő volt. Komolyan egy kisebb sokkot kaptam, csoda, hogy nem esett le a vérnyomásom. Nem igazán tudtam elhinni, hogy tényleg ő az, de ahogy elnéztem Kamen se tudta elhinni, hogy engem lát. A beszélgetést magát nem részletezném, csak néhány dolgot írnék le. Tehát, mikor leültem mellé a kanapéra akkor megölelt. Kamenről tudni kell, hogy nem szokott senkit se ölelgetni, ha nem muszáj… De az még érdekesebb volt, hogy én viszont megcsókoltam. Igazából részben, kicsit tudatában voltam vele, hogy mit művelek, de mióta tudom, hogy mi vagyok elég nehéz visszafognom magam. De az érdekesebb, hogy visszacsókolt… Jó, oké. Londonban történt egy s más, de nem számítottam rá, hogy most is… Aztán neki állt nekem hisztizni, amitől majdnem falra másztam, de aztán rájöttem, hogy így szeretem, és a nyafogásai különösen hiányoztak nekem. Utána megpróbált visszamenekülni a szobájába, de nem hagytam. Lerángattam Qarinba, ahol lerészegedett, és felfogadott az őrangyalának. Utána meg visszahoztam a suliba. Lefektettem az egyik kanapéra, majd a lány hálókból kihoztam két takarót. Az egyiket ráterítettem, a másikat magamnak hoztam ki. Meg ha esetleg hányna akkor hoztam neki valami edényt, hogy ne a padlót rókázza össze. Most itt ülök a kanapén, és írok. Bevallom, néha azt figyelem hogyan alszik. Nem tehetek róla, aranyos, amikor alszik. De azt hiszem mára befejezem ezt a regényírást…
Ui.: Holnap kerek hét hónapja, hogy ismerem… És… Örülök neki, hogy itt van nekem. Nem tudom mit csinálnék nélküle, és azt sem tudom mit csináltam nélküle eddig. Kétség sem fér hozzá, hogy kötődöm Kamenhez.
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°3
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Vas. Jan. 15, 2012 7:24 pm
2011. 01. 15.
Kedves Naplóm!Ma délelőtt felkerestem Lord Sammaelt, hogy engedélyt kérjek arra, hogy én és Kamen elhagyhassuk az iskolát. Hosszas győzködés után sikerült rávennem, hogy elengedjen, így felpörögve rontottam be a társalgóba. Megint arra lettem figyelmes, hogy Kamen túlságosan is elmerült az éneklésben. Odaléptem a kanapé mellé, amin terpeszkedett, és neki álltam tapsolni, hogy magamra vonjam a figyelmét. Közöltem vele, hogy gyorsan vakarja össze magát, mert megyünk Atlantába. Aztán neki állt kérdezősködni, de gyorsan hárítottam azokat mielőtt problémázni kezdene.
A repülőút eltartott egy darabig, de áldott az eszemet, hogy még decemberben elintéztem mindent. Még akkor is faggatott, de nem voltam hajlandó elmondani neki, hogy mégis mit keresünk majd Atlantában. Miután leszálltunk a gépről, betuszkoltam egy taxiba, és robogtunk is a luxusszálloda felé, ahol szobát foglaltam. Utána lepakoltunk a szobában, és hívattam megint egy taxit. Lassan, de biztosan megérkeztünk a koncert helyszínére, ahol ennek a hülyének végre leesett, hogy mégis mi a frászt kerestünk ott. Bejutottunk a koncerthelyszínére, és igazából az volt a legnagyobb mázli, hogy az első sorokba kaptunk jegyet szóval nagyon nagyon nagyon jó helyünk volt. A koncert fantasztikus volt, én élveztem, viszont azt nem tudtam megállapítani, hogy Kamennek mennyire tetszett, mert kivételesen nem rá figyeltem.
Ezek után visszamentünk a szállodába, de egy darabig nem tudtam aludni ugyanis Kamennek szómenése volt, és egész végig a Skilletet dicsőítette. Morogva húztam a fejemre a párnát, de még így is hallottam a hangját. Aztán mikor elhatároztam, hogy fejbe dobom egy párnával befogta a száját.
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°4
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Vas. Jan. 22, 2012 8:29 pm
Kedves Naplóm!
Pontos dátumot most nem is írok ugyanis rengeteg mindenről kell beszámolnom.
No.1. Kiderült, hogy Alex a bátyám! Most komolyan az elveszett és eltitkolt ikertestvérem! Nem volt elég Etienne? Ráadásul mikor megtudtam nem kicsit akadtam ki. Mikor pedig elmondtam neki akkor velem kezdett el üvöltözni. Szóval eléggé megviselt a dolog… Az egész éjszakát átsírtam miatta…
No.2. Valamilyen szinten sikerült tisztázni Alexszel a dolgokat, de akkor is… Nagyon furcsa az egész. Nem vagyok benne biztos, hogy mostanában a bátyámként tekintenék rá, vagy éppen annak nevezném. Furcsa lesz átszokni erre mellesleg nem biztos, hogy értékelné, ha a testvéremnek szólítanám.
No.3. Nos… Lehet ezzel kellett volna kezdenem… Tehát. Kamen. Istenem. Kamen. Nem bírok már értelmesen írni, érzem, hogy elvörösödök, mikor rágondolok. Szóval. A társalgóban kezdődött az egész. De, nem is ez a lényeg! Szóval az őrtoronyba mentünk, és… És érdekes dolgok történtek ott. Amiket most nem részleteznék, mert hosszú oldalakon keresztül írnám ezt az egy dolgot. Tehát. Jó, nem húzom tovább. De olyan nehéz megfogalmazni. Együtt vagyunk. Most komolyan. Mármint úgy együtt vagyunk. Mármint járunk. Tehát egy pár vagyunk. Jaj, istenem! Olyan nehéz összeszedetten leírni. Teh…
A lényeg, az, hogy Kamen és én hivatalosan is együtt vagyunk.
Milyen sokáig tartott leírni ezt az egy mondatot… De nem is szaporítom tovább a szót. Mellesleg kiderült, hogy fél-angyal, fél-démon. Bevallom gyanakodtam rá, hiszen az unokatesója meg teljesen démon. De ez engem nem érdekel. Én attól ugyanúgy szeretem. És ha lenne olyan érzésem, hogy undorodom tőle… De egyáltalán nem. Lehet hogy ez valami genetikai hiba, de talán a démoni vére jobb vonz, mint az angyali. És á. Inkább abbahagyom ezt a locsogást, és áttérek a következő pontra.
No.4. Aztááán másnap ez a lökött testvérem elrángatott engem és Kament New Yorkba! (Megjegyzem rühellem New Yorkot, mert mocskos, zsúfolt és piszkos… Meg még sorolhatnám.) Na mindegy. A lényeg itt is. A hülye haverja az agyamra ment. A Skillettel lenni jó volt. Alex is az agyamra ment. És nem kicsit lepődtem meg, hogy Kamennel kell aludnom. Amiről sikerült meggyőzni, hogy maradjak ott, de ahhoz az egész szobát átrendeztük szóval senki nem jutott be oda. És kivételesen nem történt köztünk semmi. Szóval még szerencse is, mert nem díjaztam volna, ha a bátyám, vagy Josh haverja megpróbálna bejutni a szobába. Most elmegyek, összekészülődöm, és nagyon remélem, hogy mire visszaérek még aludni fog, mert… Mert szeretem nézni miközben alszik.
Pontos dátumot most nem is írok ugyanis rengeteg mindenről kell beszámolnom.
No.1. Kiderült, hogy Alex a bátyám! Most komolyan az elveszett és eltitkolt ikertestvérem! Nem volt elég Etienne? Ráadásul mikor megtudtam nem kicsit akadtam ki. Mikor pedig elmondtam neki akkor velem kezdett el üvöltözni. Szóval eléggé megviselt a dolog… Az egész éjszakát átsírtam miatta…
No.2. Valamilyen szinten sikerült tisztázni Alexszel a dolgokat, de akkor is… Nagyon furcsa az egész. Nem vagyok benne biztos, hogy mostanában a bátyámként tekintenék rá, vagy éppen annak nevezném. Furcsa lesz átszokni erre mellesleg nem biztos, hogy értékelné, ha a testvéremnek szólítanám.
No.3. Nos… Lehet ezzel kellett volna kezdenem… Tehát. Kamen. Istenem. Kamen. Nem bírok már értelmesen írni, érzem, hogy elvörösödök, mikor rágondolok. Szóval. A társalgóban kezdődött az egész. De, nem is ez a lényeg! Szóval az őrtoronyba mentünk, és… És érdekes dolgok történtek ott. Amiket most nem részleteznék, mert hosszú oldalakon keresztül írnám ezt az egy dolgot. Tehát. Jó, nem húzom tovább. De olyan nehéz megfogalmazni. Együtt vagyunk. Most komolyan. Mármint úgy együtt vagyunk. Mármint járunk. Tehát egy pár vagyunk. Jaj, istenem! Olyan nehéz összeszedetten leírni. Teh…
A lényeg, az, hogy Kamen és én hivatalosan is együtt vagyunk.
Milyen sokáig tartott leírni ezt az egy mondatot… De nem is szaporítom tovább a szót. Mellesleg kiderült, hogy fél-angyal, fél-démon. Bevallom gyanakodtam rá, hiszen az unokatesója meg teljesen démon. De ez engem nem érdekel. Én attól ugyanúgy szeretem. És ha lenne olyan érzésem, hogy undorodom tőle… De egyáltalán nem. Lehet hogy ez valami genetikai hiba, de talán a démoni vére jobb vonz, mint az angyali. És á. Inkább abbahagyom ezt a locsogást, és áttérek a következő pontra.
No.4. Aztááán másnap ez a lökött testvérem elrángatott engem és Kament New Yorkba! (Megjegyzem rühellem New Yorkot, mert mocskos, zsúfolt és piszkos… Meg még sorolhatnám.) Na mindegy. A lényeg itt is. A hülye haverja az agyamra ment. A Skillettel lenni jó volt. Alex is az agyamra ment. És nem kicsit lepődtem meg, hogy Kamennel kell aludnom. Amiről sikerült meggyőzni, hogy maradjak ott, de ahhoz az egész szobát átrendeztük szóval senki nem jutott be oda. És kivételesen nem történt köztünk semmi. Szóval még szerencse is, mert nem díjaztam volna, ha a bátyám, vagy Josh haverja megpróbálna bejutni a szobába. Most elmegyek, összekészülődöm, és nagyon remélem, hogy mire visszaérek még aludni fog, mert… Mert szeretem nézni miközben alszik.
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°5
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Pént. Feb. 03, 2012 11:15 pm
2012. 02. 03.
Kedves Naplóm!Nos, az elmúlt napokban semmi érdemlegeset nem írtam. De nem is volt semmi extra azt leszámítva, hogy Fred és Alex folyton marják egymást. De ezekbe a részletekbe most nem szeretnék belemenni, mert... Mert most nem ők a lényeg. Na szóval. Délután megkerestem Kament, és lerángattam sétálni. Szóval sétáltunk, nyafogott, hogy mindjárt szétfagy (mellesleg én közöltem vele, hogy öltözzön fel, de olyan makacs, mint egy öszvér). Aztán neki álltunk hógolyózni (amit én kezdtem el, ő csak folytatta). Amiből végülis az lett, hogy az idiótája lerántotta magával a földre, majd az én jóvoltomból legurultunk. Szóval elszórakoztunk egészen addig, amíg én hülye el nem felejtettem, hogy a szárnyas és egyéb angyali dolgokat egyenlőre mellőzni kell. Na mindegy. Szegényem kiborult. De megtudom érteni. Nem lehet neki olyan könnyű, de lassan muszáj lesz kezdeni vele valamit. Mindegy, valamelyest megbeszéltük a dolgokat. Aztán, aztán ez a LEGLÉNYEGESEBB DOLOG: végre valahára megkapom azt a kutyát, ami miatt már jó ideje piszkálom. Szóval alig várom már, hogy megkapjam. Szegénykém nem is tudja, hogy róla nevezem el a kutyát. De sebaj. Amúgy azon gondolkozom, hogy elalvás előtt összeszámolom, hogy az elmúlt egy-két hétben hányszor írtam le azt a szót, hogy "szeretem". Mert szerintem enyhén be vagyok csavarodva. De ha egyszer imádom mit tehetnék? És most már tényleg leállok, túl sokáig voltam fent. Mikháel hasvakargatásán is túl vagyok szóval szerintem mindennel végeztem... Na mindegy. Majd holnap folytatom az áradozást...
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°6
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Vas. Feb. 05, 2012 11:52 am
2012. 02. 04.
Kedves Naplóm!
Szóval szóval nem biztos, hogy képes vagyok normálisan írni. Remeg a kezem miközben tartom a tollat, s az írásom is most elég ronda. De-de muszáj megírnom, kénytelen vagyok. Ha nem adom magamból magamból akkor csak rosszabb lesz. Tehát ma reggel arra ébredtem, hogy jégpályát csináltak a társalgóból. Majdnem elestem. Szerencsére a szárnyaimat használva sikerült megoldanom, hogy ne csússzak el. De nem ez a lényeg… hanem, hanem Kamen. Nagyon, nagyon, nagyon kiakadt. Üvöltözött. De az még a legkevesebb, de az felettébb rosszulesett, hogy a fajtámat, a családomat, a bátyámat és ezzel együtt engem szid. Mert-mert nagyon kiakadt, és és valószínűleg az tehetett be neki, hogy Alex nem tudja, hogy Kamen nem tudja még kontrollálni az érzéseit, és néha undorodik az angyaloktól, és ő még repkedve szállította be a hálóba, és Fred szerint amúgy is bal lábbal kelt fel. Tehát elhordott minket mindennek. És tudom, hogy nem gondolta komolyan, tudom de egyszerűen… Nem tudom miért. De magamra vettem ezt az egészet. Eddig még nem sikerült megszoknom teljesen ezt az egész angyalosdit. Séb pedig hiába tanít a legtöbb dolgot egyedül kell kitapasztalnom, viszont nem szeretném, hogy neki rossz legyen. És így mindig akkor tudok az angyalságommal foglalkozni, ha ő nincs a közelemben. Szóval az egész zavaros. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, és igyekszem kontrollálni magam, mert néha magamat nem bírom elviselni. Szóval most itt fekszem az ágyon, és sírok, és azt hiszem nagyon morcos leszek, mert néhány helyen elmaszatolódott az írás, és nem akarom újra írni, vagy újraolvasni. Csak szeretném elfelejteni, de nehéz. Utálom, hogy ilyen érzékeny lettem…
Sokkal később
Nos. Visszatértem. Nem, nem sírok. Sőt egészen rendbe jöttem. Az egész úgy indult, hogy valaki, mint egy őrült kopogott az ajtón. Én feltéptem, és közöltem az illetővel, hogy menjen melegebb éghajlatra, mert rohadtul nem vagyok kíváncsi rá. Nos, szegény Fredrikkel üvöltöztem, aki valójában egy csomagot hozott, ami később kiderült… Hogy Kamen küldte. A világ édesebb kutyáját vette meg nekem, és olyan édes csak ne akarja összerágni a naplómat. Tündéri a kutya. De azért örültem volna, ha személyesen adta volna oda. De mindegy. Ezek után felkaptam a kutyát, és elindultam sétálni. Összefutottam egy lidérccel, aki igazából neki állt kérdezősködni, és kiderült, hogy beszélt Kamennel, és nagyon sok mindent elmondott. Ezek után mentem be a közös társalgóba, ahol a kutyával játszadoztam, egészen addig, amíg a kis csahos ki nem lógott, mikor meghallotta Kam hangját. Aztán odarángatta hozzám, és végül sikerült megbeszélni a dolgokat. Szóval szóval most békesség van. És végre megkaptam a kutyámat is. Mellesleg Kamennek neveztem el az idiótámról.
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°7
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Csüt. Feb. 09, 2012 3:41 pm
2012. 02. 08-09.
Kedves Naplóm!
Semmi említésre méltó nem történt ma azonkívül, hogy este Kamen, mint valami őrült kirontott a hálóból. Komolyan. Először azt hittem Fredrik az, mert az előbb ment be oda. De ő volt. És aludt a pimasz! Nagyon jól tudja, hogy nem tudom kiszedni a hálójából. Na mindegy. Szóval éppen olvastam azt a könyvet, amit pár hete Séb nyomott a kezembe. Nos, a családomról és szokásainkról szól ráadásul angyal nyelven. Szóval, aki nem ért a nyelvünkön az nem olvashatja el. De a lényeg. Ez a lökött azzal indított, hogy mégis milyen családi szokásaink vannak. Mármint a házassággal kapcsolatban. Mondanom sem kell, hogy csak lestem. Azért elmeséltem neki mindent. A hűségtől, a ragaszkodástól és a vérszerződéstől elkezdve a sebhelyekig mindent. Ezen nincs semmi titkolni való, és talán jó is, hogy tisztáztuk ezt a dolgot. De ez még csak a megdöbbentő része volt a dolognak. Ugyanis utána neki állt hadoválni a jövőről, meg arról, hogy a felesége vagyok és hogy van egy fiunk. És hogy Jarednek hívják. Jared. Tetszik ez a név egyébként. Sőt imádom. Azon kevés angol nevek egyike, mi tényleg tetszik. De most komolyan. Én tényleg nem hittem neki egészen addig, amíg meg nem mutatta a képet és a levelet. Akkor döbbentem meg teljesen. Én?! Kamen felesége?! Jó, oké. Két hónapja együtt vagyunk… De Kamen nem az a házasodós fajta… Bár ki tudja. Lehet később megkomolyodik. Utána azt a fényképet kezdtem nézegetni, és megállapítottam róla, hogy bizonyára Toni manipulálta a képet, mert az eredeti képen látszódna az épület előtt a lépcső. Tehát valószínűleg képes voltam felállítani Kamet a lépcsőre, hogy magasabbnak tűnjön. Na mindegy. A képet megkaptam, és szerintem, amíg haza nem megyek addig a párnám alatt fogom őrizgetni. És majd Antoine-t is kérdőre vonom… Szóval most egyenlőre nagyokat pislogok még mindig, ha a képre pillantok, és képtelen vagyok elhinni, hogy ez valóban megtörténhet velünk.
Egyébként nemrég ment el. Mármint most már csütörtök van, és nemrég ment el. Pár órája. És basszus. Rohadtul, felettébb, borzasztóan, mocskosul és nagyon nagyon nagyon hiányzik. Szóval, mikor lekísértem a kikötőbe már akkor se nagyon akartam elengedni, de hát Yanhoz megy. Szóval szóval menjen nyugodtan. Csak hiányzik. Viszont a lelkére kötöttem, hogy vigyázzon magára, és mikor Bulgáriában hét óra lesz akkor ha tud lépjen fel Skype-ra, mert ha nem jön akkor felhívom. Olyan rossz érzésem van. Valószínűleg az őrangyal (és a „barátnő”) részem nem szívesen akarja, hogy távol legyen tőlem. Tehát Qarinba hisztiztem egy sort Toninak, aki végül a vattacukrát a kezembe nyomta, hogy fogjam már be végre… Aztán olyan beszédet mondott, hogy teljesen ledöbbentem. Antoine-nak van komoly oldala is?! Na mindegy. Szépen rávezetett, hogy míg Kamen nem jön vissza addig én foglalkozhatnék azzal, hogy az angyalságomat kezelni tudjam. És igaza van. Szóval most azon fogok dolgozni, hogy mire visszajön addigra én már a saját problémámat megoldjam, hogy az övével tudjunk foglalkozni. És most befejezem az írást, mert elmegyek egyet futni a hidegbe, és addig Kament (mármint a kutyát) rábízom Antoine-ra.
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°8
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Szomb. Márc. 03, 2012 7:48 pm
Kedves Naplóm (és Kamen)!
Igazából fogalmam sincs már, hogy mennyi mindent nem írtam le. Csupán az utóbbi pár napról szeretnék most írni.
Úgy február 27-28. között történt némi érdekesség. Az egész azzal indult, hoooogy unatkoztam. Igen, nagyon unatkoztam. Kamenen meg nem akarok állandóan lógni, mert nem hiszem, hogy méltányolná, ha állandóan ott lennék a sarkában. Tehát a közös társalgó egyik kanapéján feküdtem, és úgy mártírkodtam, mint Séb. Igen, borzasztó állapotomban képes voltam Sébastien szintjére süllyedni az önsajnáltatásban. (És, Kamen! Tudom, hogy úgyis elcsórod a naplót szóval ne röhögj!) Tehát addig kínlódtam, amíg fogtam magam, kimentem az erkélyre, és utána ott nyűglődtem. Nem sokkal később egy idegen lidérc jelent meg, és szinte követelte, hogy kísérjem el. S mivel a hangulatom a béka nemesebbik testrésze alatt volt (Igen, ezt tőled tanultam el Édesem.) szóval elküldtem. De tovább nyaggatott, mire még jobban elküldtem. A lidérc viszont folytatta az erőszakoskodást, és simán leráztam volna, ha nem kezd a szeretteimmel fenyegetni. Ha lett volna nálam fegyver akkor simán leráztam volna a srácot, de így kénytelen voltam hallgatni rá. Nem engedhettem meg, hogy Kamennek, vagy Alexnek és bárki másnak, aki szeretek baja essen. Az idegennek viszont nem volt elég, hogy elhurcolt, még meg is vágta a lábamat, és úgy cipelt magával.
Az volt a szerencsém, hogy a mobilom ott lapult a zsebemben, így mikor megtudtam, hogy Londonban vagyunk egyből Kament tárcsáztam. Ő/Te volt/ál az egyetlen, aki jól ismeri Londont, és csak te segíthettél. Lehet nem volt fair a részemről, hogy kitettelek ilyen aggódásnak, de egyszerűen nem volt más esélyem. Folyamatosan közvetítettem, hogy merre járunk, mi történik, és üzeneteket is küldtem. Na mindegy. Felhurcoltak egy lakásba, és a lidérc volt olyan szemét, hogy a véres padlóra, a hullák mellé tegyen le. Egyébként meg elég sok vért veszíthettem, mert a nadrágom szára csurom vér volt. De az volt a szerencsém, hogy végül is eljöttek értem. Mármint a bátyám, a Lord és Kamen. És azt a jelenetet most nem szívesen részletezem. Elég annyi, hogy Alex engem védett, és megsebesült, Kamen pedig először a segítségemmel elintézte a két fogva tartómat. Persze előtte a lidérc még egyszer megvágott, így még több vér ömlött belőlem.
El is vesztettem az emlékezetem, és egyébként csak egy furcsa fénycsóvát láttam. Később kiderült, hogy a fény okozója az Kamen volt. Egyébként félkómás állapotban elcsíptem egy-két szót, amit vélhetőleg Kamen mondott. Ráadásul nagyon jó volt az illatát érezni. Hozzábújtam, és egy órával később ébredtem meg a saját ágyamban…
És mi volt? Naná, hogy mindenki (a mindenki alatt ez esetben Kament, Alexet, Michát, a gyógyítót és a manómat értem…) körbeült, és csoda hogy levegőt kaptam. Egyébként eleinte még alig bírtam mozogni, de szép lassan már arra is képes voltam, hogy kinyissam a szemem és beszélgessek velük. (Csendben megjegyzem, hogy nem szeretem azt, ha korlátoznak. Komolyan legközelebb szerezzetek tolószéket, vagy valami, mert tudom hogy nem fog… De ha mégis előfordulna akkor nem vagyok hajlandó két óránál többet az ágyban feküdni.) Jóformán az első estém ilyen volt, viszont egyszerűen nem bírtam elaludni. Akárhányszor lehunytam a szemem ott láttam magam előtt a lidércet, ha meg sikerült aludni akkor rémálmaim voltak, és a házimanó elmondása szerint álmomban sikítottam.
A második nap a fiúk megint aggódni kezdtek értem, és azt sem hagytá/tok, hogy felálljak. Pedig nekem muszáj mozognom, mert na. *morcosfej*
A harmadik nap elég csúnyán összevesztünk, mert visszamentem oda, ahová elraboltak. Tudom, hogy azóta már kibékültünk, de szeretném még egyszer kifejteni, hogy én tényleg csak azért mentem vissza… Mert ha le tudom győzni a félelmeimet akkor talán az álmaim is hamarosan elmúlnak. Borzasztó minden éjjel a lidérc halálsikolyára ébredni, hidd el nekem.
Ezek után átugrottam kicsit Franciaországba, ahol összevesztem anyámmal is. Szóval fogtam magam, és szépen visszatértem Londonba. Ahol, hát tudod, hogy mi történt, mert te is ott voltál, és nincs is kedvem leírni szóval tudod. Meg hát előszeretettel olvasod a naplómat, szóval na. Holnap reggel indulok vissza Fyronba.
Reménykedem érte, hogy ezek a rémálmok mára, vagyis hamarosan eltűnnek. Ha nem, a manó úgyis felriaszt…
Jó éjt Kamen, jó éjt Napló!
Igazából fogalmam sincs már, hogy mennyi mindent nem írtam le. Csupán az utóbbi pár napról szeretnék most írni.
Úgy február 27-28. között történt némi érdekesség. Az egész azzal indult, hoooogy unatkoztam. Igen, nagyon unatkoztam. Kamenen meg nem akarok állandóan lógni, mert nem hiszem, hogy méltányolná, ha állandóan ott lennék a sarkában. Tehát a közös társalgó egyik kanapéján feküdtem, és úgy mártírkodtam, mint Séb. Igen, borzasztó állapotomban képes voltam Sébastien szintjére süllyedni az önsajnáltatásban. (És, Kamen! Tudom, hogy úgyis elcsórod a naplót szóval ne röhögj!) Tehát addig kínlódtam, amíg fogtam magam, kimentem az erkélyre, és utána ott nyűglődtem. Nem sokkal később egy idegen lidérc jelent meg, és szinte követelte, hogy kísérjem el. S mivel a hangulatom a béka nemesebbik testrésze alatt volt (Igen, ezt tőled tanultam el Édesem.) szóval elküldtem. De tovább nyaggatott, mire még jobban elküldtem. A lidérc viszont folytatta az erőszakoskodást, és simán leráztam volna, ha nem kezd a szeretteimmel fenyegetni. Ha lett volna nálam fegyver akkor simán leráztam volna a srácot, de így kénytelen voltam hallgatni rá. Nem engedhettem meg, hogy Kamennek, vagy Alexnek és bárki másnak, aki szeretek baja essen. Az idegennek viszont nem volt elég, hogy elhurcolt, még meg is vágta a lábamat, és úgy cipelt magával.
Az volt a szerencsém, hogy a mobilom ott lapult a zsebemben, így mikor megtudtam, hogy Londonban vagyunk egyből Kament tárcsáztam. Ő/Te volt/ál az egyetlen, aki jól ismeri Londont, és csak te segíthettél. Lehet nem volt fair a részemről, hogy kitettelek ilyen aggódásnak, de egyszerűen nem volt más esélyem. Folyamatosan közvetítettem, hogy merre járunk, mi történik, és üzeneteket is küldtem. Na mindegy. Felhurcoltak egy lakásba, és a lidérc volt olyan szemét, hogy a véres padlóra, a hullák mellé tegyen le. Egyébként meg elég sok vért veszíthettem, mert a nadrágom szára csurom vér volt. De az volt a szerencsém, hogy végül is eljöttek értem. Mármint a bátyám, a Lord és Kamen. És azt a jelenetet most nem szívesen részletezem. Elég annyi, hogy Alex engem védett, és megsebesült, Kamen pedig először a segítségemmel elintézte a két fogva tartómat. Persze előtte a lidérc még egyszer megvágott, így még több vér ömlött belőlem.
El is vesztettem az emlékezetem, és egyébként csak egy furcsa fénycsóvát láttam. Később kiderült, hogy a fény okozója az Kamen volt. Egyébként félkómás állapotban elcsíptem egy-két szót, amit vélhetőleg Kamen mondott. Ráadásul nagyon jó volt az illatát érezni. Hozzábújtam, és egy órával később ébredtem meg a saját ágyamban…
És mi volt? Naná, hogy mindenki (a mindenki alatt ez esetben Kament, Alexet, Michát, a gyógyítót és a manómat értem…) körbeült, és csoda hogy levegőt kaptam. Egyébként eleinte még alig bírtam mozogni, de szép lassan már arra is képes voltam, hogy kinyissam a szemem és beszélgessek velük. (Csendben megjegyzem, hogy nem szeretem azt, ha korlátoznak. Komolyan legközelebb szerezzetek tolószéket, vagy valami, mert tudom hogy nem fog… De ha mégis előfordulna akkor nem vagyok hajlandó két óránál többet az ágyban feküdni.) Jóformán az első estém ilyen volt, viszont egyszerűen nem bírtam elaludni. Akárhányszor lehunytam a szemem ott láttam magam előtt a lidércet, ha meg sikerült aludni akkor rémálmaim voltak, és a házimanó elmondása szerint álmomban sikítottam.
A második nap a fiúk megint aggódni kezdtek értem, és azt sem hagytá/tok, hogy felálljak. Pedig nekem muszáj mozognom, mert na. *morcosfej*
A harmadik nap elég csúnyán összevesztünk, mert visszamentem oda, ahová elraboltak. Tudom, hogy azóta már kibékültünk, de szeretném még egyszer kifejteni, hogy én tényleg csak azért mentem vissza… Mert ha le tudom győzni a félelmeimet akkor talán az álmaim is hamarosan elmúlnak. Borzasztó minden éjjel a lidérc halálsikolyára ébredni, hidd el nekem.
Ezek után átugrottam kicsit Franciaországba, ahol összevesztem anyámmal is. Szóval fogtam magam, és szépen visszatértem Londonba. Ahol, hát tudod, hogy mi történt, mert te is ott voltál, és nincs is kedvem leírni szóval tudod. Meg hát előszeretettel olvasod a naplómat, szóval na. Holnap reggel indulok vissza Fyronba.
Reménykedem érte, hogy ezek a rémálmok mára, vagyis hamarosan eltűnnek. Ha nem, a manó úgyis felriaszt…
Jó éjt Kamen, jó éjt Napló!
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°9
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Vas. Márc. 04, 2012 6:35 pm
2012. 03. 04.
Kedves Naplóm, Kamen és Blog!
Fredrik jóvoltából most már a naplóm blogon is elérhető így nem kell állandóan elcsórnod a naplómat Édesem. De akkor bele is kezdenék a mai eseményekbe…
Szóval ma reggel megint arra ébredtem, hogy a házimanóm felvert, mert még nem múltak el a rémálmaim. Igaz, már nem hallom a lidérc halálsikolyát, de a pimaszul vigyorgó arca mindig megjelenik előttem. Tehát felkeltem, összekészültem, elköszöntem a srácoktól, és visszaindultam a Fyronba.
Mikor délelőtt beléptem a lányhálóba nem kicsit döbbentem meg, mert ott volt Jess is. Megöleltem, és beszélgetni kezdtünk. Nagyon fura, mert van egy állata, egy béka, akiről nem is tudtam, de ez most lényegtelen. Amúgy az a két lökött lidérc is felbukkant. Vagyis mikor egy pillanatra elhagytam a lányhálót akkor azt vettem észre, hogy Lasse egy asztalon, Fredrik meg a kanapén áll, és a társalgóban gyakorlatoznak! Most őszintén… Pár napot nem vagyok itt erre teljesen ellazulnak! Ez felháborító. Egyébként még Antoine-nal is összefutottam, de ő sietett, mert éppenséggel Elias elől menekült. Vagy lehet nem előle, de nagyon rohant. Azt pedig kötve hiszem, hogy kocogni ment volna.
Aztán a mai nap legnagyobb részét Jesszel töltöttem, meg a gép előtt. Komolyan, már fájtak az ujjaim, mire mindent begépeltem szóval Kamen remélem nagyon boldog vagy! Egyébként beszéltem egy kicsit a lökött bátyámmal is, aki elég rendesen felidegesített, mert meg tudtam, hogy egymásnak ugrotta/tok. Ezek után mindkettőjüket elég rendesen kiosztottam, bár bevallom kicsit elvetettem a sulykot, de hát féltem őket, és nem akarom, hogy miattam veszekedjenek, bár amilyen makacs lehet, hogy még hónapokig marakodnak majd…
Egyébként semmi érdemleges nem történt. Ja, egyszer lementem Dariushoz, és kérdezősködtem kicsit az angyalok képességeiről meg gyakoroltam a gyógyítást. Meg… Fredrikék elrángattak Raphaelhez, hogy kibeszéljem magam.
Összeségében egész nyugodt napom volt, bár Alexszel beközöltem, hogy amíg bunkó addig hagyjon békén…
Kamen, egyébként nagyon hiányoznak már most a hülyeségeid szóval remélem hamarosan visszajössz.
Azt hiszem ennyi írni valóm volt mára. Még leugrok Dariushoz altatótért lehet később szükségem lesz rá.
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°10
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Hétf. Május 07, 2012 6:47 pm
Kedves Naplóm!
Fogalmam sincs, hogy mi történt legutóbb, azt hiszem lenne a legjobb, ha leállnék a dátumozással. Viszont úgy érzem itt az ideje, hogy egy újabb összefoglalót írjak. Ha jól emlékszem ott hagytam abba, hogy Kamenék megmentettek Chasék elől. Nos, azóta borzasztó sok dolog történt, de szeretném azokat leírni, amik valóban fontosak.
Az első: Kamen kómába kerülése
Ez a lökött mivel bosszút akartak rajta állni visszaszökött Londonba, és ha nincs Pat, akkor meg is halt volna. Borzasztó hálás vagyok Patricnek, hogy megmentette az idiótámat, mert fogalmam sincs mihez kezdenék nélküle. Nagyjából két hétig volt kómában, és Mike meg Thierry segítségével gondoskodtunk róla. Nem bírtam aludni, mert attól féltem, hogy ha nem figyelek rá, akkor soha nem kel fel, és utána nem tudtam volna mit kezdeni az életemmel. Hiszen, ha úgy vesszük az egész életemet köré építettem fel. A lakás a szomszédjában, a londoni munka, de még a Fyron is. Azt hiszem, ha Thierry nem lett volna mellettem, és nem próbált meg felvidítani, akkor még mindig teljesen ki lennék idegileg. Olyan butaságokat talált ki, hogy Kamentől szagmintát vesz, és parfümöt gyárt belőle, aztán jól meggazdagodik. Meg ilyen ostobaságok. Igazság szerint a nappalokat jobban viseltem, mert akkor mindig volt körülöttem valami, óránként ellenőriztem a kötéseit, beszéltem neki minden hülyeséget. Azt is elmondtam neki, hogy mennyire borzalmas így látni, mert erről mindig az jut eszembe, hogy Greeny egy elmebeteg, és majdnem meg akarta ölni. Hogy folyton az az éjszaka villant be előttem, mikor lemostam róla a vért, és lefektettem aludni. Igaz, az közel sem volt ilyen rossz helyzet, de mindig arra emlékeztet. Aztán mikor leszállt az éj egyre rosszabb vált minden. Csak én voltam mellette a sötétben, és azt sem tudtam mit csináljak. Hol a gyerekkoromról meséltem, hol valami vígjátékot néztem, de az esetek többségében zenét hallgattam. Na meg persze olvastam. Főként olyan könyveket, amiket utál. Így teltek, s múltak a napok. Mintha minden a Nagy Könyvben meg lenne írva. Aztán egy napon másként történt minden. Felébredt engem pedig olyan földöntúli nyugalom és öröm járt át, amit soha életemben nem éreztem. Annyira boldog voltam, hogy itt van mellettem, hogy végre láthatom a mosolyát, hogy nem beszélek hozzá feleslegesen, hanem igen is bármikor visszaszólhat nekem. Nem emlékszem pontosan mi volt, de azt hiszem, hogy könnyek szöktek a szemembe, mikor megláttam azokat a gyönyörű szemeit. És ezt itt és most abbahagyom, mert a végén túl érzelgőssé válok.
A második: Yan elrablása, Antonovéknál, Kamen depressziója és Yan megtalálása
Ez egy borzasztó hosszú időszak, hiszen Kamen már mikor felébredt neki állt pattogni, hogy , hogy Yan után akar menni. Az hittem lecsapom, de tényleg. Megértem, hogy aggódott érte, de egy napot legalább muszáj volt pihennie. Egyébként utána elmentünk Yan családjához. Kedvelem őket, igazán kedvesek voltak velem, pedig a lidércek és az angyalok nem igazán jönnek ki egymással. Nagyon sok időt töltöttünk itt, és néha azt hittem, hogy Kamen be fog csavarodni. Próbáltam lenyugtatni, és talán sikerült is több-kevesebb sikerrel. Ezenkívül napi szinten próbáltam kitalálni valamilyen megoldást, amivel megtalálhattuk volna a srácot, de nem maradtak kiskapuk. Viszont sikerült rávennem Kament, hogy lassan ideje visszatérnünk az iskolába. Aztán persze mi történt? Ma egy kisebb csapat szörnnyel kell megküzdenünk valami őrült miatt, de legalább volt valami eredménye. Megtaláltuk Yant. Kam mentette meg. Még hozzá úgy, hogy a szárnyait használta. Igazán büszke vagyok rá, hogy legalább az unokatestvéréért képes volt félretenni az angyalgyűlöletet. A Lordnál el is mondtam neki hogyan vélekedek az akciójáról. Azt hiszem kezd egyre inkább felnőttesen viselkedni. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy valamilyen szinten elfogadja magát. Biztos vagyok benne, hogy így könnyebb lesz majd kezelni neki a két vér okozta bosszúságot. Felnézek rá, amiért erre képes volt ez a lökött. A lököttem, és nem fogom hagyni neki, hogy ezen a ponton megálljon. Szeretném, hogy mindkét faj képességeit tudja hasznosítani, mert lehet, hogy sok hibát követett el az életben, de tudom, hogy a lelke mélyén jó ember. Csak kicsit önző a szentem. Szóval Yant most a Lord kezeli, én meg Dariusnál voltam, mert elé szép megsérült a hátam. Napokig nem használhatom a szárnyimat, és az oldalamra feküdve kell aludnom. Mindegy, túl fogom élni. Ez a legkevesebb.
A harmadik pedig: Alexander bunkósága
Kritikus pont. Eddig minden szép és jó volt, de most egy olyan témát fogok boncolgatni, amit már kezdek unni. Elegem van Alex hisztijéből, gyerekességéből, bunkóságából és igazán jó lenne, ha felnőne végre. Lehet, hogy Kament bántotta szavakkal, de nem esett le neki, hogy nekem fájt ez az egész. Egyszer le fogom csapni, megölöm, megfojtom aztán átadom anyámnak, hogy lecsessze, de attól tartok ez se segítene. Hallottam néhány érdekes dolgot rajta, és csak kerüljön a kezeim közé le fogom kapni mind a tíz körméről.
Ennyit mára, azt hiszem amennyire csak képes voltam összesűrítettem a dolgokat, és most megyek. Megnézem hogy van Yan, meg Fredet is le kell állítani, hogy hagyja békén Kament. Szóval van még pár elintézni valóm.
Fogalmam sincs, hogy mi történt legutóbb, azt hiszem lenne a legjobb, ha leállnék a dátumozással. Viszont úgy érzem itt az ideje, hogy egy újabb összefoglalót írjak. Ha jól emlékszem ott hagytam abba, hogy Kamenék megmentettek Chasék elől. Nos, azóta borzasztó sok dolog történt, de szeretném azokat leírni, amik valóban fontosak.
Az első: Kamen kómába kerülése
Ez a lökött mivel bosszút akartak rajta állni visszaszökött Londonba, és ha nincs Pat, akkor meg is halt volna. Borzasztó hálás vagyok Patricnek, hogy megmentette az idiótámat, mert fogalmam sincs mihez kezdenék nélküle. Nagyjából két hétig volt kómában, és Mike meg Thierry segítségével gondoskodtunk róla. Nem bírtam aludni, mert attól féltem, hogy ha nem figyelek rá, akkor soha nem kel fel, és utána nem tudtam volna mit kezdeni az életemmel. Hiszen, ha úgy vesszük az egész életemet köré építettem fel. A lakás a szomszédjában, a londoni munka, de még a Fyron is. Azt hiszem, ha Thierry nem lett volna mellettem, és nem próbált meg felvidítani, akkor még mindig teljesen ki lennék idegileg. Olyan butaságokat talált ki, hogy Kamentől szagmintát vesz, és parfümöt gyárt belőle, aztán jól meggazdagodik. Meg ilyen ostobaságok. Igazság szerint a nappalokat jobban viseltem, mert akkor mindig volt körülöttem valami, óránként ellenőriztem a kötéseit, beszéltem neki minden hülyeséget. Azt is elmondtam neki, hogy mennyire borzalmas így látni, mert erről mindig az jut eszembe, hogy Greeny egy elmebeteg, és majdnem meg akarta ölni. Hogy folyton az az éjszaka villant be előttem, mikor lemostam róla a vért, és lefektettem aludni. Igaz, az közel sem volt ilyen rossz helyzet, de mindig arra emlékeztet. Aztán mikor leszállt az éj egyre rosszabb vált minden. Csak én voltam mellette a sötétben, és azt sem tudtam mit csináljak. Hol a gyerekkoromról meséltem, hol valami vígjátékot néztem, de az esetek többségében zenét hallgattam. Na meg persze olvastam. Főként olyan könyveket, amiket utál. Így teltek, s múltak a napok. Mintha minden a Nagy Könyvben meg lenne írva. Aztán egy napon másként történt minden. Felébredt engem pedig olyan földöntúli nyugalom és öröm járt át, amit soha életemben nem éreztem. Annyira boldog voltam, hogy itt van mellettem, hogy végre láthatom a mosolyát, hogy nem beszélek hozzá feleslegesen, hanem igen is bármikor visszaszólhat nekem. Nem emlékszem pontosan mi volt, de azt hiszem, hogy könnyek szöktek a szemembe, mikor megláttam azokat a gyönyörű szemeit. És ezt itt és most abbahagyom, mert a végén túl érzelgőssé válok.
A második: Yan elrablása, Antonovéknál, Kamen depressziója és Yan megtalálása
Ez egy borzasztó hosszú időszak, hiszen Kamen már mikor felébredt neki állt pattogni, hogy , hogy Yan után akar menni. Az hittem lecsapom, de tényleg. Megértem, hogy aggódott érte, de egy napot legalább muszáj volt pihennie. Egyébként utána elmentünk Yan családjához. Kedvelem őket, igazán kedvesek voltak velem, pedig a lidércek és az angyalok nem igazán jönnek ki egymással. Nagyon sok időt töltöttünk itt, és néha azt hittem, hogy Kamen be fog csavarodni. Próbáltam lenyugtatni, és talán sikerült is több-kevesebb sikerrel. Ezenkívül napi szinten próbáltam kitalálni valamilyen megoldást, amivel megtalálhattuk volna a srácot, de nem maradtak kiskapuk. Viszont sikerült rávennem Kament, hogy lassan ideje visszatérnünk az iskolába. Aztán persze mi történt? Ma egy kisebb csapat szörnnyel kell megküzdenünk valami őrült miatt, de legalább volt valami eredménye. Megtaláltuk Yant. Kam mentette meg. Még hozzá úgy, hogy a szárnyait használta. Igazán büszke vagyok rá, hogy legalább az unokatestvéréért képes volt félretenni az angyalgyűlöletet. A Lordnál el is mondtam neki hogyan vélekedek az akciójáról. Azt hiszem kezd egyre inkább felnőttesen viselkedni. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy valamilyen szinten elfogadja magát. Biztos vagyok benne, hogy így könnyebb lesz majd kezelni neki a két vér okozta bosszúságot. Felnézek rá, amiért erre képes volt ez a lökött. A lököttem, és nem fogom hagyni neki, hogy ezen a ponton megálljon. Szeretném, hogy mindkét faj képességeit tudja hasznosítani, mert lehet, hogy sok hibát követett el az életben, de tudom, hogy a lelke mélyén jó ember. Csak kicsit önző a szentem. Szóval Yant most a Lord kezeli, én meg Dariusnál voltam, mert elé szép megsérült a hátam. Napokig nem használhatom a szárnyimat, és az oldalamra feküdve kell aludnom. Mindegy, túl fogom élni. Ez a legkevesebb.
A harmadik pedig: Alexander bunkósága
Kritikus pont. Eddig minden szép és jó volt, de most egy olyan témát fogok boncolgatni, amit már kezdek unni. Elegem van Alex hisztijéből, gyerekességéből, bunkóságából és igazán jó lenne, ha felnőne végre. Lehet, hogy Kament bántotta szavakkal, de nem esett le neki, hogy nekem fájt ez az egész. Egyszer le fogom csapni, megölöm, megfojtom aztán átadom anyámnak, hogy lecsessze, de attól tartok ez se segítene. Hallottam néhány érdekes dolgot rajta, és csak kerüljön a kezeim közé le fogom kapni mind a tíz körméről.
Ennyit mára, azt hiszem amennyire csak képes voltam összesűrítettem a dolgokat, és most megyek. Megnézem hogy van Yan, meg Fredet is le kell állítani, hogy hagyja békén Kament. Szóval van még pár elintézni valóm.
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°11
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Hétf. Júl. 02, 2012 12:02 am
Éjszakai elmélkedés…
Változik. Érzem, látom rajta. Egyre komolyabb, egyre felnőttesebb és… Egyre felelősségteljesebb lesz. Örülök-e neki? Még szép, hogy örülök. Büszke vagyok rá, amiért megpróbálja elfogadni az angyalfelét, hogy megmentette Yan-t és hogy végre talált egy olyan dolgot, amit szívesen csinál. Elővigyázatosságból… na persze. Elővigyázatosság. Kamen drágám, soha nem voltál az elővigyázatosság mintaképe. Sejtem, hogy vannak céljaid, de nem érdekel. Ha akarod majd megosztod velem ezeket, szóval én ezzel nem foglak nyaggatni. De örülök, hogy vannak céljaid, elhatározásaid. Azt hiszem, ahogy telnek a napok annál büszkébb leszek rád. 2012-ben valóban új életet kezdtél, kezdtünk. Mióta… Mióta felébredt érzem rajta, hogy komolyodik. De egyáltalán nem zavar, hiszen ő legbelül úgy is az marad, aki volt: az én lököttem. Az én teljesen lökött, hiperaktív, tökéletes fél-démon, fél-angyalom. Remélem, hogy az az út, amit választott segít neki elérni a céljait. Én minden támogatni fogom, és ott leszek mellette. Ahogy ő ott van mellettem. Örülök neki, hogy itt van, hogy itt vagyok neki. Hogy itt vagyunk egymásnak, s számíthatunk a másikra. Mert… Mert én már nem tudnám elképzelni nélküle az életem. Azt hiszem, ha elveszíteném, abba belepusztulnék. Ha nem látnám a mosolyát, nem hallanám a hangját, a nevetését, ha nem csodálhatnám meg nap mint nap az arckifejezéseinek színskáláját, ha nem érezhetném a csókjait, ha nem lenne kihez bújnom este… Azt hiszem valóban beleőrülnék a fájdalomba, az űrbe, amit maga után hagyná, mert… Én valóban köré építettem fel az új életemet, és… Ő az, aki átsegít még a legvészesebb időszakon is, aki meghallgat bármennyire nem érdeklik néha az üres fecsegéseim. Ő… Olyan nekem, mintha a testvérem, a legjobb barátom és a szerelmem lenne egyben. Főként a szerelmem. Azt hiszem… Akármennyire is nem tetszhet, neki én már a családom tagjaként tekintek rá. Egyébként annak örülnék, ha kicsivel többet foglalkozna Mike-kal, Pattel meg Jessicával. Én azt sem bánnám, ha legalább két-háromnaponta összeülnénk a zeneteremben, vagy lemennénk a városba. Mindegy. Be is fejezem a fecsegést. Csupán, csupán azért írtam, mert le akartam jegyezni a gondolataimat. (Amit kissé nehéz, ha egy Lord és egy Marshall nevű hurrikán pörög az angyal lánya körül…)
Változik. Érzem, látom rajta. Egyre komolyabb, egyre felnőttesebb és… Egyre felelősségteljesebb lesz. Örülök-e neki? Még szép, hogy örülök. Büszke vagyok rá, amiért megpróbálja elfogadni az angyalfelét, hogy megmentette Yan-t és hogy végre talált egy olyan dolgot, amit szívesen csinál. Elővigyázatosságból… na persze. Elővigyázatosság. Kamen drágám, soha nem voltál az elővigyázatosság mintaképe. Sejtem, hogy vannak céljaid, de nem érdekel. Ha akarod majd megosztod velem ezeket, szóval én ezzel nem foglak nyaggatni. De örülök, hogy vannak céljaid, elhatározásaid. Azt hiszem, ahogy telnek a napok annál büszkébb leszek rád. 2012-ben valóban új életet kezdtél, kezdtünk. Mióta… Mióta felébredt érzem rajta, hogy komolyodik. De egyáltalán nem zavar, hiszen ő legbelül úgy is az marad, aki volt: az én lököttem. Az én teljesen lökött, hiperaktív, tökéletes fél-démon, fél-angyalom. Remélem, hogy az az út, amit választott segít neki elérni a céljait. Én minden támogatni fogom, és ott leszek mellette. Ahogy ő ott van mellettem. Örülök neki, hogy itt van, hogy itt vagyok neki. Hogy itt vagyunk egymásnak, s számíthatunk a másikra. Mert… Mert én már nem tudnám elképzelni nélküle az életem. Azt hiszem, ha elveszíteném, abba belepusztulnék. Ha nem látnám a mosolyát, nem hallanám a hangját, a nevetését, ha nem csodálhatnám meg nap mint nap az arckifejezéseinek színskáláját, ha nem érezhetném a csókjait, ha nem lenne kihez bújnom este… Azt hiszem valóban beleőrülnék a fájdalomba, az űrbe, amit maga után hagyná, mert… Én valóban köré építettem fel az új életemet, és… Ő az, aki átsegít még a legvészesebb időszakon is, aki meghallgat bármennyire nem érdeklik néha az üres fecsegéseim. Ő… Olyan nekem, mintha a testvérem, a legjobb barátom és a szerelmem lenne egyben. Főként a szerelmem. Azt hiszem… Akármennyire is nem tetszhet, neki én már a családom tagjaként tekintek rá. Egyébként annak örülnék, ha kicsivel többet foglalkozna Mike-kal, Pattel meg Jessicával. Én azt sem bánnám, ha legalább két-háromnaponta összeülnénk a zeneteremben, vagy lemennénk a városba. Mindegy. Be is fejezem a fecsegést. Csupán, csupán azért írtam, mert le akartam jegyezni a gondolataimat. (Amit kissé nehéz, ha egy Lord és egy Marshall nevű hurrikán pörög az angyal lánya körül…)
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°12
Re: Giselle Céline Marceau titkos naplója
by Giselle Céline Marceau Vas. Feb. 10, 2013 12:40 am
Mein liebes Tagebuch!
Igen, gyakorlom a német nyelvet. Egész könnyen haladok, mert nagyon jó tanárom van, plusz Naó ugyebár harmadrészt német anyanyelvű, így besegít nekem. Meg hát hasonlít a felépítése a franciához, bár tök fura nekem ez a semlegesnem. Na, mindegy. Ennyit a német nyelvről.
Hú. Hát nagyon rég óta nem írtam ide le egy betűt, se én, ezt borzasztóan röstellem drága naplóm. Ó, basszus! Már mióta nem írtam egy értelmes szót se! Szóval azt hiszem, ez egy félig jegyzetes, félig kifejtős bejegyzés lesz.
- Ühm. Hát Naomi Verhoeven az egyik legjobb barátnőmmé vált az elmúlt időszakban.
- Visszatértem! Komolyan, hónapok óta nem éreztem magam annyira normálisnak, mint most. Jó még most is vannak gondjaim, de legalább nem úgy telnek a mindennapjaim, hogy vajon mikor vágom fel az ereimet. Oké, ez azért erős túlzás volt…
- Ühm. Eljegyeztek. Most már hivatalosan is egy lépést választ el engem és Kament a házasságtól, és-és nem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire örülök ennek. Talán azzal tudom a legjobban leírni, hogy alig egy hónap alatt megterveztem mindent, már csak egy időpont kell, ki kell küldeni a meghívókat és meg kell rendelni a cuccokat, és…. És készen vagyunk.
- Apropó Kamen. Mióta Patric eltűnt, azóta nagyon levert, ahogy a banda többi tagja is. Én annyira nem készültem ki, mert tudom, hogy vissza fog térni, és azt is tudom, hogy Pat borzasztóan erős. Hiszek, és azt hiszem, a legtöbb, amit most tehetek az az, hogy mindennap imádkozom érte, és megerősítem magamban, hogy hamarosan visszatér. Elképesztő, hogy a hit mennyi erőt képes adni, az pedig kiábrándító, hogy az emberek mennyire nem látják ezt. És, ha már Kamen ennyire maga alatt van, akkor kell valaki, aki erős tud maradni. Tudom, hogy kell neki egy támasz, aki megnyugtatja őt, ezért nem is fogom soha feladni a reményt. Mellesleg, szinte 99%-osan biztos vagyok benne, hogy Patric jól van. Következő pontban kifejtem.
– Médium. Megtaláltam, bizony. Megtaláltam. Nem olyan, mint amilyennek elképzeltem, de… De jobb is így. Hetek óta nyaggatom őt, és sikerült kicsikarnom belőle, hogy milyen állapotban van Patric. Azt mondta, hogy nem ölték meg, és nekem ez épp elég. Mert ez azt jelenti, hogy még van remény. És ez egy nagyon jó hír. Igaz, többet nem tudtam kiszedni belőle, és nem is mondhatott volna el mást, de már ez a tény is megnyugtat engem. Ráadásul végül sikerült összehaverkodnom vele, és megígérte, hogy bármi történik Kamennel, akkor azonnal értesít, így amikor egy kicsit is depressziósabb lesz az átlagnál, akkor azonnal elindulok megkeresni őt.
Éééés. Azt hiszem más nincs. A fiúk még mindig fárasztóak. Ja, de. Összehaverkodtam az új lánnyal, Alise-szel is. Így a kialakult triónkból lett egy olyan együttes féle: Sentiels a neve. Na, mindegy. Azt hiszem tényleg nincs más. Most elmászok a lányhálóba eltenni a naplót, aztán mászok vissza Kamenhez.
Amúgy tuti csomó mindent kihagytam, de most ezek jutottak eszembe. Majd pótlom a többit. Valamikor.
Igen, gyakorlom a német nyelvet. Egész könnyen haladok, mert nagyon jó tanárom van, plusz Naó ugyebár harmadrészt német anyanyelvű, így besegít nekem. Meg hát hasonlít a felépítése a franciához, bár tök fura nekem ez a semlegesnem. Na, mindegy. Ennyit a német nyelvről.
Hú. Hát nagyon rég óta nem írtam ide le egy betűt, se én, ezt borzasztóan röstellem drága naplóm. Ó, basszus! Már mióta nem írtam egy értelmes szót se! Szóval azt hiszem, ez egy félig jegyzetes, félig kifejtős bejegyzés lesz.
- Ühm. Hát Naomi Verhoeven az egyik legjobb barátnőmmé vált az elmúlt időszakban.
- Visszatértem! Komolyan, hónapok óta nem éreztem magam annyira normálisnak, mint most. Jó még most is vannak gondjaim, de legalább nem úgy telnek a mindennapjaim, hogy vajon mikor vágom fel az ereimet. Oké, ez azért erős túlzás volt…
- Ühm. Eljegyeztek. Most már hivatalosan is egy lépést választ el engem és Kament a házasságtól, és-és nem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire örülök ennek. Talán azzal tudom a legjobban leírni, hogy alig egy hónap alatt megterveztem mindent, már csak egy időpont kell, ki kell küldeni a meghívókat és meg kell rendelni a cuccokat, és…. És készen vagyunk.
- Apropó Kamen. Mióta Patric eltűnt, azóta nagyon levert, ahogy a banda többi tagja is. Én annyira nem készültem ki, mert tudom, hogy vissza fog térni, és azt is tudom, hogy Pat borzasztóan erős. Hiszek, és azt hiszem, a legtöbb, amit most tehetek az az, hogy mindennap imádkozom érte, és megerősítem magamban, hogy hamarosan visszatér. Elképesztő, hogy a hit mennyi erőt képes adni, az pedig kiábrándító, hogy az emberek mennyire nem látják ezt. És, ha már Kamen ennyire maga alatt van, akkor kell valaki, aki erős tud maradni. Tudom, hogy kell neki egy támasz, aki megnyugtatja őt, ezért nem is fogom soha feladni a reményt. Mellesleg, szinte 99%-osan biztos vagyok benne, hogy Patric jól van. Következő pontban kifejtem.
– Médium. Megtaláltam, bizony. Megtaláltam. Nem olyan, mint amilyennek elképzeltem, de… De jobb is így. Hetek óta nyaggatom őt, és sikerült kicsikarnom belőle, hogy milyen állapotban van Patric. Azt mondta, hogy nem ölték meg, és nekem ez épp elég. Mert ez azt jelenti, hogy még van remény. És ez egy nagyon jó hír. Igaz, többet nem tudtam kiszedni belőle, és nem is mondhatott volna el mást, de már ez a tény is megnyugtat engem. Ráadásul végül sikerült összehaverkodnom vele, és megígérte, hogy bármi történik Kamennel, akkor azonnal értesít, így amikor egy kicsit is depressziósabb lesz az átlagnál, akkor azonnal elindulok megkeresni őt.
Éééés. Azt hiszem más nincs. A fiúk még mindig fárasztóak. Ja, de. Összehaverkodtam az új lánnyal, Alise-szel is. Így a kialakult triónkból lett egy olyan együttes féle: Sentiels a neve. Na, mindegy. Azt hiszem tényleg nincs más. Most elmászok a lányhálóba eltenni a naplót, aztán mászok vissza Kamenhez.
Amúgy tuti csomó mindent kihagytam, de most ezek jutottak eszembe. Majd pótlom a többit. Valamikor.
