*A romtemplom felől hatalmas démoni energia árad. Valaki… Valaki átléphette a határt az élők és a holtak birodalma között. A düledező romok közt egy szőke, fiatal diáklány fekszik eszméletét vesztve. Ez a lány nem más, mint Ariadne Lilith Marshall. Ariadne túrázni indult a szigeten, és így talált a romokra, ahol aztán egy különös erő hatására elájult. Az ősi mágia néhány percig még vibrál a levegőben, de amikor eltűnik, akkor a lány egy fájdalmas nyögés kíséretében megmoccan. Keservesen nyöszörögve sikerül feltérdelnie, és hunyorogva pillant körbe.* ~ Sikerült? *vonja fel a szemöldökét a lány testét uraló valaki ugyanis az az ősi mágia egy lélekcsere varázsige, amivel a nagyobb mágus birtokolhatja a gazdatestet. A Marshall-lány pedig a tudtán kívül a világ egyik legnagyobb démonának a gazdatestévé vált születésekor: Lilith Norianénak. Az ősdémon nő felemeli a fejét, és hagyja, ahogy a feltámadó szél belekapjon az arcába, a haját cibálja, végül pedig Ari hajfonatát szétszedve a szőke hajzuhatag a vállára omoljon.*~Most már senki nincs, aki megakadályozhatna! Senki nincs, aki utamba állhatna, hogy megtaláljam… Senki nincs, aki megfoszhatna attól, hogy a Földön járjak! *villan gyilkosan az egykoron szelíd szempár. A fiatal nő feltápászkodik a földről, és tesz előre néhány imbolygó lépést. A pokol nem ilyen. Határozottan nem ilyen. Ott sose süt a Nap, alig jár a levegő és nem látni a kék eget. Talán mondani sem kell, hogy Lilith élvezi a földi létet. Sok ezer éve próbált rájönni, hogy hogyan cselezheti ki az átkot, és tessék most sikerült. Kitárja a karját, és tesz egy 180 fokos fordulatot. * ~ Lehet, hogy a végén itt maradok, bár… Nem, én nem hagyom cserben az Urunkat! Visszaviszem Jesmont, ha tetszik neki, ha nem! Most pedig visszamegyek a lány iskolájába, összecsomagolok, kiiratkozok és írok egy levelet a szüleinek, hogy ne aggódjanak a kislányukért, jó kezekben van. Aztán felkerekedek, és megkeresem őt *futtatja le a fejében a Tervet, majd egy halk sóhajt kíséretében még gyakorolja a hepehupás talajon való járást. Egyébként, ha valaki netán erre tévedne, akkor furcsállhatná az ősi mágia maradványait, no meg azt, hogy egy átlagos tinédzsernek kinéző lányról süt, hogy ősdémon. Legalábbis az auráján és a belőle áradó sötét energiából kikövetkeztethető.*
Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
Vendég- Vendég
- Post n°1
Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Vendég Csüt. Szept. 27, 2012 8:12 pm
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
- Post n°2
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Jesmon Helar Csüt. Szept. 27, 2012 9:45 pm
*Az iskola újdonsült igazgatóhelyettese ismét úgy döntött, hogy egy kis sétára indul a szigeten. Hallott egy romos templomról, ahova eddig nem jutott el s úgy döntött, felkeresi. Nem tudja, hogy hogyan fogja itt bírni évekig, ha már az első hónapban ennyire unatkozik. Talán majd hozzászokik. Bele sem akar gondolni, hogy hogyan bírná ki ismét a Pokolban. Nem, abba belepusztulna, ha nem is a szó szoros értelmében. Hozzászokott már a tiszta éghez, az erdő illatához, a nagyvárosok zajához, a tenger morajlásához... Nem, nem bírná ki, ha vissza kellene mennie oda. Valami hiba csúszott Lucifer terveibe vele - nem hódolt be, nem lelt élvezetet a holt lelkek megbüntetésében, sem abban, hogy szinte az összes démon (alig pár kivétellel) tartott tőle. Ó, hogy most hogy örülhetnek! Bár még mindig van kitől félniük odalent. Bár ha Jesmonon múlik, örülhetnek amíg nekik tetszik, tőle nem kell többé tartaniuk. A szokásos öltözetét viseli, fekete öltöny, fekete nyakkendő, fehér ing. Nem zavarja a hideg időjárás, ahogyan a meleg sem szokta - nem vett fel mást a zakó fölé. Nagyon kevesen látták őt máshogy. Talán egyvalaki... Vagy kettő. Mintha így született volna, elegánsan és tiszteletet parancsolóan. Persze ez nem áll messze az igazságtól. Csak az öltöny hiányzott róla, amúgy több, mint nyolcezer év óta nem változott szinte semmi. Kívülről. Belülről sokminden. Túlságosan is sok. Ahogy lassú, kimért és magabiztos léptekkel halad a romtemplom felé, hirtelen megtorpan. Erős démoni energiát érez. Olyan erőset, amilyet csak egy ősdémon tud előidézni, egy nagyon erős varázslattal. Menekülni késő... Már biztosan megérezte a jelenlétét, akárki is érkezett. Egy percig sem gondolkozik el rajta, hogy talán nem miatta jött. Mi más vonzott volna ide egy ősdémont egyenesen a Pokolból? Mert nem gyalog jött, arról már régen tudna. Erre csak egy magyarázat létezik... Jesmon tartása megmerevedik, majd sietős léptekkel elindul a templom felé. Milyen irónikus. Két ősdémon pont egy templom romjai fölött fut össze - Isten házában! Ha Jesmonnak maradt volna még valami a humorérzékéből, egy gúnyos vigyort megérdemelt volna ez a gondolat. Ahogy látótávolságba kerül a diáklánytól, ismét megáll, tőle körülbelül húsz méterre.* - Ki vagy te? *Szólal meg mély, ezúttal azonban egyáltalán nem bizalmat sugárzó, inkább tekintélyt parancsoló hangján. Szinte süt belőle a démoni energia. Bármikor kész harcolni. Nem jön rá, hogy kivel van dolga, hiszen már több száz, lehet, hogy több, mint ezer éve nem látta. Annyit azonban tud, hogy egy diáklány testét bitorolja. Szálegyenes tartással, mozdulatlanul áll, természetellenesen fekete tekintetét a lányra (vagy ki tudja, mire) szegezve. Szavai mintha még mindig a levegőben lógnának, ahogy a válaszra vár.*
Vendég- Vendég
- Post n°3
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Vendég Szomb. Szept. 29, 2012 12:24 pm
*A romok között állva negédesen mosolyog. Egyszerűen képtelen elhinni, hogy ennyi évezred után végre sikerült játszania annak az undorító banyának az átkát. Nagyon megkeserítette az életét azzal, hogy bezárta a Pokolba, de a nő tudta, hogy csak idő kérdése és talál ideiglenes megoldást a problémáira. És akkor jöttek Marshall-ék, akikkel szövetséget kötött, bár abba nem avatta be őket, hogy a szerződésük apró betűs részébe az állt, hogy az első lány gyermekük testére igényt tart. Most pedig, hogy Ariadne betöltötte a tizenkilencet végre megpróbálhatta átvenni az irányítást a lány felett. Kemény munka volt, de végül sikerült neki, bár ebben az is közre játszott, hogy az az ostoba lány elfogadta Lilith ajándékát, amibe most bezárva sínylődik a lelke mit sem tudva arról, hogy mi történik vele. Egyszerűen tökéletes a terve! Igaz, fennáll a veszélye, hogy néhány Rontásűzőnek feltűnik a dolog, ha nem elég idősek, akkor úgysem tudnak tenni ellene. Ördögi kacajt hallat, nehéz felfognia, hogy tényleg sikerült feljutnia a Földre. Mellesleg, Lilith-t annyira lefoglalja az, hogy azt tervezgeti, hogy hogyan kutatja fel Jesmont, hogy egyszerűen fel sem tűnik neki az övétől eltérő démoni energia.* ~ Ó, már csak elő kell kerítenem, és visszavinni Luciferhez! Nem szabad, hogy maguk, az ősdémonok letérjenek a nekik kijelölt ösvényről! Senki nem lázadhat a sorsa ellen! Elszántságtól ragyogó szemekkel pillant körbe, őt igazság szerint hidegen hagyja, hogy egy romtemplom közepén ácsingózik, hiszen, ha úgy vesszük ez a hely már rég nem azt a funkcióját tölti be, mint amit kellene. Épp készülne tovább menni, mikor meghall egy számára igencsak ismerős hangot. A nő szíve majd’ kiugrik a helyéről, majd egy hatalmas fordulatot téve egy gonosz féloldalas mosollyal üdvözli régi ismerősét. Egyelőre nem felel a kérdésre csupán végigméri Jesmon-t, és elégedetten állapítja meg, hogy egy napot sem öregedett kinézetre. Közelebb lépdel a férfihoz, de még mindig nem szól egy szót sem, csupán egy sunyi mosollyal az arcán bámulja. * - Mióta elhagytad az otthonodat azóta nincs jogod parancsolgatni nekem, Jesmon Helar! *szólal meg hűvösen a lány száján keresztül Lilith, aki még mindig nem tudja elhinni, hogy az ő drága kis gazdateste pont a legjobb helyre keveredett.* ~ Hm. Talán mégis csak jobb lenne maradni egy kicsit *kuncog magában.* - Ejnye, hát nem nyomoztad le a diákjaidat, Jesmon? Azt hittem, legalább alapos munkát végeztél. Úgy tűnik öregszel… *szólal meg ismét negédesen, majd huncutul csillogó szemekkel köröz a férfi körül.* - A lányt úgy hívják, hogy Ariadne Lilith Marshall. Akkor kitalálod ki vagyok, drága barátom? *nevet fel halkan. Úgy tűnik a másik ősdémon felettébb élvezi a helyzetet.* - A démonlánya azt hiszi, hogy ennyi év menekülés után valamelyest körültekintőbb vagy. Úgy tűnik tévedtem, hogy ha egy egyszerű lányt sem vagy képes lenyomozni. Mondjuk, azért a pribékjeim elől ügyesen elszöktél. De most nem fogom hagyni, hogy elfuss, Jesmon! *Az utolsó szavaknál elszántan villannak a szemei. Ha már idáig eljutott, idáig üldözte, akkor most már nem fog meghátrálni. Nem ám, Lilith Norian-t nem ilyen démonnak ismerik.* - Az Urunk rám bízta az ügyedet, és tudod, nem szép dolog menekülni egy régi jó barát elől *jegyzi meg halkan, drámai hangon. Kíváncsian várja a férfi reakcióit, és persze időközben arra is felkészül, hogyha a másik megpróbálna elmenekülni.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
- Post n°4
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Jesmon Helar Vas. Szept. 30, 2012 8:08 pm
*Tehát úgy tűnik, nem Jesmon az egyetlen ősdémon, aki megunta a Pokolbeli életét. Na persze, merőben más indokkal tartózkodik itt, mint egykori társa. Ahogy az megfordul, még mindig nem mozdul egy centit sem, akár egy szobor, úgy áll ott merev tekintettel figyelve a diákot. Persze az agya folyamatosan jár. Nem könnyű a visszájára fordítani egy ilyen varázslatot, pláne nem, ha egy másik ősdémon hajtotta végre. Egy diákot pedig nem bánthat. Hogy miért? Mert ő Jesmon Helar, és sosem tenne ilyet. Előbb hagyja magát visszahurcolni a Pokolba - na persze ez sem fog hamar bekövetkezni. Ahogy Ariadné megszólal, Jesmon szívverése mintha kihagyna néhány ütemet.* - Lilith?! *Suttogja döbbenten. Lilith Norian, az ősdémon, akivel eleinte együtt dolgoztak lent, a Pokolban. Az egyetlen, akivel valamelyest jó kapcsolatot sikerült kialakítania. Az egyetlen, aki igazán ismerte őt ottani évei alatt. Amióta Lucifer felküldte... azóta nem látta. Egy pillanatra feléled benne a remény, azt hiszi, hogy segíteni jött, elvégre miért dolgozna pont Ő ellene? Aztán lehordja magát. Hiszen Lucifer tanácsosa, és nem úgy ismerte, hogy miatta hűtlenséget tanúsítana az Uruk iránt. A szavait hallgatva semmiféle érzelem nem ül ki az arcára a döbbeneten kívül. Közben pedig azon jár az agya, hogy hol rontotta el. Hiszen nyomozott, nem is keveset. Hogyan lehetséges, hogy elsiklott egy ilyen információ fölött? Akkor sem mozdul, ahogy a nő körözni kezd körülötte. Egyértelművé válik tehát, hogy érte jött. Már csak azt kell kitalálni, hogy hogyan menekülhet el. Anélkül, hogy bárkinek bántódása esne.* - Tehát azért jöttél, hogy visszavigyél. *Jelenti ki, nem kérdez, csak megállapítja, mint egy egyszerű tényt. Nem dühösen, nem beletörődően. Csak úgy.* - Tehát még mindig te vagy Lucifer kedvence, igaz? *Kérdi, szimplán érdeklődve, nem tükröződik rosszindulat a hangjából.* - Rég láttalak. Mi újság veled? Hogy sikerült feljutnod? Erős átok volt, nem lehetett egyszerű megtörni. *Fordul immár a nő felé, arcán halvány mosollyal. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy ideges lenne, vagy félne. Utóbbit egyáltalán nem is érzi, előbbit pedig megtanulta elrejteni az évek során.* - Tudod, belőled többet néztem ki. Azt hittem, falazni fogsz nekem, vagy legalább nem vállalod el a felkutatásomat. Ennyire hiányoztam, vagy más vezérelt mégis erre az útra? *Mélyeszti fekete, kifürkészhetetlen tekintetét a másikéba.* - De ha már úgyis itt vagyunk, essünk túl rajta. *Fordítja el végül a tekintetét.* - Mit szeretnél tenni? Ismersz már annyira, hogy tudd, nem adom magam könnyen. *Vonásain mintha halvány mosoly futna keresztül, ahogy ismét a nőre pillant. Bármennyire furcsán hangzik, a Földön csak erősebbé és erősebbé vált, ahelyett, hogy elpuhult volna. Tudatosan tette ezt, hiszen tudta, hogy eljön majd a nap, amikor megpróbálják visszakényszeríteni oda, ahonnan elszökött. Nem fog csak úgy elmenekülni. Kicsi az esély rá, hogy sikerrel járna, és Lilith úgyis megtalálná újra. Tudja, hogy a Fyron Akadémián van, és ha el is menekülne onnan, Jesmon nem szívesen kockáztatná a többi diák épségét. Persze, ezt már az elején elrontotta, de, mentsük ami menthető.*
Vendég- Vendég
- Post n°5
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Vendég Vas. Szept. 30, 2012 9:33 pm
*Ó, szó sincs róla, hogy megunta volna a Poklot, csupán Jesmont hiányolja. Ez két külön fogalom kérem szépen. Azzal pedig, hogy visszafordítják a varázslatot… Nos, Jesmon ne próbálkozzon, mert Lilith jogosan tart igényt Ariadne testére, hiszen szerződést kötött a szüleivel… Szóval, ha Jesmon magánakciózni kezdene, akkor könnyen előfordulhat, hogy Ari lelke sérül meg. Majd ugye Lilith szépen felfedi a kilétét, és egy felsőbbrendű, elégedett mosoly jelenik meg a gazdatest arcán.*- Nem, Gabriel arkangyal… Szerinted? Nyugodj meg Jesmon, nem vagyok az a felfújt, tollas, önelégült, nagyképű hólyag… Bár láthatnám a bukását annak a fajankónak! *szusszant dühösen Lilith, hiszen nem igazán tud szimpatizálni egyik arkangyallal sem. Mondjuk Lilith nagyon kevés személlyel szimpatizál, szóval nem érdemes feszegetni ezt a témát. Abban pedig igaza van Jesmonnak, hogy Lilith soha nem lenne képes elárulni az Urukat, így ezért ő az egyik legmegbízhatóbb ősdémon a Pokolban. Közben ő Jesmon körül sétálgat és sunyi mosollyal az arcán méregeti a férfit, majd a megállapításra halkan felnevet.* - Is. De nem csak ezért *mondja halkan, majd a következő kérdésre szélesen elmosolyodik.* - Volt konkurenciám, de mindegyiket megtörtem, szóval igen, még mindig én vagyok az Urunk tanácsosa *mosolyog halványan, majd a következőkre megvonja a vállát.*- Én is rég láttalak, Jesmon. És semmi különös. Csinálom a dolgomat mint mindig és közben unatkozok, mert nincs egy értelmes ősdémon se odalent *kezdi birizgálni Ariadne haját, majd a átkos dologra fintorogni kezd.* - Nem törtem meg, csupán kijátszottam. Tudod, aki az Ördöggel cimborál az mindent megold *villant egy elbűvölő mosolyt, és azt, hogy hogyan is került fel szándékosan elengedi a füle mellett.* - Falazni? Ejnye, Jesmon! Hogy én is a holt lelkekkel szenvedjek? Inkább kihagynám, viszont azzal csak te jártál jól, hogy én kutattalak fel téged. Enyhítő körülmények, nem jár halálbüntetés… Ahelyett, hogy örülnél nekem… *sóhajt drámaian, majd arra, hogy hiányzott-e a másik csak felnevet, és közelebb lép hozzá.*- Mint említettem, borzasztóan hiányoztál. Szóval semmi ártó szándékom nincs veled kapcsolatban *viszonozza a pillantást, majd a férfi szavaira gyöngyözően felkacag.* - Jesmon, mondtam, hogy imádom a humorérzékedet? Tudom, hogy nem fogod feladni. Csupán szeretném tudatni veled, hogy mik a lehetőségeid. Az első: visszatérsz velem a Pokolba, megbánást tanúsítasz és teszed a dolgod, ahogy régen. Feltételezem, hogy ez nem tetszik neked. A második, hogy meghalsz, és szintén a Pokolra kerülsz, viszont ez esetben az őrdémonok élvezettel fognak szívatni téged. A harmadik: itt maradsz a Földön, bocsánatot kérsz engedetlenséged miatt az Urunktól és azt teszed, amit ő mond. Válassz, Jesmon! Van három lehetőséged, de aztán okosan dönts! *Derül jót a társán, hiszen ő nem tervezte, hogy erőszakot fog alkalmazni. Lilith inkább a manipuláció és a furfang híve semmint az erőszaké. Azt meghagyja a pribékjeinek. Szóval negédesen mosolyogva áll Jesmonnal szemben, és várja a választ.* - Nos, hogy döntesz? *érdeklődik közelebb lépve Jesmon-hoz.* - Kár, hogy nem a saját testemben vagyok… *suttogja halkan, játékosan Jes orrára koppintva.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
- Post n°6
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Jesmon Helar Hétf. Okt. 01, 2012 10:02 pm
*Na igen, sejteti, hogy a varázslatot nem fogja tudni megtörni: Lilith nem az a fajta, aki a véletlenre hagyja a dolgokat. Egy ilyen mágiát nagyon nehéz visszafordítani, pláne anélkül, hogy a gazdatest sérülne. Persze Jesmon még nem tudja, hogy egy szerződésről van szó. Akkor eszébe sem jutna ilyenen gondolkozni. A nő szavaira az arkangyalról nem szól semmit. Tudja jól, hogy Lilith képes magát elragadtatni néhány kérdésben, s ez azok közé tartozik. Neki személy szerint nincsen különösebb problémája az arkangyalokkal. Egy bizonyos eset óta... Amit sikeresen kitaszított az emlékezetéből, s ez nem a megfelelő alkalom a felidézésére. Így hát, ha Lilith visszaért az eredeti témához, Jesmon is próbál csak a jelenlegi problémájára koncentrálni.* - Hanem? *Kérdez vissza röviden és tömören. Máskor nem ilyen a stílusa, de most valahogy elveszítette a jómodorát. A következő szavakon nem lepődik meg. Elvégre tisztában van azzal, hogy a nő mit képes tenni azzal, aki a pozíciójára pályázik. Nem egy ilyen démon vesztét kísérhette figyelemmel. Az a csoda, hogy egyáltalán még van, aki próbálkozik. Sokszor gondolt rá odalenn, a Pokolban, hogy kellemetlen lenne Lilithnek ellenszegülni. Nos, magában egy beletörődő sóhajjal nyugtázhatja, hogy végül mégis megtörtént. És valóban kellemetlen egy szituáció.* - Nocsak. Azt hittem, van odalent társaságod. Legalábbis mielőtt eljöttem, úgy tűnt. *Jelenti ki halkan, fürkésző tekintetét ősdémon társára függesztve. A kijátszásra csak egy kurta bólintás a felelete. Az agya folyamatosan azon jár, hogy mégis hogyan úszhatná ezt meg. Persze lehetett volna sokkal rosszabb is... Ha mást küld érte. Talán már halott lenne. Szenvedhetne az örökkévalóságig a legmélyebb bugyrokban. A többi ősdémon biztosan élvezné a helyzetet. A következő szavakra megkeményedik a tekintete. Hát valóban nem játék. Lilith nem fogja csak úgy elengedni. Nem jár halálbüntetés... Pedig talán szívesebben halna meg, minthogy önszántából vissza kelljen oda mennie. Aztán, amikor a lehetőségei kerülnek felsorolásra, egy pillanatra ökölbe szorul a keze. De nem veszíti el az önuralmát. Nem. Még nem lehet. Nyugodtnak kell maradnia. Mondhatni elárulta az egyetlen élő lény a Földön, aki ismeri őt, mármint, igazán, nem csak a felszínt. Az egyetlen, aki valaha a bizalmát birtokolta. Persze tudta jól, hogy egyedül van, és hogy mindig is egyedül volt. Mégis, valahol legbelül talán ez a felismerés is fájdalmat okoz neki. Az első érzelem, amit évszázadok óta érzett... Érti már, hogy miért nélkülözte az ilyesmit. Na persze, ő sem hülye. Ésszel képtelen felfogni, hogy miért érez ilyesmit. Hiszen nagyon régen nem látta már Lilitht, és pontosan tudta, hogy ő mindenben engedelmeskedik Lucifernek. De mégis, hogy pont Ő... Ugyanolyan nyugodtan áll ott, mintha csak egy diákkal beszélgetne, csupán fagyos tekintete árulkodik valódi érzelmeiről. Kevés szünet után végül válaszol, nem törődve a démonnő érintésével sem. Akár egy szobor, akit az évezredek viharai sem dönthettek le talapzatáról.* - Mit szólnál ahhoz, ha egyiket sem választanám? *Mozdul végül meg: zsebreteszi a kezét, és a nő felé fordul, arcán halvány mosollyal, ám változatlanul komoly tekintettel.* - Mire számítottál, Lilith? *Sóhajt, s végül a mosoly is eltűnik vonásairól.* - Ennyi év után? Hisz ismersz. Nem sokat változtam. *Tárja szét a kezét, kihúzva így azt a zsebeiből, majd visszatéve.* - Tudhatnád, hogy nem fogom hagyni, hogy visszavigyél. *Tekintete egy pillanatra megpihen a nőében.* - Rossz helyre születtem és rossz időben. Vagy csupán rosszkor küldettem fel a Földre. Ez már sosem fog kiderülni. Vagyok, aki vagyok, és elviselem ennek a következményeit. De nem fogok féreg módjára a Földön kúszni csak azért, mert egy bukott angyal, aki azt hiszi, végtelen hatalommal bír felettünk, azt kéri. Nem fogok behódolni egy olyan hatalomnak, aki megtagadta az övét. Én ez vagyok, Lilith. Előbb törődök bele, hogy az örökkévalóságig kínozzon több száz ősdémon, mint hogy eláruljam saját magam. *Tekintetében mintha bánat csillanna fel egy pillanatra, de csak egy egészen rövid időre. Majd visszatér a fagyos, áttörhetetlen, minden behatolást visszaverő jégtükör.*
Vendég- Vendég
- Post n°7
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Vendég Szomb. Okt. 06, 2012 9:38 am
*Az igaz, hogy az ősdémon nő szeret a biztosra menni, és mivel Marshall-ékat köti a szerződés, ezért semmit nem tehetnek ellene, mert Lilith jogosan birtokolja Ariadne testét, így hát kár is bármilyen erőfeszítés, hogy kiűzzék, majd elmegy, ha akar. Addig meg az emberiség kénytelen elfogadni, hogy kiveszi a részét Fair Isle életéből. Az arkangyalokat pedig valóban rühelli, egyenesen undorodik tőlük, főleg Gabriel-t tünteti ki a szitkaival, de azért a többiek is kaptak már tőle hideget-meleget.* - Szerinted, Jesmon? Neked nem itt a helyed. Nem azért teremtettek, hogy fekete bárányként üldöztesd magad ezen a bolygón *csóválja a fejét, bár egy külsősnek kissé viccesnek tűnhet, hogy egy tinédzserlány oktat ki egy fiatal férfit. Lilith is jobban örülne, ha a saját testében lehetne, de sajnálatos módon az ezen a világon fizikai képtelenség, így beéri ennyivel is. Aztán a nő el kezdi ecsetelni, hogy hogyan mennek a dolgok odalent. Lilith valóban veszélyes ellenség, hiszen foggal-körömmel ragaszkodik a posztjához, így elég rendesen pórul jár az, aki keresztbe akar tenni neki.* - Rosszul láttad. Az Urunkon és az alárendeltjeimen kívül talán egy-két holt lélekkel beszélek, de a többi ősdémont szóra se méltatom *teszi csípőre a kezét. Hát igen, eléggé unalmas tömérdek pszichopata között tengetni a mindennapjait, hiszen ő inkább tudós-kutató alkat, szeret elmélkedni a dolgokon, no meg imádja manipulálni a gyengeelméjűeket, de elmebetegnek nem az. Majd szépen felsorolja a férfi lehetőségeit, és a gyilkos pillantásra elhúzza a száját.* - Ne csináld már, Jesmon! Ezek a legjobb lehetőségeid. Tényleg meg akarsz halni? *szusszant türelmetlenül. Arról pedig szó sincs, hogy elárulta volna a másikat, csupán teszi a dolgát. A férfi meg örülhetne neki, hogy legalább ezeket a lehetőségeket sikerült kiharcolnia. Más minden bizonnyal egyből megölte volna, de Lilith legalább esélyt ad neki a választásra. Egyébként a lelkivilágát nemigen zaklatja fel Jesmon fagyos tekintete, ő a gazdatestének a hajával játszik miközben válaszra vár.* - Akkor meg kell halnod, de én azt nem akarom *pillant fel komoran a másikra, miközben magában különböző szitkokat kezd szórni Jesmon-ra.* ~ Ó, te ostoba! Miért nem fogod fel végre, hogy az életedről van szó? Ahelyett, hogy mentenéd az irhádat még egy lapáttal ráteszel! Nem veszed észre, hogy ezzel engem állítasz választás elé? Miért nem tudsz olyan lenni, mint egy normális démon, és követi az urunkat? Most mit csináljak veled, te őrült?! Ennyire megbolondultál volna a Földtől? *fakad ki magában, de igyekszik ezt a szóáradatot elfojtani, mert nem akarja, hogy tudják azt, hogy talán neki is vannak érzései.* - Arra, hogy észhez térsz, de úgy tűnik ez egyre súlyosabb… *szusszant, és most ő mered gyilkosan a másikra. Nem bírja felfogni, hogy hogyan lehet valaki ennyire más, mint ők. Egy értelmes démon, aki félti az életét biztosan elfogadta volna az ajánlatát, de nem, Jesmonnak megint lázadoznia kell.* - Tévedsz. Ismertelek. Azt hittem, van annyi eszed, Jesmon Helar, hogy nem dobod el az életedet… *suttogja halkan, majd a következő szavakra nem reagál érdemileg.* ~ Akkor kényszerítelek… *Majd szótlanul hallgatja végig a férfi monológját, és dühösen legyint.* - Nemhogy azt hidd, hogy külön vagy az Urunknál! Te is megtagadod Őt, ahogy annak idején ő is megtette. Ne hidd azt, hogy te leszel az új Megváltó és feleslegesen ne lázadj! Nem tudom mi történt veled itt, de az biztos, hogy ennyire beteges gondolataid nem voltak *szól vissza türelmetlenül. Szóval Jesmon még mindig ezt vallja. Ó,, ha Lucifer tudná, akkor talán a saját kezével ölné meg az árulásáért a férfit! Neki pedig ezt a számára megőrült démont kell megvédenie a Pokol urának haragjától. Egy darabig némán áll és gyilkosan szemekkel tekint a férfire, míg azon agyal, hogy mégis hogyan tudna vele kompromisszumot kötni. Végül megköszörüli a torkát, és továbbra is ridegen tekintve az egykori barátjára halkan beszélni kezd.* - Nem akarom, hogy a többiek élvezkedhessenek a kínzásodon. Halld hát az utolsó ajánlatomat: Nem fogom elárulni, hogy találkoztunk, nem foglak kényszeríteni arra, hogy vissza gyere, de cserébe elvárom tőled, hogy tartsd velem a kapcsolatot! Ha ez sem tetszik, akkor sajnálom, de meg kell öljelek. Ehhez mit szólsz, ez sem felel meg az igényeidnek?
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
- Post n°8
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Jesmon Helar Szomb. Okt. 06, 2012 8:58 pm
*A nő első szavaira megrándítja a vállát.* - Lehetséges. De nem mindig az a helyes, amit elvárnak tőled, hogy tegyél. *Válaszol halkan. Őt speciel most a legkevésbé sem érdekli, hogy Lilith milyen testben van. Nem az a lényeg - hiszen pontosan tudja, hogy kicsoda ő, és Lilith is tisztában van ezzel. Persze, hatásosabb lenne, ha eredeti valójában láthatná. Hiszen... olyan rég volt, mikor utoljára találkoztak, odalenn. Persze Jesmon pontosan emlékszik, hogy hogyan néz ki. A memóriája nagyon is jó, hiába az a nyolcezer-néhányszáz év. Aztán a felvetésére is választ kap, miszerint Lilithnek nincsen gondja a társasággal odalenn. Bólint egyet, igen, tudja ő, hogy miről van szó. Éppen ezért volt a nő az egyetlen, aki képes volt hozzá közel kerülni. Ki tudja, talán ha másnak születik, sok barátja lenne. Illetve, lett volna, hiszen lehet, hogy már halott lenne. Talán felesége is lehetett volna. Meg gyerekei. Viszont ott, lenn... Egy ilyen társaságban kevesen lennének képesek szocializálódni. Azok a kevesek, akik, nos... őrültek. Akik élvezik a halandó lelkek szenvedését. Kegyetlenek. Vérengzőek. Mert a legtöbben odalenn ilyenek. Nem csoda. Ott nem könnyű megőrizni magukban az emberséget. Akibe szorult is egy kevés, még az is elég hamar elveszíti. Aztán ugyebár jönnek a lehetőségei. Bár tudja, hogy a kérdés csak költői, mégis felel rá.* - Nem, Lilith, nem akarok meghalni. *Néz a nő szemébe. Sejti, hogy mennyire nehéz lehetett ezeket az opciókat kiharcolni, és valahol belül sejti, hogy mégiscsak jobban járt így, de... Ettől függetlenül sem tudja elaltatni azt a kis hangot, ami azt ismételgeti, hogy "miért pont ő? miért pont ő akar az utamba állni?". A következő szavakra felvonja a szemöldökét.* - Nem akarod? *Kérdez vissza halkan.* - Te tényleg azt hitted, hogy visszamegyek, igaz? *Lép egy lépéssel közelebb Lilithez, egy halk sóhaj kíséretében. Tudja ő jól, hogy az életéről van szó. Mégis, úgy érzi, képtelen lenne elviselni, hogy fülét-farkát behúzva Lucifer bocsánatáért esedezzen, és az ő parancsait teljesítse - akár itt, akár a Pokolban - a Világ létezésének megszűnéséig. Ezek után már nem. Inkább a halál - akkor legalább az önbecsülése megmarad. Nem is sejti, hogy Lilithnek miféle gondolatok járnak a fejében. Jelenleg túl önző ahhoz, hogy arra gondoljon, a másiknak milyen érzés lehet ez. Pedig lehet, hogy képes lenne rájönni. A következő szavakra halvány, gúnyos mosoly fut át vonásain.* - Szóval azt mondod, megőrültem? *Más. Igen, más, mint a többi ősdémon. Ő nem képes beletörődni a sorsába. Máshogy látja a világot. Sőt, ez még nem elég - szeretné, ha mások is így látnák. Vagy ha ez teljesen lehetetlen, legalább szeretne ő a világképének megfelelően viselkedni. És ebbe nem fér bele az, amit kívánnak tőle. Aztán elmondja, amit gondol, és a válaszra egy pillanatra mintha méginkább megmerevedne álltában.* - Igen. Lehet, hogy igazad van. Lehet, hogy Luciferrel hasonlítunk. Nem akarok én Megváltó lenni, Lilith. Csupán békében szeretnék élni, és annyi élőlényen segíteni, amennyin csak tudok. Nem vagyok hülye. Nem hiszem, hogy bármit képes lennék megváltoztatni. *Csóválja a fejét.* - Hadd ne soroljam fel, hogy mi történt. Egy részét, azt hiszem, te is jól ismered. *Pillant maga elé, a földre. Egy pillanatra mintha látni lehetne tekintetében a megtört, fölbe tiport énjét. Azonban ez a pillanat is hamar elillan, és ismét kifejezéstelen tekintettel pillant fel. Azonban az ellenséges, jeges tekintete már eltűnt. Állja a gyilkos pillantást, de az övéből nem lehet semmit sem kiolvasni. Megőrült volna? Ez relatív fogalom. Ősdémon szemmel biztosan. Egy ember, vagy egy angyal szemével azonban nem. Az emberek azt mondanák rá, hogy kiáll az elveiért, hogy hősies. Bár némelyik biztosan ráragasztaná az őrült jelzőt... Az emberek furcsák. A legfurcsább teremtmények. A nő végső szavaira teljesen megdöbben. Jópár másodpercig csak némán áll ott, tekintetében hitetlenkedéssel.* - Lilith... Ha erre Lucifer rájön, biztosan megöl téged. ~Vagy rosszabb...~ Nem teheted ezt. Miattam. Ölj meg. Nem éri meg neked, ha elengedsz. *Érdekes fordulat. Jesmon azt hitte, elárulták, és most Lilith az életénél is többet kockáztatna miatta. A halál talán megváltást jelentene a nőnek, ha Lucifer rájönne, hogy mit tett.* - Miért csinálod ezt? *Lép még közelebb hozzá, immár csak centik választják el őket egymástól. Tényleg kíváncsi rá. Kíváncsi rá, hogy miért ér ennyit a nőnek, és hogy mióta van ez így.*
Vendég- Vendég
- Post n°9
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Vendég Szomb. Okt. 06, 2012 9:43 pm
– Miért szerinted az mennyivel helyesebb, amit te teszel? Vásárra vinni a saját bőrödet… *sóhajt lemondóan, ő tényleg nem tud egyet érteni Jesmon elveivel. talán azért, mert neki ezt soha nem kellett átélnie… Őt pedig zavarja, hogy egy kislány testében kell ácsorognia, mert így úgy érzi, hogy nem veszik őt eléggé komolyan. Hiába, na kisebbségi komplexusa lesz lassan Ariadne testébe zárva. A pokolbéli társasággal mindig is bajok voltak és lesznek, és ez késztette Lilith-t arra, hogy ha belegebed is akkor is megtalálja Jesmon-t. És tessék, egy véletlen folyamán visszakapta őt, bár nem teljesen úgy, ahogy képzelte. A feleség és a gyerekek pedig akár a Pokolban is lehetségesek, bár az igaz, hogy szegény kölykök eléggé furcsa közösségbe csöppennének.* - Ha nem akarsz meghalni, akkor miért vagy ekkora idióta?! *fakad ki a nő. Egyszerűen nem képes elviselni, hogy az, akit szeret ennyire ostoba, makacs és önfejű lenne. Azt még elnézi, hogy nem jön rá arra, hogy min munkálkodott az elmúlt évezredekben, de az, hogy ilyen meggondolatlanul cselekszik a másik… Azt már nem bírja elfogadni, képtelen rá.* - Miért akarnám? Jesmon, ne legyél ennyire hülye, könyörgöm! *húzza fel magát egyre jobban.* ~ Hát ez… Elképesztő. Ennyire vak senki nem lehet! *háborog magában, mert eléggé egyértelmű számára, hogy miért nem akarja megölni a másikat, és egyszerűen ez a pasi az idegeire megy.* - Reméltem… *javítja ki Jesmon-t, és igyekszik mély levegőt venni, hogy valamelyest csillapítsa a szívverését, mikor a másik ősdémon közelebb lép hozzá. Majd arra a bizonyos gúnyos mosolyra elfintorodik.* - Te csak ne vigyorogj nekem! Fogalmad sincs róla, hogy min megyek keresztül jelen pillanatban! *vág a másik mellkasára dühösen, mert éppen azon töri az agyát, hogy hogyan tudná megkímélni a másik életét, az meg jót derül a megjegyzésén.* ~ Hihetetlen pasi…*morogja magában, és az eredeti kérdést sikeresen elfelejti, így nem is reagál rá.* - Akkor miért ellenkezel az ellen, ami vagy? *kérdez vissza, majd a további magyarázatra dühösen a szemét forgatja.* - Békében élni? A Pokolban is lehet. Segíteni másokon? Te beteg vagy… Dé-mon vagy! Érted? D-É-M-O-N! Mi nem segítünk másoknak, nem erre születtünk… *Borul ki teljesen szerencsétlen nő, ennyire durván még a holt lelkek és a degenerált őrdémonok se tudták kiidegelni.*- Egy részét… Mást viszont nem tudok, mert állandóan menekültél *mered továbbra is gyilkosan a férfire. Szeretné, ha beavatnák, hogy mi történt pontosan, de Jesmon úgyse fogja elmondani neki, így ha tudna, akkor se tehetne semmit. Mások szemében pedig lehetséges, hogy tényleg nem őrült, de Lilith szemében teljesen mássá vált, és az a furcsa, hogy az érzései még így se változtak. Így hát felajánlj egy utolsó lehetőséget, és ha a másik azt sem fogadja el, akkor fogalma sincs, hogy mit tehetne még.* - Nem érdekel, és úgyse tudja meg. Azt pedig elfelejted, hogy a leghúzósabb helyzetekből is ki tudom vágni magam… *rándítja meg a vállát, majd elsötétül a tekintete, mikor Jesmon tovább folytatja.* - Azt teszek a saját életemmel, amit akarok, világos?! És ha én azt mondom, hogy nem fogom elárulni, hogy találkoztunk, akkor az így is lesz… *szűri a fogai között, majd megrázza a fejét, és kitisztul a tekintete.* - Fogalmad sincs, hogy mennyire éri meg, ha elengedlek… *suttogja halkan. Nem kívánja a másik halálát, sőt kifejezetten óvni akarja Jesmon életét, ha kell, akkor a saját árán. Aztán, mikor Jesmon közelebb lép hozzá teljes egészében megremeg, és egy hang se jön ki a torkán. Néma csendben bámulja az ősdémont, majd fittyet hánya arra, hogy egy diáklány testében van, megcsókolja a házvezető-helyettest. Nem teljesen normális, de csak ezzel volt képes kifejezi azt, hogy miért védi ennyire a másik életét. Az pedig, hogy mióta van odáig Jesmonért? Elég régóta, hogy évezredeken keresztül eltántoríthatatlanul kutasson utána. Aztán továbbra is remegve ellöki magát Jesmontól, hátat fordít neki, és a kezét a szájára szorítva bámul maga elé. Megtette… Annyi év után, de megtette. Az pedig, hogy jit szól hozzá a másik… Nos, nem biztos, hogy eljut majd az agyáig, de az könnyen lehet, hogy amint észhez tért visszatakarodik a Pokolba.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
- Post n°10
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Jesmon Helar Szomb. Okt. 06, 2012 10:47 pm
- Attól függ, mit nézel helyesnek. *Von vállat. Na igen, számára ez a helyes. Számára van, ami fontosabb, mint a saját élete. Ez így van Lilithel is. Csupán az a különbség, hogy ő egy elv miatt teszi ezt, Lilith pedig egy szerencsétlen ősdémon miatt. Őt nem zavarja, hogy Lilith egy diák testében van, csak azért, mert félti Ariadnét, félti, hogy baja fog esni. Amúgy semmivel sem veszi kevésbé komolyan Lilitht, mintha a saját alakjában jelent volna meg itt. Igen, lehetséges lenne feleség és gyerek a Pokolban, de ki az az idióta, aki arra a helyre akar gyereket nemzeni? Hogy szerencsétlen gyerek semmi vétek nélkül egy ilyen helyre szülessen? Szenvedjen azért, mert megszületett? Nem, az kizárt. Bár Jesmon még a Földön sem szívesen vállalna gyereket. Önmagát apaként valahogy... Sosem képzelte még el. A valószínűleg költői kérdésre immár nem felel. Maga sem tudja pontosan, hogy miért viselkedik így. Vagyis tudja, de megfogalmazni képtelen lenne. Azért, mert végig kellett néznie, hogy a legtisztább szívű lényt, akit valaha ismert, az egyetlent, aki képes volt igazán megérteni őt, megölték több száz másik szerencsétlennel együtt, csupán egy félreértés miatt? Vagy mert annyi mindent látott a Földön az elmúlt többezer évben, amiért érdemes harcolni? Ezt a kérdést még nem tette fel magának, de talán ő sem tudná rá a választ. A következő kifakadásra felvonja a szemöldökét.* - Hülye? *Kérdez vissza hitetlenkedve. Nem, valóban nem érti. Az ember azt hinné, hogy csaknem kilencezer év alatt ennyi ész szorult már belé, de nem... Ezúttal szinte teljesen ismeretlen vizekre sodorták, és itt bizony nem ismeri ki magát. Ha fegyverrel kényszerítenék, akkor sem tudná megmondani, hogy mi a probléma forrása. Aztán, mikor megütik, összeráncolja a homlokát. Feladta a pókerarcot, ahogy látszik, és arcára kiültek az érzelmei. Legalábbis egy részük. Jelen esetben a meglepettség.* - Könyörgöm, Lilith, áruld már el, mi bajod! *Csóválja a fejét, majd a kérdésre sóhajt.* - Hányszor ismételjem még el? Elmondtam mindent, amit el tudok mondani. Ennél többet sajnos én sem tudok. *Csóválja a fejét.* - Békében? A Pokolban? Nos, valóban békés hely, ha ősdémon vagy, aki Lucifer tanácsosa. Másnak már lehet, hogy nem. *Az ezt követő szavakra már elsötétül a tekintete.* - Senki nem mondhatja meg nekem, hogy hogyan kéne viselkednem. Nem tehetek róla, hogy démon vagyok, ahogy arról sem, hogy nem tetszik az, amit a fajtám képvisel. Nem fogok azért ellentmondani saját magamnak, mert elvileg nem így kéne gondolkoznom. *Pillant a teljesen kiborult démonnőre. Kezd egyre gyanúsabbá válni neki a dolog. Még sosem látta ennyire kiakadva. Nagyon nehéz nála elérni, hogy ennyire kiboruljon, úgyhogy semmiképp sem lehet jó jel, hogy ez megtörtént.* - Ja, bocs... Hagynom kellett volna, hogy a drága Lucifer személyesen kínozzon halálra? *Tárja szét a kezét. Kezdi elveszíteni a türelmét ő is. Abból pedig sosem sülhet ki jó, ha két ősdémon vitatkozik.* - Ez nem ennyire egyszerű. Pontosan tudod, hogy számára minden kiderül... Előbb vagy utóbb. Ebből még te sem vágnád ki magad. *Aztán a folytatásra felvonja a szemöldökét.* - Megnyugodnál, kérlek? *Figyeli a másikat. Neki sem ártana kissé lenyugodnia, az tény. Évezredek óta nem kavargott benne ennyi érzelem. Sőt, évezredek óta a legtöbb, amit érzett az egy kávéskanál érzelmi szintjéhez lenne viszonyítható. A következő, halk szavakra nem tud mit felelni, csak áll ott szerencsétlenül. Nagyon nem tudja követni a nőt... Le van maradva. Szóval csak pislog, és próbálja feldolgozni, hogy az előbb még ordítoztak vele, most meg ilyeneket beszélnek. Így. Nem, ez már sok neki. Aztán, amikor a másik megcsókolja... Egy pillanatra megáll a szívverése. Képtelen gondolkozni, és a következő pár másodperc mintha kiesne a az emlékezetéből. Csak arra eszmél fel, hogy egy lépéssel hátrébb áll, miután Lilith ellökte magától, és körülbelül annyira összezavarodva áll ott, ahogy még soha, senki sem láthatta. Jesmon, a rettenthetetlen, aki mindig tudja, mit és miért tesz, össze van zavarodva egy csók miatt. Jesmon Helart, a hatalmas és mindig magabiztos ősdémont teljesen letaglózta egy nő. Egy nő, és a felismerés. Hát ezért, ezét volt mindez. Ezért kutatta fel ennyire kitartóan. Ezért nem akarja megölni. Ezért akarta, hogy visszamenjen vele. Csak letaglózva bámulja Lilith, vagyis Ariadné hátát, és próbálja az agyában helyére tenni a történet darabjait. Majd, amikor sikerül, végre megmozdul, a nő mögé lép, és gyengéden maga felé fordítja, majd az álla alá nyúlva maga felé fordítja a fejét. Ahogy a szemébe néz, Lilith olyasmit láthat a férfi tekintetében, amit azelőtt még soha: őszinte érzelmeket. Ezúttal nem próbál meg elzárkózni - mert felfogta azt, amit Lilith tett érte. Eddig azt hitte, örök magányra van ítélve. Hogy senki sem lesz már, aki képes valóban, azért szeretni, ami ő. És ekkor, a legváratlanabb irányból érkezik valaki, aki évezredeket, és végül a saját életét áldozná érte... És Jesmon, a hatalmas, többezer éves ősdémon, aki megfogadta, hogy többé senkit sem fog szeretni, lehajol a nőhöz, és megcsókolja. Majd végül (ki tudja, talán hosszú percek, vagy csak másodpercek múlva) elengedi, és lehajtott fejjel, halkan, nem próbálva elrejteni valódi érzelmeit - amik jelenleg még számára is meghatározhatatlanok - elrejteni Liliht elől, szinte suttogva megszólal.* - Sajnálom.
Vendég- Vendég
- Post n°11
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Vendég Szomb. Okt. 06, 2012 11:38 pm
*Dühösen szusszant Jesmon kijelentésre, igen, határozottan kezd elfogyni a türelme, viszont a világ mind kincséért se vallaná be, hogy ebben az egy megszólalásban egyet ért a férfivel. Arról pedig igazán nem tehet, hogy képes volt beleszeretne egy csapnivaló ősdémonba. Egyébként meg nem tervezett kárt tenni Ariadné-ban, csupán kellett, hogy fel tudjon jönni a földre. Mondjuk, Lilith-t nem is sokan szokták komolyan venni, csak akkor eszmélnek fel, hogy nem kellett volna kihúzni a gyufát, amikor a nő drasztikusabb eszközökhöz folyamodik. Egyébként meg Lilith úgy véli, hogy a Pokolban született gyerekeknek nem rosszabb, mint a Földön, vlgül is, akinek a szülei magasabb pozíciót töltenek be annak a gyerekben nem is kellene elhagyni azt a jó környéket, ahol mondjuk, egy ősdémon lakik. Arra pedig, hogy nem felelnek neki a nő csak még jobban felhúzza magát. Nem szokott hozzá, hogy figyelmen kívül hagyják a kérdéseit, ezért felettébb bosszantónak találja, hogy Jesmon csak úgy átlép dolgokon, persze ő nem tudja, hogy mi zajlik le közben a férfiben.* - Hülye, marha, idióta, csökkent értelmű, tökkelütött… Soroljam még? *fújtat egyre idegesebben. Lassan már annyira felhúzza magát, hogy idegőrlőből komikussá válik a helyzet… Ha tudna sírni, akkor valószínűleg már hullanának a könnyei, annyira fáj neki Jesmon értetlensége. Majd ugye megüti a férfit, és fel sem tűnik a nőnek, hogy a másik arcra bárminemű érzelem ült volna ki. Arra, hogy könyörögnek neki, csak a szemét forgatja.* - Könyörgöm, nyisd már ki a szemed! *fakad ki, és a következőkre csak legyint. Egyszerűen nem tud rá érdemileg reagálni…*- Te is az lehetnél, ha nem menekültél volna el… *szólal meg rekedtes hangon, és továbbra is gyilkos pillantásokat lövell a férfi felé.* - Ne hibáztass azért, mert rendesen végzem a munkám! Ha ott maradtál volna, akkor neked sem lenne semmi bajod… *szólal meg védekezően, mert ő tényleg csak azt tette, amit elvártak tőle, ezért pedig igazán nem lehet hibáztatni. Majd mikor Jesmon szemei elsötétülnek, akkor ösztönösen hátrébb lép egyet.* - Hát rendben… Nem fogom tovább boncolgatni a témát, mert nagy valószínűséggel a végén még ölre mennék *sóhajt, és úgy tűnik, mintha egy pillanatra lenyugodott volna, de aztán ismét felhergeli magát, szóval most igen szeszélyessé vált, pedig nem szokott ilyen lenni.* - Nem kínzott volna halálra! Nem érdeke, hogy meghaljanak az emberei, Jesmon! És hidd el, hogy megoldom… Miután egyedül maradtam megtanultam úgy intézni a dolgaimat, hogy mindig megússzak, mivel senkire nem számíthattam *csattan fel ismét. Igen, Lilith személy sérelme, hogy Jesmon egyedül hagyta, így magányosan kellett tengetnie a mindenapjait, és meg kellett tanulnia egyedül helytállnia a Pokolban. Viszont még így is szereti a másikat, és bármennyire is próbálta elfelejteni nem sikerült neki. Majd, amikor arra kérik, hogy nyugodjon meg sóhajt egy nagyot, és összefonja a karját.* - Boldog vagy? *sziszegi továbbra is morcosan, de cseppet halkabban és valamivel nyugodtabb hangnemben. Lilith pedig felettébb szeszélyes egy nőszemély, szóval nem csoda, hogy Jes nem bír kiigazodni rajta, mert néha még ő sem tudja, hogy mit csinál. Aztán a találkozásuk csúcspontja következik, amikor a nő hirtelen megcsókolja az erethon házvezető-helyettesét, majd nem sokkal később elhúzódik tőle. Majd mivel hátat fordít a másiknak, ezért nem látja, hogy mennyire megdöbbent. Így Lilith inkább csak bámul maga elé, és azon gondolkozik, hogy az lenne a legjobb, ha most azonnal visszamenne a Pokolba. Sokáig tartott, mire a szökött ősdémon rájött, hogy Lucifer tanácsosa gyengéd érzelmeket táplál iránta. Bár talán mondhatjuk azt is, hogy jobb később, mint soha. Aztán mivel annyira elmerült a gondolataiban igazság szerint fel sem tűnik neki, hogy Jesmon maga felé fordította, csupán akkor, amikor az ajkuk újra összeér. Meglepődve tekint a férfi szemeibe, de inkább nem szól egy árva szót se, csupán viszonozza a csókot. Jesmon pedig rosszul hitte, hogy magányra van ítélve, hiszen régóta szerette őt valaki, csupán neki nem tűnt fel, hogy a közelében valaki meglehetősen rajong érte. Aztán percek múlva elhúzódik tőle, és a sajnálomra megrázza a fejét. * - Nem kell semmit sajnálnod, egyszerűen így alakultak a dolgok, és kész. Nekem viszont vissza kellene mennem. Nem lehet az idők végezetéig ennek a lánynak a tesében… *sóhajtja halkan, majd egy halvány mosolyt erőltet az arcára, és elfordítja a fejét. Ha el is megy, akkor csupán azért fogja tenni, hogy feloldja az őt sújtó átkot, és hogy végre a saját testében jöhessen fel a Földre. A Földre, Jesmonhoz. *
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
- Post n°12
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Jesmon Helar Vas. Okt. 07, 2012 2:55 pm
*Nem, még mindig nem képes felfogni, hogy mi a baja a nőnek. Elvégre több ezer évet éltek egymás mellett, nyugodtan, barátok voltak. Aztán eltűnt, és ennyi éven keresztül nem hallottak egymás felől. Jesmon nem felejtette el, az azért túlzás. Gondolt rá. Néha napokon keresztül - néha viszont hosszú évekig nem jutott eszébe. Hiába, ezer év hosszú idő, és ők ennek a többszörösét töltötték egymástól távol, a férfinek pedig fogalma sem volt róla, hogy a másik mindent megtesz, hogy felkutassa őt, mégpedig azért, mert szereti. El volt foglalva a saját önzőségével. A saját problémáival. Na jó, persze, aztán ezeket mélyen eltemette és máséval kezdett foglalkozni. Sok emberen, és más fajokon is segített az évek során. Nameg ott van a cége... Még mindig ő irányítja, bár csak távolról. A fontosabb kérdésekben őt dönt, de rengeteg embere van, akik elvégzik helyette a munkát, aztán jelentenek neki. Szóval, volt dolga bőven, ami elfeledtethette vele sötét múltját. Ő speciel teljesen komolyan veszi Lilitht, hiszen látta már, hogy mire képes. Sokszor. De talán nem is ez rá az indok. Elvégre nem fél tőle. Inkább tiszteli. Sok más ősdémont megismert odalenn, de még egy ilyennel nem találkozott. Eközben Lilith egyre jobban kiakad, míg végül szitkokat vág Jesmon fejéhez.* - Igen? Bocs, de ebből valahogy nem derül ki, hogy miért érdeked engem visszarángatni oda. *Ráncolja össze ismét a szemöldökét. Valahogy nem tudna nevetni a helyzeten, pedig valóban, kívülről nézve igen komikus lehet. Egy diáklány kiosztja az igazgatóhelyettest, és idiótának titulálja, miközben annyira felhúzza magát a dolgon, hogy csaknem nekiesik a férfinek.* - Nyissam ki? Ezzel nem segítesz. *Sóhajt egyet, kezd lemondani arról, hogy valaha is megérti azt, ami lezajlik a démonnőben.* - Dehogy lehetnék. Lucifer sosem bízott bennem igazán. *Von vállat. ~És megvolt rá az oka.~ Sokszor megfordult a fejében, hogy a bukott angyal direkt intézte így a dolgokat. Tudta, hogy ha felküldi a Földre, ez fog történni. Bár talán azzal nem számolt, hogy képes lesz elmenekülni.* - Jó, igazad van. Valószínűleg én vagyok az idióta, amiért nem teszem, amit elvárnak tőlem. Nem hibáztatlak érte. *Bólint végül, egyrészt, mert úgy dönt, hogy nem érdemes vele tovább vitázni ezen, egyrészt pedig belátja, hogy azért, mert ő ennyire idióta, nem várhatja el ezt másoktól is. Már éppen kezd örülni, hogy a nő megnyugodott, amikor az ismét felhúzza magát...* - Rendben, lehet, hogy nem. De nem is jutalmazott volna meg, ezt elhiheted. *Kezd lemondani arról, hogy ez a vita végetér valaha is... Amikor Lilith kijelenti, hogy kénytelen volt megtanulni egyedül boldogulni, egy pillanatra mintha lelkiismeret-furdalása támadna, de aztán gyorsan leküzdi. Ő is ugyan úgy egyedül volt, neki is egyedül kellett megoldani a problémáit, és ő is túlélte. Aztán Lilith megpróbál megnyugodni, ami nem igazán sikerül neki, de legalább már nem vitatkozik. Annyit.* - Azt azért nem mondanám, de ez is több, mint a semmi. *Fut át egy halvány mosoly a vonásain. Aztán ugyebár Lilith megcsókolja, ő pedig visszacsókol. Igen, elég sokáig tartott, mire rájött, hogy mi történik - majd az is, amíg sikerült feldolgoznia. Na persze, ez még nem történt meg teljesen. Napok, vagy talán hetek kellenek hozzá, hogy teljesen megértse a dolgot, hogy tisztázza a saját érzéseit. Jelenleg csupán két dologban biztos: nem fog visszamenni a Pokolba, és nem fogja ismét magára hagyni Lilitht. S hogy a kettőt hogy fogja összeegyeztetni? Jó kérdés. Először is, meg kell törni az átkot, hiszen a Föld az egyetlen hely, ahol találkozhatnak. De örökké nem bujkálhatnak Lucifer elől, mert ha megtudja, biztos, hogy nem fogja őket békével elengedni. Azt pedig Jesmon sosem lenne képes magának megbocsátania, ha Lilithnek miatta esne baja. A sajnálomot talán maga sem tudja pontosan, mire érti. Talán az egészre, mindenre, ami velük, vele történt.* - Miért nem mondtad el korábban? *Akkor talán minden máshogy lenne... Talán mindketten a Pokolban lennének, még mindig. Úgy könnyebb lenne elviselni az ottlétet. Ha nem kell egyedül elviselnie. Lassan leereszti a kezét, ahogy a nő elfordítja a fejét. A szavaira bólint. Nem akarja, hogy most visszamenjen, de tudja jól, hogy nem maradhat sokáig Ariadné testében, hiszen az nem viselheti el hosszú ideig a hatalmas démoni energiákat.* - Nos... Tudod, hol találsz. *Mondja halkan. Annyi mindent mondana még, de sosem volt a szavak embere. Pláne egy ilyen helyzetben... képtelen elmondani, amit érez, amit gondol.* - Ki fogom deríteni, hogy hogyan lehet megtörni az átkot. *Jelenti ki, hangjában ismét a megszokott magabiztossággal. Igen, ki fogja deríteni. Minden egyes könyvet, ami a szigeten található, el fog olvasni, addig, amíg meg nem találja azt, amelyikben le van írva, hogy hogyan lehet megtörni ezt az átkot. Hogy együtt lehessenek. Most viszont nem tudja, mit tegyen. Búcsúzzon el? Ki tudja, mikor látják egymást legközelebb... Így hát csak áll ott, és hallgat. Várja, hogy a nő szólaljon meg.*
Vendég- Vendég
- Post n°13
Re: Az utak újra összefutnak, avagy két ősdémon találkozója
by Vendég Vas. Okt. 07, 2012 5:01 pm
*Pedig másnak talán elég egyértelmű, hogy mi baja lehet a nőnek, ezek szerint Jesmon vagy ennyire naiv, vagy nem képes számba venni azt a lehetőséget, hogy a nő többet érez iránta barátságnál. Igen, több ezer évet éltek egymás mellett, és akkor soha nem sikerült annyira kiborítania a nőt, mint akkor, amikor eltűnt. Az pedig lehet, hogy a férfinek néha eszébe jutott a másik, de Lilith képtelen volt napirendre térni afelett, hogy Jesmon elmenekült a Pokolból. Ezért is harcolta ki Lucifernél, hogy ő vezesse a „hajtóvadászatot”, hiszen neki volt a legfontosabb, hogy megtalálja a másik ősdémont. Az pedig, hogy Jesmon el volt foglalva a saját önzőségével… Lilith sem nevezhető nagylelkűnek. Az talán nem önzőség, hogy nem volt hajlandó lemondani a szerelméről és továbblépni? Hagyhatta volna, hogy Jesmon eltűnjön, de a saját érzéseinél nem tudta előrébb helyezni azt, hogy Jesmon-nak mi is lenne igazán jó. Bele se gondolt abba, hogy jobb lenne a másiknak, ha nem hozná fel újra és újra ezt a témát odalenn.*- Ha nem szeretném annyira a saját életemet már rég felvágtam volna az ereimet az értetlenkedésedtől *sóhajt le mondóan. Már nem is lehet tovább fokozni, hogy mennyire szenved Jesmon ilyen szintű értetlenségétől.* - Az elmúlt évezredeket azzal töltöttem, hogy segítsek, ennél jobban nem tudok! *fakad ki megint. Lassan már teljes idegösszeroppanást kap, pedig egészen eddig jól bírta lent megannyi pszichopata között, de ez már neki is sok.* - Sose erőlteted meg magad igazán *rándítja meg a vállát. Ő elég sokat küzdött a jelenlegi posztjáért, előfordult, hogy másokat kellett sárba tipornia, de elérte a célját.* - Hagyjuk, Jesmon, hagyjuk. Nem érted az egészet, nem érted a rendszert, nem érted, hogy miért vagyunk a világon. Nem vagyok hajlandó elmagyarázni, hogy miért élünk, ha nem tudsz rájönni magadtól… *szusszant morcosan, aztán folytatja tovább a háborgást. Ha egyszer Lilith-ből kitör az állat, akkor elég nehezen nyugszik le.* - Elhiszem, de túlélted volna, ha leüvölti a fejed. Nekem is számtalanszor megtette már mégis élek, nem? *szólal meg kissé rekedten, mert a sok kiabálás az ő hangjának sem tesz jót. Az pedig egy nagyon jó kérdés, hogy véget ér-e valaha ez a vita, hiszen mind Jesmon, mind Lilith más állásponton van. Aztán Jesmon megjegyzésére csúnyán néz.* - Örülök, hogy remekül szórakozol rajtam, Jesmon Helar *jegyzi meg morcosan, de végül csak eljutnak addig, hogy a nő megcsókolja Jesmon-t, szóval utána jóval nyugodtabban folytatják a beszélgetést. Jesmonnak pedig nem kell aggódnia Lilith-ért tényleg megoldja a helyzetet, ha kiderülne, bár addigra már el kellene jutniuk arra a szintre, hogy az ősdémon nőt sújtó átkot sikerült megtörni. Majd Jesmon kérdésénél halkan felnevet és megrázza a fejét.* - Szerinted az hogy nézett volna ki, ha egyik nap odamegyek hozzád és közlöm, hogy szerelmes vagyok beléd? Ne hülyéskedj, Jesmon! Meg hát, tudod, hogy szeretek biztosra menni, ezért se léptem *felel valamivel szelídebb hangon, mintha azzal, hogy megcsókolta a másikat elszállt volna belőle minden feszültség. És lehet, hogy akkor minden máshogy történt volna, csakhogy Lilith nem tudta eldönteni, hogy Jes érez-e iránta valamit, így mivel nem tudta biztosra a dolgokat, nem cselekedett. Lehet, hogy meg kellett volna tennie, de most már nem tud ezen változtatni. Aztán egy halk sóhaj kíséretében elfordul, és megjegyzi, hogy lassan vissza kellene mennie. Jesmon szavaira egy halvány mosoly fut végig az arcán és bólint.* - Te pedig úgy is felismered, ha a diáklány testében vagyok *teszi halkan hozzá, majd a férfi határozott kijelentésére csak odalép hozzá, és egy puszit nyom az arcára.* - Sok sikert, én már lemondtam róla… *suttogja halkan, majd az ajkába harap, és mielőtt visszamenne még megkéri valamire a férfit.* - Jesmon… Ő nem tud róla, hogy néhanapján igénybe veszem a testét, így ha lehet… Ha magához tér kérlek hazudd azt neki, hogy összeesett, és a földön fekve találtál rá, rendben? *Nyel egyet, majd ha a másik belegyezik, akkor odasétál a romokhoz, leül a kőre, és Jesmonra tekint.* - Vigyázz magadra! *Búcsúzik el tőle, majd elmormolja a visszafordító igét, és Ariadne úgy dől el a hideg kövön, mint egy krumpliszsák. Lilith pedig a Pokolban tér magához, és a könnyeivel küszködve bevonul a hálószobájába. A nap folyamán nem hajlandó senkivel se kommunikálni.*
Ajánlott tartalom
|
|
|