*Egy márciusi estén kinek ne lenne jókedve? Hiszen végre elolvadt a hó, lassacskán zöldbe borul az egész sziget, és a madarak is dalolni kezdenek. De választ adva a kérdésre: Giselle Céline Marceau kedve van a béka nemesebbik testrésze alatt. Lehet, hogy a környezete olyan nyugodt, mint egy tó vize, amelyet semmilyen hatás nem zavar meg, viszont a leányzó lelkében hatalmas viharok dúlnak. Az ablakpárkányon ül lábait felhúzva, fejét a térdére hajtva, és szipog. Fehér angyalszárnyaival körülöleli, magát ezzel biztosítja, hogy senki nem zavarja meg az önmarcangolásban. * - Istenem, ha én… Ha nem lennék akkor ez az egész meg sem történt volna. Ha képes lettem vol… volna tartani a számat, és nem mondom el neki akkor idáig el sem jutunk. *Az arcán könnycseppek csorognak végig, amit a csípős esti szél szárít fel a lány arcáról. Már fél napja ott ül az ablakban, mert éppen depressziós mazochista kedvében van. Még Fredrik és Lasse sem tudta leszedni onnan a lányt, pedig próbálták… Csakhogy ennek az lett a vége, hogy a két lidérc fiút a váratlanul felbukkanó angyalszárnyak képen törölték, és ezért bevonultak a hálóba.* - Ha számoltam volna a következményekkel… Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha visszamennék anyámhoz, bocsánatot kérnék, Kamen és Alex emlékeit pedig törölném. Nem akarom, hogy miattam legyenek rosszban, és ha én nem vagyok talán élhetik tovább viszonylag nyugodt életüket. Ezt kellene tennem. Csupán annyira emlékeznének, hogy volt egy francia lány, akit kedveltek, viszont örökre eltűnt, és az emléke pedig az idő múltával szép lassan elhalványulna. *Motyogja angyalnyelven miközben szipog. Aztán pár pillanat múlva megrázza a fejét, és felpillant.* - De mégis ki vagyok én, hogy az emlékeikkel szórakozzak?! Nincs jogom rá, ezért fogalmam sincs mit tegyek most. Le kellene mondanom az őrangyalságomról, elutazni Franciaországba, és a Marceau-kúria foglyaként tengetném tovább életem hátralévő részét. Talán ez lenne a leghelyesebb. Nem tudom. Össze vagyok zavarodva, és álmomban sem hittem volna, hogy le kell mondanom róluk. Főleg Kamenről. De… A saját érdekükben fogom tenni. Ha kisétálok az életükből akkor van arra esély, hogy a megszokott mederben folyjon minden. *Tervez magában, de ezt ő valójában nem gondolja komolyan csak a napokban történtek eléggé felzaklatták, és most fogalma sincs arról, hogy hogyan tudná kezelni a helyzetet.*
2 posters
Giselle fajta kiakadás és Kamen-féle szerelmi vallomás
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°1
Giselle fajta kiakadás és Kamen-féle szerelmi vallomás
by Giselle Céline Marceau Hétf. Márc. 05, 2012 9:05 pm
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Post n°2
Re: Giselle fajta kiakadás és Kamen-féle szerelmi vallomás
by Kamen Grozdan Branimir Szer. Márc. 07, 2012 3:14 pm
*Kamen nagy hévvel toppan be a Cameos társalgóba, végre hazatérve nem is olyan messzi Angolhonból. Tehát kitárja az ajtót, és az első, amit észrevesz, az a szemközti ablakban ücsörgő Giselle. Mivel a lány nem tűnik éppen kicsattanóan vidámnak, lassú, halk léptekkel közelíti meg, és kezdi hallgatni, miket mond a párja. A következményekkel való számolás az első, amit meghall, és ahogyan hallgatja, egyre kevésbé tetszik neki. A rövid szünetben azon gondolkozik, hogy most mégis mi a nyavalyát mondjon, illetve mivel kezdje azok közül a dolgok közül, amik így hirtelen kikívánkoznak belőle. Aztán a monológ végén egész egyszerűen a lány térdei és szárnya alá nyúl, és leemeli őt az ablakpárkányról.* - Giselle... Miket beszélsz itt össze-vissza? *kérdezi, angyalnyelven. Hogy ennek használata mennyire szándékos, Gis megnyugtatásának érdekében, és mennyire van azért, mert az előbb ezt a nyelvet hallgatta, azt nem lehet tudni, de vélhetően ennek a kettőnek a kombinációja lehet a kulcs. Lényeg a lényeg, hogy Kamen leveszi a lányt a párkányból, és ha az megáll a lábán, akkor egész egyszerűen csak a derekát fogja, némileg aggódva figyelve a másik arcát. Érzi, hogy az angyal eléggé a padlón van, és átjött neki az is, hogy ez a testvére és a félvér közötti vita miatt van így. Ez persze nem jelenti, hogy emiatt erősebb a lelkiismeret-furdalása, egész egyszerűen csak nem örül neki, hogy a lány fejében ilyesmi gondolatok kavarognak.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°3
Re: Giselle fajta kiakadás és Kamen-féle szerelmi vallomás
by Giselle Céline Marceau Szer. Márc. 07, 2012 3:30 pm
* Igazából annyira a padlón van, hogy fel sem tűnik neki Kamen érkezése. Meg ha fel is tűnne valószínűleg úgy kezelné, mint a lidérceket. Azaz sehogy. Magába fordulva szipog, és a térdét bámulja. Sok minden jár a fejében, és nem is számít rá, hogy valaki képes odamenni hozzá, és leemelni a párkányról. Viszont amikor ez megtörténik, és megpillantja Kamen arcát akkor abbahagyja a sírást.* - Mennyit hallottál? Az pedig, hogy miket beszélek... Nos, csak az igazság. Ha nem léteznék akkor egyszerűbb lenne nektek minden. *Felel a fiúnak, és megpróbálja leszedi a srác kezét a derekáról.* - Ha én nem vagyok ez az egész nem történik meg. Istenem, annyira hülye voltam... *Fordul el, és a kanapé felé veszi az irányt, de útközben térdre zuhan, lehajt a fejét, és kitör belőle a zokogás.* - Nem akarom azt, hogy miattam marakodjatok folyton. Ráadásul egyre nehezebb minden. A rémálmaim nem nagyon akarnak múlni, és félek az éjszakától. Napok óta nem alszok rendesen, és ki kell költöznöm a közös társalgóba... Nem akarom, hogy a többiek még egyszer az én sikításomra kelljenek fel.*Rázza a fejét, és teljesen ki van idegileg. Komolyan, napok óta nem aludt rendesen, ha mégis sikerült álomba szenderülnie az is 1-2 óra volt csupán. Ilyen helyzetben nem képes erős lenni, ha senki nem áll mellette. A lökött rokonaira nem támaszkodhat, Jessicát pedig nem akarja ezzel tervelni.* - Szerinted mégis mi a fenét kellene csinálnom? *Kérdez még mindig angyalul hátha a másik tud adni neki valami tanácsot, mert ő most tejesen veszettnek érzi magát. Egy valamit utál az angyalságban: túlérzékeny.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Post n°4
Re: Giselle fajta kiakadás és Kamen-féle szerelmi vallomás
by Kamen Grozdan Branimir Szer. Márc. 07, 2012 4:17 pm
- Hogy ki kéne törölnöd az emlékeinket, amit amúgy jobb ha nem próbálsz meg, meg olyan hülyeségeket, hogy nekünk könnyebb lenne az életünk nélküled, meg ilyen ostobaságokat *válaszol Kamen. Aztán megrázza a fejét.* - Angyalkám, ne beszélj ilyeneket. Tudod hol vagy a legjobb helyen? Mellettem. *Természetesen nem engedi, hogy a lány lerázza magáról a kezét, és megint megrázza a fejét.* - Nem te vagy az, aki nélkül az egész nem történt volna meg. Vagy ha mindenképpen ezt akarod hinni: messze nem az egyetlen, és messze nem a leginkább okolható *mondja neki. Aztán ugye a lány csak elhúzódik tőle, és elindul az egyik kanapé felé. Amikor elesik, Kamen odasiet hozzá és letérdel mellé. Hallgatja a lány szavait, és hirtelen felvillan előtte pár kép. Egy egész kicsi fiú, az angliai lakás egyik szobájában. Az ágyában ül, szemeiből ömlenek a könnyek, a nagybátyja pedig beront a szobába, rémülten kérdezve, hogy miért sikoltott. A gyerek tetőtől talpig remegve elhúzódik a férfi érintése elől, igyekezve kerülni bármilyen fizikai kontaktust. Gis kérdése téríti vissza a jelenbe, mire mélyet sóhajt.* - Nem tudom megmondani, mit tegyél, Gis. Csak azt tudom mondani, hogy bármit is gondolsz és érzel most, az idő segíteni fog. *Közben felsegíti a lányt, és elkíséri a kanapéig. Ott aztán leülteti, és lehuppan mellé. Egy pillanatig elgondolkozva mered maga elé, majd hirtelen, egész halkan beszélni kezd.* - Tudom, hogy közhelynek tűnik, de a saját bőrömön tapasztaltam, hogy igaz. Hosszú évekkel ezelőtt, amikor Te még az életem közelében sem voltál, amikor még se a régi suliról, se Fyronról nem hallottam egy szót sem, amikor még a Roxfortba jártam... Történt valami. Tizenkét éves voltam, ha minden igaz... Igen, mert másodévben történt. Később is mentem vissza a téli szünetről, mint kellett volna. Újév volt, 2005. utolsó és 2006. első napja. Sergej bácsi... Meghívott hozzánk egy csomó embert, de minket, gyerekeket olyan fél egy körül már elzavartak. Persze tudod, milyen vagyok... *szusszant zavartan.* - Nem bírtam megülni egy helyben. Kilógtam az utcára, mert az annyira bulinak tűnt. Tudod, mennyi részeges, drogos szerzet járkál az utcán szilveszterkor? Persze ezt én akkor még nem tudtam, bár éreztem, hogy veszélyes. *Egy pillanatra elhallgat, azon tűnődve, hogy mégis hogyan folytassa. Nem könnyű erről beszélnie, nem könnyű neki, hogy ezt elmondja bárkinek is. Nem is mondaná, ha nem lenne teljesen üres az egész társalgó.* - Emlékszel a sebemre? Amire kijelentettem, hogy cápaharapás *mosolyodik el halványan. De abban a mosolyban annyi a fájdalom, hogy szinte nem is vehető mosolynak.* - Az egy késnyom. Kis híja volt, hogy nem gyilkoltak meg. Hetekig kórházban voltam, mert tele voltam vágásokkal, több csontom eltörött, és a testem minden pontját elborították a zúzódások. Nem véletlenül vagyok érintésfóbiás, és nem véletlenül titkolózom, nem véletlen, hogy olyanná váltam, amilyenné. És nem hetekig, hónapokig, hanem évekig iszonyatos rémálmaim voltak, sőt, néha még most is ébredek úgy az éjszaka közepén, hogy tetőtől talpig úszom a verejtékben, alig kapok levegőt, és semmi mást nem hallok, csak azoknak az alakoknak a röhögését. Pedig alig emlékszem már az egészre... Mégis, nem tudom teljesen elzárni magamban az emléket. De mégis, már nem minden éjjel telik így, idővel enyhült, és könnyebbé vált. Meg hozzá is szoktam. És az egész... Kezelhetővé vált. De soha, soha nem fogom tudni teljesen kiheverni. Ez van *von vállat, némileg sután befejezve a történetet. Talán nem teljességgel biztató, de legalább a lány érezheti, hogy nincs egyedül a gonddal. Nagyjából ez volt az utolsó dolog, amit nem tud Kamenről... De ezzel elég sokat várt a fiú. De ez talán nem meglepő: ennél rosszabb soha nem történt vele, és még a bandatagoknak sem szívesen vallotta be. De végre itt van. Kinyögte.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°5
Re: Giselle fajta kiakadás és Kamen-féle szerelmi vallomás
by Giselle Céline Marceau Szer. Márc. 07, 2012 6:56 pm
*Zavartan pislog a másikra, mikor az felsorolja, hogy mégis mit hallott. Erőtlenül felnevet miközben rázza tovább a fejét.* - Hát jóformán mindent. *Jegyzi meg halkan, és Kamen kijelentésére egy apró, de cseppet erőltetett mosoly jelenik meg az arcán, és ahogy jött úgy el is tűnik. De egyébként azért se hagyja magát, mert ő tényleg próbál minél messzebb kerülni a másiktól.* - Hidd el, ha nem mondom el az egész testvér dolgot akkor tényleg nem jutottunk volna el idáig. Egyébként hiába próbálod azt mondta, hogy nem tehetek róla. Én tudom, hogy én vagyok a hibás. Raphael is próbálta bemesélni nekem, hogy semmit nem csináltam, úgy nézek ki, mint aki hitt neki? *Motyog tovább a leányzó, teljesen össze van zavarodva. Aztán ugye elesik, és mikor Kamen odatérdel hozzá csak rápillant. * - És mellettem maradsz, amíg el nem múlik ez agyrém, vagy pedig túl önző lennék, ha ezt kérném? *Suttogja halkan könnyes szemekkel. Felállsz, és a fiúval együtt elmegy a kanapéig, majd köszöni szépen, de egyedül is le tud ülni. Némán, nagyokat pislogva hallgatja a fiú szavait.* - És mi történt azután? *Kérdez rá még a szökéses részre, de Kam hamarosan folytatja a mesét.* - Persze, hogy emlékszem. Akkor sem hittem el, hogy cápaharapás, de nem akartam feszegetni a témát…*Motyogja nagyon halkan. Elhallgat, és döbbenten hallgatja azt, hogy mi történt régen Kamennel. Majd amint véget ér a történet átkarolja a fiút, és bár kicsit még sokkolt állapotban van, de viszonylag hamar túltette magát rajta. Vagyis csak ő tűnik.* - Bocsáss meg, hogy a hülyeségeimmel traktállak miközben téged sokkal komolyabb baj ért. *Bújik hozzá a másikhoz, majd egy pillantra elhúzódik, és a fiú szemeibe néz.* - Érintésfóbiád? De akkor mégis hogy lehet, hogy nem húzódsz el tőlem? *Vonja fel a szemöldökét, majd megint neki dől a fiúnak.* -Fogalmam sincs mi lenne velem, ha te nem lennél itt nekem. Ne haragudj az előbbiért. Nagyon hülye voltam. Még soha, de soha nem voltam ennyire depressziós. *Beszél még mindig angyalul, de hát meg tehet róla…*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Post n°6
Re: Giselle fajta kiakadás és Kamen-féle szerelmi vallomás
by Kamen Grozdan Branimir Szer. Márc. 07, 2012 8:24 pm
*A jóformán mindentre csak biccent. A következő mondatokra már csak rázni tudja a fejét. Szíve szerint most szétverne valamit - vagy valakit, mondjuk Alex pont jó lenne -, de tudja, hogy ettől Gis nem igazán lenne boldogabb, szóval megpróbálja visszafogni magát. Alexandernek egész egyszerűen csak be kellett volna fognia a pofáját... Mindegy. Aztán ugye a lány térdre esik, ő pedig melléje térdel, a kérdésre pedig halványan elmosolyodik.* - Persze, Angyalom. Ameddig csak szeretnéd, veled leszek *válaszolja lágy hangon. Lehet rajta érezni, hogy valami... Valami mintha megváltozott volna benne. Aztán ugye mesélni kezd arról, hogy mi volt az, ami a legjobban meghatározta az életét és a személyisége alakulását. A lány közbeszólásait meghallgatja, de nem felel rájuk semmit. Persze sejtette, hogy Gis nem hitte el, hogy cápa harapta meg, de azt úgyis csak azért mondta, hogy érzékeltesse: nem akar beszélni erről az egészről. Aztán a lány hozzábújik.* - Nem azért mondtam el... Hanem azért, hogy lásd, bármin túl lehet jutni, még ha nem is teljesen, még ha nehezen is, de túl lehet esni rajta. Ha nekem sikerült... *szusszant. Aztán az érintésfóbiára kérdez rá a másik, mire vállat von.* - Ha egy ideje ismerek már valakit, akkor nem vagyok rá annyira érzékeny, főleg ennyi idővel utána. Akkor viszont tényleg senki nem érhetett hozzám, még Sergej bácsit sem engedtem magamhoz. Látnod kellett volna azt a hisztit, amit levágtam a gyógyítóknak *kuncog fel zavartan. Látszik, hogy még nem teljesen higgadt le az emlék felidézése után. A követező után rámosolyog a lányra.* - Soha nem tudnék haragudni Rád, Angyalkám *feleli halkan. Aztán egy pillanatig csak bámul a lány szemébe, és hirtelen beszélni kezd.* - Rájöttem valamire. Rájöttem, hogy az, aki vagyok, igazán kiteljesedhet, amikor Veled vagyok, igazán önmagam lehetek. Már az első perctől mindig éreztem, hogy Előtted nem kell korlátoznom magam, hogy Veled nem kell betartanom az önmagamnak felállított szabályokat, hogy az, ami vagyok, Nálad szíves fogadtatásra talál, és ez... Egyszerűen elképesztő volt! Rájöttem, hogy nem bírnám ki, ha valaha elveszítenélek, ha Nélküled kellene élnem. Soha nem hittem, hogy képes leszek erre az érzésre, és soha nem képzeltem, hogy valaha, valaki ennyire fontos lesz nekem. Szinte el sem tudom hinni, sőt, igazából a napokban el is gondolkoztam azon, hogy vajon én most csak álmodom, vagy tényleg megtörténik mindez. Nagyon durva... Meg aztán... Úgy éreztem, senkinek sem kellek, hogy egy olyan világba vagyok bezárva, ahol értéktelen vagyok, de Te értelmet adtál a létezésemnek. Eleinte nem is éreztem, hogy mennyire, de aztán rájöttem, és hú... Nem is gondoltam, hogy egy személy miatt fogom ennyire élőnek érezni magam. Ráadásul Te valahogy mindig tudtad, hogyan érd el, hogy jobban legyek, mindig tudtad, hogyan vidíts fel, még akkor is, amikor a padlón voltam, és utáltam mindent és mindenkit, amikor csak léteztem, és teljes szívemből haza akartam jutni Angliába, Te valahogy elfelejtetted velem a gondolatot, és teljesen betöltötted a jelenléteddel. Megváltoztattál, azt hiszem, elkezdtem felnőni Melletted. Elkezdtem érezni, rájöttem, hogy nem kell mindig, mindenkihez alkalmazkodnom, hogy nem muszáj elérnem, hogy mindenki elfogadjon. És ez mind Neked köszönhető, Angyalkám. Megváltoztattál, úgy, hogy közben elérted, hogy mégis ugyan az maradtam. Elfogadtál annak, aki vagyok és elérted, hogy megbízzak Benned. Nincsenek rá szavak, mennyire fontos vagy nekem, Édesem. Szeretlek, Giselle. *Az utolsó szavakat már csak suttogja, majd megcsókolja az angyalt. A gyomra görcsben áll, a tekintete pedig annyira őszinte, amilyennek talán még a lány sem láthatta soha. Hol van már a néhány nappal ezelőtti elmebeteg Kamen, aki kis híján megölte Alexet dühében? Az a Kamen, aki - tudomása szerint - megölt egy angyalt és egy lidércet? Sehol. Az a Kamen most úgy tűnik, mintha nem is létezne. Ez a Kamen csak szeret, a szíve minden darabkájával, az éltető, mély szerelem, amiről sosem hitte el, hogy létezik, most zsibong az ereiben, betölti a testét és a lelkét, és az egész világa ebből a szerelemből áll, semmi másból. Mindaz, amit mondott, a szíve legmélyéből tört elő. Soha, senkit nem szeretett még ennyire. És soha, senkit nem is fog.*
Giselle Céline Marceau- .::Diák::.
- Post n°7
Re: Giselle fajta kiakadás és Kamen-féle szerelmi vallomás
by Giselle Céline Marceau Szer. Márc. 07, 2012 9:05 pm
*Gis valóban nem örülne neki, ha Kamen szétverné a bátyját. Aztán ugye, amikor kérdez, és a fiú válaszol neki akkor elmosolyodik.* - Addig maradj, amíg szeretnél. De azt tudnod kell, hogy több ezer évig a nyakadon leszek valamilyen formában.* Pillant a másikra ártatlanul, mert nem akarja örökre magához láncolni őt, viszont azt tudni kell, hogy Gis a végletekig ragaszkodik Kamenhez. Egyébként érzékeli a furcsaságot, de inkább megvárja mi sül ki belőle.* -Értem. Előbb-utóbb biztosan legyőzöm a félelmemet, de még kell egy kis idő meg egy adag nyugtató. Bár talán az is elég, ha te beszélsz hozzám. *Motyogja halkan, és persze érti, hogy mit akart ezzel mondani a másik. Az érintésfóbia magyarázatára csak kuncog egy sort.* - Úgy nyafogtál, mint a sivatagban, vagy annál is rosszabb volt? *Csipkelődik, mert kezd valamilyen szinten visszatérni a normális elmeállapotába.* - Akkor jó, és ha én duzzogok is akkor egy kis idő után megunom, mert én se tudok rád haragudni. *Mondja halkan, és Kam szemeibe néz, hallgatja a másik beszédét, és konkrétan könnycseppek gördülnek végig az arcán a meghatódottságtól.* - Édesem... *Szipogja a leányzó, mert nem tud rendesen gondolkozni. Egyébként ő is így érez a másik iránt, és csak még jobban elbőgi magát mikor meghallja a szeretlek szócskát.* - Én is így érzek irántad, de attól tartok, hogy most annyiféle érzés kavarog bennem, hogy nem tudnám kifejezni magam. Azt viszont tudnod kell, hogy nem lesz még egy olyan lény ezen a világon, akit annyira szeretnék, mint téged. Szeretlek, imádlak téged. *Súgja ő is, majd viszonozza a csókot, odabújik a másikhoz. Megérinti a másik kezét, és azokkal a szép, szerelmes kék szemeivel nézi a másikat.* - Mit is mondtál arról, hogy bénán udvarolsz nekem? *Kuncog Gis miközben pimaszul felpillant a másikra.* - Egyébként milyen volt London? Remélem tudod, hogy borzasztóan hiányoztál. *Kérdezősködik és megjegyzéseket is tesz, na persze mintha nem mondta volna el hússzor a telefonba, hogy mennyire hiányzik neki az a zakkant párja. De hát ő így szereti, elfogadja amilyen, hiszen Kamen is elfogadja őt olyannak, amilyen. * - Tudod mire jöttem rá? Napok óta nem ettem rendesen. Éhes vagy? Bááár tudom, hogy nem vagy hajlandó megenni a főztöm, de azért megkérdem. *Pattan fel a kanapéról, majd kedvesét a kezénél fogva a diákkonyha felé kezdi húzni, ahol majd szépen csinál magának pirítóst. Na igen. Pirítóst lekvárral, sajttal, vajjal és egyéb más kombinációkban. Ha Kamen kér akkor kap, ha nem akkor azt kell nézni, hogy Gis hogyan eszi azt a négy szelet kenyeret.*
Ajánlott tartalom
|
|
|