Diem Carte

*A kávézóban egy aprócska tündér cikázik, hártyás szárnyával pedig szeli a levegőt. Épp most reppent ki a konyhában, ahol nem kis zűrzavart okozott ez az apró teremtmény. Csilingelő hangja a zongora szó miatt szerencsére senki nem tűnik fel, így nyugodtan repkedhet, és kereshet újabb "áldozatot".* ~ Annyira jó kimozdulni otthonról. Nem hiszem el, hogy apa képes volt 500 évre bezárni a szobámba. De most ezt visszakapja. Úgy felforgatom a sziget életét, hogy majd nagyokat fog pislogni az ő pici lányára.* Kuncog a hercegnő, mert ő valójában a Fair Isle szigetén élő tündérnemzetség királyának egyik leányzója. Bájos mosollyal repked a Diem Cartében, majd mikor meglát egy idegent akkor végre elhatározásra jutott. Ő lesz az, akit az est hátralévő részében boldogítani kezd. Így reppent oda a 30 cm-s tündérke Réka elé, és a leányzó orra előtt lebeg.* - Hát te ki vagy? Újnak tűnsz. Mellesleg, ha rendeltél akkor még egy darabig várhatsz. A szakács most teszi rendbe a konyhát.* Kuncog Avelerin, de azért eléggé látszik, hogy ő nem valami bogár, hanem egy sárgás szoknyát és cipellőcskét viselő tündérke.* - Pardon, milyen tapintatlan vagyok. Pedig a Papa is megmondta, hogy illik mindig bemutatkozni... Avelerin vagyok, a sziget tündéreinek hercegnője. * Pukedlizik a levegőben a hártyásszárnyú lényecske. Nem minden nap látni erre felé tündéreket. Sokan azt hitték, hogy teljesen kihaltak, mióta felépült az Akadémia.*

- Óhóhó. A kisasszonyka tán magyar? Tudod sok szerzet megfordult a szigetünkön, és volt alkalmam pár hozzád hasonlóval is találkozni.*Sunyin, de egyben bájosan mosolyog az apró tündér.* -Pontosan. *Bólint a nevére, majd azon a csilingelő hangján megint felnevet.* - Az részlet kérdés. Kérem szépen éppen bosszút állok. A Papa épp most oldotta fel a szobafogságomat, és elhiteted nekem hogy nem jó 500 évig egy helyben ücsörögni. *Mondja fontoskodva, apró szárnyai még mindig vernek, így a zümmögő hang nem múlik el.* - Te hazádban lehet, de a sziget, mint a neve is utal rá a tündéreké. Már ha ezt a Behemótok néha el is felejtik... Különben meg lehet, hogy főnemes voltál, de én a sziget trónjának várományosa vagyok, amint a papa eltávozik az örök szárnyas mezőkre. Viszont az még messze van, mert remek egészségnek örvend. *Csacsog tovább a tündérke, és cseppet sem érdekli Réka ego-romboló akciója. Aztán mikor felbukkan a pincér akkor a tündérke rámosolyog, és valami furcsa aranyszínű port fújt a kiszolgáló fejére.* - Aztán gondolj valami szépre. Az a magasba repít! *Kuncog a leányzó, bár itt a tündérportól jóformán tüsszögni tudnak csak.* - Szóval kedves Réka. Azt mondod a Fyron diákja vagy. Kérhetnék tőled egy szívességet? Régen az iskolában éltünk, és egy odvas fában volt az én lakhelyem. Na, ott maradt egy pici medalion, amit vissza kellene szerezni. Én sajnos nem mehetek be oda, mert az a gonosz angyal-vámpír kitiltott, de te segíthetnél nekem. Meghálálnám a szívességedet. *Mosolyog angyalian, és ravaszan csillognak apró szemei.*

- Semmi bajom nincs velük csupán megjegyeztem, hogy páran jártak erre. *Vonja meg picike vállait, és a lányra szegezi a tekintetét.* - Hát nem éppen, de a Papa szerint rossz fát tettem a tűzre azzal, hogy nem állítottam meg az erdőnkbe betörő Behemótokat. Könyörgöm, egyedül voltam! Egy 30 cm-s tündér 40 Behemóttal szemben? Kész öngyilkosság. *nyafog a leányzó, de hát ő tényleg semmiről nem tehet. Na jó. Arról tehet, hogy hogyan kerültek oda az emberek...* - Dehogy te buta! Nálunk a nők öröklik a trónt, és mellé házasodnak. Lényegtelen. A te emberi fejednek túl bonyolult lennének a tündér szokások. *Kacag tovább Averelin. Aztán ugye elég sokat beszél, és mikor visszakérdeznek akkor egy pillanatra meglepetten pislog. Az erdő közepén álló legnagyobb tölgyfa. Abban laktam. *Felel a vérfarkasnak, a keresztkérdésre meg felvonja szépen ívelt szemöldökét.* - Elűztek onnan minket, viszont semmit nem tudtam elhozni onnan. A medál pedig azért lenne fontos, mert régi családi ereklye, és az szimbolizálja a tündérek hatalmát. De mint mondtam az miatt az alagsori, pincebogár vérszívó Bukott nőszemélynek hála nem tudok visszamenni! *A végén megint duzzogni kezd a lány, majd néhány pillanattal később lenyugszik, és ártatlanul mosolyog.* - Tehát. Segítesz nekem, vagy sem? *Érdeklődik a hercegnő, és leszáll a pultra, mert picike szárnyai már nem bírják a verdesést.*

//FAGY//

- Pontosan. Én jobban tudom, mert volt egy-két magyarral dolgom. *Mosolyog pimaszul, mert ő aztán tényleg jobban tudja, mint ez a mini Behemót.* - Áh. Mindegy. Nem volt ott, így fogalmad sincs arról mi történt. Segítséget meg magam se tudtam kérni ugyanis én is elég nagy bajban voltam. *Legyint durcásan az apróság. * ~ Ilyen nincs, hogy valaki ennyire nehéz felfogású... *Gondolja magában, és aranyszínű szemeit forgatja.* - Akkor csupán tudatlan vagy, ha ennyit nem tudsz. Méghogy királyság. Cöh. A Mama meghalt azért a Papa uralkodik. *Duzzog tovább Avelerin, mert csak. Ilyen kedve van.* - Igen, felettébb kedvelem. Öribarik vagyunk. Nagy spanok, ahogy a mai tinik mondják. *Fintorog egy sort, majd leszáll a pultra, és ott kezd elmászkálni.* - Ahogy benyúlsz találsz egy kis szekrényt. Elvileg azon van rajta. Egy vékony lánc egy tündérrel. Egyébként nem tud róla. Azt pedig megköszönném, ha segítenél. *Pillant rá Rékára a tündér, majd a cselédes dologra felnevet.* - Csak az árulók maradhattak ott. Mindenki mást kitiltottak onnan. *Háborog tovább a csöppség, és dühösen dobbant egyet a lábával.*

*Igen, sikerült felbosszantani, mert az elmúlt 500 évben a lányka elfelejtette, hogy mégis milyen ostobák az emberi lények... Erről pedig, mint tudjuk nem Avelerin tehet, hanem a Behemótok...* - Lehet, hogy most érkeztél, de ennyit gyerekkorukban is megtanítanak az embereknek. Egyébként meg a te kis életed kevés lenne ahhoz, hogy a mi dicső népünk történelmét megtanulja. *Vág vissza a leányzó, mert eléggé felvágták a nyelvét. Hercegnő létére ilyennek lenni. Elképesztő.* - Köszönöm, de már ezer éve halott szóval az idő enyhítette a fájdalmat. *Rándítja meg a vállát, igazából nem érdekli az anya halála. Csak az apja patkolna már el, mert akkor ő lehetne a sziget úrnője.* - is-is. Nem tudni. Bolond az a nő. Sokat tudnék róla pletykálni, de a Papa azt mondta, hogy ha egy rossz szót is szólok akkor kitépi az én szárnyacskáimat. *Az utolsó tagmondatnál már csak szipog. Nem akar gyalogolni. Utál gyalogolni! Ott vannak a szárnyai a közlekedésre.* - Köszönöm. Az Úrnő mostanában ritkán mutatkozik, a sárkánya meg a vulkánjánál van szóval. Könnyű az egész.* Rándítja meg a vállát, majd felemelkedik.* - Nos, akkor ha megszerezted a láncot itt találkozunk! A mielőbbi viszontlátásra! *Reppen el a tündérke, és amint kinyílik az ajtó ő nyomban kiszabadul az utcára.*