by *Sam abban a szent pillanatban megbánja azt a bizonyos megjegyzést, amint Tyla megtorpan, szóval gondolatban alaposan fejbe vágja magát, hogy mégis mi az istennek kellett neki kinyitnia a száját. A "hallgatlak"-ot ő is kellően unja már, de nagy valószínűséggel megint csak veszekedni kezdenének, ha ezt meg is jegyzi.* - Értsd meg, hogy nem vagyok képes elmondani *válaszolja az elsőre. A második, már inkább kirohanásra hasonlító megjegyzés szintén elég rendesen felkavarja, és ha nem érezné gyávaságnak, most egészen biztosan lelépne. Tudja, hogy nem lenne képes anélkül igazán őszinte lenni Tylához, hogy elmondaná neki azt, akkor viszont egyszerűbb lenne, ha hagynák az egészet, amire persze esély sincs. Aztán megszólal Eris, és Sammael már a harmadik mondatnál kiakad. Rendben, azt sejtette, hogy a sárkány tudja, de ezt... Ezt igazán nem kellett volna. Szóval miután Eris végzett, az első dolga, hogy vet egy gyors pillantást Tylára, ellenőrizve, hogy a nő rájött-e ebből a kis elhintett morzsából. De úgy tűnik, nem igazán. Aztán kiszúrja az egyik csúnya pillantást, mire szusszant.* - Felettébb szívesen folytatnám tovább ezt a társalgást, de nem akarom megzavarni Eris nyugalmát. Ezért hát azt hiszem, én most elmegyek, és azt teszem, amit egyszer már javasoltál: elgondolkozom a dolgokon. Te meg keress magadnak valakit, aki kevésbé viselkedik utálatosan veled, mint én *mondja Tylának, és ha nem állítják meg, akkor el is indul az ajtó felé. Hiába, tele van tüskékkel, kicsit féltékeny is, Raphaelre, meg úgy általában, a nő már elmondta, hogy nagyon idegesíti, hogy ilyen negatívan áll hozzá, akkor meg keressen magának más társaságot. Igen, igen, tudja, hogy ő akarta megpróbálni ezt az egészet, de úgy tűnik, nem akar összejönni. Úgy tűnik, ők ketten nem képesek normálisan kijönni egymással, mert mindketten csak elvárásokkal vannak tele. Mert Sammael nem meri elmondani Tylának, hogy azért nem nyílik meg előtte, mert fél, hogy elmondana valami olyant, amit nem kellene, és végképp megutáltatná magát az angyal nővel. Meg egyébként is. Ez az egész, amit érez, teljesen... természetellenes. Legalábbis ellene van az ő természetének. Rendben, hogy Ty megbukott, de akkor is, angyal. Ő pedig háromszáz éven át vadászta a fajtáját. És egyáltalán... Minden, minden az ellen van, amit érez, és már az elején be kellett volna látnia, hogy közöttük még a barátság sem fog működni. Kár is volt belevágni.*
4 posters
Perathon Úrnő rezidenciája
Lucien du Bois- .::Diák::.
Vendég- Vendég
*Hát igen, nem ártott volna, ha Sammael tartja a száját, de sajnálatos módon az is közre játszik, hogy Tylának rendkívül jó a hallása, ráadásul pont az ilyen apró megjegyzésekre van kiképezve a hallása. Aztán ugye ül Sam mellett, és elszánt tekintettel válaszokat követel, de a válaszra csak lemondóan sóhajt.* - És én zárkózok el… Sam, áruld el nekem hogyan nyíljak meg neked, ha szinte nem is ismerlek? Nem tudom mit szeretsz, mit nem, mik a hobbijaid, mi a múltad… Szinte semmit nem tudok rólad hiába élünk sok-sok éve ezen a szigeten. Áruld el nekem, én miért nyíljak meg egy olyan embernek, akiről semmit nem tudok? Hogyan értselek meg, ha nem tudom mi jár a fejedben? Hogyan legyünk jóba, ha egyikünk se tud semmit a másikról? Nem tudok úgy megbízni másban, ha a bizalom nem kölcsönös. Sajnálom Sam, de ha nem látom a jelét annak, hogy megbíznál bennem, akkor én magamtól képtelen vagyok beszélni neked… *Szól kicsit halkabban, de még mindig indulatokkal tele, és a sárkány már tényleg nem bírja tovább a veszekedést. Tyla csak duzzogva ücsörög, nem szereti, ha kiosztják, de Sam következő szavaira megenyhül, és jóval nyugodtabban felel neki.* - Egyáltalán nem zavarod meg a nyugalmát. Soha nem volt nyugodt. *Mondja halkan, aztán pár pillanatig némán mered a férfire, aztán mielőtt meg elérné az ajtót Tyla utoléri, és a kezénél fogva húzza vissza.* - Sam… Kérlek, ne menj el! Sajnálom, ahogy viselkedtem… *Kérleli a lidércet, szinte már könyörög neki, hogy ne menjen el, hogy ne hagyja itt, mert nem akar kettesben maradni Erisszel. Az neki olyan, mintha a gondolataiba mélyedne. * - Mi van, ha én veled szeretnék beszélgetni? Normálisan. Úgy, mint a normális emberek. *Tanulmányozza a Lord arcát, és ha az nem rántja el a kezét, akkor Tyla még mindig görcsösen húzza egyre messzebb az ajtótól. Lehet, hogy féltékeny, pedig egyáltalán nincs miért. Arról nem tehet, hogy néha rosszul esnek az angyalnak a megjegyzések, arról meg pláne nem, hogy a fegyvertáros képes volt feltétel nélkül megbízni benne. A sárkány nagyokat szusszantva figyeli a párocskát, és a fejében valami… Valami egészen érdekes dolog fogalmazódik meg. Sunyin elvicsorodik, majd ismét a két felnőtt fejébe férkőzik, bár most sokkal nyugodtabb hangon beszél.* ~ Ha ennyire beszélni akartok, de nem tudjátok hogyan kezdjetek hozzá… Akkor mi lenne, ha kérdezz-feleleket játszanátok? Azzal sokkal előrébb jutnátok, mint azzal, hogy órákon keresztül civakodtok. *Az őshüllő szavaira az angyal-vámpír felkapja a fejét, és furcsán pillant Erisre.* ~ Most mi van? Azt mondjátok egyikőtök se tud jóformán semmit a másikról. Tessék, itt az alkalom, és te akartál annyira beszélgetni Tyla.* Pislant párat ártatlanul, majd fejét a mancsára hajtja, és úgy figyeli őket. Tyla viszont kétkedve fordul Sam felé.* - Mit szólsz hozzá? Egy utolsó esély? Egy utolsó esély annak, hogy mi valaha is jóban legyünk… *Suttogja halkan, mintha más is lenne hármójukon kívül a szobában. Egyébként, ha Sam még itt van, akkor Tyla még mindig fogja a kezét, de nem szorosan szorítja magához, hanem úgy simul a tenyere Sam karjához, mintha jó viszonyt ápolnának.*
Lucien du Bois- .::Diák::.
*Ahogyan hallgatja Tylát, tudja, hogy a másiknak igaza van, de nem képes válaszolni. Tudna mit, de nem képes rá. Elmondhatná, hogy attól tart, hogy elmond valami olyant, amit nem kellene, elmondhatná, hogy fél tőle, hogy vannak dolgok, amiket Tyla nem fogadna el a múltjában, elmondhatná, hogy tudja, minél közelebb kerülnének egymáshoz, annál kevésbé lenne képes elfogadni, hogy nem kerülhetnek még közelebb, de ehelyett csak felsóhajt.* - Kár volt belevágni *mondja halkan. Igen, olyan szempontból kár volt, hogy máris eljutottak egy olyan közelségig, ahol Sam már menekülőre veszi, mert érzi, hogy a régi érzelmek egyre inkább elő akarnak törni belőle. Hogy azok a dolgok, amiket még vagy ötven évvel ezelőtt kezdett érezni, - akkor is ég tudja miért -, egyre inkább a felszínre kerülnek ismét. Aztán ugyebár Eris elég rendesen kiosztja őket, mire úgy dönt, hogy jobb lesz, ha inkább itt hagyja ezt az egész szituációt, és gyávaság vagy sem, inkább menekülőre veszi. Soha nem vonult vissza eddig, de sajnos az érzelmi helyzetekben nagyon meggyengült az elmúlt négyszáz évben... Utoljára akkor nyílt meg igazán, bárki felé Mikháelen kívül, amikor még élt a családja. Aztán megérzi Ty kezét az övén, és meghallja a nő kérlelő hangját, mire nem képes nem megtorpanni. A szíve azonnal a torkába csúszik fel, ő maga pedig meg tudna fulladni attól a sok mindentől, amit ki kellene mondania, de nem mer. Azt, hogy soha nem hagyná magára Tylát, ha megtehetné, azt, hogy soha nem akarja, hogy bocsánatot kérjen, azt, hogy nem kell könyörögnie neki, mert egy gyengéd szóval mindent elérhet, amit akar.* - Nem akarlak bántani, Tyla... *suttog Sammael, és a tekintetében valami egész újat, valami egész idegent láthat a nő: olyan fájdalmat, ami nem azért ég, mert neki ártanak. Olyan fájdalmat, ami azért emészti a férfit, mert őt, Tylát bántják, méghozzá éppen ő.* - Ha maradok, úgyis csak megint vitázni kezdünk. Egyszerűbb, ha hagysz elmenni *mondja, még mindig egész halkan, aztán meghallja a fejében Eris hangját. Végighallgatja a sárkányt, majd Tylára pillant. A nő szavaira pedig nem tud mit mondani: felsóhajt, majd egy gyengéd mozdulattal elhúzza a kezét, és visszasétál a kanapéhoz.* - Legyen... *Amint az angyal-vámpír leült mellé, hátradől, és kék tekintetét rászegezi.* - Te kezdesz. Kérdezz valamit.
Vendég- Vendég
*Persze, hogy igaza van. Fontos dolgokban általában helyesen dönt, kivéve, ha arról van szó, hogy a világ mely szintjén helyezkedik el. Bár neki már teljesen mindegy, hiszen nem tartozik se a Pokolhoz, se a Mennyhez, de még a Földhöz sem. Tengődik a három világ között, de ő köszöni szépen remekül boldogul a dolgokkal. És való igaz ő is sok mindet elmondhatna, ha akarna, vagy ha épp képes lenne rá. De általában ilyenkor hagyja, hogy Eris vegye át a szót. Azért a sárkány mégis könnyedebben beszél a gazdája érzéseiről, mint ő maga. Sam megjegyzésére húzza a száját, és majdnem tett egy olyan megjegyzést, amiért megint majdnem összekaptak volna. Ehelyett csupán megpróbálja megállítani a lidércet, és amikor az a szemébe néz elszorul a torka.* - Nem tudnál úgy megbántani, hogy ne forrjon össze hamar a seb. Elfelejted, hogy az ostobaságom miatt biztosítva van az életem. A lelki sérülések pedig… Nos, azok sem tartanak örökké… *Suttogja halkan miközben az ujjai feljebb kúsznak a férfi karján, s az arcáig meg sem állnak. Gyengéden megsimogatja az arcát, de közben a gyomra olyan görcsben áll, amit még soha életében nem érzett. Igazság szerint nem is tudja igazán, hogy miért csinálja ezt.* - Már mondtam… Nem tudsz megbántani, Sam. *Mondja halkan, de néha-néha elcsuklik a hangja. Eközben Eris érdeklődve kapja fel a fejét, és figyeli a történteket, hogy aztán később továbbíthassa Mikháelnek.* - Nem akarlak engedni. Különben is honnan veszed, hogy vitáznánk? Amint megemelnénk a hangunkat szerintem Eris egyből elevenen megnyúzna minket. *Mondja még mindig halkan, és egy kicsit még mindig akadozva beszél. A sárkány közben helyeslően bólogat, és egy „játékkal” próbálja megoldani a problémát. Elhúzza a kezét, mert időközben az agya egy távoli szeglete visszairányította Sammael karjára, aztán kicsit zavartan leül Sam mellé.* - Ha ne adjisten rosszabbodna a helyzet számolj azzal, hogy nem fogok annyit hozzád járni. *Erőltet mosolyt az arcára, majd mikor mondják, hogy kezdje el, akkor egy pillanatra elgondolkozik. Mit kérdezzen? Nagyon-nagyon jó kérdés, de Eris kisegítése nélkül semmi értelmes dolog nem jutna eszébe.* - Miért nem adod oda az ágyadat? Na, jó. Ez csak vicc volt. Komolyra fordítva a szót… Kérlek, mesélj valamit! Milyen volt a gyerekkorod? Mondjuk, ha nem akarsz, akkor nem kell róla mesélned. *Kezdi el a játékot, miközben lila szemeit le sem veszi a lidércről. Ha az mesél, akkor türelmesen végighallgatja, talán fűz hozzá valamilyen megjegyzést, majd várja a kérdést, amire választ kell adni.*
Lucien du Bois- .::Diák::.
*Már csak az kéne, hogy Eris kezdjen mesélni Tyláról... Őszintén szólva a férfi nem igazán díjazná a dolgot. Mert ha neki a sárkány mesél a másikról, akkor a nő ne várja el tőle, hogy ő viszont egyenesen, a saját szavaival elmondjon mindent. Akkor már cserébe Mikháel mesélne a gazdájáról. Aztán megindulna kifelé, de a nő sikeresen * - Akkor sem akarom *suttogja válaszul, és kicsit megremeg, amikor Tyla keze felcsúszik az arcáig. Az biztos, hogy ha ezt Eris elmondja a tigrisnek, akkor a Mikhá ki fog ugrani a bőréből, és kétszer ennyit fogja szekálni Samet... A kérdésre elhúzza a száját.* - Állandóan vitázunk *válaszol. Ebből persze az is egyértelmű, hogy ő ezt nem különösebben élvezi így. Aztán ugye Eris felveti az esetleges megoldást, mire a lidérc rákényszeríti magát, hogy visszamenjen a kanapéig, és leül.* - Legalább nem próbálod majd mindig eltulajdonítani a szobámat *válaszol egy hasonló mosollyal a férfi. Aztán ugyebár elkezdik a játékot. Az ágyas dologra kis híján felhorkant, majd de végül megkapja az igazi kérdést is, mire egyből elkezdenek felbukkanni az emlékek a szeme előtt. Az utolsó mondatra felsóhajt.* - Belementem a dologba, Tyla. Nem fogok most visszalépni. Ennyire nem vagyok gyáva *mondja, majd egy pillanatig némán mered maga elé. Aztán lehunyja a szemét, és halk, lágy hangon beszélni kezd.* - Öt testvérem volt, mind bőven fiatalabbak nálam. Három fiú, és két lány. A Brit-szigeteken születtem, egész közel Fair Isle szigetéhez, talán ezért is esett végül erre a választásunk. Akkoriban még nagyon más volt a világ, így hát elmondhatom, hogy a gyermekkorom felhőtlen volt. A szüleim... A szüleim nagyon szerettek mind a hatunkat, én pedig imádtam a testvéreimet. A mi családunkban... A mi családunkban nagyon fontos volt, hogy összetartottunk, őriztük a hagyományokat. Az egyik ilyen hagyomány az volt, hogy a testvéreknek gondoskodniuk kell egymásról, így hát lényegében én neveltem fel a három öcsémet és a két húgomat. Elvégre a legidősebb is húsz évvel fiatalabb volt, mint én. Mert hát... Én úgymond "véletlen" gyerek voltam, még az előtt, hogy a szüleim utódot akartak volna, de ettől függetlenül is nagyon sok szeretetet kaptam tőlük. *Ahogyan Sammael beszél, érezni a hangján, hogy fáj a családjáról beszélnie.* - Apu... Apu mindig kirándulni vitt minket mindenfelé, és tőle tanultunk meg mindent, amit erről a világról tudni érdemes. Ők tanítottak meg nekünk mindent: volt, amit elmondtak nekem, és én adtam tovább a többieknek, és volt, amikor mi négyen apával voltunk, Selina és Katharyn pedig anyával. Mindenem megvolt, és teljesen háborítatlan életet éltünk. A sziget egyik erdejében laktunk, ahol lényegében úgy nőttünk fel, mint egy külön kis világban. Mindig arra tanítottak minket, hogy tiszteljük és szeressük a természetet. Emlékszem *szusszant fel szórakozottan.* - Emlékszem, egyszer faházat építettünk Adairral és Prosperrel, mert akkor volt Elroy születésnapja, és meg akartuk lepni valami igazán különlegessel. Az egyik legmagasabb fát választottuk ki, ami a közelben volt, és olyan helyre sikerült építeni, hogy szinte az egész szigetet be lehetett látni onnan... *Miután ezt a kis történetet is megosztotta, sóhajt egyet, és kinyitja a szemét.* - Szóval nagyon jó gyerekkorom volt. Sokszor kívánom, bár visszamehetnék... *Aztán megrázza a fejét, és Tylára pillant.* - Szóval... Milyen a te családod? Semmit sem tudok róluk. *Persze ebben a kérdésben arra is gondol, hogy egyáltalán élnek-e még. Mert noha ő most szinte mindent elmondott a családjáról is, felettébb érdekli, hogy a nőnek élnek-e még rokonai. Mert erről aztán tényleg soha de soha nem volt szó közöttük...*
Vendég- Vendég
*Az mondjuk tényleg nem lenne szerencsés még hozzá két okból: 1. Eris hajlamos olyan dolgokat is mesélni, amik nem vetnek valami jó fényt a nőre. 2. A sárkány imádja elferdíteni a dolgokat. Szóval maradjunk annál, hogy ha itt az ideje, akkor Tyla mesél. Halványan elmosolyodik Sam szavaira.* - Én se akartalak soha bántani, de úgy tűnik mindkettőnknek sikerült ártani a másiknak. *Vonja meg a vállát, egyébként kicsit érezhető, hogy az ő keze is remeg, mikor Samhez. Nem szokása senkihez sem hozzáérni, kivéve az áldozatai meg Eris. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy a két állat halálra fogja szekálni a gazdáját. * - Azért nem mindig. *Nevet fel halkan az angyal Sam megjegyzésére, amúgy ő sem élvezi, de valahogy mindig úgy sülnek el a dolgok, hogy a másik agyára mennek végül. A szobás megjegyzésre Tyla ismét felnevet, és mosolyogva pillantva a lidércre.* - Nem tehetek róla. Utálok a föld alatt lenni. Viszont Amarilla mellé még az Istenért se költöznék be, de te szobádat kifejezetten kedvelem. Olyan… Nyugalmat árasztó. *Felel halkan, majd ugye felteszi az első kérdést, hátradől a kanapén, és türelmesen vár.* - Nem tartanálak gyávának, ha nem akarnád elmondani. *Húzza a száját a nő fejét rázva, de végül Sam mégis bele kezd a történetbe. Ő csendesen hallgatja a történetet, és elképzeli a hallottakat. Lassan lehunyja a szemét, hallgatja tovább a történetet, és nem tudja megállni mosolygás nélkül. Aztán a történet véget ér, ő kinyitja a szemét, és szomorúan pillant Samre.* - Sajnálom, biztosan nagyon szeretted őket, viszont ami történt az megtörtént, és sajnos nem forgathatjuk vissza az időkerekét. Hidd el, jó párszor én is megtettem volna. *Az utolsó mondatnál elfintorodik, majd a kérdésre pimaszul elvigyorodik.* - Igazán találékony vagy, Sam. Mindenesetre előre szólok, hogy az én múltam cseppet sem ilyen idilli, mint a te gyerekkorod.* Mondja halkan, aztán a kandalló felé fordítja a fejét, ahol még mindig ég az egy órával ezelőtt gyújtott tűz. A lángokat bámulja, ahogy miközben próbálja visszaidézni a múltját.* - Először is azt le kell szögeznem, hogy volt némi emlékezet kiesésem szóval, ha néha megállnék, akkor az azért van, mert Eris segít felidézni a dolgokat. *Köszörüli meg a torkát, és tényleg belekezd a maga történetébe bármennyire is nehéz neki.* - Nos, mint tudod én természetesen a Mennyben láttam meg a napvilágot, de nem Tyla Perathonként. Az igazi nevem, Tyaeloria Perathon, de ez egy másik történet. Az én apám folyamatosan dolgozott, mivel valamilyen követ, ezért nagyon ritkán jött haza. Anyám pedig inkább foglalkozott azzal, hogy milyen ruhát vegyen fel az aznapi bálra, mint a lányának a nevelésével. Szóval nekem nem igazán adatott meg az a szeretet, amit mondtál, de ez van. Én is amolyan „véletlen” gyerek vagyok, csak veletek ellentétben velem nem foglalkoztak különösebben. Szóval gyerekkorom óta a magam útját jártam. Mindig is más voltam, mint a többiek. Az iskolás éveim nagyrészét a könyvtárban töltöttem, és kutakodtam valami után. Kitűnő tanuló voltam, bár az az érdekes, hogy a kicsivel sötétebb mágiák nálam sokkal erősebbek voltak, mint a rendes angyaloknál. Mikor először voltam ki is derült, hogy miért. Van egy olyan képességem, amivel a holtakkal tudok kapcsolatot alakítani. Lásd. Feltámasztás, halottidézés, élőholt gyártás. Meg még jó pár dolog. Eléggé kevés barátom volt, de én remekül meg voltam egyedül. Amikor lehetőségem volt rá, én mindig lelógtam a Földre. Nyelveket tanultam, az itt élő fajokat tanulmányoztam, világot láttam. Egyszóval elfoglaltam magam. Aztán egy nap, mikor meguntam a társaim piszkálását fogtam magam, és éjszaka megalkottam az „ideális világ” elméletemet. Ez nagyjából arról szólt, hogy azokat az embereket, akik Isten és az embertársai ellen vétenek, azokat a túlvilágra kell küldeni, ha nem hajlandó megtérni. Az első ilyen kalandom pont Erisszel esett. Egy kis szigeten élt a fiókáival és a párjával, de csak ő élte túl az egészet. A feldühödött varázslók őt is megölték volna, ha nem végzek velük. Ekkor kezdett elszíneződni a szárnyam, de különösebben érdekelt. Folytattam tovább az ideám megvalósítását, és így jutottam el Williamig. Bizony, én öltem meg miután nem volt hajlandó a helyes útra térni. Közvetlenül az incidens után buktam meg. De persze Erisszel mióta megismerkedtem azóta tartom a kapcsolatot, így nem voltam sose egyedül. Beengedtem az elmémbe, és azóta ki se lehet szedni onnét. Dióhéjban ennyi az én gyerekkorom. El lehet ítélni, de én akkoriban így vélekedtem a dolgokról. Szóval én a helyedben nem akarnám ismerni a szüleimet Sam. Bár még mindig élnek szóval, ha szeretnéd, hogy a kitagadott gyerekük lehívja őket egy lidérc kedvéért biztos lejönnek meglátogatni minket. *A történet végére egyre jobban elhalkul a hangja, néha meg is áll, de akkor a sárkány közvetíti a dolgokat szóval nagyjából döccenésmentesen megy az egész dolog.* - Sam, hány angyalt öltél meg életedben? *Teszi fel a következő kérdést, miközben visszafordul, és felhúzza a lábait a kanapéra.*
Lucien du Bois- .::Diák::.
- Úgy tűnik *biccent. Tyla nevetése megnyugtatja picit.* - Pedig komolyan mondom, hogy szeretném megtartani magamnak *mosolyog rá halványan a nőre. Jó, alapvetően van olyan rész a felfogásában, ami szerint Ty nyugodtan használhatja a szobáját, de az egy másik téma. Aztán ugye megkapja a kérdést, és mesélni kezd. Való igaz, Sam nem panaszkodhat a gyerekkorára... Ty szavaira halkan felsóhajt, és biccent.* - Tudom, Tyla. De vannak dolgok az életben, amiket akkor is nehéz elfogadni, ha tudod, hogy semmit nem tehetsz ellenük, akkor is, ha már évszázadok teltek el azóta. Most tudod, mi az, amit elveszítettem, és talán... Talán megérted, miért gyűlöltem meg annyira a fajtádat. De azt is tudnod kell, hogy abból, amit akkor éreztem, már szinte semmi nem maradt. *És ez igaz. Sammael már messze nem olyan fajgyűlölő, mint egykor volt. Aztán felteszi a maga kérdését. Ty csipkelődésével nem is foglalkozik, inkább érdeklődve hallgatja a nőt. Nos, valóban nem mondható éppenséggel idillinek... Valóban könnyebb megérteni Tyla viselkedését a hallottak alapján. A névre meglepetten felvonja a szemöldökét.* - Kár, pedig szép név *jegyzi meg. Amikor a nő végez, szusszant egyet.* - Ez csak költői kérdés, de minden angyal igyekszik a maga feje után menve létrehozni a tökéletes világot?*Ezt valóban nem kell megválaszolni... Közben Sam megkapja következő kérdést, mire jelentősen elkomorodik.* - Téged is jó dolgok érdekelnek... De nem tudom pontosan. Ötvenet, hatvanat, többet... Sosem tartottam számon. *Ez után egy kicsit hallgat, aztán kérdez.* - Mégis minek változtattad meg a neved? *vonja fel a szemöldökét. Tényleg érdekli. Elvégre a saját bőrén tapasztalta meg azokat az érzéseket, amik ahhoz kellenek, hogy valaki megváltoztasson magán valami tényleg jelentős dolgot...*
Vendég- Vendég
~Akkor végre itt az ideje, hogy tiszta lappal induljatok, engem pedig hagyjatok aludni, hacsak nem akarjátok, hogy az egész sziget rólatok beszéljen! *Szólal meg ismét a sárkány, aki kényelmesen elfeküdt az íróasztal mellett. Aztán ugye még mindig folyik a szobabirtoklási herce-hurca, ezért Tyla eléggé fintorog Sam szavaira.* - Tudod mit? Számolj azzal, hogy szobatársad lesz, vagy pedig szeretnék kisajátítani magamnak egy szobát az első emeleten. *Mondja nevetve, de azért igyekszik komolyan előadni a kérését. Aztán ugye következik a kérdése, elhangzik Sam története, majd ő veszi át a szót, mire hamar meg is kapja a választ.* - Nekem mondod, hogy vannak olyan dolgok, amiket nehéz elfogadni? *Szusszant nagyot, mintha ő nem lenne elég nagy sorscsapás ezen a világon, és nem veszített volna el sok mindent. A további szavakra viszont csak halványan mosolyogva bólint.* - Meg tudom érteni, de nem minden angyal rossz. Én speciel érdekes módon egyetlen lidércet sem öltem meg. Pedig nem mondom, elég balhés népek vagytok, de akikkel találkoztam, azokkal sikerült úgy elmenni egymás mellett, hogy senkinek nem esett baja. Annak pedig örülök, hogy kevésbé vagy rasszista, ugyanis én egyáltalán nem vagyok az.*Sóhajt, majd az ő történetét is elmeséli, bár ez tényleg nem nevezhető sem nyugodtnak, sem szépnek. Arra, hogy Sammael megdicséri a nevét csak elmosolyodik, és tovább beszél. Mondandója végeztével kap is egy költői kérdést, mire eléggé hangosan felnevet.* - Azért én nem úgy akartam megváltoztatni a világot, hogy a Lidércvadászok csinálják. Én csupán azokat az embereket akartam büntetni, akik nem hallgattak Istenre, és rengeteg gyarlóságot követettek el. William is azért halt meg, mert a népén élősködött, és a Fentiek szavára nem hallgatott. Jó sokszor figyelmeztettük, hogy baj lesz abból, ha nem változik meg, de ő a jeleket annak vélte, hogy még jobban büntetni kell a népét. Sam, ez az ember nem érdemelte meg az életét! Állítom, hogy jogosan öltem meg. Minél előbb a Pokolra kerülnek az ilyenek annál jobb. Az emberek rengeteget hibáznak, de ekkora vétkeket a többségük nem követ el. Most pedig néz rá a szigetre. Mióta meghalt ez a zsarnok, azóta újjászületett, Qarinban normális lények élnek, a szigeten sem történik semmi katasztrófa. Igaz, a bűnözés itt is folyik, de nem olyan szinten, mint annak idején. Azt is elmondhatom, hogy az akadémia se állna itt, ha William, vagy a leszármazottai itt uralkodnának. Fair Isle még mindig a sötét korszakát élné, ha nem fékeztem volna meg azt az idiótát. Egyébként tudom, hogy költői kérdés volt, de azt hiszem ezt muszáj volt tisztáznom. *Mondja halkan, a sárkány pedig bólogat a nő szavaira, ezzel is jelezve, hogy ő tökéletesen megérti gazdája szándékait. Aztán feltesz egy újabb kérdést, bár sejtette, hogy Sam nem fog örülni neki, de azért mégis csak muszáj tudnia.* - Nem tehetek róla. Ilyen a formám. *Rándítja meg a vállát, és komoran hallgatja a választ. Aztán megvonja a vállát, és Eris ismét megszólal a férfi fejében.* ~ Úgy véli nem is vagy akkora vadász, mint aminek vallod magad. Azt mondja, hogy mi ketten több hitvány alakkal végeztünk, mint amennyi mennybélit te megöltél. Szóval van egy olyan érzésem, hogy nem vette magára azoknak a halálát. Sőt annak kifejezetten örült volna, ha legalább olyanokat öltél volna meg, akikkel haragban állt. *Magyaráz a sárkány, mancsára támasztva a fejét, és lila szemeivel Sammael arcát figyeli. Tyla pedig ül a kanapén, egy hajtincsét csavargatja, majd a kérdés hallatán jóízűen felkacag.* - Sammael Crow, ennyire lökött nem lehetsz! A Tyaeloria mennyire kelt félelmet az emberekben? És különben is, ha már rám ragadt az elmebeteg bukott angyal-vámpír szerep, akkor ilyen „aranyos” névvel megáldva nem lennék túl tiszteletparancsoló. Röviden: rontaná az imidzsemet. Egyébként rajtad és Erisen kívül senki nem tud a valódi nevemről, és örülnék neki… Szóval, ha annyira tetszik a nevem nyugodtan hívhatsz így, de lehetőleg csak akkor, ha négyszemközt vagyunk. *Magyarázkodik tovább, bár ő ezt úgy gondolta, hogy nem kell magyarázni, mert elég egyértelmű, de ezek szerint mégsem. Lehunyja a szemét, és elgondolkozik, hogy még mit akart kérdezni. Szerencsére mivel a sárkányt is érdekli ez a téma ezért folyamatosan újabb témákat dob fel Ty-nak. * ~ Na, most miért nem kérdezed meg? Az még engem is érdekelne… ~ Nem fogsz addig békén hagyni, amíg meg nem tudom, hogy miket szokott csinálni, mi? ~ Ühüm… ~ Legyen, de ezért még egyszer megöllek. ~ Ó, ahhoz túlságosan is szeretsz, Tyaeloria… *Az angyal dühösen szusszant egyet, miközben gyilkosan néz a sárkányra, majd Sam felé fordul.* - Mit szoktál csinálni szabadidődben? Úgy értem mik a hobbijaid, hol szoktál lenni, miket szeretsz. *Várja a válaszokat, és érdekes módon, teljesen lefoglalja ez a kérdezz-felelek játék, mintha épp a közeli erdőben hajtaná a vadakat a sárkánnyal együtt.*
//FAGY//
//FAGY//
Lucien du Bois- .::Diák::.
- Akkor keresünk neked egy szobát *horkant fel. Aztán ugye ismét elkomolyodnak. Amikor Tyla feltesz egy vélhetően költőinek szánt kérdést, sóhajt egyet, és megérinti a nő kezét.* - Amennyiről tudok, bőven eleget szenvedtél te is *mondja, majd elhúzza a kezét, és hallgatja a nő további hozzáfűznivalóit.* - Balhés népek? *vonja fel a szemöldökét.* - Az angyalokkal való háború az egyetlen említésre méltó dolog a történelmünkben, pedig épp olyan régóta itt vagyunk, mint mindenki más. Szerintem egyenesen velünk volt a legkevesebb baj... Viszont belátom, hogy igazad van. Bár, talán erre magadtól is rájöttél, mert hát mégiscsak itt ülök a kanapédon *von vállat. Aztán hallgatni kezdi Tyla történetét, és igyekszik megjegyezni minden részletet. Végül pedig egy költői kérdést tesz fel, mire a nő felnevet, és Sammy is elmosolyodik. Végül határozottan hosszas választ kap, amelyet elkomolyodva hallgat végig, majd bólint.* - Nem is gondoltam, hogy olyan módon álltál neki, ahogyan az *köpi megvetően az utolsó szót.* - Egyébként tökéletesen ismerem a sziget történelmét, és sokat hallottam Williamről akkoriban. Ezeket összevetve pedig úgy gondolom, teljesen igazad volt azzal, amit tettél. Valóban vannak olyanok, akik menthetetlenek, olyanok, akiken már semmi sem segíthet. Pusztán az önkényességet emeltem ki. Mondjuk... Abban azért én sem vagyok olyan rossz *teszi hozzá némi önkritikával. De azért akárhonnan nézzük, addig nem jutott el, mint Azriel, vagy akár Tyla.* - A lényeg, hogy örülök, hogy tudom, kinek tartozok köszönettel ennek a csodálatos szigetnek a megmentéséért *mosolyog a nőre. Aztán kérdeznek tőle, majd válaszolnak neki. Eris szavaira vállat von.* - Ne felejtsd, Ty, hogy én ezt nem egyedül csináltam. Nagyon sok angyalvadász volt, és ha azt is beleszámítjuk, hogy hány lidércet buzdítottam arra, hogy csatlakozzon, ha azt kérdezzük, hogy hány angyal halt meg miattam... Bőséggel száz, talán még kétszáz felé is rúg a szám. Ezek csak azok, akiket én, a saját kezemmel öltem meg ebben a háborúban, mert ezt kérdezted *magyarázza. Nem, nincs bűntudata... Vagyis nem nagyon. Mert valahol mélyen érzi, hogy nagyon messzire ment már a háború azóta, hogy ő elkezdte, és felbuzdított egy csomó, korabeli vagy fiatalabb lidércet, hogy harcoljanak minden angyal ellen. És még mindig nincs vége, hiába halt meg a Lidércvadász már vagy hatvan éve... Ha Sammaelen múlna, megállítaná az egészet egy parancsszóval, de tudja, hogy már nem teheti meg. Ehelyett - némileg gyáván - azt választotta, hogy kilép belőle, megpróbálja legyőzni a rasszizmusát, és hagyja, hogy az ifjabb nemzedék megtalálja a saját útját. A témához visszatérve: a következő kérdésére Tyla felnevet, mire ő sem bírja ki egy vigyor nélkül. A nő szavait hallgatva aztán ez tovább szélesedik, majd a férfi bólint.* - Értem, bár szerintem nagyon szép név. De a te dolgod. Egyébként ne aggódj, senkinek nem fogom továbbadni. És valószínűleg átszokom a Ty-ra, mert az egyszerre mind a kettő *mosolyog az angyalra. Magában pedig azon gondolkozik, hogy ezt a bizalmat viszonoznia kellene. Igaz, neki mélyebb indokok lapulnak a dolog mögött... Ő azzal, hogy az igazi kinézetét elrejti, egyben azt is elrejti, aki régen volt. Aztán pár perces csend következik, mialatt Sam türelmesen várja a következő kérdést. Végül Tyla kiböki, mire elgondolkozik, és vállat von.* - Hmm... Nagyon szeretek például utazgatni, a kardforgatás is a hobbim. Olvasás... Valamint ki nem néznéd belőlem, de hébe-hóba írogatok is *mosolyodik el zavartan. Legalább tudjuk, hogy Lucien honnan örökölte az írói vénát... Minden esetre Sammy novellái alaposan elrejtve, jó sok bűbáj alatt elzárva vannak tartva, és nem szívesen adja ki őket a kezéből. Úgy őrizgeti, mint a házinénik a tavalyi befőttet.* - Imádom a természetet, úgyhogy amikor időm úgy adja, elrángatom Mikháelt a szigetre, és bejárunk egy két helyet. Néha letévedek a barlangokba, amiről merem állítani, hogy már nagyon jól ismerem, valamint estefelé néha megmászom a Morsacon valamelyik csúcsát is. A kedvenc helyem a fenyves, méghozzá a Lyres folyó völgye: előfordul, hogy az a lökött tigris engem is berángat a vízbe... Néha lejárok a qarini sportpályára is, az uszodába, valamint futni szoktam napi rendszerességgel. Általában este, ilyentájt, ezzel vezetem le a napi feszültséget. Hirtelen más most nem jut eszembe, de ha esetleg később beugrik valami, kiegészítem *mosolyog a nőre. Aztán, hacsak nem érkezik valami hozzáfűznivaló, egy darabig csendbe mélyed, Tyla elhangzott szavain mereng, és azon, hogy mégis mit kérdezzen.* - Említetted... Említetted, hogy emlékezetkiesésed volt. Hogyhogy, mi történt? *teszi fel végül a kérdést. Úgy tűnik, Eris eltalálta, hogy hogyan képesek ők ketten normálisan elbeszélgetni...*
Vendég- Vendég
- Mint mondtam, nekem a tiéd megteszi, és akkor új bútorokra sem kell költeni a pénzt. *Mosolyodik el angyalian, majd tesz egy megjegyzést, amit valójában költői kérdésnek szánt. Amikor Sam megérinti a kezét akkor kérdőn néz rá, majd az ujjait rákulcsolja a férfi kézfejére, de el is engedi, mikor érzi, hogy Sammael el akarja húzni a kezét. A balhés népek kihangsúlyozására erőtlenül felnevet.* -Miért talán nincs igazam? *Kérdi pajkos mosollyal az arcán, aztán elfintorodik a további szavakra.* - Azt sem én robbantottam ki, bár a Lidércvadászok mind hülyék, de ne vedd magadra, az Angyalvadászok is azok. Teljesen értelmetlen ez az egész dolog. Az pedig, hogy igazam van. Sam, ha megfigyeled, a legtöbb dologban igazam van, és igen, rájöttem. *Az utolsó mondatoknál visszatér a mosoly az arcára, majd beszélni kezd, és végül hosszú sorokon keresztül taglalja a gondolatait.* - Nem is vettem magamra. Azriel pedig egy szerencsétlen, tébolyodott elméjű idióta, aki végül szintén a Pokolban végzi. *Rándítja meg a vállát, majd a térdeire hajtja a fejét, és úgy hallgatja Samet.* - Gondoltam, hogy ismered a sziget történelmét, és Sam… Én nem az akadémiából szoktam menekülni, hanem a szigetről, a múltam elől. Azt hiszem ezt jó, ha tudod… *Mondja halkan, az önkényességre pedig csak felhorkant.* - Azt a tulajdonságomat nem kell kiemelni, Eris minden áldott nap elmondja helyetted.*Int a sárkány felé, aki felháborodott horkantással díjazza Tyla megjegyzését. Sammael következő megjegyzésére csak halkan felnevet, és rázza a fejét.* - Nem tartozol semmiféle köszönettel Sam, tettem, amit helyesnek véltem. Még ha, ez mások szerint óriási baklövés is volt… *Mondja halkan, majd ugye a vadászos dologra nem reagál. Csupán megvonja a vállát, és Eris kommentál helyette.* - Egészben tudod mi a rossz Sam? Lehet, hogy jó pár lidércet sikerült felbuzdítanod, de mi van, ha pont azokat ölték meg? Azoknak a halála viszont a te lelkeden száradna. Magyarán, a háború egy olyan dolog, amit olyan eszméért folytatnak, ami alapból hülyeség, de azok is jó nagy idióták, akik követik ezt, vagy megpróbálnak visszatámadni. Megtanultam már, hogy nem érek el ezzel semmit. Hiszen látod, hogy itt sincs semmi eredmény. *Csóválja a fejét, mert tényleg nem tudja elhinni, hogy létezhet a világon ennyi idióta, aki a másikat pusztán azért akarja legyilkolni, mert régen valakinek volt egy elmeháborodott ötlete. Aztán ugye szóba kerül, hogy miért változtatta meg a nevét, amit valamivel jobb kedvvel kezd el ecsetelni.* - Örülök neki, hogy tetszik. Egyébként nem aggódom, azt hiszem ez nem olyan dolog, amiért aggódni kellene, viszont jó érzés, hogy megoszthattam valakivel, és rendben, akkor hívj úgy. Viszont már jó ideje gondolkozom rajta, hogy visszavegyem. Szerinted mi legyen? *Beszél halkan, és egyébként nem kell semmivel sem viszonozni ezt a bizalmat. A nőnek az is épp elég, hogy valóban normálisan el tudnak beszélgetni. Halványan mosolyogva hallgatja a férfit, ahogy mesél, az írásra pedig szélesen elmosolyodik.* - Akár hiszed, akár nem kinézném belőled. *Jegyzi meg halkan, majd tovább hallgat, és miután Sam a végére ért, ő halkan felnevet.* - Remek, akkor most már tudom, hogy hol keresselek, ha kellenél. *Mosolyog a lidércre, Eris pedig felemeli a fejét, és szegény Mikháelre tesz egy megjegyzést.*~ Már elnézést, de szerény véleményem szerint Mikhá egy lusta dög. *Tyaeloria nem bírja ki nevetés nélkül, de azért gondolatban megdorgálja a sárkányt, hogy nem illik ilyeneket mondani. Aztán Ty elhagyott, és fintorogva hallgatja a következő kérdést. Nem nagyon akar válaszolni, de végül nagyot sóhajtva elmagyarázza.* - Nos, az utóbbi időben, mint tapasztaltad eléggé labilis voltam, és ez annak volt köszönhető, hogy a gyerekkori emlékeimet folyamatosan kezdtem elveszíteni, bár mindent, amit csak tudtam megosztottam Erisszel, de azért mégis csak zavart, hogy napról napra felejtettem el dolgokat, és fogalmam se volt arról, hogy ki vagyok valójában. Szerencsére mióta visszakaptam a szárnyaimat azóta nincsenek ilyen problémáim, szóval nem kell aggódnod. *A mondanivalót egy mosollyal toldja meg, majd eltöpreng, hogy még mit is kérdezhetne. A hüllő ezúttal nem kommentál, csupán csendben figyel, és való igaz. Ez a módszer nagyon is hatásos náluk.* - Sam, mit gondoltál mikor először találkoztunk? Mondjuk, azt tudom, hogy borzalmasan viselkedtem, és egy hisztérika voltam, szóval ezúton is szeretnék bocsánatot kérni az összes kiborulásomért, hisztimért, és azért is hogy felesleges nyaggattalak mindenféle ostobasággal.
Lucien du Bois- .::Diák::.
- Tudom én, hogy az ágyam kell *szusszant, jókedvű csillanással a szemében. Amikor Ty rákulcsolja az ujjait a kezére, kicsit görcsbe áll a gyomra, de ettől függetlenül is sikerül végigmondania, amit akar. Arra, hogy az angyalvadászok is hülyék, lehajtja a fejét, de azért meghallgatja a nőt, aztán sóhajt.* - Tudom, tudom, hogy elég nagy őrültség az egész. Mostanra már beláttam. Csak tudod... Áh, mindegy *legyint végül. Nem akarja most elkezdeni magyarázni, hogy milyen érzések tomboltak benne, amikor végignézte az apja és négy testvére halálát, amikor menekültek az anyjával és Selinával, amikor nem tudta megmenteni azt a keveset, ami még úgy tűnt, megmaradt a családjából, és nem akarja elmondani, hogy miért őrizte meg azt a mai napig frissnek tűnő sebet a szíve felett. Mert tudja, hogy ez egy olyan téma, amiről egyrészt úgyis csak mindig ugyan azt tudná elmondani, másrészt sosem jutnak egy nézőpontra, meg hát ezek olyan dolgok, amikről soha, senkinek nem beszélt. Mikháellel, amikor összekötötte magukat, nem kellett közölnie mindezt, mert a tigris a kötelék által egyből tudta őket, amint Sam összekapcsolta az elméjüket. Képtelen, szinte teljesen képtelen még gondolni is arra, amikor elveszítette őket.* - Minden esetre nem vettem magamra *vonja meg a vállát. Pedig aztán ezt tényleg könnyű lenne, tekintve, hogy ő volt az első Angyalvadász. Ő kezdte a visszavágást, ami vélhetően eléggé sokat elmond a jelleméről... Bár az is igaz, hogy a családja nagyon hamar sorra került. Arra, hogy Ty-nak a legtöbb dologban igaza van, csak halványan elmosolyodik, de szóban nem reagál. Nem akarja túlságosan felbiztatni a nőt. Amikor az angyal megemlíti, hogy a sziget és a múltja elől menekül, halkan sóhajt, és bólint, noha sejti, hogy Tyla ezt nem látja, de tudja, hogy Eris viszont igen, szóval ha más nem, a sárkány úgyis továbbítja majd a nőnek. Arra, hogy nem kell kiemelni azt a tulajdonságát, csak halványan elmosolyodik, és ismét biccent, majd ugyebár megjegyzi, hogy Tylának kéne megköszönni, hogy a sziget ismét virágozhat. A válaszra csak vállat von.* - Szerintem nem volt az, és az egyetlen, amiért sajnálom, hogy megtetted, az az, hogy emiatt véglegesedett a bukásod *felel halkan. Aztán szóba kerül, hogy mégis hány angyalt öl meg, és Tyla szavaira megcsóválja a fejét.* - Ebben a háborúban az én lelkemen nagyon sok élet szárad, Ty. Azoké, akiket én öltem meg, azoké, akit az én buzdításomra öltek meg, és azoké, akik a mi oldalunkról elvesztek, és valaha szóba elegyedtek velem. Tudom, hogy bűnös vagyok abban, hogy ennyire elfajult mindez. De talán... Talán enyhíti egy kissé a vétkeimet, hogy sok mindent megbántam *sóhajt, a tűz lángjaiba meredve. Tényleg nagyon sok olyan halál van, amelyet bán, olyan dolgok, amelyek valóban nyomják a lelkiismeretét, olyan gyilkosságok és halálok, amelyekkel nem tud megbirkózni, de egyben jóvá sem tudja tenni többé. A két lény, úgy tűnik nagyon különbözően látja ezt az egészet, valószínűleg részben azért is, mert a nő soha nem volt benne úgy igazán. Ki tudja, hogy ő hogyan cselekedett volna, ha Sam helyében élt volna? Abban a helyzetben a lidérc tényleg nem volt képes rendesen átgondolni mindazt, amit tesz, amire másokat buzdít, és csak kevesebb mint száz éve jött meg az esze... Igaz, az utolsó tíz-húsz évben már tényleg csak azt ölte meg, akitől lehetetlen volt eljutnia Azrielhez, mert akkor már a háború befejezése volt a cél, de még akkor sem bánta igazán a bűneit. Csak akkor volt képes elgondolkozni mindezen, amikor számára már véget ért a harc. Igazság szerint Sammael egy eléggé idealisztikus világban él, és valahogy... Valahogy úgy hitte, hogy ha végez a Lidércvadásszal, akkor lezárul ez az egész őrület, és csak mindennek a végén jött rá, hogy már annyi angyalvadász és annyi lidércvadász van, hogy nem lehet befejezni a háborút. Talán... Talán ha elég bátorsága lenne, talán ha teljesen meggyőződne arról, hogy igazán, mindörökre véget kellene vetni ennek az egész csatának, akkor felállhatna, akkor megpróbálhatna hatni a lidércekre, hogy hagyjanak fel a harccal, rávilágítana olyan dolgokra, amiket lassan ő maga már kezd meglátni és elfogadni, de egyelőre... Egyelőre még nem tart ott, hogy elszánja magát egy ilyen lépésre. Szóval csak meghúzza magát a szigeten, igyekezve kikerülni a köztudatból, és megbirkózni a bűnbánattal és bizonytalansággal. Tyla végül sikeresen kizökkenti ezek közül a gondolatok közül, és áttérnek a nő nevére.* - Ez a te döntésed. Szerintem a Tyaeloriával sem lennél kevésbé fenyegető *kuncog fel.* - Az a személyiséged varázsa. Ha nem akarod, akkor nem fog megváltozni az "imidzsed" *mosolyog rá. Aztán elkezdi részletezni, hogy mégis miket szeret és szokott csinálni. Ty első megjegyzésére csak halványan mosolyog, majd folytatja. Arra, hogy most már tudja, hol keresse, ismét elmosolyodik, majd színpadiasan felsóhajt.* - Többé nincs menekvés... *Aztán rámosolyog a nőre. Eris szavaira jókedvűen felnevet, és egy fél pillanattal később már Mikháel is tudomást szerez a sárkány véleményéről, és egyből nyuffogni is kezd a Lord fejében.* ~ Nem tehetek róla. Macskából vagyok, és a fajtám köztudottan benne van a legtöbbet alvó állatok között. Fizikailag szükségem van rá... Mondd meg Erisnek is! ~ Tudsz vele kommunikálni, Mikhá. Beszéld meg vele te. ~ Meg egyébként is, miééért nevettél ki, Sammy? ~ Mert van benne valami, drága ragadozóm. ~ Jó, de... Na. Mindegy, inkább nyaggatom Erist *nyuffant még egy utolsót a tigris Sam fejében, majd valóban a sárkányt kezdi piszkálni, hogy ha már egyszer ilyen megjegyzést tesz rá, akkor legalább nyújtson neki teljes körű beszámolót arról, hogy mi minden történt erről, amiről ő lemaradt. Amikor most nem is aludt, hanem a Rejtekre ment, meg onnét jött vissza, ami neki egyébként sem megy olyan gyorsan, merthogy... A lényeg, hogy Mikháel letámadja a Sylorina jelképét, mialatt Sam felteszi a következő kérdését. Érdeklődve hallgatja a nő válaszát, majd megértően bólint.* - Lehet, hogy most nem ér a kérdés, de... Mit gondolsz, van rá esély, hogy visszakapd őket? *kérdezi halkan. Aztán megkapja a kérdést, mire elhúzza a száját, aztán megvakarja a fejét, és felnevet a nő szavaira.* - A helyzet az, hogy eleinte úgy gondoltam, hogy mivel bukott vagy, talán nem vagy... Nem vagy olyan, mint sok angyal, akit ismertem, szóval felkeltetted az érdeklődésemet. Aztán találkoztunk és, hát... Sikerült összetörni az eredeti pozitív képet *nevet fel.* - Iszonyatosan hisztis voltál, és igazság szerint azon gondolkoztam, hogy biztosan azért varrtak a nyakamba, mert annyi angyal élete szárad a lelkemen *kuncog, majd kicsit elkomolyodik.* - Azóta viszont megkedveltelek *vallja be. Aztán az órára téved a tekintete, majd visszapillant a nőre.* - És mára az utolsó: megfelel, ha holnap tovább játszunk? *mosolyog zavartan.* - Még futnék egyet, a Rejtekre is el akarok menni, mert ott hagytam egy könyvet, ráadásul aludnom is kell valamikor... *Aztán ha Tyla hagyja elmenni, akkor jó éjt kíván, ha nem, akkor pedig még győzködi egy darabig, hogy ő márpedig most tényleg elmegy, majd végül ígyis-úgyis lelép, és a fent említett cselekvéssort kezdi el végrehajtani...*
Vendég- Vendég
- Ez nem igaz! *Csattan fel a nő, mire gondolatban felvihog a sárkány, de a szavait most csak Sammael hallhatja.* ~ Ó, Sam… Szerintem mást is akar, és ezzel nem a szobádra célzok. *Vicsorog szélesen a férfire, miközben a gazdája érdekesen néz rá. Nem érti, hogy Eris mit kommentálgat folyton ilyen jókedvvel Samnek, bár talán jobb is, ha nem tud róla. Aztán ugye megérinti Sam kezét, és az angyal meg lidérc vadászokról kezd beszélni. Mikor meglátja, hogy Sam lehajtja a fejét, akkor a Lord álla alá nyúl, és finoman megemelésre készteti.* - Mit kellene tudnom? Sam, megint kezded. Hogyan értselek meg, ha nem mondod meg mire gondolsz? Persze, nem muszáj elmondanod, mert én se kötök mindent az orrodra, csak… Csak érdekel mi járhat a fejedben. *Mondja halkan, egyébként nagy valószínűséggel Tyla megértené, hogy Sam miért cselekedett úgy, ahogy. Tehát nem ítélné el a férfit csak azért, mert fájt neki a családja elvesztése. Aztán halkan felnevet, miközben Samre pillant.* - Örülök neki, mert a legtöbb cinikus, vagy csipkelődős megjegyzésemet általában magukra szokták venni. Úgy látszik lidércvonás, hogy lepereg rólatok. Ó, ha bolond angyal társaim tudnák mennyivel normálisabbak vagytok nálunk. *Csóválja a fejét, de azért érezhető a hangján, hogy nagyon is komolyan gondolja. Ő világ életében jobban kijött a démonokkal, mint a társaival, és úgy látszik, hogy ez a lidércekkel is megeshet. Egyébként tényleg nem szabad bíztatni Tylát abban, hogy sok dologban igaza lehet, mert a végén még annyira egoista lesz, mint néhány diák a Fyronban. Egyébként a sárkány valóban látta a bólintást, és egyből továbbította a gazdájának az információt, mire látható, hogy Tyla jobban elmosolyodik. Utána persze szóba kerül a sziget, mire Ty csak keserűen somolyog, de titkon nagy is örül neki, hogy legalább egy lény létezik a világon, aki képes volt megérteni, hogy miért tette.* - És még nem értesz meg, mi? Azt hiszem tévedtem veled kapcsolatban, Sam. Egyébként meg nem kell sajnálnod. Gyűlöltem a fenti világot. Túl korlátolt. *Vonja meg a vállát, aztán némán hallgatja az igazgatótársát a háborúval kapcsolatban. Nem nagyon reagál rá, de, amikor azt említik, hogy megbánták a bűneit, akkor halványan elmosolyodik, megérinti Sam kezét, és rámosolyog.* - Ha valóban sajnálod a dolgot, akkor a bűnbocsánatot biztosan elnyered. Higgy nekem, biztos vagyok benne. *Mondja halkan, szinte suttogva. Az pedig, hogy Tyla hogyan cselekedett volna Sam helyében? Ki tudja? Ez már nem fog kiderülni, bár az biztos, hogy ő elbujdosott volna, s alán évekkel később állt volna bosszút. Azzal az egy különbséggel, hogy ő nem szervezett volna ebbe senkit. * - Nem tudom, igazán nem tudom eldönteni. Ez az egyetlen dolog, amit szeretek anyámtól. A másik dolog a fegyvereim, de azt apámtól kaptam. Ha tudnád micsoda hisztit kellett levágnom, hogy beengedjenek a gyakorlópályára! *Morfondírozik halkan, majd egy emlék hatására halkan felnevet, és a sárkány is nevetésszerű hangot hallat. A nő a színpadias sóhajtásra elhúzza a száját, és hisztis hangnemben felel rá.* - Ezek szerint a nagy Sammael Crow nem akarja, hogy meglátogassam! Akkor hát kénytelen leszek elmenni egy brazil szappanopera szereplőválogatására. *Viccelődik a nő, aztán Erisnek a csodás megjegyzése következik. Utána persze Eris fejében felbukkan Mikháel is, mire a sárkány bosszúsan néz Samre.* ~ Te figyelmeztetted rá, hogy tud velem kommunikálni, igaz? Le akartad rázni… Gonosz vagy Sam. Te pedig Mikháel ne nyaggass! Úgyis mindent megtudsz, ha eljön az ideje. * Szólal meg bosszúsan a sárkány, de csak a mondandójának első felét hallhatják a jelenlévők. Addig persze Tyla mesél az emlékeiről, és a pluszkérdésre halványan elmosolyodik.* - Persze, lassan kezdem visszanyerni azokat az emlékeket, amiket elvesztettem. Szóval tényleg nincs semmi bajom. *Válaszol nyugodtan, majd érdeklődve hallgatja Sam szavait, és néhány helyen felnevet.*- Sajnálom, hogy illúzióromboló volt a felbukkanásom. *Kacag az angyal, aztán elhallgat, és próbálja elraktározni a további információkat.* - Előfordulhat. Bár szerintem engem akartak azzal büntetni, hogy erre a szigetre küldtek. *Kuncog, majd a vallomásra hatalmas mosoly jelenik meg az arcán.* - Az elmúlt időben én is megkedveltelek, Sam. * Ismeri be, hogy nem utálja a férfit, sőt soha nem utálta. Csak senki felé nem akart nyitni, nem akart kötődni a szigethez, az iskolához, és attól tartott, hogy Sam képes lenne visszahozni a régi énjét, amit akkoriban nagyon mélyen eltemetett magában. Az utolsó kérdésre elmosolyodik, és válaszként bólint, majd feláll a kanapéról, és elkíséri Samet az ajtóhoz.*- Aludj velem. *Mondja csipkelődve a nő, majd mielőtt Sam elmenne, akkor átkarolja a nyakát, és a fülébe suttog.* - Örülök, hogy megismertelek Sammael Crow. Nem vagy olyan elmebajos, mint amilyennek hittelek. *Súgja halkan, ha pedig Erisnek lenne szemöldöke, akkor biztosan a homloka tetejéig felvonta volna meglepetésében. Tyla megpuszilja Sam arcát, és jóéjt kíván neki. Amint elment a férfi, becsukja az ajtót, és elvörösödik.* ~ Tyaeloria Perathon, te most vagy szerelmes vagy, vagy nem tudom! ~ Jaj, Eris miket hadoválsz össze. Kimerültél, pihenj! ~ De te belezúgtál, és biztos vagyok benne, hogy Sam sem közömbös irántad. Ty, ne csináld már az isten áldjon meg! *Férkőzik azonnal a nő fejébe az őshüllő, de a nő gyorsan kizárja a fejéből, feltépi az ajtót, és elindul az ispotály felé. Mostanában oda szokott járkálni, bár szegény nő nem is sejti, hogy milyen éjszaka vár rá…*
