by * amikor említik, hogy kinek dicsérjem inkább egy gyors szemöldök felhúzással nézek. Aztán annyiba is hagyom, az eljegyzési gyűrű szóra pedig egy halvány mosoly látható az arcomon.* - Igen cameosos vagyok akárcsak a két unokatestvérem. * Nevetek fel.* Te pedig ha jól sejtem Erethonos vagy. Igaz? Unokatestvérem is az volt csak aztán átkerült hozzánk a Cameosba. Abigail Aleksev a neve. Nem tudom ismered-e. * Aztán elhallgatom mit válaszol a kérdéseimre. Amikor pedig említi, hogy itt minden megvan, nem állom meg egy nagy vigyor nélkül.* - Nekem? Hát eddig nagyon tetszik, ennél nem is tudom nagyobb szigorra számítottam. ~ Bár mondjuk ha Kamennek sikerült ittléte alatt bukottá válnia...~ * gondolom közbe a mondatomnak aztán folytatom.* Mindenesetre, nagyon jól mennek itt a dolgok és akármit is akar az illető mindig tudja merre találja, például ha egyedül akar lenni, vagy ha társaságban, ha bulizni akar, vagy vásárolgatni, vagy épp tekézni. * kezdem el sorolni csak azokat amik így elsőre eszembe jutnak dolgok.* - Szóval szerintem nagyon jó hely. *Összegzem az eddigi mondataimat.*
+34
Charlotte Devon
Sadie Elena Montgomery
Lasse Fält
Catherina C. Williams
Soranne Whitholle
Esteron Baltazaar
Eliana De Lucia
Morten Toov
Atanas A. WIlliams
Nicole Brise
Bianca D. McCarthy
Park Min Lee
Selina Crow
Nathaniel Jenkins
Henrik Dahl
Christopher Acerlot
Roderica D'rayn
Mesélő
Jesmon Helar
Lord Sayon Merlioth
Horváth Réka
Delia
Isobel Campbell
Zentai Márk
Médium
Liliya Antonov
Victoria Jones
Gaweł Pawlak
Ever K. Whitewood
Fredrik Laine
Richard A. Wallmart
Rebecca váltó
Raphael Walsworth
Lucien du Bois
38 posters
Tó és stégek
Atanas A. WIlliams- .::Diák::.
Nicole Brise- .::Diák::.
*Arra, hogy cameosos csak bólintok, ezek szerint nem vakultam meg teljesen. Az igazság az, hogy amióta Chris Erethonos lett (ami számomra még mindig egy kész rejtély, lehet, hogy valakit lefizetett?...), azóta elég keveset vagyok más házból valókkal. Elvégre itt vannak a szobatársaim, akiknek a nagy részével elég jóban lettünk, aztán Lil, és Chris is.* - Igen, az. *Bólintok mosolyogva. Az unokatestvéreire csak rázom a fejem, nem ismerem egyiküket sem. Legalábbis most nem rémlik.* - Nem, és több Aleksev sem rémlik. *Vonok vállat.* - Pedig biztosan találkoztam vele. Bár... várj, Abigailt tudom, kicsoda. *Mondom mégis, igen, eszembe jutott, már tisztán emlékszem rá. Bár nem sokat beszéltünk, az tény.* - Nagyobb szigorra? Mire gondolsz? *Vonom fel a szemöldököm. Tényleg nem értem, mire céloz, hiszen én semmi ilyesmit nem vettem észre. Bár, ki tudja, nem vagyok valami problémás ilyen téren.* - Igen, ez igaz. *Nevetek fel a hosszas felsorolásra. Én is valahogy így vagyok vele...* - Minden megvan, amit csak el tudsz képzelni. *Fordulok körbe lassan a tengelyem körül, körbenézve a birtokon és a kastélyt is jól szemügyre véve.* - Viszont szerintem induljunk el befelé, mielőtt mindketten megfázunk... *Intek a sétány felé, és ha nem ellenkezik, el is indulok.* - Bár, én elég nehezen. *Nevetek fel, amint leesik, hogy mit mondtam. Na igen. Jól van, Nicole, gyors ma a felfogásod!* - És te csak az unokatesóid után jöttél, vagy volt valami egyéb célod is? *Kérdez rá ismét csupán mosolyogva, ahogy a kastély felé haladnak.*
Atanas A. WIlliams- .::Diák::.
* Áthelyezkedem a jobb lábamról a balra, kicsit már kezdek fázni, a másikon viszont egyáltalán nem látszik, hogy fázna, vagy valami. Aztán eszembe jut hogy a vámpírok nem fáznak, szóval vagy jól van öltözve vagy vámpír. Aztán amikor eszébe jut a másiknak Abigail elmosolyodom.* ~ A drága jó unokanővérem aki a kérésemre csinált nekem csokis sütit, olyat amilyet Cath-től kaptam.~ * aztán utána megkérdezik ugye hogy milyen szigorra gondol.* - Hát nem tudom, de haverjaim azt mondták, hogy az ilyen akadémiák nagyon szigorú szabályok szerint vannak és az ott élőknek apró hülye szabályt be kell tartaniuk. Szóval ahhoz képest amit előző sulimban hallottam ez nagyon is laza. De nem baj, így tökéletes.* Aztán ugye elkezdem sorolni milyen jó dolgok vannak itt amivel Nicole is tökéletesen egyetért. Aztán felmerül az ötlet, hogy el kéne indulniuk befelé amiért egy hálás pillantást küldök a másiknak, én magam biztos nem ajánlotam volna fel az ötletet. Aztán amikor Nicole megjegyzi, hogy elég nehezen fázhat meg akkor véglegesedik bennem a tudat, hogy a másik akkor vámpír. Nem baj, engem nem zavar egyik lény se.* - Is-is. Unokatesóim szerint is jó hely szóval ez jó volt. A másik indokról pedig inkáb nem beszélnék ezt még nem tudja mind a két unokatesóm és egyenlőre szeretném ha családon belül maradna. * és tényleg szeretném, hogy ott maradjon.*
Nicole Brise- .::Diák::.
*Na igen, ha mást nem is, ezt az egyet szeretem a vámpírságban. Hogy nem fázok. És nincsen melegem sem.... Hiába, a vérkeringés nélkülözése sok előnnyel is jár, de még mindig azt hiszem, több a hátrány. Beletörődhetnék már, igazán. Aztán a szigorra terelődik a szó, és bólintok.* - Áh, értem. Hát, én nem jártam már bentlakásos suliban, így nem tudom. Azt tudom, hogy mikor még emberként jártam iskolába Londonban, ott kellett egyenruhát hordanunk és utáltaaaam. *Nyújtom meg az utolsó szótagot, éreztetve az említett öltözék iránti undoromat.* - De ez volt a legszigorúbb szabály, amivel találkoztam. *Vonok végül vállat. Arra, hogy így tökéletes, csak nevetve bólogatok. Na igen, még az kéne, hogy itt is egyenruhát kelljen hordanunk! A kitűzőket szeretem, de többet nem bírnék elviselni. Sejtem, hogy a másik nemigen ajánlotta volna fel a bemenetelt, éppen ezért mondtam - hiszen én nem fázom. Viszont a másikon látom, hogy már eléggé kezd, értem meg biztosan aggódik már Chris, hogy hova tűntem el három órája. A válaszra csak bólintok, persze, hogy megértem, hogy nem szeretné elmondani.* - Persze, érthető. Én is elég furcsa módon kerültem ide, mondjuk, hogy nem az én választásom volt. Mostmár elmehetnék, de egyáltalán nem akarok. *Vonok vállat. Tényleg nem. Mégis, hova mennék?* - Ez az otthonom. *Mosolyodok el ismét, és tényleg, ez teljesen igaz. Itt van mindenki, akit szeretek... és még él. Persze... egy valakit leszámítva. De rá most nem lenne jó gondolni.* - De örülök, hogy így alakult. Mármint, lehetett volna rosszabb is... Tudod, nem akartam vámpír lenni. Bár, ki akar az lenni? *Sóhajtok fel, de a következő pillanatban ismét mosolygok.* - Mindegy, régen történt és nem tudom megváltoztatni. *Vonok vállat. Aztán, ahogy a lépcsőkhöz érünk, elköszönök tőle. Ideje lenne felmennem.* - Örülök, hogy összefutottunk, Atanas. Remélem, még látjuk egymást. Aztán csak jót halljak felőled! *Nevetek rá, aztán jóéjszakát kívánok és elindulok a hálókörlet felé. Már biztosan keresnek...*
Morten Toov- .::Diák::.
*A szemerkélőben esőben ülök, és bámulom az előttem elterülő tavat, ahogy a lehulló esőcseppek apró körökkel zavarják meg a felszínt. Nem különösebben zavar a nedves talaj, vagy maga az eső, mert lepergető bűbájt olvastam magamra, így ha akarnék se tudnék vizes lenni. Kényelmesen, törökülésben helyezkedtem el a földön, és épp egy Michael Jackson számot énekelgetek halkan, mikor dörren egyet az ég. Megborzongok. Az ilyen hirtelen, robbanásszerű hangok néha a frászt tudják rám hozni, de még ez se tud megakadályozni abban, hogy abbahagyjam az éneklést, vagy hogy ne üssem a combomon az ütemet. Abbahagyom az éneklést, mert a gondolataim ismét más irányba kalandoztak el. Először is: nem bírom felfogni, hogy miért nem találtam meg Elianát. Pedig én tényleg kerestem. Egyszer-kétszer mintha láttam volna a közös órákon, de akkor meg nem igazán tudtam vele beszélni, mert Arian pofázott nekem állandó jelleggel. Így hát nem élvezhettem a társaságát, helyette a haverom perverzségeit kellett hallgatnom. Megint felszusszantok, és lustán kinyújtóztatom a szárnyaimat. A hófehér tollak kísértetiesen ragyoghatnak a sötétben, de engem nem zavarna az se, ha akadna társaságom. Egyébként meg nem félek, hogy eláznak, mert azokra is hat a varázs, így akár viharban is repkedhetnék, ha akarnék. Ja, és hogy miért vagyok itt egyáltalán? Fogalmam sincs. Nem tudtam aludni, és valahogy idekeveredtem. Ma viszonylag sokat voltam egyedül, mert Arian ellógta az utolsó órákat, így biztos majd az én jegyzeteimet akarja elkuncsorogni. Csak tudnám, hogy akkor miért jött iskolába, ha utál tanulni. Na, mindegy. Soha nem fogok rajta kiigazodni. Talán jobb is, ha alapból nem próbálkozom.*
Eliana De Lucia- .::Diák::.
*Miután Araian otthagyta a folyosón, még egy darabig az ablaknál állt. Az eget nézte. Nem szereti a borús időt, amikor nem látszik a nap. A délután további részét hegedüléssel, valamint az iskolában való bóklászással töltötte. A hegedülés kötelező volt, hiszen a mai első órán nem volt éppen a legjobb teljesítőképességében, így nagyon dicséretet sem kapott, ami eléggé bántotta. Kellett pont ma előtörnie ennek az emlékképes mizériának. Pont az első zeneórájának napján. Mikor befejezte a gyakorlást sétálgatott. Az iskola hatalmas volt. Még bőven akadtak olyan részei, amik felfedezésre várnak. Még most is. Aztán eszébe jutott, hogy az iskola birtokán még nem is volt. Úgy döntött körül néz hát kinn is. Úgy is keresnie kell valami állatot. Már több mint egy napja nem ivott vért. Lehet ezért történt az egész. Kezd gyengülni, és így veszélynek van kitéve saját magával szemben is. Jobban belegondolva ez nem is tűnik akkora hülyeségnek. Tehát minél hamarabb vérhez kell jutnia. Ez az elhatározás hajtotta, mikor már kezdett sötétedni. Egy kis erdőbe tévedt. Bolyongott egy darabig, míg végül sikerült elfognia egy mókust. Igazából állatokat sem szeretett ölni. Nem érdemlik meg, hogy meghaljanak. Viszont választania kellett, vagy ember vér, vagy állati, vagy a pusztulás. Miután végzett a mókussal, tovább indult. Elfelejtette merről jött, de nem is érdekelte. Izgalmasnak találta az új helyzetet. És végül is még mindig az iskola területén volt. Addig sétált, míg egy kis tisztáshoz sem ért. Esett az eső. Körbenézett. Egy tó terült el előtte, s a tó előtt ült valaki. Hatalmas fehér szárnyai szinte bántóan vakítóak voltak a sötétben. Eliana közelebb ment, hogy meg tudja ki az, ügyet sem vetve arról, hogy elázik, vagy hogy koszos lett, sőt még a száján lefolyt vérmaradványról sem. Pár lépésnyire megállt az angyaltól. Valamit énekelt. Ismerősnek tűnt a hangja, még sem volt benne teljesen biztos, hogy ki az, így megszólította.* - Elnézést. Nem tudod merre kell visszamenni az iskolához? *Kérdezte csak úgy, s amint kimondta megint egy hatalmasat dörgött. Nem rezzent össze. Nem félt a viharoktól. Régen sem tudott elbújni előlük. Már azt is megszokta, hogy bőrig ázik.*
Morten Toov- .::Diák::.
*Jacko-nak leginkább a pörgősebb számait szeretem, így nem csoda, hogy éppen a Beat it-et dúdolgatom. Teljesen lefoglalnak a saját gondolataim meg a dalolászás, így néhányszor már olyan szintre is eljutok, hogy kedvem támadna rajzolni. Én… meg a rajz. Nos, nem vagyunk valami jó barátok, mert a művészethez kábé annyi érzékem van, hogy tudok táncolni. Már ha, az művészetnek számít. Nem tudom miért, de most szívesen megörökíteném ezt a látványt. Tény, hogy nem sok minden látszana belőle, de akkor is nagyon szép. Amikor ismét mennydörög, akkor felszusszantok. Nem szeretem ezt a hangot. Nem félek, csupán nem szeretem. Kellemetlen emlékeket ébreszt bennem, de csak azért is kint maradok! Egyébként a sötét és a vihar kombójának egy nagy hátránya van: nem érzékelsz időben mindent, ezért lassabbak a reflexeid. Nem csoda, hogy amikor valaki megszólít, akkor összerezzen, és azonnal visszább húzom a szárnyaimat. Hátrapillantok a vállam felett, és igyekszem beazonosítani a hangot. Nagyon ismerős, de így nem megy. Csettintek hát egyet, és a hüvelyk meg mutatóujjam hegyén egy apró, kékesfehéres láng jelenik meg. Halvány körben világítja meg a környéket, de így legalább ki tudom venni az illetőt.* - Szia. Persze, hogy tudom *vigyorodok el idiótán, mikor felismerem Elianát. Feltápászkodok a földről, ügyelve, hogy a mágikus lánggal ne gyújtsak fel semmit. Szerencse, hogy ezt a lángot nehéz kioltani…* - Máris vissza akarnál menni? *kérdem halkan.* - Egyébként sajnálom, hogy nem sikerült a találkozó. Azt hiszem, sikerült elkerülnünk egymást *túrok a hajamba zavartan.* - Legközelebb nem ártana lefixálni egy időpontot, nem? *nevetek. Tiszta idiótán festhetek! Na, mindegy. Már kezdek hozzászokni. Már csak arra kéne rájönnöm, hogy miért önt el melegség, mikor találkozok vele. Halkan felsóhajtok, és a kis lángot a tenyerembe nyomom. Füstölögve szétoszlik, én pedig (miután teljesen visszahúztam a szárnyaimat, hogy egyáltalán nem látszik) lehámozom magamról a bőrdzsekimet, és az erethonos lány felé nyújtom. Nem akarom, hogy megázzon itt nekem.* - Hogy telt a napod? *érdeklődök tovább, és ha tetszik neki, ha nem mindenképpen rátukmálom a kabátomat.*
Eliana De Lucia- .::Diák::.
*Egy darabig türelmesen vár. Az angyal szemmel láthatóan nem reagált egyből a megszólításra. Mikor már éppen megint mondani akarna valamit, a másik fél szárnyai beljebb húzódnak. *~Kár.*Gondolja magában a lány. Most látott először fehér angyalszárnyat, vagyis hát angyalszárnyat is. mikor az illető hátrapillant, rögtön rájön, hogy ki is az valójában. Ennyi előnye van vámpírnak lenni. Tökéletesen látsz a sötétben is. Erősen türtőztetnie kell magát, hogy ne rohanjon oda. Boldogság önti el. Hát végre tényleg láthatja Mortent. Sőt, még a szárnyait is látta. A láng láttára kicsit meglepődik, de hamar túlteszi magát rajta. A fiú válaszára gyorsan megrázza a fejét.* - Nem, nem akarok még visszamenni. *Feleli szinte túlontúl elhadarva a mondatot. Nem tehet róla. Maga sem érti miért viselkedik így. Furcsán érzi magát, majd elmosolyodik, és nevetve válaszol Morten gondolatára.* - Igen, legközelebb nem ártana megbeszélnünk pontosabban a dolgokat... Sokat gondoltam rád. *Mondja elhalkulva, majd hirtelen eszébe jut, hogy a vért sem törölte le a szájáról, így hát kapkodva dörzsölni kezdi a jobb kezével, aminek eredményeképpen sikerül felsebeznie alsó ajkát, ami rögtön be is gyógyul.* ~Most látta, hogy éppen vért ittam. Látta a nyomát. Vajon mit gondolhat rólam ezután?* Tépelődött magában, mikor a fiú feléje nyújtotta a dzsekijét. Eliana ismét csak meglepetten állt, de lassan kinyújtotta a kezét, és elvette a dzsekit, majd a vállára terítette.* -Köszönöm. *Mondja meghatottan, majd elgondolkodott a mai nap eseményein, és hogy ebből mit említsen meg a fiúnak.* - Érdekes napom volt. Először is, nem tudtam koncentrálni, ezért kissé leszólt a zenetanár, aztán még rosszabb lett az egész, és nem tudtam mit csináljak, amikor találkoztam a barátoddal, Ariannal. Nem tudom miért idiótáztad le. Nekem rendes srácnak tűnt. Aggódott értem. Igazából neki köszönhető, hogy elmúlt az emlékáradat. *Mielőtt a fiú rákérdezne mi is történt pontosan magyarázkodni kezd.* - Nem volt semmi komoly. Biztos a vérhiány miatt történt. Csak jöttek azok az emlékképek. Egyre erőteljesebben és minden érzelmet magukkal hozva. Magányosnak éreztem maga. Minden kezdett olyan üres lenni. És nem akartak elmúlni. Aztán jött Arian és segített. Örülök, hogy találkoztam vele. Ki tudja mi történt volna, ha ő nincs ott. Aztán meghívott a vidámparkba.* Rövidíti le a történetet mosolyogva.*
//FAGY//
//FAGY//
Morten Toov- .::Diák::.
*Elmosolyodok, mikor végre sikerül kivennem Elianát. Tényleg nagyon örülök neki, hogy legalább most sikerült összefutnunk. A végén még azt hittem volna, hogy csupán egy gyönyörű látomás volt az egész. Azt pedig nagyon sajnáltam volna. A hadarásra halkan felnevetek.* - Akkor jó. Mert nem engedtelek volna ilyen könnyen meglépni *mosolygok rá. Tisztára őrült vagyok, hogy ennyire örülök a jelenlétének, pedig aztán sose vártam eddig az ilyen találkozásokat.* - Szerintem se ártana. Neaggódj, ezzel nem vagy egyedül. Te is sokat jártál az én fejemben.* Nem értem miért, de a vigyorgás nem akar megszűnni. Sokkal jobb kedvem támadt már pusztán attól, hogy itt van mellettem. Egyébként jókat derülök azon, hogy hogyan próbálja eltűntetni a vért. Engem nem zavar. Tényleg nem zavar, végül is vámpír. Természetes a vámpíroknál. Aztán, mikor sikerül megsebeznie magát, akkor odalépek hozzá, és mosolyogva csóválom a fejemet.* - Tudod mit utálok a vámpírlétben? *kérdem halkan.* - Hogy az ilyen csinos vámpírlányokat nem tudom meggyógyítani, ha megsérülnek, mert maguktól megteszik ezt *suttogom. Majd ugye leveszem magamról a dzsekit, és odaadom neki, hogy ne ázzon el teljesen.* - Igazán nincs mit *mondom halkan miközben átnyújtom a dzsekimet. Aztán érdeklődve hallgatom, ahogy a napjáról mesél, és a magasba szalad a szemöldököm mikor meghallom Arian nevét.* - A tanárral ne törődj, lehet neki is rossz napja volt *nyugtatom meg, majd Ariannél morogni kezdek.* - Hm. Ezek szerint nem mászott rád. Jól is tette. Lehet, hogy rendesnek tűnt, de ne dőlj be neki! Egy perverz állat. A haverunk húgát is állandóan cseszteti *szusszantok fel. Nem örülök neki, hogy találkozott Ariannel. Nem tudom miért, de féltem tőle. Tudom milyen Arian, és nem akarok rosszat Elianának. Aztán eszembe jut az utolsó mondata, amin majdnem átsiklottam. De nem kell rákérdeznem, mert úgy tűnik, magától elmondja.* - Sajnálom, hogy nem lehettem ott. Pedig ha tudtam volna mi van, akkor melletted lettem volna. És… Nem vagy egyedül. Tudom, hogy hülyén hangzik, és alig ismerjük egymást, de nyugodtan számíthatsz rám *mosolyogok rá biztatóan.* - És legközelebb táplálkozz rendesen! Nem szeretném, ha megint ilyesmi történne *dorgálom azért meg egy kicsit, mert megérdemli. Nem lehet ennyire felelőtlen. Ráadásul, ha gyakran fordulnának elő ilyen emlékáradatok, akkor biztos, hogy naponta görcsben állna a gyomrom, hogy tényleg jól van-e. A végén még rajta kell tartanom a szememet.* - A vidámparkba? Van itt vidámpark? *nevetek fel halkan. Hát igen, nem ismerem még a szigetet, bár én a haverommal ellentétben tudom kezelni a gps-t.* - És voltatok is lent, vagy csak megbeszéltétek, hogy egyszer lementek oda? *kérdezősködöm egy picit. Ha Arian ott se nyomult rá, akkor… Akkor határozottan fejlődőképes a srác, vagy egyszerre csak egy csajt akar megszerezni magának. Mindegy, a lényeg az, hogy ha Eliana nem akarja, és rámászik, akkor be kell majd verjem a képét. *
Eliana De Lucia- .::Diák::.
*Még mindig nem hiszi el teljesen, hogy valaki ilyen hatással van rá. A fiú jelenlétében túl sokat jön zavarba, és eddig hadarni sem hadart még.Csak hallani akarja a hangját. Olyan megnyugtatónak találja.* - Nem is mentem volna. *Feleli halkan, és mikor a fiú megemlíti, hogy ő is gondolt rá, a szokásosnál is boldogabb lesz. Ezt is furcsállja, de hát Morten mellett furcsán viselkedik. Annak viszont kifejezetten örül, hogy Morten ennyit mosolyog. Arian valahogy nem ilyennek írta le. Ő egy teljesen más Mortent lát. Mikor a fiú közelebb lép, és feltesz neki egy kérdést kíváncsian néz rá. Ő is utálná a vámpírlétet? Mondjuk tényleg nem valami felemelő érzés halottnak, és mégis élőnek lenni, valamint vért szívni annak érdekében, hogy ezt a kétes állapotodat is fenn bírd tartani. A fiú válaszára azonban nem számított. Teljesen elpirul. Nem is tudta, hogy még képes ilyesmire. Lesüti a szemeit, hogy ez kevésbé tűnjön fel Mortennek, majd elveszi a dzsekit és a vállára teríti. Amikor mesél, érdeklődve fürkészi a fiú reakcióját, és kissé elneveti magát azon, ahogy Morten Arian nevének kiejtésére reagál.* - A tanárnak nem volt rossz napja. Velem ellentétben. Teljesen igaza volt. De majd legközelebb. *Már beletörődött az egészbe. Legközelebb jobb lesz. A figyelmeztetésre csak nevetni kezd, de azért hozzáteszi:* - Észben tartom a tanácsaidat. Igyekszem figyelni majd mit csinál.* Nem bírj abbahagyni a nevetést. Olyan vicces, hogy Morten mindig Ariant ócsárolja. Még akkor is, ha netán igaza van. Szemmel láthatóan Morten sajnálja, hogy nem lehetett ott mellette, ami jól esik a lánynak. Ő is látni akarta. Azt sem bánta volna, ha nem Arian van ott, hanem Morten. Még jobban is örült volna neki.* - Semmi baj. Nem tehetsz róla. Többet nem fog előfordulni. Ígérem.* Mondja nyugtatólag, bár egyáltalán nem biztos a válaszában. Még akkor is, ha rendesen táplálkozik is meg van az esélye, hogy ismét előjönnek a régi érzelmei emlékképeivel társulva. Azért kisujját tartja a fiúnak, mintha tényleg komolyan gondolná az ígéretét.* - Még nem voltunk a vidámparkban. Azt mondta, hogy szigorúan mint haverok mennénk, és majd megbeszéljük, mert el kell mennie felvenni egy lányt a városban. Gondolom ő lehet a barátotok testvére.*Következtet a fiú korábbi szavaiból.*
Morten Toov- .::Diák::.
*Érdekes, hogy Eliana jelenléte hatalmasat dob a hangulatomon. Nem hittem volna, hogy akad valaki, aki képes erre. Nagyon kevesek képesek mosolyt csalni az arcomra, de neki valahogy mégis sikerül elérnie. Szélesen vigyorgok, mikor azt mondja, hogy nem is ment volna el.* - Tehát csak beszélgetést próbáltál kezdeményezni? *viccelődök vele. Amúgy nem akarom megbántani, szóval igyekszem megválogatni a szavaimat. Aztán ugye közelebb lépek hozzá, és el kezdem magyarázni, hogy mit nem szeretek a vámpírlétben. Amikor elpirul, akkor – ha lehetséges – még szélesebb lesz a mosoly az arcomon.* - Tényleg így gondolom *suttogom halkan. Már csak azért se szeretem, hogy magától meggyógyult a sebe, mert akkor legalább hozzáérhettem volna. Nem tudom miért, csak azt tudom, hogy szeretném megérinteni. Szeretnék a hajával játszadozni, a karjaimban zárni, szeretném átkarolni a derekát, de nem tudom megmondani, hogy miért érzem ezt. Teljesen ismeretlen számomra ez az érzés. Aztán ugye mesél a napjáról. Kíváncsi hallgatom, mert ténylegesen érdekel, hogy mi van vele.* - Akkor legközelebb bebizonyítod neki, hogy csak rossz napod volt *mosolygok lágyan. Aztán figyelmeztetem, hogy vigyázzon a haverommal, mert nagy szoknyapecér. Persze nevetni kezd azon, hogy én aggodalmaskodom. Szép dolog mondhatom! Mindenesetre vele nevetek. Aranyos a nevetése, egy életen át el tudnám hallgatni.* - Remélem sikerül is betartani az ígéretedet *felelem halkan, majd amikor a kisujját nyújtja, akkor elkapom a kezét, és magamhoz húzom. * - Tényleg ígérd meg! Különben rád uszítom Ariant, és tizenkét óra múlva sírva menekülsz előle, esküszöm! *nevetek fel halkan, aztán, ha el akar húzódni, akkor elengedem, de ha nem, akkor jobban magamhoz húzom. * - Á, értem. Majd valamikor én is megnézem magamnak azt a helyet *dünnyögöm, majd a testvéres dologra bólintok.* - Igen, akkor ő volt az ügyeletes lidérc-szitter *nevetek fel halkan.* - Múltkor meg épp én voltam. Az egyik cameosos csak egy bajkeverő, és a bátyja megkért rá, hogy tartsuk szemmel. Ezért nem tudtunk múltkor találkozni.
Eliana De Lucia- .::Diák::.
*A fiú feltételezésére szinte komoly hangvételre vált, de egy szende pillantással megszólal.* - Ne viccelődj rajta. Tényleg csak egy beszélgetést próbáltam kezdeményezni. Valahogyan meg kellett tudnom ki ül ott kitárt fehér angyalszárnyakkal.*~És nem is tudod mennyire örültem, amikor rájöttem, hogy te vagy az. *Folytatja gondolatban, mert azért ezt már ő sem meri kimondani. Még nem. Utána legszívesebben megmondaná a fiúnak, hogy ne jöjjön még közelebb, és ne mosolyogjon ennyire, és ne suttogjon így. Olyan furcsán reagál az egész lénye ezekre a dolgokra. Annyit biztosan meg tud állapítani, hogy egyfajta kapocs alakult ki kettőjük között, aminek nagyon örült. Ha már ennyi ideig nélkülözött, most végre barátokra lelt. De Morten nem csak a barátja volt. Egy baráttal nem viselkedik így az ember... Arra, hogy majd legközelebb bebizonyíthatom, hogy ennél jobban is tud teljesíteni, csak bólogat. Már a fiú szemébe sem mer nézni. Nem tudja eldönteni, hogy kínosnak érzi-e ezt az egészet, vagy sem. Mindenesetre itt akar lenni. És ha mást is mondana az esze, közelebb akar menni. Mikor a fiú magához húzza, annyira ledöbben, hogy a kisujját még egy darabig úgy tartja, majd kezét a fiú hátára teszi. Biztonságban érzi magát. Mintha minden gondja elszállt volna. Akármit kérne a fiú mindent megígérne neki. Nem tud olyanokon gondolkodni, hogy megtörténhet-e. Most nem. Most semmi sem lehet rossz. Fejét a fiú vállára hajtja.* - Nem kell rám uszítanod. És.. Ha szeretnél jöhetsz te is. *Mindegy, hogy Arian ehhez mit szólna, nem érdekes az egész.* - És megértem. Kedves tőled. *Lehunyja a szemét. Mintha megszűnt volna minden. Habár ő teljesen elázott, a fiú kellemesen száraz a bűbáj miatt.* - Vizes leszel. *Említi meg mellékesen.*
//FAGY//
//FAGY//
Morten Toov- .::Diák::.
//OLVAD//
*Amikor komoly hangon nekiáll magyarázni, halkan felnevetek.* - Nem lett volna elég, egy: „Szia. Mit keresel itt ilyenkor?” *kérdem csipkelődve.* - És legalább boldog vagy, hogy láthattad a szárnyaimat? *érdeklődök vigyorogva. Tényleg ennyire érdeklik őt az angyalok? Pedig nincs bennünk semmi különös, azon kívül, hogy van szárnyunk, tudunk gyógyítani és van egy érdekes képességünk. Persze ezt a hosszas monológomat nem tudom magamban lezárni, mert Eliana elpirul, az én szívem pedig megmagyarázhatatlanul nagyot dobban a lány zavara láttán. Tényleg nagyon szeretném a karjaimba zárni, és jó darabig el nem engedni. Aztán ugye a napjáról mesél nekem, és folytatom a vigyorgást, mikor bólogatni kezd. Közben pedig többször is megfordul a fejemben, hogy vajon miért nem néz rám. Talán zavarban van? Az könnyen lehet, hiszen az imént elvörösödött. Végül nem bírok magammal. A kezénél fogva magamhoz húzom, és jókat mosolygok a meglepettségén, aztán mikor a hátamra helyezi a kezét, akkor megkönnyebbülten felszusszantok, és átkarolom a derekát. Amikor a vállamra hajtja a fejét, elönt a forróság, és ha lehetséges, még közelebb húzom magamhoz. * - A ti találkozótok, nem akarok kotnyeleskedni *duruzsolom lágyan a fülébe miközben az ujjaimmal kis köröket kezdek rajzolni a hátára. * - Hát, én azért annyira nem élvezem. De egyszer talán meg tanul gondoskodni magáról a lány. Addig meg… Testőrt kell játszanunk, de nem az ő, hanem az angyalok érdekében *suttogom, majd arra, hogy vizes leszek csak nevetek.* - Én nem leszek az *felelem, majd kicsit eltolom magamtól.* - Te viszont már így is bőrigáztál, szóval menjünk vissza, rendben? *Ha beleegyezik abba, hogy visszamenjünk a suliba, akkor kézen fogom, és úgy indulunk vissza. Aztán… Nem tudom. Talán beülünk valahová, megvárjuk, amíg megszárad, majd később elköszönünk egymástól. Az biztos, hogy még egy kis időt szeretnék vele tölteni, így nem fogom hagyni, hogy olyan könnyen meglógjon.*
*Amikor komoly hangon nekiáll magyarázni, halkan felnevetek.* - Nem lett volna elég, egy: „Szia. Mit keresel itt ilyenkor?” *kérdem csipkelődve.* - És legalább boldog vagy, hogy láthattad a szárnyaimat? *érdeklődök vigyorogva. Tényleg ennyire érdeklik őt az angyalok? Pedig nincs bennünk semmi különös, azon kívül, hogy van szárnyunk, tudunk gyógyítani és van egy érdekes képességünk. Persze ezt a hosszas monológomat nem tudom magamban lezárni, mert Eliana elpirul, az én szívem pedig megmagyarázhatatlanul nagyot dobban a lány zavara láttán. Tényleg nagyon szeretném a karjaimba zárni, és jó darabig el nem engedni. Aztán ugye a napjáról mesél nekem, és folytatom a vigyorgást, mikor bólogatni kezd. Közben pedig többször is megfordul a fejemben, hogy vajon miért nem néz rám. Talán zavarban van? Az könnyen lehet, hiszen az imént elvörösödött. Végül nem bírok magammal. A kezénél fogva magamhoz húzom, és jókat mosolygok a meglepettségén, aztán mikor a hátamra helyezi a kezét, akkor megkönnyebbülten felszusszantok, és átkarolom a derekát. Amikor a vállamra hajtja a fejét, elönt a forróság, és ha lehetséges, még közelebb húzom magamhoz. * - A ti találkozótok, nem akarok kotnyeleskedni *duruzsolom lágyan a fülébe miközben az ujjaimmal kis köröket kezdek rajzolni a hátára. * - Hát, én azért annyira nem élvezem. De egyszer talán meg tanul gondoskodni magáról a lány. Addig meg… Testőrt kell játszanunk, de nem az ő, hanem az angyalok érdekében *suttogom, majd arra, hogy vizes leszek csak nevetek.* - Én nem leszek az *felelem, majd kicsit eltolom magamtól.* - Te viszont már így is bőrigáztál, szóval menjünk vissza, rendben? *Ha beleegyezik abba, hogy visszamenjünk a suliba, akkor kézen fogom, és úgy indulunk vissza. Aztán… Nem tudom. Talán beülünk valahová, megvárjuk, amíg megszárad, majd később elköszönünk egymástól. Az biztos, hogy még egy kis időt szeretnék vele tölteni, így nem fogom hagyni, hogy olyan könnyen meglógjon.*
Eliana De Lucia- .::Diák::.
*A fiú csipkelődésére kicsit durcásan válaszol.* - Héj. Valamit mondanom kellett, és csak ez jutott eszembe. *Próbál sértődött képet vágni, de nem igazán sikerül neki. Most nincs olyan hangulatban. A szárnyak említésére viszont teljesen feladja a próbálkozást, és újult lelkesedéssel kezd el magyarázni.* - Csodálatosak. És olyan szép fehérek. Nekem maximum denevérszárnyaim lesznek... *Teszi hozzá kissé csalódottan. Ha választhatott volna, hogy vámpír vagy angyal akar-e lenni, biztos az utóbbi mellett dönt. De ilyen kérdések nincsenek.* - Egy vámpír már vámpír marad... Igaz? *Kérdezi szinte önmagától. Utána a fiú magához húzza. Először meglepődik, de hamar hozzászokik a helyzethez. A jó dolgokhoz könnyen hozzá lehet szokni. És most úgy érzi, ez a legjobb, ami eddigi élete során történt vele. Örül, hogy találkozott a fiúval. Már most rátalált valamire, amiről eddig csak mesékben hallott. Ilyen érzés lehet szeretni valakit? De hisz alig ismeri. Csak nemrég találkoztak. Nem gyors ez egy kicsit? Ilyesfajta gondolatok is átfutottak az agyán, de úgy döntött figyelmen kívül hagyja őket. Neki is kijár, hogy végre legyen mellette valaki.* - Jó. Majd igyekszem figyelni Arianra. Az a lány pedig biztos tud magára vigyázni. Csak féltik. Te is félted a szeretteidet nem?* Kérdezi nyugodtan, cseppet sem bántó hangnemben. Utána a fiú enyhén eltolja magától ismét meglepődik, de utána mosolyogni kezd.* - Rendben. Menjünk. Ha ettől jobban érzed majd magad. *Kézen-fogva vissza indultak az iskola felé. A közös társalgó megfelelő lesz majd. Biztosan melegebb van ott benn, mint itt a tónál.*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
~Végre egy kis lazítás. Talán most már megérdemlem. Úgy néz ki kezdenek kialakulni a dolgok Sayon körül. Eddig tartott az én dolgom. Még a csatájában segítek neki. Aztán jöhet a megérdemelt pihenés valamint a laza élet.~ * Gondolkodom magamban miközben a tó előtt fekszem a füvön és bámulom a kék eget. Hogy miért pont itt és miért pont az eget nézem? Nem tudom, de itt kellemesebb. Emellett itt még úgy ahogy süt a nap. Szóval napozás céljából is. Ugyanis a póló, amiben lejöttem az le van terítve a fűre én meg a napot nézve. Kényelmesen fekszem és napozom. Majd sóhajtok egyet és elkezdem nézni a tavat. De azt sem sokáig mert eszembe jut róla a közelgő csata, úgyhogy visszanézek az égre lecsukom a szemem és gondolataimba elmerülve kezemet a fejem alá teszem.*
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
*Sokat tűnődtem azon, hogy mit fogok csinálni, de igazából nem is tudom, hogy mit fogok még csinálni, filmezni kéne, de örülök egy kis nyuginak. Hiszen végül is a tesómat ma csak reggel láttam szóval aztán az óta olvastam és zenét hallgattam meg hiányzik azért az otthonom. Végül is azért részben jó itt. Aztán sétálok a tóhoz és leülök a földre és beszippantom a friss levegőt. Aztán körbe nézek és észreveszek egy fiút.* - Ne haragudj, most vettelek észre. Szia. Szép időnk van.*Felelem neki és elfekszem én is a földön, de nem igazán tudok mit mondani a fiúnak jelen pillanatban. Csak a gondolataim kavarognak.*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
* Ahogy így gondolkodom és napozom egyszer csak megszólal mellettem valaki. Oldalra nézek és elakad a lélegzetem.* ~ Ez nem lehet igaz. Hogy került ide. Mit keres itt?~ * ezek az első gondolatok amik eszembe jutnak, amikor megpillantom, kisebb korom szerelmét akit mindig csak távolról figyelve néztem és soha nem mertem megszólítani. Nyelek egyet amit aztán félre is nyelek így hát köhögök egy sort majd utána megszólalok.* - Szia! Semmi gond! Igen az van. Te mióta vagy itt? Amúgy Esteron, Esteon Baltazaar. Téged pedig Biancának hívnak. és még mielőtt megkérdeznéd honnan tudom, egy suliba jártunk anno. ~ és fülig szerelmes voltam beléd~ * Jegyzem meg még magamban, de hangosan még most így az elején biztos nem mondom el. Közben kicsit elpirulok, kicsit? Inkább nagyon. De ez van ha az ember hirtelen szembe találja magát a szerelmével. Akinek még semmit nem mondott semmit nem tud erről a dologról. Szóval nem csoda ha esetleg esetlenül viselkedik egy kicsit. De csak egy kicsit.*
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
*Ahogy figyelem a srácot közben visszafekszem a fűre és élvezem az időt. Én igazából szeretem ezt és azt is, hogy a madarak csicseregnek. Aztán köszönök ugye és nem szólok, semmit csak felvonom a szemöldököm.* - Hétvégén érkeztem a húgommal. Örülök Esteron.*Aztán amikor a nevemet mondja, még jobban kikerekednek.* - Ahha biztos. Igazából nem emlékszem rád.. bevallom szerintem teljesen más világban éltünk.*Magyarázom neki és az, hogy elvörösödik nem mondok inkább semmit.* - Amúgy meg érthető, hogy ismerhetsz ha egy suliba jártunk végül is népszerűek voltunk a húgommal.*Magyarázom kuncogva, de nem vagyok egoista csak levonom a következtetést. Főleg a srácok miatt.* - Te hogy kerültél ide? Akkor ezek szerint ismét egy helyre járunk… én amúgy Cameosos vagyok, de téged ott nem láttalak..*Magyarázom neki és gondolkodok hova járhat, de még mindig nem tudom azt mit gondoljak róla. Ezzel nem tud elcsábítani végül is én nem vagyok naív tyúk mint Rosetta.*
//Fagy//
//Fagy//
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
- Hát igen, az nem kifejezés, hogy népszerűek voltatok. * mondom egy aprócska gúnnyal. Csak egy picit gúnyosan.* - Egy barátom, után jöttem, ő is abba a suliba járt. Hát igen, furcsa dolgokat hozhat a sors. * nevetem el magam, miközben ezt mondom.* - és ti hogyhogy ide kerültetek? * kérdem meg tőle. igazából, most így hirtelen feltűnt, kicsit meg vagyok lepődve és nehezen jutok szóhoz, de mindjárt sikerül. Csak kell még pár perc.* - Erethonos vagyok. Van ott a cameosban pár ismerősöm. Szóval már párszor jártam ott. * Mondom a dolgokat igazából csak, hogy összeszedjem a gondolataimat. Amikor észreveszek egy kis virágok. nem messze tőlem, amit a lány semmiképp nem vehetett észre, mert teljesen takartam. Leszakítom és oda adom neki. Egy nagy mosoly keretében, aztán vagy elfogadja vagy nem. Aztán visszanézek az égre, majd felveszem a pólómat és felülök.* Mit szólnál ha sétálnánk egyet? * vetem föl a kérdést, hogyha pedig beleegyezik akkor felállok és elindulok a part mentén.
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
-Te figyelj.. Inkább meg se szólalj. Bár nem emlékszem rád tényleg ne haragudj, maximum majd Rosettát megkérdezem majd emlékszik e rád, ha igen akkor mit tud. Bár ő egy lexikon.*Nevetem el magamat, de igazából, ha tudnám is ki az.. Próbálom felidézni emlékszem e Esteronra, de azt tudom, hogy valami van.. de igazából megint játszom a dráma királynőt. Azt sokszor szoktam. Na, jó nem depizek be inkább el lazulok magamhoz képest bár az a lazulás nem is tudom, miből állna.* -Rose ötlete volt végül is bár inkább együtt döntöttük, hogy ide jövünk. Amúgy meg tudod, kell a változás.*Felelem, de nem mondom, hogy jó ez az egész helyzet, de majd meglátjuk.* - A Cameosban?*Vonom fel a szemöldököm kötve hiszem nem láttam még Esteront. Amikor a virágot oda adja én elveszem tőle és elmosolyodom, aztán ugye felteszi a kérdést és sóhajtok egyet majd belegyezem.* - Persze.. amúgy azt hiszem, mintha emlékeznék, rád bár akkor azt hiszem mintha kis vézna kölök lettél volna.. *Nézek végig rajta és csak heccelem szóval remélem, nem kezd el hisztizni. Aztán valamerre elindulunk, ha ő is jön..*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
* Csak mosolygom a meg se szólalj alatt. Hát igen azért jártak pár pasival az holt biztos. aztán érdeklődve hallgatom, amint mesél arról, hogy hogy kerültek ide.* - Igen a cameosba. Bár most már két hete nem látogattam meg Atanast. * Mondom nevetve. Hát igen a srác nagyon jó arc.* - Hát azóta eléggé sokat edzettem volt pár felsős akinek el akartam látni a baját a fiúk beavató ceremóniájáért. Akkor majdnem elvesztettem a szárnyaimat. Szóval eléggé haragudtam rájuk. Majdnem meg is buktam. Szóval azóta izmosodtam meg ennyire. * mesélem a dolgokat, majd ugye elindulunk sétálni.* - Nagyon szép szemeid vannak. * Jegyzem meg.* - Amúgy szép naplementénk van nem? Van valami terved holnapra? * kérdezem még meg reménykedve, hogy ebből kiindulva talán eljutok valahova. Amiből kezdhetek valamit. *
/ Fagy /
/ Fagy /
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
*Tény az, hogy nagyon régen voltak ezek a dolgok, de hát el is felejtettem őket. Végül is csak a barátaimra emlékszem, és ha miatta haza járunk Roseal akkor természetesen mindig jó kedvel és örömmel tölt el ez az egész. Szóval igen. Most jelenleg jó hangulatban vagyok, és természetesen tudom azt, hogy mikor érzem ezt a furcsa valamit bár még Esteron kinézetre jól néz ki azért tényleg nem vagyok naiv. Mindenesetre most azért jól esik, hogy egy normális fiúval találkoztam, de hát hagyjuk ezt az egészet.* - Kissé megváltoztál az tény, de hát nem emlékezhet mindenkire az ember.. illetve angyal.*Mondom nevetve és persze tényleg jól érzem magam aztán ugye el indulunk valamerre a stégeknél bár jobban örülnék ha lassan az iskolába mennénk vissza, mert kezdek éhes is lenni aztán még a húgomnak is kellene valamit főzni, mert nem tudom, hogy evett e.* - Igen valóban igazság szerint a naplemente az egyik legszebb dolog az életben, bár azért van még szebb. Ha Rosetta itt lenne még abban is találna valami jót. Kivéve téged, bár hagyjuk. Szerintem ő emlékszik rád. Mindenkire tisztán emlékszik. Az én arcmemóriám nem annyira tökéletes szóval azért van ez az egész. Mármint a nem emlékezésre gondolok.*Igen az user is kissé belekavarodott, de nem gond szóval mindenképpen most így egy kis nyugalom is szükséges.* - Ki az-az Atanas? Nem ismerek ám ott mindenkit kivéve talán a lányokat. Onnan is két lánnyal beszélgetek akik segítenek nekem.. lehet hallottál róla az egyik Abigail a másik meg valami Victoria.*Felelem elgondolkozva aztán amikor új kérdést kapok.* - Holnap? Ha Rosetta nem tervez semmit akkor elmennék a városba körbe nézni. Azt hallottam az jó hely. Te hogy érzed magad itt? Én igazából az órákat várom már nagyon szóval , még nem voltam egyen sem és kissé izgulok. Ha bár mentálmágiából mindig jó voltam nem hiába nekem az-az erősségem Rosenak pedig ugye az akrobata.. hát ő mindig ilyen pörgős lány volt.. kiskorától kezdve..*Mesélek a húgomról és persze visszaemlékszem és sóhajtok kicsit szomorkásan. Nem feltűnően.* - Mit szólnál ha csinálnék valami ételt? Egyébként mire gondoltál holnapi nappal kapcsolatban?*Teszem fel a kérdésemet és érdeklődve figyelek rá.*
//Majd folytatás következik este az user nem bírt magával.//
//Majd folytatás következik este az user nem bírt magával.//
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
- Hát igen, volt egy kis változás... *mondom nevetve az utolsó szótagot kicsit megnyújtva. aztán felnevetek.* - Lehet. bár ki tudja lehet, hogy ő se emlékszik rám. Amúgy Atanas egy haverom. Abigail, pedig a szerinte néha kicsit bosszantó unokanővére. * Magyarázom. Aztán amikor mondja, hogy a városba tervez körülnézni felcsillan a szemem.* - tudok egy két jó helyet odalent ha gondolod. * Mondom aztán hosszas gondolkodás után megint megszólalok.* - Köszi elfogadom. Amúgy azért nem nagyon mondtam eddig semmit mert ezen a két versen gondolkodtam. * Azzal megállok megvárom amíg ő is megáll és rám figyel aztán belekezdek.*
Bár te most még nem tudod.
Itt vagy, s ha már itt vagy elmondom.
Annak idején a suliban,
Néztem utánad, minden pillanatban.
Csak követtelek és követtelek folyton,
Angyal figyelt minden utadon.
Miért csináltam mindezt? Elmondom.
Csak figyelj és hallgass meg csendesen,
Csak szeretném, hogy tudd mit érzek ezért mondom.
A szerelem szárnyán követtelek kedvesen,
Rád gondoltam mikor e képet festettem.
Tudd azóta itt hordom szívem felett,
Hogy te légy őrzőm védangyalom.
Itt állok most, s szívem nyitott számodra angyalom.
By the way,
I want say something
And do something with my emotion. Today.
Now I will start this.
Could you know what I fell? I feel...
A really big love
More and more emotion in my heart.
Can you know what is this fire?
Can you know, how skip my heart,
And how big my love?
Really heartly love?
Thank for this. I don't know
How you feel about me... but you need something know.
You can trust in me forever.
* elmondom a verseket aztán egy nagy levegőt veszek lecsukom a szemem. Lehajtom a fejem és nem merek ránézni a másikra. Legalább. Nem látom, ha megsértődik és elviharzik. Legalább nem látom ha pofont kapok.*
Bár te most még nem tudod.
Itt vagy, s ha már itt vagy elmondom.
Annak idején a suliban,
Néztem utánad, minden pillanatban.
Csak követtelek és követtelek folyton,
Angyal figyelt minden utadon.
Miért csináltam mindezt? Elmondom.
Csak figyelj és hallgass meg csendesen,
Csak szeretném, hogy tudd mit érzek ezért mondom.
A szerelem szárnyán követtelek kedvesen,
Rád gondoltam mikor e képet festettem.
Tudd azóta itt hordom szívem felett,
Hogy te légy őrzőm védangyalom.
Itt állok most, s szívem nyitott számodra angyalom.
By the way,
I want say something
And do something with my emotion. Today.
Now I will start this.
Could you know what I fell? I feel...
A really big love
More and more emotion in my heart.
Can you know what is this fire?
Can you know, how skip my heart,
And how big my love?
Really heartly love?
Thank for this. I don't know
How you feel about me... but you need something know.
You can trust in me forever.
* elmondom a verseket aztán egy nagy levegőt veszek lecsukom a szemem. Lehajtom a fejem és nem merek ránézni a másikra. Legalább. Nem látom, ha megsértődik és elviharzik. Legalább nem látom ha pofont kapok.*
Bianca D. McCarthy- .::Diák::.
- Kicsit nagyon..*Moslygok rá aztán nem tudom, merre megyünk vagy is tudom azt, hogy hova, de nem is tudom, milyen ételt csináljak. Majd valamit összeügyködök. Szóval igen tudok főzni és azt hiszem Rose is bár én szoktam a leginkább szóval majd becsatlakozik.. ha nagyon szeretne bár úgyis megtalál. * - Nem bosszantó annyira igazából hallottam mi történt. Atanas egy idióta volt aki nem figyelt arra, hogy mit csinált. Igazából.. nem fogok véleményt alkotni róla, bár megjegyeztem azt, hogy nincs egy normális srác a suliban vagyis.. nem ellened irányul ez a dolog csak kezdek hozzá szokni a dologhoz. Végül is tudom azt, hogy még korai így gondolkodni, de tudod.. Máshogy gondolkozok fiúk terén mint a húgom.*Magyarázom Esteronnak és igen itt kilyukadok arra, hogy nem bízom meg rögtön bennük szóval ja.* - Az alagsortól kímélj mrh.. rendben?*Kérem és igen oda nem szeretnék lemenni ahol történt az incidens.. ezek után elkerülöm azt a helyet.* - Milyen versen?*Teszem fel a kérdésem és felvonom a szemöldököm érdeklődök felőle és nem tudom azt, hogy mit mondhatnék. Aztán figyelek rá mit akarhat és felvonom a szemöldököm. Egy vers.. Egy srác.. mi van!? Nem ismerem, de ő igen viszont.. Roset rá fogom állítani a srácra. Csak állok egyenlőre ledermedve és nagy kerek szemekkel nézek rá és nem tudok megszólalni..* ~Rose ilyenkor hol vagy?~*Teszem fel magamban a kérdést. És lendíteném a kezem, de nem teszem meg. Végül is ez egy vers.. mi bajom lehet tőle?* - Azt hiszem lesz miről beszélgetnünk kedves Esteron. Tudod én nem nagyon ismerlek és bevallom szeretek ismerkedni így szívesen megismernélek szóval megúsztál egy pofont. Érzelmes srácokkal még nem igazán találkoztam.. maximum olyanokkal akik mással gondolkoznak.*Felelem normálisan és elmosolyodom végtére is legyünk felnőttek és igen ezzel arra célzok inkább viselkedem komolyan aztán majd úgy is megbeszélem a tesómmal a dolgot meg utána nézek Esteronnak ha tudok.* - Szóval mióta is tetszem neked..?*Jön a következő kérdés és igen szándékosan teszem fel és, hogy meséljen. Közben szépen lassan beérünk a diákkonyhára.*
Esteron Baltazaar- .::Őrző: Erethon::.
* nevetek ahogyan meséli a dolgokat Atanasról. Igen. Azért kicsit lökött a srác, de nekem így jó barátnak ne változtasson rajta.* - rendben akkor azt nem mutatom meg, de ha szereted a pizzákat akkor tudok egy jó helyet. * aztán ugye elmondom a verset amire a vártnál mindenképp jobb mondatokat hallok. Aztán a kérdésekre egy nagy levegőt veszek és megszólalok.* - Hát tudod, elsőben már láttalak és azóta figyellek. Nagyon sok helyre követtelek. A szünetben amíg te meg tesód másokkal voltatok elfoglalva, addig én a folyosó végéről figyeltelek benneteket. Rose-t nem találtam annyira szimpatikusnak. De téged igen. Nagyon sokszor irigykedtem azokra a srácokra akikkel ti jártatok, főleg azokra akikkel te jártál. Sokszor volt olyan, hogy amíg te olvastál addig én mögötted álldogáltam, pár méterrel arrébb és csak néztelek. Hallgattam a hangodat, amikor beszélgettél és amikor volt csak rá lehetőség biztosan megtalálható voltam tőled 10 m belül levő körben. egyedül akkor nem követtelek ha wcre mentél. * nevetek föl erre.* Aztán másodikban már bátrabb voltam mertem mutatkozni is előtted. Párszor igyekeztem úgy csinálni a dolgaimat, hogy eltudjak menni melletted vagy a közeledben akár hányszor. Többször is bólintottam neked, amit eleinte észre se vettél. Aztán úgy kb. harmadik félév vége felé jutottál el oda, hogy visszabólint néha napján. Emellett másodikba próbáltam egyszer beszélni veled, de mire odaértem hozzád, elment a bátorságom és inkább csak szokás szerint tovább mentem. Ezt még párszor eljátszottam abba az évben, de a vége mindig ugyan az lett. Aztán jött a harmadik. Akkorra már eléggé sokat edzettem és íjászkodtam ahhoz, hogy egy jó testalkatom legyen. Mert amilyen előtte volt azzal nem mertem eléd állni. Ebben az évben már osztálytársaiddal is beszéltem azonban ezt az évet már mint rendes diák soha nem fejeztem be. Ugyanis azon év novemberében. Majdnem bukott angyallá váltam. Ha nem lett volna ott Sayon most egy bukott angyal állna előtted. Ekkor kénytelen voltam saját elhatározásból eltűnni. Sokáig senki nem tudott arról , hol vagyok, merre vagyok. Mi történt velem élek e egyáltalán. Suliba is eléggé nagy volt a felhajtás amikor nem voltam sehol. talán arra emlékszel. Talán. Ezt egészen fél évig semmit nem lehetett hallani rólam. Aztán úgy döntöttem magán diákként fejezem be a sulit. Bár még akkor is sokszor bejártam oda. Olyankor is mindig kerestelek. Sokszor volt olyan, hogy kívülről az ablakból, az utcáról figyeltem amint írtál, ahogy nevettél, ahogy mosolyogtál. Emlékszem egyszer egészen a házatokig követtelek titeket titokban. Így hát szerintem azért eléggé sok mindent tudok rólad.
//Fagy//
//Fagy//
|
|
|