by * Bár nagyon sok időt tölt Viccel még most is gondol néhanapján Améliere, hogy vajon mi lehet vele. Bár Chriss szerint jobb lenne ha örökre elfelejtené a lányt, de egyszerűen képtelen rá. Most valamiért az az érzése van, hogy ide kell jönnie nem tudjam iért van itt. Kikapcsolta a mobilját is senki nem tudja most elérni. Úgy érzi valamiért fontos volt most ide jönnie, hogy ma látni fog valamit vagy valakit ami egy fontos változást fog hozni az életében.. Csak még fogalma sincs arról, hogy kit vagy mit fog látni. Csak azt akarja, hogy ne zavarhassa meg senkit a figyelésben. Hogy biztos észrevegye azt a pillanatot amire vár. Amiről már napok óta úgy érzi, hogy be fog következni és most már abban is biztos, hogy itt fog bekövetkezni és ma. De mi? Már délelőtt óta itt van és vár és figyel és össze vissza járkál az egész boszorkányplázában. Várva, hogy rájöjjön mi az a valami.*
+6
Castin Noyers
Lorette Cyrill Branimir
Elizabeth Cobb
Esteron Baltazaar
Dobókocka
Kornel Meisner
10 posters
Boszorkánypláza
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Nate-tel való találkozása óta céltalanul bolyong a szigeten. Az éjszakákat többnyire a sziklák közelében tölti, mert azt tartja a legbiztonságosabbnak. Mivel instabil érzelmi állapota még mindig nem változott, és gondolatai sem hagyják nyugton sem a régi Nate-tel, sem Jonathannel, sem az a furcsa, új hazavágyódással kapcsolatban, úgy döntött ma eljön vásárolni a Boszorkányplázába. Egészen viccesnek találta, hogy az épület maga is egy boszorkányt mintáz. Már több ruhaüzletben is volt, és most megpakolt szatyrokkal sétál a földszintre levivő mozgólépcsőhöz. Érzelemmentes arca most szokatlanul kemény vonásokat hordoz. A mozgólépcsőn állva a földszint innen is látható részét figyeli. Egy pillanatra mintha Jonathant látná lassan elsétálni a mozi felé. Csupán egy pillanat volt, de mégis hatalmasat dobbant a szíve. Szinte kétségbeesetten rohan le a mozgólépcsőn, és a fiú feltételezett helyének irányába szalad. Nem lát senkit. Egy pár percig csak áll a folyosó közepén, majd egy padhoz sétál, és a zacskókat még mindig szorosan markolva leroskad rá. Fejét lehajtva ül.* ~Ez fáj~* Gondolja. Mellkasában enyhe, szúró fájdalmat érez. Talán a csalódottság miatt. Tessék. Kíváncsi volt rá, hogyan is reagálna, ha találkozna Jonathannel, de már csak a képzelt alakjától is ilyen idióta reakciói vannak. Biztosan képzelődött csak. De miért képzel már ilyeneket? Hát tényleg teljesen megőrült?*
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Ahogy a mozi irányába lehalad, hogy tovább keresgéljen. Aztán hirtelen a háta mögül futó lépteket hall hátra fordul és pár másodperccel később meg is pillantja azt akit keresett egész nap Amélie-t. De vajon a lány miért futott utána? Itt biztos nem ölheti meg hiszen azt több ember is láthatná. Majd miközben a lány leül egy padra szép lassan megindulok felé.* - Nicsak kit látnak szemeim. Miért futottál idáig? Azért, hogy megtalálj? * kérdezem meg tőle aztán elmosolyodom.* - Szia. * mondom és adok egy puszit a homlokára, majd leülök mellé már amennyire elférek a sok szatyor mellett.* - Szóval miért futottál utánam? * kérdezem meg tőle újra.*
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Már majdnem teljesen elhiteti magával, hogy mindez csak a saját képzeletének szüleménye volt, mikor egy ismerős hangot hall meg. Hirtelen felkapja a fejét, és hitetlen tekintettel Jonathanre néz. A homlokára kapott puszi váratlanul éri. Elejti a szatyrokat, s az így üresen maradt jobb kezével megérinti a homlokát. Jonathan tényleg itt van. A fiú felé fordul. A szíve hevesebben kezd verni, és a gyomrában is szorítást érez. Nem bír megszólalni. A torkán most nem jönne ki hang, ebben biztos. Egy könnycsepp folyik végig az arcán, mely olyan hideg bőrének, mint egy égető vágás. Teljesen elveszíti az irányítást maga felett. Már azt sem tudja mi történik. Az imént homlokát fogó kezével most a fiú arca felé nyúl. Karja remeg. Gyengéden megérinti Jonatha arcát, majd félve, hogy a fiú megharagszik rá gyorsan visszahúzza még *mindig reszkető végtagját.* - Té... Tényleg itt vagy.* Mondja ki végül minden erejét összeszedve.
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Mikor a lány a homlokához érinti a kezét ahol az előbb érintette ajkam. Majd egy könnycsepp folyik le arcán. Ám megszólalni képtelen. Megváltozott, de nem tudom miben változott meg, de érzem, hogy változott.* - Igen, tényleg itt vagyok. * mondom neki mosolyogva és ha már ő nem is tartotta ott a kezét az arcomnál én ott tartom az enyémet az övénél.* - Hallottam, hogy visszatértél a városba. hol laksz? Van szállásod? * kérdezem meg tőle. Kezemet továbbra is ott tartom az arcánál. Nem akarom elvenni onnan egyenlőre.*
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Ez már túl sok neki. Jonathan nem veszi el a kezét az arcától. Pedig érzi, hogy jéghideg bőre is kezd felmelegedni ott, ahol a fiú érinti. Erőt kell vennie magán. Hiszen régen egyáltalán nem érzett így, és nem is viselkedett még csak hasonlóan sem. Vagy ha mégis, az szándékosan volt. De ez... Ez most nem.* Saját kezével elemeli a fiúét az arcától, és gyorsan letörli a még arcán maradt könnycseppeket.* - Igen, vissza. Most. Most a szabadban lakom. Leginkább a...* Habozik. A sziklák azért is biztonságos búvóhely, mert senki sem tudja, hogy ott van. Viszont ha most elmondja a fiúnak...* - ...szikláknál. * Fejezi be végül a mondatot, majd egy mosolyt erőltet az arcára.* - De nem kell aggódnod, Teljesen jól megvagyok.* Érzi, hogy az iménti színjátéka nem sikerült valami jól. Ezt a kijelentést még ő sem hinné el magának. Igazából semmi sincs rendben. Teljesen el van veszve. Nem tudj mit csináljon magával, és ezzel az új énjével, ezekkel a furcsa, új érzésekkel.*
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Ahogy a lány lassan elemeli a kezem az arcától figyelem őt és egyszerűen nem tudom mit gondoljak most. Csak azt érzem, hogy valami változás van. Aztán amikor kimondja, hogy a szabadban lakik a szikláknál döbbent arcot vágok. Igen ez teljesen meglepett. Egylátalán tényleg Amélie van itt előttem. Nem ilyennek ismertem a lányt és most nem tudom, hogy mit érez a lány belül. Valami megváltozott benne. De vajon micsoda. Mi történhetett vele, hogy ekkorát változott.* - Tudod, hogy ezt még te magad se hiszed el, hogy minden rendben van. Szóval. Most majd ha befejeztük a vásárlást. Szépen velem jössz. Nem érdekel semmilyen kifogás, de nem maradhatsz tovább odakint. Velem kell jönnöd. * mondom neki. Nem tudom miért mondom ezeket azt se tudom mi a csudát csinálok most. furcsa érzésem van és valahogy sehogyan se akar múlni ez az érzés csak nem tudom miért nem múlik el. *
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Megijed a fiú döbbent arcát látva.* - De tényleg nincs semmi baj. Látod, jól megvagyok. És tudod ott még biztonságos is.* Kezdi el magyarázni szinte hadarva, csak hogy megnyugtassa Jonathant. Tudta, hogy a fiú nem veszi majd be a minden rendben szöveget. Hiszen valljuk be, ő sem hinné el magának. De ezt nem várta. Azt, hogy a fiú majd magával akarja vinni.* - Miért mondasz ilyeneket? Én meg akartalak ölni. Bántottalak és kihasználtalak. Egész idő alatt. És te most mégis ilyen dolgokat mondasz. Miért??* Ismét előtörnek a könnyei. Nem érti, hogy a fiú miért mondja ezt neki. Miért ilyen kedves vele? Bár Jonathan mindig ilyen volt. Határtalanul kedves és kitartó. Még mindig ilyen. Csak Amélie változott meg. hirtelen elhatározásból átöleli a mellette ülő srácot. Szorosan. Talán csak azért, hogy elrejtse előle könnyeit. Már nem érdekli mit miért csinál. Érzi, hogy amíg Jonathan itt van, addig nem tud tiszta fejjel gondolkodni. Valami megváltozott. Most már biztos.* - Köszönöm. Te mindig túl kedves voltál hozzám.* Suttogja halkan szipogva a fiú fülébe.*
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Ahogy a lány próbál győzködni elmosolyodom. Pontosan ezt vártam a lánytól, hogy megpróbál majd tiltakozni a dolgok ellen.* - Lehet, de úgy érzem megváltoztál és még most is bízni szeretnék benne. Tudom, hogy nem teljesen érted, de attól még úgy gondolom, hogy megéri még egyszer megpróbálni azt, hogy magamhoz veszlek. * mondom neki. de aztán meglepődök amikor a lány átölel, de aztán visszaölelem a lányt és sóhajtok egy nagyot. * - Gyere velem. Aztán majd minden cuccodat elhozzuk onnan a szikláktól. Rendben? * mondom neki és egy újabb puszit nyomok a homlokára és fogalmam sincs miért, de az én arcomon is végig folyik egy könnycsepp.* - Bízz bennem. * mondom neki és ráfogok a kezére. és mélyen a szemeibe nézek.*
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Teljesen meghatják a fiú szavai. Sosem hitte volna, hogy egyszer majd így fog tekinteni Jonathanre. Eddig csak kihasználni akarta, és most mégis. Mintha valami többről lenne szó. * - Nincsenek cuccaim. Azokat mind nálad hagytam.. Nem volt időm elhozni őket, amikor elmenekültem. Semmim sincs. Csak a bankkártyám. A fontos dolgokat mind megoldottam egy hotelban. És a boltok is mindig nyitva álltak előttem.* Magyarázza a helyzetét Jonathannak. Ahogy a fiú szemeibe néz, azt gondolja milyen szépek. De mi van, ha már nem csak az övé? Ha már másra is nézett így, mint rá?* - Mondd Jonathan. Még mindig szeretsz? Vagy... Esetleg találkoztál valaki mással?* A mondandója második felét egy kicsit halkabban kérdezi. Nem tudja mit fog csinálni, ha a fiú azt mondja, talált valakit, akit szerethet, és a lány sem verte még át. Pedig megérdemelné. Megérdemelne egy rendes kapcsolatot.* - Bízom benned.* Suttogja maga elé.*
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Amikor a lány azt mondja minden cucca nálam maradt bólintok.* - Sejtettem... Még most is ott vannak a szobádban. Már ami túlélte a tüzet. * mondom neki Aztán amikor a lány megkérdezi, hogy van e más is vagy még mindig őt szeretem. Egy nagy levegőt veszek. Tudnia kell az igazat. Mindent.* - Tudod Chris megpróbálta elterelni a figyelmem rólad és randikat szervezett nekem Victoriával. Mindent megtetek, hogy elfelejtessenek téged velem. de én még mindig téged szeretlek. * mondom neki és közben végig simítom a hátát. Aztán amikor megszólal, hogy bízik benne. elmosolyodom.* - Én is bízom benned. * és szorosan magamhoz ölelem a lányt.*
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Bólint. A tűzesetet ő sem felejtette el. Hiszen ő okozta. A legtöbb dolga valószínűleg odaveszett, de nem baj. Nincs rájuk szüksége. A bankkártyáján még mindig rengeteg pénz van, talán túl sok is, így ha muszáj, mindent be tud szerezni, ami majd kellhet neki. A fiú nagy levegőt vesz. Amélie nyel egyet. Rosszat sejt. Ez azt jelenti, van mit mondania. Sejtette, hogy ez lesz, de nem érzi magát felkészültnek rá. Végig hallgatja Jonathan mondandóját. Nem tudja ki az a Victoria, de nem is érdekli. Hisz Jonathanben, és ha a fiú azt mondja neki, hogy még mindig őt szereti, akkor nem fogja megkérdőjelezni.* -Értem. Végül is... Nem várhattam el, hogy egész idáig várj rám. Semmi garancia nem volt rá, hogy visszajövök. Ha még most is olyan lennék...* Nem. Nem fog most ilyenekre gondolni. Ahogy a fiú átöleli, melegség tölti el. Azóta nem érzett még csak hasonlót sem, amióta Nate meghalt. Nem hitte volna, hogy egyszer újra felolvad a szívét körülölelő jég.* - Te mindvégig hittél bennem. Köszönöm. És sajnálom.
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
- De most itt vagy és az a lényeg. * mondom neki * - és nem vagy olyan. Érzem, hogy megváltoztál. * mondom neki és ugye közben megölelem. Amikor megköszöni, hogy hittem benne elmosolyodom.* - Láttam benned akkor is a jót és most még jobban látom benned. Meg aztán többször is bebizonyítottad nekem, hogy van benned jó. Például amikor az öcsémet megtámadták akkor is segítettél nekem. Én már akkor tudtam, hogy igazam volt amikor az elején azt mondtam, hogy ott van benned a jó. * mondom neki és közben továbbra is magamhoz ölelve tartom a lányt. * - Mi lenne ha most akkor hazamennénk hozzám? Mert azt semmiképpen nem engedem, hogy oda visszamenj. Ugye tudod? * kérdezem meg tőle és ha beleegyezik akkor felveszem a kezembe pár cuccát. Felkelek majd a kezemet nyújtom neki.* - Gyere. Vár egy puha ágy. * mondom neki és mosolygok közben.*
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Úgy érzi meg sem érdemli Jonathan bizalmát. Ahányszor átverte a srácot, ő már biztosan rég hagyta volna a dolgot, de a fiú nem ilyen volt. És végül tényleg igaza lett, ami még Amélie számára is hihetetlen. A hazamenésre bólint egyet. Haza... Egy szó, ami az utóbbi napokban nem hagyja nyugodni. Most ő tényleg "haza" megy? Nevezheti így azt a házat?* - Tudom. * Végül ő is elmosolyodik. Most már igazából. hálás Jonathannak. Mindenért. Talán most mindent újra kezdhet. Talán most megváltozik az élete. Lehet ez az ő nagy esélye, amit nem szúrhat el. Habár a múltat nem lehet kitörölni, az, hogy mostantól mit fog tenni és hogyan, csak ő dönti el. Megfogja a fiú kinyújtott kezét, feláll, felkapja a a maradék zacskót és mosolyogva nyom egy puszit Jonathan arcára.* - Már alig várom.* Mondja, majd kéz a kézben elindulnak a pláza kijárata felé.*