by - Hát igen. A természet tálcán kínálja a lehetőséget, hogy szabadok legyünk... Csak sajnos a legtöbben nem tudnak élni ezzel a szabadsággal *bólint Athian szavaira. Ő egyébként fehér, középkori inget, lenge, sötétbarna szövetnadrágot, és világosbarna lovaglócsizmát visel. Amióta visszatért a saját kinézetéhez, és átvette az Erethont, mindig hasonló öltözetben van, a páncélját már nem nagyon hordja. Elrakta a szekrénybe, a szürke bőr és kifejezéstelen arc mellé. Hát, igen, úgy Athian talán nem vette volna észre a hasonlóságot, elvégre az igazi és az álarcot viselő Sam között nagyon sok különbség volt. És nem feltétlenül csak kívülről. Kicsit furcsállja, hogy Athian ennyire megnézi magának, de aztán úgy dönt, hogy inkább foglalkozik a kérdésére kapott válasszal.* - Ó, értem. Másfél hónap? Hm... Akkor érthető, miért nem találkoztunk még. Körül-belül akkor utaztam el, és csak most jöttem vissza *bólogat eltűnődve. Igen, ezért lehet, hogy nem sikerült még összefutniuk, még akkor sem, ha Athian esetleg kereste őt. Feltűnik neki, hogy a vele szemben álló megdermed a mozdulat közepén, ahogyan nyújtja felé a kezét, de csak egy szemöldökfelvonással jelzi, hogy érdekelné a probléma mibenléte, de vár, amíg a másik összeszedi magát, és végül megrázza a kezét. Közben ugye Mikháel is lelép, még az előtt, hogy az ifjabb lidérc bemutatkozna, így hát voltaképpen egyedül hagyja Samet a pácban. Amikor meghallja a másik családnevét, hevesen megdobban a szíve, és egy pillanatig meredten bámul Athianra. Ez után minden átmenet nélkül zavartan felnevet.* - Elképesztő, micsoda játékai vannak a véletlennek! Nem is tudtam, hogy a mienken kívül van más Crow család is *jegyzi meg, igyekezve egyszerre palástolni a zavarát, és elhessegetni azt a gondolatot, hogy esetleg rokonok lennének a vele szemben álló fiatal férfivel. Elvégre neki minden családtagja meghalt, unokatestvérei nem voltak, se más egyéb rokona, a felmenői már mind életüket veszítették, szóval semmilyen mód nincs rá, hogy ez itt a véréből való lenne.* ~ Hacsak... Nem. Az kizárt. Nekem nincs gyerekem ~ *fut végig a fején az eddigi legőrültebb gondolat, és még csak nem is sejti, hogy a legeszementebb ötlete bizonyul majd igaznak. Most már jobban megnézi magának a parkőrt: fehér haj, kék szemek, a tükörből jól ismert arcfelépítés... De nem. Biztosan nem. Nem lehet. Neki... Neki nincs fia.*
+20
Amanda Helgesen
Morten Toov
Christine Caruso
Mary Helroy
Andrew Mason
Laila Dalen
Milan Wouters
Morianna S. Clasqua
Emeline Thienen
Sadie Elena Montgomery
Lasse Fält
Barbara Decker
Fredrik Laine
Liliya Antonov
Octavia Sylvia de Obregon
Naomi Verhoeven
Maureen Caiside
Lisa Deadwood
Abigail Aleksev
Lucien du Bois
24 posters
Fenyves
Vendég- Vendég
-Pontosan. Nem kell visszafogni magunkat és szabadnak kell ilyenkor lenni. Én is szeretek a természetben lenni néha csak elfeküdni a pázsitfüvön. Vagy egyszerűen csak olvasni és zenét hallgatni.*Feleli a férfinak majd ugye az öltözékét is nézi és ugye az eredeti külsejében van. Amit Athian ugye most lát, először hiszen az angyalvadászos külsejét egyáltalán nem látta. Hallani hallhatta és valamennyire tudja a dolgait legalább is amit hallott a Lordról. A kérdésre válaszol és halványan elmosolyodik. Keresni kereste már egyszer, de Amarilla megmondta a férfinek, hogy távol van. Amire megértette, hogy majd visszaérkezik. A bemutatkozásnál valami különös érzés fogja el Athiant. Ilyet még sohasem érzett. Nem találkozott még az édesapjával és most szemtől szemben állnak egymással szemben. Még is mit érez? Hevesebben ver a szíve és mintha újra kisfiú lenne, aki az apjával találkozott mikor megérkezett a munkahelyéről. A nyakába ugrana, ha tehetné.. de nem teszi meg. Nem ismeri olyan jól, mint kéne és ideje lenne komolyabban elbeszélni vele. Vajon sikerül e? Ő abban hisz, hogy igen és maximum elmegy, ha negatívumos választ kap. Ketten vannak, hiszen a tigris lelépett és nem tudja a nagy titkot. A találkozást, de bizonyára úgy is elmeséli, Sam neki szóval semmi nem marad titokban. A férfi kijelentésére elkomorodik és legszívesebben úgy tarkón vágná a férfit, hogy a legközelebbi fenyőt lefejelné. Az a szerencséje Samnek, hogy nem teszi meg, hiszen tiszteli őt.* - Talán elképzelhetetlennek találod, hogy lenne egy fiad?*Megköszörüli a torkát és bizonytalanság ide vagy oda rákérdezz nála.*~Nem fogja elhinni…~*Sóhajt és megvakarja a tarkóját és elfordul, és nem néz a férfira.* - A fiad vagyok ezek szerint és ennyi év után végre láthatom azt a híres angyalvadászt.*Feleli csendesen majd felpillant a tiszta tenger színű égre ahol a nap fényesen ragyog és lassan megy lefelé. Azon gondolkozik ha tehetné elmenne, de most már kíváncsi a férfi reakcióira.* - Azt mondták meghalt. Más Crow család nincsen rajtad kívül.*Végül is meg adja neki a választ a végére majd oldalra dönti a fejét és mozdulatlanul áll mintha földbe gyökerezett volna a lába. Képtelen megmozdulni… Annyi kérdése lenne Sammaelhez, hogy nem tudja hol kezdje. Megbántani? Nem akarja és nem lenne képes rá.. nyers és őszinte? Az viszont simán szeretne lenni hiszen másképpen nem tudná meg a dolgokat. Csak bámul a férfi kék szemébe és nem tudja e azt, hogy sírjon vagy nevessen. Képtelenség ez az egész, de még is megtörtént a dolog.*
Lucien du Bois- .::Diák::.
*Az első mondatokra csak halványan mosolyogva bólogat, elvégre egyet ért a másikkal. A természet sokat adott már neki, és mindig szereti itt tölteni az idejét. Sam, akinek szokása megfigyelni a beszélgetőpartner metakommunikációját, és a legkisebb jeleket, amelyek a másik lelki állapotára utalnak, kiszúrja, hogy Athian nyakán hevesen lüktet az ér, ami persze azonnal gyanút ébreszt benne. Persze sok olyan lidérccel találkozott már, aki szinte remegett az izgalomtól, amikor megismerte, de ez inkább azokban az időkben volt jellemző, amikor még nagyban folyt a háború. Ez után bemutatkoznak, és az izgalommal együtt pláne erősödik a gyanúja, hogy kettejüknek köze van egymáshoz, de azért zavart nevetéssel körítve igyekszik elhessegetni a dolgot. Persze sokáig nem hagyják, hogy tagadjon: Athian kérdésére megvillan a szeme, az arcára valami beazonosíthatatlan érzelem ül ki, és amikor a fiatal férfi ismét megszólal, a szíve kihagy egy dobbanást. A fia. Ez a férfi itt előtte a gyermeke. A vére.* - De... *kezdi tétovázva, majd elhallgat. Az utolsó mondattal úgymond megkapja a kegyelemdöfést, és egy fájdalmas sóhajt enged el.* - Úgy érted rajtunk kívül? *kérdezi halkan suttogva. Kicsit megrázza a fejét, közelebb lép Athianhoz, és egy pillanatnyi tétovázás után végigsimít az arcán. Tekintete ismét végigfut a haján, az arcán, az öltözködésén, a tartásán, majd találkozik a fiatalabb lidérc - a fia - pillantásával.* - Igaz? Valóban a fiam vagy? *kérdezi, gyenge, szinte sebzett hangon. Ő sem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen. Ha ez az ember itt előtte a gyermeke... Már évek óta vágyott rá, hogy gyereke legyen. Arra gondolt, hogy talán majd Tyaeloriától... erre tessék. Beállít egy legalább háromszáz éves férfi, és kiderül, hogy van gyereke. Olyan gyereke, aki ezek szerint édesapa nélkül nőtt fel. Sammael lelkébe élesen, tőrként hasít a bűntudat. Igen, sok nővel hált, ez tény, de sosem gondolta volna, hogy valahol gyermeke született. Ha így történt... Az anyának keresnie kellett volna őt. Talán még a vadászattal is felhagyott volna, ha tudja, hogy van egy fia, aki mellett ott kellene lennie, akit fel kellene nevelnie. Ő mindig is vágyott rá, hogy egy napon apa legyen. És most kiderült, hogy már évek óta az... Ráadásul ezek szerint egy rettentően pocsék példány.*
Vendég- Vendég
*Nevetni ő is nevet ugyan, de nem tudja elképzelni azt, hogy valóban ő lenne az édesapja. Hiszen minden meg volt és elfordul a férfitól éa egyszerűen nem tud ránézni. Az égre bámul és legszívesebben kiverné üvöltene ha olyan lenne a viselkedése. Nála idősebb férfivel nem lenne képes ordítani hiszen az tiszteletlenség és Athian nem ezt a nevelést kapta meg. Attól függetlenül, hogy apa nélkül nőtt fel mindene meg volt és nem szenvedett hiányt semmiben. Pénze van ugyan, de ő a saját lábára szeretne talpra állni. Ezért is jött el Kanadából és vett egy házat magának Qarinban , hogy majd le fog telepedni. Igen.. egyre hevesebben ver a szíve és nem attól, hogy találkozhatott vele. Ez egy más érzés.. leírhatatlan. Elmondja minden kérdezés nélkül amit tudnia kell Sammaelnek, aztán bele néz a szemébe, majd lehajtja a fejét. Miért most? Ennyi év után találkoznak.. az édesanyja kereste a férfit, de 1-2 év keresés után döntött úgy, hogy „nem létezik” a számára és képes lesz egyedül felnevelni ezt a gyermeket. Athian soha egyetlen egy rossz szóval nem méltatta az édesanyját segített neki a ház körüli munkában és ő amolyan társaság kedvelő volt kiskorában. Most is az, de azért itt Qarinban és Far Isleben még nem tudna megbízni senkiben. Ugye hitetlenkedik a Lord és ezt meglátja rajta. A kérdésénél feltenne egy olyat amire lehet kapna rendesen úgyhogy megtartja magának. Azután szóba hozza a Crow családot és amikor végigsimítanak az arcán kicsit megborzong, de nem néz a férfira. Mit is tudna mondani Athian? Csak mered a földre és behunyja a szemét pár percre. Nem kegyelem döfésnek szánta eme kijelentés ő arra volt kíváncsi valóban az e. Igen ő az.. csupán 300 évet kellett várnia és ha visszafordítaná az időt? Arra most nem hajlandó. Utána a kérdésre most már fel figyel Samre és egy lépést hátra lépve válaszol neki. Ugyan nem azért lép hátra, mert hozzá értek csak megszeretné nézni magának az öltözködésétől kezdve mindent.* - Igen.*Feleli kimérten és ugyan férfi nem sír, de Athian szemébe könnyek futnak össze.. komolyan olyan az arca mintha újra kisfiú, de ugye már nem az. Viszont az a tudat, hogy nem tudja, hogy az egyik igazgatóval van jobb is. Lehet rosszul esne az, hogy látná vele és ha még gyereke is lenne tőle. Nem kívánja senkinek, hogy az egyik szülő nélkül nőjön fel.* - Nem szenvedtem hiányt semmiben, ha arra vagy kíváncsi. Nem kerestünk. Legalább is édesanyám úgy rendezte le a dolgokat, hogy azt mondta meghaltál.. egyáltalán.. nem is gondoltad volna azt,hogy gyereked van vagy lesz?*Ahogy kimondja a magyarázkodást szégyenkezve fordul el tőle mintha nem lenne rá méltó, hogy ránézzen. Igen, ő azt a részét szégyenli, mert egésze 100 éves koráig, de még annál is jobban vágyott rá és idegen férfiak beszélgetésére nem volt soha kíváncsi. A fájdalmakat és a filozofálgatásokat inkább saját magával beszélte meg. Fel tesz egy fontos kérdést és csak sóhajtozik.*- Szerinted, mennyi idős lehetek?*Kérdezz rá az idős férfira és egyre több kérdés kering a fiú agyában és nem akarna leállni. Elgondolkodtató kérdések amikre talán most már végre valahára választ kap.*
Lucien du Bois- .::Diák::.
*Talán az lenne a legjobb, ha valaki végre alaposan helyretenné Samet. Vélhetően az hiányzik az életéből. Ugyanis amióta elveszítette a szüleit, az édesanyja nem tud beolvasni neki, akárhányszor elszalad vele a ló. Márpedig ez elég sokszor megesett. A miért most kérdés Sammael agyában is megfordul, ahogyan a férfi azon tűnődik, hogy vajon a sok emlékidézéssel hívta-e ki maga ellen a sorsot. Bonyolult az életem... Nem gondolod, hogy teszel is érted, Sam? De... Hát, igen. Egyébként a Lord sem nagyon tudja, hogy mégis mit mondhatna. Mit mondasz a fiadnak, akinek a létezéséről egész eddig nem is tudtál? Elég... Lehetetlen egy helyzet. Amikor Athian hátrébb lép, a bűntudat még erősebben szorítja össze a szívét, mert hát kissé félreérthető a mozdulat. Valahol mélyen tudja, mi az, amit ki kell mondania... De ez még nem a megfelelő pillanat. Elvégre látja, hogy a fia - istenem, hogy ez milyen furcsa! - éppen megszólalni készül, és nem akarja ilyen módon elterelni a dolgokat. Amikor meglátja a könnyeket, még rosszabbul érzi magát. Ennek a fiatal férfinek a problémáiról ő tehet. Ha megállapodott volna, nem állna előtte, könnyes szemekkel, nyilvánvalóan fájdalmas sebekkel a lelkén. Arra, hogy nem keresték, kellemetlenül megrándul a gyomra. Szóval nem keresték. Ami azt jelenti, hogy a fiának sem hiányzott.* ~ Persze, bolond vagyok. Hogyan is hiányozhattam volna neki, ha egyszer nem is ismert? ~ *korholja magát a túlzott szentimentalitás miatt. Aztán kérdést kap, mire elhúzza a száját.* - Őszintén szólva... Nem, azt hiszem nem gondoltam bele. Illetve... Eszembe jutott. Egyszer. Vagy talán kétszer. De úgy hittem, hogy ha lenne, akkor az anyja megkeresne. Az Angyalvadászt nem volt olyan nehéz megtalálni, főként egy lidércnek nem, rólad pedig érzem, hogy teljes vérű vagy. Nem hittem volna, hogy lehetséges, hogy olyan gyermekem van, akiről nincs tudomásom *válaszolja halkan, de ezúttal magabiztosabban. Valóban ezt hitte, amikor nagy ritkán megfordult a fejében a dolog, ezért is lepődött meg ennyire. Nem hitte volna, hogy ez lehetséges. Hogy egy olyan nő, akivel együtt hált, nem volt képes elég ideig próbálkozni a megtalálásával, hogy végül rábukkanjon, és elmondja neki, mi a helyzet. Vagy talán Athian anyja azt hitte, hogy ha tudna a gyerekről, akkor is magukra hagyná őket? A gondolatmenetből a másik következő kérdésre zökkenti ki, mire eltűnődik.* - Nos... Iskoláskoron felül vagy, méghozzá biztos vagyok benne, hogy az Akadémia mind a négy évfolyamán felül, így hát minimum... Kétszázötven. De ahogyan elnézlek, talán már a háromszázat is elkerülted *válaszol, miközben a tekintetébe megint fájdalom és bűntudat költözik. Magára hagyta. Talán már három évszázadot kihagyott az életéből, és ez valami olyan, amit nem pótolhat már soha. Egy pillanatig hallgat, majd felsóhajt.* - Most én jövök. *Ez után megint rövid szünetet tart, és újabb sóhajt után folytatja.* - Sajnálom. Melletted kellett volna lennem végig. Világ életemben vágytam rá, hogy legyen egy gyermekem, és most kiderült, hogy van, már... már vagy háromszáz éve. Megértem, ha gyűlölsz. Azt hiszem... Azt hiszem én gyűlölném magam a helyedben *mondja, halkan, igyekezve leküzdeni a torkát szorongató könnyeket. Nem is tudja, mikor küzdött így legutóbb, mikor kellett legutóbb meggátolnia, hogy gyengének lássák, mikor szenvedett meg ennyire minden egyes szóért, amit könnyek nélkül tudott kimondani. Könnyezni vágyik. Van egy fia. Képes volt bocsánatot kérni. Határozottan nagyobb eredmény, mint bármi, amit az elmúlt háromszáz év alatt elért érzelmi szinten...*
Vendég- Vendég
*Helyretenni? Legszívesebben le kéne ordítani a fejét, hogy térjen már észhez és nőjön végre fel hiszen nem álomvilágban élünk. Hanem a valóságban. Ő anya mellett nőtt fel így a tiszteletet és az illemet tudja, és nem ejtették át a másik oldalra. Hátrébb lép és meredten bámul a férfire. Talán megtehetné azt, hogy lelép és itt hagyja gondok között és azt, hogy a bűntudata miatt legyen rossz neki. Nem az fájt neki, hogy nem volt társasága hiszen barátai vannak viszont ilyen fiú-apa programban soha nem vehetett részt. Ha voltak is ilyen rendezvények csak nézte a sok gyereket és ő nem tudott ezek ellen tenni. Ha fel is ajánlotta volna a nagyapja az anyai ágról őt is elutasította. Szereti a családját mindig is imádta őket, csak hát na. Könnyek futnak végig a szemében és egy csepp gördül le az arcán. El is fordul, hogy le törölje azt hiszen nem szereti ha látják sírni. Aztán hallgatja a válaszát Samnek és legszívesebben elordítaná magát, de nem teszi meg. Egyszerűen rendelkezik olyan önkontrollal, hogy kibírja minden kiabálás nélkül és hamar le tud nyugodni. Sam rosszul gondolja amúgy a dolgokat hiszen Athian folyamatosan gondolt az apjára és elképzelte azt, hogy milyen is lehet valójában. Valójában? Kívülről belülről és igen nagyon nagyon érdekli minden egyes részlet.* - Stimmt. Valóban teljes vérű vagyok. Azt hittem ennél magabiztosabb vagy a dolgodban*Látja azt, hogy a férfi nem tudja hova tenni a dolgokat és mit mondjon egyszerűen egyébként ő is így van vele. Rossz példa lenne Sam apaként? Athian ezt nem tudhatja, vagy is annyit nem volt mellette. Nem néz Samre amikor beszél hozzá hiszen nagyon szégyenli azt, hogy nem láthatta. Bár.. ezen nincs mit szégyenkezni, de akkor is furcsának találja a helyzetet. Aztán jön a találgatás amire csak egy halvány mosolyt elereszt.* - 350 éves vagyok és igen valóban az Akadémián felül vagyok és a Brit minésztériumban dolgoztam és dolgozom anyám jó voltából.*Feleli a férfi az apjának és nem tudja kimondani még azt a szót. A gombóc ott van a torkában és egyszerűen képtelen lenne rá annak szólítani. Hallgatja a szavait Sammelnek és egy újabb könnyet elereszt ami ez úttal végig gördül az arcán.* - Őszintén sajnálod vagy csak azért mondod ezt, mert itt vagyok?*Teszi fel az elgondolkodtató kérdést és egyszerűen jó kedve lenne a fiúnak, de ennél több kell. Ő meg akarja ismerni az igazi Sammelt és nem hiába tette fel a kérdést.* - Gyűlöllek? Szerinted képes lennék gyűlölni bárkit is?*Nem egyszerűen ő nem gyűlöli Samet viszont annyi kérdése van hozzá.*- Nem gyűlöllek.. nem kell bocsánatot kérned hiszen nem tudhattad azt, hogy lesz egy gyermeked. Végül is honnan tudhattad volna ezeket?*Nem kell bocsánatot kérnie nem tudta, hogy ilyesmi lesz. Lelki ismeret furdalást okozna neki? Valóban megtenné, de azt, hogy ezt elérte annak is örül. Rá néz az édesapjára és sóhajtozik nagyokat.* - Képes lennél…..*Teszi fel a kérdést és nyel egyet.* - képes lennél arra, hogy megismerd a véred apa..?*Jön a fontos kérdés és valóban megtette azt, hogy kimondja. A gyengéje ha könnyezni látják, de a nagymamája temetésén sem sírta el magát. Nem könnyezik, de annál a szónál elcsuklik a hangja. Képes volt kimondani és elérni egy szintet és reméli azt, hogy a férfi is így gondolja. Nem tudta azt, hogy ilyen nehéz lesz.*
Lucien du Bois- .::Diák::.
*Nem. Sam sosem élt álomvilágban. Egész egyszerűen csak nem volt hajlandó elfogadni bizonyos részeit annak a valóságnak, amelybe került. Amikor a könnycseppek elhagyják a férfi szemét, szíve szerint megint a homokba dugná a fejét, kijelentené, hogy neki nem lehet fia, hogy nem is volt nővel soha életében, de nagyon jól tudja, hogy nem teheti meg. Mindig elér egyszer arra a pontra, amikor már nem tagadhatja tovább, hogy a dolgok kisiklottak, hogy mindent elrontott, hogy helytelenül cselekedett. Arra, hogy azt hitték, ennél magabiztosabb a dolgában, csak lehajtja a fejét. Sosem hitte, hogy a múltja majd szembesíti ezekkel a bűneivel is. Hogy az egyik bűne a fia szeméből kiált rá vádlóan. Csak az enyhülés érdekelte, csak egy éjszakára kellett neki mindenki, bele sem gondolt, mi történhet később. Nem igazán jutott eszébe, hogy gyermekei lehetnek, most azonban szinte látja maga előtt mindegyik egy éjszakás szeretőjének az arcát. És hirtelen, a sor végén eszébe jut egy szőke embernő... 1820-as évek. Franciaország. Ő volt az utolsó, akivel együtt volt.* ~ Lisa... Lisának hívták. Lisa du Bo... ~ *A szíve megint kihagy egy ütemet. du Bois. Lucien. Lucien du Bois. Félvér lidérc.* ~ Oké, ezt most fejezd be. Majd este. Majd egyedül ~ *állítja le a gondolatait, mielőtt még tovább áramlanának, egy újabb határozottan sokkoló tényt juttatva el az elméjéig. Aztán szerencsére Athian visszatereli a gondolait rá, így hát válaszol a kérdésre, majd bólint. A mosoly olyan, mintha kicsit kevésbé fúródna mélyre a tőr a szívébe, így nagy nehezen ő is elenged egy halovány példányt válaszként, de igazából azt csak jóindulattal lehet mosolynak nevezni, noha látszik, hogy Sammael azzal próbálkozott.* - Szép pozíció *válaszolja. Ez után kis csend ereszkedik rájuk, majd Sam bocsánatot kér, és... Bumm. A tőr megint markolatig merült a szívébe.* - Nyilván azért mondom, mert itt vagy, a levegőnek hiába is mondanám *mondja elszoruló torokkal, és a hangján is érződik, hogy már alig tartja magát.* - De ettől függetlenül valóban sajnálom. Komolyan gondoltam, amit mondtam. Melletted kellett volna lennem. És igenis bocsánatot kell kérnem. Ez talán a legkevesebb, amit meg kell tennem *válaszolja, kicsit határozottabb hangon. A kérdésre elhúzza a száját.* - Tudnom kellett volna *motyogja halkan. Athian talán meg sem hallja, csak ha erősen figyel. Ez után újabb kérdést kap, mire lehajtja a fejét. Athian Crow. És még inkább Lucien du Bois...* - Nem tudom *válaszolja végül őszintén.* - Természetesen felismerem a hasonló vonásokat, de azt hiszem, próbáltam... Próbáltam nem elhinni, hogy ennyire elrontottam mindent *mondja, ismét elég halkan az utolsó mondatot. Aztán ismét a másikra pillant, és sóhajt egyet.* - Tartok tőle, hogy ez nagyon félreérthető. Nem bánom, hogy itt vagy. Sőt. Azt hiszem, hogy attól függetlenül, hogy egész életemben bűntudatom lesz amiatt, hogy elhagytam az édesanyádat ~ És még annyi másik nőt is ~, örülök neki, hogy megismerhetlek *mondja, és mintha a gombóc is kezdene eltűnni a torkából, a szemében pedig, ahogyan ismét végignéz az ifjabb lidércen, ezúttal a sok más érzelem mellett büszkeség is csillan.* - ...fiam *teszi még hozzá, ellágyuló hangon. Ige, az apa szónál összerándult a gyomra, és valami ismeretlen melegség töltötte el a szívét, amit akkor észre sem vett, a millió érzelem mellett, de lassan tudatosult az is. Sok minden van, amit fel kell fognia, és még több, amit meg kell bánnia. Át kell gondolnia az életét. Nagyon sokadszorra az elmúlt néhány hónap folyamán...*
Vendég- Vendég
*Egyszerűen csak képtelen meglátni a helyzetet. A homokba dugás nem lenne egy jó ötlet és a fiú egyszerűen már rég megtette volna ha úgy viselkedne mint az apja. Viszont ő nem. Ő tisztában van azzal, hogy mit gondolhat magában Sammael és nem is nézne úgy rá még. Annyi nő szívét összetörni és vajon hány megannyi gyermek született amiről nem tud? Amiről Athian sem tud és jobb ha nem tud. Leordítaná viszont nem.. neki nincs mersze rá. Nem szeretne ordítani vele ő meg adja azt az esélyt amire vágyott már és annyi év után végre. Az viszont, hogy ő is már volt számtalanszor hölggyel ő neki van egy normális kapcsolata akivel már 10 éve együtt van és tervezgetik az esküvőt. Azután válaszol a férfinak mennyi idős és hol dolgozik. A Brit Mágiaügyi minésztériumban a Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit Tagozatán. Egész magas beosztásban és nem gyenge észben a férfi. Akkor még is minek a másik állás? Azért, hogy tapasztalatot szerezzen és újabb ismeretségeket és most már még egy ok arra, hogy itt legyen. Szembesüljön az édesapjával. Elismerően köszöni meg a dicséretet és csak elmosolyodik. A gyomrában az a görcs kezd enyhülni, de az arcán látszik, hogy gyenge. Meg..megölelné valahol, de nem teszi meg. A kézfogás a praktikusabb számára. Aztán megkapja a választ és lehajtja a fejét. Annyi év után..*~Nem lett volna jó egy nevelő apa.. nem fogadtam volna el. Nem.. képtelen lennék rá…~*Gondolja magában és Lucienről ha tudna? Lehet nagyon rosszul esne neki, hogy mástól is van egy gyermeke.Az apja helyett is szégyenli a tettét. Komolyan gondolásra csak egy nyugalmi sóhajt hallhat.* - Tudtam felnőni nélküled.. viszont.. mindig is hiányzott az olyan beszélgetés, vagy program amit a kisebb gyermekek csináltak. Egyszerűen ez a része ami fájt. Felesleges mondtam. Viszont ettől függetlenül értékelem.*Feleli csendesen és ismét rápillant a férfire és nem tud felnézni sem az égre.. még az időt is elfelejtette, hogy bájitalt szeretett volna főzni és még gyakorolni a zongorán. Igen tud zongorázni és imádja a komoly zenéket eljátszani. Még magán tanárhoz járatták és sikerült lefoglalni a fiút. Utána kap egy választ amire csak nemlegesen csóválja a fejét és nem mondd semmit. Athian egyszerűen csak nem képes megemelni a hangját és számtalanszor veszett már össze az édesanyjával vagy bármelyik rokonával a bizonyos szintet ő is tudja.* - Amit elrontottál azt helyre lehet hozni. Helyre tudod hozni már ha te is akarod.*Feleli csendesen és közelebb lép Samhez majd utána felpillant az égre ahol a hold megjelenik szépen lassan. Megérinti Sam vállát és rápillant.* - Ne legyen bűntudatod. Anya túl tette magát a dolgokon. Képes volt végig csinálni ezeket és nem haragszik. Annyi év eltelte után lenyugodott rég a kedély. Képes volt újra szerelmesnek lenni, de a mostani párját nem fogadnám el „apámnak” téged viszont annál inkább. Én is örülök, hogy megismerhetlek és nem csak a mondákról amiket lehetett hallani.*Feleli nyugalmi állapotban és egyszerűen csak elcsukló hangon tud beszélni. a hideg kirázza ugyan amikor megfogja a férfi vállát és úgy beszél hozzá, szóval ez is egy nyugalmi pont. Aztán végig néz a tekintetén és kimondja azt a bizonyos szót csak megnyugodott a lelke. A fiamnál egy halvány mosoly látszik rajta, és utána elengedi a vállát, de továbbra is a holdra néz. A két lidérc egymást mellett állva lesz mit még megbeszélniük és Athian is tudja ez még csak a kezdett. Ki tudja azt, hogy mi lesz ebből és egyáltalán hogyan jönnek ki a dolgokból.* - Azt hiszem lassan vissza kellene menjek az iskolába, de lehet elmegyek a lakónegyedbe. Ott vettem egy házat és ha olyan programom van akkor azt ott szoktam megcsinálni. Elindulsz te is?*Teszi fel a kérdést és nem tudja még azt mit fog kiváltani Sammaelből. Tisztában van vele, hogy sok mindenen fog elgondolkodni a másik, de azért ő is hiszen nem lenne képes semmi rosszat csinálni. Bántani a vérét.* - Tudod.. egy valamit el kell mondjak. Mindig hasonló apát képzeltem el.. csak… lenne humor érzéke.*Jegyzi meg ártatlanul és az utolsó mondat nem szemtelenség volt hanem amolyan „piszkálódás” hogy enyhüljön ez a feszület.. de a gondolkodás ettől függetlenül megmarad és a filozofálgatás.*
Barbara Decker- .::Diák::.
*Egy finn lidérc szorgoskodik az erdő egyik eldugottabb pontján: bal kezében egy kis zacskó, miközben jobb kezével négy, rúnákkal megjelölt követ rak ki egy nagyobbfajta körként. Miután ezzel végez, elmotyog egy ráolvasást, mire a négy kő egy pillanatra felizzik, majd láthatatlanná válik. Halványan elmosolyodik, majd elsétál a korábban földre hajított zsákig, amiből előszed egy méretesebb darab húst, amit bedob a csapda közepébe. Ez után körbepillant, majd elkezdi megmászni az egyik fát. Egyébként az angyalvadász öltözéke van rajta - számára külön csak csuklyával, álarc nélkül elkészítve -, szakmához illőbb egyelőre nincs. Vállán átvetve egy tegez és egy íj, természetesen mind a kettő a legjobb típusból. És hogy mégis mi a jó eget csinál? Elég régóta tanulmányozza már a rontásűzők munkáját ahhoz, hogy amikor elsétál a Qarinban lévő hirdetőtábla mellett még úgy két hete, feltűnjön neki, hogy ott bizony elég sok szörnyvadászatra vagy egyéb rontásűzői feladatra felhívó hirdetés is található. Így hát most ott tartunk, hogy a nyolcadik vagy kilencedik bevetésén van, egy olyan hirdetés miatt, ami szerint mutálódott farkasok vették be magukat Fair Isle erdejébe, és az egyik qarini lakos szeretné egy kicsit megvizsgálni pár ilyennek a tetemét, így vinni kéne neki három darabot. Már lebeszélte vele, hogy ma este találkoznak az erdő Qarin felőli szélén, és ott fogja átadni neki a bestiákat, így nincs mese, ki kell lőnie hármat, hogy leadhassa a melót. Mialatt ezen tűnődik, immár a fa egyik magasabb - de a leugráshoz nem túlságosan magas - ágán guggolva, egy farkasféle borzalom máris megjelenik. Sokáig nem kellett várnia. Amikor először megpillantja, elkerekedik a szeme, majd kicsit megrázza a fejét, és halkan, szinte meg sem keverve a levegőt, ráilleszt egy vesszőt a húrra, majd célba veszi az állatot.* ~ Gyerünk... Menj még egy kicsit... Ez az, jó felé mész ~ *biztatja gondolatban a szörnyet, ahogyan az egyre közelebb merészkedik a csapdájához. Amikor átlépi a rúnák vonalát, Elias szélesen elvigyorodik. Bingó. Persze még várnia kell: a farkas csak akkor fog vonyítani, ha rájön, hogy nem tud kiszabadulni, márpedig neki kell a vonyítás, hogy elég társát idecsalja. Szóval egyelőre csak feszülten figyel, az íjat egy pillanatra sem leengedve, amíg a szörny be nem fejezi a lakomáját. Amikor aztán az kilépne a körből, rájön, hogy nem képes rá, ugyanis egy láthatatlan fal az útját állja. És, ahogyan a lidérc kiszámította, egyből vonyítani kezd. Az egyetlen, ami nem a számításai szerint alakult, az a lény társainak a száma: egyből hat farkas bukkan elő a semmiből. Elias fúj egyet, és mivel a csapdába ejtett még mindig vonyít, először azt lövi le, mielőtt még több társát idecsődíti. Persze ekkor a többi is észreveszi, és máris megindulnak a fa felé. Ekkor kiderül, hogy a fiú még egy dologra nem számított: hogy ezek a furcsa, óriási farkas és medve keverékére emlékeztető lények képesek fára mászni. Ahogyan az első megindul felfelé, egy ideges zihálás hagyja el a torkát, majd azonnal kilövi, majd az őt követőt is, de tudja, hogy idefent nem tudja sokáig tartani magát. Megragadja tehát a feje felett lévő ágat, átkapaszkodik a másik oldalra, majd onnan elrugaszkodik, és - hála a vadászruha felszerelésének - könnyedén ér földet pár méterrel odébb. Persze nem pihen meg, hanem egyből megperdül, és gyors egymásutánban lead három halálpontos lövést. Ez után egy pillanatig mozdulatlanul, ugrásra készen áll, várva, hogy jönnek-e még farkasok, majd, mivel úgy tűnik, már nem fenyeget veszély, kifújja a levegőt - amiről eddig észre sem vette, hogy bent tartotta -, és elsétál a legközelebbi vadig. Útközben lehúzza a csuklyát a fejéről, ugyanis kicsit azért meleg van ebben a szerelésben... Az egyik tőrtokból előszed egy kést, és pár vágással biztossá teszi, hogy a szörny ne élje túl. Ugyanezt elvégzi öt társánál is, majd felbontja a rúnakört, és a hetedik, elsőként érkezett farkast is kezelésbe veszi. Az viszont biztos, hogy nem fogja mind a hetet elcipelni a város szélére, tekintve, hogy kevesebbet kértek, szóval maximum ötöt fog ellebegtetni addig. Szóval Elias éppen a gondolataiba merülve gondoskodik róla, hogy az utolsó farkas se úszhassa meg a dolgot, azonban a látszattól függetlenül minden idegszálával a környezetére figyel, nehogy meglephessék.*
Fredrik Laine- .::Őrző: Cameos::.
*Már órák óta a fenyves egyik legnagyobb fáján csövezik, újra és újra olvassa az édesanyja naplóját, és kattog az agya.* ~ Én Rontásűző? Ez… Sok mindent megmagyarázna… De, miért nem mondta el? Elárulhatta volna, mert akkor nem lettem volna kétségek között. Ha tudtam volna, hogy erre születtem akkor, nem kezdtem volna angyalokat vadászni. Elias, megint neked volt igazad, én meg egy jó nagy hülye voltam. Nem akarok angyalokra vadászni, de a tudásomat nem akarom elpazarolni. Lehet, hogy követem anyát, és megpróbálom kitanulni a Rontásűzést… Jézusom, apa naplójába bele se merek olvasni. Ha a végén kiderül, hogy ő meg vajákos volt, vagy valami fontos ember, akkor én lehidalok. De… Azt is el kell olvasnom, viszont azt Elias-szal akarom majd megtenni. Nem volt szép, hogy nélküle kezdtem el olvasni anya naplóját, és… *filozofál magában, és azon rágódik, hogy vajon meg tudná-e tanulni a rontásűzést. Végül is, ha úgy vesszük, akkor tudni kiktől tanulni, szóval tanára biztosan akadna, de eléggé bizonytalan ez ügyben. Aztán épp folytatná tovább a merengést, amikor odalentről egy vonyítás hallatszik. Hallott arról, hogy néhány fenevad ellepte a fenyvest, de neki még nem volt szerencséje összefutni velük. Így hát felvonja a szemöldökét, és mivel sikerült kizökkenteniük magányos elmélkedéséből, ezért az édesanyja naplóját a pulcsija belső zsebébe rejti, és lejjebb ereszkedik. Egy kellően magas ágon árnyékosulva elhelyezkedik, és összeszűkült szemekkel figyeli a lényeket, aztán a pillantása az egyik fára téved, ahol kiszúrja az öccsét. Vadász ruhában. Egy fél oldalas mosoly jelenik meg az arcán, és érdeklődve figyeli, hogy min ügyködik öccse. Nem lép közbe, hiszen tudná, hogy leharapják a fejét, így csak akkor szállna be, hogy ha Elias nagyon veszélyes helyzetbe kerülne. Addig meg vizslató szemekkel figyeli a kis öccsét, és mikor lemészárolja a farkasokat, akkor egy elismerő mosoly jelenik meg az arcán. * ~ Azt hiszem, itt az ideje, hogy elbeszélgessünk, öcsi. *vigyorodik el gonoszan, és amikor Elias rendezkedni kezd, akkor zsebre vágott kézzel leugrik a testvére elé, és amint földet ért megjelenik előtte.* - Ej, öcsi. Eljössz vadászgatni, és nekem nem is szólsz? Milyen testvér az ilyen?! Pláne azok után, hogy megzavartad magányos, depizős filózásomat. Kegyetlen vagy, Elias *csóválja a fejét, és drámai hangon beszél az öccséhez. Aztán miután befejezte a hülyéskedést komoly szemekkel rápillant, megköszörüli a torkát, és tovább beszél.* - Öcskös, elárulnád, hogy mi a francot csinálsz itt? Miért gyilkolod ezeket? És mi a jó életért viseled a vadász ruhánkat?*kezdi számonkérő hangon, majd halkan felnevet. Egyébként most látszik a különbség, hogy mennyit változtak az elmúlt időszak alatt, hiszen Elias vadász ruhában feszít, és mutánsokat gyilkol, Fred pedig „civilben” van, bár azért a fegyverei az ő oldaláról se hiányozhatnak, de már hónapok óta hozzá se nyúlt a saját angyalvadász öltözékéhez.*- Büszke vagyok rád, kisöcsém. De beavatnál, hogy mégis mit művelsz? *pislog ártatlanul a fiatalabbik Laine-re, és nem különösebben zavartatja magát, ha a szívbajt hozta volna Elias-ra.* - Egyébként ugye tudod mit érdemel az a bűnös, aki megmeri zavarni a nyugalmamat? *vigyorodik el szélesen, és a fésűre célozgat, amit úgy tűnik Elias-nak még mindig nem sikerült megismernie.* - Amúgy meg akarod enni ezeket a dögöket, vagy el akarod cipelni őket valahová? Mert lehet nagylelkű leszek, és segítek neked, ha cipekedésről van szó*int az egyik tetem felé, és ártatlanul pillázik az öccsére.*
Barbara Decker- .::Diák::.
*Amikor Fred leérkezik eléje, azonnal felpattan, az íja máris a kezében, és már félig húzza ki a nyílvesszőt, amikor eljut az agyáig, hogy kit lát. Láthatóan nincsenek gondjai a reflexeivel... Egyébként Fred meglepően nem meglepő, úgyhogy csak összeráncolja a szemöldökét, ahogyan a drámai szavalást hallgatja.* - Bocs, nem akartalak megzavarni *horkant fel, majd elengedi a vesszőt, ami szépen vissza is csúszik a tokba, átveti a vállán az íjat, és a tőrért nyúl, hogy befejezze, amit elkezdett. Közben persze figyel Fredrikre is, és ez a második, komolyabb reakció már jobban illik a helyzethez. Hiába, nem mondható megszokottnak, hogy ő szörnyeket gyilkol le, és talán egyeseknek elég furcsa lehetne az is, hogy ilyen ügyességgel. Legalábbis az Intézetben sokszor kezelték úgy, mint "Fredrik öccse", ami, nos, enyhén szólva sem volt jó hatással a lelki fejlődésére. Jó, elismeri ő, hogy a bátyja nagyon jó a közelharci fegyverekben, és minden gond nélkül megöl bármilyen angyalt. Nem csak elismeri, de nagyon büszke is rá, legalábbis a közelharci fegyverekben való jártasságára. A bátorságára. Arra, ahogyan megváltozott az elmúlt fél évben. De attól függetlenül, mivel ő nem volt hajlandó angyalokat ölni, ő sosem kapott elismerést, és ez azért nem volt kellemes.* - Túl sok mindent kérdezel, bátyó *mosolyog fel Fredre, és valahol kicsit megkönnyebbült. Nagyon régóta titkolja már, hogy komolyan érdeklődik a rontásűzés iránt, elég régóta ahhoz, hogy volt ideje kitanulni mindent, és mostanában már elkezdte gyakorlatban is fejleszteni a tudását, és éppen ezért egyre többet gondolkozott rajta az utóbbi időben, hogy mégis hogyan mondja el az ikertestvérének. Amikor megtudta, hogy az édesanyjuk is rontásűző volt, még büszkébb lett arra, hogy világ életében érdekelte ez a dolog, így hát már eléggé érett egy beszélgetés... Talán egyszerűbb is így.* - A válaszok egyébként meglehetősen egyszerűek: éppen anyu nyomdokaiba lépek, azért, mert meghirdetett meló volt, és mert nincs más, a célra megfelelő ruhám *válaszol röviden, majd elővesz egy kendőt, megtörli a kést, és visszalöki a tokjába. Aztán a kendőt is elteszi, és felegyenesedik. Egyébként nem ijedt meg különösebben a testvérétől, bár, ha valaki más lett volna, lehet, hogy nem ragad meg a mozdulat a félig előhúzott nyílvesszőnél, hanem ténylegesen lőtt volna... De szerencsére Fred kilétét elég hamar sikerült kitalálnia.* - Remélem még véletlenül sem a hajammal kapcsolatos a dolog *nevet fel vidáman, majd a következő kérdésre megforgatja a szemét.* - Szerintem öt ilyen bigyó lebegtetésétől nem fogok különösebben elfáradni, de azért köszi, tesó. Az erdő szélére megyünk *teszi még hozzá, majd néhány kézmozdulattal elkezdi egymás mellé pakolni a lényeket. Reménykedik benne, hogy kap némi pluszpénzt a plusz két állatkáért... Persze nem önszántából gyilkolt le többet, hanem azért, mert különben azok végeztek volna vele, de ez részletkérdés.* - Szóval... Miről is elmélkedtél? *pillant Fredrikre, miközben leold egy kötelet az oldaláról, és nekilát összekötözni a bestiákat.*
Fredrik Laine- .::Őrző: Cameos::.
*Felvont szemöldökkel, vigyorogva figyeli a testvére reakcióját.* - Ha kimered lőni azt a nyílvesszőt, én megkopasztalak, öcsi! Tudom jól milyen kényes vagy arra a loboncra *nevet fel a fiú, a bocsánatkérésre meg megrándítja a vállát.* - Rá se ránts. Mostanában úgy is túl sokat gondolkozom. Azt hiszem, ez a hely kezd megártani nekem *ráncolja össze a homlokát, és figyeli a drágalátos kisöccsét.* - Mondtam már, hogy tök cuki vagy, amikor összeráncolod a homlokod koncentrálás közben? Ha egyszer lesz csajod tuti emiatt fog beléd zúgni *piszkálja a tesóját jókedvűen, és nyoma sincs az előbbi filózásnak. Igen, El határozottan jó tesz a hangulatának. Egyébként, ha Fred tudta volna, hogy Elias-ra ilyen hatással van ez az egész dolog, akkor próbált volna tenni ellene. Mondjuk azért ő szokta dicsérni a saját öccsét, szinte mindig hangoztatja, hogy milyen büszke rá, de az intézetbeliek véleményén nem tudott volna változtatni.* - Tudod, öcskös, szeretem hallatni a hangomat. Szerelmes vagyok belé *vigyorog szélesen, és ha Elias végzett a munkájával, akkor összeborzolja a haját. Egyébként nem kellett volna titkolnia, Fred megértette volna, és akkor nem cseszegette volna a annyit az angyalvadászattal, sőt talán Elias Fred érdeklődését is fel tudta volna kelteni. Talán akkor Fredrik nem jutott volna el arra a szintre, amiről fel kellett küzdenie magát.*- Érteem. Nos, a reakció rá egyszerű: büszke vagyok rád kisöcsém. De miért van olyan érzésem, hogy amit csináltál az nem kezdőkre vall? És nem is a vadászokra… Hirdetett meló? El, van elég pénzünk. Ne vedd már el a munkát szegény Rontásűzők elől! *kezdi komolyan, de nem bírja ki, hogy ne poénkodja el a dolgokat.*- És a ruha: ezt a mocskot azonnal tüntesd el, öcsi. Nem akarom rajtad látni. Majd elintézem, hogy normális, tisztességes, Rontásűző ruhád lehessen. De verd ki a fejedből, hogy hagyni fogom, hogy ebben flangálj! *komorodik el az arca, mert most, hogy a múltjukról újabb dolgot tudtak meg egyre inkább szeretné, ha alig lenne közük az angyalvadászokhoz. Aztán végül ismét viccelődni kezd, és Elias reakcióján ördögien elvigyorodik.*- De, még mindig tervezem, hogy a fejedbe verem a fésű definicióját *nevet fel gonoszan, aztán angyalian rápislog az öccsére, és továbbfaggatózik.* - Hát jó. Akkor én zsebre tett kézzel sétafikálok melletted, és arról faggatlak, hogy tudsz-e valamivel, amivel a láthatatlan tintával írt írást fel lehetne-e fedni. Találtam valamit… *cseverészik önfeledten, és elindult az erdőszéle felé miután El végzett az állatok kötözésével, persze nem hagyja le az öccsét.* - Miről? Az élet értelméről. Amúgy nem. Anyáról. Rólad. Rólam. A Rontásűzőkről. Nem akarok vadász lenni. Nem vagyok az. És ha erre születtem… Akkor meg akarom tanulni. Ezen elmélkedem *halkítja le a hangját, és ezután némán caplat a tesója mellett néha kikerülve egy nagyobb gyökeret, ami az útjába téved.*
Barbara Decker- .::Diák::.
- Bocs, a reflexek... *mondja vállat vonva, halvány mosollyal.* - Szerencséd van, hogy a testvérem vagy, más esetben talán későn ismertelek volna fel *szusszant, aztán ugyebár visszatér a szörnyikéhez.* - Én nem így gondolom *mosolyodik el jókedvűen arra a megjegyzésre, hogy Frednek kezd megártani a hely. A bátyja következő szavaira felnevet, majd vállat von.* - Ha én cuki vagyok ráncolt homlokkal, akkor te is, tesó, Lily biztos ezt szereti benned. Majd kérdezd meg tőle *kuncog fel. Még szép, hogy nem hagyja magát, ráadásul ez magas labda.* - Hát, én már annyira nem *nevet fel.* - De már megszoktam *vigyorog a másikra. Aztán hajkócolást kap, mire felnevet.* - Te panaszkodsz mindig, hogy hogy néz ki a hajam, erre összekócolsz. Hát milyen módszer ez, Fredrik Laine? *vigyorog a testvérére szemtelenül. Valahogy felszabadultabb, mint eddig. Igen, lehetséges, hogy elmondhatta volna, de... Akkoriban nem érezte úgy, hogy a testvére elfogadná, hogy ő márpedig rontásűző akar lenni, és nem angyalvadász. Ráadásul azt is gondolta, hogy Fred ragaszkodik a vadászathoz, és még csak hallani sem akarna semmi másról. Igaz, hogy Lasse is rontásűző volt, de mellette angyalvadász is, az meg más. Vagy... Hát, ki tudja. De az már a múlt, El úgy érezte, hogy el kell titkolnia, és kész. Amikor Fred azt mondja, hogy büszke rá, széles mosoly ül ki az arcára, és a tekintetében igazi, mély boldogság csillan. Végtére is... Akármit csinált, mindig is fontos volt számára, hogy büszkévé tegye a bátyját, és mindig nagyon jól esik neki, amikor amaz megdicséri valami miatt. A következő mondatra felnevet.* - Jó a megérzésed. Azóta tanulmányozom a rontásűzést, mióta Lasse egyszer a kezembe nyomta az egyik könyvét, ami erről szólt. Ez még akkoriban történt, amikor odakerültünk... Ami azt jelenti, hogy nagyjából százhúsz éve foglalkozom ezzel, az utóbbi két hétben pedig már a gyakorlatot is volt időm finomítgatni. Nagyon régóta szeretnék már rontásűző lenni *pirul el, és lehajtja a fejét, miközben a lábával kicsit megpiszkálja a földön fekvő tetemet. A szegény rontásűzőkre felhorkant.* - Kicsit utánanyomoztam, és eléggé úgy tűnik, hogy a környékbeli rontásűzőknek nem nagyon kell aggódniuk a pénz miatt: Naomi Verhoeven. A csaj a Jenael klán vezetőjének a gyereke, egyértelműen tömve pénzzel. Elég megbízható forrásból úgy tudom, hogy éppen egy új klánt építget, szóval azoknak a rontásűzőknek, akiknek nincs pénze, csak csatlakoznia kell hozzájuk, mert ezekben a közösségekben támogatják egymást a harcosok. Egyébként pedig nagyon sok hirdetés van, hetente legalább tizenöt-tizenhat, szóval ennek a felét elemelni, hogy gyakorolhassak, szerintem nem akkora vétek *magyarázza a testvérének. Aztán szóba kerül a ruha, mire elkomolyodik, és gyengéden megérinti Fred vállát.* - Tesó... Ez a cucc pár perccel ez előtt megmentette az életemet. Megköszönöm, ha szerzel nekem másikat, de addig is ezt fogom használni, mert nincs más, és megölteni nem szeretném magam, gondolom ezzel egyet értesz. Tudom,hogy a múltra emlékeztet... Mert engem is. És igen, kényelmetlenül érzem magam benne. De amíg nincs jobb, tökéletesen megfelel a rontásűzéses melóra. *Ez után szerencsére ismét feloldódik a hangulat, mire elengedi a testvére kezét, és felnevet.* - Tökéletesen ismerem a fésű definícióját, ha gondolod, elmondom neked minden nyelven, amin beszélek. Más kérdés, hogy nem szeretem használni az emlegetett tárgyat *vigyorog. Hiába, neki így kényelmes... Aztán amikor a srác felajánlja, hogy segít, csak szemet forgat, és elkezdi összepakolni a szörnyikéket. A kérdésre elgondolkozva ráncolni kezdi a szemöldökét. Ez egyébként tényleg szokása, de olyannyira, hogy neki fel sem tűnik.* - Nos... Van egy varázslat, ami elvileg ezt a célt szolgálja, bár még nem próbáltam ki soha. Mert? Mit találtál? *Közben természetesen befejezi a kötözést, egy kézmozdulattal és egy halkan elsuttogott igével megemeli a lényeket, és azokat maga előtt lebegtetve Fredéihez igazítja a lépteit. Közben arra is rákérdez, hogy egyébként a testvére miről is gondolkozott korábban.* - Én taníthatlak *jegyzi meg halkan, majd szusszant egyet.* - Tudom, hogy én csak a kisöcséd vagyok, aki mindig mindenben valahol mögötted kullogott, de ehhez tényleg értek. Nagyon sok tanulás és munka van amögött, amit az előbb láttál. Egyébként Lasséval beszéltél már? Végül is ő is rontásűző... *terel hirtelen zavartan, ugyanis érzi, hogy egy kicsit elkottyintotta magát.* - Biztosan szívesen segítene, elvégre a legjobb barátod, mindig is sülve-főve együtt voltatok, mint én meg Jyrki *Egyébként az egyetlen személy, aki tud El rontásűzős dolgairól...*, úgyhogy tuti tanítana téged. *Persze jól ismeri a fivérét, és erősen kétli, hogy el tudja terelni a másik figyelmét... De azért megpróbálkozik. Hátha sikerül, és nem tűnik fel Frednek a dolog. Igaz, hogy miután annyi éven át fúrta a tüske a szívét, attól függetlenül, hogy a bátyja sokszor megdicsérte, talán könnyebb is lenne ezt is megbeszélni. Úgy tűnik, Elias már csak ilyen. Hordozgatja a dolgokat, hogy ne keverjen vitát, és egyszer csak úgy... Felszínre kerül minden. Így volt az angyalos üggyel is, azt is éveken át eltűrte, és csak nyelt és nyelt, és robbant. Persze ez a mostani a legkevésbé sem Fredrik hibája, szóval nem tervezi érte leharapni a fejét...*
Fredrik Laine- .::Őrző: Cameos::.
– Semmi gond. Valahogy hozzászoktam, hogy valaki ki akar nyírni. Látod, öcsi, ennyire szeret engem a világ *szipog párat színpadisan, majd hangosan felröhög.* - Szerencséd van, hogy a testvérem vagy, és nem verlek el, azért mert ki akartál nyírni *replikázik vissza, mert… Mert ha Elias beszól neki, akkor ő miért ne?* - Mindjárt gondoltam. Mondd, nem hallottad az iróniát a hangomban? *vigyorog szélesen, majd a cukis dologra megint röhögni kezd.* - Tudod, én veled ellentétben én tisztában vagyok azzal, hogy cuki vagyok, szóval nem kell megkérdeznem a sógornődet * kacsint a másikra, és szélesen vigyorog. Üti le könnyedén azt a magas labdát, és folytatja tovább a hülyéskedést.* - Hát, akkor pofa be, és fogd be a szádat, mert a hangod tisztára olyan, mint az enyém * nevet ő is, a megszokásra meg folytatja a vigyorgást.* - Ez fordított pszichológia akar lenni, de nálad nem jön be. Egyébként ennél pulikutyább már nem is lehetnél, szóval hidd el, nem tudok rontani rajta *kacag jókedvűen, a szemtelenségre meg csak nyelvet ölt.* - Mióta vagy ilyen szemtelen a bátyáddal, Elias Laine? Anyánk erre tanított? Nem, arra, hogy tiszteld az idősebbeket! Szóval tisztelj öcskös *böki oldalba az erethonos öcsikéjét, de persze csak szokásához híven piszkálja a srácot. Egyébként elfogadta volna, de kár is feszegetni ezt a témát. Aztán, ha Elias épp nem csinálgat valamit, akkor magához húzza, és ismét összeborzolja a haját.* - Büszke lehetnél magadra *suttogja neki, majd elengedi, és faggatja tovább, Lassére meg hangosan felröhög.* - Fogadjunk, hogy azért nyomta a kezedbe azt a könyvet, hogy befogd végre. *vigyorog, majd mikor meghallja, hogy a testvére százhúsz éve foglalkozik a rontásűzéssel, büszkén megcsillannak a szemei, és elismerően füttyent.* - Le a kalappal előtted, zsenikém! *vigyorog szélesen, mert tényleg nagyon büszke az ő drágalátos ikertesójára. Az elpirulásra felnevet, átkarolja a vállánál, és folytatja a dumálást.* - Egyszer élném meg, hogy egy csaj miatt pirulsz el! Egyébként nem kell zavarban lenned, öcsi… És hé! Ne rugdosd szegény dögöt! A végén még levonnak az árából, amiért megcsonkítod! *oldja egy poénnal a hangulatot, és az öccse magyarázatát szélesen vigyorogva hallgatja.* - Nao? Igen, tudok róla, de kicsit le vagy maradva. Nemrég meghalt az apja. Bonyolult családi sztori, de az a lényeg, hogy akkor volt az ispotályba a csaj. Egyébként én a saját szájából hallottam, hogy Rontásűzőket és Vajákosokat akar maga mellé toborozni a klánjába, és olyan 8-9 főre tehető az alakuló klán száma. Mióta nem antiszocális egész jól el lehet vele beszélgetni, bár most épp elutazott, szóval nincs a szigeten. Pasizik *vigyorog szélesen, majd horkant egyet a gyakorlásra.* - Hát jó, de ha meglincselnek érte, akkor megvédelek. Te, öcsi. Nem akarjuk kifaggatni Naomit, hogy a klánjával mit is akar pontosan? *morfondírozik egy sort, majd ugye Fred kijelenti, hogy nem örül ennek a ruhának, a kapott válaszra pedig fintorog.* - Tudom. És mi lenne ha megegyeznénk? Vársz egy-két hetet, hogy megszerezzem a ruhát, addig pedig edzel velem. Na? Ez így megfelel? Aztán fogjuk ezeket a göncöket, és felgyújtjuk a francba! *próbál kompromisszumot kötni Eliasszal, mert tényleg nem tetszik neki, hogy a vadász ruhát hordja.* - Na halljuk! *vigyorodik el végül szélesen a fésűre, közben pedig figyeli Elias tevékenykedését.* - Vagy ötvenszer elolvastam anya naplóját, és találtam néhány kihagyott, üres oldalt. Arra gondoltam talán rejteget valamit *rándítja meg a vállát, aaztán szép lassan elindulnak az erdőben. Közben pedig az idősebbik fivér elregéli szépen, hogy min töri a fejét. Elias megjegyzése meglepi, megtorpan, és halványan mosolyogva ránéz a másikra.* Benne lennék *felel halkan, aztán, amikor Elias neki áll taglalni néhány dolgot, akkor fennakad egy apróságon, és hirtelen megvilágosodik előtte, hogy az öccsének rohadt szarul esett az, hogy az „ő árnyékában” kellett élnie. Odalép El mellé, megérinti a vállát, és a szemeibe néz.* - Elias, egy valamit jegyezz meg! Soha a büdös életben nem kullogtál előttem. Mindig is előrébb jártál nálam, és hidd el örülök neki, hogy te vagy az öcsém, és el nem tudod képzelni milyen büszke vagyok rád. Anyáék is büszkék rád, ha végre megtanulod használni a fésűt. Viccet félretéve, kis öcsém, egyezünk meg abban, hogy mindkettőnknek mások az erősségei, ezért nem szeretném, ha bármi olyan gondolat megfordulna a fejedben, hogy jobb lennék nálad. Mert rohadtul nem vagyok jobb nálad *mondja komolyan, majd Lasséra elneveti magát, és legyint.* - Lasse pocsék tanár! Előbb kérem meg Emericket, hogy tanítson rontásűzésre, mint Lassét! *nevet fel, majd Jyrki említésére összeráncolja a homlokát.* - Te, mi lenne, ha kinyírnánk Lainát, és a helyére hoznánk Jyrkit? *vigyorodik el szélesen, és nemigen lehet elterelni Fred gondolatait. Mert attól, hogy nem hangoztatja magában lelkiismeret-furdalása van az egész ügy miatt.*- Szóval, tanítanál? Mert akár hiszed, akár nem… Örülnék neki, ha te lennél a tanárom. És akár most is el kezdhetnél magyarázni, hogy pontosan mik is ezek a dögök, amiket a fél erdőn át hurcolunk…
//FAGY//
//FAGY//
Barbara Decker- .::Diák::.
// OLVAD //
- Lehetséges, hogy a világnak van rá valami oka, drága testvérem *nevet fel. A következő mondatra megforgatja a szemét, de továbbra is vigyorog.* - Nem személyes okok, ne értsd félre, bárkit szándékoztam volna meggyilkolni, aki egy ilyen szituációban felbukkan előttem a semmiből. *Hát, tény, hogy Frednek tökéletesen megvan a joga piszkálódni Eliasszal, de ez fordítva is igaz. Valamennyit azért mutatniuk kell abból a híres testvéri szeretetből… Ez után nevetni kezd, de a mondat végén lefagy, és elkerekednek a szemei.* - Mi van? Sógornő? *pislog nagyokat. Valamiből úgy tűnik, nagyon kihagyták… Tény, hogy hülyülésből ő is szokta a sógornőjének hívni Lilyt, de Fred szájából még egyszer sem hallotta ezt a megnevezést… Arra, hogy akkor ő is fogja be, csak felnevet, és megforgatja a szemét.* - A te kedvedért beszélek *vigyorog végül a másikra, a nevetést pedig visszhangozza. Való igaz, tény, hogy kócos, de ő így szereti és kész.* - Kábé egy perccel vagy idősebb nálam, tesó *nevet fel arra, hogy tisztelnie kéne az idősebbeket.* - Attól még tisztellek, de most ilyen a hangulatom, szóval kapsz egy kis piszkálást, nem fog megártani az egódnak *vigyorog a bátyjára. Aztán Fred megöleli, mire halvány mosoly terül szét az arcán, és visszaöleli a testvérét. Tény, hogy egyébként ez most némileg meglepte, mert a másik nem éppen az az ölelgetős típus, ahogyan arról már korábban szó esett, de neki jó érzés.* - Igyekszem *válaszolja halkan, aztán szétválnak, és a lassés dologra ő is felnevet.* - Valahogy úgy. Nem tudtam mit kezdeni magammal, ő meg megunta, és lerázott a könyvvel. Világ életemben nem volt még olyan gyümölcsöző a fecsegésem, mint akkor *nevet. Pedig aztán tényleg elég sokat szokott feleslegesen dumálni össze-vissza, szóval…* - Köszi, tesó *mosolyodik el halványan, ugye elvörösödve, aztán a testvére következő szavaira megint felnevet. Hiába, Fred mindig tudja, hogyan derítse jobb kedvre, ebben az egyben soha életükben nem hibázott.* - Nem baj, van tartalék… Elvileg csak hármat kértek *vigyorog. Aztán ugye szóba kerülnek a rontásűzők, és sikeresen szerez pár plusz információt Naomiról.* - Értem. Nos, akkor még az általam feltételezettnél is gazdagabb, szóval pláne igazam van. *A klánra bólogat, az utolsó szóra pedig felnevet. Aztán arra, hogy ha esetleg meglincselik, amiért elcsórja a munkát, akkor majd Fred megvédi, megforgatja a szemét, és jelentőségteljesen lepillant az előttük fekvő dögre.* - Figyeltél az előbb, tesó? Meg tudom védeni magam *válaszolja magabiztosan. Igazából az sem okozott neki komolyabb gondot soha, hogy közelharccal szemben megvédje magát, elvégre csak megfelelő távolságba kellett kerülnie ahhoz, hogy neki kedvezzenek a terepviszonyok, és tudjon lőni, onnantól pedig már övé a meccs. Egyszerű.* - Kifaggathatjuk *bólint halvány mosollyal, aztán szóba kerül a ruha, és Fred szavaira beletörődően szusszant.* - Legyen *mondja, majd felnevet.* - Mernék csak mást mondani, mi? *kérdezi csipkelődve. Erősen sejti, hogy ha ellenkezne, Fredrik úgyis addig nyaggatná, amíg bele nem egyezik a dologba, szóval inkább nem is próbálkozik. Aztán a fésű jön, mire szélesen elvigyorodik, és a következő néhány percet azzal tölt, hogy elhadarja a fésű definícióját finnül, angolul, oroszul, spanyolul, franciául, svédül, norvégul, németül, japánul és olaszul. Igen, erre direkt felkészült, szóval… Nem sikerült megfogni. Persze csak akkor mondja végig, ha Fred képes, és tényleg végighallgatja, de egyébként simán le lehet állítani bármelyiknek a közepén. Persze ha az első három-négynél állítják meg, akkor nagy a valószínűsége, hogy a „Látod, én megmondtam!” mondatot azon a nyelven sikerül benyögnie… De utána mindenképpen visszavált finnre, és így válaszol a következő, már indulás közben felhozott témára.* - Érdekes… Könnyen előfordulhat. Ha visszaértünk a suliba, vetek rá egy pillantást *bólint nagy komolyan, miközben megemeli a lényeket, és elindul a testvérével az erdő széle felé. Arra, hogy Fred szeretné megtanulni a rontásűzést, felveti, hogy akár ő is taníthatná, majd egy kicsit elkotyogja magát, felfedve azt, amit már hosszú évek óta hordoz magában. Amikor a testvére megérinti a vállát, megtorpan, és oldalra pillant, komolyan, de meghatottan hallgatva a testvére szavait. Amikor a srác közbeszúr egy poént, szipogva felnevet, aztán az utolsó szavakra őszintén elmosolyodik, és ezúttal ő öleli meg a bátyját.* - Köszi, tesó. Tudod… Mindig elég nehéz volt, mert mindenki csak azt dicsérte, amit te csináltál, nos… Rajtad kívül. És hát sokszor megvolt az érzés, hogy én csak a te öcséd vagyok, amolyan Fredrik 2.0 *szusszant. Ha már egyszer ez a téma, akkor jobb, ha kint van minden, legalább ennyivel is könnyebb lesz a lelke.* - Azért is jó érzés, hogy ehhez ilyen jól értek, mert senki nem mondhatja, hogy a te nyomdokaidba lépve értem el azt, ahol most tartok *magyarázza halkan, közben persze már elengedve a bátyját. Kicsit könnyes a szeme, de azok csak az előbbi meghatottság könnyei, mert nagyon jól esett neki, amit a bátyja mondott. Megnyugtatta egy kicsit, hogy elmondta. Aztán Lasse és annak tanári képességei kerülnek szóba, mire ismét felnevet.* - Szegény, már megint bántod *jegyzi meg csipkelődve, a lainás dologra meg felnevet.* - Fred, tisztára lökött vagy ma *vigyorog a bátyjára, ezzel egyben jelezve is, hogy a legkevésbé sem bánja. Aztán mégis visszatérnek a tanulásos dologra, mire megint halványan elmosolyodik, a mondat végére pedig már nevet. Fred és az ő jellegzetes szóhasználata.* - Rendben, legyen. Szóval… Ezek a „dögök”, kérlek szépen mutálódott farkasok. Azt ugyan meg nem mondom, hogy mi a mutáció oka, de vélhetően valami magát nagyon erősnek képzelő boszorkánymester szórakozott, és alkotta meg őket. Ránézésre farkasokat meg medvéket kevert össze, és a testfelépítésüket meg azt a képességüket elnézve, hogy tudnak fára mászni, szerintem vérfarkas gének is vannak bennük. Tudod, a rontásűzéshez szorosan hozzátartozik a szörnyvadászat is, általában a rontásűzőket kérik meg olyan munkákra is, hogy feltartóztassanak bizonyos szörnyeket, vagy mint esetünkben, hogy szedjenek össze párat tudományos célokra. Legalábbis remélem, hogy nem tenyészteni akarja őket *nevet fel halkan.* - Szóval az eredeti kérdésre válaszolva, szerintem farkas-medve-vérfarkas keverékek lehetnek *bólint kicsit komolyabban, majd amikor közelebb érnek az erdő szélére, feltartja a kezét, ezzel Fred útjába kerülve.* - Izé, megtennéd, hogy kicsit odébb mész ki az erdőből? Nincs kedvem magyarázkodni, hogy egyedül csináltam a melót, te meg a tesóm vagy, és véletlenül találkoztunk… Leadom a szörnyikéket, aztán csatlakozom hozzád. Esetleg elsétálhatnál a Diem Cartéig. Nem tudom, hogy vagy vele, de nekem most jól esne egy kávé *mosolyog a testvérére, aztán, ha minden igaz, ő megy tovább egyenesen, nyerve egy kis időt, hogy magára maradhasson a gondolataival. Igen, igen, igazából ez volt a célja a dologgal… Miután leadta a melót, a megbeszélt helyre megy, szóval vagy az erdő szélén, vagy a Diem Cartéban csatlakozik ismét a bátyjához.*
- Lehetséges, hogy a világnak van rá valami oka, drága testvérem *nevet fel. A következő mondatra megforgatja a szemét, de továbbra is vigyorog.* - Nem személyes okok, ne értsd félre, bárkit szándékoztam volna meggyilkolni, aki egy ilyen szituációban felbukkan előttem a semmiből. *Hát, tény, hogy Frednek tökéletesen megvan a joga piszkálódni Eliasszal, de ez fordítva is igaz. Valamennyit azért mutatniuk kell abból a híres testvéri szeretetből… Ez után nevetni kezd, de a mondat végén lefagy, és elkerekednek a szemei.* - Mi van? Sógornő? *pislog nagyokat. Valamiből úgy tűnik, nagyon kihagyták… Tény, hogy hülyülésből ő is szokta a sógornőjének hívni Lilyt, de Fred szájából még egyszer sem hallotta ezt a megnevezést… Arra, hogy akkor ő is fogja be, csak felnevet, és megforgatja a szemét.* - A te kedvedért beszélek *vigyorog végül a másikra, a nevetést pedig visszhangozza. Való igaz, tény, hogy kócos, de ő így szereti és kész.* - Kábé egy perccel vagy idősebb nálam, tesó *nevet fel arra, hogy tisztelnie kéne az idősebbeket.* - Attól még tisztellek, de most ilyen a hangulatom, szóval kapsz egy kis piszkálást, nem fog megártani az egódnak *vigyorog a bátyjára. Aztán Fred megöleli, mire halvány mosoly terül szét az arcán, és visszaöleli a testvérét. Tény, hogy egyébként ez most némileg meglepte, mert a másik nem éppen az az ölelgetős típus, ahogyan arról már korábban szó esett, de neki jó érzés.* - Igyekszem *válaszolja halkan, aztán szétválnak, és a lassés dologra ő is felnevet.* - Valahogy úgy. Nem tudtam mit kezdeni magammal, ő meg megunta, és lerázott a könyvvel. Világ életemben nem volt még olyan gyümölcsöző a fecsegésem, mint akkor *nevet. Pedig aztán tényleg elég sokat szokott feleslegesen dumálni össze-vissza, szóval…* - Köszi, tesó *mosolyodik el halványan, ugye elvörösödve, aztán a testvére következő szavaira megint felnevet. Hiába, Fred mindig tudja, hogyan derítse jobb kedvre, ebben az egyben soha életükben nem hibázott.* - Nem baj, van tartalék… Elvileg csak hármat kértek *vigyorog. Aztán ugye szóba kerülnek a rontásűzők, és sikeresen szerez pár plusz információt Naomiról.* - Értem. Nos, akkor még az általam feltételezettnél is gazdagabb, szóval pláne igazam van. *A klánra bólogat, az utolsó szóra pedig felnevet. Aztán arra, hogy ha esetleg meglincselik, amiért elcsórja a munkát, akkor majd Fred megvédi, megforgatja a szemét, és jelentőségteljesen lepillant az előttük fekvő dögre.* - Figyeltél az előbb, tesó? Meg tudom védeni magam *válaszolja magabiztosan. Igazából az sem okozott neki komolyabb gondot soha, hogy közelharccal szemben megvédje magát, elvégre csak megfelelő távolságba kellett kerülnie ahhoz, hogy neki kedvezzenek a terepviszonyok, és tudjon lőni, onnantól pedig már övé a meccs. Egyszerű.* - Kifaggathatjuk *bólint halvány mosollyal, aztán szóba kerül a ruha, és Fred szavaira beletörődően szusszant.* - Legyen *mondja, majd felnevet.* - Mernék csak mást mondani, mi? *kérdezi csipkelődve. Erősen sejti, hogy ha ellenkezne, Fredrik úgyis addig nyaggatná, amíg bele nem egyezik a dologba, szóval inkább nem is próbálkozik. Aztán a fésű jön, mire szélesen elvigyorodik, és a következő néhány percet azzal tölt, hogy elhadarja a fésű definícióját finnül, angolul, oroszul, spanyolul, franciául, svédül, norvégul, németül, japánul és olaszul. Igen, erre direkt felkészült, szóval… Nem sikerült megfogni. Persze csak akkor mondja végig, ha Fred képes, és tényleg végighallgatja, de egyébként simán le lehet állítani bármelyiknek a közepén. Persze ha az első három-négynél állítják meg, akkor nagy a valószínűsége, hogy a „Látod, én megmondtam!” mondatot azon a nyelven sikerül benyögnie… De utána mindenképpen visszavált finnre, és így válaszol a következő, már indulás közben felhozott témára.* - Érdekes… Könnyen előfordulhat. Ha visszaértünk a suliba, vetek rá egy pillantást *bólint nagy komolyan, miközben megemeli a lényeket, és elindul a testvérével az erdő széle felé. Arra, hogy Fred szeretné megtanulni a rontásűzést, felveti, hogy akár ő is taníthatná, majd egy kicsit elkotyogja magát, felfedve azt, amit már hosszú évek óta hordoz magában. Amikor a testvére megérinti a vállát, megtorpan, és oldalra pillant, komolyan, de meghatottan hallgatva a testvére szavait. Amikor a srác közbeszúr egy poént, szipogva felnevet, aztán az utolsó szavakra őszintén elmosolyodik, és ezúttal ő öleli meg a bátyját.* - Köszi, tesó. Tudod… Mindig elég nehéz volt, mert mindenki csak azt dicsérte, amit te csináltál, nos… Rajtad kívül. És hát sokszor megvolt az érzés, hogy én csak a te öcséd vagyok, amolyan Fredrik 2.0 *szusszant. Ha már egyszer ez a téma, akkor jobb, ha kint van minden, legalább ennyivel is könnyebb lesz a lelke.* - Azért is jó érzés, hogy ehhez ilyen jól értek, mert senki nem mondhatja, hogy a te nyomdokaidba lépve értem el azt, ahol most tartok *magyarázza halkan, közben persze már elengedve a bátyját. Kicsit könnyes a szeme, de azok csak az előbbi meghatottság könnyei, mert nagyon jól esett neki, amit a bátyja mondott. Megnyugtatta egy kicsit, hogy elmondta. Aztán Lasse és annak tanári képességei kerülnek szóba, mire ismét felnevet.* - Szegény, már megint bántod *jegyzi meg csipkelődve, a lainás dologra meg felnevet.* - Fred, tisztára lökött vagy ma *vigyorog a bátyjára, ezzel egyben jelezve is, hogy a legkevésbé sem bánja. Aztán mégis visszatérnek a tanulásos dologra, mire megint halványan elmosolyodik, a mondat végére pedig már nevet. Fred és az ő jellegzetes szóhasználata.* - Rendben, legyen. Szóval… Ezek a „dögök”, kérlek szépen mutálódott farkasok. Azt ugyan meg nem mondom, hogy mi a mutáció oka, de vélhetően valami magát nagyon erősnek képzelő boszorkánymester szórakozott, és alkotta meg őket. Ránézésre farkasokat meg medvéket kevert össze, és a testfelépítésüket meg azt a képességüket elnézve, hogy tudnak fára mászni, szerintem vérfarkas gének is vannak bennük. Tudod, a rontásűzéshez szorosan hozzátartozik a szörnyvadászat is, általában a rontásűzőket kérik meg olyan munkákra is, hogy feltartóztassanak bizonyos szörnyeket, vagy mint esetünkben, hogy szedjenek össze párat tudományos célokra. Legalábbis remélem, hogy nem tenyészteni akarja őket *nevet fel halkan.* - Szóval az eredeti kérdésre válaszolva, szerintem farkas-medve-vérfarkas keverékek lehetnek *bólint kicsit komolyabban, majd amikor közelebb érnek az erdő szélére, feltartja a kezét, ezzel Fred útjába kerülve.* - Izé, megtennéd, hogy kicsit odébb mész ki az erdőből? Nincs kedvem magyarázkodni, hogy egyedül csináltam a melót, te meg a tesóm vagy, és véletlenül találkoztunk… Leadom a szörnyikéket, aztán csatlakozom hozzád. Esetleg elsétálhatnál a Diem Cartéig. Nem tudom, hogy vagy vele, de nekem most jól esne egy kávé *mosolyog a testvérére, aztán, ha minden igaz, ő megy tovább egyenesen, nyerve egy kis időt, hogy magára maradhasson a gondolataival. Igen, igen, igazából ez volt a célja a dologgal… Miután leadta a melót, a megbeszélt helyre megy, szóval vagy az erdő szélén, vagy a Diem Cartéban csatlakozik ismét a bátyjához.*
Fredrik Laine- .::Őrző: Cameos::.
- Mégis mit vétettem? *szipog továbbra is drámai hangon, majd Elias szavaira fintorogva megrándítja a vállát.*- Még szerencse, hogy nem személyes okok vezérelnek. Már azt hittem, hogy a fésűs poén miatt akartál fejbe lőni. Egyébként meg lehetőleg ne gyilkolj le senkit, jó? Állatokat szabad meg Alexet, de emberi lények vére ne tapadjon a kezedhez *mondja viccelődve, bár kérdéses, hogy Elias a dolog komoly részét ki tudja-e szűrni a viccektől. Fred tényleg nem örülne neki, ha a tesója kezeihez vér tapad. Elég a saját bűnei miatt vezekelnie, nem akarja, hogy Elias olyanná váljon, mint ő.* - Te szoktad így hívni, nem? *vigyorog szélesen Elias-ra, és felettébb jót szórakozik a srác meglepettségén. Szándékosan össze akarta zavarni a drága öcsikéjét.* - Alapból imádsz pofázni, El *nevet fel vidáman, majd felhorkantva oldalba böki az ikertestvérét.* - Mi az, hogy ilyen hangulatod van, taknyos?! *nevet fel, majd az egóra csak tovább vigyorog. Az egy percet pedig egy legyintéssel lerendezi.*- Egyébként az egómnak tényleg nem árt meg, azon még Lily húga se tud kárt tenni, pedig igyekszik a kis csaj *kuncog fel vidáman, és megöleli az öccsét. Valóban nem szokása ölelgetni másokat, hiszen neki egy érintés, egy ölelés, vagy egy csók sokkal mélyebb érzelmeket jelent, mint az átlag embereknek. * - Igyekezzél jobban! *vigyorog szélesen, majd hangos nevetésben tör ki, amikor elmagyarázzák, hogy Elias mégis hogyan jutott el a rontásűzésig.*- Szegény srác! Azóta mondjuk már hozzászokott a pörgéshez. Említettem már, hogy becsajozott? Pedig kezdtem reménykedni benne, hogy b**i. Bár mondjuk az nem lett volna jó, ha rányomul valamelyikőnkre, de Marceau képét megnéztem volna *röhög fel, majd a gyümölcsöző fecsegést újabb horkantással díjazza.* - Igen, te meg a fecsegés… Felcsapsz egy értelmező kéziszótárt, és a pofázás címszó alatt egyből a te neved szerepel *derül jót a hülyeségén, majd az elpirult állapotú öccsére vigyorog.*- Ne köszönj semmit, öcskös *mondja halkan, egyébként Fred tényleg ért ahhoz, hogy feldobjon másokat.* - Persze, aztán, ha a tartalékot is megnyomorítod, akkor mi lesz? *csipkelődik, majd ugye szóba kerülnek a rontásűzők.* - Hát ja. Hallottam, mikor telefonon keresztül azt taglalta az egyik haverjának, hogy egy hétre kimegy Milannal spanyolba, és egy ötcsillagos szállodában fognak lakni. A jenaelesek jól értettek a pénzhez *vonja meg a vállát, majd szépen megjegyzi, hogy ha kell, akkor megvédi az öccsét.* - Nem, épp belement valami a szemembe, így azt hittem, hogy azok a dögök a testszagodtól haltak ki. Egyébként, ha tetszik neked, ha nem, akkor is a kisöcsém maradsz, és meg foglak védeni, ha bajba kerülsz. Világos? *mondja a beszéde végén elkomolyodva, mert neki El a kisöccse marad akkor is, ha ezer évesek lesznek, szóval törődjön bele, hogy ilyen védelmező bátyja van.* - Egyébként tudom, hogy meg tudod védeni magad, de akkor is féltelek, kisöcsém *szusszantja. * - Akkor majd elcsípjük, ha visszajött *vigyorog szélesen, majd ugye a vadász ruháról kezdenek elbeszélni.* - Igen, mernél más mondani, öcskös *mosolyog halványan, mert végül is tényleg addig nyaggatná, amíg Elias nem lesz hajlandó vele edzeni. egyébként ő csak zsebre vágott kézzel, szélesen vigyorogva hallgatja a másikat, és a világ minden kincséért se hallgattatná el.* - Az én nyelvzseni, dumagép rontásűző, kisöcsém… *rázza meg a fejét egy halvány mosollyal az arcán, majd a láthatatlan írás felfedéséről kezdi faggatni a tesóját.* - Itt van nálam, szóval akár ha lenyugodtak a kedélyek, akkor akár majd most is megnézhetjük. Aztán átmehetsz rontásűzőből kódfejtőbe, zsenikém *vigyorog szélesen az öccsére, majd ugye sokkal komolyabb témára érnek át, és próbálja éreztetni a testvérével, hogy őt sokkal jobban megbecsülte, mint saját magát.* - Most már tudod, hogy én mindig is többre tartottalak téged magamnál, és… Szard le, hogy mit mondtak nekünk a tanárok. Te jobb lidérc vagy. Sokkal jobb vagy nálam. ként pedig nem lehetsz Fredrik 2.0, mert te bizony Elias 1.0 vagy. Utánozhatatlan. Az pedig, hogy ugyanúgy nézünk ki… Nos, azért van, hogy ugrassunk vele másokat *biztatja a testvérét, és gyengéden simogatja a hátát, amikor megölelik. Aztán a magyarázatra halkan picit eltolja magát, és ő kezd magyarázni. * - Anya nyomdokaiba fogunk lépni, és senki nem mondhat mást. Egyébként is Elias, te idebent *érinti meg az öccse homlokát, majd megböki a mellkasát.* - És idebent teljesen más vagy. Ez a lényeg. Az nem fontos, hogy tök ugyanúgy nézünk ki, mert jellemileg mások vagyunk. Amíg pedig itt vagyunk egymásnak nem tehet kárt bennünk, és ha valaki azt meri mondani, hogy „Fredrik öccse”, vagy bármi rossz megjegyzést tesz rád annak beverem a képét. Mert csak nekem van jogom hozzá, hogy csesztesselek *boncolgatják tovább a témát, és lassan kezd hozzászokni, hogy Fair Islén szinte minden hónapban van egy lelkizős beszélgetése. A könnyekre elvigyorodik, és letörli az öccse arcáról.* - Hé! Egy rontásűző nem bőghet! A földbe is döngölnének, ha látnák, hogy itt pityeregsz. Aztán mit mondasz a megbízódnak? Azért ilyen vörös a szemed, mert mérgező gázokat eregettek a farkasok? *próbálja egy újabb viccel oldani a hangulatot, majd megint szegény Lassét kezdik el ecsetelni.* - Ó, én csak így mutatom ki a feléje irányuló szeretetemet. Amúgy tényleg pocsék tanár *villant egy ezerwattos mosolyt, majd a lököttség megvonja a vállát.* - Mindig az vagyok, ha nem tűnt még fel *röhög egy sort, majd hümmögve-érdeklődve hallgatja Elias beszólóját.* - A dög az rövidebb. Egyébként az alapjait tudom, mert ha tűnt volna még fel egy rakat rontásűző vesz körül *mosolyog halványan a tenyésztésre meghallja a tenyésztést, és elfintorodik.* - Komolyan, ki olyan barom, hogy ilyen undormányokat nevelgessen? Ennyire hülye nem lehet világ… *horkant fel, és komolyan elgondolkozik azon, hogy ki lehet ekkora barom, hogy ilyen „izéket” gyárt.* - Értem, tehát valaki új fajokat akar gyártani. Kíváncsi vagyok hogy tudta elcseszni. Én biztos okosabban csináltam volna… *motyogja maga elé meredve, majd amikor Elias megáll, akkor feltartja a két kezét.* - Oké. Felfogtam. Lépek is. Aztán jó legyél, és tanulj megalkudni, hátha többet kapsz érte! Ja, és a koffein árt a szervezetnek! Gyümölcslevet kapsz!*kacsint az öccsére, majd árnyékká válik, és szépen elbaktat a Diem Carté-ig. Ott aztán foglal egy távoli sarokban, egy kétszemélyes asztalt, rendel valami ennivalót, és a pulcsija zsebéből előhúzza a pici naplót. Gyengéden végigsimít a borítón, majd lerakja maga mellé, és várja, hogy felbukkanjon az öccse. Ha megérkezett, akkor megvárja, amíg rendel valamit, aztán kezd el beszélni az üres lapokról.* - Szóval… Feltűnt, hogy havi rendszerességgel előfordulnak ilyen üres lapok közvetlenül azután, hogy az előtte lévő írásokban szerepel az, hogy anya próbál valakinek elküldeni valamilyen levelet. Akkor tűnt fel, hogy lehetséges, hogy láthatatlanná tették az írást, amikor az egyik oldalon nem volt befejezve az írás. Szóval megszakértenéd? *tolja Elias elé a naplót miközben a többi vendéget vizslatja.*
Lasse Fält- .::Diák::.
*A fenyvesben egy fiatal vadász énekelget, hiszen itt végre egyedül lehet. Legalábbis, nem kell hallgatnia a könyvmolyokat. Fekete pulcsit és nadrágot visel, a lábán pedig hótaposó virít, míg a nyakában egy hatalmas, sötétkék sál terpeszkedik. Ahogy lépked, a hó ropog a talpa alatt ráadásul még a tegezében lévő nyílvesszők is zörögnek, de ez most nem érdekli a finn lidércet, hiszen eléggé bele van merülve az éneklésbe. Teli torokból Beyoncé Crazy in love című számát vinnyogja kislányos boldogsággal. Ja, igen, egyébként a fején egy hatalmas, fekete pamacs fülvédő alatt lapul meg a fülese, amin keresztül hallja az angol énekesnő slágerét. Félig-meddig táncolva halad előre a hóban, és időközben őrei is előkerülnek a tokjukból. Hogy mit csinál velük? Egyszerű: zsonglőrködik. Zsonglőrködés közben pedig úgy rázza a fenekét, hogy akár egy csaj is megirigyelné, de hát kérem szépen ez Lasse Fält. * ~ Sehol egy hülye, egy fantasy mániás és végre hallom a saját gondolataimat. Beyoncé, imádlak! Vajon hozzám jönne feleségül? *ujjong a saját fejében a refrént dalolva.* - Got me looking so crazy right now, Got me looking so crazy your love’s… *dalolja vígan, majd csak úgy szórakozásból elhajítja a két tőrt, amik egymás mellett fúródnak a fatörzsbe. Elrugaszkodik, és gyors léptekkel eléri a fát, majd kirántja belőle a fegyvereket, és a tokjába löki őket. Ebben a pillanatba a lejátszó átvált a Danza Kudurora, és a srác egy félig kidőlt fánál kezd limbózni szintén a számot énekelve. Ja, hogy tél van? Az kit érdekel! Lasse bárhová nyarat varázsol a jelenlétével.*
Sadie Elena Montgomery- .::Diák::.
*Nem Lasse az egyetlen, aki énekelve közelíti meg a fenyvest. Sadie is épp erre jár, normális teremtmények legnagyobb szerencsétlenségére. Ugyanis semmilyen tekintetben nem tartható visszafogottnak, most különösen nem. Haja kék, mint mindig, egyébként türkizkék nadrág van rajta, és idétlen, babarózsaszín, hosszú kabát, lila gombokkal, a kapucniból pedig két lila madzag lóg ki, óriási lila pomponnal a végén. Szóval a fenyvest már elérte, és szokás szerint ugrándozva közeleg. Közben pedig a tavalyi év legnagyobb slágerét, a Gangnam style-t énekelgeti. Valljuk be, abban a számban semmi nehéz nincs, max csak a koreai szöveg. Ezt könnyen áthidalja, mivel már megtanulta, ha meg valahol nem jut eszébe, majd halandzsázik, úgysem ismerné fel senki. Könnyedén ugrál át az ágak felett, ami már önmagában meglepő, mivel hihetetlenül ügyetlen szokott lenni. De most erre nem is figyel, mivel énekel. Egyszerre nem tud két dologra figyelni, pedig lány, és a lányok meg tudják osztani a figyelmüket. Na de Sadie-ről van szó, és az, hogy egy erdőben, az éjszakában a Gangnam style-t énekli, már sokmindent elárul róla.
Ahogy közelebb ér, hallja, hogy más is van itt rajta kívül, aki szintén nem egy szezonális dalt énekel. Mintha már találkozott volna a fiúval... Ó igen, még egyszer régebben. Amint odaér, abban a pillanatban sikerül átesnie egy gyökéren. Szitkozódva áll fel.*-Nem igaz, most jött volna a legjobb rész.*Mérgelődik, miközben a havat porolja le magáról.*-Jajj, amúgy szia. Egyszer már találkoztunk. Sadie vagyok.*Mosolyodik el, majd lelkesen bemutatkozik újra, ha netán a fiú már nem emlékezne. Mondjuk őt nem könnyű hamar elfelejteni.*-Mi járatban itt kint?*Kérdezi kíváncsian. Na igen, kíváncsiskodás mindig, minden körülmények között.*
Ahogy közelebb ér, hallja, hogy más is van itt rajta kívül, aki szintén nem egy szezonális dalt énekel. Mintha már találkozott volna a fiúval... Ó igen, még egyszer régebben. Amint odaér, abban a pillanatban sikerül átesnie egy gyökéren. Szitkozódva áll fel.*-Nem igaz, most jött volna a legjobb rész.*Mérgelődik, miközben a havat porolja le magáról.*-Jajj, amúgy szia. Egyszer már találkoztunk. Sadie vagyok.*Mosolyodik el, majd lelkesen bemutatkozik újra, ha netán a fiú már nem emlékezne. Mondjuk őt nem könnyű hamar elfelejteni.*-Mi járatban itt kint?*Kérdezi kíváncsian. Na igen, kíváncsiskodás mindig, minden körülmények között.*
Lasse Fält- .::Diák::.
*Lasse igencsak vígan elvan a Danza Kuduro-val és a fatörzzsel, szóval csak akkor veszi észre a lányt, mikor a szám megáll, és meghallja a szitkozódását. Akkor kinyomja a telefonját, és megszeppent őzgida módjára pislog körbe, majd Sadie láttán széles mosoly ül ki az arcára, odapattan a lány mellé, és a kezét nyújtja neki.* - Halihó! Te aztán szép nagyot taknyáltál! *vigyorog a britre vidáman, és ha az elfogadja a segítőkart, akkor egy laza mozdulattal felrántja a csajt, ha meg nem, akkor ott áll mellette, amíg fel nem tápászkodik.* - Miről maradtam le? *pislog ártatlanul, majd amikor a másik újrabe mutatkozik, akkor felröhög.* - Jó a memóriám, emlékszem rád, Vihogi *kacsint a másikra, majd amikor azt kérdik, hogy mi járatban erre, akkor nagy szemekkel rápislog.* - Énekelgetek, sétafikálok, vadászgatok meg menekülök a hülye GYU-mániások elől *vonja meg a vállát, majd csillogó szemekkel az emberlány felől érdeklődik.* - És te? Hívott a természet szava? *horkant fel, majd Sadie azt veheti észre, hogy a srác hirtelen eltűnik, és csak halk ropogás, mag néhány lábnyom mutatja az útját. Valami kaparás jelenik meg a földön, majd ha Sadie nem elég cseles, akkor bizony a nyakába kap egy hideg hógolyót Lasse által. Persze, a támadás után a finn vihogva megjelenik, és elvágódik a hóban, ahol aztán tovább folytatja az irdatlan hangerejű nyerítést. Igen, látszik, hogy egyelőre nem zavarja, ha megbosszulják a tettét. Ahhoz ő most túl elfoglalt a röhögéssel, hogy ezzel is foglalkozzon még.*
Sadie Elena Montgomery- .::Diák::.
-Jaja, kezdett hiányozni valami az életemből. Képzeld, egész ideúton nem estem el egyszer sem, és nem mentem neki semminek.*Meséli vidáman, majd engedi, hogy a fiú felrántsa a földről.*-Ó, köszi. Ez nagyon kedves tőled.*Ölt nyelvet, miután a fiú Vihoginak hívja.*-Még egy kicsit beszélgetünk, és hasonló jó nevet találok ki neked.*Böki meg a fiú felkarját.*-Aaaam, semmiről nem maradtál le, csak énekeltem,és épp a legjobb rész jött volna.*Magyarázkodik, miután visszatér a korábbi kérdésre.*-Tudod, van az a tök menő szám, a Gangnam style. És van benne az a sor, hogy eeeey, sexy baby, op-op-op-op oppan gangnam style, és pont akkor estem el.*Folytatja röhögve. Ha így megy tovább visszakerül a földre. A fiú válaszán elgondolkodik, de semmi nem jutott eszébe.*-Mi az a GYU?*Kérdezi, bár biztos valami köztudott dolog, amiért cserébe újra kiröhögést fog kapni, de nem zavarja. legalább ő is röhöghet magán. Érdekes életfelfogás, de legalább nem depresszióban fog meghalni.*-Háát, most hogy így kérdezed, fogalmam sincs. Csak elindultam, és itt kötöttem ki.*Válaszol nevetve, majd folytatja az ugrándozást, ezúttal egyhelyben. Egészen addig, ameddig a fiú el nem tűnik.*-Héé, ezt meg hogy...?*Akarja kérdezni, ám a következő pillanatban jó nagy hógolyó találja el, amitől rögtön újra a hóban találja magát.*-Ez gonosz volt.*Jegyzi meg, de közben ő is fetreng a röhögéstől. majd erőt vesz magán, feláll, és jó nagy adag havat dob Lasse képébe.*-Ti, finnek úgyis imádjátok a havat, nem?*Kérdezi szemtelenül, de még mindig röhög.*
Lasse Fält- .::Diák::.
- Jaj, szegényke! Szerencse, hogy az én egyensúlyérzékem olyan tökéletes, mint egy nagymacskáé *vigyorog szélesen miközben büszkén kihúzza magát. Igeen, kicsit se egós.* - Á, nincs mit. Nem hagyhattam, hogy odalent maradj *villantja ki ragyogó fogsorát a másikra, majd felkacag, amikor a becenevekről esik szó.* - Haha. Sok sikert hozzá! *vigyorog, majd mikor a csaj magyarázni kezd, akkor nagyokat bólogatva, lassan az ujjaival kis keresztet képezve áll a lány mellett-.* - Korcsi! Korcsi mániás!Bár… Még mindig jobb, mint Fred *vonja meg a vállát, és igen, a korcsi az koreait jelent, ha lefordítjuk Lasse-nyelvről.* - Gyűrűk Ura, ne beszéljünk róla! *legyint bosszúsan.* ~ Komolyan, ő már a második, aki nem ismeri azt a rövidítést. Ó, mondd miért versz egy ilyen idiótával, mint Fred? Miért kell nekem ezt elviselnem? *sopánkodik magában, majd a másik válaszára jót vigyorog.* - Hát ez remek, akkor nem kell egyedül lennem! *vigyorodik el szélesen, majd ugye eltűnik, és hógolyót gyúrja jót kuncog a másik reakcióján.* - Tudod… Lidérc képesség… *sipítja nyerítve, majd arra, hogy gonosz volt csak ellenkezően kapkodja a fejét. A vigyor egyébként hamar leolvad a srác képéről, amint az arcába kapja a lucskos golyóbist.* - Hé, a hajam! * a kérdésre felül, és morcosan pislog Sadie-re.* - EZ a lidérc nem szereti annyira! *böködi a mellkasát miközben a lábát csapkodja hisztisen a földhöz.* - A víztől begöndörödik a hajam, és megfázok! Ez kegyetlen volt! *szipogja, és durcásan hátat fordít a lánynak.*
//És FAGY. :”D //
//És FAGY. :”D //
Sadie Elena Montgomery- .::Diák::.
//Epic olvadás//
-Áhh, mázlista.*Jelenti ki lemondóan, de ő azért nem vágyódik rá annyira, hogy mindenben jó legyen. Na jó, igazából kevés dolog van, amiben nem ügyetlen, de akkor is. Az egózásra ügyet sem vet, hozzá van szokva, nagyon nem zavarja.*-Köszi, remélhetőleg meglesz.*Veti oda bizakodva, Na majd meglátjuk. A következő megjegyzésre felháborodott tiltakozásba kezd.*-Héééé, ez nem igaz! Csak azt az egy számot szeretem.*Mondja, és lábával dobbant egyet, minek eredménye képpen jó adag hó kerül a csizmájába.*-Na franc, még csak ez hiányzott.*Morog. Az persze eszébe sem jut, hogy használja a varázspálcáját... Hát igen.*-Ja, igen, amúgy sejtettem. És nem láttam. Nem nézek régi filmeket.*Vigyorodik el. Nos, azért vitatkozhatunk arról, hogy a Gyűrűk Ura régi film-e vagy sem, minden esetre a user sem látta még mindig, nem hasonló okokból kifolyólag.*-Á, menj már. Nem ér. Itt mindenkinek van valami tök jó képessége, csak én vagyok béna.*Jegyzi meg sóhajtva. Hozzáteszi gondolatban, hogy nem igazság, de hangosan nem mondja ki. És ugye ekkor következik be a hógolyós incidens. A fiú nyavalygására még jobban elkezd röhögni.*-Nemááár, úgy nyavalyogsz, mint egy liba.*Nyögi ki, miután egy kis levegőhöz jutott. majd mivel a fiú látszólag nem szándékozik befejezni a duzzogást, feláll.*-Most komolyan, ne csináld már.*Mondja kicsit komolyabb hangon.*-Inkább mondj valamit finnül. Tök jó lenne.*Kéri a fiút, aztán várakozik, hogy van-e kedve hozzá. Az biztos, hogy addig fogja nyaggatni, amíg el nem éri, amit akar.*
-Áhh, mázlista.*Jelenti ki lemondóan, de ő azért nem vágyódik rá annyira, hogy mindenben jó legyen. Na jó, igazából kevés dolog van, amiben nem ügyetlen, de akkor is. Az egózásra ügyet sem vet, hozzá van szokva, nagyon nem zavarja.*-Köszi, remélhetőleg meglesz.*Veti oda bizakodva, Na majd meglátjuk. A következő megjegyzésre felháborodott tiltakozásba kezd.*-Héééé, ez nem igaz! Csak azt az egy számot szeretem.*Mondja, és lábával dobbant egyet, minek eredménye képpen jó adag hó kerül a csizmájába.*-Na franc, még csak ez hiányzott.*Morog. Az persze eszébe sem jut, hogy használja a varázspálcáját... Hát igen.*-Ja, igen, amúgy sejtettem. És nem láttam. Nem nézek régi filmeket.*Vigyorodik el. Nos, azért vitatkozhatunk arról, hogy a Gyűrűk Ura régi film-e vagy sem, minden esetre a user sem látta még mindig, nem hasonló okokból kifolyólag.*-Á, menj már. Nem ér. Itt mindenkinek van valami tök jó képessége, csak én vagyok béna.*Jegyzi meg sóhajtva. Hozzáteszi gondolatban, hogy nem igazság, de hangosan nem mondja ki. És ugye ekkor következik be a hógolyós incidens. A fiú nyavalygására még jobban elkezd röhögni.*-Nemááár, úgy nyavalyogsz, mint egy liba.*Nyögi ki, miután egy kis levegőhöz jutott. majd mivel a fiú látszólag nem szándékozik befejezni a duzzogást, feláll.*-Most komolyan, ne csináld már.*Mondja kicsit komolyabb hangon.*-Inkább mondj valamit finnül. Tök jó lenne.*Kéri a fiút, aztán várakozik, hogy van-e kedve hozzá. Az biztos, hogy addig fogja nyaggatni, amíg el nem éri, amit akar.*
Lasse Fält- .::Diák::.
- Ugye? Büszke is vagyok magamra *vigyorog csillogó szemekkel. Hogy mitől csillognak a szemei? Nos, az önelégültségtől. Igen, Lasse roppant büszke magára. * - Á, nem hiszem. Nekem nem szoktak beceneveket adni. Lehetetlen *továbbra is jókedvűen szemléli a másikat, és jót derül a másik nyomorán.* - Hát… Én a helyedbe ez se szeretném. A japán, na, az jó! A japán zenét szeressük, de a koreait.. Na , azzal a seggem se törölném ki *horkant fel megvetően. Igen, mind nekem, mind Lassének meg van a véleménye a szóban forgó „slágerről”. Aztán, mikor a másik dobbant egyet, és sopánkodni kezd, akkor megint felröhög a lidérc.* - Hát, ma különösen béna vagy *villant egy bájos mosolyt a brit lányra.* - Ha ajánlhatok valamit, akkor nem nézed meg! *szusszant morcosan, igen, még mindig duzzog az összes Tolkien kedvelőre.* - Bocs, született adottság. Amúgy meg nem te vagy béna, hanem az emberek gyengék *vonja meg a vállát, majd hozzátesz még valamit.* - Amúgy nem lennék a helyedben… Nem akarok fiatalon meghalni, szóval megbarátkoztam azzal, hogy míg az emberek már hatvan éves korukban ráncosok, addig én a százkilencven évemmel még mindig bájos és elbűvölő vagyok *vigyorog tovább. Ó, igen azt kifelejtettük, hogy a srác roppant hiú tud lenni, ha valahogy szóba kerül a kinézete. De a hiúság mellett még hülye is, így van szerencséje Sadie-nek, hogy megdobta egy hógolyóval. Aztán persze végighallgathatja Lasse szenvedését is, és a reakcióra Lasse duzzogva felvonja a szemöldökét.* - Nem is nyávogok! *kiált fel, és egy újabb hógolyót gyúr, hogy megtorolja Sadie beszólását.* - De én szeretek panaszkodni! *puffog tovább miközben elhajítja a golyóbist, majd durcásan a földet kezdi csapkodni. Valaki nem ismer egy jó nevelési tanácsadót? *- Mit mondjak? Azért nem pofázok az anyanyelvemen, hogy kiröhög! *ráncolja morcosan az orrát.*
Sadie Elena Montgomery- .::Diák::.
*A megjegyzésre nyelvet nyújt.*-Azért büszke vagy magadra egy kicsit.*Nyomja meg az utolsó két szót. Hát na, azért mindennek van határa.*-Az lehet, hogy nem szoktak, de majd most...*Jegyzi meg gonosz vigyorral.*-És különben is, szükség törvényt bont.*Bölcselkedik. Ennyire futotta az emlékezetéből.*-A japán zene egy franc.*Fogalmazza meg a véleményét.*-Nem szeretem azt sem. Utálom, ha olyan nyelven énekelnek, amit nem értek.*Vigyorodik el.*-Amúgy tök jó angolnak lenni. Nem kell 10 évig nyelvet tanulni, hogy megértsd a kedvenc számod szövegét.*Állapítja meg, miközben leül a fa tövébe.*-Köszi szépen, te aztán kedves vagy.*Néz morcosan Lasséra.*-Neked nem szokott rossz napod lenni? Vagyis nekem sosincs rossz napom, csak rosszabb napom az átlagoshoz képest. Jajj, képzeld.*Vált témát, és alattomos fejjel egy pletykába kezd.*-Idefelé jövet elhaladtam egy bokor előtt, ahonnan furcsa hangokat hallottam. Gondoltam, benézek, mi van ott, és hát láttam...*Nem folytatja, mert egy különös zajra kapja fel a fejét. Valahonnan a fák közül jött.*-Te is hallottad?*Kérdezi a fiútól. Reméli, nem csak képzelődik.*-Áhh, nekem aztán mindegy. Ha világ életemre ilyen béna maradok, akkor jobb is, hogy ez nem tart száz évekig.*Jegyzi meg. Na igen, mindennek tud örülni.*-Kicsit beképzelt vagy, nem? Láttam egy lányt, aki folyton tükörrel rohangál a suliban. Rá hasonlítasz. Össze is jöhetnétek.*Kacsint szemtelenül a srácra.*-De igenis nyávogsz.*Ellenkezik, vagyis ragaszkodik korábbi állításához. Közben eltalálja az újabb hógolyó.*-na most már elég, nem igaz, hogy akkor is eltalálsz, ha mellé megy!*Kiált fel mérgesen, és kihasználva a fiú sértődöttségét, mögé surran, és Lasse fejét jól belenyomja egy hókupacba.*-Na, kvittek vagyunk, vagy még akarod folytatni?*Kérdezi gonoszul, jóval nagyobb önbizalommal a hangjában.*-Mondjuk tovább ecsetelhetnéd finnül a lidércélet előnyeit. Meghallgatnám.*Vigyorog, és nem garantált, hogy nem fog röhögni, mert mindenen röhög.*
Lasse Fält- .::Diák::.
- Ó, én mindig büszke vagyok magamra, még akkor is, ha nem *vigyorodik, ha lehet még szélesebben. * - Próbálkozni szabad, de úgyse jön össze, Vihogi *röhög fel, majd a bölcselkedésre szemet forgat.* - MI vagy te? Bölcsész, ha nem, akkor hagyjuk a fontoskodó dumát! *szusszant, majd magában folytatja, hogy mennyire utálja mások okoskodását.* - Hát, ha értenéd, szeretnéd, de mivel nem érted, ezért nem szólhatsz be *vonja meg a vállát, majd az angolos megjegyzés egy szkeptikus fintort.* - Finn vagyok, és finnül meg svédül alapból beszélek, kicsi korom óta beszélem az angolt, a norvégot és a japánt. Mégse szeretnék brit lenni. Borzasztóak a kajáitok, és a világért nem cserélném le a drága rumot valami tealeveleket kedvéért *fintorog továbbra is, majd a szarkasztikus bókra újra elmosolyodik.* - Á, tudom. Azt mondják én vagyok a kedvesség élő szobra *kuncog, majd amikor azt kérdik, hogy szokott-e rossz napja lenni, akkor ártatlanul pislog.* - Hááát, az úgy van, hogy olyankor a szokásosnál is többet nyafogok, szóval ja, szokott *vonja meg a vállát, majd érdeklődve előrébb dől, és hallgatja, ahogy Sadie sztorizni kezd.* - Á, érdekes, érdekes… *jegyzi meg , majd a neszre, egyből előránt egy nyílvesszőt, és a húrra illeszti.* - Igen, hallottam, és bármi is az, jobb, ha nem jön ide… Azért elég jó vadász vagyok, ne aggódj. Ha valamit, akkor a verekedést nagyon jól elsajátítottam otthon *morogja, majd mivel nem ugrik elő semmi, ezért folytatják a beszélgetést, de azért a finn fél szemmel a környékre figyel.* - Ja, mondjuk a halandóság lehet, hogy neked inkább áldás *mosolyog a másikra tündérien, majd a megjegyzésre olyan képet vág, mintha citromba harapott volna.* - Kikérem magamnak, nem vagyok beképzelt! Csak túlteng bennem az önbizalom! És nem érdekelnek az olyan csajok. *Fordul el félig durcásan, na igen, Lasse és a csajok… * - De nem, de nem, de nem! *hisztizik, mint egy óvodás. Igen, határozottan ráférne valami kezelés.* - Az előbb beszéltük, hogy béna… *kezdi vigyorogva, de amikor Sadie benyomja a fejét a hóba, ezzel Lasse száját is befogja. A fiú pedig prüszkölve, havat köpködve dühösen mered a lányra.* - Igen! *pattant föl a földről, majd, ha Sadie nem elég gyors, akkor bizony utána visszarántja magával, és megpróbálja a csajt beletemetni a hóba.* - Á, az nem muris, mert nem érted *legyint, miután elengedte a csajt, és immáron állva porolgatja le a ruháját.* - Lehet utána kéne néznem mi volt az a fura hang… Amíg körbe nézek, addig a helyedben felmásznék egy fenyőre. Naoék szerint szörnyek is ólálkodhatnak erre *húzza a szááját, majd az íja után kutat. Elég hamar megtalálja a hóban a nyíllal együtt. Fel se tűnt neki, hogy elejtette. Na, mindegy, felkapja a földről, és elindul a tisztás széle felé, vagy Sadie-vel, vagy nélküle.*
//FAGY//
//FAGY//
|
|
|