by A csarnokból nyíló lefelé vezető lépcső. Elindulva rajta egyre hidegebb és hidegebb lesz, odalent pedig már csak három-négy fok a hőmérséklet. A lépcső aljában két út van, ami közül választhatunk: balra egy hosszú, szerteágazó folyosórendszer van, ahol a rabokat tartják, jobbra pedig tíz-tizenöt kínzókamra, minden elképzelhető és elképzelhetetlen kínzóeszközzel. A rabok általában milliószor megbánják, bármi miatt is kerültek le ide… Egyébként minden cellában egy ember van, de őrök két cellánként vannak, így végül is lehetséges beszélgetni, bár egy idő után az őrdémonok félbe fogják szakítani a társalgást.
3 posters
Várbörtön
Michael- .::Felvilági::.
*Michael némán ül a már megszokott, magas termetét összekuporodásra kényszerítő cellájában, mélyen elmerülve a gondolataiban. Mióta visszakapta az emlékeit, nem látott mást, mint a kínzókamrát és ezt a lyukat, szóval kezdi egészen megszokni: jobb híján a gondolataiba és az emlékeibe menekül, amikkel képes lekötni magát, hogy ne őrüljön meg teljesen. Sok szórakozása nincs, leginkább csak Abaddon. A többi kínzójával nem lehet valami jól elcseverészni - bár meg kell hagyni, hogy Astaroth például nagyon sokat igyekszik kommunikálni vele, csak arra meg ő nem hajlandó -, úgyhogy eléggé unatkozik. Nos, legalábbis egyszerűbb így kezelni a helyzetet. A bizonytalansága persze már a múlté, azt tökéletesen tudja, mit kell tennie, meg persze azt is, hogy ki kell szabadulnia innen, bár ott meg a hogyan az erősen kérdéses... Hát, mindegy. Van ideje gondolkozni, akár egy teljes örökkévalóság, maximum fizikailag fogja kissé megviselni. Érdeklődve felpillant, amikor lépteket hall a folyosón, de végül megállapítja, hogy csak egy másik foglyot hurcolnak vissza a kínzókamrából az illető cellájába, szóval szusszant egyet, ismét hátradönti a fejét, és a szemét lehunyva megpróbál aludni egy kicsit. Nem mintha éjszaka lenne, vagy mintha tudná, hogy éjszaka van-e, de fáradt, szóval...*
Sariel- .::Felvilági::.
*Cornelius megszokott - legalábbis az elmúlt pár hétben megszokott - lassú, kimért lépteivel halad a Várkastély felé, egyenesen maga elé meredve, néhány felsőbbrendű pillantást vetve a mellette elhaladókra. Úgy tűnik, Cornelius valóban egy eléggé tisztelt személyiség idelenn, mivel jópáran köszönnek neki, néhányan még fejet is hajtanak. Ez pedig, amennyire látszik, őt egyáltalán nem lepi meg, de nem is érdekli különösebben. Úgy halad jól megszokott útján, mintha csak egy délutáni teára indulna. A helyzet igencsak hasonló: a teát azonban a legfőbb arkangyal helyettesíti. Senki sem állítja meg, hiszen pontosan tudják, Lucifer engedélyezte számára Michael kínzását, amikor csak kedve tartja. Hát, most tartja kedve. Öltözete amúgy szokásos páncélzata, karddal az oldalán. Nem adja alább egy percre sem. Lassan a kastélyhoz ér, s ahogy belép, megáll ott, ahol épp senki sem láthatja. Egy percre ökölbe szorítja kezét - egy figyelmes arrajáró észreveheti, hogy ekkor, mintha egész testén remegés futna végig -, de az egész nem tart tovább két másodpercnél, máris újra elindul. Bizony, a váratlan elbizonytalanodás oka az, hogy az itt látható egyén nem Cornelius - hanem Sariel, az arkangyal, aki Jesmon felől azt az utasítást kapta, hogy értesítheti Michaelt a helyzetről. Már épp ideje volt. Gyűlölte, teljes szívésből gyűlölte kínozni saját testvérét, de muszáj volt az álca fenntartása végett. Most pedig undorodik magától, egészen egyszerűen képtelen tükörbe nézni, és ez még jó darabig így lesz. Bár ez nem csak Michale miatt van. Cornelius jellemét követve más dolgokat is meg kellett, hogy tegyen, amik az elvei ellen vannak... Ekkor a cella elé ér, s szokásos magabiztosságával nyitja ki annak ajtaját, majd lép be rajta, s hangosan megszólal.* - Nehogy azt hidd, hogy alvásidő van, angyalkám! Vagy esetleg szeretnéd, hogy estimesét mondjak neked? *Vigyorog rá, szemében azonban nem lobog a Michael által megszokhatott vad tűz. Int az arkangyalnak, hogy kövesse - természetesen megfelelő módon, mágikusan megkötözve -, majd elvezeti az általa - meg az igazi Cornelius által használt - kínzókamrába. Amint odaértek, egy cseppet sem gyengéd lökéssel betessékeli Michaelt a kamrába, majd ő is belép utána. Ekkor elfordul, magukra csapja az ajtót, és int egyet, elmotyogva valami nagyon hosszú latin varázsigét.* - Michael... Nincs sok időnk, így kérlek, jól figyelj. Nem Cornelius vagyok, hanem a testvéred, Sariel, és azért jöttem, illetve jöttünk - mások is itt vannak -, hogy kivigyünk innét. *Hadarja el halkan.* - Tudom, hogy ez hihetetlen, de... Muszáj elhinned. *Áll pár lépéssel közelebb bátyjához, hogy aztán tekintetét erősen az övébe mélyeszthesse - szinte biztos benne, hogy ennyi elég lesz. Hiszen... Szinte az idők kezdete óta ismerik már egymást. A között levő kötelék erősebb, mint bármely emberi kapcsolat.*
Michael- .::Felvilági::.
*Megismeri a démon lépteit, így sóhajt egyet, de úgy dönt, nem hajlandó kinyitni a szemét. Amikor az ajtó kinyílik, és kínzója megszólal, felsandít. Nem veszi észre a változást a férfi szemében, hiszen ahhoz azért messze túl fáradt és elcsigázott.* - Tőlem mondhatsz, bár nem hiszem, hogy a roncs gyerekkorodban bármi olyat is megtanultál, ami szerintem nem az elmebeteg horror kategóriába tartozik *válaszolja higgadtan, majd feláll - nehogy már ez a nyomorék rángassa fel a helyéről -, és engedelmesen hagyja, hogy megkötözzék, majd indul meg a cella felé. Sokat nem kell tessékelni, sőt, már az utat is tökéletesen tudja, szóval... Az ajtón persze nem éppen kényelmesen engedik be, de ezen sem lepődik meg különösebben. Amikor azonban meghallja a latin szavakat, értetlenül visszafordul, próbálva kivenni, hogy mit mond a démon. Amikor aztán végez, és megszólítja, meglepetten felvonja a szemöldökét: azt egyből sejti, hogy itt van valami igen fontos dolog, amiről ő lemaradt, de az elmúlt hónapok kínzásai megkeményítették: egyelőre határozottan eldönti, hogy ez csak egy újabb trükk, amivel lelkileg akarják taccsra tenni. Némán végighallgatja "Sariel"t, majd sóhajt egyet.* - Mi szükség erre? Lucifernek ideje lenne beletörődnie, hogy noha talán Michael Cobbot meggyőzhette volna, Michael arkangyalt már nem fogja tudni megtörni ilyen pitiáner eszközökkel. Essünk túl a kínzáson, Cornelius, ne fecsegj feleslegesen. Nyilván tisztában vagy vele, hogy szeretném elhinni, amit most mondtál, ahogyan azzal is, hogy ez nem lehetséges *válaszolja hidegen. Igazából rettentően szeretne hinni benne, hogy nem csak a reménykedés miatt képzeli oda azt a bizonyos szikrát a démon szemébe, hanem valóban az egyik öccsével áll szemben, de sajnos nem képes rá. Fél tőle, hogy miket mondana el a férfinek, ha hajlandó lenne elhinni, hogy ő valóban Sariel, és retteg attól, hogy mihez kezdene, ha most naiv lenne, és később megint csalódna. Nem, inkább most bizalmatlan.*
Sariel- .::Felvilági::.
*A kínzókamrába vezető úton nem szólal meg, Michael megjegyzésére sem reagál semmit, holott Cornelius valószínűleg megtenné - de Sariel most túlságosan ideges ahhoz, hogy teljesen szerepben maradjon. Így hát teljesen némán vezeti végig az arkangyalt a folyosókon, majd löki be a kamrába. Ezt követően rögtön végrehajtja a varázslatot, ami amúgy Jesmon találmánya, és a lényege, hogy bárki, aki arra jár, kínzáshoz hasonló hangokat halljon kiszűrődni a cellából. Egyfajta mentális megtévesztés. Aztán pedig elmondja, amit el kell mondania, de minden reménye ellenére Michael egy szavát sem hiszi el. Így hát sóhajt egyet, s kissé hátrébb lép. Pár pillanatig elgondolkozva mered bátyjára, aztán hirtelen ismét megszólal.* - Rendben van. Emlékszel, amikor Sariel - azaz én - a második világháború alatt meg akarta akadályozni az atombomba ledobását? Emlékszel, mit mondtál neki, amivel meggyőzted, hogy ne tegye? *kérdi, de meg sem várva a választ, azonnal folytatja.* - Erről csakis te és Sariel tudtok, senki más nem hallhatta, nem is mondtátok el senki másnak. Azt mondtad: "Az emberiségnek el kell követnie a saját hibáit, túl kell élnie és tanulnia kell belőle. Ha megakadályozod ezt, semmi sem fogja megállítani a háború pusztítását, az emberek sosem fognak rájönni, mekkora borzalom ez a harc." *mondja, teljesen beleélve magát a számukra nem is annyira régmúltban történt szituációba, tökéletesen szó szerint idézve bátyja szavait. Aztán, mikor befejezte, néhány másodpercig csak áll, ismét némán, immár teljesen sarieles testtartásra cserélve Cornelius megszokott, pökhendi beállását.* - Micha... Bátyám... Hinned kell nekem. *Teszi hozzá, de immár szinte suttogva, egyre kétségbeesettebb tekintetet vetve Michaelre. Csak most jött rá, mennyire logikátlan volt az az elvárása, hogy bátyja mindent azonnal el fog neki hinni. Egy kínzás nem tarthat tovább két-három óránál... És még annyi mindent meg kéne beszélniük. És... annyira szeretné már, hogy a másik végre elhiggye, hogy ő az, és átölelhesse úgy, mint testvérét.*
Michael- .::Felvilági::.
*Türelmesen várom, hogy a démon befejezi-e végre a színjátékot, majd amikor ismét megszólal, egy sóhajjal nekidőlök a kínzóasztalnak. Azonban a tartásomon látszik, hogy a magyarázatot hallgatva igencsak hamar megváltozik a véleményem: elbizonytalanodok. Mert ez túlságosan nagy titok ahhoz, hogy csak úgy megtudhassa valaki. Sarielnek még csak a tervéről se tudott senki más kettőnkön kívül, ráadásul a szavak, amiket idéz, valóban pontosan ugyan így hangzottak el a számból, tökéletesen emlékszem rájuk. Egy hosszú pillanatig csak némán meredek a velem szemben álló alakra, igyekezve eldönteni, hogy mihez kezdjek. Hihetek neki? A bizonyítéka igencsak meggyőző, de mégis, olyan sok mindent láttam már az itt tartózkodásom alatt, amiről az életem árán is hajlandó lettem volna megesküdni, hogy igen, ez valódi, és minden alkalommal kiderült, hogy illúzió vagy hazugság volt. Annyi módja van, hogy valaki megtudhatta! Lehetséges, hogy valaki, valamelyik kínzás alatt kutakodott az emlékeim között, vagy Lucifer, abban a huszonegy évben, ami alatt nála voltak, vagy akár az is lehet, hogy tényleg elaludtam a cellában, és csak álmodom ezt az egészet. Végül úgy döntök, hogy a legbiztonságosabb, ha hajlandó vagyok hinni neki, elhiszek mindent, amit mond, de a saját információimat bizalmatlanabbul kezelem, így tehát nem említem meg neki például Abaddont. Ha kiderülne, hogy ez csak egy trükk, rettentő veszélybe juttatnám az egykori angyalt, ráadásul a saját helyzetemet is nagyban lerontanám. Úgyhogy még egy kicsit figyelem a férfit, majd a könyörgés után felsóhajtok, ellököm magam az asztaltól, és mellé sétálok.* - Remélem tudod, hogy ez az én szemszögemből hatalmas őrültség, de... Ó, egek, Sariel! *kiáltok fel halkan, és a nyakába borulok. Kissé furcsa egy démont ölelgetni, aki rendszeresen megkínzott, de egyelőre igyekszem meggyőzni magam, hogy ez itt előttem valóban a testvérem. Egy pár pillanatig még nem vagyok hajlandó elengedni, de aztán én magam lépek el, és érteltenül megrázom a fejem.* - De hát hogyan lehetséges ez? Hogy kerültél ide? Főleg ebbe a testbe... És kik a többiek, és ők hol vannak? *kezd el azonnal kérdezgetni.*
// FAGY //
// FAGY //
Sariel- .::Felvilági::.
*Na igen, tulajdonképpen ez volt a terv legnehezebb pontja: hogyan hitesse el Michaellel, hogy valóban ő az? Nem várja el tőle, hogy most azonnal higgyen neki - mostmár nem -, valószínűleg nagyon sok találkozás kell még ahhoz, hogy elfogadja, és ezt Sariel teljes mértékig meg is tudja érteni. Hiszen mi oka lenne hinnie neki, amikor egy démon testében tartózkodik? Csak azt nem érti, hogy ez egészen eddig miért nem esett le neki? Miért várta el, hogy rögtön a nyakába boruljon? Ahogy testvére némán rámered, már éppen feladná az összes reményt, mikor hirtelen nagyon furcsa dolog történik: Michael odalép hozzá, és átöleli. Sarielből akarva akaratlanul is kiszakad egy megkönnyebbült sóhaj, és pár pillanatig magához szorítja testvérét. Mikor a másik végül hátrébb lép, elmosolyodik - azzal a csak Sarielre jellemző, furcsa mosollyal: először csak a szája sarka rándul meg, majd lepillant a cipője orrára, s mikor ismét felnéz, már szélesen mosolyog. Ez a mosoly nem is szakad meg, még akkor sem, mikor a kérdésekre kezd el felelgetni.* - Nos, ez kérlek a mentőakciód. Egy nagyon jóindulatú segítőnknek köszönhetjük, hogy itt vagyunk - az ő nevét nem mondhatom ki itt, remélem, megérted -, ő intézett el mindent. A testeket, a lejutásunkat, és a te visszajuttatásodat. Habár ez egy kicsit még odébb van. *Sóhajt egyet, majd ismét egy Sarielre nagyon illő mozdulatot tesz: a falnak támaszkodik, majd keresztbe teszi lábait. Na persze ezek az apróságok szolgálhatnák csupán a félrevezetést is - ezt már Michael dolga eldönteni. Sariel nem tudatosan csinálja... ő csak Sariel. A mosolyt azonban ezúttal felváltja egy viszonylag komoly arckifejezés.* - Itt van mindenki, kivéve Gabrielt és Urielt. És még rajtunk kívül Kira és Darioth. Sajnos az ő démonjuk keveset járt hozzád, így furcsa lenne, ha most hirtelen megjelennének... *Húzza el sajnálkozón a száját.* - Én viszont beszélhetek velük, szóval ha üzennél nekik valamit... *hagyja nyitva egyértelmű szándékkal a mondatot.* - De a lényeg: azért vagyunk itt, hogy kiszabadítsunk. Egyelőre még nem tudjuk, pontosan hogyan fogjuk tenni, de sikerülni fog, higgy nekem. Nagyon jó a csapatunk... odafenn is. *Mosolyog biztatóan bátyjára.*
Michael- .::Felvilági::.
*Az igencsak sarieles mosolyt figyelve kissé megcsillan a szemem, de igyekszem elrejteni az érzést. Ezek az aprócska jelek erős hatással vannak rám, nehéz is lenne letagadni, de azért igyekszem, hogy ne legyen annyira feltűnő. Végül is... még mindig nem tudhatom száz százalékos biztossággal, hogy ez tényleg az öcsém. Minden esetre felteszem neki a kérdéseimet, reménykedve, hogy használható válaszokat kapok majd. Kira nevét hallva felhúzom a szemöldökömet - némileg meglep, hogy mit keres ő egy csomó arkangyal társaságában -, de az utolsó név elhangzása sokkal nagyobb hatással van rám: az arcomról hirtelen lefagy minden érzelem, és meredten bámulok Sarielre. Darioth. Egészen eddig nem is gondoltam rá, odáig még nem jutottam el az emlékeimben, de most hallani róla azonnal visszahoz mindent. Egy fél pillanatig látszik rajtam, hogy erősen viaskodom a bennem hirtelen feltámadt érzelmi hurrikánnal - persze ezt a viaskodást csak egy testvérem veheti észre, hiszen legfeltűnőbb jele, hogy teljességgel megdermedve állok, érzelemmentes arccal, még csak nem is pislogva -, de utána sikeresen felülkerekedek rajta, és megparancsolom magamnak, hogy ezzel az egésszel később foglalkozzak.* - Nem tudom, mit üzenhetnék nekik... Kira egyáltalán mit keres itt? *kérdezem végül, remélhetőleg azzal, hogy nem róla kezdek el beszélni, egyértelművé téve, hogy nem akarok Darioth-tal foglalkozni. Meg persze... Valóban érdekel, hogy mit csinál itt, hiszen ő 'csak' egy vámpír, egy egyszerű földi, nem igazán értem, hogy van szerepe ekkora dolgokban. Persze, az egyik legjobb barátom, de akkor is. Nem kellett volna ekkorát kockáztatnia.* - Éppen ezt akartam kérdezni... Őszintén szólva ez eddig nem hangzik túl sikeres mentőakciónak *sóhajtok, enyhén megrázva a fejem.* - Egyáltalán, mióta vagytok itt?
Sariel- .::Felvilági::.
*Nem igazán tűnik fel neki, hogy Michael észrevette, és elraktározta az apró jeleket - hiszen még csak azt sem vette észre, hogy ő csinálta őket. Az azért feltűnik neki, hogy bátyja mintha egy kicsit pozitívabban állna hozzá, és ennek örül is, de nem gondolkozik el rajta, hogy ennek mi lehet az oka. Természetesen feltűnik neki az igencsak heves reakció Darioth említésekor, de nem kérdez rá. Amennyiben Michael nem akar róla beszélni, Sariel sem fog. Ez a kettejük ügye, ő nem fog beleszólni - Darioth jönni akart, hát jött, ő pedig tökéletesen megbízik benne, így nem látta semmiféle hátrányát.* - Nos, Kira... Feltétlenül jönni akart, és a "segítőnk" - ezúttal így emlegetem, jó? - nem látta akadályát. Ne aggódj, vigyázunk rá, nem fog baja esni. Nagyon talpraesett lány. *Mosolyodik el ismét.* - Eddig is sokat segített nekünk, már pontosan tudjuk, kik és hogyan őriznek téged. Ő derítette ki. Elég bonyolult a rendszer, bonyolultabb, mint hinnéd... *Sóhajt egyet, majd tesz egy olyasféle mozdulatot, mintha el akarná tűrni a szemébe lógó haját - ami persze most nincs.* - Na igen. Egyelőre kutatási fázisban vagyunk. Akadtak... nehézségek. *Húzza el a száját ismét, a földet forszírozva pár pillanatig.* - De ne aggódj *néz ismét fel.* - Megoldjuk *jelenti ki teljes magabiztossággal.* - Nos, körülbelül... Két hete? *gondolkozik el egy pillanatra.* - Igen, két hete. Idelenn valahogy eltűnik az időérzékem *fintorog egyet.* - Ja igen... Sajnálom az elmúlt pár hetet... *folytatja, ezúttal feltűnően megváltozott hangsúllyal, és sokkal halkabban.* - Tudod... muszáj volt. Nem fedhettem fel magam rögtön, de nem is hagyhattam ki a... "látogatásokat". Túl nagy... kockázat lett volna *fejezi be, már szinte suttogva, s csak az utolsó szavaknál pillantva fel bátyjára. Tekintete tisztán elárulja, hogy valószínűleg az a két-három kínzás neki sokkal jobban fájt, mint Michaelnek.*
Michael- .::Felvilági::.
*Hálás vagyok, hogy a testvérem nem tesz megjegyzést a Darioth-dologra: sokkal több időre van szükségem, hogy ezt egyáltalán magamban elrendezzem, hogy visszaemlékezzek mindenre, ami történt, meg az ilyen-olyan érveimre... erre ez a pillanat nem alkalmas. Viszont ilyen szempontból szinte hasznos, hogy a nap legnagyobb részét bezárva töltöm, legalább van időm gondolkozni.* - Igen, azt tudom róla *fut végig az arcomon egy halovány mosoly. Nem, igazából jobban belegondolva nem lep meg annyira Kira szereplése, csak megint ez az összeegyeztetés dolog... Jelenleg kissé skizofrénnek érzem magam, ahogyan próbálok egyszerre Michael arkangyal és Michael Cobb lenni. Persze megoldom, csak hát... Nem, valahol mélyen még mindig nem bírom elfogadni ezt az egész helyzetet, de mindegy. Ez az én problémám, és most sajnos muszáj erősebbnek lennem, mint a probléma, mert senki nem adott rá engedélyt, hogy csak úgy összeomoljak, kötelező kitartanom.* - Milyen nehézségek? *vonom fel a szemöldökömet. Igazán érdekel, mert talán, de csak talán segíteni is tudnék. Mert a nyugton ülés nem éppen a stílusom.* - Itt mindenkinek... Azt sem tudom, milyen napszak van, pedig én már jó ideje itt vagyok. Tényleg, mikor jöttetek le, mármint melyik hónapban? *kérdezem, csak azért, hogy legyen megint valamilyen támpontom. Mióta Faith lejött, nem tudom, mennyi idő telt el, mert Abaddon azzal nem igazán foglalkozik, hogy egyébként a földön hogyan telnek a hónapok...* - Semmi gond *vonok vállat, amikor Sariel bocsánatot kér.* - Másoktól sokkal rosszabbat szoktam kapni... és ő *intek az öcsém teste felé* is eleve kegyetlenebb szokott lenni. Persze nyilván nem panaszkodom... De igazából már megszoktam.
Sariel- .::Felvilági::.
*A kérdésre Sariel sóhajt egyet, s mielőtt magyarázásba kezdene, csak bámulja pár másodpercig a szemközti falat, ameddig átgondolja a helyzetet.* - Először is, nem igazán tudjuk, hogyan juttassunk el a kapuig. Úgy tudtuk, van egy titkos alagút, de sehol sem találjuk a bejáratát. Aztán, az őrség is gondot fog okozni: mint kiderült, sosem egy "sor" van beosztva az őrzésedre, mindig vannak néhányan a környéken, akik éppen az őrökre figyelnek, illetve, ha valami történik, a helyükre lépnek. Így igen nehéz lesz megoldani a figyelemelterelést. Mivel a második sor semmiféle vészhelyzet esetén nem hagyhatja el a helyét. *Magyarázza, majd megismétli a sóhajt, ezúttal kissé ingerültebben.* - Ez a legfőbb probléma. Meg hogy jelenelg egyikünk sem tud feljutni a felszínre, hogy beszélhessen Patrickel, aki aztán beszélhetne Je... a segítőnkkel. *Vágja ki magát jó gyorsan, reménykedve benne, hogy sikerült eléggé elharapnia azt a bizonyos szótagot. Aztán az időre terelődik a téma, mire Sariel ismét elgondolkozik.* - Október elején. *Jelenti ki végül magabiztosan. Arra már nem emlékszik, pontosan hányadika volt. Aztán ugyebár a kínzás is szóbajön, Sarielen pedig egyértelműen látszik a szégyen, holott tudja, hogy nem volt más választása. De mégis... A saját bátyját kellett kínoznia.* - Igen, tudom... Féltem is, hogy gyanút fogsz, de nem tudtam... nem voltam képes még ennél is... *Csuklik el a hangja, és inkább nem is folytatja, csak elfordítja a fejét. Látszik rajta, hogy szörnyen megviselte a lelki világát ez a dolog. Meg hát eleve az sem tesz jót egy arkangyalnak, ha ősdémonként kell élnie a mindennapjait, egy ősdémon testébe zárva. Mondjuk úgy, hogy lelkileg fokozottan megerőltető.* - Van még valami kérdésed? Csak mert lassan letelik az idő, és nem kéne, hogy gyanút fogjanak... *Pillant fel Michaelre, de egyértelműen látszik rajta, hogy még simán tudna órákig is beszélgetni, és semmi kedve visszavezetni testvérét abba a sötét, szűk cellába.*
Michael- .::Felvilági::.
*A titkos alagútra csak elhúzom a számat, de egyből bevillan, hogy Abaddon valami igencsak hasonlóról beszélt, amikor azt tárgyaltuk, hogy hogyan szabadítsuk ki Faith-t, és hogy elvileg azon vitte keresztül a lányt, szóval valószínűleg tud róla valamit. Persze ezt elsősorban nem Sariellel fogom megosztani, ugyanis továbbra sem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy a testvéremmel állok szemben. Persze, kilencvenkilenc százalékra becsülném, hiszen azt a bizonyos idézetet, meg ezeket a kis, sarieles mozdulatokat, nonverbális jeleket nem lehet olyan egyszerűen hamisítani. A rám állított őrségi rendszerre összeráncolom a homlokomat. Oké, nem hittem, hogy ennyire alaposan meg van szervezve, bár végül is Luciferről van szó...* - Igen, ezt tényleg nehéz lesz kijátszani... Valamilyen módon elég nagy felfordulást kell hozzá rendezni, hogy kénytelenek legyenek elhagyni a helyüket. Vagy... Nos, ha ott is maradnak a helyükön, ne vehessenek észre minket *gondolkozom hangosan.* - Ha már visszakerülök a lakosztályomba, ami remélhetőleg heteken belül megtörténik, akkor csak annyi, hogy ki kell hozni engem onnan, a főcsarnokig. És ha ott kellő mértékű a felfordulás, abban elég könnyen leléphetünk, feltűnés nélkül. Persze nem mind a nyolcan... De én egy plusz emberrel el tudnék tűnni a színről *magyarázom az ötletemet. Hasonlóan oldottuk meg Faith-nél is, csak akkor nem kellett azzal foglalkozni, hogy én ne legyek feltűnő, ami ugyebár a legkényesebb pontja ennek a szabadítási akciónak.* - Persze még finomításra szorul... de ha nincs jobb alapötletetek, akkor dolgozzatok ezzel *teszem még hozzá. Amikor Sariel megemlíti a démon-vámpír nevét, jeges düh kerít hatalmába, és noha az érzés végig is fut az arcomon, visszafogom a megjegyzéseimet, mert én is érzem, hogy nincs olyan sok időm. Annak a bizonyos segítőnek az első két betűjét megjegyzem, hátha Abaddon fog tudni kezdeni valamit, még ha nekem ötletem sincs - valószínűnek tartom, hogy jelenleg némileg informáltabb a világról meg a benne lévő, erősebb személyekről, mint én. Aztán bólogatok a kapott információra az időről. Tehát október közepe-vége van. Igen, nagyjából ezt tippeltem volna, bár lehetséges, hogy még kicsit korábbra is akár... De azt sejtettem, hogy október van. Aztán a következő témánál látom, hogy Sariel sajnos sokat nem tud kezdeni az észérvekkel, és végül is meg is értem, úgyhogy sóhajtok egyet, hozzálépek, és átölelem. Őszintén szólva teljesen nem tudom beleérni magam, és ez... némileg aggasztó, de ez megint egy olyan probléma, amin inkább nem most gondolkoznék el. Végül elengedem a testvéremet, és megrázom a fejem a kérdésére.* - Jobb, ha ezt most lezárjuk. Feltételezem legközelebbre is lesz még mondanivalód... Minden esetre hálás lennék, ha folyamatosan tájékoztatnál, hogy mi a helyzet *mosolygok rá Sarielre halványan. Sajnos ennél szélesebb mosolyra nem vagyok képes, de ez talán többé kevésbé megérthető. Szóval ha az öcsém rászánja magát, akkor visszatérünk a cellámba, ahol "kényelmesen" elhelyezkedem, és nekiállok gondolkozni mindazon, ami az elmúlt pár órában hangzott el...*
Sariel- .::Felvilági::.
*Figyelmesen hallgatja testvére ötleteit, és egyetértően bólogat is mellé - valóban úgy látja, hogy van értelme annak, amit mond, vagy legalábbis egyelőre közel s távol ez tűnik az egyetlen logikus tervnek.* - Igen, értem. Tehát, elég nagy felfordulást kell okozni ahhoz, hogy a nagy rohangálásban az őrök ne szúrjanak ki téged... Nem rossz ötlet. Nehezen kivitelezhető, és mindenképp tökéletes időzítés kell hozzá, mert nem lesz egy percnél több időnk, de... Kivitelezhető. Megbeszélem majd a többiekkel is. Amennyire tudom. *Teszi még hozzá.* - Velünk nem lesz gond, egyszerűen egyesével felmegyünk, visszacseréljük a testünket és a démonoknak pedig módosítjuk a memóriáját, hogy azt higgyék, végig itt voltak. Igen, nagyon magas fokú mentálmágia, de ezt is a segítőnk fogja elintézni... *Magyarázza - persze nem esik le neki, hogy elég hasznos információ, hogy Jesmon ért a mentálmágiához, de mindegy.* - Rendben van. *Bólint az utolsó mondatra ami még ezzel a témával kapcsolatban hangzik el. Látja az arkangyal arcán végigfutó érzelmeket, és le is esik neki rögtön, hogy mi van - habár ő tudja, hogy hogyan is történt ez a dolog. Szóval, ő semmiképp sem haragszik Patricre, és nem is gyanúsítja, tökéletesen elhiszi neki, hogy Lucifer befolyása alatt állt. Már miért ne hinné? Pont Sariel, aki valószínűleg a legemberpártolóbb angyal a világon? De erről nem most fog beszélgetést kezdeményeznie. Nincsen rá idő. És valószínűleg idelenn soha nem is lesz. Így hát egy halk sóhajjal túl is lép a témán anélkül, hogy akár egy szót is szólna. Ahogy bátyja ismét átöleli, szorosan ölel vissza, és egy jó darabig nem is hajlandó elengedni. Végül azonban mégis hátrébb lép.* - Természetesen. Nem jöhetek gyakrabban, mint Cornelius szokott, de... igyekszem minden alkalommal jönni. *Viszonozza az igencsak halvány mosolyt. Aztán int bátyjának, hogy forduljon meg, hogy meg tudja kötözni, s amint végzett ezzel, kezét a cella ajtajára teszi, de mielőtt visszavonná a varázsigét, ismét Michaelre pillant.* - Minden rendben lesz, bátyám. Már nincs sok hátra. *Néz egy pillanatra egyenesen testvére szemébe, határozott, szinte már ellentmondást nem tűrő tekintettel, ami mögött azonban megbújik az a végtelen, évezredeket összekötő szeretet, ami oly erősen összefűzi őket. Aztán ismét az ajtó felé fordul, s miután elmotyog néhány latin kifejezést, még vár pár másodpercet, hogy aztán kinyissa az ajtót és ismét Corneliusként, egy általa gyűlölt rabot vezetve lépjen ki a kínzókamrából.*
|
|
|