Mentálmágia tanterem

[Erwaine]

*Az igazgatónak feltűnik, hogy Erwaine állandóan a tócsát nézegeti, s mikor végül megkérdezi, mi az, összevont szemöldökkel hátrapillant.* - Ó, hogy ez? Hát, semmiség, csak tudod... *Ekkor azonban meghallja a varázsigét, ami bizony éles falba ütközik. Egyrészt a gondolat teljesen ellentétes a véleményével, másrészt pedig... mégiscsak egy Mentálmágia egyetem igazgatója, na. Arcán a bájos mosoly helyét most rideg, fenyegető kifejezés veszi át, és karon ragadva a lányt berántja az irodájába.* - Mégis mit akarsz? *Sziszegi, becsukva az ajtót.* - Ki vett rá erre? Tudd meg, nem fog megváltozni a véleményem. *Hajol olyan közel a lányhoz, hogy az szinte érezheti lehelete enyhe vodka-szagát.* - Azt teszem, amit Lucifer Urunk elvárna tőlem! És tudom, hogy megfelelő jutalomban fogok részesülni! Te pedig... Nos, tudunk nélkülözni egy diákot. *Vigyorodik el, majd int, mire a lány kezei összekötöződnek, aztán nemes egyszerűséggel nekivágódik a falnak, úgy, hogy pár percig valószínűleg nem nagyon tud majd mozgolódni.*

[Kamen]

- Magas, barna hajú, ahogy láttam, most piros pulcsiban van, és általában valahol Robert közelében. *Magyarázza Heather a fiúnak, majd mikor belépnek a csarnokba, a barátaival úgy tesz, mintha az ebédlő felé indulna, át a túloldalra, csak közben még leállnak csevegni néhány másik diákkal. Közben persze fél szemmel figyelik Kament. A varázslatot sikeresen végre tudja hajtani, Edward nem számít a behatolásra, így nem is védekezik. Látszólag nem tűnik fel neki a mentális támadás, és néhány percig nem is tesz semmit, azonban egyszer csak odalép Roberthez és megkocogtatja a vállát.* - Hé, haver... Lehetséges, hogy mégsem akkora hülyeség az egész. Láttad, mit csinált múltkor azzal a lánnyal, nem? Kórházba kellett szállítani... A többi tanár sem pártolna el a Feketemágiától teljesen, csak... nem lenne ennyire radikális ez az egész, ha hagynánk Heatheréknek, hogy rávegyék, hogy felmondjon. *Magyarázza halkan, azonban Robert úgy néz rá, mint akit pofon vágtak.* - Hogy mondod?! *Sziszegi, aztán hirtelen pofon vágja.* - El akarsz árulni minket?! *Ordítja Edward képébe, majd int egyet, mire a fiú repül pár métert és a padlóra zuhan, eloszlatva ezzel egy sikoltozó lánycsapatot.* - Mit képzelsz?! Bíztam benned! *Ordít továbbra is Robert, miközben Edward nyökögve feltápászkodik. De úgy tűnik, ő sem hagyja magát, hiszen a vezér felé egy hatalmas tölgyfa asztal indul meg nem csekély sebességgel...*

[Agnes]

*Agnes tökéletesen hallhatja a beszélgetést és a végén a puffanást, mivel az igazgató valóban nem csukta be maga után rendesen az ajtót... A kérdés csak az: mit fog tenni? Segít az Erethonosnak, vagy inkább tovább vár? Esetleg szól Robertéknek a dologról? Akárhogy is, cselekedni kéne, mielőtt Heanley kiszúrja, hogy ott ácsorog...*

Lassan ballagok a folyosón, hogy valamikor betudjak majd tévedni az órára, ami már el is kezdődött elviekben, de nem zavartatom ennyi miatt magam. Lustán karórámra pillantok, aztán veszek egy mély levegőt, és kifújva azt, ellépdelek a tanteremig, hogy feltárva az ajtót, mielőtt az bezáródhatna el is távolodjak attól, és lehuppanhassak az egyik üres padba, majd hátradőlve a székben, a tanárra pillantok, s keresztbe fonom kezeimet mellkasom előtt, és előre hajtva fejemet, egyszerűen lehunyom szemeimet, hogy sötétségbe boruljon minden, és úgy pihenjek, miközben figyelem a neszeléseket, és az esetleges beszédet. Nem foglalkoztatom magamat különösebben a többi tanulóval egyenlőre, hiszen, jelen pillanatban még magamról sem tudok teljes egészében, hála az álmatlan éjszakámnak. Legközelebb meg kéne próbálnom aludni is időben, és nem csak a plafont bámulni, vagy a "játékaimmal" szórakozni. Habár, még egy-két ilyen éjszaka, és kész lesz a legújabb alkotásom is. Csak használni ne használjam, mert abból lehet gond lenne a későbbiekben.

Agnes nem túlzottan sieti el a megérkezést. Őszintén szólva nem különösebben zavarja, ha elkésik, bár fogalma sincs arról, mennyi lehet az idő. Kissé álmosan, komótosan baktat a tanépület felé. Hosszú éjszakája volt, és most eléggé megviselt. A mára már ismerős terembe belépve köszön, egy halk elnézéssel kísérve, majd lehuppan az egyik padba. Amint látja nem ő az egyetlen késő, mert a másik lányt még látta maga előtt szaladni. Szóval, míg a tanár meg nem szólal csak ül a padban, miközben táskája cipzárját pöckölgeti. Sötétkék farmert visel, hosszú bézs, félig kigombolt pulcsival, ami alatt csak egy fehér csipkés szélű trikó visel, egyszerű fekete bokacsizmával. Hosszú barna haja kiengedve omlik a vállára.

Az óra hamar elkezdődik, de nem maradok le semmiről láthatóan, ami ha lemaradtam volna valamiről akkor sem zavart volna szóval, nem túl említésre méltó a dolog. Egyszerűen elücsörgök székemben, kezeimet továbbra is szorosan mellkasom előtt összefonva, és hallgatózva. Persze pár pillanat erejéig képes vagyok erőt venni magamon, hogy elszántnak kicsit sem tűnő tekintettel gyorsan átfuthassam a táblán megjelenő leírást a mágiával kapcsolatosan. A kérdésre való tekintettel, figyelmesen ügyelek arra, hogy figyelmen kívül hagyjam azt, és meg se próbáljam fárasztani magam egyenlőre azzal, hogy válaszoljak, hiszen úgy sem tudnék. Nem beszélve arról, hogy úgy is lesz gyakorlati rész, szóval, egyenlőre még nyugodtan pihenhetek. Nemsokára úgy is talpon kell, hogy legyek. Azért nem teljesen mindegy, hogy fáradtan, vagy erőnk teljében szúrjuk-e el az egészet.

Néhányan próbálnak válaszolgatni, és egész közel is jutnak a megoldáshoz, mások távolabb kaparásznak az igazságtól. Lassan, kinyitom a szemeimet miközben a tanár válaszol, és kissé hátrébb döntöm a székemet, a mögöttem lévő pad felé, a hátsó lábain ingázva, szerencsétlen módon, mikor a tanár sok sikert kíván, és int egyet, hogy aztán mind elaludhassunk. Természetesen hozzám illő módon koppanok egyet a mögöttem lévő padon ahogy elernyed a testem, és a lábaim feladják a támasztékként történő szolgálatnyújtást. Pár pillanat az egész, mire egy repülőn térek magamhoz ahol az utaskísérők cikáznak, és a pilóta magyarázza, hogy sikeres a felszállás. Hamar kikapcsolom az övemet, és kissé kihajolva ülésemből, elkezdek nézelődni, hogy merre lehetnek a többiek. Ha azokat nem is látom meg, azért egy öltönyös fickót észreveszek ahogy elindul egyenesen előre a pilótafülke felé, de az utaskísérők mondhatni le se sz*rják a fejét. Nem marad sokáig a látómezőmben, úgyhogy az ablak felé fordulok, miközben gondolkozok kicsit, hogy mi lehet a feladatunk.
- F*sza. Csak nem egy gépeltérítés lesz?
Vetem fel az első ötletemet ami az eszembe jut, hangosan gondolkodva, aztán az oldalamhoz kapok, ahol, még mindig ott van az övemre felakasztott játékom, összehajtva, mintha csak egy virtuális könyv lenne kemény borítással, vagy, bármi hasonló méretű ketyere. Végig simítok rajta, aztán, sóhajtok egyet ismét, és felpattanva helyemről, hajamba túrok, aztán elindulok én is előre, hátha megtalálok még valakit, aki tudna valamiféle magyarázatot adni, hogy vajon mi lehet majd a dolgunk.