by *Az erősebb szorításra csak halványan elmosolyodik. Látszik, hogy hiába az a hetven, nem sikerült elszakadni egymástól. Sőt, talán a barátságukat megerősítette ez a majdnem egy évszázad, mert ha úgy vesszük, a lány minden áldott nap gondolt a másikra, és vélhetőleg ez fordítva is igaz volt. Egyébként ő is rettentően unalmasnak tartotta az életét, a megüresedett perceket, az eseménytelen órákat. Aztán ugye a lánynak van egy megjegyzése, és halkan felnevet a válaszon.* - Nocsak, de válogatós lett valaki. Ne aggódj, előbb-utóbb csak megtalálod a „nagy Őt”. *Vigyorog tovább a lidérclány, és játékosan oldalba böki a másikat. Hiába, a gyerekkori szokásai ismét visszatérnek, és korántsem olyan karót nyelt, mint amilyen még pici Naomi társaságában volt. Aztán ugye túl esnek a bókokon, és Nao önkéntelenül is elpirult, mert… Mert nem szokott ő hozzá az ilyesmikhez, na. Neki nem volt ideje a pasizásra, és konkrétan nem is akart, de ez részletkérdés.* - Éééértem. Viszont annak örülök, hogy értelmesnek találsz. *Vigyorog továbbra is, és megpuszilja a másikat. Nem tehet róla félig-meddig a bátyjának tekinti a srácot, részben a haverja, és nála még ki tudja mi lehet… *- Ó, tehát senki nem volt olyan lehengerlő, mint én? Ezt aztán tényleg bóknak fogom venni. Mondjuk, aznap nem is volt nehéz levenni a lábukról másokat. *Vigyorog tovább, de a mosolyában némi zavartság és nosztalgia is tükröződik. Az volt az első és felettébb sikeres bevetése, na. Aztán beszélnek erről-arról a bocsánatkérésre meg rázza a fejét.* - Ne kérj bocsánatot. Én sem tudtam elköszönni tőled. Amúgy meg én sem tudtam, hogy egyszer haza megyünk, szóval ezen ne rágódj. *Mondja halványan mosolyogva, és gyengéden megérinti a másik kezét. Aztán ugye neki áll mesélni, röviden és tömören elmond mindent, az eseménydúsra meg csak fintorog.* - Jó, de nélküled nem volt annyira érdekes. *Húzza a száját, majd a könyves dologra felnevet, és az ölében heverő olvasmányra bök.* - Azért én is művelődtem ám. Csak én nem annyit, mint egyesek. *Ölti ki játékosan a nyelvét, majd a tengeres dologra csak vigyorog.* - Inkább a spanyolra menjünk, az biztos szebb. *Jegyzi meg ártatlanul a pici szívére meg megvetően felhorkant.* - A pici szívemnek nincsen semmilyen vágya. Most már… *Jegyzi meg a rontásűző, mert ő egész életében egy dolgot akart: visszakapni a barátját. Most pedig, hogy ez megtörtént tökéletesen boldog a jelenlegi helyzetével. Aztán Nao lezúg a fáról, és a nagyot őszintén szólva nem hatja meg az esés. Talán, mert túl jól ismeri önmagát. Aztán ugye a kicsik el kezdenek dumálni, a srác szavaira pedig pici Naomi szélesen vigyorog. Az elpirulásra a kislány felnevet, a nagyobbik meg kérdőn néz az idősebb Milanra.* - Mióta pirulgatsz te, mikor megpuszillak? *Kérdi felvont szemöldökkel, mert ő nem emlékszik olyan esetre, amikor a másik elvörösödött volna. Aztán ugye a nagy Naomi feltesz egy újabb kérdést, és felkuncog.* - Rendben, akkor legyél sokat a közelemben, hogy megtudjam állapítani. *Vigyorog tovább, és elmélkedve figyeli az ostorral csapkodó rontásűző tanoncot. Aztán ugye ígéretet tesz a másiknak, s srác szavaira elmosolyodik.* - Na ennek örülök. Mondjuk, amilyen szinten felfejlődtek a képességeim nyomkövetésben, nos, esélyed se lenne lerázni. *Kuncog tovább a lány, majd ugye megszerzi a másik mobilját, és mikor megcsörgetik, előhalássza a zsebéből a tárgyacskát, és elmenti a számot. Most már szegény Milan biztosan nem menekül a másik elől. Utána újabb kérdés merül fel a lányban, és némán hallgatja a választ.* - Hm. Engem ellátnak minden földi jóval, csak tanulnom kell. Egyébként szintén apa szervezkedett. Kitalálta, hogy mivel itt van a Lord, ezért itt úgyis jó képzésben részesülnék. Azt akarja, hogy vegyem át a helyét, amint elvégeztem a sulit. Szóval keményen kell dolgoznom, hogy utána apa kitanítson a saját technikáira, aztán meg vezetnem kell a „családi vállalkozást.” Szóval az a lényeg, hogy apának vannak tervei velem, s mivel otthon nem akartam unatkozni, ezért belementem a tanulásba, és milyen jól tettem. *Dumál tovább a csaj, majd pár pillanat múlva (mivel pici Nao is felmászott a fára), a kislány leugrik a fáról, és pont a két idősebbik gyerek előtt földet. * – Na végre. Úgy látszik csak Milan kellett ahhoz, hogy ne legyek ilyen karót nyelt. Teee, mit szólnátok hozzá, ha elmennénk felfedezni a szigetet? Milan! Mit szólsz hozzá? *Szövegel a kiscsaj is, és az utolsó mondatot már a vele egyidős kölyöknek intézte. Az idősebbik Naomi zavartan felnevet, és Milanra pislog.* - Hogy lehettem ilyen hiperaktív? Ugye tudod, hogy nekem nincs kedvem most a szigeten mászkálni? Egyébként, melyik házba kerültél? Én cameosos vagyok.
+28
Julian Steiner
Simone Bellerose
Alexander S. Price
Sara Dalgaard
Dean Taylor
Eliana De Lucia
Abigail Aleksev
Atanas A. WIlliams
Kyle Williams
Amarilla Darwin
Gwendolyn Zade
Lord Sayon Merlioth
Zentai Márk
Gaweł Pawlak
Dorotea Rodríguez
Liliya Antonov
Felion
Horváth Réka
Milan Wouters
Naomi Verhoeven
Lisa Deadwood
Mesélő
Lily Hollow
Caliin Preween
Arleena Queen
Giselle Céline Marceau
Kamen Grozdan Branimir
Lucien du Bois
32 posters
Sétány
Milan Wouters- .::Diák::.
- Előbb vagy utóbb biztosan, bár inkább a másodikra tippelek *nevet fel.* - Valószínűleg tényleg túl sokat válogatok *vigyorog. Ó, tudja ő jól, hogy milyen finnyás lett, de ez van, na. Az oldalba bökésre még szélesebben vigyorog, majd kicsit megcsiklandozza a lányt. Tudja, hogy a másik kellően érzékeny rá, na. Remélhetőleg azóta még nem változott meg ez a dolog...* - Még szép, hogy értelmesnek talállak! Már hogy az ördögbe ne tenném? *pampog egy sort, de aztán végül vállat von, és szélesen elvigyorodik.* - Egyébként is csak értelmes nőkkel vagyok hajlandó szóba állni, szóval kézenfekvő a dolog *nevet fel. A puszira pici énjével ellentétben ő nem pirul el, csak vigyorog egyet, és megdörzsöli a lány hátát, aztán a következő részre ismét felnevet.* - Valóban, emlékezetes egy nap volt... *ért egyet.* - És tudod jól, hogy nincs még egy olyan lidérc, ember, angyal, démon, vámpír vagy vérfarkas, mint te *kacsint a lányra. Komolyan is gondolja: valóban nincs senki, aki olyan lenne, mint Nao, legalábbis számára. Mert ő a legeslegjobb barátja, a húga, a lelki társa, az egyetlen, akit nem tudott és nem is tudna végleg elengedni. Aztán letelepednek, és elér addig, hogy bocsánatot kérjen, amiért nem volt ott, amikor a másik keresni próbálta. Arra, hogy ne rágódjon, halvány mosollyal bólint.* - Igyekszem *feleli, miközben megszorítja a kezére tévedő kezet. Arra, hogy nélküle nem volt érdekes, csak felnevet.* - Na, majd akkor egyszer előröl kezdjük, és én is beszállok, aztán kipróbálhatod, hogy velem izgalmasabb-e *vigyorog szélesen. A nyelvöltésre összehúzza a szemöldökét, és gonoszkás vigyorra húzódik a szája.* - Vigyázz, mert ha sokat nyújtogatod, elkapom *fenyegetőzik viccesen, a Nao által régről ismerősként fogadható mondattal. Gyerekkorukban is mindig ezt mondta, amikor a lány nyelvet öltögetett...* - Oké, nekem az is jöhet *nevet fel. Neki aztán oly' mindegy, milyen tengerpart. Még ha nem tengerpart, neki az is jó, ha együtt mennek. Vélhetően meglehetősen össze lesznek nőve az elkövetkezendő időszakban... Vagy egész életükben. Jó ég tudja.* - Akkor megnyugodtam *mosolyog a lányra. Ő is hasonlóképpen van a dologgal... Amiben az a legfurcsább, hogy mielőtt találkoztak, három mérföld hosszú listát tudott volna összeírni azokból a dolgokból, amikre mind vágyott, most viszont semmi sem jutna eszébe, amire szüksége lenne. Most, hogy Naomi ismét vele van... Most nincs semmi más, ami még hiányozna. A szentimentálissá váló hangulatot a kicsi verziók törik meg, egész pontosan Nao, aki hatalmasat pottyan az egyik fáról, majd az elpiruló Milan. A kérdésre az idősebb fiú csak vállat von.* - Néha szabad, nem? *A következő kérdésre csak szélesen vigyorog, és bólint. Még szép, hogy sok időt fog eltölteni vele! Ez nem is kérdés, addig fog lógni a nyakán, amíg el nem zavarják.* - Nem is akarok meglógni, szóval nincs miért aggódnod *vigyorog, majd ugyebár különösebb megbeszélés nélkül pillanatok alatt számot cserélve, ezzel végleg megoldva, hogy ne tudjanak megszökni egymástól... Na, nem mintha ennek fennállna a veszélye, legalábbis a srác szempontjából. Ez után arra terelődik a szó, hogy mégis ki hogyan került ide, és a saját beszámolója után a lidérc bólogatva hallgatja a lányt.* - Hát, jó neked. De a lényeg az, hogy mind a kettőnket ideküldtek *mosolyog jókedvűen, ismét megszorítva Naomi kezét. Ez után a gyerekek is megérkeznek, mert kicsi Milan azon nyomban követi kicsi Naót, szóval szélesen vigyorogva hallgatja a felvetést, és nagyokat bólogat, miközben Milan ugyanilyen hévvel rázza a fejét.* - Úgy, ahogy én. Csak én kevesebb beszéddel és több mozgással oldottam meg *vigyorog az idősebb verzióra.* - Egyébként nekem sincs sok kedvem meg energiám a szigeten mászkálni *ásít egy nagyot. Amikor meghallja, hogy a lány cameosos, felcsillan a szeme.* - Ó, király, hát akkor egy házban vagyunk *mosolyog fültől-fülig. Aztán csalódott arcú énjére pillant, meg az enyhén hiperaktív Naóra, és megrázza a fejét.* - Tuti, hogy nem megyek most túl messzire... De a Cameosig szíves örömest felmászok, amennyiben csatlakoz...tok *fejezi be a szót kis gondolkodás után. Aztán, ha a másik egyetért, akkor együtt felmásznak a társalgóban, és félhetően még fél éjszaka beszélgetni fognak, ha Milanon múlik, ha nem, akkor pedig idelent teszik ugyan ezt... Persze pici Milant lehetetlen ágyba küldeni, szóval ő is mindenképpen velük lesz egész éjszaka, az biztos. Maximum akkor megy el, ha a kis Nao is.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Réka bukkan fel a Sétányon, de nem a megszokott módon. Más testben. Bár már kezdi megszokni, de azért látszik rajta, hogy kissé kényelmetlenül érzi magát. Mondjuk az tény, hogy tetszik neki ez a testcsere dolog. Hogy miért? Mert újra Ember lehet. Oké, nem a saját teste lett újra ember, de azért jó érzés, hogy most így ember testben lehet - és szerencsére lány maradt -. Hisz mióta álmodozik arról, hogy visszakapja régi életét! Így annyira nem érzi magát különcnek, még ha tudja is a lelke mélyén, hogy attól még ugyanúgy vérfarkas maradt, és ez a test vissza fog kerülni az előző tulajdonosához. De erre igyekszik nem gondolni, inkább élvezi, hogy most ember. Mosolyogva, zsebre vágott kézzel sétálgat a Sétányon és magába szívja a nap sugarait, csak úgy sugárzik belőle a jó kedv. Nos igen, régen lehetett már ilyen boldognak látni. Talán ha visszakerül az eredeti testébe, akkor is megmarad ez a jó kedv, bár kételyes, hisz ez most abból fakad, hogy végre ember lehet...*
Felion- .::Felvilági::.
*Isobel teste érkezik, lófarokba kötött hajjal, egy fekete rövid ujjúban, meg egy hasonló színű térdnadrágban és kondiban, széles vigyorral. A test belsejében Jacklyn található, aki éppenséggel imádattal szívja magába a napsugarakat. A démon test jól bírja a fényt, legalábbis fényévekkel jobban, mint a lidérc-vámpír, szóval igyekszik kihasználni, amíg lehet. Furcsa, de lidérc létére világ életében szerette a napot, és mióta vámpír lett, szinte egyáltalán nem jár ki. Mert hát a két fényutáló lény keverékének lenni nem éppen kellemes buli... Szóval nagy jókedvvel érkezik, és meg is pillant valakit, mire a vigyor még inkább kiszélesedik.* ~ Napfény, kellemes hőfok, teli has, társaság... Na, ez az, amit én úgy hívok, hogy tökéletes nap ~ *gondolja, majd kicsit felgyorsít, hogy beérje Rékát, és amikor a lány mellé lép, azonnal meg is szólal.* - Helló! Nocsak, látom nem én vagyok az egyetlen, aki élvezi, hogy valaki más testével lébecolhat *vigyorog továbbra is. Tegyük hozzá, hogy jobb, hogy ezt a test valódi tulajdonosa jobb, hogy nem látja, mert vélhetően utána elég rendesen megkapná a magáét... Már amennyiben a másik előbb szerez tudomást a dologról, mint ahogyan Jacklyn visszakerül a saját testébe.* - Már persze amennyiben te is áldozat vagy, és nem azért örülsz ennyire, mert megmaradtál a saját testedben *méri végig a másikat. Közben persze a lépteit Rékáéhoz igazítja, és ha rajta múlik, akkor a cameosos tempójában folytatják a sétát.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Mikor Jacklyn mellé lép, csak még jobban elmosolyodik, hogy társasága akad.* - Szia. Nem, nem te vagy az egyedüli. *Vigyorog a másikra. Ő nem tudja, hogy mit szólna a test gazdája, hogy így viselkedik, nem nagyon ismeri, de mindegy is. Nem kell róla tudnia.* - Áldozat nyugi. *Vigyorog.* - Amúgy Réka vagyok, Horváth Réka. Cameos. *Mosolyog továbbra is és nyújt kezet a másiknak.* - Nekem kihez van szerencsém? *Kérdezi majd ugye haladnak tovább, közben pedig azon gondolkodik, hogy mivel tudná szóval tartani a másikat.* - Amúgy te miért örülsz ennyire más testének? *Dönt végül emellett a kérdés mellett, hisz ezt nyugodt szívvel megkérdezheti, csak nem sértődik meg a másik.* ~ Meddig is maradhatok ebben a testben? ~ *Kezd el gondolkozni, hogy vajon meddig élvezheti az ember létet.*
Felion- .::Felvilági::.
- Örvendek. Jack vagyok, a Sylorinából *mondja, szándékosan nem mondva a teljes nevét. Mert... Ha már egyszer úgyis más testében van, akkor buli lesz úgy tenni, mintha fiú lenne. Mert az jó szórakozás, aztán majd utólag megkeresi Rékát, és bocsánatot kér. Vagy nem. Attól függ, hogy a másik rájön-e, ki ő igazából. És végül is az igazi testében is tud úgy öltözködni meg viselkedni, mintha a másik nemből való lenne... A másik kezét természetesen megrázza, aztán ugye kap egy kérdést, mire vállat von.* - A valódi fajom miatt nem nagyon bírom a napfényt, de egy démon testében kiélvezhetem *vigyorog.* - Mert amúgy szeretem, csak elviselni nem tudom. És így most nyugodtan kijöhetek. Ráadásul gondolkoztam, hogy kiknek a testébe kerülhettem volna még, és ahhoz képest... Meg vagyok elégedve *nevet fel. Hát, tény, ami tény, sok hülye csámborog az akadémián...* - És veled mi a helyzet? *vonja fel a szemöldökét. Miután választ kapott a kérdésére, hirtelen megtorpan, aztán szélesen elvigyorodik.* - Na várjunk csak! Horváth Réka... Akkor te magyar vagy! *Igen, eljutott hozzá az infó. Mert egyébként vannak a csajnak magyar kötődései, ráadásul pont Horváth néven... Hiába, a világ tele van vicces véletlenekkel.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- Üdv Jack. *Mosolyog a másikra és magában elkönyveli a másikat fiúnak. Végül is, ha Jack, akkor csak fiú lehet, vagy nem?* - Akkor te vámpír vagy, netalán lidérc? *Kérdez rá, más fajt nem tud, aki irtózna a napfénytől. Még szerencse, hogy ő vérfarkas lett, nem bírta volna ki, ha nem mehetett volna végig az utcán verőfényes napsütésben...* - Végül is ja. *Kuncog a másik. ha jobban belegondol, tényleg érdekes dolgok jöhettek volna ki ebből a testcsere dologból, tényleg szerencsésen megúszta a dolgot.* - Én csak szimplán azért örülök, hogy végre újra ember lehetek, utálok az lenni ami vagyok. *Rántja meg a vállát. Tényleg utálja a rendes valóját. Erősen dolgoznak a testvéreivel azon, hogy Balázs is, és Réka is visszaváltozhassanak. Bár Réka szívesebben lenne ember, de sosem volt az, csak hitte azt, így sosem lehet az. Mikor a másik hirtelen megtorpan, ő is tesz egy gyors megállást, majdnem orra is bukik, de valahogy visszanyeri egyensúlyérzékét és úgy téve, mintha semmi sem történt volna, Jackhez fordul.* - Igen magyar. *Vigyorog, kissé viccesnek találja ezt a heves reakciót a felismeréshez.* - De miért is olyan nagy dolog ez? *Érdeklődik kíváncsian csillogó szemekkel. Lehet, hogy ismeri azt, akire Jack gondol, végül is, nem olyan nagy Magyarország...*
Felion- .::Felvilági::.
- Mind a kettő *nevet fel a kérdésre.* - Lidércnek születtem, de mindig is imádtam a vámpírokat. A nagybátyámat még fiatal korában átváltoztatták, én pedig addig jártam a nyakára, míg nem tett vérszívóvá. Csak hát ugye arra nem gondoltam, hogy akkor mégis hogy a fenébe fogok én napsütésben járkálni... Na, mindegy, attól függetlenül imádom azt is, de most jó így, legalább néhány napig. Vagyis... Remélhetőleg csak néhány napig, mert azért szeretem a saját testemet *vigyorog. Igen, szereti a saját testét, akár milyen is az, ráadásul vérzik a szíve a hajáért. Khm, igen. De legalább nem kell vesződnie, hogy beállítsa reggelente zselével. A lány magyarázatára bólint, de persze nem bírja ki kérdés nélkül.* - Egyébként... Mi vagy, amit ennyire utálsz? *vonja fel a szemöldökét kíváncsian. Aztán ugye megtorpan, ahogyan eljut neki az információ. Egyébként nem kell azt hinni, hogy megszokott nála ez a lassú felfogás, csak most az agyát túlságosan lefoglalja az öröm, egyébként egy zseni a csaj. Egy meg nem értett zseni... Khm. A vigyorgásra amúgy halk röhögéssel kísérve gyengén belebokszol a magyar lány vállába.* - Nem ér vigyorogni, na *vált át magyarra.* - Nem tehetek róla, hogy most jutott el az infó. Egyébként meg azért olyan nagy dolog, mert félig magyar vagyok, mert a nagyszüleim Magyarországról származnak. Vagyis magyarnak születtek, aztán összekerültek, elköltöztek Angliába, ott született meg talált párt anya, aztán olyan negyven-ötven éve a nagyszüleim hazamentek magyarba, mi meg maradtunk Angolhonban. Ráadásul a nagyapám családneve is Horváth *vigyorog.* - A véletlen nagy játékos... *nevet fel. Hm, nos, igen, Jack tud beszélni, bármiről. Már ha akar, és most éppen akar, mert jó a kedve, és van kihez. Majd este levezeti a felesleges energiáit a fizikai egyenletekkel...* - Te meg gondolom teljes vérben magyar vagy. Mármint a neved miatt gondolom *pontosít rögtön.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- Érdekes. Nem gondoltam volna, hogy van olyan, aki könyörög azért, hogy vámpír lehessen. Bár az tény, hogy engem is érdekelne milyen lehet vámpírnak lenni, de nem vállalnám huzamosabb időre. *Vigyorog a másikra. Ha rajta múlna, akkor 1 hétre minden fajt kipróbálna, érdekelné, hogy milyen olyannak lenni, de ugye ez nem így működik.* - Mondjuk a saját testemet én is visszakapnám, csak akkor megint az lennék. *Fintorog maga elé. Tényleg utálja magát, vagyis a faját, ember szeretne lenni, az AKAR lenni.* - Vérfarkas. *Válaszol a lánynak kissé hidegen. Aztán ugye megtorpan a másik, ő is visszafordul enyhe egyensúly zavarral, majd a vállába bokszolnak, amire csak mosolyog.* - Dehogyis nem. *Vált ő is magyarra. De régen is beszélt már így, egy halk sóhajt meg is ejt ennek örömére, de azért furcsa, hogy nem a saját hangját hallja magyarul, hanem másét...* - Hmm, ez kicsit kacifántos, de értem. Itt Glórián kívül nem találkoztam még magyarral. *Vigyorog és legszívesebben a másik nyakába ugorna. Kezd megint olyan lenni mint akkor, még minden előtt.* - Hmm, poén lenne ha kiderülne, hogy rokonok vagyunk. *Kezd el röhögni. Na az már tényleg poén lenne.* - Ízig-vérig magyar. *Vigyorog.* - Legalább is tudtommal, de a családomból már évek óta csak hárman élünk, szóval túl sok mindent én sem tudok... *Rántja meg a vállát és a szíve kicsit összeszorul. Sírni nem fog, nem akar visszaesni, elég volt ez a majdnem egy év depresszió. Némán vesz egy mély levegőt és újra elmosolyodik.* ~ Nyugalom. Most megint a régi vagy. Használd ki. ~ *Nos igen, még szerencse, hogy az elmúlt 1 év alatt tökélyre fejlesztette az álmosolyát. Ilyenkor jól tud jönni.*
Felion- .::Felvilági::.
- Hát, én sem fogadnék rá, hogy rajtam kívül van bárki is *nevet fel.* - Egyébként jó buli, szóval... De ha egyszer átváltoztattak, nem nagyon tudsz visszaváltozni, úgyhogy jobb, ha inkább hagyod a dolgot. *Aztán ugye meghallja, hogy a csaj eredetileg vérfarkas, mire biccent.* - Hát, azt mondják, elég nehéz dolgotok van. Mondjuk meg tudom érteni, az átváltozással teliholdkor, meg minden... Elég gáz lehet *szusszant. Amúgy ahhoz képest, hogy vámpír, soha nem volt semmi baja a vérfarkasokkal. Jó, a természetes undor azért valamennyire megvan benne is, de le tudja győzni. Vélhetően azért, mert nem tisztán csak vámpír, hanem lidérc is. Arra, hogy kicsit kacifántos a dolog, felröhög.* - Tudom, de azért remélem követtél. Amúgy én még erről a Glóriáról sem hallottam *jegyzi meg, egyértelműen azért, mert kíváncsi a név tulajdonosára. Mindig is szeretett Magyarországon nyaralni, noha soha nem költözne el, mert imádja Angliát - bocsánat, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságát -, szóval nincs az az isten, hogy elköltözzön onnan. De azért évente ellátogat Magyarországra is.* - Na, az tényleg poén lenne *röhög fel.* - Bár nekem legjobb tudomásom szerint minden rokonom lidérc, szóval nem túl valószínű *vigyorog. És továbbra sem szeretné, hogy Izzy megjelenjen a teste közelében... Arra, hogy már csak hárman vannak a családban, csak biccent, aztán amikor látja, hogy a csaj kezd kissé lelombozódni, jobb kezével átkarolja a nyakát, a ballal pedig mellkason böki.* - Fel a fejjel! Inkább élvezd az emberlétet *kacsint, aztán elengedi a másikat, és tovább indul.* - Szóval... Hogy is kerültél ide? *érdeklődik, miközben arrébb rúg egy kavicsot az útjából.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- Ja, bár biztos meglehetne azért oldani, max sok időbe telne, mire valaki feltalálná ezt. *Rántja meg a vállát. Ő momentán pont erre vágyik, pont ezt akarja, hogy valaki végre feltalálja a visszafordítást és végre a régi lehessen. Vagy legalább is Angyal, mint ahogy élt pár hónapig, miután megtörtént az.* - Az sem túl kellemes, meg amúgy is. *Rántja meg a vállát, a másiknak nem sokat mondhatott most ezzel az "amúgy is"-sal, de nem is nagyon akar. Ez az ő dolga, a saját baja, hogy ennyire nem bírja tartani az iramot a folytonos fájdalmas változásokkal...* - Követtelek. *Vigyorog a másikra.* - Én is csak most, mikor megtudtam, hogy az ő testében vagyok, ő meg az enyémben. *Rántja meg a vállát, azért örült, mikor kiderült, hogy van itt még egy magyar, és, hogy pont annak a magyarnak a testébe került.* - Háát, az én családom meg Angyalokból áll, így szinte 100, hogy nincs közünk egymáshoz. *Vakarja meg a tarkóját. Őt amúgy nem zavarja ez az Angyal-Lidérc ellentét, azt nem tudja, hogy Jack mit gondol, de abban biztos, hogy őt magát nem zavarja. mikor a másik kissé érdekes mód próbálja vigasztalni, vagy mit csinálni, kicsit elmosolyodik.* - Igyekszem-igyekszem. Mondjuk azért remélem, hogy ez a csaj nem kap el egy teliholdat. *Mutat végig a testen és elnéz visszafelé. Az a másiknak nem épp lenne kellemes dolog...* - A suliba? Háát, kezdtem unni az egyhangúságot, változatosság kellett, ha már új életet kezdek, akkor nem lenne jó ugyanabban a községben, ismerősökkel teli helyen elkezdeni, nem? *Kacsint Jackre és csak vigyorog. Bezzeg ha nem bukkan fel Dani és forgatja fel az egész eddigi életét, ha nem kell szakítania Huannal... Nos igen, még mindig a régi, boldog életét élné, minden gond nélkül... De ebbe inkább bele sem gondol. Nem akar arra gondolni, hogy "mi lett volna ha...", mert az csak rosszabbá tenne mindent. Inkább újra kezdi a dolgokat, elfelejt mindent és éli azt, ami megmaradt neki...* - Na és te? *Kérdez vissza, és igyekszik a lány szavaira koncentrálni, hogy ne kelljen a régi dolgokra gondolni. Csak az új, csakis az új!*
Felion- .::Felvilági::.
- Hát, igazság szerint én már gondolkoztam rajta, és lehetséges, hogy egyszer belefogok valami komolyabb kutatásba a témáról *von vállat. Amúgy nem maga miatt csinálta, hanem azért, mert az a bizonyos nagybácsi szörnyen utálja a vámpír-létet, és ő is elgondolkozott, hogy mégis hogyan tudnák megoldani, hogy ne kelljen annak lennie.* - Eddig mondjuk csak annyit találtam, hogy ha van egy nagyon erős feketemágus ismerősöd, akit rá tudsz venni, hogy segítsen - persze nem hátrány, ha ért a dologhoz -, akkor ha megölnek, ő elvileg fel tud támasztani egy másmilyen fajként. De ehhez elég erősnek kell lenni, ráadásul tényleg kell hozzá a holtidézés képessége *magyarázza. Igen, kitört belőle a zseni... Hiába, na, régen volt már lehetősége arra, hogy bárkinek is magyarázzon bármiről, mert általában a húgát szokta oktatni, akivel persze az egész végül egy veszekedésbe csap, miszerint őt aztán marhára nem bírja érdekelni a nővére okoskodása, és blablabla. A következő mondatra csak biccent, igazából nem zavarja az a nem nagyon érthető amúgy is, a lógó mondatvégekkel sosem volt problémája.* - Ó, értem. Szóval akkor ha meg akarom keresni azt, akit most látok, akkor egy Glória nevű csajt kell keressek *bólint.* - Ha meg az érdekel, akivel beszélgetek, akkor Horváth Réka, Cameos. Remek *vigyorog. Aztán ugye szóba kerül a rokonság, a lány szavaira pedig ismét felnevet.* - Hát, akkor tényleg nem túl valószínű *ért egyet. Amúgy neki, mint mondtam, még a genetikai rasszizmus is viszonylag gyenge a vérében, az elvi meg abszolút nincs meg benne. Szóval soha semmi problémája nem volt az angyalokkal, nem került összetűzésbe egyel sem. Legalábbis egyelőre. Bár azt tudja, hogy a házában van két angyalvadász: az egyik a szobatársa, Laina, a másik meg egy srác, Severinus. Akivel mondjuk könnyedén lehetnének összetűzései, mert mint Patric figyelmeztette, a svájci pasas vámpírvadász is. Bár őt talán nem támadja meg, tekintve hogy eredetileg lidérc, és csak van benne valami faji összetartás, vagy ilyesmi... Ja, egyébként igen, Jack eléggé szereti adni-venni a híreket, szóval a legtöbb dologról tud. Amiről meg nem... Hát, azt kiszedi valakiből. Aztán ugye megpróbálja felvidítani a csajt - mert igen, ez az akart lenni -, a szavaira meg felhorkant.* - Hát, az mondjuk tényleg eléggé gáz lenne. Bár hónap elején szokott lenni, szóval elvileg már túl vagyunk rajta, nem? *vonja fel a szemöldökét. Ez után továbbindulnak, és fel is tesz egy kérdést, a válaszra meg bólogat.* - Az mondjuk igaz, ha új életet akarsz, tényleg célszerű új helyet keresni. Velem amúgy nincs semmi extra, csak már annyira meg bírtam volna őrülni a húgomtól, hogy rávettem anyámékat, hogy keressenek már nekem valami sulit a Királyság területén, ahová elmehetek. És mivel roxfortos korból már kinőttem, Fyron meg amúgy is eléggé híres, úgy döntöttem, hogy nekem ez pont jó lesz, és hopp! Itt vagyok *vigyorog. Khm. De végül is, tényleg valahogy így volt a dolog.* - Te hallod... Nem vagy éhes? *vonja fel a szemöldökét kíváncsian. Ő spec szívesen harapna valamit, és nem, kivételesen nem egy ember nyakát. Mert, és ez szintén eléggé üdítő gondolat, jelenleg nincs szüksége vérre.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- A bátyám az már erősen dolgozik rajta, hogy találjon valamit, de eddig még nem sokra jutott, legalább is nekem még nem mondott semmit. *Gondolkozik el. Kinézi Balázsból, hogy csak az utolsó pillanatban szól, ha már minden biztos. De Ádi csak szólt volna ha van valami...* - Hmm, ez nem rossz, viszont nagyon kockázatos, mert ha mégsem menne neki, az gond lenne. *Néz kicsit grimaszolva. Az tényleg ciki lenne, ha nem menne a feltámasztás... Amúgy Rékának nyugodtan magyarázhat Jack, ő szívesen hallgatja, maga is szokott ilyeneken agyalni, bár nem egy zseni.* - Igen, ő is Cameosos. *Egészíti még ki az infókat.* - Így van. *Vigyorog a saját említésére.* - Nekem pedig Jack, öö, Sylorina, ugye? *Néz a másikra és örülne, ha kiegészítené a másik a vezetéknevével. Csak vigyorog a lány szavain, majd lépnek a következő témára.* - Hát ja. Igen, már igen, viszont fene tudja, hogy ez meddig tart. Bár talán addig nem. Mondjuk én annyira nem bánnám. *Vigyorodik el és örülne ha ember maradhatna, bár azért nem akarná a másik magyarnak ezt a hónaponta ismétlődő átváltozást.* - Jaja. Az jó, a húgod is olyan mint te? *Céloz itt a külsőre, észre, meg egyebekre. A kérdésre a hasához nyúl, ami korog egyet, majd kicsit megköszörüli a torkát.* - Hmm, lehet. *Vigyorodik el.* - Szerintem menjünk és együnk valamit. *Mondja és ha a másik is jön, akkor visszaindul, hogy szerezzen valami kaját.*
Felion- .::Felvilági::.
*Az első mondatokra csak bólogat, a másodikra meg vállat von.* - Ráadásul ahhoz tényleg egy nagyon megbízható valaki kell, mert ki tudja, ki kit bérel fel, aztán lehetséges, hogy kiderül, hogy bőségesen megfizetik azért, hogy átverjen, és nem feltámaszt, hanem egész egyszerűen csak megöl és ott hagy *mondja. Szeret átgondolni minden lehetőséget, mert így nem lehet csapdába csalni. Na, nem mintha olyan sok ellensége lenne, tekintve, hogy ő az a típus, aki vagy a laborjában kotyvaszt, vagy kutat, vagy pletykál. Jó, a pletykálással talán szerzett már ellenlábasokat, és vélhetően fog is még, de ez nem zavarja különösebben, elvégre lidérc-vámpírként meg tudja védeni magát. Arra, hogy Glória is cameosos, csak biccent, arra pedig, ahogyan a neve után őznek, csak felnevet.* - Strickland, a vezetéknevem Strickland. Szóval ezen keress *mondja jókedvű vigyorral, magában előre röhögve, hogy hogy meg fog lepődni a csaj, ha legközelebb összefutnak. Nem baj, majd a saját testében még egyszer bemutatkozik neki Jackként... Vagy nem is, majd egy beszélgetés végén! A vigyor egyre szélesedik, aztán szépen lassan el is tünteti az arcáról, nehogy túl feltűnő legyen.* - Hát, neked tuti buli lenne, bár a csajjal azért nem cserélnék, ha teliholdkor még a te testedben lesz *von vállat, láthatóan annyira azért nem meghatva. Hiába, azért nem az együttérzés szobra, mégiscsak sylorinás. Arra, hogy a húga is olyan-e, mint ő, felhorkant.* - A húgom? Ő egy idióta plázacica, akinek az a legnagyobb problémája, hogy mit vegyen fel holnap, meg melyik pasijával szakítson az öt közül. Kamryn csak egy idióta, azért is ment annyira az idegeimre. Nem bírom a hülyéket *fintorog. Ez után szóba kerül az evés, mire bólint, aztán ha minden igaz, tovább beszélgetve meglátogatják az étkezőt vagy a konyhát, amit éppen nyitva találnak.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- Hát igen, mondjuk én ismerek Holtidézőt. Lehet majd lekérdem tőle, hogy mit gondolna erről az ötletről. *Gondolkozik el. Lehet meg kéne próbálni, de azért kockázatos. Tudta szerint még nem próbált ilyet.* - Rendben. *Vigyorog a másikra, legalább ennyivel okosabb lett. Már csak majd egy Sylorinást kell keresnie, és lekérdeznie, hogy hol találhatja meg a másikat.* - Na ja, azt azért nem akarnám neki. *Rántja meg a vállát ő is. Tudja, hogy milyen kellemetlen a dolog, nem kívánná másnak.* - Hmm, ez a családi szeretet. *Vigyorog a másikra.* - Khm, de értem, az ilyeneket én sem éppen bírom. *Ismer pár ilyet, szerencsére már nem áll velük kapcsolatban, de rossz belegondolni, hogy bármikor összefuthat velük otthon az utcán... Azután meg szintén beszélgetve elindulnak valahová, ahol tudnak enni és később elválnak útjaik.*
Vendég- Vendég
*Kifele az edzőteremből csak az ajtóig megy saját emberi lábain. Aztán felajánl egy olyan dolgot a szöszinek, amit már régen ki szeretett volna próbálni. Pegazussá változik a bejáratnál, majd fújtat egy halkat, és kapálni kezd a lábával amíg arra vár, hogy Lil elfogadja a meghívást. A sétányig hosszú az út. És az a hely jobban megfelel a beszélgetésekhez, méghozzá mihamarabb. (előre megbeszélten elfogadta) Lil felszáll rá, kicsit talán még meg is hajol, hogy igyekezzen könnyebbé tenni a felszállást, és igyekszik magához szorítani a szárnyait addig. Nekifutáááás ééééés .... felszáll. Igyekszik egyenletesen repülni, de ez az első eset, hogy ülnek rajta. És rájön, ezt bizony gyakorolni kellett volna előtte. Kicsit billeg, és nem nagyon sikerül kompenzálni a szárnyak le-fel mozgását. De két és fél perc után kényelmesnek is mondható módon földet érnek a sétaút melletti lenyírt gyepen. Kifulladt, és szomjas. Semmit nem hozott magával, hogy inni tudjon, itt pedig nincs még madáritató sem. ... Vagy mégis? ... Igen! amint Lil leszáll róla (talán kicsit hamarabb), nekilódul az itatónak, és kiissza amúgy lómódon a madáritatót. Mázlira nem állott. valószínűleg nemrég cserélték benne a vizet. Hála érte a kertésznek. Majd küld neki egy kosár virágmagot, ha lesz rá lehetősége. Kicsit piheg még egy darabig, majd amikor úgy érzi, ura a testének, visszaváltozik.* - Bocsi az útért! *Szabadkozik a zötyögősség miatt.* - Most repültem először utassal. Még szokatlan. *Vigyorogva pirulva vállat von, és nekiindul a sétálóútnak.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*A felajánlásra egy darabig hezitál, majd végül mosolyogva vállat von, és ismét figyeli az átváltozást. Aztán, amint ez megtörtént, felül a lány hátára és elhelyezkedik. Tud lovagolni, ez tény, de a lónak nincsenek szárnyai... Ergo nem tudja hova rakni a lábát. Végül azonban megoldja valahogy a dolgot és már csak az egyensúllyal van némi problémája. Elvégre nem ugyanaz, mintha lovon ülne, teljesen más a mozgásüteme. Azonban sikerül fentmaradnia az út végéig, ahol aztán lehuppan. Jól esett neki a friss levegő, amiből most szippant egy nagyot, aztán megigazítja a haját, amit össze-vissza fújt a szél. Végül úgy dönt, összeköti, így hát levadássza a csuklójáról a hajgumit és összefogja a haját egy laza copfba, nézve, ahogy a pegazus-Gaea iszik, aztán visszaváltozik.* - Nemgond, nem mindenki mondhatja el magáról hogy pegazusfuvarral érkezett a sétányra! *Vigyorog a lányra, majd ugye elindulnak egymás mellett. Lil még mindig lóbálja az üres flakont, legalábbis addig, amíg egy szemetes mellé nem érnek, akkor összenyomva belehajítja.* - Szóval... mi újság veled? *Kérdi ismét, hiszen a folyosón elterelte a figyelmüket az utazás megoldása.* - Még nem is mesélted, hogy mi történt veled az elmúlt hónapokban... *Teszi még hozzá, óvatosan pislogva a vöröshajú lányra. Csak Yantól tud egyet s mást, de semmi konkrétat, azon kívül, hogy veszekedtek valamin. Meg hogy Gaea megváltozott. De hogy mennyiben... még erre sem jött egészen rá. Persze, látja ő. Látja, hogy megváltozott. De olyan dolgot még nem sikerült észrevennie, ami veszekedésre adhatna okot. Szóval csak kíváncsian várja a beszámolót, készülve arra, hogy neki is meg kelljen ezt tennie. Előbb, vagy utóbb úgyis számon lesz rajta kérve, és bár nem szeret róla beszélni, kész megtenni. Gaea ennyit megérdemel, miután szó nélkül lelépett...*
Vendég- Vendég
*Szó nélkül vagy sem, egy biztos, Gaea nem vette igazán zokon. És igazság szerint soha nem is vette kérdőre egyiküket sem, hogy miért nem voltak vele a bajban. Mire bármelyikőjük segíthetett volna, már vége is volt az egésznek, és nem biztos benne hogy a hála a családját illeti. Azt a bizonyos mittoménmilyennevű angyal családot, akikhez állítólag tartozik. Genetikailag. De semmi több. És az a kard? na mindegy, elvileg semmi közük nem lett volna, legalábbis nem lett volna szabad, hogy közük legyen AHHOZ a kardhoz. Lil kidobja a flakont, miközben sétálnak a kisúton. Felhők árnyékolják be az arcát, amikor Lil faggatózni kezd. Hogy mi történt vele. ... Hogy mi? ... Ó hogy mondhatná el? Hogy kezdjen neki? Nem akarja, hogy Lil magát vádolja! És annyira érzékeny a szöszi! Pedig semmit nem tehetett volna. És biztos meg volt a maga baja is, hiszen sehol nem találták a hírszerzők. Az Ő hírszerzői! Nagyot szusszan, aztán nekifog. De látszik rajta, hogy nem tudja, hogy is tegye igazán.* - Emlékszel arra a démonra? És arra a fura lepukkant kastélyra? Az alatt egy börtön volt. És én örököltem a lakóit. *Nehéz kimondania. De kell. Akarja hogy tudják. Már vége, és visszafordíthatatlan. A titok akkor vált nyitott ténnyé, amikor elszabadult a pokol a birtokon. Még azóta is suttogják a pletykákat, kevesen alszanak jól azóta is. Pedig nem tegnap volt.* - Aztán ... hát szóval a foglyok kiszabadultak. Hogy mitől abban nem vagyok biztos. Azok a fogvatartott lények egytől egyig Lidérc bűnöző volt Lil. ... Én ... csak örököltem egy ... kupac bosszúszomjas gyilkost, akik csak arra vártak, hogy kiszabadulhassanak. ... *Hatalmasat szusszan megint, és a hajába túr mindkét kezével. Lassan lemegy a nap és a fények felgyulladnak az út két oldalán. Gaea a fekete rucinak hála olyan, mint egy fej és két kéz ami sétál a szöszi mellett lebegve. Vicces is lehetne, ha nem lenne kínos a téma.* - Arra tettem esküt, és úgy neveltek, hogy utáljam a Lidérceket! Én nem tehettem mást! *Na most ez úgy hangozhatott, mint aki szabadkozik. De ha egyszer ez az igazság, mit tegyen? Amikor ide jött még mindig annyira benne volt ösztönszerűen, hogy majdnem Yannak támadt. Helyette a 10 éves önmagát ölte meg. ... Te jó ég erről tud a lány vajon? Mit mondott el neki Yan és mit nem?* - Én nem akartam megtámadni Yant sem. Hisz tudod hogy félig a testvéremnek tartom. *Kész! Újból a hajába túr, majd felnéz az égre. lesznek ma csillagok? Még pár nap és telihold. De lesznek csillagok? Olyan sok a felhő nap közben!* - Ne haragudj rám kérlek! Nem voltam önmagam. Az az átváltozás, az durva volt. Először jöttek azok az angyalok, hogy hozzájuk tartozok, aztán meg a szárnyaim rá pár hónapra és én ... *Kiborult. Kiborult? Kiborulna, ha hagyná! ~Mély levegő! Na még egyet! Mééély levegőőőő!~ Na most már jobb. Lilre néz, és sápasd-fakó arccal Lilre mosolyog.* - Bocsi. Szóval volt ez a lidérctámadás, amiben kiszabadult az a sok gyilkos onnan a régi kastély alól, és megöltek aznap este két diákomat. A szemem láttára tépték szét az egyiket. *Kirázza a hideg ahogy a szemei elé bevillan az emlék.* - A másikat csak egyszerűen ... hogy is mondjam ... Belenyúltak és ... megölték. Minden romokban hevert reggelre mire vége volt az egésznek. Én ... nem tudtam törődni semmivel. Annyira magam alatt voltam. Yant nem érték el. ... Téged sem találtak sehol. ... *Hogy Yant miért "nem érték el" arra van egy gyanúja, és az annak Lidérc mivolta. Szerinte ezért tagadták le a szemébe hogy tudják merre kószál a srác.* - És én mire magamhoz tértem már vége volt másfél hónapja az egésznek. Mindenki elment, mert elküldtem. Aztán mire visszajöttek a suliba, én már úgy döntöttem vigyék a tanárok. És leléptem. Egy pár héten keresztül építgettem csak a Hírszerzői hálózatomat amíg ki nem bomlottak a szárnyaim egyik reggelre. *Halkan felkacag. Amolyan kínjában.* - Itt összemosódik minden. Mire tisztulni kezdett, már hetek óta voltak szárnyaim. Úgy kóboroltam, mint egy csöves. Kerültem az embereket, a templomokat, mindent ahol sokan lehetnek. Aztán hazamentem, és már vártak rám. Három angyal azok közül, akik a lázadáskor hajnalban megjelentek. Az állítólagos családom. A nevükre akartak venni, és felszámoltatni velem az egészet amit létre hoztak az elődeim, és amit ráépítettem én. Nem hagytam. A suli még mindig működik. A nevemet megtartottam, és közöltem velük, hogy nem hiszem el amit mondanak, szóval kapu. Azóta nem láttam őket. Tőlük tudtam meg hogy van ez a hely. Hogy itt magamra találhatok, és hogy lehetek végre az akinek lennem kellene. ... Szerintük.*Gúnyos utolsó végszó.* - Hát itt vagyok. Ez van. Angyal lettem. Tisztavérű állítólag. *Ez van. Mondhatná, de nem teszi. Tollas a háta, de attól még nem fogja hagyni, hogy mások mondják meg neki húsz éves fejével, mit tehet, és mit nem. Hol volt a családja amikor árva lett? Sehol. Mert ezt akarták. Hát húsz évesen se akarják családtagnak. Mert önként ezek után tuti nem lesz az!*
// FAGY mert a kisasszony jól eltűnt.
Seszóval! //
// FAGY mert a kisasszony jól eltűnt.
Seszóval! //
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Lil jelenleg... nos, azt számításba véve, hogy mi történt vele, nem fogja magát okolni. Hiszen tudja, hogy Yannak is szüksége lett volna rá, tudja, hogy nagyon sok mindenkinek fájdalmat okozott, és igen, lelkiismeret-furdalása van emiatt, de nem olyan önmarcangolósan. Tudja, hogy nem tehetett ezúttal semmit az ellen, hogy ami megtörtént, megtörténjen. Tudja, hogy ez nem rajta múlt, egyáltalán nem. Azzal sodorta volna veszélybe Yan és Gaea életét, ha nem azt teszi, amit tett. Ha nem engedelmeskedik. Ha felkeresi őket. Talán már egyikük sem élne, ha így tett volna. Mégis... nem örül, hogy ennyire ki kellett szállniuk egymás életéből. Hogyan is örülhetne? Tulajdonképpen ők a családja. Gaea szinte a nővére, Yan pedig a vőlegénye. Amint kiderült, még mindig igaz. Mindkettő. Aztán Gaea elkezdi végre a beszámolót, kissé akadozva. Az első kérdésre bólint, nem akar közbeszólni. Hát hogyne emlékezne... Ha az a démon nem lett volna... Ebbe bele sem akar gondolni. Tulajdonképpen az életét mentette meg. Na jó, ez talán túlzás, hiszen nélküle is megoldották volna valahogy. Valószínűleg. Aztán lassan besötétedik, Lil meg szemöldökráncolva, figyelmesen hallgat. Nem igen van más lehetősége. Aztán, mikor Yanról beszél a lány, felé fordul kikerekedett szemekkel.* - Hogy mit csináltál? *Csattan fel talán kissé túl hirtelen, de nem akarja félbeszakítani a lányt, szóval ezt ráérnek megbeszélni a beszámoló után. Nem, ő nem tud semmit, ő döntött úgy, hogy nem akarja tudni a részleteket. Vagy Yan nem akarta elmondani... Ki tudja. Minden esetre nem kérdezett rá, és csak annyit tud, hogy veszekedtek. De támadásról szó sem volt! Egy tízéves én megöléséről meg még annyira sem. De ezt nem említette Gaea, szóval Lil sem sejt semmit. A szabadkozásra csak a fejét csóválja. Ő is megváltozott, de... rátámadni Yanra vagy Gaeára... el sem tudja képzelni. Még akkor sem, ha a lidércek utálatára nevelték volna. Nem. Semmiképpen sem. Minden esetre félreteszi a személyes ellentéteit - egyelőre - és Gaea vállára teszi a kezét egy pillanatra, jelezve, hogy semmi gond, meg, amolyan nyugtatásképp is. Elvégre... Megtörtént, megtörtént. Nem lehet rajta változtatni. Bár szíve szerint azonnal kifaggatná a részletekről barátnőjét, nem teszi, csak csöndben hallgatja a szavait. Sötét van, csillagok szinte alig világítanak az égen, eltakarják őket a kósza felhők. Szóval teljesen sötétben sétálnának, ha nem lenne megvilágítás. Nem lehetett kellemes a lánynak... Végignézni a diákjai halálát, aztán pedig elfogadni a tényt, hogy nem az, akinek egészen eddig hitte magát. Persze, Lilnek is át kellett élnie mindezt, csak éppen ő érzelmileg nem állt közel azokhoz, akiknek végignézte a halálát. De mégis... ők voltak az egyetlen társasága, hónapokig. Szóval nem volt egy leányálom, át tudja érezni a vörös lány helyzetét. Az pedig, hogy angyal... Nehéz lehetett elfogadni. Elfogadni, hogy van egy családja, akik nem törődtek vele, és elfogadni, hogy mostantól ő nem az, aki eddig volt. Csak így. Csettintésre. Ezt feldolgozni... Lil nem csodálkozik a reakcióján sem. Amikor az végül elhallgat, egy darabig ő sem szólal meg, csak hallgatja halk lépteiket a sétányon.* - Gaea, nem az határozza meg, hogy ki vagy, hogy ők kik akarják, hogy legyél. Te már így is az vagy, akinek lenned kell. *Néz barátnőjére komoly tekintettel. Zöld szemei ezúttal is megcsillannak a lámpafényben, de jelenleg csupán ezt láthatja benne: "Mindegy, hogy mi vagy. Engem nem érdekel. Csak maradj önmagad, és én melletted maradok." Nem is kell több szó... Felesleges. De azért reméli, hogy hamarosan visszatérhetnek a Yan témára... Elhatározta, hogy nem fog haragudni a lányra. De akkor is hallania kell a részleteket. Muszáj tudnia arról, ami történt. Könnyebb lesz lenyelnie, talán. Mert jelenleg elég nehezen tudja elfogadtatni magával a tényállást. Lehet, hogy szüksége lesz egy kis időre hozzá, de nem fogja feladni, mert szereti Gaeát, akár egy családtagot, és nem akarja elveszíteni őt is egy buta viszály miatt, ami ráadásul már el is simult.*
//FAGY//
//FAGY//
Vendég- Vendég
*Lil nem volt ott. Nem tudja. És Gaea nem tudhatja, mennyit mondott el neki Yan. De egy biztos, hogy ha Yan el is mondott mindent töviről-hegyire, akkor is ki fogja faggatni a szöszi. Nincs mese. El kell mondania. Mindent. Mély, remegős levegőt vesz, és a hajába túr. Lassan kopaszodni fog ha ilyen sűrűn teszi. Kész agyhalál!* - Yannal? Igazából hozzá sem értem. Egy ujjal sem. *Na ez most úgy hangozhat, mint valami magyarázkodás, hogy igazából neki sem esett és nem is döfködött, bár csak azt is a szavaival tette, ami már súrolja valóban a veszekedés határát, ... de valójában két dolognak volt betudható. Az egyik az, hogy akkor még nagyon nem volt önmaga. Most sem igazán az, és valahol talán most jobban mint valaha. És pont ez zavarta. Zavarja még most is. Mint ahogy akkor is zavarta. A másik az, hogy ennek következményeként nem tudta, nem akarta elhinni, hogy az a lidérc aki akkor ott leszólította valóban Yan volt. Akkor nem tudta elfogadni. És lekötötte az a hülye hasonmás is. Na hol is kezdje akkor?* - Kezdjük az elején. Amikor ide jöttem éppen mindenkiből kettő volt. Yanból is. De tíz évesen. Az enyém az agyamra ment. Egyfolytában zargatott. És jelzem, nem nagyon voltam önmagam. Szóval eltüntettem a csajszit.*Na azt nem fogja elmondani magától, hogy keresztül döfte a kislány önmagát akkora erővel, hogy az felemelkedett a földről. Magától tuti nem. Csak ha rákérdeznek.* - Ekkor jött le Yan fentről, és látta mi történt. És kiborult rajta. És mivel nem voltam önmagam, nem ... ismertem fel. *Az utolsó részét a mondatnak szégyenlősen halkítva, egyre akadozva mondja.* - És mivel ... nem voltam önmagam, így ... kissé ... goromba voltam. *Pirulva néz Lilre, majd gyorsan el is kapja róla. Szégyenli magát. Az akkori önmagát. Ki ne szégyellné?* - Aztán ... pár napra rá találkoztam vele, és ... akkorát ugrottam felfele, *Mutat az ég felé* - hogy majdnem fellöktem szegényt. Azok a hülye ösztönök, meg ahogy ki voltam borulva. Úgy kellett kényszerítenem magam, hogy ne essek neki! Én! Érted? Én aki a testvérének tartja! *Egy újabb hatalmas szusszanás, de ezen érződik, hogy magára dühös. Magára de nagyon.* - De nem bántottam. Hozzá sem értem. Inkább elmenekültem. *Vállat von és egy pillanatra megint Lilre néz.* - Aztán majdnem egy hétig nem láttam. Éppen gyakoroltam a Bagolytoronyban az átváltozást amikor bejött. Ha Yan nem ilyen türelmes, még akkor sem beszélgettünk volna. De neki hála ... elkezdtem elfogadni ezt az egész hülye helyzetet. Ő Lidérc, én angyal. Ez lett belőlünk. *Megáll a sétában, pontosabban szinte megtorpan hirtelen és barátnője felé fordul.* - Sosem bántanám Yant. Csak ha nem vagyok önmagam. Se téged, se őt nem lennék képes soha.
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Valóban nincs sok választása Gaeának, Lil így is úgy is kifaggatná, ha akarja a másik, ha nem. Ideje megtudnia, hogy mi történt a két ember között, akik a legfontosabbak a számára... És nagyon nem örülne neki, ha az a kettő nem lenne hajlandó szóba állni egymással. Tudja jól, hogy középső emberként nem sokáig lehet megmaradni. Előbb-utóbb választania kéne, bármennyire is nem szeretne, és mi garantálja, hogy a jó oldalra áll? Mert ha megtörténik, nem lehet visszafordítani. Soha többé. Viszont úgy tűnik, erre nem lesz szükség, a lány szavaiból nem az jön le, hogy különösebben haragban lennének. A magyarázkodó szavakra összevont szemöldökkel maga elé néz. Hát jó, de akkor mi történt? Hogyha Gaea bántotta volna Yant... ha csak egy ujjal is hozzáért volna... Hát lehet, hogy Lil toleranciájának hamar végeszakadt volna. De ez nem történt meg, ahogy hallja, és nincs rá semmi indoka, hogy kételkedjen barátnője szavaiban. Aztán a hasonmásokra felkapja a fejét, meglepődve fordul a lányhoz. El nem tudja képzelni, hogy egyszer csak megjelenjen mellette a hasonmása, ő maga, tíz évesen...* - Eltüntetted? *Kérdez vissza meghökkenve. Nem muszáj válaszolnia rá a lánynak, mert igazából nem is kérdés. Talán jobb Lilnek, ha meg sem tudja. Boldog tudatlanság... Na persze ő tudni akarja. Csak éppen most lekötik a vörös lány további szavai. Még jó, hogy kiborult, el nem tudja róla képzelni, hogy csendesen eltűrt volna egy ilyen megmozdulást. Ő is kibukott volna rajta. Éppen úgy. Vagy talán még jobban. Bár, nem tudja a részleteket. Arra, hogy Gaea nem ismerte fel Yant, ismét egy szemöldökráncolás a reakciója, nem néz a lány felé, hanem a lámpafénnyel megvilágított útra szegezi a tekintetét. Nem reagál az elpirulásra sem, meg az akadozó beszédre. Most mit kéne csinálnia? Mondja, hogy áh, semmi gond, mindenkivel megesik? Jó, ő meg le akarta koptatni Yant amikor az az életét kockáztatva megkereste őt egy isten háta mögötti faluban Bulgáriában... Melyik a jobb? Minden esetre ő elég hamar visszatalált önmagához, sőt, mondhatni az az akció is önmaga volt - hiszen nem a saját érdekében tette. Yant akarta megvédeni. Megvédeni magától. Aztán rá lett ébresztve, hogy éppen az ellenkezőjét tette volna meg. Egyikük sem tud ép egészként létezni a másik nélkül. Amint Gaea felé fordul, ő is megáll és a lányra néz, az utolsó szavaira pedig elmosolyodik.* - Tudom. Tudom, hogy nem tennéd meg, Gaea. *Majd ha a másik nem tiltakozik, megöleli. Örül, hogy már tudja, mi történt. Nem tud haragudni barátnőjére, azok után, hogy elmondta neki, hogy mi történt vele... Szóval jobb így. Mostmár tiszta lappal kezdhetnek, és nem kell attól tartaniuk, hogy a másikról kiderül valami, ami akár mindent megváltoztathat. Illetve... Gaea még szinte semmit sem tud arról, ami Lillel történt. Na magától nem fog beszélni, az tuti. Ha választani kéne a témák közül, amiket a leginkább szeret elkerülni, ez első helyen állna. De tudja, hogy egyszer úgyis szembe kell vele szállnia és elmondania Gaeának. Legalább neki. Hiszen ő is elmondott mindent. Megérdemli, hogy tudja. Most elengedi a lányt, majd a fejével egy pad felé bök, és ha az beleegyezik, leülnek egymás mellé.* - Az a lényeg, hogy megtaláld önmagad. És szerintem jó úton jársz. *Fűzi még hozzá, ismét egy halvány mosollyal az ajkain.*
Vendég- Vendég
*Az eltüntetéses kérdésre majdnem elmondja azt is. És már szinte várja, hogy mikor kérdez rá konkrétan Lil hogy hogyan is tette, de szerencsére ez nem következik be. Hálás is neki valahol, de csak egy pillanatra mert ugye folytatja a mondandóját amíg még van mersze elmondani mindent. És szinte így sem mondott el mindent, mert a testcserés rész már kimaradt, de megígérte Yannak, hogy arról nem beszél. Csak ha kínoznák, de akkor kacagva ecsetelné hogy egy pasa testében kellett laknia egy hétig, és hogy intim esetekben milyen jól jött, hogy már volt valakije, így nem esett zavarba! ... De nem tenné. Soha senkinek nem. Bár a kínzás az más! Az persze egészen más. Akkor elmondhatná hogy milyen vicces volt olyan puccos pasi ruhákat hordania, és extrém esetben a saját testére visszaváltani miközben megmaradtak rajta Yan ruhái! ~ X""D ~ Szóval ott tartott Gaea hogy hála az égnek Lil megbocsájtja hogy ennyire zakkantan viselkedett, és az az ölelés is nagyon jól esett neki. Hálás szívvel gondol arra, hogy újra együtt vannak. Megint egy helyen, és szinte akkor láthatja a lányt, amikor szükségét érzi. Apropó látása! A padhoz megy és leül ahova Lil jelzett, majd elgondolkodó tekintettel a pad szélére támaszkodva kissé előre dőlve itt az ideje hogy ő is kérdezzen.* - Hova tűntél csajszi! A hírszerzőim sehol nem találtak. Aggódtam érted. *Az aggódtam érted dolgot úgy is érti. Hangján a szőkeség érezheti, hogy valóban nem kamu. Eléggé a frászt hozta rá amiket hallott, hogy varázsháború dúlt, de őt nem találták. És csak reménykedhetett benne a szíve legmélyén, hogy Lil nincs a veszteséglistán jobb esetben bele sem keveredett.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Hát igen, arról valószínűleg jobb, ha soha, soha nem fog tudni. Nem egy féltékeny típus, de a fene sem tudja, hogyan reagálna. És nem kell senkinek még egy értelmetlen, céltalan vita, szóval inkább ne is mondja el neki senki. A kérdésre először hátradől a padon, majd nagy levegőt vesz és lassan kifújja. Hogyan kezdje? Valahogy muszáj lesz. Végül elkezdi az elején, maha elé bámulva, a sétányra szegezve tekintetét.* - Egy éjszaka, már jóval azután, hogy Yan eljegyzett, valamikor szeptemberben kaptam egy levelet, benne, hogy az apám meghalt. De nem csak ez állt benne. *Egy pillanatra elhallgat, felidézve a jeges félelmet és az elsöprő kétségbeesést, amikor a levelet olvasva rá kellett jönnie, hogy vége, vége mindennek, ami régen ő volt. De nem tart sokáig a hallgatása, hamarosan folytatja, érzelemmentes hangon, halkan - na nem azért, mert el akar bármit is rejteni a lány elől, csak hát fél, hogy amúgy nem jutna a végére.* - Az állt benne, hogy az apám varázsló volt - egészen addig azt hittem, nem - és hogy egy titkos egyesülés tagja, akik egy másik titkos csoport ellen küzdöttek. Ugyanis a másik csoport egy fegyvert épített, amivel az összes varázsló elméje felett át tudták volna venni a hatalmat. Valaki kiszagolta ezt, és minden áron meg akarták akadályozni. Profi, de nem híres varázslókat avattak csak be a dologba, nem akarták nagy dobra verni. Amikor én a dolgok közepébe kerültem, már rég tartott a háború, apám még fiatal felnőtt volt, amikor elkezdődött. Ezért kellett eltitkolnia, hogy varázsló... *Kissé elcsuklik a hangja, ismét szünetet tart, amíg elűzi fejéből apja nevető arcát, ahogy azt figyelte, ahogy lánya száraz leveleket röptet maga körül az udvarukban...* - Szóval egy szabály szerint ha valaki meghal, csak az utódja követheti... Apám remélte, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Meg is próbálta elkerülni, hogy berakjanak a helyére, de... nem számított a halálára. *Sóhajt, majd rögtön folytatja.* - A lényeg, hogy mire én a részese lettem, már nem csak az információszerzés meg a fenyegetés ment... Komolyra fordultak a dolgok. *Egy pillanatra a lányra fordítja a tekintetét, csak hogy lássa, eddig milyen hatással voltak rá a hallottak. Mert a java még csak most jön.* - Szóval először csak kémkednem kellett. Aztán... aztán egyre többet megöltek közülünk és a vezetők úgy döntöttek, hogy mi is... És gyilkolnom kellett. Gyilkolnom, Gaea! *Fakad ki hirtelen, szinte esdeklően nézve a lányra.* - Én nem akartam. Egyáltalán nem akartam... Lehet, hogy ártatlan embereket öltem meg... De ha nem tettem volna lehet, hogy... Megkereshettek volna akár téged meg Yant is! Megölhettek volna, velem együtt. Nem szökhettem el... *Csóválja lassan a fejét, ismét maga elé szegezve tekintetét. Majd rövid szünet után, ismét összeszedve magát, folytatja.* - Aztán szépen lassan mindenki meghalt. Nem volt utánpótlás... Alig egy tucatnyian maradtunk. Betörtünk a központjukba, és elpusztítottuk a fegyvert. Csak én maradtam életben, valószínűleg csak a szerencsének köszönhetően... *Ismét mély levegőt vesz és lassan kifújja. Összeszedi magát, hogy be tudja fejezni.* - Aztán valamikor eközben megtudtam azt is, hogy az anyám démon volt. Azt hittem, ezért tudtam ölni... Mert bennem is bennem van... *Megrázza a fejét, mintha el akarná hesegetni a gondolatot, s rögtön folytatja.* - Én is megsebesültem, ráadásul teljesen kifordultam önmagamból. Meg akartam halni. Majdnem meg is történt... Aztán egy gyógyító rám talált, és megmentett. Akkor dühös voltam rá, mert nem akartam többé élni... De most... mostmár más a helyzet. *Sóhajt egyet, újabb szünetet tartva.* - Viszont Yannak megírtam akkor, abban az állapotomban, hogy mi történt, így megkeresett, amikor Bulgáriában voltam, egy kis faluban vettem pár házat, hogy szállodát indítsak. Úgy döntöttem, nem kell nekem semmi a volt életemből, hogy egyedül maradok örökké. *Fájdalmas, rövid nevetést szúr közbe.* - Hát nem jött be. Yan megtalált, és... azt hiszem senki más nem lett volna képes kirángatni a gödörből, de neki összejött. És most itt vagyok. Tulajdonképpen neki köszönhetően. *Fejezi be végül, majd Gaeára pillant. Kíváncsi, hogy mit szól ehhez, de egyelőre csak próbálja magát összeszedni. Eléggé felkavarta az emlékezés, hiába gondol rá minden egyes nap... kimondani mégis teljesen más. Fájdalmas, de talán ez az egyetlen módja, hogy túllépjen rajta, hogy új életet kezdhessen. És Gaeának amúgy is tudnia kell. Elkerülhetetlen volt. Keresztbe fonja a kezeit, és mély levegőket véve, maga elé bámulja próbálja rendezni a gondolatait. Hogy mit szól Gaea? Na az már megint egy másik kérdés.*
Vendég- Vendég
*Csak ül, és hallgat. Hallgatja amint Lil a háborúról szól, hogy mennyien oda vesztek, hogy ölni kényszerült, és hogy valahol ezzel nem csak a saját életét igyekezett védeni, de azokét is, akiket szeret. kevés ember annyira önzetlen, hogy ilyenkor a saját életén túl gondolni tudjon máséra is. Ha egy ügy mellett elkötelezi magát valaki, az más. Az az ÜGY a CÉL amit el kell érni, ha jól akarunk járni. De ez, ez más. ha szerettünket támadják az megint más. És szegény csaj tényleg nem lehetett biztos benne, hogy valóban biztonságban van e az a két személy, akik megmaradtak neki. Nem neheztelt Liliyára. Hogy is tehette volna? Hasonló körülmények között ő ugyan ezt tette volna. És tette is valahol. Ölt ő is. Már nem is egyszer. Bár akkor nem háborúban tette. Valahogy furcsa, de háborúban nem volt lehetősége rá. Pedig forrófejűsége az első sorba űzte volna mindig, posztjánál fogva sosem kerülhetett ennyire közel a halálhoz, csak személyes akciói közben. Kit hova tett a sors az elején, és ki hol maradt. Lil az apja helyét vette át. Teljes mértékig megértette hogy valahol talán a bosszú is hajthatta ebben a szöszit. És hogy utána mi lett? Mindenki elhullik a csatában. Ki testileg, ... ki lelkileg. Lil is majdnem ott maradt. Átöleli a barátnője vállát, és megszorongatja kissé amikor az elbeszélése végén úgy tűnik hogy a szöszi magába omlik lassan de biztosan.* - Én nem ítéllek el. *Súgja oda halkan.* - Se jogom nincs rá, és a józan eszem is ezt diktálja. Pusztán ha megengeded, örülök, hogy élsz. És hogy itt vagy. *Ezzel feláll, és a kezét nyújtja a másiknak. Ruganyosan, szinte vidáman. Halvány mosollyal az arcán (és egy kis huncutsággal a szemeiben) csak ennyit kérdez:* - Van kedved visszafelé egy egyszarvún utazni? Onnan nem eshetsz olyan nagyot. *Kacsint, és reménykedik, hogy visszafele azért kellemesebb lesz az út így. Aztán, ... aztán majd kifosztják a konyhát némi szendvicsért, mert már nagyon korog a gyomra.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Igen... Nem tehetett mást. Lassan kezdi ezt is felfogni, megérteni. Régebben, alig néhány hete még utálta magát azért, amit tett. Most viszont már érti, hogy miért tette. Talán a bosszú is közrejátszott, igen... de főként a félelem. A félelem attól, hogy akiket szeret, miatta halhatnak meg. Na és persze a vágy, hogy elpusztítsa a fegyvert, hiszen ha megépült volna, rengeteg ártatlan ember fizetett volna azért, mert ők nem voltak képesek megállítani. És ez, hogy megértette, nem történt volna meg Yan és Gaea nélkül. Nélkülük már... talán már nem is élne. Legalábbis az a Liliya, aki ma él, biztosan nem. Örök hálával tartozik nekik emiatt. Ahogyan még nagyon sok már mindenért is. Így hát, hálásan pillant Gaeára, szemében könnyek csillognak, de ezeket le is törli, amint a lány megszólal. Örül ezeknek a szavaknak, de mégsem válaszol semmit. Csak elmosolyodik. Talán azért, mert érzi, hogy itt a szavak már teljesen feleslegesek. Nincsen értelmük... Mindketten tudják, hogy mit mondana, így hát nincsen rá semmi szükség, hogy ki is mondja őket. Amikor a barátnője a kezét nyújtja felé, ő elmosolyodik és megfogja. Olyan ez, mintha valami szövetséget kötnének... Hogy soha nem hagyják egymást el többé, hogy mindig ott lesznek, ha a másiknak szüksége van rá. Az ajánlatra halkan elneveti magát.* - Hát jó. Fő a gyakorlás. *Majd ha megtörtént az átváltozás, felül az egyszarvú-Gaea hátára, és talán zökkenőmentesen, talán nem, de valahogy megérkeznek a közös társalgóba, hogy onnan aztán megrohamozzák a konyhát, ezúttal már könnyebb témákról csevegve. Remélhetőleg.*
Similar topics
» Sétány
|
|
|