by [Selina Crow szobája]
Bővebb leírás később.
Bővebb leírás később.
3 posters
Tanárok lakosztálya
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
[Rebecca Taylor szobája]
*Délután pontban három órakor a bevetett franciaágynak pontosan a közepén egy levél, valamint egy apró csomag jelenik meg, piros szalaggal átkötve, rajta a szoba tulajdonosának nevével. A csomagban egy nyaklánc található, a levélben pedig a következő sorokat olvashatja a címzett, méghozzá igen egyéni, valószínűleg utánozhatatlanul bonyolult, ugyanakkor mutatós kézírással:*
"Kedves Rebecca!
Ezúton szeretnék neked boldog születésnapot kívánni. A csomagban egy nyakláncot találhatsz, amelynek mágiájára remélem, sosem lesz szükséged: ugyanis ha egy rosszakaród tartózkodik a közelben, halvány kék fénnyel kezd el derengeni. Habár biztos vagyok benne, hogy még egy jó darabig nem fogod hasznát venni, remélem egyszer majd kisegít a bajból.
A másik ajándékom egy kicsit bonyolultabb, és egyelőre nem is árulhatom el teljesen. Biztosan meséltem már a London melletti házamról - nos, nagyon régen voltam ott, így a hétvégén szeretnék egy rövid látogatást tenni. Örülnék, hogyha velem tartanál. Természetesen megértem, ha nemet mondasz. Ha viszont elfogadod a meghívást, a szobámban várlak: ma este szeretnék indulni.
Szeretettel:
Jesmon Helar"
*Délután pontban három órakor a bevetett franciaágynak pontosan a közepén egy levél, valamint egy apró csomag jelenik meg, piros szalaggal átkötve, rajta a szoba tulajdonosának nevével. A csomagban egy nyaklánc található, a levélben pedig a következő sorokat olvashatja a címzett, méghozzá igen egyéni, valószínűleg utánozhatatlanul bonyolult, ugyanakkor mutatós kézírással:*
"Kedves Rebecca!
Ezúton szeretnék neked boldog születésnapot kívánni. A csomagban egy nyakláncot találhatsz, amelynek mágiájára remélem, sosem lesz szükséged: ugyanis ha egy rosszakaród tartózkodik a közelben, halvány kék fénnyel kezd el derengeni. Habár biztos vagyok benne, hogy még egy jó darabig nem fogod hasznát venni, remélem egyszer majd kisegít a bajból.
A másik ajándékom egy kicsit bonyolultabb, és egyelőre nem is árulhatom el teljesen. Biztosan meséltem már a London melletti házamról - nos, nagyon régen voltam ott, így a hétvégén szeretnék egy rövid látogatást tenni. Örülnék, hogyha velem tartanál. Természetesen megértem, ha nemet mondasz. Ha viszont elfogadod a meghívást, a szobámban várlak: ma este szeretnék indulni.
Szeretettel:
Jesmon Helar"
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Egy rendkívül szerencsétlen kinézetű ősdémon áll Rebecca ajtajában, s már legalább negyedszerre emeli fel a kezét, hogy kopogjon, de ahogy az előző alkalmakkor, úgy most is megdermed a keze a levegőben, majd lehullik a teste mellé. Behunyja a szemét, és ökölbe szorított kézzel számol el tízig, majd vesz egy mély levegőt, s lassan kifújja. Elég egyértelmű, hogy nehéz éjszakája és napja volt, még azok számára is, akik amúgy nem ismerik. Az inge gyűrött, nincs betűrve a nadrágjába és még zakót sem visel, ez már eleve elég furcsa nála. Ezen kívül pedig körülbelül úgy néz ki, mint egy csöves: haja kócos, szeme karikás, és a ruháján még az alkohol szagát is érezni valamelyest, bár nem részeg. Nem is volt. Még sosem próbálta ki, hogy mennyi alkohol kell ahhoz, hogy berúgjon, de nem is szeretné. Legyen elég annyi, hogy ennyi whiskytől egy ember már rég alkoholmérgezést kapott volna. Nem volt elég lelki ereje, hogy összekaparja magát, elég megerőltető volt neki az is, hogy rendet tegyen valamelyest az amúgy teljes káoszban levő szobájában, majd kilépjen az ajtón, ide jöjjön és megpróbálja helyretenni azt, ami amúgy szerinte helyretehetetlen. Nem az a célja, hogy Rebecca visszafogadja - ó, igen, teljes mértékig meg van róla győződve, hogy a kapcsolatuk ezennel véget is ért. A célja egész egyszerűen az, hogy bocsánatot kérjen azért, ahogy viselkedett, mert tudja, hogy a lelkiismerete ezt képtelen lenne feldolgozni. Muszáj. Muszáj valamit tennie. Majd beszél Deannel is - de nem ma, és nem holnap, ez biztos. Egyelőre elég, ha Rebeccának elmondhatja, hogy mennyire sajnálja, és hogy egy hülye önző állat volt, és amúgy is, ő egyáltalán nem érdemli meg, hogy Rebecca akár csak rá is nézzen a közeljövőben. Hiába, úgy érzi, megbocsáthatatlan hibát követett el. És mégis, egészen biztos benne, hogy ha akkor, abban a pillanatban nem szólal meg Rebecca, beverte volna annak a pasinak a képét. Sosem verekedett.... utálta az erőszakot. Miért éppen a szerelme bátyjára akarna rátámadni? Amikor pontosan tudja, hogy az erőviszonyok egy kicsit kiegyenlítetlenek lennének? Nem, ő sosem volt ilyen, és az elmúlt 24 órában vagy ezerszer megfogadta magában, hogy ez soha többet nem fog előfordulni. Lassan kiereszti a levegőt, immár negyedszerre, majd hirtelen felemeli a kezét, és háromszor határozottan megkopogtatja az ajtót. Aztán vár. Megfordul a fejében, hogy most még elmehet, de mégsem mozdul. Mi az, hogy saját lábán állt az Ördög elé, és megijed egy nőtől? Na nem, ez nem fordulhat elő. Ez egyszerűen nem... És mi van, ha ki sem nyitja? Akkor mit fog csinálni? Nem, nem, azt nem... az egyszerűen nem lehetséges. Jesmon jelenleg nagyon nyomorultul érzi magát, és a legkevésbé sem hasonlít egy több ezer éves ősdémonra, sokkal inkább egy kétségbeesett kisfiúra, ahogy ott áll, lehajtott fejjel az ajtó előtt, és minden erejével próbálja összeszedni a gondolatait, annak a biztos tudatában, hogy amint meglátja Rebeccát, úgyis szanaszét hullik majd az összes.*
//Éééés akkor holnap folytatás, azaz FAGY xD//
//Éééés akkor holnap folytatás, azaz FAGY xD//
Rebecca Taylor- .::Igazgató: Erethon::.
*Becca elgondolkozva ül az íróasztala előtt, és oda sem figyelve firkálgat egy üres papírlapra. Nagyjából már sikerült lehiggadnia, és már nem különösebben mérges sem Jesmonra, sem Deanre, csak kissé még kétségbeesett. Nem igazán tudja, mihez kezdjen most, hiszen a két, számára legfontosabb személyről van szó, és úgy érzi, valahogyan ki kellene békítenie őket. Halkan sóhajt, és leteszi a tollat, eltűnődve meredve a rajzra. Valahol mélyen már kezd megjelenni az érzés, hogy nem ártana beszélnie velük, de ezzel együtt úgy érzi, hogy igazán nem ő az, akinek meg kellene keresnie a két férfit, elvégre nem ő hibázott. Amennyire tudta, normálisan kezelte a helyzetet, az más kérdés, hogy eléggé hidegen vált el mind a kettejüktől, de azt meg megérdemelték. Minden esetre arra az elhatározásra jut, hogy nem neki kell megkeresnie őket, szóval amikor feláll a székből, egyből a szekrénye felé sétál, és előkeres egy új szett pizsamát. Végül egy hosszú, bő szárú nadrágból és egy kényelmes, hosszú ujjú felsőből álló sötétlila darabot szed elő, az egyik kedvencét. Ledobja őket az ágyra, majd lassan öltözködni kezd. Most valahogy még a körülötte lévő rendetlenség sem zavarja, pedig egy felesleges széken ott hever vagy három ruha, két szekrény is nyitva maradt, az íróasztala teljes káosz, és még a földön is hever egy fésű, pár szétszórt papír meg ruhadarab. Hát, ma egy ilyen nap van, nem érdekli különösebben az egész, a problémáival van elfoglalva. Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha Dean meg Jesmon egész egyszerűen csak kijönnének egymással. Végül is nem annyira különbözőek, mind a ketten a démonság ugyanazon ágát képviselik, és elvileg mind a ketten szeretik őt, szóval nehezen tudja megérteni, hogy miért jó nekik így, hogy miért nem képesek egész egyszerűen elfogadni egymást és kész. Persze tisztában van vele, hogy az elsődleges probléma nem a szerelme, hanem a bátyja, de ezzel sem tud sokkal több mindent tenni. Ez is kész, felkapja a régi ruháit és eltakarítja az útból, majd ugyanebben a pillanatban meghallja a kopogást. Meglepetten felkapja a fejét, de aztán sóhajt is egyet, tartva tőle, hogy ez Gwendolyn lesz, aki valamilyen oknál fogva az elmúlt napokban nekiállt nyaggatni, hogy ő beszélgetni szeretne vele... Szóval kiengedi eddig felkötött haját, megrázza a fejét, és a hajgumit félredobva valahová az ajtóhoz sétál. Amikor kinyitja, és meglátja Jesmont, meglepetten villan meg a szeme, majd kitárja az ajtót, és int a férfinek, hogy jöjjön be. Aztán becsukja mögötte a nevével ellátott nyílászárót, és nekidőlve a lábát kezdi elemezgetni.* - Mit szeretnél? *kérdezi érzelemmentes hangon, nem igazán tudva, hogyan viselkedjen, vagy mit várjon. Nem fog a férfi nyakába ugrani, az száz százalék, legalábbis amíg az ősdémon bocsánatot nem kér, viszont elküldeni sem akarja, úgyhogy egyelőre ez a legjobb köztes megoldás, amivel szolgálhat.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Éppen ott tart a gondolatmenetében, hogy csak forduljon meg és menjen vissza a szobájába, azonban végül mégis kihúzza magát, és magára öltve a jelen helyzetben lehetséges legmagabiztosabb kiállását, merev tekintettel figyeli az egyelőre még zárt ajtót. Magában már vagy nyolcvanszor megfogalmazta, hogy mit szeretne mondani, így hát majdnem teljesen biztos benne, hogy sikerülni is fog. Egészen addig a szent pillanatig, amíg ki nem nyílik az ajtó, és ott nem áll Rebecca előtte. Na hát, Jesmon tervei valahogy így néztek ki két perccel ezelőtt: bemegy, ha beengedik, megáll valahol az ajtó közelében, fapofával közli a bocsánatkérését, amit olyan gondosan megfogalmazott, majd elköszön és távozik. Ehhez képest pedig amint kinyílik az ajtó, egy szót sem tud kinyögni, elég nagy fáziskéséssel lép be a szobába, akkor viszont látva, hogy Rebecca az ajtónak támaszkodik, szépen átsétál a szoba másik felébe. Nem, ne kérdezd, miért teszi, ő sem tudja. Na, vajon kitől is fél jobban, Lucifertől vagy Rebeccától? Minden esetre, amint végül megáll a nővel szemben, kicsit több hatásszünet után, mint eredetileg tervbe volt véve, de belekezd.* - Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért. *Mondja el az első betervezett mondatot, és eddig nincs is semmi gond. Egyelőre.* - Tudod, én csak... *Folytatná, de végül elakad. Elkapja a tekintetét Rebeccáról, majd idegesen sóhajt, s közelebb lép pár lépéssel.* - Hülye voltam. Ez a legjobb kifejezés, mit cifrázzam? Egy idióta barom vagyok, aki még arra sem alkalmas, hogy a párja bátyjával normálisan viselkedjen! *Tárja szét a kezét, majd elfordul és járkál pár métert fel-alá, mielőtt folytatná.* - Nem tudom, mi történt. Nem tudtam kontrollálni magam, ilyen talán még sosem fordult elő velem. *Csóválja a fejét, majd végül ismét megáll, ezúttal közelebb a nőhöz.* - Talán az a baj, hogy lehet, hogy igaza van. Miért kéne bennem megbíznod? Veszélyes vagyok. Egy ősdémon! *Emeli fel egy pillanatra a hangját, de aztán hitelen észbe kap, és újra normális hangerőn folytatja.* - Nem várhatom el, hogy válassz közöttünk. Én megígérhetem, hogy megpróbálom vele megbeszélni, amennyire lehetséges. Remélem, hogy... ha megbocsátani nem is tudsz, de nem fogsz elkerülni mostantól. *Az utolsó mondatot már olyan halkan mondja, hogy az szinte már suttogásnak minősül. Hát, igen, nem ezt tervezte. Gondolatban ismét leszúrja magát, majd reménykedve benne, hogy Rebecca elengedi, megindul az ajtó felé. Ha lehetséges, ő inkább távozna, nem akarja ennél is jobban elszúrni a dolgokat. Már ha ez egyáltalán még lehetséges.*
Rebecca Taylor- .::Igazgató: Erethon::.
*Kissé... Meglepő számára Jesmon fáziskéséses, lassú reakciója, és ahogyan a férfi elhalad mellette, az alkoholt is megérzi, így jobban szemügyre veszi az ősdémont. Nos, ahogyan erre sort kerít, sikeresen rájön, hogy határozottan nem tetszik neki, amit lát, de azért felkínálja a férfinek a lehetőséget, hogy elmondja, amit akar, és utána tervezi felelősségre vonni. A bocsánatkérést meghallva már mosolyodna el, így fel is pillant, de Jesmonra pillantva valahogyan megakad a gesztus. Érzi, hogy a szerelmének még más mondanivalója is van, szóval úgy dönt, hogy hagyja beszélni, és nem szól közbe. A férfi kifakadását felvont szemöldökkel hallgatja végig, és tekintete egyre veszélyesebben kezd sötétülni, amiből - ha Jesmon ránézne - elég egyértelműen ki lehet következtetni, hogy jobb lenne még most befogni, mielőtt valami olyat tesz, amit megbán. Amikor pedig a férfi felteszi az első kérdését, már a szemöldökét is leengedi, és rájön, hogy ez bizony nem fog túl kellemesen kezdődni, legalábbis Jesmon számára. Ezért hát amikor a férfi elindul felé, ellöki magát az ajtótól, és eléje áll. Egy fél pillanatig összeszorított ajkakkal mered a férfire, gyilkos tekintettel, majd teljes erejéből lekever neki egyet. Van esélye, hogy ott fog maradni a tenyérnyoma a férfi arcán...* - Idióta vagy. Tudod?! Mi az, hogy túl veszélyes vagy, mi az, hogy nem kéne megbíznom benned, hogyan van képed feltételezni, hogy elkerülnélek?! Ugye nem hiszed komolyan, hogy egy olyan felszínes tyúk vagyok, aki az első probléma láttán megfutamodik és keres egy másik megoldást? Szeretlek, te idióta, bolond, őrült... *kiabálja hevesen, de az utolsó mondatra kicsordul a könnye, és elakadnak a szavak a torkában. Gratulálunk Jesmon, most megint lehet bocsánatot kérni. Egy pillanatig csak igyekszik mélyeket lélegezni, majd folytatja.* - Én sem akarok választani közöttetek, de ha mégis rákényszerülök, az nem egyedül a te hibád lesz. Pontosan látom Dean részességét ebben az egészben, és biztos vagyok benne, hogy ha ő nem kezdi el, akkor te sem viselkedsz úgy, ahogyan. De ha még egyszer, egyetlen egyszer is meghallom, hogy nekem nem jó melletted, hogy veszélyes vagy, hogy én nem akarlak téged, esküszöm tényleg elmehetsz a tudod hova! *emelkedik ismét a hangja.* - Egy nagyra nőtt bolond vagy, és noha korábban biztos voltam benne, hogy a sok ezer éveddel nagyon tapasztalt vagy, újra és újra bebizonyítod, hogy az érzelmekről lövésed sincs, ezért most elnézem, de vésd bele abba a kemény koponyádba, Jesmon Helar, hogy szeretlek, akarlak, te vagy minden, ami nekem kell, nem félek attól, hogy mi történhet velem, bízok benned, és nem. Foglak. Elhagyni. Amíg viszont nem vagy rá képes, hogy ne kérdőjelezd meg többször a szerelmemet, addig jobb, ha békén hagysz *közli végül, majd megperdül, kikerüli Jesmont, és idegesen nekiáll elrendezni az eléggé rossz állapotban lévő ágyneműt, amolyan pótcselekvésként. Hát... mérges. De most legalább egyértelmű, hogy miért, talán még az ősdémon számára is.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Nos, ezek szerint pontosan az a veszte, hogy nem néz a nőre, miközben beszél. Akkor talán befejezte volna még az elején, és most nem lenne ez. Szóval, ő nem néz semerre, illetve néz mindenfelé, csak arra nem, amerre kéne, és végigmondja, amit akar. Aztán pedig elindul az ajtó felé, de ekkor már eljut a ködös agyáig, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Valami mégsem úgy van, ahogy ő azt képzelte, ugyanis Rebecca elindult felé, s a tekintetéből Jesmon sok mindent kiolvas, de a megbocsátást pont nem. Így hát kérdő tekintettel megtorpan, majd mikor Rebecca lekever neki egyet, csak ledermedve pislog. Hát bizony, Jesmon, megütött egy nő. Ez viszont még nem a legnagyobb trauma. Hanem, hogy miért ütötte meg? Hiszen bocsánatot kért! Megérdemli, de azért mégis, jó lenne tudni az indokát. Pontosan úgy áll ott, oldalra fordított fejjel, a döbbenettől meredten, mint amikor a Pokol Ura pofozta fel a tróntermében. Azzal a különbséggel, hogy akkor jobban tudta követni az eseményeket. Számára Lucifer kiszámíthatóbb, mint Rebecca, legalábbis jelen esetben. Lassan felocsúdik a meglepetésből, s döbbent tekintetét a magyarázatba igen hangosan belefogó nőre függeszti, de továbbra is csak a fejét fordította el, nem mozdulna meg a jó istenért sem. Csak hallgatja a nő kiabálását, s körülbelül úgy áll ott, mint egy kutya, aki valami nagyon rosszat tett, de egyelőre nem tudja, mi az egészen pontosan. Aztán szépen lassan eljut az agyáig. Hogy Rebeccának eszében sem volt elhagyni, hogy ő még mindig, ezek után is ugyan annyira szereti, és hogy éppen azzal akasztotta ki leginkább, amiket az előbb mondott. Amikor a nő elsírja magát, ellágyul az arckifejezése, s ismét megjelenik rajta a bűnbánat, a lelkiismeret furdalás. Már éppen mozdulna meg felé, amikor ismét belekezd a mondanivalójába. Oké, innentől kezdve már az ősdémon sem tud mit komplikálni, nagyon egyértelmű a helyzet. És ekkor úgy érzi, mintha egy hatalmas kő esne le a szívéről. Hát nem rontott el mindent, még van esély! Megkönnyebbülten sóhajt, majd lép párat Rebecca felé.* - Ezt már megint elszúrtam... igaz? *Szólal meg ismét halkan, bocsánatkérően.* - Rebecca... sajnálom. Igazad van. Idióta vagyok, és ilyen téren nem hogy több ezer év, de több hónap tapasztalatom sincs. Ígérem, többet nem viselkedem így. És beszélni fogok Deannel. Kultúráltan. Meg tudsz bocsátani... ismét? *Lép még párat, amíg teljesen mögé nem ér, akkor pedig, ha az engedi, gyengéden átkarolja hátulról a derekát és nyom egy csókot a feje búbjára.* - Szeretlek, és nem tudom elégszer elmondani, mennyire sajnálom. *Folytatja, ha a nő nem lökte el magától. Ha igen... na, hát akkor jöhet majd az újabb kör.*
Rebecca Taylor- .::Igazgató: Erethon::.
*Jesmon halk kérdésére sóhajt egyet, és megfordulva szipog egyet, majd haloványan elmosolyodik.* - Egy kicsit. De igyekszem hozzászokni *válaszolja, és eléggé egyértelmű, hogy ezzel ő a maga részéről rendezte a dolgot.* - Szerencséd, hogy nem nehéz kiengesztelni, te mázlisták mázlistája *sóhajt halkan a férfi szavaira, és engedi, hogy átkarolja. A puszi után aztán megfordul, és az ősdémon mellkasához simul, a már megszokott módon.* - Tudom, hogy nem akartál megbántani, csak... Nincs tapasztalatod ezzel. De örülök, hogy legalább egy valamit meg tudok tanítani neked, ha már minden másban úgyis le vagyok maradva *mosolyodik el ismét, aztán nekilát törölgetni a szemét.* - Egyébként pedig én is bocsánatot szeretnék kérni. Számíthattam volna rá, hogy Dean így fog viselkedni, és felkészíthettelek volna rá. Kérlek, ne haragudj rá... Alapvetően nagyon rendes, barátságos, vicces, csak nagyon védelmező velem, és nem ismer téged elég jól. De teljesen biztos vagyok benne, hogy amint többet megtud rólad, és lát egy darabig körülöttem, meg úgy egyáltalán a hétköznapjaidban, amikor másokért dolgozol, talán megérti, amit én, talán meglátja benned azt, ami miatt én ennyire odáig vagyok érted *magyarázza, de eléggé érezhető, hogy ő sem teljesen biztos benne, hogy ez így lesz. Aggódik, fél tőle, hogy nem fognak jól összejönni a dolgok a bátyja meg Jesmon között, és ötlete sincs, hogy amennyiben ez ekkora problémát jelent a későbbiekben is, mégis hogyan fogja ezt kezelni. Egyelőre ötlete sincs. De ki tudja, lehetséges, hogy hamarosan képes lesz kitalálni valamit...* - Ja, amúgy bocsánat a felfordulásért, nem volt kedvem pakolászni *fűzi még hozzá halkan, mert most már képes ilyen kis gyakorlati dolgokkal is foglalkozni, elvégre a világa fele már helyre állt.*
// FAGY //
// FAGY //
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Ahogy Rebecca megfordul, végképp elönti a megkönnyebbülés. Attól függetlenül, hogy mennyi dolgot kibírt már, a legkevésbé sem hiányzik neki még egy katasztrófa. Nem, egyáltalán nem szokott hozzá az ilyesmikhez, ez nem olyan, mint a fizikai fájdalom, hogy meg lehet szokni. Minden egyes ütés ugyan annyira fáj, mint az első: ez nem boksz. Aztán, ki tudja, hogy az ember hány ilyen ütést bír elviselni. Jesmonnak már éppen jutott elég. Aztán arra a kijelentésre, hogy mázlista, halkan felnevet.* - Ezzel nem vitatkozok. Én vagyok a legmázlistább démon ebben az univerzumban. *Nahát, Jesmon, még képes vagy aranyos dolgokat kiejteni a szádon? Ahogy Rebecca hozzá simul, átkarolja és simogatni kezdi a haját lassú, gyengéd mozdulatokkal, ujjaival bele-bele fésülve a selymes szálak közé. Még mindig halványan mosolyogva hallgatja a következő szavakat.* - Ugyan már... ne kezdd megint. Hidd el, nagyon sok mindenben én vagyok lemaradva. Most szólok utoljára: menekülj, amíg lehet! *Mondja teljesen komoly hangon, majd mielőtt Rebecca ismét kiakadna, nevetve hozzáteszi.* - Azt hiszem, a poénkodásra való alkalmak kiválasztása is ide sorolandó. *Mondja, majd a bocsánatkérésre csak a fejét kezdi csóválni.* - Nem annyira tudtam értékelni a humorát, remélem, ezt megérted. Kevés embernek van ennyire érzéke a bunkó megjegyzésekhez. *Sóhajt egyet, majd rögtön folytatja.* - De ne aggódj. Tudom, hogy ez neked mennyire fontos. Nagyon sok ember kívánna engem szó szerint a Pokolba, van, aki még azon belül is meg tudná határozni a helyet, de tudom, hogy Dean nem ilyen. Megértem, hogy félt téged, én is ezt tenném az ő helyében. Viszont az elveink nem állnak messze egymástól, így biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani. Ha visszavesz egy kicsit a stílusából, akkor főleg... *Teszi hozzá, csak úgy magában dörmögve.* - Minden rendben lesz. Ígérem. *Hajol le a nőhöz, és fél kézzel maga felé fordítja annak az arcát, már ha nem ellenkezik. Előveszi a legmegnyugtatóbb, legbizalomkeltőbb mosolyát, a szemébe néz, majd megcsókolja. A szavaira ismét felnevet, ezúttal a fejét csóválva.* - Látnád az én szobámat, ez ahhoz képest egy tisztítószer reklám.
Rebecca Taylor- .::Igazgató: Erethon::.
*Jesmon első megszólalásán halkan kuncog egy sort, láthatóan elnyerte a tetszését a bók. Aztán ugyebár a férfi mellkasához bújik, és örömmel érzi meg a finom ujjakat a hajában. Alig telt el egy kis idő, már most nem érti, hogyan bírta ki enélkül az érzés nélkül az egészet. Néha egyébként rátör az érzés, hogy ijesztően ragaszkodik a férfihez, de aztán úgy dönt, hogy úgysem tud tenni ellene semmit, szóval kár is ezen gondolkozni. Aztán ugyebár Jesmon "humoros" megszólalásán megint majdnem kiakad, a következő mondatot hallva viszont elneveti magát.* - Igen, ezen határozottan dolgoznod kell még *mosolyog a férfire. Ez után Deanre tereli a szót, és az ősdémon szavaira bólogat, de látszik rajta egy kis elveszettség is.* - Tudom, hogy szörnyű tud lenni, de ha megismeritek egymást, rendeződni fognak a dolgok *mondja még, tökéletes meggyőződést varázsolva a hangjába, noha messze nem ilyen biztos a dologban. Tudja, hogy a bátyja néha nagyon makacs tud lenni, és igazán tart tőle, hogy a bunkóságát sem fogja különösebben tartóztatni, amikor Jesmon közelében van. Egyelőre azonban az egyetlen "haditerve" az, hogy lelép, ha ezek ketten egymás közelébe kerülnek... * - Remélem... *suttogja, aztán engedi, hogy Jesmon elfordítsa az arcát. A férfi mosolyától úgy érzi, olvadni kezd, és el is pirul, majd viszonozza a csókot, a szerelme nyakába kapaszkodva: tart tőle, hogy másképp esetleg nem lenne képes állva maradni.* - Ha arra gondolok, ahogyan legutóbb láttam... Mi az eget csináltál te ott? *teszi fel a költőinek szánt kérdést nevetve. Elvégre még nem járt úgy Jesmonnál, hogy ne lett volna teljes vagy szinte teljes rend, szóval kissé nehéz elképzelni, hogy az őket jelenleg körülvevő rendetlenség tisztaságnak számít a férfi szobájának állapotához képest.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Ő is hasonlóan érez, mint Rebecca, azzal a különbséggel, hogy ő néha, nagy ritkán még megpróbál ez ellen küzdeni. Ha csak tudat alatt, mint ahogy előbb is bemutatta, de akkor is. Egészen egyszerűen azért, mert fél. Fél, hogy megint pontosan ugyan az fog történni, mint a múltkor, pedig ez teljesen lehetetlen. Elvégre, ez teljesen logikátlan. Miért zavarná Lucifert, hogy egy démonnal van együtt? Még ha tud is a múltjáról, már semmi köze hozzá. Már nem őt szolgálja, és ezt ő maga is elismerte, ennél egyértelműbben nem is tehette volna meg. Mégis... mégis fél. Valahol talán érthető, hiszen egyszer volt szerelmes, és mi lett a vége? Talán megérdemelne végre egy kis boldogságot, és talán meg is kaphatná, de folyton elrontja saját magának. Az ilyen kis akcióival. Hiába... van, hogy az egyetlen dolog, ami a boldogságunk útjában áll, az mi magunk vagyunk.* - Igyekszem. *Mosolyodik el ismét, továbbra sem hagyva abba Rebecca hajának fésülgetését. Aztán Deanre terelődik a téma, és Jesmon látja, hogy Rebecca mennyire aggódik a dolog miatt, éppen ezért próbálja megnyugtatni, hát, több-kevesebb sikerrel. Igazság szerint ő sem teljesen hiszi el, amit mond, az már eleve elég botrányos volt, ahogy találkoztak. Bár ez még áthidalható probléma lett volna... Aztán hogy hol csúszott félre a dolog, az rejtély, de már nagyon messze járnak a normális úttól, így igen nehéz lesz visszatalálni. De igen erősen reménykedik benne, hogy sikerülni fog. Jóban talán sosem lesznek, de megtűrik majd egymást. Muszáj. Ha viszont ezt Dean képtelen felfogni... Hát azzal Jesmon sem tud mit kezdeni. Rebecca terve viszont nem rossz, de nem igen lesz szükség rá, Jesmon nem tervezte, hogy egyszerre közelíti meg kettejüket. Nem, az biztos, hogy Deannel kettesben kell beszélnie.* - Igen, így lesz. *Bólint félig-meddig tettetett meggyőződéssel. Aztán, miután megpróbálta úgy-ahogy megnyugtatni a nőt, megcsókolja, s ha lehet, még szorosabban magához húzza.* - Nem hiszem, hogy szeretnéd te azt tudni. *Mosolyog rá, amikor végül elengedi.* - De már rendet raktam valamelyest. Bár még mindig meglepődnél, hogy hogy néz ki. *Sóhajt fel. Nem, nem szeretné részletezni, hogy mi minden történt ott előző éjjel. Nem büszke rá, de muszáj volt valahogy levezetnie a dühét. A könyvespolc borogatás erre pont megfelelő feladat.* - Nem gond, ha még maradok egy keveset? *Kérdi, mert tényleg nem akar ő zavarni, plusz fáradt is és zuhanyoznia kéne, de még nem szeretné itthagyni. Szóval, ha engedélyt kap rá, még marad egy darabig, beszélgetnek valami semlegesebb témáról, aztán majd valamikor elmegy, lezuhanyzik, és remélhetőleg bepótolja a tegnap elmaradt alvást is.*
