by Giselle Céline Marceau Szomb. Okt. 27, 2012 8:09 pm
*A szakkörös emléket egy következő kép váltja fel, egy olyan látvány tárul a szeme elé, amitől lehervad a mosoly az arcáról. Amikor meglátja Kamen-t elszorul a torka, rohanni kezd felé, majd mikor a párja meghal, akkor ér oda, és elkapja a szerelmét. Nem érzi a pulzusát, nem érzi, hogy a másik levegőt venne, így egy perce a szíve nem abbahagyja a lüktetést, ő pedig a földre rogy a kihűlt testtel.* - Édesem… *suttogja maga elé, könnyek gyűlnek a szemébe, és szipogni kezd.* - Ne… Ne hagyj egyedül… *Gördül le néhány könnycsepp az arcán, ahogy remegő kézzel simogatja az illúzió-Kamen arcát, és megkövülten mered maga elé.* - Ha… Ha Ő nincs velem, akkor nekem se… Nekem sincs itt helyem… *beszél magának akadályozva, és az övére erősített tőrhöz nyúl. Viszont amint kitapintja a hideg markolatot, mintha kizökkenne az illúzióból. Valami szöget ütött a fejében… A szerelmének az őrangyala. Márpedig, ha ő a védence, akkor éreznie kellett volna azt a fájdalmat, amit a másik is átélt… Hiszen volt már rá alkalom, hogy átérezte Kamen sebeit, eléggé erősen rá van hangolódva a másikra, így tudnia kellene, ha történt vele valami. * - Csakhogy, nem éreztem semmit… *suttogja maga elé, és még egyszer a „holttestre” pillant. * ~ Mi is volt az utolsó varázslat? *dünnyögi magában, bár még mindig nem sikerült teljesen meggyőznie magát, hogy Kamen életben van, de egyelőre lemondott az öngyilkosságról. A zsebébe túr, előhúzza a papírt, és hunyorogva végigböngészi ma sorokat. * - Vincere timorem… *suttogja maga elé, hiszen az agyának egy része megértette, hogy mi folyik itt. Továbbra is a könnyeivel viaskodva elfekteti a hamis-Kament a homokon, és némán mered rá.* - Ez nem valóság… Tudnám, ha meghalt volna… *hajtogatja magában, majd hozzátesz valamit gondolatban.* ~ Forduljon fel Reed professzor! Ez nagyon szemét húzás volt… *sziszegi magában, és vagy öt percig némán bámul maga elé, mire sikerül teljesen elhinnie, hogy ez nem a valóság. Hirtelen egy kapu jelenik meg előtte, az illúzió eltűnik, ő pedig büszkén, a könnyeit felvállalva lépi át az átjárót, s a terembe visszaérve olyan gyilkos pillantásokat vet Reed-re, hogy jobb lenne, ha a férfi az elkövetkezendő időkben messzire elkerüli az angyallányt.* - Tudja tanárúr, ez nem valami jó nevelési módszer... *veti oda foghegyről, kissé rekedtes hangon a tanárnak, majd nekidől a falnak. Nem érdekli, hogy nem lenne szabad ilyet mondania a tanárnak, minden joga meg van rá, ami után ilyennek tette ki őt. És mit mondott volna a családjának, ha meghal?! Az biztos, hogy Marceau-ék kizsigerelték volna a professzort.*