by *Nathaniel cseppet morcosan ül az ispotályban, hiszen a múlt elementál óra óta itt „tanyázik”. No, nem mintha ez olyan nagy baj lenne számára, csupán az ő kifinomult orrát kezdi irritálni ez a tömény angyal szag, ami a gyógyszerek szúrós illatával keveredik. Viszont az ispotály mellett érvelve sokkal jobban szereti a magányt és a csendet, mint a sylorinások vihogását, visítását, horkolását és egyéb irritatív hangjait hallgatni. Jobb a béke és a nyugalom, na meg az ispotályban egy angyal van, aminek a létezésén hajlandó túltenni magát, mert… Mert a sylorinában legalább két vámpír biztosan akad! És a vámpírokat az angyaloknál is jobban gyűlöli…* - Rachelle, hagyj békén! *szűri a fogai közt idegesen a szavakat, hiszen véletlenül sikerült fellépnie chat-re, és az egyik erethonos, - akin a napokban segített – már letámadta. Annyira nem zavarja ám a lány, csak hát nem szokott hozzá, hogy ennyire keresse valaki a társaságát. Így hát aztán fél kézzel pötyög vissza a csajnak, ugyanis az órán sikerült eltörni a jobb kezét, így az be van kötve. Ráadásul mocorogni sem mocoroghat, hiszen az oldalába is beleharapott egy hidra, szóval nagyon jó passzban van most. Mély levegőt vesz, hogy türelmes hangnemben válaszoljon a diáktársának, ám ekkor beszívja az angyal-gyógyszer szagú levegőt, ezért aztán csúnya fintort vágja az ablakra pillant. Már épp készülne hívni Darius-t, hogy legyen szíves, és nyissa ki az ablakot, mikor megmakacsolja, és a képességeit használja szép finoman kinyitja maga.* ~ Ki vagyok én, hogy egy angyal segítségére szoruljak? *fintorog tovább miközben vörös szemeiben a gyűlölet lángol. Igen, egy cseppet nem szívleli a mennybélieket. A szoba szép lassan kiszellőzik, ő pedig élvezettel szívja magába a friss, esti levegőt. Bár nem látszik rajta, de imádja a természetet, vagyis az elemeket, és a szél az egyik kedvenc játékszere a sylorinás démon-vérfarkasnak. Valamivel nyugodtabb lélekkel válaszolgat így Rachelle-nek, de nem sokáig marad nyugta ugyanis az ablakban egy hatalmas fekete holló bukkan fel. A madár károgni kezd, Nathaniel pedig felkapja a fejét, és az állatra szegezi a tekintetét.* - Hát eljöttél… Azt hittem sose üzennek már nekem *jegyzi meg halkan, hiszen nagyon jól tudja mit jelent a madár érkezése: a titokzatos támogatója üzent neki. A madár felháborodott károgásban tör ki, majd elrugaszkodik a párkánytól, és Nate ágya felett kezd körözni.* - Azt a nyamvadt levelet, aztán kopj le! *parancsol a fiú a madárra, aki engedelmesen elereszti karmaival a fekete borítékot, amit eddig magával hurcolt, majd heves szárnycsapkodások kíséretében távozik az éjszakába. Nate pedig baljával elkapja a levelét, a párnája alá csúsztatja, és megereszt egy halk sóhajt.* ~ Tehát értesült róla, hogy nem tudok elmenni oda, ahová akarja… *morogja magában, majd gyorsan elköszön a diáklánytól, és bezárja a chat-ablakot. Fáradtan dől vissza a hatalmas párnakupac közé, észre sem véve, hogy az ágya körül egy-két fekete madártoll hever…*
+18
Ragnar Solberg
Giselle Céline Marceau
Amanda Helgesen
Alise Rubenis
Lord Sayon Merlioth
Milan Wouters
Morianna S. Clasqua
Nathaniel Jenkins
Delia
Kamen Grozdan Branimir
Rebecca Taylor
Zentai Márk
Naomi Verhoeven
Patric J. Morgan
Elizabeth Cobb
Lisa Deadwood
Lily Hollow
Fredrik Laine
22 posters
Ispotály
Morianna S. Clasqua- .::Gyógyító::.
*Halk léptekkel közelít az Ispotály felé, megáll az ajtó előtt és mély levegőt vesz.* ~ Hát itt vagyok! ~ *Gondolja izgatottan és benyit. Körbenéz, és megpillantja az alvó, vagyis ő úgy gondolja, hogy alvó fiút. Igyekszik, vagyis igyekezne csendesen belépni a helyiségbe, de az első mozdulatával meg is botlik a küszöbben, és orra esik.* - Áúú! *Csúszik ki a száján és feltápászkodik ülésbe.* ~ Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? ~ *Gondolja és könnyezni kezd a szeme, és az orrán igyekszik kitapintani, hogy nem törte-e el. Sóhajt egyet és, még mindig a földön ülve, igyekszik összeszedni a táskájából kiesett papírokat és egyéb dolgokat, köztük egy képet egy fiúról és egy másikat egy kislányról. Egy újabbat sóhajt és eszébe jut az alvó fiú. Gyorsan felpattan, leporolja a szoknyáját és a fiú felé sandít, hogy nem ébresztette-e fel.*
Nathaniel Jenkins- .::Diák::.
*Próbálja megfejteni a támogatója kilétét, bár vajmi keveset tud róla, de azért mégis próbálja összekapcsolni valamivel az alakot. Persze ő is tudja, hogy nagyjából nulla százalék az esélye arra, hogy rájöjjön ki segít neki, de azért néha jó neki eltűnődni azon, hogy valakit mégis érdekel a szerencsétlen sorsa. Szaggatottan kifújja a levegőt, majd kiváló érzékszerveinek köszönhetően meghallja, hogy kinyílik az ajtó, sőt az angyalszagot is megérzi! * ~ Ez nem Darius! Akkor mégis ki érkezett? *morogja magában, majd mikor az illető hatalmas puffanással földet ér, akkor félig kinyitja az egyik szemét, és megvetően felhorkant.* ~ Egy mennybéli. Még hozzá a kétbalkezes fajtából… Kellemes éjszaka elé nézel Jenkins… *morogja magában, majd amíg a nő papírjait kezdi el szedegetni, addig Nathaniel szépen felül, és vörös szemeivel gyűlölködően mered a nőre.* - Ki maga? *veti oda foghegyről, mintha valami főúr lenne, akinek egy idegen megzavarta volna a nyugalmát. * - Mit keres itt az éjszaka közepén? *szegez egy újabb kérdést a nőnek, és ha amaz még nem szedte össze az összes papírt, akkor a sylorinás egy egyszerű varázslat segítségéhez magához vonz pár papírt, és azokat kezdi el érdeklődve nézegetni, persze, ha az angyal mindent felszedett, akkor türelmesen kezd dobolni az előtte fekvő laptop billentyűzetén. Nos, Nathaniel Jenkins nem éppen a kedvesség mintaképe, de egy angyal ne is várja tőle, hogy ennél udvariasabb stílusban beszéljen vele! Mondjuk, a vámpírokkal bunkóbb, így Morianna még jól járt…* - Nagyon remélem, hogy nem tervezett semmit egy sebesült diákkal kapcsolatban, mert higgye el attól függetlenül, hogy sérült vagyok, könnyen eltöröm bárkinek a nyakát *morogja cseppet sem udvariasan, de hát, aki árvaházban nőtt fel és állandó rettegésben élt annak talán elnézhető lenne ez a viselkedés, ha tudnák róla, hogy nem ismeri a szüleit. De mivel Nathaniel nem hajlandó senkivel se közölni, hogy család nélkül nőtt fel, ezért szimplán mindenki egy tuskónak könyveli el.*
Morianna S. Clasqua- .::Gyógyító::.
*Mikor a másik gyűlölködő pillantást vet rá, összerezzen. Aggódó pillantást vet a másik felé, nem hinné, hogy megijesztette, de fél, hogy valami kárt mégis tett az elmúlt pár percben.* - Morianna Salomey Clasqua. *Feleli kicsit remegve. Nem szokott hozzá, hogy mások így viselkednek. Megijedt.* - De hisz még csak 8 óra van. Amúgy mától fogva én is itt dolgozom. *Felel még mindig kicsit megszeppenve, persze a cuccait már összeszedte, nem nagyon tud mit a másik olvasgatni. Maximum a képeket nézheti meg, mert azokat szedte össze a végén. Még mindig az ajtóban ácsorog és kezében a táskáját szorongatja, nem nagyon tudja, hogy most mit tegyen. Ez még mindig csak az első napja a Földön, egy idegen hely, idegen emberekkel... Nem tudja mihez kezdjen.* - Én? Kikérem magamnak, sohasem bántanék senkit! Én csakis azért jöttem ide, hogy segítsek a sérülteken! *Feleli dühösen, látszik az arcán, hogy teljesen tiszták a szándékai, de a dühtől már megint könnyezni kezd a szeme. Tényleg nem tudna bántani senkit, hisz egész életét a másokon való segítségre szánta. Persze ezt a fiú nem tudhatja.*
Nathaniel Jenkins- .::Diák::.
*Nem tehet róla, hogy így néz, hiszen a démoni énjének köszönhetően minden egyes porcikája undorodik azon lényektől, akik angyalok, csupán azoknak hajlandó elnézni, hogy felvilági vér folyik az ereikben, akik félig démonok is. De nem kell aggódni, ugyanez a helyzet a vámpírokkal is. Az aggodó pillantásra egyébként felhorkant, és mint valami nagyúr úgy morog a számára ismeretlen nőszemélynek.* - Ne passogjon nekem, nem szorulok a szánalmára! Egyébként meg megnyugodhat olyan szempontból, hogy nem csak magát tisztelem meg a gyűlöletemmel, hanem az összes fajtársát is! *vakkantja, és a torkából mély, állatias morgás tör elő. Közeledik a telihold, és ilyenkor a fiú még a szokásosnál is ingerültebb, pláne, ha ismeretlen terepen van. Még azt se tudja hol fogja elzárni magát… Ezen töpreng, amikor eljutnak a tudatáig a nő szavai.* - Érdekes név. Biztos mennybéli *húzza el a száját, majd vöröslő tekintetét ismét a nőre szegezi.* - Nathaniel Jenkins, bár jobban örülnék, ha úgy tenne, mintha itt se lennék *mutatkozik be mogorván, majd az ártatlan megjegyzésre dühösen összeszűkülnek a szemei, és összeszorítja az állkapcsát.* - Nem mindegy? Épp aludni készülődtem! *háborodik fel, miközben az ujjait szépen a touch-padon mozgatja, hogy kikapcsolhassa a gépet. Majd mikor a nő megjegyzi, hogy itt fog dolgozni, akkor összeráncolja a homlokát.* - Ha kérhetem, akkor hozzám inkább ne nyúljon. Elég, ha egy angyal legyeskedik körülöttem *jegyzi meg halkan, jelezve, hogy nem bízik a nő képességeiben. Mondjuk, kiben bízik? Egyébként, ha nem sikerült megszerezni a papírokat, akkor szimplán vállat von, és lehajtja a laptopot, hogy aztán az éjjeliszekrényére tegye.* - Hát jó. Bár higgye el, az angyalok sem olyan ártatlanok, mint amilyennek hiszi a fajtáját. Képmutatóak mind! *horkant fel, és nem különösebben tudja izgatni, hogy ezzel megbántja-e a másikat, vagy sem. Nathaniel ilyen, ráadásul, ha megzavarják, akkor duplán harapós tud lenni. Csakhogy amelyik kutya ugat, az nem harap. És ez a mondás viszonylag illik a Jenkins-fiúra. Ha nem ingerlik fel nagyon, akkor senkinek nem árt, csak a szája jár, vagy egyszerűen keresztül néz a másikon.* - Egész éjszaka az ajtóban akar toporogni? *Fordítja el a fejét, és igyekszik megnevelni magát, de annyira irritálja ez az istenverte angyal-szag, hogy nem tud normálisabban viselkedni. Úgy tűnik, Morianna kénytelen lesz elviselni egy darabig Nathaniel-t, vagy sikítva kimenekül innét, és a személyzeti hálók egyikét foglalja el.*
Morianna S. Clasqua- .::Gyógyító::.
*Lehet, hogy nem tehet róla, de akkor is. Morianna nem ártott neki semmit, bár már kezdi azt hinni, hogy ez máshogy van. Nem nagyon tud mit mondani a másik szavaira, egyszerűen képtelen bármit is mondani. Szinte már a sírás kerülgeti. Nem bírja, ha ilyen gonoszság veszi körül. Ő nem tett semmit ezért! Még csak arról sem tehet, hogy angyalnak született. Mikor meg hörögni kezd a másik, szinte megugrik ijedtében.* ~ Nyugodj meg, nem akar bántani! Ő is csak egy,a kinek szeretetre van szüksége. ~ *Gondolja és igyekszik csillapítani ijedtségét. A másik megállapítására csak enyhén bólint.* - Nathaniel, én azért örülök, hogy találkoztunk. *Mosolyodik el az angyal és hihetetlen, hogy még ezek után is képes szeretettel kiejteni a fiú nevét. De ez Morianna. Nem képes senkire sem haragudni, tudja, hogy mindenki megérdemli a szeretetet. Nincs olyan, aki ne érdemelné meg!* - Sajnálom, hogy zavartam. *Hajtja le a fejét és kezdi egyre kényelmetlenebbül érezni itt magát.* - Értettem. *Bólint és csendben figyeli a földet. Nem mer szólni, nem akarja felidegesíteni a fiút, nem akar a terhére lenni.* - Nem mind, lehet, hogy vannak közöttük olyanok, de hidd el, hogy nem mind olyan. *Szól halkan, nem nagyon mer hangosabban felszólalni. Tudja, hogy azzal csak felidegesítené a fiút. A fiú kérdésére meglepődik és gyorsan körbenéz. Most jut eszébe, hogy eredetileg miért is jött ide.* - N-nem. Az Ispotály vezetőjéhez, Dariushoz jöttem. Nem tudja véletlenül, hogy hol tartózkodik? *Teszi fel félőn a kérdést, és szemei a másikra emeli.*
Nathaniel Jenkins- .::Diák::.
*Hát Nathaniel sajnálatos módon így működik. Akiben bízott, az elhagyta, ezért soha többé nem tudott nyitni mások felé. Egyedül kellett felnőnie, egyedül kellett megtapasztalnia, hogy milyen, ha csak magára számíthat a démon-fia. Egyes-egyedül kellett átélnie minden rosszat, így a terheket senki se emelte le a válláról, s minden jó, aminek örömében nem volt kivel osztoznia. Világélete óta magányos volt, kezdve azzal, hogy a szülei elhagyták, majd a legjobb barátját is elvitték ő pedig ott maradt csupa olyan ember között, akik tartottak és féltek tőle. S mivel nem volt senki se Anthony-n kívül, aki megmutatta volna azt az életet, ahol bárkit is érdekelne, ezért érzelemmentesen, az elvárásokat teljesítve nőtt fel. Ezért aztán nem tudni, hogy Nate valaha is változni fog-e, de mindenesetre Moriannának nem lenne szabad magára venni Nathaniel pampogását. Egyébként, amikor morogni kezd, és látja, hogy a másik megugrik, felvonja a szemöldökét. Igazság szerint ő sose észlelte volna, hogy a számára teljesen természetes reakciót megrémítenének másokat. Talán túlságosan is elállatiasodott ez alatt a pár év alatt…* - Nos, én nem örülök, de ha már itt van… *motyogja, és közben magában azon puffog, hogy hogyan tud valaki ilyen közvetlen és kedves lenni vele, mikor az előbb rémítette majdnem halálra.* - Nem gond. Már kezdek hozzászokni, hogy ezen a nyamvadt szigeten ekkora a nyüzsgés! *Legyint az ép kezével, majd megvakarja a jobbját lévő kötést. Aztán ugye neki áll papolni arról, hogy milyenek az angyalok, és Morianna válaszára csak dühösen csillannak a szemei.* - Könnyen lehet, de eddig egy olyannal se sikerült összefutnom… *horkant fel, mert valahogy (nem is tudja miért) mindig szemétláda angyalokkal, vagy Bukottak hozta össze a sors, vagy éppen szemétláda Bukottakkal… Aztán az utolsó kérdésére is választ kap, és magában elkönyveli, hogy ez az angyal maximum úgy tud ártani neki, ha egy méteres körzetében tartózkodik, így valamennyire visszavesz a bunkó stílusából.* - A szomszédban *vonja meg a vállát, és a baljával a főgyógyító lakosztályának ajtaja felé bök.* - Még valami? *érdeklődik még mindig nyers hangnemben, de már nem annyira bunkó, mint volt. Egyébként Nathaniel viszonylag nyugodt, szűkszavú fiú csak hát az a fránya telihold közeledik, és ilyenkor kicsit agresszív lesz másokkal szemben…*
Morianna S. Clasqua- .::Gyógyító::.
*Pedig magára fogja venni, ő már csak ilyen. Amúgy szerencse, hogy a lány nem tud ezekből semmit, különben tényleg a fiú agyára tudna menni, mivel akkor mindenképpen azon lenne, hogy tényleg örömmel töltse meg a fiú életét. Elmosolyodik, mikor egy viszonylag normális reakciót kap, örül neki, hogy kicsit megenyhült a másik. Amúgy igen, ez egy jó kérdés, de Morianna ilyen. Akármilyen sértés is éri, sosem lenen képes gorombának lenni mással. Tudja, hogy még ha mogorva is a másik, akkor is a szíve mélyén ő is vágyik a szeretetre. És ő ezt meg is szeretné adni neki. és nem csak neki, hanem mindenkinek.* - Majd igyekszem nem zavarni. *Mosolyog a másikra, de ezt nem teljesen gondolja komolyan, mert ha úgy látja, hogy segítségre lenne szüksége a másiknak, akkor akármit is mondanak, ő ott fog teremni.* - Mivel ők általában fenn vannak. Bár, Marin tudtommal itt dolgozik. Vele még nem találkozott? *Kérdez a fiútól. Igen, ismeri Marint, sok mindenben segített már neki, és mindig is nagyon szimpatikusnak találta, hogy ennyire közvetlen és szeretettel teli.* - Köszönöm. *Mosolyog a másikra, majd elpillant abba az irányba, amerre a fiú mutat.* - Nem, köszönöm, hogy segített. És akkor én most távoznék. Viszlát! *Mosolyog ismét a másikra és örül neki, hogy beszélhetett a fiúval. Lehet, hogy a másik goromba volt, de Morianna valahogy máris úgy érzi, hogy az emberek (ne tessék félreérteni, itt gondol minden fajra), nem is olyan rosszak, mint mondják, sőt! Nagyon is rendesek. Ezután pedig elindul az adott irányba megkeresni Dariust, és igyekszik nem hasra esni bármiben is.*
Nathaniel Jenkins- .::Diák::.
*Hát valóban hatalmas szerencse, hogy a másik nem tud erről, mert Nathaniel először a tőle telhető legkedvesebb hangnemben küldené el, majd ha az sem használ, akkor kicsit ráijeszt, ha az sem segít, akkor bizony nemes egyszerűséggel elkábítja, és bezárja egy sötét szobába, ahol senki nem találna rá, azt pedig nem akarjuk.* - Én is így gondoltam… *morogja, hogy csak azért is visszaszóljon valamit, nehogy már a végén kedvesnek, vagy szimpatikusnak könyveljék el! Neeem, annak nagyon nem örülne! Egyszer segített valakin, akkor is mi volt?! Levakarhatatlanul ráakaszkodott. Szóval nem kell neki még egy „rajongó”.* - Nem sokáig… Legalábbis a pletykák szerint nem… *vonja meg a vállát. Hoppá… Miről tud az ifjú Jenkins? Nos, ez van akkor, ha a démon-fia bizony pszichopata ősdémonokkal cimborál a tudtán kívül… Aztán a Marinos kérdésre felvonja a szemöldökét, és morog egy sort.* - Nem, szerencsére. Nem élnék túl még egy angyallal való találkozást! *háborog megint, de hát nem lehet lelőni! Néha neki is muszáj kihisztiznie magát, na. Aztán ugye eligazítja a nőt, és a köszönetre csak fintorog.* - Tudja mivel tudná megköszönni? Kajával! Ma még nem vacsoráztam, és egy jó véres steaknek tudnék örülni! *szól oda az angyalnak mielőtt az elbúcsúzna tőle.* - Viszlát! Ne felejtse el a steak-et! *kiált utána kis fáziskéséssel, majd int egyet a baljával, és becsukja az ablakot. Uána előhúzza a párna alól a borítékot, feltöri a pecsétet, és homlokráncolva bújni kezdi a girbegurba betűkkel írt sorokat. A levél végére érve halkan sóhajt, visszacsúsztatja a borítékot a párna alá, eloltja a lámpát, és megpróbál elaludni…*
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
*Roxane a jelenlegi lelkiállapotához képest viszonylag nyugodtan figyeli mi történik, a köszönetre pedig csak rázza a fejét. Ha nem védi meg ez a lökött nő, akkor valószínűleg most nem sérült volna meg, szóval ennyivel tényleg tartozik Naónak. A belgával egyébként sikerül megitatni a bájitalokat, szóval valamilyen szinten képes a kommunikációra.* - Most már itt lenne az ideje, hogy… te sérülj meg! *nyögi a lány, de Roxane se bírja kommentár nélkül.* Figyelj, sosincs olyan év, hogy ne próbálna meg öngyilkos lenni, évente legalább ötször nekünk kell összekaparni… * magyaráz a másiknak, akinek egy erőtlen mosoly ül ki az arcára. Nem tehet róla, hogy mindig akad valaki, akit meg kell védeni! Szóval, általában csak akkor sérül meg súlyosan, hogyha más irháját kell megvédenie, mert ha egyedül van, akkor nem szokott hibázni. Egyébként, amikor a srác végigsimít a homlokán, akkor hálásan pislog rá, és bár szeretne még mondani valamit, az biztos, hogy Roxane miatt nem fogja elárulni. Majd mikor a sérültet Milan kiemeli a két szikla közül, akkor úgy kezd el kalimpálni, mint amikor gyerekkorukban le kellett fogni, hogy ne csináljon valami hatalmas marhaságot. Roxane pedig, amíg Milan Naóval foglalkozik, ismét megpróbál a bot segítségével talpra állni, de inkább elfogadja a fiú segítőkezét.* - Nem kellene, elég lenne hívnom Laurát, hogy rakjon rendbe. Inkább vele foglalkozz… *int a fejét Nao irányába, mire az románul kezd el morogni valami Roxane cipőinek a sarkairól, mire a szőkeség inkább befogja, és beleegyezik abba, hogy ő is elmenjen az ispotályba. * - Igazán lovagias vagy… Most már értem miért van úgy odáig érted ez a lökött. *jegyzi meg mellékesen, mire Naomi láthatóan duzzogni kezd. Határozottan jobban van a belga rontásűző, ha már puffogni is van ereje. Az ispotályban felbukkanva a román csaj tágranyílt szemekkel pislog körbe, Naomi pedig igyekszik úgy mocorogni, hogy lássa hol vannak, s mikor sikerül megállapítani, hova kerültek összeszűkített szemekkel néz Milanra, és ajkai egy francia szót formálnak.* - Áruló… *suttogja halkan. Nagyon nem szeret itt időzni, mert a gyógyítók igencsak szeretik ágyhoz kötni őt. Kamen megszólalására egyébként Roxane végigméri a fiút, majd elhúzza a száját, és úgy felel a barátnője helyett is.* - Öngyilkossági kísérlet. Téged nem tanítottak jó modorra? *morogja a román, miközben lehuppan az egyik szabad ágyra, és épp a tizenöt centis cipőjét próbálja lehámozni a lábáról. * - Nem valami… Az a rohadt magas sarkú az oka… Pedig hányszor mondtam neki, hogy ne viselje… *nyöszörög továbbra is a cameosos lány, és most már Milan-ra is durcásan néz. Értékeli, hogy aggódik érte, de azért ne az ispotályba hozza legközelebb! * - Miért ne jönne rendbe? Eléggé túlélő típus… nem is tudom hány alkalommal keveredett komolyabb bajba… *csacsog vidáman a szőke lány, majd összeszűkített szemmel megint csak végigméri Kament.* - Ha egyszer rossz szót is szólsz a cipőmre, akkor halott vagy! *sziszegi durcásan, és ő a maga részéről kényelmesen elhelyezkedik az ágyon, Naomi pedig lehunyt szemmel tűri a kezelést, közben pedig az motoszkál a fejében, hogy vajon most meddig kell bent maradnia.* - Milan… *fordítja oldalra a fejét, amikor Kamen végre egy picit békén hagyja.* - Köszönöm. *Ül ki egy halvány mosoly az arcára, és a sérült kezét kinyújtja a másik felé. Milan talán el se tudja képzelni, de Nao borzasztóan hálás neki, és egyre hosszabb lesz az a lista, amivel tartozik a srácnak, és ő csak remélni meri, hogy egyszer, valamilyen módon visszafizetheti neki… De ha azt is tudná, hogy a másik azokat a képességeit használta, amelyekkel már rég nem foglalkozott, akkor borzasztó boldog lenne.* - Nehogy azt hidd, hogy könnyen megszabadulsz tőlem, Wouters… *viccelődik immáron hollandul, amit Roxane igyekszik figyelmen kívül hagyni , és inkább csak nézelődik.* - Nem is tudtam, hogy a gyógyítók ilyen jól néznek ki… *jegyzi megártatlanul, mire Naomi nem bír visszatartani egy megvető horkantást.* - Van barátnője… *teszi hozzá a cameosos, miközben pimaszul rávigyorog a kezelőjére.* - Jól mondom? *vigyorog továbbra is, majd ismét Milanra szegezi a tekintetét.*
Milan Wouters- .::Diák::.
*Nao első szavaira felnevet.* - Majd igyekszem, jó? *vigyorog a lányra, némileg megkönnyebbülten. Ha már képes ilyeneket motyorászni, nem lehet akkora baj. Roxane szavaira csak megcsóválja a fejét.* - Ez a rendszer be lesz szüntetve, Naomi *közli a lánnyal határozottan. Ő ugyan nem fogja hagyni, hogy a másik napról napra kockáztassa az életét, az egyszer biztos. A román lány szavaira csak rázza a fejét.* - Ilyen lábbal nem jutnál messzire, és egyébként sem hagyhatlak itt, ki tudja, jön-e egy következő adag. Jobban szeretnék eltűnni innen *mondja, majd a következő mondatra szélesen elvigyorodik, és vállat von. Igazából ez neki zsigerből jön, ez a természetes, az alap. Pedig egyébként abszolút nem udvarias, sőt, az utóbbi időben Naón kívül mindenkivel kimondottan bunkón viselkedik, szóval Roxane-nak most az a mázlija, hogy túlságosan le van foglalva a barátnőjével ahhoz, hogy időt és energiát fordítson a szokott viselkedésének visszaállítására. És itt zárójelben jegyezném meg, hogy az a viselkedés, amihez koncentrálnia kell, nyilván nem a valódi természetét tükrözi... Még mindig tettet, és ennek meg is van az oka. Elvégre egy másik nagyon nagy gondot még mindig teljesen magába temetett, és azt még Naominak sem mondta el. Aztán ugye átteleportálnak az ispotályba, és kénytelen felnevetni a lány tátogásán.* - Bocsáss meg, Nao, de nem bízom annyira a kábé nulla gyógyítási készségeimben, hogy azt merjem mondani rád, hogy jól vagy *feleli halkan, majd hagyja, hogy Roxane reagáljon Kamenre, aki csak szusszant egyet.* - Tanítottak engem, csak épp olyankor, amikor nem volt kedvem magolni *ereszt meg Kamen egy vigyort a román lány felé, majd elkomolyodik, és Naomival kezd foglalkozni, de közben többször is rosszallóan megrázza a fejét. Egy perce, hogy Darius elment enni, egész nap üres volt az ispotály, és persze hogy most jön valaki!* - Remélem a mostani eset sem kivétel *mosolyog Milan halványan Naóra, amivel bezsebel egy furcsa pillantást Kamentől. Hát igen, kicsit nehéz azonosítani az esténként begubózó, magának való srácot azzal, amit most lát. De hát önmagán is tapasztalta, hogy nem mindig a látszat az első...* - Nem terveztem. De így, hogy mondod... *nézi meg magának a lány cipőit, majd egy széles vigyort ereszt meg az irányába, és visszafordul a pácienséhez.* - Milan, segítenél felülni Naominak? Meg kéne innia ezt *lengeti meg a vérpótlót. Ha minden igaz, segítenek felülni a lánynak, megitatják vele a bájitalt, aztán Kamen biccent, és átsétál Roxane-hoz, hogy őt is rendbe szedje. Ha már egyszer idehozták neki... Milan érdeklődve pillant Naóra, amikor a nevét mondják, majd halványan elmosolyodik.* - Felesleges megköszönnöd. Elvégre mi mást tehettem volna? Nem hagyhattalak meghalni *magyarázza, igyekezve kisebbíteni a saját erényeit. Egyébként alapvetően esze ágában sincs elmondani, hogy a rontásűzői képességeit használta, szóval annak valamilyen más módon kellene kiderülnie. A lány holland szavaira felnevet.* - Eszembe sem jutott ilyesmit gondolni, Verhoeven *felel ugyanazon a nyelven, vigyorogva, majd szusszant egyet, mint aki nagyon elhatározza magát, majd lehajol, és egy röpke csókot ad Nao ajkaira. Persze egyből zavartan kiegyenesedik, majd visszafekteti a lány kezét, és óvatosan megfogja a tenyerét. A romantikussá váló hangulatot Kamen harsány nevetése töri meg, mire meglepetten felpillant.* - Igen, követelmény, hogy amikor egy-egy ájult beteg felébred, egy szép pofikával találja szembe magát *válaszol vigyorogva. Aztán Nao visszakérdésére megrázza a fejét.* - Nem, nem jól. Menyasszonyom van *mondja széles vigyorral, szemében valami különleges csillogással. Büszke rá, hogy már hivatalosan is csak egy lépés választja el őket attól, hogy örökre összekössék az életüket. Persze majd azt a lépést is meg kell tenni, de semmit sem szabad elsietni. Közben helyreteszi Roxane-t, hogy ő is megtehessen bizonyos lépéseket.* - Na most. Naomi, rólad tudom, hogy gyűlölsz az ispotályban feküdni, szóval olyan hat körül elmehetsz, de Milan, azért figyelj rá, hogy ne erőltesse meg magát. Téged pedig... Nos, mivel nem válaszoltál a kérdésemre, egyelőre Anonymusnak foglak nevezni, szóval téged Anonymus kikísérlek a birtokról, mielőtt valaki észreveszi, hogy egy külsős bejutott ide. Addig legyetek jók *int a két belgának, majd ha minden igaz, megvárja Roxane-t, és le is lépnek, így kiürül a gyengélkedő.* - Épp ideje volt *morogja halkan Milan, majd Naóra pillant, és aggódva végigméri.* - Szóval magyarázz egy kicsit. Mik voltak azok az izék? *vonja fel a szemöldökét.*
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
– Jó, de tényleg igyekezz… *mosolyog halványan, egyébként nem kell aggódni, estére teljesen felpörög, szóval hamar túlteszi magát az ilyen sokkokon, bizonyára azért, mert már annyiszor átélt ilyeneket. Majd a dorgáló szavaira csak tágra nyitja barna szemeit, és ártatlanul pislog a Loiel-jére.* - Valamivel el kellett ütnöm az időt… Nélküled pedig semmi izgalom nem volt az életemben… *motyogja halkan, de a szemei pajkosan csillognak. Hát, valahogy mindig megoldja a problémáit, néha elég üvöltenie, valamikor kénytelen erőszakot alkalmazni, de az is lehet, hogy aranyosan pislogva simítja el a dolgokat. * - Akkor nem ismersz! *nevet fel a román Milan szavaira, majd azért hozzáfűz némi magyarázatot is.* - Nem hinném, hogy jönnének még, elég messze vagyunk a területüktől, viszont hívtam volna segítséget, de azért… Kösz *dumál tovább halál nyugodtan, csak akkor hallgat el, amikor elcsípi Naó pillantását. Egyébként Roxane-nak volt ideje kitapasztalni Naomi kicsapongó viselkedését, szóval Milan bunkósága már meg sem tudná hatni. pedig mikor volt az, hogy a pici Naomi úgy leszólta a szőke lány hajt, hogy az három órán keresztül bőgött! Azóta persze volt ideje megedződni, szóval nemigen lehet felborítani a lelki békéjét. Majd ugye Naomi árulónak titulálja Milan-t, és csak morog a másik megjegyzésén.* - Pedig én bízok a képességeidben.*Pislog még mindig a másikra, majd Roxane nevetése nyomja el a belga hangját. Jól szórakozik a román csaj az biztos, pedig idegen terepen általában visszavesz, de most egyszerűen nem megy neki.* - Ne aggódj Wouters, egy Verhoeven-t csupán egy másik Verhoeven tud eltenni láb alól, és tudomásom szerint a családomból már nincs senki, szóval… - Jaj ne! Örökké fog élni! – Köszi, én is imádlak… *nevet fel erőltetetten a Verhoeven-lány. Az ilyen pillanatokért kedveli ezt a lökött nőt, akivel már hosszú ideje össze van zárva.* Szeretnél megvakulni? Nem? Akkor nem szólsz egy szót se! * vesz fel támadóállást a lány, mire Nao kíntól eltorzult arccal pillant a párjára.* - Látod, és nekem ilyen hülyékkel kell együtt élnem… Egyébként Kamen, ne szekáld, mert azzal a sarokkal tényleg képes kinyomni a szemedet, ha ártasz a hiúságának! *morogja, majd egy csúnya fintort vág a vérpótlót láttán.* - Miért akar mindenki leitatni? *ráncolja a homlokát, majd Milanba kapaszkodva szépen felül.* - Nem baj. Akkor is megköszönöm… És persze, hogy nem hagyhattál, mert mire is mennél nélkülem! *mosolyog halványan, majd az a mosoly egy széles vigyorrá alakul következő szavak hallatán.* - Én is így gondoltam… *ölti ki a nyelvét a másikra, majd mikor összeér az ajkuk, akkor a szíve egy nagyot dobban, és a lány viszonozza a csókot. Nem különösebben zavarja, hogy a másik zavarban van, persze igyekszik úgy tenni, mintha fel se tűnt volna neki, bár azt a bárgyú mosolyt eléggé nehéz elrejtenie a csók után, majd amikor Kamen röhögését meghallja összerezzen, és a tanoncra pillant.* És a gyógyítók még egoisták is… *jegyzi meg halkan, majd Naomi végre megtalálja a hangját, és a csalódott képet vágó Roxane-on vigyorog.* - Az részletkérdés. Mondjuk te se menekülsz, Branimir. Említették már, hogy koszorúslány leszek Jessicával? *Ahhoz képest, hogy majdnem meghalt Naominak egész jókedve van, bár az is igaz, hogy a csaj hamar túlteszi magát ezeken. Egyébként a román lány megköszöni a segítséget, majd Nao érdeklődve hallgatja az „orvosát”.* - Kösz Kamen, jövök neked eggyel! *pillant hálásan a srácra, majd szipogva Milan felé fordul.* - Azt hiszem, kénytelen leszel egy hiperaktív, sérültet ápolgatni… *vág szomorú képet, de a barátnője röhögése már megint tönkreteszi a pillanatot.* - Roxane-nak hívnak! *Csattan fel kicsit később durcásnak, mert ő nem valaki kódexíró, hogy leanonymusozzák! Egyébként Roxane még az ajtóból visszafordul, és odakiált a barátnőjének. * - Ja, és a pasid egy vérbeli Rontásűző! *Nao csak int Kamennek, majd vigyorogva visszafordul Milan-hoz. Persze megértette ám a román célzását, így csak szélesebben vigyorog a másikra.* - Ejnye Wouters! Nem vagy valami társaságkedvelő! *csipkelődik egy picit, majd amikor a szörnyekről kezdik faggatni, akkor összeráncolja a homlokát.* - Mit akarsz tudni róluk? Csak nem vissza akarsz térni köreinkbe? *kérdi halkan, aztán választól függetlenül egy sóhaj kíséretében halkan magyarázni kezd.* - Nyár végén vettük észre, hogy egyre furább lények bukkannak fel. Nem is volt gond, leöltük őket, csakhogy ahogy telt az idő egyre többen lettek, és egyre nehezebb volt legyőzni őket. Tapasztalatból tudom, hogy árad belőlük a fekete mágia, úgysem, hogy van egy készítőjük, de még nem találtuk meg. Roxane-nal ma odamentünk nyomozni, ahol múltkor Kilian megsérült, és akkor támadtak ránk. Azt hittem ketten elegek leszünk, de ennek a lököttnek sikerült hamar kiütnie magát, és nem akartam kockáztatni az életét. Ha nem lépek közbe, akkor a hegytetőn meghalt volna.. Nem engedhetem meg, hogy az embereim meghaljanak… Egyébként el akartunk kapni egyet, hogy megvizsgáljuk, de mint látod nem sikerült… De miért érdekel ennyire?
Milan Wouters- .::Diák::.
- De most már itt vagyok, szóval szokj le róla, hogy kockára teszed az életed *morogja. Hiába, szüksége van a lányra. Sok minden miatt, sok terén az életnek, nem is tudja, mihez kezdene nélküle.* - Ne ellenkezz, csak fogadd el a segítséget *szusszant Roxane válaszára. Aztán ispotály, és Nao válaszára Milan csak rázza a fejét. Persze, bízik a képességeiben, aztán meg temethetik, hát fityiszt. Megnézi a gyógyító, és akkor Milan is nyugodt lesz. A két rontásűző hölgyemény párbeszédére csak jókedvűen nevet, Kamennel együtt. Az utóbbi egyébként mentegetőzve maga elé emeli a kezeit a román fenyegetésére, majd ugyebár áttér inkább Naóra, aki jelenleg jóval kevésbé tűnik harcképesnek, magyarul biztonságosabb páciens, mint a harcias nőszemély a másik ágyon.* - Vélhetően azért, mert szükség van rá. Csak részegen vagy elviselhető *vigyorog Naomira Milan. Szereti piszkálni a lányt, na. Aztán Kamen magára hagyja őket, és Nao második mondatára a belga halkan felsóhajt, és elkomolyodik.* - Hát éppen ez az. Mi lenne velem nélküled? *kérdezi ezúttal ő, sokkal mélyebb jelentést adva a dolognak, mint az előbb a párja. Aztán az idilli hangulatot a másik kettő tönkreteszi, így kénytelen megint rájuk koncentrálni Naomi helyett, ami kimondottan nem tetszik neki. A gyógyítónövendék csak jókedvűen röhög Roxane szavain, aztán pislog párat Naomi koszorúslány-ügyén, felírva magának az agyába, hogy erről meg kell kérdeznie Gist, majd kiadja az ukázt.* - Szívesen. Nem mondom, hogy bármikor, de azért félévente egyszer örömmel összeraklak *vigyorog Kam a lányra, majd elkezdi kifelé terelgetni Roxane-t, akinek az utolsó mondata után be is csukja az ajtót maguk mögött. Milan persze megint zavarba jön, elvégre nem az volt a terv, hogy Naót is beavatja a dologba, de mindegy. Még abban mer reménykedni, hogy a rontásűző nem fog rákérdezni a problémára, és ez egy kicsit valószínűbbnek is tűnik, amikor nem ez az első kérdése.* - Ez van, na *nevet fel, kicsit felszabadultabban. Arra, hogy mit akar tudni, vállat von, a második kérdést pedig tudatosan figyelmen kívül hagyja. A helyzet az, hogy egy nagy döntés előtt áll, de nem biztos benne, hogy képes lesz meghozni, úgy, hogy a helyes utat válassza. Szóval nem válaszol, hanem várja, hogy Nao hozzáfogjon a magyarázathoz. Azt komolyan bólogatva hallgatja, és közben végigfuttatja a memóriájában, hogy vajon rémlik-e neki bármi, ami kapcsolódhat az ügyhöz. Be is ugrik neki pár lehetséges variáció, hogy mik is ezek a valamik, és meglepetten veszi észre, hogy ennyi ideig tartott visszatérnie ahhoz, hogy rontásűzőként nézzen minden szörnyet. Aztán amikor Naomi másodszorra is rákérdez a dologra, halkan sóhajt.* - Loeilek vagyunk *válaszolja komolyan.* - Nem hagyhatlak egyedül elmenni ilyen küldetésekre. Most is veled kellett volna lennem, hogy segítsek, és akkor nem lett volna semmi baj. Nao... Ha szükséged van rám a klánban... *Egy pillanatra megakad, mély levegőt vesz, kifújja, majd a lány szemébe néz.* - Ha szükséged van rám a klánban, visszatérek a rontásűzők közé *mondja ki végül. Hatalmas döntést hozott. Nehéz döntést. És valószínűleg... Valószínűleg jó döntést.*
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
*Milan morgásán csak vigyorogni tud, bár még a jó Isten se tudja, hogy mi járhat ennek a lökött nőszemélynek a fejében, egyébként Roxane csak bólint Milannak, úgy tűnik kénytelen lesz elfogadni a segítséget, de előtte magában megjegyzi, hogy amilyen akaratosak ezek ketten… Nagyon is megérdemlik egymást. Egyébként meg nem biztos, hogy el tudnák temetni a csajt, mert egy jó darabig biztosan a Földet kísértené, így ha akarnának se tudnának könnyen megválni tőle. Egyébként a továbbiakban Nao igyekszik minél kevesebb figyelmet szentelni Roxane-nak és Kamennek. Amúgy a belga lány hozzászokott már, hogy nem szabad annyit mocorogni kezelés alatt, szóval igen, határozottan nyugodtabb páciens, mint a másik csaj. Aztán Milannak van egy csodás megjegyzése, mire Nao nagyokat pislogva mered rá.* - Nem is láttál részegen! *csattan fel felháborodottan, de valószínűleg ez azért nem történhetett meg, mert emberi számítás szerint 11 évesek voltak, mikor elváltak.* - Ó, pedig nagyon cuki, amikor részeg! Egyszer sikerült leitatni, de azóta nem hajlandó piálni! *vihog a román, mire a klánvezérétől újabb csúnya pillantást zsebel be.* - Hiába, na nem való nekem az alkohol! *fintorog, egyébként jól bírja a csak csak úgy a tizedik üveg után már dalolhatnékja támad. Majd Milan kérdésére halványan elmosolyodik, és suttogva ad választ.* - Nos, erre a kérdésre sose fogsz választ kapni, mert így is, úgy is a nyakadon maradok.*Érinti meg gyengéden Milan kezét. Igen, ő biztos benne, hogy nem fogják elszakítani a Loeiljétől, mert az nem történhet meg. Ha egyszer újra összefutottak, akkor most már nincs, ami elszakíthatná őket egymástól. Majd ugye Naomi picivel később tesz egy ártatlan megjegyzést, hogy bizony ő is központi szereplője lesz az esküvőjüknek. Aztán az esküvős téma után csak biccent arra, hogy Kamen felajánlja neki a gyógyítói szolgálatait. Egyébként valahogy sejti, hogy Milan figyelmen kívül hagyja majd a kérdéseit, szóval nem is lepődik meg, mikor a fiú nem felel.* - Egész eddig te panaszkodtál rám, hogy nem vagyok kommunikatív. Most nekem kell elvinni téged egy nevelőintézetbe? *ölti ki megint csak a nyelvét, és ezzel valamilyen szinten a témát igyekszik elkerülni, bár tudja, hogy a mutánsokról úgyis mesélnie kell. Így aztán a beszámoló után szépen elhallgat, és törökülésbe helyezkedve várja a másik válaszát.* - Ez igaz, bár eddig téged nem érdekelt *jegyzi meg, majd mivel érzi, hogy komoly témáról van szó, ezért nem is viccelődik tovább. Aztán a következő szavakra elkerekedett szemekkel figyeli Milant, és néhány percig ledermedten ül, majd hirtelen előrelendül, és átkarolja Milan nyakát.* - Persze, hogy szükségem van rád, az élet minden területén szükségem van rád… De csak akkor csatlakozz, ha tényleg akarod. Nem akarom rád kényszeríteni, de ha tényleg csatlakoznál, akkor annak nagyon-nagyon-nagyon tudnék örülni. De ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy hallgatnom kell rád? Mert akkor muszáj lesz érvekkel meggyőznöd, de ha tényleg jössz, akkor örülnék neki, ha a társam lennél a vezetésben, ugyanis én néha nem boldogulok egyedül ezekkel a hülyékkel. Milan, annyira örülök neked! *Kezd el beszélni a lány, és ha a srác nem hámozza le finoman magáról, akkor alaposan megszorongatja a másikat. Aztán, ha levakarták a csajt, ha nem ő utána ugyanazzal a lendülettel megpuszilja a másik arcát, és ha nem fogják le, akkor még az ágyról is felpattan, és nekiáll mászkálni a szobában.*
Milan Wouters- .::Diák::.
- Nem is akarlak *nevet válaszul Nao felcsattanására. Egyébként meg igen, az említett okoknál fogva elég nehézkesen láthatta volna részegen a lányt. Mondjuk szerinte az a nőkhöz abszolút nem illik, szóval jobb is, ha Naomi nem rúg be, mert azzal elég sokat fog süllyedni Milan szemében. A következő válaszra halványan elmosolyodik, és elégedetten bólint.* - Én is így gondoltam *motyogja. Aztán ezek után már nem is szólal meg, amíg Roxane és Kamen el nem hagyják a helyiséget, csak utána válik ismét kommunikatívvá, bár még így sem válaszol mindenre, amit Nao hallani szeretne.* - Meg ne próbáld *nevet fel, kissé erőltetetten Milan. Ő maga is nagyon jól tudja, mennyit változott, és azt is, hogy mennyire nem jó irányba. Pedig mindig is az öccse vágyainak akart megfelelni, de nagyon jól tudja, hogy Chris nem ezt akarná, nem akarná őt ilyennek látni. Arra, hogy őt ez eddig nem nagyon érdekelte, egy kis nyilallást érez a szíve tájékán. Hiába tudja, hogy Nao viccelődik, sajnos fájdalmasan igaz, amit mond, nem úgy volt mellette, ahogyan egy Loeilnek kellett volna. Aztán kimondja azokat a bizonyos hatalmas szavakat, és türelmesen várja a lány reakcióját. Őszintén szólva nem is lepődik meg különösebben a lemerevedésen, majd a hatalmas örvendezésen, pontosan erre számított.* - Nem vagyok biztos benne, hogy valóban ezt akarom. De az a helyzet, hogy most, amikor cselekednem kellett, teljesen egyértelmű volt, hogy miket kell használnom, hogyan tudom legyőzni a szörnyeket, és az sem volt kérdéses, hogy a régi módszerek szerint cselekszem. Szóval... Valahol azért hiányzik a dolog. Ráadásul ez a legjobb módja, hogy melletted legyek. Úgy, ahogyan régen. Így olyan lesz, mintha nem is változott volna meg semmi *ereszt el végül egy halvány mosolyt, közben pedig hagyja Naónak, hogy fojtogassa. Felpattanni természetesen nem hagyja, óvatosan lefogja, és megcsóválja a fejét.* - Szívesen segítek akármiben, ha most nyugton maradsz egy kicsit *vigyorog rá.*
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
– Nem áll tervezésben, hogy lássál is. Azóta mindig ellenőrzöm, hogy mit iszok… *morogja gyilkos oldalpillantásokat vetve a román barátnőjére. Szóval Milan megnyugodhat, nemigen lesz alkalma Naót részegen látni, mondjuk akkor is olyan, mintha józan lenne, csak annyi a különbség, hogy részegen eléggé hangosan énekel. Aki pedig ismeri a lányt, az tudja jól, hogy egyedül sose énekel, társaságban is akkor, ha nagyon nyaggatják.* - Akkor ezt megbeszéltük… *felel halkan, majd miután Kam meg Rox lelépett végre nyugodtabban folytathatják a beszélgetést.* - Miért ne? Mondjuk, kétes egyéneket nem engednek agyturkásznak, szóval… igazad van, ezekkel a terveimmel kénytelen leszek felhagyni, mert nem lehetnél a pszichiáterem *vigyorog vidáman. Egyébként Nao szeretné, ha végre helyre jönne Milan élete is, és minden erejével ezen fog munkálkodni. Szeretné elfeledtetni a múltat, s szeretné, ha végre Milan boldog lenne. De nem akar semmit rákényszeríteni, mert tudja jól, hogy abból semmi jó nem sül ki, így inkább türelmesen vár. Egyébként nem tehet róla, nem akarta, hogy attól a kis megjegyzéstől is rosszul érezze magát. De most már mindegy, hiszen kimondta, nem vonhatja vissza. Aztán ugye a srácnak nem kicsit sikerül meglepnie Naót, de végül az szegény Milan nyakában köt ki, és nem különösebben érdekli, hogy egy picit szúr az oldala, ő akkor is pattog.* - Akkor próbáld meg újra, és ha sehogysem érzed úgy, hogy csinálni, akkor ne erőltesd! És persze, hogy tudtad mit kell csinálni, hiszen a véredben van! *bök Milan szíve felé az ujjával, de nem tudja titkolni, hogy mennyire örül annak, hogy a párja hajlandóságot mutat arra, hogy újra próbálkozzon. * - Amúgy nem tudom hallottad-e már, de tudományos tény, hogy ha valaki egyszer elkezdi a rontásűzést utána nagyon nehezen tud leszokni, és borzasztóan hiányzik neki! Még Emeline mondta mielőtt egy Amerikába tartóra hajóra pakoltam volna *vigyorog szélesen, majd a következő szavakra picit elvörösödik. * - Milan, te akármit csinálsz, akárhol vagy mindig velem vagy… De azért tényleg örülnék neki, ha már fizikailag is az oldalamon tudnálak néha-néha. *Nevet fel vidáman, majd a következő megjegyzésre halványan elmosolyodik, és egy apró puszit hint Milan arcára. Persze utána egyből neki állna pattogni, de úgy tűnik Milan ismeri már annyira, hogy tudja melyik pillanatban kell lefognia Naót ahhoz, hogy ne tudjon kárt tenni magában, így szépen visszaül az ágyára viszonozza a másik vigyorát.* - Attól függ miben akarsz segíteni. Amúgy meg vannak még a cuccaid? Mert ha nem, akkor szólj, tudunk adni. A Jenael-től rohadt sok holmit mentettem át! Meg amúgy jó lenne, ha felpróbálnál egy-két egyenruhát, amiket még Domi csinált nekünk, asszem csináltattam egyet neked is, bár nem biztos. Majd kiderül. Egyébként most nem igen kell megnevelni őket, mert a csapat nagyrésze a Sandy-t kergeti, így rajtam meg Lorán kívül csak hárman vannak itt. Viszzont azt hiszem nem ártana picit edzened, kicsit mintha felszedtél volna pár kilót! *böködi meg a másik hasát, aztán beletúr a hajába, és elgondolkodó fejet vág.* -Meg van! *kiált fel boldogan.* - Adok neked olvasni valót is, nyugi vannak benne képek, szóval azokat is nézegetheted! Jut eszembe, bájitalokat is kell majd főzni, mert miattam elfogyott kettő is… jaj, annyi mindent kell mutatnom! *hadarja izgatottan, de ha rontásűzésről van szó, akkor szinte lehetetlen leütni.*
Milan Wouters- .::Diák::.
- Látod, látod? *vigyorog a lányra.* - Ezért nem szabad felelőtlenül agydokihoz utalgatni engem. *Igen, ő is örülne, ha helyrezökkenne az élete, de a helyzet az, hogy annyira kisiklott, hogy nem igazán gondolja, hogy még helyre lehet rakni a dolgokat. Igyekszik ő, komolyan, de hát nem megy az olyan egyszerűen. Az összeomlott épület romjai alól kiküzdötte már ugyan magát, de attól még a darabokra tört falakból nem lesz újra egész. Azt kemény, keserves munkával lehet csak megint felépíteni, és ki tudja, hogy sikerül-e valaha, vagy a munka közben megint ráomlanak a téglák? Aztán ugyebár egy darab hiperaktív Naomit kap a nyakába, ami igazából számára kezelhető, szóval csak mosolyog rajta, miközben megvallja a kételyeit a lánynak.* - Igen, ez a terv. Egyébként meg persze, hogy a véremben van, ez sosem volt kérdés *vigyorodik el. És nem, ez nem egoizmus, ez az igazság. Mindig is zsigerből ment neki a rontásűzés, és ha nem hagyja abba, vélhetően mára már a legnagyobbak között lenne.* - Nem, még nem hallottam *nevet fel.* - De azt hiszem a bőrömön érzem, most, hogy ennyi év után ismét engedtem, hogy a rontásűzőként beidegződött szokások uralkodjanak rajtam, tényleg hiányzott. És végül is... *komolyodik el hirtelen, majd egy halvány, nosztalgikus, megbékélő mosoly bukkan fel az arcán.* - Chris is azt szerette volna, hogy folytassam *mondja halkan, és látszik, hogy hosszú évek óta először nem fájdalommal gondol vissza szeretett öccsére. Talán azért csak most képes megbékélni vele, mert eddig nem teljesítette a fiú utolsó kívánságát. Aztán a következő szavakra ismét felnevet.* - Igyekszem, Nao *mosolyog felszabadultan. Ez után ugyebár tanúságot tesz arról, hogy mennyire jól ismeri már a belga lányt, és lefogja, mielőtt amaz elkezdene pattogni. Persze a hiperaktivitást így sem tudja kikerülni, de azért az már nem olyan vészes.* - Az attól függ, miben kell *mosolyog a lányra.* - Igen, megvan mindenem, bár kicsit talán porosak, de jók lesznek. Az egyenruhából viszont még mindig csak a verellwenes van meg, szóval mindenképpen szükségem lesz egy újra, mert azt nem hordhatom. Ha más nem, akkor majd kérünk egy újat Dominiktől *teszi még hozzá gyorsan, remélve, hogy Naónak nem szúr szemet, hogy nem hordhatja a régi klánja egyenruháját. Még mindig nem szeretne kimondottan beszámolni arról, hogy kitagadták, nem tanulni és gyakorlatozni küldte az apja.* - Kikérem magamnak! *nevet felháborodottan, amikor Naomi megböködi a hasát.* - Persze, az első találkozásunk óta több kiló lettem, meg centiben is változtam egy kicsit, de azért nem kell aggódnod az edzettségem miatt *vigyorog. Természetesen ettől függetlenül nem fogja kihúzni magát a gyakorlás alól, elvégre ő is jól tudja, hogy szüksége van rá. Mert noha nem puhány, de azért nincs abban a formában, amire egy aktív rontásűzőnek szüksége van.* - Muszáj? *fintorodik el.* - És mégis mi az, amit el akarsz olvastatni velem? *kérdezi elhúzott szájjal. Igazából nem nagyon akar többé rontásűzés témájú könyvet látni, ezért is van az, hogy most már a telefonjából tanul, mert noha színtiszta anyag az is, legalább nem azok a könyvek, amiket reggeltől estig bámult vagy ötven éven keresztül.* - Bájitalfőzésben viszont nem nagyon tudok segíteni, vagyis tudok, csak nem vagyok benne biztos, hogy az eredmény az elvárható módon fog működni *nevet fel zavartan. Egyébként nem zavarja Naomi pörgése, ha meg majd mégis, úgyis leállítja. Vagyis nem, nem biztos, de mindegy.*
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
– Jó, na. De ha azt mondanám, hogy pillanatnyi elmezakkant vagy, akkor lehet kikúrálnának, és még doktorit is szerezhetnél *vakarja meg az állát, és közben szélesen vigyorog a másikra, igen, valószínűleg ez lesz. Keres is a neten majd valami jó kis beutalót. Egyébként Nao úgyis helyre teszi Milan fejében a dolgokat, csak kell egy kis idő, hogy minden területet rendbe szedjen… Majd miután neki áll magyarázni arra, hogy mit csináljanak, és Milan felel rá csak halványan mosolyog.* - Na, látod Wouters, menni fog ez! Némi önbizalom, egy kis edzettség, elszántság és tudás a titka, hogy jó Rontásűző legyél! *vigyorog szélesen, majd el kezdi ecsetelni , hogy miket hallott Emeline-tól.* - Pedig így van. Nem vagy elég tájékozott! *horkant fel, majd mikor a másik hirtelen elhallgat, akkor összeráncolt homlokkal fürkészi a fiú arcát. Majd mikor meghallja Chris nevét csak halkan sóhajt, és átöleli a fiút.* - Akkor bizonyára most büszke rád, hogy megpróbálod újra. Van egy olyan érzésem, hogy odafent az öcséd meg az anyám rólunk beszélget… Bár, lehet csak paranoiás vagyok. *Szusszant egyet, de továbbra se engedi el a fiút, hanem előtte jó alaposan összeborzolja a haját. * - Tudod miben kéne még igyekezned? Lehetnél egy picit barátságosabb a többiekkel… *suttogja lágyan a fiú fülébe, majd nem sokkal később neki áll pattogni, és a rontásűzős dolgokról kezd el csacsogni.* - Amiben szeretnél. Kezdetben gondolkozhatnál valami jó néven, mert mi nem bírtunk megállapodásra jutni. *hadarja gyorsan, majd a holmikra bólint, bár egy pillanatra fennakad az egyenruhán, de arra tesz is egy megjegyzést.* - Nyugi, én a jenaeleset felgyújtottam. Meg szerintem a mostani jobban néz ki, oké csupa vér, amúgy a szövet magától összeforr… *legyint, és közben gondolatban felírja a listájára, hogy ma el kell kapnia Domit.* - Nem jogod kikérni, mert nem vagy teljes jogú klántag, teljes jogú, akkor leszel, ha lesz egyenruhád *cukkolja a másikat nevetve, majd megint előre lendül, és megpuszilja Milant.* - Nem aggódom, én sose… Tudod, nem szerepel a szótáramban! *kacsint a másikra, majd a fintorgásra felröhög.* - Ha nem vagy kíváncsi a jegyzeteimre, a kalandjaimra, a tapasztalataimra, az élményeimre és az emlékeimre, akkor nem. Egyébként folyamatosan bővül ábrákkal, leírásokkal, szóval úgy érzem, hogy ez posztomusz kötet lesz, bár Roxane szerint örökké élek, szóval az is lehet, hogy ne se jelenik. *nevet fel zavartan miközben újra összeborzolja Milan haját.* - Nyugi, nem is kell. Mázlista, hogy félig vajákos vagyok *nevet fel vidáman, és most az egyszer valóban hálás az anyjának, hogy az apja tudtán kívül megtanította az alapokra, így egész tűrhető bájitalfőzésben, sőt, ha akar, akkor kisebb sérüléseket is meg tud gyógyítani.* - Milan… Annyira örülök neki, hogy újratalálkoztunk. Rettentően hiányoztál… *szólal meg halkan, hiszen most, visszatekintve a régi életére egyáltalán nem volt megelégedve vele, de itt, Fair Islén végre megtalálta a boldogságot, a nyugalmat és a békét, és fogalma se volt róla, hogy mennyire üres volt az élete a Loeile nélkül.*
Milan Wouters- .::Diák::.
- Inkább maradjunk abban, hogy nem vállalod a kockázatot, hogy nem végezhetek orvosit, és lehetek a személyi pszichiátered, és békén hagysz *nevet fel. Aztán szélesen elvigyorodik Naomi szavaira, hiszen ő maga is tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy rendben legyen ez a terület. Ó, nagyon jól tudja. Elvégre akkoriban a klán egyik legügyesebbje volt, gyerekként. Aztán ugyebár elhallgat, és kiböki, hogy mi is volt Chris utolsó kérése, és halkan szusszant Nao felvetésére.* - Hát... Ha igazad van... Öcsi, remélem, hogy azért nem tartasz akkora idiótának, mint amekkorának gondolom, hogy tartasz *nevet fel halkan. Aztán horkant egyet Nao felvetésére, és elhúzódik a másiktól.* - Nézd, ez viszont az én dolgom. Eléggé megváltoztam, és nem vagyok már rá képes, hogy mindenkivel jóban legyek, mint régen. Igyekszem, de őszintén szólva nem is vágyom annyira a társaságra *vallja be, igyekezve tényleg őszinte lenni a lánnyal, és reméli, hogy a másik nem fog nagyon erősködni. Most igazából neki teljesen jó így, nem vágyik semmi többre. A jó névre töprengő arcot vág, majd megcsillan a szeme.* - Igazság szerint régen megpróbáltam rávenni a családomat, hogy változtassák meg a klán nevét, annyira szerelmes voltam egy névbe, de hát mint azt gondolom sejted, nem sikerült összehozni. A név Drusius volt. Ha esetleg tetszik... *hagyja befejezetlenül a mondatot, de hát eléggé egyértelmű. Ő spec nagyon örülne, ha ez a név végre tartalommal töltődne meg, elvégre nagyon a szívéhez nőtt még akkor, gyerekkorában. Christiannal találták ki ezt is.* - Nem is rossz ötlet, lehet, hogy én is ezt teszem a sajátommal *nevet fel, de ebben a nevetésben van valami keserűség is. Szerette azt a klánt. Szerette azokat az embereket. Szerette az apját. De ezen már kár rágódni, mert esélye sincs, hogy valaha is visszakaphassa mindezt.* - Nem klántagként, hanem a Loeiledként kérem ki magamnak, úgy pedig van jogom *vigyorog rá a fiú. Az aggódásra is csak vigyorog egy sort, majd szusszant egyet.* - Nos, szívesen megnézegetem benne a képeket *kezdi, majd elneveti magát.* - Na jó, tudod jól, hogy érdekel *vigyorog.* - Akkor jó *biccent a bájitalokra. A lány szavaira aztán átül mellé az ágyra, és magához húzza.* - Te is nekem. Szere... *Ebben a pillanatban kivágódik az ispotály ajtaja, és egy cowboynak öltözött Kamen vágódik be rajta. Egy pillanatra lefagy az ágyon egyértelműen éppen egy romantikus jelenetet lerendező párra, majd zavartan elvigyorodik, és legyezgetni kezd, miközben elsiet a mappája irányába.* - Á, ne is foglalkozzatok velem. Viszont szerintem lassan leléphetnétek, mert Nao tuti elég jól van már, ééééééés már itt sem vagyok, légyszi ne gyilkolj meg álmomban, Milan *vigyorog tündérien a belgára, majd kitrappol a nyitva hagyott ajtón. Milan csak pislog utána, majd megvakarja a fejét.* - Kicsit elrontotta a hangulatot. Mi legyen? Visszamegyünk a Cameosba? *kérdezi, az ajtó felé intve a fejével, és ha minden jól megy, akkor hamarosan ők is magukra hagyják az ispotályt, hogy az végre visszatérhessen a jól megérdemelt békéjébe.*
Naomi Verhoeven- .::Diák::.
- Hát, még megfontolom *mosolyodik el halványan, majd Chris-re halványan elmosolyodik.* - Szerintem azóta idiótának tart, amióta beszélsz velem… *kuncog halkan, majd magában azt is hozzáteszi, hogy örülne neki, ha az anyja és Chris nem kezdene el szervezkedni, mert ahogy ő Elise Verhoeven-t ismeri… Nos, maradjunk annyiban, hogy a nő képes lenne megszervezni a lánya esküvőjét… Majd ugye megemlíti, hogy azért jó lenne, ha kevésbé lenne mogorva fráter de a kapott válaszra megértően bólint.* - Rendben, nem nyaggatlak. Ismerős az érzés… * felel halkan, majd könyörgő, kiskutya szemekkel néz Milan-ra.* - De azért odafigyelsz néha a fiúhálóban történő pletykákra? Szeretek tájékozott lenni… *kérleli a Loeiljét, de nem tehet róla szeret mindig mindenről tudni. Majd szóba kerül, hogy kitalálhatna valami jó nevet, mert nagyjából ott állította le a tárgyalást a többiekkel, amikor a franciák a Táncoló botsáska, Kilian és Boris pedig a Kínai harcipuffancs mellett szavaztak, Laura, Boris és Roxane javaslatairól nem is beszélve... S mivel Nao tudja, hogy ennél rosszabb nem lehet, ezért érdeklődve hallgatja Milan javaslatát.* - Annak kábé annyi lehetett az esélye, mint amikor én egyszer megpróbáltam rávenni apámat, hogy nálatok aludhassak… *nevet fel, majd folytatja a viccelődést.* - Ez igazán hízelgő Milan. Egy nevet lecseréltél értem… *kuncog, majd tényleg bekussol, hogy a másik folytathassa a beszédet. Aztán meghallja a nevet, ördögien elmosolyodik, és megint egy puszival jutalmazza a párját.* - Tökéletes, s mivel Kilian nincs itt, hogy vitatkozzon ezért ez lesz. Mondtam már, hogy imádlak? *Ragyognak fel a szemei, aztán ugye áttérnek a felszerelésekre, és a homlokát ráncolja Milan nevetése miatt. Ismeri már annyira a fiút, hogy tudja, ez nem az az őszinte, vidám nevetés, amit hallani szokott tőle, ha jókedve van.* - Hát jó, Loiel-ként kikérheted. *mosolyog, majd csak csóválja a fejét Milan-on.* ~ Lehetetlen alak…*gondolja magában, majd elkönyveli, hogy szegény srácnak majdnem 1000 oldalt kell átnéznie, ha tényleg kíváncsi Naomi eddig töltött éveire. * - A naplómra nem vagy kíváncsi? *böki ki hirtelen, maga se tudja honnan jött neki, de hát nincs titkolnivalója a másik előtt, így ha kell nyugodt szívvel megosztja vele a legtitkosabb gondolatait. Aztán mikor Milan átül mellé egy darabig pislog, majd hozzábújik a másikhoz, és kíváncsian várja, hogy mit fog mondani neki a másik, mikor Kamen beront. Akkor Naomi felkapja a fejét, és olyan rondán mered Kamen-re, hogy azt még egy baziliszkusz is megirigyelné.* - Húzz kifelé, Kamen Grozdan Branimir! *sziszegi morcosan, és nagyon kevés hiányzik, hogy ne csapja agyon itt, helyben a fiút.* - Birkózáson találkozunk Grozdika! *kiált a félvér után, és mivel órán kívül Giselle miatt nem verheti szét a gyógyítótanoncot, ezért majd órán teszi meg, amikor minden joga meg van. Majd mikor Milan kérdez, akkor rásandít, majd a fiú vállába fúrja az arcát.*- Öld meg! Légy szíves, öld meg! *nyöszörög, aztán halkan sóhajt egyet, és nekidönti a homlokát Milanénak.* - Előbb mondd ki, amit akartál, aztán keressünk valami elhagyatott helyet, mondjuk egy padlást, mert most nekem sincs kedvem a többiekhez… Meg nem akarom, hogy Fredrik és Giselle aggódjon, hogy mi történt velem. Meg hát… Veled jobb tölteni az estét, mint velük *dünnyögi halkan, és ha Milan belemegy, akkor szépen felrángatja a titkos padlástérre, ami nagy valószínűséggel valami nyugis, elhagyatott tengerparttá alakul át, ahol csak a Hold, a csillagok és néhány szentjánosbogár világít.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Ezzel kénytelen vagyok egyetérteni *nevet fel a másik első mondatára. Aztán újabb kérdést kap, mire egy darabig elgondolkozva sétál a másik mellett, azon tűnődve, hogy mit és mennyit mondjon el.* - Nem tudom pontosan. Csak valami jót akartam, valami jobbat, mint ami akkoriban volt. Ugyebár félig angyal félig pedig démon vagyok, és nagyon sokáig csak az utóbbiról tudtam, és nem éltem kimondottan jó életet. Azt hiszem valahol azért akarom ezt csinálni, hogy egy kicsit... Jóvá tegyem mindazt, amit elkövettem *magyarázza, majd szusszant egyet, és elvigyorodik.* - Ezt igazából eddig egyszer sem gondoltam át amúgy *kuncog. Hát, igen, Sayon most elgondolkoztatta egy kicsit, és ő maga is tényleg először fogalmazta meg, hogy miért. Az eredeti indoklás persze az volt, hogy konyítani akar ehhez is, ha már egyszer angyal, de ez most már nem igazán állja meg a helyét.* - És neked van már elképzelésed, hogy hova akarsz továbblépni, ha elvégezted az Akadémiát? *érdeklődik, majd csendben hallgatja a választ. Aztán amikor odaérnek az ispotályhoz előreengedi Sayont, aztán ő maga is belép, benyit a hátsó ajtón, köszön Dariusnak, és szól, hogy ellát egy srácot, majd visszacsukja, és az egyik ágy felé int.* - Foglalj helyet *mosolyog a másikra, aztán az egyik kis szekrényhez lép, előszed némi fertőtlenítőt meg kötszert, aztán összehúzott szemöldökkel az erethonoshoz fordul.* - Mit gondolsz, szükséged van vérpótlóra? *kérdezi, aztán a választól függően felkap még egy fiolát, aztán odalép az ágyhoz, leszedi a kötést a másik kezéről, és elkezdi rendesen ellátni.*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
- Hm, értem. Amolyan lelkiismeret furdalásod van és azért csinálod ha jól értem. * Kamen kérdésére elgondolkodik, azt tudja, hogy kiszabadítja húgát, de, hogy utána mit csinál azt nem. Miközben gondolkodik mit is válaszoljon leül az ágyra amit mutattak neki.* - Hát, először is kiszabadítom a húgomat, utána nem tudom mit fogok csinálni.*Elkomorodik, még mindig elérzékenyül ha a húgáról van szó* - Nem hiszem, hogy kell legalábbis remélem nem kell vérpótló.
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Hát... Igen, mondhatjuk így is. De egyébként minél mélyebben beleásom magam, annál jobban tetszik *mosolyodik el. Kompenzál? Igen, valószínűleg. De volt oka, hogy megbukott, bőséggel van mit jóvá tegyem. Aztán ugye kérdez, és Sayon válaszára összeráncolt homlokkal kérdez vissza ismét.* - Mi történt vele? Már persze ha nem vagyok tolakodó, természetesen nem muszáj válaszolnod *visszakozik is egyből, elvégre némileg már jobb a modora, mint régen, és tudja, hogy nem minden tartozik rá. Szóval miközben a válaszra vár, nekilát ellátni a sebet. Látszik rajta, hogy határozottan ért ahhoz, amit csinál, ami végül is annyira nem meglepő: a fél nyarat végigtanulta, és hát most sem lustálkodik. Szóval ha a másik válaszol, akkor figyelmesen hallgatja, ha nem, akkor elkezd gondolkozni, hogy milyen témát hozhatna fel.*
Lord Sayon Merlioth- .::Diák::.
* Elmosolyodik a másik válaszára. ám a kérdés hallatán újra komor lesz. - Elrabolták. Nem tudtam megvédeni, amíg anyám apám temetésén volt. Túl sokan voltak ellenem. * Kezdi el felidézni a szomorú emléket* - Nagybátyám indult húgom előkerítésére, én is vele akartam menni, de apám utolsó kívánságát előbbre valónak tartotta anyám mint azt, hogy mehessek a nagybátyámmal segíteni. Így hát most itt vagyok és igyekszem embereket szerezni akik segíthetnek húgom megmentésében. De előtte össze kell kovácsolni őket csapattá csak úgy lehet ott túlélni bármit is ha segítenek egymásnak az erdő ahol, húgomat fogva tartják nagyon veszélyes, akárcsak a mellette levő tó.
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
*Némán hallgatja a másik szavait, és teljesen átérzi a másik baját. Elvégre neki is volt olyan, hogy elrabolták valakijét, bár igaz, hogy neki lehetősége sem lett volna megvédeni az illetőt. A történet vége után pár pillanatig még csendben tisztogatja a sebet, majd leteszi a fertőtlenítőt, és a kötszert a kezébe véve komolyan felpillant a másikra.* - Ha gondolod... Tudok néhány embert, akikkel együtt szívesen segítenénk *mondja. A londoni bandára gondol, elvégre ők azért még a legnagyobb túlzással sem mondhatóak gyengének, ráadásul már eleve tudják, hogyan tudnak együtt dolgozni csapatként. Hogy honnan ez a segíteni akarás... Valószínűleg megint az angyal énje diktálja neki, hogy mi is a helyes út, amin járni kéne.*
|
|
|