by Főkarakter: Liliya Buryana
Név: Erik Norgen
Faj: Lidérc
Nem: Férfi
Születési hely, - idő, kor: 1826. április 19., Svédország, - 186 éves
Apa: Christian Norgen
Anya: Emma Fredriksen
Testvérek: Mia Norgen, ikertestvér, 186 éves, lidérc
Életrajz:
186 évvel ezelőtt, 1826 áprilisában született meg alig három perc különbséggel a két Norgen testvér, egy svéd kisváros, Muskö mellett, ami egy szigeten található, a Balti-tengeren. Szüleik ekkor döntöttek úgy, hogy végre letelepednek egy nyugodt városkában. Hiszen mindketten lidérc rontásűző családból származtak, s ezt a tevékenységet folytatták is gyerekkoruk óta. Amikor az ikergyermekeik megszülettek, Emma visszavonult velük, azonban Eriket nem tudta rábeszélni, hogy így tegyen. Így hát a nő továbbra is folytonos aggódással töltötte napjait, akárhányszor férje vadászatra indult, néha több napra is.
Több évtizedig együtt tették ezt meg - házasságuk eleinte érdekházasság volt, a két család, akik elég gazdagok voltak, üzleti ügyek miatt már kiskorukban megegyeztek róluk. Azonban ők eleinte nem kedvelték egymást. Aztán kénytelen-kelletlen elküldték őket egy világ körüli útra, hogy úgymond megtanuljanak egyedül boldogulni. Először elég nehezen ment az ismerkedés, azonban mire hazaértek, már szerelmesen, egy párként érkeztek meg. Aztán legtöbbször már együtt dolgoztak, és meg kell mondani, elég profik voltak, országszerte keresettek. A házasság után is pár évig még folytatták ezt, csakhogy Emma terhes lett. Ekkor találtak rá a birtokukra, ami egy hatalmas területet ölel fel egy fenyőerdő közepén, Muksö városa mellett. Maga a ház nem túl nagy, inkább otthonos, kandallóval a nappaliban, családi képekkel a falon. Éppen az ikrek születése előtt költöztek ide. Egy darabig Emma azon volt, hogy lebeszélje férjét a rontásűző élet folytatásáról, azonban az nem állt rá a dologra. Pár évig a gyerekek születése után otthon volt, azonban mindkettőjüknek rá kellett jönniük, hogy az egy helyben ülés nem neki való. Így hát Christian ismét munkába állt… Az egész család vesztére.
Ugyanis ekkortájt került egy munkája során összetűzésbe egy több mint háromezer éves bukott angyallal, Barthayannal. A viszály köztük élet-halál harcig fokozódott. Az egész egy egyszerű vadászat alkalmával kezdődött - Christiant a milliárdos Myhre család bízta meg, hogy törje meg a birtokukon található átkot. Ugyanis egy körülbelül ötven méter sugarú körbe az erdő közepén bárki, aki betette a lábát, porrá égett… És a kör naponta változtatta a helyét. Na igen, nem lett volna különösebben nagy feladat a számára, azonban kiderült, hogy ezt a csapdát Barthayann állította, az egyik családtagnak, aki megölte a szeretőjét és a lányát. Tudhatta volna a férfi, hogy nem jó ötlet egy ilyen dologba beleavatkozni, mégis megtette. Megszüntette a csapdát, és megküzdött a több ezer éves angyallal, hiszen tudta, hogy ha nem teszi, az lekaszabol mindenkit a Myhre családból. Azonban nem sikerült megölnie. Kölcsönösen megsebesítették egymást, mindkét seb nagyon súlyos volt, Christiané csaknem halálos. Az angyal azonban elmenekült, és több száz évig nyomát sem látta. A Myhre család tagjai viszont szépen sorban elhunytak… A körülmények máig tisztázatlanok.
A gyerekek, Mia és Erik viszont szépen cseperedtek. Az első pár száz évükben lassan megtanultak mindent, amit egy rontásűzőnek tudnia kell, bár sosem nevelték őket arra, hogy feltétlenül ezt csinálják. Azonban Erik minden áron kitartott e terve mellett. Rontásűző akart lenni, nagy és erős, akár az apja. Mia viszont nem táplált efféle terveket. Ő tanulni szeretett, olvasni, lovagolni, és csendben ücsörögni a házuk teraszán, a fákat bámulva. Ennek ellenére ő is mindent megtanult, amit az apja oly nagy örömmel tanított nekik. Mindkét gyerek tehetségesnek bizonyult a tanulmányaikban. Erik a harcban, a rontások megsemmisítésében, az íjászatban, míg Mia a nyomolvasásban, a csapdaállításban, a logikai feladványokban. Míg az apjuk ezekre tanította őket, addig Emma írni, olvasni, majd később zongorázni, lovagolni. Aztán bevezette őket az irodalomba, a történelembe, a matematikába. Szóval tökéletes képzést kaptak, anélkül, hogy iskolába kellett volna járniuk. Barátaik csak a lidérc rokonaik voltak, velük havonta párszor találkoztak. Összetartó család volt. Sokszor meghívták őket a Norgen birtokra is, és ők is sokat utaztak a két szülő testvéreihez és a nagyszüleikhez, felváltva.
Azonban egy napon, amikor négyesben vacsoráztak a völgyre néző teraszukon, egy sötét árny jelent meg az égen. Christian azonnal felpattan, megragadta 129 éves kislányát, Emma pedig a fiút, és lerohantak velük a pincébe. Volt egy titkos szoba, oda rejtették el őket. Alig fértek el ülve is. Erik és Mia nem értették, mi folyik itt, nem értették, miért történik mindez, de egy hangot sem mertek kiadni. A szüleik pedig otthagyták őket… és nem jöttek vissza többé. Hallották az anyjuk sikítását, majd az apjuk fájdalmas kiáltását, ahogy rárontott az angyalra. Erik ki akart mászni, azonban Mia visszafogta, a szájára tapasztotta a kezét és a fejét rázta tágra nyílt szemekkel, szőke fürtjei szép arca körül repdestek. Vagy három órát ültek itt, végül Mia nem tudta visszatartani Eriket. Kiléptek a menedékből, ahol eddig gubbasztottak, és egymás kezét fogva felsétáltak a lépcsőn. A teraszra lépve pedig ott találták apjuk és anyjuk holttestét. Az anyjuk az ajtótól fél méterre feküdt, mellkasában egy tőrrel, vérbe fagyva. Az apjuk pedig… Csak gondolhatták, hogy az az ő holtteste. Szinte teljesen porrá égett, néhány ruhafoszlány és csontdarab jelezte, hogy valaha egy lidérc volt. Erik átölelte reszkető húgát, majd behúzta az ajtón. Leültek a nappali széles kanapéjára, és estig meg sem szólaltak, Mia némán zokogott bátyja vállán, aki csak erőtlenül bámulta a falról leesett és ripityára tört családi fotót.
Másnap a legfontosabb holmijaikkal a hátukon hagyták el az otthonukat jelentő házat és a birtokot - szüleiket egyszerű sírba helyezték, a ház előtti nagy fenyőfa alatt. A fa egy másik ágán a hintájuk függött, s a hűvös szél okozta nyikorgása a reggeli csendben messzire elhallatszott. Így hagyták el hát a házat, ahol 129 évig oly boldogan éltek.
A rokonaik felé nem adtak semmiféle életjelet, így azok abban a hitben élnek talán máig is, hogy az angyal a két gyereket is megölte - bár néhányan úgy gondolják, azok csak elkóboroltak. Hiszen ki adta volna meg a holttesteknek az utolsó tiszteletet, ki temette volna el őket, ha nem Erik és Mia? De ők ügyesen elkerülték az őket kutató rokonságot. Évekig, évtizedekig bujkáltak a világ elől, az apja régi ügyfelei által ajánlott munkákból éltek el, bár eltartott jó ideig, amíg érvényt szereztek maguknak. Hiába voltak szinte profik, ki akarná a piszkos munkát két gyerekkel elvégeztetni? Azonban az évek egyre teltek, a jó hírük pedig egyre csak vándorolt. Mindig kitartottak egymás mellett, elválaszthatatlanok voltak, bár folyamatosan veszekedtek valamin. Mindemellett viszont többször is megmentették egymás életét. Ápolták egymás sebeit, lelki támogatást nyújtottak, ha a másik kiborult. Mia mindig visszafogta az oly könnyen kiakadó Eriket, az pedig segített neki a harci technikák elsajátításában. Az évek előre haladtával egyre több munkát kaptak, már nem kellett az erdőben aludniuk egy összetákolt sátorban, vagy elhagyatott épületekben, a városban.
Azonban mikor 158 évesek voltak, minden megváltozott.
Egy egyszerű munka volt, valami újgazdag vállalkozó fogadta fel őket, mert a vadászterületén valami pusztította az állatait, egyszer még az istállóba is betört és megölte egy lovát. Sejtették, hogy mivel állnak szemben - csak egy elvadult, elállatiasodott vérfarkas képes ilyesmire. Nem is lett volna ezzel gond… Már vagy százszor végeztek hasonlóval. Az emberi énjüket elvesztett, vérszomjas lények gyakoriak voltak. Szóval nem is izgultak különösebben. Azonban minden másképp alakult. Mia könnyedén rátalált a farkas nyomára, aki az erdő mélyén vert tanyát. Lesből közelítették meg, majd Mia egy nyilat röpített az állatba - mert tisztán látszott, hogy már nem ember - Erik pedig előrontott, hogy az ezüstkését beledöfje. Mia is felállt, hogy célozzon… De a farkas rávetette magát, nem törődve a hátulról közeledő Erikkel. A fiú felordított és nekifutásból, a lendület erejével még éppen időben lesöpörte a vérfarkast húgáról - és az belemélyesztette éles fogait a vállába. Mia nem volt elég gyors… Mire felkapta és az állat hátába döfte az Erik által elejtett ezüstkést, már késő volt. Lerúgta az állatot félholt bátyjáról és falfehéren térdelt le mellé, a nevén szólongatva. Kínkeserves szenvedéssel juttatta el őt a vállalkozó házába, ahonnan kórházba szállították. Az életét megmentették… De a fiú vérfarkassá vált, örökre és visszafordíthatatlanul.
Miát ez egyáltalán nem érdekelte, örült, hogy Erik életben maradt. Azonban a fiú teljesen megváltozott… Szótlan lett, még Miát is kerülni kezdte. Mintha elvesztette volna önmagát. Aztán egy éjjel, éppen telihold előtt elszökött húgától.
Utálta magát, amiért hagyta, hogy ez történjen. Egy bevetés alatt majdnem megsebesítette a saját húgát. Ezért döntött úgy, hogy bármennyire is fáj, egyedül kell folytatnia az életét. Elhatározta, hogy nem lesz senki, akit veszélybe sodorhat akár egy rossz mozdulattal. Tudta, hogy egyedül kell élnie.
Így is tett - egy darabig csak kóborolt, majd ismét munkákat vállalt, hogy egy kis pénzhez jusson. De mindvégig csak egy dologra vadászott: Barthayanra, a bukott angyalra, aki végzett a szüleivel.
Végül meg is találta… csak a dolog nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte. Rá kellett jönnie, hogy a húga nélkül mennyivel sebezhetőbbé vált.
Egy brit kisvárosban sétált, egy címet keresett, amit egy kétségbeesett telefonhívás után kapott. Valószínűleg csak egy egyszerű átok lehetett a baj, de még az is meg tudja keseríteni egy ember életét, ha nem tudja, hogyan bánjon el vele. Azonban ekkor meglátta a gyűlölt alakot, éppen a főtéren. Megtorpant, mire az lassan felé fordult, és elvigyorodott. Ekkor azonban Erik hihetetlen sebességgel rávetette magát, kezében egy tőrrel. De az angyal gyorsabb volt… a szomszéd ház falának vágta a lidércet, úgy, hogy egy rakat vakolat is lejött vele együtt. Aztán felemelte a kezét, hogy a szent lánggal véglegesen is véget vessen az életének… Ám ekkor egy nyílvessző fúródott a gyomrába, és mikor megfordult, Miával találta szembe magát, aki jó ötven méterrel odébb, a tér másik feléről, villámló tekintettel fogott rá egy újabb mérgezett hegyű nyílvesszőt. Az angyal kihúzta a gyomrából a beleszúródott fegyvert, majd kitárva fekete szárnyait még ennyit mondott:
- Ennyivel nem ússzátok meg… Megöllek mindkettőtöket.
Majd felemelkedett a földről, és pár másodperc múlva már nyomát sem látták az égen…
Tekintve, hogy Erik félholt volt, nem volt nehéz Miának rábeszélnie, hogy miután felépült, azonnal menjenek el a Fyron Akadémiára - ez volt a legközelebb a városhoz, ahol mindez történt. És ez volt a legbiztonságosabb iskola, aminek a létezéséről tudtak. Így hát… pár hét elteltével mindketten beiratkoztak a varázslóképzőre, hogy felkészítsék egymást és magukat az oly régóta várt bosszúra.
Belső jellemzés:
Először is, makacs. Olyannyira, hogy ha valamit a fejébe vesz, legtöbbször még a húga sem tudja megállítani, pedig ő olyan számára, mint a második fele. Másodszor, forrófejű. Könnyen ideges lesz, és olyankor először támad, aztán gondolkozik el azon, hogy miért. Talán a vérfarkasságának köszönhető, de már előtte is ilyen volt, bár akkor a húga még képes volt megállítani, ha hülyeséget csinált. Ma már ő sem mindig képes rá. Amúgy szeret a középpontban lenni, sokat beszélni és másokon szórakozni. A humora elég sajátos, nem mindenki képes értékelni. Könnyen elfogja a bunkóság, olyankor, ha érzékeny a lelki világod, jobb, ha nem állsz vele szóba. Amúgy, ha olyan kedve van, akkor egészen empatikus és kedves tud lenni. Nehéz hozzá igazán közel kerülni, de amolyan barátféleként könnyen befogadja azt, akit bír. Persze nem fogja azonnal kiadni az összes titkát, és nem fogja megmenteni az életedet. Ahhoz több kell ennél. De ha valakit igazán megszeret, akár barátként, akár más, akkor érte az életét is képes lenne kockára tenni. Ha viszont nem így van… hát, lehetséges, hogy a kényelmét, esetleg az öltözéke épségét feláldozza érted, ha kedvel, de az életét nem. Nem bír ki egy napnál többet egyedül, mindig kell valaki, akivel beszélgethet. Minden egyes városban, ahol megfordult, van legalább egy jó ismerőse - egy átbulizott éjszaka vagy csak egy kenyérvásárlás eredményeképp. Nem túl sértődékeny típus, és ezt elvárja másoktól is, hiszen elég szókimondó, bár néha csak a poén kedvéért teszi. Sosem bonyolítja túl a dolgokat, az egyszerűséget kedveli, és jellemző rá a pozitív gondolkozás. A húgáért bármit megtenne, bár általában vele is vitatkoznak valamin. Szeret edzeni, sétálgatni, és szinte bármilyen sportot űzni, például sokat fut. Szereti a zenét, sokszor láthatod őt fülessel, magában valami rockszámot énekelgetve. Tud gitározni is valamilyen szinten, de nincsen (még) saját hangszere.
Külső jellemzés:
Elég magas, majdnem eléri a 190 centit. Széles válla és izmos felsőteste miatt szinte bárhol jár, kitűnik a tömegből. Zöld szeme mindig figyelmesen villog, alatta pedig egyre többször látni karikákat a kialvatlanság miatt. Haja vállig érő, szőke és göndör. Arcvonásai határozottak, férfiasak és szimmetrikusak, ajka telt. Bőre viszonylag világos, főleg az arcán. Ruházata általában tartalmaz egy fekete bőrdzsekit, hogyha nem, akkor egy egyszerű pólót visel meg egy farmernadrágot és kopott edzőcipőt. Tartása mindig egyenes, viszont járása laza, nemtörődömséget sugároz.
Háziállatok:
-
Személyes tárgyak:
-Egy ezüst nyaklánc, amit a szüleitől kapott, ezt mindig viseli.
-Egy kép, amin a családjával van, mikor 100 évesek lettek. Rajta van az egész família: a szülei, az apja testvére, felesége, és azok gyerekei, a nagyszülei, az anyja húga, a férje, és azoknak még akkor újszülött fia, valamint a nővére a férjével és az ő négy gyerekük, két fiú,
Név: Erik Norgen
Faj: Lidérc
Nem: Férfi
Születési hely, - idő, kor: 1826. április 19., Svédország, - 186 éves
Apa: Christian Norgen
Anya: Emma Fredriksen
Testvérek: Mia Norgen, ikertestvér, 186 éves, lidérc
Életrajz:
186 évvel ezelőtt, 1826 áprilisában született meg alig három perc különbséggel a két Norgen testvér, egy svéd kisváros, Muskö mellett, ami egy szigeten található, a Balti-tengeren. Szüleik ekkor döntöttek úgy, hogy végre letelepednek egy nyugodt városkában. Hiszen mindketten lidérc rontásűző családból származtak, s ezt a tevékenységet folytatták is gyerekkoruk óta. Amikor az ikergyermekeik megszülettek, Emma visszavonult velük, azonban Eriket nem tudta rábeszélni, hogy így tegyen. Így hát a nő továbbra is folytonos aggódással töltötte napjait, akárhányszor férje vadászatra indult, néha több napra is.
Több évtizedig együtt tették ezt meg - házasságuk eleinte érdekházasság volt, a két család, akik elég gazdagok voltak, üzleti ügyek miatt már kiskorukban megegyeztek róluk. Azonban ők eleinte nem kedvelték egymást. Aztán kénytelen-kelletlen elküldték őket egy világ körüli útra, hogy úgymond megtanuljanak egyedül boldogulni. Először elég nehezen ment az ismerkedés, azonban mire hazaértek, már szerelmesen, egy párként érkeztek meg. Aztán legtöbbször már együtt dolgoztak, és meg kell mondani, elég profik voltak, országszerte keresettek. A házasság után is pár évig még folytatták ezt, csakhogy Emma terhes lett. Ekkor találtak rá a birtokukra, ami egy hatalmas területet ölel fel egy fenyőerdő közepén, Muksö városa mellett. Maga a ház nem túl nagy, inkább otthonos, kandallóval a nappaliban, családi képekkel a falon. Éppen az ikrek születése előtt költöztek ide. Egy darabig Emma azon volt, hogy lebeszélje férjét a rontásűző élet folytatásáról, azonban az nem állt rá a dologra. Pár évig a gyerekek születése után otthon volt, azonban mindkettőjüknek rá kellett jönniük, hogy az egy helyben ülés nem neki való. Így hát Christian ismét munkába állt… Az egész család vesztére.
Ugyanis ekkortájt került egy munkája során összetűzésbe egy több mint háromezer éves bukott angyallal, Barthayannal. A viszály köztük élet-halál harcig fokozódott. Az egész egy egyszerű vadászat alkalmával kezdődött - Christiant a milliárdos Myhre család bízta meg, hogy törje meg a birtokukon található átkot. Ugyanis egy körülbelül ötven méter sugarú körbe az erdő közepén bárki, aki betette a lábát, porrá égett… És a kör naponta változtatta a helyét. Na igen, nem lett volna különösebben nagy feladat a számára, azonban kiderült, hogy ezt a csapdát Barthayann állította, az egyik családtagnak, aki megölte a szeretőjét és a lányát. Tudhatta volna a férfi, hogy nem jó ötlet egy ilyen dologba beleavatkozni, mégis megtette. Megszüntette a csapdát, és megküzdött a több ezer éves angyallal, hiszen tudta, hogy ha nem teszi, az lekaszabol mindenkit a Myhre családból. Azonban nem sikerült megölnie. Kölcsönösen megsebesítették egymást, mindkét seb nagyon súlyos volt, Christiané csaknem halálos. Az angyal azonban elmenekült, és több száz évig nyomát sem látta. A Myhre család tagjai viszont szépen sorban elhunytak… A körülmények máig tisztázatlanok.
A gyerekek, Mia és Erik viszont szépen cseperedtek. Az első pár száz évükben lassan megtanultak mindent, amit egy rontásűzőnek tudnia kell, bár sosem nevelték őket arra, hogy feltétlenül ezt csinálják. Azonban Erik minden áron kitartott e terve mellett. Rontásűző akart lenni, nagy és erős, akár az apja. Mia viszont nem táplált efféle terveket. Ő tanulni szeretett, olvasni, lovagolni, és csendben ücsörögni a házuk teraszán, a fákat bámulva. Ennek ellenére ő is mindent megtanult, amit az apja oly nagy örömmel tanított nekik. Mindkét gyerek tehetségesnek bizonyult a tanulmányaikban. Erik a harcban, a rontások megsemmisítésében, az íjászatban, míg Mia a nyomolvasásban, a csapdaállításban, a logikai feladványokban. Míg az apjuk ezekre tanította őket, addig Emma írni, olvasni, majd később zongorázni, lovagolni. Aztán bevezette őket az irodalomba, a történelembe, a matematikába. Szóval tökéletes képzést kaptak, anélkül, hogy iskolába kellett volna járniuk. Barátaik csak a lidérc rokonaik voltak, velük havonta párszor találkoztak. Összetartó család volt. Sokszor meghívták őket a Norgen birtokra is, és ők is sokat utaztak a két szülő testvéreihez és a nagyszüleikhez, felváltva.
Azonban egy napon, amikor négyesben vacsoráztak a völgyre néző teraszukon, egy sötét árny jelent meg az égen. Christian azonnal felpattan, megragadta 129 éves kislányát, Emma pedig a fiút, és lerohantak velük a pincébe. Volt egy titkos szoba, oda rejtették el őket. Alig fértek el ülve is. Erik és Mia nem értették, mi folyik itt, nem értették, miért történik mindez, de egy hangot sem mertek kiadni. A szüleik pedig otthagyták őket… és nem jöttek vissza többé. Hallották az anyjuk sikítását, majd az apjuk fájdalmas kiáltását, ahogy rárontott az angyalra. Erik ki akart mászni, azonban Mia visszafogta, a szájára tapasztotta a kezét és a fejét rázta tágra nyílt szemekkel, szőke fürtjei szép arca körül repdestek. Vagy három órát ültek itt, végül Mia nem tudta visszatartani Eriket. Kiléptek a menedékből, ahol eddig gubbasztottak, és egymás kezét fogva felsétáltak a lépcsőn. A teraszra lépve pedig ott találták apjuk és anyjuk holttestét. Az anyjuk az ajtótól fél méterre feküdt, mellkasában egy tőrrel, vérbe fagyva. Az apjuk pedig… Csak gondolhatták, hogy az az ő holtteste. Szinte teljesen porrá égett, néhány ruhafoszlány és csontdarab jelezte, hogy valaha egy lidérc volt. Erik átölelte reszkető húgát, majd behúzta az ajtón. Leültek a nappali széles kanapéjára, és estig meg sem szólaltak, Mia némán zokogott bátyja vállán, aki csak erőtlenül bámulta a falról leesett és ripityára tört családi fotót.
Másnap a legfontosabb holmijaikkal a hátukon hagyták el az otthonukat jelentő házat és a birtokot - szüleiket egyszerű sírba helyezték, a ház előtti nagy fenyőfa alatt. A fa egy másik ágán a hintájuk függött, s a hűvös szél okozta nyikorgása a reggeli csendben messzire elhallatszott. Így hagyták el hát a házat, ahol 129 évig oly boldogan éltek.
A rokonaik felé nem adtak semmiféle életjelet, így azok abban a hitben élnek talán máig is, hogy az angyal a két gyereket is megölte - bár néhányan úgy gondolják, azok csak elkóboroltak. Hiszen ki adta volna meg a holttesteknek az utolsó tiszteletet, ki temette volna el őket, ha nem Erik és Mia? De ők ügyesen elkerülték az őket kutató rokonságot. Évekig, évtizedekig bujkáltak a világ elől, az apja régi ügyfelei által ajánlott munkákból éltek el, bár eltartott jó ideig, amíg érvényt szereztek maguknak. Hiába voltak szinte profik, ki akarná a piszkos munkát két gyerekkel elvégeztetni? Azonban az évek egyre teltek, a jó hírük pedig egyre csak vándorolt. Mindig kitartottak egymás mellett, elválaszthatatlanok voltak, bár folyamatosan veszekedtek valamin. Mindemellett viszont többször is megmentették egymás életét. Ápolták egymás sebeit, lelki támogatást nyújtottak, ha a másik kiborult. Mia mindig visszafogta az oly könnyen kiakadó Eriket, az pedig segített neki a harci technikák elsajátításában. Az évek előre haladtával egyre több munkát kaptak, már nem kellett az erdőben aludniuk egy összetákolt sátorban, vagy elhagyatott épületekben, a városban.
Azonban mikor 158 évesek voltak, minden megváltozott.
Egy egyszerű munka volt, valami újgazdag vállalkozó fogadta fel őket, mert a vadászterületén valami pusztította az állatait, egyszer még az istállóba is betört és megölte egy lovát. Sejtették, hogy mivel állnak szemben - csak egy elvadult, elállatiasodott vérfarkas képes ilyesmire. Nem is lett volna ezzel gond… Már vagy százszor végeztek hasonlóval. Az emberi énjüket elvesztett, vérszomjas lények gyakoriak voltak. Szóval nem is izgultak különösebben. Azonban minden másképp alakult. Mia könnyedén rátalált a farkas nyomára, aki az erdő mélyén vert tanyát. Lesből közelítették meg, majd Mia egy nyilat röpített az állatba - mert tisztán látszott, hogy már nem ember - Erik pedig előrontott, hogy az ezüstkését beledöfje. Mia is felállt, hogy célozzon… De a farkas rávetette magát, nem törődve a hátulról közeledő Erikkel. A fiú felordított és nekifutásból, a lendület erejével még éppen időben lesöpörte a vérfarkast húgáról - és az belemélyesztette éles fogait a vállába. Mia nem volt elég gyors… Mire felkapta és az állat hátába döfte az Erik által elejtett ezüstkést, már késő volt. Lerúgta az állatot félholt bátyjáról és falfehéren térdelt le mellé, a nevén szólongatva. Kínkeserves szenvedéssel juttatta el őt a vállalkozó házába, ahonnan kórházba szállították. Az életét megmentették… De a fiú vérfarkassá vált, örökre és visszafordíthatatlanul.
Miát ez egyáltalán nem érdekelte, örült, hogy Erik életben maradt. Azonban a fiú teljesen megváltozott… Szótlan lett, még Miát is kerülni kezdte. Mintha elvesztette volna önmagát. Aztán egy éjjel, éppen telihold előtt elszökött húgától.
Utálta magát, amiért hagyta, hogy ez történjen. Egy bevetés alatt majdnem megsebesítette a saját húgát. Ezért döntött úgy, hogy bármennyire is fáj, egyedül kell folytatnia az életét. Elhatározta, hogy nem lesz senki, akit veszélybe sodorhat akár egy rossz mozdulattal. Tudta, hogy egyedül kell élnie.
Így is tett - egy darabig csak kóborolt, majd ismét munkákat vállalt, hogy egy kis pénzhez jusson. De mindvégig csak egy dologra vadászott: Barthayanra, a bukott angyalra, aki végzett a szüleivel.
Végül meg is találta… csak a dolog nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte. Rá kellett jönnie, hogy a húga nélkül mennyivel sebezhetőbbé vált.
Egy brit kisvárosban sétált, egy címet keresett, amit egy kétségbeesett telefonhívás után kapott. Valószínűleg csak egy egyszerű átok lehetett a baj, de még az is meg tudja keseríteni egy ember életét, ha nem tudja, hogyan bánjon el vele. Azonban ekkor meglátta a gyűlölt alakot, éppen a főtéren. Megtorpant, mire az lassan felé fordult, és elvigyorodott. Ekkor azonban Erik hihetetlen sebességgel rávetette magát, kezében egy tőrrel. De az angyal gyorsabb volt… a szomszéd ház falának vágta a lidércet, úgy, hogy egy rakat vakolat is lejött vele együtt. Aztán felemelte a kezét, hogy a szent lánggal véglegesen is véget vessen az életének… Ám ekkor egy nyílvessző fúródott a gyomrába, és mikor megfordult, Miával találta szembe magát, aki jó ötven méterrel odébb, a tér másik feléről, villámló tekintettel fogott rá egy újabb mérgezett hegyű nyílvesszőt. Az angyal kihúzta a gyomrából a beleszúródott fegyvert, majd kitárva fekete szárnyait még ennyit mondott:
- Ennyivel nem ússzátok meg… Megöllek mindkettőtöket.
Majd felemelkedett a földről, és pár másodperc múlva már nyomát sem látták az égen…
Tekintve, hogy Erik félholt volt, nem volt nehéz Miának rábeszélnie, hogy miután felépült, azonnal menjenek el a Fyron Akadémiára - ez volt a legközelebb a városhoz, ahol mindez történt. És ez volt a legbiztonságosabb iskola, aminek a létezéséről tudtak. Így hát… pár hét elteltével mindketten beiratkoztak a varázslóképzőre, hogy felkészítsék egymást és magukat az oly régóta várt bosszúra.
Belső jellemzés:
Először is, makacs. Olyannyira, hogy ha valamit a fejébe vesz, legtöbbször még a húga sem tudja megállítani, pedig ő olyan számára, mint a második fele. Másodszor, forrófejű. Könnyen ideges lesz, és olyankor először támad, aztán gondolkozik el azon, hogy miért. Talán a vérfarkasságának köszönhető, de már előtte is ilyen volt, bár akkor a húga még képes volt megállítani, ha hülyeséget csinált. Ma már ő sem mindig képes rá. Amúgy szeret a középpontban lenni, sokat beszélni és másokon szórakozni. A humora elég sajátos, nem mindenki képes értékelni. Könnyen elfogja a bunkóság, olyankor, ha érzékeny a lelki világod, jobb, ha nem állsz vele szóba. Amúgy, ha olyan kedve van, akkor egészen empatikus és kedves tud lenni. Nehéz hozzá igazán közel kerülni, de amolyan barátféleként könnyen befogadja azt, akit bír. Persze nem fogja azonnal kiadni az összes titkát, és nem fogja megmenteni az életedet. Ahhoz több kell ennél. De ha valakit igazán megszeret, akár barátként, akár más, akkor érte az életét is képes lenne kockára tenni. Ha viszont nem így van… hát, lehetséges, hogy a kényelmét, esetleg az öltözéke épségét feláldozza érted, ha kedvel, de az életét nem. Nem bír ki egy napnál többet egyedül, mindig kell valaki, akivel beszélgethet. Minden egyes városban, ahol megfordult, van legalább egy jó ismerőse - egy átbulizott éjszaka vagy csak egy kenyérvásárlás eredményeképp. Nem túl sértődékeny típus, és ezt elvárja másoktól is, hiszen elég szókimondó, bár néha csak a poén kedvéért teszi. Sosem bonyolítja túl a dolgokat, az egyszerűséget kedveli, és jellemző rá a pozitív gondolkozás. A húgáért bármit megtenne, bár általában vele is vitatkoznak valamin. Szeret edzeni, sétálgatni, és szinte bármilyen sportot űzni, például sokat fut. Szereti a zenét, sokszor láthatod őt fülessel, magában valami rockszámot énekelgetve. Tud gitározni is valamilyen szinten, de nincsen (még) saját hangszere.
Külső jellemzés:
Elég magas, majdnem eléri a 190 centit. Széles válla és izmos felsőteste miatt szinte bárhol jár, kitűnik a tömegből. Zöld szeme mindig figyelmesen villog, alatta pedig egyre többször látni karikákat a kialvatlanság miatt. Haja vállig érő, szőke és göndör. Arcvonásai határozottak, férfiasak és szimmetrikusak, ajka telt. Bőre viszonylag világos, főleg az arcán. Ruházata általában tartalmaz egy fekete bőrdzsekit, hogyha nem, akkor egy egyszerű pólót visel meg egy farmernadrágot és kopott edzőcipőt. Tartása mindig egyenes, viszont járása laza, nemtörődömséget sugároz.
Háziállatok:
-
Személyes tárgyak:
-Egy ezüst nyaklánc, amit a szüleitől kapott, ezt mindig viseli.
-Egy kép, amin a családjával van, mikor 100 évesek lettek. Rajta van az egész família: a szülei, az apja testvére, felesége, és azok gyerekei, a nagyszülei, az anyja húga, a férje, és azoknak még akkor újszülött fia, valamint a nővére a férjével és az ő négy gyerekük, két fiú,
