by Kamen Grozdan Branimir Szer. Aug. 28, 2013 12:38 am
*A lány első szavait egész egyszerűen figyelmen kívül hagyja, ugyanis elég tapasztalt már a rémálmokkal, igazán nincs szüksége tanácsokra. Ráadásul az utolsó időszakban az egész élete olyan, mintha egy hatalmas, megállíthatatlan lidércnyomás lenne...* - Megteszem, ami tőlem telik *bólint a beliaros dologra, miközben a nyilvánvaló indulat tomboló vihart kelt az ezüstszürke szemekben. Ez persze nem Elizabeth felé irányul: az ősdémon dühítette fel ennyire. Aztán elmagyaráz mindent, amit a lánynak tudnia kell, és nekiáll a varázslat előkészítésének.* - Igen, ez a lényeg *bólint, miközben óvatosan megvágja Lizzie kezét. A következő mondatra vállat von, miközben figyeli a fiolába csöpögő vért.* - Elég rossz időszakom van. Változtatni nem tudsz rajta, jobb, ha beletörődsz *válaszol fagyosan, egyértelművé téve, hogy erről a témáról nem szeretne hosszabb beszélgetést folytatni. Aztán egy intéssel begyógyítja a kislány karján a vágást, majd motyog valamit, mire a folyadék örvényleni kezd.* - Igen. Most koncentrálj az emlékre, amit választottál... Szólj, ha megvan *mondja, és vár, amíg a lány meg nem szólal. Amikor ez megtörténik, a lány arcához közelíti a tenyerét, és kettejük között egy ezüstös, pókháló szerű anyag tölti meg a levegőt. Aztán Kamen ezt egy következő intéssel hozzáadja a bájitalhoz, ezt is belekeverve.* - Rendben, most egy pillanatnyi csendet kérek. *Egyértelműnek tartja, hogy Lizzie érteni fogja, hogy most a saját emlékét próbálja összeszedni. Sokat gondolkozott, hogy mi legyen az, mi az, amit nem nagyon bízna rá senkire, és jól átgondolva rengeteget talált. Végül úgy döntött, hogy az a borzalmas pillanat lesz, amikor kinőttek a szárnyai, amikor rájött, hogy félig angyal, amikor az egész valósága megrengett. Talán ha jobban keresne, találna egy végtelenül boldog emléket is, de a jelenlegi lelkiállapota sokkal könnyebbé teszi számára, hogy átérezze azt a csalódást, szégyent, fájdalmat és öngyűlöletet, ami akkor eltöltötte. Egy pillanatig tehát koncentrál - ennek eredményeként egy fájdalmas fintor végigfut az arcán, ahogyan beleéli magát az emlékbe -, majd a tenyerén ismét feltűnik a pókháló szerű anyag, amit hozzáad az italhoz. Aztán kinyitja a szemét - észre sem vette, hogy lecsukta, biztosan gondolkozás közben -, és megfogja a fiolát.* - Rendben. Akkor először én megiszom a felét, utána a tiéd a maradék *jelenti ki, és egy nagyon kortyol a bájitalból. Fintorog egyet, láthatóan a cuccnak nincs túl jó íze, és a lány kezébe adja.* - Ügyelj rá, hogy az egészet megidd *szól oda, majd mocorog egy kicsit, és óvatosan elkezdi elemezgetni az emléket, amit a lány átadott neki. Igyekszik minél jobban átérezni azt a pillanatot, amikor elhangzott az apa szó, kizárva a saját fájdalmát, és a gondolatokat, hogy milyen brutálisan szakították szét ezt a két embert. Végül is neki kell megcsinálnia a kapcsolatot, tökéletesen rá kell hangolódnia a lányra.* - Megittad? Remek. *Ezzel kiveszi a lány kezéből az üvegcsét, zsebre vágja, majd folytatja az újabb utasításokkal.* - Most akkor jön a varázslat. Nagyon bonyolult, úgyhogy megkérnélek, hogy amíg csinálom, maradj csendben. Az lenne a legjobb, ha lefeküdnél, és becsuknád a szemed. Koncentrálj az emlékre, amit kaptál tőlem, mert azon és a te emlékeden keresztül fogom összekötni magunkat. Lehetséges, hogy közben szédülni kezdesz, ez teljesen normális, ne csinálj semmit, ne pánikolj, csak figyelj az emlékre. Elméletileg, amikor végzek, egy pillanatra mind a kettőnknek olyan érzése lesz, mintha kiürítettek volna a fejünkből mindent, utána viszont lehetséges, hogy erős érzelmi rohamunk lesz, ami ráadásul duplázódni fog, hiszen mind a ketten átéljük. Utána nagyjából szintbe állítom a kötés erejét, és kész vagyunk. Minden világos? *kérdezi végül. Ha a lány beleegyezik mindenbe, és nem kérdez, megvárja, hogy elfeküdjön, majd a homlokára teszi a kezét, és lehunyt szemmel koncentrálni kezd, felkészülve erre az igen nagy mágiát igénylő feladatra.*
