by *A Cameos-os lány lép ki a Teraszra, hallotta, hogy valaki van kint, gondolta kinéz. Öltözete egy fekete csőfarmerből, barna-fekete csíkos hosszított felsőből, egy fekete magassarkú csizmából és egy az alá felvett fekete hosszú ujjúból áll. Haja lófarokba felkötve, fülén pedig egy fekete fülmelegítő. Nem mondható, hogy fázik, de ő mindenre felkészült. Meg hát futni volt, olyankor jól jön ez. A korlát szélén üldögélő lányhoz lép és egy mosollyal az arcán üdvözli őt.* - Szia. *Mosolyog továbbra is, két hüvelykujját zsebre vágva.* - Mi jót hallgatsz? *Érdeklődik, kicsit kihasználja jó hallását, és igazából fel is ismeri a dalt, de azért illik rákérdezni.*
+16
Amanda Helgesen
Catherina C. Williams
Andrew Mason
Jesmon Helar
Loras M. Merlioth
Horváth Réka
Matthew Chancellor
Liliya Antonov
Victoria Jones
Etienne Marceau
Giselle Céline Marceau
Emily Crawford
Fredrik Laine
Ever K. Whitewood
Lisa Deadwood
Lucien du Bois
20 posters
Terasz
Matthew Chancellor- .::Diák::.
* Magányosan ücsörög és fújja az orrát, aztán mikor úgy érzi, hogy végre szabadok a légutai összegyűri a zsepit, és visszasüllyeszti a zsebébe. Nagyot szusszant, és épp keni magát, mikor valaki betéved a látóterébe. Akkor kirántja az egyik füléből a fülest, majd egy széles mosollyal az arcán oldalra fordul.* - Ó, hello. De örülök neked, hogy látlak, mert már kezdtem unatkozni, és tudod, nem igazán bírom hosszú ideig társaság nélkül. izé. te az a magyar lány vagy színészetről? Én Rachelle vagyok, bár biztos tudod. Engem cseszett le a tanár, hogy miért járok színészetre, ha olyan suliba tanultam eddig. Meg, juj még valamilyen órán együtt vagyunk, de nem jut eszembe. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, tudod, már régóta szeretnék beszélgetni veled, mert szimpinek tűntél az órákon, és ha sokat beszélnék, akkor üss le nyugodtan! *hadar izgatottan, majd picivel később összeráncolja a homlokát, és kirángatja a kabátjából a lejátszót. Gyorsan meglesi a kijelzőn a szám címét, majd vigyorogva továbbítja Rékának.* - Skillet-től a Comatose-t. Ismered talán? Hallod, imádom azt az együttest. Te milyen zenét szeretsz hallgatni? *csacsog vidáman széles mosollyal az arcán, miközben szépen visszatornázza magát a terasz padlójára. * -Amúgy az az izé minek van a fejeden? Tök aranyos meg minden. Hol vetted? *érdeklődik tovább, nos, Rachelle elsőre kissé riasztónak tűnhet a túlzott közvetlenségével és hiperaktivitásával, de nagyon aranyos lány valójában.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Mikor a lány beszélni kezd, kicsit meglepődik, de csak mosolyog a másikra. Őt nem zavarja, ha a lány csacsog, legalább sosem áll a beszélgetés.* - Igen, az vagyok. Igen, emlékszem, amúgy nagyon ügyes vagy. Éneken vagyunk még együtt. Engem nem zavar, örülök neki, hogy végre valaki nem olyan magának való. *Vigyorog a lányra. A magyar barátai is általában ilyen közlékenyek voltak, szóval már megszokta.* - Ismerem. Jók is, mondjuk én azért annyit nem hallgatom őket. Nem annyira az én stílusom. Igazából konkrétan stílus nincs. De szoktam Avenged Sevenfoldot, Zanzibárt is, Sum41-t. *Gondolkozik el a lány.* - Bár mostanában inkább magamnak játszok, gitáron, vagy zongorán, néha hárfán is. *Magyarázza a lánynak.* - Ja, csak futni voltam, így nem fagyott le a fülem. Még Magyarországon. *Mosolyog a másikra. Rékának nem riasztó, szereti az ilyen embereket. Még ha ő már nem is nagyon bőbeszédű, azért szereti ha a körülötte lévők azok.*
Matthew Chancellor- .::Diák::.
* Ó, nem kell meglepődni neki általában be nem áll a szája. Színészeten például Giselle-lel elég szépen összebarátkozott, szóval múlt óra előtt együtt táncolt a lánnyal a színpadon, felejthetetlen élmény lehetetett a fiúk számára.*- Ó, akkor jó a memóriám! Tudod, néha összekeverek egy-két embert, mert annyian vagytok, és a csoporttársaimat is alig ismerem! Nem rég jöttem ide, szóval van mit pótolnom meg van kit megismernem, így aztán igyekszem minél többet ismerkedni. Köszi, te is jó vagy, bár én ezt kicsi korom óta tanulom, szóval, mindegy. Nem nagy cucc.*legyint és a kezével hadonászik beszéd közben, de neki ez berögzült szokás, de nem kell aggódni, annyira nem kalimpál, hogy lecsapja Rékát.*- Örlök neki, tudod néhány megijednek a magam fajtától, pedig én aztán nem ártok senkinek! Oké, a legyeknek igen, mert azok bosszantóak, de amúgy senkit nem bántok. *Hadovál össze-vissza. Nos, Rachelle súlyos emberiség elvonásban szenvedett ez alatt a fél óra alatt, amit magányosan töltött.* Ó, király! Giselle mutatta valamelyik szünetben! Tök jók meg minden, nem is értem miért szólják le őket! Á, értem. Mondjuk, én mindenevő vagyok, szóval bármit mutatsz valószínűleg tetszeni fog. Az Avenged Sevenfoldot ismerem a Sum41-t is! Az elsőre egyszer felléptünk a sulimban, tök jó volt! Amúgy a másikat nem ismerem. Az milyen, az milyen? *lelkesül fel teljesen, majd csillogó szemekkel hallgatja Réka zenei tudását.* - Nagyon jó lehetsz, egyszer szívesen meghallgatnálak. Engem színészetre, énekelni meg táncolni tanítottak, szóval a hangszerek valahogy kimaradtak… *Be nem áll a szája, végül is végre társasága akadt, szóval most minden egyes másodpercet arra fog felhasználni, hogy kommunikáljon a magyar lánnyal.*- Azt néha én is szoktam, kell a bemelegítéshez meg minden, bár annyira nem szeretem… Mármint terepen, hozzászoktam a futópadhoz. *Magyaráz a futásról, majd Magyarország említésére összeráncolja a homlokát. * - Nem tudom pontosan hol van… Az biztos, hogy nem itt nyugaton. Hol van ez a Magyarország? És milyen hely? *érdeklődik, hiszen föciből sose volt valami jó, szóval Réka nézze el ezt neki, ha lehet.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- Ha segítség kell, akkor csak szólj, meg szívesen bemutatlak néhány ismerősömnek. *Nevet a lány legyintésére. Igen, ő is járt szakkörökre, meg az élet iskolája is kitanította eléggé, szóval megy az neki. Hogy akkor minek ment? Mert szeret színészkedni. Megint csak nevet a lány megjegyzésén, kezdi élvezni az itt töltött napokat. Végre fél év után...* - Igen, én személy szerint nagyon szeretem őket. Amúgy a Zanzibár az egy magyar zenekar, de várj. *Előszedi a telefonját és keresgélni kezd. Majd lejátssza a telefonján ezt a számot.* - Zanzibártól Az igazi nevem. *És végig játssza, vagy ha a lány nem akarja hallgatni, akkor egyszerűen kinyomja és a telefonját zsebre vágja.* - Na, hogy tetszik? *Kíváncsiskodik.* - Én leginkább pont, hogy ezekkel foglalkoztam mindig is. Ezek voltak azok amik mindig lekötöttek. *Gondol itt vissza a gitárjára, mikor még a második nevelőszüleinél volt. Utálták, rémes volt, egyedül a gitárja volt mindig vele, még a szomorú napokon is.* - Pedig a futópad teljesen más, mint terepen futni. Az szerintem sokkal jobb. *Vigyorog a lány. Igen, mióta a Hold gyermekeinek vére csörgedezik az ő ereiben is, azóta él hal a sportokért. Nem mintha eddig nem szeretet volna futni, de most már rögeszméjévé vált a sport.* - Nem, nem itt. Kicsit sokkal lejjebb. *Nevet a lány.* - A Kárpát-medencében. Nagyon szép hely, sok erdő, sok rét, nagyon gyönyörű hely, leírhatatlan, egyszer gyere el, és megmutatom neked. *Lelkesedik a lány. Nagyon régen volt már otthon, nagyon hiányzik neki Magyarország, legszívesebben haza menne, vagy idehozná Magyarországot.*
// Fagyás //
// Fagyás //
Matthew Chancellor- .::Diák::.
//OLVAD//
- Ó, nem kell, de azért köszi. Tudod, én úgy akarom megismerni az embereket, hogy random szólítom le őket, meg hát nem is akarom őket kényszeríteni, a bájcsevejeket meg alapból utálom, így előnyben részesítem a spontán történéseket. Egyébként Rachelle imád színészkedni, egyszerűen számára létszükséglet, hogy a színpadon szerepelhessen, különben megbolondul.* - Akkor hasonlít egy picit a zenei ízlésünk, vagy mi a fenénk… *hadarja, majd a magyarázatra felvonja a szemöldökét. Nem ismer magyar zenekarokat, sőt nem is igazán tudja, hogy mik a magyar szokások. Ízig-vérig brit a csaj, így nem különösebben érdekli más nemzet hagyománya. Majd mikor lejátszák neki az egyik számot attól a bizonyos zenekartól, akkor a combján üti a ritmus egy széles mosoly kíséretében.* - Egész jó, bár nem értem miről szól, de tetszik *mosolyog halványan, mikor Réka kérdezi őt.* - Hm. Jó neked, én jobb szeretek színpadon szerepelni, no ezzel nem azt akarom mondani, hogy feltűnési viszketegségben szenvedek, csupán szeretek néha más bőrébe bújni *vigyorog szélesen, majd ugye az edzési szokásaikat kezdik taglalni.* - Te tudod, nekem az a kényelmes. Végül is egy több milliós városban, ahol alig van zöld övezet ki akar futkosni? És annyi időm se lenne, hogy A-ból elérjek B-be, majd vissza. Jó nekem a pad, időt spórolok vele *legyint, hiszen ő tényleg elég nagyvárosban nőtt fel, eléggé be voltak táblázva a napjai, így nem engedhette meg magának, hogy hozzászokjon a terepfutáshoz.* - Hm. Mintha derengene valami… Ne haragudj, rémesen rossz vagyok földrajzból… Kábé annyit tudok, hogy hol van Spanyolország, Franciaország, a Benelux államok, Németország, Görögország és Olaszország. Aztán kifújt a tudományom Európa terén *kér elnézést zavartan, de hát sose figyelt föci órákon, így nem kell csodálkozni, ha hülye belőle.* - Oké, én szívesen utazgatok *vigyorog szélesen, majd a korlátra támaszkodva mered a semmibe.*
- Ó, nem kell, de azért köszi. Tudod, én úgy akarom megismerni az embereket, hogy random szólítom le őket, meg hát nem is akarom őket kényszeríteni, a bájcsevejeket meg alapból utálom, így előnyben részesítem a spontán történéseket. Egyébként Rachelle imád színészkedni, egyszerűen számára létszükséglet, hogy a színpadon szerepelhessen, különben megbolondul.* - Akkor hasonlít egy picit a zenei ízlésünk, vagy mi a fenénk… *hadarja, majd a magyarázatra felvonja a szemöldökét. Nem ismer magyar zenekarokat, sőt nem is igazán tudja, hogy mik a magyar szokások. Ízig-vérig brit a csaj, így nem különösebben érdekli más nemzet hagyománya. Majd mikor lejátszák neki az egyik számot attól a bizonyos zenekartól, akkor a combján üti a ritmus egy széles mosoly kíséretében.* - Egész jó, bár nem értem miről szól, de tetszik *mosolyog halványan, mikor Réka kérdezi őt.* - Hm. Jó neked, én jobb szeretek színpadon szerepelni, no ezzel nem azt akarom mondani, hogy feltűnési viszketegségben szenvedek, csupán szeretek néha más bőrébe bújni *vigyorog szélesen, majd ugye az edzési szokásaikat kezdik taglalni.* - Te tudod, nekem az a kényelmes. Végül is egy több milliós városban, ahol alig van zöld övezet ki akar futkosni? És annyi időm se lenne, hogy A-ból elérjek B-be, majd vissza. Jó nekem a pad, időt spórolok vele *legyint, hiszen ő tényleg elég nagyvárosban nőtt fel, eléggé be voltak táblázva a napjai, így nem engedhette meg magának, hogy hozzászokjon a terepfutáshoz.* - Hm. Mintha derengene valami… Ne haragudj, rémesen rossz vagyok földrajzból… Kábé annyit tudok, hogy hol van Spanyolország, Franciaország, a Benelux államok, Németország, Görögország és Olaszország. Aztán kifújt a tudományom Európa terén *kér elnézést zavartan, de hát sose figyelt föci órákon, így nem kell csodálkozni, ha hülye belőle.* - Oké, én szívesen utazgatok *vigyorog szélesen, majd a korlátra támaszkodva mered a semmibe.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- Értem. *Mosolyog a lány és egyre érdekesebbnek tartja ezt az estét.* - Egy picit igen. *Vigyorog a lány. Pedig a magyar kultúrát megéri megismerni. Legalább is Réka szerint nagyon is érdekes.* - Majd egyszer lefordítom neked. *Nevet a lány. Gondolt már rá, hogy lefordítja, de eddig még sosem gondolta, hogy komolyan megcsinálja, de majd ha lesz egy kis szabad ideje, keres egy nyugodt helyet és a gitárjával majd lefordítja. Csak legyen egy kis szabad ideje.* - Hát igen, néha jó eldobni magunktól a saját énünket és felvenni másét. *Mosolyog halványan és elnéz a sötétségbe. Ő akár most is szívesen élné más életét. Mondjuk egy öreg asszonyét, akinek semmi más dolga, mint az unokáival játszania, vagy egy dolgozó nőét, aki mindig csak rohan. De nem, neki nem ez jutott. Ő nem élheti ezeket az életeket, neki a sajátját kell élnie. Bár néha már elege van belőle.* - Végül is igaz, én otthon a városban mindig elmentem egy parkba, vagy ha vidéken voltam, akkor egy erdőbe futni. Jó is volt. *Mosolyog a lány. Tényleg haza kéne már néznie, hiányzik már neki a magyar hon.* - Nem baj. *Nevet a lány.* - Majd keresek egy térképet és megmutatom. *Kuncog.* - Tetszene neked. *Mosolyog és valahogy egyre nagyobb a honvágya.* - Tényleg, te hova valósi is vagy? *Érdeklődik a lánytól, mert nem emlékszik rá, hogy a másik említette volna.*
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
*Egy hosszú fárasztó nap után úgy döntött Loras, hogy egy kicsit kiszellőzteti a fejét ezért kiment a teraszra. Végre boldognak érzi magát újra. Bár néha még előjönnek rossz szokások attól még igyekszik minél jobban érezni magát és persze a diákoknak is minél több mindent megtanítani az íjászat terén.* ~ Vajon mi lehet Jesmonnal már egy jó ideje nem láttam, bár az is igaz, hogy az első pár héten én kerültem. A múltkori után kellett egy kis nyugi. De már kezdem hiányolni a beszélgetéseket.~ * Gondolja, majd egy régi-régi dalt kezd el dúdolni miközben az eget nézi. Aztán fölpattan a korlátra és úgy folytatja tovább. * - "Nem kértem életet, nem kértem bánatot, sem szenvedést
De kaptam eleget hidd el, mellé félelmet meg rettegést
Most itt állok a szellő, fúj fülembe síró dallamot
A könnyek porba hullnak, én meg magányosan ballagok
Az ég felé nézek, kérdem, mit tegyek?
Valóság vagy álom ez? De fel nem ébredek…
Örökkévalóságnak tűnik minden pillanat
Mikor kósza emlékeim közt hallom, mézédes hangodat
Az idő elszállt, vége van a boldog napoknak
Búcsút intek minden megálmodott dolognak
Kéz a kézben, boldogságtól megtelve
Naplementét nézve, tested karjaimba temetve
A halálnak nincs romantikája, de mégis húz magához
Úgy várok rá, mint arra mikor ajkam ér a szádhoz
Menny vagy pokol! Könyörgöm!Vegyél magadhoz! Kérlek!
Nincs más vágyam, mint hogy, boldogan nyugovóra térjek. Végleg."
De kaptam eleget hidd el, mellé félelmet meg rettegést
Most itt állok a szellő, fúj fülembe síró dallamot
A könnyek porba hullnak, én meg magányosan ballagok
Az ég felé nézek, kérdem, mit tegyek?
Valóság vagy álom ez? De fel nem ébredek…
Örökkévalóságnak tűnik minden pillanat
Mikor kósza emlékeim közt hallom, mézédes hangodat
Az idő elszállt, vége van a boldog napoknak
Búcsút intek minden megálmodott dolognak
Kéz a kézben, boldogságtól megtelve
Naplementét nézve, tested karjaimba temetve
A halálnak nincs romantikája, de mégis húz magához
Úgy várok rá, mint arra mikor ajkam ér a szádhoz
Menny vagy pokol! Könyörgöm!Vegyél magadhoz! Kérlek!
Nincs más vágyam, mint hogy, boldogan nyugovóra térjek. Végleg."
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Az iskola külön bejáratú ősdémona sem szűnt meg létezni, attól függetlenül, hogy most viszonylag nyugodtan telnek a napjai. Persze, az elmúlt hónapokhoz viszonyítva. Tulajdonképpen ismét csak dolgozik (bár már sikerült megtalálnia az egyensúlyt a munka és a pihenés között), a birtokot járja, vagy... Rebeccával van. Ahogy eszébe jut a tegnap este, arcán öntudatlan mosoly fut át. Éjjel 11-kor kereste meg a nőt, maga sem érti, hogy miért, aztán hajnalig beszélgettek. Nagyon régen találkozott olyan személlyel, aki ennyire le tudja kötni a figyelmét. Nincsen az az időmennyiség, ami alatt megunná a társaságát, legalábbis kezd egyre inkább így érezni. S hogy mit csinál, ha nincs a nővel és nem dolgozik? Nos, a birtokot vagy a kastélyt járja - ahogy most is - esetleg lovagol vagy fut. Ma a délelőttön kívül nem nagyon dolgozott, akkor is csak pár órát. Aztán fogta magát meg egy könyvet (valami óangol drámát) és azt olvasgatta egész délután. Meg is állapította magában, hogy nem sokat felejtett, hiszen nem kellett a nyelvezethez szótárat használnia. Hiába, sokat tartózkodott a Királyság területén akkor is, amikor ezek a művek íródtak. Most viszont úgy döntött, ideje kicsit kimozdulnia a szobájából, így hát elindult, hogy sétáljon egyet. Bár a hideg nem zavarja, mégsem szeretne most a birtokon sétálni, viszont a friss levegő az sosem árt, így hát amikor a terasz ajtajához ér, bekanyarodik és kilép a fagyba. Nincs rajta több, mint az egyik szokásos öltönye, mégsem fázik. Körbefuttatja tekintetét a széles teraszon, s meglátja Lorast - bár a hangja előbb jutott el a fülébe.* - Szép dal. *Lép hozzá közelebb, halványan mosolyogva.* - De én a helyedben vigyáznék ott. *Bök a korlátra, ami a fagy miatt meglehetősen csúszós lehet.*
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
- Óh, mióta vagy itt? *kérdezi Jesmontól aztán a figyelmeztetésre leszáll a korlátról és inkább csak neki dől.* - Egy nagyon rég hallott dal ez. Hogy vagy? Már nagyon rég láttalak. Meg aztán nem is tudom, itt nagyon gyorsan telik az idő és egyre jobban érzem magam. Tegnapelőtt a diákoknak azt tanítottam meg, hogy lehet a környező dolgokból íjat készíteni a saját két kezükkel. * mosolyodik el közben. Bár igazából próbálja gyorsan összeszedni a gondolatait nem akarja, hogy a mostani beszélgetés végére is elérzékenyüljön és annyi mindent akar megtudni, csak egy kicsit végig kell gondolnia dolgokat. Nem számított rá, hogy ilyen hamar teljesül a kívánsága.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*Mielőtt a kérdésre válaszolna, ő is a korlátnak támaszkodik.* - Most jöttem. És te? *Kérdez vissza, kivételesen egészen beszédes kedvében van. Fejlődőképes, na. Miközben a válaszra vár, a felhők mögül elő-előbukkanó csillagokat nézi, s ismét elgondolkozik azon, ami tegnap, az udvaron történt néhány diákkal. Egyelőre fogalma sincs, hogy mi történt velük, tulajdonképpen egész délelőtt erre próbált rájönni, de nem járt sok sikerrel. És ez idegesíti, természetesen, de a többi igazgató is dolgozik az ügyön, így kivételesen nem nyomoz éjjel-nappal, már rájött, hogy hiába próbálkozik, ennél többet nem tud kideríteni, és belenyugodott. Annyit tud, hogy biztonságban vannak - már ha lehet hinni a levél névtelen feladójának - és Jesmon érzi, hogy ez így van. Kicsit késve, de reagál Loras kérdésére is. Hajlamos elmerülni a gondolataiban.* - Én jól vagyok, köszönöm. *Mondja végül, majd elmosolyodik a nő szavaira.* - Ennek igazán örülök. Ezek szerint jól érzed magad itt. *Bólint egyet.* - Tudtam, hogy jó tanár leszel. Eddig csak jókat hallottam az óráid felől. *Na igen, szokott ő kommunikálni a diákokkal is, úgy, ahogy a kollégáival, hiszen miben mások? Csupán az asztal túloldalán ülnek a tanórákon.* - Én is kezdek hozzászokni már, nameg a tananyag is elkészül lassan, azzal volt a legtöbb munka. Így már nyugodtabban mennek a dolgok.*Teszi hozzá még, majd csöndben marad, hiszen érzi, hogy Loras nem csak ilyen dolgokról szeretne vele beszélgetni.*
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
- Én sem olyan régóta vagyok kint csak egy picivel előtted jöttem ki. * válaszolja, ám amikor meghallja, hogy Jesmon azt mondja, hogy "csak jókat hallott az óráiról" nagy öröm tölti el* - Tényleg? Ennek nagyon örülök. * Aztán egy pillanatnyi szünetet tart* - Tudod szeretnék valamit kérdezni tőled. * Majd egy nagy levegőt vesz és bele kezd.* - Szeretném megtalálni, a családom vérfarkas részét. Szeretnék egy kicsit kutakodni utánuk, de előbb meg akartam kérdezni tőled, hogy merre érdemes elindulnom a nyomozásban. Meg akarom találni őket. * Mondja, nagy lelkesedéssel. és teljes lendülettel és közben reméli, hogy Jesmon nem mondja azt, hogy nem tud segíteni, vagy ami még rosszabb az az, hogy nem engedi meg, hogy elmenjen nyomozni.*
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*A válaszra bólint, majd az örömöt látva a nő arcán ismét elmosolyodik. Soha, egy pillanatra sem bánta még meg senkinél sem, hogyha segített rajta, s az ilyen pillanatok pedig külön örömmel töltik el. Látva, hogy van értelme annak, amit csinál, hogy nem csak a levegőben kapkod maga körül. Mert mindennek van értelme, ami jobbá teszi egy másik lény életét. Amikor meghallja, hogy kérdezni szeretne tőle valamit, csak bólint, s érdeklődve Loras felé fordul, várva a kérdésre. Amikor meghallja, ismét halvány mosoly fut át az arcán.* - Persze, megértelek. De biztos vagy benne, hogy ezt szeretnéd? Meglehet, hogy csalódni fogsz. *Mondja halkan, komoly tekintettel pillantva a vérfarkasra. Aztán, ha az válaszolt, folytatja.* - De ha úgy érzed, ezt szeretnéd, tudok segíteni. Összeírok neked pár helyet, ahol a nagyobb vérfarkas klánok élnek, valahol biztosan ismerik a rokonaidat. *Magyarázza, miközben elgondolkodva néz maga elé.* - Megkérdezhetem egy-két vérfarkas ismerősömet is, hátha van tippük. *Teszi még hozzá, majd ismét felpillant.* - Ha kiderítettem valamit, majd szólok, de... Ne számíts sokra. Lehet, hogy... *Akad meg egy pillanatra.* - Lehet, hogy már nem élnek. Erre is számítanod kell. *Fejezi be végül, teljesen komolyan pillantva a nőre.* - De én mindent megteszek, ha valóban ezt szeretnéd.
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
* Arra, hogy megérti őt egy örömmel teli pillantást küld a másiknak. Ám amikor az megkérdezi, hogy biztos ezt szeretné-e eltűnik a mosoly az arcáról és komollyá válik.* - Igen, biztos, hogy ezt szeretném. A szünet után hallgattam a gyerekeket amint a rokonoknál, családnál töltött időt mesélik és hiány fogott el. Tudom, te itt vagy nekem, mint amolyan pótapa, de szeretném megtudni, hogy élnek e még a rokonaim és ha igen akkor hol vannak. * Aztán végig, hallgatja Jesmon mondani valóját.* - Köszönöm szépen a segítségedet és azt hiszem mindenképp elmegyek. Tudni akarok mindent a múltamról és a családom múltjáról. Meg akarom ismerni őket, vagy megtudni, hogy mik voltak, hogyan éltek és ha meghaltak akkor hol és miben vagy miért? Nagyon jó itt mindenki szeret meg minden, de akkor is hiányzik valami belőlem és ez zavar. Hogyha érted, hogy mire gondolok. és tényleg köszönöm, hogy segítesz benne.
Jesmon Helar- .::Igazgató: Cameos::.
*A válaszra bólogat, majd ismét elmosolyodik.* - Akkor rendben van. Mindenképpen segítek. *Mondja, s valóban így is gondolja. Mindenkinek joga van ismerni a családját, még akkor is, ha tőlük távol nőtt fel. Család. Furcsa, hiszen neki ilyenje sosem volt - nem csak abban az értelemben, ahogy azt bárki gondolná. Nem, neki konkrétan szülei sincsenek. Leszámítva persze Lucifert, de azt hiszem, abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az egy kicsit más. Igazából őt, és a démonokat kellene a családjának tekintenie, de mivel ez neki sosem ment, ezért mindig is egyedül volt. Kivéve egy nagyon rövid időszakot, de az megint más, az egy olyan dolog, amit nagyon szeretne elfelejteni.* - Értem. *Bólint végül, ahogy a nő befejezi.* - Akkor holnap neki is látok, és amint találok valamit, elküldöm neked. Most viszont mennem kéne, késő van... *Pillant az órájára. Valóban, tegnap este szinte semmit sem aludt, így nem ártana azt bepótolni.* - Még találkozunk! Aludj jól. *Köszön el egy halvány mosollyal, majd az ajtón belépve elindul a Torony felé, hogy ott aztán a szokásos esti rutinját meg filozofálgatását követően végre lefeküdjön, és kialudja magát - mert hiába ősdémon, aludnia azért neki is kell.*
Loras M. Merlioth- .::Igazgató: Cameos::.
- Tényleg köszönök mindent. * Aztán amikor Jesmon azt mondja, hogy mennie kéne egy kicsit szomorú mosolyt küld a másik felé de igen tudja, hogy már kezd későre járni.* - Igen, majd még találkozunk. Te is aludj jól. * Aztán még integet egyet a távolodó Jesmonnak, majd felnéz az égre.* ~ Végre megtudhatom honnan jövök és, hogy ki vagyok~ * Aztán lassan ő is elindul befelé.*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
*Andrew elgondolkozva ácsorog a teraszon, és nem zavarja különösebben a szemerkélő eső. Megszokott lovaglócsizmája, világos színű szövetnadrágja, inge és vékony, világoskék selyemsála fölött most Kamen egyik vastag, szürke pulcsiját viseli, mert... Mert. Mert a srác elhányta a szobában, neki meg kellett egy pulóver, és ez közelebb volt, mint a sajátjai. Kicsit ugyan fázik, de nem zavarja különösebben. Az utóbbi időben nagyon sok minden történt vele, de mostanra úgy érzi, sikerült nagyjából kipihennie mindent. Túltette magát valahogy a gyermekkora megismerésén, a vámpíros órán, azokon a dolgokon, amiket megtudott és megértett. Halványan elmosolyodik, ahogyan Kam ma reggeli szavaira gondol. "Öregem, te aztán lenyűgöző vagy. Két hete még azt hittem, beleőrülsz ebbe a sok hülyeségbe. Most meg már vigyorogsz. Nem osztod meg a titkodat, Drew?" Persze a válasz az volt, hogy nem, mert ő maga sem tudja, mi a titka. Talán az, hogy annyit küzdött már azért, hogy normális élete legyen, hogy nem akarja feladni most, amikor már itt van abban a bizonyos normális életben. Igenis megérdemli a nyugalmat Leroy hosszú éveken át tartó pszichopataságai után. Szóval csak ácsorog, elmerülve a gondolataiban, de valószínűleg észreveszi, ha valaki kijön a teraszra.*
Catherina C. Williams- .::Diák::.
*Cath kilép az étkezőből és felsiet a hatalmas lépcsőkön. Néhány diák lézeng itt-ott, de amúgy szinte teljesen kihaltak a folyosók. Gondolataiba mélyedve megindul a társalgó felé, hátha ott van már a szobatársa, akivel reggel nem éppen boldogan váltak el. Ugyanis a lány, aki mellé bekerült Catherine, egy igazi könyvmoly volt. Egész éjjel olvasott, kora hajnalban pedig arról áradozott, hogy a főszereplő srác egy igazi gavallér, aki minden lány álma és, hát eléggé kiakadt, amikor Cath elaludt a...nos a fellelkesült monológiáján. Végül pedig egy pohár vízzel ébresztette fel Cath-et, majd dühösen kiviharzott a szobából. Így aztán a lány nagyon remélte, hogy lehiggadt végre indulatos szobatársa és értelmesen meg tudják beszélni. Beért a társalgóba, azonban csak pár diák üldögélt odabent és láthatóan nagyon belemerültek a beszélgetésükbe. Cath odalép a terasz ajtajához és kinyitja. Odakint hűvös idő van, az eső pedig szürke felhőkből szemerkél. Fűzős, sötétbarna csizmájában, sötétkék nadrágjában és kedvenc fekete pulcsijában kilép a társalgóból a szabadba, ahol megpillant egy fiút. Megigazítja zafírkék sálját, felteszi a kapucnit, fonott, barna hajára és közelebb lép az idegenhez.
- Öm...szia! - köszön félszegen és várja, hogy a fiú nem bánja-e , hogy kijött, vagy elküldi.*
- Öm...szia! - köszön félszegen és várja, hogy a fiú nem bánja-e , hogy kijött, vagy elküldi.*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
*Ahogyan ácsorog, hirtelen meghallja, hogy nyílik az ajtó, így érdeklődve hátrapillant. Egy halvány mosollyal köszönti a lányt, ami aztán még halványabb lesz, ahogyan jobban szemügyre veszi. Noha átlagemberek nem igazán tudják megállapítani, hogy milyen fajú egyénnel futottak össze, Andrew azért eléggé profi a vámpírokban. Szóval eltart egy pillanatig, hogy legyőzze a viszolygását, de aztán megint kicsit megerősödik a mosoly. Nem futhat el minden egyes vámpír elől, aki lát, mert az megint gátolná a teljes életben: újabb dolog, amit megállapított az elmúlt időszakban.* - Szia *köszön végül vissza, remélve, hogy nem bámulta túl hosszú ideig a csajt, és nem látszott meg rajta túlságosan az ellenszenv.* - Gyere csak nyugodtan, nem harapok *kényszerít magára egy újabb mosolyt, bár meg kell hagyni, hogy a szóhasználat sem véletlen. Talán egy kis idő elteltével képes lesz egy cseppet feloldódni, egyelőre azonban még ideges, és próbálja meggyőzni magát, hogy nem túl valószínű, hogy egy erethonos csaj majd úgy random nekiugrik.* - Emlékeim szerint még nem találkoztunk *folytatja inkább.* - Andrew vagyok. Andrew Mason *mutatkozik be. Egyelőre kábé ennyi kommunikációra volt képes, de ahhoz képest, hogy a csaj vámpír, ez már hatalmas haladás, szóval Cath végül is egész jóra számíthat a továbbiakban. Drew alapvetően egyébként tényleg jó fej, és a "mindenki pszichológusa" típus, úgyhogy... Reménykedjünk, hogy képes lesz ezen képességeit egy vámpírral szemben is kamatoztatni.*
Catherina C. Williams- .::Diák::.
*A fiú hamar viszonozza a köszönést, azonban amilyen gyorsan jött az az épphogy csak mosolynak nevezhető valami olyan gyorsan el is tűnt. És valami olyasmi vette át a helyét, amire végképp nem számított a lány: undor, vagy viszolygás? Bár Cath már találkozott egy-két fura fazonnal, azért ilyen arckifejezést már nagyon régen kapott, egy nagyon más helyzetben. Talán tejszínhabos lett az orra? Ugyanis ő mindig, mindenét összekeni, ha sütemény közelébe kerül. Félve megérintette az orrát, remélve, hogy a fiú nem veszi észre a mozdulatot. De nem, nem tejszínhabos. Az idegen lassan ismét elmosolyodik, bár kicsit kényszeredetten és közelebb hívja magához a lányt. Cath eleget téve a hívásnak odalép a fiú mellé és kíváncsi pillantást vet rá a szeme sarkából.*
- Nem félek tőled, csak nem akartam zavarni.
*Felel, kicsit vehemensen a fiú "harapós" megjegyzésére. Majd tekintete a tájat fürkészi egy pillanatra, azonban a távolban sűrű köd takarja a hegyek vonulatait, melyeket már annyiszor megcsodált az ablakából. A fiú ekkor bemutatkozik, mire Cath lassan ízlelgeti a nevét, de valóban nem ismerős számára, nem mintha ezen annyira csodálkozni kéne. Még csak nemrég költözött be a Fyron-ba és még csak most próbál beilleszkedni.*
- Catherine Williams. *Mondja meg a nevét ő is. Mély, csönd ereszkedik rájuk pár pillanatra, amikor egyikőjük se tudja, hogyan kéne folytatni ezt a furcsa beszélgetést, majd ismét Cath szólal meg.*
- Miért ácsorogsz idekint egy szál ingben?
~ Azta, milyen értelmes kérdés. Bakker, de idióta vagyok. Biztosan azért, mert nem fázik. *Korholja magát a béna folytatásért és ismét a távolba tekint, azt remélve, hogy kinyúlik a ködből egy hatalmas kéz és elragadja*
- Nem félek tőled, csak nem akartam zavarni.
*Felel, kicsit vehemensen a fiú "harapós" megjegyzésére. Majd tekintete a tájat fürkészi egy pillanatra, azonban a távolban sűrű köd takarja a hegyek vonulatait, melyeket már annyiszor megcsodált az ablakából. A fiú ekkor bemutatkozik, mire Cath lassan ízlelgeti a nevét, de valóban nem ismerős számára, nem mintha ezen annyira csodálkozni kéne. Még csak nemrég költözött be a Fyron-ba és még csak most próbál beilleszkedni.*
- Catherine Williams. *Mondja meg a nevét ő is. Mély, csönd ereszkedik rájuk pár pillanatra, amikor egyikőjük se tudja, hogyan kéne folytatni ezt a furcsa beszélgetést, majd ismét Cath szólal meg.*
- Miért ácsorogsz idekint egy szál ingben?
~ Azta, milyen értelmes kérdés. Bakker, de idióta vagyok. Biztosan azért, mert nem fázik. *Korholja magát a béna folytatásért és ismét a távolba tekint, azt remélve, hogy kinyúlik a ködből egy hatalmas kéz és elragadja*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
- Oké *biccent Drew a lány szavaira. Nos, ezek szerint látszott rajta az undor, amit igyekezett elrejteni. Halkan sóhajt, majd bemutatkozik, érezve, hogy nem ártana valahogy jóvá tenni ezt az automatikus reakciót a csajjal szemben. Végül is ki tudja, lehetséges, hogy a legkevésbé sem tehet róla, hogy vámpír, és soha életében nem ölt embert. Csak...* ~ Na jó, Andrew, emlékszel, nem akadályozhat semmi abban, hogy normális életet élj ~ *emlékezteti magát, majd bólint a lány nevére.* - Örvendek *válaszolja, aztán ugyebár leszáll a kissé kínos csend. Drew, aki egyébként szokta tudni, mit mondjon - szinte már erről híres, mellette ha csend van, akkor az kellemes csend -, most nem igazán tud gondolni semmire, ami nem lenne közhelyes vagy bántó, vagy hülyeség. A lány kérdésére aztán elmosolyodik - ezúttal majdnem olyan őszintén, mint amikor a másik kilépett a teraszra -, és vállat von.* - Nem is tudom, szerintem nincs annyira hideg. Bár aztán lehet, hogy most kapok majd el egy megfázást, de akkor meg majd kikúráltatom magam *válaszolja. Aztán a lányra pillant, majd vissza a birtokra. Aztán megint a lányra. Beszélgetni kellene... Végül úgy dönt, hogy az a legegyszerűbb, ha valami semleges témával kezdene.* - Szóval... Mióta is jársz a Fyronra? Rémlik mintha láttalak volna már egy-két tanórán, de annyira nem vagy ismerős *jegyzi meg, remélve, hogy ebből azért már ki tudnak indulni valamerre.*
Catherina C. Williams- .::Diák::.
*Lesujtva, mint aki tudja, hogy már nem történik semmi, amivel visszaszívhatná a hülye kérdést, áll Andrew mellett. Továbbra is kitartóan szuggerálja a ködöt.
~ Gyerünk, gyerünk, csak egy kezet, légyszi, légyszi, légyszi. *Életében először örült, annak, hogy nem szokott soha semmin elpirulni, mert különben most rákvörös lenne a feje. Már várt a szörnyű baltára, ami már képzeletben fájdalmasan le is sújtott rá, azonban az csak nem jött és nem bírta tovább, ismét a fiúra pillantott. Nos igen...ezt gondolta a másik lehetőségnek, a "mi van?" nézés helyett, hogy kineveti. Mint amikor kiskorában a házuk melletti tóban úszott a bátyjával, majd kimászott a tóból, elcsúszott a sáron, háttal vissza a vízbe. És akkor leszakadt az ég. Mire Cath megkérdezte: - Ettől vizesebb még mitől leszek? - *Na, hát akkor a bátyja nagyon gúnyosan kinevette, és valószínűleg erre még sáros, összegubancolódott, tojásfészek-szerű haja és csücsörítő ajkai is rátettek egy lapáttal. Persze most nem csücsörített a lány, de nagyon közel állt hozzá, hogy...mihez is? Lassan dühös lett magára, amiért ilyen idiótán érzi magát az idióta kérdése után és ekkor már jött is a következő meglepetés. Teljesen normálisan, hétköznapian válaszolt a fiú. Cath csak állt megkövülten, megkukulva és csak egy bólintásra tudta magát rávenni. Úgy érezte ha megszólalna, ismét valami hülyeséget mondana, amire már biztosan nem reagálna ilyen "kedvesen" Andrew. Így, amikor a fiú témát váltott, Cath nagyon megkönnyebült és azonnal lenyugodott és válaszolt.*
- Pár, olyan, 2-3 hónapja vagyok még csak itt. Én viszont még nem láttalak, pedig nagyon próbálkozom, hogy beilleszkedjek. Nagyon furcsa még itt, de imádom, végre érzem újra, hogy tartozom valahova. *A végére már egészen elhalkul a hangja, mert minden szavát komolyan is gondolja és ilyenekről még nem beszélgetett senkivel, sőt, igazán még egy lélekkel se dumált.*
- Na és te? Mióta jársz ide? Szeretsz itt lenni? Kóstoltad már a konyhán a sült kacsát, gyümölcs szósszal és krumplipürével? - *Zúdít rá, szegény fiúra egy halom kérdést és egy pillanat alatt feloldódik. Ő már csak ilyen, zöld szemében pedig felcsillan az a jellemző huncut csillogás.*
~ Gyerünk, gyerünk, csak egy kezet, légyszi, légyszi, légyszi. *Életében először örült, annak, hogy nem szokott soha semmin elpirulni, mert különben most rákvörös lenne a feje. Már várt a szörnyű baltára, ami már képzeletben fájdalmasan le is sújtott rá, azonban az csak nem jött és nem bírta tovább, ismét a fiúra pillantott. Nos igen...ezt gondolta a másik lehetőségnek, a "mi van?" nézés helyett, hogy kineveti. Mint amikor kiskorában a házuk melletti tóban úszott a bátyjával, majd kimászott a tóból, elcsúszott a sáron, háttal vissza a vízbe. És akkor leszakadt az ég. Mire Cath megkérdezte: - Ettől vizesebb még mitől leszek? - *Na, hát akkor a bátyja nagyon gúnyosan kinevette, és valószínűleg erre még sáros, összegubancolódott, tojásfészek-szerű haja és csücsörítő ajkai is rátettek egy lapáttal. Persze most nem csücsörített a lány, de nagyon közel állt hozzá, hogy...mihez is? Lassan dühös lett magára, amiért ilyen idiótán érzi magát az idióta kérdése után és ekkor már jött is a következő meglepetés. Teljesen normálisan, hétköznapian válaszolt a fiú. Cath csak állt megkövülten, megkukulva és csak egy bólintásra tudta magát rávenni. Úgy érezte ha megszólalna, ismét valami hülyeséget mondana, amire már biztosan nem reagálna ilyen "kedvesen" Andrew. Így, amikor a fiú témát váltott, Cath nagyon megkönnyebült és azonnal lenyugodott és válaszolt.*
- Pár, olyan, 2-3 hónapja vagyok még csak itt. Én viszont még nem láttalak, pedig nagyon próbálkozom, hogy beilleszkedjek. Nagyon furcsa még itt, de imádom, végre érzem újra, hogy tartozom valahova. *A végére már egészen elhalkul a hangja, mert minden szavát komolyan is gondolja és ilyenekről még nem beszélgetett senkivel, sőt, igazán még egy lélekkel se dumált.*
- Na és te? Mióta jársz ide? Szeretsz itt lenni? Kóstoltad már a konyhán a sült kacsát, gyümölcs szósszal és krumplipürével? - *Zúdít rá, szegény fiúra egy halom kérdést és egy pillanat alatt feloldódik. Ő már csak ilyen, zöld szemében pedig felcsillan az a jellemző huncut csillogás.*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
*Andrew eléggé jól kezeli az ilyen helyzeteket, nem véletlen, hogy nagy valószínűséggel pszichológus vagy sérült gyermek gondozó lesz. Mondjuk ennyire még nem döntötte el, de amikor régebben azon álmodozott, hogy mit fog csinálni, ha egyszer sikerül elmenekülnie, akkor mindig ilyesmik jutottak az eszébe, és hát illene is hozzá valami ilyen munka. Látja ugyan, hogy a lány mennyire meglepődött a válaszán, de nem kérdez rá, végül is neki mindegy. Minden esetre a lényeg, hogy Andrew valószínűleg soha életében nem nevetett még ki senkit - maximum Kament, amikor nagy fetrengések közepette leesett az ágyáról, de az meg megint egy másik kategória -, és nem tervezi most elkezdeni. Aztán sikerül felhoznia egy következő témát, és láthatóan sikerül elérnie, hogy a lány feloldódjon, szóval most már csak neki kéne... A lány utolsó mondatára érdeklődően rápillant, felkeltette a figyelmét a mondat, de egyelőre úgy dönt, inkább nem kérdez rá, végül is alig ismeri, és hát nem kezdett a legjobban... Persze egy kis hang valahol az elméje hátuljában megjegyzi, hogy egyébként is miért kellene, hogy őt érdekelje egy undorító vérszívó, de igyekszik legyűrni az érzést.* - Egyszerre csak egy kérdést *mosolyodik el halványan.* - Augusztusban jöttem, szóval az egész tanévet itt töltöttem. És igen, szeretek itt. Nem mondom, hogy olyan hű de nyugalmas hely, de azért azt hiszem ez egy nagyon biztos pont az életben, és eléggé biztonságos *beszél, miközben a tekintete a távolba réved. Más kérdés, hogy most eltűnt az egyik igazgató, de Drew azok között van, akik nem gondolják, hogy valami komoly gond állna a dolog hátterében, és biztos benne, hogy a férfi hamarosan visszatér az iskolába. Ettől függetlenül szerinte nem különösebben vészes a helyzet.* - A konyhán meg szerintem már mindent kóstoltam, de jól hangzik a felsorolt menü *nevet fel halkan. Nos, meg kell hagyni, most nagyon büszkének lehet lenni Andrew-ra: egész jól feloldódott egy vámpír közelében, ami nála hatalmas szó. Persze még mindig kissé merev a testtartása, mintha kész lenne elugrani, de azért most már javul a helyzet.* - És mondd csak, te honnan jöttél? *tesz fel egy újabb kérdést, nehogy megint beálljon a kínos csend.*
Catherina C. Williams- .::Diák::.
*Miközben Cath egy pillanat alatt feloldódik, halványan érzi, hogy Andrew még mindig kicsit merev, de ezt már másoktól megszokta, úgyhogy igazán nem is tud vele mit kezdeni. Olykor talán kicsit vehemensnek és naivnak tűnhet édes viselkedése, de már megjárta a poklok-poklát így belül egy nagyon okos, értelmes és komoly lány ő, amit csak keveseknek mutat meg. Most is szája sarkában ott bujkál egy várakozó, szívélyes mosoly...hát komolyan, lehet tőle félni? Ettől a cukorborsótól? Most nem, és amúgy nagy általánosságban sem tűnik egy nagy ellenfélnek. Kicsi is, aranyos is, de érti a dolgát. Nem hiába tanította gyerekkorában az édesapja harcolni és a kardforgatás minden csínját-bínját megtanulta. Na de, vissza a jelenbe. Andrew egy "halványnak sem éppen hívható mosollyal jutalmazza meg a lányt, amire Cath magában egy nagyon kiált:
~ Jeee! Így kell ezt csinálni. *És vállon veregeti magát. Figyelmesen hallgatja a fiú beszámolóját és magában levonja a következtetéseket: tehát ő sincs itt régóta, ő is szereti ezt a helyet. Bólint, hogy felfogta a választ. Majd a nem olyan nyugalmas ez a hely megjegyzés felkelti az érdeklődését.
~ Mi szokott itt történni, ami...jaaa. *Esik le neki hirtelen. Pletykákat már ő is hallott az igazgató történetéről, de igazán sosem foglalkozott velük, hiszen nem ismerte a férfit, de azért olykor-olykor körültekintőbben mászkált az iskola területén.
- Mmm, alig várom, hogy ismét rávessem magam az ételekre, főleg a sütikre. Nagy ritkaságba megy, hogy egy iskolában ilyen finoman és ilyeneket csinálnak. *Vigyorodik el Cath és a picinyke nevetés hallatán ismét jól vállon veregeti magát. A fiú következő kérdése egy pillanatra lesokkolja a lányt, majd óvatosan válaszol rá, még mindig mosollyal az arcán, de a szemébe...az a szem, túl hamar elárulja gazdája tomboló lelkét.*
- Egész eddigi életemben londoni voltam. Ott születtem, nőttem fel, meg ilyenek. Kertes házunk volt. *Tér ki egy apró részletre* Na és te? Honnan jöttél? És miért pont ide? *Kérdezi, hogy a fiúra terelődjön a téma, de végül is tényleg kíváncsi rá, egy ember, sőt, hogy az emberek miért jönnek ide tanulni. Ez a mai napig rejtély a számára.*
~ Jeee! Így kell ezt csinálni. *És vállon veregeti magát. Figyelmesen hallgatja a fiú beszámolóját és magában levonja a következtetéseket: tehát ő sincs itt régóta, ő is szereti ezt a helyet. Bólint, hogy felfogta a választ. Majd a nem olyan nyugalmas ez a hely megjegyzés felkelti az érdeklődését.
~ Mi szokott itt történni, ami...jaaa. *Esik le neki hirtelen. Pletykákat már ő is hallott az igazgató történetéről, de igazán sosem foglalkozott velük, hiszen nem ismerte a férfit, de azért olykor-olykor körültekintőbben mászkált az iskola területén.
- Mmm, alig várom, hogy ismét rávessem magam az ételekre, főleg a sütikre. Nagy ritkaságba megy, hogy egy iskolában ilyen finoman és ilyeneket csinálnak. *Vigyorodik el Cath és a picinyke nevetés hallatán ismét jól vállon veregeti magát. A fiú következő kérdése egy pillanatra lesokkolja a lányt, majd óvatosan válaszol rá, még mindig mosollyal az arcán, de a szemébe...az a szem, túl hamar elárulja gazdája tomboló lelkét.*
- Egész eddigi életemben londoni voltam. Ott születtem, nőttem fel, meg ilyenek. Kertes házunk volt. *Tér ki egy apró részletre* Na és te? Honnan jöttél? És miért pont ide? *Kérdezi, hogy a fiúra terelődjön a téma, de végül is tényleg kíváncsi rá, egy ember, sőt, hogy az emberek miért jönnek ide tanulni. Ez a mai napig rejtély a számára.*
Andrew Mason- .::Iskola Pszichológus::.
*Drew-nak lehet. Szerencsétlen srác annyit szívott már a vámpírokkal, hogy igencsak nehezen képes rávenni magát, hogy elviseljen egyet. Most azonban úgy tűnik, egész jól megy neki. Meg amúgy is tudja, hogy az édes-aranyos külső nem mindig takar ugyan ilyen belsőt. Bár végül is az erethonos kitűzőből mer arra következtetni, hogy annyira azért nem különbözik a kettő.* - Hát, itt ritka jó ételeket adnak, bár én nem vagyok éppen nagy étkű, és el tudnám viselni, ha mondjuk gyakrabban lenne hamburger, de ezen felül még nekem is megfelel *mosolyodik el. Ahhoz képest, hogy milyen kis finom, nemesi srácnak tűnik, azért mégiscsak jenki vére van, hogy úgy mondjam. Sokkal szívesebben enne hamburgert vagy hot-dogot, de ha az nincs, akkor végül is azért jó neki más is. Amúgy sem eszik olyan sokat, szóval... Ez valószínűleg azért van, mert Leroy sosem hagyta nyugodtan enni, mert amíg ő ebédelt, a vámpír belőle akart ebédelni. Ezt a gondolatot pedig most gyorsan inkább elhajtja, és tovább tereli a témát. Látja, hogy Cath egy pillanatra ledermed, és látja a szemében tomboló érzelmeket, úgyhogy sejti, hogy rossz témába tenyerelt bele. Meg amúgy is hülye, mert erre vissza fognak kérdezi, aztán arra meg mit mond? Egy vérszomjas vámpír vérbankjaként éltem, bezárva egy londoni kúriába? Azért valljuk be, ez eléggé furcsa válasz lenne...* - Értem *mosolyog rá a lányra, érzékeltetve, hogy nem fogja tovább nyaggatni a témával kapcsolatban. A visszakérdezésre egy nem túl őszinte mosollyal elfordul.* - London, szintén. Meg előtte, gyerekkoromban Amerikában éltem *válaszol röviden a kérdésre, a következő válasz előtt pedig egy pillanatra csak maga elé mered, aztán vállat von.* - Ez volt a legközelebbi, ahová kor alapján is befértem. A dolgok... Kissé összekeveredtek otthon, valahogy semmi nem akart működni, úgyhogy inkább... eljöttem. Fyron biztonságos helynek tűnt, úgyhogy e mellett döntöttem. És te? *kérdez vissza. Mert ha már egyszer ő ilyen őszintén válaszolt - mert ez tényleg őszinte volt, csak bizonyos kényes részletek kihagyásával -, akkor a másik is kerüljön már szembe a kérdéssel.*
|
|
|