by * Ő is csak kuncog a fiú dicséretén, de úgy dönt mondd is valamit.* - Nos. Nem adom könnyen magam. Sosem szerettem az egyéjszakás kalandokat.* Vonja meg a vállát. Amit most mondott, még csak hazugság sem volt. Tényleg nem szereti őket. Abból neki semmi haszna nincsen. Egy éjszaka alatt bár rá tudja venni a férfiakat, hogy adjanak neki pénzt, de az nem elég. Neki egy biztos forrás kell, hosszabb időre. * - A vámpírok kiszámíthatatlan haramiák.* Suttog szinte csak maga elé. Már csak arra a szóra, hogy vámpír beleborzong a teste és melegség tölti el. Elképzeli, hogy a most még piros arca, és a melegség eltűnik, és a helyét jéghideg bőr veszi át, mely sápadt, mint a hold, és mégis oly elbűvölően gyönyörű, hogy egy halandó sem tud ellenállni a varázsának... Az éles szemfogak belemélyednek a még lüktető erekbe... Teljesen átadta magát a képzelgéseinek, de hamar el kell hessegesse gondolatait.* - Változnak. Igen. És valami mégis állandó. * Egy bólintással jelzi a fiúnak, hogy nyugodtan menjen, ő még befejezi a teáját. Míg Chris elindul a lépcsők felé egy hirtelen ötlettől vezérelve utánakiált.* - Vigyázz jól a szerelmedre. A testvéreden kívül az az egyetlen dolog, ami megmarad, és tiszta, mint hegyi patakból csordogáló forrásvíz.* Lehet, hogy furcsának tűnik, de valóban így gondolja. Mert van valami, amiről csak ő tud, és amit azóta is kincsként őriz. Az egyetlen dolog, ami a jóságot őrzi benne, de a sötétség már régen mélyre ásta. Pár perc múlva ő is feláll a csészét a mosogatóba teszi, majd vállára emeli táskáját. Ekkor jut eszébe, hogy még mindig nem tudja merre van a szobája, így bosszankodva indul felfelé a lépcsőn, és végül Jonathan szobájába tér be.*
4 posters
Acerlot Residentia
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
Nicole Brise- .::Diák::.
*Nicole csendesen, a gondolataiba merülve lépeget Qarin már csaknem néptelen utcáin. Nem szereti a zsúfolt útvonalakat használni, ezért mindig, ha Chrishez jön, a mellékutcákon át érkezik. Mindig, ahogy most is. Egy fekete, farmer miniszoknyát visel vörös, ujjatlan, csipkés szélű toppal, valamint egy kissé magasított sarkú fekete balettcipővel. Nem tervezte, hogy ma az Acerlotoknál tölti az éjszakát, de Chris sem ma, sem tegnap nem látta a Fyronban, és kezdi aggasztani a dolog, hiszen a fiú azt ígérte, ma este már ott lesz. De nincs sehol, Nicolenak pedig elege lett belőle, hogy a vőlegénye kéthetente köddé válik, magára hagyva a vámpírt. Régen, túlságosan régen töltöttek időt kettesben, pedig nyár van, könyörgöm! Nincs tanítás, azt csinálnak és oda mennek, ahova szeretnének. De mégis, Chris hangulata valahogy... Nincs rendben. Nem csak, hogy állandóan felszívódik, de ha jelen van, akkor is, mintha mostanság kicserélték volna. Nicole pedig eddig tűrte ezt, most úgy döntött, kideríti, mi a probléma forrása, és hogy hova tűnik el ilyenkor szerelme. A házhoz érve kopogás nélkül benyit az ajtón, hiszen félig már ő is itt lakik. A hatalmas hallban nem lát senkit, így hát elindul fel, az emeletre, először is a fiú dolgozószobáját célozva meg, de közben azért hangosan a nevén is szólítja.* - Chriiiis! Itt vagy? Jonathan? *Próbálkozik meg, s ha semmiféle válasz nem érekezik, csak folytatja tovább a lépcsőn felfelé vezető útját. Szerény véleménye szerint túlságosan nagy és fényűző ez a ház, de hát nincs mit tenni, pontosan illik az Acerlot testvérek stílusához. Bár végülis neki teljesen mindegy, ő tulajdonképpen bárhol elvan, ami kicsit is kényelmesebb egy dohos pinceszobánál. Panaszkodni meg igazán nincs oka... De minden esetre, ő a saját házuknak egy sokkal kisebb és otthonosabb házikót képzelt el, mondjuk... a tenger, vagy egy tó partján. De ez még messze van. Először is, ki kéne valahogy normítani azt az idióta vérfarkast...*
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Ma is mint mindig itt töltötte a napját. Nem képtelen betenni a lábát Fyronba amíg Amarilla ott van. Nem bírja elviselni és egyszerűen teljesen el van veszve és inkább elmerül a gondolataiba. Christopher pedig meg van tényleg változva, de nem Nicole miatt hanem Illa és Reed miatt. Szóval mindenképpen igyekszik vissza találni a régi énjébe, de most neki túl sok és menekül a bajok elöl. Améliet végig kísérte a házban aztán ma olvasott és a dolgozójában volt és ma kockulnia volt kedve. Harry Potter. Most pedig a nappaliban van és éppen tanul. Mit? Elkezdte a magyar nyelvet tanulni és igyekszik minél szorgalmas lenni. Igen tényleg új életet akar és nem csak Nicleal. Hanem csak úgy. Amikor meghallja a lányt elmosolyodik aztán még befejezi az írást és bezárja a könyvet majd elindul a lány elé. Tudja, hogy találkoztak volna, de tényleg képtelen volt rá. Akkor felhívhatta volna telón, de nem volt energiája. Lelkileg és fizikailag sincs toppon.* - Szia szívem!*Köszönti a lányt majd megcsókolja ahogy oda ér. Már régen nem zavarja a vámpírsága sőt örül is, hogy belé szeretet, de nem akar megint filózni.*- Mi a helyzet?*Érdeklődik a lány után majd gondtalanul sóhajt.* - Figyelj azt hiszem szükségem van egy kis segítségre. Tudunk beszélni?*Kérdezi meg a barátnőjét és ha benne van akkor elindulnak fel a szobájukba. a rákérdezz válaszol a lánynak, de a kérdezés nélkül is elfogja mondani. Ma egy halásznadrág van rajta és egy fehér póló.*
Nicole Brise- .::Diák::.
*Nem kell sokat várnia, szerencsére még az első emeletnél sem jár, mikor Chris előkerül. Boldogan mosolyogva, de azért még mindig aggódó tekintettel üdvözli szerelmét s viszonozza a csókot, majd miután végignézve a fiún megállapítja, hogy azóta sem sokkal jobb a kedve, egyelőre magába fojtja a fontosabb kérdéseit, sé egy egyszerűbbel indít.* - Te itt voltál egész nap? Mit csináltál? *Nem akarja ő faggatni a fiút, nem akar olyan levakarhatatlan barátnő lenni, mint amiből látott már néhányat, de azért mégis... Ami túlzás, az túlzás. Nameg, ő tényleg csak aggódik. Azt meg csak szabad...* - Semmi érdekes, Lillel úsztunk egyet, aztán meg vártam, hátha előkerülsz... *Húzza el a száját. Na, ez már tényleg túlzás, Nicole! Lassan észreveszi magát és egyet sóhajtva lesüti a szemét.* - Bocsi, én tényleg nem akarok így viselkedni, csak... Aggódom érted. Felszívódsz napokra, és még csak fel sem hívsz. *Pillant fel aggódó tekintettel a fiúra, annak következő szavait hallva azonban nem folytatja.* - Persze, hogy tudunk. *Vonja össze a szemöldökét, majd kézenfogva a fiút követni kezdi fel, a dolgozószobába. Ha végre odaérnek, Nicole elengedve vőlegénye kezét helyet is foglal a kanapén, s megvárja, amíg Chris is elhelyezkedik valahol. Ez az a szoba, ahol a legkevesebbet volt eddig, s egyben az egyetlen, ahova csak akkor jön, ha Chris hívja, egyedül sosem. Ez mondhatni a fiú magánszférája, amit a lánynak esze ágában sincs megsérteni.* - Chris... Látom, hogy mostanában valami nagyon nincs rendben. Tudod, hogy velem nyugodtan lehetsz őszinte. Mi a baj? *Kezdi meg a társalgást, igyekezve helyet hagyni a fiúnak, hogy ő vezesse a beszélgetés fonalát, ahogyan szeretné, de nem tudta megállni kérdezés nélkül. Nem segített az aggodalmán Chris bejelentése, miszerint beszélniük kell. Chris ugyanis nagyon, nagyon ritkán mond ilyet.*
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Tanult meg állás nélkül és igen egész nap itt volt a kutyája meg kint van a kertben. Egy kölyök németjuhásza van amit még a lány nem láthatott. Szóval igen. Elfordítja a fejét és szégyenli magát.* - Tanultam. Elkezdtem egy új nyelvet tanulni. Mondja a lánynak, de igazából tényleg elkezdett, hogy közben el terelje e a gondolatait.* - Sajnálom én csak.. *elkezd remegni és dadogni. igen ez rossz jel.* - képtelen lettem volna elmenni Fyronba vissza.*Feleli a lánynak és igazából örül, hogy ilyen érzi, hogy legalább aggódnak érte ami jól esik neki. Elindulnak felfelé Chris személyes terére ahova még Jonathan nem léphet be Nicolenak meg ugye lehet. Ahogy bemennek hangszigeteli a szobát és bezárja aztán nem hagyja, hogy a lány egyedül üljön a kanapén. Oda ül mellé aztán felsóhajt.* - Tudom és éppen az a baj, hogy bizalmatlanság terén. *Sóhajt.. majd megköszörüli a torkát.* - Azért tűntem el, mert kellett nekem idő. Kellett nekem idő ahhoz, hogy tudjam hova tartozom. Amarilla nem az anyám nem ő az édesanyánk Jonathannal és rajtam kívül mindenki tudta ezt.. csak tudták hogyan reagálom le és korai lett volna elmondani. Összeverekedtem Reedel igazából majdnem megöltem Amarillát is. El kellett szabadulnom Fyronból nem bírtam az indulataimban és téged sem akartalak veszélybe sodorni. Szeretlek és nem akarok hozzád érni egy újjal sem. Ezt értsd úgy, hogy megütni vagy bármi más. Jonathan éppen visszahozta z élet kedvemet… ráadásul fizetni akart nekem egy lányt. Tudod jó szórakozásnak indult, de nem lett semmi belőle. Túlságosan szeretlek azért, hogy ne csaljalak meg és nem tudnék hazudni neked. Nem az én reszortom, de biztosíthatlak, hogy azért voltam eltűnve, mert nekem idő kell míg megemésszem ki is az igazi családom.*Mondja a srác a lánynak és igen eléggé maga alatt volt az elmúlt napokban és indulatos azért nem kereste meg a lányt és félt, hogy ideges lesz és mivel két ellentétes faj nem akarja megölni sem. Túlságosan is szereti.* - Tudtam, hogy egyedül maradok, de azt nem, hogy ilyen hamar. Úgy érzem mindenki hazudik körülöttem pofoz fel nyugodtan, megérdemlem úgy is.*Mondja Chris, de lassan nekik is el kéne valahova menni. Kikapcsolódni ami még maradt a nyárból.*
Nicole Brise- .::Diák::.
*A válasz első felére csak bólint. Hát az végül is nem rossz dolog. Mármint, hogy tanul. Ráadásul nyelvet. Legalábbis Nicole rosszabbra számított... Na az meg megint más kérdés, hogy ehhez nem kell teljes száműzetésbe vonulni.* - Chris... Nincs semmi baj. Nyugodj meg, kérlek. *Pillant kissé megütközve a fiúra. Úgy tűnik, mégsem kell ide sok faggatás. Hallot egyet s mást, de ezek főleg pletykákból álltak. A teljes igazságot a vőlegényétől szeretné hallani. Talán nem akarja elhinni... Nem meri elhinni. Ameddig nem a fiútól hallja legalábbis biztos nem. Azóta találkoztak már, de valahogy nem tudott rákérdezni. Most azonban már muszáj lesz. Meg hát... Azzal biztosan nem segít rajta, ha a homokba dugja a fejét. Így meg talán tud majd valamit kezdeni vele. Ekkor ugyebár elindulnak fel, a dolgozószobába, ahol Chris is leül a lány mellé a kanapéra, aki megfogja vőlegénye kezét, s miután kérdezett, némán várja a válaszokat, illetve a magyarázatot, amit meg is kap. Nem szól közbe, nem mond semmit, megvárja, amíg a fiú befejezi a mondandóját. Csupán egy gondolat fut át az agyában: tehát igaz volt? De nem igazán kavarja fel a dolog. Mindig is tudta, hogy milyen Chris, és hát, végül senkinek sem esett baja. Szerencsére. És ha mégis így történt volna, akkor vajon mi lenne? Valószínűleg semmi. Nicole nem lenne képes otthagyni ezért. A dologra a lánnyal csak halkan felsóhajt, de végül erre sem szól semmit, elvégre nem történt meg, és ő nem tehet mást, minthogy elhiszi ezt a fiúnak. Már épp megszólalna, hogy kicsit helyretegye szerelmét, amikor az még hozzáfűz egy mondatot, ezzel a vámpírlányba fojtva a szót, aki csak lassan kifújja a levegőt, majd odabújik a fiúhoz, igyekezve minél szorosabban átölelni, ahogy a testhelyzete engedi.* - Nem vagy egyedül, édes. *Mondja halkan, de biztos benne, hogy Chris meghallja. Aztán egy darabig nem szól semmit, csak így marad, fejét a vérfarkas mellkasán nyugtatva. Majd végül elengedi, s ismét szembe fordul vele, miközben mélyen a szemébe néz.* - Nem vagy, és nem is leszel. És tudod, hogy miért? Mert már én vagyok a te családod és te pedig az enyém. Emlékszel? *Mosolyodik el halványan, felmutatva gyűrűs ujját az eljegyzési gyűrűvel.* - Tudom, hogy most nagyon el vagy keseredve, és... Meg is értelek. De nem szabad hagynod, hogy ez maga alá terítsen. Erősnek kell lenned. Meg kell nekik mutatnod, hogy nem tudnak tönkretenni. Én tudom, hogy te képes vagy rá, szerelmem. *Simít végig gyűrűs kezével a fiú arcán gyengéden, majd folytatja.* - És meg ne halljam még egyszer, hogy azért nem jössz a közelembe, mert félsz, hogy bántanál! Meg tudom én védeni magam, ne izgulj. De amúgy sem érnél hozzám. *Mosolyodik el halványan.* - Szeretnék melletted lenni... segíteni. De ehhez hagynod kell, és nem elmenekülni. Pláne, mert az öcsédnek elég furák a módszerei... *Fintorog egyet, természetesen a fizetős együttlétre gondolt.* - Én mindig itt leszek, Chris, és nem fogok neked hazudni. *Mosolyodik el ismét, majd hosszan megcsókolja szerelmét.*
//Fagy//
//Fagy//
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*A sors mindig ugyan azt a szerencsétlenséget mutatja, de mi van ha nem tud megbízni senkiben? Még mindig ezért aggódik, mert nagyon nem tudja elképzelni ezt az egészet. elkezd mesélni neki a dolgokról, de igazából csak azért, mert nem bírja már és igazából Jonathan valóban jót akart neki, de ő nem az a nő csábász. Bár mennyire is hülyének látszik nagyon sokat változott és nem tudna ismét hülye lenni. Annak az időnek vége és ráadásul tudja, hogy nem van egyedül, de fél attól, hogy nem fog megváltozni. Igen valóban találkoztak, de csak azért viselkedett Chris hülyén, mert bizalmatlan és fél, hogy elárulják. Amarillának hála nem tud senkiben megbízni rendesen félre vezették. Ahogy elgondolkozik a dolgokról lehet hagyni kellett volna egy éve, hogy megöljék a farkasok. Akkor nem lenne ez az egész és Caroline is élne még. Caroline Reed felesége volt szóval Chrisnek határozottan meg van Illáról a véleménye. Nincsen senki olyan akiben meg tudna bízni és akár mennyire is próbálkozna bárki is érne valamit? Érne annyit, hogy sikerüljön? Két lényben tud megbízni és mellette állnak. De Nicolet nem akarta eltolni magától csak na. Amikor megszólal a lány megköszörüli a torkát majd nyel egyet. Niclenak sem volt épp leány álom az élete és most a fiúé is romokban hever. Hagyja, hogy a feje a lánynak ott legyen az állát oda helyezi és nagyon kényelmesen el vannak.* - Tudom, hogy egy család vagyunk csak a vámpírokra nem tudom mennyire emlékszel, de nehezteltem. Aztán jöttél te és minden megváltozott. Amarilla pedig elrontja az egészet és legszívesebben megölném..*Morogja a srác, de nem fogja megtenni. Jonathantól is kérte ne csináljon semmit inkább éljék az életüket, de hát na.. mindig van valami galiba.* - Nicole épp ez az akár mennyire is mutatom, tudom azt, hogy nem vagyok. A család az egyik gyengém.. de az a mázli, hogy Johnnal még inkább kötődünk egymáshoz.*Mondja a lánynak majd megpuszilja és ismét a szemébe néz amikor megfenyegetik. Megvakarja a tarkóját, de nem igazán felel semmit.* - Hölgyem még szerintem nem látott át alakulva és durván viselkedni.*Mondja ártatlanul, de nem bántaná ebben igaza van. Ő az akitől megvéd bárkitől. Aki bántja az Christ bántja ennyi.* - Én nem menekülök.. csak.. elrejtőztem, hogy csináljak néhány dolgot és elkötelezni valót.*Mondja a lánynak helyesen, de tudjuk ez nem igaz. Aztán ismét csókoloznak és hát na jól esik neki.* - Mi van ha Jonathant csókolnád meg véletlen?*Témát terelve igyekszik el viccelni a dolgot, de tudja és sejti, hogy a múltkori esetet a lány még nem felejtette el.*
Nicole Brise- .::Diák::.
*Nos, az biztos, hogy Nicole mindent meg fog tenni, hogy a fiú meg tudjon benne bízni. Száz százalékosan, teljes mértékig, feltételek nélkül. Ez ugyebár ott kezdődik, hogy nem ad neki okot az ellenkezőjére. S hogy mi a következő lépés? Hát például ez. Hogy itt van, nem sértődik meg és nem adja fel, csak kitartóan próbálja kideríteni, mi a baja Chrisnek. Ami úgy tűnik, sikerült is, megtudja az igazságot. Fél kézzel átöleli a fiút, a másik kezét pedig annak mellkasán nyugtatja, miközben fejét annak mellkasára hajtva, kényelmesen elhelyezkedik. Így szólal meg, miután a szavak ismét a közelébe kerültek, s aztán hallgatja szerelme válaszát. Minden esetre ha hallaná vőlegénye gondolatait a farkasokról meg arról, hogy minek kellett volna történnie, biztosan ajándékozna neki egy szép tockost.* - De már másképp van. Már egészen kijössz velünk, nem? *Mosolyodik el, felpislogva egy pillanatra a fiúra.* - Figyelj... Én nem tudom, hogyan történt ez az egész, de meg kell próbálnod megbocsátani neki. A harag senkinek sem használ. És pláne nem árt annak, aki iránt érzed... Csakis téged sebez meg, senki mást. *Mondja halkan, és pontosan meg van róla győződve, hogy igaza van. Ő is meg tudott bocsátani fogvatartójának... Arról már nem tehet, hogy utánajött, szerelmet vallott neki és el akarta rabolni. Aztán ugyebár folytatja a mondandóját, immár a fiú szemébe nézve, a végén pedig megcsókolja.* - Na látod, ebben nincs igazad... Nem rémlik még az első "randink"? *Neveti el magát halkan. Hát igen, látta ő átalakulva Christ, ha nem is teljesen. Szép emlékek... A kifogásokra csak a fejét csóválja, de nem reagál semmit. Hát rendben, ha egyedül akar lenni, legyen, de ne rejtőzzön el a menyasszonya elől hosszú napokra...* - Jonathant? Na ne idegesíts... Össze nem keverném veled még egyszer. *Csóválja a fejét fintorogva. Na igen, elég szép kis gubanc volt ebből legutóbb, az biztos, hogy a lány sosem fogja elfelejteni. Azóta sem túl rózsás a viszonya szerelme ikertestvérével. De hát van ez így... Majd talán lesz máshogy is. Egy kis csönd után ismét Nicole szólal meg.* - Sajnálom, hogy ezt kérdezem, de Chris... Mit tett ő pontosan? Mármint Amarilla. Nem kell elmondanod, ha nem szeretnéd, csak... kíváncsi vagyok. *Támaszkodik fel olyan testhelyzetbe, hogy a fiú szemébe tudjon nézni. Mert hát, tényleg kíváncsi rá. Persze nem akarja faggatni, egyszerűen csak örülne, ha tudhatná, miben gyökerezik ez a roppant elmélyült konfliktus kettejük között.*
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Christopher örül annak, hogy van aki itt van és van aki foglalkozik vele. Mindennél jobban és mindenkor, de hát nem tehet erről. Csak a bizalmatlanság terén.. Átölelik egymást és fekszenek egymáson ami jó. Azután fogja magát és belemélyed a gondolataiba és nem tud megbocsájtani Illának. Egyáltalán nem hiszen kis korukban is volt néhány stikli. Például állítólag elrabolta őket, de erre Jonathan nem biztos, hogy emlékszik még kicsik voltak aztán a srác nem tudta azt, hogy mi lesz ennek a vége. Aztán itt van ez és Illának nagyon hosszú a listája. Nem akarja a lányt ezzel terhelni, mert már eleget nyagatta a problémáival. Aztán a megbocsájtásra elmosolyodik, de nem tud.* - Figyelj tudom, de képtelen vagyok rá…*Sóhajt.* - Kis korunkban egyszer megpróbált elrabolni minket, de az másik eset..*Feleli és ismételten sóhajt, mert nem tudja azt, hogy mi legyen. Kicsit össze van zavarodva és zuhanva és Nicoleal el kell menniük majd valahova pihenni. Külföldre esetleg néhány napra, mert ki akar mozdulni.. Aztán nosztalgiáznak és eszébe jut az első randijuk és valóban.. át változott ha jól emlékszik.* - Dehogynem amúgy is az érdekesre sikerült..*Kuncogja el magát, igen nem tudja el felejteni. Aztán Jonathant felhozza viccelődve és tudja jól, hogy nem felejti el az esetet, mert elég jól átverték a tesójával akkor. Mindig ezt csinálják.* - Jonathannal biztosan kijönnél.*Mondja, de nem biztos benne, hogy beszélne vele, de fél, hogy nem jön ki a tesójával. Igen más jellem, de együtt tartanak össze. Az elején elmondta, hogy mit tett Illa és igen hosszú lenne még a lista.* - Mit szólnál, hogyha elmennénk valahova kettesben?*Teszi fel a kérdést*
//Fagy//
//Fagy//
Nicole Brise- .::Diák::.
- Elrabolt? *Vonja fel a szemöldökét.* - Hogyhogy elrabolt? Nem ő nevelt titeket? *Kérdi kissé értetlenül. Hát igen, Chris nem sokat beszélt az "anyjáról", így Nicole nem ismeri ezeket a történeteket... Lehet, hogy épp itt lenne az ideje? Nos, ha a fiú hajlandó megosztani vele bármit is ezzel kapcsolatban, szívesen végighallgathatja, de nem fogja belőle harapófogóval kiszedni, az biztos. Aztán ugyebár az első randira terelődik a szó, mire Nicole is elneveti magát.* - Igen, érdekes volt. Néha azóta sem értem, hogyan szerethettem beléd. *Ölt rá nyelvet, majd ismét elneveti magát és egy puszit nyom a fiú arcára.* - De aztán ismét meggyőzöl. *Teszi hozzá, immár csak mosolyogva. Majd Jonathan jön szóba, mire Nicole ismét csak forgatja a szemét. Ő annyira nem biztos benne, hogy jól ki fognak jönni. Majd talán kiderül.* - Lehetséges. *Von vállat a gondolatai megosztása helyett mosolyogva. Oké, meg fogja próbálni, már csak Chris miatt is. A következő kérdésére nem igazán kap választ, így hát nem is erőlteti a dolgot. A fiú kérdésére ismét elmosolyodik.* - Jó ötlet. Hova szeretnél menni? *Kérdi, miközben ismét hozzábújik. Szeret Chrishez bújni. Biztonságban érzi magát... Amire az elmúlt években elég kevésszer volt lehetősége. Természetesen az elmúlt egy év előtti időszakot tekintve. Miközben várja a fiú válaszát, a jegygyűrűjét kezdi nézegetni. Sosem gondolta volna, hogy ez meg fog történni vele. Azok után... És ilyen hamar. Talán kiérdemelte a boldogságot. Talán ezért volt ez a sok szenvedés. Talán. Talán nem. Talán csak a véletlen műve. Mindegy is.. A lényeg, hogy van, és kész.* - Minden esetre jót tenne, mindkettőnknek. *Teszi hozzá kissé elgondolkozva. Egy kis idő csak kettesben... Nem rossz ötlet.*
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Az elrabolás egy dolog még kicsik voltak, de azt nem szereti felhozni. Soha nem mesélt erről senkinek így is nehéz és szégyenli, hogy Amarilla így viselkedik. Talán semmi kétség nem kell ehhez hiszen tisztában van azzal, hogy milyen a nő. Ha ő egyszer ilyen apa lenne akkor, tuti nem hagyná magára a gyereket.* - Ha beszélnék is erről az sem most lenne remélem megérted*Mondja a lánynak és megpuszilja az ajkánál.* - Hé talán azért szerettél belém, mert helyes vagyok és jóképű, meg borzasztóan jó a humorom.*Mondja nevetve és ártatlanul a lánynak, de az egója a helyén van. Egymáshoz bújnak és szeretnek ám így lenni egyik kedvenc idő töltésük. Még ha kint vannak a szabadban még akkor is jobban szeretnek egymás mellett lenni és csak bámulni az eget.* - Nem is tudom.. valahova külföldre ahova szeretnél menni.*Mondja a lánynak hiszen az számít, hogy a másik boldog legyen. Legalább most először érzi, úgy azt az érzést, hogy boldog.* - Legalább most Jonathantól is távol leszünk és nem idegesít téged. Engem sohasem, de zavaró az ha vele látsz és hülyeségeket csinálunk gondolom.*Mondja a lánynak hát igen. Aztán ismételten sóhajt és észreveszi, hogy a másik a jegy gyűrűjét nézegeti.* - Mi az?*Kérdi meg majd a homlokára puszit ad.* - Egyébként gondolkoztál azon, hogyha összeházasodunk örökbe fogadhatnánk egy gyereket?*Tesz fel egy elég komoly kérdést és azért, mert tudja jól, hogy a lánynak nem lehet gyereke.. ha más nem így igen és szerintem valahol sejti Nicoleban mit váltana ki az érzés, de tőle szeretné hallani.*
Nicole Brise- .::Diák::.
*A fiú válaszára bólint, természetesen megérti, hogy a másik nem szívesen beszél erről. Majd máskor. Aztán ugyebár viccelődni kezdenek, s a fiú szavain ismét elneveti magát.* - Jaja, biztosan ez volt az oka. Meg a szerénységed. *Csóválja a fejét. Menthetetlen egy farkas. Az utazásos dologra hümmög egy sort, s elgondolkozik.* - Talán valahova a hegyekbe. Mondjuk... Ausztria? Azt hallottam, szép hely. *Mondja mosolyogva, miközben továbbra is szórakozottan nézegeti a gyűrűt. Aztán a Jonathanos dologra halkan felnevet, majd vállat von.* - Ugyan. Annyira azért nem rossz a helyzet. Felnőni már sosem fogtok, nem igaz? *Vigyorog a fiúra, majd folytatja, ezúttal kissé komolyabban, de még mindig mosolyogva* - De örülnék neki, ha kettesben lehetnénk, és nem azért, mert a testvéred nem idegesítene. *Pillant fel, szerelme szemébe nézve. Aztán kap egy kérdést, mire csak furcsán, de boldogan elmosolyodik.* - Semmi. Csak szép. *Válaszol, hiszen leesett neki, hogy a gyűrű miatt kérdezte. Aztán a következő kérdésre leolvad arcáról a mosoly, s kissé elkomorodik. Igen, gondolt rá ő is. Tudja, hogy nem lehet gyereke, és nagyon is bánja, de... Egészen eddig nem is gondolt rá, hogy ez baj lenne. Csupán néhány hónapja jutott eszébe. Sokat gondolkozott a dolgon. Hogy milyen lenne anyának lenni. Sosem tapasztalhatja meg... Illetve, egy mód talán mégis van rá... De vajon képes lenne rá? Vajon jó anya lenne? Halkan felsóhajt, mielőtt válaszolna.* - Igen... Gondolkoztam, és... Nem tudom... Nem tudom, hogy menne-e. Mármint, felnevelni egy gyereket. *Mondja, majd egy kis hatásszünet után folytatja.* - De szerintem megpróbálhatnánk. Majd... Egyszer. *Mosolyodik el ismét, felpillantva a fiúra. Még korai lenne, először végezzék el az iskolát, szerezzenek munkát, legyen saját házuk... Viszont mindezek után... Miért is ne? Hiszen akkor egy igazi család lehetnének.
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*A srácban nem is kérdés mik fordulnak meg a fejében. Elég sok minden, hiszen annyi dolog történt az években, hogy nem is kérdés mi a fontos az ő számára. Nicole és azt, hogyha elvégezzék, az iskolát együtt legyenek egy család egy gyerekkel. Elmosolyodik amikor megjegyzi Nicole, hogy szép a gyűrű Ausztirára pedig elmosolyodik.* - Hegyekben a legjobb mehetünk akkor oda. Szép hely valóban csak soha nem volt alkalmam kijutni oda. Azt hiszem itt az ideje elmenni oda.*Magyarázza aztán felhozza a gyerek témát hiszen tényleg jó lenne majd egy gyerek és elmosolyodik, hogy a másik is, így gondolkodik.* - Jól állna neked az anyaság. Hidd el én tudom.*Mosolyodik el és valóban.* - Elvégezzük az iskolát utána minden más lesz. Megváltozik minden és lesz házunk. Örülök, hogy benne vagy.*Ő tudja jól, hogy milyen apa lenne. Elmosolyodik majd kicsit elfekszik a kanapén a lánnyal ha hagyja.* -Szerintem lassan mehetünk aludni holnap utána nézek az útnak.*Mondja mosolyogva és jól esett az, hogy megbeszélik.* - Hé a tesómmal meg ne foglalkozz ha nem jössz ki vele nem zavar és valóban nem fog változni a hülyeség.*Mondja a lánynak és még egy kicsit bent vannak nyugiban aztán át mennek a szobájukba.*
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Nincs kedve kimenni a városba, és a munkáját elvégezni sem. Eddig akárhányszor elment valahová, persze csak amióta itt lakik, mindig értéktelen hülyékkel találkozott. jó, voltak kivételek, de nem sok. Most pihenni szeretne. Egész nap lustálkodni, és nem gondolni semmire. Habár már délután van, ő még mindig a fekete hálóruháját viseli. A hátára fordulva fekszik az ágyon, egy üveg fehérborral a kezében, és az ágy támláját nézi. Már jó ideje, hogy idekerült, s habár azóta nem sok mindent csinált, senki sem szidta még le azért, hogy nem végzi el megfelelően a rá osztott feladatokat. Jonathant pedig már nem látta egy ideje. Csak a személyzettel futott össze időnként, akik haragos pillantásokkal méregették. Végül is, meg van rá az okuk. Hadd nézzék. Feljebb ül az ágyon, ügyelve arra, hogy ne löttyenjen ki a bor, majd kortyol belőle egyet. Egészen megszerette ezt a szobát. Olyan elegáns és otthonos. Ha egyszer lesz majd egy saját háza, az ottani szobáját is valahogyan így fogja berendezni. Kisebb-nagyobb változtatásokkal. Még egyet kortyol a borból, majd feláll, és a poharat az ablak melletti kisasztalra teszi. Nyújtózik egyet, majd nagyot sóhajtva a szekrény felé indul. Egy külön kis gardróbja van, amit tele pakolhatott a ruháival és cipőivel. Egész tágas, így kényelmesen elfér benne minden. Még a nemrég vett ruhák is. Pár percig csak áll, majd elővesz egy sportosabb rövidnadrágot és egy sima egyszínű piros topot. Komótosan visszasétál az ágyhoz, és lassan elkezd átöltözni.*
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Egy ideje már nem volt otthon így a lakásban nem nagyon láthatta senki. Dolga volt. Amióta Chris rájött, hogy Amarilla nem az anyjuk azóta a "család" totál káosz és mivel ő az időseb testvér ezért Ő neki kell mindenkivel beszélnie mindenkit nyugtatnia. Bár amikor Reedet kelllett volna "nyugtatni" akkor inkább megharapta volna és elküldte volna a fenébe. A lényeg, hogy most itt van és szeretné látni azt a lányt akit most ezek miatt kénytelen volt hanyagolni pedig fülig szerelmes belé. Így hát miután belépett a bejárati ajtón az akasztóra dobja a kabátját mert a fenébe is de esik. Aztán elindul fölfelé és végig járja a vendégszobákat, hogy Rájöjjön Amélie melyik szobát kapta meg. Aztán amikor az általa utoljára választotthoz ér bekopog. Már csak az a szoba lehet az. Mivel a másik háromba nem volt. Szép csendesen megvárja, hogy szóljanak, de ha nem szól ki neki senki akkor ahogy megszokta eg perc után kinyitja az ajtót és belép. Amúgy egy hosszú kék farmer egy fehér rövidujjú póló van rajta.
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Éppen öltözködik, mikor kopognak az ajtón.* - Szabad* - Kiáltja, majd gyorsan magára veszi a topot, és belebújik a nadrágba. A nyíló ajtó felé fordul. Kíváncsian figyel, hogy ki lehet a látogatója. Mikor megpillantja Jonathant rámosolyog, majd visszafordul az ágyra dobott hálóruhájához, és összehajtogatja.* - Rég láttalak.* Fordul ismét a fiú felé, kezébe véve az immár összehajtogatott hálóruhát* - Történt valami?* Kérdezi egyhangúan, miközben elindul a gardrób felé. Egy pillanatra eltűnik a kis szobában, de pá pillanat múlva üres kézzel csukja be maga mögött a ruhákkal teli szoba ajtaját. Jonathant figyelve visszasétál az ágyhoz. Egy percre sem veszi le a fiúról a tekintetét. Mikor az ágyhoz ér, lehuppan rá, hanyatt dől, és az ágyfedőt figyelve hallgatja a fiút. Nem igazán hiányzott neki. Talán csak az a rajongás a szemében, amitől úgy érzi minden jól halad. Ez a biztonságtudat egy kicsit mégiscsak hiányzott neki. Jonathan naiv rajongó szerelme. A gondolat, hogy a fiú visszatért, és ismét elkezdődik a játék jóleső boldogsággal tölti el. Most végre elterelheti a gondolatait Maximról, és arról a másik vámpírról. Talán egy darabig elfelejtheti, hogy már hetek óta arra vár, hogy valami történjen.*
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Amikor hallja, hogy szabad belép és egy kis bűntudattal a szemében néz rá a lányra majd megszólal.* - Tudom és bocsánat érte, de sajnos eléggé nagy a zűrzavar most a családomban és nekem kellett intézkednem. sajnálom, hogy emiatt nem tudtam veled lenni. Meg tudsz bocsájtani? * mondja és kissé lehajtja a fejét és csak fel-fel pillant a lányra. Tényleg nagyon sajnálja, hogy nem tudott a lánnyal foglalkozik és bár az egésszel tele volt a ***** attól még muszáj volt és nagyon nehezen bírta a lány nélkül. Már nagyon hiányzott neki a lány és most bűnbánó tekintettel és kisebb "büntetésre" számítva áll a lány ágya előtt annak fa támlájára támaszkodva és vár csak vár türelmesen, hogy a lány, hogyan reagálja le az előbbi bűnbánati felsorolást.
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
* Végig Jonathant figyeli, majd hanyatt fekszik az ágyon, miközben a fiú beszélni kezd. Az cseppet sem érdekli, hogy miért volt távol, vagy hogy mi történt a családjukkal. Ez az ő szempontjából nem érdekes. Vagy legalább is elhanyagolható. Addig, amíg ne dobják ki a házból, nem áll érdekében foglalkozni vele. Az pedig, hogy Jonathan ezt mennyire sajnálja, nagyon mulattatónak találja. Visszatért tőle az életkedve. Na igen. Akkor van elemében, ha játszhat. Vagy ölhet. Mások megborzongnak még a gondolattól is, de ő élvezi, ahogy a másik szenved. Boldogsággal tölti el. Miután csend ül a szobára, úgy érzi csinálnia kéne valamit. Jonathan most biztosan válaszra vár. Vajon mit tenne a fiú, ha felpattanna, és arcon csapná, majd dühösen kicsörtetne a szobából azzal a kijelentéssel, hogy látni sem akarja. Már a gondolattól is nevetnie kell, és a hang akaratlanul is utat tör magának a szoba terébe. Hangosan kacagni kezd. * - Bolond vagy* Mondja tréfásan, majd felül az ágyon és a fiú felé nyújtja a jobb kezét.*- Már miért ne bocsátanék meg? Nem tettél semmi rosszat. De most gyere ide.* Tekintete vidám és hívogató. Most kényeztetésre van szüksége. Pihenni szeretne, és ez remek kikapcsolódás.*
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Ahogyan így néma csöndben várja, hogy a lány mit reagál és arra, hogy vajon lesz e valami. Aztán amikor az felül és felnevet akkor eléggé meglepődik. Majd elmosolyodik.* - Köszi. Amúgy, hogy tetszik a lakás és a szobád? Jó itt? Meg lehet ezt a helyet szokni?* Aztán megfogja a lány jobb kezét és megcsókolja majd leül mellé az ágyra. Majd szép lassan elindul a csókjaival egyre följebb a lány kezét végig csókolva, majd végül a lány ajkaira is ad egy csókot és halkan egy szót suttog a lány fülébe.* - Szeretlek * majd utána óvatosan meg is harapja egy picit a lány fülét. Majd visszaül és rámosolyog a lányra. Örül neki, hogy nem sértődött meg azon a lány, hogy most egy ideig hanyagolnia kellett társaságát. Mert semmi kedve nem volt ahhoz, hogy most egy felbomlás legyen belőle.*
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Élvezi, hogy ismét játszhat. Olyan rég volt már, hogy ilyen jól érezte magát.* - A lakás hatalmas. Nagyon szép minden, de néha olyan elveszettnek érzem magam benne. És olyan magányos... Vagy nem is tudom mit mondjak rá.* Egy pillanatra elgondolkodó arcot vág.* - A szobát viszont imádom. Tetszik, hogy ilyen otthonos. A legtöbb szoba olyan modern, de ez nem. Ha saját házam lenne is valami ilyesmi szobám lenne. Nagyon tetszik* Vannak olyan helyzetek, vagy esetek, amikor őszintén nyilatkozik valamiről. Nos, ez is egy ilyen helyzet. A szoba tényleg minden elképzelését és óhaját kielégíti. Kicsit meglepődik, amikor a fiú elkezdi csókolgatni egészen a kezétől, míg a szájához sem ér. De nem ellenkezik. Jól esik neki, hogy ilyen gyengéden bánnak vele, és hogy ezt valaki olyasvalaki teszi, mint Jonathan. Ha találna valaki mást, aki legalább ilyen jól néz ki, és ilyen kedvesen bánik vele, akkor is ugyanezt érezné és gondolná. Egyik célpontjához sem fűzi semmilyen érzelmi viszony. A szíve valahol mélyen elzárva dobog, ahol senki nem érheti el. Már régen elzárta. Nem engedheti meg magának, hogy sebezhetővé váljon. Még egyszer nem. A férfiak csak játékszerek. Azóta így gondolja. A halk susogásra megborzong egy pillanatig.* - Tudom* Suttogja ő is halkan, majd a füléhez kap, miután a fiú gyengéden megharapja.* - Hé.* Értetlenül néz a fiúra, majd hirtelen az ölébe veti magát. A fiú a lendülettől valószínűleg hátraesik az ágyon. Amélie a fejét szorosan Jonathan mellkasára szorítja.* - Jó, hogy itt vagy.
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Mosolyogva hallgatja ahogy a lány áradozik a házról. Igen a legtöbb ember bár csak egy kis részt lát belőle, mégis ugyan ez a véleménye. Hogy hatalmas és modern. Meg örülni neki, hogy a lánynak tetszik a szobája. Aztán ugye végigcsókolja a lány karját meg az ajkaira is ad egyet. Aztán amikor a lány vissza suttogja, hogy tudja egy fél mosoly látszik az arcán azt várta, hogy a lány azt mondja én is vagy ő is kimondja azt a bizonyos SZ betűs szót. De csak egy tudomot kap és ezen majdnemhogy nevetnie kell. azért mosolyodik el. Aztán amikor a lány fülét megharapja majd elhajol onnan akkor a lány odakap egy hé keretében. Amit megmosolyog de a következő pillanatban a lány az ölébe ugrik ő meg hátraesik és elfekszik így az ágyon. Aztán elmosolyodik és várja mi lesz a lány következő lépése ám nem kell sokat várnia ugyanis a lány előredől és a fejét a mellkasára szorítja és mondja, hogy jó hogy itt van. Akkor elmosolyodik és a lány fejét megsimogatja és ránéz szereti a lányt és valamiért még mindig nem történt semmi különleges közöttük. Pedig Jonathan ismert az egyéjszakás kalandjairól. De amióta itt van neki Amélie azóta más lánnyal nem próbálkozik és Amélievel próbálja létrehozni az első talán igazi kapcsolatát. Bár még mindig emlékszik arra amikor a lány kétszer lebukott és emiatt néha kicsit fusztráltan érzi magát de csak olyankor amikor egyedül van. Ha ott van a lány is akkor elfeledkezik róla és csak azt tudja, hogy szereti a lányt.*
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*Azóta az eset óta nem szeretett bele senkibe. A szeretlek azóta viszont valamiért még mindig nehezére esik kimondani. Lehet hogy pont ezért. Bár tökéletesen hazudik, és színészkedik, ez az egy szó mindig várat magára. Mintha félne attól, hogy mi történik ha kimondja. Kevesen vannak azok, akik valaha is hallották tőle ezt a kifejezést. De már egyikőjük sem mondja el, mit éreztek, mikor először meghallották. Nem beszélnek már. Így hát még ha tudja is, hogy Jonathan azt várná tőle, hogy azt felelje én is, nem bírja kimondani. Mintha azzal, hogy ezt válaszolja elárulná önmagát. Ebben a játékban viszont az nyer, aki nem lesz a másik fogja. Egy játék, amiben akár az életed is elveszítheted. Jonathan nem szól semmit. Halkan adja meg magát a súlynak, mely hátradönti az ágyon. Amélie a fiú szívverését hallgatja, mely kicsit egyenletlenül verdes. Ez a tompa dobogó hang egyszer majd megáll. Megszüntetve ezzel az élet lehetőségét. Mélyen a fiú pólójába szippant. Jonathannak van valami különleges illata, ami nagyon tetszik neki. Behunyja a szemét, és pár percig csendesen fekszik a fiú mellkasán. Egyszer csak, még mindig csukott szemmel, halkan megszólal.* - Mit tennél, ha eltűnnék innen? Vagy ha az ellenségeddé válnék? Akkor is ugyanígy szeretnél?* Tudja, hogy a fiú már többet tud, mint amennyit kéne, s habár eredeti szándéka és múltja még mindig ismeretlen előtte, utóbbiból mégis látott már valamit. A halált.* - Mennyit tudsz rólam?* Csúszik ki a száján ez a pár szó. Ám ahelyett, hogy pánikba esne, megőrzi a hidegvérét. Ha már megkérdezte, meghallgatja a választ.*
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
*Amikor a lány megszólal ránéz és egy picit elgondolkozik és csak azután válaszol. Miután kicsúszott a lány száján az az egyetlen kérdés.* - Ha eltűnnél megkeresnélek. Ha az ellenségemmé válnál, akkor is szeretnélek és mindent megtennék, hogy ne maradjon közöttünk ellenségesség és igen akkor is ugyanígy szeretnélek. Sokmindent tudok rólad. Többek között, hogy néhány gyilkosságért téged gyanúsítanak. Mindegyik pénzes pasi volt. Láttam a múltadat amikor a szemedbe néztem. De láttam, hogy a sok rossz között van jó is és azóta ezt próbálom előásni. Azt is tudom, most miért nem azt válaszoltad, hogy te is engem. Mert rettegsz. Félsz kimondani ezt a szót. Mert csalódtál valakiben. Sok mindent ki tudok olvasni a szemedből csak általában nem szólok róla neked, hogy mit láttam benne. Emlékszel amikor első alkalommal a szemedbe néztem. Vagy emlékszel a vacsorára, amikor a végén elrohantál? Pontosan megmondtam neked, hogy az a bajod, hogy vérfarkas vagyok. Te a vámpírokhoz húzódsz inkább és ezért nem szereted a vérfarkasokat. Igazam van? * mondja és közben tovább simogatja a lány haját és egy csepp félelmet nem mutat ki.* - és ha jól sejtem te most nagyon élvezed, hogy találtál egy helyes fiatal pénzes pasit és minél tovább akarod húzni ezt a játékot amit most velem játszol igaz? és most meg kéne ölnöd, de nem vagy rá képes megtenni ez az érzésem. Már egy ideje meg kellett volna rögtön a második találkozás után. De nem voltál rá képes ezért hiszem, hogy most se vagy rá képes. * fejezi be a mondandóját és a mondandója végén abbahagyja a lány simogatását és feszülten vár, hogyha esetleg mégis tévedett volna akkor azonnal cselekedhessen.*
Amélie Deneuve- .::Városi Lakos::.
*A kérdéseire olyan választ kap, amire egyáltalán nem számított. Ahogy hallgatja a fiút, kinyitja a szemét, és a levegőt is gyorsabban kezdi venni. *~Honnan a francból tud ez ennyi mindent?~* Egyre idegesebbnek érzi magát. Valóban meg kellett volna ölje. Túlságosan is biztonságban érezte magát. Azt hitte tovább játszhat, csak azért, mert tetszett neki a helyzet. De ezt csúnyán elbukta. Valahogyan sikerül türtőztetnie magát, amíg Jonathan befejezi a beszédet. Ám amint az elhallgatott, Amélie a sort zsebéből szélsebesen előhúz egy bicskát, és éles pengéjét a fiú nyakához szorítja. Ahogy a penge épphogy csak hozzáér a fiú bőréhez egy kisebb karcolást ejt rajta.* -Nagyon ügyes. Most azt hiszed mindent tudsz, igaz? Nem azért nem öltelek meg, mert nem vagyok rá képes. Egyszerűen csak nem akartalak. Még nem. De úgy látszik nagyot tévedtem. * Mondja ingerülten.* - Ne ismersz engem. Az a jó nem létezik többé. Már régen halott. Meghalt vele együtt. Hogy merészelsz beszélni róla, mikor nem is ismerted. Ne vonj le elhamarkodott következtetéseket.* Hangja fenyegetővé kezd válni.* - Senkit sem szeretek. Az embereknek meg sem kellett volna születniük. Semmilyen lény nem méltó az életre. Nem érnek többet egy sárba dobott törlőronygynál. Csak átgázolni lehet rajtuk, vagy kihasználni őket. Azt hiszed te olyan okos vagy kutyus? Hát rohadt nagyot tévedsz. Ne vagy jobb egyikőjüknél sem. * Szemeiben az a démoni tűz lángol ami a gyilkosságok elkövetésénél is égni szokott. Szinte vérszomjas őrültnek látszik, pedig nagyon is észnél van. Az ereiben bizsergést érez, ahogy a vér átjárja a testét. Ismét érzi az adrenalint és izgalmat, amit mindig is szokott. Kísérteties nevetésbe kezd, majd közelebb nyomja a bicska élét Jonathan nyakához, aminek nyomán kibuggyan egy várcsepp. Amélie a helyzettől megrészegülten nevet tovább.* - Azt hiszem ennyi volt. A kapcsolatunk itt véget kell érjen. Mondanám, hogy sajnálom, de akkor hazudnék.* A szobában először a tőlük nem messze lévő fotel, majd sorjában a többi lakberendezési tárgy is lángra kap. A tűz körbeveszi az ágyat. A hatalmas lángot csóvái a mennyezet felé ágaskodnak. Amélie szemében a gyűlölet, az izgalom, a gyilkolási vágy és a lángok fénye tükröződik. Ha csak úgy tud megszabadulni Jonathantől, hogy ő is meghal, hát legyen.* - Vicces volt. Élni.* Szája féloldalas mosolyra húzódik. A lángok egyre közelebb érnek a baldahinos ágyhoz.*
Jonathan Acerlot- .::Diák::.
* Nos nem úgy alakulnak a dolgok a lány mégis képes lenne megölni őt és megőrül amikor a jó dolgot emlegeti. így hát továbbra is ezt a pontot támadja.* - Amélie hallgass meg tudom, hogy ott van a jó és hiába próbálod eltemetni mindig is ott lesz. Közben érzi ahogy a kés még jobban belevág a torkába. Aztán hirtelen felgyullad minden körülöttük minden ami teljesen meglepi. Aztán ekkor úgy dönt, hogy most már tényleg ideje bevetni a vízsugarat. Egy kevésbé erős vízsugár löket konkrétan a plafonhoz szorítja Amélie testét így Jonathan valamennyire fellélegezhet, aztán szép lassan lekászálódik az ágyról Miközben Améliet továbbra is a plafonhoz szorítja lent pedig elkezd gyűlni a padlón a víz egyre több és több, majd hirtelen elengedi a lányt és hagyja, hogy az az ágyra zuhanjon és pisztolyt vesz elő amit a lányra fog.* - Maradj ott. Nem akarlak bántani. Tudod, hogy még így is szeretlek. Hogy még most is képes lennék ezt az egészet elfelejteni és továbbra is szeretni téged? Nem érdekel mennyi embert öltél meg előttem. Nem érdekel hánnyal bújtál össze. Csak az érdekel, hogy meg akarlak tartani és ezért bármit megtennék, de az életemet azért nem adnám oda. * mondja és közben továbbra is a lányra tartja a pisztolyt.* - Szeretlek és ezen semmi nem tud változtatni és bármi történjék is én szeretni foglak. De nem fogom hagyni, hogy megölj. HALLOD? NEM... FOGOM... HAGYNI!! * ordítja már a végén és egy könnycsepp gördül le a szemeiből majd leereszti a fegyvert és suttogva alig hallható hangon megint megszólal.* - Szeretlek, nem tudom rád fogni a fegyvert én nem tudnálak megölni... * majd ránéz a lányra és a lány láthatja, hogy igazat mond és láthatja azt az őszinte sajnálatot amit érez a lány iránt.*
|
|
|