by *Az éneklés szavai és dallama ugyan úgy hagyja el a szájukat, mint ahogy a levegőben lebegett versike szavai. A konyhába csalja őket, ahol egy Shrek-ből ismert Süti szerű, két lábon járó mézeskalács ugrik ki egy tálból a társai körül, amikor a dallamocskák parazsa körbe lengi, majd ugyan ez a kis mézeskalács baba kirohan a lábaik között, el a tűzhely mellett, amiből szintúgy parazsak és füst száll a mézeskalács Süti után. A Süti kirohan a konyhából, és felszalad a lépcsőn. Fel az emeletre, majd még feljebb, nem áll meg a fordulóban hogy belépjen valamelyik emeleti szobában. Egyenesen elmegy a padlásra. Ha a lányok nem tudják követni bizony nyomozniuk kell egy darabig, hogy ráakadjanak a padlás ajtajában toporogva. Ott várja be őket, majd egy érdekesen parázsló nyitott ablak mellett áll meg és mozdulatlanná dermedve néz az ablakon kifele. Talán az lenne a kijárat? A lányok sosem tudják meg, ha meg sem próbálnak kimenni rajta. De vigyázat, ez bizony több mint nyolc méter magasságban van a talajtól!*
5 posters
Luna Maculis 221B, Boszorkányház
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
*Énekelni énekel szóval és megy közben meg nézi Draecit, hogy jön e. A sütikre felvonja a szemöldökét, és amikor az egyik felmegy az emeltre követni kezdi.* - Gyere, kérlek te is..*Kéri az angyalt és ugye közben beszélgetnek téma elterelésként.. A mézeskalács babára amúgy csak jót nevet, de igazság szerint úgy van vele, hogy tök mindegy már.*~Mondtam, hogy nem vagyook éhes.~*Gondolatai természetesen már a kaján járnak pedig az csak nem mondja. Tervez elmenni a városban egyik helyre, de nem fog ma eljutni sehova. A lényeg.. Elizabeth legalább futni kezd igyekszik nem elveszteni a mézeskalács baba nyomát.. ő nem szeretne itt maradni.*~Már otthon akarok lenni.. vagy kint a szabadban. Elegem van mi jöhet még?~*Gondolja magában és azért pislog, hogy jönnek e utána meg a sárkányt is, hogy meg van e.* - Mi a padlás? Jézusom.. *Nyel egyet aztán ha megpillantotta az ablakot előbb bevárja a lányt, bár igazság szerint addig oda sétál és megnézi..*- Nekem nincs szárnyam. Ugrani a halálba? Ki van zárva..*Jelenti ki, és először megfordul a fejébe, hogy bele ugrik egy konténerbe, de aztán rájött, hogy ez hülyeség. Inkább megvárja az angyal reakcióját is.* - Szerinted?*Kérdez rá és ha más nincs akkor itt mennek ki vagy nem….. bár ez már rajtuk múlik.*
Henrik Dahl- .::Diák::.
*Amikor a süti futásnak indul, azonnal követi, fürgén sietve utána, az esetleges szűkebb lépcső/folyosó részeken összébb húzva a szárnyait, immár elengedve Canant, aki az ő tempójával repül mellette. Szóval nagyjából Lizzie-vel egy időben ér fel a padlásra, és meglátja, hogy az ablak lesz a kiút. Ó a maga részéről tökéletesen meg van elégedve a helyzettel. Szóval ha esetleg a nyílászáró csukva van, ő kitárja, és kihajolva felméri, hogy milyen magasságban vannak, aztán biccent a sárkánynak, aki ki is reppen az ablakon. Aztán ugye Elizabeth megszólal, mire elhúzza a száját, de látszik, hogy ez most nem kelletlenség, hanem aggódás. Elbírja ő ezt a csajt? Ki tudja. Viszont itt nem hagyhatja... Szusszant egyet, majd egy pillanatig koncentrál, hogy össze tudja szedni a gondolatait angolul, aztán hozzálát az instrukciókhoz.* - Én kirepülni ablak. Te fel... tudod, nem térdelni, de nem állni, között a párkány *igyekszik érthetően magyarázni, de aztán megrázza a fejét, fellép az ablakpárkányra, és leguggol.* - Te így, én pedig kívülről megfogni téged, és levinni. Ért? *kérdezi, majd ha a másik benne van, akkor kirepül az ablakon, már ha tud, és remélhetőleg végrehajtják a mutatványt. Persze az biztos, hogy elég kellemetlen lesz a landolás, elvégre Draecy még soha életében nem vitt senkit, és egyébként sem egy izompacsirta, szóval hacsak nincs hatalmas szerencséjük, biztosan taknyolni fognak még egyet... Persze mindez csak akkor áll fent, ha egyáltalán az ablak a kijutás kulcsa.*
Mesélő
*A lányok nagy szerencséjére az ablak a kijutás egyetlen eszköze. Amikor Canan ki akar repülni rajta, simán meg is teszi. Valószínűleg most nagyon örülhet a kis jószág, hogy végre szabad. A angyal lányka is simán kiér, és amikor a fél lidércet menti kifele csak egyetlen kellemetlenség állja útjukat. Lizziet valamiért a ház vissza akarja tartani. Bár a hatás gyenge, de egyértelműen vissza akarja tartani valami szívóhatás féle, szóval ugrania kell hogy megszabaduljon ettől a furcsán ijesztő érzéstől. Draecia ha izompacsirta ha nem, egy ember súlya egy angyalnak nem több mint egy jól megpakolt batyu, de a ház visszatartó erejével együtt már bizony ő is megérzi, így a szárnyai sem bírják addig míg szerették volna, és a zuhanás elkerülhetetlennek tűnik. Egy pillanatra talán meg is fordul a fejükben hogy nyakukat szegik és itt a vég, amikor a szemük láttára megjelenik az a nagyra nőtt Baba az emeleti ablakban, és ők egy aranyló csúszdán simán érkeznek a talajra. A Baba dolga hogy kisegítse akit csak lehet. De az is a dolga lenne hogy ha kint vannak is épségben távozzanak a háztól? Úgy tűnik igen, vagy a Baba lázad sorsa ellen. Ami azért mondhat valamit ha valóban így van. Draecia és Lizzie épségben és puhán partot érnek. Már csak minél messzebb kell jussanak a telektől is, amin a ház áll, és minden rendben. Ügyesek voltak. Nekik sikerült. És ha nem fognak össze, most mindketten egy-egy morbid dísztárgyként ékesítenék és gyarapítanák az amúgy is túl gyorsan terebélyesedő bennrekedtekből álló kollekciót.
Miközben távolodnak a háztól és a telektől, ha a lányok a zsebükbe néznek, egy romlatlanító celofánban egy-egy mézeskalács figurát találnak a zsebükben. A hátcímke tanulsága szerint ha eszik valaki belőle, akkor láthatja a rejtett dolgokat. Hatása háromszor használható.*
// Ügyik voltatok!
//
Miközben távolodnak a háztól és a telektől, ha a lányok a zsebükbe néznek, egy romlatlanító celofánban egy-egy mézeskalács figurát találnak a zsebükben. A hátcímke tanulsága szerint ha eszik valaki belőle, akkor láthatja a rejtett dolgokat. Hatása háromszor használható.*
// Ügyik voltatok!
//
Elizabeth Cobb- .::Városi Lakos::.
*Amikor a padlásra érnek csak sóhajtozik egyet és ránéz Draeciára.. aztán adja az ötletet, amire csak bólint.* - Remek ötlet benne vagyok.*Mondja a lánynak majd kimászik az ablakon és azért megköszöni a lánynak a segítséget.* - Köszönöm.*Feleli és ugye a sárkány is kijut épségben amire csak mosolyog. A lány most kap észbe a táskáját bent hagyta.. biztos, amikor futott elhagyhatta végül is most már mindegy nem fog vissza menni, hogy újra keresgéljen. Biztonságosan földet érnek és rámosolyog a lányra.* - Aranyos volt tőled tényleg köszönöm. A sárkányod hol van?*Kérdezi meg majd aztán szusszant egyet és végül ara az elhatározásra jut, hogy be kéne kapnia valamit..* - Azt hiszem haza kéne indulnom, örültem a szerencsének vagy velem tartasz? A főtérig szívesen elkísérlek.*Ajánlja fel, hogy ne tévedjen el vagy ne legyen újabb baj, hogy kivezeti.. ha bár sejti merre kell menni, nem szeretne találkozni a legnagyobb bajjal. Bár ez is eléggé rossz helyzet volt, de átkozza most az egyik iskola társát.* - Te egyébként eltévedtél vagy csak simán erre jöttél?*Kérdezz rá és a simán erre jövésnél azt érti, hogy nem véletlen volt itt..*
Henrik Dahl- .::Diák::.
*Csak sikerül kijutniuk, noha elég nagy fáradtságába kerül, hogy kihúzza Elizabeth-et a házból, és hála a csúszdának, egy darabban földet érnek. Határozottan mondhatni, hogy szerencséjük volt... Ennél sokkal rosszabbul is járhattak volna. Például ahogyan érezte magát, könnyedén bokatörés lehetett volna a dolog vége. De szerencsésen megúszták, így megkönnyebbülten sóhajt, amikor elérik a talajt. Canan egyébként abban a pillanatban tűnik fel, amikor Lizzie rákérdez, és Draecy most először megenged egy halvány mosolyt.* - Ő tudni, mit csinál *válaszol, majd magához öleli a kölyöksárkányt.* - Sajnálom Canan, többet nem teszlek ki ilyesminek, az ismert terepen fogok maradni *ígéri angyalnyelven a kölyöknek, majd elengedi, és bólint Elizabeth kérdésére.* - Miért ne menni? *von vállat játszi könnyedséggel, noha örül neki, hogy van társasága. Ő sem szeretne még egyszer eltévedni...* - Eltévedtem *válaszol, végre egyszer helyesen használva az aktuálisan szükséges ragokat. Hiába, még van mit gyakorolnia a nyelvvel. Egyébként nem sokkal a főtér előtt egy felettébb aggódó arkangyal érkezik eléjük, aki egyből elkapja Lizzie-t, hogy felmérje annak egészségi állapotát.* - Megéreztem, hogy bajban vagy... Hazamegyünk. *Ekkor észreveszi Draeciát is, és a kinézete meg a kis sárkány alapján ráismer Uriel leírásából, így a másik kezét feléje nyújtja.* - Gyere, Draecy. Pihenj le nálunk, én pedig üzenek a szüleidnek, hogy ne aggódjanak érted *mondja a lánynak, aztán ha minden igaz, hármasban elmennek a kúriába, ahol aztán Mike kifaggatja őket, és alaposan leszidja Lizzie-t, hogy ilyesmikbe belemegy. Draecia otthon veszi észre a sütit, amit ő a maga részéről mérgesen bevág az egyik fiókba, amolyan hallani sem akarok róla módon, de vélhetően egyszer még jól fog jönni neki...*
// Köszi a mesét, ügyes volt ^^ //
// Köszi a mesét, ügyes volt ^^ //
Mesélő
*A hajnal vörös pírja még épp' hogy csak belopta magát a sikátorok csendjébe, elnyomva a patkányok halk neszezését, mint holmi figyelmeztetés Jön a nappal! Vigyázz! a nappal, amely ezernyi veszélyével odúikba zavarja az éjszaka teremtményeit és azokat, akik jobban szeretnek láthatatlanok maradni. Majd a nap első sugarai már hűlt helyüket találva kúszik mint feljebb és feljebb, végleg kiűzve minden rémet az árnyasabb helyekről. Ki sziszeg, ki fúj, ki csak halk surrogással veszi tudomásul, véget érte a rettegető éj. De valami szokatlan, és merőben meglepő köszönt vidáman a 221B ház kertjében az új napra. Frissen duzzadó futótökök mindenfelé. Indáikkal egyetlen helyen hagyva csak szabadon a területet, és az a feljáró az úttól, egészen a házig. Az ablakok függönyeire vidám narancssárga karvastagságú szalagok kerültek, felfogva annak ráncait és rojtjait, és aki eljut addig hogy bekukucskáljon, bizony meresztheti a szemeit. Egy faragott tökre emlékeztető porcelán tálka hever az előszobai asztalon, háttal a ház egyetlen feljárójának, a rozoga lépcsőnek, míg az előszoba telis tele bontott dobozokból szinte kifolyó cukorkákkal és mályvacukrokkal, és pár dobozban mintha kikúszva-mászva dekoráció is lenne. Itt valami készül, ezt bárki azonnal észre vehetné, ha persze lenne az ittenieknek mersze idáig eljönni és benézni. Minden takaros és tiszta, talán túlságosan és szokatlanul is. Dehát mit várjunk a Luna Maculis 221B-től?*
Conor Merlowan- .::Külhoni karakter::.
*Ezen a felettébb szépséges őszi reggelen egy magabiztos, bátor lidérc érkezik a boszorkányházhoz. Oldalán, kevésbé magabiztosan egy keverék kutya, aki bizonytalanul tekinget jobbra-balra: láthatóan nem tetszik neki az a kissé talán ostoba módon hősies ötlet, amit gazdája a fejébe vett. Arthur ugyanis hallott a házról, és elhatározta, hogy ő márpedig megnézi magának ezt a rejtélyes helyet. Szóval határozott léptekkel halad, bal oldalán ott lóg a kevésbé díszes kardja, és száz százalékig készen áll rá, hogy azonnal ki tudja rántani, ha valami van. Mivel nem lát, ezért csak Emrysen keresztül érzékeli, hogy a pletykákkal ellentétben nem tűnik annyira rémisztőnek a hely. Persze ő aztán végleg az az ember, akit nem befolyásol különösebben a látszat, érthető okok miatt. Ahogyan elér a kerítésig, Emrys segítségével hamar rátalál a kertkapu helyére, de szerencsére azzal nem kell bajlódnia: valaki talán nagy mérgében kitépte a helyéről. Szóval belép a kertbe, és közben a házra emeli a tekintetét, az aurákra koncentrálva, hátha meglát valakit odabent. Akár lát valamit, akár nem, magabiztosan végigsétál a házig, és ha tud, benyit a bejárati ajtón.*
//Auralátás - 4. szint: Csukott szemmel is látja az aurákat, és segítségükkel meg tudja állapítani, ki hol van, komolyabb koncentrációval képes szilárd tárgyak, pl. fák, falak mögött is érzékelni másokat. //
//Auralátás - 4. szint: Csukott szemmel is látja az aurákat, és segítségükkel meg tudja állapítani, ki hol van, komolyabb koncentrációval képes szilárd tárgyak, pl. fák, falak mögött is érzékelni másokat. //
Mesélő
*Ahogy a Lidérc közeledik a házhoz, semmi nem mozdul, minden nyugodt és barátságos. Viszont az auralátásának köszönhetően egy cikázó humanoid auráját vélheti felfedezni, ami felvillan az egyik földszinti ablaknál, majd teljesen lehetetlen módon egy emeleti ablakban villan fel, aztán a ház földszintjénél megint de most az előszobai ablakban, hogy aztán a következő cikázása már az emeleti ablakok közül a jobb szélsőben érjen véget. A négy villanás összesen öt másodpercig tart, aztán megállapodik és nem mozdul abból az emeleti ablakból, és valóban nem mozdul, mint egy szobor annyira mozdulatlan. Várja mit tesz a lidérc, akinek ha valóban jó a szeme kiszúrhatja a zaklatottság színárnyalatait az előbb még cikázó megfigyelőn.*
Conor Merlowan- .::Külhoni karakter::.
*Megdermedve, koncentrálva figyeli a cikázó alakot, és hamar egyértelművé válik számára, hogy nem egy valódi emberről van szó, és ha esetleg mégis, akkor valami nagyon érdekes útvonalon kell, hogy közlekedjen. Amikor megállapodik, egy pillanatig még figyeli, majd magabiztosan elindul a bejárat irányába. Ha nincs akadály, akkor be is lép, a sarkában Emrysszel.* - Biztos bejössz velem, Emrys? *vakarja meg a kutya fülét, aki vakkant egyet. Arthur halványan elmosolyodik.* - Hallottad Yant, esélyem van rá, hogy nem fogok kiszabadulni innen ma *teszi még hozzá, de az állat megcsóválja a farkát, hogy kifejezze a hűségét, mire Arthur bólint, majd némi segítséggel tőle telhető módon kikerülgeti a díszeket, hogy eljusson a lépcsőig. Ha ez sikerül, akkor az emeleten megpróbálja beazonosítani a korábban látott személyt, és ha látja, akkor ugyanazzal a lendülettel igyekszik fel is lelni, reménykedve, hogy nem fog eltűnni, amint sikerül megtalálnia.*
Mesélő
*Amíg csak be nem lép Arthur a házba érzékelheti, hogy a furcsa aura nem mozdul az emeletről. Bátran be is tud lépni az ajtón, ami még talán kellemesen invitálja is befelé enyhe szívó hatással, de a kutyája már nem ennyire mázlista. Nehezen tudja követni a gazdáját, de kis erőlködéssel ő is bejut. Valószínűleg ez a kutya lelkivilágát felettébb felkavarta, ami nem is lenne csoda. A lépcsőnél Emrys újra belefut egy fele olyan erős visszatartó erőbe, amiben a kutya érezheti azt is, hogy egy szellem szándékosan igyekszik őt visszatartani. Hogy miért? Ki tudja. Talán nem csípi a kutyákat. A lépcsőn a Lidérc könnyedén fel megy. Semmi komolyabb hatás nem éri azt leszámítva, hogy átsuhan rajta ama szellem lelke és villanásnyi emlékeket hagy hátra benne. Egy szőke kislány, aki mosolyog egy ház kertjében, kezében olyan baba mint jómaga. Egy következő villanásban egy férfi nyitja ölelésre karjait, szemei-bőre elárulják hogy vámpír, a lány halk boldog kacaja suhan át ezen emléken. És végül a ház, aminek ajtaja éppen ebben a pillanatban csapódik rá Arthurra és Emrysre, rácsapódik a lányra aki már 14 éves. Egy kétségbeesett sikoly, és egy elhaló dörömbölés a soha ki nem nyíló ajtón. Arthurt akaratlanul kirázza a hideg. A túlvilág hidege, majd a szellem ahogy jött úgy távozik, vissza az emeleti ablakig ahol a Lidérc akadálytalanul talál rá. Halvány és áttetsző, félig emberi csak, félig pedig olyan mint egy ember méretű marionett baba. Csak áll az ablakban a jövevény felé fordulva és szomorú szemeiben könny csillan. De nem szól egy szót sem.*
Conor Merlowan- .::Külhoni karakter::.
*Emrys a lépcsőnél halkan nyüszít egyet, de mégis megpróbál megküzdeni az őt visszatartó erővel, elvégre nagyon szoros kötelék fűzi a gazdájához. Hogy ez a mágikus kötelék miatt van, vagy egyszerűen csak kutyaösztönökkel szereti ennyire a gazdáját, nem tudni. Arthur viszont túlságosan el van foglalva a szellem emlékeivel. Ahogyan maga előtt látja a jeleneteket, kirázza a hideg, és összeszorul a szíve. Nem fél, de borzalmasan sajnálja a kislányt. Még gondolni is rossz arra, hogy bárki képes ilyen kegyetlenségre. Az ajtócsapódást kis fáziskéséssel veszi észre, gondterhelten összeráncolja a szemöldökét, de továbbra sem fél különösebben. Tudják, hogy hova ment, szóval ha napokig nem tér vissza, biztosan utána fog jönni valaki. Szóval ha Emrysnek sikerült utolérnie, akkor ismét megvakargatja a kutya fejét, majd továbbindul, és megkeresi a szellemet. Amikor meglátja a szellem auráját maga előtt állni, megtorpan, ha a kutya követte, akkor az ő segítségével felméri a szobában lévő esetleges veszélyeket.* - Üdv *szólal meg halkan, miután ezzel megvan.* - Ki vagy? Hogyan kerültél ide? *kérdezi, hangja higgadt, nem követelő, de azért érezhető, hogy nem szeretne túl sokat könyörögni a válaszokért.*
Mesélő
*A szobában, ami amúgy a könyvtár lehetett szebb napjaiban, körbe tekintve semmi különöset vagy kirívót nem tapasztal azt leszámítva, hogy ennek a szobának jó pár tárgya ismerős aurával serceg. Igen, serceg! És egy kimondottan ismerős neki. A fegyvertár tornyában találkozott vele, amikor a kis görénye letámadta őt. Vannak itt mások is, akiket az Akadémián már érzékelhetett, de ez a sercegő és halvány szikrákat szóró aura magára vonja a fiú figyelmét a szellemről, aki a köszönésére és kérdésére eddig nem nagyon reagált még. Ahogy Arthur közelebb lép a picivé töpörödött lélekhez ami egy dohányzóasztal féleségen áll felfedezheti, hogy tapintásra fémből van. De az alakja Uriel büszke tartását, és a kis görénykéje kíváncsiságát tükrözi. A szellem csak ekkor szólal meg nagyon halkan, és nagyon lassan.* - Ez lesz veled is, és mindenkivel, aki ide a lábát beteszi. *A hangsúlya nem fenyegető, mint ahogy a lágy hangjában sincs semmi. Ő itt nem a vadász szerepét tölti be, ő is csak egy áldozat. Egy áldozat, akire nem várt ugyan az a sors, mint itt mindenki másra.*
Conor Merlowan- .::Külhoni karakter::.
*Megismeri Uriel auráját, és ki is kerekedik a szeme. Igen, tudta, hogy történt valami a sráccal, de azt hitte, egész egyszerűen csak kiiratkozott az Akadémiáról, vagy ilyesmi. Ez azért kissé megrázza, ahogyan gyengéden végigsimít a kis tárgyon. A szellem szavaira felszusszant.* - Vannak menekültek. Nyilván van rá mód, hogy kijussunk innen *mondja, továbbra is teljes nyugalommal. Aztán egy pillanatnyi gondolkozás után ismét a lány felé fordul.* - Mi okozza ezt? Azt mondják, átok ül a házon, igaz ez? *kérdezősködik tovább. Még mindig nem adta fel, hogy információkat szerezzen, de az is biztos, hogy nem fog kétségbeesetten menekülni. Nem az a fajta. Ha néhány évszázaddal korábban születik, biztosan lovag lett volna belőle, most is leginkább annak mondható. A modern kor lovagja.* - Ha jól gondolom, te is ugyanígy *mutat "Uriel" felé* kerültél ide, igaz? És még nem válaszoltál arra a kérdésre sem, hogy ki vagy *teszi hozzá. Emrys halkan nyüszítve leül a gazdája lába mellett, és elég egyértelmű, hogy a lidérccel ellentétben ő bizony fél, és nagyon nem szívesen van itt.*
Mesélő
*Hogy Emrys fél, azt jól is teszi. Furcsa közérzetére nem csak a félelem, de az átok dolgos hatása is rányomja bélyegét. Ha most valóban látna Arthur és jó szeme lenne a színárnyalatokhoz felfedezné pillanatok alatt, hogy a retriever arany szőre valóban egyre aranyabb. De így, ez kimarad, faggatózik tovább. A válasz pedig szomorkás-lágy hangon hamar meg is érkezik.* - A mód nem mindenki számára van megadva. Rajtad ott egy jel. Azokon akik kijutottak, nem volt rajta. Őket kisegíthettem az egyetlen, folyton helyét változtató kijáraton. De Te, sajnos viseled a jelet. Ha kisegítenélek, vagy csak megpróbálnám, megbüntetne ... *Itt váratlanul elhallgat. Összezárja és vékony vonallá préseli formás kis ajkait. Nem szabad kimondania a nevet. Figyelmeztették rá. Ha beárulja a Vadászt, belőle is szobor lesz, és soha többet nem lesz esélye másokon segíteni, hogy legyen aki megmenekül. Viszont tovább faggatják, hát igyekszik érdemben válaszolni.* - Igen, valóban átok. De két átok egymáson. Az én átkom, az az átok amit rám szórtak és ami már nagyon régi, és egy nagyon új átok, amit a Vadász készített. Igen, én is csapdába estem, de akkor még a házon nem volt átok. *Bólint a felé lóbált Urile szoborra, és fintorog egyet, majd sóhajtva leül.* - Hosszú lesz, jobb ha helyet foglalsz. *Javasolja a Lidércnek, aki számára talán most tűnhet csak fel, hogy a kutyája abba hagyta a nyüszörgést! Ha hozzá ér felfedezheti hogy Emrys mozgása lélek-jelenléte és teste egyaránt lassul és fémesedik.*
Conor Merlowan- .::Külhoni karakter::.
- És hogyan kerülnek az emberekre ezek a jelek? Ki az, aki megbüntetne? *kérdezi, azonnal kapva az információn. Most már ő sem merne fogadni rá, hogy valaha is kijut, de ha már egyszer itt fogja tölteni az élete maradékát, legalább tudja, mi történik vele, és mindazokkal, akiken rajta van ez a bizonyos "Jel". Az átkokról szóló szavakra ráncolja a szemöldökét, majd bólint.* - Tehát van egy Vadász, aki valamilyen okból foglyokat ejt. Talán egyszerű kegyetlenségből, vagy valami más miatt... Faji megkülönböztetés? *vonja fel a szemöldökét egy következő kérdésként, elvégre tudja, hogy Urielben is volt lidércvér, és jelenleg ez az egyetlen, amire építeni tud. Más ötlete nincs, elvégre nem nagyon emlékszik senki olyanra, aki valamilyen okból kiszemelhetné magának őt áldozatként, vagy bármi közös pontra a már fogoly fiúval. Amikor feltűnik neki, hogy Emrys már nem nyüszít, hozzáér a fejéhez, és megérzi, hogy baj van. Ismét összeszorul a szíve, így a helykínálásra csak megrázza a fejét, letérdel a kutya mellé, annak a buksijára hajtja a fejét, és halkan suttogni kezd.* - Bocsáss meg, hogy idehoztalak magammal, kiskutyám. Annyira sajnálom... *motyogja.* - Mindig hűséges voltál hozzám, és ezt köszönöm neked. És azt is köszönöm, hogy még az utolsó percekben sem hagysz magamra *mondja még, majd halkan sóhajt, és ott maradva a földön, térdelve, bal kezét a kutya fején nyugtatva a szellem aurája felé pillant.* - Hallgatlak *mondja, immár teljesen higgadt, érzelemmentes hangon. Egyértelmű, hogy még mindig nem félti az életét, bár lenne rá oka. De ahogy már mondtam, ő nem az a típus, aki túlságosan gyakran megijedne.*
Mesélő
*A szellemlány végig várja amíg elköszön a kutyájától a vak Lidérc, majd felszólításként és utolsó kívánságként egyaránt értelmezi Arthur szavát, hát folytatja.* - A jelet ott tették rátok, ahol éltek. Ennél többet nem tudok erről. A miértje pedig egyszerű. A harc még nem ért véget az Üldözöttek és Üldözőik között. A háború lezárulhatott hivatalosan, de attól még nem mindenki ért egyet vele. *A kutyája mellé térdelt fiú elé ül. szomorú sóhajából és abból a furcsa érzésből, fémes ízből a szájában Arthur érezheti, őt is utól érte az átok. Ha nem megy ki gyorsan, visszafordíthatatlanná válhat a dolog. Bár kétséges hogy valóban visszafordítódna ha innen kimegy. Mint ahogy az is kétséges, a szellem kiengedné e. Hiszen azt mondta, nem teheti. A Baba-lány folytatja szomorú szemeit a Lidércre szegezve a mesélést.* - És hogy ki vagyok? Egy nagyon régen halott tizennégy éves lány. A nevem Paola Dennierl. Egy vámpír csalt be ide. Szerelmes voltam belé. Vámpírrá akart tenni, hogy vele éljek halott szívvel amíg világ a világ. De én nem akartam. Valami csoda folytán meg tudtam védeni magamat a vámpírtól. Őt úgy hívták hogy Karell Pavlivitc. Ez az ő háza volt. Megöltem. Szíve utolsó dobbanásával arra átkozott, hogy addig kell őrizzem porladt maradványait, míg virág nem nő rajtuk. *Miközben beszél a lány, Arthur érzi, hogy lassulni kezd az értelme, álmosodik, és mintha kezdene össze menni a kutyájával együtt.*
Conor Merlowan- .::Külhoni karakter::.
- Angyalok és lidércek... *suttogja. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjön a dologra, és ha jobban belegondol, nem is különösebben meglepő. Elvégre az egyik szobatársa is mesélt arról, hogy őt angyalvadászatra képezték ki egy mai napig működő intézetben, egy lány pedig lidércvadásznak lett nevelve - noha szerencsére nem az -, így hát egyértelmű, hogy a háborúnak még messze nincs vége. Egyébként meg sem fordul a fejében, hogy kimenjen. Nem tudná itt hagyni Emryst. Legalább annyira ragaszkodik hozzá, mint más a szeretteihez, a családjához. Szóval marad, és komolyan hallgatja a lány szavait önmagáról, és elég egyértelműnek tűnik, hogy a két átoknak valóban semmi köze egymáshoz.* - Akkor kérj meg valakit, hogy segítsen neked a virágokkal *motyogja, majd érezve, hogy számára is elérkezett a játszma vége utolsó erejével még átkarolja Emrys nyakát, és a kutya fejére hajtja a sajátját, várva, hogy beteljesedjen rajta az átok. De azon azért még elgondolkozik, hogy vajon mi lesz az igazgatók lépése, amikor tudomást szereznek a dologról... Elvégre ha napokig nem jön vissza, Yan biztosan el fogja mondani, hova készült, meg hát nem ketten vannak a szobába, szóval akár más is hallhatta hova jön. Csak azt sajnálja, hogy ő már nem fogja látni, mi lesz a ház sorsa...*
Mesélő
*Az angyalok és lidércek közötti konfliktus felemlítése nyíltan szomorú mosolyt csal a lány arcára.* - Igen. *Sajnálja hogy olyan valaki tudhat a titokról, a nyílt és egyre nyíltabb titokról, aki többé ezt a házat talán el sem hagyja.* - Az a valaki aki segíthetett volna, az csak akkor teszi, ha én is végzem amit rám rótt. *Fejét ingatva vállat von majd folytatja.* - Azon a valakin nem fog csak az átok. Ő mindig tudja hol a kijárat. Ő bárkit becsalhat vagy kivihet innen, mert ő hozta létre. De bárki más, még a virág is halálra van ítélve idebent míg áll a második átok. Mielőtt szirma nyílhatna, fémmé válik menthetetlen. *Csak beszél és beszél, szemeiben a szomorúság, miközben Arhtur és Emrys zsugorodnak tovább és alszanak ki tudja meddig végtelen örök álmot. Paola végez a beszéddel, a Lidérc is menthetetlenül elalszik kutyája busa buksijára hajtott fejjel, karjaival örök ölelésbe dermedt kézzel.
Egy új dísz kerül a ház tárgyai közé. Egy szép könyvtámasz amin a fiú és a kutyája néznek büszkén és reménykedve kifelé a szoba egyetlen ablakán.*
Egy új dísz kerül a ház tárgyai közé. Egy szép könyvtámasz amin a fiú és a kutyája néznek büszkén és reménykedve kifelé a szoba egyetlen ablakán.*
|
|
|