Fyron Akadémia

Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Fyron Akadémia

Vámpírok, vérfarkasok, angyalok, démonok, emberek, lidércek, nimfák, nekromanták, nixék és valanok... Szövetségek, harcok. Légy részese ennek a kalandnak, ahol Te döntöd el, melyik oldalon állsz!


Az oldal bezárt. Régi tagok: nyugodtan játszhattok itt, néha mi is fogunk, de magát az oldalt nem visszük tovább aktívan.

    Lovaspálya és istállók

    Yan Antonov
    Yan Antonov
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Yan Antonov on Kedd Aug. 21, 2012 1:51 pm

    *Yan később érkezik, így valóban nem nézte végig az esést: amikor látótávolságba kerül, Lil már ül, szóval még csak szívrohamot sem kap, bár még így is elég egyértelmű, hogy a lány lebucskázott a nyeregből. Kényelmes léptekkel közeledik, egy sötétbarna lovaglónadrágban, hasonló színű, testhez álló hosszú ujjúban - komolyan nem érdekli a meleg -, valamint egy fekete lovaglócsizmában. A többi holmi, ami a lovagláshoz kell, bent van az istállóban, és egyelőre Angelost is ott hagyta, mert fel akarta mérni a terepet. Főként azt, hogy mennyire napos. És hát eléggé erősen fontolgatja, hogy inkább majd estefelé lovagol... De Lilt meglátva úgy dönt, hogy csatlakozik, és majd később meglátják, mi legyen. Persze a lovak és a lány együtt azonnal felidéznek néhány régi emléket, még a régmúltból. Hol is van már, amikor együtt lovagoltak a kúriától Bezdenbe! Persze azt egy elég alapos összeveszés is követte, de azzal a résszel jobb nem is foglalkozni. Nem egyszer vesztek össze, és nem egyszer békültek ki, de a lényeg akkor is az, hogy most együtt vannak. Igaz, Yanban egyre több kérdés kezd felmerülni bizonyos dolgokról... De nem biztos benne, hogy fel kéne emlegetni őket. Kicsit megrázza a fejét, majd halvány mosolyt ölt magára, ahogyan belép a körbe, és Lil felé sétál.* - Remélem csak a büszkeséged szenvedett sérülést *lép oda hozzá mosolyogva, természetesen a kezét nyújtva, hogy felsegítse a párját.*


    _________________
    A Yan Antonov név egy olyan fiatal férfit takar, aki rettentően sok mindenen ment keresztül, mégis erős, mégsem roppant össze, mégis képes volt örökké talpra állni valahogyan, egy olyan valakit, aki mindig tudta, mi a helyes út, akit az örök szenvedés sosem volt képes a sötétségbe sodorni. Pedig az mindig ott volt, és kísértette, de most jött rá, hogy hányszor ellenállt ennek a kísértésnek, hányszor menekült meg az ördög karmai közül, hányszor tért vissza a Menny kapujából, hogy megmutassa a világnak: ő még mindig itt van, még mindig bírja. Hogy megmutassa, képes örök élete során végig hordozni a terhet, amit ráróttak, minden szenvedést, sebet, fájdalmat a vállára vesz, és tovább megy. Tovább, keresztül az élet minden fájdalmán és akadályán, hogy az út végén... Hogy az út végén végre megpillanthassa a fényt, a boldogságot és a békét.

    Rebecca Taylor (és Liliya Antonov) sokat szenvedett látója
    Liliya Antonov
    Liliya Antonov
    .::Őrző: Erethon::.
    .::Őrző: Erethon::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Liliya Antonov on Kedd Aug. 21, 2012 2:08 pm

    *Sóhajt egyet, majd leveszi a kobakját, és kiveszi a hajgumit a hajából, minek következtében szőke, csillogó tincsei a vállára omlanak. Zöld szemét Szellőre függeszti, de a gondolatai egészen máshol járnak. Egy bolgár iskola istállójában, egy sötét éjjelen, a meleg szalma és lóillatban... Aztán egy bolgár falucskában, napsütéses délutánon, esőillatú erdőben. Szép és kevésbé szép emlékek. Az előbbi éjszaka egy kisebb katasztrófához vezetett, az utóbbi pedig csupán egy kellemes délután volt azzal, akit a világon a legjobban szeret. Mégis veszekedéshez vezetett. Ismét sóhajt, majd megrázza a fejét, hogy a hajába fészkelődött homokot távozásra bírja, majd éppen tápászkodna fel, amikor meghallja mögötte a semmivel össze nem téveszthető hangot.* - Az viszont elég nagyot. *Nevet fel kissé fájdalmas hangsúllyal, majd megfogja a fiú kezét és feltápászkodik. Mikor már áll, megcsókolja Yant, majd leporolja a nadrágját is.* - Biztos, hogy most akarsz lovagolni? *Pillant fel az égre, amin egy felhő sem akadályozza a szikrázó napsütést.* - Én minden esetre befejeztem mára. *Húzza el a száját, majd felemeli a földön felejtett kobakot és megindul a lassan megnyugvó ló felé.* - Tss... Jól van. Nincs semmi baj. *Paskolja meg az állat nyakát, mire az prüszköl egyet. Megfogja a ló nyakába esett kantárszárat, és elindul vele a pálya kijárata felé, persze előbb bevárja Yant.* - Szerintem nem ugrat túl gyakran... Lehet, hogy még sosem ugratott. De ahhoz képest jól haladunk. *Magyarázza a fiúnak, ahogyan elindul az istálló felé - már ha az követi. Tudhatja, hogy Lil már lovagolt Szellőn, nem is egyszer, és hogy többször ugrattak is már, de pályán most először próbálta ki, eddig csak egyes ugrásokat mert megkockáztatni.* - Persze, az én hibám volt... Észre kellett volna vennem. *Szólal meg ismét, ahogyan a lovat a boxába vezeti és leemeli róla a nyerget meg a kantárat. Elindul a nyerges felé, hogy elrakja őket, és ha ezzel végzett, ledobja a kanapéra a cuccait, majd Yanhoz fordul ismét.* - Hogy telt a délelőttöd? *Kérdi mosolyogva. Csak reggel találkoztak, aztán Lil edzeni indult majd lovagolni. Igen, kezdi ő is unni, hogy mindig csak jelentéktelen dolgokról beszélnek, amikor annyi mindent nem beszéltek még meg, amit kéne... De nem tudja, hogy hogyan fogjon hozzá. Olyan jól megvannak. Vajon megéri elrontani ezt az idillt?*


    _________________
    Kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy egyetlen egy esemény megváltoztatta az egész életüket - de Liliya közéjük tartozik. Ha akkor, csaknem négy éve nem iratkozott volna be egy bentlakásos iskolába, talán teljesen másképp alakult volna az élete. Az elmúlt négy éve olyan volt, akár egy keskeny, erdei ösvény, amiről nem tudod, hova vezet, mégis tudod, hogy végig kell menned rajta. Volt része szenvedésben és örömben, könnyekben és nevetésben - megismert és elveszített barátokat, majd tanúja volt az összes rokona halálának, végül pedig olyan dolgokra kényszerült az univerzum megmentésének érdekében, amikre másképp talán sosem lett volna képes. Kiforgatták a személyiségét, megpróbálták elpusztítani a lelkét, de ő mégis felállt, és még mindig itt van, annak a személynek köszönhetően, akit ma már férjének nevezhet. Most pedig remélhetőleg végre célba ért - bár, mint tudjuk, az utazás sosem ér teljesen véget.

    Jesmon Helar (és Yan Antonov) sokat átélt negyed-démona
    Yan Antonov
    Yan Antonov
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Yan Antonov on Kedd Aug. 21, 2012 3:05 pm

    *Arra, hogy a büszkesége nagyod sérült, csak egy halk kuncogás a válasza.* - Idővel elmúlik *jegyzi még meg, majd ugyebár felsegíti a lányt, és természetesen viszonozza a csókot. Amikor a másik felsandít az égre, hunyorogva szusszant egyet.* - Lehetséges, hogy későbbre halasztom... Odabentről nem tűnik ennyire ragyogónak a nap *mosolyodik el halványan. Igazából csak idekint, az eddig tartó séta után jött rá, hogy ez tényleg nem nagyon fog összejönni. Még nem teljesen szokta meg, hogy nem bírja a napot, és hát elég nehéz beletörődnie, hogy napközben célszerűbb odabent töltenie az időt.* - Akkor azt hiszem, nem maradok én sem. Majd inkább este visszajövök *mondja, majd mialatt Lil a ló felé indul, ő a kijárat felé veszi az irányt, így vélhetően végül neki kell majd megvárnia a másikat. Bólogatva hallgatja a lány szavait arról, hogy szerinte nem ugrott még túl sokat a ló, majd az utolsó mondatra halványan elmosolyodik.* - A lényeg, hogy mind a ketten egyben maradtatok. Ráadásul ez volt az első alkalom, hogy pályán próbáltad, tehát ennél csak jobb lesz *mondja, meglepő optimizmussal. Igaz, hogy most már annyira nem sokkoló, hogy igyekszik pozitív módon hozzáállni mindenhez. Próbál reménykedni benne, hogy most már felfelé tart, túl van a lejtő alján. És most az egyszer nem jut eszébe, hogy noha mászik, bármikor visszacsúszhat... Ez után belépnek az istállóba, ahol is Yan elsőként Angeloshoz lépdel, előkeres egy zacskót, majd ad a fekete csődörnek egy szem kockacukrot, majd megpaskolja a nyakát, és végül csatlakozik Lilhez. A kérdésre vállat von.* - Leginkább csak gondolkoztam... Az élet nagy dolgain *nevet fel, némi iróniával a hangjában. Az tény, hogy gondolkozott, a téma azonban Liliya volt. Nem a kapcsolatuk, azzal kapcsolatban semmi kétsége. A fiatal nővel kapcsolatban sincs, azonban van néhány dolog, amiről csak úgy nagyjából tud. És hát örülne neki, ha kicsit konkrétabb lenne minden. Igaz, hogy róla is sok minden van, amit Lil nem tud, és tény, hogy nem beszélne róla szíves-örömest, de ha a másik kérdez, akkor elmondja.* - Te meg gondolom itt voltál. Egyébként a kanapé nem holmiknak van, hanem nekünk *nevet fel.* - De elmehetnénk sétálni egyet, ha esetleg ahhoz van kedved *teszi hozzá, halvány mosollyal.*


    _________________
    A Yan Antonov név egy olyan fiatal férfit takar, aki rettentően sok mindenen ment keresztül, mégis erős, mégsem roppant össze, mégis képes volt örökké talpra állni valahogyan, egy olyan valakit, aki mindig tudta, mi a helyes út, akit az örök szenvedés sosem volt képes a sötétségbe sodorni. Pedig az mindig ott volt, és kísértette, de most jött rá, hogy hányszor ellenállt ennek a kísértésnek, hányszor menekült meg az ördög karmai közül, hányszor tért vissza a Menny kapujából, hogy megmutassa a világnak: ő még mindig itt van, még mindig bírja. Hogy megmutassa, képes örök élete során végig hordozni a terhet, amit ráróttak, minden szenvedést, sebet, fájdalmat a vállára vesz, és tovább megy. Tovább, keresztül az élet minden fájdalmán és akadályán, hogy az út végén... Hogy az út végén végre megpillanthassa a fényt, a boldogságot és a békét.

    Rebecca Taylor (és Liliya Antonov) sokat szenvedett látója
    Liliya Antonov
    Liliya Antonov
    .::Őrző: Erethon::.
    .::Őrző: Erethon::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Liliya Antonov on Kedd Aug. 21, 2012 3:34 pm

    *A válaszra csak elmosolyodik.* - Igen. Már néhányszor elmúlt. *Lehet, hogy nem gondol semmi különösre, lehet, hogy igen, nem tudhatja, hiszen rögtön hátat fordít Yannak és a ló után indul. A következő szavakra bólint, nem igazán tudja kommentálni, hiszen tudja, hogy Yan nem bírja a fényt, de azt is, hogy ez mennyire idegesíti. Szóval ő alkalmazkodik, és ahogy észrevette, meglepően keveset tartózkodik a szabad levegőn. Pedig neki nincsen vele semmi baja, mégis... Legtöbbször akkor megy ki, ha felhős az idő. Vagy este. Amúgy általában a kastélyban tartózkodik. Ez még nem lenne fura, hiszen ott van, ahol Yan is, de... Akkor is a kastélyban marad nappal, ha Yan nincs vele! Ez már furcsább, nemde? Azonban csak most tűnik fel neki ez a tény, eddig nem foglalkozott vele. Elcsodálkozik rajta, de nem szentel neki több időt most sem. Mikor a fiú mellé ér a lóval, bólint a válaszra. Nem túl bőbeszédű ma. Talán valami másra készül. Talán elege lett belőle, hogy kerülgetik a témát. Aztán ugyebár bevezeti a lovat, majd a cuccait ledobja a kanapéra.* - Igen, ebben van valami. *Neveti el magát, aztán felemeli a kobakot és a pálcát, amiket átpakol az ülőalkalmatosság mellé, hogy helyet csináljon maguknak. Nem törődve vele, hogy még mindig potyog belőle a homok, ledobja magát a négyszemélyes, puha kanapéra, onnan vigyorog fel Yanra.* - Jó nekem itt. *Majd várja, hogy az reagáljon valamit. Ha leül mellé, akkor hozzábújik.* - Te is tele leszel homokkal... *Mondja halkan, mosolyogva, ahogy a vállára hajtja a fejét. Azonban két másodperc múlva fel is emeli, és Yan szemébe mélyeszti zöld tekintetét.* - Beszélnünk kéne. *Szólal meg végül halkan.* - Azt hiszem, tudod miről... *Sóhajt.* - Még sosem voltam ennyire boldog, de... Azt hiszem, ez így nem fog menni. Mármint hogyha nem mondunk el egymásnak mindent. *Kapja el a tekintetét, most az ölében heverő kezét nézi. Igen, ideje lenne megbeszélniük. De egyszerűen fogalma sincs róla, hogy hogy kezdjen neki.*


    _________________
    Kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy egyetlen egy esemény megváltoztatta az egész életüket - de Liliya közéjük tartozik. Ha akkor, csaknem négy éve nem iratkozott volna be egy bentlakásos iskolába, talán teljesen másképp alakult volna az élete. Az elmúlt négy éve olyan volt, akár egy keskeny, erdei ösvény, amiről nem tudod, hova vezet, mégis tudod, hogy végig kell menned rajta. Volt része szenvedésben és örömben, könnyekben és nevetésben - megismert és elveszített barátokat, majd tanúja volt az összes rokona halálának, végül pedig olyan dolgokra kényszerült az univerzum megmentésének érdekében, amikre másképp talán sosem lett volna képes. Kiforgatták a személyiségét, megpróbálták elpusztítani a lelkét, de ő mégis felállt, és még mindig itt van, annak a személynek köszönhetően, akit ma már férjének nevezhet. Most pedig remélhetőleg végre célba ért - bár, mint tudjuk, az utazás sosem ér teljesen véget.

    Jesmon Helar (és Yan Antonov) sokat átélt negyed-démona
    Yan Antonov
    Yan Antonov
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Yan Antonov on Kedd Aug. 21, 2012 4:01 pm

    *Lil válaszára kicsit összeráncolja a szemöldökét, de nem válaszol semmit, mert nem teljesen biztos benne, hogy a lány mire gondolt. Hogy mennyire komoly az, amire gondol, egész pontosan. Egyébként feltűnik neki, hogy a párja most meglepően csendes, de úgy van vele, hogy előbb-utóbb meg fogja tudni, mire gondol. Ha Lil szeretné, úgyis el fogja mondani neki... Bármi is legyen a probléma. Lil vigyorát látva ismét felnevet, majd letelepedik a lány mellé, és engedi, hogy amaz hozzá bújjon. A következő szavakra csak megforgatja a szemét, és megsimogatja a szerelme haját.* - Remélem elhiszed, hogy a legkevésbé sem érdekel, hogy poros leszek-e, vagy sem *jegyzi meg mosolyogva, majd hagyja, hogy a lány elhelyezkedjen, és ismét a gondolataiba merül. Igazából már úgy három-négy napja tűnődik azon, hogy mégis hogyan hozza fel a témát, de tényleg fogalma sincs róla. Aztán amikor Liliya megszólal, meglepetten rápillant.* - Ezzel a két szóval általában nem szoktak kellemes beszélgetések kezdődni... Minden esetre én is úgy gondolom, hogy beszélnünk kell *bólint végül. A követező mondatokat komoly tekintettel hallgatja, majd felsóhajt.* - Egyértelműen. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mik azok a dolgok, amiket meg kell beszélnünk, és, hogy őszinte legyek, már napok óta azon tűnődöm, hogy mégis hogyan hozzam fel a témát. Ráadásul azt sem tudom, hogy mégis hol kezdhetnénk *teszi még hozzá, majd zavartan elfordítja a fejét.* - Ha jól sejtem, neked sem túl kellemes beszélni mindarról, ami történt veled *mondja halkan, és közben akaratlanul is beférkőzik a fejébe a gondolat, hogy igazából ő az, akinek több mindent el kell mondania. Elvégre ő nagyjából tudja, mi történt Lillel, hiszen a lány abban a levél-félében leírta a lényeget. Szóval ennyit mond, aztán várja, hogy a másik elkezdje a kérdezősködést, vagy akár a mesélést.*

    // FAGY //


    _________________
    A Yan Antonov név egy olyan fiatal férfit takar, aki rettentően sok mindenen ment keresztül, mégis erős, mégsem roppant össze, mégis képes volt örökké talpra állni valahogyan, egy olyan valakit, aki mindig tudta, mi a helyes út, akit az örök szenvedés sosem volt képes a sötétségbe sodorni. Pedig az mindig ott volt, és kísértette, de most jött rá, hogy hányszor ellenállt ennek a kísértésnek, hányszor menekült meg az ördög karmai közül, hányszor tért vissza a Menny kapujából, hogy megmutassa a világnak: ő még mindig itt van, még mindig bírja. Hogy megmutassa, képes örök élete során végig hordozni a terhet, amit ráróttak, minden szenvedést, sebet, fájdalmat a vállára vesz, és tovább megy. Tovább, keresztül az élet minden fájdalmán és akadályán, hogy az út végén... Hogy az út végén végre megpillanthassa a fényt, a boldogságot és a békét.

    Rebecca Taylor (és Liliya Antonov) sokat szenvedett látója
    Liliya Antonov
    Liliya Antonov
    .::Őrző: Erethon::.
    .::Őrző: Erethon::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Liliya Antonov on Kedd Aug. 21, 2012 9:13 pm

    - Akkor jó. *Néz fel rá mosolyogva, amikor az közli, hogy nem érdekli a por. Jelen pillanatban mondjuk Lilt sem. Nem lovagolt annyira sokat, hogy koszosnak érezze magát, hiszen már az első próbálkozáskor leesett. A bemelegítő ugrásokat leszámítva. Persze nem lett semmi baja, bár a háta meg a feje biztosan be fog sorolni a fájó testrészek listájába holnapra. Jelenleg elég hosszú az említett lista, a lábfeje meg a talpa szinte folyamatosan fáj, plusz körülbelül minden izma. Hála Janának, meg a kendo edzéseknek. Aztán ugyebár szóbakerül az a bizonyos dolog. Lil némán hallgatja a fiú válaszát, csak akkor szólal meg, amikor a másik megemlíti, hogy nehéz róla beszélnie.* - Nem, nem könnyű. De tudom, hogy... megéri. Mármint, veled akarok élni az életem hátralevő részében. Tudnod kell. *Hallgat el végül, és azon gondolkozik, hogy hogyan fogjon hozzá. Eközben az egyik kezét a fiúéba csúsztatja, s összekulcsolódó kézfejeikre függeszti a tekintetét. Majd, mintha a látvány valamelyest erőt adott volna neki, megszólal.* - A lényeget tudod, azt hiszem. Talán azt nem, hogy hogyan halt meg az apám... Az egyik társa árulta el. *A hangja el pillanatra elakad.* - Apám meg akarta védeni, rávetődött a támadójukra, mire az hátbalőtte. *Mondja végül halkan, érezni a hangján, hogy mennyi erőfeszítésébe kerül mindezt elmondania.* - Legalábbis ezt mondják, akik ott voltak. *Teszi hozzá.* - Amúgy az elején volt a legrosszabb. Minden nap azzal kelni és feküdni, hogy minden, ami voltam, ami az életem volt, odalett. Apa, a barátaim, az iskola... Te. Ez volt a legszörnyűbb. És a monotonitás. Először csak papírmunkát kellett végeznem, aztán mikor rájöttek, hogy mennyire el tudok vegyülni a tömegben, emberek után nyomoztam. Tudod, követtem őket, fényképeztem... *Magyarázza, és egy pillanatra felnéz a fiúra.* - Aztán, mikor rájöttek, hogy a diplomáciai érzékem sem rossz, már tárgyalnom kellett. Majd, úgy, hogy észre sem vettem, embereket adtam bérgyilkosok kezére. Egészen addig, amíg... én nem lettem a bérgyilkos. *Elkapja a tekintetét, amelyben a szégyen és a szomorúság lángolt fel egy pillanatra, és ismét az összekulcsolt kezeiket kezdi figyelni.* - Először nagyon rossz volt. Mindenkire emlékszem, akit megöltem. Volt, aki az életéért könyörgött... Aki a gyerekeire hivatkozott. Ártatlan emberek voltak, akiknek az egyetlen bűnük az volt, hogy rosszkor voltak rossz helyen. *Mereven néz maga elé, hangjában önvád csendül. Egy kósza könnycsepp szántja végig az arcát, de nem törődik vele, csak beszél tovább. Olyan dolgokról, amit még soha, senkinek sem mondott el.* - Azt mondták, hogy volt, aki ellenszegült. Nem ölt embert. Neki megölték a családját. És... rólad tudták, hogy hol vagy. Meg Gaeáról is. *Vesz lassan egy mély levegőt, majd kissé vontatottan kifújja.* - Nem mertem megkockáztatni... *Ingatja lassan a fejét.* - Aztán már nem is mertem beszélni azokkal sem, akikkel együtt dolgoztam. Az elején még szereztem néhány barátot, de megölték őket. Sorban. Mindenkit, akit megismertem. Aztán kiharcoltam, hogy egyedül dolgozhassak. Nem volt sokkal jobb... *Nevet fel halkan, gúnyosan.* - Aztán te sem küldtél több jelet. Ott, akkor úgy gondoltam, hogy ha véget ér ez az egész... Már ha véget ér... És életben maradok, nem lesz értelme az életemnek többé, és... *Itt felpillant, tekintete megvillan, mintha rájönne, hogy miket is beszél.* - Mindegy. Túléltem. Én, valószínűleg egyedül abból a több mint ezer emberből. Kaptam valami kitüntetést az államtól, és le is tudtak ennyivel. Mindenki szépen elfelejti. Mondjuk nem is baj. Én sem szeretnék rá emlékezni. *Sóhajt fel, majd ismét felnéz a fiúra, zöld szemében könnyek csillognak, de nem látszik benne az a mély és érthetetlen bánat, amit akkor láthatott, amikor először találkoztak. Mintha megkönnyebbül volna, hogy már nem egyedül kell cipelnie ezt a terhet. Talán már előbb el kellett volna mindezt mondania.* - Azért megtartasz? *Próbál viccelődni, de elég hiteltelen a dolog.* - Mit szeretnél még tudni? *Teszi hozzá, immár komolyabban. Nem szeretné ezt többször szóba hozni, így hát jobb, ha túlesnek rajta egyszerre.*


    _________________
    Kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy egyetlen egy esemény megváltoztatta az egész életüket - de Liliya közéjük tartozik. Ha akkor, csaknem négy éve nem iratkozott volna be egy bentlakásos iskolába, talán teljesen másképp alakult volna az élete. Az elmúlt négy éve olyan volt, akár egy keskeny, erdei ösvény, amiről nem tudod, hova vezet, mégis tudod, hogy végig kell menned rajta. Volt része szenvedésben és örömben, könnyekben és nevetésben - megismert és elveszített barátokat, majd tanúja volt az összes rokona halálának, végül pedig olyan dolgokra kényszerült az univerzum megmentésének érdekében, amikre másképp talán sosem lett volna képes. Kiforgatták a személyiségét, megpróbálták elpusztítani a lelkét, de ő mégis felállt, és még mindig itt van, annak a személynek köszönhetően, akit ma már férjének nevezhet. Most pedig remélhetőleg végre célba ért - bár, mint tudjuk, az utazás sosem ér teljesen véget.

    Jesmon Helar (és Yan Antonov) sokat átélt negyed-démona
    Yan Antonov
    Yan Antonov
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Yan Antonov on Kedd Aug. 21, 2012 10:27 pm

    *Arra, hogy Lil vele akar maradni élete hátralévő részében, megcsókolja a szerelme homlokát, majd az utolsó mondatra bólint. Ez után pedig csendben várja, hogy a lány elkezdje mondani, amit akar, és úgy dönt, hogy majd a végén teszi fel a fent maradó kérdéseit. Amikor a lány oda ér, hogy ő lett a bérgyilkos, kicsit erősebben szorítja meg a kezét, a másikkal megsimogatva Liliya haját. Nem érdekli, hány embert ölt meg a másik. Nem is vágyik rá, hogy megtudja, és egyébként is, egyszerűen nem számít. Neki nem. A könnycseppet is letörli a szabad kezével, és szomorúan hallgatja a fiatal nő szavait, igyekezve átérezni azt, ami a másik lelkében lejátszódik és lejátszódott. Embereket ölni. Régen... Még két vagy három éve talán képes lett volna rá. Könnyedén. Még szerencse, hogy volt, aki a helyes útra terelje. Most azonban már nem tudja elképzelni, hogy bárkinek is ártson, mert megtanulta értékelni az életet, és megértette, hogy nem rendelkezhet senki felett. Persze Lil helyzete egészen más volt. Őt kényszerítették, a helyében nyilván ő és bárki más is ugyanígy tett volna. Aztán ugye ismét szóba kerül az a bizonyos botlása, mire ezúttal ő hajtja le a fejét, és közben arra gondol, hogy talán most érthetőbben el tudja magyarázni, hogy miért is volt az úgy, ahogyan volt. Mondjuk párszor már megpróbálta... És akárhonnan nézzük, hibázott. Szóval talán egyszerűbb, ha nem is magyarázkodik. Megint.* - Meg tudom érteni, kincsem *mondja halkan. Arra, hogy megtartja-e, halkan felnevet, és megpuszilja a lány arcát. Legalábbis ez a terv, de aztán végül nem bírja megállni, és meg is csókolja.* - Még szép, hogy megtartalak. Esélyed sincs elszökni előlem *mondja halkan, mosolyogva, majd ismét hátradől, és a második kérdésre eltöpreng. Nem igazán tudja, mit kérdezzen. Igazából amit tudni akart - hogy mi történt pontosan a lány apjával, hogy hogyan ért el odáig, ameddig, és hogy hogyan lett vége mindennek -, azt már tudja. Azt is, hogy utána hogyan jutott el abba a bizonyos tengerparti házba Lil, és azt is, hogy ezek után mi történt vele.* - Azt hiszem, nincs több kérdésem. Talán még az, hogy aznap, amikor találkoztunk Párizsban... Hogy akkor éppen melyik szinten tartottál. Egyébként ha esetleg eszedbe jut még valami, amiről nem tudok, akkor mondd el, amikor csak bevillan *teszi még hozzá, majd felsóhajt, és egy pillanatra lehunyja a szemeit.* - Most akkor én jövök, igaz? *vonja fel a szemöldökét. Neki sokkal több mondanivalója lesz, és kell neki egy kis erőgyűjtés, meg hát a gondolatait is össze kell szednie, hogy ne hagyjon ki semmit.*


    _________________
    A Yan Antonov név egy olyan fiatal férfit takar, aki rettentően sok mindenen ment keresztül, mégis erős, mégsem roppant össze, mégis képes volt örökké talpra állni valahogyan, egy olyan valakit, aki mindig tudta, mi a helyes út, akit az örök szenvedés sosem volt képes a sötétségbe sodorni. Pedig az mindig ott volt, és kísértette, de most jött rá, hogy hányszor ellenállt ennek a kísértésnek, hányszor menekült meg az ördög karmai közül, hányszor tért vissza a Menny kapujából, hogy megmutassa a világnak: ő még mindig itt van, még mindig bírja. Hogy megmutassa, képes örök élete során végig hordozni a terhet, amit ráróttak, minden szenvedést, sebet, fájdalmat a vállára vesz, és tovább megy. Tovább, keresztül az élet minden fájdalmán és akadályán, hogy az út végén... Hogy az út végén végre megpillanthassa a fényt, a boldogságot és a békét.

    Rebecca Taylor (és Liliya Antonov) sokat szenvedett látója
    Liliya Antonov
    Liliya Antonov
    .::Őrző: Erethon::.
    .::Őrző: Erethon::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Liliya Antonov on Kedd Aug. 21, 2012 11:06 pm

    *A kézszorítás tényleg segít, talán nem tudná végigmondani azt, amit enélkül. Ismét úgy érzi, hogy ha nem lenne ott mellette a fiú, vége lenne mindennek. Ha nem lenne mibe kapaszkodnia, a szakadékba zuhanna. Ott egyensúlyozik a szélén, éppenhogy sikerült kimásznia a legaljáról. Fájdalmas út volt, meredek sziklákon kellett mezítláb felkapaszkodnia, és ha nem látta volna ott, a tetején Yant, feladta volna, hagyta volna, hogy a mélybe zuhanjon, és vége legyen a szenvedésnek. De nem. Kitartott, és csak mászott, hiába fájt. Aztán kinyújtotta a kezét, Yan pedig felhúzta. De még mindig ott áll, és ha a másik nem tartaná a karjaiban, a legkisebb szellő is belesodorhatná a mélybe. Éppen ezért jelenti számára a biztonságot ez az apró jel, egy kézszorítás. Ez eszébe juttat mindent, amiért még érdemes élnie. A szerelmet, a barátait... Még az iskolát is kezdi megszeretni. A csók közben lehunyja a szemét, a fiú érezheti a könnycseppeket a márványfehér arcon végigszáguldani. Aztán, amikor a másik hátradől, letörli a könnyeket. Nem is akarja elüldözni. Az lenne az utolsó dolog, ami az eszébe jutna. Pedig megpróbálta... Csak hát nem jött össze. És ez valószínűleg elég bizonyíték. Más simán lelépett volna. A kérdésre először sóhajt egyet halkan, majd utána válaszol.* - Hát... A tárgyalásoknál. Azt hiszem. Nem igazán... Szóval összefolynak a napok. De azt hiszem akkor legfőképpen nyomoznom kellett, viszont az, hogy elraboltak... Valószínűleg az amiatt volt, mert akkor már túl sok embert adtam a bérgyilkosok kezére. *Megborzong, ahogyan arra a napra gondol. Ahogyan a sötétségbe egy apró fénynyaláb vegyült, majd a jeges szél lehűtötte. Ahogy Yan ott állt, és dühösen meredt rá. Jeges tekintettel, dühösen kiabált vele. A mai napig élete legszörnyűbb perceként tartja számon azt a párat. "Nem... Akárhogyan is volt, a bizalmamat elvesztetted. És ne várd, hogy a látványodtól elfelejtek mindent." Hiába könyörgött. Nem használt... Nem, az nem az a Yan volt, aki most itt ül mellette. Lassan visszatér a valóságba, és halkan megszólal.* - Azt hittem, sosem leszel képes nekem megbocsátani. *Hangja az emlékektől kissé fájdalmas, de nem annyira, mint amit akkor érzett. Az a fájdalom... Hiába tanult hónapok óta önkontrollt, azt még akkor sem volt képes elviselni. Éppen ezért ölték meg majdnem Yant.* - Utána kezdtek el fenyegetőzni, hogy ha nem teszem amit mondanak, megölnek. Kinyomozták, hogy hol vagy... Megtették volna. *Pillant fel ismét szerelme szemeibe, tekintetében mintha bocsánatkérés villanna. Bocsánatkérés amiatt, ami történt. Még ha nem is az ő hiábja... Mind a mai napig lelkiismeret furdalása van miatta. A fiú félig költői kérdésére lassan bólint.* - Csak ha úgy érzed, készen állsz rá. *Néz fel rá komolyan. Igen, a másiknak több mondanivalója lesz a lány számára, hiszen Lil még alig tud valamit arról, ami Yannal történt, Yan pedig már szinte mindent tudott. Minden lényegeset. Most pedig... Mostmár mindent tud, olyanokat is, amiket senki más sem. Lil megszorítja a fiú kezét, máris elfelejtette a saját gondjait, hiszen hogyan gondolhatna most saját magára?*


    _________________
    Kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy egyetlen egy esemény megváltoztatta az egész életüket - de Liliya közéjük tartozik. Ha akkor, csaknem négy éve nem iratkozott volna be egy bentlakásos iskolába, talán teljesen másképp alakult volna az élete. Az elmúlt négy éve olyan volt, akár egy keskeny, erdei ösvény, amiről nem tudod, hova vezet, mégis tudod, hogy végig kell menned rajta. Volt része szenvedésben és örömben, könnyekben és nevetésben - megismert és elveszített barátokat, majd tanúja volt az összes rokona halálának, végül pedig olyan dolgokra kényszerült az univerzum megmentésének érdekében, amikre másképp talán sosem lett volna képes. Kiforgatták a személyiségét, megpróbálták elpusztítani a lelkét, de ő mégis felállt, és még mindig itt van, annak a személynek köszönhetően, akit ma már férjének nevezhet. Most pedig remélhetőleg végre célba ért - bár, mint tudjuk, az utazás sosem ér teljesen véget.

    Jesmon Helar (és Yan Antonov) sokat átélt negyed-démona
    Yan Antonov
    Yan Antonov
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Yan Antonov on Szer. Aug. 22, 2012 12:59 am

    *Igen... Ők ketten egymásba kapaszkodnak, noha mind a ketten a szakadék szélén táncolnak. Mégis, érthetetlen módon nem együtt zuhannak, hanem valahogyan távol tartják egymást az őrjítő mélységtől. Persze... Ettől függetlenül időnként elengedik egymás kezét, és ilyenkor, nos, egyből kész is a baj. A könnyeket ezúttal nem ő törli le, hagyja, hogy Lil tegyen így. Valahol mélyen kicsit irigyli a lányt, amiért az még képes sírni. Mert emlékszik rá, hogy úgy mennyivel könnyebb volt elviselni a dolgokat, mennyivel egyszerűbb volt feldolgozni mindent, ami történt vele. Majdhogynem mindent megadna csak azért, hogy még egyszer az életében elejthessen egy őszinte könnycseppet, de hiába.* - Értem. Tehát akkor már elég közel voltál... A legrosszabb részéhez *mondja. Ő sem szívesen emlékszik vissza. Igaz, hogy annyira komoly kárt nem tettek benne, legalábbis túlélte - noha párszor azóta már kívánta, hogy bár akkor és ott meghalt volna. Ezt persze nem említi meg Lilnek, mert hát végül is úgyis benne lesz a későbbi mondandójában, csak nem teljesen így. A lány szavaira halkan felsóhajt.* - Én is azt hittem. A gond az volt, hogy nem értettem pontosan, hogy mi történik veled, és azt nem tudtam megbocsátani. Azt, hogy tudatlanságban hagytál, hogy nem engedted, hogy megértsek mindent. Most már persze tudom, miért... Mégis, akkor még túlságosan megbántott voltam, és túlságosan szükségem volt rá, hogy tudjam, mi történt. Azóta persze már milliószor megbocsátottam... És reménykedem, hogy te is nekem *néz komolyan a másik szemébe. Igen, tudja, hogy sokszor borzalmasan viselkedett. Tudja, hogy sok hibát követett el. De reméli, hogy jóvá tudja őket tenni.* - Gondolom *bólint.* - Sejtem, hogy úgyis tudod, hogy szerintem a saját érdekeidet kellett volna nézned, és engedned, hogy engem megöljenek, és abban is biztos vagyok, hogy nem értesz egyet, ráadásul azt is tudom, hogy én is ugyan úgy cselekedtem volna, ahogyan te. Sajnálom, hogy ennyi mindenen kellett keresztül menned *mondja, és elhalkul a hangja, ahogyan végigsimít a párja arcán.* - Sajnálom, hogy nem védhettelek meg mindettől *súgja, majd ismét megpuszilja Lilt - ezúttal tényleg csak puszilja -, aztán ugyebár felsóhajt. A másik szavaira megrázza a fejét, és fájdalmas pillantással a párjára néz.* - Sosem fogok rá készen állni. Ettől függetlenül úgy érzem, tudnod kell mindenről, így hát ez a pillanat éppen olyan megfelelő, mint bármely másik volna. *Ez után egy kicsit még hallgat, majd ismét sóhajt, a szemben lévő falra szegezi a tekintetét, és beszélni kezd.* - Miután elváltunk, egy darabig még gyengélkedtem, és addig ott is voltam az iskolában. Sokáig azonban nem voltam képes megmaradni, így hát a karácsonyi bál után úgy döntöttem, ott hagyom az iskolát. Mivel elég megtakarított pénzem volt, vettem magamnak egy kúriát Balgarevóban, a tenger mellett. Úgy döntöttem, megpróbálok egy kicsit elszakadni Grozdantól és Rosicától, szükségem volt a szabadságra, arra, hogy ne korlátozhassanak be. December huszonnyolcadikán jöttem el, és január harmadikán iratkoztam ki az iskolából. Túl sok minden kötött oda... Menekülni próbáltam. Aztán... Igyekeztem azzal elfoglalni magam, hogy dolgoztam. Februárban... Hatodikán tudtam meg, hogy nem vagyok Branimir. Grozdan egy céges ülés után mondta el nekem, bár a mai napig nem tudom, miért döntött úgy, hogy a tudomásomra hozza. Soha nem bírtam megérteni őt. Noha tudod, hogy nem volt éppen ragyogó a kapcsolatunk... Mégis, az volt az egyetlen hely, ahová akkor tartoztam. *Itt egy pillanatra elhal a hangja, majd nyel egyet, és folytatja.* - Úgy éreztem magam, mint aki alól kirántották a talajt. Hirtelen ott álltam, minden nélkül, és nem tudtam, mégis mihez kezdhetnék. Életemben először tényleg teljesen egyedül voltam, nem tartoztam senkihez, nem kellettem senkinek *mondja, majd kicsit megköszörüli a torkát, hogy képes legyen elakadás nélkül folytatni. Nagyon nehéz ezekről a dolgokról beszélni. Látja maga előtt a naplóját, látja benne a könnyektől hullámos lapot, az azoktól elmosódott betűket.* - Abból az első gödörből Kamen húzott ki. Igen, tudom, hogy elég meglepő *nevet fel ironikusan, és elég erőltetetten.* - Sokat fejlődött azóta, hogy Sergej meghalt. Szóval nagyon sokat segített, amikor elmondtam neki, hogy nem vagyunk rokonok, és ő úgy határozott, hogy nem érdekli az egész. Ugyanúgy viselkedett velem, mint addig. Ez után egy részét ismered a történetnek: Lord Sammael segítségével megtaláltam a családomat, és hozzájuk is költöztem egy időre. Édesapámat Nikolainak, édesanyámat Silviyának hívják. Van egy öcsém és egy húgom, Timotei és Viktoriya. Ők is... Nagyon sokat segítettek abban, hogy helyrejöjjek, csak hogy túl sok sérülésem volt, amit úgy tűnt, senki nem fog tudni begyógyítani. Az egyik ezek közül... Az egyik ezek közül a te elvesztésed volt *sóhajt fel. Ez most kellemetlen rész lesz, mert nagyon tart tőle, hogy bántani fogja a lányt mindaz, amit mond, de rendesen akarja csinálni, mert azt akarja, hogy Liliya mindent tudjon. És a mindenbe az is beletartozik, hogy mennyit szenvedett érte.* - Akkoriban úgy hittem, soha többé nem kaphatlak már vissza. Próbáltalak elfelejteni, de minél inkább próbálkoztam, annál inkább kísértett az emléked, és annál kevésbé voltam rá képes, hogy összeszedjem magam. Ekkor hagytam fel azzal is, hogy jeleket küldjek neked. Belefáradtam a fájdalomba, belefáradtam abba az érzésbe, ami szinte fizikailag gyötört. Végül úgy tűnt, sikerült kiiktatnom az emlékedet, bár most már tudom, hogy egész egyszerűen csak eltemetettem magamban valahová nagyon mélyre. Mégis, amikor újra hallottam felőled, semeddig sem tartott, hogy minden a felszínre kerüljön *sóhajt fel. Itt egyébként kicsit gyorsabban beszélt, mint eddig, egyszerűen... Túl akart lenni rajta. Mert ez egy eléggé nehéz rész, de hozzá tartozik, és ezzel nem tud mit lenni. Szóval a sóhajt után visszafordítja az fejét Lil felé, szorosabban magához húzza a lányt, és a hajába temeti az arcát.* - Szeretlek. Bocsáss meg *motyogja halkan, de biztos benne, hogy a másik érti, mit mondott. Vagy egy percig nem is mozdul, majd kicsit elhúzódik, hátradől, és egy nehéz sóhaj után folytatja.* - Mint már említettem, elültettek bennem egy démon-ént, ami meglehetősen gyenge volt, így hát az életem nagy részét egy közönséges ember képességeivel éltem le. Azonban azokban a hetekben egyre gyakoribbá váltak a rosszulléteim, és kiderült, hogy ezt az okozza, hogy a lidérc-énem, a valódi, szeretne már kiszabadulni. Ennek a lényegét már tudod, úgyhogy nem is ragozom tovább *mondja, aztán megint elhallgat, azon gondolkozva, hogy mi következik ez után. Nem akaródzik neki rátérni a Nayden-témára, de nagyon tart tőle, hogy már semmi más nincs hátra, csak a démon tettei. Így hát újra felsóhajt.* - Március közepéig egész nyugalom volt. Akkor... Nos, egyszer Nayden elkapott, de ezt is említettem már. Nem szereztem különösebb sérüléseket, és azt hiszem, akkor még nem is teljesen fogtam fel a veszélyt, amit jelent. *Yan tekintete egyre inkább a távolba mered, testtartása is érezteti, hogy jelentősen zaklatottabb, mint néhány perccel ezelőtt. Akárhonnan nézzük, most jön a legrosszabb rész. Az elrablása. A kínzások.* - Ez után... Ez után sok olyan dolog nem történt, amit érdemes lenne megemlíteni. Április első napján költöztem haza. Legalábbis... Akkor akartam hazaköltözni. Nem tudom, hogy akkor is elkapott-e volna, ha nem megyek el sétálni egyet a környéken, vagy sem, de az biztos, hogy aznap este ejtett fogságba. Több, mint egy hónapot töltöttem ott. Nem tudom, hogy mennyire érzed, de a testemen egy fedőbűbáj van, ezért nem látszik rajtam egyetlen seb sem. Valójában minden porcikám tele van vágásokkal. Nayden kegyetlen. Élvezte, hogy kínoz. Az volt a célja, hogy porba tiporja minden kitartásomat és büszkeségemet, hogy annyira megalázzon, hogy megtörjek. A tervébe hiba csúszott: hamarabb rájöttem, hogy mit akar elérni, mint hogy sikerült volna neki. Én... *Elcsuklik a hangja. Mély levegő. Még egy. A keze görcsösen szorítja Lilét, abba kapaszkodik, miközben maga előtt lát minden egyes kínzást, aminek a férfi alávetette.* - Biztos voltam benne, hogy ott fogok meghalni. Biztos voltam benne, hogy vége lesz mindennek. Biztos voltam benne, hogy többé nem látom a napvilágot *suttogja, hangjában olyan mértékű fájdalommal, olyannyira megtörten, amennyire összezúzottnak Liliya még soha nem hallhatta. Hiába próbált kitartani, hiába nem mutatta ki a fogva tartója előtt, igenis sikerült összetörni, tönkretenni.* - Sosem hittem, hogy képes leszek gyűlölni valakit. De a tudat, hogy ő az, akinek életem kis híján minden szenvedését köszönhetem... Nehéz nem gyűlölni *mondja halkan, majd ismét sóhajt egyet, és lehunyja a szemét.* - Reggeltől estig. Minden lehetséges módon. Bármit megcsinált velem, ami beteg elméjébe villant, és nem számított, mennyire fájdalmas volt, valamiért úgy éreztem, muszáj kitartanom. Néha... Néha úgy éreztem, egyszerűbb lenne feladni, meghalni, hagyni, hogy lássa, mivé tett, engedni, hogy végezzen velem... De aztán egy kis hang mindig azt mondta, hogy nem adhatom fel. Mintha az a hangocska ismerte volna a jövőmet *szusszant.* - Mintha tudta volna, hogy amikor Nayden ledob a Fyron egyik tornyából, Kamen használni fogja a szárnyát, és meg fog menteni. Mintha tudta volna, hogy egy vándor el fogja juttatni hozzám azt a füzetet, amiben leírtál mindent. Mintha tudta volna, hogy meg foglak találni, és visszakaplak végre. Mintha tudta volna, hogy valahol még vár rám valami *mondja, és noha tekintete mélyén még mindig olyan gyötrő fájdalom ég, amelyet lehetetlen eltörölni, mellette szerelem csillog. Szerelem, hála, és valami békeféle. Elfogadta a múltat, noha a fájdalmat sosem fogja tudni elengedni, sem legyőzni. Talán idővel eltűnik majd a tekintetéből, talán idővel ki mer majd mozdulni, mer majd nem vaskos falak között bujkálni. Azok, amik történtek vele, nem olyan dolgok, amelyeket el lehetne felejteni, vagy amiken túl lehetne jutni. Sokszor vannak rémálmai. Sokszor látja maga előtt Nayden kegyetlen vigyorát, vagy hallja a kegyetlen nevetést. Sokszor álmodja azt, hogy ismét ott fekszik a cellában, és rettegve ébred arra, hogy mi a valóság.* - És itt tartunk most. Remélem, hogy mindent elmondtam. Van esetleg még valami, amit meg akarsz kérdezni? *kérdezi, kicsit gyenge hangon. Ha tehetné... Ha képes lenne még rá, elengedett volna pár könnycseppet. De nem. Még a jótékony könnyeket is elveszítette. Igazán nem tudja, mi lett volna vele Lil nélkül. Talán előbb-utóbb hagyta volna, hogy az üldözője megtalálja, és meggyilkolja. Persze... Az, hogy a férfi megöli, még messze nem kizárt lehetőség, ugyanis senki nem tudja, hol rejtőzik a férfi. Nem tudni, mi lesz a sorsa. Mi lesz a sorsuk. Csak azt tudni, immár mindkettejük előtt tisztán, hogy mind a ketten nagyon sokat szenvedtek, és nagyon sok mindenen mentek keresztül. Külön-külön. Talán ha együtt lettek volna... Talán akkor könnyebb lett volna. Talán akkor minden másképpen sikerül. De végül ilyen lett. És a múlt ellen valóban felesleges ágálni... Yan egyébként ez után ismét a szemben lévő falat tanulmányozza, várva, hogy Lil mondjon valamit. Mindegy mit. Gyengének érzi magát, kimerültnek, és úgy, mint akin átgázolt egy kamion. De legalábbis egy kisbusz. Érzi a sebeit is, pedig azok mostanában már nem nagyon szoktak fájni, talán az hozta ki, hogy róluk beszélt. Szóval csak ül, és vár. Valamire. Bármire.*

    // FAGY //


    _________________
    A Yan Antonov név egy olyan fiatal férfit takar, aki rettentően sok mindenen ment keresztül, mégis erős, mégsem roppant össze, mégis képes volt örökké talpra állni valahogyan, egy olyan valakit, aki mindig tudta, mi a helyes út, akit az örök szenvedés sosem volt képes a sötétségbe sodorni. Pedig az mindig ott volt, és kísértette, de most jött rá, hogy hányszor ellenállt ennek a kísértésnek, hányszor menekült meg az ördög karmai közül, hányszor tért vissza a Menny kapujából, hogy megmutassa a világnak: ő még mindig itt van, még mindig bírja. Hogy megmutassa, képes örök élete során végig hordozni a terhet, amit ráróttak, minden szenvedést, sebet, fájdalmat a vállára vesz, és tovább megy. Tovább, keresztül az élet minden fájdalmán és akadályán, hogy az út végén... Hogy az út végén végre megpillanthassa a fényt, a boldogságot és a békét.

    Rebecca Taylor (és Liliya Antonov) sokat szenvedett látója
    Liliya Antonov
    Liliya Antonov
    .::Őrző: Erethon::.
    .::Őrző: Erethon::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Liliya Antonov on Szer. Aug. 22, 2012 1:10 pm

    *Talán éppen ez a kiszámíthatatlan, furcsa egyensúly tartja őket együtt. Az ember azt hinné, hogy egyedül könnyebb a szakadék szélén egyensúlyozni, mint ketten, de nem. Ha elengedik egymást, valaki máris zuhan, és a kifelé vezető út mindig hosszú és fájdalmas. Azok a sebek nem gyógyulnak be egykönnyen. Lil tud sírni, ha ez sem lenne neki, már valószínűleg megőrült volna. A fájdalomtól, a bánattól, a folyamatosan gyötrő gondolataitól. Persze, mostmár jobb. Sokkal jobb. Hiszen biztonságban van, Yannal, a barátaival. Akkor, az alatt a nyolc hónap alatt valóban csak egyszer sírt, novemberben, Párizsban. Azóta nem. És ez lett az eredménye. Egy összetört, szétzilált lélek. Nem két napig fog tartani, amíg újra teljesen ép lesz. A fiú szavaira bólint. Nagyon közel volt. Túl közel. A következő szavaira hagyja, hogy a másik elkapja a tekintetét, de közben megrázza a fejét.* - Nem, Yan, én nem tudok megbocsátani. *Hagyja abba a fejrázást, mozdulatlanul néz a másik szemeibe.* - Mert sosem tudtam rád haragudni. Pedig akartam, mert tudtam, hogy igazságtalanul viselkedsz... De nem tudtam. Egy percig sem. Sosem éreztem... dühöt. Csak magam iránt. Nincs miért megbocsátanom. *A következő szavakra elfordítja egy pillanatra a tekintetét, de mikor válaszol, már ismét a fiúra néz.* - Nem azok voltak a saját érdekeim, Yan. Nekem az egyetlen érdekem az volt, hogy életben maradj. *Megszorítja egy pillanatra a kezét, a következő mondatra pedig legszívesebben felzokogna, de ehelyett csak lehunyja a szemét, és egy halk sóhaj után suttogva válaszol.* - Tudom. *Aztán kinyitja a szemét, ő sem szól közbe, miután az elmagyarázta, hogy hogyan érez. Csak kissé megszorítja a kezét, és vár. Sejti, hogy neki sem lesz egyszerű, sőt. Hallani, tudni róla, hogy mit élt át Yan... Az majdnem olyan szörnyű, mintha ő maga élte volna át. Persze, ez azért kissé túlzás, de így lehet a legjobban körülírni. Végül Yan beszélni kezd, Lil pedig némán, mozdulatlanul figyeli összekulcsolódó kezeiket. Nem szól közbe, egészen addig nem csinál semmit, amíg ahhoz a részhez nem ér, mikor megtudta, hogy ő nem Branimir. Akkor is csak az ujjait mozdítja meg, valahogy jelezvén, hogy ilyen nem fordulhat elő többet. És hogy akkor is... kellett valakinek. Csak az a valaki nem lehetett a közelében. Kamenen meglepődik egy kissé, de nem szól. Aztán amikor a róla szóló részhez ér, felpillant, a másik tekintetét keresvén. Körülbelül olyan érzés ez számára, mintha valaki a mellkasába nyúlt volna és tűkkel tűzdelné tele a szívét, de nem mozdul. Amikor Yan magához húzza, akkor sem tud először megszólalni, csak felemeli a másik kezét, és végigsimít a fiú arcán.* - Ha akarnék sem tudnék rád haragudni. *Suttogja végül, majd ugyebár a másik elengedi és tovább folytatja. S mikor rátér a Nayden témára, Lil érzi, hogy most következik a legkellemetlenebb rész, és azt is, hogy sokat nem tud tenni, így hát csak figyeli a fiú vonásait és közben összekulcsolódó kezükre teszi a másik, szabad kezét is, aminek ujjaival gyengéden simogatja a másik kézfejét. Amikor Yan az elrablásához ér, Lil észre sem veszi, hogy könnyek szántják végig az arcát. Nem emlékszik rá, hogy mikor kezdett el sírni. Könnyei némán potyognak a lovaglónadrágra. Mintha... mintha Yan helyett is sírna. Mintha azt remélné, hogy ezzel eltüntetheti a fájdalmat a fiú hangjából, tekintetéből, az egész lényéből. Bármit képes lenne megtenni, hogy ez sikerüljön, és az a legfájdalmasabb, hogy tudja, nem képes rá. Senki sem képes rá. Lassan rájön, hogy már szinte zokog, de nem tud ellene tenni. Nem lát már szinte semmit a könnyein keresztül, így csak bámul maga elé, némán, a könnyáztatott nadrágra függesztve tekintetét. Aztán a fiú elhallgat, és egy darabig Lil sem tud mit mondani. Majd lassan felemeli az egyik kezét, és letörli a könnyeit, legalább annyira, hogy lásson valamit. Majd a mellette ülő, összetört fiúra néz, és arra gondol, hogy mennyire nem ezt érdemelte volna. Nagy erőfeszítésébe kerül, hogy megszólaljon, de megteszi, mert érzi, hogy a másik erre vár.* - Yan... *Kezd bele, halkan, elcsukló hangon.* - Ha bármit... akármit tudok tenni... *Ismét elakad, remek, ilyen borzasztó vigasztalást sem hallott még a világ.* - Sosem hagylak el többet. Amíg szükséged van rám, itt leszek. *Ismét nem tudja visszatartani a könnyeit, így hát elengedi a fiú kezét, de csak azért, hogy mind a két karjával át tudja ölelni. Karjait Yan nyaka köré fonja, s arcát annak vállába temeti, próbálva abbahagyni a sírást, de valahogy... egyszerűen képtelen. Csak ül mozdulatlanul, szorosan magához húzva szerelmét, és próbálván elfogadni, hogy eljött az életben az a pillanat, amire sosem számított. Az a pillanat, amikor fogalma sincs, hogy mit kéne tennie.*


    _________________
    Kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy egyetlen egy esemény megváltoztatta az egész életüket - de Liliya közéjük tartozik. Ha akkor, csaknem négy éve nem iratkozott volna be egy bentlakásos iskolába, talán teljesen másképp alakult volna az élete. Az elmúlt négy éve olyan volt, akár egy keskeny, erdei ösvény, amiről nem tudod, hova vezet, mégis tudod, hogy végig kell menned rajta. Volt része szenvedésben és örömben, könnyekben és nevetésben - megismert és elveszített barátokat, majd tanúja volt az összes rokona halálának, végül pedig olyan dolgokra kényszerült az univerzum megmentésének érdekében, amikre másképp talán sosem lett volna képes. Kiforgatták a személyiségét, megpróbálták elpusztítani a lelkét, de ő mégis felállt, és még mindig itt van, annak a személynek köszönhetően, akit ma már férjének nevezhet. Most pedig remélhetőleg végre célba ért - bár, mint tudjuk, az utazás sosem ér teljesen véget.

    Jesmon Helar (és Yan Antonov) sokat átélt negyed-démona
    Yan Antonov
    Yan Antonov
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Yan Antonov on Szer. Aug. 22, 2012 2:29 pm

    *Arra, hogy ő nem tud megbocsátani, hevesen, fájdalmasan dobban meg a szíve, de aztán meghallja a folytatást, és egy halk, megnyugvó sóhaj hagyja el az ajkát, akaratán kívül is. Arra, hogy nincs miért megbocsátania neki, gyengéden végigsimít a lány arcán, majd elmondja, hogy mi lett volna a helyes... Szerinte. Amit persze ő sem lett volna képes megvalósítani. Jó, néha eléggé önző tud lenni, de ennyire még ő sem. Nem lenne képes más életét adni azért, hogy az övé nyugalmas és békés legyen. Ez után pedig ő kerül sorra, és lassan, de meglepően tárgyilagosan magyarázni kezd. Ő maga sem tudja, honnan van annyi ereje, hogy mindezt így mondja el, ennyire részletesen, ennyire őszintén, ennyire magabiztosan. Amikor Lilhez ér, lassan már szokás szerint bocsánatot kér, és noha a lány megint elmondja, hogy nincs miért haragudnia, ő akkor is szívesen megváltoztatná a múltnak azon részét. Persze akkoriban az volt minden vágya, hogy elfelejtse azt, ahonnan jött, és egy teljesen új életet kezdjen, de azóta ez is megváltozott, mint úgy nagyjából minden más is. Végül pedig rátér Naydenre, a legnehezebb, a legfájdalmasabb részre. Fogalma sincs, hogyan csinálta végig, hogyan élte túl, hogyan lehet most itt mindazok után, amik történtek vele ott... Lent, a pincében, ahol nincs nappal, nincs éjszaka, nincsenek percek, órák, napok, hetek, csak az állandó fájdalom, semmi más. Amikor a párja végigsimít a kezén, csak egy enyhe rezdüléssel adja tudtára, hogy érzi, hogy ott van vele, és jól esik neki, de tovább folytatja a történetet. Annyira elmerül az emlékeiben, hogy fel sem tűnnek neki Liliya könnyei, így amikor befejezi, csak ül, merev tartással, mozdulatlanul meredve maga elé, várva, hogy a lány tegyen vagy mondjon valamit. Vigasztalásra nincs szüksége. Nem azért mondta el. Viszont amikor Lil kimondja a nevét, tekintete végre feléje fordul, és a szépséges arcon lecsorgó könnyeket látva görcsbe rándul a gyomra. Amikor a lány átöleli, a derekára kulcsolja a karjait, és a szerelme vállára hajtja a fejét.* - Tudod mi az, amivel a legtöbbet tehetsz értem? Az, hogy szeretsz. Hogy itt vagy velem. Semmi mást nem kérek, és semmi mással nem is tudnál ennyit segíteni *suttogja a fülébe, majd elhúzódik, és megemeli a másik arcát.* - Kérlek mosolyogj rám *mondja halkan.* - Nem akarom, hogy sírj. Túl vagyunk rajta. Túlélted. Túléltem. Együtt vagyunk. Ismerjük egymás múltját, és egymás fájdalmát. Most már csak az számít, amit együtt felépíthetünk, az, ami a kettőnké lesz *magyarázza, tekintetébe egyre inkább visszatér az élet. Lil könnyei valahogy mintha könnyebbé tették volna, tényleg egy kicsit olyan, mintha a lány elsírta volna azokat a könnyeket, amiket neki kellett volna.* - Liliya... Szerelmem. Ez a múlt. Már vége. És ha a jövő felé nézel, megannyi öröm vár még ránk, és azt senki nem veheti el tőlünk. Szeretlek. Amíg te itt vagy velem, képes vagyok rá, hogy elűzzem a múlt démonait, és ha megengeded, neked is segítek benne. *Megint... Már megint a jós beszél belőle, anélkül, hogy tudna róla. Hiába bizonygatták neki már többen is, nem hajlandó elfogadni, hogy ő látó lenne. Minden esetre előbbi szavai magabiztosságot sugallnak, mintha pontosan tudná, hogy mi az, ami rájuk vár a jövőben. Talán tényleg pontosan tudja.*


    _________________
    A Yan Antonov név egy olyan fiatal férfit takar, aki rettentően sok mindenen ment keresztül, mégis erős, mégsem roppant össze, mégis képes volt örökké talpra állni valahogyan, egy olyan valakit, aki mindig tudta, mi a helyes út, akit az örök szenvedés sosem volt képes a sötétségbe sodorni. Pedig az mindig ott volt, és kísértette, de most jött rá, hogy hányszor ellenállt ennek a kísértésnek, hányszor menekült meg az ördög karmai közül, hányszor tért vissza a Menny kapujából, hogy megmutassa a világnak: ő még mindig itt van, még mindig bírja. Hogy megmutassa, képes örök élete során végig hordozni a terhet, amit ráróttak, minden szenvedést, sebet, fájdalmat a vállára vesz, és tovább megy. Tovább, keresztül az élet minden fájdalmán és akadályán, hogy az út végén... Hogy az út végén végre megpillanthassa a fényt, a boldogságot és a békét.

    Rebecca Taylor (és Liliya Antonov) sokat szenvedett látója
    Liliya Antonov
    Liliya Antonov
    .::Őrző: Erethon::.
    .::Őrző: Erethon::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Liliya Antonov on Szer. Aug. 22, 2012 2:56 pm

    *A fiú szavait hallgatva lassan csillapodik a zokogása, már csak a halk, egyenletes légzését hallhatja a fiú. Vesz pár mély levegőt, belélegzi a jól ismert, biztonságot jelentő illatot, és lassan megnyugszik. Hiszen vége. Igaza van Yannak. Lilt viszont talán még jobban megviselte ez a rész, mint az emlékezés a saját múltjára. Valószínűleg azért, mert mindig saját magát teszi a sor legvégére. Mindig másokkal törődik előbb, az ő érdekei a legutolsók. Nem túl jó szokás, az tény. Nagyon sok fájdalmat kellett miatta elviselnie. De még ez a fájdalom sem lehet akkora, mint amit akkor érez, mikor belegondol abba, hogy a számára legfontosabb embernek mit kellett átélnie. És ő nem lehetett ott. Valahogy mindig benne van az a késztetés, hogy mindenki máson segíteni akar, és ilyenkor a legkevésbé sem érdekli őt saját maga. Sosem bírta elviselni, ha más szenved... még akkor sem, ha egy idegenről van szó. Nem csoda, hogy most ennyire kiakadt. Pedig még saját magán is meglepődött. Nem gondolta volna, hogy ilyen hatással lesz rá. Úgy tűnik, hiába készült fel arra, amit hallania kellett, nem segített sokat a helyzetén. Ahogy Yan elhúzódik tőle, majd megemeli az arcát, Lil kissé remegő kezekkel törli le a könnyeit, majd ujjait a fiú Lil arcát tartó keze köré fonja, és halványan, de őszintén elmosolyodik. Már a légzése sem szaggatott. Úgy érzi, mintha megkönnyebbült volna. Mintha ledobhatott volna valamit, amit egész eddig cipelnie kellett. A szavakra valamelyest kiszélesedik a mosolya. Mintha visszatérne tekintetébe a hit, ami régebben sosem hagyta el... Az életbe, a boldogságba vetett hit. Annak a hite, hogy mindenkire vár valami, amit megérdemel. A boldogság. Yanra és rá is.* - Szeretlek. *Suttogja, majd megcsókolja a fiút. Ezúttal hosszan, gyengéden. Eddig is tudta, de csak most vált számára teljesen világossá - ők már egyek, számukra az élet külön-külön nem képzelhető el. Többé már nem. Ha nincsenek együtt - és most nem fizikai távolságra gondolok - akkor ők nem ugyan azok, nem teljes emberek. Már bebizonyosodott egy párszor, Lil mégis csak most jön rá, hogy ez mennyire így van. Mikor - jó pár perc múlva, hacsak a másik nem teszi meg előbb - eltávolodik a fiútól, ismét elmosolyodik.* - Aznap, amikor eljöttél hozzám Bulgáriába... Aznap volt július huszadika. *Furcsa véletlenek. Egyáltalán nem is tervezték meg. Mennyi volt rá az esély? Lil előtt megjelenik az erkély, ahogyan áll Yannal szemben, majd hirtelen, mint villámcsapás éri el a felismerés... És az ajtót bevágva maga mögött futni kezd a folyosón. Ahogy Yan utoléri és megállítja. A hideg fal, ahogy a hátához ér... Ahogy először megcsókolták egymást. Mennyi minden történt azóta... Ennek már két éve.* - Valahogy nincs szerencsénk az évfordulókkal. *Nevet fel halkan. Legutoljára, az egy éves évfordulójukon Yan kómában feküdt a betegszobán. Az sem volt biztos, hogy felébred. Ehhez képest még mindig kellemesebb volt a második.*


    _________________
    Kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy egyetlen egy esemény megváltoztatta az egész életüket - de Liliya közéjük tartozik. Ha akkor, csaknem négy éve nem iratkozott volna be egy bentlakásos iskolába, talán teljesen másképp alakult volna az élete. Az elmúlt négy éve olyan volt, akár egy keskeny, erdei ösvény, amiről nem tudod, hova vezet, mégis tudod, hogy végig kell menned rajta. Volt része szenvedésben és örömben, könnyekben és nevetésben - megismert és elveszített barátokat, majd tanúja volt az összes rokona halálának, végül pedig olyan dolgokra kényszerült az univerzum megmentésének érdekében, amikre másképp talán sosem lett volna képes. Kiforgatták a személyiségét, megpróbálták elpusztítani a lelkét, de ő mégis felállt, és még mindig itt van, annak a személynek köszönhetően, akit ma már férjének nevezhet. Most pedig remélhetőleg végre célba ért - bár, mint tudjuk, az utazás sosem ér teljesen véget.

    Jesmon Helar (és Yan Antonov) sokat átélt negyed-démona
    Yan Antonov
    Yan Antonov
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Yan Antonov on Szer. Aug. 22, 2012 4:10 pm

    *Megnyugtatja, hogy Lil légzése lassul, és már nem is zokog. Megnyugtatja, mert ez azt jelenti, hogy már jobban van egy kicsit. Tartott tőle, hogy a másik nagyon ki fog borulni, ha el kell mondania, majd tőle is végig kell hallgatnia mindazt, ami történt, szóval felkészült rá, hogy ez lesz. A szavain azonban nem gondolkozott egy percet sem, azok valahonnan belülről törtek fel. Amikor a lány megérinti a kezét, majd rámosolyog, az ő arcán is egy halvány mosoly bukkan fel, tekintetébe különös melegség és szeretet költözik. Amikor pedig Lil szemében felismer néhány régen látott érzést, az ő mosolya is szélesebb lesz, a csókot pedig gondolkozás nélkül viszonozza. Most... Úgy tűnik, most már tényleg minden rendben van velük. Együtt vannak, minden viszontagság után, tudnak mindent, amit tudniuk kell, és ennyi talán elég is. Valóban, hihetetlen, hogy kettejüknek mennyire össze van fonva az élete. Hogy mennyire csak akkor működnek a dolgok, ha együtt vannak. Akár azt is gondolhatnánk, hogy valamiféle felsőbb erő határozta el, hogy így legyen, hogy kettejüknek nem szabad elszakadniuk. Gondolhatnánk, igen, már amennyiben Yan nem lenne ateista. Persze meg van rá az oka... Inkább ne létezzen felsőbb hatalom, mint hogy egy olyan kegyetlen felsőbb hatalom létezzen, aki hagyta mindezt megtörténni Lillel, vele, velük. A lány következő mondatára ismét elmosolyodik. Valóban! A nap, amikor elfogadták, hogy az életük nem megy a másik nélkül. Előtte is felrémlik, ahogyan Liliya hirtelen elmenekült, az értetlenség, amivel utána ment, majd a megvilágosodás, ahogyan megértette, hogy mi az az érzés, ami miatt olyannyira óvni akarja a másikat...* - Tényleg nincs *nevet fel halkan ő is.* - Bár, ha jobban belegondolsz, most igazából egész jól sikerült. Elvégre pozitív kimenetele lett a dolognak, nem? *vonja fel a szemöldökét. Úgy tűnik, valóban kezd enyhülni és könnyedebbé válni a hangulat, legalábbis ahhoz képest, hogy nem olyan rég még miről van szó.*


    _________________
    A Yan Antonov név egy olyan fiatal férfit takar, aki rettentően sok mindenen ment keresztül, mégis erős, mégsem roppant össze, mégis képes volt örökké talpra állni valahogyan, egy olyan valakit, aki mindig tudta, mi a helyes út, akit az örök szenvedés sosem volt képes a sötétségbe sodorni. Pedig az mindig ott volt, és kísértette, de most jött rá, hogy hányszor ellenállt ennek a kísértésnek, hányszor menekült meg az ördög karmai közül, hányszor tért vissza a Menny kapujából, hogy megmutassa a világnak: ő még mindig itt van, még mindig bírja. Hogy megmutassa, képes örök élete során végig hordozni a terhet, amit ráróttak, minden szenvedést, sebet, fájdalmat a vállára vesz, és tovább megy. Tovább, keresztül az élet minden fájdalmán és akadályán, hogy az út végén... Hogy az út végén végre megpillanthassa a fényt, a boldogságot és a békét.

    Rebecca Taylor (és Liliya Antonov) sokat szenvedett látója
    Liliya Antonov
    Liliya Antonov
    .::Őrző: Erethon::.
    .::Őrző: Erethon::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Liliya Antonov on Szer. Aug. 22, 2012 4:39 pm

    *Lil valahogy sosem került közel a valláshoz. A közelében senki sem volt az, még a nagymamája sem. Így hát sosem érezte szükségét, hogy többet megtudjon a dologról. Persze néha eszébe jutott, hogy mennyivel könnyebb lenne. Mint egy kapaszkodó a szakadék szélén. Egyszerűbb lenne azt hinni, hogy van, aki vigyáz rá és akit mindig érdekel a sorsa... De egyszerűen ez sosem ment neki. Talán amiatt, ami történt vele meg Yannal. Meg annyi más emberrel. Nem, egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mindezt elhiggye. A fiú válaszára ismét elmosolyodik, és bólint egyet.* - Igen, határozottan pozitív. Boldog évfordulót... utólag is. *Néz fel ismét, hogy megpuszilja a fiút.* - Remélem, a harmadikat már tényleg meg tudjuk ünnepelni. *Nevet fel halkan.* - Mármint úgy, hogy egyikünk sem haldoklik, vagy próbálja meg elüldözni a másikat. *Sóhajt egyet, miközben a fejét a fiú vállára hajtja.* - Bár ha jobban belegondolok, ez a legszebb ajándék. Hogy itt vagy. *Teszi még hozzá, majd ismét megfogja a kezét. Ha a másik nem szólal meg, csak ül csöndben, de ez már nem olyan csönd, mint az előbb. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom és melegség járja át körülöttük a levegőt. Van, amikor nincs szükség szavakra. Van, amikor bőven elég, ha csak tudják, hogy együtt vannak. Persze nem lehet így maradni estig, és amúgy is, lassan kezd lejjebb bukni a nap.* - Már nem süt annyira a nap... Nincs kedved lovagolni egy kicsit az erdőben? *Emeli fel a fejét, és pislog Yanra.* - Bár nem tudom, kivel menjek... Egyszerűbb lenne egy saját lóval. *Sóhajt fel vágyakozva. Nincs pénze egy saját lóra, tudja jól. Yant pedig nem fogja megkérni, hogy vegyen neki egyet. Ahhoz túl nagy az önbecsülése, vagy mi. Minden esetre ha az beleegyezik, hogy lovagoljanak, Lil visszaveszi a kobakját meg a pálcát, aztán felkapja Szellő nyergét, és elindul, hogy felnyergelje. Aztán, ha Yan is elkészült, kivezeti, és felül rá. Már csak a kissé vörös szemei emlékeztetnek az elmúlt órára. Most végre úgy érzi, boldog. Valahogy tudja, hogy mostmár minden rendben lesz, nem történhet velük többé olyan dolog, amit nem lesznek képesek megoldani. Így hát mosolyogva fordul a fiú felé, ha már az is a lován ül.* - Merre menjünk?


    _________________
    Kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy egyetlen egy esemény megváltoztatta az egész életüket - de Liliya közéjük tartozik. Ha akkor, csaknem négy éve nem iratkozott volna be egy bentlakásos iskolába, talán teljesen másképp alakult volna az élete. Az elmúlt négy éve olyan volt, akár egy keskeny, erdei ösvény, amiről nem tudod, hova vezet, mégis tudod, hogy végig kell menned rajta. Volt része szenvedésben és örömben, könnyekben és nevetésben - megismert és elveszített barátokat, majd tanúja volt az összes rokona halálának, végül pedig olyan dolgokra kényszerült az univerzum megmentésének érdekében, amikre másképp talán sosem lett volna képes. Kiforgatták a személyiségét, megpróbálták elpusztítani a lelkét, de ő mégis felállt, és még mindig itt van, annak a személynek köszönhetően, akit ma már férjének nevezhet. Most pedig remélhetőleg végre célba ért - bár, mint tudjuk, az utazás sosem ér teljesen véget.

    Jesmon Helar (és Yan Antonov) sokat átélt negyed-démona
    Yan Antonov
    Yan Antonov
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Yan Antonov on Szer. Aug. 22, 2012 5:55 pm

    - Igen, valami olyasmi *mosolyog vissza a lányra. Aztán halkan szusszant.* - Remélhetőleg. Majd elviszlek egy trópusi szigetre, vagy ilyesmi. De az is lehet, hogy a végén csak egy elegáns étterem lesz belőle *kuncog fel, no, nem mintha nem lenne teljesen mindegy, hova mennek, vagy mit csinálnak. Csak legyenek együtt, és lehetőleg egyikük se haldokoljon.* - Hasonló a véleményem *mosolyodik el Lil szavaira. Végül is... Nem volt annyira borzalmas ez az évforduló. Lehetett volna sokkal rosszabb is. Ha nem vált volna azzá, akivé, akkor a végleges elszakadásuk napja lett volna, és innen nézve egyből nem olyan borzalmas a dolog, mint ahogyan elsőre tűnik. Ez után egy hosszabb csend következik, amit a fiúnak esze ágában sincs megtörni. Élvezi egy kicsit a békét. Szóval legközelebb Liliya szólal meg, méghozzá egy határozottan tetszetős programfelvetéssel, mire megcsillan a szeme, és elmosolyodik.* - Remek ötlet! Régen jártam már kint Angelosszal *mondja, miközben a tekintete elkalandozik a karámok felé. Aztán Lil következő szavaira rápillant a párjára, és haloványan elmosolyodik.* - Kennaya még mindig megvan, és szerintem örülne, ha viszont látna. Szegényt nem lovagolják rendesen Bezdenben, és egyébként is terveztem idehozatni. Utóévfordulós ajándék? *nevet fel halkan. Előbbi megszólalásából érezhető, hogy a Branimir családdal, mint olyannal nem szakította meg a kapcsolatot. Bár ezt elmondta már a másiknak, ahogyan azt is, hogy továbbra is ő viszi a céget, és a változásoktól függetlenül is ő örököl. Miután ezt megbeszélték, összeszedi a saját holmijait, felnyergeli Angelost, és követi a lányt. Odakint meglepő könnyedséggel pattan lóhátra, és miután elhelyezkedett a nyeregbe, elnéz a fák felé, és vállat von.* - Teljesen mindegy *mondja, majd elindul valamerre. Vélhetően jó darabig kint vannak még, majd később együtt visszatérnek a hálókörletükbe. Yan pedig egész megnyugodva hajtja álomra a fejét, abban a tudatban, hogy végre megbeszélték a dolgokat. Más kérdés, hogy borzasztóan furcsa éjszakája lesz: hol rémálmok kergetik a múltjáról, hol furcsa jövőképek rohamozzák meg, de ettől függetlenül is nyugodt, és meglepően jókedvű másnap reggel. Aztán valamikor majd ki is alussza magát...*


    _________________
    A Yan Antonov név egy olyan fiatal férfit takar, aki rettentően sok mindenen ment keresztül, mégis erős, mégsem roppant össze, mégis képes volt örökké talpra állni valahogyan, egy olyan valakit, aki mindig tudta, mi a helyes út, akit az örök szenvedés sosem volt képes a sötétségbe sodorni. Pedig az mindig ott volt, és kísértette, de most jött rá, hogy hányszor ellenállt ennek a kísértésnek, hányszor menekült meg az ördög karmai közül, hányszor tért vissza a Menny kapujából, hogy megmutassa a világnak: ő még mindig itt van, még mindig bírja. Hogy megmutassa, képes örök élete során végig hordozni a terhet, amit ráróttak, minden szenvedést, sebet, fájdalmat a vállára vesz, és tovább megy. Tovább, keresztül az élet minden fájdalmán és akadályán, hogy az út végén... Hogy az út végén végre megpillanthassa a fényt, a boldogságot és a békét.

    Rebecca Taylor (és Liliya Antonov) sokat szenvedett látója
    Nicole Brise
    Nicole Brise
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Nicole Brise on Szomb. Ápr. 13, 2013 8:37 pm

    *Nicole az istállóban áll, fekete lovaglónadrágban és egy kék kabátban. Éppen bevezette az egyik iskolai lovat a boxba, most pedig egy zacskó répával közeledik az említett állat felé. Szinte egész délután itt tartózkodott - tett egy hosszú lovastúrát a szigeten, megállt a folyónál és ott napozott egy darabig, majd visszajött, és most itt van. Jól elfáradt. Régóta vágyott már egy kis egyedüllétre - nem arról van szó, hogy Chris idegesítené, vagy valami. Egyszerűen mindenkinek szüksége van magántérre. Amikor egyedül van, és szabadon foglalkozhat a gondolataival. Nicolenak is szüksége volt már erre. Így hát, úgy döntött, hogy egy olyan módját választja a kikapcsolódásnak, amire már nagyon rég nem volt alkalma: lovagol. Igen, kiskorában részt vett néhány lovaglóórán, bár nem mondaná magát profinak. Még Franciaországban viszont az egyik rokonuknak saját lova volt, azon pedig önképzés jelleggel elég sokat ült, így ha nem is szakszerű a tudása, de legalább le nem esik. Aztán Angliában ugyebár néhányszor járt oktatónál is, de az már nagyon régen volt. Minden esetre úgy gondolta, egy kis sétához nem kell nagy tudás. Nem csinált semmi különöset. Csupán ügetett kicsit az erdőben. Nem is lett semmi baja. Ráadásul úgy érzi, mintha heteket aludt volna át: teljesen fel van frissülve. Mosolyogva nyújtja át a szürke lónak az egyik répát, aki egy prüszkölést követően elégedetten majszolgatni kezdi. Nicole pedig nekitámaszkodik a box falának, és távolba révedő tekintettel bámulni kezdi a szemközti falat, egészen addig, amíg a ló bele nem harap a vállába. Akkor aztán felkiált, és dühös tekintettel az állatra pillant.* - Na, kössz szépn! *Majd elneveti magát és átnyújt még egy répát.*


    A hozzászólást Nicole Brise összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 13, 2013 8:57 pm-kor.


    _________________
    Nicole, nos, ő egy olyan vámpír, aki sosem akart azzá válni, ami. Tizenegy évesen változtatták át, csupán azért, mert megmentette a húgát a biztos haláltól. Gyilkolni tanították és kényszerítették, azonban ő megszökött - s most a Fyronban próbálja magában újra fellelni a fényt, és kész harcra kelni vámpír énjével is, hogy megtalálja azt.

    Jesmon Helar és Chris Acerlot cseppet sem átlagos vámpírlánya
    Eliana De Lucia
    Eliana De Lucia
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Eliana De Lucia on Szomb. Ápr. 13, 2013 8:51 pm

    *Az óra után ismét sétálni kezdett. Már több mint egy hete ide jár, de még mindig nagyon sok helyen nem járt. Bár vannak olyan helyek is, ahova inkább nem is szeretne menni. Aztán vannak azok a helyek, ahova valakivel kellene vagy szeretne menni. Mint például Shadowlans, vagy az ebédlő. Eldöntötte, hogy az épületen kívül néz körül, a birtokon. Szüksége van a szabad levegőre. Hiába érzi jól magát, hogy a mai órán nem történt semmi rossz, eszébe jutott a szülővárosa. Aztán ott van a házi feladat, ami szintén ehhez köthető. Menjen el Olaszországba. Görcsbe rándul a gyomra amint ebbe belegondol. olyan régen nem volt már otthon. Vajon megváltozott bármi is, vagy minden a régi? A házuk még ugyanott van? Édesapja és bátyja még mindig ott lakik? Egymás után ötlöttek a kérdések a fejébe, amikor egy kiáltást hallott. Felkapta a fejét és körülnézett hol van. Egy lovardát látott maga előtt. A hang biztos onnan jött. Odasiet a boxokhoz, és ismét körül néz. Egy fekete hajó lányt lát meg az egyik lónál. Éppen egy répát nyújt az állatnak. Szemlátomást semmi baja nincsen. Azért pár lépéssel közelebb megy.* - Te kiáltottál az előbb? Valami baj történt? * Kérdi a biztonság kedvéért.*
    Nicole Brise
    Nicole Brise
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Nicole Brise on Szomb. Ápr. 13, 2013 9:23 pm

    *Megpaskolja a ló orrát, miután az elrágta a második répát is, majd a vállához nyúlva megdörzsöli a harapásnyomot. Hát, nem kellemes, az biztos. Rossz módszer a lónevelésre, egy ilyen után nem répát kéne kapnia. Na mindegy, Nicole és a jó szíve... Aztán megjelenik egy lány, és Nicolenak először le sem esik, hogy a sikítás miatt kérdezősködik.* - Ohh... szia! Nem, dehogy. Miért? *Kérdez vissza pislogva, aztán a fejéhez kap.* - Jajj, értem! Á, dehogy. Csak túl falánk ez a ló, és kicsit agresszívan próbál kajához jutni. *Nevet fel halkan, miközben odébb lép a répás zacskó felé nyújtózkodó ló mellől. Aztán odaadja neki a maradék zöldséget és a biztonság kedvéért megfelelő távolságba húzódik, mielőtt kapna még egy foglenyomatot a másik vállába is. Szóval, az üres zacskót kidobja a szemetesbe, majd a lány mellé sétál.* - Amúgy rendes paci, csak úgy tűnik, ez a heppje. Még nem ismerem, az iskoláé. *Magyarázza, megelőzve a kérdést.* - Ma ültem rajta először. *Teszi hozzá, majd kezet nyújt a lánynak és mosolyogva bemutatkozik.* - Nicole Brise vagyok. Te pedig, ha jól sejtem, új vagy itt. *Mondja, miközben a kézfogás után (már ha a másik elfogadta) zsebreteszi a kezét.* - Hogy tetszik a hely? Bár, gondolom, ha még itt vagy, nem lehet olyan borzasztó. *Nevet fel halkan, miközben a szürke lóra pillant, aki igencsak idegesen fújtat, úgy tűnik, nehezen dolgozza fel, hogy az összes répa elfogyott.*


    _________________
    Nicole, nos, ő egy olyan vámpír, aki sosem akart azzá válni, ami. Tizenegy évesen változtatták át, csupán azért, mert megmentette a húgát a biztos haláltól. Gyilkolni tanították és kényszerítették, azonban ő megszökött - s most a Fyronban próbálja magában újra fellelni a fényt, és kész harcra kelni vámpír énjével is, hogy megtalálja azt.

    Jesmon Helar és Chris Acerlot cseppet sem átlagos vámpírlánya
    Eliana De Lucia
    Eliana De Lucia
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Eliana De Lucia on Szomb. Ápr. 13, 2013 9:35 pm

    *Amikor a lány azt mondja nem ő volt, kicsit furcsán néz rá. Biztos benne, hogy innen hallotta a sikítást. Zavartan áll egy pillanatig, de aztán a másik helyesbít, és magyarázkodni kezd. Eliana mosolyogni kezd, s közben a lóra néz, aki jókedvűen majszol. Aztán a lány közelebb jön hozzá, miután kidobta az üres zacskót. Még mindig a lóról beszél, amit Eliana érdeklődve hallgat, de közben nem hagyja abba a mosolygást. A bemutatkozásra kezet fog a lánnyal.* - Eliana De Lucia. Igen, új vagyok. Másfél hete érkeztem. *A kérdésre ő is nevetni kezd.* - Nem, egyáltalán nem rossz. Sőt, szeretek itt lenni. Eddig mindenki nagyon kedves volt velem. *Eszébe jut a lány a mai óráról, így hát gyordan hozzáteszi* - Vagyis hát majdnem mindenki. Biztosan rossz kedve volt. *Gondolkodik el hangosan. Ezután Nicole az ideges lóra pillant. Eliana követi a tekintetét és hangos nevetésben tör ki.* - Úgy tűnik nemtetszik neki, hogy nem kap több ennivalót.
    Nicole Brise
    Nicole Brise
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Nicole Brise on Szomb. Ápr. 13, 2013 10:15 pm

    *A válaszra bólint, így már érti, hogy miért nem találkoztak eddig. Bár most, hogy jobban belegondol, látta már a hálóban jópárszor... De valahogy a beszélgetésig sosem jutottak el.* - És, te miért érkeztél? Mármint... Általában mindenkinek van valami kiemelkedő indoka, aki ide jön. Menekülés, családi gondok, bosszúhadjárat... *Sorolja, miközben az ujjait egyesével felemelve számolja az indokokat.* - Szóval, ritka az, aki a továbbtanulás miatt dönt a Fyron mellett. Ne értsd félre... személyes tapasztalat. *Mosolyodik el kissé zavartan.* - A legtöbb diák, akivel beszéltem, így van ezzel. *Von vállat.* - Persze, én is. Ha kíváncsi vagy rá... Menekülés. Az elől, aki átváltoztatott. *Teszi még hozzá, magyarázatképp, ha már így sikerült belemerülnie ebbe a témába.* - Aha... Hát akkor jó embereket fogtál ki. *Mosolyodik el ismét.* - Bár tényleg van pár antiszociális egyén. Úgy tűnik, neked mázlid volt. Oké... a legtöbb itt lakó valóban kedves. *Ismeri el végül, bár neki is volt már szerencséje néhány bunkóval. De azért mégis a kedvesek vannak többségben. Az Erethonban mindenképp. Eközben a ló hisztériába kezd, mire Nicole nevetve odalép mellé és megpaskolja a nyakát.* - Elfogyott. Ennyi volt, sajnálom. Törődj bele! *Majd ismét felnevet, ahogy a ló idegesen fúj egyet.* - Jó, na, majd legközelebb még kapsz. *Mondja neki, aztán visszalép a lány mellé.* - Bocsi, hogy zaklatlak itt a hülye kérdéseimmel, csak... Tudod, a legtöbbször ugyan az egy beszélgetés menete itt. Csevegünk egy sort az időjárásról, Fyronról, a faluról, aztán meg szóba kerülnek a kényesebb témák, és kiderül, hogy kit hányan akarnak megölni meg ki hány embert veszített el, akit szeretett, és egyéb kellemes dolgok. Szóval gondoltam, felcserélhetnénk a két epizódot. *Fejezi be, még mindig mosolyogva, bár látszik rajta, hogy ezt azért nem egészen így tervezte előadni.* [u]


    A hozzászólást Nicole Brise összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 13, 2013 10:36 pm-kor.


    _________________
    Nicole, nos, ő egy olyan vámpír, aki sosem akart azzá válni, ami. Tizenegy évesen változtatták át, csupán azért, mert megmentette a húgát a biztos haláltól. Gyilkolni tanították és kényszerítették, azonban ő megszökött - s most a Fyronban próbálja magában újra fellelni a fényt, és kész harcra kelni vámpír énjével is, hogy megtalálja azt.

    Jesmon Helar és Chris Acerlot cseppet sem átlagos vámpírlánya
    Eliana De Lucia
    Eliana De Lucia
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Eliana De Lucia on Szomb. Ápr. 13, 2013 10:33 pm

    *Neki nem tűnik ismerősnek Nicole. Lehet, hogy csak nem figyelt eddig eléggé, vagy mindig túlságosan sietett, hogy észrevegye. A kérdésre elhúzza a száját.* - Inkább azt mondanám szakítani akartam az eddigi életemmel. Fejlődni akarok és megimserni önmagam. Az csak hab a tortán, hogy még barátokat is szerezhetek, vagy még többet. *Eszébe jut Morten. Régen találkoztak. Egy kicsit magányosnak kezdi érezni magát, de nem hagyja, hogy most ez megzavarja. Annak is örül, hogy egyáltalán a szerelem ilyesfajta megtapasztalásának közelébe került. Eddig nem is álmodott róla most meg...* - Ezek szerint te is vámpír vagy. * Teszi hozzá érdeklődve.* - Menekülsz... Nekem nem kell. Már régen nem kell menekülnöm. Legfeljebb önmagam elől. Az elől ami lettem. *sóhajt egyet majd mosolyogva folytatja.* - Akkor biztosan szerencsés vagyok. Még egy vérfarkassal is találkoztam, aki kivételesen nem gyűlöli a vámpírokat, sőt egy vámpír a menyasszonya. * A ló hisztérikus megnyilvánulása megszakította, de nem is baj. Nem nagyon tudna többet mondani. Amikor a lány visszajön bocsánatot kér.* - Semmi baj. *Válaszol fejcsóválva.* -Egész jó ötletnek tartom. *Eszébe jut Morten, amint az első napon végig az időjárásról beszélt. Kezét a szája elé emeli, hogy ne törjön ki nevetésben. Még mindig viccesnek tartja ezt az emléket.*


    //FAGY//
    Nicole Brise
    Nicole Brise
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Nicole Brise on Vas. Ápr. 21, 2013 7:51 pm

    *Hát, pedig az Erethonban nincsenek túl sokan, bár az is tény, hogy Nicole nem sokat tartózkodott a körletben mostanság. A válaszra bólint egyet és megértően elmosolyodik.* - Néha be kell csuknunk egy ajtót, hogy ki tudjunk nyitni egy másikat. Már ha nem az orrunk előtt csapják be... *Rándítja meg alig észrevehetően a vállát.* - Azt viszont garantálom, hogy itt nem leszel magányos. Annyiféle lény él itt... Csak az van egyedül, aki önmaga választja a magányt. *Mosolyog ismét a lányra - ő speciel először azt hitte, hogy tök egyedül lesz, aztán találkozott Chrissel, Liliyával, és még rengeteg más diákkal, úgyhogy nem sokáig kellett tartania az egyedülléttől.* - Igen, az. *Bólint a vámpír dologra.* - Megértelek, de... Majd előbb-utóbb rájössz, hogy az elől felesleges. Hidd el, én sem imádom túlzottan a vámpír létet... Sőt... nagyon sokáig undorodtam saját magamtól. Ha tudtam volna, hogyan kell megölni egy vámpírt, végeztem volna magammal. *Pillant kissé komor tekintettel az istálló poros padlójára.* - De aztán rájöttem, hogy ez nem megoldás. Meg kell tanulni elfogadni ezt is. Elvégre... nem lettél más ember attól, hogy már nem élsz és vért kell táplálkoznod. Ugyan azok maradtunk, csak más testben... És ha úgy érzed, hogy értékes ember voltál, márpedig nagyon ritka az az ember, akiben semmi érték nincs, akkor nincs mi elől menekülnöd. *Fejezi be, ismét felpillantva, halvány mosollyal, kissé zavartan. Ritkán szokott ennyit beszélni, pláne nem ilyen dolgokról. Talán szimpatikus neki a lány. Lehet, hogy a hasonló sorsuk miatt.* - Chrissel? *Vonja fel a szemöldökét meglepődve.* - Húha... Nem hittem volna, hogy képes elcsevegni más vámpírokkal is. Remélem, nem volt bunkó, ha meg igen, elnézést a nevében is, még kissé neveletlen. *Nevet fel halkan. Nem, nem fog leszokni a farkaskázásról. Aztán ugyebár a ló hisztizek egy sort, mikor pedig Nicole visszaér, ismét zavartan elmosolyodik.* - Alapjáraton nem szoktam ám ennyit beszélni. Csak... jó napom volt, vagy ki tudja. *Von vállat, aztán az elfojtott nevetésre kissé meglepődve pislog.* - Van valami a hajamban? *Kérdi, bár sejti, hogy nem ez itt a probléma.*


    _________________
    Nicole, nos, ő egy olyan vámpír, aki sosem akart azzá válni, ami. Tizenegy évesen változtatták át, csupán azért, mert megmentette a húgát a biztos haláltól. Gyilkolni tanították és kényszerítették, azonban ő megszökött - s most a Fyronban próbálja magában újra fellelni a fényt, és kész harcra kelni vámpír énjével is, hogy megtalálja azt.

    Jesmon Helar és Chris Acerlot cseppet sem átlagos vámpírlánya
    Eliana De Lucia
    Eliana De Lucia
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Eliana De Lucia on Vas. Ápr. 21, 2013 8:16 pm

    -Teljesen igazad van. Ha egy ajtó bezárul előttünk, az még nem azt jelenti, hogy mindennek vége. *Bólogat a lány válaszára, majd kinéz az istállóból, majd fejét visszafordítja Nicole felé.* - Igen. Elég sok itt a diák. És valóban elég sok különböző faj van itt. Őszintén, eddig bele sem gondoltam, hogy ennyi faj él a földön. Kicsit még mindig furcsa. De kezdek hozzászokni. *Mosolyog, jelezve, hogy ő semmi esetre sem választaná a magányt. Hiába. Nem szeret egyedül lenni. Aztán komorabbra vált, mikor a lány arról beszél, hogy megölte volna magát, ha tudta volna hogy kell. Ha Eliana ezt a gondolatmenetet követi, már rég nem élne.* - Ne mondj ilyeneket... *Mondja halkan.* - Az élet többet ér annál. Még ha ilyenné is váltam, sosem akartam meghalni... Pedig megtehettem volna, hogy végzek magammal is... Szóval inkább szavazok az utóbbi állításodra.*Jobb kezét magasba emeli, mintha jelentkezne, vagy inkább kézfenntartással szavazna.* - Attól még ugyanazok az emberek vagyunk. Ez most egy kicsit meg is nyugtat. *nyugtatólag a lányra pillant, hogy nem kell zavarban éreznie magát, ő teljes mértékben megérti mire gondol.* - Áhá. Szóval te vagy a menyasszonya. Értem. Nem volt vele semmi probléma. Igazán kedves volt. És igazán nem zavar, hogy sokat beszélsz. Ez azt jelenti, hogy megbízol bennem. Legalább egy kicsit. Ami egyrészt furcsa az idegenekkel szemben, másrészt jólesik. Igazából én sem szoktam ennyit beszélni magamról, de amióta idejöttem, valamiért megváltoztam... *Eltűnődve maga elé bámul, majd a lóra, és ismét Nicole-ra, amikor az a hajáról kérdez.* - Semmi sincs a hajadban. Hagyd rá. *Mondja nevetve, miközben a még mindig dühös lovat nézi.*
    Nicole Brise
    Nicole Brise
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Nicole Brise on Vas. Ápr. 21, 2013 8:59 pm

    *A válaszra ismét elmosolyodik, örül, hogy megértik egymást. Még az is lehet, hogy ez egy barátság kezdete, ki tudja. Itt bármi megtörténhet. A fajos dologra halkan felnevet.* - Nekem mondod? Amíg ide nem kerültem, soha életemben nem találkoztam démonnal, ez a hely meg hemzseg tőlük, sőt, az Erethon igazgatóhelyettese egy ősdémon! *Céloz Jesmonra. Őszintén szólva eléggé lesokkolta a dolog, amikor a férfi megérkezett, de aztán Liliyától megtudta, hogy kicsoda ő, és megnyugodott. Aztán ugyebár kellemetlenebb területekre terelődik a téma, Nicole viszont megnyugtatóan a lányra mosolyog.* - Nyugi. Rájöttem, hogy hülye voltam. Csak tudod... Aki átváltoztatott, nem tartott épp a legjobb körülmények között. De megszöktem, és már halott, szóval nincs mitől tartanom. *Mondja végül el. Tényleg nem igen szokott erről beszélni, de ma kivételesen jó napja volt, és ez úgy tűnik, feldobta a hangulatát, meg visszahozott valamit a régi énjéből, aki folyamatosan beszélgetett minden szembejövővel minden lehetséges dologról. A tekintet őt is megnyugtatja, örül, hogy a másik nem nézi teljesen hülyének azok után, amiket elmondott. Sokszor fogott már mellé, és a rossz embernek kezdett el magáról beszélni, de úgy tűnik, most nem így van. A Chrises dologra megnyugodva bólint.* - Akkor jó. Ideje lenne elhinnem, hogy tényleg "megjavult"... *Mosolyog maga elé fejcsóválva. Na igen, nehéz feldolgoznia, hogy Chris Erethonos lett, nem igazán számított erre a fordulatra.* - Hát, amióta ide kerültem, én sem voltam ilyen. Inkább régen... mielőtt átváltoztattak. *Magyarázza.* - Úgy tűnik, kezd visszatérni a régi énem, vagy mi. *Von vállat és ismét elmosolyodik.* - Meg talán megérzés. Nem tűnsz rossz embernek, és általában jól működik a hatodik érzékem. *Szélesedik ki kissé a mosolya. A válaszra pedig nem reagál semmit, úgy tűnik, nem fogja megtudni, mi volt olyan vicces.* - Én azt hiszem, visszamegyek. *Bök a kastély felé.* - Fárasztó nap volt. Te is jössz? *Kérdi, miközben még utoljára a lóhoz lép és megpaskolja a nyakát. Majd ha Lia beleegyezik, elindul vissza, a hálókörletük felé. A visszaúton még felvet pár témát a helyről meg a többi diákról és a tanárokról, aztán mikor visszaértek egy zuhany és átöltözés után, ha Liának sincs jobb dolga, megkeresi, és akár tovább is beszélgethetnek. Aztán ki tudja, lehet, hogy közben Chris is előkerül, és csatlakozik.*


    _________________
    Nicole, nos, ő egy olyan vámpír, aki sosem akart azzá válni, ami. Tizenegy évesen változtatták át, csupán azért, mert megmentette a húgát a biztos haláltól. Gyilkolni tanították és kényszerítették, azonban ő megszökött - s most a Fyronban próbálja magában újra fellelni a fényt, és kész harcra kelni vámpír énjével is, hogy megtalálja azt.

    Jesmon Helar és Chris Acerlot cseppet sem átlagos vámpírlánya
    Eliana De Lucia
    Eliana De Lucia
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Eliana De Lucia on Vas. Ápr. 21, 2013 9:16 pm

    - Igen, én sem találkoztam még démonnal. Angyallal sem nagyon.. De szerintem csak jól titkolták... Egy ősdémon? *Enyhén felhúzza jobb szemöldökét meglepettségében. Erről még nem tudott. Igazából nem nagyon tudja melyik tanár melyik fajhoz tartozik. De egy Erethonos nem lehet rossz ember. Legyen az diák, tanár vagy igazgató. Legalább is így gondolja.* - A lényeg az, hogy már meggondoltad magad. Engem nem tartott el senki. Saját magam kellett boldogulnom. Szinte már egyből az átváltoztatásom után...* És megint elért ahhoz a témához, amiről még senkinek sem beszélt, és most sem fogja megemlíteni, akármennyire is szimpatikus neki Nicole.* - Örülök, hogy már biztonságban vagy. És Chris is biztos vigyáz rád. Nekem jó embernek tűnik. *Örül, hogy már Nicole-t is ismeri. Amikor találkozott Chrisszel, kíváncsi lett ki az, akibe beleszeretett egy vérfarkas. Most, hogy már tudja, még inkább a boldogságukat kívánja. Mindketten nagyon kedvesek vele, így nem is tudna rossz szándékkal gondolni rájuk.* - Nekem ez egy teljesen új énem. De jó megismerni az újabb és újabb arcaimat. * Mondja nevetve.* - Köszönöm, hogy megbízhatónak találsz. Ígérem nem fogok csalódást okozni. Vagyis legalább igyekszem.. *Mondja barátságosan kacsintva a lány felé.* - Rendben, menjünk. *Visszafelé még válaszolgat Nicole kérdéseire, majd ő is elvégzi szokásos esti teendőit, beszélget még egy kicsit a lánnyal, és lefekszik aludni.*

    Ajánlott tartalom

    Lovaspálya és istállók - Page 2 Empty Re: Lovaspálya és istállók

    Témanyitás by Ajánlott tartalom


      Pontos idő: Pént. Júl. 10, 2020 10:52 am