by Néhányan talán már hallottak a titkos padlástérhez hasonló helyiségekről: eltűnnek és megjelennek, sokak számára érthetetlen és logikátlan módon. Belül is mindig máshogy néz ki, pontosan úgy, ahogyan a helyet használó szeretné. Egyszerre többen is lehetnek bent, és alakíthatják a helyiséget, de azért valamennyire össze kell egyeztetniük, mit szeretnének: ha ketten két gyökereiben különböző valamit akarnak kihozni, akkor a szoba összezavarodik, és lehetséges, hogy nagyon furcsa dolog fog kisülni belőle.... Ezt a helyet kevesen ismerik és nem mindenkinek adatik meg látni, de akinek szüksége van rá, az előtt megnyílik a helyiség.
+6
Charlotte Devon
Liliya Antonov
Médium
Christopher Acerlot
Horváth Réka
Amarilla Darwin
10 posters
Titkos padlástér
Amarilla Darwin- .::Igazgató: Sylorina::.
Horváth Réka- .::Diák::.
*Antoinenal visszaérkezett a kastélyba, szárnyait persze már visszahúzta, és most épp a Titkos padlástér felé igyekszik. Még valamikor amikor új volt neki minden, akkor talált rá erre a helyre. Bár először eléggé megijedt, hogy mi történik de most már úgy nagyjából érti a működését. És persze a hangsúly a nagyjából-on van. Halkan benyit, körbenéz és amint sikerült megállapítania, hogy nincs itt senki, teljesen nyugodtan jön be. A helyszín most egy erdő, annak a közepén pedig egy kis házikó. Adélaide jelenleg az erdő szélén áll és onnét néz, a kicsit talán messze lévő, házikóra. Hát igen, gyerek korában ez volt az egyik kedvenc helye. Sokszor jött ide, mikor a szülei veszekedését már nem bírta hallgatni. Amit viszont sosem értett, vagyis inkább tudott, hogy ki volt az a nő, aki mindig itt volt. Kiengedi a szárnyait és úgy teszi meg azt a távot, ami az erdő széle és a házikó között van. Mély levegőt vesz és benyit, viszont az a nő nincs itt. De mindig utána szokott megérkezni.* ~ Vajon most is belép majd az ajtón? ~ *Fordul hátra, miután becsukta az ajtót. Amúgy a házikónak elég egyszerű a berendezése: egy asztal a kis ablak előtt, két szék, egy hűtő, egy ágy, az mellett egy szekrény és két könyves polc. Ő leül az asztal melletti egyik székre és várja, hogy vajon Juliette felbukkan-e. Igen, ő volt az a nő (amúgy szintén angyal, pontosabban arkangyal) aki mindig vele volt itt.*
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Na akkor. Elég volt abból, hogy lógott Effy nyakán aztán még Christopher is zaklatta nem beszélve arról, hogy Kiara is rá telefonált az éjszaka közepén, hogy hova tette el az egyik fontos papírját meg minek kellett beszélni ő neki a csávójával aki kirakta és Nate miatt vissza mehetett a kastélyba. Erre ő vállat vonogatva, megjegyzett egy két dolgot majd közölte hagyja őt aludni, már be akar illeszkedni és ki akarja pihenni magát. Az éjszaka nem telhetett úgy el, hogy Christopher ne beszélt volna ostobaságokatálmában. Így a rigó füleg, ott egy gólya lába és látott két lovat az út közepén. Biztos édik voltak..
Visszatérve az eredeti sztorihoz a fiú jelenleg a Titkos Padlástér felé tart ami meg isjelenik neki ám más formában. Amikor belép körbe néz egyet.*
- He hol vagyok?*Teszi fel a kérdést. Öltözete egyébként egy fekete farmer nadrág és természetesen egy vajszínű inge aminek a felső két gombja ki van kapcsolva. Aztán körbe pillant ugye, most nem tudja pontosan hol van. Egy szobában Illuzió, jó nem szól semmit egy lányt pillant meg... Oda sétál hozzá, ahol ő is van rá mosolyog és természetesen üdvözli.* - Ne haragudj szia. Megtudod mondani hol vagyunk?*Teszi fel a kérdést és leül vele szembe.* - Ne haragudj Nathaniel vagyok Sylorinás, téged hogy hívnak?*Teszi fel a kérdést és kék szemeivel a másikéra pillant.*
Visszatérve az eredeti sztorihoz a fiú jelenleg a Titkos Padlástér felé tart ami meg isjelenik neki ám más formában. Amikor belép körbe néz egyet.*
- He hol vagyok?*Teszi fel a kérdést. Öltözete egyébként egy fekete farmer nadrág és természetesen egy vajszínű inge aminek a felső két gombja ki van kapcsolva. Aztán körbe pillant ugye, most nem tudja pontosan hol van. Egy szobában Illuzió, jó nem szól semmit egy lányt pillant meg... Oda sétál hozzá, ahol ő is van rá mosolyog és természetesen üdvözli.* - Ne haragudj szia. Megtudod mondani hol vagyunk?*Teszi fel a kérdést és leül vele szembe.* - Ne haragudj Nathaniel vagyok Sylorinás, téged hogy hívnak?*Teszi fel a kérdést és kék szemeivel a másikéra pillant.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Mikor nyílik az ajtó, arra kapja a fejét, de nem épp az érkezik, akit várt... Egy apró sóhajt ejt és próbál nem csalódottnak látszani. Öltözete amúgy kicsit változott azóta, mióta bejött a Lugasból. Egy fehér farmer, szürkés-fehéres magassarkú csizma, egy fehér V kivágású póló ami hosszú ujjú, a sála még mindig nyakában van, olyan franciásan kötve, vörös haja pedig kiengedve lóg.* - Szia. Nos, ezt az illúziót én teremtettem, csak a régi szép emlékek kedvéért. De amúgy egy erdőben, azon belül egy házikóban. *Mosolyog és csak figyeli ahogy a fiú helyet foglal.* - Üdv Nathaniel, én Adélaide vagyok, Cameosos. *Mosolyog és ugyanúgy elmélyülve tekint kék szemeivel a másikéba, majd pár pillanatnyi csend után kipillant az ablakon.* - Te mi járatban erre felé? Direkt, vagy véletlen tévedtél ide? *Fordítja vissza a fejét és még mindig mosolyogva tekint a másikra. Szárnyait persze már visszahúzta, már akkor, mikor belépett a házba.*
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Amikor ugye körbe néz, ő nem ezt akarta csak szemetforgat fintorog egyet azutánugye elindul valahová Hogy hová? Ahol a vörös hajú szépség ücsörög és mintha várna valakit. Nem törődik azzal ha elküldik, szóval mindenesetre ugye leül a másikkal szemben először köszön és bemutatkozik és hallja kíváncsian, hogy hol van.* - Érdekes és meg lehetősen szép hely. Üdv Adél.. főleg az iskolában meg amúgy is. Hogy én? Véletlen, mert gondolkoztam és nem tudtam, hova menjek. Azért itt vannak rejtélyek mit ne mondjak. Mikor érkeztél ide?*Mondja mondja mondja és teszi fel a kérdést majd ugye a zsebéből előkap egy tábla csokit. Mindig hord magánál, egyrészt boldogság hormonra mindig szükség van 2 kielígti a vágyat amit ő szeret általában.* - Egyébként ugye csak egy szobára vágytam ahol van valami ágy, mert nem szeretnék tömeget.*Bár így is kevesen vannak, de még azért csodálkozik.* - Na és mit csinálsz ilyenkor késői tájban? Van valamihez kedved?*Kérdezi meg a lányt ugye és eszébe jut Alex hülyesége is. A fiú nem kikezdeni szeretne a lánnyal hanem csak ismerkedni más különbség hiszen szívesen barátkozik újakkal. Ha még tudná, hogy a másik angyal...*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Mikor meghallja az "Adél" becézést kicsit megköszörüli a torkát és egy apró fintort ejt.* - Légyszí. Ne hívj Adélnak, nagyon nem szeretem... *Fordítja el a tekintetét és amint úrrá lesz arcizmain újra visszafordul és felelgetni kezd a fiúnak.* - Igen, szép hely, ahogy az iskolában elég sok még. Főleg a Lugas. És, hogy mikor? Háát, úúgy január 3-án érkeztem meg az iskolába. Na és te? Új vagy, még nem találkoztam veled? *Néz kérdőn, kicsit oldalra döntött fejjel és persze mosollyal az arcán.* - Sylorinás hálókörlet? Úgy hallottam nincsenek ott sokan. *Mondja a fiúnak és csak figyeli. Valahogy rossz érzése van a fiúval kapcsolatban, de nem tudja, hogy miért. Bár ha tudná, lehet, hogy eléggé meglepődne...* - Csak sétálgattam és gondoltam felnézek ide, de amúgy különösebben nincs. Na és te? *Nos igen, ez egy visszakérdezés akart lenni, csak kicsit érdekesen fogalmazott user.*
//Fagyás //
//Fagyás //
Christopher Acerlot- .::Diák::.
*Fejét megrázza és haját megigazítja és becézi rögtön a másikat. Persze, így szokta.* - Akkor, hogy hívjalak? Ne haragudj nem tudtam.*Feleli és szemeit összeszűkíti. Körbe tekint és azután lábával dobolni kezd a földön egy dallam jár a fejében, de nem akar dúdolni. Konkrétan énekelni csak a családja körében szokott azt ennyi. Hallgatja érdeklődve a másikat aki meséli milyen ez a hely és konkrétan még mik vannak.* - Lugas? Asszem hallottam már róla, de még nem jártam ott. Egész érdekes akkor gondolom Alexandert ismered látásból. A Cameosban egy szőke herceg.*Jegyzi meg és feleli a másiknak a dolgokat. Közben a hajához nyúl kicsit érzékeny a sérójára ha el van rontva.* - Én eredetileg úgy lett volna, hogy Február közepén aztán nővérem tanácsára aki nagyon nyaggatott, hogy jöjjek hamarabb jöttem. 21.-én érkeztem.. De minek.*Válaszol Adélaidenak és utána összeráncolja a homlokát és kék szemeivel érdekesen figyel.* - Valóban nincsenek sokan. Csak egy hiperaktyv Marceau gyerek és egy Acerlot aki kihoz a sodromból. Nem bírom azt a gyereket. Ha másik házba kerültem volna jobb lenne. Mármint Christophertől távol.. Sébastiennel nincs bajom ő jó fej sőt.*Mondja a lánynak a Sylorinát és tényleg így van. Chris kiborító és eléggé hisztérikus mostanában és kikészít másokat. Nem hiába, hogy ő nem lett őrző.* - Viszont az Erethon van kihaló félben vagyis még ott is kevesen vannak, de ők elviselhetőek. Te, hogy véled ezt?*Kérdezz rá és utána elgondolkozik. Rossz érzése lehet a lánynak, de Nate nem olyan aki bántana másokat. Démon létére nagyon nyugis békés ember, de ha a kincseihez hozzá nyúlnak legyen az bármi akkor nagyon tud gyilkolni. Mint a múltkori eset, hogy felhúzták őt. A lány barna szemeibe tekint nem tudja, hogy ő angyal szóval nem is gyanakszik semmire.* - Milyen a te házad? Ahogy hallom néha meg van ott is a kabaré.*Mondja kuncogva aztán fel áll és kicsit körbe sétálgat.*
// Fagy újra XDXD //
// Fagy újra XDXD //
Horváth Réka- .::Diák::.
*Az ajtó kinyílik és néma léptekkel érkezik meg a Cameosos lány. Igen, megint itt van. Nem bírt otthon maradni, nem bírta nézni, ahogy bátyjai gyászolnak, inkább visszajött az iskolába korábban. Szomorkodni itt is tud. A helyszín egy házba vált át, Réka a lépcsőnél áll, ahonnan pont látni a betört konyhaablakot. A tégla is ott van a konyha közepén.* - Ez lenne minden vágyam? Újra élni az egészet? *Nevet fel keservesen.* ~ Az tény, hogy hiányzik Dan, de nem akarom újra látni a holttestüket... ~ *Szorítja meg a nyakában lógó félholdas medált és összeszorítja a szemét, hogy ne sírja el magát. Nem akarja újra élni azt a napot, az volt életének legrosszabb napja. Elvesztette a számára életet jelentő szeretteit és találkozott a végzetével. A végzetével, aki nem rég ismét darabokra törte a szívét és minden reményét. Nem is érti, hogy miért reménykedik még mindig abban, hogy visszajön vagy egyáltalán válaszol neki. Viszont akkor sem fogja SOHA TÖBBÉ levenni a nyakából a medált. Ez tartja benne a lelket és töri össze minden egyes alkalommal.*
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
*Lassú léptekkel ballag a titkos padlástér felé a Médium, hisz az elmúlt heteket, hónapokat abban a lyukban töltötte meditációval. Vagyis hát, nem meditált a drága vészmadár, hanem kémkedett egy régi ismerőse, egy majd’ 100 éves halandó látó után. Szóval, eléggé elfoglalta magát, és a kitartó kukkolásnak meg is lett a gyümölcse, mert volt szerencséje végignézni, ahogy az öreg feldobja a talpát. Így hát ez után a tragikus esemény után az iskola őrült Látója örömtáncot lejtve visszatért a kuckójába, hogy aztán három üveg bor, egy rakat füstölő és egy darab papír társaságában elkezdje szövögetni a terveit. Hogy miért örült ennyire a másik halálának? Mert a másiknál volt valami, amire neki is szüksége van, és most, hogy az öreg elpatkolt szép csendben elemelheti a tárgyacskát. Pontosabban elemelteti, ugyanis őt ismerik arra, és tudnák, hogy mit akar ott, így az okos kis fejével összeállított egy listát az iskola használható tanulóiról, majd végül két személyre szűkítette le a kört. Az egyikkel már személyesen is beszélt, és tudta, hogy a másik szeretné ismerni a múltját, a másik pedig egy sylorinás volt, aki a szüleit akarta ismerni. Mérlegelte a dolgokat, és rájött, hogy a cameosos kisebb veszéllyel jár, mert a syles eléggé kiszámíthatatlan figura, így hát valamelyik nap felkereste a választottját, és felkérte (vagy inkább megzsarolta, lefizette, lekenyerezte hívjuk, ahogy akarjuk, de semmiképpen se felkérte, csak a Médium hívja annak, de valójában nem az) erre a nemes feladatra. A fiú végül belement a Médium játékába, így a sárkány szépen elmondod mindent, amit a megbízottjának tudnia kell. Aztán hamar el is vált tőle, hogy nehogy elkotyogjon olyan dolgokat, amiről a másiknak még nem kell tudnia. Szóval ez történt vele eddig, most pedig a padlásfeljárót felcsapva, felreppenve, majd a köpenyét leporolgatja. Vörös tekintetét végighordozza a helyen, majd egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében nyújtózkodik egy nagyot.* - Na, akkor… Nézzük mit is hoz a jövő, drága barátom, Andrew számára… *motyogja, és törökülésbe elhelyezkedik a földön. Lehunyja a szemét, és próbálja elkapni a cameosos fiú életének a fonalát. Hogy hányszor nézte végig ennek a srácnak a sorsát! Szerinte igen szórakoztató megjegyzései vannak, annak a pszichopata vámpírnak, akihez a srác került, jókat szokott derülni a poénjain. Aztán mielőtt elmélyülne, hirtelen kipattannak a szemei, és gyanúsan körbepislant. Épp egy nappaliban ül a földön, és homlok ráncolva tápászkodik fel onnét.* - Ezt miért nem vettem észre az előbb? *beszél félhangosan, de hát már agyára ment a sok látomás és mindenféle zagyvaság, szóval nézzék el neki. Újra körbe néz, majd homlokon vágja magát.* - Ó, már tudom hol láttam ezt. Annak a magyar lánynak az emlékeiben, na ott volt. Hogy milyen mazochista a drága… Nem baj, majd a Médium kezelésbe veszi, Liliyát is én tettem helyre… *beszél tovább, és a megérzéseire hagyatkozva a lány keresésére indul, majd amikor meglátja a lépcsőn álldogáló diákot felszusszant.* - kicsi lány, nem mondták még neked, hogy a padlásteret jelenleg én bérelem?! Nagyon csúnya dolog volt megzavarni Látás közben. Egyáltalán, minek kínzod magad? Attól nem lesz jobb * szólal meg tudálékos hangnemben, majd egy ravasz mosollyal az arcán közelebb lép hozzá.* - De tudod, ha mindenáron véget akarsz vetni a szenvedéseidnek, akkor keresd meg Liliyát, és kérd el tőle a térképem, amin az öngyilkosságra alkalmas helyet feltüntettem. *Dől neki a falnak, és kíváncsian kezdi fürkészni a másik arcát. Érdekli, hogy vajon hogyan reagál a szarkazmussal és cinizmussal fűszerezett poénjaira, meg hát az is furdalja az oldalát, hogy a lány önkínzás terén meddig menne el. Mert, ha sokáig képes lenne elmenni, akkor bizony jeleznie kell a házvezetőjének, a házvezető pedig állandó terápiára utalná be Marinhoz, szóval Réka talán jobban jár, ha továbblép, mielőtt a Médium lökdösi előrébb azon a bizonyos úton.*
Horváth Réka- .::Diák::.
* - Keresett volna egy nyugodtabb helyet, ami a diákoktól elzárt. *Rántja meg a vállát egy szúrós pillantás kíséretében és végig méri a másikat. Még nem látta, és nem tűnik diáknak. Meg volt múlt éjjel egy hasonló álma is, bár ott nem tudta kivenni tisztán a férfi arcát. És nem is gondolta, hogy ez egy beteljesülendő álom lesz, azt hitte, hogy egy a sok sötét álom közül, amik mostanában minden este kísértik.* - Nem tervezek öngyilkosságot, nincs olyan szerencséje ennek a helynek, sem magának nyugta most. Amúgy ki is maga pontosan? Mert ahogy elnézem, nem diák. *Vonja fel kérdőn a szemöldökét és a félholdas nyakláncát szorítja a nyakában. Igyekszik kapcsolatba kerülni Dan-nel, de nem reagál. Bár mi mást is várna? Valószínűleg a srác már rég elfelejtette... Vesz egy mély levegőt és elgondolkozik.* ~ Nem is akartam ezt a helyet látni, miért akarnám újra átélni az egészet? Egyedül Dan hiányzik, de hozzá talán más helyszín is kapcsolódik... Bár az tény, hogy ez a legszorosabban. ~ *Tekintetét a konyha felé fordítja és a téglát kezdi nézni, a betört ablakot és a bűntudat megint ellepi.*
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
- Ennél nyugodtabbat? Már bocs, de fejből tudom ennek a kastélynak az egész felépítését! Én már akkor is itt voltam, mikor még az őseid nem is éltek, és azt mondod, hogy keressek másik helyet? Aranyom, EZ a legeldugottabb hely a kastélyban, az otthonomon kívül! *Rándul meg a szája idegesen, majd szusszant egy nagyot, és egy gonosz vigyor ül ki az arcára.* - Hogy most hogy mondod, majd gondoskodom róla, hogy ezentúl a padlás el legyen zárva előled és a többiek elől *vigyorog önelégülten. Egyébként könnyen lehetett, hogy Réka megálmodta a találkozást, végül is ő is jós, bár nem olyan erős, mint a Médium, de ő is Látó. Szóval miután a Médium megvillantotta csodálatos szarkasztikus-cinikus humorát, a kapott válaszra csak vigyorogni tud.* - Milyen kár. Viszont, ahogy elnézem minden Bulgáriából jöttnek így felvágták a nyelvét. Alexander, Liliya és most te…. Nem ártana nektek egy kis nevelés *felel cinikus hangsúllyal miközben elégedetlenül cicceg és csóválja a fejét.* - Nem érdekes. Amúgy könnyen lehetnék diák is, de hát minek üljek újra és újra iskolapadba, mikor eléggé tapasztalt vagyok már? *legyint, majd kérdőn széttárja a karjait, ezzel meglebbentve a barna köpenyét.* - Amúgy miért érdekel téged, hogy ki vagyok, mikor semmi közöd hozzá? Én a helyedben én helyre tenném a saját kis életemet, és utána faggatnék másokat *kérdez vissza, majd vörös szemei ravaszan villannak, mikor látja, hogy a lány azt a bizonyos nyakláncot szorongatja. Egy darabig némán áll a falnak dőlve, majd mikor Réka a konyha felé fordul, akkor ellöki magát, és a lány előtt terem.* - Én a helyedben elfelejteném. Jelenleg egy grönlandi falkával nyomul, és épp azt tervezik, hogy lassan tovább kéne menniük, ha nem akarják, hogy lecsapjon rájuk a rendőrség. Szóval remekül meg van nélküled, így jobb lenne, ha továbblépnél * szusszant. Hát, nem akarta ő ezt kimondani, de ha egyszer ennyire ragaszkodik a másikhoz, akkor talán jobb, ha a lelkébe gázolnak, és összetörik, hogy utána megpróbáljon talpra állni. Majd ő szépen fogja magát, sarkon fordul, és bemegy a konyhába nézelődni. Hogy mit néz? Hát visszanézi a lány szüleinek a halálát.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Magában mosolyog azon, hogy sikerült kicsit felhúznia a másikat, bár lehet, hogy ennek annyira nem kéne örülnie. Nem ismeri, a képességeivel sincs tisztában, de talán a sajátjai majd megvédik. Végül is, mostanában non stop használatban vannak, csak jelez ha a másik készül valamire. Bár a látókban sosem bízott meg, sok rejtelme van ennek a képességnek, és a legtöbben ki is használják ezeket.* - Nekem mindegy, nem gyakran jövök ide. *Rántja meg a vállát. Nem fog neki hiányozni ez a hely, különösebben nem is szívleli. Igazából, maga sem tudja, hogy mégis mit keres most itt. Annyira emlékszik, hogy elindult, hogy keres magának valami nyugodt helyet, útközben pedig eléggé belemélyült a nyaklánccal való próbálkozásba, végül pedig itt kötött ki. A tudatalattija úgy tűnik valamit akar ettől a helytől.* - Á, szóval velük is találkoztál már. Szegények. *Sóhajt a lány. Oké, érdekesnek találja a másikat, de Alexet ismervén, aki nem épp a türelméről híres - legalább is, amikor ő megismerte nem arról volt híres - érdekes beszélgetés lehetett.* - Az életemnek semmi köze ehhez. *Feleli, talán kicsit túl sok határozottsággal és indulattal vegyítve. Mikor a másik előtte terem, hátrál egy lépést és úgy hallgatja végig a másik mondandóját. Pár pillanatig még jut el az agyáig, hogy pontosan mit is közölt vele a másik, de két másodperc múlva kapcsol és egyszerre tűnne el innen grönlandra és támadná le a Médiumot, hogy azonnal mondja el, hogy mit tud róla. De végül is csak ledermed és pörög az agya. Nem, nem sír, az most valahogy nem megy. Egyszerűen tervezgetni kezd, több száz ötlete lenne, hogy mit csináljon, de végül csak gyengén megpofozza az arcát és a Médium után indul.* - Te mindenkinek tisztában vagy a jelenjével és a múltjával? *Szegezi neki a kérdést, lehetőleg szembeállva a másikkal. Nem, nem hagyja békén. Most túlságosan is felkeltette a lány érdeklődését. És az, hogy lemondjon Danről... Nos, nem fog összejönni, próbálta, de nem megy. Azóta, a nap óta a fiú belevéste magát a lány életébe. Réka pedig nem képes (vagy nem hajlandó?) elengedni őt.*
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
*Ó, ha a Médium idegbeteg is, akkor elég hamar lenyugtatja magát, így hosszantartóan nem lehet kiidegelni őt. De egyébként a lány tényleg jobban tenné, ha nem feszegetné a Médium tűrőképességét, azért neki sincsenek teljesen kötélből az idegei.* - Akkor ezt megtárgyaltuk *biccent elégedetten, és magában egy méretes listát készít arról, hogy milyen védőbűbájokkal fogja ellátni ezt a helyet. * - Szegények? *horkant fel.* - Inkább hálásak lehetnének, hogy nem hagytam őket becsavarodni. Még dolguk van itt, és őrülten nem vettük volna hasznukat. *Szusszant idegesen, mert azért kikéri magának, hogy ilyeneket mondanak! Ő bizonyos szinten igenis jó szándékú. Majd a másik kijelentésére ördögien elvigyorodik.* - Csak be akarod mesélni magadnak, hogy nincs közöd hozzá *rándítja meg hanyagul a vállát, majd ugye nem sokkal később a másik előtt terem, és örömmel veszi észre, hogy a másik tesz hátra egy lépést. Utána persze elmondja a lánynak, hogy nem érdemes a másik után kajtatni, majd faképnél hagyja Rékát, és szépen bevonul a konyhába „mozizni”. Amikor Réka kizökkenti, akkor felmordul, és villámló tekintettel mered rá.* - Soha, ne zavarj meg, amikor épp nem ide figyelek! *sziszegi morcosan, karba tett kézzel, majd miután megigazította a csuklyáját, hajlandó felelni a kérdésre.* - A jövővel is, bár ez eléggé nyilvánvaló. Egy látnok általában a múltat és a jövőt látja, az más kérdés, hogy mennyire képzett az illető. Ebből is látszik, hogy én régebb óta gyakorlom, mert a jelent is képes vagyok látni *felel morcosan, némi felsőbbrendűséget sugározva.* - De akkor se érdemes utána menned. Megölne, ha megkeresnéd. Nem ismeri már a törvény, az erkölcs és a szeretet szavakat. Egyedül az élteti, hogy másoknak bosszúságot okozzon, és közben azon mesterkedik, hogy megszerezze a falkavezér címet. Reménytelen eset *legyint egyet, majd megint nyújtózkodik egyet.* ~ Lassan menni kellene, még így se tudtam megnézni, hogy Andrew sikerrel jár-e.
Horváth Réka- .::Diák::.
*Nem fog neki hiányozni a hely, bár ha majd a Médiumot keresi, akkor muszáj lesz ide felnéznie.* - Az is igaz, de lehet, hogy Marin nem lett volna ennyire... *Tart egy kis szünetet és végig néz a másikon. Nehéz megtalálni rá a legjobb szót...* -...bunkó, kegyetlen. Talán ez a legjobb szó rá. *Állapítja meg. Nem, nem nagyon érdekli, hogy hogyan beszél vele. Amíg a másik ilyen, addig ő sem enged ebből a magatartásból.* - Igazából neked nincs közöd hozzá. *Szegezi a másiknak. Most, hogy belegondol, igazából nem is érti igazán a Médium dolgát. Miért van ő az iskolában, és mégis miért kutakodik a diákok múltjában, jelenjében és jövőjében? A másik után megy a konyhába és nem tudja érdekelni a másik, szinte nyársaló tekintete. Most elvakította a józan eszét a lehetőség.* - És mégis miért figyelsz te mindenkit? Ezzel bíztak meg az iskola vezetői? Vagy a saját céljaid érdekében kémleled mások életét? *Folytatja a vallatást, és az biztos, hogy ha alányom múlik, akkor egyhamar nem megy el innen a Médium. Picit meglepődik, mikor megint Dant említi, de kicsit vissza is vesz a lendületéből.* - Szóval tovább süllyedt... *Félig meddig most leköti a fiú a gondolatait, viszont tekintetét még mindig a Médiumon tartja.* - És te láttad, hogy mi történt vele, amitől ilyen lett, igaz? *Kérdezi most már sokkal higgadtabban. Megvan a terv, ha önszántából nem, de majd kiszedi belőle a dolgokat.*
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
*Hát, általában nem ilyen a padlás, csak hát Réka akarata előbb érvényesült, mint a Médiumé, így ebbe a házba csöppentek. A Médium egyébként roppantul élvezi a helyzetet, és vigyorogva figyeli, hogy a lány keresi a megfelelő szavakat.* - Az lehet, de én nem ő vagyok, ráadásul a bunkóság a szexepilem *nevet fel vidáman, majd a lányra villant hibátlan, hófehér fogsorát.* - Tudod, azzal, hogy ilyeneket mondasz, csak az egómnak hízelegsz, és abból egyesek szerint már így is túl sok van *vigyorog tovább, na igen, ő aztán tényleg eléggé fura figura, ha örül annak, ha letaplózzák.* - Az lehet, de úgyis tudom mi lesz veled, szóval tök mindegy *vonja meg megint csak a vállát. Majd mikor kérdik, akkor az előzőnél sokkal erőteljesebben nevet fel, olyannyira hangos, hogy az egész hely visszhangzik tőle.* - Jaj, dehogy! Csak unatkozom, és akkor már kihasználom a lehetőségeimet. Meg szeretem beleütni az orromat mások dolgába, szóval, ez a hobbim *kuncog vidáman, úgy tűnik mégis kellett a mai naphoz ez a találkozás. Persze hamar a másikba fojtja a szót, és elégedetten konstallálja a másik reakcióját.* - Persze, de nem érdekel, és úgyse mondom el neked. Jó éjt, virágszálam, majd mellékelem a térképet! *kacsint a másikra, majd a zsebéből elhúz egy fiolát, ledobja a földre, s mikor az üvegcse széttörik, akkor füst árasztja el a házat, s Médium köddé válik.*
Horváth Réka- .::Diák::.
- Hát nem, bár ő is elég fura, de te még inkább. *Állapítja meg a lány. Egyszer volt alkalma alaposan elbeszélgetni vele. Az az egy alkalom elég is volt. Ahogy elnézte, túl komplikált, túl bonyolult lélek ő ahhoz, hogy megértse. De inkább nem is akarja.* - Igazuk van. *Ad igazat a névtelen embereknek. Bár, nem is egos, de úgy konkrét szót sem tudna rá mondani.* - Bocs, hogy élek. *Rántja meg a vállát és mosolyog. Régen volt már társasága, lehet, hogy mászkálnia kéne kicsit a suliban, mert már kezdi normálisnak venni az ilyen társalgást...* - Hobbi mi? Fura egy alak vagy te. De ha ennyi időd van. *Nem akarja kimondani, hogy ha már nincs életed, amivel foglalkozz, és nem is fogja, mert talán nem is pontos megfogalmazás ez.* - Gondoltam, hogy nem osztod meg velem. *Fintorog és ha ő nem mondja, akkor majd kideríti. Már tudja is, hogy hogyan.* - Viszont és várom! *Int a másiknak és ő inkább a megszokott, egyszerű megoldást választja és távozik az ajtón. Magában meg már tervezi a holnapot.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*A padlástér ezúttal egy szűk kis szobácskává alakult át jelenlegi használójának kívánsága szerint, azonban ez egyáltalán nem egy egyszerű szoba: az egész padló puha matraccal van leborítva, s ez tele van szórva hatalmas, szőrös plüsspárnákkal. A tető pedig üveggé válva mutatja meg az ezúttal tiszta, csillagos eget a párnák tetején fetrengő Liliya számára. A szőke lány a szoba közepén fekszik hanyatt, egy kapucnis pulcsiban és farmerben, cipő nélkül, ugyanis azt odakinn hagyta. A csillagokat bámulja, már csaknem egy órája. Relaxál, vagy mi. Egy könyv hever mellette, a kedvenc írójának, Robert Merlének egy műve. Eredetileg olvasni jött ide, mert tapasztalatból tudja, hogy ez az egyetlen hely, ahol tényleg nem zavarják, ha nem akarja, itt valóban csönd van és nyugalom, és neki most arra volt szüksége. Hiába tölti szinte minden percét Yannal, neki is kell egy kis idő amit a gondolataival tölthet. Olvasott is, de alig negyed órát, mert rájött, hogy ezt az alkalmat másra is kihasználhatja, ekkor fedezte fel, hogy átalakíthatja üveggé a tetőt. Meg is tette, és azóta itt fekszik mozdulatlanul, magához ölelve egy kisebb párnát, a feje alatt meg egy másikkal. S bár néha lehunyja a szemét, nem alszik el. A szobában teljes a sötétség, hogy jól lássa az eget, ennek köszönhetően több milliónyi csillag vált láthatóvá, csak ezek fénye ad némi világosságot. A csaknem teljes sötétségben csupán a lány fehér bőre s csillogó, zöld szeme ami észrevehető, amúgy a szobából semmi sem látszik igazán.*
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
*Nem tudtam aludni. Egyszerűen nem megy. Álmaimban az öreg Lucifert, vagy a mennybéli bagázst látom, és már zsong a fejem a hülyeségeiktől. És ők Isten szolgái! A legerősebbek! Ugyan már! Olyanok, mint egy csapat ovis! Felmordulok, és valami fura torokhangot kiadva vánszorgok végig a tornyon, amikor megbotlok valamiben. Persze, ez is egy újabb nyafogásfolyamot indít meg, pláne, hogy amiben majdnem hasra estem az egy pár cipő volt. * - Ki a franc hagyja itt éjnek éjjelén a büdös cipőjét? *mordulok fel, de olyan hangosan, hogy az egész torony visszhangzik tőlem. Nem baj, ha már én nem tudok aludni, akkor más se tegye! Pláne, ha itt ilyen útakadályokat építenek ki nekem! Persze, tegyünk a kómás sárkány elé valamit, had boruljon le a lépcsőről! Szép dolog mondhatom… Aztán, mire sikerül valamennyire lecsillapodnom körbepillantok, és megállapítom, hogy a titkos padlástér előtt hagyták a cipőket. Mivel szerencsére tudom hogyan lehet nem a főbejáraton bejutni a helyre, így dühösen szusszantva rándítok egyet a köpenyemen, és behatol a másik úton a helyre. Miért teszem? Mert le akarom cseszni az illetőt, azért! Mikor megpillantom a szőrös párnákat, akkor magasba szalad a szemöldököm, és elkönyvelem, hogy az illető nem normális. Aztán, mikor kiszúrom Liliyát, akkor elég hangosan felszusszantok.* - Tudhattam volna, hogy te akarsz merénylet elkövetni ellenem! *szipogok drámaian. Ilyenkor örülök neki, hogy sárkányként élesebb a látásom, mint a többi emberszabású majomnak. Aztán ismét körbepillantok a helyen, és a csillagokat kiszúrva pimasz mosollyal jutalmazom Liliyát.* - Ó, csillagok! Milyen romantikus! Abban az esetben, ha így akartál randira csalni, akkor megbocsájtok neked! *kezdem máris a szurkálódást, mert kell neki mindig okot adnia rá.* - Hol hagytad a hős szerelmest? *érdeklődöm a vőlegénye után, bár nem tartana sokáig mire utána néznék a srácnak, de a lustaság… Nos, a lustaság és a kimerültség sok mindenben gátolja még az olyan zseniális elméket is, mint amilyen én vagyok.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Nem hallom meg a szitkozódást, hiszen, tudat alatt vagy sem, de a szoba hangszigeteltté vált, amikor beléptem. Nem annyira meglepő, hiszen azért jöttem ide, mert egy kis csöndre vágytam. Hát, megkaptam. Így hát semmit sem veszek észre abból, hogy a sárkány csaknem pofára esett a cipőimben. Amikor azonban beront a szobába, nem enyhén lepődök meg, hiszen tudtommal bezártam az ajtót. Gondolatban. És az elvileg használ, nem? Meglepetten pislogva ülök fel, de villanyt gyújtani már nem jut eszembe. Nem is szükséges, az illető nem hagyja magát a sötétség homályába veszi, a hangját rögtön megismerem, majd lassan sikerül az arcára is ráfókuszálnom.* - Tudhattam volna, hogy még itt sincs tőled nyugtom. *Csóválom a fejem egy kissé ideges sóhajtást követően. Be kell vallanom, az igencsak tipikusan bunkó belépő ellenére is örülök neki egy egészen picikét. Jókat tudok rajta szórakozni, és talán lassan elnézhetném neki a múltkori ispotályos esetet is.* - Merényletet? Mi történt, megtámadott a tudatalattim? *Vonom fel a szemöldököm, hiszen nem tudok a cipőről, így fogalmam nincs, mi baja a sárkánynak.* - Lebuktam. *Mordulok fel.* - Azt hiszem, ideje bevallanom, mindig is erre készültem, de nem tudtam hogy elmondani. *Vetem be a kiscica tekintetemet, egy színpadias sóhaj kíséretében. Aztán a hirtelen témaváltásra ismét visszaváltok normálisba és vállat vonok.* - Nem vagyunk összenőve, bármilyen meglepő. *Felelem.* - Hát nálad mi a durci tárgya? Csoda, hogy tüzet nem okádasz. *Vigyorgok rá, idő közben elhelyezkedve egy párnán törökülésben.* - Öntsd csak ki a lelked, sárkányka. Jajj, bocs. Cai. *Vetek felé egy angyali mosolyt, bár erősen sejtem, hogy ezért még fogok kapni. Mindegy, ezt nem lehetett kihagyni. Megérdemli, amennyit cseszegetni bír. Most legalább visszakapja! Egyszer ki fogjuk készíteni egymást. Jó, ez azért igen erős túlzás - ő fog kikészíteni engem. Igen, így már pontosabb. De azért én sem adom fel egykönnyen.*
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
*Nem tudom még ki az, aki megpróbált, de biztosan kapni érte! Végül is jól sejtettem, mert sikerült bejutnom a szobába, ráadásul volt is ott valaki. Nem is akárki! Liliya. Nem tudom miért, de akárhányszor felmerül ez a név, vagy bármi, ami hozzáköthető, akkor… Akkor a szívem nagyot dobban, mintha ki akarna szakadni a helyéről. Nagyon rég nem éreztem ehhez hasonlót, és nem tudom mire vélni ezt az egészet. De valószínűleg ez is benne van abban, hogy görcsösen ragaszkodom a lányhoz. Nem telik el úgy nap, hogy ne figyelném minden lépését, hogy rendben van-e. Nem tudom. Talán… Talán ezt nevezik féltésnek? Aztán megrázom a fejem, és kiűzöm ezeket a gondolatokat onnan.* - Aranyom, nekem nincs tőled nyugtom! Ma nem is terveztelek zaklatni, de te bezzeg nem bírsz elmaradni a fenekeden, mindig valahogy ki akarsz nyírni! *puffogok. Azt mondtam féltem? Azt hiszem, tévedtem. Majd mikor visszakérdez a merényletre, akkor hihetetlenkedve felmordulok.* - Na ne mondd, hogy nem tudsz róla, mikor te tervezted el! Nem tudok aludni. Napok óta nem tudok aludni. Ártatlanul kimászok az odúmból, hogy sétáljak egyet, erre mi van?! Na mi?! Majdnem pofára esek a büdös cipődben! Téged nem tanítottak meg arra, hogy nem hagyjuk szanaszét a holmijainkat? *háborgok tovább. Nagyon kimerült vagyok, és ilyenkor még könnyebb felhúzni engem. Egyébként ha nem lennék ennyire hulladék, akkor még bírnám is a visszaszólásait, de jelenleg hulla vagyok, tehát jobb, ha nem szól vissza. Aztán a lebukásos dologra halkan felnevetek. Na, az tényleg vicces volt.* - Liliya, ugye nem zavar téged, ha a pasinak kéne szerelmet vallani, nem a nőnek? Attól, hogy ezt te tetted meg, nehogy azt hidd, hogy a mi kis románcunkban te viseled a nadrágot * vigyorgok szélesen. Újabb lecsapható labda. Egyébként a kiscicás pillantása nem különösebben hat meg. * - Tényleg? Ha nem mondod, azt hittem volna, hogy sziámi ikrek vagytok *gonoszkodok tovább, mert jól esik, megérdemli, és az nem fair, hogy mindig mindenki engem bánt.*morgolódok, majd a durcizásra ismét feldühödök.* - Az, hogy meg akartál ölni! *csattanok fel, majd szusszantok egy nagyot, csakhogy a szusszantásom nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Khm. Sikerült felgyújtanom egy párnát. Egy darabig gyilkos tekintettel vizslatom Liliyát, pláne, amikor megint neki áll becézgetni, aztán dühödten odébb rúgom az égő párnát, és összefont karral lehuppanok mellé a földre.* - Szerintem nem akarod te tudni, hogy mi zajlik le a fejemben. Mondd, ismered Goethétől az Ifjú Werther szenvedéseit? Ha nem, akkor olvasd el, és rájössz mi a bajom *dünnyögöm, majd eldőlök a párnákon, és felpillantok az égre. Tényleg gyönyörűek amúgy a csillagok. Azt, hogy a csillagok alatt lenni romantikus dolog, azt komolyan gondoltam.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Nos, hogy én mit érzek a Médium iránt, az kész rejtély. Állandóan idegesít, és úgy fel tud húzni, ahogy szinte senki más, és én mgéis örülök neki, amikor látom. Egy biztos, a szerelmet kizárhatjuk, még belegondolni sem tudok, hogy valaha ebben az életben mást szeressek. Valami mégis van. Valami más, de van. Mert mi másért viselném el a folytonos piszkálódását? Érdekel, hogy mi van vele, és hiába piszkálódok vele én is folyamatosan, szeretném felvidítani, ha rossz a kedve. Béna módszer? A lelkizés még rosszabb lenne. Na meg, érdekel is, hiszen alig tudok róla valamit. Látom, hogy magányos, amit megértek, és tudom, hogy valószínűleg ezért lóg a nyakamon, bár ettől még nem lesz kevésbé idegesítő. Most sem. Szerencse, hogy egészen jó ma a kedvem, különben már dühösen elvonultam volna.* - Ki akarlak nyírni? Áruld már el, mi olyan gyilkos dolog abban, hogy itt ülök, pont a fenekemen, ha már így szóba hoztad! *Forgatom a szemem, már tényleg nem értem, miről beszél.* - Ó, már értem. Hát figyelj, ha számodra ez már gyilkossági kísérletnek számít... De mondok valamit. Ha egy kicsit az orrod elé is néznél, akkor nem zúgnál le mindenhonnan! *Dohogok egy sort, ölbetett kézzel pillantva fel rá. Ez már mégis sok! Neki mindent lehet, én meg kint felejtek egy pár cipőt, és máris gyilkossági kísérletekkel gyanúsítanak?! Ez kész, teljesen meghülyült ez a sárkány. Azonban a pasis poénjára akaratlanul is felnevetek, bár erősen megpróbáltam visszatartani, de ahogy nézem, nem sikerült.* - Románc? Ideje lenne visszatérned a való világba... *Forgatom meg a szemem, de még mindig csak nevetek.* - Ha ezt Yan hallaná... Nem úsznád meg ép bőrrel. *Nyújtok rá nyelvet. Amúgy nem tudom, hogy féltékeny lenne-e, de ezeket a piszkálódásainkat valamiért inkább el sem mesélem neki. Nem tudom... Talán jobb, ha nem tudja. Bízik bennem, ezt tudom, de mégis, így a legjobb. A sziámi ikresre csak felhorkantok fejcsóválva. Haha, nagyon poénos. Hozzászokhattam volna. Aztán ugyebár jön az ismételt kiakadás, aminek egy párna látja kárát. Ijedten fordulok arra, majd egy széllökettel megpróbálom eloltani, ha pedig nem túl nagy a láng ahhoz, hogy ez összejöjjön, addig csapkodom egy másikkal, amíg el nem alszik. Nem kéne felgyújtani a tornyot.* - Nem akartalak megölni, agyalágyult! *Válaszolom, s észre sem veszem, hogy én is kiabálok. Aztán, ha sikerült eloltanom a tüzet, ismét rápillantok. Ezúttal már mellettem ül. Összevont szemöldökkel nézem. Olvastam a könyvet, tudom, de miről is szól? Talán több percig is gondolkodhatok, mire eszembe jut, s egy pár ütemet biztosan kihagy a szívverésem. Ja, meg levegőt venni is elfelejtek. Fohászkodom, hogy értsem félre, hogy ne erről szóljon a könyv csak rosszul emlékezzek, vagy hogy valaki másra gondoljon, valaki egészen másra.* - Olvastam... *Bököm ki végül halkan, óvatosan méregetve a mellettem ülőt.* - De... te... Kérlek mondd, hogy nem az van, amire gondolok. *Nyöszörgök. Úgyis tudja, mire gondolok. Nem véletlenül Médium. A fejemben folyton az jár, hogy ez nem lehet, nem fordulhat elő. Csak figyelek, és várom, hogy ismét rám nézzen. Könyörgöm, ne, ez nem lehet. Szólaljon már meg. Mondja, hogy csak átvert, újabb tréfa, röhögjön ki és legyen megint minden a régi. Zöld, aggódó tekintetem rászegezem, s várok, hogy végre történjen valami.*
// FAGY //
// FAGY //
Médium- .:Nem Játékos Karakter:.
//OLVAD//
*Az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mit gondolnak rólam mások. Pontosabban Liliya mit gondol rólam. Aztán arra jutottam, hogy egy idióta, idegesítő sárkánynak tarthat. Halkan felsóhajtok, és próbálom elhessegetni ezt a visszatérő gondolatot. Tudjátok milyen idegesítő, mikor egy gondolat újra és újra befészkelődik a fejedbe, és nem hagy nyugton? Újra felszusszantok, mert ez a makacs gondolat csak nem akar eltűnni a fejemből. Bizonyára hülyének néz, hogy mit szuszogok ekkorákat, de nekem már mindegy. Aki nem ismer, az többinyire fél tőlem, aki meg igen… Nos, az meg hülyének tart. Végül csak kitör belőlem az, hogy ez a lány már megint ki akart nyírni. De tényleg. Éppen a szavába vágnék, de nem hagyja, mert tovább háborog itt nekem, és nem hagy megszólalni, így inkább komor arccal meredek rá, és megvárom, hogy végre befogja a lepénylesőjét.* - Igenis ki akartál nyírni! És nem tehetek róla, hogy fáradt vagyok, sétálni akartam, mélyen el voltam merülve a gondolataimban – mert nekem olyanjaim is vannak nem úgy, mint egyeseknek! – és neked meg pont most támadt kedved elhagyni a büdös cipőidet, hogy bárki hasra eshessen benne! *replikázok vissza, mert azért az már felháborító, hogy egy kicsit se érez bűntudatot, vagy nem ismeri el nekem, hogy tényleg nem szerencsés a toronyban cuccokat szétszórni, mert a végén valaki kitörheti a nyakát. Elképesztő ez a nőszemély! Ha így folytatja a végén még annyira kihoz a sodromból, hogy elvesztem az emberi alakomat. De végül sikerül annyira lecsillapodnom, hogy képes legyek tovább piszkálni a fárasztó kis vicceimmel. Amikor felnevet, akkor én is akaratlanul elvigyorodok. Szeretem hallgatni a nevetését. Talán épp ezért fárasztom minden hülyeséggel, mert olykor még a nevetését is hallhatom. * - Igen, románc. Még nem tűnt fel, hogy szikrázik körülöttünk a levegő? *vigyorgok tovább, mert a valóságos dologra felhorkantok.* - Mondod ezt annak, aki egyszerre három világban is képes létezni? Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor visszautazhatok az időben, és befolyásolhatom a múltadat is… *morgom, és a nadrágom zsebéből előkerül az arany zsebóra, amit még Andrew barátom szerzett nekem. Azóta nem válok el a kis ketyerétől. Ez a kis bigyó eléggé felerősíti a képességeimet, és még akkor is képes vagyok kis kiruccanásokat tenni, amikor nagyon kimerült vagyok. Hálás vagyok annak a kölyöknek, hogy megszerezte ezt nekem. Visszasüllyesztem az órát a zsebembe, és hangosan felröhögök a hős szerelmes említésére.* - Szerintem mozdulni se lenne ideje. Elfelejted, hogy sárkány vagyok. Keresztbe lenyelném a barátodat, és még jól is laknék *kacsintok rá Liliyára. Persze, mit nekem egy taknyos lidérckölyök! Biztos majd ő fogja a halálomat okozni, na persze… Én meg valójában a húsvéti nyuszi vagyok. Mindenesetre folytatom a hülyeségeimet és a háborgásomat, így aztán sikerül felgyújtanom egy szőrös párnácskát. Bevallom, nem különösebben fáj érte a szívem. Ritka ronda volt. Liliyának igazán lehetne jobb ízlése… Egyébként a párna-mentési akciót csak vigyorogva figyelem. Mennyire félnek az emberek a tűztől! Ezen kuncognom kell. Számomra teljesen természetes, hogy tűz vesz körül, de az emberek… Mindentől félnek, mert a világot maguk ellen fordították.* - Aha persze! Nem akartál megölni, szimplán csak lerohadt a lábadról a cipő, és ott felejtetted? *mordulok fel ismét. Igen kényes téma az, hogy valaki megpróbál eltenni láb alól. Az elmúlt évezredben még senki nem akadt, aki a halálomat kívánta volna, mert jóformán nem csináltam semmit, és nem is ismertek. Aztán megunom a halál-témát, és inkább „vidámabb” témákra terelem a szót miközben elfekszem a párnákon. Lil reakcióját látva jókat mosolygok. Én sem kifejezetten örülök ennek az egésznek, de azért annyira nem vagyok súlyos, mint az a szereplő. * - Hidd el, mondanám, ha tehetném, de attól tartok nem tehetem *felelem halkan, a tekintetemet le nem véve a csillagokról.* - Ne aggódj. Úgysem állnék közétek, mert tudom, hogy mennyire szeretitek egymást. Vedd úgy az egészet, hogy adtál még egy témát azon szenvedhetek. *Felülök, majd mielőtt még magához térhetne, én szépen felpattanok a helyemről, és ott távozok, ahol bejöttem. miért mondtam el neki? Nem tudom, de az biztos, hogy most egy jó darabig senkivel nem fogok kommunikálni.*
*Az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mit gondolnak rólam mások. Pontosabban Liliya mit gondol rólam. Aztán arra jutottam, hogy egy idióta, idegesítő sárkánynak tarthat. Halkan felsóhajtok, és próbálom elhessegetni ezt a visszatérő gondolatot. Tudjátok milyen idegesítő, mikor egy gondolat újra és újra befészkelődik a fejedbe, és nem hagy nyugton? Újra felszusszantok, mert ez a makacs gondolat csak nem akar eltűnni a fejemből. Bizonyára hülyének néz, hogy mit szuszogok ekkorákat, de nekem már mindegy. Aki nem ismer, az többinyire fél tőlem, aki meg igen… Nos, az meg hülyének tart. Végül csak kitör belőlem az, hogy ez a lány már megint ki akart nyírni. De tényleg. Éppen a szavába vágnék, de nem hagyja, mert tovább háborog itt nekem, és nem hagy megszólalni, így inkább komor arccal meredek rá, és megvárom, hogy végre befogja a lepénylesőjét.* - Igenis ki akartál nyírni! És nem tehetek róla, hogy fáradt vagyok, sétálni akartam, mélyen el voltam merülve a gondolataimban – mert nekem olyanjaim is vannak nem úgy, mint egyeseknek! – és neked meg pont most támadt kedved elhagyni a büdös cipőidet, hogy bárki hasra eshessen benne! *replikázok vissza, mert azért az már felháborító, hogy egy kicsit se érez bűntudatot, vagy nem ismeri el nekem, hogy tényleg nem szerencsés a toronyban cuccokat szétszórni, mert a végén valaki kitörheti a nyakát. Elképesztő ez a nőszemély! Ha így folytatja a végén még annyira kihoz a sodromból, hogy elvesztem az emberi alakomat. De végül sikerül annyira lecsillapodnom, hogy képes legyek tovább piszkálni a fárasztó kis vicceimmel. Amikor felnevet, akkor én is akaratlanul elvigyorodok. Szeretem hallgatni a nevetését. Talán épp ezért fárasztom minden hülyeséggel, mert olykor még a nevetését is hallhatom. * - Igen, románc. Még nem tűnt fel, hogy szikrázik körülöttünk a levegő? *vigyorgok tovább, mert a valóságos dologra felhorkantok.* - Mondod ezt annak, aki egyszerre három világban is képes létezni? Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor visszautazhatok az időben, és befolyásolhatom a múltadat is… *morgom, és a nadrágom zsebéből előkerül az arany zsebóra, amit még Andrew barátom szerzett nekem. Azóta nem válok el a kis ketyerétől. Ez a kis bigyó eléggé felerősíti a képességeimet, és még akkor is képes vagyok kis kiruccanásokat tenni, amikor nagyon kimerült vagyok. Hálás vagyok annak a kölyöknek, hogy megszerezte ezt nekem. Visszasüllyesztem az órát a zsebembe, és hangosan felröhögök a hős szerelmes említésére.* - Szerintem mozdulni se lenne ideje. Elfelejted, hogy sárkány vagyok. Keresztbe lenyelném a barátodat, és még jól is laknék *kacsintok rá Liliyára. Persze, mit nekem egy taknyos lidérckölyök! Biztos majd ő fogja a halálomat okozni, na persze… Én meg valójában a húsvéti nyuszi vagyok. Mindenesetre folytatom a hülyeségeimet és a háborgásomat, így aztán sikerül felgyújtanom egy szőrös párnácskát. Bevallom, nem különösebben fáj érte a szívem. Ritka ronda volt. Liliyának igazán lehetne jobb ízlése… Egyébként a párna-mentési akciót csak vigyorogva figyelem. Mennyire félnek az emberek a tűztől! Ezen kuncognom kell. Számomra teljesen természetes, hogy tűz vesz körül, de az emberek… Mindentől félnek, mert a világot maguk ellen fordították.* - Aha persze! Nem akartál megölni, szimplán csak lerohadt a lábadról a cipő, és ott felejtetted? *mordulok fel ismét. Igen kényes téma az, hogy valaki megpróbál eltenni láb alól. Az elmúlt évezredben még senki nem akadt, aki a halálomat kívánta volna, mert jóformán nem csináltam semmit, és nem is ismertek. Aztán megunom a halál-témát, és inkább „vidámabb” témákra terelem a szót miközben elfekszem a párnákon. Lil reakcióját látva jókat mosolygok. Én sem kifejezetten örülök ennek az egésznek, de azért annyira nem vagyok súlyos, mint az a szereplő. * - Hidd el, mondanám, ha tehetném, de attól tartok nem tehetem *felelem halkan, a tekintetemet le nem véve a csillagokról.* - Ne aggódj. Úgysem állnék közétek, mert tudom, hogy mennyire szeretitek egymást. Vedd úgy az egészet, hogy adtál még egy témát azon szenvedhetek. *Felülök, majd mielőtt még magához térhetne, én szépen felpattanok a helyemről, és ott távozok, ahol bejöttem. miért mondtam el neki? Nem tudom, de az biztos, hogy most egy jó darabig senkivel nem fogok kommunikálni.*
Liliya Antonov- .::Őrző: Erethon::.
*Egyáltalán nem csak egy idegesítő sárkánynak tartom, bár gyakran gondolom ezt róla. Na jó, valóban az, mármint idegesítő is meg sárkány is, de ha csak ennyi lenne, akkor nem valószínű, hogy elviselném. Márpedig elég sokat tűröm el a társaságát. Tűröm? Nem jó kifejezés, ugyanis elég gyakran élvezem is. Jó, persze, amikor azzal cseszeget, hogy én ki akarom nyírni, akkor annyira nem élvezetes, de mindegy. Szívesen elmondanám ezt neki, ha hagyná, mert kezdek rájönni, hogy a kimondatlanul maradt dolgok sosem vezetnek jóra, de körülbelül lehetetlen lenne vele két percig komolyan beszélgetni. Mindegy is. Úgy sem fog békén hagyni, legalábbis amíg itt vagyok, biztosan nem. Figyelem, ahogy idegeseket szusszant, és arra gondolok, hogy nagyon jó lenne tudni, hogy ilyenkor mire gondol. Valószínűnek tartom, hogy nem csak hülyeséget tartalmaz a koponyája, de azt már nem értem, hogy miért csak ezt mutatja kívülre. Mindegy, ha neki így jó... Aztán ugyebár folytatódik a veszekedés arról, hogy terveztem-e merényletet ellene.* - Figyelj, ha a halálodat akarnám, akkor azt nem egy rohadt cipővel tervezném meg, ennyire nem vagyok hülye! Amúgy meg, ha nem tűnt volna fel, a legkevésbé sem akarlak kiiktatni, idióta. *Kiabálom vissza, immár ölbetett kézzel és cseppet sem kedves tekintettel. Mit képzeleg ez már megint, és miért mindig én iszom meg a levét, ha bal lábbal kelt fel?! Belehalna, ha egy percig kedves lenne? Minden esetre lassan lenyugszunk mind a ketten, legalábbis átmenetileg.* - Hát, most hogy mondod. *Eresztem le a kezem vigyorogva amikor a közöttünk izzó levegőt emlegeti.* - És most jön majd a szöveg az ellenállhatatlanságodról? *Nevetek fel halkan. Általában így szokott lenni. Mindegy, ez még mindig jobb, mint a veszekedés. A következő szavaira kissé elkomolyodok.* - Hát, azt néhol nem bánnám. *Mondom halkan, de ebbe most inkább nem szeretnék komolyabban belegondolni. Igen, néhol nagyon jó lenne, ha valami másként történt volna, de... végülis azoktól vagyok az, aki itt ül és egy sárkánnyal beszélget, nem? Akkor is Liliya lennék, de mégsem. Bonyolult dolog. A zsebórára pislogva felvonom a szemöldököm.* - Az meg mi? *Kérdezem meg, mert feltételezem, hogy nem a pontos időre volt kíváncsi. Aztán Yanra terelődik a szó, mire megforgatom a szemem.* - Jól van, tudjuk, hogy te vagy a nagy, erős, kegyetlen sárkány! *Igen, kissé érződik az irónia a hangomban, mert eddig mindent el tudok róla képzelni, a kegyetlen jelző azonban sehogy sem illik rá. Azonban ekkor folytatja a dühöngést, mire felgyújt egy párnát is, amit nagy nehezen sikerül eloltanom. Nem igazán érdekel, hogy vigyorog rajtam, szórakozzon csak.* - Ott hagytam, mert nem akartam behozni. Komolyan fájna neked elfogadni, hogy valaki kedvel, és nem akarja egy cipővel a halálodat okozni?! *Morgok egy sort ismét, már tényleg kezd felidegesíteni a baromságaival. Jó, hogy nem kiált ki bérgyilkosnak! Aztán ugyebár felhozza a témát, amire egyáltalán nem voltam kíváncsi, viszont ha már szóba került... nem dughatom homokba a fejem. Az nem megoldás, sosem volt az, hiába próbálkoztam vele olyan sokszor. A válaszára nem tudok mit mondani, csak némán bólintok. Nem tudom, hogy mit tehettem volna, hogy ezt megakadályozzam. Meg lehet ezt egyáltalán? Meg lehetett volna egyáltalán akadályozni, hogy beleszeressek Yanba? Minden esetre kicsit megnyugtat azzal, hogy ő, ellentétben a könyv főszereplőjével, nem lesz öngyilkos - még csak az kéne, így is az érzéseim 90%-át a bűntudat alkotja - úgyhogy annyira nem súlyos a helyzet. De mégis... Rossz érzés, hogy ne lenne az? Mégis miattam szenved valaki, hiába nem tehetek róla. Ahogy felpattan, egy kis fáziskéséssel, de követem, és remélem, még sikerül megállítanom, mielőtt lelépne. Hacsak nem akadályozza meg, elkapom a karját.* - Várj már! Legalább... tehetek valamit? Vagy most jön a "jobb, ha soha nem találkozunk" rész? *Erőltetek magamra egy mosolyt, de igen egyértelműen látszik rajtam, hogy ez az opció nem igazán nyerte el a tetszésemet. Persze, ha ez a legjobb megoldás, akkor... akkor muszáj lesz elfogadnom, de nem örülnék neki, semmiképp. Amúgy meg igazán felemelő lenne, ha két percig komoly tudna maradni úgy, hogy nem próbál meg meglépni, akkor talán még meg is tudnánk ezt az egészet beszélni! Tudom, tudom, semmi esély nincs rá. Most is úgy érzem, hogy vagy szó nélkül elhúzza a csíkot, vagy bevág valami sértő, illetve hülye poént. Mindegy. Egy próbát megért.*
Horváth Réka- .::Diák::.
*Igen, ismét itt a lány. Elég sokáig filózott, hogy ide jöjjön-e. Nincs túl sok kedve hallgatni, hogy "én megmondtam!". Persze ki akarná ezt hallgatni?! Igen, senki, de az új Réka főleg nem, már közel sem olyan türelmes mint volt, most már nem hajlandó mindent eltűrni mások kedvéért. Most már nem mások, hanem őmaga az első. És Dani. Bár az sem biztos, hogy itt lesz. Csak részben reméli, tudni szeretné, hogy mégis ki is ölte meg őt! Magától még nem sikerült rájönnie, találni sem találja sehol... És ő az egyetlen, aki segíthet neki ebben! És még mindig nem sikerült rávennie, hogy segítsen neki fejlődnie. Akár meghalt, akár nem, arról nem fog lemondani, hogy látói képességeit ne fejlessze! Talán ez az egyetlen dolog, ami tényleg vele volt egész életében, ha ettől kéne megválnia... Na igen, az már sok lenne, hozzá nőtt már ez a képessége. Amúgy ahogy a lány betoppan acélbetétes bakancsában a helyszín egyszeriben átvált egy vakítófehérségű hellyé, aztán egy óbudai játszótérré, majd Réka nevelőszüleinek a házában toppanhat a betekintő. Hogy mit keresünk itt? Nyomokat, mindent átkutat a lány, majd egyszeriben ismét helyszín váltás következik: egy havas, alaszkai helyszín. Nem ismerős? Rékának igen... Leül a hóesésbe és gondolkozni kezd. Milyen jó is lenne, ha ez a hely az emlékeit is megjelenítené, bár lehet, hogy egy esetleges hirtelen betoppanó nem értékelné, ahogy Réka filmként játsza vissza, ahogy széjjel tépték a farkasok... Na igen, egyszerűbb dolga lenne, mint így, még ha egy picit morbid is lenne. Végül sóhajt egyet és ismét helyszín váltás. Most egy nagy belmagasságú óbudai ház egyik szobájában, pontosabban megnevezve a Horváth kúria keleti szárnyának a felében, Réka szobájában vagyunk és a lány kényelmesen elhelyezkedik a hatalmas könyvespolc előtt lévő foteljében és erősen az előtte lévő üvegasztalon lévő cetlikre koncentrál. Hogy mik vannak rajta? Az összes összeesküvés elmélete, amit csak el tudott képzelni. Dani segítségével egész jól összeírta őket, jól is mulattak közben. Sóhajt egyet a lány és hátra dől.* ~ Igazán velem jöhetett volna az az idióta! ~ *Morog magában és nagyon is hiányolja a drága szerelmét, aki megígérte neki, hogy minél előbb idejön, de mégsincs sehol... Amúgy azért Rékáék házában kötött ki végül a lány, mert nagyon haza szeretne menni, a bátyjához és az ikertestvéréhez, de amióta csak újjáéledt olyan furcsán néznek rá... Mintha nem is őt látnák ebben az új testben. Persze ezt meg tudja érteni, de akkor is rosszul esik neki és pont ezért nem mer hazamenni vagy 1-2 napnál tovább ott maradni. Amúgy a lányon egy fekete farmer van, egy sötétkék-fekete mintás póló, a haja összefogva lófarokba és a fentebb említett acélbetétes bakancs virít a lábán.*
Vendég- Vendég
*Ma a srác ismételten el volt a bátyjaival és természetesen az „apjával” is találkozott. Igen nem bízik benne, de látszik igyekszik és ezt nagyra tartja Amíg nem tervezi kinyírni addig örül a srác és persze minden békés bár Thorstein nem hagyná, hogy megöljék a félvért. Lassan itt az iskola és mindenképpen itt akart lenni egy kicsit és nem akart már otthon lenni azt, hogy Morten hol van hát ki tudja valszeg a bátyjával most ő barangol az iskolában egyenest a titkos padlás térre. Kinyíllik az ajtó, de a fél-vér észre veszi van ám itt valaki.*~Ez jó~* - És nem Eliana vagy.*Jegyzi meg hangosan és körbe néz, hogy hova csöppent nem kérdezz egyenlőre az nem az ő reszórtja. Szóval nézi az ismeretlen lányt és egyik pillanatról a másik a hely megváltozik és egy szabadtéren vannak kint és ahoogy körbe néz megismeri a helyet.* - Wááó ahogy belépek rögtön megváltozik a hely?*Újabb hangos kérdés Ariantől majd oda megy a lányhoz.* - Ne haragudj, hogy megzavartalak. Azt hiszem ez az enyém. Én Arian vagyok és Cameosos na és te?*Teszi fel a kérdést és felvonja a szemöldökét. ~Angyal vámpír érdekes..~*Gondolkozik el és mennyivel jobb mint a démon angyal hát ki tudja. Biztosan érdekesebb bár azért szegényt lányt valahol sajnálja, mert biztos nem lesz jó élete.*
