by - Ilyet is ritkán hallok *horkant fel egy erőltetett mosollyal, de hát nem tehet róla, most megint megerősödött a depressziója, vélhetően azért, mert nagyon sok terve volt erre a szilveszterre, de persze most az egész úszott. Amennyire tudja, még Dan is otthon töltötte a ma éjszakát... A magyarázat első felére hitetlenül szusszant, majd a másik végére biccent.* - Aha, értem. Hát, mondjuk gondolom arra a legtöbb lidércvadász érzékenyen reagál *jegyzi meg. Aztán rájön, némi segítséggel, hogy nem ártana kezelnie Fred lábát, úgyhogy bocsánatot is kér. A reakcióra halkan sóhajt.* - Á, igazából nem fontos... Csak már megint hülye voltam. A szokásos *von vállat, noha ennél azért nagyobb a baj. Andrew semmilyen hülyeségén nem akadt még ki augusztus óta, ami elég jó teljesítmény, viszont egyben azt is jelzi, hogy alapvetően borzasztóan türelmes, úgyhogy most tényleg nagyon kiakasztónak kellett lennie, ha sikerült magára haragítania Drew-t.* - Szerintem most minden második diáktól tudnék alkoholt szerezni, Henrik, Ragnar meg az a csaj, aki velük van, asz'szem Amanda, szóval ők odafent elég keményen nyomják, tudtam volna szerezni. Csak most nem igazán van kedvem inni. *Az utolsó mondatot már egészen halkan teszi hozzá, és úgy minden reakciójából érezni, hogy ennek több jelentése is van, mint amennyi elsőre tűnik.* - Hát, igen. Hasznosabb lenne, ha összedolgoznánk... De végül is lehetséges, hogy a suli részben ezért van. Itt vegyesen van mindenki, és néha igenis együtt kell dolgoznunk. *Ez után némán folytatja a dolgát, majd ugye valami anyagot kér, amivel bekötözheti a srác lábát. Az ingre biccent, és a kezét nyújtja, majd amikor megkapja a holmit, egy intéssel levágja belőle a megfelelő méretű darabot, és gyakorlott mozdulatokkal kötözni kezdi a lidérc sebét. A kalózos dologra azért már felnevet, elvégre bármekkora is a szívás, az életkedve nem megy el teljesen, majd halvány mosollyal bólint a bókra. Hát, igen, meglepően csendben van ma... A kérdés elég váratlanul éri, szóval pislog párat, kiegyenesedik, lerakja Fred ingének maradványait a srác fotelének karfájára, majd leül vele szemben.* - Hogy hogy kértem meg a kezét? Hát, megkérdeztem, hogy hozzám jön-e. Nem úgy jött össze, ahogy terveztem, de örült neki *vakarja meg a fejét egy zavart mosollyal. Aztán összeráncolja a homlokát.* - Ugye nem tanácsot próbálsz kérni tőlem a nőkkel kapcsolatban? Ehhez a szerelem-dologhoz nem értek különösebben, Gis is tanúsítja *jegyzi meg gyorsan. Nem sok segítséggel tud szolgálni...*
+4
Nadja S. Marilovics
Giselle Céline Marceau
Andrew Mason
Lucien du Bois
8 posters
Béke csarnoka
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
Fredrik Laine- .::Őrző: Cameos::.
- Ne csináld! Jó páran vannak, akik kedvelnek téged! *szusszant a fejét rázva.* - Ha nem hiszed, majd megmutatom a fiú hálóba. Lehet, elmebetegnek tűnik, de listát vezetek arról, hogy ki kivel van, vagy nincs jóba. Az Úrnő javaslatára, hogy így tudjuk, hogy a nagyobb viták egyáltalán milyen felek között zajlanak le. Egész kedvelt személyiség vagy *magyarázza, amúgy tényleg van egy külön doksija, amit állandóan frissítget. Szóval, Fred még ott is ott van, ahol valójában nincs. * - A finnek különösen őrültek . Néha elcsodálkozom magamon mekkora marha voltam *nevet fel zavartan. Ó, igen, emlékszik, hogy az első hetekben hány terv készült Alex meggyilkolására. Aztán jött Lily, és minden megváltozott.* - Hát rendben, de ha tudok segíteni, szólj. Viszont előre szólok, most nem vállalok kutyaleszállítást! *poénkodik azzal, hogy tavaly februárban neki kellett odaadni Carret-et, Gis első kutyáját, mert Kamen tartott tőle, hogy az angyal leüvölti a fejét.* - Az igaz. Az északi népek elég alkeszek, kivéve persze engem *kuncog fel. Igen, felettébb szereti hangsúlyozni, hogy nem szereti az alkoholt.* - Hát jó, de ha mégis kéne, akkor Lasse készletét nyugodtan megpiszkálhatod. Már hónapok óta levettem a védőbűbájt *vigyorog megint, majd amikor hallgatja Kament csak szélesen vigyorog.* - Hát lehet, bár akkor Amarilla úrnő is az ellenségei közül választott volna magának párt *kuncog. Ó, ha mások tudnák, hogy Tyaeloria meg Fredrik milyen jól elpletykálgatnak! De hát nekik ezen alapul jóformán a kapcsolatuk. Visszatérve a sebhez, a használhatatlanná vált inget ledobja a földre, majd visszaveszi a dzsekijét, hogy aztán jó lidérchez méltóan szépen megköszönje a segítséget.* - Értem, tehát nem bonyolítottad túl *bólint, majd, amikor Kamen kérdez vissza, akkor rajta van a sor, hogy zavarba jöjjön.* - Ja, nem. Csak Gis-től nem akartam megkérdezni, mert gyanakodni kezdett volna, más jegyeseket meg nem ismerek… *dünnyögi, aztán a következőkre felnevet.* - Nyugodj meg én sem. Vagyis, jó oké, zongoráztam már neki, de attól tartok ez most kevés lesz. De azt hiszem, meg van mit fogok csinálni, csak kérlek, ne áruld el senkinek! Előtte még Eliasszal akarok beszélni, aztán szeretném már lerendezni ezt a egészet. Lassan beleőrülök már, annyit terveztem… *szusszantja.* - És, gondolom, akkor ne erőltessem túl a lábamat, és néha járjak le kötéscserére, igaz? *tereli vissza a szót a sérülése felé.*
Kamen Grozdan Branimir- .::Diák::.
- Ja, persze. De aztán megtalálom a módot, hogyan sértsem őket vérig *sóhajt rosszkedvűen, ezúttal nem is foglalkozva azzal, hogy elkerülje a témát. Ha nem sikerül kiengesztelnie Drew-t, akkor úgyis elég hamar el fog terjedni, hogy összekülönböztek valamin... Arra, hogy Fred mekkora marha volt, elmosolyodik.* - Nem kell bemutatnod magad, emlékszem. Hát, igen, messze vannak már azok a bizonyos első napok... Emlékszem, amikor a hálóban először néztem végig élő show-t az Alexszel való vitátokból *kuncog halkan. A mai napig nevetésre ingerli az emlék, és hát akkor is nagyon jól szórakozott. A kutyaleszállítós dologra is mosolyog, elvégre nagyon is jól emlékszik. Erre gondol, amikor azt mondja, hogy régi szép idők... Igen, idióta volt, mégis, jobb volt akkor, mint most. Egyszerűbb. Nyugodtabb. Lineárisabb. Nem kellett egyszerre ötven dologra koncentrálnia és mindet egyszerre jól csinálnia.* - Persze *kuncog halkan az alkeszes dologra, de hát valószínűleg már volt lehetősége megfigyelni, hogy amíg Lasse piál, Fred torkán nem nagyon gurul le semmilyen alkohol tartalmú ital.* - Oké, észben tartom, ha esetleg nem tudok lemenni a városba és piálni akarok. *Az Amarilla úrnős részen megint halkan nevet, aztán visszatér a dolgához. Miután azzal végzett, elsétál a szemben lévő fotelhez és lehuppan rá, egész elfeledkezve a kötelező kioktatásról, hogy mit szabad és mit nem, bár mentség, hogy elterelik a figyelmét.* - Hát nem. Pedig akartam, és tervezgettem, hogy hogyan lett volna a legjobb, de aztán végül úgy adódott a helyzet, hogy ott és akkor kellett megkérnem, nem előre megszervezett körülmények között. És a helyzet az, hogy akárhonnan nézzük, életem egyik legszebb emléke, és nagyon remélem, hogy ezt ő is elmondhatja magáról. Szóval a lényeg, hogy nem így volt eltervezve, csak így jött ki, mert amikor adott volt a pillanat, a kigondolt körülmények nélkül is képes voltam cselekedni *magyarázza. Még szerencse amúgy, hogy akkor rászánta magát, különben könnyen lehet, hogy a mai napig nem jutottak volna el idáig... Arra, hogy amit eddig csinált az kevés lesz, meg erre az egész szervezős dologra kicsit összeráncolja a homlokát.* - Nem gondolod, hogy egy kicsit túlspilázod a dolgot? *kérdezi óvatosan, majd a kérdésre zavartan a homlokára csap.* - Na jó, ennyi. A mai teljesítményemről ne számolj be Dariusnak, mert ott fog fogni egész napokra megint. De igen, ne mászkálj többet, mint muszáj, aztán ma majd fent a szobában újrakötöm neked rendesen, mert ott van hozzá holmim. Utána pedig kétnaponta járj le az ispotályba, amíg Darius úgy nem dönt, hogy már nem kell rá kötés.
Fredrik Laine- .::Őrző: Cameos::.
- Figyelj, mindenki hibázik. Nekem életemben jó párszor volt alkalmam megbántani a szeretteimet, mégis sikerült zöld ágra vergődni *próbálja megnyugtatni a másikat, elmagyarázni, hogy nem csak vele történnek ilyenek. Bizony tudja ő jól, hogy szegény öcsikéjét hányszor sikerült megbántania, és bánja is, borzasztóan bánja.* - Kösz, de maradjunk annyiban, hogy abban a szobában még akkor sem én voltam a legnagyobb marha *vakarja meg nevetve a fejét, közben enyhén Alexre célozgatva. Na, azért sérülés ide vagy oda, Frednek még mindig elég nagy az egója.* - Én csak örülök neki amúgy, amúgy idegesítő voltam… *jegyzi meg a fejét csóválva. Hiába, Kamen a múltban érzi jól magát, Fred meg inkább a jelenben.* - Csak nyugodtan, élvezetes hallgatni, ahogy kétségbeesetten szólongatja az eltűnt piás üvegeket *röhög fel gonoszan, majd folytatja a mesélgetést addig, amíg az eljegyzésről nem kezd kérdezni, akkor jókedvűen hallgatja a másikat.* - A spontánság nagymestere *kuncog, majd amikor a legszebb emlékekről mesél, akkor halványan elmosolyodik.* - Ó, hidd el nekem, hogy mindenegyes pillanat, amit veled tölt emlékezetes neki. Mostanában sokszor összeülünk, és mesélünk az előző életünkről – mondanom se kell, Naomi rángatta bele. Mindegy, a lényeg, hogy szinte állandóan rólad mesél, hiába mondjuk neki, hogy örülnénk, ha a gyerekkoráról is hallanánk, nem, ha kell ezerszer, de mindig máshogy sztorizik el valamit *nevet fel, majd Kamen kérdésére ártatlanul pislog.* - Lehet, szokásom. Csak tudod, már hozzászoktam, hogy egész életemben rendszerek alapján éltem, így a fontosabb dolgokat szeretem előre megszervezni. *vonja meg a vállát, majd mikor a másik fejbe kólintja magát, akkor megcsóválja a fejét.* - Hé, vigyázz magadra, mert Giselle engem nyír ki, ha bajod esik! *morogja, majd eltotyog a fotelekig, felkap egy párnát, és odadobja a másiknak.* - Tessék, ebbe verd a fejed! *Lehuppan a másik fotelbe, és szépen, bólogatva hallgatja a tanácsokat.* - Rendben, meglesz. Jó beteg vagyok, nem szokásom pattogni.
//FAGY//
//FAGY//
Ragnar Solberg- .::Diák::.
*A kedvenc Akadémiabeli helyszínemet kerestem fel ma este, egészen egyszerűen azért, mert szükségem volt egy kis kikapcsolódásra - gondolatok, vagy különösebb cél nélkül. Csak úgy. Mert ilyen is kell néha, nem? Ezúttal egyedül érkeztem, mert nem találkoztam senkivel, akit szívesen lehívtam volna, így hát úgy döntöttem, majd csak lesz itt valaki, aki eliszogat velem egy-két sört. Nem biztos, hogy igazam volt, mert a hely igen kihaltnak tűnik, ahogy belépek a csarnokba. Egy kis gondolkozás után vállat vonok, majd a bárpulthoz sétálok és kiveszek a hűtőből egy üveg sört. Miután néhányat kortyoltam belőle, ismét körbenézek, majd úgy határozok, dartsozni lehet egyedül is, így megközelítem az egyik táblát és magamhoz veszek néhány nyilat, s dobálni kezdek jó öt méterről. Persze eközben akarva-akaratlanul is Alisere gondolok, bármennyire is nem szeretnék. Valahogy... Lelkiismeret-furdalásom van. Talán mert úgy érzem, ő jobban szeret engem, mint én őt, s ettől az egész olyan, mintha csak kihasználnám. Persze hazugság lenne azt mondani, hogy nem szeretem, mert ez így, ilyen formában nem igaz. Csupán úgy érzem, ő többet vár el ettől a kapcsolattól, mint én. Aztán meg, ez lehet, hogy hülyeség. Megpróbáltam néhányszor felhozni a témát, de annyira nem jött össze. Tehát nem jutottunk semmire sem, természetesen. Amúgy lehet, hogy valaki mással beszélnem kéne erről, nem tudom. Talán Rik tudná, mit kéne tennem - talán ez csak rám tartozik. Őszintén szólva fogalmam nincs. A kelleténél kicsit erősebben vágom bele a nyilat a táblába, mire az le is pattan róla és elgurul. Egy halk káromkodással kísérve összeszedem, aztán tekintetem megakad a zenegépen. Oda is lépek mellé, s elindítok egy Thirty Seconds to Mars lemezt - túl nagy itt a csönd.*
Henrik Dahl- .::Diák::.
- It's a long way to the top if you wanna rock 'n' roll! *éneklem jókedvűen a fülembe üvöltő zenét, miközben próbálok utat vágni magamnak a legalább fél méteres hóban. Talán van az több is. Persze egyszerűbb lenne a sétányon közlekedni, de valószínűleg nem szórakoznék ilyen remekül közben. Viszont mostanra már kezdek egy kicsit fázni, plusz hallom Carita ugatását két-három méternyire magamtól - ő persze a sétányt választotta a mászkálásra, ami annyira nem meglepő, tekintve, hogy nem nagyon tudná kezelni a jelenlegi hóhelyzetet - ezért hát úgy döntök, visszaküzdöm magam hozzá, aztán keresünk valami meleg helyet.* - Jól van, kislány *nevetek fel, amikor visszaérek és kesztyűs kezemmel megdörzsölgetem.* - Mindjárt bemegyünk a melegbe... Nézd! Oda! *mutatok a Béke csarnoka felé egy jókedvű vigyorral. Aztán futásba váltok, mire az én kis mopszom ugatva csatlakozik hozzám. Percekkel később nevetve robbanok be a csarnokba, majd lehajolok, és megdörzsölöm Carita hátát.* - Mindjárt jobb, igaz-e? *vigyorgok a kutyámra, majd nekiállok lehámozni magamról a ruhákat, elsőként megszabadulva a fülhallgatótól. Valamikor a kabátom levétele közben fogom fel a zenét, szóval körbenézek, és Ragnart meglátva - ha lehet - még szélesebben kezdek vigyorogni.* - Rag! De jó látni téged! Mit csinálsz itt egyedül, sötét és bánatos magányban? *kérdezem drámai hangon, de persze elröhögöm magam, gyorsan megszabadulok a maradék téli ruhától (magyarul a sálamtól, a sapkámtól, a vizes csizmámtól és még egy pulcsitól is), elcaplatok a hűtőig, szerzek egy sört, majd odaballagok a loeilemhez, és egy fotelt odarángatva lehuppanok.* - Ah... De jó érzés leülni ebben a kellemes melegben! *nyögök fel elégedetten. Ahhoz képest, hogy svéd vagyok, indokolatlanul élvezem a meleget.*
Ragnar Solberg- .::Diák::.
*Már dobálgatok egy ideje, mikor egyszer csak nyílik az ajtó, és nem más, mint Rik lép be rajta, aminek az első következménye, hogy a hangos köszönésének köszönhetően szépen emgdobom a tábla mellett a falat. Sóhajtok egyet, de nem bírom ki, elnevetem magam. Hiába ilyen furcsa a hangulatom, az ő társaságát sosem bánom, akármennyire is szeretnék egyedül lenni - bár ez most épp nem ilyen pillanat, hiszen társaságot keresve jöttem ide. Ennél jobbat pedig nem is találhattam volna. Illetve, ő talált meg... Na mindegy. Nagy vigyorral felé fordulok, de azért nem ússza meg a beszólást.* - Ahogy látod, épp játszottam, mire te elcseszted a dobásomat. *Csóválom meg a fejem, de a vigyorgást nem sikerül abbahagynom.* - Amúgy éppen társaságot kerestem volna, csak hát, úgy tűnik minden cameososnak máshol van dolga. *Vonok vállat.* - Kivéve téged, szerencsére. *Fordulok felé, ahogy letelepszik a fotelba.* - Viszont egész nap nem láttalak, merre voltál? Vagy csak én kerültelek már megint tudat alatt? *Vágok ártatlan fejet, ami persze nem megy sokáig, mert ismét elvigyorodok. Érdekes, pedig ennyire nem jó a kedvem. Inkább nem is gondolkozok ilyesmiken - teljesen felesleges. Kikapcsolódni jöttem, nem lelkizni. Így hát ismét megfordulok s eldobálom a maradék nyilakat, majd megcsóválva a fejem a gyér eredményt látva, ismét loeilem felé fordulok.* - Tessék, ez is a te hibád. *Csóválom a fejem, majd odahúzok magamnak egy kisebb fotelt, s belehuppanok, Rikkel szemközt. Kezemben még mindig ott a félig üres üveg, amit ennek örömére meg is húzok.* - Sikerült már kijózanodnod? Nekem még mindig fáj egy kicsit a fejem... *Utalok a szilveszteri bulira, amit ugyebár együtt töltöttünk el, pontosabban, együtt az egész bandával. Nagyon jó volt, ez tény, csak úgy érzem, kicsit túlzásba estem a piával. Legalábbis a fejem nagyon így jelzi - és elvileg éjfélkor tettem néhány érdekes kijelentést, amikre nem igazán emlékszem. Pedig semmi más nem esett ki.*
Henrik Dahl- .::Diák::.
- Persze, egyből minden az én hibám, mi? *röhögök fel. Aztán összeszedem magamnak a sört meg a fotelt, és vigyorgok egy nagyot a következő szavaira is.* - Én mindig ott vagyok, ahol épp szükség van rám, Ragnar, még mindig nem tanultad meg? *kérdezem jókedvűen. A kérdésre meg vállat vonok.* - Barbie-t kísérgettem Qarinban... Nem volt akkora élvezet, egész végig valami sorozatról magyarázott, meg hogy kijött valami új része, és hogy úr isten mekkora volt, de aztán mire visszaértünk, sikerült megtalálnia pár dolgot, ami szerinte hiba... Mindegy, a lényeg, hogy rohadt unalmas volt, de mivel senki más nem hajlandó végighallgatni ezeket a... hogy is hívja? Fangörcs, vagy valami ilyesmi, szóval senki más nem hajlandó végighallgatni, ezért nekem adta ki. Meg új füzetekre volt szüksége *teszem még hozzá, egyfajta magyarázatként, hogy miért is kellett egyáltalán lemenni. Ragnart amúgy valószínűleg annyira nem lepi meg, hogy Barbarával voltam, mert elő szokott fordulni időnként - azért nem naponta, de úgy heti egy-kétszer. Sajnálom egy kicsit a csajt, mert senki nem hajlandó meghallgatni az összes hülyeségét... és persze így nem is nagyon tudják, hogy ha egyszer kibeszélte magát ezekről, akkor már értelmesebb témákat is meg lehet vitatni vele. Mindegy is... Szóval a napom.* - Aztán meg úgy döntöttem, kihozom Caritát havat nézni... de én szerintem jobban élveztem *nevetek fel, a kandalló elé kucorodott kutyára pillantva. Aztán mocorgok egy kicsit, végül a lábaimat keresztezve kinyújtva magam elé, lesüllyedve a fotelben. Persze azért nem annyira, hogy ne tudjak inni... nem poénból vettem elő a sört.* - Többé-kevésbé *vigyorodok el.* - De egyelőre nem lennék képes ennél töményebbet inni... Tartok tőle, hogy visszajönne *röhögök. Hát, én nem kicsit estem túlzásba, és kaptam is egy-két súgást, hogy mik hangzottak el a számból, amiket lehetségesnek tartok... tekintve, hogy igazak, plusz úgy az éjféli koccintás utántól semmire nem emlékszem. Tudom, hogy poharunkat emeltük az új évre, aztán szereztem valahonnan egy üveg vodkát, amit elkezdtem vedelni... és itt képszakadás. Valószínűleg sikeresen elfogyasztottam az egész üveget, és hirtelen sok lett. Miközben ezen gondolkozom, érdeklődve figyelem Ragnart, és valahogy érzem rajta, hogy nincs teljesen rendben. Valami... valami nincs jól. Jó, hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt most vettem észre, már jó ideje látom rajta, csak... nem is tudom, valahogy nem akartam rákérdezni. Valószínűnek tartottam, hogy meg fogja tudni oldani egyedül, bármi is az. De most nem igazán tűnik úgy. És hát mégis csak én vagyok a legjobb barátja, illene legalább megkérdeznem, hogy mi az, mert hát... illene. Meg... na jó, egy f*sz voltam. Miért is nem kérdeztem rá eddig? Hiába keresem a választ az emlékeim között, nem nagyon találok egy olyant sem, ami magyarázná, hogy noha láttam, hogy Ragnak valami baja van, nem kérdeztem meg, hogy mi. Valószínűleg szimplán csak... nem tudom, bunkó voltam. Mindegy, ez így egyértelműen nem mehet tovább, bár valószínűleg - tekintve, hogy ez alatt a gondolatmenet alatt eléggé elkomolyodott az arckifejezésem - ő is sejti, hogy most valami komolyabb témáról lesz szó.* - Öhm, Ragnar? Tudom... tudom, hogy kicsit gáz, hogy csak most kérdezek rá, de... láttam rajtad már egy ideje, hogy valami gond van, és... nem kéne beszélnünk róla? *kérdezem halkan, aggódva és némileg zavarban pislogva rá. Utóbbi nyilvánvalóan a mulasztásom miatt van... nem, komolyan nem értem magam. Mindegy.*
// FAGY //
// FAGY //
Ragnar Solberg- .::Diák::.
- Természetesen. *Bólintok nagy komolyan a válaszra. Aztán persze a vigyort nem sikerül túl sokáig letörölni a képemről, hiszen folytatjuk a beszélgetést.* - Igazad van, bölcs és nagy tudású mesterem. *Hajolok meg előtte továbbra is széles mosollyal. Kíváncsi lennék, hogy egy idegen, aki egyáltalán nem ismer minket, mit szólna a töménytelen baromságainkhoz - vajon poénnak találná, vagy teljesen őrültnek titulálna mindkettőnket? Nem igazán hatna meg egyik sem, hiszen megváltozni nem fogunk, azt hiszem, mindketten messze túl makacsak vagyunk ahhoz - és már nagyon régen nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólunk. Kivéve talán egymást. Bár ezt is tisztességesen letagadjuk. Miközben Rik Barbiról magyaráz, befejezem a dobálást, majd leülök vele szemben egy szimpatikus fotelba. A végén bólintok egyet.* - Hát ja, amennyit hallottam belőlük, megértem. De én azért meghallgatnám néha, mikor normális dolgokról beszél, mert azért elég jófejnek tűnik, ezt leszámítva. *Vonok vállat, belekortyolva a sörbe. Mikor Caritát említi, mosolyogva a mopszra pillantok. Valóban, nem úgy tűnik, mint aki jobban kedvelné a kinti havat az itteni meleg, száraz padlónál.* - Én is megpróbáltam lerángatni Magnust, de egyszerűen nem volt hajlandó lejönni, gondolom, nem volt kedve lefagyasztani a tappancsait. Furcsa, pedig általában kedveli a havat. Lehet, hogy ez már túl sok a jóból. Tegnap voltunk lent, akkor is hamar megunta. *Vonok ismét vállat vigyorogva. Nem aggódok miatta, hiszen amúgy teljesen jó a kedve - én aztán nem fogom ráerőszakolni, amit nem szeretne. Nem mintha sok esélyem lenne a sikerre. Ezt követően ugyebár a szilveszterről érdeklődök, s felnevetek loeilem válaszán.* - Ja. Szintén valami hasonló. *Bólintok, kissé szélesebben vigyorogva, mivel eszembe jutott néhány halovány emlékkép Rikről, ahogy különböző rockszámokat adott elő, miközben egy konyhai széken próbált gitározni - a vége pedig az lett, hogy felborult székestül, egyenesen a tomboló közönségre, azaz rám. Több nem rémlik. Bár ez sem teljesen biztos, hogy így volt, ki tudja... Miközben ezen gondolkozok, feltűnik, hogy Rik arca mintha elkomorulna. Ismerem ezt az arckifejezését. Valami komoly dolgot készül kijelenteni, vagy rá akar kérdezni valamire. Halkan sóhajtok egyet, ezúttal már én sem vigyorgok, és várom az elkerülhetetlent. Őszintén szólva továbbra sincs semmi kedvem erről a dologról tárgyalni vele, de úgy érzem, nem fogom tudni elkerülni. A nevemet hallva feladom a sörösüvegem tüzetes vizsgálatát, s érdeklődően felpillantok - már amennyi érdeklődés tőlem telik. A kérdés befejeztével eleresztek egy halvány mosolyt - egyrészt, mert értékelem a lelkiismeret furdalását, másrészt mert mindig jó tudni, hogy bármi van, ő nem fog békében hagyni, ameddig el nem árulom neki, mi az. Amúgy egyáltalán nem neheztelek rá, amiért nem kérdezett eddig rá, hiszen én viselkedtem úgy, mint aki egyáltalán nem akar róla beszélni. Most viszont muszáj lesz.* - Hát, igazából tényleg van, de nem tudom, mit mondhatnék róla. *Sóhajtok.* - Aliseről van szó. Amióta újra összejöttünk... Tudod, úgy érzem, már nem az, mint régen volt. Szeretem, persze, de valahogy úgy érzem, hogy ő jobban szeret engem, és hogy én ezt... Nem érdemlem meg. Érted... Nem akarom kihasználni. Szeretek vele lenni, meg minden, de ez így nem fair... Szerintem. *Húzom el a számat, ujjaimat figyelve, ahogy épp bontom le velük a sörösüveg címkéjét.*
Henrik Dahl- .::Diák::.
- Az is, de ezeket muszáj kiadnia magából... Meg hát nincs túl sok barátja, és úgy általában nem nagyon tud senkinek beszélni ezekről. Esélyesnek tartom, hogy tart tőle, hogy nem fogadnák el annak, aki, és ezért egyszerűbb úgy intéznie, hogy azért ne fogadják el, amit szeret, mert az... jobb? Mit tudom én, elég fura csaj. De azért ha egyszer kibeszélte magát a rajongásairól, egész normálisan el lehet vele beszélgetni *bólogatok. Magnusra felnevetek.* - Hát, nem lep meg, ez lassan nekem is sok lesz a jóból *vigyorgok.* - De most marhán élveztem, valahogy jól esett. *Ez után aztán felidézzük a szilvesztert - már amennyire emlékszünk belőle -, majd elmerülök egy jóval komolyabb téma boncolgatásában. Némileg megnyugszom Rag halvány mosolyát látva - ezek szerint akkor annyira talán nem gáz, hogy csak most jutottam el addig, hogy rákérdezzek -, így belekortyolok a sörömbe, és kicsit feljebb csúszok a fotelben.* - Ó. Hát... ez elég gáz *húzom el a számat, miután végighallgattam Ragnar problémáját. Jó, nem lepett meg különösebben... mert hát mi mással lehetne probléma? Elég gáz lenne, ha még a témáról se lenne fogalmam, az körül-belül azt jelentené, hogy semmit nem tudok a legjobb barátom jelenlegi életéről.* - Nem gondolod, hogy ezt meg kéne beszélned vele? Mert hát... nem, ez tényleg nem igazán fair vele szemben, pláne ha ő meg közben azt hiszi, hogy egyenértékűek az érzéseitek. Plusz ne is akarj belegondolni, hogy ebből mekkora gáz lehet később, ha mondjuk ő kitalálja, hogy az egész életét veled akarja eltölteni, te meg közlöd, hogy hát nem igazán így gondoltad... Lehetséges, hogy még az előtt véget kéne vetni neki, vagy legalább ezt egyértelművé tenni, mielőtt még túlságosan beleéli magát. Úgy értem... Biztos vagy benne, hogy nem akarsz többet ettől a kapcsolattól? Mert ha igen, akkor nem igazán van értelme *magyarázom, némileg talán összeszedetlenül. De hát eléggé egyértelmű, hogy Ragnar is így gondolja... nem is teljesen értem, mire vár még, amit egy homlokráncolással jelzek. De tényleg. Eléggé úgy tűnik, hogy pont ugyanazt gondolja, amit én itt most elmondtam, de akkor...* - Te, ugye nem éppen azt látom, hogy gyáva vagy megmondani neki? *vonom fel a szemöldököm elképedve. Hm... Jobban belegondolva lehetséges, hogy ez a kérdés beletartozott a "néha úgy beverném a képed" kategóriába... De mentségem, hogy csak a felismerés zökkentett ki annyira, hogy gyávának nevezzem Ragot.*
Ragnar Solberg- .::Diák::.
*A Barbiról szóló szavaira csak hümmögve bólogatok egy sort, s magamban elhatározom, hogy minél előbb el kell kapnom egy hosszabb beszélgetésre a csajt. Aztán rögtön beugrik, hogy most ismét a legfurcsább tulajdonságom mutatkozott meg - imádom a furcsa, nem teljesen normális, zárkózott, a világ elől menekülő embereket. Khm. Agnes. Na mindegy, szóval Barbira eddig még sosem gondoltam így, de most, Rik szavait hallgatva úgy gondolom, valóban megérne egy próbát. Van pár ember, aki csak azért beszél ilyen hülyeségekről, mert nem tud másról, mert ennyiből áll az élete, és kész - de ha ez nála nem így van... Akkor valószínűleg olyan dolgot próbált eltitkolni, ami valójában nagyon is értékes. Hiszen általában az emberek az olyan dolgokat, amiket valóban el kéne rejteni, mert jobb lenne tőle a világnak, szép látványosan kiteregetik. Vagy legalábbis ezek eddigi tapasztalataim. Most viszont nem osztom meg ezeket Rikkel, egyrészt, mert már csomószor elmondtam neki, másrészt mert tovább terelődött a téma - aminek végül az az eredménye, hogy társaloghatok Aliseről. Rik válaszát szép csöndesen végighallgatom, néha bele- belekortyolva a sörömbe. Nem is nézek végig rá, egyrészt, mert tudom, hogy igaza van, és kissé szégyellem magam, másrészt, mert továbbra sem sok kedvem van a témához. Valószínűleg azért, mert nem akarok szembenézni a problémával - hiába kéne. Hát most nem úszom meg, Rik elintézte nekem.* - Igen, igazad van. *Sóhajtok egyet, ezúttal felpillantva, ahogy a szövegelése első felével végzett.* - Nem hiszem, hogy többet akarnék ettől a kapcsolattól, de... nem is akarom elhagyni. Talán abban reménykedek, hogy ez megváltozik, hogy felnövök egy komoly kapcsolathoz, vagy mittudomén... Aztán persze valószínűbb, hogy nem ő az, akivel komoly kapcsolatba kéne kerülnöm. De ez olyan szar... Jól érzem magam vele, csak... Mégsem úgy. Nem úgy, ahogy ő velem. És ez szívás. *Morgom magam elé, aztán lesújtott tekintettel kiiszom a sör maradékát - azonban csaknem ki is köpöm, mikor meghallom a kérdést. Ennek az a következménye, hogy köhögőrohamot kapok, és csaknem könnyes szemmel, összegörnyedve pillantok fel Rikre.* - Hogy micsoda? *Kérdem rekedten, mikor ismét levegőhöz jutok.* - Gyáva?! *Ismétlem meg elképedve, aztán lassan felegyenesedek, félig dühösen, félig meghökkenve pislogva loeilemre. Most ezt komolyan gondolja? Aztán, hirtelen váltásként sóhajtok egyet, és megsemmisülten lecsúszok a fotelbe, jó mélyre.* - Oké. Lehet. *Motyogom magam elé, próbálva feldolgozni a keserű igazságot. Hiszen valószínűleg pontosan ez a helyzet.*
Henrik Dahl- .::Diák::.
- Ez hülyeség, és ezt te is tudod *sóhajtok.* - Egyrészt ha ez attól függne, már rég felnőttél volna hozzá, hiszen mióta is vagytok együtt? Pontosabban mennyit voltatok együtt úgy összesen? Mindegy is, sokat az a lényeg. Ennyi idő alatt már simán fel tudtál volna nőni a kapcsolathoz, ha akartál volna. És igen, tényleg szívás egy helyzet. Ez mindig az... Hát most nézd meg, mi volt Amyvel meg velem, az is majdnem ugyan ez volt. Ő többet akart, mint én, de azért megpróbáltuk, nem működött, szakítottunk. Aztán látod, nem romlott meg különösebben a viszonyunk... Jó, persze, könnyebb a helyzet nyilván, de a lényeg, amit mondani próbálok, hogy nem feltétlenül fog az tönkretenni mindent, ha szakítasz vele *fejezem be végül. Aztán teszek még egy megjegyzést, és látom, hogy Rag elég rendesen kiakadt, szóval óvatosan leengedem a sörömet a földre, hogy amennyiben esetleg úgy dönt, hogy nekem ugrik, hogy leverje rajtam a sértést, legalább a pia megmaradjon. Egy pillanatig biztos vagyok benne, hogy tényleg meg fog ütni, amikor hirtelen erős hangulatváltozással mélyen lesüllyed a fotelben, és egyben valószínűleg az önértékelése is valami hasonlót követett el. Várok egy kicsit, majd miután nem sikerül összeszednie magát, ülő helyzetbe nyomom magam, és a térdeimre támaszkodom.* - Hé, haver, bocsi, nem akartam tönkretenni az önértékelésedet! Mindenkinek vannak ilyen pillanatai meg ügyei, meg hát ebben az esetben igazából megérthető a gyávaság, szóval igazán kár ezért elmerülnöd a tökéletes megsemmisülésben. *Egy kicsit megállok, majd szusszantok.* - Persze ezt ne úgy vedd, hogy bátorítalak, menj és beszélj a csajjal. Ha nem teszed, gyáva féreg vagy és kész, arra már nincs kifogás *vonok vállat. Nem is tudom. Lehetséges, hogy az a célom, hogy Ragnar nekem ugorjon, talán azért, mert nem igazán tetszik ez a megsemmisült beletörődés, amit az előbb produkált... akkor már inkább üssön meg.*
Ragnar Solberg- .::Diák::.
- Jó, oké, de mi van, ha most így gondolom, aztán később meg majd máshogy?! Nem lesz visszaút. Ha most szakítok vele, ennyi volt, nem kezdhetjük újra. *Tárom szét a karom kissé tanácstalanul.* - Aztán ha majd rájövök, hogy mégis szeretem és vele akarok élni, nem mondhatom azt, hogy hello, meggondoltam magam, házasodjunk össze! Nem egy... egy tárgy, vagy mi... *Magyarázom kissé belelendülve a témába, magam mellett lóbálva az üres üveget.* - Igen, igazad van, sok ideje vagyunk már együtt... De ez is jelent valamit... Oké, rá kellett volna már jönnöm, hogy mit akarok, de mi van, ha mégsem? Ha mégis rosszul gondolom? *Sóhajtok egyet, idegesen hátradőlve és leeresztve magam mellé a kezemet, benne az üveggel.* - Persze, valószínűleg igazad van, előbb-utóbb lehetnénk csak barátok... Vagy nem. Elvégre ti Amandával onnan indultatok. A barátságtól. Nektek könnyebb visszatérni. Mi viszont rögtön ezzel kezdtük... Azt sem tudjuk, tudunk-e egyáltalán barátok lenni... *Bámulom a falat, egyre kétségbeesettebb hagnon magyarázva.* - Istenem, hát miattam csatlakozott a bandához! Ki tudja, lehet, hogy ha szakítanék vele, itthagyna minket! *Nyögök egyet, majd előre dőlök, s fél tenyerembe temetem az arcom - a másikban ugyanis továbbra is az üveg van, amitől valami oknál fogva még mindig nem váltam meg. Ezt követően ugyebár megkapom azt a bizonyos kérdést, mire igen furcsa reakciót produkálok. Vágom, hogy Riknek ez miért nem tetszik, és hogyan próbál ellene tenni, de nem fog menni. Egyszerűen szégyellem magam. Amiért képes vagyok a saját érdekeimet a barátnőm elé helyezni, amiért a kényelmemért feláldozom az őszinteséget és a becsületet, lehetővé téve egy sokkal csúnyább végét a kapcsolatunknak. Az első szavaira sóhajtok egyet.* - Nem is az... Csak... Már rég beszélnem kellett volna vele. *Majd ugyebár folytatja, igen egyértelművé téve célját. Hiába. Nincs sok kedvem verekedni. Minden esetre egy gyilkos pillantást azért kap tőlem, hadd nyugodjon meg. Aztán ismét az üvegemet kezdem el bámulni, s egy kis ideig nem is csinálok mást. Pár perc elteltével azonban felemelem, s szépen elhajítom a terem másik vége felé, ahol éles csörömpöléssel törik darabjaira.* - Jól van. Beszélek vele. Csak előbb hadd gondoljam át még egy kicsit, jó? Hogy egyáltalán mit mondjak, meg ilyenek. De nyugi... *Szakítom meg az esetleges tiltakozást.* - Nem várok, ameddig késő lesz. *Fejezem be kissé mogorván, aztán egy sóhajjal a hűtő felé indulok, hogy újabb sört szerezzek magamnak, meg esetleg Riknek.*
Henrik Dahl- .::Diák::.
- Jaj, istenem *nyögök fel halkan, megengedve Ragnarnak, hogy csak akkor vegye észre, ha akarja. Aztán úgy döntök, hogy inkább kifejtem a véleményemet.* - Figyelj ide. Ha most úgy érzed, hogy nem szereted annyira, hogy nem tudnád vele leélni az életedet, akkor nagyon nagy a valószínűsége, hogy ez később sem fog változni. Lehetséges, hogy be tudnád magyarázni magadnak, hogy de, szereted, stb, de valószínűleg csak nagyon sok bajt hoznál a saját és az ő fejére is. Attól meg ugye megint nem lesz előrébb senki. *Aztán hallgatom, ahogyan egyre jobban kétségbe esik, és rázni kezdem a fejem, majd a bandás résznél magam elé emelem mind a két tenyeremet.* - Oké, itt állj. Figyelj, a bandába az jön és lép ki, aki akar. Ha csak azért kívánt velünk lenni, mert beléd van esve, utána meg már nem kellünk, akkor amúgy is tágasabb kívül *jelentem ki, némileg morcosan, mert hát na. Igazából én nem beszéltem még olyan nagyon sokszor Alise-zel, nem volt rá valahogy alkalom... Szóval végül is nem tudom, hogy a többiekkel hogy áll, meg hogy egyáltalán miért van itt... De hát ha Agnest megtűröm, akkor bárkit megtűrök. Aztán beletörődök, hogy Ragnar nem fogja tudni azzal levezetni a kiakadását, hogy agyonver, szóval sóhajtok egyet, és a sörömet összehalászva visszacsúszok korábbi helyzetembe. De nem nagyon kommunikálok, hagyom, hogy elmerüljön a gondolataiban, és igazából én is elég jól elfoglalom magam a sajátjaimmal, az italt kortyolgatva, szép nyugodtan meredve magam elé. Amikor azonban Rag eldobja az üvegét, összerezzenek, és felkiáltok.* - Anyád! *Aztán persze viszonylag hamar kiheverem ezt a kis szívrohamot, hogy felfogjam azt is, amit drága loeilem mondott.* - Jó, persze... nem is akartam... *motyogom, de nem igazán jutok el addig, hogy közöljem is, amit mondani akarok, szóval csak fetrengek, igyekezve meggyőzni magam, hogy Ragnar csak úgy simán magára van kiakadva, meg erre az egész szituációra, de hát... nem, nagyon nehezen viselem, amikor ilyen. Szóval amikor visszatér a sörével - nekem még mindig megvan a fél üveg -, rápislogok, és halkan megszólalok.* - Nagyon kiakasztottalak? *pislogok aranyos kölyökkutya szemekkel. Nem állt tervemben, hogy ennyire kiborítsam Ragot, de hát akkor is úgy érzem, hogy ezt már meg kellett beszélni... talán így is tovább húztuk, mint kellett volna.*
Ragnar Solberg- .::Diák::.
*Nos, úgy döntök, inkább nem veszem észre, a végén még valóban veszekedés lenne belőle, amikor ő tényleg csak segíteni akart, ezt pedig nem így kéne meghálálnom. Hiszen nagy dolog, hogy rákérdezett, és kiakadás helyett örülnöm kéne, hogy foglalkozik velem. Mert ez azért - hiába szoktuk már meg, hogy törődünk egymással - igenis nagy szó. Kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy mindig van valaki, aki rákérdez, hogy mi a baj, még akkor is, ha minden erejükkel titkolni igyekeznek, hogy gondjuk van. Azt hiszem, ezt nevezik barátságnak. Kevesebb embernek adatik meg, mint amennyien hangoztatják. Rik szavaira csak némán bólintok egyet, jelezve, hogy megértem a véleményét, és értelmesnek is találom, de amint előbb is elmondtam, ezt nem olyan könnyű eldönteni. Majd ugyebár a bandához érek a magyarázatba, mire kissé meglepett tekintettel pillantok a közbeszóló Henrikre.* - Hogy... csak azért? Nem tudom... Nem volt senkije, és ha elmenne, szerintem továbbra sem lenne. Mi van, ha maradni akar, csak miattam majd úgy érzi, el kell mennie? Oké, tudom, meg kell vele beszélnem. *Morgom végül egy sóhaj kíséretében, mert már előre tudom, mi lenne a válasz. "Beszéld meg vele." Mintha az olyan baromi egyszerű dolog lenne! Aztán ugyebár szépen elgondolkozok, a fotelba csúszva, s a csöndet szerencsére Rik sem töri meg. Lehetséges, hogy most nem válaszolnék neki valami kedvesen. Majd elhajítom az üveget, a szívrohamot hozva barátomra, s elindulok egy újabb sörért. Visszatértve azonban ismét meglep egy kérdéssel, mire egyszerre önt el az idegesség s a meghatottság érzése - minek következtében nem tudom eldönteni, hogy megöleljem vagy megüssem-e. Egy pár pillanatig csak pislogok rá, majd szélesen elmosolyodok.* - Csak egy kicsit. Majd egyszer leverem rajtad, ne izgulj. *Nevetem el magam, aztán ismét leülök a fotelba, miközben kinyitom a kezemben tartott italt.* - Amúgy nem... *Komolyodok el, ismét Rikre pillantva.* - Inkább köszönettel tartozom... hogy mindig helyreraksz, amikor senki más nem képes rá. *Mosolyodok el ismét, egy kicsit halványabban, aztán pár pillanat múlva az egyik kedvenc játékgépünk felé bökök.* - Van kedved egy csúfos vereséghez? Mert szívesen lealázlak a sárga földig. Csak hogy ne bízd el magad. Feleségül azért nem veszlek. *Vigyorgok rá, s ha beleegyezik - már nem a házasságba, hanem a játékba -, felpattanok, megközelítve az emlegetett berendezést. Azt hiszem, ezt a témát kitárgyaltuk, nekem meg nem fog ártani egy kis feszültséglevezetés. Majd szépen elordítozunk egymással és a géppel, megiszunk még egy-két sört, aztán a sok röhögéstől fájó tagokkal visszamászunk a hálókörletbe, valamikor késő éjjel...*
Henrik Dahl- .::Diák::.
- Be- *kezdeném, de aztán azonnal félbeszakít, mire sóhajtok.* - Figyelj, te is tudod, hogy ezzel nem lehet mást kezdeni *mondom neki. És hát elég nyilvánvaló, hogy ezzel ő is tisztában van, csak eldöntötte, hogy ez túl bonyolult, és nem akar szenvedni vele. Ami ugye szintén elég nyilvánvaló módon nem működik. Aztán ugyebár amikor visszatér egy sörrel, aranyosan kérdezek, és látom rajta, hogy azon gondolkozik, hogy most nagyon megverjen, vagy csak megöleljen, de végül egyik mellett sem dönt, viszont nem üvölti le a fejem. Ami jó dolog.* - Nyugodtan *vigyorgok vissza rá.* - Tudod, hogy bírom. *Aztán halványan elmosolyodok a következő szavaira, és vállat vonok.* - Erre vagyok itt, nem? *vonom fel a szemöldökömet. Aztán hagyom, hogy elterelje a témát - én is érzem, hogy elég volt ebből mára -, és szélesen rávigyorgok.* - Álmaidban fogsz te engem elverni, Solberg *nevetek fel kihívóan, majd felhajtom a sörömet, és felpattanok.* - Have a nice day! *kiáltok oda a zenegépnek, amin egyből el is indul Bon Jovi száma, én meg jókedvűen dúdolva - értsd: fél percen belül teli torokból énekelve - csatlakozom Ragnarhoz. Valószínűleg sikerülni fog elterelni a figyelmét meg levezetni az idegességét a játékon meg az egymással való üvöltözéssel. Imádom ezt a helyet: minden megvan, amire az embernek szüksége lehet: pia, zene, játékgép, haverok... Tökéletes. Ejj, de zseni volt valaki, amikor kitalálta, hogy jöjjünk Fyronra!*
Similar topics
|
|
|