by Figyelmesen végighallgatom, majd a végén hevesen bólogatok, mert igen, szeretném ha megmutatná. Ámulok és bámulok. Ott áll velem szemben egy füst én. Feltápászkodok a székből, majd a hasonmás elé állok.
-Ez.... NAGYON KIRÁLY! -nem akartam ennyire lelkes lenni, de azért mégis csak egy füstklónról volt szó. Majd pillanatok alatt szertefoszlik a füst, mintha ott se lett volna. Majd D'aleiko tovább mesél és én közben visszaülök a helyemre úgy hallgatom tovább. Egy pillanatra megrémít ez a hatalmas erő amivel rendelkezik, de ez csak pár pillanatara volt érvényes. Szerintem érdekes képesség és mit ne mondjak tetszik is, de ezt inkább nem hangoztatom még egyszer, inkább csak bólogatok.
-Apám engem tűzmanipulációra tanított, még nagyon régen, aztán előjött az a mániája, hogy azt túl veszélyes. Ezért nem is igazán szoktam használni, nem tudom, de a mágiával sose boldogultam, és apám se a híve. Elég fura férfi, de már végül is tapasztaltad. Nem az a tipikus démon... - Elkezdtem birizgálni a körmeimet. És , mert egy mazochista állat vagyok, körmeimet belemélyesztettem a tenyerembe, amiből rögtön el is kezdett folyni a vér. Nem szisszentem, se semmi, hiszen ez mindennapos dolog nálam. Majd mikor a fiú megnyugtatott, hogy a lovak jó helyen vannak elmosolyodtam.
-Huhh, akkor jó. Nem igazán csípem őket, de.... azért azt se szeretném hogy megfagyjanak. - ~Jajj de jószívű lett valaki...~ Mintha nem is én lennék. Kedves vagyok, beszélek. Na jó beszélni azt azért szoktam,de nem ennyit, kivéve, ha szómenésem van. Igen, akkor nem lehet leállítani. És ez talán annak a jele, hogy jól érzem magam, jól érzem magam vele. Az órámra pillantok, hogy azért tudjam mennyi az idő, de nem tetszik amit látok.
-M...me..megállt. - egy kicsit kiakadtam, mert a szüleim mindig úgy beszéltek az életről, mintha az egy óra lenne. És mindenkinek megvan a saját órája. Van akinek az órája gyorsan jár, erre példa az anyám volt és az öcsém és van akinek hirtelen tönkremegy és nem biztos, hogy meg tudják javítani. Én is mindig így gondoltam az életre, mint egy órára, ezért van nálam, folyton egy, hogy lássam még jár-e. Ez furán hangozhat, de én ebben hiszek. Bár azért nem akadok ki annyira, csak leveszem a kezemről és közelebbről is megnézem.
-Nem. Nem! NEM! Ne állj meg! Járj! - rázogatom, hátha elindul de semmi. Elkezdem szaporábban venni a levegőt és közbe megfogom a fiú kezét.
-Ez.... NAGYON KIRÁLY! -nem akartam ennyire lelkes lenni, de azért mégis csak egy füstklónról volt szó. Majd pillanatok alatt szertefoszlik a füst, mintha ott se lett volna. Majd D'aleiko tovább mesél és én közben visszaülök a helyemre úgy hallgatom tovább. Egy pillanatra megrémít ez a hatalmas erő amivel rendelkezik, de ez csak pár pillanatara volt érvényes. Szerintem érdekes képesség és mit ne mondjak tetszik is, de ezt inkább nem hangoztatom még egyszer, inkább csak bólogatok.
-Apám engem tűzmanipulációra tanított, még nagyon régen, aztán előjött az a mániája, hogy azt túl veszélyes. Ezért nem is igazán szoktam használni, nem tudom, de a mágiával sose boldogultam, és apám se a híve. Elég fura férfi, de már végül is tapasztaltad. Nem az a tipikus démon... - Elkezdtem birizgálni a körmeimet. És , mert egy mazochista állat vagyok, körmeimet belemélyesztettem a tenyerembe, amiből rögtön el is kezdett folyni a vér. Nem szisszentem, se semmi, hiszen ez mindennapos dolog nálam. Majd mikor a fiú megnyugtatott, hogy a lovak jó helyen vannak elmosolyodtam.
-Huhh, akkor jó. Nem igazán csípem őket, de.... azért azt se szeretném hogy megfagyjanak. - ~Jajj de jószívű lett valaki...~ Mintha nem is én lennék. Kedves vagyok, beszélek. Na jó beszélni azt azért szoktam,de nem ennyit, kivéve, ha szómenésem van. Igen, akkor nem lehet leállítani. És ez talán annak a jele, hogy jól érzem magam, jól érzem magam vele. Az órámra pillantok, hogy azért tudjam mennyi az idő, de nem tetszik amit látok.
-M...me..megállt. - egy kicsit kiakadtam, mert a szüleim mindig úgy beszéltek az életről, mintha az egy óra lenne. És mindenkinek megvan a saját órája. Van akinek az órája gyorsan jár, erre példa az anyám volt és az öcsém és van akinek hirtelen tönkremegy és nem biztos, hogy meg tudják javítani. Én is mindig így gondoltam az életre, mint egy órára, ezért van nálam, folyton egy, hogy lássam még jár-e. Ez furán hangozhat, de én ebben hiszek. Bár azért nem akadok ki annyira, csak leveszem a kezemről és közelebbről is megnézem.
-Nem. Nem! NEM! Ne állj meg! Járj! - rázogatom, hátha elindul de semmi. Elkezdem szaporábban venni a levegőt és közbe megfogom a fiú kezét.
