Fyron Akadémia

Vámpírok, vérfarkasok, angyalok, démonok, emberek, lidércek, nimfák, nekromanták, nixék és valanok... Szövetségek, harcok. Légy részese ennek a kalandnak, ahol Te döntöd el, melyik oldalon állsz!


Az oldal bezárt. Régi tagok: nyugodtan játszhattok itt, néha mi is fogunk, de magát az oldalt nem visszük tovább aktívan.

    Harcmágia terem

    Abigail C. Rainheart
    Abigail C. Rainheart
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Abigail C. Rainheart on Szomb. Szept. 28, 2013 8:02 pm

    *Továbbra is mozdulatlanul állva hallgatja a párbeszédet, őszintén szólva már régóta nem érdekli, ki mit gondol róla - ha érdekelné, az eléggé nagy lelki gondokat jelentene számára, mivel körülbelül mindenki utálja. Ja, és persze ő is utál mindenkit. Talán egyetlen egyvalaki kivételével... Igen, létezik valaki ebben az iskolában, akivel Abigail szívesen tölti az idejét. De ebbe most ne menjünk bele. Hallgatja a fiú magyarázatát, és hát cseppet sem lepődik meg. Sárkányrablók. Ők az utolsó reménység. A fénycsóva a sötétségben. Elvitték a jó sárkányt és most a rossz sárkányok leigázzák a várost. Meg kell keresniük a központjukat, hogy visszaszerezzék a jó sárkányokat, így helyreálljon a rend. De oda természetesen nem jöhet velük hiperaktív idegenvezetőjük, mert miért is jöhetne? Tehát semmi meglepő. Abby ismét megereszt egy halk sóhajt, aztán elindul a csapat után a csúnya, gonosz kastély felé. Inkább az, mint a tűzokádó sárkány elleni harc. Bár nagyon úgy sejti, hogy ebből így is meg fogják kapni a maguk részét, dehát mindegy. Az legalább visz majd némi izgalmat a szürke hétköznapokba.*


    _________________
    Abby, bár első látásra egészen egyértelműen besorolható a hisztis, nagyképű, hiú plázacicák közé, ha veszed a fáradságot, és csak egy egészen kicsit megismered, rájöhetsz, hogy ez nem egészen így van. Kissé elkényeztetett, és ennél fogva nagyképű, az tény, de sosem volt egy naiv, szűk látókörű kislány. Bonyolult életet tudhat maga mögött: szerelmi bájital hatása alatt fogant, született és nőtt föl, majd miután a dolgok nem úgy mentek, ahogy kellett volna, az anyja második pasija kidobta a házból. Azonban nem maradt távol sokáig, hiszen a pasas halála után az anyja révén belekeveredett a londoni bandaháborúkba, aminek végül az anyja halála lett a vége - s az, hogy Abigailnek a világ végére kellett menekülnie gyilkos szándékú üldözői elől.

    Jesmon Helar ravasz démonlánykája.  
    Mesélő
    Mesélő

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Mesélő on Szomb. Szept. 28, 2013 8:25 pm


    [Város]
    *A srác rápillant a csapatra és halványan elmosolyodik.* - Gyertek akkor.  Legyetek óvatosak!*Mondja nekik picit aggódva, majd egy vörös szemű  fekete sárkányt megpillant az égen aki a város felé indul. Fél annak, hogy nem lesz jó vége ennek az egésznek ráadásul tudja jól és pontosan azt is, hogy mi fog történni. Sietősen futnak ha bár ő nem most nem fog szárnyra kélni inkább egyszerűbb úton teszi meg a lépést és a többieket is el kell vinni a városba. Ez a táj mindig békés volt, de ezek az össze csapások csak elzavarják az ittenieket. A városba beérve észre vehetik a sárkányt amit Lewis is látott. Át alakul egy csinos fiatal hölggyé aki fekete ruhában van és a kezével a házak felé tüzet kreál.* – Keressétek meg a fiatalabbat. Ha nincs meg pusztítsátok el a várost. Mutassátok meg mire vagytok képesek!*Szólal meg és széttárja magasba a kezét jelezvén a sárkányoknak akik berepülnek a városba és rombolni kezdenek. A lány megfordulva elmosolyodik az érkezők felé és Cathre pillantva csettint egyet és ott terem mellette a földhöz szögezve.*- Látom halandók azért jöttetek, hogy segítsetek nekik. Ha nekem segítetek akkor meg hagyom az életeteket, de ha nem.. a város elpusztul.*A nő haja szép szőke és szürke szemű, de csillog. Elmosolyodik és közben figyeli a sárkányait is.*- Más világból érkezőknek ez csak baj.. nem de bár?*Neveti el magát, és csak áll mint egy úrnő.*
    Kastély
    *Abigail ahogy a kastély felé megy érezheti, hogy egyre hidegebb lesz. A kastély egész területe kihalt és természetesen minden kopár és száraz. Egyetlen egy csepp víz sincs. Pedig ez a hely nem ilyen volt.  A kastély felé érkezvén egy Újabb teremtmény áll.* - Ide csak akkor jöhetsz be ha tudod a megoldást.*Szólal meg a sárkány* - Szürke szárnyú nagy madár, szürke lesz a nagy határ, ha ősszel a földre száll.*Mondja ki és addig nem engedi át amíg meg nem fejti a dolgot.*


    _________________
    A Mesélő irányítói: Castin Noyers, Jesmon Helar, Loras M. Merlioth és Rebecca Taylor.
    Atanas A. WIlliams
    Atanas A. WIlliams
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Atanas A. WIlliams on Szomb. Szept. 28, 2013 8:37 pm

    * Ahogy haladnak a város felé egy fiatal hölgy kezdi el bíztatni a sárkányokat majd letámadja a menyasszonyát és ez kiüti nála a biztosítékot.* - TE mocskos szajha, ereszd el a feleségem! Hallod? claudebant! * kiálltja és nagyon reméli, hogy sikerül eltalálnia vele a feleségét földre terítő nőt. HA sikerül akkor szép lassan odasétál, megragadja a nő haját és ezt mondja.* - Még egyszer hozzá érsz esküszöm nem állok jót magamért... Megértetted? * Ha nem találná el esetleg mégsem, akkor pedig nekirohan a nőnek azzal a tervvel, hogy ledönti a lábáról és utána a földhöz szögezve azt elmondja az előbb leírt szöveget.*


    _________________
    Az elmúlt események hatására egy teljesen összezavarodott teremtmény, megbukott, ráadásul vámpír is lett. Még nem dolgozta fel ennek a súlyát, valamint, emlékei közül se tudja, mi az ami valós és mi az ami nem az. Most ki akarja deríteni mi az igazság akármennyire is összetört.


    Főkarakter Lord Sayon Merlioth
    Abigail C. Rainheart
    Abigail C. Rainheart
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Abigail C. Rainheart on Szomb. Szept. 28, 2013 8:39 pm

    *Érzi a hideget, és mivel cseppet sem szereti, ha fázik, így gyorsan megidéz egy hőburkot, amennyiben persze tud itt varázsolni. Ha meg nem, akkor összeszorítja a fogát és kibírja valahogy. Arra, hogy a többiek inkább a várost mentik meg, csak kiad valami horkantás-nevetés közti hangot, aztán elindul - egyedül, vagy nem, nem igazán érdekli. A lényeg, hogy ő megy és kész. Magában megállapítja, hogy a hely valószínűleg el van átkozva, vagy hasonló. Mert elég valószínűtlen, hogy a sok mezőgazdasági munkálattól száradt ki ennyire minden. A kastélyhoz érve meglátja a sárkányt, mire megtorpan, és tisztes távolból végigméri, miközben egyik kezét az övéhez, a tőrére csúsztatja.* - Megoldást? *Vonja össze a szemöldökét, majd végighallgatja a rejtvényt.* - Komolyan? Most komolyan?... *Sóhajt egyet, elengedve a tőrt.* - Ennyi az egész? *Kérdi olyan "könyörgöm, legalább legyen benne valami kihívás" tekintettel, aztán sóhajt egyet.* - Köd. A megoldás a köd. Most pedig engedj be, mert nem szeretnék egész éjszaka itt lenni, ha egy mód van rá. *Csóválja a fejét, megindulva a bejárat felé, reménykedve, hogy a sárkány nem fog feltenni neki több ilyen bugyuta kérdést.*


    _________________
    Abby, bár első látásra egészen egyértelműen besorolható a hisztis, nagyképű, hiú plázacicák közé, ha veszed a fáradságot, és csak egy egészen kicsit megismered, rájöhetsz, hogy ez nem egészen így van. Kissé elkényeztetett, és ennél fogva nagyképű, az tény, de sosem volt egy naiv, szűk látókörű kislány. Bonyolult életet tudhat maga mögött: szerelmi bájital hatása alatt fogant, született és nőtt föl, majd miután a dolgok nem úgy mentek, ahogy kellett volna, az anyja második pasija kidobta a házból. Azonban nem maradt távol sokáig, hiszen a pasas halála után az anyja révén belekeveredett a londoni bandaháborúkba, aminek végül az anyja halála lett a vége - s az, hogy Abigailnek a világ végére kellett menekülnie gyilkos szándékú üldözői elől.

    Jesmon Helar ravasz démonlánykája.  
    Catherina C. Williams
    Catherina C. Williams
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Catherina C. Williams on Szomb. Szept. 28, 2013 8:49 pm

    *Cath a kis csapattal tehát megindul befelé a városba, ahova nem sokkal később meg is érkeznek. A lány teste megfeszül, mindenre felkészülve, támadásra, vagy ha kell védekezésre felkészülten siet Lewis után. Majd a szeme elé tárul a lángokban álló város, és egy kis fáziskéséssel ugyan, de meglátja a nőt is. Egy pillanat múlva pedig már csak arra eszmél fel, hogy már a földön van és az a hatalmas, szőke csaj ott áll felette, mint egy királynő, vezér, vagy mi a fene. Cathnek elkerekedik a szeme, majd felpattan, már épp támadna, hogy na de azért, ez nem mehet így, amikor Atanas közbe lép, és a lánynak ettől gyökerezik földbe a lába a döbbenettől. Még sose látta ilyennek a fiút...és hát...rendesen meglepődött az már tuti. Szóval, egyenlőre csak áll, és várja mit fog reagálni erre a merész lépésre a nő.


    _________________
    Egy fiatal, bátor vámpír, aki nem önszántából vált azzá ami. Az élet nem bánt vele kegyesen. Az édesapját meggyilkolták, őt magát pedig évekig egy nagy hatalmú vámpírúrnő tartotta fogságban. Azonban már kezd helyrejönni, lassan ismét az a régi Cath lesz, aki még a vámpírrá változás előtt volt. Gyűlöl vámpírként élni, de kezdi elfogadni magát, és így remélhetőleg mások is. Egy nagyon bátor, talpraesett lány, aki imád a különböző hobbijainak élni. Régebben igazi társasági pillangó volt, de az évek megkoptatták. Azonban még mindig hiperaktív és bizony sokszor tud túlzásba esni. Eléggé szókimondó természet, azonban a családjáról nem szeret beszélni. Ha olyan napja van, akkor mindenki meneküljön előle, mert végigsöpör a folyosón, mint egy őrült forgószél, és nem érdekli kit bánt meg. De ha türelmes vagy, és elviseled a heves természetét, akkor egy igazi gyémántra lelsz, aki mellett érdemes ott maradni.

    Kyle Williams ikertestvére.
    Atanas A. WIlliams
    Atanas A. WIlliams
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Atanas A. WIlliams on Szomb. Szept. 28, 2013 8:51 pm

    Csak mert kimaradt a dobásom és most vettem észre


    A hozzászólást Atanas Aleksev összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 28, 2013 8:51 pm-kor.


    _________________
    Az elmúlt események hatására egy teljesen összezavarodott teremtmény, megbukott, ráadásul vámpír is lett. Még nem dolgozta fel ennek a súlyát, valamint, emlékei közül se tudja, mi az ami valós és mi az ami nem az. Most ki akarja deríteni mi az igazság akármennyire is összetört.


    Főkarakter Lord Sayon Merlioth
    Dobókocka
    Dobókocka

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Dobókocka on Szomb. Szept. 28, 2013 8:51 pm

    The member 'Atanas Aleksev' has done the following action : Dices roll

    'Hatoldalú kocka' :
    Harcmágia terem - Page 2 Dice_www.kepfeltoltes.hu_
    Result :
    Harcmágia terem - Page 2 Hatoldal__5_www.kepfeltoltes.hu_
    Andrew Mason
    Andrew Mason
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Andrew Mason on Szomb. Szept. 28, 2013 8:54 pm

    *Amikor feltűnik neki Atanas és Cath vállalása, hogy ők inkább jönnek a városba, igencsak gyorsan meggondolja magát, és feltűnésmentesen Abigail után szivárog.* - Bocs, elrontom a magánküldetést, bármi inkább, minthogy a gerlicéket hallgassam egész este *jegyzi meg, amikor a lány mellé ér, de utána befogja - sejti, hogy a sylorinást nem izgatja különösebben a társaság -, és így haladnak tovább az úton. A hideg őt nem zavarja különösebben, mert jól fel van öltözve, úgyhogy még a hőburokkal sem vesződik. A kapuhoz érve ő egyelőre nem tesz semmit, hagyja, hogy Abby bontakozzon ki, főleg mert a csaj stílusából eléggé egyértelmű, hogy tudja a választ, szóval kisegíteni sem kell. Ha ez megvolt, és beléptek, azonnal a medáljához ér - már kivéve ha nem várja őket eleve valami odabent -, és varázsol.* - Invisibilitatem Deprehendatur! *És noha nem ő a mentál gyöngye, azért többé-kevésbé sikerülgetni szoktak neki a dolgok, ha eléggé akarja, ráadásul ezt külön is gyakorolta, mert hasznosnak érezte, szóval... reménykedjünk. Nem szeretne úgy besétálni egy folyosóra, hogy a kanyarban egy tizenöt méteres sárkány várja.*

    // Láthatatlanság észlelése
    Leírás: Ezt mondhatjuk úgy is, hogy mentálos nyomkövetés. Képesek vagyunk Észrevenni a harmadik szemünkkel ki vagy mi tartózkodik a közelünkben. Észlelhetünk bármilyen tárgyat, illetve erősebb mágust vagy bármilyen természetes cselekvőképességgel bírt személyt vagy állatot esetleg lényt. Lidércek ellen nem használható hiszen ő nekik teljesen más milyen képességük van ezzel kapcsolatban. Csupán annyit kell tenni, hogy bármilyen ékszerre ráolvasva azonnal működik és addig amíg a másik félt meg nem találtuk. Ha ellenség akkor meg nem halt. //


    _________________
    Kinek ajánljuk Andrewt? Nos, éhes vámpíroknak biztosan nem, azokból ugyanis már nagyon elege van, Leroy Calean miatt. A férfi ugyanis tizenkét éves korában elrabolta, megölte a családját, kitörölte az emlékeit - amiket azóta visszakapott, de ez sajnos nem sokat segített az általános kedélyállapotán -, majd pedig úgy kezelte, mint a tulajdonát, és ő volt a vérbankja is. Kellemes élet, mi? Egyébként a Fyronra második szökése után jött, abban reménykedve, hogy a férfi ide nem fogja követni, és végre lesz egy kis nyugalma. Abban reménykedik, hogy itt végre azt teheti, amit akar, akkor, amikor akarja, mert nem korlátozza senki. Szabadság. De vajon meddig tart ezúttal?

    Rebecca Taylor szökött vámpírcsemegéje, valamint hűséges és kitartó társa, Vicarah
    Dobókocka
    Dobókocka

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Dobókocka on Szomb. Szept. 28, 2013 8:54 pm

    The member 'Andrew Mason' has done the following action : Dices roll

    'Hatoldalú kocka' :
    Harcmágia terem - Page 2 Dice_www.kepfeltoltes.hu_
    Result :
    Harcmágia terem - Page 2 Hatoldal__3_www.kepfeltoltes.hu_
    Mesélő
    Mesélő

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Mesélő on Szomb. Szept. 28, 2013 9:09 pm


    Atanas &Cat*A fiú válaszára felnevet és megbénítja őt.* - Most komolyan. Te neked. ugyan már.*A varázslat egyébként nem sikerült  sikerült. Simán kivédte a nő ráadásul rápillant a fiúra. A mellette lévő lány eltűnik  hirtelen ő aztán semmit nem csinált. Rápillant a fiúra majd közeledik hozzá.* - Szerintem inkább gondolkozz el azon, hogy a városnak ártasz ezzel.*Mondja a nő és a fiú kezét is bénítja nem tud hozzá nyúlni. A nő viszont a srác arcához érve hideget bocsájt rá.* - Esélyetek sincs velünk szemben.*Mondja suttogva és megbabonázóan a több ezer éves sárkány. Egyébként Lewis sárkánnyá alakulása után fel kapja a fiút és kimenekíti őt a városból. a kapálózása ellenére is. Nincs mit tenni még ő sem tud segíteni hiszen a városnak annyi. Visszatérnek a folyóhoz ahol átalakul és rápislog a srácra.* - Sajnálom, de egyedül képtelen vagy. Ők több ezren vannak mi meg nagyon kevesen.*Szól a srácnak és bánkódoan pislog a pusztuló város felé.*
    Cath:*A lány egyik pillanatról a másikra a teremben találja magát a professzorral szemben. Persze ő csak elmosolyodik nem kell tartania semmitől.* - Sajnálom, de muszáj volt megtennem a lépéseket. Nem foglak megbüntetni téged nem, de az ön kedves barátja eléggé veszélybe sodorta a társaságot ráadásul nem koncentrált eléggé.* - Az óra eleji felelésére: 15 pontot adok és ön ezzel mára végzett az órán. Köszönöm a részvételét. El is mehet vagy akár meg várhatja a többieket. Nekem teljesen mindegy.*Feleli a tanár és elmosolyodik a lányon. Atanas miatt hozta őt vissza ráadásul azért, hogy kicsit tanuljon is a fiú.*
    Abby & Andrew:*Ahogy át mennek a kastélyban Abigailnek sikerül bejutnia csupán két át járója van a helynek. Andrewnak sikerül átmennie úgy, hogy a sárkány nem veszi észre, de a kastélyon belül a láthatatlanság megszűnik és megpillanthatja a lányt.* - A pincébe…*Jön egy hang a fejükben hiszen ezt ők hallhatják. A kastélyban megjelenik két lány . Ikrek ezt észre lehet venni és szabadon mászkálnak a kastélyba.* - Tűnjetek innen vagy szólunk az őröknek.*Szólalnak meg egyszerre és az egyik már el is szaladt.* - Betolakodók!*Mondja a lány üvöltve.*

    // Sayon a varázslatod így sem érvényes mivel nem tudom mi ez és nem fogom kikeresni az óra közepén. Mivel nincs leírása ráadásul későn dobtál.

    Cath kérlek dobj légyszíves két 10-es kockával köszönöm ^^"
    //


    _________________
    A Mesélő irányítói: Castin Noyers, Jesmon Helar, Loras M. Merlioth és Rebecca Taylor.
    Catherina C. Williams
    Catherina C. Williams
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Catherina C. Williams on Szomb. Szept. 28, 2013 9:16 pm

    //Cath szűre ki lett rakva, szóval eltávozik...pápá emberkék, köszöntem az órát, további kellemes játékot.//


    _________________
    Egy fiatal, bátor vámpír, aki nem önszántából vált azzá ami. Az élet nem bánt vele kegyesen. Az édesapját meggyilkolták, őt magát pedig évekig egy nagy hatalmú vámpírúrnő tartotta fogságban. Azonban már kezd helyrejönni, lassan ismét az a régi Cath lesz, aki még a vámpírrá változás előtt volt. Gyűlöl vámpírként élni, de kezdi elfogadni magát, és így remélhetőleg mások is. Egy nagyon bátor, talpraesett lány, aki imád a különböző hobbijainak élni. Régebben igazi társasági pillangó volt, de az évek megkoptatták. Azonban még mindig hiperaktív és bizony sokszor tud túlzásba esni. Eléggé szókimondó természet, azonban a családjáról nem szeret beszélni. Ha olyan napja van, akkor mindenki meneküljön előle, mert végigsöpör a folyosón, mint egy őrült forgószél, és nem érdekli kit bánt meg. De ha türelmes vagy, és elviseled a heves természetét, akkor egy igazi gyémántra lelsz, aki mellett érdemes ott maradni.

    Kyle Williams ikertestvére.
    Dobókocka
    Dobókocka

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Dobókocka on Szomb. Szept. 28, 2013 9:16 pm

    The member 'Catherina C. Williams' has done the following action : Dices roll

    #1 'Tízoldalú kocka' :
    Harcmágia terem - Page 2 0_www.kepfeltoltes.hu_

    --------------------------------

    #2 'Tízoldalú kocka' :
    Harcmágia terem - Page 2 11024254137_www.kepfeltoltes.hu_
    Atanas A. WIlliams
    Atanas A. WIlliams
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Atanas A. WIlliams on Szomb. Szept. 28, 2013 9:25 pm

    * Miután mégsem sikerül a varázslata lebénítják és valami hideget érez a nő érintése után az ajkán, majd felkapják és elrángatják onnan. Miután a sárkány lerakja, ordít, ahogy a tüdejéből kifér, hogy engedje vissza. Igen, nem bírja elviselni ha szemetek vele. és a tanárra is most ki******tul haragszik és ezt meg is fogja mondani neki. Ha az egy rossz szót is fog szólni hozzá. Most képes lenne bárkinek nekiugrani. Egy dühöngő őrült lett és nem érdekli senki, csak az, hogy azt a nőt megleckéztesse.* ~ Mégis mit képzel az a szajha magáról? Csak úgy megbénít? ~ - Engedj vissza, engedj oda. Nem érdekel hányan vannak. NEm érdekel mit csinálnak. Ezt nem hagyom annyiban. Nem tehetik ezt Se velem, se SENKIVEL! * ordít és teljesen ki van kelve magából és kibontja szárnyait felröppen és akármit is mondd a srác ő megindul vissza a városhoz.*

    // és ott volt a varázslat nev a varázslat meg maga az óra elején le van írva ezért gondoltam, nem kell újra leírnom. //


    _________________
    Az elmúlt események hatására egy teljesen összezavarodott teremtmény, megbukott, ráadásul vámpír is lett. Még nem dolgozta fel ennek a súlyát, valamint, emlékei közül se tudja, mi az ami valós és mi az ami nem az. Most ki akarja deríteni mi az igazság akármennyire is összetört.


    Főkarakter Lord Sayon Merlioth
    Andrew Mason
    Andrew Mason
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Andrew Mason on Szomb. Szept. 28, 2013 9:28 pm

    - Ó, remek. Legalább azt igazán megvárhattátok volna, hogy kik vagyunk és mit akarunk *sóhajt, de nem valami hangosan, és nem nyuffog ezen sokáig, ugyanis azt még ő is látja, hogy meg kellene állítani az őrökhöz induló csajt. Végül úgy dönt, hogy ha már egyszer elementálmágia meg árnymágia profi, valamihez kezdeni kéne... Elsőként a kábítás jut eszébe tavaly árnytanról, aztán arra gondol, hogy á, ha már egyszer itt vagyunk és pont volt egy bénítás varázsige az órán, akkor teszteljük... Elvileg ezeknek amúgy is az a lényege, hogy gyakorolják őket, szóval akkor miért ne? Úgyhogy koncentrál - az előbbi gondolatmenet úgy egy másodpercig tartott -, megemeli a kezét és varázsol.* - Claudebant! *Éééés reménykedik, hogy ez sikerül. Meg abban is, hogy Abigail majd szépen elintézi a másik csajt. Persze megvan a b terv, hogy mi lesz, ha ez nem sikerül, de arra majd inkább akkor fókuszál, ha az a kudarcot vall.*

    // Varázslat neve: Bénítás
    Varázslat leírása: Ez a varázslat lehetővé teszi, hogy az illető 50 méterről is, de lehet még messzebbről is a célszemélyt könnyedén meg lehet bénítani. Testét meg mindent. El lehet érni a bénítással nagy fájdalmakat, fulladást el lehet érni azt is, hogy külön külön is meg lehet csinálni. Hatóidő bármikor abba lehet hagyni és újra kezdeni. //


    _________________
    Kinek ajánljuk Andrewt? Nos, éhes vámpíroknak biztosan nem, azokból ugyanis már nagyon elege van, Leroy Calean miatt. A férfi ugyanis tizenkét éves korában elrabolta, megölte a családját, kitörölte az emlékeit - amiket azóta visszakapott, de ez sajnos nem sokat segített az általános kedélyállapotán -, majd pedig úgy kezelte, mint a tulajdonát, és ő volt a vérbankja is. Kellemes élet, mi? Egyébként a Fyronra második szökése után jött, abban reménykedve, hogy a férfi ide nem fogja követni, és végre lesz egy kis nyugalma. Abban reménykedik, hogy itt végre azt teheti, amit akar, akkor, amikor akarja, mert nem korlátozza senki. Szabadság. De vajon meddig tart ezúttal?

    Rebecca Taylor szökött vámpírcsemegéje, valamint hűséges és kitartó társa, Vicarah
    Dobókocka
    Dobókocka

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Dobókocka on Szomb. Szept. 28, 2013 9:28 pm

    The member 'Andrew Mason' has done the following action : Dices roll

    'Hatoldalú kocka' :
    Harcmágia terem - Page 2 Dice_www.kepfeltoltes.hu_
    Result :
    Harcmágia terem - Page 2 Hatoldal__6_www.kepfeltoltes.hu_
    Abigail C. Rainheart
    Abigail C. Rainheart
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Abigail C. Rainheart on Szomb. Szept. 28, 2013 9:36 pm

    *Ahogy Andrew utána jön, először - ezúttal csak magában - lemondóan sóhajt egyet, a srác szavaira viszont nem bírja ki, elneveti magát.* - Nem probléma, meg tudlak érteni. *Vigyorog rá, ezúttal nem ridegen vagy gúnyosan, egyszerűen csak vigyorog. Nem az az életcélja, hogy mindenkivel megutáltassa magát, még ha néha úgy is tűnik. A jófej megjegyzéseket meg kifejezetten tudja értékelni, ráadásul egyet is ért a fiúval. Aztán a kastélynál ugyebár megfejti a rejtvényt, így akadály nélkül bejuthatnak, de nem túl sokáig marad ez így, mivel kisvártatva az útjukat állja egy... ikerpár. Mi a fészkes fene? Egy ikerpár? Ikerlányok? Abby először csak felvont szemöldökkel pislog néhányat, majd már épp cselekedne, mikor észreveszi, hogy Andrew kiejti a ma tanult varázsigét. Neki is pont ez jutott eszébe, de mivel a fiú gyorsabb volt, ezért a másik lány esetében más varázslathoz folyamodik. Elvégre ő nem akar kiabálni, de mégiscsak harcképtelenné kéne tenni. Így hát a képességét használva szépen megbénítja a lányt, elintézve, hogy egy darabig biztosan ne mozduljon meg, ehelyett álljon a fal mellett, és még véletelnül se kiáltozzon segítségért. Ha ezzel megvolt, int Andrewnak.* - Ha nem vagyok őrült, te is hallottad a hangot, szóval, pince. *Majd kiválaszt egy szimpatikus lefelé vezető lépcsőt, és megindul az irányába...*


    //Vérmanipuláció 5. szint
    2. szint: Az ellenfél teste felett képes átvenni az irányítást, és úgy rángathatja, mint egy marionett-bábut. //


    _________________
    Abby, bár első látásra egészen egyértelműen besorolható a hisztis, nagyképű, hiú plázacicák közé, ha veszed a fáradságot, és csak egy egészen kicsit megismered, rájöhetsz, hogy ez nem egészen így van. Kissé elkényeztetett, és ennél fogva nagyképű, az tény, de sosem volt egy naiv, szűk látókörű kislány. Bonyolult életet tudhat maga mögött: szerelmi bájital hatása alatt fogant, született és nőtt föl, majd miután a dolgok nem úgy mentek, ahogy kellett volna, az anyja második pasija kidobta a házból. Azonban nem maradt távol sokáig, hiszen a pasas halála után az anyja révén belekeveredett a londoni bandaháborúkba, aminek végül az anyja halála lett a vége - s az, hogy Abigailnek a világ végére kellett menekülnie gyilkos szándékú üldözői elől.

    Jesmon Helar ravasz démonlánykája.  
    Mesélő
    Mesélő

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Mesélő on Szomb. Szept. 28, 2013 9:46 pm


    Atanas *A fiú rápillantva elmosolyodik, de esze ágába sincs elengedni. Oda vissza. A város már nincs elpusztult ebbe ő is beletörődik szépen lassan. Atanas egyik pillanatról a másikra a terembe találja magát ahol ugye ott van Catherina is ha nem ment el.* – Mr. Aleksev. Becsülöm én a bátorságát, de ha a várost nem volt képes megmenteni. Azt hiszem elég sokat fogunk találkozni magával van még mit foglalkoznom. Szeretném ha minden vasárnap este 5 órától megjelenne itt a harcmágia teremben. Átvesszük az anyagokat és tanulunk egy kis önuralmat. Egyébként nem lett volna rossz a varázslat használat, de legközelebb koncentráljon erősen. A Cameos ház 15 pontot kap a mai teljesítményért. Távozhatnak Miss Williamsel. További szép estét!*Köszön el a sráctól és elmosolyodik és a srác kezébe varázsol egy meglepetést.*
    // Dobj légy szíves kettő darab 10-es kockával . Köszönöm. ^^ //

    [b]Abby&Andrew
    * Andrew varázslata sikeres. Megbénítja a lányt aki elkezd kiabálni és az egész kastélyban az ő hangját hallani. Nem baj az őrök nagy része kint van úgy is az udvaron vagy lent ahol a sárkány van. A  lány képesség használata is sikeres. Képes bármit megcsinálni az illetővel. A pince felé menet megpillanthatnak őröket. Legalább 10-en vannak akik őrzik a sárkányt.* - Hello szép kislány. Azért jöttél, hogy meg add nekünk azt amit már évek óta nem kaptunk meg?*Néz rá az egyik fogatlan képű fickó és éppen a lány felé nyúl.*


    _________________
    A Mesélő irányítói: Castin Noyers, Jesmon Helar, Loras M. Merlioth és Rebecca Taylor.
    Atanas A. WIlliams
    Atanas A. WIlliams
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Atanas A. WIlliams on Szomb. Szept. 28, 2013 9:53 pm

    * Mielőtt a városba érne visszakerül a terembe. Ahol észreveszi Cathet és a tanárt.* - Hogyhogy nem sikerült a varázslatom, pedig nagyon odafigyeltem. * próbálja minél nyugodtabban feltenni a kérdést. Aztán miután végighallgatja a tanárt és egy nagy bosszús sóhajt ereszt el, hogy minden vasárnap itt lehet és ezzel a tanárral kell lennie amikor jobb dolga is lenne. De nem tehet mást. Mielőtt kilépne egy ajándék kerül a kezébe, amit egyenlőre meg se nézve elrak. Majd Cathel együtt lelép egy köszönés keretében.* - Akkor holnap ugyanitt... * teszi még hozzá. Aztán bevágja maga mögött az ajtót. Csoda, hogy nem esik ki a helyéről.*


    A hozzászólást Atanas Aleksev összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 28, 2013 9:54 pm-kor.


    _________________
    Az elmúlt események hatására egy teljesen összezavarodott teremtmény, megbukott, ráadásul vámpír is lett. Még nem dolgozta fel ennek a súlyát, valamint, emlékei közül se tudja, mi az ami valós és mi az ami nem az. Most ki akarja deríteni mi az igazság akármennyire is összetört.


    Főkarakter Lord Sayon Merlioth
    Dobókocka
    Dobókocka

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Dobókocka on Szomb. Szept. 28, 2013 9:53 pm

    The member 'Atanas Aleksev' has done the following action : Dices roll

    'Tízoldalú kocka' :
    Harcmágia terem - Page 2 12871072944_www.kepfeltoltes.hu_ Harcmágia terem - Page 2 6072937006_www.kepfeltoltes.hu_
    Andrew Mason
    Andrew Mason
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Andrew Mason on Szomb. Szept. 28, 2013 9:59 pm

    *Elégedetten fogadja, hogy sikerült elintéznie a csajt. Abigailnek csak biccent, majd követi a lányt. Az őröket megpillantva egy ördögi vigyor fut végig az arcán, és a mellette állóhoz lép.* - Légburkot vagy arrébb lépést erősen javasolnék *suttogja a fülébe, majd tesz pár lépést az őrök felé, és morog valamit az orra alatt. Ha minden jól megy, fekete füst kezd el keveregni körülötte, egyre nagyobb körben, és valószínűleg el is kábítja őket, így szabad út jut a diákoknak. Drew, amint megvolt a hatás, eltünteti a varázslatot, és előre engedi Abigailt, hogy most ő szerepeljen.*

    // Gyilkos aura
    Leírás: Egy feketemágus néha nehezen tudja kontrollálni az erejét, ezért ha még pluszba ezt a varázslatot is magára olvasta, akkor hatalmas pusztítást vihet végbe. A varázslat a megidézője erejéből táplálkozik, így az erőssége attól is függ, hogy milyen jó az illető az emlegetett mágiából. Aki nem ért a feketemágiához, annak könnyen előfordulhat, hogy nem sikerül megidéznie, vagy ha sikerült is létrehozni, akkor nagyon gyenge lesz, vagy egyszerűen kezelhetetlen, és nem képes irányítani. Akinek viszont érzéke van hozzá, az könnyű szerrel megidézheti fekete füst formájában, ami eleinte csak a megidézőt veszi körbe, későbbiekben pedig egy egész csarnokot, vagy erdő nagyságú területet is betölthet. Akit körülvesz a füst, és belélegzi, az először rosszul lesz, és elájul, ha nem viszik ki sürgősen onnan, akkor akár bele is halhat, mert teljesen rátelepszik az áldozatára, és a belső szerveket bénítja le.//


    _________________
    Kinek ajánljuk Andrewt? Nos, éhes vámpíroknak biztosan nem, azokból ugyanis már nagyon elege van, Leroy Calean miatt. A férfi ugyanis tizenkét éves korában elrabolta, megölte a családját, kitörölte az emlékeit - amiket azóta visszakapott, de ez sajnos nem sokat segített az általános kedélyállapotán -, majd pedig úgy kezelte, mint a tulajdonát, és ő volt a vérbankja is. Kellemes élet, mi? Egyébként a Fyronra második szökése után jött, abban reménykedve, hogy a férfi ide nem fogja követni, és végre lesz egy kis nyugalma. Abban reménykedik, hogy itt végre azt teheti, amit akar, akkor, amikor akarja, mert nem korlátozza senki. Szabadság. De vajon meddig tart ezúttal?

    Rebecca Taylor szökött vámpírcsemegéje, valamint hűséges és kitartó társa, Vicarah
    Dobókocka
    Dobókocka

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Dobókocka on Szomb. Szept. 28, 2013 9:59 pm

    The member 'Andrew Mason' has done the following action : Dices roll

    'Tízoldalú kocka' :
    Harcmágia terem - Page 2 116284225_www.kepfeltoltes.hu_ Harcmágia terem - Page 2 9_www.kepfeltoltes.hu_
    Abigail C. Rainheart
    Abigail C. Rainheart
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Abigail C. Rainheart on Szomb. Szept. 28, 2013 10:08 pm

    *A pincébe érve sajnos hamar el kell fogadniuk, hogy a feladatuk továbbra sem lesz egyszerű, mivel vagy egy tucat őr állja útjukat. A megjegyzésre Abigail fagyosan elmosolyodik, majd kecses léptekkel a pasi elé sétál, és egész közel hajolva hozzá a fülébe suttog.* - A legmerészebb álmaidban sem, seggfej. *Majd hihetetlen sebességgel előrántja a tőrét és nyakonszúrja az őrt. Ezt követően sem áll le, kihúzza a tőrt, hátralép, majd habozás nélkül a többi felé fordul és eldarálja a tavalyi elementálmágiás varázslatot. Ja, és persze Andrew varázslata ellen egy légburokkal védekezik.* - Ventus Flante! *Ezzel remélhetőleg egy szép kis szélrohamot idézve meg a többi felé. Ha sikeresen elsodorta őket, rögtön a pincébe vezető ajtóhoz lép és kinyitja azt, remélve, hogy innentől már egyszerűen kiszabadíthatja azokat a rohadék sárkányokat.*

    //Levegőmágia 1.Szélroham
    Varázsige: Ventus Flante
    Leírás: Egy erőteljes széllökés rohan végig a közelben – kb. húsz méteres körzetben – tartózkodó alakok között, amely képes feldönteni a legnagyobb alakokat is. Védekezni nem lehet ellene, talán egy angyal képes lehet rá, hogy a szárnyát kitárva ne egy fához vagy a földhöz vágja a szél, hanem csak a levegőben dobálja. Természetesen ez a varázslat sem kivételezik: nem számít, hogy az illető szövetséges-e vagy sem, ha a varázsige útjában van, a szél elsodorja.
    Hatóidő: Azonnal hat, egyetlen nagy lökés erejéig.//


    _________________
    Abby, bár első látásra egészen egyértelműen besorolható a hisztis, nagyképű, hiú plázacicák közé, ha veszed a fáradságot, és csak egy egészen kicsit megismered, rájöhetsz, hogy ez nem egészen így van. Kissé elkényeztetett, és ennél fogva nagyképű, az tény, de sosem volt egy naiv, szűk látókörű kislány. Bonyolult életet tudhat maga mögött: szerelmi bájital hatása alatt fogant, született és nőtt föl, majd miután a dolgok nem úgy mentek, ahogy kellett volna, az anyja második pasija kidobta a házból. Azonban nem maradt távol sokáig, hiszen a pasas halála után az anyja révén belekeveredett a londoni bandaháborúkba, aminek végül az anyja halála lett a vége - s az, hogy Abigailnek a világ végére kellett menekülnie gyilkos szándékú üldözői elől.

    Jesmon Helar ravasz démonlánykája.  
    Dobókocka
    Dobókocka

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Dobókocka on Szomb. Szept. 28, 2013 10:08 pm

    The member 'Abigail C. Rainheart' has done the following action : Dices roll

    #1 'Hatoldalú kocka' :
    Harcmágia terem - Page 2 Dice_www.kepfeltoltes.hu_
    #1 Result :
    Harcmágia terem - Page 2 Hatoldal__1_www.kepfeltoltes.hu_

    --------------------------------

    #2 'Tízoldalú kocka' :
    Harcmágia terem - Page 2 12871072944_www.kepfeltoltes.hu_ Harcmágia terem - Page 2 6072937006_www.kepfeltoltes.hu_
    Castin Noyers
    Castin Noyers
    .::Igazgató: Sylorina::.
    .::Igazgató: Sylorina::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Castin Noyers on Szomb. Szept. 28, 2013 10:21 pm

    *A Professzor idegesen járkál fel és alá pedig ő aztán ritkán szokott ideges lenni. Megvárva az eseményt vissza tereli a többieket is terembe hiszen eléggé feszült és már menne is a dolgára. Természetesen azonnal.*- Gratulálok! Sikeresen kiszabadítottátok a sárkányt együttes erővel és szépen koncentráltatok. A jutalmatok nektek is megadatik. 15-15 pontot kaptok ti is és remélem csapat munkában tudtok a továbbiakban is dolgozni. További szép estét nektek és kellemes hétvégét továbbra is.*Köszön el a diákoktól majd a kezükbe varázsolja a jutalmukat majd elviharzik a teremből sietősen a tanár. Igen ilyenkor bezárkózik és amíg le nem nyugszik nem enged senkit a közelébe.*

    // 1-35-ig: Egyszerű tárgy
    36-65-ig: Különleges tárgy
    66-100-ig: Misztikus tárgy

    Atanas Aleksev: Titanis Szigonya
    Andrew Mason: A győzelem lándzsája
    Catherina Williams: Kölyök Sárkány (azért kapja ezt amiért bajba került mert ez tényleg eléggé veszélyes volt.. )
    Abigail C. Rainheart: Démonkutya

    A tárgyakat kérhetitek bármelyik karakterhez. Sajnálom a dolgokat és Köszönöm a részvételt mindenkinek jóéjszakát . Smile




    _________________
    Castin Noyers egy olyan srác akit nem lehet meglepni. Azt hiszik, sokan, hogy meghalt, de a valóságban csak annyi van, hogy elrejtőzött illúzióval. Kiváló illúzió mester és remekül tudja átverni az embereket. Ezen felől ő Elizabeth bátyja, de mivel üldözik őt is és a lányt is kénytelen volt ezt az utat választani. Senkije nincsen és senkiben nem bízik. Csak saját magára számíthat és úgy érzi lassan, hogy nem fogja bírni ezt a terhet cipelni. Aysen megtalálja őket vagy tovább tudja őrizni a titkot? Rajta kívül még egyetlen egy személy ismeri ezt az egész történetet, de úgy fogja intézni a dolgot, hogy ő találja meg mint Aysen. Hogyan lesznek ez után a dolgok, hát ezt még ő sem tudja.

    Elizabeth védelmező bátyja, Patric J. Morgan jó barátja
    Andrew Mason
    Andrew Mason
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Andrew Mason on Szomb. Szept. 28, 2013 10:26 pm

    // Már nem írok, de köszi az órát és a tárgyat is ^^ Még egyelőre ne írd be légyszi senkihez, majd szólok, ha sikerült kitalálni Smile //


    _________________
    Kinek ajánljuk Andrewt? Nos, éhes vámpíroknak biztosan nem, azokból ugyanis már nagyon elege van, Leroy Calean miatt. A férfi ugyanis tizenkét éves korában elrabolta, megölte a családját, kitörölte az emlékeit - amiket azóta visszakapott, de ez sajnos nem sokat segített az általános kedélyállapotán -, majd pedig úgy kezelte, mint a tulajdonát, és ő volt a vérbankja is. Kellemes élet, mi? Egyébként a Fyronra második szökése után jött, abban reménykedve, hogy a férfi ide nem fogja követni, és végre lesz egy kis nyugalma. Abban reménykedik, hogy itt végre azt teheti, amit akar, akkor, amikor akarja, mert nem korlátozza senki. Szabadság. De vajon meddig tart ezúttal?

    Rebecca Taylor szökött vámpírcsemegéje, valamint hűséges és kitartó társa, Vicarah

    Ajánlott tartalom

    Harcmágia terem - Page 2 Empty Re: Harcmágia terem

    Témanyitás by Ajánlott tartalom


      Pontos idő: Szer. Ápr. 08, 2020 5:57 pm