Fyron Akadémia

Vámpírok, vérfarkasok, angyalok, démonok, emberek, lidércek, nimfák, nekromanták, nixék és valanok... Szövetségek, harcok. Légy részese ennek a kalandnak, ahol Te döntöd el, melyik oldalon állsz!


Az oldal bezárt. Régi tagok: nyugodtan játszhattok itt, néha mi is fogunk, de magát az oldalt nem visszük tovább aktívan.

    Mentálmágia tanterem

    Agnes Gadegaard
    Agnes Gadegaard
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Agnes Gadegaard on Szomb. Okt. 12, 2013 7:06 pm

    *Nessa a tanár válaszára bólint, majd még érdeklődve, szinte tűkön ülve...bár továbbra is álmoskásan, hallgatja Meg kérdésére a magyarázatot. A következő pillanatban pedig már mély álomba is kerül, bár szerencsére még épp időben rakta le a fejét az asztalra. Majd már fel is ébred, még pedig egy...repülőn. Ahogy kipillant az ablakon, felhőket lát, hatalmas, vattaszerű bárányfelhőket. Nah de...ne kalandozzunk el...visszatérve a géphez, hiszen valami feladatuk biztosan van itt, úgyhogy feszülten kémleli az utasokat. Érzi, hogy egy alak halad el mellette, de látszólag senki sem foglalkozik vele, így aztán mikor Agnes rápillant, még épp elkapja a férfi pillantását...amitől a lány azonnal felpattan...igen, kicsit se nézik hibbantnak. Egy másik diáktársát veszi ekkor észre a lány, aki beszédbe elegyedik a fickóval, akinek fekete volt a szeme alig egy fél perccel azelőtt. Ugye?? Nem csak képzelgett Agnes... Ekkor hirtelen a hangosbemondóból szólal meg egy hang, és Nessa arra a fekete szemű démonkára tippel. Éljen...Agnes határozottan megindul Meg felé, majd amikor látja, hogy mit próbál a lány, segít neki, és amennyiben közös erővel sikerül feltörniük a zárat, nindzsának érezve magát belép a pilótafülkébe. Ha nem sikerül, akkor pedig megpróbálja megnyugtatgatni az embereket, hogy kicsit alábbhagyjon a kialakulóban lévő pánik és káosz. Egy megállíthatatlan, dühös tömegnél, még egy démonnal is könnyebb elbánni, szóval örülne, ha kinyílna az az ajtó...még egy pár dühös rúgást is ajándékoz.


    _________________
    Catherina Cosette Williams multija. Egy kötekedő, heves, állandóan pimasz vérfarkasvadász csaj. Mindenkit elmar maga mellől és nem veszi jó néven, ha a múltjáról kérdezed. Tipikus jégkirálynő, nincsenek barátai, hiszen senki nem bírja sokáig a közelében. Persze ez csak a látszat, ha kitartó vagy és sikerül bekukkantanod a csigaházába egy igazi barátra lelsz. De vigyázz, csak egy embert szeretett életében és az is az öccse volt, úgyhogy ne számíts meleg fogadtatásra. És ha teheted, akkor semmilyen aprósággal ne húzd fel, mert a csinos külső egy igazi harcost, sőt vadászt takar, akiben csak jobb pillanataiban ébred fel a könyörület szele.
    Ezio Nazzaro
    Ezio Nazzaro
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Ezio Nazzaro on Szomb. Okt. 12, 2013 7:12 pm

    Alig, hogy kicsit előrébb jutok, megláthatom az egyik lányt a teremből, ahogy az öltönyössel beszél, majd, a légi kísérőt, aki odasiet, de addigra a fickó már a pilótafülkében van. Megállok az egyik hátrébb lévő ülés mellett, és úgy hallgatom végig a gyors beszámolót, mire kitör a pánik. Picit félre löknek, néhányan ahogy felpattannak, de aztán hamar ismét helyet is foglal szinte mindenki, ahogy néhány fickó kiemelkedik a tömegből, és felszólítja rá őket, abban az esetben, ha nem akarnak meghalni.
    - Hát b****meg. Nem pont ezt mondtam?
    Intek egyik kezemmel a pilóta fülke felé, majd egyszerűen elindulok előre, nem is foglalkozva addig a fenyegetőzőkkel, ameddig nem adnak okot arra, hogy meg kelljen próbálnom megvédeni magamat. Séta közben végigtapogatom zsebeimet, és övemen lévő apró tárolókat. Minden megvan.
    - Szép kis felfordulás lesz itt.
    Kezdek el szélesen vigyorogni, és lekapcsolom oldalamról az FMG9-est, és megfogva tetején a kis fület, benyomva a kapcsolót, teszek egy apró mozdulatot, mintha csak megráznám, mire szétnyílik az eszköz, és végre valódi mivoltában látható a kisméretű gépfegyver. Jobbomat áthelyezem a markolatára, mutató ujjam pedig már a ravaszon is van, miközben kibiztosítom.  Legalább lesz egy kellemes kikapcsolódással teli órám úgy látszik. Nincs is jobb feszültséglevezetés, mint kinyírni pár terroristát, még ha ezek nem is éppen annak nevezhetőek. Persze azon is elkezdek gondolkodni, hogy talán akkor már, ha erről szól az óra, meg kéne próbálni kiismerni picit a személyiségüket, és alkalmazni azt a bizonyos mágiát, a befolyásolást, hátha akkor megértőbbek lesznek, és maguktól visszaadják az irányítást. Igaz felőlem fegyverekkel, vagy puszta kézzel is lerendezhetnénk. Úgy is ezeknek a módszereknek vagyok a híve. A mágiát még mindig kevésbé szeretem. Pont azért talán, mert eléggé lassan, és nehezen tudtam elfogadni, hogy létezik, még azután is, hogy "farkas" lettem, vagy, hogy ebbe a suliba kerültem. Ha valaki az utamba állna, pár lövést leadok feje irányába, hátha elegendő lesz számára annyi is, és, lábammal rásegítve, arrébb tessékelem azért az utamból, hogy a pilótafülke ajtajához jussak. Arcomon hamar megjelenik a könnyen észlelhető, hogy már nem teljesen épelméjű, sokkal inkább tömeggyilkos szerű félmosolyom. Ha elég közel jutok iskolatársaimhoz, ugyan ezen mosollyal tekintek feléjük.
    - Mehetünk?
    Kérdezek rá, kissé izgatottan, és, ha sikerül kinyitniuk az ajtót, velük együtt belépek, ha nem, hát jöhet az én módszerem. Ebben az esetben bal kezemmel hátra nyúlok, és az övemre erősített kis táskák egyikéből, egy apró krémszínű, gyurmára hasonlító kockát veszek elő.
    - Hátrébb.
    Hangoztatom azért halkan, de szélesen vigyorogva, miközben feltapasztom az ajtóra.
    - Legalább kicsit hasonlítson terrorista támadásra...
    Motyogom lenézően, miközben egy apró kapcsoló is előkerül, és elvonulok az ajtótól, megpróbálva fedezékbe jutni egy szék mögött.
    Mesélő
    Mesélő

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Mesélő on Szomb. Okt. 12, 2013 7:26 pm

    *Ahogy Agnes és Mary megpróbálják kinyitni az ajtót, észrevehetik, hogy azon még normális kilincs sincs, szóval csak bentről lehet kijönni, vagy ha az embernek van kulcsa, ami azért elég furcsa lehet... De a bűbáj hatására a zár halkan kattan egyet és az ajtó kinyílik. Mégiscsak egy egyszerű mugli zár volt. Szóval, a két lány simán bemehet.
    Azonban amikor Ezio elindul előre, a parancs ellenére állva maradva, ráadásul elég feltűnően fegyvert rántva... Nos, az a "terroristáknak" nem igazán jön be, így az egyik habozás nélkül int egyet, mire a fegyver hozzá repül.* - Te meg mit képzelsz, mit csinálsz?! *Sziszegi, közelebb sétálva a fiúhoz.* - Azonnal ülj le. *Pillant rá, továbbra sem emelve fel a hangját, azonban elég egyértelműen azt közvetítve, hogy ha nem teszi, annak lesznek következményei.*


    _________________
    A Mesélő irányítói: Castin Noyers, Jesmon Helar, Loras M. Merlioth és Rebecca Taylor.
    Ezio Nazzaro
    Ezio Nazzaro
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Ezio Nazzaro on Szomb. Okt. 12, 2013 7:34 pm

    - Micsoda viselkedés már ez.
    Kezdem el szemeimet forgatni amikor kirepül a kezemből a fegyver, és felém sétál az ipse.
    - Azt hiszem ez hozzám tartozik.
    Mutatok a fegyverre, miközben magyaráz nekem, és megvonva vállamat, hiszen mégis csak egy álomban vagyunk, ha már óra, miért ne tegyünk egy próbát. Balommal egyazon pillanatban megragadom a fegyvert, és bemosok egyet a démonnak, megpróbálva kitépni kezéből azt.
    - Démon, démon gyere csak... Kezdek bele a mondókába, miközben megpróbálok még egy ütést mérni rá. Azon sem csodálkozva, ha én is kapnék párat közben. Ezért utálom ezeket. Nagyon szeretnek visszaélni hatalmukkal. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha sima emberek lennének, és csak az az öltönyös lenne démon, aki nemrégiben eltérítette a gépet.
    - Most lesz ébresztő?
    Fut át az agyamon, miközben próbálom tovább püfölni. Csak van azért nekik is fájdalom érzetük. Na, meg legalább lekapcsolni egy rövid időre lelehet őket talán. Úgy sem adta volna át nekem a fegyvert önként, és kétlem hogy a személyisége olyan lenne, hogy, ha a mágiát használnám, akkor lenne rá esélyem.
    Jarek Malkova
    Jarek Malkova
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Jarek Malkova on Szomb. Okt. 12, 2013 7:56 pm

    *Amikor kinyílik a zár, szélesen elvigyorodik, majd Agnesre pillant.* - Egyikünk a démonnal foglalkozik, a másik meg megpróbálja rávenni a pilótát, hogy valami leszállópálya felé terelje a gépet, oké? *suttogja, majd belép a fülkébe, és int a démonnak.* - Bocsánat uram, de én komolyan szeretném hallani a tévét *fintorog rá, majd úgy dönt, hogy mivel a csaj eléggé fáradtnak tűnik, lehetséges,hogy inkább neki kéne harcolnia, szóval ismét vigyorog egyet.* - De végül is mindegy is, ebből így is úgy is panaszlevél lesz *vonja meg a vállát, majd egy gyors mozdulattal egy Szent Láng csóvát küld meg a férfi irányába, igyekezve elterelni a figyelmét arról, hogy a vámpír csaj - remélhetőleg - kezelésbe vette a repülő vezetőjét.*


    _________________
    Folyamatban.

    Rebecca Taylor világlátott lidérce
    Agnes Gadegaard
    Agnes Gadegaard
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Agnes Gadegaard on Szomb. Okt. 12, 2013 8:06 pm

    *A varázslat hatására sikeresen kinyílik az ajtó, mire Agnes belép a fülkébe. Az üvegen túl látszódnak a hatalmas pamacsok körülöttük az égen, melyek egy része kissé szürkés, feketés árnyalatba kezd átmenni. A műszerek épek, a pilóták is... Már csak le kéne tenni a gépet, szépen és nyugisan. Agnes szeméből már rég kiröppent az álom, teljesen felkészült és bármire kész. Egy pillanatot vár, hátha a másik lánynak van valami ötlete...ééés igen. Agnes veszi az infót, és miközben a diáktársa a démont köti le, addig Nessa odaoson a pilótához.*- Hello! Figyeljen, tegye le a gépet valahol. Rendben? Nem lesz semmi baj, csak az a lényeg, hogy épségben letegyen minket, a terroristákat mi elintézzük.-* Néz bele komolyan a pilóta szemébe egy pillanatra, hangja nyugodt, komoly, biztonságot sugárzó. Még ha a férfi meg is van rémülve, vagy bármi egyéb, Agnes még azért a biztonság kedvéért kimondja az órán tanult varázsigét és azt sugározza felé, hogy tegye le őket épen és egészségesen, hiszen úgy lesz a legjobb mindenkinek, nem akar senki sem kinyiffanni.*

    //Befolyásolás
    Varázsige: Factum ago
    Leírás: Ahogy a varázslat neve is mutatja, ennek az igének a segítségével rá tudjuk venni ellenfelünket, hogy olyan dolgokat is megtegyen, amire egyébként talán nem lenne hajlandó. Például, ha azt szeretnénk, hogy egy kötekedni kívánó egyén hagyjon minket békében távozni, sikeresen kivitelezhetjük. Természetesen olyan dolgokat, amiket a másik saját magától semmiképp sem tenne meg, nem kényszeríthetünk rá. Ezekhez már komolyabb mágia szükségeltetik. Viszont olyan egyszerűbb dolgokat, amik nem ellenkeznek túlzottan a célszemély jellemével, könnyedén elérhetünk, ha ezt a varázslatot használjuk. Feltéve, hogy az illető nem védekezik elég hatásosan a befolyásunk ellen.
    Használat: Az ige használatához először is ki kell mondanunk a varázsigét, majd ha ez megtörtént, szokás szerint a célszemély arcára kell gondolnunk, s közben az elérni kívánt cselekvésre/viselkedésformára. A varázslat, ha megfelelően hajtottuk végre, azonnal hat, de természetesen ezzel csak ideiglenesen tudjuk befolyásolni a célszemélyünk viselkedését, és csak egy bizonyos dolgot illetően, szóval nem tudjuk teljesen uralmunk alá hajtani.//


    _________________
    Catherina Cosette Williams multija. Egy kötekedő, heves, állandóan pimasz vérfarkasvadász csaj. Mindenkit elmar maga mellől és nem veszi jó néven, ha a múltjáról kérdezed. Tipikus jégkirálynő, nincsenek barátai, hiszen senki nem bírja sokáig a közelében. Persze ez csak a látszat, ha kitartó vagy és sikerül bekukkantanod a csigaházába egy igazi barátra lelsz. De vigyázz, csak egy embert szeretett életében és az is az öccse volt, úgyhogy ne számíts meleg fogadtatásra. És ha teheted, akkor semmilyen aprósággal ne húzd fel, mert a csinos külső egy igazi harcost, sőt vadászt takar, akiben csak jobb pillanataiban ébred fel a könyörület szele.
    Mesélő
    Mesélő

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Mesélő on Szomb. Okt. 12, 2013 8:25 pm

    *Ahogy Ezio felpofozza a démont, amaz először nem reagál semmit, csupán elfordítja a fejét. Pár másodperccel később azonban ismét ránéz, majd anélkül, hogy bármit is tenne, a fiú hirtelen nem kap levegőt. És ez így is marad, nem úgy tűnik, hogy a démon el akarná engedni... Szóval tennie kéne valamit, ha nem akar meghalni.
    Ahogy a két lány a fülkébe lép, a pilóta igencsak meglepett tekintettel pillant hátra.* - Valami gond van, hölgyeim? *Kérdi felvont szemöldökkel. A másodpilóta hasonló meglepettséggel nézi őket. Az öltönyös férfi pedig úgy áll ott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ekkor azonban egy pillanatra elfeketül a pilóta szeme... És túl későn fordul el, hogy ezt elrejtse.* - Kifelé. Azonnal. *Sziszegi. Furcsa lehet, hogy a pilóta is démon, elvégre, miért menne egy démon pilótának?! Ekkor azonban a másodpilóta hirtelen felpattan és ordítani kezd.* - Démonok! Démonok! Megszálltak! *Sikítozik, majd az öltönyös férfi mellélép és megérinti a homlokát, mire a másodpilóta szeme ismét elfeketül.* - Elnézést. Nagyon keményen küzd. *Szólal meg immár "normális" hangon, majd visszaül a helyére. Ekkor az öltönyös szólal meg.* - Nem tehettek semmit. Nem tudjátok megakadályozni. *Vigyorog rá, majd a Sznet Lángot félig elhárítja, de még így is a falnak esik, aztán pedig térdre.* - Meg fogtok halni. *Köhögi, kinyújtva mutatóujját Megan felé. Eközben ugyebár Agnes a pilótánál próbálkozik, aki a varázslat hatására egy pillanatra összezavarodva tekint a műszerfalra, s hirtelen elkormányozza a gépet.* - Mi a fenét csinálsz, te őrült?! *Kiált rá a másodpilóta, ellökve a befolyásolt pilótát a kormánytól. Elég nagy lett a káosz. Ki kéne használni. De vajon megéri-e fizikailag bántalmazni őket? Akkor ki teszi le például a gépet?*


    _________________
    A Mesélő irányítói: Castin Noyers, Jesmon Helar, Loras M. Merlioth és Rebecca Taylor.
    Jarek Malkova
    Jarek Malkova
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Jarek Malkova on Szomb. Okt. 12, 2013 8:42 pm

    *A másodpilóta üvöltése neki is felkelti a figyelmét, de először megpróbálja lerázni a főkolompost. Szóval miután a Láng nem végzett tökéletes munkát, egy rövid intéssel, és egy elmotyogott "Insidiae" varázsszóval igyekszik megbénítani és kivenni a forgalomból. Utána oldalra pillant, és úgy dönt, hagyja Agnes harci igényeit is kibontakozni, és inkább az irányító pilótára koncentrál. Először is felsegíti, majd halványan megidézi a Szent Lángot, ezzel körbevéve a férfit, igyekezve elkergetni a démont, amelyik a megszállása mellett döntött. Óvatosan a pilóta hátára teszi hát a kezét, miközben körbeveszi őket a halványan ragyogó Láng, és suttogni kezd.* - Gyerünk, ellen tud állni neki, próbálkozzon, segítek... Angyal vagyok. Le tudja tenni ezt a gépet, elég nagy hős hozzá, hogy meg tudjon menteni mindannyiunkat. *És ezt így folytatja tovább, közben egyszer elmotyogva a befolyásolás igéjét is, bár valószínűnek tartja, hogy a pilótának arra nincs különösebben szüksége, hiszen a benne lakozó démon az egyetlen ok, ami miatt nem tudja könnyedén letenni ezt a gépet. Úgyhogy inkább az angyali energiájával veszi körül a férfit, és igyekszik megtenni mindent, hogy legyőzze a démon uralmát, és így a pilóta a földre tudja juttatni a repülőt.*

    // Varázslat neve: Asylux csapdája
    Varázslat leírása: A varázslatok kidolgozása általában sok-sok évet igényel, hiszen meg kell találni, milyen anyagi komponensek, milyen körülmények és e mellett milyen eredményt hoz. A kísérletek költségének fedezésére természetesen a békés építő varázslatok mellett harci varázslatokat is kellett készíteni, hiszen ezekre volt a legnagyobb kereslet. Asylux csapdája egyike ezen gyöngyszemeknek. Elmondásakor a célpontot rövid időre láthatatlan energiafonalak ölelik körbe, ezáltal a harcost gyakorlatilag megbénítva. //


    _________________
    Folyamatban.

    Rebecca Taylor világlátott lidérce
    Ezio Nazzaro
    Ezio Nazzaro
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Ezio Nazzaro on Szomb. Okt. 12, 2013 8:53 pm

    Hát, ez nem éppen úgy alakult, ahogy elképzeltem. A démon még csak meg sem próbál megütni, helyette, az akaratával kezd el fojtogatni.
    ~Ezek, meg a h*lye jedi trükkjeik.~
    Suhan át agyamon a gondolat, miközben akárhogy próbálok, nem sikerül levegőt juttatnom tüdőmbe. Sajnos úgy látszik nincs más választásom. De, azért. Megragadva ellenfelemet, kedvességből még minél több erőt beleadva megkoccintom homlokát sajátommal, aztán, hogy csak ne itt dobjam fel a talpamat, a levegőben, attól, hogy megfulladok, megpróbálkozok egy mágiával.
    - Occupato.
    Ha szerencsém van, csak sikerül használni rajta, bár, hang nem nagyon jön ki a számon, inkább csak tátogok. Reménykedek azért a sikerben, hátha rátudom ezzel venni, hogy hagyjon csak szépen békén és inkább foglalkozzon ily kedves módon egyik társával. Amennyiben sikerül ezt elérnem, köhögök egy keveset, majd hátba veregetve az öltönyöst, ismét kezemben a fegyverrel, elindulok a pilótafülke irányába.
    - Játszadozzon ezekkel megint az akinek hat anyja van.
    Morgolódom kicsit még nyakamat dörzsölve, aztán, ha eljutok a pilótafülkéig, egyszerűen megragadom az egyik utast, felrántva székéből, és nyakát átkarolva rontok be a helységbe, emberi pajzsként való funkcionálásra biztatva fegyveremmel, arra az esetre, ha véletlenül másfajta mágiát használnának, hátha felfogja még az elsőt. Ha sikeresen bejutok, a helyzetre való tekintettel, megpróbálok egy sorozatot beleengedni a másodpilótába, hátha végül festhetünk egy keveset vele a padlón.
    - De szeretem a friss vér szagát.
    Kezdek el hümmögni vigyorogva ebben az esetben.

    Megszállás
    Varázsige: Occupatio
    Leírás: Sokszor gondoltál már arra, hogy milyen jó móka lehet egy idegesítő ember felett átvenni az irányítást? Az Occupatio varázsigével könnyedén megteheted, hacsak a kiszemelt áldozat nem valami jó mentálmágiából. Ha sikerül megszállni az illetőt, akkor kényünk-kedvünk szerint ugráltathatjuk egészen addig, amíg el nem múlik a varázs. Nem kell aggódni, utána a prédánk úgysem emlékszik arra, hogy mit csinált.
    Hatóidő: A kezdők fél-egy órára képesek átvenni valaki felett az irányítást, bár a mentálmágusok és a vámpírok ebben a varázslatban sokkal hatásosabban képesek fellépni. A tapasztaltabbak már órákra, esetleg napokra képesek uralni mások testét, bár ehhez nagyon sok koncentráció szükséges.
    Agnes Gadegaard
    Agnes Gadegaard
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Agnes Gadegaard on Szomb. Okt. 12, 2013 9:07 pm

    *Nah...Nessa kellőképpen bosszús lesz, hiszen az események hirtelen felpörögnek. Az első pilóta kikerül a képből valahova, kiderül, hogy a pilótákat démonok szállták meg, és egy pillanat múlva a másodpilóta átveszi a vezetést. Szépen nézünk ki. Egy pár démonka így kijátssza őket. Na nem. *- Hé ...-* És Agnes cifrán elkáromkodja magát, hiszen nagyon elege van ezekből a démonokból a mai napra. Megragadja a pilóta haját és egy erőteljes rántással beleveri a fejét a műszerfalas, kormányos részbe ott előtte. Nem igazán érdeki különösebben, hogy semmi...ki kell végre töltenie valakin a fölös energiáit, mert eddig csak papolt ahelyett, hogy cselekedett volna. Minden vámpírképességét beveti, egyik mozdulatot, és ütést viszi be a másik után, emberi szem láttára alig követhetően. A démon úgy tűnik nem igazán van kiképezve ököllel szemben, úgyhogy amennyiben sikeres Agnes, a másodpilóta végül az ajtóra felkenve végzi, kellőképpen kiütve, de még életben. Akkor a vámpír áldozata azt veheti észre, hogy Nessa igencsak méregeti őt, és félő, hogy...lesz itt egy kis vérszívás, bár a lány erősen kételkedik abban, hogy az álombéli kaja felébredve számít-e. De erről a tervéről le is mond, amikor egy alak ront be fülkébe...igen, már kicsit zsúfoltan vannak, de segáz...és Nessa még épp időben lép el a pilóta mellől, amikor a srác beleenged egy sorozatot. Hát...ez is egy megoldás. Úgyhogy Nessa az első pilóta és Meg felé fordul, hogy mit sikerült tenni az ügy érdekében, hogy életben maradjanak.*


    _________________
    Catherina Cosette Williams multija. Egy kötekedő, heves, állandóan pimasz vérfarkasvadász csaj. Mindenkit elmar maga mellől és nem veszi jó néven, ha a múltjáról kérdezed. Tipikus jégkirálynő, nincsenek barátai, hiszen senki nem bírja sokáig a közelében. Persze ez csak a látszat, ha kitartó vagy és sikerül bekukkantanod a csigaházába egy igazi barátra lelsz. De vigyázz, csak egy embert szeretett életében és az is az öccse volt, úgyhogy ne számíts meleg fogadtatásra. És ha teheted, akkor semmilyen aprósággal ne húzd fel, mert a csinos külső egy igazi harcost, sőt vadászt takar, akiben csak jobb pillanataiban ébred fel a könyörület szele.
    Mesélő
    Mesélő

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Mesélő on Szomb. Okt. 12, 2013 9:27 pm

    *Ezio varázslata, bár nem teljes mértékig hatásos, de azért beválik: a démon ugyanis elengedi őt, és egészen addig nyugton is marad, ameddig a srác el nem indul a pilótafülke felé. Ekkor azonban hirtelen magához tér, és már épp nyitná a száját, hogy valamiféle átkot vessen a fiúra, azonban hirtelen az egyik utas - egy idős asszony - felugrik, és egy fülsértő rikácsolás közepette a férfire veti magát. Az annyira meglepődik ettől, hogy védekezni sincs ideje, ehelyett szépen végigzuhan a széksorok közti folyosón. Az asszony kihasználja a helyzetét és ütni-verni kezdi rózsaszín retiküljével, olyan széles szókinccsel káromkodva, aminek hallatán még egy csapat drogos tizenéves is elszégyellné magát. Azonban a többi utas sem marad tétlen, látva társuk bátorságát, hirtelen tucatnyian ugrálnak fel és vetik magukat némileg meghökkent fogvatartóikra. Néhányan a táskáikkal kezdik őket ütni, mások a félig elfogyasztott ételt vágják a képükbe... És bár a démonok nagyon erőteljesen próbálnak rendet teremteni, ennyi felbőszült emberrel még ők sem bírnak egykönnyen. Habár valószínűleg csak idő kérdése.
    De lesz-e rá idő? Azok alapján, ami a pilótafülkében folyik, kizárt. Ugyanis Megan szépen lefegyverzi és megkötözi az amúgy is igen rossz passzban levő öltönyös hapsit, aki erre szépen elkezdi mindenféle nem túl elegáns jelzőkkel illetni a lányt, és ezt nem is hagyja abba, ameddig el nem megy a hangja.
    Valamint Agnes szépen a falra keni a másodpilótát, ám mielőtt az visszatámadhatna, beront Ezio és tulajdonképpen szitává lövi. Így hát szegény másodpilóta életének ezennel vége szakad... Viszont a démonénak úgy tűnik nem egészen, mivel a halott másodpilóta szájából fekete füst gomolyog ki, ami ahogy földet ér, testet is ölt, egy magas, fekete hajú, alsógatyás férfi képében. Úgy tűnik, a gazdatest halála nem ölte meg, csak eléggé megviselte - ugyanis a szájából vastag patakokban folyik a vér, és szinte azonnal elájul.
    Eközben ugyebár Megan próbál hatni a pilótára, pontosabban az igazi pilótára, akit most a démon szépen elnyomott odabenn. Kissé meglepő módon, de az akciója sikeresnek bizonyul, a férfi hirtelen összerezzen.* - Mi... Mi ez? Mi történik? *Kérdi kissé ijedt hangon, azonban úgy tűnik, felfogja a lány szavait, mivel bólint egyet, és a föld felé kormányozza a gépet. Vagyis, az egyik közeli repülőtér felé. Remegő kézzel bekapcsolja a rádiót, és mikor a túloldalról beleszól valaki, kissé gyenge, de magabiztos hangon megszólal.* - A gépünket terroristák térítették el. Az utasok segítségével vissza tudtuk szerezni az irányítást. Sürgős engedélyt kérünk a leszálláshoz. *Az engedélyt pedig azonnal meg is kapják, így megkezdődhet a leszállás. De úgy tűnik, a démon igencsak küzd, mert a pilóta nagyon olyan fejet vág, mint akivel nincs minden teljesen rendben...*



    _________________
    A Mesélő irányítói: Castin Noyers, Jesmon Helar, Loras M. Merlioth és Rebecca Taylor.
    Jarek Malkova
    Jarek Malkova
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Jarek Malkova on Szomb. Okt. 12, 2013 9:34 pm

    *Meg ugyan észreveszi, hogy a másodpilótával, meg azzal a démonnal közben mi van, de épp úgy nem foglalkozik vele, mint a sarokban káromkodó öltönyössel. Az ő dolga most az, hogy segítsen letenni a gépet a pilótának és kész. Úgyhogy továbbra is a hátán tartja a kezét, kicsit tovább szélesítve és erősítve az őket körülvevő Láng erejét, hogy ne engedjen lehetőséget a démonnak a kiteljesedésre. Végül is, elvileg a Lángnak éppen az a lényege, hogy az ilyen lényeket kordában lehessen tartani vele, úgyhogy ez az angyali erő talán elég lesz a földet érésig, hogy visszafogja a lényt. Onnantól pedig lényegében megoldották az álom által feladott feladatot, de ha nagyon muszáj lenne, ott már módszeresebben ki tudná űzni a lényt a pilótából. Viszont egyelőre nem ez a lényeg, hanem hogy lejussanak innen, szóval... ja, lényegében folytatja, amit elkezdett.*


    _________________
    Folyamatban.

    Rebecca Taylor világlátott lidérce
    Ezio Nazzaro
    Ezio Nazzaro
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Ezio Nazzaro on Szomb. Okt. 12, 2013 9:43 pm

    A gyors sorozatot követően, és az előbukkanó alsógatyahuszár démon elájulását végignézve, magamban nyugtázom, hogy ezzel nem lesz gond. Az öltönyös fickó sem tud mit csinálni, és a csaj már megoldotta, hogy a pilóta letudja tenni a gépet. Vagy legalábbis elkezdte. Ennek fényében udvariasan A nyakánál fogva szorongatott védőpajzsomra tekintek. Mármint az utasra, majd kedvesen villantva rá fogaimat elengedem, és homlokegyenest lefejelem, hogy pihenjen egy kicsit.
    - Szép álmokat királylány.
    Teszem hozzá ahogy eldől az illető, mint egy zsák, aztán, újból biztosítom a fegyvert, majd benyomva ismét a tetején lévő fogantyúnál a gombot, összecsukom, és vissza akasztom a helyére. Nem tétovázok sokat, csak leülök a másodpilóta ülésébe, és én is megragadom a kormányt.
    - Majdnem olyan, mint amit kiskoromban térítettünk el...
    Gondolkozok hangosan ismét, miközben megpróbálok segíteni letenni a gépet, a még mindig démonjával küszködő pilótának.
    - Ha ez itt kiereszti a démonjait ezt is lelövöm.
    Morgom oda a többieknek fejemmel a pilóta felé biccentve, közben szorosan megmarkolva a kormányt, és szinkronban mozogva a félig józan szakértőnkkel, próbálom csinálni amit kell.
    - Nem lesz már itt gond. Ha újra erőt vesz rajta a démon akkor is lerakom ezt a gépet. Nem feltétlen egyben, de lerakom.
    Vigyorgok továbbra is, bár ez már kevésbé annyira őrült. Látszólag kezd visszatérni viszonylag ép eszem. Igaz sokban nem különbözik, de akkor legalább nem akarok majd megölni itt mindenkit.
    Agnes Gadegaard
    Agnes Gadegaard
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Agnes Gadegaard on Szomb. Okt. 12, 2013 9:47 pm

    *Szóval, amint konfetti lett a másodpilótából, már azt hihetnénk, hogy minden el van rendezve, azonban úgy tűnik mégsem. Ugyanis fekete köd kezd el gomolyogni a fickóból, ami nem túl jó jel, majd emberi formát ölt, de mielőtt Agnes ennek is nekitámadhatna...elájul. Nessa csak vállat von, majd vet egy pillantást az első pilóta felé, és úgy tűnik lassan minden rendeződik, vagyis megmenekülnek, a feladat teljesítve...még ha a maguk módján is, de teljesítették. A vámpír összeráncolja a homlokát, majd A még ekkor is káromkodó öltönyös vigyori pofát egy határozott mozdulattal kiüti, hogy fogja be már végre, nincs kedve tovább hallgatni. Úgyhogy Nessára igazából a továbbiakban már nincs nagyon szükség, a srác beült másodpilótának, Meg pedig lelkesítő beszéddel buzdítja a pilótát.*


    _________________
    Catherina Cosette Williams multija. Egy kötekedő, heves, állandóan pimasz vérfarkasvadász csaj. Mindenkit elmar maga mellől és nem veszi jó néven, ha a múltjáról kérdezed. Tipikus jégkirálynő, nincsenek barátai, hiszen senki nem bírja sokáig a közelében. Persze ez csak a látszat, ha kitartó vagy és sikerül bekukkantanod a csigaházába egy igazi barátra lelsz. De vigyázz, csak egy embert szeretett életében és az is az öccse volt, úgyhogy ne számíts meleg fogadtatásra. És ha teheted, akkor semmilyen aprósággal ne húzd fel, mert a csinos külső egy igazi harcost, sőt vadászt takar, akiben csak jobb pillanataiban ébred fel a könyörület szele.
    Jesmon Helar
    Jesmon Helar
    .::Igazgató: Cameos::.
    .::Igazgató: Cameos::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Jesmon Helar on Szomb. Okt. 12, 2013 10:03 pm

    *A további lelkesítés úgy tűnik, hatásos, de azért jobb, hogy Ezio ott ül a másik kormánynál, mert van, hogy pár másodpercre elveszti az irányítást a pilóta... Azonban a gép végül sikeresen, bár kissé döcögősen landol a leszállópályán. Azonnal egy tucat rendőr- és mentőautó jelenik meg, valamint úgy tűnik, valahogy a mágiaügyisek is tudomást szereztek az esetről, mivel ők rontanak be először a pilótafülkébe, elfogva a két megszállt embert. Az utasokat a diákokkal együtt természetesen leszállítják a gépről, és a fyronosok megkapják a vállonveregetést is... Aztán ismét elsötétül előttük minden.*


    *Ahogy a diákok lassacskán felébrednek, Jesmon az asztalának támaszkodva, arcán széles mosollyal várja őket.* - Nos, be kell vallanom, nem ilyen kimenetelre számítottam. *Csóválja a fejét, nem halványuló mosollyal.* - De roppant érdekes volt. Gratulálok mindenkinek. Bár... *Pillant Ezio felé.* - Jobban örülnék, ha legközelebb kevesebb ártatlan életbe kerülne a megmenekülés. *Csóválja meg a fejét, de nem tervezte különösebben leszúrni a fiút, elvégre, sylorinás... És bár Jesmon nem díjazza ezt a fajta viselkedést, nem az ő diákja, nem az ő dolga vele foglalkozni.* - Miss Helroynak és Miss Gadegaardnak szeretnék kifejezetten gratulálni, nélkülük ugyanis nem sikerült volna az akció. Különösen Miss Helroy megoldása tetszett, ahogyan felhasználta az angyali erejét. Kifejezetten kreatív. *Biccent mosolyogva az erethonos felé.* - Valamint a ma tanult mágiát is kifejezetten ügyesen használták, akik próbálkoztak vele. *Teszi még hozzá, látszólag nagyon elégedett ma a diákjai teljesítményével.* - Azonban még egy valamit szeretnék elmondani. Nem tananyagbeli információ, de azt hiszem, jobb, ha tudnak róla, éppen ezért tettem bele a mai gyakorlatba. Ez pedig a démoni megszállás. *Kezd bele, immár komolyabb arckifejezéssel.* - Bizonyára nagyon kevesen találkoztak eddig bármiféle hasonlóval, de sajnos ez létezik. Nem minden démon képes rá, ez úgymond... Genetika. Mint például, hogy ki mennyire hajlékony. Meg lehet tanulni elegendő gyakorlással, de aki úgy születik, hogy tudja, annak nincs erre szüksége. Akinek viszont egyáltalán nincs a génjeiben, az elképzelhető, hogy soha nem lesz rá képes. Ismertem ilyen ősdémont is. Aki azonban megteheti, annak nincs szüksége a gazdatest beleegyezésére. Embereket a legkönnyebb megszállni, a többi fajt kissé nehezebb, de nem kizárt, az angyalokat kivéve. Őket nem tudják, mert abba egy démon akár bele is halhatna. Kivételt képeznek persze a bukott angyalok... Természetesen minél erősebb egy lény, annál nehezebb megszállni, és annál könnyebben tudja visszaszerezni az irányítást. *Magyarázza.* - Az emberek általában nem emlékeznek a megszállásuk idejére, de van, hogy mindent látnak és érzékelnek is. Így lehetséges, hogy küzdenek "fogvatartóik" ellen, több-kevesebb sikerrel. *Fejezi be végül.* - Esetleg kérdés? *Pillant körbe a termen, majd ha nem érkezik ilyen, folytatja.* - Ennyi lenne. Akit esetleg bővebben érdekel a téma, bátran keressen meg az óra után. Mr Nazzaro, Miss Helroy és Miss Gadegaard kérem, jöjjenek ide egy pillanatra. Mindenkinek köszönöm a részvételt! Ne feledjétek a házidolgozatokat történelem órára. *Mosolyodik el végül, majd az asztala mögé lép, elengedve ezzel a diákokat. Ha a három kiemelt végül odaér, nekik átnyújt egy-egy ajándékot, majd őket is elengedi. Ha pedig valaki esetleg kérdéssel fordul hozzá, azt még megválaszolja, mielőtt rendbetenné a termet és ő is elmenne.*

    //Köszönöm a részvételt!Very Happy A meglepetést pedig azonnal leírom ^^//


    _________________
    Egy 7822 éves démon, aki fellázadt a sorsa, az élete, a Pokol Ura - és az egész világ ellen. Sosem volt az, aminek lennie kellett volna, sosem azt tette, amit elvártak volna tőle, és sosem érezte úgy, hogy ez helytelen. Talán az egyetlen ősdémon, akiből hiányzik a sötétség. Egy démon, akit Lucifer hívott életre, s ő megtagadta, mint urát. A Pokol szülötte... akit száműztek saját hazájából.

    A Cameos házvezető ősdémona.
    Jarek Malkova
    Jarek Malkova
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Jarek Malkova on Szomb. Okt. 12, 2013 10:14 pm

    *Kényelmesen nyújtózkodva - és egy ásítást elnyomva - hallgatja Jesmon levezető magyarázatát, és noha a démoni megszállásról még nem hallott túl sok mindent, most nem kezd el kérdezgetni vagy jegyzetelni, de azért amikor a tanár az óra végén odahívja őket - persze csak miután vetett rá egy rettentően csúnya pillantást -, azért megkérdezi, hogy lehet-e egy megszállott emberrel többet kezdeni, mint amit ők csináltak. Majd pedig elvonul a szobájába, megtárgyalja az órát Maryvel - meg ha esetleg összefut közben a bátyjával, akkor vele is -, majd fürdés és irány a jóóó meleg ágyikó, ami ez után a megterhelő alvás után valószínűleg jelentősen pihentetőbb lesz.*

    // Köszi az órát *-* Nagyon jó volt, bár a végére eléggé wtf lett, de nem baj, ez így volt buli xD //


    _________________
    Folyamatban.

    Rebecca Taylor világlátott lidérce
    Jesmon Helar
    Jesmon Helar
    .::Igazgató: Cameos::.
    .::Igazgató: Cameos::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Jesmon Helar on Szomb. Dec. 07, 2013 2:02 pm

    *A tanterem ajtaja már igen korán, délután kettőkor nyitva áll az esetleges korán érkezők előtt. Ennek nem más az oka, minthogy Jesmonnak igen alapos felkészülésre van szüksége a harmadik Mentálmágia óra előtt. Ez lesz ugyanis az idei legrizikósabb és talán legizgalmasabb óra a diákok - és Jesmon - számára. Bár a veszély főleg a tanár urat fenyegeti. Még mindig nem tudja, mennyire volt nyerő ötlet egy ilyen meredek gyakorlatot kitalálni, de mostmár nincs visszaút, ennyi idő alatt nem tudna már mást kitalálni. Így hát marad az eredeti ötlet. A szükséges óvintézkedéseket természetesen megteszi, így hát jelenleg a tanári asztal mögött ül és az előtte felsorakozó apró üvegcséket nézve motyog valami nagyon hosszú és bonyolult latin szöveget. Mindeközben jobb kezének mutatóujját a halántékára helyezi, és bizonyos időközönként elhúzza onnan. Ekkor az ujja hegyéhez valami, mindig más színű, furcsa anyag tapad hozzá, ami mintha egyenesen az agyából szivárogna ki. Ezt, tovább mormolva a varázsigét az egyik apró üvegcsébe tölti, majd megismétli a folyamatot. Ezt csinálja már egy jó ideje, s az üvegek nagy része már meg is telt. De nem ez az egyetlen furcsaság. A diákok a teremben is megfigyelhetnek egy apró, de elég feltűnő változást: a tanári asztal mellett egy kinyitható kempingágy áll, rajta egy szem párnával.*


    _________________
    Egy 7822 éves démon, aki fellázadt a sorsa, az élete, a Pokol Ura - és az egész világ ellen. Sosem volt az, aminek lennie kellett volna, sosem azt tette, amit elvártak volna tőle, és sosem érezte úgy, hogy ez helytelen. Talán az egyetlen ősdémon, akiből hiányzik a sötétség. Egy démon, akit Lucifer hívott életre, s ő megtagadta, mint urát. A Pokol szülötte... akit száműztek saját hazájából.

    A Cameos házvezető ősdémona.
    Jesmon Helar
    Jesmon Helar
    .::Igazgató: Cameos::.
    .::Igazgató: Cameos::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Jesmon Helar on Szomb. Dec. 07, 2013 2:48 pm

    //Az óra kezdése kitolódott négy órára! Smile //


    _________________
    Egy 7822 éves démon, aki fellázadt a sorsa, az élete, a Pokol Ura - és az egész világ ellen. Sosem volt az, aminek lennie kellett volna, sosem azt tette, amit elvártak volna tőle, és sosem érezte úgy, hogy ez helytelen. Talán az egyetlen ősdémon, akiből hiányzik a sötétség. Egy démon, akit Lucifer hívott életre, s ő megtagadta, mint urát. A Pokol szülötte... akit száműztek saját hazájából.

    A Cameos házvezető ősdémona.
    James Runnel
    James Runnel
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by James Runnel on Szomb. Dec. 07, 2013 4:04 pm

    Lassan, nagyon lassan, kifejezetten sehova sem sietve, lépésről lépésre, mintha csak csoszognék, bár lábaim rendesen szedem, de sebességével egy csigát is képes lennék magam elé engedni, aki úgy száguldana el mellettem, mintha valaki egy sugárhajtású hajtóművet szerelt volna a hátára. Szóval, tényleg nem valami nagy sebességgel haladok a terem felé, szemeimet nagyjából egy, másfél perces időközönként felnyitva, próbálkozok ébren maradni. Általában, ha órára kell mennem, mindig úgy indul, hogy elég fáradt vagyok ahhoz, hogy még mielőtt elérném elaludjak állva. Természetesen a pallosom most is a hátamon helyezkedik el, ezzel plusz sújt adva nekem, de ezt valójában észre sem veszem már egy-két éve. Lehet, ha egyszer úgy kezdenék el mozogni, hogy nincs nálam, meglepően nagy sebességre tennék szert. De akkor már nem is lennék önmagam, ha leraknám ezt a gigászi fegyvert, és nélküle tennék meg két méternél nagyobb távolságot. Szándékos véletlen módon, viszont, amikor valaki éppen elhaladna mellettem, egy nagyobbat nyújtózkodva, ásítás kíséretében úgy időzítek, hogy pont beleszaladjon öklömbe. Ma egyenlőre nem vagyok olyan hangulatomban, hogy eléggé eltűrjem mások jelenlétét a közelemben. Még a szokásoshoz képest sem. A teremhez vezető folyosón félúton járva, táskámból hirtelen két kis dobozos ital kerül elő. Az egyik egy energia ital, míg a másik kávé lenne. Mind a kettőt ügyesen felpattintom, és a halk szisszenés után, felváltva kezdem el kortyolgatni őket, egészen ameddig félig ki nem ürül mind a kettő. Ekkor már gyorsabban haladok az előzőnél, miközben az egyik dobozba áttöltöm a másik maradékát, és kicsit megmozgatva összekeverem a két italt, hogy valami furcsa ízű löttyöt kapjak a végére. Nem nagyon lehet azt mondani rám, hogy válogatós vagyok. Viszont ennek ellenére mégsem ennék, vagy innék meg azért mindent. De, ezt természetesen igen, hiszen talán ad egy kis segítséget, hogy felébredhessek. Amikor a tanterem elé érek, az ajtót hozzám való illendőséggel, talpam segítségével tárom fel, egy kisebb hangzavart keltve. Ahogy belépek, és meglátom a tanárt, az üvegcsékkel, meg a kis ágyat, egy "chh" hang kíséretében, hamar helyet is foglalok az egyik hátsó padban, hogy aztán ismét kis zajt csapva lefejelhessem az asztalt, kezeimmel utána eltakarva valamennyire fejemet, és úgy próbáljak meg pihenni, ameddig mindenki be nem érkezik.


    _________________
    Eléggé csendes, és antiszociális személyiség. Nem kedveli túlzottan a vérfarkasokat, viszont ok nélkül nem provokálja őket csak azért, hogy megpróbálhasson megverekedni egyel. Hátán mindegy, hogy hova megy ott van az egyélű, nagyjából vele egymagasságú széles kardja, amiről könnyedén fel lehet ismerni őt. Ha arcát nézik, akkor nem túl sok mindent bírnak leolvasni róla, hiszen szinte mindig ugyanolyan unott arckifejezést vesz fel. Nem nagyon szokása mások dolgába beleavatkozni, csak ha már belekeverték. Kardja nem teljesen hétköznapi, bár ez már méreteiből is látszódik, viszont amikor készítették a fémet ezüsttel is ötvözték, kifejezetten a vérfarkasok miatt, és persze, hogy ne csorbulhasson ki olyan könnyedén, mintha csak ezüstből lenne. Nem beszélve az anyagköltségéről sem.
    Kamen Grozdan Branimir
    Kamen Grozdan Branimir
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Kamen Grozdan Branimir on Szomb. Dec. 07, 2013 4:14 pm

    *Kamen futva érkezik, miután fél órát vitatkozott Patric-kel, hogy vonszolja már el magát Mentálmágiára, és végül megegyeztek abban, hogy a srácnak rohadtul semmi kedve hozzá, hagyja őt békén, és drága démon-vámpírunk lelépett Qarinba. Vagy Londonba. Őszintén szólva Kamen azt sem tartja kizártnak... Most meg aztán ő is elkésik Pat hisztirohama miatt. Komolyan nem tudja, mi a fene baja van a haverjának már megint, tekintve, hogy kedd óta ilyen, nem lehet normálisan beszélni vele, és még azt sem tudja kideríteni, hogy mégis mi az ég baja van. De mindegy is... Már így is késésben van, állapítja meg az órájára pillantva. Végül csúszva érkezik a terem elé, és belépve elmotyog egy elnézést, majd leül megszokott helyére, a második padba. Hiába, bármennyire passzívan is viselkedik, még mindig imádja a mentált, szóval attól függetlenül, hogy minden más órán hátul ül, meg amit tud, végiglevelez Pattel, itt figyel. Miután levágódott, elővesz tehát egy füzetet - azt amiben amúgy levelezni szoktak - meg egy tollat, és firkálgatva várja, hogy Jesmon elkezdje az órát.*


    _________________
    Kamen Grozdan Branimir. Talán már ki sem fejezhető szavakkal, hogy mit jelent ez a név, hogy ki is ő pontosan. Rhean... Kamen... Minden, ami volt, minden, amit tett, most egyesül benne, és eljött végre a pillanat, hogy megbékéljen magával. Démoni énjétől és bukottságától megszabadulva könyörög hát a pillanatért, hogy újra láthassa szeretett Lottéját... Miközben háborúra készül a Menny katonájaként.

    Rebecca Taylor (és Charlotte Devon) mennyei harcosa
    Maddox Rivery
    Maddox Rivery
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Maddox Rivery on Szomb. Dec. 07, 2013 4:21 pm

    * Nem túl sietősen érkezem a terembe. Igazából túl nagy kedvem nem volt jönni, de hát mindig tanul az ember valami újat, és ha már céllal küldtek eme falak közé, nos... ideje aktivizálni magam. Ahogy a folyosón szedem a lábam a terem felé közeledve egyre több embert látok szállingózni. Senki nem siet, mindenki tetű lassú, pláne az előttem haladó fiú. Hátát valamiféle pallos nyomja, én pedig furcsa ivási szokására önkéntelenül is felhúzom a szemöldökömet. Nem, nem látom mit önt egybe, viszont a sötét színű és a világos színű lötty együtt határozottan undorítónak tűnik. Számat elhúzom, majd magamban konstatálom, hogy lehet ő pedig a vérért nem lenne oda. Így hát úgy döntök, ha együtt leszünk az órán, valahogy mellé csapódok. Nem, nem vagyok jó társaság, de hát majd meglátjuk mit hozhatok ki ebből a dologból.
    Mikor végre beérek a terembe örömmel szemlélem hogy leghátul foglalt helyet. Cuccai teljesen elterülnek a padon, én pedig a pofátlanságommal nem törödve tolom őket arrébb annyira, hogy a könyveim odaférjenek. Vetek egy pillantást a fiú arcára, majd helyet is foglalok, még mielőtt bármit is mondhatna. *
    - Úgy látom szabad...
    Jesmon Helar
    Jesmon Helar
    .::Igazgató: Cameos::.
    .::Igazgató: Cameos::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Jesmon Helar on Szomb. Dec. 07, 2013 4:29 pm

    *Ahogy az összes diák megérkezett, Jesmon, mivel már rég befejezte az üvegcsék töltögetését és az időt iratok kitöltésével ütötte el, leteszi a pennát és feláll. Ez egy kicsit négy után van, de mivel Jesmon sejti, hogy annál azért többen lesznek, mint ahányan négyre érkeznek, úgy döntött, megéri várni. Ekkor viszont egy intéssel bezárja az ajtót, hogy még véletlenül se zavarhassa meg senki az órát - az igen komoly következményekkel járna -, s mosolyogva a diákok felé fordul.* - Üdvözlök mindenkit az idei harmadik Mentálmágia órán. Az elméleti részt ma nagyon rövidre fognám, mert elképzelhető, hogy kicsit hosszabb lesz a gyakorlat a szokásosnál - bár ez csak magukon múlik. *Néz végig a diákokon, és természetesen feltűnik neki, hogy Patric sehol, amit viszont csak a szeme egy villanásával jelez, ahogy tekintete Kamenre siklik.* - Egyetlen gyors kérdéssel indítanék. Mi az az álom, mi a célja, és mire lehet felhasználni?


    _________________
    Egy 7822 éves démon, aki fellázadt a sorsa, az élete, a Pokol Ura - és az egész világ ellen. Sosem volt az, aminek lennie kellett volna, sosem azt tette, amit elvártak volna tőle, és sosem érezte úgy, hogy ez helytelen. Talán az egyetlen ősdémon, akiből hiányzik a sötétség. Egy démon, akit Lucifer hívott életre, s ő megtagadta, mint urát. A Pokol szülötte... akit száműztek saját hazájából.

    A Cameos házvezető ősdémona.
    James Runnel
    James Runnel
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by James Runnel on Szomb. Dec. 07, 2013 4:45 pm

    Alig, hogy helyet tudok foglalni, és letelepedve helyemre lefejelem az asztalt, egy új alak foglal mellettem helyet. Ez kissé meglepő, hiszen általában egyedül szoktak hagyni a többiek. Vagy, legalábbis eddig egy embert leszámítva senki sem ült mellém, év eleje óta. Látszik, hogy még új a gyerek az iskolában. Amikor arrébb lökdösi táskámat, felkapom kómás tekintetemet, és lekapva a padról bepréselem a pallosom mögé, és összekapcsolom elöl a testtáska pántját, hogy biztosan maradjon, aztán ismételten egy koccanással megpróbálok álomba merülni. Kissé ironikus, hogy a tanár pont erről kérdez bennünket később. Persze, előtte még, amikor a gyerek megszólal csak halkan morgok egyet. Nem nagyon tervezek sokat foglalkozni vele. Ameddig nem kerül harcra a sor, addig úgy sem fog engem túlzottan izgatni az óra. Amikor viszont a tanár elkezd magyarázni az álmokról, nem nagyon érzem magam biztonságban ahhoz, hogy el merjek aludni, így inkább hátra dőlök, és elkezdek kotorászni a zsebemben. Mivel, ha kést vennék elő tuti, hogy hamar lekapcsolnának, így egy tollat húzok elő a zsebemből, és azt kezdem el forgatni a kezemben. A végeredmény így is ugyan az, és, egy erőteljes, bár számomra azért nem túlzottan, hála a kellő mértékű edzésnek, bár ez nem látszódik meg rajtam. Beleállítom a tollat a padba, aztán a tetejére helyezve a mutatóujjamat, bal kezemmel könyökölve a padon megtámasztom a fejemet, és elkezdem mozgatni balra jobbra a tollat, hogy valahogy sikerüljön kifaragni a padból. Látszik, hogy nem először játszom ezt el, hiszen már van pár hasonló nyom a padon.  Szemem sarkából néha a mellettem ülő srácra tekintek, miközben azon agyalok, hogy vajon milyen fajba is tartozhat. Mert, ha netalántán véletlenül farkas lenne, nem biztos, hogy jól alakulna az óra végére a történetünk. Legalábbis az lenne a minimum, hogy szereznék egy újabb ellenséget ismételten.


    _________________
    Eléggé csendes, és antiszociális személyiség. Nem kedveli túlzottan a vérfarkasokat, viszont ok nélkül nem provokálja őket csak azért, hogy megpróbálhasson megverekedni egyel. Hátán mindegy, hogy hova megy ott van az egyélű, nagyjából vele egymagasságú széles kardja, amiről könnyedén fel lehet ismerni őt. Ha arcát nézik, akkor nem túl sok mindent bírnak leolvasni róla, hiszen szinte mindig ugyanolyan unott arckifejezést vesz fel. Nem nagyon szokása mások dolgába beleavatkozni, csak ha már belekeverték. Kardja nem teljesen hétköznapi, bár ez már méreteiből is látszódik, viszont amikor készítették a fémet ezüsttel is ötvözték, kifejezetten a vérfarkasok miatt, és persze, hogy ne csorbulhasson ki olyan könnyedén, mintha csak ezüstből lenne. Nem beszélve az anyagköltségéről sem.
    Kamen Grozdan Branimir
    Kamen Grozdan Branimir
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Kamen Grozdan Branimir on Szomb. Dec. 07, 2013 4:45 pm

    *Látja a tanár tekintetén, hogy Patric-et keresi, szóval enyhén megvonja a vállát, jelezve, hogy nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy a másik nincs itt - bár esélyes, hogy óra után odamegy megkérdezni, hogy nem tudja-e véletlenül, mi a franc baja van, meg honnan vannak ezek az alig gyógyíthatónak tűnő sebei -, de egyelőre nem szól semmit. Amikor aztán meghallja a kérdést, halkan felhorkant, és vet egy szúrós pillantást Lotte irányába. Hát, elég egyértelmű, hogy mi jutott elsőre eszébe... Aztán Lizzie meg Beliar is beugranak neki, így megállapítja, hogy igen, sok köze volt már a témához, így jelentkezik.* - Hát... Az álmot magát nem nagyon tudta még definiálni senki. Viszont sok mindenre lehet használni. Lehet velük az adott illető emlékeit felszínre hozni *nem, ez cseppet sem volt specifikus*, lehetséges különféle képek közvetítési csatornájaként felhasználni, lehet gondolatokat elültetni bennük, hasonlóan, mint ahogy az Eredetben volt... Ö, lehetséges, hogy a tanár úr azt nem látta... Azt hiszem, ezekről tudok. Ja, meg még annyi, hogy azt hiszem, valami olyasmi a célja, hogy rendezze az illető elméjében a nap folyamán felgyülemlett hülyeségeket *teszi még hozzá, majd elhallgat, hogy mások is szóhoz jussanak, meg hogy esetleg a tanár is tudjon mondani valamit az eddigi szövegelésére.*


    _________________
    Kamen Grozdan Branimir. Talán már ki sem fejezhető szavakkal, hogy mit jelent ez a név, hogy ki is ő pontosan. Rhean... Kamen... Minden, ami volt, minden, amit tett, most egyesül benne, és eljött végre a pillanat, hogy megbékéljen magával. Démoni énjétől és bukottságától megszabadulva könyörög hát a pillanatért, hogy újra láthassa szeretett Lottéját... Miközben háborúra készül a Menny katonájaként.

    Rebecca Taylor (és Charlotte Devon) mennyei harcosa
    Jesmon Helar
    Jesmon Helar
    .::Igazgató: Cameos::.
    .::Igazgató: Cameos::.

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Jesmon Helar on Szomb. Dec. 07, 2013 5:05 pm

    *Tudomásul veszi Kamen reakciójából, hogy ő sem tud többet Patricről, majd eldönti, hogy holnap megkeresi és beszél vele. Aztán ugyebár feltesz egy kérdést, amire válaszolnak néhányan, de Jesmon számára nem meglepő módon Kamen adja a legpontosabb választ.* - Így van. És igaza van, valóban nem láttam. *Órán senkit sem tegez, hiába teszi ezt meg egyébként néhány esetben, ahogyan talán Kamennel is.* - De értem, mire gondol. *Biccent felé, aztán ha nem érkezik több válasz, magyarázni kezd.* - Az álom tulajdonképpen a tudatalattink megnyilvánulása. Biológiai értelemben az agy ilyenkor próbálja meg helyreállítani magát, ilyenkor dolgozza fel és rakja a helyükre az információkat. Ennél azonban sokkal fontosabb szerepe is van: megtudhatunk akár saját magunkról is olyan dolgokat, amik egyébként rejtve maradnának előttünk. Hiszen elménk ilyenkor a legőszintébb velünk. Gondoljunk csak arra, milyen gyakran álmodunk legnagyobb vágyainkról, vagy épp félelmeinkről. Ennél azonban sokkal többet is megtudhatunk belőlük - de nem vagyok pszichológus, így erről nem beszélnék többet. Számunkra a lényeges pont az, hogy ha valaki más álmába behatolhatunk... Egy kis gyakorlattal szinte bármit végrehajthatunk az illető elméjével. És el is érkeztünk a mai varázslatunkhoz. *Int, mire a táblán megjelenik az Álomlátogatás leírása és varázsigéje.* - A mai órán ezt fogják alkalmazni - rajtam. Szóval ha mindenki elkészítette a jegyzeteit, kezdhetjük is. Természetesen muszáj volt néhány dolgot kivennem az elmémből, mivel... nos, maguknak is jobb, ha ezekkel nem találkoznak. Remélem, megértik, hogy ez mennyire veszélyes vállalkozás, így kérem, nagyon vigyázzanak, és háromszor annyira koncentráljanak, mint azt egyébként tennék! *Magyarázza, és látszik rajta, hogy valóban ideges kissé ettől. Minden esetre már nem fog meghátrálni.* - A szükséges hozzávalókat itt találják. *Mutat egy asztalra, ami épp most jelent meg a tanári asztal előtt, s valóban, ott van minden szükséges dolog, beleértve Jesmon néhány hajszálát is. Ekkor az igazgató feláll, és lefekszik az előkészített ágyra, ahol egy varázsige segítségével mély álomba merül...*

    Tananyag:
    Álomlátogatás
    Varázsige: Adeo somni
    Leírás: Az álomlátogatás talán az eddigi legizgalmasabb varázslatunk ebben az évben, hiszen segítségével nem kevesebbre lehetünk képesek, mint egy másik személy álmaiba lépni. Pontosan: az ige segítségével részt vehetünk bárki álmaiban. Az illető úgy fogja érzékelni, mintha mi is az álma részesei lennénk, így, ha nem gyakorlott az ilyen esetek felismerésében, nem fog gyanakodni, hogy kémkedünk utána – persze csak ha elég ügyesek vagyunk, hogy elhitessük vele, minket is csak álmodik. Tulajdonképpen tökéletesen használható, ha meg szeretnénk tudni valami olyasmit, ami csak az illető elméjének leghátsóbb, legeldugottabb zugaiban lelhető meg, vagy nagyon ügyesen igyekszik előlünk eltitkolni. Vagy akár üzenetet is kézbesíthetünk segítségével, feltéve, hogy az illető komolyan fogja gondolni azt, amit álmában lát. Angyalok (és arkangyalok) előszeretettel használják a halandókkal való kommunikáció megkönnyítése céljából. Természetesen megfelelő védekezéssel kizárhatjuk az álmaink nem kívánt látogatóit, de nálunk erősebb mentálmágusok könnyedén feltörhetik védfalunkat és belekontárkodhatnak legféltettebb titkainkba is.
    Használat: Először is biztosnak kell lennünk abban, hogy a célszemélyünk éppen alszik – de ehhez nem kell feltétlenül a közelében lennünk. Viszont mindenképp szükségünk van valamire az illető személyes holmijai közül. Ha ez megvan, meg kell gyújtanunk két darab gyertyát, majd egy tálat kell közéjük helyezni. A tálba először is fenyőágakat kell szórnunk, amiket aztán meggyújtunk, s ebbe dobjuk bele a célszemély személyes holmiját, miközben kimondjuk a varázsigét. Ezt követően, ha jól végeztünk el mindent, azonnal elálmosodunk, s ha elaludtunk, máris az illető álmában találjuk magunkat. Figyelem! Mindenki, aki a füstöt belélegzi, a varázslat részesévé válik, azaz a célszemély álmába kerül!


    _________________
    Egy 7822 éves démon, aki fellázadt a sorsa, az élete, a Pokol Ura - és az egész világ ellen. Sosem volt az, aminek lennie kellett volna, sosem azt tette, amit elvártak volna tőle, és sosem érezte úgy, hogy ez helytelen. Talán az egyetlen ősdémon, akiből hiányzik a sötétség. Egy démon, akit Lucifer hívott életre, s ő megtagadta, mint urát. A Pokol szülötte... akit száműztek saját hazájából.

    A Cameos házvezető ősdémona.

    Ajánlott tartalom

    Mentálmágia tanterem - Page 13 Empty Re: Mentálmágia tanterem

    Témanyitás by Ajánlott tartalom


      Pontos idő: Csüt. Feb. 20, 2020 6:21 pm