by Joyce Fleming Vas. Nov. 25, 2012 11:21 am
//Órapótlás//
*Nyugodtan lépkedek az elementálmágia terem felé, bár be kell vallanom semmi humorom nincs a padban poshadni. Legszívesebben most is járnám a világot, és végezném a munkámat, de ha egyszer apám iderendelt, akkor nem tudok mit csinálni. Mivel ez talán a második órám az évben, ezért nem különösebben erőltetem meg magam, hogy megkedveltessem magam a tanárral. Minek? Előbb-utóbb csak elpusztul ez a rohadt sziget, aztán a bűnösöket úgyis mi látjuk vendégül! Akkor meg azzal szórakozok, akivel csak akarok, így mivel itt mindenki halálra van ítélve, nem is kell jópofiznom. Fekete bőrdzsekimet összébb húzom magamon, mert rohadtul fázok most idefent. Most már arra is emlékszem, hogy télen miért szoktam odalent maradni. Lent ilyenkor is jó meleg van, én meg nem szoktam hozzá, hogy jégcsappá fagyjak. Morcosan szusszantok, majd mikor meglátok egy szőke hajú csajt a folyosón tudom, hogy jó helyen vagyok. Bár, ha akarnám se tudnám eltéveszteni a célt, mert a sólymom iderepked mellettem, s mivel keresztül-kasul bejára a szigetet, ezért ő vezet engem. Megállok a csajjal szemben, majd egy egyszerű biccentéssel jelzem, hogy tudomásul vettem a jelentét, csak lesz*rom. Így hát amíg a többi diák ide nem sereglik, addig a sólyommal megtárgyalom, hogy mi fog odabent várni, csakhogy elégedetlenségemre azt közli, hogy nem tudott bejutni oda. Ökölbe rándul a kezem, és legszívesebben dühömben a falba – vagy valamelyik diákba – vájnám a körmeimet. Amikor kinyílik az ajtó, utoljára leellenőrzöm, hogy az övemre felcsatoltam-e a kardomat és a tőreimet. Aztán belépek a terembe. Vagyis csak lépnék, de úgy tűnik, a tanár szórakozik velünk, mert egy faluba lyukadunk ki végül. De jó! Hidegből a még hidegebbe! Kösz szépen, minden vágyam az volt, hogy hóember legyek! Körbepillantok, és érzem, hogy egy gonosz mosoly ül ki az arcomra. Imádom a káoszt! Nem figyelek többé a diákok, minden figyelmemet a központi fickóra összpontosítom. Persze, az a szőke tyúk egyből odamegy a pasihoz! Kérdem én, így hogyan tegyem el lábam azt az alakot?! Talán, ha a szöszit is kiiktatnám… Úgyse lenne nagy kár érte. *
– Halljuk mibe ütötte bele a liba az orrát! – *morgom halkan, és előre küldöm a madarat, hogy hallgassa ki a beszélgetést. Érzem, hogy elönt a forróság, ahogy hallom, hogy végre egy értelmes lénnyel is találkozom a Földön. Egy boszorkánymester! Pont, mint én! Segítenem kell neki, ezek a férgek nem érdemelik meg az életet! Mindenesetre, eleinte úgy teszek, mintha a falusiakkal lennék, aztán, ha megtaláltam ezt az alakot, akkor az utolsó pillanatban rútul hátba döföm őket meg a szöszit! Igen, így lesz. Visszaintem a madarat, aki a vállamra ereszkedve tartja szemmel a környéket. Mikor feltámad a szél és a havazás is erősödik, akkor felmordulok, hiszen gyűlölöm a hideget, de mindenesetre a hátborzongató aurától én csak jobban érzem magam. Majd amikor a szöszi meg a hapsi elindulnak, akkor utánuk osonok, és a fák között leskelődve szemmel tartom minden lépésüket. Mikor pedig a falusi visszafordul, akkor a csajt követve haladok felfelé a szirten, s mire felérünk, addigra a kardom már a kezemben pihen, várva arra, hogy mikor sújthatok le a diákra. Mikor a csajszi rátámad a mágusra, akkor én a saját képességemet használva igyekszem vérlényeket teremteni, hogy ráuszíthassam a lányra. Ó, a sötét lényeket és varázslókat mindig megvédem, hiszen ők a legjobb arcok az egész világban. Nem hagyhatom, hogy ennyi jó fej meghaljon! Nem, hulljon csak ki szépen a söpredék!*
//4. szint: Vérlényeket képes létrehozni, aminek az alakja és erőssége a mágus képzettségétől függ. Persze ez függ a közelben lévő vér mennyiségétől.//
Imádtam.^^Főleg, hogy végre egy makacs öszvérrel is kipróbálhattam magam. 
// 
//
