Fyron Akadémia

Vámpírok, vérfarkasok, angyalok, démonok, emberek, lidércek, nimfák, nekromanták, nixék és valanok... Szövetségek, harcok. Légy részese ennek a kalandnak, ahol Te döntöd el, melyik oldalon állsz!


Az oldal bezárt. Régi tagok: nyugodtan játszhattok itt, néha mi is fogunk, de magát az oldalt nem visszük tovább aktívan.

    Novellák, kisregények - Minden egyéb

    Lucien du Bois
    Lucien du Bois
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Novellák, kisregények - Minden egyéb Empty Novellák, kisregények - Minden egyéb

    Témanyitás by Lucien du Bois on Pént. Aug. 17, 2012 6:57 pm

    Ahogyan Gaea felhívta a figyelmet, csak a karakteres novelláknak volt eddig helye, így hát ezennel nyílik az új topik Very Happy Ide kerül minden olyan novella, kisregény, aminek talán semmi köze a Fyron világához, de akár olyan is, ami ebben a világban játszódik, de nem karakterhez kapcsolódik, esetleg a jövőben játszódik, tehát ide kerül minden olyan iromány, ami nem köthető valamely karakterhez Smile Kisregények esetén nyugodtan lehet berakni fejezetenként külön hsz-ben is, csak jelezni kéretik, hogy mégis mi az, hogy a kedves olvasók ne vesszenek el Very Happy


    _________________
    Lucien elveszett gyermekként, apja után kutatva érkezett a Fyron Akadémiára, de itt tartózkodása messze nem ezért vált tartóssá: a hős lidércben egy pillanatig sem csalódott, hiszen világ életében gyűlölte őt... halálhírének hallatán azonban képessé vált megbocsátani neki. Életén és céljain ez nem igazán változtatott: továbbra is az írás a legfőbb szenvedélye, továbbra is Ed az egyetlen ember, aki igazán közel képes férkőzni hozzá, és továbbra is szorgalmasan végzi tanulmányait az Akadémián.

    Rebecca Taylor fél-lidérce
    Jesmon Helar
    Jesmon Helar
    .::Igazgató: Cameos::.
    .::Igazgató: Cameos::.

    Novellák, kisregények - Minden egyéb Empty Re: Novellák, kisregények - Minden egyéb

    Témanyitás by Jesmon Helar on Pént. Aug. 30, 2013 3:37 pm

    Úgy nézem, én fogom megnyitni ezt a fórumot :)Tegnap éjjeli agymenés, akkor valahogy több értelmet véltem benne felfedezni, mindegy, olvassátok, és várom a véleményeket is, de röhögni csak szép halkan Very Happy


    Írás az írásról

    Azon gondolkodtam, ha nekem kéne döntenem a felől, hogy melyik a legszebb művészeti ág, mire esne a választásom?
    Először a zene jutott eszembe – hiszen talán már zenésznek is mondhatnám magam, és amúgy is, kinek nem a legnépszerűbb, legsokrétűbb művészet jutna eszébe? Aztán gondoltam a festészetre, a rajzra, a grafikára. A szobrászatra és az építészetre. De hamar rájöttem, egyik sem emelkedik ki a többi közül, habár mindegyiket csodálom és tisztelem. Tudom, választásom egyértelműen az írásra esne.
    Mindenki számára világos, hogy az irodalom leglényegesebb eleme a tartalom. A gondolat, amit az író az olvasóval közölni kíván. A célja pedig megváltoztatni – egy embert, egy nemzetet, egy világot. Így hát nem is lehet íróvá, ki nem rendelkezik méltó gondolatokkal ahhoz, hogy változást idézzen elő. Nevezheti magát annak. De nem lesz az.
    Viszont az írás nem csupán ennyiből áll. Nagyon fontos – talán lényegesebb a tartalomnál – a külső. Hiszen hiába a nagy gondolatok, ha nem találnak utat az olvasó elméjéig.
    Az írás pedig a betűk, a hangok zenéje, a szavak festészete, a mondatok szobrászata s a szöveg építészete.
    Író bárkiből válhat, de az írást nem lehet tanítani. Megtanulhatod a helyesírást, a vesszők szabályos  használatát, vagy hogy a szóismétlés rossz, de soha, senki sem taníthat meg téged írni – egy személyt kivéve. S ez te magad vagy.
    Ha van egy gondolatod – írd le! Nem tetszik? Írd át újra és újra és újra, mindaddig, amíg nem hallod meg a szavak zenéjét.
    Magyarnak születtél, a világ leggyönyörűbb, de egyben legnehezebb anyanyelvét beszéled. Ez rengeteg lehetőséget hordoz magában. Ha ki tudod őket használni, te leszel a leggazdagabb lény a Földön, s ezt a kincset senki sem veheti el tőled.
    Az irodalmat nem lehet megérteni – érezni kell. Az írás a legsokrétűbb, legbonyolultabb s egyben legtöbb lehetőséget magában hordozó művészet. Remélem, még sokak szerint a legszebb is.


    _________________
    Egy 7822 éves démon, aki fellázadt a sorsa, az élete, a Pokol Ura - és az egész világ ellen. Sosem volt az, aminek lennie kellett volna, sosem azt tette, amit elvártak volna tőle, és sosem érezte úgy, hogy ez helytelen. Talán az egyetlen ősdémon, akiből hiányzik a sötétség. Egy démon, akit Lucifer hívott életre, s ő megtagadta, mint urát. A Pokol szülötte... akit száműztek saját hazájából.

    A Cameos házvezető ősdémona.
    Rebecca Taylor
    Rebecca Taylor
    .::Igazgató: Erethon::.
    .::Igazgató: Erethon::.

    Novellák, kisregények - Minden egyéb Empty Re: Novellák, kisregények - Minden egyéb

    Témanyitás by Rebecca Taylor on Pént. Aug. 30, 2013 3:44 pm

    OMG *-* *-* *-* *fangirl mód on*
    Lil, imádom, amikor rád jön a párperc xD *-*
    "Az írás pedig a betűk, a hangok zenéje, a szavak festészete, a mondatok szobrászata s a szöveg építészete. " Virágok az öltöződbe *-*


    _________________
    Rebecca nem nevezhető éppenséggel szokványos vagy hétköznapi démonnak: élete célja, hogy segítsen másokon, hogy jobbá tegye a kiszolgáltatott, szegény vagy tehetetlen embereket. Persze emiatt sok bántást kapott már életében, de úgy tűnik, hogy ennek őt a legkevésbé sem sikerült meghatnia, és mind a mai napig ugyan ezen az úton halad. Határozott, jószívű, szilárd erkölcsű fiatal nő, aki mindig megtalálja azokat, akiknek szüksége van rá. Ha bármiben segítséget igényelsz, ő biztosan nem fog elhajtani, mert egyszerűen neki is jól esik, ha tehet valamit másokért. Imádja a tanítást, élvezi, hogy fiatalok között lehet... Becca tökéletesen elemében van a Fyron Akadémia berkeiben.
    Catherina C. Williams
    Catherina C. Williams
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Novellák, kisregények - Minden egyéb Empty Re: Novellák, kisregények - Minden egyéb

    Témanyitás by Catherina C. Williams on Hétf. Szept. 09, 2013 8:23 pm

    Nos...megjöttem én. Ez a sztori teljesen független a fyrontól. Még régebben írtam, azóta nagyon sokat fejlőttem retorikai, meg egyéb szempontokból...mostanában sokkal több hasonlattal/metaforával írok, és sokkal leíróbban, kifejezőbben. Nézzétek el nekem...ez nem sikerült valami jól. Nem lett befejezve, igazából még elkezdve se ... xD 2 fejezet...eddig jutottam, aztán lusta voltam folytatni.
    Jah és...ki tudja milyen törénelmi/vallási vonatkozása van? Ez a rész teljesen ezen alapszik. Nah? Very Happy


    Figyelem!!! Csak erős idegzetűeknek!!!


    [/color]
    Egyiptom



    I. fejezet


    Aurera végigfutott Egyiptom utcáin. Az árusok és az emberek méltatlankodva kiáltottak fel, amikor az alig 13 éves kislány lökdösődve elfutott mellettük. De neki csak egy gondolat kattogott a fejében: most születik a kistestvére.
    Hamarosan kiért a város szélére és egy mellékutcácskában futott tovább. Meztelen talpa alatt felkavarodott a homok és bár olykor-olykor rálépett egy élesebb kőre, szinte meg se érezte. Már megszokta.
    Szinte repült az otthonához, majd amikor benyitott az ajtón izgatottan szaladt a szülei szobája felé, ahol a család többi tagja már izgatottan toporgott.
    Kíváncsian tekintett az édesapjára, azonban a férfi csak meredt az ajtóra. A lány ránézett a rokonaira, de mintha észre se vették volna, mindenki feszült és komor volt. Aurera szívverése lassan lenyugodott és a feszültség rá is átragadt. Tudta, hisz okos kislány volt, hogy amikor kinyílik az az ajtó, akkor eldől minden. Emlékezett rá, mi történt csupán pár hónapja, amikor a nagynénje szült. És az az utáni gyászra is.
    Kislány legyen, kislány legyen. – kántálta magában és az egyre elnyúló csöndben elhomályosodott a látása. Nem! Nincsenek könnycseppek. Megígérte az édesanyjának, hogy nem fog sírni, ha mégis fiú lesz.
    Miközben a lány győzködte magát, az ajtó egyszer csak kinyílt és kilépett rajta a bába. Szánakozó tekintete szavak nélkül is mindent elárult. Aurera nagynénje zokogásban tört ki, arcát kezébe temette. Senkinek nem akaródzott bemennie a szobába. Csak meredtek tovább a résnyire nyitott ajtóra, míg a bába elszaladt.
    A letört nagypapa odalépett a fia mellé és idegesen elkezdte tördelni az ujjait.
    - Nem tehetik ezt. Hisz Meritani nem tartozik közénk. Ő egyiptomi. – motyogta halkan, azonban mindenki tudta a valóságot, de senki nem merte kimondani.
    Aurera édesanyja nevének említésére felpattant a székről. Nem bírta tovább és belépett a szobába. Merit az ágyán feküdt, mellkasán az újszülött gyermekkel. A lány odalépett az ágy mellé.
    - Kisfiú. Mi lenne a legjobb név számára? – kérdezte az anyja és rámosolygott a lányára.
    - Jefer. – mondta áhítattal Aurera és megfogta a pici ujjait.
    Anya és lánya egy könnycseppet se ejtettek, de belül a lelkük már most ezer darabra hullott szét.

    

    A férfiak estig tanácskoztak, mi lenne a leghelyesebb döntés a részükről, azonban mind tudták, hogy már nincs mit tenni, csak reménykedni. Reménykedni, hogy még van pár napjuk és a mészárlás nem kezdődik el már holnap. Nem menekülhetnek, hisz úgyis rájuk találnának. Nem egy családot irtottak már ki amiatt, hogy megpróbáltak ellenszegülni a fáraó akaratának.

    II. fejezet

    Vér festette az utcákat vörösre. A homok csomókba gyűlt és megszáradt rajta a vér, mint valami groteszk festményen. A Nap felkelő fénye megcsillogtatta a pengék ezüstjét és a fájdalmas arcokat, melyek gyászos sikolyra nyitották szájukat. De a katonák nem kímélték a családokat. A fiúgyermekekért jöttek. Minden újszülöttel végeztek a fáraó parancsára. Az édesanyák testükkel próbálták védelmezni a kicsiket, míg a férfiak harcoltak. Sokan meghaltak és miért? A reményért, a családért, amely az egyetlen drágakincs az életükben.
    Mint egy felbolydult méhkas, olyan volt a kinti világ, mindenki szaladt valamerre, a sikolyok és zokogások visszhangzottak az utcákon. Mindent átkutattak, mindent felégettek, és ha valaki nem engedelmeskedett, az halállal lakolt. Hamarosan hozzájuk is elértek a kegyetlen mészárlók. Arcukon kegyetlen mosollyal, kezükben pengékkel, melyeket csecsemők vére tett vörössé és amint berontottak Aureráék ajtaján a nádszőnyegeken apró kis piros pöttyök jelezték a katonák útját.
    A férfiak felpattantak és azonnal nekiestek a gyilkosoknak. Aurera kisöccsével a karjában, az ágya alatt reszketett és próbálta csitítani az izgő-mozgó Jefert. Azonban a kisfiú megérezte, hogy valami baj van, így apró kis ajkai közül először csak halk, majd egyre erősebb nyöszörgés hangzott fel. Aurera minden izma felpezsgett az adrenalintól, behunyta a szemét és még a lélegzete is elakadt, amikor meghallotta a fehér falakon a pengék karistolásának hangját. Aurera befogta öccse száját a kezével.
    Egy pár láb jelent meg az ágy előtt, a kislány lassan kinyitotta a szemét és idegesen markolászta az öccse ruhácskájának a szélét. A katona megindult az ablak felé, majd megtorpant. Óráknak tűntek azok a remegő percek, amíg a katona a szobában mászkált az ágy körül, mint valami áldozatára lecsapni készülő cápa.
    Ekkor lépett be Aurera apja a szobába és nekirontott a katonának, aki csak beleröhögött a férfi arcába. A dulakodás hangjai, mintha távolról áramlottak volna a lány fülébe. Szíve a torkában dobogott, keze remegett, mint az őszi szellőtől odakint az öreg fák erős ágai. Majd a penge, semmivel sem összetéveszthető, húst elszelő hangja, vér fröccsent a falakra és a férfi élettelen, fej nélküli teste tehetetlenül rogyott le a földre, a gyermekei előtt.
    Aurera szeme üressé változott, akár egy sírgödör. Merevvé vált, ahogy próbálta felfogni a szörnyű látványt. Valami lassan kezdett eltörni benne, és ezért önkéntelenül is erősebben szorította magához a kicsit, aki erre további mozgolódással felelt, mivel a lány keze még mindig a száján volt.
    A katona lábai megindultak az ajtó felé, de a lány csak a fej nélküli testet bámulta a földön.
    Meghalt. Annyi évnyi mosoly, nevetés, kedvesség, gyengédség és szeretet, abban a pillanatban foszlott semmivé. És Aurerában ez, csak ez a morbid, véres kép marad meg, mintha beleégett volna a retinájába örökre és visszavonhatatlanul. Lassan felengedett a lány, újra elkezdett lélegezni és legördült az első könnycsepp smaragzöld szeméből, szív alakú arcára, majd onnan, mintha csak a könny menekülne a lánytól, lehullott Jefer takarójára.
    Valaki hirtelen megragadta a vállát és durván kirántotta az ágy alól. Próbálta kiszakítani a kezéből a picit, de a lány nem engedte. Nem eresztette. Látása hirtelen kitisztult és az előbbi katona csúf, orr nélküli arcával találta szemben magát. A férfi belemarkolt a lány dús, éjfekete hajába és a földön húzva kirángatta a házból az utcára. Aurera megpróbált kiszabadulni, de a gyilkos vasmarokkal szorította és nem engedte. Majd előhúzta a vöröslő pengét és a lány bárhogy is próbálta védeni Jefert, a katona egy villámgyors mozdulattal levágta az ordítozó pici fejét, majd ellökte magától a lányt. A kisgyerek feje, lassan legurult nővére karjából, Aurera pedig csak állt, kővé dermedve. Már nem is látta a körülötte elheverő holtesteket, a rengeteg vért, mely csak úgy csillogott az aranyló talajon. Nem is érezte, hogy bal karján egy mély vágás tátong, amelyből lassan kicsúszott…
    - Aurera! – hangzott fel egy kiáltás – Menekülj, Aurera! – ismét az a hang.
    - Anya? – suttogta a lány, könnyfátyolán át látta, amint az édesanyja szalad felé.
    - Anya! – kiáltotta most már erősebben a lány és megindult a nő felé. Átugrált a testeken és csak szaladt és szaladt, majd összerogyott az édesanyja teste felett, akit épp akkor szúrt le a katona. Keserves zokogása, azon a sötét reggelen az utolsó fájdalommal teli hang volt.

    Szinte alig érzékelte, amikor feltették az egyik szekérre, még másik 15 lánnyal. Kikapcsolt…nem érzékelt semmit…elmenekült lelke egyik rejtett kis zugába, mert másképp nem tudta volna elviselni azt a mérhetetlenül hatalmas, hömpölygő gyászt és rémületet, ami ott kavargott benne.
    - A fáraó palotájába visznek minket. – szólalt meg az egyik lány mellette és Aurerának szinte gépiesen jutott eszébe az a réges-régi mese, amit még az édesanyja mesélt el neki egyszer:
    - Bizonyos időközönként lejönnek közénk az istenek. Hatalmas, fényes, zümmögő gépeikkel szállnak le hozzánk. A bőrük hófehér, éteri szépségük minden halandót elcsábít. A fáraó pedig, hogy megbocsássák bűneinket vért és ajándékot ad nekik. Gyermekeket. Akiket elvisznek magukkal fel az égbe. Ők pedig jutalmul kincsekkel halmozzák el a fáraókat és a kiválasztottakat halhatatlanná teszik.
    - Értem is eljönnek? – kérdezte akkor Aurera az anyjától.
    - Nem engedem. Ne feledd, én és apa, mindig veled leszünk, míg a világ, világ, ezt sose felejtsd el…
    Az emlék lassan elhalkult, elnyomta egy gonosz kis gondolat.
    - Hazudtál, itt hagytál…- gondolta és a szíve ezer darabra tört szét.


    _________________
    Egy fiatal, bátor vámpír, aki nem önszántából vált azzá ami. Az élet nem bánt vele kegyesen. Az édesapját meggyilkolták, őt magát pedig évekig egy nagy hatalmú vámpírúrnő tartotta fogságban. Azonban már kezd helyrejönni, lassan ismét az a régi Cath lesz, aki még a vámpírrá változás előtt volt. Gyűlöl vámpírként élni, de kezdi elfogadni magát, és így remélhetőleg mások is. Egy nagyon bátor, talpraesett lány, aki imád a különböző hobbijainak élni. Régebben igazi társasági pillangó volt, de az évek megkoptatták. Azonban még mindig hiperaktív és bizony sokszor tud túlzásba esni. Eléggé szókimondó természet, azonban a családjáról nem szeret beszélni. Ha olyan napja van, akkor mindenki meneküljön előle, mert végigsöpör a folyosón, mint egy őrült forgószél, és nem érdekli kit bánt meg. De ha türelmes vagy, és elviseled a heves természetét, akkor egy igazi gyémántra lelsz, aki mellett érdemes ott maradni.

    Kyle Williams ikertestvére.
    Horváth Réka
    Horváth Réka
    .::Diák::.
    .::Diák::.

    Novellák, kisregények - Minden egyéb Empty Re: Novellák, kisregények - Minden egyéb

    Témanyitás by Horváth Réka on Hétf. Okt. 21, 2013 10:37 pm

    Hmm, hát csak eljutottam odáig, hogy ezt berakjam xDD Konkrétan ez az első fejezet csak, de lesz még pár darab :DMég egy kicsit kiforratlan, főleg a vége és a közepe tájt, de azért véleményt kérnék és, hogy folytassam-e szerintetek? Smile



    Kettétörve

    - Darabokra szakít egy érzés, egy vágy, egy tett, s talán fel sem fogom igazán, hogy ezzel mik is történtek velem és mik fognak még velem. -



    1. fejezet
    A nagy találkozás


    Kettétört a lelkem, pontosan két részre szakadt. Az egyik a múltban élt, a másik pedig a jelenben. El tudjuk képzelni, hogy mennyire is férhetnek ők össze. Folytonos háború dúlt bennem, de a jelen állt nyerésre. Viszont a régi énem újra, és újra feltört, mint egy vulkán, hatalmas pusztítást végbe víve bennem. Mintha még lenne egy utolsó feladata, egy utolsó küzdelme, mielőtt még végleg a múlt mélyébe süllyedne. Viszont a küzdelmeket sorra elvesztette, nem adatott még egy esély a számára, de kitartása határtalan. A régi én utolsó bukása nem akart eljönni, én pedig csak hánykolódtam kettejük között. A jelenem küzdelme folytonos győzelem, egy céltudatos személy, aki bárkin áttapos a saját érdekeiért, de most eljött a pillanat, hogy megtörjön a hatalma. A régi én győzedelmeskedett felette, és átvette a hatalmat. Hogy ennek milyen előzményei voltak és milyen következményei lesznek? Figyelj, és megtudod!



    ***


    ...és itt hagyott. Elbúcsúztunk egymástól, de most már nem mint egy pár, hanem csak két jó barát. Volt rá 4 évünk, hogy felkészüljünk erre a napra, és meg is tettük. Enyhén fájó szívvel elbúcsúztunk egymástól és tovább léptünk. Tovább léptünk az álmaink felé, ő Bécsbe ment, én pedig Pécsre. Elég egybecsengő, mi is mulattunk rajta. Ahogy mulattunk az elmúlt 4 éven is, de ezt be kellett fejeznünk. Mind a kettőnknek el kellett indulnunk az álmunk felé, még ha ez ilyen áldozattal is járt.



    ***


    Roham léptekkel haladtam az iskola felé, fel sem tűnt a mellettem elsuhanó ember rengeteg, csak egy arc vállt ki a tömegből. Először még fel sem ismertem, csak elrohantam mellette, mint a többi ember mellett és az egyetlen reakció, az agyam abban a kis szegletében ment végbe, ahol a számomra fontos emlékeket elzártam. A lakat, mit rázártam, egyre inkább meglazult, majd szép lassan lehullott.
    Enyhén ziláltan léptem be a tanterembe, szerencsémre még a tanár előtt. Gyorsan ledobtam az első padba a kezemben szorongatott könyveket, és mire eligazítottam magamat, a tanár már be is ért. Elkezdte az előadást, éppen a gyermeki agy pszichológiai fejlődését magyarázta, mikor egy öregedő hölgy – körülbelül az 50-es éveiben járhatott – belépett és kihívta a teremből. Nem voltunk túl sokan, de mindenki csendben ült az értetlenségtől. Pár pillanat múlva visszatért a tanár és minden szó nélkül elküldött minket. Nem mondta el, hogy miért is hívták ki, vagy, hogy miért nem folytatja az órát, csak elküldött minket. Bár lehet, hogy a körülbelül 10 emberből engem érdekelt egyedül. A többiek minél előbb leléptek, hogy nehogy még visszahívják őket. Mindenesetre én is elindultam kifelé, át az aulába, ahol gyorsan elpakoltam a feleslegesen előszedett könyveket és a fülhallgatómmal kezdtem küzdeni. Reggel még olyan szépen belehajtogattam a zsebembe, nem értem, hogy hogyan tudott így összegabalyodni. Nagy nehezen széjjelszedtem, mikor valaki vállal nekem ütközött. Felkaptam a fejem és szembenéztem a hangtalan támadómmal.
    Pont úgy csapott le rám a felismerés, mint derült égből a villámcsapás. Az az arc a reggelekből most szembenéz velem, maga mögött hozva azt a rengeteg emléket, amit eddig egy lakat zárt el, az elmém legmélyén.
    - Bocsi, véletlen volt...
    Majd már ment is tovább. Egyetlen pillanat perceknek tűnt, majd még percekig is fog tartani a felismerés, ami talán csak a számomra adatott meg.
    - Semmi...
    Felelem megkésve, halkan, hogy annyira ne figyeljenek fel rám a körülöttem lévők, hogy magamban beszélek.
    A vállamra dobtam a táskámat, a fülembe a fülest és Depressziót kezdtem el hallgatni. Konkrétan a Nem akarok elszakadni című dalukat és elindultam a buszmegálló felé. Szerencsére nekem már több órám nem volt, így bőven volt időm elmélkedni és készülni a másnapi Szociológia órámra. Természetesen a ,,volt időm...” kifejezés nem takarja azt, hogy tényleg azt fogom csinálni. Pedig lehet, hogy jobban jártam volna vele.
    Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy eddig hogyan nem tűnhetett fel. Hisz már lassan fél éve járok ide, minden egyes reggel elmegyünk egymás mellett, mégsem ismertem rá. Bár az is igaz, hogy csak mostanában kezdtem el a külvilággal foglalkozni. Csak mostanra sikerült teljesen túltennem magam azon, hogy elment. ~ Azóta sem láttam... ~ Sóhajtottam és kibambultam az ablakon. Még két buszmegállót utaztam és Majoson leszálltam. A Martin pedig szokás szerint ott várt a buszmegállóban és szokás szerint ott volt a kezében a bevásárló szatyor.
    - Mi a helyzet?
    Sétáltam mellé és üdvözlésképp megöleltem a kedvenc unokatesómat. Azután pedig beszélgetni kezdtünk és elindultunk hozzájuk. A szokásos témákat futtattuk végig, míg hozzájuk értünk, suli, barát/barátnő és a család. Persze ezeket csak felületesen súroltuk, mindig csak azután szoktunk tényleg elbeszélgetni, mikor már felértünk hozzájuk, megebédeltünk és elkezdtük nekem berendezni a vendégszobát.


    _________________
    Egy látó angyal-vámpír, aki kapott egy második esélyt az életben, hogy bosszúja beteljesülhessen, cserébe pedig Isten hűséges katonája lett. Viszont ahogy hazament, minden elképzelése romba dőlt, valamint most már homály fedi gyilkosa kilétét, szerelme pedig újra a régi. Hogy hogy történthetett mindez? Maga sem tudja, de egyben biztos, ha a keze közé kapja azt, aki ezt az egészet kitervelte... Nos, abban nem lesz semmi köszönet.
    Rosetta M. McCarthy feltámadt, bosszú éhes angyal-vámpírja

    Ajánlott tartalom

    Novellák, kisregények - Minden egyéb Empty Re: Novellák, kisregények - Minden egyéb

    Témanyitás by Ajánlott tartalom


      Pontos idő: Szer. Ápr. 08, 2020 5:29 pm