Szabályzat


Alapvető szabályok:

1. Ahogy más oldalakon, úgy itt is érvényes a netikett. Aki trágár szavakat használ, sértő megjegyzéseket tesz, vagy más kifogásolható van a fórumra beküldött írásaiban, azt szigorú büntetésben részesítjük.

2. 2. Az oldalon E/3-ban és E/1-ben is lehet játszani, erre semmilyen megkötés nincs, csak annyi, hogy ezt jelen időben tegyétek. Négyféle jelet használunk. A gondolatok elé ~ jelet írunk, míg a beszéd elé – jelet teszünk. Ezen kívül a cselekvéseket/történéseket két * közé tesszük. Amikor pedig felhasználóként akarsz közölni valamit, akkor tedd két / jel közé, és ezzel is zárd le. Természetesen ez csak a játékos fórumokra él, a felhasználói fórumokon nem kell / jelezni. Tehát:
*Unottan ücsörög az egyik fotelben, kezében a már megszokott könyvvel.* ~ Milyen unalmas tud néha itt lenni, főleg Kamen nélkül... ~ *gondolja egy sóhaj kíséretében. Hirtelen puffanást hall a háta mögül. A fotel támlája felett átnézve egy fehérbe öltözött alakot pillant meg a földön.* - Á. Helló, Dominik *vigyorodik el háztársát látva.*

3. Kérünk Titeket NE rakjatok be magatoknak képet, hanem foglaljátok le őket az ennek megfelelő topikban! Majd mi megvágjuk, és amilyen gyorsan tudjuk berakjuk őket. Smile A képeket itt foglalhatjátok le, valamint a menüsoron található galéria is a rendelkezésetekre áll.

4. Ha esetleg játék közben el kell menned, de szívesen folytatnád máskor a játékot akkor az utolsó hozzászólásba írjátok be a //FAGY//-ot, s ha befejeznétek akkor pedig az //OLVAD// szócskát írjátok be. Smile

Karakterekről, játékostársakról:

1. A játékban csak saját karakteredet irányíthatod!

2. Szigorúan tilos más karakterét megölni a felhasználó beleegyezése illetve kérése nélkül!

3. Oldalunkon a karaktereknek egyszerre csak egy futó játéka lehet, tehát egy időben csak egy helyen lehetnek jelen. Kivétel ez alól a pont alól, ha időnkívüli játékban is játszol. Egyszerre 4 időnkívüli játékod lehet folyamatban, ez lehet fórumhelyszíneken és az erre külön létrehozott témakörben is.
Az időnkívüli játékok adminisztrálásának céljából kérjük, hogy amikor valamilyen helyszínen kezdtek/lezártok egy időnkívülit (tehát nem az erre külön létrehozott témakörben), írjatok az "Időnkívülim van!" topikba. Így tudjuk követni, ki hány időnkívülit visz egyszerre. Amennyiben a különálló időnkívülis témakörben játszotok, kérjük a játék végeztével írjatok valamelyik adminnak, hogy archiválhassuk a témát.
Ezen felül az időnkívüli játékok első hozzászólásának elejére kérjük írjátok oda, hogy ez egy időnkívüli. Amennyiben két hozzászólás közben valaki játszik az adott helyszínen, a folytatott játékhoz ismét írjátok oda, hogy mi is az.

4. A kezdő játékosokat szabályzatunk ezen pontja védi. Kérjük, segítsd őket a beilleszkedésben és abban, hogy jobban megtanulhassák és megismerhessék mind Fyron, mind a fórumos szerepjáték világát! Elvégre játékosok nélkül nincs játék :)

5. Akinek nincs előtörténete, nem igényelhet multi karaktert!

6. Multizás engedélyezett, a mi előzetes tájékoztatásunkkal, tehát ha be akarsz regisztrálni egy multit, előbb beszélt meg házvezetőddel vagy házvezető-helyetteseddel! Aki illegálisan - a tudomásunk nélkül  - multizik, csak abban az esetben kerülheti el a következményeket, ha az illető legkésőbb a következő huszonnégy órán belül szól nekünk, hogy az övé a karakter. Ha ennél később jut a tudomásunkra az ügy, első alkalommal háromszáz érme levonást, további esetekben pedig először néhány napos tiltást, illetve ha odáig fajul a helyzet, végleges tiltást vagyunk kénytelenek kiutalni. Házak közötti átjárás lehetséges. Egyébiránt a multiknál kötelező feltüntetni, hogy ki a főkarakter!

7. Legalább a főkarakterednek lennie kell egy pár soros aláírásnak, ami röviden ismerteti őt.

8. A diákkarakterek fiatal felnőttek, 18-23 évesek emberi időszámítás szerint, tehát ehhez mérten játsszátok ki őket!

A játéktér, a hozzászólások milyenségéről, mennyiségéről és minőségéről:


1. Mindenkit arra kérünk, hogy törekedjen a szép, hosszú és tartalmas hozzászólásokra, melyekben leírja, hogy a karaktere hogyan érez, mit gondol, mit lát az adott helyzetben és, hogy hogyan is oldja meg a fennálló problémákat. Ez élvezetesebb játékot kínál mindenkinek.

2. A játékban kérjük csak magyarul írjatok! Ez alól kivételnek számítanak a karakterek nevei, hívójelei, ezeket idegen nyelven is használhatjátok. Illetve zeneszövegrészlet (ha a karakter énekel) és szleng használata is engedélyezett. (kevésbé ismert szleng, esetleges idegen nyelvű megszólalás használata esetén kéretik *-al megjelölni, hogy mire akarsz utalni.) Ettől függetlenül azonban lehetséges, hogy két karakter éppen nem angolul beszél, így ha becsatlakozol egy játékba, mindig nézd meg, hogy van-e utalás arra, hogy az illetők éppen nem a karaktered által érthető nyelven beszélnek.

3. A hozzászólásokat színezzétek! Ha nem tudjátok, hol kell kérjetek segítséget, ha tanácstalanok vagytok színkód ügyben a HTML színkódos topikba lehet írni. Smile

4. A játék előtt járjatok utána az erre elkészített menüpontban, hogy milyen idő van éppen, így elkerülhető, hogy ugyanabban az időpontban az egyik játékosnál szakad az eső, a másiknál pedig ragyog a nap.

5. Tekintve, hogy az oldalt kiskorúak is látogatják, kérjük ne játsszatok ki 18-as jeleneteket. Ha ezzel kapcsolatban kérdésetek van, hogy hogyan tudnátok mégis megoldani, stb, konzultáljatok a vezetőséggel.

Az oldal tartalmáról és vezetőségéről:

1. Fórumunkon SZIGORÚAN TILOS bármilyen oldalt\terméket hirdetni, reklámozni a vezetőség engedélye nélkül, továbbá más oldalakon szerzői jog védelme alá tartozó tartalmak megosztása is tiltott, az oldal vezetősége semmilyen felelősséget nem vállal a chaten vagy más helyen feltüntetett nem kívánatos reklámok, plágiumok miatt. A karakterek képei, a galéria képanyaga és az oldal fejléce - annak ellenére, hogy helyenként módosításokat hajtottunk végre rajtuk - nem a mi tulajdonunk, felhasználásukból nem származik hasznunk.